• Tartalom

4/2010. (I. 22.) PM rendelet

4/2010. (I. 22.) PM rendelet

a Kártalanítási Alap javára teljesített befizetéseknek, az Alap kezelésének és az Alap kezelője adatszolgáltatási kötelezettségének szabályairól1

2010.01.25.

A kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról szóló 2009. évi LXII. törvény 69. §-a (1) bekezdésének c) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a pénzügyminiszter feladat- és hatásköréről szóló 169/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet 1. § g) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva a következőket rendelem el:

A rendelet alkalmazási köre

1. § E rendelet alkalmazási köre a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról szóló 2009. évi LXII. törvényben (a továbbiakban Gfbt.) meghatározott Kártalanítási Alap (a továbbiakban: Alap) javára teljesített befizetéseknek, az Alap kezelésének és az Alap kezelője adatszolgáltatási kötelezettségének szabályaira terjed ki.

A befizetésekre vonatkozó szabályok

2. § (1) Az Alap kezelője gépjármű-kategóriánként az utolsó rendelkezésre álló éves káradatok alapján állapítja meg az adott évet illető befizetésekre alkalmazandó, átlagkárral korrigált kockázati szorzót és azokról az adott év első hónapjának végéig tájékoztatja a biztosítót.

(2) A biztosító köteles az Alap kezelője részére az adott negyedévet követő hónap tizenötödik napjáig jelenteni az előzetesen számított negyedéves befizetés összegét, gépjármű-kategóriánként feltüntetve a gépjárművek állományának – számításnál felhasznált – negyedéves nyitó és záró darabszámát.

(3) Az Alap kezelője köteles a törvényben meghatározott módon a negyedéves befizetési kötelezettség összegét a biztosítók között arányosan kialakítani és a negyedéves befizetés megállapított összegét a biztosítókkal az adott negyedévet követő hónap huszadik napjáig közölni.

(4) A biztosító köteles az Alap javára történő befizetési kötelezettségének minden naptári negyedévet követő hónap utolsó napjáig eleget tenni.

(5) A Gfbt. szerinti tevékenységét e rendelet hatálybalépését követően megkezdő biztosító az Alap első feltöltésére vonatkozó kötelezettségének megfelel, amennyiben folyamatosan a (3) bekezdésben meghatározott mértékben annyi negyedéven át teljesíti a rendelet szerint meghatározott befizetést, ahány negyedév alatt az Alapba történt első biztosítói befizetést követően az Alap egyenlege az előző évi piaci összdíjbevétel 6%-át első alkalommal elérte.

Az Alap kezelésével kapcsolatos szabályok

3. § (1) Az Alap kezelője köteles külön számviteli szabályzatban rögzíteni az Alap kezelésével összefüggő számviteli nyilvántartási szabályokat, valamint feladatait, így különösen az Alap pénzeszközeinek, befektetéseinek, bevételeinek, ráfordításainak, költségeinek elkülönített nyilvántartására vonatkozó szabályokat.

(2) Az Alap kezelője a számviteli szabályzatot annak változását követő 15 munkanapon belül köteles a Felügyelet részére megküldeni.

4. § (1) Az Alap kezelője ellátja az Alap pénzügyi eszközeinek a kezelését, beleértve a befizetéseket, befektetéseket, megtérüléseket, kötelezettségek teljesítését, az eszközök elégtelensége estén idegen forrásból történő eszközpótlást érintő és az ezekhez kapcsolódó tevékenységeket.

(2) Az Alap kezelője az Alap pénzeszközeit a tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvényben meghatározott állampapírban, a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvényben meghatározott betétben, illetve a pénzforgalmi szolgáltatás nyújtásáról szóló 2009. évi LXXXV. törvényben meghatározott pénzforgalmi számlán tartja oly módon, hogy azok a kártérítési igények kielégítéséhez szükséges mindenkori likviditást biztosítsák, egyidejűleg a lehető legnagyobb biztonságot és jövedelmezőséget teljesítsék.

(3) Az Alap pénzforgalmi számláján jóváírandók az Alap összes pénzbevételei, beleértve a biztosítók negyedéves befizetéseit, a befektetések hozamait, a megtérüléseket, ugyanakkor a pénzforgalmi számlát meg kell terhelni a működéssel kapcsolatos pénzkiadásokkal, a biztosítási kötelezettségek teljesítésével kapcsolatos kifizetésekkel.

(4) Az Alap – a kártérítési igények kielégítéséhez a (2) bekezdésben meghatározottak szerint – hitelintézettől hitelt vehet fel, illetve részére biztosító kölcsönt nyújthat.

5. § (1) A felszámolás elrendeléséről a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (a továbbiakban: Felügyelet) haladéktalanul tájékoztatja az Alap kezelőjét.

(2) Az Alap kezelője az (1) bekezdésben meghatározott tájékoztatást követő három munkanapon belül a saját honlapján és a Felügyelet által üzemeltetett honlapon közleményben tájékoztatja a károsultakat a kártérítési igények érvényesítési lehetőségéről.

Az Alap kezelőjének adatszolgáltatási kötelezettsége

6. § Az Alap kezelőjének adatszolgáltatási kötelezettsége magában foglalja a 7. §-ban az eredmény-elszámolásra, továbbá – amennyiben szükséges – a 8. §-ban a tartalék képzésére, károk alakulására és a járadékkifizetésekre meghatározott rendelkezések teljesítését.

7. § (1) Az Alap kezelője köteles az Alap eredmény-elszámolását minden év május 31-ig e rendelet 1. számú melléklete szerint elkészíteni, és azt a Felügyelet részére – elektronikus úton, a Felügyelet Kihelyezett Adatküldő Programján (a továbbiakban: KAP) keresztül – megküldeni.

(2) Az eredmény-elszámolás elkészítése során figyelemmel kell lenni a biztosítástechnikai tartalékok tartalmáról, képzésének és felhasználásának rendjéről szóló PM rendelet előírásaira.

8. § (1) Az Alap kezelőjének e rendelet 2. és 3. számú melléklet szerinti, a Felügyelet részére történő adatszolgáltatási kötelezettsége a felszámolás alatt álló biztosítóval szemben fennálló követelés Alapra történő átszállásának időpontja által érintett évtől kezdődően az Alap helytállási kötelezettségének teljes időtartama során folyamatosan fennáll.

(2) Az Alap köteles az (1) bekezdésben meghatározott időtartam során minden naptári évet követően az e rendelet 2. és 3. számú mellékletét az eredmény-elszámolással együtt és azzal egyidejűleg a Felügyelet részére – elektronikus úton, a Felügyelet KAP jelentésfogadó rendszerén keresztül – megküldeni.

Záró rendelkezés

9. § (1) E rendelet a kihirdetést követő harmadik napon lép hatályba.

(2) Az e rendelet szerinti számviteli szabályzatot első alkalommal 2010. március 31-ig kell elkészíteni és a Felügyelet részére megküldeni.

(3) Az e rendelet szerinti eredmény-elszámolást első alkalommal 2010. évre vonatkozóan, 2011. május 31-ig kell elkészíteni és a Felügyelet részére megküldeni.

(4) Az e rendelet 8. § szerinti táblázatokat első alkalommal a felszámolás alatt álló biztosítóval szemben fennálló követelés Alapra történő átszállásának időpontja által érintett évet követő év május 31-ig kell kitölteni és a Felügyelet részére megküldeni.

1. számú melléklet a 4/2010. (I. 22.) PM rendelethez


A Kártalanítási Alap eredmény-elszámolásának előírt tagolása

Tárgyév:

E Ft-ban
01.    A Kártalanítási Alapot megillető tagoktól kapott (járó) befizetések
02.    A Kártalanítási Alap befektetéseinek bevétele
a)    tartalékok befektetéseinek bevétele
b)    egyéb befektetések bevétele
03.    Egyéb pénzügyi műveletek bevételei
04.    Egyéb a Kártalanítási Alapot megillető bevételek
05.    Felszámolás során kapott megtérülések
06.    Károk ráfordításai
a)    kárkifizetések összege
b)    kárrendezési költségek
c)    bevételek kármegtérítésből és kárrendezési költségtérítésből
07.    Függőkár-tartalék változása
08.    Matematikai tartalék járadék változása
09.    Nettó igazgatási költségek (befektetési költségek kivételével)
10.    Egyéb a Kártalanítási Alapot terhelő ráfordítások
11.    A Kártalanítási Alap befektetéseinek ráfordítása
a)    tartalékok befektetéseinek ráfordítása
b)    egyéb befektetések ráfordítása
12.    Egyéb pénzügyi műveletek ráfordításai
13.    Tárgyévi eredmény

2. számú melléklet a 4/2010. (I. 22.) PM rendelethez


Kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás tartalékai

Tárgyév:

E Ft-ban

Megnevezés

Nyitó

Képzés

Felhasználás

Záró

1. Járadéktartalék

 

 

 

 

ebből költségtartalék

 

 

 

 

2. Tételes függőkártartalék

 

 

 

 

ebből költségtartalék

 

 

 

 

3. IBNR

 

 

 

 

ebből költségtartalék

 

 

 

 

ÖSSZESEN

 

 

 

 

ebből költségtartalék

 

 

 

 

3. számú melléklet a 4/2010. (I. 22.) PM rendelethez


Adatszolgáltatás

1.    Az Alap kezelője az 1. számú táblázatnak megfelelően köteles bemutatni gépjármű kategóriánként és összesítve a tárgyév káralakulását.

1. számú táblázat

Tárgyév:
Gépjármű kategória


Károk alakulása, tárgyévi kifizetések és tartalékok a kár keletkezése és bejelentése éve alapján megbontva

A kár keletkezé-
sének éve

A kár bejelentésének éve

1991

1992

1993

...

...

Tárgyév

Összesen

1991

Károk száma (darab)

 

 

 

 

 

 

 

 

Kárkifizetések száma (darab)

 

 

 

 

 

 

 

 

Tételes függőkárok (darab)

 

 

 

 

 

 

 

 

Kárkifizetés (ezer Ft)

 

 

 

 

 

 

 

 

Tételes függőkártartalék (ezer Ft)

 

 

 

 

 

 

 

 

Újonnan képzett járadéktartalék (ezer Ft)

 

 

 

 

 

 

 

1992

Károk száma (darab)

 

 

 

 

 

 

 

 

Kárkifizetések száma (darab)

 

 

 

 

 

 

 

 

Tételes függőkárok (darab)

 

 

 

 

 

 

 

 

Kárkifizetés (ezer Ft)

 

 

 

 

 

 

 

 

Tételes függőkártartalék (ezer Ft)

 

 

 

 

 

 

 

 

Újonnan képzett járadéktartalék (ezer Ft)

 

 

 

 

 

 

 

...

Károk száma (darab)

 

 

 

 

 

 

 

 

Kárkifizetések száma (darab)

 

 

 

 

 

 

 

 

Tételes függőkárok (darab)

 

 

 

 

 

 

 

 

Kárkifizetés (ezer Ft)

 

 

 

 

 

 

 

 

Tételes függőkártartalék (ezer Ft)

 

 

 

 

 

 

 

 

Újonnan képzett járadéktartalék (ezer Ft)

 

 

 

 

 

 

 

Tárgyév

Károk száma (darab)

 

 

 

 

 

 

 

 

Kárkifizetések száma (darab)

 

 

 

 

 

 

 

 

Tételes függőkárok (darab)

 

 

 

 

 

 

 

 

Kárkifizetés (ezer Ft)

 

 

 

 

 

 

 

 

Tételes függőkártartalék (ezer Ft)

 

 

 

 

 

 

 

 

Újonnan képzett járadéktartalék (ezer Ft)

 

 

 

 

 

 

 

Összesen

Károk száma (darab)

 

 

 

 

 

 

 

 

Kárkifizetések száma (darab)

 

 

 

 

 

 

 

 

Tételes függőkárok (darab)

 

 

 

 

 

 

 

 

Kárkifizetés (ezer Ft)

 

 

 

 

 

 

 

 

Tételes függőkártartalék (ezer Ft)

 

 

 

 

 

 

 

 

Újonnan képzett járadéktartalék (ezer Ft)

 

 

 

 

 

 

 


A károk száma azon bejelentetett káresemények számát jelenti, melyekre a következő események közül legalább az egyik bekövetkezett: kárkifizetés a tárgyévben, a tárgyév december 31-én a tételes függőkártartalék pozitív, a tárgyévben állapítottak meg végleges járadékot.
A kárkifizetések száma azon káresemények számát jelenti, amelyekre a tárgyidőszakban kifizetés történt.
A tételes függőkárok száma azon káresemények számát jelenti, amelyekre tárgyév december 31-én a tételes függőkártartalék pozitív.
A kárkifizetésben járadékkifizetések és járadékmegváltások közül azokat kell szerepeltetni, melyekre a tárgyévet megelőző év december 31-én nem képeztek járadéktartalékot.
Az újonnan képzett járadéktartalékban azon járadékok tárgyévi záró tartalékát kell szerepeltetni, melyekre első ízben a tárgyévben képeztek járadéktartalékot.
A gépjármű kategóriánkénti táblázatok összesített tételes függőkártartalék adatainak összege megegyezik a 2. számú melléklet költségekkel csökkentett tételes függőkártartalék adatával.

2.    Az Alap kezelője a 2. számú táblázatnak megfelelően köteles bemutatni összesítve a tárgyév járadék- és egyéb kifizetéseit.

2. számú táblázat

Tárgyév:


A tárgyév járadékkifizetései, illetve járadékmegváltásai

Járadékkifizetések (ezer Ft)

 

Egyéb kifizetések (ezer Ft)

 

Összesen (ezer Ft)

 


A járadékkifizetésben azon járadékkifizetéseket kell szerepeltetni, melyekre a tárgyévet megelőző év december 31-én képeztek járadéktartalékot.
Az egyéb kifizetésekbe azon kifizetéseket kell beírni, melyek szerepelnek az elkülönített eredmény-elszámolás 06. a) sorában, de nem járadékkifizetések és nem szerepelnek az 1. számú táblázat kárkifizetései között.
A táblázat összesen adata és az 1. számú táblázat összesített kárkifizetése összesítve adja az elkülönített eredmény-elszámolás 06. a) sorát.

3.    Az Alap kezelője a 3. számú táblázatnak megfelelően köteles bemutatni az IBNR tartalék képzését.

3. számú táblázat

Tárgyév:


IBNR tartalék megbontása a kár keletkezésének éve szerint
E Ft

A kár keletkezésének éve

IBNR tartalék

1991

 

1992

 

...

 

Tárgyév

 

Összesen

 


Az összesen sor adata megegyezik a 2. számú melléklet költségekkel csökkentett IBNR tartalék adatával.
1

A rendeletet a 47/2011. (XII. 21.) NGM rendelet 8. §-a hatályon kívül helyezte 2011. december 22. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére