• Tartalom

360/2010. (XII. 30.) Korm. rendelet

360/2010. (XII. 30.) Korm. rendelet

egyes gyermekvédelmi tárgyú kormányrendeleteknek az egyes szociális, gyermekvédelmi, családtámogatási, fogyatékosságügyi és foglalkoztatási tárgyú törvények módosításáról szóló 2010. évi CLXXI. törvényhez kapcsolódó módosításáról1

2011.01.01.

A Kormány

a gyámhatóságokról, valamint a gyermekvédelmi és gyámügyi eljárásról szóló 149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelet tekintetében a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény 68/A. § (3) bekezdésében és 162. § (1) bekezdés a), b), d), k), m), q) és r) pontjában,

a gyámhatóságok, a területi gyermekvédelmi szakszolgálatok, a gyermekjóléti szolgálatok és a személyes gondoskodást nyújtó szervek és személyek által kezelt személyes adatokról szóló 235/1997. (XII. 17.) Korm. rendelet tekintetében a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény 162. § (1) bekezdés f) és g) pontjában,

a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvénynek a szociális, valamint a gyermekjóléti és gyermekvédelmi ágazatban történő végrehajtásáról szóló 257/2000. (XII. 26.) Korm. rendelet tekintetében a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 85. § (4) bekezdésében,

az örökbefogadást elősegítő magánszervezetek tevékenységéről és működésük engedélyezéséről szóló 127/2002. (V. 21.) Korm. rendelet tekintetében a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény 162. § (1) bekezdés j) pontjában,

a gyermekjóléti és gyermekvédelmi szolgáltatótevékenység engedélyezéséről, valamint a gyermekjóléti és gyermekvédelmi vállalkozói engedélyről szóló 259/2002. (XII. 18.) Korm. rendelet tekintetében a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény 162. § (1) bekezdés i) és l) pontjában,

a nevelőszülői, a hivatásos nevelőszülői és a helyettes szülői jogviszony egyes kérdéseiről szóló 261/2002. (XII. 18.) Korm. rendelet tekintetében a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény 162. § (1) bekezdés h) pontjában,

a gyermekvédelmi és gyámügyi feladat- és hatáskörök ellátásáról, valamint a gyámhatóság szervezetéről és illetékességéről szóló 331/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet tekintetében a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény 162. § (1) bekezdés d) és i) pontjában

kapott felhatalmazás alapján, az Alkotmány 35. § (1) bekezdés b) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

1. A gyámhatóságokról, valamint a gyermekvédelmi és gyámügyi eljárásról szóló
149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelet módosítása

1. § A gyámhatóságokról, valamint a gyermekvédelmi és gyámügyi eljárásról szóló 149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Gyer.) 9. § (1) és (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) A gyámhatóság a Gyvt. 130. § (2) bekezdésében meghatározottak alapján részletes környezettanulmányt (helyzetértékelést) készít, illetve ennek készítésére felkérhet más személyt vagy szervet, így különösen a gyermekjóléti szolgálatot.
(2) A gyámhivatal környezettanulmány (helyzetértékelés) elkészítésére
a) az örökbefogadhatónak nyilvánításra irányuló eljárás során a gyermekjóléti szolgálatot,
b) az örökbefogadás előtti eljárás és az örökbefogadás engedélyezése iránti eljárás során a gyermekvédelmi szakszolgálatot
kérheti fel.”

2. § A Gyer. 29. § (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(3) A gyámhivatal vagy a bíróság – kérelemre – akkor jogosíthatja fel a gyermek szülői felügyeleti jogától megfosztott szülőjét a kapcsolattartásra, ha a gyermek érzelmi fejlődését a szülőtől való teljes elszakadása veszélyeztetné, vagy ha a gyermek sorsa örökbefogadás útján nem rendezhető.”

3. § A Gyer. 30. §-a a következő (10) bekezdéssel egészül ki:

„(10) Az elmaradt kapcsolattartás pótlása nem veszélyeztetheti a gyermek egészséges fejlődését.”

4. § A Gyer. IV. Fejezete a következő 30/E.–30/I. §-sal és a 30/E. §-t megelőzően a következő alcímmel egészül ki:

„Az átmeneti gondozásban részesülő, az ideiglenes hatállyal nevelőszülőnél vagy gyermekotthonban elhelyezett, valamint az átmeneti vagy tartós nevelésbe vett gyermekkel való kapcsolattartás
30/E. § (1) A kapcsolattartás szabályozása során figyelemmel kell lenni a gyermek családi kapcsolatainak ápolásához való jogára, a gyermek véleményére, mindenekfelett álló érdekére, a gyermekjóléti alapellátás, gyermekvédelmi szakellátás igénybevételének okára, a kapcsolattartásra jogosult magatartására, körülményeire.
(2) A kapcsolattartás szabályozására irányuló kérelmet el kell utasítani, ha a szülő a gyermek vagy a gyermeket nevelő személy sérelmére elkövetett cselekmény miatt ideiglenes megelőző távoltartás vagy megelőző távoltartás, továbbá a büntetőeljárásban elrendelhető távoltartás kényszerintézkedés hatálya alatt áll. A szülő kapcsolattartási jogának szüneteltetését kell elrendelni abban az esetben, ha a szülő a gyermeket súlyosan bántalmazta.
30/F. § (1) Ha az átmeneti gondozásban lévő gyermek és a kapcsolattartásra jogosult hozzátartozója külön élnek, a gyámhivatal vagy a bíróság kérelemre szabályozza a kapcsolattartást.
(2) A gyámhivatal vagy a bíróság felügyelt kapcsolattartást rendel el, ha az átmeneti gondozásban lévő gyermek számára ez látszik biztonságosnak, mert a kapcsolattartásra jogosult személy a gyermeket bántalmazta vagy elhanyagolta.
(3) Az átmeneti gondozásban lévő gyermek tekintetében a felügyelt kapcsolattartást elrendelő gyámhivatali vagy bírósági határozat a 14. §-ban foglaltakon kívül tartalmazza
a) a kapcsolattartás formáját, gyakoriságát, időtartamát,
b) a kapcsolattartás helyszínét és a felügyeletet biztosító szakembernek, így különösen a családok átmeneti otthona családgondozójának (ügyeletes gondozójának), a gyermekek átmeneti otthona családgondozójának (nevelőjének), a gyermekjóléti szolgálat vagy a gyermekjóléti központ családgondozójának a kijelölését,
c) a kapcsolattartásra jogosultnak és a kapcsolattartásra kötelezettnek a kapcsolattartás elmaradására vonatkozó – írásban, elektronikus levélben, telefonon vagy szóban történő – kölcsönös értesítési kötelezettségét,
d) az elmaradt kapcsolattartás pótlásának rendjét,
e) a kapcsolattartás egyéb formáinak meghatározását (levelezés, elektronikus levelezés, telefonkapcsolat, ajándékozás, csomagküldés).
30/G. § (1) Ha a gyermek ideiglenes hatállyal nevelőszülőnél vagy gyermekotthonban történő elhelyezéséről nem a gyámhivatal döntött, illetve, ha a gyámhivatal döntésének meghozatalakor nem állt rendelkezésre elegendő adat a kapcsolattartás szabályozására, a gyámhivatal az ideiglenes hatályú elhelyezéstől számított tizenöt napon belül hivatalból dönt a gyermek szüleivel való kapcsolattartásának szabályozásáról.
(2) Az ideiglenes hatállyal elhelyezett gyermek érdekében a gyámhivatal – lehetőség szerint a szülő meghallgatását követően –
a) szabályozza a gyermek gondozási helyén történő látogatását, annak gyakoriságát, időtartamát,
b) a gyermek biztonsága érdekében felügyelt kapcsolattartást rendelhet el, meghatározva a kapcsolattartás gyakoriságát, helyszínét, időtartamát, valamint kijelölve a felügyeletet biztosító szakembert, így különösen a nevelőszülői tanácsadót, a gyermekotthon családgondozóját, a gyermekvédelmi szakszolgálat családgondozóját, gyámi, gondozói tanácsadóját,
c) szabályozza a kapcsolattartás egyéb formáit (levelezés, elektronikus levelezés, telefonkapcsolat, ajándékozás, csomagküldés),
d) felhívja a szülő figyelmét, hogy
da) a gyermek családba való visszakerülésének feltétele a rendszeres kapcsolattartás,
db) a kapcsolattartás megvalósulásához rendkívüli gyermekvédelmi támogatást kérhet a települési önkormányzattól,
e) felhívja a kapcsolattartásra jogosult és a kapcsolattartásra kötelezett figyelmét a kapcsolattartás elmaradására vonatkozó – írásban, elektronikus levélben, telefonon vagy szóban történő – kölcsönös értesítési kötelezettségükre.
(3) Ha a gyermek ideiglenes hatályú elhelyezésére a szülő súlyosan bántalmazó magatartása miatt került sor, a gyámhivatal a gyermek érdekében szünetelteti a kapcsolattartást az ideiglenes hatályú elhelyezés felülvizsgálatáról, illetőleg a nevelésbe vételről történő döntés jogerőre emelkedéséig.
30/H. § (1) Az átmeneti nevelésbe vétel és különösen indokolt esetben a tartós nevelésbe vétel elrendelésével, illetve felülvizsgálatával egyidejűleg – a gyermek és lehetőség szerint a szülő véleményét figyelembe véve – a gyámhivatal
a) hivatalból szabályozza a gyermek szüleivel, nagyszüleivel, testvéreivel való kapcsolattartását, és ennek keretében
aa) meghatározza a kapcsolattartás formáját, gyakoriságát, időtartamát,
ab) dönt a gyermek gondozási helyén történő meglátogatásáról, vagy ha annak feltételei fennállnak, az elvitel formájában történő kapcsolattartásról,
ac) a gyermek biztonsága érdekében felügyelt kapcsolattartást rendelhet el, meghatározva a kapcsolattartás helyszínét és kijelölve a felügyeletet biztosító szakembert, így különösen a nevelőszülői tanácsadót, a gyermekotthon családgondozóját, a nevelőszülői hálózatót működtető családgondozóját, a gyermekvédelmi szakszolgálat gyámi, gondozói tanácsadóját,
ad) meghatározza a kapcsolattartás egyéb formáit (levelezés, elektronikus levelezés, telefonkapcsolat, ajándékozás, csomagküldés),
b) felhívja a szülő figyelmét, hogy
ba) a gyermek családba való visszakerülésének feltétele a rendszeres kapcsolattartás,
bb) a kapcsolattartás megvalósulásához rendkívüli gyermekvédelmi támogatást kérhet a települési önkormányzattól,
c) felhívja a kapcsolattartásra jogosult és a kapcsolattartásra kötelezett figyelmét a kapcsolattartás elmaradására vonatkozó – írásban, elektronikus levélben, telefonon vagy szóban történő – kölcsönös értesítési kötelezettségükre,
d) felhívja a gyám figyelmét, hogy jeleznie kell a gyámhivatalnak, ha a kapcsolattartás végrehajtása során közte és a kapcsolattartásra jogosult között vagy a kapcsolattartásra jogosult és a gyermek között vita keletkezik.
(2) A gyámhivatal a kapcsolattartás szabályozására vonatkozó határozatában dönt a gyermeknek a gondozási helyéről legfeljebb két napra történő eltávozása és a két napnál hosszabb szabadsága gyám által történő engedélyezésének lehetővé tételéről vagy annak a gyermek érdekében történő mellőzéséről.
(3) A gyermekvédelmi gondoskodás alatt álló gyermek gyámja – a gyermek érdekében és a gyermek testvéreivel való kapcsolat ápolása céljából, különösen, ha azt a gyermek is kéri – biztosíthatja, hogy a gyermek személyes kapcsolatait a 28. § (1) bekezdésben felsorolt személyeken kívül mással is ápolhassa. A gyám köteles jelezni a gyámhivatalnak, ha az ítélőképessége birtokában lévő gyermek és közte vita áll fenn a személyes kapcsolatok ápolása kérdésében. A gyám és a gyermek közötti vita esetén a gyámhivatal dönt.
30/I. § Az átmeneti gondozásban lévő, ideiglenes hatállyal elhelyezett, átmeneti vagy tartós nevelésbe vett gyermek tekintetében a szülő kérelmére – a gyám egyetértésével – a nyári időszakos kapcsolattartás pótolható.”

5. § (1) A Gyer. 37. § (4) bekezdés a) pont ac) alpontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(A gyámhivatal az örökbefogadhatónak nyilvánítás előtt köteles beszerezni, ha az eljárás hivatalból indul, ideértve a gyermekjogi képviselő kezdeményezése alapján hivatalból indult eljárást is:)

ac) a gyermek gyámjának, a gyermeket gondozó intézménynek, illetve – ha a gyermek nevelőszülőnél nevelkedik – a nevelőszülői hálózat működtetőjének véleményét a szülő-gyermek kapcsolat alakulásáról, valamint arról, ha a kapcsolattartás a gyámhivatal határozatában szabályozottól – a (7) bekezdésben foglaltak szerint – jelentősen eltérően valósult meg;”

(2) A Gyer. 37. §-a a következő (7) bekezdéssel egészül ki:

„(7) A gyámhivatal határozatában szabályozottól jelentősen eltér a kapcsolattartás, ha az örökbe fogadhatóvá nyilvánítás során vizsgált időszakban [Csjt. 48/A. §] a kapcsolattartásra jogosult szülő önhibájából
a) több alkalommal két hónapnál hosszabb ideig nem látogatja meg a gyermeket,
b) kapcsolattartási jogát nem a gyámhivatal határozatában előírt helyszínen és időpontban gyakorolja, illetve
c) kapcsolattartási jogát a gyermeket veszélyeztető módon gyakorolja.”

6. § (1) A Gyer. 45. § (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(3) A gyámhivatal az örökbefogadás engedélyezése előtt az örökbe fogadni szándékozó személyt nyilvántartó gyermekvédelmi szakszolgálat javaslata alapján meggyőződik a gyermeknek a – Csjt. 48. § (2) bekezdésében meghatározott kötelező gondozási idő alatti – családba történő beilleszkedéséről.”

(2) A Gyer. 45. §-a a következő (10) bekezdéssel egészül ki:

„(10) A gyámhivatal a gyermeket ellátó nevelőszülőt vagy gyermekotthont a gyermek kötelező gondozásba történő kihelyezésének tényéről és időpontjáról az örökbe fogadni szándékozó személy személyazonosító adatainak közlése nélkül értesíti.”

7. § A Gyer. 58. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) Ha a gyermek törvényes képviselete nem biztosított, de az apai elismerő nyilatkozat teljes hatályúvá válásához a feltételek egyébként fennállnak, a nyilatkozatot felvevő szerv, személy [Csjt. 37. § (5) bek.] – a jegyző kivételével – eseti gondnok kirendelése iránt megkeresi az illetékes városi gyámhivatalt.”

8. § (1) A Gyer. 68. § (2)–(4) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(2) A települési önkormányzat jegyzője a 4. számú melléklet szerinti adatlapon
a) a tárgyév augusztus hónapjában esedékes pénzbeli támogatás folyósításához a tárgyév augusztus 10-éig,
b) a tárgyév november hónapjában esedékes pénzbeli támogatás folyósításához a tárgyév november 10-éig
értesíti a Magyar Államkincstár területi szervét (a továbbiakban: Igazgatóság) a Gyvt. 20/A. §-a alapján megállapított pénzbeli támogatás összegéről.
(3) Az Igazgatóság a beérkezett adatokat feldolgozza, és a Magyar Államkincstár az összesített adatokat
a) a tárgyév augusztus hónapjában esedékes pénzbeli támogatás folyósításához a tárgyév augusztus 18-áig,
b) a tárgyév november hónapjában esedékes pénzbeli támogatás folyósításához a tárgyév november 18-áig
megyénként, önkormányzatonkénti bontásban – számítógépes hálózaton – megküldi a miniszter által vezetett Minisztériumnak (a továbbiakban: Minisztérium).
(4) A Minisztérium
a) a tárgyév augusztus hónapjában esedékes pénzbeli támogatás folyósításához a tárgyév augusztus 21-éig,
b) a tárgyév november hónapjában esedékes pénzbeli támogatás folyósításához a tárgyév november 21-éig
rendelkezik a Magyar Államkincstár felé a 4. számú melléklet szerint igényelt támogatásoknak a települési önkormányzatok részére történő átutalásáról.”

(2) A Gyer. 68. §-a a következő (5) bekezdéssel egészül ki:

„(5) A települési önkormányzat által a (2) bekezdésben meghatározott határidőn túl legfeljebb harminc nappal benyújtott igény teljesítéséről a miniszter dönt. E határidő elmulasztása jogvesztő.”

9. § A Gyer. 68/D. § (2) és (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(2) Az Igazgatóság a beérkezett adatokat feldolgozza, és a Magyar Államkincstár az összesített adatokat minden hónap 18-áig megyénként, önkormányzatonkénti bontásban – számítógépes hálózaton – megküldi a Minisztériumnak.
(3) A Minisztérium minden hónap 21-éig rendelkezik a Magyar Államkincstár felé az 5. számú melléklet szerint igényelt támogatásoknak a települési önkormányzatok részére történő átutalásáról.”

10. § (1) A Gyer. 68/E. § (3) és (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(3) Az Igazgatóság a beérkezett adatokat feldolgozza, és a Magyar Államkincstár az összesített adatokat
a) a tárgyév augusztus hónapjában esedékes pótlék folyósításához a tárgyév augusztus 18-áig,
b) a tárgyév november hónapjában esedékes pótlék folyósításához a tárgyév november 18-áig
megyénként, önkormányzatonkénti bontásban – számítógépes hálózaton – megküldi a Minisztériumnak.
(4) A Minisztérium
a) a tárgyév augusztus hónapjában esedékes pótlék folyósításához a tárgyév augusztus 21-éig,
b) a tárgyév november hónapjában esedékes pótlék folyósításához a tárgyév november 21-éig
rendelkezik a Magyar Államkincstár felé a 6. számú melléklet szerint igényelt támogatásoknak a települési önkormányzatok részére történő átutalásáról.”

(2) A Gyer. 68/E. §-a a következő (5) bekezdéssel egészül ki:

„(5) A települési önkormányzat által a (2) bekezdésben meghatározott határidőn túl legfeljebb harminc nappal benyújtott igény teljesítéséről a miniszter dönt. E határidő elmulasztása jogvesztő.”

11. § A Gyer. 68/G. § (3) és (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(3) Az óvodának a rendszeres óvodába járást a tárgyév június hónapjában folyósított óvodáztatási támogatásnál az óvodai beíratás napjától a tárgyév május 5-ig, a tárgyév december hónapjában folyósított óvodáztatási támogatásnál az óvodai beíratás napjától a tárgyév november 5-ig terjedő időszakra kell igazolnia.
(4) A gyermek rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultságának a tárgyév június hónapjában folyósított óvodáztatási támogatásnál a tárgyév május 5-én, a tárgyév december hónapjában folyósított óvodáztatási támogatásnál a tárgyév november 5-én kell fennállnia.”

12. § A Gyer. 68/I. § (2) bekezdés a) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(A települési önkormányzat jegyzője az óvodáztatási támogatásra való jogosultságot megállapító határozata [68/G. § (5) bek., 68/H. § (3) bek.] egy példányát megküldi az óvodának, egyidejűleg felhívja az óvodát, hogy)

a) a gyermek óvodai nevelésben való részvételének időtartama alatt minden év május 8-ig, valamint november 8-ig küldje meg számára a gyermek rendszeres óvodába járásáról szóló igazolást, azzal, hogy az igazolásnak az előző igazolás kiállításának napjától a tárgyév május 5., illetve november 5. napjáig terjedő időszakra kell vonatkoznia, és”

13. § A Gyer. 68/K. és 68/L. §-ai helyébe a következő rendelkezések lépnek:

68/K. § (1) A Gyvt. 20/C. § (1) bekezdés a) és b) pontjában meghatározott támogatás kifizetéséhez a települési önkormányzatot előleg illeti meg.
(2) A települési önkormányzat jegyzője a Gyvt. 20/C. § (1) bekezdés a) pontjában meghatározott támogatás esetén a 12. számú melléklet szerinti adatlapon, a Gyvt. 20/C. § (1) bekezdés b) pontjában meghatározott támogatás esetén a 13. számú melléklet szerinti adatlapon,
a) a tárgyév június hónapjában esedékes óvodáztatási támogatás folyósításához a tárgyév május 13-ig,
b) a tárgyév december hónapjában esedékes óvodáztatási támogatás folyósításához a tárgyév november 13-ig
értesíti az Igazgatóságot az igényelt előleg összegéről.
(3) Az Igazgatóság a beérkezett adatokat feldolgozza, és az összesített előlegigényléseket
a) a tárgyév június hónapjában esedékes óvodáztatási támogatás folyósításához a tárgyév május 20-ig,
b) a tárgyév december hónapjában esedékes óvodáztatási támogatás folyósításához a tárgyév november 20-ig
megyénként, önkormányzatonkénti bontásban – számítógépes hálózaton – megküldi a helyi önkormányzatokért felelős miniszter által vezetett minisztérium részére. A helyi önkormányzatokért felelős miniszter által vezetett minisztérium az összesített adatokat öt napon belül megküldi a Minisztériumnak, valamint az oktatásért felelős miniszter által vezetett minisztériumnak.
(4) A helyi önkormányzatokért felelős miniszter által vezetett minisztérium
a) a tárgyév június hónapjában esedékes óvodáztatási támogatás folyósításához a tárgyév május 22-ig,
b) a tárgyév december hónapjában esedékes óvodáztatási támogatás folyósításához a tárgyév november 22-ig
rendelkezik a Magyar Államkincstár felé a 12. és 13. számú melléklet szerint igényelt előlegnek a települési önkormányzatok részére történő átutalásáról.
(5) A települési önkormányzat jegyzője
a) a tárgyév június hónapjában esedékes óvodáztatási támogatást a tárgyév június 5-ig,
b) a tárgyév december hónapjában esedékes óvodáztatási támogatást a tárgyév december 5-ig
kifizeti az óvodáztatási támogatásra jogosult részére.
68/L. § (1) A települési önkormányzat jegyzője a 68/K. § alapján igényelt előleggel
a) a tárgyév június 5-ig kifizetett óvodáztatási támogatás esetében a tárgyév június 13-ig,
b) a tárgyév december 5-ig kifizetett óvodáztatási támogatás esetében a tárgyév december 13-ig
a Gyvt. 20/C. § (1) bekezdés a) pontjában meghatározott támogatás esetén a 12. számú melléklet szerinti adatlapon, a Gyvt. 20/C. § (1) bekezdés b) pontjában meghatározott támogatás esetén a 13. számú melléklet szerinti adatlapon elszámol és az adatlapok megküldésével értesíti az Igazgatóságot a kifizetett támogatás összegéről, valamint az igényelt többlettámogatás vagy visszafizetés összegéről.
(2) Az Igazgatóság a beérkezett adatokat feldolgozza, és az összesített adatokat
a) a tárgyév június 5-ig kifizetett óvodáztatási támogatás esetében a tárgyév június 20-ig,
b) a tárgyév december 5-ig kifizetett óvodáztatási támogatás esetében a tárgyév december 20-ig
megyénként, önkormányzatonkénti bontásban – számítógépes hálózaton – megküldi a helyi önkormányzatokért felelős miniszter által vezetett minisztérium részére. A helyi önkormányzatokért felelős miniszter által vezetett minisztérium az összesített adatokat öt napon belül megküldi a Minisztériumnak, valamint az oktatásért felelős miniszter által vezetett minisztériumnak.
(3) Ha a tárgyhónapban kifizetett óvodáztatási támogatás összege meghaladja a 68/K. § alapján igényelt előleg összegét, a helyi önkormányzatokért felelős miniszter által vezetett minisztérium
a) a tárgyév június 5-ig kifizetett óvodáztatási támogatás esetében a tárgyév június 22-ig,
b) a tárgyév december 5-ig kifizetett óvodáztatási támogatás esetében a tárgyév december 22-ig
rendelkezik a Magyar Államkincstár felé a 12. és 13. számú melléklet szerint igényelt támogatásoknak a települési önkormányzatok részére történő átutalásáról.
(4) Ha a tárgyhónapban kifizetett óvodáztatási támogatás összege alacsonyabb, mint a 68/K. § alapján igényelt előleg összege, a települési önkormányzat a különbözetet az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvényben foglaltak szerint köteles visszafizetni a központi költségvetés felé.”

14. § A Gyer. 76. § (2) és (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(2) Az Igazgatóság a beérkezett adatokat feldolgozza, és a Magyar Államkincstár az összesített adatokat minden hónap 18-áig megyénként, önkormányzatonkénti bontásban – számítógépes hálózaton – megküldi a Minisztérium részére.
(3) A Minisztérium minden hónap 21-éig rendelkezik a Magyar Államkincstár felé a 8. számú melléklet szerint igényelt támogatásoknak a települési önkormányzatok részére történő átutalásáról.”

15. § A Gyer. 91. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(2) A védelembe vétel megszűnik a gyermek nagykorúvá válásával, kivéve a védelembe vétel nagykorúvá válást követő meghosszabbodásának a Gyvt. 69. § (3) és (4) bekezdése szerinti esetét.”

16. § A Gyer. 91/F. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

91/F. § Ha a közoktatási intézmény igazgatója jelzi a védelembe vételi eljárás lefolytatására illetékes jegyzőnek, hogy a gyermek igazolatlanul mulasztott kötelező tanórai foglalkozásainak száma az adott tanévben elérte a tizet, a jegyző
a) nevelőszülőnél vagy gyermekotthonban elhelyezett gyermek esetén megküldi a jelzést a gyermekvédelmi szakszolgálat számára a gyámi tevékenység szakmai segítése, ellenőrzése érdekében,
b) az a) pont alá nem tartozó esetben végzést hoz, amelyben tájékoztatja az iskoláztatási támogatás jogosultját arról, hogy az adott tanévben igazolatlanul mulasztott ötvenedik kötelező tanórai foglalkozás után elrendeli az iskoláztatási támogatás teljes összege folyósításának felfüggesztését (a továbbiakban: iskoláztatási támogatás felfüggesztése), valamint védelembe nem vett gyermek esetén a gyermek védelembe vételét.”

17. § A Gyer. 91/G. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(2) A jegyző a közoktatási intézmény igazgatójának jelzése alapján – függetlenül attól, hogy a 91/F. § szerinti tájékoztatásra sor került-e –
a) nevelőszülőnél vagy gyermekotthonban elhelyezett gyermek esetén megküldi a közoktatási intézmény jelzését és írásbeli véleményét a gyermekvédelmi szakszolgálat számára a gyámi tevékenység szakmai segítése, ellenőrzése érdekében,
b) az a) pont alá nem tartozó esetben az iskoláztatási támogatás felfüggesztése és védelembe nem vett gyermek esetén a gyermek védelembe vétele iránt hivatalból megindítja az eljárást. Az eljárásban huszonegy napon belül kell döntést hozni.”

18. § A Gyer. 91/J. § (2) bekezdése a következő d) ponttal egészül ki:

(A jegyző megszünteti az iskoláztatási támogatás felfüggesztését, ha a gyermek)

d) magántanulóvá válik.”

19. § A Gyer. 91/M. § (2) bekezdése a következő i) ponttal egészül ki:

(A határozat rendelkező része a 14. §-ban, valamint – ha a határozattal a védelembe vétel elrendelésére is sor kerül – a 87. §-ban foglaltakon kívül tartalmazza)

i) a 17. életévét betöltött gyermek és szülője vagy más törvényes képviselője tájékoztatását a védelembe vétel nagykorúvá válást követő meghosszabbodásának a Gyvt. 69. § (4) bekezdése szerinti esetéről.”

20. § A Gyer. 91/P. § (4) bekezdése a következő l) ponttal egészül ki:

(A határozat rendelkező része a 14. §-ban, valamint – ha a határozattal a védelembe vétel elrendelésére is sor kerül – a 87. §-ban foglaltakon kívül tartalmazza)

l) a 17. életévét betöltött gyermek és szülője vagy más törvényes képviselője tájékoztatását a védelembe vétel nagykorúvá válást követő meghosszabbodásának a Gyvt. 69. § (4) bekezdése szerinti esetéről.”

21. § A Gyer. 94. § (1) bekezdése a következő mondattal egészül ki:

„A gyermek érdekében – a feltételek fennállása esetén – a gyámhivatal kezdeményezheti a védelembe vétel elrendelését.”

22. § A Gyer. 97/A. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

97/A. § (1) Az ügyészség és a bíróság kivételével a Gyvt. 72. § (1) bekezdése szerinti beutaló szerv által hozott ideiglenes hatályú elhelyezésről szóló határozat elleni fellebbezés nyolc napon belül nyújtható be.
(2) Az ügyészség és a bíróság kivételével a Gyvt. 72. § (1) bekezdése szerinti beutaló szerv által hozott ideiglenes hatályú elhelyezésről szóló határozat elleni fellebbezést a beutaló szerv székhelye szerint illetékes szociális és gyámhivatal bírálja el tizenöt napon belül.”

23. § (1) A Gyer. 149. § (4) bekezdése a következő mondattal egészül ki:

„Nem minősül intézményi költségnek a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény 119/A. § (2) bekezdése szerinti költség.”

(2) A Gyer. 149. §-a a következő (4a) és (4b) bekezdésekkel egészül ki:

„(4a) A tartósan szociális intézményben elhelyezett cselekvőképtelen személy gondnoka és az adott jognyilatkozat megtétele tekintetében korlátozottan cselekvőképes személy és gondnoka a gyámhivatal által jóváhagyott jognyilatkozatával vállalhatja a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény 119/A. § (2) bekezdés szerinti megállapodás megkötését.
(4b) A gyámhivatal akkor hagyja jóvá a cselekvőképtelen személy gondnoka és az adott jognyilatkozat megtétele tekintetében korlátozottan cselekvőképes személy és gondnoka (4a) bekezdés szerinti jognyilatkozatát, ha az a gondnokolt érdekében áll, mert
a) elhelyezésének körülményeit tartósan javítja, és
b) mindennapi szükségleteinek fedezését nem veszélyezteti.”

24. § Hatályát veszti a Gyer.

b) 30. § (8) bekezdés második mondata,

e) 91/J. § (2) bekezdés b) pontjában az „a gyermek” szövegrész,

f) 91/J. § (2) bekezdés c) pontjában az „a gyermek” és a „családba fogadása,” szövegrészek,

g) 91/N. § (4) bekezdés b) pont bc) alpontjában a „védelembe vett gyermek esetén” szövegrész,

h) 10. számú melléklete I/3. pontjában a „szociális” szövegrész.

25. § A Gyer.

1. 5/A. § (3) bekezdés a) pontjában az „az Igazságügyi Hivatal illetékes területi hivatalától” szövegrész helyébe az „a pártfogó felügyelői feladatokat ellátó illetékes fővárosi, megyei igazságügyi szolgálattól” szöveg,

2. 13/A. §-ában a „huszonkét munkanap” szövegrész helyébe a „harminc nap” szöveg,

3. 23. § (4) bekezdésében a „be kell szerezni” szövegrész helyébe a „ki kell kérni” szöveg,

4. 30/B. § (1) bekezdésében az „Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium közvetítői névjegyzékébe” szövegrész helyébe az „igazságügyért felelős miniszter által vezetett közvetítői névjegyzékbe” szöveg,

6. 31. § (1) bekezdésében a „változtatott” szövegrész helyébe a „változtatott, valamint a 30/E. § (2) bekezdése szerinti esetben” szöveg,

7. 33. § (4) és (5) bekezdésében a „beérkezésétől számított 22 munkanapon” szövegrész helyébe a „beérkezését követő naptól számított harminc napon” szöveg,

8. 37. § (4) bekezdés bevezető mondatában a „beszerezni” szövegrész helyébe a „kikérni” szöveg,

9. 37. § (6) bekezdésében az „örökbefogadásának engedélyezésére” szövegrész helyébe az „örökbefogadásának előkészítése vagy örökbefogadásának engedélyezésére” szöveg,

11. 40. § (3) bekezdésében az „előterjesztésétől” szövegrész helyébe a „beérkezését követő naptól” szöveg, valamint a „22 munkanapon” szövegrész helyébe a „harminc napon” szöveg,

12. 41. § (2) bekezdés b) pontjában a „valamint” szövegrész helyébe a „valamint a gyermek családi hátterére vonatkozó dokumentumokat és” szöveg,

13. 46. § (5) bekezdés b) pontjában a „szülőről” szövegrész helyébe a „szülőről és a gyermekről” szöveg,

14. 51. § (3) bekezdésében a „10, indokolt esetben 22 munkanapon” szövegrész helyébe a „tizenöt, indokolt esetben harminc napon” szöveg,

16. 68/E. § (2) bekezdés a) pontjában a „július” szövegrészek helyébe az „augusztus” szövegek,

17. 85. § (2) bekezdésében a „szülője” szövegrész helyébe a „szülője, illetve gyámja – ide nem értve a gyermekvédelmi szakellátásban lévő gyermek gyámját –” szöveg,

18. 86. § (2) bekezdésében és (4) bekezdése első mondatában a „szülőt” szövegrész helyébe a „szülőt, illetve gyámját – ide nem értve a gyermekvédelmi szakellátásban lévő gyermek gyámját –” szöveg,

19. 91. § (4) bekezdésében a „90. § (2) bekezdésében” szövegrész helyébe a „90. § (5) bekezdésében” szöveg,

20. 91/A. § (4) bekezdésében a „8 munkanapon” szövegrész helyébe a „tíz napon” szöveg, valamint a „68/A. §-a (4) bekezdésében” szövegrész helyébe a „68/B. § (4) bekezdésében” szöveg,

21. 91/E. § (5) bekezdésében a „45 munkanapon” szövegrész helyébe a „két hónapon” szöveg,

22. 91/J. § (3) bekezdés b) pontjában a „c) pontja” szövegrész helyébe a „c) és d) pontja” szöveg,

23. 91/J. § (4) bekezdésében a „b) és c) pontja” szövegrész helyébe a „b)–d) pontja” szöveg,

24. 98. § (1) bekezdés c) pontjában a „beszerzi” szövegrész helyébe a „kikéri” szöveg,

25. 114/A. § (2) bekezdésében a „beszerzi” szövegrész helyébe a „kikéri” szöveg, valamint a „3 munkanapon” szövegrész helyébe az „öt napon” szöveg,

26. 127. § (2) bekezdés c) pontjában a „cselekvőképességükben” szövegrész helyébe a „cselekvőképességükben e tekintetben” szöveg,

27. 149. § (5) bekezdésében az „A gyermekotthonban elhelyezett” szövegrész helyébe az „Az” szöveg,

28. 167/A. § (3) bekezdésében a „15 munkanapon” szövegrész helyébe a „huszonegy napon” szöveg,

29. 167/A. § (4) bekezdés c) pontjában az „időpontját, amely nem lehet későbbi, mint a repatriálási terv elkészítésétől számított 45. munkanap” szövegrész helyébe az „a repatriálási terv elkészítését követő legkésőbb két hónapon belüli időpontját” szöveg

lép.

2. A gyámhatóságok, a területi gyermekvédelmi szakszolgálatok, a gyermekjóléti szolgálatok
és a személyes gondoskodást nyújtó szervek és személyek által kezelt személyes adatokról szóló 235/1997. (XII. 17.) Korm. rendelet módosítása

27. § A gyámhatóságok, a területi gyermekvédelmi szakszolgálatok, a gyermekjóléti szolgálatok és a személyes gondoskodást nyújtó szervek és személyek által kezelt személyes adatokról szóló 235/1997. (XII. 17.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Ar.) 9. § (5) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(5) Az országos örökbefogadási nyilvántartást vezető szerv a Gyvt. 141/C. § szerinti országos örökbefogadási nyilvántartást az 1. számú melléklet XIII. számú adatlapjában szereplő adatok alapján vezeti.”

28. § Az Ar. a következő 9/A. §-sal egészül ki:

9/A. § A Kormány az országos örökbefogadási nyilvántartást vezető szervként a gyermekek és az ifjúság védelméért felelős minisztert jelöli ki.”

29. § Az Ar.

a) 9. § (4) bekezdésében az „a gyermekek és az ifjúság védelméért felelős miniszter által vezetett minisztérium (a továbbiakban: minisztérium)” szövegrész helyébe az „az országos örökbefogadási nyilvántartást vezető szerv” szöveg,

b) 9. § (6) bekezdésében az „A minisztérium” szövegrész helyébe az „Az országos örökbefogadási nyilvántartást vezető szerv” szöveg

lép.

30. § Az Ar. 1. számú mellékletének XIII. számú adatlapja helyébe e rendelet 3. mellékletével megállapított XIII. számú adatlap lép.

3. A közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvénynek a szociális,
valamint a gyermekjóléti és gyermekvédelmi ágazatban történő végrehajtásáról szóló
257/2000. (XII. 26.) Korm. rendelet módosítása

31. § A közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvénynek a szociális, valamint a gyermekjóléti és gyermekvédelmi ágazatban történő végrehajtásáról szóló 257/2000. (XII. 26.) Korm. rendelet 2. számú melléklete e rendelet 4. melléklete szerint módosul.

4. Az örökbefogadást elősegítő magánszervezetek tevékenységéről és működésük engedélyezéséről szóló 127/2002. (V. 21.) Korm. rendelet módosítása

32. § Az örökbefogadást elősegítő magánszervezetek tevékenységéről és működésük engedélyezéséről szóló 127/2002. (V. 21.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Ör.) 1. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

1. § (1) Az örökbefogadást elősegítő közhasznú szervezet (a továbbiakban: közhasznú szervezet) a Gyvt. 69/A. § (2) bekezdés a) és b) pontjában foglalt tevékenységét az 1. melléklet szerint dokumentálja. Az adatok rögzítését a közhasznú szervezet adatvédelmi szabályzatában erre kijelölt személy végzi.
(2) A közhasznú szervezet a Gyvt. 69/A. § (2) bekezdés c) pontjában foglalt tevékenysége keretében a vér szerinti szülő döntése alapján
a) a gyermek nyílt örökbefogadásának elősegítése érdekében az általa a Gyvt. 141/B. §-a szerint nyilvántartott örökbe fogadni szándékozó személyek közül – a nyilvántartási sorrend figyelembevételével – a gyermek számára alkalmas örökbefogadó szülőt javasol a vér szerinti szülő számára,
b) előkészíti a vér szerinti szülőnek az örökbe fogadni szándékozó személlyel való találkozását.
(3) A (2) bekezdés a) pontja szerinti javaslatot a közhasznú szervezet legalább kettő, a 2. mellékletben meghatározott képesítéssel rendelkező munkatársának, ideértve a szakmai vezetőt is, kell előkészítenie és egybehangzóan megtennie.
(4) A közhasznú szervezet által közvetített nyílt örökbefogadást a közhasznú szervezet a 3. melléklet szerint dokumentálja. Az adatok rögzítését a közhasznú szervezet adatvédelmi szabályzatában erre kijelölt személy végzi.”

33. § Az Ör. 3. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

3. § (1) A Kormány a nyílt örökbefogadást elősegítő tevékenységet (a továbbiakban: szolgáltatás) végző közhasznú szervezetek működését engedélyező szervként a gyermekek és az ifjúság védelméért felelős minisztert (a továbbiakban: működést engedélyező szerv) jelöli ki.
(2) A működést engedélyező szerv nyilvántartást vezet a kiadott működési engedélyekről, és a működési engedélyt kiadó határozat jogerőre emelkedését követő tizenöt napon belül a 4. melléklet szerinti tanúsítványt állítja ki a közhasznú szervezet részére.
(3) A működést engedélyező szerv
a) a működési engedély visszavonása esetén a tanúsítványt bevonja,
b) a működési engedélynek a tanúsítványban foglalt adatokat érintő módosítása esetén új tanúsítványt állít ki.”

34. § Az Ör. 12. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

12. § (1) A közhasznú szervezet a Gyvt. 141/B. §-ában foglalt nyilvántartást a 5. melléklet szerint vezeti.
(2) A közhasznú szervezet a Gyvt. 135/A. § (4) bekezdésében meghatározott adatszolgáltatási kötelezettségének a tárgyévben az 1. melléklet szerint kitöltött adatlapoknak a tárgyévet követő év január 31-éig a működést engedélyező szerv részére történő megküldésével tesz eleget.
(3) A közhasznú szervezet a Gyvt. 135/A. § (5) bekezdésében meghatározott adatszolgáltatási kötelezettségének a 3. melléklet szerinti adatlapoknak a kitöltésüket követően haladéktalanul az országos örökbefogadási nyilvántartást vezető szerv részére történő megküldésével tesz eleget.”

35. § Az Ör. 15. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép, egyidejűleg a § a következő (3)–(4) bekezdéssel egészül ki:

„(2) E rendeletnek az egyes gyermekvédelmi tárgyú kormányrendeleteknek az egyes szociális, gyermekvédelmi, családtámogatási, fogyatékosságügyi és foglalkoztatási tárgyú törvények módosításáról szóló 2010. évi CLXXI. törvényhez kapcsolódó módosításáról szóló 360/2010. (XII. 30.) Korm. rendelettel módosított 1. §-át és 12. §-át
a) 2011. január 1-jétől a 2010. december 30-át követően indult ügyekben kell alkalmazni, azzal, hogy a közhasznú szervezet adatvédelmi szabályzatának (3) bekezdés szerinti felülvizsgálatáig az adatok rögzítését a közhasznú szervezet szakmai vezetője által kijelölt személy végzi,
b) 2011. április 1-jétől a 2011. április 1-jén folyamatban lévő valamennyi ügyben alkalmazni kell.
(3) A közhasznú szervezet 2011. március 31-éig felülvizsgálja adatvédelmi szabályzatát és a módosított szabályzatot megküldi a működést engedélyező szervnek.
(4) A működést engedélyező szerv 2011. február 10-éig gondoskodik a 4. melléklet szerinti tanúsítványnak a 2011. január 1-jén működési engedéllyel rendelkező közhasznú szervezetek számára történő kiállításáról.”

36. § Az Ör. melléklete helyébe e rendelet 5. mellékletével megállapított 1. melléklet lép, egyidejűleg az Ör. e rendelet 6–9. melléklete szerinti 2–5. mellékletekkel egészül ki.

37. § Hatályát veszti az Ör.

a) 2. §-a,

e) 9. §-a,

38. § Az Ör.

a) 4. § (1) bekezdés b) pontjában a „mellékletben” szövegrész helyébe a „2. mellékletben” szöveg,

c) 8. § (4) bekezdésében a „megállapodás tartalmazza” szöveg helyébe a „szolgáltatás nyújtására irányuló megállapodás tartalmazza” szöveg

lép.

5. A gyermekjóléti és gyermekvédelmi szolgáltatótevékenység engedélyezéséről,
valamint a gyermekjóléti és gyermekvédelmi vállalkozói engedélyről szóló
259/2002. (XII. 18.) Korm. rendelet módosítása

39. § (1) A gyermekjóléti és gyermekvédelmi szolgáltatótevékenység engedélyezéséről, valamint a gyermekjóléti és gyermekvédelmi vállalkozói engedélyről szóló 259/2002. (XII. 18.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Gymr.) 3. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(2) A működési engedélyezéssel és az ellenőrzéssel kapcsolatos ügyekben első fokon
a) helyettes szülői hálózat, nevelőszülői hálózat, külső férőhelyen biztosított utógondozói ellátás esetén a működtető székhelye szerint illetékes szociális és gyámhivatal,
b) az a) pontban nem említett esetben a szolgáltató (intézmény) székhelye, telephelye szerint illetékes szociális és gyámhivatal.
jár el.”

(2) A Gymr. 3. §-a a következő (8) bekezdéssel egészül ki:

„(8) Az e rendelet szerinti eljárásokban a Veszprém Megyei Népegészségügyi Szakigazgatási Szerv Fejér megyére, Komárom-Esztergom megyére és Veszprém megyére kiterjedő illetékességgel jár el.”

40. § A Gymr. 15. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

15. § (1) A szociális és gyámhivatal, a gyermekvédelmi és gyámügyi feladat- és hatáskörök ellátásáról, valamint a gyámhatóság szervezetéről és illetékességéről szóló 331/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet 14. § (1) bekezdés b) pontjában meghatározott intézmények, illetve személyek bevonásával, legalább négyévente, az adott évben esedékes 14. § (1) bekezdése szerinti ellenőrzés keretében ellenőrzi a szolgáltatók (intézmények, hálózatok) szakmai munkáját. A kijelölt módszertani feladatokat ellátó intézmény módszertani és szolgáltató tevékenységének ellenőrzését a szociális és gyámhivatal a Nemzeti Család és Szociálpolitikai Intézet bevonásával ellenőrzi.
(2) Ha a szociális és gyámhivatal jogszabálysértést észlel, a 14/B. §-ban foglaltak szerint intézkedik a jogszerű működés helyreállítása érdekében.”

41. § (1) A Gymr. „Záró rendelkezések” alcíme a következő 19/A. §-sal egészül ki:

19/A. § A gondozó, a családgondozó, valamint családi napközi és családi gyermekfelügyelet esetén a szolgáltatást nyújtó személy nevének a működési engedélyből történő törléséről határozatban nem kell intézkedni. A nevet a működési engedély módosítása során a működési engedély hatályos adatai között nem kell feltüntetni.”

(2) A Gymr. „Záró rendelkezések” alcíme a következő 19/B. §-sal egészül ki:

19/B. § A jegyző a 2011. június 30-án a hatáskörébe és illetékességébe tartozó szolgáltatók, intézmények működési engedélyezésével és ellenőrzésével kapcsolatos iratokat 2011. augusztus 31-éig megküldi az illetékes szociális és gyámhivatalnak. A szociális és gyámhivatal – a jegyzői ellenőrzés időpontjától függetlenül – a működési engedély módosítására irányuló soron következő eljárással egyidejűleg, de legkésőbb 2012. december 31-éig – a 14. § (5)–(7) bekezdésének, valamint a 14/A. § (1), (2) és (5) bekezdésének alkalmazásával – az iratok alapján és a helyszínen ellenőrzi azokat a szolgáltatókat, intézményeket, amelyek 2011. július 1-jén kerültek a hatáskörébe és illetékességébe, és
a) szükség esetén alkalmazza a 14/B. § szerinti jogkövetkezményeket, továbbá
b) – ha a jegyző által kiadott működési engedély nem felel meg a hatályos jogszabályoknak – a hatályos jogszabályoknak megfelelő működési engedélyt ad ki, és a jegyző által korábban kiadott működési engedélyt visszavonja.”

42. § (1) Hatályát veszti a Gymr.

a) 4. § (3) bekezdés h) pontjában „ , valamint ha a kérelem szerinti ingatlanra vonatkozóan, azonos rendeltetésre, a kérelem benyújtását megelőző hat hónapon belül használatbavételi engedélyt vagy fennmaradási engedélyt adtak ki, a használatbavételi engedély, illetve a fennmaradási engedély másolatát” szövegrész,

(2) Hatályát veszti a Gymr.

43. § (1) A Gymr.

1. 3. § (7) bekezdés a) pontjában, 8/A. § (8) bekezdésében és 14. § (4) bekezdésében az „öt munkanapon” szövegrész helyébe a „nyolc napon” szöveg,

2. 3. § (7) bekezdés b) pontjában a „regionális igazgatóságával” szövegrész helyébe a „területi szervével” szöveg,

3. 4. § (7) bekezdés e) pontjában az „a kérelem szerinti ingatlanra” szövegrész helyébe az „intézményi formában végzett szolgáltatótevékenység engedélyezése esetén a kérelem szerinti ingatlanra” szöveg,

4. 4. § (9) bekezdés a) pontjában az „az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálatnak (a továbbiakban: ÁNTSZ) a szolgáltató székhelye, telephelye szerint illetékes kistérségi, fővárosi kerületi intézetét, másodfokú eljárásban az ÁNTSZ regionális intézetét” szövegrész helyébe az „a fővárosi és megyei kormányhivatalnak a szolgáltató székhelye, telephelye szerint illetékes kistérségi (fővárosi kerületi) népegészségügyi intézetét (a továbbiakban: kistérségi népegészségügyi intézet), másodfokú eljárásban a fővárosi és megyei kormányhivatal megyei népegészségügyi szakigazgatási szervét (a továbbiakban: megyei népegészségügyi szakigazgatási szerv)” szöveg,

5. 4. § (9) bekezdés b) pont ba) alpontjában az „az ÁNTSZ-nek a szolgáltató székhelye, telephelye szerint illetékes kistérségi, fővárosi kerületi intézetét, másodfokú eljárásban az ÁNTSZ regionális intézetét” szövegrész helyébe az „a szolgáltató székhelye, telephelye szerint illetékes kistérségi népegészségügyi intézetet, másodfokú eljárásban a megyei népegészségügyi szakigazgatási szervet” szöveg,

6. 4. § (9) bekezdés c) pont ca) alpontjában az „ÁNTSZ-nek az intézmény székhelye, telephelye szerint illetékes kistérségi, fővárosi kerületi intézetét, másodfokú eljárásban az ÁNTSZ regionális intézetét” szövegrész helyébe az „intézmény székhelye, telephelye szerint illetékes kistérségi népegészségügyi intézetet, másodfokú eljárásban a megyei népegészségügyi szakigazgatási szervet” szöveg,

7. 4. § (9) bekezdés c) pont cd) alpontjában a „Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal első fokú szakhatóságként eljáró szervét, másodfokú eljárásban a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal másodfokú szakhatóságként eljáró szervét” szövegrész helyébe a „megyei kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatóságának kerületi hivatalát, másodfokú eljárásban a megyei kormányhivatal Élelmiszer-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatóságát” szöveg,

8. 4. § (9) bekezdés második mondatában a „huszonkét munkanap” szövegrész helyébe a „harminc nap” szöveg,

9. 4. § (10) bekezdésében az „az ÁNTSZ – a szolgáltató székhelye, telephelye szerint illetékes – kistérségi, fővárosi kerületi intézete vezető védőnőjének” szövegrész helyébe az „a kistérségi népegészségügyi intézet – a szolgáltató székhelye, telephelye szerint illetékes – vezető védőnőjének” szöveg, valamint a „tíz munkanapon” szövegrész helyébe a „tizenöt napon” szöveg,

10. 6. § (4) bekezdés b) pontjában az „a gondozó, családgondozó, önálló helyettes szülő, illetve családi napközi és családi gyermekfelügyelet esetén a szolgáltatást nyújtó személy” szövegrész helyébe az „az önálló helyettes szülő” szöveg,

11. 8. § (5) bekezdés b) pontjának bb) alpontjában és d) pontjában az „az ÁNTSZ kistérségi, fővárosi kerületi intézete” szövegrész helyébe az „a kistérségi népegészségügyi intézet” szöveg,

12. 12/A. § (1) bekezdésében a „munkanapon” szövegrész helyébe a „napon” szöveg,

13. 14. § (3) bekezdés c) pontjában és 16. § (1) bekezdésében a „huszonkét munkanapon” szövegrész helyébe a „harminc napon” szöveg,

14. 14/A. § (1) bekezdésében az „az ÁNTSZ” szövegrész helyébe az „a kistérségi népegészségügyi intézet” szöveg, valamint a „huszonkét munkanapon” szövegrész helyébe a „harminc napon” szöveg,

15. 14/A. § (2) bekezdés bevezető mondatában a „munkanappal” szövegrész helyébe a „nappal” szöveg,

16. 14/A. § (2) bekezdés a) pontjában az „az ÁNTSZ kistérségi intézetét” szövegrész helyébe az „a kistérségi népegészségügyi intézetet” szöveg,

17. 14/B. § (1) bekezdés f) pont fa) alpontjában a „munkanapos” szövegrész helyébe a „napos” szöveg,

18. 16. § (3) bekezdésében az „egy hitelesített másolati példányát” szövegrész helyébe a „másolatát” szöveg

lép.

(2) A Gymr. 14. § (1) bekezdésében a „legalább évente” szövegrész helyébe a „gyermekjóléti szolgáltatás, gyermekek napközbeni ellátása és gyermekek átmeneti gondozása esetén legalább kétévente, otthont nyújtó ellátás, utógondozói ellátás és területi gyermekvédelmi szakszolgáltatás esetén pedig legalább évente” szöveg lép.

6. A nevelőszülői, a hivatásos nevelőszülői és a helyettes szülői jogviszony egyes kérdéseiről szóló 261/2002. (XII. 18.) Korm. rendelet módosítása

44. § A nevelőszülői, a hivatásos nevelőszülői és a helyettes szülői jogviszony egyes kérdéseiről szóló 261/2002. (XII. 18.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Nr.) 1. § b) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(A rendelet hatálya kiterjed)

b) az otthont nyújtó ellátást biztosító nevelőszülőre, hivatásos nevelőszülőre, speciális hivatásos nevelőszülőre és különleges hivatásos nevelőszülőre, valamint az átmeneti gondozás keretében ideiglenes jelleggel ellátást biztosító helyettes szülőre.”

45. § Az Nr. 2. §-át megelőző alcím helyébe a következő alcím lép:

„A nevelőszülőre, a hivatásos nevelőszülőre, a speciális hivatásos nevelőszülőre és a különleges hivatásos nevelőszülőre vonatkozó közös szabályok”

46. § Az Nr. 2. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

2. § E rendelet 2–14. §-ának alkalmazása során nevelőszülő alatt a hivatásos nevelőszülőt, a speciális hivatásos nevelőszülőt és a különleges hivatásos nevelőszülőt is érteni kell.”

47. § Az Nr. 4. §-a a következő (2)–(4) bekezdéssel egészül ki, egyidejűleg a § jelenlegi szövegének jelölése (1) bekezdésre változik:

„(2) A speciális hivatásos nevelőszülő által nevelt gyermekek közül – saját gyermekét is beszámítva – legfeljebb kettő lehet speciális ellátást igénylő gyermek.
(3) A különleges hivatásos nevelőszülő által nevelt gyermekek közül – saját gyermekét is beszámítva – legfeljebb kettő lehet különleges ellátást igénylő gyermek.
(4) Indokolt esetben, így különösen testvérek együttes elhelyezésénél, a nevelőszülő kérelmére vagy beleegyezésével a (2) és (3) bekezdésben meghatározott gyermeklétszámtól – a gyermek érdekében – el lehet térni.”

48. § Az Nr. 5. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

5. § (1) A működtető a nevelőszülő szakmai alkalmasságát, ideértve a pszichológiai alkalmasságot is, háromévente felülvizsgálja.
(2) A gyámi, gondozói tanácsadó, a nevelőszülői tanácsadó, a hivatásos gyám és a megyei, fővárosi gyermekvédelmi szakértői bizottság vezetője a működtetőnél rendkívüli felülvizsgálatot kezdeményez, ha ezt
a) a működési engedélyben szereplő feltételek megváltozása,
b) a nevelőszülő élethelyzetének megváltozása,
c) a nevelőszülő egészségi állapotának, ideértve a személyiségállapotát is, romlása
szükségessé teszi.”

49. § Az Nr. 15. §-át megelőző alcím helyébe a következő alcím lép:

„A hivatásos nevelőszülőre, a speciális hivatásos nevelőszülőre és a különleges hivatásos nevelőszülőre vonatkozó külön szabályok”

50. § Az Nr. 15. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) E rendelet 15–17. §-ának alkalmazása során hivatásos nevelőszülő alatt a speciális hivatásos nevelőszülőt és a különleges hivatásos nevelőszülőt is érteni kell.”

7. A gyermekvédelmi és gyámügyi feladat- és hatáskörök ellátásáról, valamint a gyámhatóság szervezetéről és illetékességéről szóló 331/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet módosítása

51. § A gyermekvédelmi és gyámügyi feladat- és hatáskörök ellátásáról, valamint a gyámhatóság szervezetéről és illetékességéről szóló 331/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Gyár.) 1. § (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(4) A szociális és gyámhivatalok a fővárosi és megyei kormányhivatalok szakigazgatási szervei. A szociális és gyámhivatalok szakmai irányítója a gyermekek és az ifjúság védelméért felelős miniszter (a továbbiakban: miniszter).”

52. § A Gyár. 13. § b) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(A szociális és gyámhivatal)

b) első fokon dönt a gyermekjóléti és gyermekvédelmi szolgáltató tevékenységet végző szolgáltatók, intézmények, hálózatok engedélyezéséről és ellenőrzi működésüket, valamint ennek keretében szükség esetén a Gyvt. 100/A. § szerinti gyermekvédelmi igazgatási bírságot szab ki vagy a Gyvt. 100/B. §-ában foglalt intézkedést tesz.”

53. § A Gyár. 20. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

20. § (1) A szociális és gyámhivatal tekintetében a fővárosi és megyei kormányhivatalokról, valamint a fővárosi és megyei kormányhivatalok kialakításával és a területi integrációval összefüggő törvénymódosításokról szóló 2010. évi CXXVI. törvény 6. § (4) bekezdésében, valamint a 7. §-ában meghatározott hatáskörök – a központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2010. évi XLIII. törvény 2. § (1) bekezdés h)–i) pontja szerinti hatáskört is beleértve – gyakorlására jogosult szakmai irányító szerv vezetője a miniszter.
(2) A miniszter a szociális és gyámhivatalok szakmai irányítása során
a) négyévenként ellenőrzi a szociális és gyámhivatalok gyermekjóléti és gyermekvédelmi szolgáltatásokkal kapcsolatos tevékenységét, az alapellátó és szolgáltató intézményrendszer, valamint a gyámhatóság szakmai munkáját,
b) részt vesz a helyi önkormányzatokért felelős miniszter által koordinált, a Kormány általános hatáskörű területi államigazgatási szerve szervezeti egységeként működő szakigazgatási szervek tevékenységének szakmai irányítását ellátó miniszterek bevonásával zajló ellenőrzésekben, a szociális és gyámhivatalok tekintetében meghatározza az ellenőrzés szakmai szempontjait,
c) a szociális és gyámhivatalok számára meghatározza az éves ellenőrzési terv kiemelt területeit és értékeli a szociális és gyámhivatalok éves beszámoló jelentéseit.”

54. § Hatályát veszti a Gyár. 3. § (2) bekezdése.

55. § A Gyár.

a) 2. § (4) bekezdés b) pontjában a „gyermekek és az ifjúság védelméért felelős miniszter (a továbbiakban: miniszter)” szövegrész helyébe a „miniszter” szöveg,

b) 13. § c) pontjában az „a jegyző, a városi gyámhivatal, a rendőrség és a büntetés-végrehajtási intézet parancsnoksága” szövegrész helyébe az „az ügyészség és a bíróság kivételével a Gyvt. 72. § (1) bekezdése szerinti beutaló szerv” szöveg

lép.

8. Záró rendelkezések

56. § (1) Ez a rendelet – a (2) bekezdésben foglalt kivétellel – 2011. január 1-jén lép hatályba.

(3) Ez a rendelet 2011. július 2-án hatályát veszti.

1. melléklet a 360/2010. (XII. 30.) Korm. rendelethez


Adatlap

a Gyvt 20/C. §-a (1) bekezdésének a) pontja szerinti óvodáztatási támogatás előlegének igényléséhez
és az elszámoláshoz

……......... év ........... tárgyhónap

1.

Megye megnevezése: .......................................................................................................................

 

2.

Önkormányzat megnevezése: ...........................................................................................................

 

3.

KSH kódja: .......................................................................................................................................

 

 

(2 számjegyű megyekód + 5 számjegyű településazonosító)

 

4.

A tárgyhónapban a Gyvt. 20/C. § (1) bekezdés a) pontja szerinti óvodáztatási támogatásban részesülő gyermekek száma1:


………………….fő

5.

A tárgyhónapban kifizetett összes, a Gyvt. 20/C. § (1) bekezdés a) pontja szerinti óvodáztatási támogatás összege2:


…………………..Ft


6.


Az igényelt előleg összege3:


…………………..Ft


7.


A tárgyhónapban kifizetett összes, a Gyvt. 20/C. § (1) bekezdés a) pontja szerinti óvodáztatási támogatás és az igényelt előleg különbözete [az 5. pont összegét csökkenteni kell a 6. pont összegével; pozitív szám esetén megegyezik az igényelt támogatás összegével]4:



.......................... Ft

8.

A 7. pont alapján visszafizetendő összeg5:

.......................... Ft


1 Előlegigénylésnél várható adatokat kell beírni.

2 Csak az elszámolásnál kell kitölteni, előleg igénylésekor nem.

3 Előleg igénylésekor és elszámoláskor is kitöltendő, az igényelt előleg összegét kell beírni.

4 Csak az elszámolásnál kell kitölteni, előleg igénylésekor nem.

5 Csak az elszámolásnál kell kitölteni, előleg igénylésekor nem.


Dátum: ..................... év ....................... hó ...... nap

P. H.

 

................................................
a jegyző aláírása


2. melléklet a 360/2010. (XII. 30.) Korm. rendelethez


Adatlap
a Gyvt 20/C. §-a (1) bekezdésének b) pontja szerinti óvodáztatási támogatás előlegének igényléséhez és
az elszámoláshoz

……......... év ........... tárgyhónap

1.

Megye megnevezése: .......................................................................................................................

 

2.

Önkormányzat megnevezése: ...........................................................................................................

 

3.

KSH kódja: .......................................................................................................................................

 

 

(2 számjegyű megyekód + 5 számjegyű településazonosító)

 

4.

A tárgyhónapban a Gyvt. 20/C. § (1) bekezdés b) pontja szerinti óvodáztatási támogatásban részesülő gyermekek száma6:


………………….fő

5.

A tárgyhónapban kifizetett összes, a Gyvt. 20/C. § (1) bekezdés b) pontja szerinti óvodáztatási támogatás összege7:


…………………..Ft

6.

Az igényelt előleg összege8:


…………………..Ft

7.

A tárgyhónapban kifizetett összes, a Gyvt. 20/C. § (1) bekezdés b) pontja szerinti óvodáztatási támogatás és az igényelt előleg különbözete [az 5. pont összegét csökkenteni kell a 6. pont összegével; pozitív szám esetén megegyezik az igényelt támogatás összegével]9:



.......................... Ft

8.

A 7. pont alapján visszafizetendő összeg10:

.......................... Ft


6 Előlegigénylésnél várható adatokat kell beírni.

7 Csak az elszámoláskor kell kitölteni, előleg igénylésekor nem.

8 Előleg igénylésekor és elszámoláskor is kitöltendő, az igényelt előleg összegét kell beírni.

9 Csak az elszámoláskor kell kitölteni, előleg igénylésekor nem.

10 Csak az elszámoláskor kell kitölteni, előleg igénylésekor nem.


Dátum: ..................... év ....................... hó ...... nap

P. H.

 

................................................
a jegyző aláírása


3. melléklet a 360/2010. (XII. 30.) Korm. rendelethez

XIII. számú adatlap

Az örökbefogadással kapcsolatos ügyről

(A területi gyermekvédelmi szakszolgálat vezetője tölti ki)

A) Szakellátásban nevelkedő örökbe adható gyermek

(Az adatokat – a 13. és 14. pontban foglalt adatok kivételével – az országos örökbefogadási nyilvántartást
vezető szerv részére kell megküldeni.)

Kód (megyenév + szám) ............................................................................... Törzsszám: ....................................


1.    A gyermek személyi adatai

Név:
Születési hely:
Születési idő:
Neme:
Anyja neve:
Apja neve:
Állampolgársága:
Lakóhely:
Tartózkodási hely:

2.    Gondozási helye:*

Nevelőszülő:
………………………………………………………………………………………………
Hivatásos nevelőszülő/ Speciális hivatásos nevelőszülő/Különleges hivatásos nevelőszülő:
……………………………………………
Gyermekotthon/ Speciális gyermekotthon/Különleges gyermekotthon:
……………………………………………
Lakásotthon/ Speciális lakásotthon/Különleges lakásotthon:
……………………………………………

Fogyatékosok vagy pszichiátriai betegek otthona:
……………………………………………

3.

Örökbefogadó családba kihelyezése javasolt-e:

igen

nem

Ha nem, annak oka:…………………………………………………….

4.    Testvérek adatai:

Név:
Születési hely:
Születési idő:
Anyja neve:
Apja neve:

Gyermekvédelmi gondoskodásban nevelkedik-e:

igen

nem

Együtt nevelkedik-e az örökbe fogadható gyermekkel:

igen

nem

Ha külön nevelkedik, kapcsolatot tart-e az örökbe fogadható gyermekkel:

igen

nem

Örökbe fogadható-e:

igen

nem

Testvérével együtt vagy külön történik az örökbefogadás:

 

együtt

külön


5.    A gyermek egészségi állapota, fejlődése, személyisége, magatartása, szokásai:

6.    Tanulmányi eredménye, neveltsége, nemzeti, etnikai, vallási kulturális szükségletei:

7.    Egyéb igénye vagy szükséglete:

8.    A családi háttérre vonatkozó adatok:

Szülők: betegségek, fogyatékosságok, életvezetés
Testvérek: betegségek, fogyatékosságok
Kapcsolatai: nagyszülők, testvérek stb.:

9.    A nevelésbe vételt elrendelő gyámhivatal megnevezése:

A határozat száma:
Kelte:
Jogerős:

10.    Az örökbefogadhatóvá válás adatai:

A) A gyámhivatal megnevezése:
Határozat száma:
Kelte:
Jogerős:
Amennyiben a határozatot bíróság előtt megtámadták
A bíróság megnevezése:
Ítélet száma:
Kelte:
Jogerős:

B) Ideiglenes hatállyal szakellátásban elhelyezettként a szülők ismeretlen személy általi hozzájárulása miatt vagy ismeretlen szülőktől származóként örökbefogadhatóvá vált gyermek esetén:
Az ideiglenes hatályú elhelyezést elrendelő gyámhivatal megnevezése:
A határozat kelte:
Jogerős:

11.    Az örökbefogadhatóvá válás oka:

1. A szülő(k) hozzájárulása az örökbefogadáshoz:

nyílt

titkos

2. A szülők felügyeleti jogának bíróság általi megszüntetése
3. A szülők halála
4. A gyermek ismeretlen szülőktől származik
5. Örökbefogadhatóvá nyilvánítás
6. Örökbefogadás felbontása

12.    A gyermek fényképei:

13.    A törvényes képviselő személyes adatai:

Név:
Születési hely:
Születési idő:
Anyja neve:
Lakóhely:
Tartózkodási hely:

14.    A gyermek vagyonára vonatkozó adatok:
A vagyon tárgya:
A vagyonkezelő megnevezése, tartózkodási helye:

*A gondozási hely típusát kérjük aláhúzni!


B) A nem szakellátásban nevelkedő örökbe adható gyermek adatai és
a vér szerinti szülők adatai titkos örökbefogadás esetén

(Az adatokat – a 2. pontban foglalt adatok kivételével – az országos örökbefogadási nyilvántartást vezető szerv részére kell megküldeni.)

A)    A gyermek örökbefogadás előtti személyi adatai és az örökbefogadás előkészítésére vonatkozó adatok
1. A gyermek személyi adatai
Név:
Születési helye:
Születési idő:
Neme:
Anyja neve:
Apja neve:

2. Törvényes képviselője:
Állampolgársága:
Lakóhelye:
Tartózkodási helye:

3. Testvéreinek száma:

4. A gyermek egészségi állapota, fejlődése:

5. Az örökbefogadás előkészítésére vonatkozó adatok
Az anya hozzájárulása az örökbefogadáshoz:
Az apa hozzájárulása az örökbefogadáshoz:
Az örökbeadhatóságról értesítő gyámhivatal megnevezése:
Az értesítés szakszolgálathoz érkezésének napja:
A gyermek gondozásra kihelyezésének ideje:

6. Az örökbefogadhatóvá válás oka:

a)A szülő(k) hozzájárulása az örökbefogadáshoz
b) A gyermek ismeretlen szülőktől származik


Amennyiben a szakszolgálat kapcsolatban állt a vér szerinti szülőkkel:

7. Az örökbe adott gyermek vér szerinti szüleinek adatai:

A vér szerinti anyára vonatkozó adatok:

Mikor kért először segítséget a szakszolgálattól:

Születési idő:
Állampolgársága:
Lakóhelye:
Tartózkodási helye:

Iskolai végzettsége ……………………………. – nem nyilatkozott*

Foglalkozása:…………………………………...- nem nyilatkozott*

Egészségi állapota:

Gondnokság alatt áll:

igen – nem*

Titkolt terhesség volt-e?

igen – nem – nem nyilatkozott*

Ha igen, annak okai: ………………………………………………………………………………………………………
…………………………………………………… - nem nyilatkozott*

 

Családja előtt titkolta-e terhességét: igen – nem – nem nyilatkozott*

Tágabb környezete előtt titkolta-e terhességét igen – nem – nem nyilatkozott*

 

Az örökbeadás okai: …………………………………………………………………………………………………………
……………………………………………………………………- nem nyilatkozott*

 

Az örökbeadott gyermek hányadik gyermeke:…………………………… nem nyilatkozott*

 

Családi helyzete:

 

Családi állapota: egyedülálló, házas, élettársi kapcsolatban él – nem nyilatkozott*

 

Közös háztartásban élő rokonok (rokonsági fok szerint): :…………………………………………………………………………………………………………………
……………………………………………- nem nyilatkozott*

Közös háztartásban élő egyéb személyek:

…………………………………………………………………………………………………………………..
…………………………………………- nem nyilatkozott*

A terhességről, a gyermek megszületéséről tudomásuk volt-e: igen – nem- nem nyilatkozott*

Ha igen, kinek:…………………………………………….. – nem nyilatkozott*

 

Gyermekeinek száma:

örökbeadott:

más által nevelt:

általa nevelt:

- nem nyilatkozott*

 

Vagyoni helyzetére vonatkozó adatok:

 

Lakhatási lehetősége: saját tulajdonú lakás, tulajdonos rokona, főbérlő, főbérlő rokona,

albérlő, szívességi lakáshasználó, egyéb – nem nyilatkozott*

Jövedelmi helyzete:

havi jövedelmének összege:..................Ft, - nem nyilatkozott*

Havi rendszeres jövedelme:

van – nincs – nem nyilatkozott*

Jövedelme fedezi-e havi kiadásait:

igen – nem – nem nyilatkozott*

Jövedelemszerző tevékenységének formája:

Állandó, alkalmi, idénymunka – nem nyilatkozott*

Tanul:

igen –nem –nem nyilatkozott*

Általa eltartottak száma:…………fő - nem nyilatkozott*

 

A gyermek születését követően jogosult lenne-e gyermekgondozási díjra:

 

igen – nem – nem nyilatkozott*

 

A vér szerinti apára vonatkozó adatok

 

Mikor kért először segítséget a szakszolgálattól:

 

Születési idő:

Állampolgársága:

Lakóhelye:

Tartózkodási helye:

Iskolai végzettsége ……………………………. – nem nyilatkozott*

Foglalkozása:…………………………………...– nem nyilatkozott*

Egészségi állapota:

Gondnokság alatt áll:

igen – nem*

 

Családi helyzete:

 

Családi állapota: egyedülálló, házas, élettársi kapcsolatban él – nem nyilatkozott*

A gyermek anyjával együtt él-e: igen – nem – nem nyilatkozott*

Közös háztartásban élő rokonok (rokonsági fok szerint): :………………………………………………………………………………………………………………………
………………………………………- nem nyilatkozott*

Közös háztartásban élő egyéb személyek:

…………………………………………………………………………………………………………………………
……………………………………- nem nyilatkozott*

A terhességről, a gyermek megszületéséről tudomásuk volt-e: igen – nem- nem nyilatkozott*

Ha igen, kinek:…………………………………………….. – nem nyilatkozott*

 

Gyermekeinek száma:

örökbeadott:

más által nevelt:

általa nevelt:

- nem nyilatkozott*

 

Vagyoni helyzetére vonatkozó adatok:

 

Lakhatási lehetősége: saját tulajdonú lakás, tulajdonos rokona, főbérlő, főbérlő rokona,

albérlő, szívességi lakáshasználó, egyéb – nem nyilatkozott*

Jövedelmi helyzete:

havi jövedelmének összege:..................Ft, - nem nyilatkozott*

Havi rendszeres jövedelme:

van – nincs – nem nyilatkozott*

Jövedelme fedezi-e havi kiadásait:

igen – nem – nem nyilatkozott*

Jövedelemszerző tevékenységének formája:

Állandó, alkalmi, idénymunka – nem nyilatkozott*

Tanul: igen –nem –nem nyilatkozott*

Általa eltartottak száma:…………fő - nem nyilatkozott*

 

A gyermek születését követően jogosult lenne-e gyermekgondozási díjra:

igen – nem – nem nyilatkozott*

 

 

*A válasz önkéntes nyilatkozat alapján tölthető ki, a megfelelő részt kérjük aláhúzni, illetve kitölteni.


C) Az örökbeadott gyermek örökbefogadás előtti adatai és a vérszerinti szülők adatai nyílt örökbefogadás esetén

(Az országos örökbefogadási nyilvántartást vezető szerv részére küldendő adatok)

1.    A gyermek örökbefogadás előtti személyi adatai és az örökbefogadás előkészítésére vonatkozó adatok

Név:
Születési helye:
Születési idő:
Neme:
Anyja neve:
Apja neve:
Törvényes képviselője:
Állampolgársága:
Lakóhelye:
Tartózkodási helye:

Testvéreinek száma:

A gyermek egészségi állapota, fejlődése:

A vér szerinti szülők gyermekük nyílt örökbefogadásához a gyámhivatal előtt tett hozzájárulásának időpontja:

A gyermek törvényes képviselője hozzájárulásának időpontja:

A gyermek kötelező gondozási időre történő kihelyezésének időpontja:

2. Az örökbe adott gyermek vérszerinti szüleinek adatai:

a) A vér szerinti anyára vonatkozó adatok:

Mikor kért először segítséget a szakszolgálattól:

Név:
Születési idő:
Állampolgársága:
Lakóhelye:
Tartózkodási helye:
Iskolai végzettsége ……………………………. – nem nyilatkozott*
Foglalkozása:…………………………………...- nem nyilatkozott*
Egészségi állapota:
Gondnokság alatt áll:        igen – nem*
Titkolt terhesség volt-e?     igen – nem – nem nyilatkozott*
Ha igen, annak okai: ………………………………………………………………………………………………………………………
………………………………………………… - nem nyilatkozott*

Családja előtt titkolta-e terhességét: igen – nem – nem nyilatkozott*
Tágabb környezete előtt titkolta-e terhességét igen – nem – nem nyilatkozott*

Az örökbeadás okai: ………………………………………………………………………………………………………………………
………………………………………………………- nem nyilatkozott*

Az örökbe adott gyermek hányadik gyermeke:…………………………… nem nyilatkozott*

Családi helyzete:

Családi állapota: egyedülálló, házas, élettársi kapcsolatban él – nem nyilatkozott*

Közös háztartásban élő rokonok (rokonsági fok szerint): :………………………………………………………………………………………………………………………
………………………………………- nem nyilatkozott*
Közös háztartásban élő egyéb személyek:
………………………………………………………………………………………………………………………
………………………………………- nem nyilatkozott*
A terhességről, a gyermek megszületéséről tudomásuk volt-e: igen – nem- nem nyilatkozott*
Ha igen, kinek:…………………………………………….. – nem nyilatkozott*

Gyermekeinek száma:

örökbeadott:

más által nevelt:

általa nevelt:

- nem nyilatkozott*

Vagyoni helyzetére vonatkozó adatok:

 

Lakhatási lehetősége: saját tulajdonú lakás, tulajdonos rokona, főbérlő, főbérlő rokona,

albérlő, szívességi lakáshasználó, egyéb – nem nyilatkozott*

Jövedelmi helyzete:

havi jövedelmének összege:..................Ft, - nem nyilatkozott*

Havi rendszeres jövedelme:

van – nincs – nem nyilatkozott*

Jövedelme fedezi-e havi kiadásait:

igen – nem – nem nyilatkozott*

Jövedelemszerző tevékenységének formája:

Állandó, alkalmi, idénymunka – nem nyilatkozott*

Tanul:

igen –nem –nem nyilatkozott*

Általa eltartottak száma:…………fő - nem nyilatkozott*

 

A gyermek születését követően jogosult lenne-e gyermekgondozási díjra:

 

igen – nem – nem nyilatkozott*

 

b) A vér szerinti apára vonatkozó adatok

 

Mikor kért először segítséget a szakszolgálattól:

 

Név:

Születési idő:

Állampolgársága:

Lakóhelye:

megye:

Tartózkodási helye:

megye:

Iskolai végzettsége ……………………………. – nem nyilatkozott*

Foglalkozása:…………………………………...- nem nyilatkozott*

Egészségi állapota:

Gondnokság alatt áll:

igen – nem*

 

Családi helyzete:

 

Családi állapota: egyedülálló, házas, élettársi kapcsolatban él – nem nyilatkozott*

A gyermek anyjával együtt él-e: igen – nem – nem nyilatkozott*

Közös háztartásban élő rokonok (rokonsági fok szerint): :……………………………………………………………………………………………………………………
…………………………………………- nem nyilatkozott*

Közös háztartásban élő egyéb személyek:

……………………………………………………………………………………………………………………
…………………………………………- nem nyilatkozott*

A terhességről, a gyermek megszületéséről tudomásuk volt-e: igen – nem- nem nyilatkozott*

Ha igen, kinek:…………………………………………….. – nem- nem nyilatkozott*

 

Gyermekeinek száma:

örökbeadott:

más által nevelt:

általa nevelt:

- nem nyilatkozott*

 

Vagyoni helyzetére vonatkozó adatok:

 

Lakhatási lehetősége: saját tulajdonú lakás, tulajdonos rokona, főbérlő, főbérlő rokona,

albérlő, szívességi lakáshasználó, egyéb – nem nyilatkozott*

Jövedelmi helyzete:

havi jövedelmének összege:..................Ft, - nem nyilatkozott*

Havi rendszeres jövedelme:

van – nincs – nem nyilatkozott*

Jövedelme fedezi-e havi kiadásait:

igen – nem – nem nyilatkozott*

Jövedelemszerző tevékenységének formája:

Állandó, alkalmi, idénymunka – nem nyilatkozott*

Tanul: igen –nem –nem nyilatkozott*

Általa eltartottak száma:…………fő - nem nyilatkozott*

 

A gyermek születését követően jogosult lenne-e gyermekgondozási díjra:

igen – nem – nem nyilatkozott*

 

*A válasz önkéntes nyilatkozat alapján tölthető ki, a megfelelő részt kérjük aláhúzni, illetve kitölteni.



D) Örökbe fogadni szándékozó személyek

(Az országos örökbefogadási nyilvántartást vezető szerv részére küldendő adatok)
Megyenév/Kód:

A nyilvántartásba vétel ideje [15/1998. (IV. 30.) NM rendelet 146. § (2) bek.]: ........... év ......... hó ........ nap

1.

Az örökbe fogadni szándékozó személyek személyi adatai:

 

Anya neve:

 

 

Születési hely:

 

 

Születési idő:

 

 

Anyja neve:

 

 

Állampolgársága:

 

 

Lakóhely:

 

 

Tartózkodási hely:

 

 

Családi állapota:

- egyedülálló

- házas

 

Iskolai végzettsége:

 

 

Foglalkozása:

 

 

 

 

 

Apa neve:

 

 

Születési hely:

 

 

Születési idő:

 

 

Anyja neve:

 

 

Állampolgársága:

 

 

Lakóhely:

 

 

Tartózkodási hely:

 

 

Családi állapota:

- egyedülálló

- házas

 

Iskolai végzettsége:

 

 

Foglalkozása:

 

 

 

 

2.

Az alkalmasságot megállapító:

 

 

Gyámhivatal megnevezése:

 

 

Határozat száma:

 

 

Kelte:

 

 

Jogerős:

 

 

 

 

3.

Vagyoni helyzet adatai:

 

 

Lakáshasználat jogcíme:

 

 

- Tulajdonos

 

 

- Tulajdonos rokona

 

 

- Főbérlő

 

 

- Főbérlő rokona

 

 

- Társbérlő

 

 

- Albérlő

 

 

- Egyéb:

 

 

Lakás szobaszáma:

 

 

Lakás komfortfokozata:

 

 

- Komfort nélküli

 

 

- Félkomfortos

 

 

- Komfortos

 

 

- Összkomfortos
A lakásban együtt élők száma:

 

 

 

 

 

Jövedelem összege:

 

 

Anya:

 

 

- Munkaviszonyból:

 

 

- Vállalkozásból:

 

 

- Egyéb rendszeres pénzellátásból:

 

 

- Egyéb:

 

 

Jövedelem összege:

 

 

 

 

 

Apa:

 

 

- Munkaviszonyból:

 

 

- Vállalkozásból:

 

 

- Egyéb rendszeres pénzellátásból:

 

 

- Egyéb:

 

 

 

 

4.

Egészségi állapotra

Anya: .................................................................................................................

 

vonatkozó adat:

Apa: ...................................................................................................................

5.

Örökbe fogadni szándékozó személyek fényképe(i) (önkéntes adatszolgáltatás alapján):

 

6.

A gyermekkel kapcsolatos elvárásai(k):

 

 

Gyermekek száma:

- 1 gyermek

- testvérek is, számuk:

 

Neme*:

- fiú

- leány

 

Életkora:

.... év ...... hónaptól ...... év ........ hónapig

 

Egészségügyi állapota:

............................................................................................................................

 

Milyen betegségeket,
fogyatékosságokat fogad el:

............................................................................................................................
............................................................................................................................

 

Mi az, ami egészségi szempontból kizáró tényező:

............................................................................................................................
............................................................................................................................

 

Milyen egyéb elvárásai vannak a gyermekkel kapcsolatban:

............................................................................................................................
............................................................................................................................

 

Mi az, ami kizáró tényező lehet:

 

 

 

 

 

7.

A gyámhivatal döntése

1 gyermek

Testvérek is, számuk:

 

alapján milyen gyermek

egészséges

Milyen fokban fogyatékos, beteg gyermek is

 

örökbefogadására

fiú

leány

 

alkalmas

Életkora: ...... év ..... hónaptól .... év ....... hónapig

8.

A családban nevelkedő

Neme:

Születési ideje

Saját/nevelt/örökbefogadott

 

gyermekek:

...................................................................................................................…......
...................................................................................................................…......
...................................................................................................................…......

 

 

 

9.

Örökbefogadás módja**:

- titkos

- nyílt

 

 

 

* =

Amennyiben a gyermek neme fiú vagy lány is lehet, kérjük, mindkettőt jelöljék be!

** = Amennyiben mind a nyílt, mind a titkos örökbefogadást vállalják, kérjük, mindkettőt jelöljék be!”


4. melléklet a 360/2010. (XII. 30.) Korm. rendelethez

1. A közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvénynek a szociális, valamint a gyermekjóléti és gyermekvédelmi ágazatban történő végrehajtásáról szóló 257/2000. (XII. 26.) Korm. rendelet 2. számú melléklete „II. Ágazatspecifikus munkakörök család-, gyermek- és ifjúságvédelmi területen” része 2. b) pontja helyébe a következő pont lép:

(Megnevezés

Fizetési osztályok

A

B

C

D

E

F

G

H

I

J)

„b)

kisgyermeknevelő

 

 

*

*

*

*

*

 

 

 

segédgondozó

*

*”

 

 

 

 

 

 

 

 



2. A közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvénynek a szociális, valamint a gyermekjóléti és gyermekvédelmi ágazatban történő végrehajtásáról szóló 257/2000. (XII. 26.) Korm. rendelet 2. számú melléklete „III. Nem ágazatspecifikus munkakörök” része B/3. pontja helyébe a következő pont lép:

(Megnevezés

Fizetési osztályok

A

B

C

D

E

F

G

H

I

J)

„3.

Szolgáltató munkakörök

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

élelmezésvezető

 

 

*

*

*

 

 

 

 

 

technikus

 

 

 

*

 

 

 

 

 

 

szakmunkás

 

*

*

*

*

 

 

 

 

 

fűtő, kazánfűtő

 

*

*

*

 

 

 

 

 

 

raktáros, raktárkezelő

 

*

*

*”

 

 

 

 

 

 

5. melléklet a 360/2010. (XII. 30.) Korm. rendelethez


Adatlap a közhasznú szervezet Gyvt. 69/A. § (2) bekezdés a) és b) pontja szerinti tevékenységéről

(A működést engedélyező szerv számára továbbítandó adatok)

A) adatlap

Összesítő adatlap

1.    A tárgyévben a közhasznú szervezettől segítséget kérő válsághelyzetben lévő várandós anyák, vér szerinti anyák száma:

Segítséget kérő anyák és apák száma, ha együtt kértek segítséget:

Segítséget kérő apák száma:

2.    Kelengye és egyéb tárgyi juttatások száma:

3.    A tárgyévben családjába gondozott gyermekek száma:

4.    A tárgyévben családok átmeneti otthonába elhelyezéshez segített gyermekek száma:

5.    Gyermekvédelmi gondoskodásba utalt gyermekek száma:

6.    Hány esetben döntött úgy a vér szerinti szülő, hogy a titkos örökbefogadást választja:

7.    A tárgyévben örökbe fogadott gyermekek száma:


B) Adatlap

A tárgyévben családjába gondozott gyermekekről gyermekenként kitöltendő adatok

1.    Az anya a gyermek születése előtt kért-e segítséget, ha igen mennyi idővel:

    
    

2.    Az anya életkora a szüléskor:     

3.    Az anya titkolta-e terhességét, ha igen ki elől és miért:

    
    
    
    
    

4.    Az anya családi állapota:

5.    Az anya nevezett-e meg apát:

6.    Az apa támogatja-e az anyát, együtt él-e vele:

7.    Mi volt a válság oka:

    
    
    
    

    
    
    
    

 

8.    Mi segített a gyermek nevelésének vállalásában:

    
    
    
    
    
    
        



C) Adatlap

A tárgyévben családok átmeneti otthonába elhelyezett gyermekekről gyermekenként kitöltendő adatok

1.    Az anya a gyermek születése előtt kért-e segítséget, ha igen mennyi idővel:

    
    

 

2.    Az anya életkora a szüléskor:…….

3.    Az anya titkolta-e terhességét, ha igen ki elől és miért:

    
    
    
    
    

4.    Az anya családi állapota:

5.    Az anya nevezett-e meg apát:

6.    Az apa támogatja-e az anyát, együtt él-e vele:

7.    Mi volt a válság oka:

    
    
    
    

    
    
    

 

8.    Mi segített a gyermek nevelésének vállalásában:

    
    
    
    
    
    


6. melléklet a 360/2010. (XII. 30.) Korm. rendelethez


Képesítési előírások
a szolgáltatásért felelős szakmai vezető és a szolgáltatást végző személy vonatkozásában

I.

A szolgáltatásért felelős szakmai vezető képesítése

- felsőfokú szociális vagy pedagógiai végzettség,
- jogász,
- szociológus,
- pszichológus,
- orvos,
- védőnő,
- teológus


II.

A szolgáltatást végző személy képesítése

Szolgáltatás

Képesítés

Családgondozás keretében végzett tanácsadást és segítségnyújtást végző személy és a nyílt örökbefogadást elősegítő tevékenységet végző személy képesítése

- felsőfokú szociális szakképzettség,
- felsőfokú pedagógiai szakképzettség,
- jogász,
- pszichológus,
- védőnő,
- szakirányú továbbképzésben mentálhigiéniai szakon szerzett felsőfokú szakképzettség


7. melléklet a 360/2010. (XII. 30.) Korm. rendelethez



Adatlap a közhasznú szervezet által közvetített nyílt örökbefogadásról

(Az országos örökbefogadási nyilvántartást vezető szerv részére küldendő adatok)

A) A gyermek örökbefogadás előtti személyi adatai és az örökbefogadás előkészítésére vonatkozó adatok

Név:
Születési helye:
Születési idő:
Neme:
Anyja neve:
Apja neve.
Törvényes képviselője.
Állampolgársága:
Lakóhelye:
Tartózkodási helye:

Testvéreinek száma:

A gyermek egészségi állapota, fejlődése:

Az örökbefogadó szülő nyilvántartásba vételének ideje:

A vér szerinti szülők gyermekük nyílt örökbefogadásához a gyámhivatal előtt tett hozzájárulásának időpontja:

A gyermek törvényes képviselője hozzájárulásának időpontja:

A gyermek kötelező gondozási időre történő kihelyezésének időpontja:

B) Az örökbe adott gyermek vér szerinti szüleinek adatai:

A szülő segítségkérésének ideje:

Ba) A vér szerinti anyára vonatkozó adatok:

Mikor kért először segítséget a közhasznú szervezettől:

Név:

Születési idő:

Állampolgársága:

Lakóhelye:

Tartózkodási helye:

Iskolai végzettsége ……………………………. – nem nyilatkozott*

Foglalkozása:…………………………………...- nem nyilatkozott*

Egészségi állapota:

Gondnokság alatt áll:

igen – nem*

Titkolt terhesség volt-e?

igen – nem – nem nyilatkozott*

Ha igen, annak okai: …………………………………………………………………………………
……………………………………………………………………………………… - nem nyilatkozott*

 

Családja előtt titkolta-e terhességét: igen – nem – nem nyilatkozott*

Tágabb környezete előtt titkolta-e terhességét igen – nem – nem nyilatkozott*

 

Az örökbeadás okai: ………………………………………………………………………………………
………………………………………………………………………………………- nem nyilatkozott*

 

Az örökbeadott gyermek hányadik gyermeke:…………………………… nem nyilatkozott*

 

Családi helyzete:

 

Családi állapota: egyedülálló, házas, élettársi kapcsolatban él – nem nyilatkozott*

 

Közös háztartásban élő rokonok (rokonsági fok szerint): ……………………………………………………
…………………………………………………………………………………………………………- nem nyilatkozott*

Közös háztartásban élő egyéb személyek:

…………………………………………………………………………………………………………………
……………………………………………- nem nyilatkozott*

A terhességről, a gyermek megszületéséről tudomásuk volt-e: igen – nem- nem nyilatkozott*

Ha igen, kinek:…………………………………………….. – nem nyilatkozott*

 

Gyermekeinek száma:

örökbeadott:

más által nevelt:

általa nevelt:

- nem nyilatkozott*

 

Vagyoni helyzetére vonatkozó adatok:

 

Lakhatási lehetősége: saját tulajdonú lakás, tulajdonos rokona, főbérlő, főbérlő rokona,

albérlő, szívességi lakáshasználó, egyéb – nem nyilatkozott*

Jövedelmi helyzete:

havi jövedelmének összege:..................Ft, - nem nyilatkozott*

Havi rendszeres jövedelme:

van – nincs – nem nyilatkozott*

Jövedelme fedezi-e havi kiadásait:

igen – nem – nem nyilatkozott*

Jövedelemszerző tevékenységének formája:

Állandó, alkalmi, idénymunka – nem nyilatkozott*

Tanul:

igen –nem –nem nyilatkozott*

Általa eltartottak száma:…………fő - nem nyilatkozott*

 

A gyermek születését követően jogosult lenne-e gyermekgondozási díjra:

 

igen – nem – nem nyilatkozott*

 

Bb) A vér szerinti apára vonatkozó adatok

 

Mikor kért először segítséget a közhasznú szervezettől:

 

Név:

Születési idő:

Állampolgársága:

Lakóhelye:

megye:

Tartózkodási helye:

megye:

Iskolai végzettsége ……………………………. – nem nyilatkozott*

Foglalkozása:…………………………………...- nem nyilatkozott*

Egészségi állapota:

Gondnokság alatt áll:

igen – nem*

 

Családi helyzete:

 

Családi állapota: egyedülálló, házas, élettársi kapcsolatban él – nem nyilatkozott*

A gyermek anyjával együtt él-e: igen – nem – nem nyilatkozott*

Közös háztartásban élő rokonok (rokonsági fok szerint): :…………………………………………………………………………………………………………………
……………………………………………- nem nyilatkozott*

Közös háztartásban élő egyéb személyek:

…………………………………………………………………………………………………………………
……………………………………………- nem nyilatkozott*

A terhességről, a gyermek megszületéséről tudomásuk volt-e: igen – nem- nem nyilatkozott*

Ha igen, kinek:…………………………………………….. – nem nyilatkozott*

 

Gyermekeinek száma:

örökbeadott:

más által nevelt:

általa nevelt:

- nem nyilatkozott*

 

Vagyoni helyzetére vonatkozó adatok:

 

Lakhatási lehetősége: saját tulajdonú lakás, tulajdonos rokona, főbérlő, főbérlő rokona,

albérlő, szívességi lakáshasználó, egyéb – nem nyilatkozott*

Jövedelmi helyzete:

havi jövedelmének összege:..................Ft, - nem nyilatkozott*

Havi rendszeres jövedelme:

van – nincs – nem nyilatkozott*

Jövedelme fedezi-e havi kiadásait:

igen – nem – nem nyilatkozott*

Jövedelemszerző tevékenységének formája:

Állandó, alkalmi, idénymunka – nem nyilatkozott*

Tanul: igen –nem –nem nyilatkozott*

Általa eltartottak száma:…………fő - nem nyilatkozott*

 

A gyermek születését követően jogosult lenne-e gyermekgondozási díjra:

igen – nem – nem nyilatkozott*

 

*A válasz önkéntes nyilatkozat alapján tölthető ki, a megfelelő részt kérjük aláhúzni, illetve kitölteni.


8. melléklet a 360/2010. (XII. 30.) Korm. rendelethez



Tanúsítvány a működési engedéllyel rendelkező örökbefogadást elősegítő közhasznú szervezetek
számára

1. A tanúsítványt kiállító szerv neve, székhelye és elérhetősége:

2. A közhasznú szervezet neve, székhelye és elérhetősége:

3. A közhasznú szervezet tevékenységét engedélyező határozat száma, kelte, jogerőre emelkedésének időpontja:

4. A közhasznú szervezet működési engedélyének területi és időbeli hatálya:

5. A tanúsítvány kiállításának helye és ideje:

6. A kiadmányozási joggal rendelkező személy aláírása és a tanúsítványt kiállító szerv bélyegzőlenyomata:

9. melléklet a 360/2010. (XII. 30.) Korm. rendelethez



A közhasznú szervezet által az örökbe fogadandó gyermekről és az örökbe fogadni szándékozó személyről a Gyvt. 141/B. § alapján vezetett nyilvántartás

A) adatlap

Az örökbe fogadandó gyermek adatai

1.    A gyermek személyi adatai

Név:
Születési helye:
Születési idő:
Neme:
Anyja neve:
Apja neve:
Törvényes képviselője:
Állampolgársága:
Lakóhelye:
Tartózkodási helye:

Testvéreinek száma:

2.    A gyermek egészségi állapota, fejlődése:

3.    A vér szerinti szülők gyermekük nyílt örökbefogadásához a gyámhivatal előtt tett hozzájárulásának időpontja:

A gyermek törvényes képviselője hozzájárulásának időpontja:


B) adatlap
Az örökbe fogadni szándékozó személy adatai

A nyilvántartásba vétel ideje (a megállapodás megkötésének ideje):

1.

Az örökbe fogadni szándékozó személyek személyi adatai:

 

Anya neve:

........................................................................................................................

 

Születési hely:

........................................................................................................................

 

Születési idő:

........................................................................................................................

 

Anyja neve:

........................................................................................................................

 

Állampolgársága:

........................................................................................................................

 

Lakóhely:

........................................................................................................................

 

Tartózkodási hely:

........................................................................................................................

 

 

 

 

Apa neve:

........................................................................................................................

 

Születési hely:

........................................................................................................................

 

Születési idő:

........................................................................................................................

 

Anyja neve:

........................................................................................................................

 

Állampolgársága:

........................................................................................................................

 

Lakóhely:

........................................................................................................................

 

Tartózkodási hely:

........................................................................................................................

2.

Az alkalmasságot megállapító

 

 

gyámhivatal megnevezése:

........................................................................................................................

 

Határozat száma:

........................................................................................................................

 

Kelte:

........................................................................................................................

 

Jogerős:

........................................................................................................................

 

 

 

5.

A gyermekkel kapcsolatos elvárásai(k):

 

 

Gyermekek száma:

- 1 gyermek

- testvérek is, számuk

 

Neme*:

- fiú

- leány

 

Életkora:

.... év ...... hónaptól ...... év ........ hónapig

 

Egészségi állapota:

........................................................................................................................

 

Milyen betegségeket,
fogyatékosságokat fogad el:

........................................................................................................................
........................................................................................................................

 

Mi az, ami egészségi szempontból kizáró tényező:

........................................................................................................................
........................................................................................................................

 

Milyen egyéb elvárásai vannak a gyermekkel kapcsolatban:

........................................................................................................................
........................................................................................................................

 

Mi az, ami kizáró tényező lehet:

........................................................................................................................
........................................................................................................................

 

 

 

6.

A gyámhivatal döntése

1 gyermek

Testvérek is, számuk

 

alapján milyen gyermek

egészséges

fogyatékos, beteg gyermek is

 

örökbefogadására

fiú

leány

 

alkalmas

Életkora: ...... év ..... hónaptól .... év ....... hónapig

7.

A családban nevelkedő

Neme:

Kora

Saját/nevelt/örökbefogadott

 

gyermekek:

........................................................................................................................
........................................................................................................................
........................................................................................................................

* =

Amennyiben a gyermek neme fiú vagy lány is lehet, kérjük, mindkettőt jelöljék be!


1

A rendelet az 56. § (3) bekezdése alapján hatályát vesztette 2011. július 2. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére