• Tartalom

2/2010. (VI. 4.) BM utasítás

2/2010. (VI. 4.) BM utasítás

a helyi önkormányzatok által a vis maior tartalékkeret terhére igényelhető előleg folyósításával kapcsolatos teendőkről1

2010.06.05.

A helyi önkormányzatok által a vis maior tartalékkeret terhére igényelhető előleg folyósításának szabályozására – figyelemmel a vis maior tartalék felhasználásának részletes szabályairól szóló 8/2010. (I. 28.) Korm. rendelet 7. § (2) bekezdésére – kiadom az alábbi utasítást:

1. A helyi önkormányzatnak vagy a többcélú kistérségi társulásnak a vis maior tartalék felhasználásának részletes szabályairól szóló 8/2010. (I. 28.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R.) 7. § (2) bekezdése szerinti előlegigényét a Belügyminisztérium Önkormányzati Gazdasági Főosztályának vezetője miniszteri döntésre abban az esetben terjeszti fel, ha a helyi önkormányzat vagy a többcélú kistérségi társulás által jelzett igény alapjául szolgáló káresemény valódiságát, valamint az azonnali segítségnyújtás szükségességét az illetékes megyei katasztrófavédelmi igazgatóság vagy a Fővárosi Polgári Védelmi Igazgatóság (a továbbiakban együtt: Védelmi Igazgatóság) igazolja.

2. A Belügyminisztérium Önkormányzati Gazdasági Főosztályának vezetője a Védelmi Igazgatóságot a helyi önkormányzat vagy a többcélú kistérségi társulás előlegigényéről legkésőbb az igény beérkezését követő munkanapon tájékoztatja.

3. A Védelmi Igazgatóság vezetője
a) védekezési kiadásokkal kapcsolatos előleg igény esetén a helyi önkormányzat vagy a többcélú kistérségi társulás előlegigényéről való tudomásszerzést – folyamatos védekezés esetén a védekezés befejezését – követően haladéktalanul, de legkésőbb 24 órán belül meggyőződik a helyi önkormányzat vagy a többcélú kistérségi társulás által jelzett igény alapjául szolgáló káresemény valódiságáról, valamint az azonnali segítségnyújtás szükségességéről, és erről az R. 2. melléklete szerinti adatlapnak az ebr42 rendszerben való rögzítésével a Belügyminisztérium Önkormányzati Gazdasági Főosztályának vezetőjét tájékoztatja,
b) helyreállítási kiadásokkal kapcsolatos előleg igény esetén az R. 3. § (6) bekezdése szerinti eljárásrend alapján meggyőződik a helyi önkormányzat vagy a többcélú kistérségi társulás által jelzett igény alapjául szolgáló káresemény valódiságáról, valamint az azonnali segítségnyújtás szükségességéről, és erről az R. 3. melléklete szerinti adatlapnak az ebr42 rendszerben való rögzítésével a Belügyminisztérium Önkormányzati Gazdasági Főosztályának vezetőjét tájékoztatja.

4. A Belügyminisztérium Önkormányzati Gazdasági Főosztályának vezetője a helyi önkormányzat vagy a többcélú kistérségi társulás Védelmi Igazgatóság által igazolt előlegigényét
a) védekezés esetén – az 5. pontban foglalt kivétellel – a jelzett védekezési költségek legfeljebb 50%-ának megfelelő összeggel,
b) helyreállítás esetén a jelzett helyreállítási költségek legfeljebb 15%-ának megfelelő összeggel terjeszti fel miniszteri döntésre.

5. Indokolt esetben, a miniszter egyedi döntése alapján a 4. a) pontban foglaltnál magasabb arányban is megállapítható a támogatási összeg.

6. Ez az utasítás a közzétételét követő napon lép hatályba, és 2010. december 31-én hatályát veszti.
1

Az utasítás a 6. pontja alapján hatályát veszette 2010. december 31. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére