• Tartalom

34/2010. (V. 12.) IRM rendelet

34/2010. (V. 12.) IRM rendelet

az igazságügyi és rendészeti miniszter hatáskörébe tartozó szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményeinek kiadásáról szóló 15/2008. (VII. 28.) IRM rendelet módosításáról1

2010.07.21.

A szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvény 5. § (1) bekezdés a) pontjában kapott felhatalmazás alapján,

az igazságügyi és rendészeti miniszter feladat- és hatásköréről szóló 164/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet 1. § b), d), e), f), h), k) és n) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva – a szociális és munkaügyi miniszter feladat- és hatásköréről szóló 170/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet 1. § g) pontjában meghatározott feladatkörében eljáró szociális és munkaügyi miniszterrel egyetértésben –

a következőket rendelem el:

1. § (1) Az igazságügyi és rendészeti miniszter hatáskörébe tartozó szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményeinek kiadásáról szóló 15/2008. (VII. 28.) IRM rendelet (a továbbiakban: R.) 1. számú melléklete helyébe az 1. melléklet lép.

(2) Az R. 2. számú melléklete a 2. melléklet szerint módosul.

(3) Az R. 3. melléklete helyébe a 3. melléklet lép.

2. § Hatályát veszti a szociális és munkaügyi miniszter hatáskörébe tartozó szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményeiről szóló 15/2008. (VIII. 13.) SZMM rendelet 1. számú mellékletben foglalt táblázat 139. sorszámú sora, a 2. számú melléklet „KÖZBESZERZÉSI REFERENS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI” alcím és az ahhoz kapcsolódó szakmai és vizsgakövetelményt megállapító szövegrész, valamint a 4. számú mellékletben foglalt táblázat 139. sorszámú sora.

3. § Ez a rendelet 2010. július 21-én lép hatályba, és 2010. július 22-én hatályát veszti.

1. melléklet a 34/2010. (V. 12.) IRM rendelethez



Az igazságügyi és rendészeti miniszter hatáskörébe tartozó szakképesítések

 

A

B

C

D

E

F

G

H

I

J

1

 

Szakképesítés OKJ-ben szereplő adatai

Szakmacsoport elnevezése

2

Sor-
szám

sor-
száma

azonosító száma

megnevezése

3

1.

284.

54

343

03

1000

00

00

Közbeszerzési referens

Közgazdaság

4

2.

302.

52

345

01

 

 

 

Hatósági és közigazgatási ügyintéző

Ügyvitel

5

 

 

52

345

01

0010

52

01

Elágazás: Migrációs ügyintéző II.

 

6

 

 

52

345

01

0010

52

02

Elágazás: Nyilvántartási és okmányügyintéző

 

7

 

 

52

345

01

0001

61

01

Ráépülés: Migrációs ügyintéző I.

 

8

3.

306.

55

346

03

0000

00

00

Rendészeti asszisztens

Egyéb szolgáltatások

9

4.

348.

31

861

01

1000

00

00

Biztonsági őr

Egyéb szolgáltatások

10

 

 

31

861

01

0100

31

01

Részszakképesítés: Testőr

 

11

 

 

31

861

01

0100

31

02

Részszakképesítés: Vagyonőr

 

12

 

 

31

861

01

0001

31

01

Ráépülés: Bankőr

 

13

 

 

31

861

01

0001

31

02

Ráépülés: Fegyveres biztonsági őr

 

14

 

 

31

861

01

0001

31

03

Ráépülés: Kutyás őr

 

15

 

 

31

861

01

0001

31

04

Ráépülés: Kutyavezető – biztonsági őr

 

16

 

 

31

861

01

0001

31

05

Ráépülés: Pénzszállító

 

17

 

 

31

861

01

0001

31

06

Ráépülés: Rendezvénybiztosító

 

18

5.

349.

54

861

01

0000

00

00

Biztonságszervező I.

Egyéb szolgáltatások

19

 

 

54

861

01

0100

33

01

Részszakképesítés: Biztonságszervező II.

 

20

6.

350.

31

861

02

1000

00

00

Biztonságtechnikai szerelő, kezelő

Egyéb szolgáltatások

21

 

 

31

861

02

0100

21

01

Részszakképesítés: Biztonságtechnika-kezelő

 

22

 

 

31

861

02

0100

31

01

Részszakképesítés: Elektronikus vagyonvédelmi rendszerszerelő

 

23

 

 

31

861

02

0100

31

02

Részszakképesítés: Mechanikus vagyonvédelmi rendszerszerelő

 

24

7.

351.

52

861

01

0000

00

00

Büntetés-végrehajtási felügyelő I.

Egyéb szolgáltatások

25

 

 

52

861

01

0100

31

01

Részszakképesítés: Büntetés-végrehajtási felügyelő II.

 

26

 

 

52

861

01

0001

52

01

Ráépülés: Büntetés-végrehajtási főfelügyelő

 

27

8.

363.

52

861

03

0000

00

00

Közterületfelügyelő

Egyéb szolgáltatások

28

9.

365.

52

861

04

0000

00

00

Magánnyomozó

Egyéb szolgáltatások

29

10.

370.

31

861

03

0000

00

00

Parkolóőr

Egyéb szolgáltatások

30

 

 

31

861

03

0100

31

01

Részszakképesítés: Díjbeszedő – leolvasó

 

31

11.

372.

61

861

01

 

 

 

Rendészeti szervező

Egyéb szolgáltatások

32

 

 

61

861

01

0010

61

01

Elágazás: Határrendész-szervező

 

33

 

 

61

861

01

0010

61

02

Elágazás: Katasztrófavédelmi – polgári védelmi szervező

 

34

 

 

61

861

01

0010

61

03

Elágazás: Rendőrszervező

 

35

 

 

61

861

01

0010

61

04

Elágazás: Tűzoltószervező

 

36

12.

373.

52

861

06

 

 

 

Rendőr

Egyéb szolgáltatások

37

 

 

52

861

06

0100

52

01

Részszakképesítés: Kormányőr

 

38

 

 

52

861

06

0100

52

02

Részszakképesítés: Objektumőr-kísérő

 

39

 

 

52

861

06

0010

52

01

Elágazás: Határrendészeti-rendőr

 

40

 

 

52

861

06

0010

52

02

Elágazás: Közrendvédelmi-rendőr

 

41

 

 

52

861

06

0001

52

01

Ráépülés: Kutyavezető – rendőr

 


2. melléklet a 34/2010. (V. 12.) IRM rendelethez


1. Az R. 2. számú melléklete a 2. számú melléklet a 15/2008. (VII. 28.) IRM rendelethez alcímet követően a következő alcímmel és ahhoz kapcsolódó szakmai és vizsgakövetelményt megállapító szöveggel egészül ki:
KÖZBESZERZÉSI REFERENS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI
I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK
1. A szakképesítés azonosító száma: 54 343 03 0000 00 00
2. A szakképesítés megnevezése: Közbeszerzési referens
3. Szakképesítések köre:

3.1

Részszakképesítés

Nincs

 

3.2

Szakképesítés-elágazások

Nincsenek

 

3.3

Szakképesítés-ráépülés

Nincs

 


4. Hozzárendelt FEOR szám: 3619
5. Képzés maximális időtartama:

Szakképesítés megnevezése

Szakképzési évfolyamok száma

Óraszám

Közbeszerzési referens

500


II. EGYÉB ADATOK
SZAKKÉPESÍTÉS MEGNEVEZÉSE: Közbeszerzési referens
1. A képzés megkezdésének szükséges feltételei:
Bemeneti kompetenciák: –
Iskolai előképzettség: érettségi vizsga
Szakmai előképzettség: –
Előírt gyakorlat: –
Elérhető kreditek mennyisége: –
Pályaalkalmassági követelmények: nem szükségesek
Szakmai alkalmassági követelmények: nem szükségesek
2. Elmélet aránya: 70%
3. Gyakorlat aránya: 30%
4. Szakmai alapképzés (iskolai rendszerben): –
Időtartama (évben vagy félévben): –
5. Szintvizsga (iskolai rendszerben): nem szervezhető
Ha szervezhető, mikor: –
6. Egészségügyi alkalmassági vizsgálat: nem szükséges

III. MUNKATERÜLET
1. A szakképesítéssel legjellemzőbben betölthető munkakör, foglalkozás:

A munkakör, foglalkozás

FEOR száma

FEOR megnevezése

3619

Egyéb gazdasági ügyintéző


2. A szakképesítés munkaterületének rövid, jellemző leírása:
Alkalmazza a közbeszerzési és kapcsolódó jogszabályokat
Ellátja a közbeszerzési eljárásokban az ajánlatkérőkre háruló tervezési feladatokat, valamint folyamatosan figyelemmel kíséri a beszerzéssel érintett piac keresleti és kínálati viszonyainak, árainak alakulását
Ajánlatkérői oldalon előkészíti a közbeszerzési eljárásokat
Ajánlatkérői oldalon koordinálja a közbeszerzési eljárás lebonyolítását, illetve bekapcsolódik az esetleges jogorvoslati panaszok kezelésébe
Ajánlatkérői oldalon nyomon követi a közbeszerzési eljárás alapján kötött szerződések teljesítését
Ellátja a közbeszerzési eljárásokban az ajánlattevői oldalon jelentkező feladatokat, így különösen figyelemmel kíséri a megjelent közbeszerzési hirdetményeket
Javaslatot tesz az eljárásban való részvételre és koordinálja az eljárásban való részvétellel, valamint az esetleges jogorvoslattal kapcsolatos feladatokat és részt vesz az ajánlat/részvételi jelentkezés összeállításában

3. A szakképesítéssel rokon szakképesítések:

A szakképesítéssel rokon szakképesítések

azonosító száma

megnevezése


IV. SZAKMAI KÖVETELMÉNYEK
A szakmai követelménymodulok felsorolása:
A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:
1960-06    Közbeszerzés
A szakmai követelménymodul tartalma:
Feladatprofil:
Alkalmazza a közbeszerzési törvényt és a kapcsolódó jogszabályokat, továbbá figyelemmel kíséri a Közbeszerzések Tanácsa és más szervezetek által kiadott közbeszerzési vonatkozású segédanyagokat
Nyomon követi a közbeszerzési vonatkozású jogszabályok változásait
Ismeri az Európai Közösségek közbeszerzéseket szabályozó joganyagát
Koordinálja a közbeszerzési terv elkészítését, módosítását, és azok nyilvánosságra hozatalát
Összeállítja az éves statisztikai összegezést és gondoskodik annak határidőre a Közbeszerzések Tanácsa részére történő megküldéséről, valamint nyilvánosságra hozataláról
Közreműködik a közbeszerzési szabályzat és felelősségi rend elkészítésében, illetve adott esetben az eseti közbeszerzési szabályzat/felelősségi rend összeállításában
Vizsgálja az adott beszerzésnek a közbeszerzési törvény hatálya alá tartozását a kivételekre is tekintettel, meghatározza a beszerzési tárgyat és az egy eljárásban megvalósítandó közbeszerzéseket
Vizsgálja a részajánlattételi lehetőséget, illetve kötelezettséget
Vizsgálja a beszerzéssel érintett piac sajátosságait, versenyviszonyait és az információkat felhasználja a közbeszerzés tárgyának, értékének meghatározása és a felhívás, valamint a dokumentáció összeállítása során
Megállapítja a közbeszerzések becsült értékét az egybeszámítási szabályokra is tekintettel, meghatározza az adott közbeszerzésre alkalmazandó eljárásrendet az irányadó értékhatárok alapján
Megvizsgálja az elektronikus eljárási cselekmények lebonyolításának lehetőségét, módját
Megvizsgálja a közbeszerzési eljárás környezetbarát módon történő megvalósításának lehetőségeit, és adott esetben a szociális szempontok érvényesítésének lehetőségét, és javaslatot tesz az ajánlatkérőnek a környezetvédelmi és szociális célok érvényesítésének módjára
Időszakos/előzetes összesített tájékoztatót készít
Alkalmazza az összeférhetetlenségi szabályokat; összeférhetetlenségi/távolmaradási nyilatkozatot szerkeszt
Érvényesíti a közbeszerzési eljárásban a szakértelem biztosításával szemben támasztott követelményeket, indokolt esetben kezdeményezi hivatalos közbeszerzési tanácsadó bevonását
Részt vesz a közbeszerzés tárgyának meghatározásában, a közbeszerzési törvénynek megfelelő műszaki leírás összeállításában, a közbeszerzés tárgyával szemben támasztott műszaki, gazdasági és egyéb követelmények meghatározásában
Javaslatot tesz a közbeszerzés tárgyának megfelelő eljárási típus kiválasztására
Kiválasztja a megfelelő hirdetménytípust
Részt vesz az ajánlatkérői igényeket kifejezésre juttató elbírálási szempontrendszer kialakításában
Részt vesz az alkalmassági követelmények és a kizáró okok meghatározásában
Részt vesz a dokumentáció összeállításában
Részt vesz az eljárási cselekményekben ajánlatkérői oldalon, ellátja a hirdetmények közzétételéhez, nyilvánosságra hozatalához, illetve adott esetben a felhívás ajánlattevőknek való megküldéséhez kapcsolódó feladatokat
Közreműködik a bírálóbizottság szabályszerű felállításában, működésének koordinálásában, részt vesz a döntés előkészítésében
Koordinálja az eljárással kapcsolatos teendőket, dokumentálja az eljárást
Koordinálja az ajánlattevők írásbeli kérdéseinek megválaszolását, konzultációt, helyszíni bejárást szervez a felhívás szabályaival összhangban
Szükség esetén gondoskodik a felhívás vagy a dokumentáció módosításával, a határidők meghosszabbításával, illetőleg a felhívás visszavonásával kapcsolatos hirdetmények elkészítéséről, közzétételéről, illetve nyilvánosságra hozataláról
Lebonyolítja a bontási eljárást és jegyzőkönyvet készít
Vizsgálja a beérkezett ajánlatokat/részvételi jelentkezéseket és az ajánlattevőket/részvételre jelentkezőket
Megszervezi a tárgyalást, ha arra az eljárás során van lehetőség
Részt vesz az elektronikus árlejtés lebonyolításában, ha az eljárás során erre sor kerül
Lebonyolítja az eredményhirdetést, összeállítja a kapcsolódó dokumentumokat (összegezést, tájékoztatókat), gondoskodik a tájékoztató közzétételéről, nyilvánosságra hozataláról
Közreműködik a szerződéskötés lebonyolításában, gondoskodik a szerződéssel kapcsolatos nyilvánossági előírások érvényesítéséről
Az ajánlatkérő oldalán szükség esetén közreműködik a jogorvoslati eljárásban
Nyomon követi a közbeszerzési eljárás alapján kötött szerződések teljesítését ajánlatkérői oldalon
Felülvizsgálja a szerződésmódosításra vonatkozó igény indokoltságát és szabályszerűségét közbeszerzési szempontból
Előkészíti a szerződésmódosítást, összeállítja a kapcsolódó hirdetményt, gondoskodik annak közzétételéről, nyilvánosságra hozataláról
Előkészíti, bonyolítja a kiegészítő munkákra irányuló esetleges pótlólagos közbeszerzési eljárást
Összeállítja a szerződés teljesítéséről szóló tájékoztatót/tájékoztatókat, megküldi közzétételre és gondoskodik a tájékoztató, valamint az egyéb, a szerződés teljesítéséhez kapcsolódó adatok nyilvánosságra hozataláról
Ajánlattevői oldalon figyelemmel kíséri a TED adatbázisban, a Közbeszerzési Értesítőben közzétett hirdetményeket és a Közbeszerzések Tanácsa honlapján közzétett egyéb információkat, azonosítja az ajánlattevő tevékenységi körében kiírt eljárásokat és javaslatot tesz az abban való részvételre
Figyelemmel kíséri a vállalkozás piacainak keresleti-kínálati viszonyait és az árak alakulását
Részt vesz az alvállalkozókkal, valamint a közös ajánlattevőkkel való kapcsolatok kialakításában, a velük, illetve az esetleges erőforrás-szervezetekkel való kapcsolattartásban
A vállalkozás referencia-listáját összeállítja és gondoskodik annak napra készen tartásáról
Ajánlattevői oldalon koordinálja az eljárásban való részvételhez szükséges dokumentumok, igazolások beszerzését, ellenőrzi az adatbázisokban foglalt adatok megfelelőségét, adott esetben kéri a vállalkozás adatbázisba vételét
Összeállítja az ajánlatot/részvételi jelentkezést
Ellátja az ajánlat/részvételi jelentkezés beadásával kapcsolatos teendőket
Ellátja az eljárás során az ajánlattevői oldalon jelentkező feladatokat és képviseli az ajánlattevő érdekeit az eljárás teljes folyamatában
Ajánlattevői oldalon szükség esetén közreműködik a jogorvoslati eljárásban
Ajánlatkérői és ajánlattevői oldalon egyaránt irodatechnikai és multimédiás, valamint audiovizuális eszközöket kezel
Ajánlatkérői és ajánlattevői oldalon egyaránt kezeli a számítógépet és perifériáit
Ajánlatkérői és ajánlattevői oldalon egyaránt közreműködik az elektronikus adatok, elektronikusan rendelkezésre álló információk, elektronikus adatbázisok biztonságos mentésében és archiválásában
Ajánlatkérői és ajánlattevői oldalon egyaránt prezentációs technikákat alkalmaz, használ
Ajánlatkérői és ajánlattevői oldalon egyaránt kommunikációs tevékenységet végez
Ajánlatkérői és ajánlattevői oldalon egyaránt hivatalos levelezést folytat
Ajánlatkérői és ajánlattevői oldalon egyaránt hivatalos okmányokat tölt ki
Ajánlatkérői és ajánlattevői oldalon egyaránt munkaköréhez kapcsolódó hivatalos ügyeket intéz
Ajánlatkérői és ajánlattevői oldalon egyaránt munkájához szükséges informatikai eszközöket használ
Ajánlatkérői és ajánlattevői oldalon egyaránt adatbázis- és iratkezelést végez
Tulajdonságprofil:
Szakmai kompetenciák:
A típus megjelölésével a szakmai ismeretek:
B    A közbeszerzési törvény célja és alapelvei
B    A közbeszerzési törvény alanyi és tárgyi hatálya
B    A közbeszerzési eljárások tervezéséhez, előkészítéséhez kapcsolódó feladatok
B    Eljárásrendek, eljárástípusok és alkalmazási körük, elektronikus eljárási cselekmények
B    Az egyes közbeszerzési eljárások lefolytatásának részletes szabályai
B    A közbeszerzéshez kapcsolódó jogorvoslat lehetőségei és szabályai
B    A Közbeszerzések Tanácsa intézményrendszere
B    A közbeszerzések ellenőrzése
A szint megjelölésével a szakmai készségek:
1    Elemi szintű számítógéphasználat
4    Köznyelvi beszédkészség
4    Olvasott szakmai szöveg megértése
4    Szakmai nyelvezetű íráskészség, fogalmazás írásban
4    Szakmai nyelvű beszédkészség
5    Információforrások kezelése
Személyes kompetenciák:
Precizitás
Önállóság
Megbízhatóság
Szervezőkészség
Társas kompetenciák:
Határozottság
Tömör fogalmazás készsége
Kapcsolatteremtő készség
Konfliktusmegoldó készség
Prezentációs készség
Módszerkompetenciák:
Áttekintő képesség
Rendszerben való gondolkodás
Információgyűjtés

A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:
1963-06    Közbeszerzési vonatkozású általános jogi ismeretek
A szakmai követelménymodul tartalma:
Feladatprofil:
Alkalmazza a közbeszerzési és a kapcsolódó jogszabályokat, figyelemmel kíséri változásukat, azok végrehajtására javaslatot tesz
Alkalmazza a közbeszerzési vonatkozású polgári jogi alapismereteket
Alkalmazza a közbeszerzési vonatkozású versenyjogi ismereteket
Ismeri és alkalmazza a közösségi közbeszerzési joganyagot, figyelemmel kíséri annak változásait
A közbeszerzési jogorvoslati eljárásban ismeri és alkalmazza a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló törvény (a továbbiakban: Ket.) irányadó rendelkezéseit
Indokolt esetben javaslatot tesz a jogorvoslati eljárás során az Európai Közösségek Bírósága előzetes döntéshozatali eljárásának kezdeményezésére
Iratokat, beadványokat készít elő
Elektronikus ügyintézést végez
On-line cégnyilvántartást kezel
CD jogtárat használ
Tulajdonságprofil:
Szakmai kompetenciák:
A típus megjelölésével a szakmai ismeretek:
B    Közösségi közbeszerzési jog kialakulásának története, a közösségi közbeszerzési jogforrások
B    A közbeszerzési irányelvek rendszere, az irányelv fogalma
B    A közbeszerzési vonatkozású rendeletek, a rendelet fogalma
B    Az Európai Bíróság előzetes döntéshozatali eljárásának kezdeményezése és az eljárás menete
B    A kötelezettségszegési eljárás (az Európai Bizottság eljárásának és következményeinek ismerete, az Európai Bíróság eljárása)
B    A jogforrási hierarchia
B    A jogszabályok hatályának és érvényességének fogalma
B    A tulajdonjog fogalma, tárgya, tartalma
B    A szerződések szerkezete, elemei, fő- és mellékkötelmek
B    A szerződés létrejöttének, megkötésének szabályai
B    A semmisség, megtámadhatóság fogalma, szabályai
B    A kötbér és foglaló fogalma, szabályai
B    A jótállás és szavatosság fogalma, szabályai
B    A szerződést biztosító mellékkötelezettségek fajtái, bankgarancia és biztosítási szerződés alapján kiállított – készfizető kezességvállalást tartalmazó – kötelezvény fogalma, szabályai
B    A szerződés megszegésének esetei és jogkövetkezményei
B    A szerződés módosítása
B    A vállalkozási szerződés szabályai
B    A megbízás szabályai
B    Az adásvétel, szállítási szerződés szabályai
B    Az államháztartás alrendszerei
B    A közigazgatási eljárás alapelvei
B    A közigazgatási hatósági ügy és az ügyfél fogalma
B    A joghatóság, hatáskör, illetékesség fogalma a Ket. alapján
B    A közigazgatási hatósági eljárás a Ket. szerint
B    A bizonyítási eljárás céljai, a bizonyítás eszközei a Ket. szerint
B    A közigazgatási hatósági döntések
B    A hatósági határozatra vonatkozó főbb szabályok
B    A közigazgatási jogorvoslatok rendszere
B    A jogerő fogalma, a hatósági döntések végrehajthatóságának feltételei
B    A végrehajtás elrendelése és foganatosítása a Ket. szerint
B    Az elektronikus ügyintézés és tájékoztatás szabályai
B    A hatósági szolgáltatás szabályai
B    A főbb közbeszerzési vonatkozású versenyjogi szabályok
A szint megjelölésével a szakmai készségek:
1    Elemi szintű számítógéphasználat
4    Köznyelvi beszédkészség
4    Olvasott szakmai szöveg megértése
4    Szakmai nyelvű beszédkészség
5    Információforrások kezelése
Személyes kompetenciák:
Precizitás
Önállóság
Megbízhatóság
Szervezőkészség
Társas kompetenciák:
Határozottság
Tömör fogalmazás készsége
Kapcsolatteremtő készség
Konfliktusmegoldó készség
Prezentációs készség
Módszerkompetenciák:
Áttekintő képesség
Rendszerben való gondolkodás
Információgyűjtés

A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:
1964-06    Közbeszerzési vonatkozású gazdasági és pénzügyi tevékenység
A szakmai követelménymodul tartalma:
Feladatprofil:
Elemzi a piac keresleti és kínálati jellemzőit, és meghatározza az árak várható alakulását a beszerzéssel érintett piacon
Befektetési döntések meghozatalában részt vesz
Cash-flowt, főbb mutatókat és beszámolót elemez
Ajánlatkérői oldalon részt vesz a pénzügyi, gazdasági alkalmassági feltételek meghatározásában
Ajánlatkérői oldalon részt vesz az ajánlattevők pénzügyi, gazdasági alkalmasságának megítélésében
Ajánlattevői oldalon összeállítja a pénzügyi, gazdasági alkalmasság igazolására benyújtandó dokumentumokat
Pénzügyi tárgyú, illetve pénzügyi vonatkozású beszerzési elemet is tartalmazó közbeszerzés esetén részt vesz a közbeszerzés tárgya meghatározásában
Részt vesz az elbírálási szempontrendszer és különösen az elbírálás módszerének meghatározásában, illetve az elbírálásban
Tulajdonságprofil:
Szakmai kompetenciák:
A típus megjelölésével a szakmai ismeretek:
C    Makro- és mikroökonómiai alapfogalmak ismerete
C    Az államháztartás felépítésének és működésének alapfogalmai
C    A költségvetési szervek tervezési, végrehajtási és ellenőrzési folyamatainak alapvonásai
B    Pénzügyi és számviteli alapismeretek
C    A pénzügyi rendszer szerepe a gazdaságban
C    Mérlegkészítési alapismeretek
B    Mérlegből számítható mutatók elemzése
A    Pénzügyi és gazdasági alkalmasság előírása
C    Marketing alapfogalmak, a vásárlás döntési folyamatai
C    Piac- és versenyanalízis
D    Benchmarking
A szint megjelölésével a szakmai készségek:
1    Elemi szintű számítógéphasználat
4    Olvasott szakmai szöveg megértése
4    Szakmai nyelvezetű íráskészség, fogalmazás írásban
5    Információforrások kezelése
Személyes kompetenciák:
Precizitás
Önállóság
Megbízhatóság
Szervezőkészség
Társas kompetenciák:
Határozottság
Tömör fogalmazás készsége
Konfliktusmegoldó készség
Prezentációs készség
Módszerkompetenciák:
Áttekintő képesség
Rendszerben való gondolkodás
Információgyűjtés

Az 54 343 03 0000 00 00 azonosító számú, Közbeszerzési referens megnevezésű szakképesítés
szakmai követelménymoduljainak

azonosítója

megnevezése

1960-06

Közbeszerzés

1963-06

Közbeszerzési vonatkozású általános jogi ismeretek

1964-06

Közbeszerzési vonatkozású gazdasági és pénzügyi tevékenység


V. VIZSGÁZTATÁSI KÖVETELMÉNYEK
1. A szakmai vizsgára bocsátás feltételei:
Vizsgadolgozat készítése, a jelölt által választott gyakorlati eset feldolgozása (mely lehet a közbeszerzési referens által a közbeszerzési eljárás során ellátandó feladatok közül egy vagy többnek az elemzése), vagy valamely közbeszerzési kérdéskör feldolgozása a Döntőbizottság, a bíróságok, vagy az Európai Bíróság ítélkezési gyakorlata alapján, vagy különböző eljárási fajták alkalmazási feltételeinek összevetése, elemzése, az azokhoz kapcsolódó jogorvoslati gyakorlat feldolgozása.
Amennyiben a vizsgadolgozat nem a fenti témákat dolgozza fel, az elfogadhatatlan, vissza kell adni átdolgozásra.
A vizsgázónak a vizsgadolgozatot az alábbi szerkesztési, terjedelmi előírások figyelembevételével kell összeállítania:
– a vizsgadolgozat (mellékletek, táblázatok, grafikonok nélküli) szövegrészének terjedelme legalább 30.000 karakter legyen; amennyiben a vizsgadolgozat – mellékletek nélkül – nem tesz eleget ezen terjedelmi követelménynek, elfogadhatatlan, vissza kell adni átdolgozásra;
– a vizsgadolgozatnak eredeti, önálló munkát kell tartalmaznia;
– amennyiben a vizsgadolgozatban valamely egyéb forrásból idéz a vizsgázó (szakirodalom vagy korábbi vizsgadolgozat stb.), lábjegyzetben egyértelműen fel kell tüntetnie az erre való hivatkozást;
– a vizsgadolgozat részét kell képezze a felhasznált irodalom jegyzéke;
– kellő figyelmet kell fordítani a vizsgadolgozat rendezettségére, külalakjára és a helyesírásra.
A vizsgadolgozat bírálója köteles a dolgozatot szövegesen is értékelni, továbbá a kapcsolódó szóbeli vizsgatevékenység leírásában foglaltaknak megfelelően részletes bírálatot készíteni a vizsgabizottság számára (az értékelőlap kitöltésével), melynek részeként köteles a vizsgadolgozat védéséhez legalább két, a vizsgadolgozathoz kapcsolódó közbeszerzési tárgyú kérdést javasolni.
Modulzáró vizsga eredményes letétele

2. A szakmai vizsga részei:
1. vizsgarész
A hozzárendelt szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:
1960-06    Közbeszerzés
A hozzárendelt 1. vizsgafeladat:
Közbeszerzési ismeretek
A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: írásbeli
Időtartama: 150 perc
A hozzárendelt 2. vizsgafeladat:
Közbeszerzési ismeretek
A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: szóbeli
Időtartama: 45 perc (felkészülési idő 30 perc, válaszadási idő 15 perc)
A hozzárendelt 3. vizsgafeladat:
Vizsgadolgozat védése
A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: szóbeli
Időtartama: 45 perc (felkészülési idő 30 perc, válaszadási idő 15 perc)
A vizsgarészben az egyes feladatok aránya:
1. feladat    40%
2. feladat    40%
3. feladat    20%
2. vizsgarész
A hozzárendelt szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:
1963-06    Közbeszerzési vonatkozású általános jogi ismeretek
A hozzárendelt 1. vizsgafeladat:
Jogi ismeretek
A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: szóbeli
Időtartama: 45 perc (felkészülési idő 30 perc, válaszadási idő 15 perc)
A vizsgarészben az egyes feladatok aránya:
1. feladat    100%
3. vizsgarész
A hozzárendelt szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:
1964-06    Közbeszerzési vonatkozású gazdasági és pénzügyi tevékenység
A hozzárendelt 1. vizsgafeladat:
Gazdasági és pénzügyi ismeretek
A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: írásbeli
Időtartama: 90 perc
A vizsgarészben az egyes feladatok aránya:
1. feladat    100%

3. A szakmai vizsga értékelése %-osan:
Az 54 343 03 0000 00 00 azonosító számú, Közbeszerzési referens megnevezésű szakképesítéshez rendelt vizsgarészek és ezek súlya a vizsga egészében
1. vizsgarész: 50%
2. vizsgarész: 25%
3. vizsgarész: 25%

4. A szakmai vizsgarészek alóli felmentés feltételei
1. vizsgarészből: felmentés nem adható
2. vizsgarészből: jogi szakirányú oklevél megléte
3. vizsgarészből: gazdasági szakirányú oklevél megléte

5. A szakmai vizsga értékelésének a szakmai vizsgaszabályzattól eltérő szempontjai
A vizsgázók mindig az írásbeli, illetőleg a szóbeli vizsgarész megkezdésének időpontjában hatályos jogszabályok alapján vizsgáznak. Az írásbeli, illetőleg a szóbeli vizsgarész megkezdését legfeljebb 30 nappal megelőzően hatályba lépett jogszabály-változásokat már nem lehet számon kérni.
A szakmai vizsga akkor tekinthető sikeresnek, ha a vizsgázó vizsgafeladatonként legalább 51%-os eredményt ér el. Vizsgafeladat/vizsgafeladatok sikertelen teljesítése esetén a vizsgázó a szakmai vizsgát folytathatja, javítóvizsgát a sikertelen vizsgafeladatból/vizsgafeladatokból kell tennie.

VI. ESZKÖZ- ÉS FELSZERELÉSI JEGYZÉK

A képzési feladatok teljesítéséhez szükséges eszközök és felszerelések minimuma

Közbeszerzési referens

Számítógép konfiguráció, Internet-hozzáférés

X

Hatályos jogszabály gyűjtemény

X



2. Az R. 2. számú melléklete a HATÓSÁGI ÉS KÖZIGAZGATÁSI ÜGYINTÉZŐ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI alcím VII. EGYEBEK pontjához kapcsolódó szövegrészt követően a következő alcímmel és ahhoz kapcsolódó szakmai és vizsgakövetelményt megállapító szöveggel egészül ki:
RENDÉSZETI ASSZISZTENS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEI
I. ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK
1. A szakképesítés azonosító száma: 55 346 03 0000 00 00
2. A szakképesítés megnevezése: Rendészeti asszisztens
3. Szakképesítések köre:

3.1

Részszakképesítés

Nincs

 

3.2

Szakképesítés-elágazás

Nincs

 

3.3

Szakképesítés-ráépülés

Nincs

 


4. Hozzárendelt FEOR szám: 3910
5. Képzés maximális időtartama:

Szakképesítés megnevezése

Szakképzési évfolyamok száma

Óraszám

Rendészeti asszisztens

2

 


II. EGYÉB ADATOK
SZAKKÉPESÍTÉS MEGNEVEZÉSE: Rendészeti asszisztens
1. A képzés megkezdésének szükséges feltételei:
Bemeneti kompetenciák: –
Iskolai előképzettség: érettségi vizsga
Szakmai előképzettség: –
Előírt gyakorlat: –
Elérhető kreditek mennyisége: 30
Pályaalkalmassági követelmények: nem szükségesek
Szakmai alkalmassági követelmények: nem szükségesek
2. Elmélet aránya: 60%
3. Gyakorlat aránya: 40%
4. Szakmai alapképzés (iskolai rendszerben): –
Időtartama (évben vagy félévben): –
5. Szintvizsga (iskolai rendszerben): nem szervezhető
Ha szervezhető, mikor: –
6. Egészségügyi alkalmassági vizsgálat: nem szükséges

III. MUNKATERÜLET
1. A szakképesítéssel legjellemzőbben betölthető munkakör, foglalkozás:

A munkakör, foglalkozás

FEOR száma

FEOR megnevezése

3910

Egyéb ügyintézők


2. A szakképesítés munkaterületének rövid, jellemző leírása:
Adatbeviteli feladatokat végez
Iratokat készít, szerkeszt, kezel
Ügyviteli és ügyintézési feladatokat végez
CD és DVD jogtárat használ
Etikusan és kulturáltan látja el feladatát
A rendvédelmi szakterületen jelentkező együttműködési, nyilvántartási, adatszolgáltatási munkát végez
A közigazgatási szakterülethez kapcsolódó munkát végez
Hatósági jogalkalmazó tevékenységhez kapcsolódó döntés-előkészítő feladatokat lát el
Az egyéb, nem rendvédelmi szakterületekhez kapcsolódó együttműködési, nyilvántartási, adatszolgáltatási munkát végez

3. A szakképesítéssel rokon szakképesítések:

A szakképesítéssel rokon szakképesítések

azonosító száma

megnevezése

55 346 01 0000 00 00

Jogi asszisztens


IV. SZAKMAI KÖVETELMÉNYEK
A szakmai követelménymodulok felsorolása:
A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:
1586-06    Gépírás és levelezés
A szakmai követelménymodul tartalma:
Feladatprofil:
Nyomtatott szövegről tízujjas vakírással másol
Kéziratról, javított, felülírt dokumentumot helyesbítve, módosítva másol tízujjas vakírással
Hallás, diktálás utáni szöveget ír az írástechnika magasabb szintjén
Táblázatot, adatbázist adatokkal tölt fel, frissít a tízujjas vakírás technikájának alkalmazásával
Alkalmazza az elektronikus (gépi) adatbevitel írásszabályait
Betartja az elektronikus írástechnika biztonsági és munka-egészségügyi követelményeit
Egyszerű iratot, hivatalos levelet gépel, formáz a levelezési szabályoknak megfelelően
Belső szervezeti ügyiratot készít (feljegyzés, emlékeztető, igazolás, nyilatkozat, jegyzőkönyv stb.) sablon alapján
Hivatalos iratokat, leveleket (pl. kapcsolattartást segítő, információközlő, -kérő, tájékoztató) szerkeszt utasítások szerint
Iratokat, dokumentumokat a helyi szabályozásnak megfelelően saját hatáskörében kezel (pl. sokszorosít, iktat, továbbít, tárol)
Tulajdonságprofil:
Szakmai kompetenciák:
A típus megjelölésével a szakmai ismeretek:
B    Az elektronikus adatrögzítés (tízujjas vakírás) szabályai
B    A helyes és biztonságos elektronikus írás szabályai (nyelvi-helyesírási szabályok, munka-egészségügyi szabályok)
A    Az iratkészítés nyelvi-formai-tartalmi szabályai
A    A hivatalos iratok, levelek fajtái
A    Az irat- és levélszerkesztés írástechnikai és formai szabályai (nyomtatott vagy javított kéziratról másolt, illetőleg hallás után írott levél esetén)
C    Az iratok, levelek, dokumentumok kezelésének szabályai
A szint megjelölésével a szakmai készségek:
2    ECDL 1. m. IT alapismeretek
2    ECDL 2. m. Operációs rendszerek
2    ECDL 3. m. Szövegszerkesztés
2    ECDL 7. m. Információ és kommunikáció
5    Olvasott köznyelvi szöveg megértése
4    Köznyelvi szöveg hallás utáni megértése
3    Olvasott szakmai szöveg megértése
3    Szakmai hallott szöveg megértése
4    Gépírás tízujjas vakírással (150 leütés/perc)
4    Látás, hallás és ujjmozgás összehangolása
5    Beszédészlelés és írás összehangolása
Személyes kompetenciák:
Látás
Megbízhatóság
Pontosság
Monotóniatűrés
Fejlődőképesség, önfejlesztés
Hallás
Kézügyesség
Társas kompetenciák:
Irányíthatóság
Módszerkompetenciák:
Ismeretek helyénvaló alkalmazása
Intenzív munkavégzés
Emlékezőképesség (ismeretmegőrzés)
Kontroll (ellenőrző-képesség)
Figyelem-összpontosítás
Módszeres munkavégzés
A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:
2599-10     A rendészeti szerveknél rendészeti asszisztensi feladatok ellátása
A szakmai követelménymodul tartalma:
Feladatprofil:
Bűnügyi tevékenységgel kapcsolatos döntés-előkészítő munkát végez, iratokat kezel
Közrendvédelmi tevékenységgel összefüggő döntés-előkészítő feladatokat végez, iratokat kezel
Közlekedésrendészeti tevékenységgel összefüggő döntés-előkészítő feladatokat végez, iratokat kezel
Igazgatásrendészeti tevékenységgel összefüggő döntés-előkészítő munkát végez, iratokat kezel
Határrendészeti tevékenységgel összefüggő döntés-előkészítő munkát végez, iratokat kezel
Büntetés-végrehajtási tevékenységgel összefüggő döntés-előkészítő munkát végez, iratokat kezel
A Vám- és Pénzügyőrség tevékenységével összefüggő döntés-előkészítő munkát végez, iratokat kezel
A polgári nemzetbiztonsági szolgálatok tevékenységével összefüggő döntés-előkészítő munkát végez, iratokat kezel
Rendészeti statisztikákat készít, statisztikai lapokat vezet, és ellenőriz
Bűnügyi és szabálysértési költségjegyzéket vezet
Határozatok, végzések tervezetét készít
Hatósági bizonyítványt, hatósági igazolványt állít ki és hatósági nyilvántartást vezet
Megkereséseket, jogsegélykérelmeket szövegez
Előzménykutatást végez (priorál)
Idézéstervezetet készít
Határidő-nyilvántartásokat, eljárási terveket vezet
Jogszabályon alapuló adatszolgáltatást végez a bűnügyi és más nyilvántartások részére elküldendő adatlapok kitöltésével
Elektronikus és manuális ügykezelési és iktatási feladatokat végez (a külső és belső munkahelyi határidők, előírások és a bizonylati fegyelem betartásával), a rendelkezésére álló adatokat elrendezi, fontossági sorrendet határoz meg
Iratrendezési, irattározási és levéltározási feladatokat végez
Minősített adatokat kezel
Jegyzőkönyvet vezet, emlékeztetőket és feljegyzéseket készít
A rendvédelmi munkaterülethez kapcsolódó jogszabályokat és állami irányítás egyéb jogi eszközeit önállóan alkalmazza
A jogszabályi és egyéb normatív változásokat folyamatosan követi és alkalmazza
A központi és helyi szakmai képzéseken, továbbképzéseken részt vesz
A rendészeti szervek írásbeli szakmai utasításait figyelembe veszi
A munkakörével kapcsolatos etikai előírásokat, elvárásokat ismeri és betartja
A titoktartási kötelezettség általános és speciális szabályait ismeri és megtartja
Kommunikációs készségét a rendvédelmi szervek speciális követelményeihez igazítva önállóan alkalmazza
Más rendvédelmi szervek képviselőivel érdemi kapcsolatot tart
Tulajdonságprofil:
Szakmai kompetenciák:
A típus megjelölésével a szakmai ismeretek:
C    A szociológiai alapfogalmak
C    A kommunikáció alapfogalmai
C    Szóbeli és írásbeli kommunikáció
C    A társadalom- és igazságügyi statisztikai alapfogalmak
B    A rendészeti szerveknél alkalmazott statisztikák
C    A rendészeti szervek működésének jogi alapjai
C    A Rendőrségről szóló törvény – a rendőrség működése, feladatai
C    A rendőri intézkedések, kényszerítő eszközök
C    A rendőri intézkedésekkel szembeni panaszokkal összefüggő eljárás
C    A bűnügyi szolgálat tevékenysége
C    A közrendvédelmi szolgálat tevékenysége
C    A rendőrségi fogdák működése
C    A közlekedésrendészeti szolgálat tevékenysége
C    Az igazgatásrendészeti szolgálat tevékenysége
C    A határrendészeti tevékenység
C    A Vám- és Pénzügyőrség működésének jogi alapjai, feladatai
C    A büntetés-végrehajtási szervezet működésének jogi alapjai, feladatai
C    A jogrendszerhez, jogágakhoz és jogintézményekhez kapcsolódó alapfogalmak
C    A jogforrások hierarchiájának, a jogi norma szerkezeti elemei
D    A jogalkalmazás alanyai, módszerei és eredményei
D    A jogtudat, a jogkövetés és a jogi felelősség
D    A jogviszony alanyai, a jogi tények és csoportosításuk
C    Az Alkotmány, az alkotmányosság és a jogállam, valamint kapcsolódásaik
C    Az alkotmányos alapjogok
C    A jogforrások és a kormányzati rendszer
C    Az Alkotmánybíróság, az országgyűlési biztosok, a bíróságok, valamint az ügyészség helyzete és szerepe
A    A hivatásetikák és az alkalmazott etikák
A    A vonatkozó erkölcsi kódexek alkalmazása
C    A büntetőjogi alapfogalmak
D    Az igazságszolgáltatás alapjai
B    A közigazgatás szervezeti rendszere
B    A központi igazgatás alapintézményei
C    A büntetőeljárás és a büntetés-végrehajtás alapvető intézményei, alapelvei
C    A közigazgatási, a büntető és a szabálysértési eljárás alapintézményei, lefolytatásuk szabályai
C    A szolgálati jogviszonyok alapvető jellemzői (közalkalmazottak, köztisztviselők, hivatásos állomány)
A    A közigazgatási – rendészeti területek ügyviteli, ügyintézési tevékenységhez szükséges szakmai fogalmak
C    A minősített adat védelmére vonatkozó szabályok
A szint megjelölésével a szakmai készségek:
3    ECDL 3. m. szövegszerkesztés
3    Olvasott köznyelvi szöveg megértése
3    Köznyelvi szöveg fogalmazása írásban
5    Köznyelvi szöveg hallás utáni megértése
4    Köznyelvi beszédkészség
5    Olvasott szakmai szöveg megértése
3    Szakmai nyelvi íráskészség, fogalmazás írásban
4    Szakmai nyelvű hallott szöveg megértése
3    Szakmai nyelvű beszédkészség
1    Idegen nyelvű olvasott szöveg megértése
4    Információforrások kezelése
5    Elemi számolási készség
5    Komplex eszközhasználati képességek, készségek
Személyes kompetenciák:
Tűrőképesség
Felelősségtudat
Megbízhatóság
Önfegyelem
Pontosság
Terhelhetőség
Társas kompetenciák:
Irányíthatóság
Kapcsolatteremtő készség
Tömör fogalmazás készsége
Konfliktusmegoldó készség
Udvariasság
Motiválhatóság
Módszerkompetenciák:
Rendszerező képesség
Ismeretek helyénvaló alkalmazása
Emlékezőképesség (ismeretmegőrzés)
Információgyűjtés
Kontroll (ellenőrzőképesség)
Figyelem-összpontosítás
A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:
2600-10    A rendészeti szakterületen kívüli szervekkel kapcsolatos rendészeti asszisztensi feladatok ellátása
A szakmai követelménymodul tartalma:
Feladatprofil:
Ismeri és alkalmazza a külső partnerekkel való együttműködés jogszabályi előírásait
Ellátja az önkormányzatokkal kapcsolatos együttműködési, döntés-előkészítő és ügyviteli feladatait
Ellátja az ügyészséggel kapcsolatos együttműködési, döntés-előkészítő és ügyviteli feladatait
Ellátja a bíróságokkal kapcsolatos együttműködési, döntés-előkészítő és ügyviteli feladatait
Ellátja a civil biztonsági szolgálatokkal történő együttműködési, döntés-előkészítő és ügyviteli feladatait
Ellátja a Magyar Honvédséggel történő együttműködési, döntés-előkészítő és ügyviteli feladatait
Ellátja a fegyveres biztonsági őrségekkel kapcsolatos együttműködési, döntés-előkészítő és ügyviteli feladatait
Ellátja a közterület-felügyeletekkel kapcsolatos együttműködési, döntés-előkészítő és ügyviteli feladatait
Ellátja a természetvédelmi őrszolgálattal kapcsolatos együttműködési, döntés-előkészítő és ügyviteli feladatait
Ellátja a polgárőrséggel kapcsolatos együttműködési, döntés-előkészítő és ügyviteli feladatait
A nemzetközi rendőri együttműködésben résztvevő szervekkel, intézményekkel kapcsolatot tart, önállóan döntés-előkészítő tevékenységet végez, ügyiratokat kezel
Kapcsolatot tart a rendészeti ágazattal összefüggő állami, civil és egyéb szervezetekkel, valamint intézményekkel
Elektronikus és papír alapú ügyiratokat és beadványokat önállóan előkészít, nyomtatványokat tölt ki
Jogszabályon alapuló elektronikus ügyintézést végez és elektronikus adatszolgáltatást önállóan teljesít
Költségtervezeteket önállóan készít, és költségelszámolást folytat
Tulajdonságprofil:
Szakmai kompetenciák:
A típus megjelölésével a szakmai ismeretek:
C    A szociológiai alapfogalmak
C    A kommunikáció alapfogalmai
C    Szóbeli és írásbeli kommunikáció
C    A társadalom- és igazságügyi statisztikai alapfogalmak
B    A rendészeti szerveknél alkalmazott statisztikák
C    A rendészeti szervek működésének jogi alapjai
C    A Rendőrségről szóló törvény – a rendőrség működése, feladatai
C    A rendőri intézkedések, kényszerítő eszközök
C    A rendőri intézkedésekkel szembeni panaszokkal összefüggő eljárás
C    A bűnügyi szolgálat tevékenysége
C    A közrendvédelmi szolgálat tevékenysége
C    A rendőrségi fogdák működése
C    A közlekedésrendészeti szolgálat tevékenysége
C    Az igazgatásrendészeti szolgálat tevékenysége
C    A határrendészeti tevékenység
C    A Vám- és Pénzügyőrség működésének jogi alapjai, feladatai
C    A büntetés-végrehajtási szervezet működésének jogi alapjai, feladatai
C    A jogrendszerhez, jogágakhoz és jogintézményekhez kapcsolódó alapfogalmak
C    A jogforrások hierarchiájának, a jogi norma szerkezeti elemei
D    A jogalkalmazás alanyai, módszerei és eredményei
D    A jogtudat, a jogkövetés és a jogi felelősség
D    A jogviszony alanyai, a jogi tények és csoportosításuk
C    Az Alkotmány, az alkotmányosság és a jogállam, valamint kapcsolódásaik
C    Az alkotmányos alapjogok
C    A jogforrások és a kormányzati rendszer
C    Az Alkotmánybíróság, az országgyűlési biztosok, a bíróságok, valamint az ügyészség helyzete és szerepe
A    A hivatásetikák és az alkalmazott etikák
A    A vonatkozó erkölcsi kódexek alkalmazása
C    A büntetőjogi alapfogalmak
D    Az igazságszolgáltatás alapjai
B    A közigazgatás szervezeti rendszere
B    A központi igazgatás alapintézményei
C    A büntetőeljárás és a büntetés-végrehajtás alapvető intézményei, alapelvei
C    A közigazgatási, a büntető és a szabálysértési eljárás alapintézményei, lefolytatásuk szabályai
C    A szolgálati jogviszonyok alapvető jellemzői (közalkalmazottak, köztisztviselők, hivatásos állomány)
A    A közigazgatási – rendészeti területek ügyviteli, ügyintézési tevékenységhez szükséges szakmai fogalmak
C    A minősített adat védelmére vonatkozó szabályok
B    Rendészeti feladatokat ellátó nem rendvédelmi szervek működésének jogi alapjai
A szint megjelölésével a szakmai készségek:
3    ECDL 3. m. szövegszerkesztés
3    Olvasott köznyelvi szöveg megértése
3    Köznyelvi szöveg fogalmazása írásban
5    Köznyelvi szöveg hallás utáni megértése
4    Köznyelvi beszédkészség
5    Olvasott szakmai szöveg megértése
3    Szakmai nyelvi íráskészség, fogalmazás írásban
4    Szakmai nyelvű hallott szöveg megértése
3    Szakmai nyelvű beszédkészség
1    Idegen nyelvű olvasott szöveg megértése
4    Gépírás
4    Információforrások kezelése
5    Elemi számolási készség
5    Komplex eszközhasználati képességek, készségek
Személyes kompetenciák:
Tűrőképesség
Felelősségtudat
Megbízhatóság
Önfegyelem
Pontosság
Terhelhetőség
Társas kompetenciák:
Irányíthatóság
Kapcsolatteremtő készség
Tömör fogalmazás készsége
Konfliktusmegoldó készség
Udvariasság
Motiválhatóság
Módszerkompetenciák:
Rendszerező képesség
Ismeretek helyénvaló alkalmazása
Emlékezőképesség (ismeretmegőrzés)
Információgyűjtés
Kontroll (ellenőrzőképesség)
Figyelem-összpontosítás

Az 55 346 03 0000 00 00 azonosító számú, Rendészeti asszisztens megnevezésű
szakképesítés szakmai követelménymoduljainak

azonosítója

megnevezése

1586-06

Gépírás és levelezés

2599-10

A rendészeti szerveknél rendészeti asszisztensi feladatok ellátása

2600-10

A rendészeti szakterületen kívüli szervekkel kapcsolatos rendészeti asszisztensi feladatok ellátása


V. VIZSGÁZTATÁSI KÖVETELMÉNYEK
1. A szakmai vizsgára bocsátás feltételei:
A szakképzési programban előírt gyakorlat teljesítése
Az utolsó szakképző évfolyam eredményes elvégzését tanúsító bizonyítvány
A szakképzésről szóló törvény szerinti beszámítási eljárás keretében az előzetes ismeretek beszámíthatóságát a felsőoktatási intézmény vezetője a képzési programja alapján határozza meg

2. A szakmai vizsga részei:
1. vizsgarész
A hozzárendelt szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:
1586-06     Gépírás és levelezés
A hozzárendelt 1. vizsgafeladat:
Egy kb. 1000–1500 leütés terjedelmű, folyamatosan írott, nyomtatott formátumú levélszöveg begépelése és szerkesztése a gyakorlati életben alkalmazott levelezési irányelveknek, valamint 10–12 szerkesztési utasításnak megfelelően.
A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: írásbeli
Időtartama: 60 perc

A vizsgarészben az egyes feladatok aránya:
1. feladat    100%
2. vizsgarész
A hozzárendelt szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:
2599-10
A rendészeti szerveknél rendészeti asszisztensi feladatok ellátása
A hozzárendelt 1. vizsgafeladat:
A rendészeti szervekhez érkező beadványok ügyviteli feladatainak leírása
A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység:
gyakorlati
Időtartama: 60 perc
A hozzárendelt 2. vizsgafeladat:
A rendészet alapelveinek, a rendészeti szervek szervezeti felépítésének, működésének és feladatainak ismertetése. Jogi alapfogalmak, a jogalkotás és a jogalkalmazás és a rendészeti jogalkalmazás tartalmának ismertetése
A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: szóbeli
Időtartama: 45 perc (felkészülési idő 30 perc, válaszadási idő 15 perc)
A vizsgarészben az egyes feladatok aránya:
1. feladat    40%
2. feladat    60%
3. vizsgarész
A hozzárendelt szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:
2600-10
A rendészeti szakterületen kívüli szervekkel kapcsolatos rendészeti asszisztensi feladatok ellátása
A hozzárendelt 1. vizsgafeladat:
Rendészeti feladatokat ellátó nem rendvédelmi szervekkel kapcsolatos együttműködés iratainak előkészítése
A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: gyakorlati
Időtartama: 60 perc
A hozzárendelt 2. vizsgafeladat:
A közigazgatás szervezeti rendszerének, az önkormányzás elvi alapjainak és az önkormányzatok szervezetének ismertetése
A rendvédelmi szervek és a helyi önkormányzatok, valamint a jegyző együttműködési eseteinek ismertetése
Rendészeti feladatokat ellátó nem rendvédelmi szervek bemutatása, a vonatkozó jogszabályi háttér alapszintű ismertetése
A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység: szóbeli
Időtartama: 45 perc (felkészülési idő 30 perc, válaszadási idő 15 perc)
A vizsgarészben az egyes feladatok aránya:
1. feladat    20%
2. feladat    80%

3. A szakmai vizsga értékelése %-osan:
Az 55 346 03 0000 00 00 azonosító számú, rendészeti asszisztens megnevezésű szakképesítéshez rendelt vizsgarészek és ezek súlya a vizsga egészében
1. vizsgarész: 10%
2. vizsgarész: 45%
3. vizsgarész: 45%

4. A szakmai vizsgarészek alóli felmentés feltételei
A szakképesítéshez rendelt vizsgarészek valamelyikének korábbi teljesítése

5. A vizsgatevékenyégek és a szakmai vizsga értékelésének a szakmai vizsgaszabályzattól eltérő szempontjai –

VI. ESZKÖZ- ÉS FELSZERELÉSI JEGYZÉK

A képzési feladatok teljesítéséhez szükséges eszközök
és felszerelések minimuma

Rendészeti asszisztens

Számítógép

X

Szkenner

X

Nyomtató

X

Fénymásoló

X

Telefon

X

Fax

X

Internet-hozzáférés

X

Szoftverek

X

Irodaszerek

X

Nyomtatványok

X

Iratmegsemmisítő

X

Hangrögzítő

X

Szakkönyvek

X

CD-jogtár

X

Projektor

X


VII. EGYEBEK
Az évközi egybefüggő szakmai gyakorlat időtartama: 100 óra.
A szakmai szervezet szakmai vizsgabizottságban betöltött feladatait a Rendészeti asszisztens
OKJ 55 346 03 0000 00 00 szakképesítés tekintetében az Országos Rendőr-főkapitányság látja el.

3. melléklet a 34/2010. (V. 12.) IRM rendelethez


Külön jogszabályokban foglalt jogosultságok megfeleltetése a 37/2003. (XII. 27.) OM rendelettel
és az 1/2006. (II. 17.) OM rendelettel kiadott OKJ-ban szereplő szakképesítések között

 

A

B

C

D

E

F

G

H

I

J

1

 

Szakképesítés 1/2006. (II. 17.) OM rendeletben szereplő adatai

 

2

Sor-
szám

sor-
száma

azonosító száma

megnevezése

A 37/2003. (XII. 27.) OM rendelet szerinti egyenértékű szakképesítés azonosító száma
és megnevezése

3

1.

284

54

343

03

0000

00

00

Közbeszerzési referens

52 3435 10
Közbeszerzési referens

4

2.

300.

52

345

01

 

 

 

Hatósági és közigazgatási ügyintéző

 

5

 

 

52

345

01

0010

52

01

Elágazás:
Migrációs ügyintéző II.

6

 

 

52

345

01

0010

52

02

Elágazás:
Nyilvántartási és okmányügyintéző

52 3452 04
Nyilvántartási és okmányügyintéző

7

 

 

52

345

01

0001

61

01

Ráépülés:
Migrációs ügyintéző I.

8

3.

346.

31

861

01

1100

00

00

Biztonsági őr

33 8919 01
Személy- és vagyonőr

9

 

 

31

861

01

0100

31

01

Részszakképesítés:
Testőr

10

 

 

31

861

01

0100

31

02

Részszakképesítés:
Vagyonőr

11

 

 

31

861

01

0001

31

01

Ráépülés:
Bankőr

-

12

 

 

31

861

01

0001

31

02

Ráépülés:
Fegyveres biztonsági őr

13

 

 

31

861

01

0001

31

03

Ráépülés:
Kutyás őr

14

 

 

31

861

01

0001

31

04

Ráépülés:
Kutyavezető – biztonsági őr

31 8912 01
Kutyavezető

15

 

 

31

861

01

0001

31

05

Ráépülés:
Pénzszállító

16

 

 

31

861

01

0001

31

06

Ráépülés:
Rendezvénybiztosító

17

4.

347.

54

861

01

0000

00

00

Biztonságszervező I.

54 8919 01
Biztonságszervező I.

18

 

 

54

861

01

0100

33

01

Részszakképesítés:
Biztonságszervező II.

34 8919 01
Biztonságszervező II.

19

5.

348.

31

861

02

1000

00

00

Biztonságtechnikai szerelő, kezelő

34 5223 02
Elektronikus és mechanikus vagyonvédelmi rendszerszerelő

20

 

 

31

861

02

0100

21

01

Részszakképesítés:
Biztonságtechnika-kezelő

21

 

 

31

861

02

0100

31

01

Részszakképesítés:
Elektronikus vagyonvédelmi rendszerszerelő

22

 

 

31

861

02

0100

31

02

Részszakképesítés:
Mechanikus vagyonvédelmi rendszerszerelő

23

6.

349.

52

861

01

0000

00

00

Büntetés-végrehajtási felügyelő I.

51 8912 01
Büntetés-végrehajtási felügyelő

24

 

 

52

861

01

0100

31

01

Részszakképesítés:
Büntetés-végrehajtási felügyelő II.

25

 

 

52

861

01

0001

52

01

Ráépülés:
Büntetés-végrehajtási főfelügyelő

52 8912 03
Büntetés-végrehajtási főfelügyelő

26

7.

361.

52

861

03

0000

00

00

Közterületfelügyelő

52 8919 04
Közterületfelügyelő

27

8.

364.

52

861

04

0000

00

00

Magánnyomozó

52 8919 01
Magánnyomozó

28

9.

368.

31

861

03

0000

00

00

Parkolóőr

29

 

 

31

861

03

0100

31

01

Részszakképesítés:
Díjbeszedő – leolvasó

30

10.

370.

61

861

01

 

 

 

Rendészeti szervező

 

31

 

 

61

861

01

0010

61

01

Elágazás:
Határrendész-szervező

71 8912 02
Határrendész-szervező (tiszt)

32

 

 

61

861

01

0010

61

02

Elágazás:
Katasztrófavédelmi – polgári védelmi szervező

71 8915 02
Katasztrófa- és tűzvédelmi szervező (tiszt)

33

 

 

61

861

01

0010

61

03

Elágazás:
Rendőrszervező

71 8912 01
Rendőrszervező (tiszt)

34

 

 

61

861

01

0010

61

04

Elágazás:
Tűzoltószervező

71 8915 02
Katasztrófa- és tűzvédelmi szervező (tiszt)

35

11.

370.

52

861

06

 

 

 

Rendőr

52 8912 02
Rendőr

36

 

 

52

861

06

0100

52

01

Részszakképesítés:
Kormányőr

 

37

 

 

52

861

06

0100

52

02

Részszakképesítés:
Objektumőr és kísérő

 

38

 

 

52

861

06

0010

52

01

Elágazás:
Határrendészeti-rendőr

52 8919 01
Határrendész

39

 

 

52

861

06

0010

52

02

Elágazás:
Közrendvédelmi-rendőr

 

40

 

 

52

861

06

0001

52

01

Ráépülés:
Kutyavezető-rendőr

31 8912 01
Kutyavezető



1

A rendelet a 3. § alapján hatályát vesztette 2010. július 22. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére