• Tartalom

23/2010. (V. 20.) KHEM utasítás

23/2010. (V. 20.) KHEM utasítás

a Magyar Energia Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzatáról1

2011.06.18.

1. § A központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2006. évi LVII. törvény 72. §-ában foglaltak alapján – a miniszterelnök jóváhagyásával – ezen utasítás mellékleteként a Magyar Energia Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzatát kiadom.

1/A. §2 (1) A Magyar Energia Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzatát (a továbbiakban: SZMSZ), valamint a Magyar Energia Hivatal belső szabályzatait szükség szerint, de legalább évente felül kell vizsgálni.

(2) Az (1) bekezdésben foglaltaktól eltérően a kormányzati tevékenység összehangolásáért felelős miniszter

a) a közigazgatási fejlesztés okán szükséges szervezeti és működési szabályok, valamint

b) jogszabályváltozás

miatt bármikor kezdeményezheti az SZMSZ 30 napon belül történő módosítását. A módosítás elmulasztása esetén a kormányzati tevékenység összehangolásáért felelős miniszter gondoskodik a megfelelő módosítás érvényesüléséről és az azzal kapcsolatos intézkedés hatálybalépéséről.

2. § Ez az utasítás a közzétételét követő napon lép hatályba, egyidejűleg hatályát veszti a Magyar Energia Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 23/2006 (MK. 120.) GKM utasítás.

Melléklet a 23/2010. (V. 20.) KHEM utasításhoz


A Magyar Energia Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzata

Jóváhagyom:

Bajnai Gordon s. k.,
miniszterelnök



I. ÁLTALÁNOS RÉSZ

I.1. A Hivatal alapítása
A Magyar Energia Hivatalt (továbbiakban: a Hivatal) az Országgyűlés a gázszolgáltatásról szóló 1994. évi XLI. törvénnyel hozta létre. A Hivatal alapító szerve a Magyar Köztársaság Országgyűlése, alapítási dátuma: 1994. július 25. A Hivatal 1999. március 11-én kelt alapító okiratának utolsó jelenleg hatályos módosítását a Magyar Köztársaság miniszterelnöke 2009 július 1-jei hatállyal adta ki.
A Hivatal törzskönyvi azonosító száma: 329013

I.2. A Hivatal jogállása
A Hivatal önálló feladat- és hatáskörrel rendelkező kormányhivatal.
A Hivatal a 2008. évi CV. törvény szerint a tevékenység jellege alapján: közhatalmi, a feladatellátáshoz kapcsolódó funkciója alapján: önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerv.

I.3. A Hivatal közfeladatként ellátandó és a hatályos szakfeladatrend szerinti besorolása:
841314. Energia- és ásványi erőforrások központi igazgatása és szabályozása,
Államháztartási szakágazati besorolás:
költségvetési szakágazat: 841312 Energia-, üzemanyag-ellátás igazgatása
A Hivatal az alaptevékenységen kívül rendszeresen ellátott kiegészítő, kisegítő és vállalkozási tevékenységet nem végez.
A Hivatal jogállását, feladatait és hatáskörét a központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2006. évi LVII. törvény, a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény (a továbbiakban: Vet), a távhőszolgáltatásról szóló 2005. évi XVIII. törvény (a továbbiakban: Tszt), a földgázellátásról szóló 2008. évi XL. törvény (a továbbiakban: Get) rendelkezései határozzák meg.

I.4. A Hivatal vagyonkezelésébe, tulajdonosi jogkörébe tartozó gazdálkodószervezet nincs.

I.5. A Hivatalhoz az irányító szerv által rendelt más önállóan működő költségvetési szervezet nincs.

I.6.3 A Hivatal szervezeti felépítése:
elnök
Titkárság
Belső ellenőr
Gazdasági és Humánpolitikai Főosztály
Jogi és Igazgatási Főosztály
elnökhelyettes
Energiaszolgáltatási és Fogyasztóvédelmi Főosztály
Gázengedélyezési és Felügyeleti Osztály
Villamosenergia Engedélyezési és Felügyeleti Osztály
Távhő Engedélyezési és Felügyeleti Osztály
Fogyasztóvédelmi Osztály
Ár- és Gazdasági Elemző Főosztály
Villamosenergia-ár Előkészítő Osztály
Gázár Előkészítő Osztály
Közgazdasági Elemző és Fenntartható Fejlődés Osztály
Energiainformációs és Informatikai Osztály
Távhő Árszabályozási Főosztály
Távhőtermelési Árszabályozási Osztály
Távhőszolgáltatási Árszabályozási Osztály
A Hivatal engedélyezett létszámkerete – a Miniszterelnökségen, a minisztériumokban, az igazgatási és az igazgatás jellegű tevékenységet ellátó központi költségvetési szerveknél foglalkoztatottak létszámáról szóló 1166/2010. (VIII. 4.) Korm. határozat alapján – 126 fő.
A szervezeti ábrát az SZMSZ 1. sz. melléklete tartalmazza.
A Hivatal megalapította az Energetikai Állandó Választottbíróságot.

I.7. A Hivatalnak jogi személyiségű szervezeti egysége nincs.

I.8. A Hivatal belső ellenőrzési rendszere
A Hivatal nem rendelkezik belső ellenőrzési egységgel, ezért a belső ellenőrzési tevékenységet szerződéssel külső szakértő látja el.
A belső ellenőr tevékenységét a vonatkozó jogszabályok, a nemzetközi belső ellenőrzési standardok, a pénzügyminiszter által közzétett módszertani útmutatók és kézikönyv minta alapján, a költségvetési szerv vezetője által jóváhagyott belső ellenőrzési kézikönyv és munkaterv szerint végzi. A belső ellenőr egyszemélyben ellátja a belső ellenőrzési vezető feladatait is.

I.9. A Hivatal belső szabályzatai
A Hivatal belső szabályzatainak felsorolását az SzMSz 2. sz. mellékletét képező „A szabálytalanságok kezelésének eljárásrendjéről” szóló elnöki utasítás 1. sz. melléklete tartalmazza.

II. KÜLÖNÖS RÉSZ

II.1. A Hivatal vezetése, az irányításban, döntésben résztvevők köre

II.1.1. elnök
II.1.1.1.Vezeti a Hivatalt.
II.1.1.2. Képviseli a Hivatalt belföldön és a nemzetközi kapcsolatokban.
II.1.1.3. Összehangolja és rendszeresen értékeli:
– az elnökhelyettes,
– a Gazdasági és Humánpolitikai Főosztály vezetőjének,
– a Jogi és Igazgatási Főosztály vezetőjének,
– az elnöki titkárság vezetőjének munkáját, továbbá
– az elnökhelyettes közreműködésével az Energiaszolgáltatási és Fogyasztóvédelmi Főosztály és az Ár- és Gazdasági Elemző Főosztály vezetőjének, valamint
– a Belső Ellenőr munkáját.
II.1.1.4. Gondoskodik a Hivatal jogszabályokban meghatározott feladatainak ellátásáról.
II.1.1.5. Ellátja mindazokat a feladatokat, amelyeket jogszabály, vagy a Hivatal szervezeti és működési szabályzata a hatáskörébe utal, illetve a saját hatáskörében megtart.
II.1.1.6. A közigazgatási eljárás szabályai szerint meghozza az elsőfokú döntést.
II.1.1.7. Tanácskozási joggal részt vesz a Kormány ülésén a Hivatal feladatkörét érintő előterjesztések tárgyalásakor.
II.1.1.8. Munkáltatói jogokat gyakorol a Hivatal köztisztviselői felett, kivéve az elnökhelyettest. A Hivatal köztisztviselőjének feladatait munkaköri leírás határozza meg. A köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény (a továbbiakban: Ktv.) 30/A. §-a (1) bekezdése és a Vet. 167. § (5) bekezdése értelmében összesen harminchárom (33) szakmai tanácsadói, illetve szakmai főtanácsadói címet adományozhat a Ktv. 30/A. §-a (2) bekezdésében foglalt feltételekkel rendelkező köztisztviselőinek.
II.1.1.9. Gondoskodik a Hivatal belső működését, a szervezeti egységek tevékenységét koordináló szabályzatok kiadásáról.
II.1.1.10. Fontos szakmai döntései meghozatala során támaszkodhat az elnöki tanácsadó testület állásfoglalásaira, ajánlásaira. A testület tagjai: az elnök, az elnökhelyettes, valamint további 3–5 szaktekintély az energetika-, a közgazdaság-, a jog- és a vezetéstudomány területéről. Az elnöki tanácsadó testület tagjait az elnök nevezi ki, a Testületet esetenként az elnök hívja össze. Az elnöki tanácsadó testület működését külön ügyrend szabályozza.
II.1.1.11. Az éves költségvetési beszámoló keretében beszámol a hivatal folyamatba épített, előzetes, utólagos és vezetői ellenőrzésnek, valamint a belső ellenőrzésnek a működéséről.
II.1.1.12. Meghatározza az általános szabályok érvényesítése mellett a kiadások, bevételek kincstári bonyolításához, előzetes ellenőrzéséhez kapcsolódó munkarendet.
II.1.1.13. Felelős
– a Hivatal vagyonkezelésébe, használatába adott vagyon rendeltetésszerű igénybevételéért,
– az előírt tevékenységek meghatározott követelményeknek megfelelő ellátásáért,
– a Hivatal gazdálkodásában a szakmai hatékonyság, a gazdaságosság és eredményesség követelményeinek érvényesítéséért,
– a tervezési, beszámolási, információszolgáltatási, valamint a közérdekű és közérdekből nyilvános adatok szolgáltatására vonatkozó kötelezettség teljesítéséért, annak teljességéért és hitelességéért,
– a gazdálkodási lehetőségek és a kötelezettségek összhangjáért,
– a számviteli rendért, a belső ellenőrzés megszervezéséért és működéséért,
– a folyamatba épített, előzetes, utólagos és vezetői ellenőrzés létrehozásáért, működtetéséért és fejlesztéséért,

II.1. 2. elnökhelyettes

II.1.2.1. Helyettesíti az elnököt, azoknak az ügyeknek a kivételével, amelyekben az intézkedés jogát az elnök a saját részére kizárólagosan fenntartotta, illetve amelyekben jogszabály tiltja a helyettesítést. Az elnök és az elnökhelyettes egyidejűleg nem lehet távol.
II.1.2.2. Közvetlenül irányítja, összehangolja és rendszeresen értékeli
– az Energiaszolgáltatási és Fogyasztóvédelmi Főosztály,
– az Ár- és Gazdasági Elemző Főosztály
vezetőjének munkáját.
II.1.2.3. Köteles biztosítani, hogy az általa vezetett szakmai területek egymással együttműködve és egymást kölcsönösen tájékoztatva egységes álláspontot képviselve vegyenek részt az államigazgatási munkában.
II.1.2.4. Gondoskodik a Hivatal éves munkatervének elkészítéséről, végrehajtásáról és teljesítésének értékeléséről.
II.1.2.5. Irányítja a Hivatal országgyűlési beszámolóinak, éves tájékoztatóinak és kiadványainak készítését.
II.1.2.6. A Hivatal köztisztviselőire vonatkozóan javaslatot tesz az elnöknek a köztisztviselői jogviszony létesítésére és megszüntetésére.
II.1.2.7. Rendszeresen tájékoztatja az elnököt a Hivatal munkatervének időarányos és rendkívüli feladatainak teljesítéséről.
II.1.3. Főosztályvezető
II.1.3.1. Önálló felelősséggel irányítja a szakterületéhez tartozó osztályok vezetőinek munkáját.
II.1.3.2. Szakterületén helyettesíti az elnökhelyettest annak tartós akadályoztatása esetén, azoknak az ügyeknek a kivételével, amelyeket az elnökhelyettes a saját részére fenntartott.
II.1.3.3. Az elnöktől és az elnökhelyettestől kapott irányelvek, utasítások figyelembevételével szervezi, irányítja, ellenőrzi és rendszeresen értékeli a vezetése alatt álló szakterület munkáját.
II.1.3.4. A hatáskörébe utalt ügyekben kapcsolatot tart külső szervezetekkel, felettesei külön felhatalmazása alapján képviseli a Hivatalt.
II.1.3.5. Rendszeresen tájékoztatja az elnököt és az elnökhelyettest az általa irányított főosztály tevékenységéről.
II.1.3.6. Feletteseinek javaslatot tesz a köztisztviselői jogviszony létesítésére és megszüntetésére az általa irányított terület köztisztviselőit illetően.
II.1.3.7. Kötelessége
– a munkaköri leírásában rögzített feladatok maradéktalan, határidőre történő, színvonalas teljesítése,
– a vezetése alatt álló szakterületen a Kormány gazdaságpolitikai célkitűzéseinek érvényesítése,
– az irányítása alá tartozó szervezeti egységnél keletkező, vagy ott feldolgozott adatállomány felhasználásával a más szakterületek által igényelt információ részükre történő biztosítása,
– a más szervezetektől véleményezésre érkező anyagokra vonatkozó egységes szakterületi vélemény kialakítása,
– a szakterület egységes koncepcionális, elvi, illetve operatív szakmai állásfoglalásának kialakítása,
– a szakterület szakmai szempontjainak képviselete a Hivatalon belül,
– a hatáskörébe tartozó szakterület szabályozásának, a hatályos szabályozás módosításának szükség szerinti kezdeményezése, a tervezet elkészítése, javaslattétel a szakterületét érintő, de más szakterület felelősségébe tartozó szabályozásra,
– a szabályok betartása érdekében a szakterületéhez tartozó témák rendszeres célellenőrzésének, célvizsgálatának kezdeményezése, lebonyolítása, vagy abban közreműködés,
– javaslattétel az oktatási, továbbképzési célkitűzésekre,
– gondoskodás a szakterületét érintő a közérdekű információknak a Hivatal honlapján történő naprakész megjelenítéséről, a lehető legszélesebb körű tájékoztatás nyújtásáról a PR-felelős bevonásával, az úti beszámolókat tájékoztatásul elektronikus formában megküldeni az elnöki titkárság vezetőjének.

II.1.4. Főosztályvezető-helyettes, osztályvezető

II.1.4.1. Az elnöktől, az elnökhelyettestől és a felettes főosztályvezetőtől kapott utasítások figyelembevételével – önálló felelősséggel – szervezi, irányítja és ellenőrzi a vezetése alatt álló szakmai terület tevékenységét.
II.1.4.2. Felel a tevékenységi körébe tartozó célkitűzések megvalósításáért és végrehajtásáért. Munkavégzését kezdeményezően és oly módon köteles megvalósítani, hogy önálló szakmai és vezetői tevékenysége a napi feladatok ellátásán túlmutató, hosszabb távú koncepciót juttasson érvényre. Irányító munkája során köteles biztosítani, hogy az általa vezetett terület hatékonyan illeszkedjék a Hivatal egészének tevékenységébe.
II.1.4.3. Gondoskodik
– az általa vezetett egység feladatainak határidőre történő teljesítéséről,
– a felettesei által hatáskörébe utalt ügyekben, külön felhatalmazás alapján, a Hivatal képviseletének ellátásáról,
– az osztály dolgozóinak munkameghatározásáról, rendszeres értékeléséről és a végrehajtás ellenőrzéséről,
– az osztály feladatkörébe tartozó anyagok, előterjesztések elkészítéséről, a más osztályok által készített anyagok, előterjesztések véleményezéséről,
– a feletteseinek az osztály tevékenységét érintő rendszeres tájékoztatásáról,
– a munkaköri leírásában rögzített feladatok maradéktalan, határidőre történő teljesítéséről,
II.1.4.4. Javaslatot tesz feletteseinek az osztály dolgozóival kapcsolatosan a köztisztviselői jogviszony létesítésére és megszüntetésére.
II.1.4.5. A vezetése alatt álló területen köteles betartatni a Hivatal szabályzatait.
II.1.4.6. Kötelességi köre megegyezik a II.1.3.7. pontban foglaltakkal.
II.1.4.7.4 A főosztályvezetőt osztályt vezető főosztályvezető-helyettes helyettesíti.

II.1.5. Vezetői értekezlet

II.1.5.1. A vezetői értekezlet operatív testület. Feladata az információáramlás biztosítása, a heti programok egyeztetése, feladatok kiosztása.
II.1.5.2. A vezetői értekezletet az elnök vezeti. A vezetői értekezlet üléseit általában hetente tartja.
Állandó résztvevők: az elnökhelyettes, valamennyi főosztályvezető, az elnöki titkárság vezetője, valamint a Jogi és Igazgatási Főosztály megbízott érdemi ügyintézője aki az értekezleten elhangzottakról emlékeztetőt készít.
Meghívottként esetenként résztvesz: a belső ellenőr és az, akinek a részvétele a napirenden lévő ügyek szempontjából indokolt.
II.1.5.3. A vezetői értekezleten az akadályoztatott vezetőt az általa kijelölt személy helyettesítheti.
II.1.5.4. Az elnök havonta egy alkalommal kibővített vezetői értekezletet tart, amelyen az osztályvezetők is részt vesznek.
II.1.5.5. A vezetői értekezletről az elnöki titkárság vezetője emlékeztetőt készít, melyet a résztvevőknek és azoknak a munkatársaknak akiknek az feladatot állapít meg, megküldi.
II.1.5.6. A vezetői értekezlet döntéseinek végrehajtását az elnöki titkárság vezetője figyelemmel kíséri.

II.1.6. Elnöki értekezlet

II.1.6.1. Feladata a stratégiai döntések előkészítése, a külső szervek részére készülő előterjesztések megvitatása, a Hivatal legfontosabb, felső szintű döntést igénylő ügyeinek megtárgyalása.
II.1.6.2.5 Az elnöki értekezletet az elnök vezeti, titkára az elnöki titkárság vezetője. Állandó résztvevői: az elnökhelyettes, az Energiaszolgáltatási és Fogyasztóvédelmi Főosztály vezetője, az Ár- és Gazdasági Elemző Főosztály vezetője, a Jogi és Igazgatási Főosztály vezetője és a Távhő Árszabályozási Főosztály vezetője.
II.1.6.3. Az elnöki értekezleten az akadályoztatott vezetőt az általa kijelölt személy helyettesítheti.
II.1.6.4. A Hivatal vezetői egyéb – a Hivatalon belüli és kívüli – hivatalos szakmai fórumokon kötelesek az elnöki értekezleten hozott döntéseknek megfelelő szakmai álláspontot képviselni.

II.2. A Hivatal feladatatainak ellátása

A Hivatal ellátja a földgáz- és villamosenergia-ellátással; a földgáz- és villamosenergia-ellátás biztonságának és a földgáz- és villamosenergia-piac hatékony működésének felügyeletével; a földgáz biztonsági készletezésével; az egyenlő bánásmód követelményének érvényesítésével és a hatásos verseny elősegítésével kapcsolatos feladatait; továbbá a törvényben meghatározott esetekben a távhőtermelő létesítmény létesítésének és a távhő termelésének engedélyezését, a távhőszolgáltatás csatlakozási díjának és a lakossági távhőszolgáltatás díjának megállapításával összefüggő feladatokat; a földgáz és a villamosenergia rendszerhasználati díjra, csatlakozási díjra és az egyetemes szolgáltató árképzésre vonatkozó szabályainak előkészítését, az egyetemes szolgáltatás árainak jóváhagyását, valamint a földgáz- és villamosenergia-ellátás területén a fogyasztóvédelmi feladatokat; továbbá kiadja a megújuló energiaforrásból vagy hulladékból nyert energiával termelt villamos energia, valamint a kapcsoltan termelt villamos energia eredetére vonatkozó bizonyítványt.
A Hivatal tevékenységének célja az engedélykötelesnek minősített tevékenységet folytató vállalkozások és a vezetékes energiaellátási piac jogszabályoknak és hatósági előírásoknak megfelelő működésének biztosítása, a hatékony és fenntartható gáz- és villamosenergia-piaci verseny előmozdítása, a hatékonysági követelmények és a legkisebb költség elvének érvényesítése, az ellátás biztonságának megőrzése és növelése, a fenntartható fejlődés követelményeinek érvényesítése, a nyilvánosság tájékoztatása, a felhasználók és az engedélyesek érdekeinek védelme, valamint a technológiai monopolhelyzettel való visszaélés, a versenykorlátozás megakadályozása a piaci résztvevők tevékenységének és az áraknak a szabályozásával kapcsolatos hatáskörök gyakorlása révén, az Európai Unió követelményeinek megfelelően.
A Hivatal eljárásaira a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.) rendelkezéseit kell alkalmazni a Vet., a Get. és a vezetékes energetikai rendszerekre vonatkozó jogszabályokban foglalt eltérésekkel.
A Hivatal határozata ellen kizárólag bírói úton van jogorvoslatnak helye.

II.2.1. Az elnök közvetlen irányítása alá tartozó szervezeti egységek
II.2.1.1. elnöki tanácsadó testület
Az elnöki tanácsadó testületműködését külön ügyrend szabályozza.

II.2.1.2. elnöki titkárság
II.2.1.2.1. Az elnöki titkárság munkáját a titkárságvezető vezeti. A titkárságvezető gondoskodik a titkárság feladatainak határidőre történő teljesítéséről.
II.2.1.2.2. Ellátja a személyi titkári feladatokat. Figyelemmel kíséri és előkészíti az elnök személyes részvételét igénylő eseményeket és egyezteti az elnöki programokat.
II.2.1.2.3. Szervezi az elnök nemzetközi kapcsolattartási és képviseleti tevékenységét.
II.2.1.2.4. Koordinálja a Hivatal álláspontjának kialakítását és a nemzetközi szervezetekben való képviseletét az érintett főosztályokkal együttműködve.
II.2.1.2.5. Nyilvántartja és a belső informatikai hálózaton hozzáférhetővé teszi az úti beszámolókat.
II.2.1.2.6. Szervezi a Vezetői és az elnöki Értekezleteket. Az értekezletek határidős feladatairól határidő-figyelő rendszert működtet.
II.2.1.2.7. Szervezi az elnöki tanácsadó testület működését és ellátja a testület üléseivel kapcsolatos adminisztrációs feladatokat.
II.2.1.2.8. Ellátja a Hivatal külső és belső PR-tevékenységét. Felelős a Hivatal egységes külső és belső arculatának kialakításáért.
II.2.1.2.9. Közreműködik az éves kiadványterv összeállításában, a tervjavaslat jóváhagyásához egyetértése szükséges. Felelős a kiadványok arculatáért és a kiadói felügyelet felelős ellátásáért.
II.2.1.2.10. Felelős a Hivatal kommunikációjának figyeléséért és elemzések készítéséért: a kommunikáció hatásának méréséért.
II.2.1.2.11. Kapcsolatot tart a média képviselőivel, valamint a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium és más minisztériumok, továbbá a társintézmények és szolgáltatók kommunikációért felelős szerveivel.

II.2.1.3. Jogi és Igazgatási Főosztály
II.2.1.3.1. A főosztályt főosztályvezető vezeti. Működése során a főosztály önállóan vagy a Hivatal más szervezeti egységeivel együttműködve jár el.
II.2.1.3.2. Biztosítja a Hivatal egységes jogértelmezését és jogalkalmazási gyakorlatát. Jogi szakvéleményt alakít ki külső és belső megkeresés esetén jogszabály értelmezési és jogalkalmazási kérdésekben.
II.2.1.3.3. Biztosítja a Hivatal hatóságok és bíróságok előtti jogi képviseletét.
II.2.1.3.4. Gondoskodik a Hivatal által kiadott engedélyek, közérdekű határozatok, valamint a Hivatal tevékenységével kapcsolatos beszámolók jogszerűségéről.
II.2.1.3.5. Felelős a Hivatal határozatainak, engedélyeinek, ajánlati felhívásainak, közbeszerzéseinek, típus szerződéseinek jogszerűségért és kiadásáért, valamint a Hivatal eljárásrendjének egységességéért.
II.2.1.3.6. Közreműködik az ellátási és üzletszabályzatok jóváhagyásában.
II.2.1.3.7. Részt vesz a Hivatal jogszabály-előkészítő munkájában, az előterjesztések véleményezésében és a Hivatalhoz érkező jogszabálytervezetek véleményezésében. A jogszabályelőkészítő munkát kodifikációs, jogtechnikai, illetve jogharmonizációs szempontból koordinálja.
II.2.1.3.8. Jogi szakvéleményt ad a földgáz és villamos energia engedélyes vállalkozás átalakulását, szétválását, más vállalkozással való egyesülését, jogutód nélküli megszűnését, a jegyzett tőke értékének megváltoztatását, az engedélyesekben történő befolyásszerzést, az engedélyes működési engedélyében felsorolt engedélyhez kötött tevékenységeinek másszemély általi végzését, valamint a működési engedélyben meghatározott alapvető eszközeinek, és vagyoni értékű jogainak más személy részére történő átruházását, átengedését, lízingbe adását, illetve egyéb módon tartós használatba adását, megterhelését vagy biztosítékul lekötését tartalmazó jóváhagyó határozat meghozatalához.
II.2.1.3.9. A Hivatal szakmai osztályai megkeresésére a tisztességtelen piaci magatartás vélelmezése esetén bejelentést tesz a Gazdasági Versenyhivatalnál.
II.2.1.3.10. Részt vesz a Hivatal hatáskörébe utalt, Európai Unióval kapcsolatos jogharmonizációs munkákban. Az európai integrációból adódó, az energetikai piacot érintő feladatok ellátása során gondoskodik a jogi szempontok érvényesítéséről, vizsgálja a hatályos és a készülő jogszabályok rendelkezéseinek alkalmazhatóságát és javaslatot dolgoz ki a szükséges jogharmonizációra a szakmai osztályokkal együttműködve.
II.2.1.3.11. A Hivatal működéséhez szükséges belső szabályzatokat elkészíti, illetve a más szervezeti egységek által készített szabályzatokat véleményezi. Elkészíti a vezetői értekezletek emlékeztetőjét.
II.2.1.3.12. A Hivatal működésével kapcsolatos szerződések megkötésében részt vesz, biztosítja a szerződések jogszerűségét. Közreműködik a szerződésekből eredő igények érvényesítésében.
II.2.1.3.13. Ellátja a Hivatal központi iratkezelésével és TÜK iratkezelésével kapcsolatos feladatokat. Biztosítja a Hivatalba beérkező, valamint kimenő levelezések továbbítását, kézbesítését.
II.2.1.3.14. Irányítja a tűzvédelmi és munkavédelmi feladatok ellátását.

II.2.1.4. Belső ellenőr
II.2.1.4.1. A belső ellenőr feladatai:
– elkészíteni az éves ellenőrzési tervet és az ellenőrzéssel kapcsolatos belső szabályzatokat;
– vizsgálni és értékelni a folyamatba épített, előzetes, utólagos és vezetői ellenőrzési rendszerek kiépítésének, működésének jogszabályoknak és szabályzatoknak való megfelelését;
– vizsgálni és értékelni a pénzügyi irányítási és ellenőrzési rendszerek működésének gazdaságosságát, hatékonyságát és eredményességét;
– vizsgálni a rendelkezésére álló erőforrásokkal való gazdálkodást, a vagyon megóvását és gyarapítását, valamint az elszámolások, beszámolók megbízhatóságát;
– a vizsgált folyamatokkal kapcsolatban megállapításokat és ajánlásokat tenni, valamint elemzéseket, értékeléseket készíteni a Hivatal elnöke részére a Hivatal működése eredményességének növelése, valamint a folyamatba épített, előzetes, utólagos és vezetői ellenőrzési, és a belső ellenőrzési rendszerek javítása, továbbfejlesztése érdekében;
– ajánlásokat és javaslatokat megfogalmazni a kockázati tényezők, hiányosságok megszüntetése, kiküszöbölése érdekében;
– nyomon követni az ellenőrzési jelentések alapján megtett intézkedéseket,
– a felügyeleti szerv és más külső szervek részére a belső ellenőrzéssel kapcsolatos adatszolgáltatásokat, jelentéseket elkészíteni.
A belső ellenőrzési tevékenység során pénzügyi, rendszer- és teljesítmény-ellenőrzéseket, illetve informatikai rendszerellenőrzéseket, valamint az éves elemi költségvetési beszámolókra vonatkozóan megbízhatósági ellenőrzéseket kell végezni.
Az ellenőr az ellenőrzésről ellenőrzési jelentést készít, amelynek tervezetét egyezteti az ellenőrzött szervezeti egység vezetőjével.

II.2.1.5. Gazdasági és Humánpolitikai Főosztály
II.2. 1.5.1. A főosztályt főosztályvezető vezeti. A működéssel összefüggő gazdasági és pénzügyi feladatait a Hivatal elnökének közvetlen irányítása és ellenőrzése mellett látja el. A gazdasági és pénzügyi feladatok tekintetében az elnök akadályoztatása esetén kiadmányozási jogot gyakorol. Az ő, vagy az általa írásban kijelölt személy ellenjegyzése nélkül a Hivatalt terhelő gazdasági kihatású kötelezettség nem vállalható, követelés nem írható elő és ilyen intézkedés nem tehető.
II.2.1.5.2. A gazdasági főosztályvezető az államháztartási, számviteli, valamint az éves költségvetésről szóló törvényekben és a kapcsolódó egyéb jogszabályokban foglaltak alapján összefogja és irányítja a Hivatal gazdálkodását. Ennek keretében
– közvetlenül irányítja és ellenőrzi a gazdasági szervezetet,
– a szakmai szervezeti egységek gazdasági munkájához iránymutatást ad, ellenőrzi azt,
– gazdasági intézkedéseket hoz.
Felelős: a tervezéssel, az előirányzat-felhasználással, a Hivatal hatáskörébe tartozó előirányzat-módosítással, az üzemeltetéssel, fenntartással, működtetéssel, beruházással, a vagyon használatával, hasznosításával, a munkaerő-gazdálkodással, a készpénzkezeléssel, a könyvvezetéssel és a beszámolási, valamint a FEUVE-i kötelezettséggel járó intézményi szintű adatszolgáltatás teljesítéséért és a saját szervezetére kiterjedő feladatok jogszabályoknak megfelelő ellátásáért. A gazdasági főosztály vezetőjének felelőssége nem érinti a Hivatal elnökének és az egyes ügyekért felelős dolgozóknak felelősségét.
II.2.1.5.3. A gazdálkodással összefüggő feladatokat, hatás- és jogköröket a gazdasági szervezetre vonatkozó ügyrend tartalmazza.
II.2.1.5.4. Gondoskodik a Hivatal kezelésében lévő ingatlanok (irodaépület) üzemeltetéséről, karbantartásáról, működési feltételeinek biztosításáról, védelméről.
II.2.1.5.5. Koordinálja a Hivatal összes beszerzését és gondoskodik a beruházások megvalósításáról.
II.2.1.5.6. Gondoskodik a Hivatal éves költségvetésének tervezéséről, az éves előirányzat-felhasználási terv elkészítéséről és annak folyamatos aktualizálásáról, valamint az előirányzatok évközi változásának hatáskörönkénti évközi nyilvántartásáról.A Hivatal költségvetésének tervezésével és végrehajtásával kapcsolatos különleges eljárások feltételeit külön elnöki utasítás szabályozza.
II.2.1.5.7. Az előirányzat felhasználás során biztosítja a gazdálkodási lehetőségek és kötelezettségek összhangját.
II.2.1.5.8. Gondoskodik a szabályszerű takarékos pénzgazdálkodásról.
II.2.1.5.9. Határidőre biztosítja a Hivatalt megillető bevételek beszedését és a kiadások teljesítését.
II.2.1.5.10. Ellátja a külföldi kiküldetésekkel kapcsolatos teendőket.
II.2.1.5.11. Biztosítja a házipénztár működését.
II.2.1.5.12. Ellátja a munkaerő gazdálkodással kapcsolatos gazdasági feladatokat, a bérszámfejtéssel, egyéb juttatások és járulékok számfejtésével kapcsolatos teendőket, gondoskodik a külső adatszolgáltatások teljesítéséről.
II.2.1.5.13. Gondoskodik a Hivatal rendeltetésszerű működéséhez szükséges – szabadkézi, kiemelt termékek – beszerzések, szolgáltatások igénybevételének ügyintézéséről, illetve nyilvántartásáról.
II.2.1.5.14. Ellátja a főkönyvi könyvelés és analitikus nyilvántartások szabályszerű, folyamatos vezetését.
II.2.1.5.15. Előkészíti az éves mérleget alátámasztó leltározást, gondoskodik szabályszerű lebonyolításáról, a leltár ellenőrzéséről és kiértékeléséről.
II.2.1.5.16. A költségvetési szervek beszámolási és könyvvezetési kötelezettségéről szóló kormányrendelet előírásai szerint évközi és éves beszámolót készít.
II.2.1.5.17. Gondoskodik a gazdasági területet érintő elnöki utasítások, jogszabályoknak megfelelő aktualizálásáról.
II.2.1.5.18. Ellátja a felesleges készletek, elhasználódott eszközök hasznosításával, selejtezésével kapcsolatos feladatokat.
II.2.1.5.19. Gondoskodik az államháztartással összefüggő közérdekű adatok kötelező közzétételéről, valamint a tartozásállománnyal kapcsolatos havonkénti adatszolgáltatásról.
II.2.1.5.20. Elkészíti és végrehajtja a Hivatal humánpolitikai stratégiáját.
II.2.1.5.21. Felelős a Hivatal képzési rendszerének kialakításáért és működéséért.
II.2.1.5.22. Koordinálja a munkaerő toborzást és kiválasztást.
II.2.1.5.23. Előkészíti a közszolgálati jogviszony létesítésére, módosítására, megszüntetésére vonatkozó okiratokat és gondoskodik a végrehajtásukhoz kapcsolódó ügyek intézéséről. Együttműködik a Jogi és Igazgatási Főosztállyal a munkajog területét érintő humánpolitikai kérdésekben.
II.2.1.5.24. Gondoskodik a humán- és szociálpolitikai feladatok ellátásáról, az előírt nyilvántartások vezetéséről és az adatszolgáltatásról.
II.2.1.5.25. Szervezi és egyben lebonyolítja a vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettséggel kapcsolatos feladatokat.
II.2.1.5.26. Ellátja a munkáltatói lakásépítési kölcsönnel kapcsolatos teljes körű ügyintézést.
II.2.1.5.27. Nyilvántartja és a belső informatikai hálózaton hozzáférhetővé teszi az úti beszámolókat.

II.2.2. Az elnökhelyettes irányítása alá tartozó szervezeti egységek
II.2.2.1. Energiaszolgáltatási és Fogyasztóvédelmi Főosztály
II.2.2.1.1. Ellenőrzi az e törvényekben és a hozzá kapcsolódó jogszabályokban, a kiadott engedélyekben foglaltak betartását, indokolt esetben gondoskodik a megfelelő intézkedések megtételéről.
II.2.2.1.2. Ellátja a fogyasztói igény kielégítésének és a szolgáltatás színvonalának ellenőrzését.
II.2.2.1.3. Közvetíti az engedélyesek felé az energiatakarékossággal kapcsolatos kormányzati követelményeket, ellenőrzi azok megvalósítását.
II.2.2.1.4. Energetikai szakkérdésekben – az Ár- és Gazdasági Elemző Főosztállyal együttműködve – szakhatósági feladatokat lát el a környezetvédelemről szóló jogszabályok alapján.
II.2.2.1.5. Gondoskodik:
– a villamos energia termelésére, átvitelére, átviteli rendszerirányítására, elosztására, kereskedelmére, egyetemes szolgáltatásra, szervezett villamos energia piac működtetésére, magánvezeték létesítésére, működtetésére, a vezeték kapacitásának megváltoztatására, valamint működésének szüneteltetésére, a közvetlen vezeték létesítésére és megszüntetésére, a földgáz szállítására, tárolására, elosztására, rendszerirányítására, kereskedelmére, egyetemes szolgáltatására, szervezett földgáz piac működtetésére, a vezetékes PB-gáz szolgáltatására, az egyablakos kapacitásértékesítésre, telephelyi szolgáltatásra valamint a Hivatal hatáskörébe tartozó távhőtermelő létesítmény létesítésére és működésére vonatkozó engedélyek kiadásáról, illetve módosításáról,
– a felhasználók korlátozási sorrendjének és mértékének megállapításáról, az engedélyesek által végrehajtott korlátozások indokoltságának kivizsgálásáról,
– a működési engedély visszavonása esetén a folyamatos ellátást biztosító intézkedések meghatározásáról,
– a végső menedékes kijelöléséről,
– a legkisebb költség elvének érvényesítéséről,
– a földgáz és villamos energia engedélyes vállalkozás szétválását, más vállalkozással való egyesülését, jogutód nélküli megszűnését, alaptőkéjének, illetve törzstőkéjének legalább egynegyed résszel történő leszállítását, az engedélyesekben történő törvényben meghatározott mértékű befolyásszerzést, az engedélyes működési engedélyében felsorolt engedélyhez kötött tevékenységeinek más személy általi végzését, valamint a működési engedélyben meghatározott alapvető eszközeinek, és vagyoni értékű jogainak más személy részére történő átruházását, átengedését, lízingbe adását, illetve egyéb módon tartós használatba adását, megterhelését vagy biztosítékul lekötését jóváhagyó határozat meghozataláról,
– az engedélyezési hatáskörébe tartozó távhő engedélyes átalakulását, valamint az engedélyesekben történő befolyásszerzés, illetőleg a jegyzett tőke értékének változását jóváhagyó határozat meghozataláról,
– az engedélyesek által kidolgozott üzletszabályzatok és belső szabályzatok, az üzemi szabályzatok, az üzemi és kereskedelmi szabályzatok, a villamos energia ellátási szabályzatok, az elosztói szabályzatot, és mindezen szabályzatok módosításának jóváhagyásáról, visszavonásáról,
– az átviteli rendszerirányító és az elosztó hálózati engedélyesek által benyújtott megfelelési programok, valamint az éves megfelelési jelentés jóváhagyásáról,
– a rendszerhasználók közcélú hálózathoz való hozzáférése általános szabályainak meghatározásáról,
– vezetékek minősítéséről, átminősítéséről,
– az engedélyköteles tevékenység folytatása minimális minőségi követelményeinek, elvárt színvonalának és a felhasználókkal való kapcsolattartás részletes szabályainak meghatározásáról,
– az átvételi kötelezettség alá eső villamos energia mennyiségének és a kötelező átvétel időtartamának meghatározásáról,
– a kiadott engedélyek, módosítások, állásfoglalások, határozatok és a tevékenységről szóló tájékoztatók közzétételre alkalmas formában történő kidolgozásáról,
– a földgáz és a villamos energia határon keresztül történő szállítása végrehajtásának ellenőrzéséről,
– a kapcsoltan termelt villamos energia eredetére vonatkozó bizonyítvány kiadásáról,
6
– a külföldi szabályozó hivatalok tapasztalatainak átvételéről,
– a hálózatfejlesztési hozzájárulás, csatlakozási díj számítási szabályai betartásának ellenőrzéséről,
– a fogyasztók, felhasználók érdekeit érintő kérdések figyelemmel kíséréséről és megfelelő érdekvédelmi szabályok kidolgozásáról,
– a fogyasztói, felhasználói panaszok kivizsgálásáról és eldöntéséről, a fogyasztói érdekvédelmi szervezetekkel való együttműködésről,
– a tevékenységről szóló beszámolók összeállításáról,
II.2.2.1.6. Közreműködik:
– a hálózatfejlesztési hozzájárulás, csatlakozási díj számítási szabályainak kialakításában,
– az engedélyesek által nyilvánosságra hozandó, gazdálkodásukkal összefüggő adatok körére vonatkozó javaslat kidolgozásában,
– a területfejlesztési koncepciók és programok, valamint a területrendezési tervek egyeztetésében és elfogadásában,
– a megújuló energiaforrásból vagy hulladékból nyert energiával termelt villamos energia, valamint a kapcsoltan termelt villamos energia kötelező átvételéről és átvételi áráról szóló 389/2007. (XII. 23.) Korm. rendeletben meghatározott eredetigazolás kiadásában és meglétének ellenőrzésében,
– a megújuló és a kapcsolt villamos energia termelésről, valamint a kötelező átvételi rendszer éves alakulásáról szóló éves jelentés elkészítésében,
– négyévente a nagy hatásfokú kapcsolt energiatermelés terén elért előrehaladást értékelő beszámoló elkészítésében.

II.2.2.1.1. Villamos Energia Engedélyezési és Felügyeleti Osztály
II.2.2.1.1.1. Elkészíti – a villamos energia törvényben meghatározott esetekben – a villamos energia termelésére, átvitelére, átviteli rendszerirányítására, elosztására, kereskedelmére, egyetemes szolgáltatásra, szervezett villamos energia piac működtetésére, magánvezeték létesítésére, működtetésére, a vezeték kapacitásának megváltoztatására, valamint működésének szüneteltetésére, közvetlen vezeték létesítésére és megszüntetésére, valamint az erőmű létesítésére és üzembe helyezésére szolgáló engedélyeket, valamint azok módosítását tartalmazó határozatot.
II.2.2.1.1.2. A villamos energia kereskedelmi engedélyesek által kidolgozott üzletszabályzatok és belső szabályzatok, üzemi és kereskedelmi szabályzatok, a villamos energia ellátási szabályzatok, elosztói szabályzatok, és mindezen szabályzatok módosításának jóváhagyásához, visszavonásához szükséges határozatokat elkészíti.
II.2.2.1.1.3. Ellenőrzi a villamos energia törvényben, a végrehajtására kiadott külön jogszabályokban, és a Hivatal által kiadott engedélyekben, határozatokban, valamint szabályzatokban foglalt előírások megtartását.
II.2.2.1.1.4. Kezdeményezi és kiadáshoz elkészíti a Jogi és Igazgatási Főosztály kijelölt munkatársának bevonásával a villamos energia törvényben, jogszabályokban, szabályzatokban és a működési engedélyben foglaltak be nem tartásáért a bírságoló határozatot.
II.2.2.1.1.5. Kezdeményezi és elkészíti – tekintettel a folyamatos villamos energia ellátás biztosítására – a működési engedély visszavonását vagy módosítását és új engedélyes kijelölését tartalmazó határozatot..
II.2.2.1.1.6. Kivizsgálja a hálózati engedélyesek által benyújtott, a végrehajtott fogyasztói korlátozások indokoltságára vonatkozó tájékoztatókat.
II.2.2.1.1.7. Érvényesíti a legkisebb költség elvét.
II.2.2.1.1.8. Elkészíti a villamos energia engedélyes vállalkozás szétválását, más vállalkozással való egyesülését, jogutód nélküli megszűnését, alaptőkéjének, illetve törzstőkéjének legalább egynegyed résszel történő leszállítását, az engedélyesekben történő törvényben meghatározott mértékű befolyásszerzést, az engedélyes működési engedélyében felsorolt engedélyhez kötött tevékenységeinek másszemély általi végzését, valamint a működési engedélyben meghatározott alapvető eszközeinek, és vagyoni értékű jogainak más személy részére történő átruházását, átengedését, lízingbe adását, illetve egyéb módon tartós használatba adását, megterhelését vagy biztosítékul lekötését jóváhagyó határozatokat.
II.2.2.1.1.9. Piacfelügyeleti tevékenysége során figyelemmel kíséri a villamosenergia-piaci verseny jellemzőit, piacelemzést és hatósági ellenőrzést végez, ellátja a jelentős piaci erővel rendelkező engedélyes azonosításával, illetve az ilyen jellegű piac szabályozásával kapcsolatosan a törvény által hatáskörébe utalt teendőket.
II.2.2.1.1.10. Elkészíti a Hivatal döntését tartalmazó határozatot a villamos vezetékek közcélúvá, ezen belül átviteli, illetve elosztó vezetékké történő minősítéséről, átminősítéséről.
II.2.2.1.1.11. Elkészíti a rendszerösszekötő vezeték tekintetében benyújtott mentesítési kérelemről való döntést tartalmazó határozatot.
II.2.2.1.1.12. Gondoskodik az erőmű létesítésére, illetve keresletoldali szabályozási intézkedésekre, valamint a Vet. 26. § (1) bekezdése szerint a hálózat fejlesztésére vonatkozó pályázat kiírásáról.
II.2.2.1.1.13. Megállapítja, igazolja, valamint ellenőrzi a termelő vagy kiserőmű üzemeltetője által megújuló energiaforrásból vagy hulladékból nyert energiával előállított villamos energia termeléséhez felhasznált erőforrást, valamint az azzal előállított villamos energia kötelezően átveendő mennyiségét.
II.2.2.1.1.14. Kivizsgálja az erőművek teljesítményében, illetve teljesítőképességében beálló jelentősebb változások indokoltságát.
II.2.2.1.1.15. Elkészíti a villamos energia rendszerirányító által készített hálózatfejlesztési tervet, a rendszerirányító, valamint a hálózati engedélyesek által benyújtott megfelelési programokat, valamint éves megfelelési jelentést jóváhagyó határozatot.
II.2.2.1.1.16. Elkészíti a Hivatal döntését tartalmazó határozatot a villamos energia rendszerhasználó által a rendszerirányító, illetőleg a hálózati engedélyes Vet. III., IV., V. és VI. fejezetében, valamint 101. §-ában meghatározott kötelezettségeinek megsértésével kapcsolatban benyújtott beadványokról.
II.2.2.1.1.17. Az osztály további feladatai:
– együttműködik a Fogyasztóvédelmi Osztállyal az egyetemes szolgáltatók és az elosztóhálózati engedélyesek üzletszabályzatainak jóváhagyásában, kérelemre mentesítést adhat az üzletszabályzat készítésének kötelezettsége alól,
– részt vesz a Hivatal hatáskörébe utalt EU-jogharmonizációs és beszámoló készítési munkákban,
– véleményezi és előkészíti a hatáskörébe tartozó jogszabálytervezeteket és jogszabály-módosításokat,
– tisztességtelen piaci magatartás vélelmezése esetén kezdeményezi a Jogi és Igazgatási Főosztálynál, hogy a Hivatal bejelentéssel éljen a Gazdasági Versenyhivatalnál,
– határozatot készít elő az engedélyes vagyonával történő rendelkezés tárgyában, különös tekintettel azokra az ügyletekre, amelyek veszélyeztethetik a folyamatos és biztonságos ellátást,
– kivizsgálja és értékeli a villamosenergia-iparban (termelés, szállítás, szolgáltatás) felmerülő üzemzavarokat, 120 kV vagy annál magasabb feszültségszinten,
– a fogyasztók biztonságos ellátása érdekében ellenőrzi a szolgáltatás színvonalát és a villamos energia minőségi jellemzőit, továbbá a fogyasztói igény kielégítését,
– feldolgozza az engedélyesek éves beszámolóját és elvégzi azok műszaki-gazdasági értékelését,
– szervezi és összehangolja a villamosenergia-ipari engedélyesek energiatakarékossági és teljesítménygazdálkodási tevékenységét,
– gondoskodik az osztály által előkészített és kiadott engedélyek, módosítások, közérdekű határozatok honlapon való közzétételéről,
– jóváhagyja a krízistervet és a rotációs kikapcsolási rendet, a védett fogyasztók listáját,
– részt vesz a jogszabályok által a Hivatal hatáskörébe utalt környezetvédelmi feladatok környezet-gazdaságtani elemzésében, végrehajtásában.
II.2.2.1.1.18. Közreműködik :
– a Fogyasztóvédelmi Osztály szolgáltatási színvonal ismérveit meghatározó és az engedélyesek tevékenységének minimális minőségi követelményeit előíró egyedi határozatok előkészítésében,
– a villamos energia hálózatfejlesztési hozzájárulás, a rendszerhasználati díjak, csatlakozási díj, az egyetemes szolgáltatás árképzésére vonatkozó számítási szabályainak kialakításában és gondoskodik betartásuk ellenőrzéséről,
– a megújuló energiaforrásból vagy hulladékból nyert energiával termelt villamos energia, valamint a kapcsoltan termelt villamos energia kötelező átvételéről és átvételi áráról szóló 389/2007. (XII. 23.) Korm. rendeletben meghatározott eredetigazolás kiadásában és meglétének ellenőrzésében,
– a megújuló és a kapcsolt villamosenergia-termelésről, valamint a kötelező átvételi rendszer éves alakulásáról szóló éves jelentés elkészítésében,
– négyévente a nagy hatásfokú kapcsolt energiatermelés terén elért előrehaladást értékelő beszámoló elkészítésében.
II.2.2.1.1.19. Az üvegházhatású gázok kibocsátására és kereskedelmére vonatkozó jogszabályok alapján a Hivatal hatáskörébe utalt ügyekben – az egyes kibocsátók tekintetében – a társosztályokkal együttműködve részt vesz a határozatok elkészítésében.
II.2.2.1.1.20. Jogszabályi előírásoknak megfelelően részt vesz a klímavédelemmel kapcsolatosan a Hivatalra háruló előkészítő, elemző, véleményező feladat teljesítésében; ennek során elemzéseket, értékeléseket készít az energiaszektor és környezetvédelem kapcsolatáról, véleményezi a jogszabálytervezeteket, részt vesz a Nemzeti Kiosztási Terv elkészítésében, közreműködik annak működtetésében.
II.2.2.1.1.21. Meghatározza a kötelező átvételű villamos energia mennyiségét és a kötelező átvétel időtartamát.

II.2.2.1.2. Gázengedélyezési és Felügyeleti Osztály
II.2.2.1.2.1. Elbírálja a kérelmeket és elkészíti – a Get.-ben a Hivatal hatáskörébe utalt esetekben – a földgáz szállítására, tárolására, elosztására, rendszerirányítására, kereskedelmére, egyetemes szolgáltatására szervezett földgázpiac működtetésére, a vezetékes PB-gáz szolgáltatására, telephelyi szolgáltatásra, az egyablakos kapacitásértékesítésre vonatkozó engedélyeket tartalmazó határozatot. célvezeték létesítéséhez való előzetes hozzájárulást.
II.2.2.1.2.2. Elkészíti az Üzemi és Kereskedelmi Szabályzatok, földgázkereskedő által kidolgozott üzletszabályzatok, megfelelési programok és módosításainak, valamint az éves megfelelési jelentések jóváhagyását tartalmazó határozatot, kidolgozza a jóváhagyás feltételeit, illetőleg a Get.-ben meghatározott esetekben elkészíti a módosítást.
II.2.2.1.2.3. Ellenőrzi a Get.-ben, a végrehajtására kiadott külön jogszabályokban, a Hivatal által kiadott határozatokban, az Üzemi és Kereskedelmi Szabályzatban, az Üzletszabályzatban, valamint a megfelelési programokban meghatározott kötelezettségek betartását.
II.2.2.1.2.4. Piacfelügyeleti tevékenysége során figyelemmel kíséri a földgázpiaci verseny jellemzőit, piacelemzést és hatósági ellenőrzést végez.
II.2.2.1.2.5. Előkészíti a jelentős piaci erővel rendelkező engedélyes azonosításával, és az ilyen jellegű piac szabályozásával kapcsolatos, a Get. által a Hivatal hatáskörébe utalt teendőket.
II.2.2.1.2.6. A Get a 85. § (1) bekezdésében meghatározott esetekben elkészíti a Hivatal döntését tartalmazó határozatot az együttműködő földgázrendszerben alkalmazott díjmegállapítási szabályok, valamint a hozzáférési kötelezettségek teljesítése alól benyújtott mentesítési kérelmek tárgyában, továbbá a tárgyalásos tárolói hozzáférés szabályainak alkalmazásához szükséges felmentésről;
II.2.2.1.2.7. Rendszerfelügyeleti tevékenysége során felülvizsgálja és jóváhagyásra előkészíti a Get 82. § (2) bekezdése szerinti, a tervezéshez szükséges adatbázist; ellenőrzi – a rendszerirányító által beterjesztett – a földgázrendszer kapacitásának felülvizsgálatát és a hosszú távú infrastruktúrafejlesztési javaslatot; az engedélyesek által nem vállalt, de indokolt fejlesztések elvégzésére meghirdeti és elbírálja a pályázatot.
II.2.2.1.2.8. A folyamatos és biztonságos földgázellátás fenntartása érdekében folyamatosan ellenőrzi a földgázvezetékek és a földgáztárolók kapacitását, a földgázkereskedő rendelkezésre álló gázforrásait, a tárolt földgáz mennyiségeket, és a szállítóvezeték egyensúlyozáshoz rendelkezésre álló eszközeit, gázforrásait; az együttműködő földgázrendszer kapacitásában beálló változásokat; a földgázkereskedő gazdasági stabilitását, pénzügyi biztosítékainak meglétét, a gazdasági ellehetetlenülés időbeni ismerete céljából,
II.2.2.1.2.9. Elkészíti az engedélyes földgázipari vállalkozás átalakulását, szétválását, más földgázipari vállalkozással való egyesülését,jogutód nélküli megszűnését, a jegyzett tőke értékének csökkentését, az engedélyesekben történő befolyásszerzést, az engedélyes működési engedélyében felsorolt engedélyhez kötött tevékenységei egyes elemeinek más személy általi végzését, valamint a működési engedélyben meghatározott alapvető eszközeinek és vagyoni értékű jogainak más személy részére történő átruházását, átengedését, lízingbe adását, és egyéb módon tartós használatba adását, megterhelését vagy biztosítékul lekötését jóváhagyó határozatokat.
II.2.2.1.2.10. Elkészíti a Hivatal korlátozási besorolást jóváhagyó határozatát, a napi földgáz és kapacitás kereskedelmi piacon folyó kereskedés felfüggesztéséről való döntését tartalmazó határozatot, valamint közreműködik a válságkezelési javaslat előkészítésében az energiapolitikáért felelős miniszter részére.
II.2.2.1.2.11. Meghatározza azon – személyes adatokat nem tartalmazó – gazdálkodási adatok körét, amelyet az engedélyes köteles nyilvánosságra hozni.
II.2.2.1.2.12. Gondoskodik határozatainak a Hivatal honlapján való közzétételéről.
II.2.2.1.2.13. Kezdeményezi és kiadásra előkészíti a Jogi és Igazgatási Főosztály kijelölt munkatársának bevonásával a Get.-ben, a kormány- és miniszteri rendeletekben, a szabályzatokban és a működési engedélyben foglaltak be nem tartásáért a bírságoló határozatot, valamint a Get. 119 .§-ában meghatározott egyéb intézkedéseket.
II.2.2.1.2.14. Érvényesíti a legkisebb költség elvét a Get. hatálya alá tartozó hatósági áras, illetve díjas termék és szolgáltatás, valamint a célvezeték-létesítés elbírálása vonatkozásában.
II.2.2.1.2.15. Elkészíti a Hivatal kezdeményezését a földgáz biztonsági készletezésről szóló törvényben meghatározott földgáz biztonsági készlet felhasználására, és a Hivatal engedélyét a kereskedelmi földgáztárolók szabad kapacitásának földgáz biztonsági készletezésre történő igénybevételére.
II.2.2.1.2.16. Felügyeli a napi egyensúlyozó piac működését, és ellátja a jogszabályban előírt feladatokat
II.2.2.1.2.17. Elkészíti a földgázszállítói, földgáztárolói, és a földgázkereskedői engedélyesek által kidolgozott üzletszabályzatokat, valamint azok módosítását jóváhagyó, vagy a jóváhagyás feltételeit meghatározó, illetőleg a jóváhagyást elutasító határozatokat, illetve a Get.-ben meghatározott esetekben a hivatalból módosító, visszavonó, az érintett engedélyeseket az üzletszabályzatuk módosítására kötelező határozatokat.
II.2.2.1.2.18. Együttműködik a Fogyasztóvédelmi Osztállyal a földgázelosztói és egyetemes szolgáltatói szabályzatok, valamint az engedélyesek üzletszabályzatainak jóváhagyásában.
II.2.2.1.2.19. Az osztály további feladatai:
– végrehajtja az együttműködő földgázrendszer biztonságos és hatékony működése érdekében a rendszerfelügyelettel összefüggő feladatait,
– nyilatkozatot készít a települési önkormányzatok részére a területi kiegyenlítést szolgáló fejlesztési célú támogatások pályázataihoz,
– véleményezi és előkészíti a hatáskörébe tartozó jogszabály-tervezeteket és jogszabály-módosításokat,
– közreműködik a Fogyasztóvédelmi Osztály szolgáltatási színvonal ismérveit meghatározó és az engedélyesek tevékenységének minimális minőségi követelményeit előíró egyedi határozatok előkészítésében,
– a rendszerüzemeltetők vonatkozásában meghatározza az együttműködő földgázrendszer biztonságos üzemeltetésére vonatkozó minimális követelményeket, elkészíti a követelményeket előíró határozatokat és ellenőrzi azok teljesítését;
– részt vesz a Hivatal hatáskörébe utalt EU-jogharmonizációs munkákban,
– részt vesz az egyablakos kiszolgálású nemzetközi szállítóvezeték engedélyezésének előkészítésével kapcsolatos egyeztetésen és együttműködik azon országok szabályozó hatóságaival, amelyeken a vezeték áthalad;
– a határkeresztező vezetéken fellépő kapacitáshiány esetén együttműködik a másik tagállammal a kapacitáshiány-kezelési eljárásokra vonatkozóan;
– gondoskodik minden év július 31-ig az ellátásbiztonsági felügyelet során szerzett eredményeket és az azok alapján meghozott vagy tervezett intézkedéseket ismertető jelentés közzétételéről, a Bizottságnak való továbbításáról;
– folyamatosan végzi az engedélyesek tevékenységeinek, beszámolóinak kiértékelését,
– tisztességtelen piaci magatartás vélelmezése esetén kezdeményezi a Jogi és Igazgatási Főosztálynál, hogy a Hivatal bejelentéssel éljen a Gazdasági Versenyhivatalnál,
– közreműködik a Hivatal javaslatának elkészítésében a felhasználó igénye alapján az engedélyes által külön díj ellenében végezhető kiegészítő, illetve karbantartó szolgáltatások körére és díjaira, továbbá az egyetemes szolgáltatás felmondása, valamint a közüzemi szerződés megszűnése esetén a felhasználót megillető mobil tárolói készlet átadásának szabályaira és az áralakítás elveire.

II.2.2.1.3. Távhő Engedélyezési és Felügyeleti Osztály
II.2.2.1.3.1. Elkészíti a távhőszolgáltatásról szóló törvényben a Hivatal hatáskörébe utalt esetekben – a hőtermelésre vonatkozó működési, valamint a hőtermelő létesítmények létesítésére szolgáló engedélyeket tartalmazó határozatot.
II.2.2.1.3.2. A Hivatal hatáskörébe utalt esetekben ellenőrzi a távhőszolgáltatásról szóló törvényben előírt rendelkezések és a kiadott engedélyekben foglalt előírások megtartását.
II.2.2.1.3.3. Kezdeményezi és elkészíti a távhőszolgáltatásról szóló törvényben előírt esetekben a működési engedély visszavonását vagy módosítását tartalmazó határozatot.
II.2.2.1.3.4. Elkészíti az engedélyezési hatáskörébe tartozó távhő engedélyes átalakulását, valamint az engedélyesekben történő befolyásszerzés, illetőleg a jegyzett tőke értékének változását jóváhagyó határozatot és ennek során kikéri a Gazdasági Versenyhivatal véleményét.
II.2.2.1.3.5. Elkészíti a kapcsoltan termelt villamos energia eredétére vonatkozó bizonyítványt a megújuló energiaforrásból vagy hulladékból nyert energiával termelt villamosenergia kötelező átvételéről és átvételi áráról szóló 389/2007. (XII. 23.) Korm. rendeletben és a nagy hatásfokú, hasznos hőenergiával kapcsoltan termelt villamosenergia és a hasznos hő mennyisége megállapításának számítási módjáról szóló 110/2007. (XII. 23.) GKM rendeletekben meghatározottak szerint.
II.2.2.1.3.6.7
II.2.2.1.3.7. Az osztály további feladatai:
– véleményezi és előkészíti a hatáskörébe tartozó jogszabály-tervezeteket és jogszabály-módosításokat,
– részt vesz a Hivatal hatáskörébe utalt EU-jogharmonizációs munkákban,
– feldolgozza az engedélyesek éves beszámolóját és elvégzi azok műszaki-gazdasági értékelését,
– tisztességtelen piaci magatartás vélelmezése esetén kezdeményezi a Jogi és Igazgatási Főosztálynál, hogy a Hivatal bejelentéssel éljen a Gazdasági Versenyhivatalnál.
– közreműködik a Kormány energiatakarékossági és energiahatékonyság-növelési programjainak végrehajtásában, a megújuló és a kapcsoltvillamosenergia-termelésről, valamint a kötelező átvételi rendszer éves alakulásáról szóló éves jelentés elkészítésében, négyévente a nagy hatásfokú kapcsolt energiatermelés terén elért előrehaladást értékelő beszámoló elkészítésében.

II.2.2.1.4. Fogyasztóvédelmi Osztály
II.2.2.1.4.1. Villamos energia területen:
– Elkészíti a Hivatal döntését tartalmazó határozatot az elosztói átviteli engedélyessel szemben felmerülő csatlakozással, a hálózathoz való hozzáféréssel, illetve a rendszer megfelelő minőségben való rendelkezésre állásának kérdésével kapcsolatos felhasználói panaszok ügyében.
– Elkészíti a Hivatal döntését tartalmazó határozatot a villamosenergia kereskedelmi engedélyesekkel szembeni felhasználói panaszok ügyében, kivéve az elszámolással, számlázással, díjfizetéssel, méréssel, valamint a villamosenergia-ellátásból történő, fizetési késedelem miatt végrehajtott felfüggesztéssel vagy kikapcsolással, illetve a tartozás rendezését követően a felhasználó ellátásba történő ismételt bekapcsolásával kapcsolatos jogszabályi előírások megsértésére vonatkozó lakossági felhasználói panaszokat.
– Az egyes engedélyesekre – jogszabályban meghatározott keretek között – határozatban állapítja meg az engedélyköteles tevékenység folytatásának minimális minőségi követelményeit, valamint elvárt színvonalát, a felhasználókkal való kapcsolattartás módjára vonatkozó minimális követelményeket, a lakossági fogyasztóknak nem minősülő felhasználók tájékoztatásának részletes szabályait, továbbá a hálózati engedélyesek vonatkozásában a hálózat biztonságos üzemeltetésére vonatkozó minimális követelményeket.
– Közreműködik az üzletszabályzatok tartalmi követelményeinek meghatározásában.
– Elkészíti az egyetemes szolgáltatói engedélyesek és elosztó hálózati engedélyesek által kidolgozott üzletszabályzatokat és belső szabályzatokat, valamint azok módosítását jóváhagyó, illetőleg a jóváhagyást megtagadó határozatokat, illetve a Vet.-ben meghatározott esetekben a hivatalból módosító, visszavonó, az érintett villamos energia engedélyeseket az üzletszabályzatuk módosítására kötelező határozatokat.
– Közreműködik a kereskedői engedélyesek által kidolgozott üzletszabályzatok és belső szabályzatok, valamint azok módosításának jóváhagyásában, illetve a Vet.-ben meghatározott esetekben kezdeményezi a hivatalból történő módosításukat, vagy visszavonásukat.
– Ellenőrzi a Vet.-ben, a végrehajtására kiadott külön jogszabályokban, a Hivatal által kiadott határozatokban, a villamosenergia-ellátási szabályzatokban, valamint az üzletszabályzatokban meghatározott kötelezettségek betartását.
– Közreműködik a rendszerhasználati díjakra és a csatlakozási díjakra, valamint az egyetemes szolgáltatás árképzésére vonatkozó előírások betartásának ellenőrzésében, a fogyasztó által az elosztórendszerhez való csatlakozás érdekében befizetett csatlakozási díj felhasználásának, a hálózatfejlesztési hozzájárulásról szóló jogszabályban foglaltak betartásának, továbbá az egyetemes szolgáltatás árainak alkalmazására irányuló ellenőrzésben.
– Közreműködik a felhasználó igénye alapján az elosztó és egyetemes szolgáltató által külön díj ellenében végezhető szolgáltatások körének és díjainak meghatározásában.
II.2.2.1.4.2. Gáz energia területen
– Elkészíti a Hivatal döntését tartalmazó határozatot a rendszerüzemeltetővel, illetve a telephelyi szolgáltatóval szemben felmerülő, csatlakozással vagy az együttműködő földgázrendszer megfelelő minőségben való rendelkezésre állásának kérdésével kapcsolatos felhasználói panaszok ügyében.
– Eljár a földgázkereskedővel szemben felmerülő panaszok ügyében, kivéve az elszámolásra, számlázásra, díjfizetésre vagy mérésre, valamint a földgázellátásból történő, fizetési késedelem miatt végrehajtott felfüggesztésre vagy kikapcsolásra, illetve a tartozás rendezését követően a felhasználó ellátásba történő ismételt bekapcsolására vonatkozó jogszabályi előírások megsértésével összefüggő lakossági fogyasztói panaszokat.
– Közreműködik az üzletszabályzatok tartalmi követelményeinek meghatározásában.
– Elkészíti a földgázelosztói és egyetemes szolgáltatói, telephelyi szolgáltatói engedélyesek által kidolgozott üzletszabályzatokat, valamint azok módosítását jóváhagyó, vagy a jóváhagyás feltételeit meghatározó, illetőleg a jóváhagyást elutasító határozatokat, illetve a Get.-ben meghatározott esetekben a hivatalból módosító, visszavonó, az érintett engedélyeseket az üzletszabályzatuk módosítására kötelező határozatokat.
– Együttműködik a Gázengedélyezési és Felügyeleti Osztállyal a földgázszállítói, földgáztárolói, és a földgázkereskedői engedélyesek által kidolgozott üzletszabályzatok és módosításai jóváhagyásában.
– Ellenőrzi az engedélyesek Get.-ben, a végrehajtására kiadott külön jogszabályokban, a Hivatal által kiadott határozatokban, a felhasználókat érintő kötelezettségeinek betartását.
– Közreműködik a rendszerhasználati díjakra és a csatlakozási díjakra, valamint az egyetemes szolgáltatás árképzésére és a tárgyalásos tárolói hozzáférés alkalmazására vonatkozó előírások betartásának ellenőrzésében, a fogyasztó által az elosztórendszerhez való csatlakozás érdekében befizetett csatlakozási díj felhasználásának, a hálózatfejlesztési hozzájárulásról szóló jogszabályban foglaltak betartásának, továbbá az egyetemes szolgáltatás árainak alkalmazására irányuló ellenőrzésben.
– Kialakítja a szolgáltatási színvonal ismérveit és elkészíti az engedélyesek tevékenységének minimális minőségi követelményeit és a felhasználók tájékoztatásának, a felhasználókkal való kapcsolattartás szabályainak meghatározását,
– Közreműködik a fogyasztók érdekében és tájékoztatásukra a gázminőség ellenőrzésében, amihez a vonatkozó eljárásrendet az engedélyesek üzletszabályzatában rögzíteni kell.
– Közreműködik a Hivatal javaslatának kidolgozásában a felhasználó igénye alapján az engedélyes által külön díj ellenében végezhető kiegészítő, illetve karbantartó szolgáltatások körére és díjaira, továbbá az egyetemes szolgáltatás felmondása esetén a felhasználót megillető mobil tárolói készlet átadásának szabályaira és az áralakítás elveire.
II.2.2.1.4.3. Távhőterületen (engedélyesei esetében)
– Közreműködik a távhőtermelő engedélyében előírt követelmények ellenőrzésében, üzletszabályzatában leírtak betartásában és együttműködik távhőszolgáltatás területén a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatósággal (NFH)
II.2.2.1.4.4. Az osztály további feladatai:
– részt vesz a jogszabálytervezetek kidolgozásában, ennek során egyezteti a véleményeket fogyasztóvédelmi szervezetekkel, hatósággal, érvényesítve a fogyasztói érdekeket,
– kezdeményezi az energiafogyasztókat érintő jogszabályok módosítását a fogyasztók érdekében,
– eljár a jogszabályok egységes értelmezése érdekében,
– részt vesz a Hivatal hatáskörébe utalt EU-jogharmonizációs munkákban,
– közreműködik a nyilvánosság tájékoztatásában,
– kezdeményezi, és kiadásra előkészíti a Jogi és Igazgatási Főosztály kijelölt munkatársának bevonásával a jogszabályokban és az egyetemes szolgáltatói, kereskedői, szolgáltatói, elosztói üzletszabályzatokban foglaltak be nem tartásáért a bírságoló határozatokat,
– közreműködik a Hivatal és a Gazdasági Versenyhivatal közötti megállapodás keretében a piaci versenyt érintő kérdésekben a verseny védelmének következetes érvényre juttatása, illetve az egységes jogalkalmazás előmozdítása érdekében,
– együttműködési megállapodás alapján folyamatosan együttműködik a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatósággal,
– folyamatosan kapcsolatot tart fenn a fogyasztóvédelmi tevékenységet is végző más állami hatósággal (OGYBH),
– együttműködik a felhasználói érdekek képviseletét ellátó társadalmi szervezetekkel,
– szervezi és működteti a felhasználói érdekek képviseletét ellátó társadalmi szervezetek és a szolgáltatók közötti érdekegyeztetést (az Energetikai Érdekegyeztető Tanácsot), dönt az érdekegyeztetés után fennmaradt vitás ügyekben,
– átadja a felhasználói érdekek képviseletét ellátó társadalmi szervezeteknek és a fogyasztóvédelmi hatóságnak a külön jogszabályban meghatározott mindazon adatokat és információkat, melyek az engedélyes engedélyéhez kötött tevékenységével és a felhasználói, illetve lakossági fogyasztói érdek érvényesítésével egyaránt kapcsolatosak,
– gyűjti és összegzi a fogyasztók véleményét a szolgáltatás minőségéről (fogyasztói elégedettség vizsgálat),
– részt vesz a Szociális és Munkaügyi Minisztérium Fogyasztóvédelmi Tanácsadó Testülete munkájában,
– gondoskodik az osztály által előkészített és kiadott közérdekű határozatok, kiértékelések honlapon történő közzétételéről.

II.2.2.2.8 Ár- és Gazdasági Elemző Főosztály
A földgázellátásról, valamint a villamos energiáról, továbbá a távhőszolgáltatásról szóló törvények jogszabályi kötelezése alapján nyilvántartja, feldolgozza, értékeli és elemzi az energiaforgalmi és energiafelhasználási adatokat. Kidolgozza az árképzés és az áralkalmazás részletes szabályait. Figyelemmel kíséri, elemzi az általános gazdasági folyamatok energiaszektorra gyakorolt hatásait, az energiaszektor szerepét a magyar gazdaságban, az energiatermelés, -szállítás, -elosztás, -tárolás és -felhasználás rendszerének közép- és hosszú távú változásait, környezeti hatásait. Kidolgozza a Hivatal különböző szabályozási területein folyó munka módszertani összehasonlítására vonatkozó javaslatokat.
II.2.2.2.1. Gondoskodik:
– a jogszabályok betartatásáról és indokolt esetben a megfelelő intézkedések megtételéről,
– a piacfelügyeleti, piacszabályozási tevékenység ellátásról
– a miniszter árhatósági jogkörébe tartozó hatósági árak és díjak, valamint ár- és díjalkalmazási feltételek döntésre előkészítéséről a földgáz, és a villamos energia esetében,
– a villamosenergia- és földgáz-hálózatokhoz való szabályozott hozzáférés hatósági árának és áralkalmazási feltételeinek előkészítéséről,
– az árszabályozás rendszerének működtetéséről és továbbfejlesztéséről,
– az árak felülvizsgálatára benyújtott kérelmek megalapozott elbírálásáról,
– a rendszerhasználati díjakra, a csatlakozási díjakra és az egyetemes szolgáltatás árképzésére vonatkozó szabályok kialakításának előkészítéséről,
– az egyetemes szolgáltatás árainak jóváhagyásáról,
– a megújuló energiaforrásból vagy hulladékból nyert energiával termelt villamos energia eredetére vonatkozó bizonyítvány kiadásáról,
– a megújuló és a kapcsolt villamosenergia-termelésről, valamint a kötelező átvételi rendszer éves alakulásáról szóló éves jelentés elkészítéséről,
– a zöld bizonyítvány – és kapcsolt bizonyítvány rendszer bevezethetőségére vonatkozó beszámoló elkészítéséről,
– a Hivatal működéséhez szükséges adatok gyűjtéséről, feldolgozásáról és megőrzéséről,
– a személyes adatok gyűjtésére vonatkozó, törvényben előírt, valamint a külön jogszabályban meghatározott egyéb adatgyűjtési, adatszolgáltatási és jelentéstételi kötelezettségének teljesítéséről,
– az engedélyesek által nyilvánosságra hozandó, a gazdálkodásukra vonatkozó adatok körének meghatározásáról,
– az Országgyűlés részére készítendő, a Hivatal éves tevékenységét tartalmazó beszámoló összeállításáról,
– az energetikai piacnyitással kapcsolatos szabályozási kérdések nyomon követéséről, elemzéséről, feldolgozásáról,
II.2.2.2.2. Közreműködik:
– a hálózatfejlesztési hozzájárulás szabályszerű felhasználásának ellenőrzésében,
– négyévente a nagy hatásfokú kapcsolt energiatermelés terén elért előrehaladást értékelő beszámoló elkészítésében.
II.2.2.2.3. Véleményt ad a földgáz és villamos energia engedélyes vállalkozás átalakulását, szétválását, más vállalkozással való egyesülését, jogutód nélküli megszűnését, a jegyzett tőke értékének csökkentését, az engedélyesekben történő befolyásszerzést, az engedélyes működési engedélyében felsorolt engedélyhez kötött tevékenységeinek másszemély általi végzését, valamint a működési engedélyben meghatározott alapvető eszközeinek, és vagyoni értékű jogainak más személy részére történő átruházását, átengedését, lízingbe, illetve egyéb módon tartós használatba adását, megterhelését vagy biztosítékul lekötését jóváhagyó határozatok meghozatalához.
II.2.2.2.4. Javaslatokat dolgoz ki a Hivatal különböző szabályozási területein folyó munka módszertani összehangolására.

II.2.2.2.2. Villamosenergia-ár Előkészítő Osztály
II.2.2.2.2.1. Előkészíti a rendszerhasználati díjakra és az alkalmazásuk feltételeire vonatkozó előterjesztést, gondoskodik az előterjesztés honlapon való nyilvánosságra hozataláról és a Hivatal elnökén keresztül kezdeményezi a miniszternél a rendelettel történő kihirdetésüket.
II.2.2.2.2.2. Kialakítja a rendszerhasználati díjak megállapításához a Hivatal javaslatát az indokolt költségek meghatározásának részletes szabályairól és gondoskodik az indokolt költségek mértékének a Hivatal honlapján való közzétételéről.
II.2.2.2.2.3. Kialakítja a rendszerhasználati díjak szabályozásának kereteit, gondoskodik a szabályozásról szóló útmutatónak a Hivatal honlapján való közzétételéről, valamint a szabályozás működéséről.
II.2.2.2.2.4. Megvizsgálja a rendszerhasználati díjakkal kapcsolatban benyújtott felülvizsgálati kérelmeket, amennyiben a felülvizsgálat eredménye alapján indokolt, s amennyiben a felülvizsgálat eredménye alapján indokolt, a Hivatal elnökén keresztül kezdeményezi a miniszternél a rendszerhasználati díjak módosítását.
II.2.2.2.2.5. Előkészíti az egyetemes szolgáltatás árképzésére és áralkalmazására vonatkozó szabályokat, gondoskodik azok működéséről.
II.2.2.2.2.6. Előkészíti az egyetemes szogáltatók árváltoztatási kérelme esetén, illetve az érintett árak ellenőrzésével összefüggő jogszabályi kötelezettségek teljesítése érdekében hozandó határozatokat az egyetemes szolgáltatás árairól.
II.2.2.2.2.7. Előkészíti a közcélú villamos hálózatra csatlakozás díjait, áralkalmazási feltételeit, valamint pénzügyi és műszaki feltételeinek szabályozását.
II.2.2.2.2.8. Előkészíti a kötelező átvételű villamos energia átvételi árait és áralkalmazási feltételeit.
II.2.2.2.2.9. Előkészíti a villamos energia elosztó hálózati engedélyesek és az egyetemes szolgáltatók által a felhasználó igénye alapján külön díj ellenében végezhető szolgáltatások körének és díjainak megállapítását.
II.2.2.2.2.10. Ellenőrzi a villamos energiára vonatkozó hatósági ár- és díjelőírások betartását, illetve elősegíti azok ellenőrzését.
II.2.2.2.2.11. Elvégzi a jogszabályokban előírt feladatok ellátásához szükséges eszköz- és költség-felülvizsgálatot a villamos energia vonatkozásában.
II.2.2.2.2.12. Árszabályozási eszközökkel elősegíti, hogy a villamosenergia-ipari engedélyesekkel kapcsolatban a legkisebb költség elve érvényre jusson.
II.2.2.2.2..13. Közreműködik a villamos energia vonatkozásában az engedélyesek által nyilvánosságra hozandó, gazdálkodásukkal összefüggő adatokra vonatkozó javaslatok kidolgozásában.
II.2.2.2.2.14. A villamos energia és a hozzá kapcsolódó rendszerhasználat hatósági árainak vonatkozásában kezdeményezi és kiadásra előkészíti a Jogi és Igazgatási Főosztály kijelölt munkatársának bevonásával a jogszabályokban foglaltak be nem tartásáért a bírságoló határozatokat.
II.2.2.2.2.15. Koordinálja a villamos energia vonatkozásában a Hivatalnak végzett árszakértői munkákat, azok elfogadását, hasznosítását.
II.2.2.2.2.16. Folyamatosan karbantartja és korszerűsíti a hatósági árak előkészítésével és az ezekre vonatkozó árfelülvizsgálatokkal kapcsolatban kialakított nyilvántartási, számítási és információs rendszereket a villamos energia vonatkozásában.
II.2.2.2.2.17. Felülvizsgálja a szénipari szerkezetátalakítási támogatásra jogosult bányavállalkozó szénipari szerkezetátalakítási támogatásának kifizetésére vonatkozó kérelmét, és előkészíti a javaslatot a miniszternek a kifizethető szénipari szerkezetátalakítási támogatás teljes éves összegének és évközi előlegeinek mértékére.
II.2.2.2.2.18.–II.2.2.2.2.19.9
II.2.2.2.2.20. Részt vesz a villamosenergia-árakkal, illetve árszabályozási kérdésekkel foglalkozó nemzetközi szervezetek munkájában.
II.2.2.2.2.21. Nyilvántartja és folyamatosan figyelemmel kíséri a kötelező átvétel keretében értékesített villamos energia adatait, ellenőrzést végez az alkalmazott árak vonatkozásában.

II.2.2.2.3. Gázárelőkészítő Osztály
II.2.2.2.3.1. Előkészíti a földgázrendszer-használattal kapcsolatos hatósági árakat és áralkalmazási feltételeket, valamint az egyetemes szolgáltatás árképzésére vonatkozó szabályokat.
II.2.2.2.3.2. Előkészíti a fogyasztó igénye alapján az elosztó és közüzemi, illetve egyetemes szolgáltató által külön díj ellenében végezhető szolgáltatások körét és díjait a miniszter árhatósági jogkörébe tartozó egyéb hatósági árakat, díjakat, valamint az ár- és díjalkalmazási feltételeket a földgáz vonatkozásában.
II.2.2.2.3.3. Elkészíti az egyetemes szolgáltatás árait jóváhagyó határozatot.
II.2.2.2.3.4. Kialakítja a rendszerhasználati díjak szabályozásának kereteit, előkészíti a rendszerhasználati díjakat és a csatlakozási díjakra, valamint alkalmazási feltételeikre vonatkozó szabályokat.
II.2.2.2.3.5. Gondoskodik a földgáz árszabályozási mechanizmusok működtetéséről.
II.2.2.2.3.6. Figyelemmel kíséri a földgázár-szabályozásával összefüggő problémákat, és javaslatokat dolgoz ki ezek kezelési módjaira.
II.2.2.2.3.7. Előkészíti a földgázár-szabályozási rendszerek korszerűsítését.
II.2.2.2.3.8. Elvégzi a jogszabályok alapján esedékes eszköz- és költség-felülvizsgálatot a földgáz vonatkozásában.
II.2.2.2.3.9. Árszabályozási eszközökkel elősegíti, hogy a Get.-ben meghatározott engedélyesekkel kapcsolatban a legkisebb költség elve érvényre jusson.
II.2.2.2.3.10. Folyamatosan karbantartja és korszerűsíti a hatósági árak előkészítésével és az ezekre vonatkozó árfelülvizsgálatokkal kapcsolatban kialakított nyilvántartási, számítási és információs rendszereket a földgáz vonatkozásában.
II.2.2.2.3.11. Megvizsgálja a földgázárakkal kapcsolatban benyújtott felülvizsgálati kérelmeket és lefolytatja az eljárást..
II.2.2.2.3.12. Közreműködik a Get.-ben meghatározott engedélyesek által nyilvánosságra hozandó, gazdálkodásukkal összefüggő adatokra vonatkozó javaslatok kidolgozásában.
II.2.2.2.3.13. Elősegíti a hatósági ár- és díjelőírások megtartásának ellenőrzését a földgáz vonatkozásában.
II.2.2.2.3.14. A földgázellátás területén kezdeményezi és kiadáshoz elkészíti a Jogi és Igazgatási Főosztály kijelölt munkatársának bevonásával a jogszabályokban foglaltak be nem tartásáért a bírságoló határozatokat.
II.2.2.2.3.15. Koordinálja a földgáz vonatkozásában a Hivatalnak végzett árszakértői munkákat, azok elfogadását, hasznosítását.
II.2.2.2.3.16. A külön jogszabályban az együttműködő földgázrendszer használatáért fizetendő díjakkal együtt kihirdetett számítási módszer szerint meghatározza a földgázelosztóknak a Get 105. § (4) bekezdés alapján teljesítendő kiegyenlítő fizetések összegét.
II.2.2.2.3.17. Előkészíti a rendszerhasználati díjak megállapításához a Hivatal javaslatát az indokolt költségek meghatározásának részletes szabályairól és gondoskodik az indokolt költségek mértékének a Hivatal honlapján való közzétételéről.
II.2.2.2.3.18. Meghatározza a kiegyenlítő földgázelosztói be- és kifizetések mértékét.
II.2.2.2.3.19. Előkészíti a rendszerhasználati díjakra és az alkalmazásuk feltételeire vonatkozó előterjesztést, gondoskodik az előterjesztés honlapon való nyilvánosságra hozataláról és a Hivatal elnökén keresztül kezdeményezi a miniszternél a rendelettel történő kihirdetésüket.
II.2.2.2.3.20. Bármely érdekelt fél kezdeményezésére elvégzi a rendszerhasználati díjak felülvizsgálatát, és ha a felülvizsgálat eredménye alapján indokoltnak tartja, kezdeményezi a rendszerhasználati díjak módosítását.
II.2.2.2.3.21. Közreműködik az egyetemes szolgáltatónak az egyetemes szolgáltatás árára vonatkozó árváltoztatási szándékát és a javasolt árakat tartalmazó üzletszabályzat módosítást jóváhagyó határozat elkészítésében.
II.2.2.2.3.22. Elkészíti a Hivatal a csatlakozási díjra és alkalmazásának feltételeire vonatkozó előterjesztését, és a Hivatal elnökén keresztül kezdeményezi a miniszternél a rendelettel történő kihirdetését.
II.2.2.2.3.23. Ellenőrzi a rendszerhasználati díjakra vonatkozó előírások és a csatlakozási díjra vonatkozó rendelkezések betartását, valamint az egyetemes szolgáltatás árára és árképzésére vonatkozó előírások teljesülését.

II.2.2.2.4. Közgazdasági Elemző és Fenntartható Fejlődés Osztály
II.2.2.2.4.1. Figyelemmel kíséri, elemzi az általános gazdasági folyamatokat, az energiaszektor szerepét a magyar gazdaságban, az energiatermelés, -szállítás, -elosztás, -fogyasztás rendszerének hosszú és középtávú változásait, környezeti hatásait. Nyomon követi, elemzi, prognosztizálja a különböző tevékenységek működési költségeinek, értékesítési árainak, és az azokat alakító egyéb fontos tényezőknek a nemzetközi és hazai alakulását.
II.2.2.2.4.2. Kidolgozza, karbantartja a villamosenergia- és a gázipari társaságok eredményességi, jövedelmezőségi monitoringrendszerét, ezek alapján összehasonlító elemzéseket készít a szektorról.
II.2.2.2.4.3. Részt vesz a költség-felülvizsgálati módszertan kialakításában. Ennek keretében más osztályokkal együttműködve meghatározza a költségfelosztás elveit, közreműködik a hatósági árakban elismerhető és el nem ismerhető költségek előkészítésében, javaslatot tesz a rendszer működtetésének informatikai, szabályozási hátterére.
II.2.2.2.4.4. Részt vesz az árszabályozási mechanizmusok kidolgozásában, az ezzel kapcsolatos közgazdasági-statisztikai elemző munka elvégzésében. Javaslatot dolgoz ki az árszabályozás folyamatos karbantartására (felülvizsgálatok, indexálás).
II.2.2.2.4.5. Koordinálja az állami támogatásokkal és az átállási költségekkel kapcsolatos közgazdasági munkát, felelős az ezzel kapcsolatos rendeletek, adatszolgáltatások előkészítésében, folyamatos karbantartásában.
II.2.2.2.4.6. Együttműködik a Hivatal információs rendszerének kidolgozásában, javaslatot tesz a rendszeresen gyűjtendő adatok körére. Részt vesz a Hivatal közgazdasági elemző, statisztikai jellegű kiadványainak elkészítésében.
II.2.2.2.4.7. Figyelemmel kíséri és értékeli a hazai és nemzetközi energiapiacok fejleményeit. A hazai szabályozás hatékonyságát elősegítő javaslatokat tesz. A hazai energiapiacokon a fogyasztók érdekében a hatásos versenyt elősegítő és a piaci erőfölényt enyhítő szabályozás megvalósulását elősegíti.
II.2.2.2.4.8. Javaslatot tesz a földgáz és villamos energia engedélyes vállalkozás átalakulását, szétválását, más vállalkozással való egyesülését, jogutód nélküli megszűnését, a jegyzett tőke értékének megváltoztatását, az engedélyesekben történő befolyásszerzést, az engedélyes működési engedélyében felsorolt engedélyhez kötött tevékenységeinek más személy általi végzését, valamint a működési engedélyben meghatározott alapvető eszközeinek, és vagyoni értékű jogainak más személy részére történő átruházását, átengedését, lízingbe, illetve egyéb módon tartós használatba adását, megterhelését vagy biztosítékul lekötését, valamint a távhő engedélyes átalakulását, az engedélyesekben történő befolyásszerzés, illetőleg a jegyzett tőke értékének változását jóváhagyó határozatok meghozatalához.
Javaslatot tesz a Hivatal egyes szabályozási feladataival (ellenőrzés, fúziók/szétválások kezelése) kapcsolatos egységes módszertan alkalmazására.
II.2.2.2.4.9. Kialakítja és érvényesíti a Hivatalnak az engedélyeseket érintő környezetvédelmi problémáikkal kapcsolatos stratégiáját.
II.2.2.2.4.10. Közreműködik a Hivatalt érintő nemzetközi szerződésekből eredő környezetvédelmi feladatok megoldásában.
II.2.2.2.4.11. Javaslatot tesz a megújuló energiaforrásokra vonatkozó támogatási és monitoringrendszer kidolgozásában.
II.2.2.2.4.12. Részt vesz a jogszabályok által a Hivatal hatáskörébe utalt környezetvédelmi feladatok környezet-gazdaságtani elemzésében, végrehajtásában.
II.2.2.2.4.13. Az üvegházhatású gázok kibocsátására és kereskedelmére vonatkozó jogszabályok alapján a Hivatal hatáskörébe utalt ügyekben – az egyes kibocsátók tekintetében – a társosztályokkal együttműködve részt vesz a határozatok előkészítésében.
II.2.2.2.4.14. Jogszabályi előírásoknak megfelelően részt vesz a klímavédelemmel kapcsolatosan a Hivatalra háruló előkészítő, elemző, véleményező feladat teljesítésében. Ennek során elemzéseket, értékeléseket készít az energiaszektor és környezetvédelem kapcsolatáról, véleményezi a jogszabálytervezeteket, részt vesz a Nemzeti Kiosztási Terv elkészítésében, közreműködik annak működtetésében.
II.2.2.2.4.15. Piacfelügyeleti tevékenysége során figyelemmel kíséri a villamosenergia- és földáz-piaci verseny jellemzőit, piacelemzést és hatósági ellenőrzést végez, ellátja a jelentős piaci erővel rendelkező engedélyes azonosításával, illetve az ilyen jellegű piac szabályozásával kapcsolatosan a törvény által hatáskörébe utalt teendőket.
II.2.2.2.4.16. Elkészíti a Hivatalnak a Vet. 107. §-ának (1) bekezdése , és a GET 55. §-ának (1) bekezdése szerinti piacokon a jelentős piaci erővel rendelkező engedélyes számára a hatékony és a fenntartható verseny előmozdítása, valamint a felhasználói érdekek védelme érvényesítéséhez szükséges határozatait.
II.2.2.2.4.17. Elkészíti a megújuló energiaforrásból vagy hulladékból nyert energiával termelt villamos energia kötelező átvételéről és átvételi áráról szóló 389/2007. (XII. 23.) Korm. rendeletben meghatározott eredetigazolást és ellenőrzi az eredetigazolások meglétét,
II.2.2.2.4.18. Kétévente elkészíti a VET. 171. § (10) bekezdése szerinti zöld bizonyítvány és kapcsolt bizonyítvány rendszer bevezethetőségére vonatkozó beszámolót.
II.2.2.2.4.19. Elkészíti a megújuló és a kapcsolt villamosenergia-termelésről, valamint a kötelező átvételi rendszer éves alakulásáról szóló éves jelentést.
II.2.2.2.4.20. Közreműködik a nagy hatásfokú kapcsolt energiatermelés terén elért előrehaladást négyévenként értékelő beszámoló elkészítésében.

II.2.2.2.5. Energiainformációs és Informatikai Osztály
II.2.2.2.5.1. Feldolgozza és nyilvántartja a Hivatal feladatai ellátásához szükséges információkat tartalmazó, az engedélyesek által megadott, határozatban előírt energiastatisztikai adatszolgáltatásokat.
II.2.2.2.5.2. Kezdeményezi és kiadásra előkészíti a Jogi és Igazgatási Főosztály kijelölt munkatársának bevonásával, a szakmai osztályok igényei alapján, az engedélyesek számára előírt rendszeres adatszolgáltatásokat tartalmazó határozatokat.
II.2.2.2.5.3. Összegzi az engedélyesek gáz- és villamos energia, valamint távhőforgalmi adatait.
II.2.2.2.5.4. A Hivatal tevékenységével összefüggő energiastatisztikai adatszolgáltatást végez a közigazgatási igények és a nemzetközi kapcsolatokból eredő kötelezettségek ellátására.
II.2.2.2.5.5. Javaslatot dolgoz ki az engedélyesek és a rendszerhasználók, valamint a fogyasztói érdekek képviseletét ellátó társadalmi szervezetek, illetőleg más szervezetek részére nyújtott adatszolgáltatás rendjére.
II.2.2.2.5.6. Szerkeszti a Kormány részére a Hivatal éves tevékenységét bemutató beszámolót.
II.2.2.2.5.7. Koordinálja a Hivatal információs rendszerének fejlesztésével kapcsolatos tevékenységeket, a szakmai osztályok munkájához, valamint a nemzetközi adatszolgáltatások teljesítéséhez szükséges információk körének kialakítását, szervezi az adatgyűjtéseket, kidolgozza az adatszolgáltatások rendjét.
II.2.2.2.5.8. Szerkeszti a Hivatal szakmai kiadványait.
II.2.2.2.5.9. Biztosítja a fogyasztók társadalmi érdek-képviseleti szervezetei és a fogyasztóvédelmi felügyelőségek részére azokat a nyilvános adatokat és információkat, amelyek az engedélyes engedélyhez kötött tevékenységével és a fogyasztói érdek érvényesítésével egyaránt kapcsolatosak.
II.2.2.2.5.10. Biztosítja a Hivatal informatikai rendszerének folyamatos működtetését és koordinálja annak fejlesztésével kapcsolatos szakmai feladatokat.
II.2.2.2.5.11. Együttműködik a Hivatal szervezeti egységeivel azok informatikai tevékenységének ellátása során alkalmazásra kerülő a szabványokban, szabályzatokban és ajánlásokban foglaltak szerint.
II.2.2.2.5.12. Részt vesz a Hivatal belső és külső kapcsolatait kiszolgáló informatikai igények meghatározásában, kialakításában és működtetésében.
II.2.2.2.5.13. Ellátja a Hivatal informatikai biztonsági feladatait, így különösen zavarmentesen üzemelteti a számítógépes adatátviteli hálózatot, megteszi a szükséges lépéseket az adatok sértetlensége és rendelkezésre állásának érdekében, menti az adatállományokat.
II.2.2.2.5.14. A számítástechnikai eszközök meghibásodásakor szervezi, felügyeli és dokumentálja a javítás folyamatát.
II.2.2.2.5.15. Javaslatot tesz a Hivatal belső utasításainak informatikai szempontból történő módosításaira.
II.2.2.2.5.16. Közreműködik a számítástechnikai eszközök beszerzésében.
II.2.2.2.5.17. Üzemelteti a Hivatal honlapját és az elektronikus levelezőrendszert.
II.2.2.2.5.18. Informatikai ügyekben kapcsolatot tart a külsős cégekkel és kormányzati szervekkel.
II.2.2.2.5.19. Segítséget nyújt a Hivatal bármely szakmai osztályának informatikai ügyekben.
II.2.2.2.5.20. Közreműködik a Hivatal dolgozói részére szervezett számítástechnikai tanfolyamok megszervezésében, lebonyolításában, szükség szerint részt vesz az oktatásban.
II.2.2.2.5.21. Közreműködik a Hivatal telekommunikációs rendszerének üzemeltetésébenl és fejlesztésével kapcsolatos szakmai feladatok ellátásában.

II.2.2.3.10 Távhő Árszabályozási Főosztály
II.2.2.3.1. Ellátja a Tszt. 4. § (1) bekezdés d) pontja alapján a Hivatal hatáskörébe tartozó, a Tszt. VII. fejezetében foglalt ármegállapítással összefüggő feladatokat.
II.2.2.3.2. Nyilvántartja, feldolgozza, értékeli és elemzi az energiaforgalmi és energiafelhasználási adatokat, valamint a miniszternek történő javaslattétel keretében előkészíti az árképzés és áralkalmazás főbb szabályait.
II.2.2.3.3. Gondoskodik:
– a miniszter árhatósági jogkörébe tartozó hatósági árak és díjak, valamint ár- és díjalkalmazási feltételek döntésre előkészítéséről a távhőellátás területén,
– az árszabályozás rendszerének működtetéséről és továbbfejlesztéséről,
– a Főosztály működéséhez szükséges adatok gyűjtéséről, feldolgozásáról és megőrzéséről,
– eljár a távhőszolgáltató által – a távhőszolgáltatás csatlakozási díjának megállapításával összefüggésben – beadott kérelem alapján, valamint a csatlakozási díj számítási szabályai betartásának ellenőrzése érdekében.
II.2.2.3.4. Javaslatokat dolgoz ki a Hivatal különböző szabályozási területein folyó munka módszertani összehangolására.

II. 2.2.4.11 Távhőtermelési Árszabályozási Osztály
II.2.2.4.1. Előkészíti a távhőszolgáltatónak értékesített távhő árára és alkalmazásának főbb feltételeire vonatkozó javaslatot és a Hivatal elnökén keresztül kezdeményezi a miniszternél a rendelettel történő kihirdetésüket.
II.2.2.4.2. Figyelemmel kíséri a távhőszolgáltatónak értékesített távhőre vonatkozó ár- és díjelőírások betartását, illetve elősegíti azok ellenőrzését.
II.2.2.4.3. Közreműködik a távhőtermelők vonatkozásában az engedélyesek által nyilvánosságra hozandó, gazdálkodásukkal összefüggő adatokra vonatkozó javaslatok kidolgozásában.
II.2.2.4.4. Figyelemmel kíséri a távhőtermelői ár szabályozásával kapcsolatos problémákat és javaslatokat dolgoz ki ezek kezelési módjaira.
II.2.2.4.5. Árszabályozási tevékenységével összefüggésben szükség szerint elvégzi az eszköz- és költség-felülvizsgálatot a távhőtermelés vonatkozásában.

II.2.2.5.12 Távhőszolgáltatási Árszabályozási Osztály
II.2.2.5.1. Előkészíti a lakossági felhasználóknak, valamint a külön kezelt intézményeknek értékesített távhő (fűtés és használati meleg víz) díjára és alkalmazásának főbb feltételeire vonatkozó javaslatot és a Hivatal elnökén keresztül kezdeményezi a miniszternél a rendelettel történő kihirdetésüket.
II.2.2.5.2. Figyelemmel kíséri a lakossági felhasználóknak, valamint a külön kezelt intézményeknek értékesített távhő (fűtés és használati meleg víz) díjelőírások betartását, illetve elősegíti azok ellenőrzését.
II.2.2.5.3. Eljár a távhőszolgáltatók vonatkozásában az engedélyesek által nyilvánosságra hozandó, gazdálkodásukkal összefüggő adatokra vonatkozó javaslatok kidolgozásában.
II.2.2.5.4. Eljár a távhőszolgáltatás csatlakozási díjainak kérelemre indult felülvizsgálatában, elkészíti a beadott kérelemmel kapcsolatos határozatokat.
II.2.2.5.5. Figyelemmel kíséri a távhő-szolgáltatási árszabályozással kapcsolatos problémákat és javaslatokat dolgoz ki ezek kezelési módjaira.
II.2.2.5.6. Árszabályozási tevékenységével összefüggésben szükség szerint elvégzi az eszköz- és költség-felülvizsgálatot a távhőszolgáltatás vonatkozásában.

II. 3. Kapcsolattartás

II. 3. 1. Kapcsolattartás az érdek-képviseleti szervezetekkel
II.3.1.1. A fogyasztói érdekvédelem intézményes szervezete az Energetikai Érdek-képviseleti Tanács (EÉT).
II.3.1.2. Az EÉT-ben a Hivatal vezetői, valamint a fogyasztók társadalmi érdek-képviseleti szervezetei és az engedélyesek érdekképviseleti szervezetei által delegált tagok vesznek részt.
II.3.1.3. Az EÉT rendszeresen ülésezik, megtárgyalja mindazokat a kérdéseket, amelyeket az elnök – bármelyik fél kezdeményezésére – előterjeszt.
II.3.1.4. Az EÉT működtetéséről, üléseinek összehívásáról és lefolytatásáról a Hivatal gondoskodik.
II.3.1.5. Az EÉT állásfoglalásait a Hivatal elnöke ajánlásként köteles figyelembe venni.
II.3.1.6. Az EÉT működésének részletes szabályait az elnök az érintettek bevonásával dolgozza ki.

II.3.2. Kapcsolattartás a médiával
II.3.2.1. A Hivatal kommunikációs stratégiájának kialakítása, a kommunikációs tevékenység koordinálása a PR felelős feladata. A PR-felelős szervezetileg az elnöki titkársághoz tartozik.
II.3.2.2. A PR-felelős látja el a Hivatal honlapjának főszerkesztői feladatait is. A szakmai tartalom biztosításáért és annak naprakész adatokkal való frissítéséért a szakmai főosztályok felelősek.
II.3.2.3. A média részére nyilatkozat adására a Hivatal tevékenységével kapcsolatban az elnök és elnökhelyettes, a feladatkörüket érintő kérdésekben – külön felhatalmazás nélkül – a főosztályvezetők jogosultak.
II.3.2.4. A nyilatkozat tartalmát lehetőség szerint az elnökkel, és a PR-felelőssel előzetesen egyeztetni kell. Amennyiben ez akadályba ütközik, a tett nyilatkozatról az elnököt utólag tájékoztatni kell.
II.3.2.5. A nyilatkozattevő köteles helyreigazítást kezdeményezni, ha a sajtóban megjelent nyilatkozata valótlan tényt tartalmaz.

II. 3. 3. Osztályok közötti kapcsolatok
II.3.3.1. Az osztályok önálló feladatkörrel és a feladatok végzéséhez szükséges önálló hatáskörrel rendelkező, egymás mellé rendelt szervezeti egységek.
II.3.3.2. Az osztályok a Hivatal hatáskörébe tartozó feladatok megvalósítása során kötelesek egymással együttműködni.
Ennek érdekében, az osztályok különösen:
– a hatáskörükbe tartozó kérdésekben megkeresésre szakmai véleményt és információt adnak,
– az érdekeltek kezdeményezése nélkül is – az intézkedésről felvett emlékeztető vagy irat egyidejű megküldésével – kölcsönösen tájékoztatják egymást mindazokról az intézkedésekről, adatokról, amelyek a többi osztályra háruló feladatok ellátásához szükségesek.

III. Valamennyi munkakörhöz kapcsolódó hatáskör gyakorlásának módja, felelősségi szabályai,
a helyettesítés rendje

III.1. Ügyintéző
III.1.1. Az ügyintéző a szakmai felettesei által feladatkörébe utalt ügyek ellátásáért önálló felelősséggel tartozik.
III.1.2. Az ügyintézővel azonos felelősséget viselnek azok a vezetők, akik valamely ügyben ügyintézői feladatokat látnak el.
III.1.3. Az ügyintéző gondoskodik
– az ügyek előzményének, a tényleges helyzetnek, az adatoknak teljes körű feltárásáról, ismeretéről,
– a szükséges belső és külső együttműködés eredményes megvalósításáról,
– az általa alkalmazott vagy javasolt szakmai megoldásoknak a hatályos jogszabályokkal való összhangjáról,
– a munkaköri leírásában rögzített feladatok maradéktalan, határidőre történő teljesítéséről,
– a felettesei által adott utasítások végrehajtásáról.
Ha az ügyintéző döntés-előkészítő feladatokat lát el, a döntést – lehetőség szerint – a közvetlen vezető hozza meg. Ilyen esetekben a döntésről az ügyintézőt megfelelő módon tájékoztatni kell és az ügy összefüggésének figyelembevételével biztosítani kell az ügy további intézésében való részvételét.
III.1.4. Az ügyintéző felelős a döntés előkészítéséért, a szakmai anyag ellenőrzéséért, s a döntés után a hatáskörébe utalt feladatok végrehajtásáért.
III.1.5. Köteles betartani a Hivatal szabályzatait.
III.1.6. Az ügyintéző helyettesítését a közvetlen szakmai felettese által kijelölt másik ügyintéző látja el.

III.2. Ügyviteli alkalmazott
III.2.1. Feladatát a munkaköri leírásában foglaltak alapján végzi.
III.2.2. Köteles a szakmai felettese által meghatározott feladatait minél ésszerűbben elvégezni és a hivatali ügyintézés hatékonyságát elősegíteni.
III.2.3. Az ügyviteli állományú alkalmazott munkakörét az osztály munkarendjében pontosan meg kell határozni, különös tekintettel az iratkezeléssel összefüggésben ellátandó feladatokra.
III.2.4. Köteles betartani a Hivatal szabályzatait.
III.2.5. Helyettesítését a közvetlen szakmai felettese által kijelölt helyettes látja el.

IV. Munkáltatói jogok gyakorlása

IV.1. A Hivatal köztisztviselőit az elnök nevezi ki és gyakorolja velük szemben a munkáltatói jogokat.
IV.2. Az elnök a munkáltatói jogok közül az alábbiakat ruházza át az elnökhelyettesre, főosztályvezetőkre, osztályvezetőkre, a hozzájuk tartozó vezetők és köztisztviselők tekintetében:
– a munkaköri leírás kiadását,
– a szabadságok éven belüli kiadását,
– a teljesítménykövetelmények megállapítását, teljesítményértékelés elvégzését és a minősítés előkészítését,
– a túlmunka elrendelését.
IV.3. Az elnök a munkáltatói jogok közül a köztisztviselők vagyonnyilatkozatának tárolási/őrzési feladatait átruházza a gazdasági és humánpolitikai főosztályvezetőre.

V. Záró rendelkezések

A jelen Szervezeti és Működési Szabályzat hatálybalépésével egyidejűleg a 23/2006. (MK. 120) GKM sz. utasítással kiadott Szervezeti és Működési Szabályzat hatályát veszti

VI. Mellékletek

1. számú melléklet: A Hivatal szervezeti felépítése.
2. számú melléklet: A szabálytalanságok kezelésének eljárásrendjéről szóló elnöki utasítás
3. számú melléklet: A Hivatal elnökének 13/2008. sz. utasítása a vagyonnyilatkozattételi kötelezettséggel járó munkakörökről

A Hivatalban képzettségi pótlékra jogosult munkakör, illetve a képzettségekre vonatkozó külön szabályozás nincs, így a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény 48/A. § (3) bekezdése által szabályozottak szerinti melléklet nem készült.

VII. Függelék

A Magyar Energia Hivatal tevékenységének jegyzéke, szakfeladat rend szerinti besorolása és a tevékenységekhez kapcsolódó teljesítménymutató és feladatmutató szabályozása.

1. számú melléklet a Szervezeti és Működési Szabályzathoz13


2. számú melléklet a Szervezeti és Működési Szabályzathoz


MAGYAR ENERGIA HIVATAL

Jóváhagyom:
Dr. Matos Zoltán s. k.,
elnök



12/2010. számú elnöki utasítás a szabálytalanságok kezelésének eljárásrendjéről
Budapest, 2010. április

I. A szabálytalanság fogalma

1. A szabálytalanságok
Az államháztartás működési rendjéről szóló 292/2009. (XII. 19.) Korm. rendelet 161. §-ának előírása szerint a Hivatal elnöke meghatározta a szabálytalanságok kezelésének eljárásrendjét.
A szabálytalanságok fogalomköre széles, a korrigálható mulasztások vagy hiányosságok, illetve a fegyelmi, büntető-, szabálysértési, illetve kártérítési eljárás megindítására okot adó cselekmények egyaránt beletartoznak.
A szabálytalanság valamely létező szabálytól (törvény, rendelet, utasítás, szabályzat, stb.) való eltérést jelent, amely az államháztartás működési rendjében, a költségvetési gazdálkodás bármely gazdasági eseményében, az állami feladatellátás bármely tevékenységében az egyes műveletekben fordulhat elő.
Alapesetei:
– a szándékosan okozott szabálytalanságok (félrevezetés, csalás, sikkasztás, megvesztegetés, szándékosan okozott szabálytalan kifizetés, stb.),
– a nem szándékosan okozott szabálytalanságok (figyelmetlenségből, hanyag magatartásból, helytelenül vezetett nyilvántartásból, stb. származó szabálytalanság)
A szabálytalanság gyakorisága:
– egyedi,
– rendszeresen ismétlődő.
A szabálytalanságok megelőzésével kapcsolatosan az elnök felelőssége, hogy:
– a jogszabályoknak megfelelő szabályzatok alapján működjön a szervezet,
– a szabályozottság folyamatos figyelemmel kísérése,
– a hatékony intézkedést megtegye.
A szabálytalanságokkal kapcsolatos intézkedések általános célja, hogy:
– hozzájáruljon a különböző jogszabályokban és szabályzatokban meghatározott előírások megszegésének, szabálytalanság kialakulásának megakadályozásához (megelőzés),
– keretet biztosítson ahhoz, hogy az előírások sérülése, megsértése esetén a megfelelő állapot helyreállításra kerüljön; a hibák, hiányosságok, tévedések korrigálása, a felelősség megállapítása, az intézkedések foganatosítása megtörténjen,
– a szabálytalansággal érintett területeken szerzett tapasztalatok beépítésre kerüljenek a folyamatba épített előzetes és utólagos vezetői ellenőrzés (továbbiakban: FEUVE) rendszerébe.
A szabálytalanságok kezelése (az eljárási rend kialakítása, a szükséges intézkedések meghozatala, a kapcsolódó nyomon követés, a keletkezett iratanyagok elkülönített nyilvántartása) az elnök, az általa kijelölt szabálytalansági felelős, illetve a Jogi és Igazgatási Főosztály feladata. A szabálytalansági felelős feladatát nem önálló munkakörben látja el.

2. A szabálytalanságok megelőzése
A szabálytalanság elkövetéséhez alapvetően szervezeti (nem megfelelő eljárások, kontrollok) és személyi (felkészültség, tapasztalat hiánya, alacsony elismertség) tényezők vezethetnek. A FEUVE-nek folyamatosan vizsgálnia kell a szabálytalanságok ezen feltételrendszerének alakulását, valamint a megelőzés érdekében a szabálytalanság kivizsgálásakor is ki kell térni a feltételrendszer elemzésére.
Az Áht. szerint: „a költségvetési szerv vezetője felelős a feladatai ellátásához a költségvetési szerv vagyonkezelésébe, használatába adott vagyon rendeltetésszerű igénybevételéért, az alapító okiratban előírt tevékenységek jogszabályban meghatározott követelményeknek megfelelő ellátásáért, a költségvetési szerv gazdálkodásában a szakmai hatékonyság és a gazdaságosság követelményeinek érvényesítéséért, a tervezési, beszámolási, információszolgáltatási kötelezettség teljesítéséért, annak teljességéért és hitelességéért, a gazdálkodási lehetőségek és a kötelezettségek összhangjáért, az intézményi számviteli rendért, a folyamatba épített, előzetes és utólagos vezetői ellenőrzés, valamint a belső ellenőrzés megszervezéséért és hatékony működéséért.”
Az Áht.-ban meghatározott kötelezettségét az elnök a szervezeti struktúrában meghatározott egységek vezetői hatáskörének, felelősségének és beszámoltathatóságának szabályozottságán keresztül valósítja meg. A Hivatal munkavállalóinak konkrét feladatát, hatáskörét, felelősségét, beszámoltathatóságát a munkaköri leírások szabályozzák, a köztisztviselői jogviszonyból, illetve munkaviszonyból származó kötelezettségeiket a jogszabályoknak megfelelően kell teljesíteniük.
A Hivatal működésével kapcsolatban készített szabályzatokat (a teljesség igénye nélkül) az 1. számú melléklet tartalmazza.
A Jogi és Igazgatási Főosztály a tudomására jutott információk alapján javaslatot dolgoz ki – szükség szerint az illetékes szakterület bevonásával – az elnök részére a hasonló szabálytalanságok elkerülése érdekében.

II. A szabálytalanságkezelési eljárás

Az eljárásrend kialakításakor alapvető követelmény, hogy minden szervezeti egység vezetője felelős a feladatkörébe tartozó szakterületen észlelt szakmai és gazdálkodási szabálytalanságok megelőzéséért, feltárásáért, nyomon követéséért, dokumentálásáért, a felelősségre vonásért, valamint a hiányosságok megszüntetésével kapcsolatos intézkedések kezdeményezéséért és megvalósításuk ellenőrzéséért.

1. A szabálytalanságok észlelése

A szabálytalanságok észlelése a folyamatba épített, előzetes és utólagos vezetői ellenőrzés rendszerében történhet a munkatárs és a vezető részéről egyaránt. Ezen kívül az észlelés származhat mind a belső, mind a külső ellenőrzéstől, valamint egyéb külső személytől is.
A szabálytalanság gyanújának szervezeten belüli észlelése esetén a szabálytalanság gyanúját alátámasztó adatok, bizonylatok, információk csatolása a tájékoztatás kötelező eleme.
Dokumentumokon alapuló ellenőrzés által feltárt szabálytalanság esetén a hiba kijavítására hiánypótlásra felszólító levél megküldésével kell felhívni a folyamatért felelős szervezeti egységet. Amennyiben a hiánypótlást követően továbbra is súlyos szabálytalanság áll fenn, helyszíni ellenőrzés elrendelését kell kezdeményezni.

A Hivatal valamely munkatársa által észlelt szabálytalanság
a) A szabálytalanságot észlelő munkatárs köteles értesíteni a szabálytalansági felelőst.
b) A szabálytalansági felelős kivizsgálja a szabálytalanságot és amennyiben megalapozottnak vagy súlyosnak találja a bejelentést, úgy értesíti a feltárt szabálytalanságról az elnököt.
c) Az elnök és az elnökhelyettes érintettsége esetén közvetlenül a felügyeleti szerv vezetőjét kell értesíteni.

Az elnöknek kötelessége gondoskodni a megfelelő intézkedések meghozataláról, illetve indokolt esetben a szükséges eljárások megindításáról. Ennek megfelelően az elnök a Jogi és Igazgatási Főosztálynak adja át az ügyet, amely főosztály – szükség szerint az illetékes szakterület bevonásával – kidolgozza a javaslatot a szabálytalanság kezelésére vonatkozóan.
A szabálytalanság jelentésekor ki kell térni a következőkre:
– mi a szabálytalanság pontos tartalma;
– milyen normától való eltérésről van szó;
– elévülési időn belül észlelték-e a szabálytalanságot;
– a szabálytalanság mely területet érinti;
– van-e enyhítő körülmény (pl. a határidő túllépését váratlan, elháríthatatlan külső akadály okozta, a hibás elszámolást informatikai hiba okozta, stb.);
– a szabálytalanság gyanúja dokumentumokon alapuló vagy helyszíni ellenőrzés következtében merült fel;
– korrigálható-e a szabálytalanság;
– pénzbeli juttatást érintő szabálytalanság esetén van-e reális lehetőség a visszakövetelésre – amennyiben igen, megtörténtek-e az ahhoz szükséges intézkedések;
– amennyiben kártérítési igény merül fel, foganatosították-e az ahhoz szükséges intézkedéseket.

A szervezeti egység vezetője, illetve a Hivatal elnöke által észlelt szabálytalanság
Amennyiben az elnök, illetve a Hivatal valamely szervezeti egységének vezetője észleli a szabálytalanságot, akkor a feladat, hatáskör és felelősségi rendnek megfelelően kell intézkedést hozni a szabálytalanság korrigálására, megszüntetésére.

A belső ellenőrzés által észlelt szabálytalanság
Amennyiben a belső ellenőr az ellenőrzési tevékenysége során szabálytalanságot tapasztal, a 193/2003. (XI. 26.) Korm. rendelet rendelkezéseinek megfelelően jár el. A Hivatalnak intézkedési tervet kell kidolgoznia a belső ellenőrzés megállapításai alapján, az intézkedési tervet végre kell hajtania. Az intézkedési terv végrehajtását az ellenőrzött szervezeti egység vezetője az általa éves bontásban vezetett nyilvántartás segítségével követi nyomon.
Egy szabálytalanság belső ellenőrzés által történő feltárásakor külön kell vizsgálni az alábbiakat:
– miért nem tárta fel a FEUVE-rendszer a szabálytalanságot és az azt lehetővé tevő tényezőket;
– amennyiben a FEUVE-rendszer feltárta a szabálytalanságot vagy az azt lehetővé tevő tényezőket, az érintett szervezeti egység vezetője miért nem tette meg a megelőzéshez, illetve a káros következmények csökkentéséhez szükséges intézkedéseket;
– ha a szükséges intézkedéseket megtette a vezető, miért nem érte el a kívánt hatást;
– volt-e korábban olyan vizsgálat, amelynek fel kellett volna tárnia a szabálytalanságot.

Külső ellenőrzési szerv által észlelt szabálytalanság
A külső ellenőrzési szerv szabálytalanságra vonatkozó megállapításait az ellenőrzési jelentés tartalmazza. A büntető-, szabálysértési, kártérítési, illetve fegyelmi eljárás megindítására okot adó cselekmény, mulasztás vagy hiányosság gyanúja esetén az ellenőrző szervezet a működését szabályozó törvény, rendelet alapján jár el (pl. ÁSZ, az EU ellenőrzést gyakorló szervei, stb.). A szabálytalanságra vonatkozó megállapítások alapján a Hivatalnak intézkedési tervet kell kidolgoznia.

Külső személy által észlelt szabálytalanság
Amennyiben külső személy (pl. szerződéses ügyfél, társszervezet vagy ügyfél) jelzi a szabálytalanságot, a szervezeti egység vezetőjének a bejelentést érdemben kell megvizsgálnia. Ezekben az esetekben javasolt (a szabálytalanság kivizsgálásának eredményétől függően) írásban visszaigazolást tenni az észlelő személy felé (amennyiben személye ismert). Egyebekben az eljárás megegyezik a költségvetési szerv munkatársa által észlelt szabálytalansági eljárással.

2. A szabálytalansági vizsgálat lefolytatása

Az elnök dönt a szabálytalanság kivizsgálásáról, illetve annak formájáról, valamint szükség esetén szakértői csoport létrehozásáról.
Az elnök dönt a szabálytalansági gyanú kivizsgálására vonatkozó javaslat és a kapcsolódó dokumentumoknak az érintett szervezet részére történő átadásáról.
Az elnök a vizsgálatban való részvételre munkatársakat kérhet fel. A döntés meghozatalának megkönnyítése érdekében bizottság is létrehozható. Indokolt esetben külső szakértő is felkérhető. A szakértő írásbeli nyilatkozatot tesz, hogy a bizottság munkájában való részvétele nem ütközik összeférhetetlenségi akadályba.
A jogkövetkezményekről való döntés az elnök hatáskörébe tartozik.
A szabálytalansági vizsgálat maximális időtartama 30 nap. Amennyiben a rendelkezésre álló határidő kevésnek bizonyul, a vizsgálatot folytatónak ezt a tényt – az indok és a javasolt határidő feltüntetésével – jeleznie kell az elnök részére, aki a határidőt meghosszabbíthatja.
A vizsgálat eredménye lehet:
a) annak megállapítása, hogy nem történt szabálytalanság, valamint a szabálytalansági eljárás intézkedés nélküli megszüntetése (pl. hibás észlelés, jelentéktelen szabálytalanság stb.),
b) szabálytalanság megtörténtét megállapító és intézkedést elrendelő döntés,
c) további vizsgálat elrendelése – erre többnyire akkor kerül sor, ha a szabálytalanság megállapítását követően a felelősség eldöntéséhez és/vagy a hasonló esetek megelőzése érdekében szükséges intézkedések meghatározásához nem elég a rendelkezésre álló információ.
A vizsgálatot folytatók intézkedési javaslatot dolgoznak ki az elnök számára a hasonló szabálytalanságok elkerülése érdekében.

3. A szabálytalanság észlelését követő szükséges intézkedések, eljárások megindítása

Az elnök felelős a szükséges intézkedések megtételéért, melyet a szervezeti egységek vezetői, munkatársai kötelesek végrehajtani. Az intézkedések végrehajtására határidőt kell meghatározni. Büntető- vagy szabálysértési ügyekben a szükséges intézkedések meghozatala az arra illetékes szervek értesítését is jelenti annak érdekében, hogy megalapozottság esetén az illetékes szerv a megfelelő eljárásokat megindítsa.
A szabályzat mellékletben mutatja be az egyes eljárásokra irányadó jogszabályok főbb rendelkezéseit.
Szabálytalanság esetén a kárt okozó munkavállaló kártérítési kötelezettséggel tartozik. A kártérítési kötelezettséget az elnök valamennyi feltétel és körülmény mérlegelése után a jogszabályokban előírt korlátok közt korlátlan mértékben csökkentheti. A mérlegelési jogkör alól kivételt jelentenek a büntetőeljárás megindítására okot adó cselekmények, mivel azok vonatkozásában az eljárás megindítása kötelező, valamint a kiemelt jelentőségű szabálytalanságok, mert ott nem csökkenthető a kártérítési kötelezettség.
Az elnök által indítható eljárások:
– kártérítési eljárás,
– fegyelmi eljárás,
– szabálysértési eljárás kezdeményezése,
– büntető eljárás kezdeményezése.

4. A szabálytalanság során érintett szervezeti egység vezetőjének feladata a szabálytalansággal kapcsolatos eljárás (intézkedés) nyomon követése, mely során:
– nyomon követi az elrendelt vizsgálatokat, a meghozott döntések, illetve a megindított eljárások helyzetét;
– figyelemmel kíséri a javaslatok végrehajtását;
– a feltárt szabálytalanság típusa alapján beazonosítja a további szabálytalanságlehetőségeket (hasonló projektek, témák, kockázatok meghatározása), információt szolgáltat a belső ellenőrzés számára, elősegítve annak folyamatban lévő ellenőrzéseit, valamint az ellenőrzési környezetre és a vezetési folyamatokat érintő eseményekre való nagyobb rálátást;
– értékeli a megtett intézkedések hatását és hatékonyságát.
Amennyiben az intézkedések végrehajtása során megállapításra kerül, hogy a foganatosított intézkedések nem elég hatékonyak és eredményesek, a szabálytalansággal érintett terület vezetőjét, valamint annak felettesét írásban kell értesíteni a további intézkedések meghozatala érdekében. A szabálytalanság korrigálása esetén nincs további teendő. A szabálytalanság fennállása esetén újabb intézkedést kell hozni, illetve kezdeményezni.

5. Az elnök feladata a szabálytalansággal kapcsolatos eljárás (intézkedés) nyilvántartása kapcsán
– A Jogi és Igazgatási Főosztályon keresztül gondoskodik a szabálytalanságokkal kapcsolatban keletkezett iratanyagok nyilvántartásának naprakész és pontos vezetéséről;
– a szabálytalanságokkal kapcsolatos nyilvántartásban iktatni kell a kapcsolódó írásos dokumentumokat;
– nyilvántartja a megtett intézkedéseket, az azokhoz kapcsolódó határidőket;
– a pályázati úton felhasználásra kerülő források, költségvetési előirányzatok tekintetében figyelembe veszi a Nemzeti Fejlesztési Terv operatív programjai, az EQUAL Közösségi Kezdeményezés program és a Kohéziós Alap projektek támogatásainak fogadásához kapcsolódó pénzügyi lebonyolítási, számviteli és ellenőrzési rendszerek kialakításáról szóló 360/2004. (XII. 26.) Korm. rendelet VII., valamint a 2007–2013. közötti programozási időszakban az Európai Regionális Fejlesztési Alapból, az Európai Szociális Alapból és a Kohéziós Alapból származó támogatások fogadásához kapcsolódó pénzügyi lebonyolítási és ellenőrzési rendszerek kialakításáról szóló 281/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet VIII. Szabálytalanságok kezelése című fejezetében meghatározottakat.
A nyilvántartás a tárgyévet követő évre vonatkozó ellenőrzési terv elkészítéséhez szükséges kockázatelemzés alapjául is szolgáló információkat tartalmazza:
a) a szabálytalanság típusát (büntető-, szabálysértési, fegyelmi vagy kártérítési eljárásra okot adó),
b) a szabálytalanság rövid leírását,
c) a kapcsolódó lezárult eljárás eredményét,
d) az érintettek számát, beosztását,
e) az esetleges kár mértékét,
f) a szabálytalanság kezelése érdekében tett intézkedések leírását.

6. Jelentési kötelezettségek

A belső ellenőrzés által végzett ellenőrzések ellenőrzési jelentései alapján az ellenőrzöttnek intézkedési tervet kell készítenie (a költségvetési szervek belső ellenőrzéséről szóló 193/2003. (XI. 26.) Korm. rendelet (Ber.) 29. §.
A Hivatal elnökének az éves ellenőrzési jelentésben kell számot adnia az ellenőrzési tevékenység fejlesztésére vonatkozó javaslatokról [Ber. 31. § (3) bekezdés bb) pont].
A külső ellenőrzés által végzett ellenőrzések ellenőrzési jelentései alapján is intézkedési tervet kell készítenie az ellenőrzött szervnek és tájékoztatnia kell a költségvetési szerv vezetőjét.
A belső és külső ellenőrzési jelentés megállapításai, javaslatai alapján végrehajtott intézkedésekről, a végre nem hajtott intézkedésekről és azok indokáról az ellenőrzött szerv, illetve szervezeti egység vezetője évente beszámolót készít.

7. Záró rendelkezések

Az elnöki utasítás 2010. április 1-jén lép hatályba, egyidejűleg 2/2008. számú elnöki utasítás hatályát veszti.

Budapest, 2010. április 1.

Melléklet:
1. A Hivatalnál hatályos szabályzatok gyűjteménye
2. Egyes eljárások
3. Jogszabályi háttér
4. Jegyzőkönyvminta a szabálytalanságról

A szabálytalanságok kezelésének eljárásrendjéről szóló 12/2010. számú elnöki utasítás
1. számú melléklete

A Hivatalnál hatályos szabályzatok gyűjteménye

Belső ellenőrzési kézikönyv
Bizonylati szabályzat és bizonylati album
Fejezeti kezelésű előirányzattal kapcsolatos eljárási rend
Felesleges készletek hasznosítási és selejtezési szabályzata
Gazdasági szervezet ügyrendje
Gépjármű-használati szabályzat
Informatikai biztonsági politika
Informatikai biztonsági szabályzat
Iratkezelési szabályzat
Kiküldetési szabályzat
Kötelezettségvállalási, utalványozási és érvényesítési szabályzat
Közbeszerzési szabályzat
Közszolgálati adatvédelem szabályzata
Közszolgálati szabályzat
Munkavédelmi szabályzat
Őrzés-védelmi utasítás
Számlarend
Számviteli politika és kapcsolódó szabályzatok
– Eszközök, források értékelési szabályzata
– Leltározási és leltárkészítési szabályzat
– Pénzkezelési szabályzat
Szervezeti Működési Szabályzat
Tűzvédelmi szabályzat
A közérdekű adatok megismerésére irányuló kérelmek intézésének, továbbá a kötelezően közzéteendő adatok nyilvánosságra hozatalának szabályzata. (Ámr.20. § (3) bekezdés i. pont)

A szabálytalanságok kezelésének eljárásrendjéről szóló 12/2010. számú elnöki utasítás
2. számú melléklete

Egyes eljárások

A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény 10. § (1) bekezdése szerint bűncselekmény az a szándékosan vagy – ha a törvény a gondatlan elkövetést is bünteti – gondatlanságból elkövetett cselekmény, amely veszélyes a társadalomra, és amelyre a törvény büntetés kiszabását rendeli. A büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény (a továbbiakban Be.) 6. § (1) bekezdése kimondja, hogy a bíróságnak, az ügyésznek és a nyomozó hatóságnak kötelessége a törvényben foglalt feltételek megléte esetén büntetőeljárást megindítani. A Be. 171. § (2) bekezdése előírja, hogy a hivatalos személy köteles a hatáskörében tudomására jutott bűncselekményt feljelenteni. A feljelentést rendszerint az ügyészségnél vagy a nyomozati hatóságnál kell megtenni.
A szabálysértésekről szóló 1999. évi LXIX. törvény 1. § (1) szerint szabálysértés az a jogellenes, tevékenységben vagy mulasztásban megnyilvánuló cselekmény, melyet törvény, kormányrendelet vagy önkormányzati rendelet szabálysértésnek nyilvánít, s amelynek elkövetőit az e törvényben meghatározott joghátrány fenyeget. A törvény második része foglalkozik részletesen a szabálysértési eljárással, a 82. § (1) bekezdése kimondja, hogy szabálysértési eljárás feljelentés, illetőleg a szabálysértési hatóság részéről eljáró személy észlelése vagy tudomása alapján indulhat meg.
A Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény 339. § (1) bekezdése kimondja, hogy aki másnak jogellenesen kárt okoz, köteles azt megtéríteni. Mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy úgy járt el, ahogy az adott helyzetben általában elvárható. A kártérítési eljárás megindítására a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény rendelkezései (elsősorban a XXIII. Fejezet, a munkaviszonyból és a munkaviszony jellegű jogviszonyból származó perek) az irányadók. Kártérítési felelősség tekintetében irányadók továbbá a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény (Mt.), a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény (Ktv.),
Fegyelmi eljárás, illetve felelősség tekintetében az Mt., a Ktv., megfelelő rendelkezései az irányadók.

A szabálytalanságok kezelésének eljárásrendjéről szóló 12/2010. számú elnöki utasítás
3. számú melléklete

Jogszabályi háttér

– az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény;
– az államháztartás működési rendjéről szóló 292/2009. (XII. 19.) Korm. rendelet;
– a költségvetési szervek belső ellenőrzéséről szóló 193/2003. (XI. 26.) Korm. rendelet;
– a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény;
– a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény;
– a szabálysértésekről szóló 1999. évi LXIX. törvény;
– a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény;
– a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény;
– a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény;
– a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény;
– az államháztartás szervezeti beszámolási és könyvvezetési kötelezettségének sajátosságairól szóló 249/2000. (XII. 24.) Korm. rendelet

A szabálytalanságok kezelésének eljárásrendjéről szóló 12/2010. számú elnöki utasítás
4. számú melléklete

Jegyzőkönyv minta a szabálytalanságról

Jegyzőkönyv a szabálytalanságról

Iktatószám:
A vizsgálat kezdetének időpontja: 201… ………………..hó…….nap
A vizsgálat befejezésének időpontja: 201… …………………hó……nap
A vizsgálatot végző személy(ek) neve, beosztása: ………………………………………….
A szabálytalanság észlelésének időpontja: 201. ……………hó….nap
A szabálytalanságot bejelentő neve, beosztása: ………… (pl.: munkatárs, vezető, üzleti partner, ügyfél stb)
A szabálytalanság észlelésének módja (az észlelő elmondása alapján)
Az észleléskor kiállított dokumentum tartalmi helyességének felülvizsgálati tapasztalatai:
Az észlelést követően már megtett intézkedések és azok hatásai:
A szabálytalanság leírása:
– a szabálytalanság ténye,
– a szabálytalanság minősítése (gondatlan, szándékos),
– a szabálytalanság elkövetésének időpontja,
– a megsértett előírástól való eltérés (jogszabály, belső szabályzat, utasítás),
– a folyamat, vagy tevékenység szabálytalanság által érintett része,
– a szabálytalansághoz vezető körülmények, tényezők,
– a szabálytalanság korrigálhatóságának, vagy korrigálhatatlanságának ténye,
– a szabálytalanságot elkövető/k/ megnevezése,
– az elkövetés módja,
– a szabálytalanság gyakorisága (eseti, időszakos, rendszeres),
– a szabálytalanság következménye (minőségromlás, hibás szolgáltatás, téves kifizetés, egyéb kár).
A helyben hozott intézkedések:
– az intézkedés jogalapja
– a döntéshozó megnevezése
– a döntéshozatal időpontja
– az intézkedés ismertetése (megszüntetés, korrekció, javaslattétel felsőbb szintű intézkedésre)
– az eljárás eredménye
A vizsgálatot végzők által szükségesnek tartott további intézkedések megtételére vonatkozó javaslatok:
A jegyzőkönyv továbbításának időpontja (az átadás napja)
Csatolt dokumentumok
– a tényt alátámasztó alapdokumentumok, (pl. számlák, pénztári kiadási bizonylatok)
– a szabálytalanságot elkövető/k/ és más érintettek nyilatkozatai

A jegyzőkönyv készítésének helye, időpontja: ……….., 201… …………..hó…..nap

…………………………………………
vizsgált szervezet/szervezeti
egység vezetőjének aláírása

…………………………………………
jegyzőkönyvkészítő aláírása




……………………………………   ……………………………………  ……………………………………
a vizsgálatot végző személy(ek) aláírása

3. számú melléklet a Szervezeti és Működési Szabályzathoz


13/2008. számú elnöki utasítás
a vagyonnyilatkozat-tételre kötelezett munkakörök meghatározásáról

Az egyes vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségekről szóló 2007. évi CLII. törvény (továbbiakban: Vnyt.) alapján a Magyar Energia Hivatalban vagyonnyilatkozat tételére kötelezett munkaköröket jelen utasításban határozom meg.
Vagyonnyilatkozat tételére kötelezett az a közszolgálatban álló személy, akit a Hivatal – önállóan, vagy testület tagjaként – javaslattételre, döntésre vagy ellenőrzésre jogosult feladatokat ellátó munkakörben foglalkoztat, a következők szerint:
– közigazgatási hatósági ügyben: engedélyezési ügyintéző, gázipari panaszügyintéző, szolgáltatási színvonal, panasz-ügyintéző, távhő- és villamos energia panasz előadó, vezetékes engedélyezési ügyintéző, erőművi engedélyezési ügyintéző, pénzügyi ügyintéző, jogász, jogtanácsos,
– közbeszerzési eljárásban: beszerzési ügyintéző, informatikai vezető,
– feladatai ellátása során költségvetési vagy egyéb pénzeszközök felett, valamint elkülönített állami pénzalapok, fejezeti kezelésű előirányzatok tekintetében: főosztályvezető, főosztályvezető-helyettes, projektelemző energetikus,
– vezetői megbízással rendelkezik: főosztályvezető, főosztályvezető-helyettes, osztályvezető,
– jogszabály alapján „C” típusú nemzetbiztonsági ellenőrzésre köteles fontos és bizalmas munkakört tölt be: titokvédelmi felügyelő, titkosügy-kezelő
A vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettséggel járó feladatokat a Gazdasági és Humánpolitikai Főosztály koordinálja, a vagyonnyilatkozatokkal kapcsolatos eljárás szabályairól szóló 6/2008. számú elnöki utasítás szerint.
Jelen utasítás 2008. szeptember 1-jén lép hatályba, egyidejűleg az ugyanezen tárgyban kiadott 25/2002. számú elnöki utasítás hatályát veszti.

Függelék a Szervezeti és Működési Szabályzathoz


A Magyar Energia Hivatal tevékenységének jegyzéke, szakfeladatrend szerinti besorolása
és a tevékenységekhez kapcsolódó teljesítménymutató és feladatmutató szabályozása

A Magyar Energiai Hivatal tevékenységének jegyzéke, szakfeladatrend szerinti besorolása
és a tevékenységekhez kapcsolódó teljesítménymutató és feladatmutató szabályozása

Magyar Energia Hivatal

Alaptevékenység

841314

Energia- és ásványi erőforrások központi igazgatása és szabályozása

Kapacitásmutató: Alaptevékenységet ellátók aránya %

Teljesítménymutató: Hozott határozatok száma (db), Fogyasztóvédelmi ügyek száma (db), A Hivatal által felügyelt engedélyesek száma (db), Jogszabály-alkotási, módosítási javaslatok száma (db), Jogvitás eljárások száma (db), Engedélyeseknél végzett ellenőrzések
száma (db)

Alapvető tevékenység a vezetékes energetikai társaságokra vonatkozó szabályozás (engedélyezés, jóváhagyás, árelőkészítés, árellenőrzés) felügyelet az alábbiak szerint:

 

Villamosenergia-ipari engedélyesek tevékenységének szabályozása, felügyelete.

X

Gázenergia-ipari engedélyesek tevékenységének szabályozása, felügyelete.

X

A Hivatal hatáskörébe tartozó távhőtermelő engedélyesek tevékenységének szabályozása, felügyelete.

X

Árelőkészítés, árszabályozás villamos energia területén

X

Árelőkészítés, árszabályozás gázenergia területén

X

Árelőkészítés, árszabályozás távhőszolgáltatók területén

X

Az energetika területén fogyasztóvédelem

X

A versenypiac – villamos energia piac – felügyelete

X

A versenypiac – gázenergia piac – felügyelete

X

1

Az utasítást az 51/2011. (XI. 25.) NFM utasítás 3. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte 2011. december 15. napjával.

2

Az 1/A. §-t a 35/2011. (VI. 17.) NFM utasítás 1. §-a iktatta be.

3

A melléklet I.6. pontja a 35/2011. (VI. 17.) NFM utasítás 2. §-ával megállapított szöveg.

4

A melléklet II.1.4.7. pontját a 35/2011. (VI. 17.) NFM utasítás 3. §-a iktatta be.

5

A melléklet II.1.6.2. pontja a 35/2011. (VI. 17.) NFM utasítás 4. §-ával megállapított szöveg.

6

A melléklet II.2.2.1.5. pont 17. franciabekezdését a 35/2011. (VI. 17.) NFM utasítás 7. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte.

7

A melléklet II.2.2.1.3.6. pontját a 35/2011. (VI. 17.) NFM utasítás 7. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte.

8

[A melléklet II.2.2.2. pontjában a 35/2011. (VI. 17.) NFM utasítás 7. § (2) bekezdésével elrendelt módosítás, amely szerint a „ , továbbá a távhőszolgáltatásokról” szövegrész hatályát veszti, nem vezethető át.]

9

A melléklet II.2.2.2.2.18.–II.2.2.2.2.19. pontját a 35/2011. (VI. 17.) NFM utasítás 7. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte.

10

A melléklet II.2.2.3. pontját a 35/2011. (VI. 17.) NFM utasítás 5. §-a iktatta be.

11

A melléklet II.2.2.4. pontját a 35/2011. (VI. 17.) NFM utasítás 5. §-a iktatta be.

12

A melléklet II.2.2.5. pontját a 35/2011. (VI. 17.) NFM utasítás 5. §-a iktatta be.

13

Az 1. számú melléklet a Szervezeti és Működési Szabályzathoz a 35/2011. (VI. 17.) NFM utasítás 6. §-ával megállapított szöveg.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére