• Tartalom

19/2010. (III. 11.) FVM rendelet

19/2010. (III. 11.) FVM rendelet

a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény módosításáról szóló 2008. évi CXI. törvény hatálybalépésével, valamint az Európai Parlament és Tanács 2006. december 12-i, a belső piaci szolgáltatásokról szóló 2006/123/EK irányelv átültetésével összefüggésben egyes agrárpiaci tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról1

2010.03.14.

A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény 81. § (3) bekezdésének a) pontjában – a 21. § a) és c) pontja tekintetében az agrárpiaci rendtartásról szóló 2003. évi XVI. törvény 32. § (1) bekezdés a) pontjában – kapott felhatalmazás alapján, a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter feladat- és hatásköréről szóló 162/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet 1. § a) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva a következőket rendelem el:

Az egységes területalapú támogatási rendszer alapján támogatásra jogosult mezőgazdasági termelőknek nyújtott elkülönített cukortámogatásról szóló 48/2006. (VI. 22.) FVM rendelet módosítása

1. § (1) Az egységes területalapú támogatási rendszer alapján támogatásra jogosult mezőgazdasági termelőknek nyújtott elkülönített cukortámogatásról szóló 48/2006. (VI. 22.) FVM rendelet [a továbbiakban: 48/2006. (VI. 22.) FVM rendelet] 2. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(2) Ha a cukorrépa szállítási jogosult jogutód nélkül szűnik meg, a támogatást a cukorrépa szállítási jog új tulajdonosa akkor igényelheti, ha e rendelet hatálybalépéséig a szállítási jog már átírásra került, vagy ezen időpontot követően a jogosult megszűnéséig írják át azt. Ha a cukorrépa szállítási jogosult úgy szűnik meg jogutód nélkül, hogy nem rendelkezik a cukorrépa szállítási jogáról, akkor az R. 4. § (4) bekezdése szerint kell eljárni. A támogatást ebben az esetben is a szállítási jog új jogosultja igényelheti.”

(2) A 48/2006. (VI. 22.) FVM rendelet 5. § (1) bekezdés d) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

[A támogatás igényléséhez az alábbi igazolásokat kell mellékelni:]

d) egyéb, a jogosultságot igazoló irat, amely lehet hagyatékátadó végzés, vagy jogutód nélküli megszűnést igazoló cégbírósági végzés.”

(3) A 48/2006. (VI. 22.) FVM rendelet 5. § (5) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(5) Ha a támogatást integrátor, TÉSZ, vagy BÉSZ igényli, akkor a támogatási kérelemhez mellékelni kell az integrált termelőknek, illetve a TÉSZ vagy a BÉSZ tagjainak listáját.”

(4) A 48/2006. (VI. 22.) FVM rendelet 5. § (7) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(7) Az integrátor, a TÉSZ, illetve a BÉSZ köteles a támogatási összegek utalását követő 40 napon belül az MVH felé benyújtani az egyes integrált termelőkre vonatkozó támogatási összeg részletes kiszámítását, valamint az átutalás tényét bizonyító dokumentumokat (bankszámla kivonat másolata). Amennyiben a támogatás nem kerül továbbításra határidőn belül, úgy az az integrátor, a TÉSZ, illetve a BÉSZ részéről jogosulatlanul igénybe vett támogatásnak minősül.”

A dohánytermeléshez kötött nemzeti támogatási jogosultságról szóló 51/2006. (VII. 5.) FVM rendelet módosítása

2. § (1) A dohánytermeléshez kötött nemzeti támogatási jogosultságról szóló 51/2006. (VII. 5.) FVM rendelet [a továbbiakban: 51/2006. (VII. 5.) FVM rendelet] 3. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) A dohánytermelői csoport e rendelet alapján jogosult a mellékletben meghatározott dohánytermelési kvóta mértékéig azon tagjai részére dohánytermelési jogot megállapítani, akik (amelyek) regisztrációs számmal rendelkeznek. Nem tagadható meg a támogatási jogosultság megállapítása attól, aki a rendelet hatálybalépését megelőzően dohány 2006. évi termelésére már szerződést kötött a termelői csoporttal. Egyebekben a támogatási jogosultság felosztásának feltételeit a termelői csoport maga állapítja meg.”

(2) Az 51/2006. (VII. 5.) FVM rendelet 3. § (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(4) Ha a dohánytermelési jog jogosultjának személyében vagy a dohánytermelési jog mértékében változás következik be, a változást igazoló dokumentumok alapján a dohánytermelői csoport a dohánytermelési jogról – a korábban kiállított igazolások egyidejű bevonása mellett – új igazolást állít ki. A változást a dohánytermelői csoport haladéktalanul közli a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (a továbbiakban: MVH) Központi Hivatalával.”

(3) Az 51/2006. (VII. 5.) FVM rendelet 3. § (6) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(6) A dohánytermelői csoport a 2007. évtől kezdődően a tárgyév június 30-áig a (2) bekezdésben foglaltak szerint értesíti az MVH Központi Hivatalát a tagjait megillető dohánytermelési jog mértékéről.”

A baromfi ágazatban igénybe vehető állatjóléti támogatások feltételeiről szóló
139/2007. (XI. 28.) FVM rendelet módosítása

4. § (1) A baromfi ágazatban igénybe vehető állatjóléti támogatások feltételeiről szóló 139/2007. (XI. 28.) FVM rendelet [a továbbiakban: 139/2007. (XI. 28.) FVM rendelet] 1. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(2) Baromfitenyésztés során az előírásokon túlmutató állatjóléti kötelezettségvállalás ellentételezésére az agrárpolitikáért felelős miniszter támogatást hirdet.”

(2) A 139/2007. (XI. 28.) FVM rendelet 1. § (5) és (6) bekezdése helyébe a következő rendelkezések lépnek:

„(5) A napos kori letelepítés darabszámát a napos állat vásárlásáról szóló számla, saját tulajdonban lévő keltető esetén a belső áthelyezést igazoló bizonylat másolatának csatolásával kell igazolni. Az átminősítéskori állatlétszámot, tyúknál (jérce) és pulykánál (előnevelt pulyka) szintén a vásárlásról szóló számla másolatának, saját előnevelés esetén az átminősítésről szóló, a kezelő állatorvos által kiállított igazolás becsatolásával kell igazolni, amelyeken a letelepített darabszámnak szerepelnie kell. A hízott liba és a hízott kacsa tömésbe fogáskori darabszámát nem kell bizonylattal igazolni. Amennyiben a kérelmező végzi az elő-, illetve utónevelést, akkor az átminősítésről a kezelő állatorvos igazolását is tartalmazó szigorú számadású belső bizonylatot (szállítólevél vagy korosbítási bizonylat vagy 2740 BIR nyomtatvány) kell a támogatási kérelemhez csatolni.
(6) E rendelet alapján támogatás az adott támogatási évben január 1. és december 31. között letelepített napos baromfira (tömésre nevelt libára és kacsára), beólozott jércére és beólozott előnevelt pulykára, illetve levágott összes baromfifélére, legfeljebb mindösszesen 4 milliárd forint összegig nyújtható. A támogatási keret a 4. számú mellékletben foglaltak alapján, fajonként és hasznosítási irányonként elkülönített támogatási keretek szerint kerül felosztásra.”

(3) A 139/2007. (XI. 28.) FVM rendelet 2. § (2) bekezdés f) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

[E rendelet szerinti támogatásra az az igénylő jogosult, aki/amely]

f) adó-, vám-, egészség-, nyugdíj-, társadalombiztosítási járuléktartozással nem rendelkezik, és nincs lejárt tartozása a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (a továbbiakban: MVH) felé;”

(4) A 139/2007. (XI. 28.) FVM rendelet 2. § (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(4) E rendelet szerinti támogatás baromfiállományonként egy alkalommal igényelhető az 1. § (6) bekezdésben foglaltakkal összhangban, a 2. számú melléklet szerinti adattartalmú, az MVH által rendszeresített, az MVH honlapján közleményben közzétett formanyomtatványon. A támogatási kérelmet a tárgyévet követő év január hónapjában kell benyújtani.”

(5) A 139/2007. (XI. 28.) FVM rendelet 2. § (5) bekezdése f) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

[A támogatási kérelemhez csatolni kell:]

f) a Baromfi Termék Tanács javaslatával és ellenjegyzésével ellátott, az MVH honlapján közleményben közzétett, az 5. számú melléklet szerinti adattartalmú formanyomtatvány szerint kiállított szakmai ellenőrzési lapot.”

(6) A 139/2007. (XI. 28.) FVM rendelet 2. § (7) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(7) Az MVH a döntését az adott évre vonatkozóan benyújtott összes kérelem ellenőrzését követően hozza meg.”

(7) A 139/2007. (XI. 28.) FVM rendelet 2. § (9) és (10) bekezdése helyébe a következő rendelkezések lépnek:

„(9) Az MVH a jóváhagyott támogatási kérelmeket a 4. számú mellékletben rögzített baromfifajonként elkülönített támogatási keretek szerint összesíti, ezek figyelembevételével – amennyiben a rendelkezésre álló forrás az adott baromfifajra benyújtott igényt nem fedezi – arányosítással megállapítja a visszaosztás mértékét, illetve a kérelmenként járó támogatás összegét.
(10) A támogatás a támogatási évet követően a (9) bekezdésben foglalt határozathozatalt, illetve a szükséges forrás rendelkezésre állását követően kerül kifizetésre.”
„(11) Az ügyfél kérelmére történő eljárás felfüggesztésének helye nincs.”

5. § (1) A 139/2007. (XI. 28.) FVM rendelet 3. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) E jogcím alapján az az igénylő jogosult támogatásra, aki vagy amely rendszeresen, a baromfiállományok nevelési ideje alatt (a letelepítés/átminősítés és a vágás közötti időszakban) egy alkalommal ellenőrizteti az általa felhasznált baromfi nevelő-, pulyka utónevelésnél befejező táp nem kívánatos anyagtartalmát, ezen belül a mikotoxin tartalmat.”

(2) A 139/2007. (XI. 28.) FVM rendelet 3. § (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(4) A 2. számú melléklet szerinti adattartalmú támogatási kérelemhez csatolni kell a vizsgálat elvégzésére akkreditált laboratórium vonatkozó, a (3) bekezdésben meghatározott értékre is kiterjedő igazolását. A laboratóriumi vizsgálat dokumentuma a takarmánygyártótól is beszerezhető, ebben az esetben a takarmánygyártó nyilatkozik az igénylő által vásárolt takarmány mennyiségéről és a vásárlás időpontjáról. Amennyiben a jegyzőkönyv külön nem tünteti fel, a vizsgálat elvégzése időpontjának a jegyzőkönyv kiállításának dátuma tekintendő.”

(3) A 139/2007. (XI. 28.) FVM rendelet 4. § (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(4) A 2. számú melléklet szerinti adattartalmú támogatási kérelemhez csatolni kell a vágóhídnak és a felügyelő jogosult állatorvosnak a mellsérülések (3) bekezdésben meghatározott arányára vonatkozó igazolását, amely tartalmazza a levágott baromfi darabszámát és vágásának időpontját.”

(4) A 139/2007. (XI. 28.) FVM rendelet 5. § (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(4) A 2. számú melléklet szerinti adattartalmú támogatási kérelemhez csatolni kell a vágóhídnak és a felügyelő jogosult állatorvosnak a törött végtagú állatok (3) bekezdésben meghatározott arányára vonatkozó igazolását is, amely tartalmazza a levágott baromfi darabszámát és vágásának időpontját.”

(5) A 139/2007. (XI. 28.) FVM rendelet 6. § (3) és (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezések lépnek:

„(3) Az igénylő által használt baromfi nevelő-, házityúknál tojó-I, pulyka utónevelésnél befejező táp állati fehérje eredetű anyagok a laborvizsgálati kimutatási határértéket nem érhetik el. Az igénylő köteles a baromfiállományok nevelési ideje alatt (a letelepítés/átminősítés és a vágás közötti időszakban) egy alkalommal ilyen irányú vizsgálatot végeztetni akkreditált laboratóriumban, az állatállományt felügyelő, kezelő állatorvos által célzottan vett takarmány mintából. A laboratóriumi vizsgálat dokumentuma a takarmánygyártótól is beszerezhető, ebben az esetben a takarmánygyártó nyilatkozik az igénylő által vásárolt takarmány mennyiségéről és a vásárlás időpontjáról.
(4) A 2. számú melléklet szerinti adattartalmú támogatási kérelemhez csatolni kell:
a) az akkreditált laboratórium vonatkozó igazolását, és
b) a takarmányellátó nyilatkozatát az előállított takarmány állati fehérje, illetve halliszt mentességéről.”

(6) A 139/2007. (XI. 28.) FVM rendelet 7. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) E jogcím alapján az az igénylő jogosult támogatásra, aki (amely) a baromfiállomány takarmányozásához – a 3. számú mellékletben előírt dokumentumokkal igazolt – az ivóvíz minőségi követelményeiről és az ellenőrzés rendjéről szóló 201/2001. (X. 25.) Korm. rendelet előírásainak megfelelő minőségű vizet használ.”

(7) A 139/2007. (XI. 28.) FVM rendelet 7. § (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(4) A rendelet 2. számú melléklete szerinti adattartalmú támogatási kérelemhez csatolni kell a 3. számú mellékletben meghatározott dokumentumok valamelyikét.”

7. § A 139/2007. (XI. 28.) FVM rendelet 1. § (1) bekezdés a) pontjában a „területileg illetékes állategészségügyi hatóság” szövegrész helyébe a „Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (a továbbiakban: MgSzH)” szöveg, 2. § (2) bekezdés d) pontjában „a területileg illetékes állategészségügyi hatóság” szövegrész helyébe „az MgSzH” szöveg, és 2. § (5) bekezdés e) pontjában „a területileg illetékes állategészségügyi hatóságnak” szövegrész helyébe „az MgSzH-nak” szöveg lép.

A sertés ágazatban igénybe vehető állatjóléti támogatások feltételeiről szóló
140/2007. (XI. 28.) FVM rendelet módosítása

9. § (1) A sertés ágazatban igénybe vehető állatjóléti támogatások feltételeiről szóló 140/2007. (XI. 28.) FVM rendelet [a továbbiakban: 140/2007. (XI. 28.) FVM rendelet] 2. § (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(4) E rendelet szerinti támogatás teljes negyedévre vonatkozóan kérelmezőnként egy alkalommal igényelhető az 1. számú melléklet szerinti adattartalmú, az MVH által rendszeresített, az MVH honlapján közleményben közzétett formanyomtatványon. A támogatási kérelem a negyedévet követő hónap utolsó napjáig nyújtható be. A benyújtási időszakot a vágósertéseknek, illetve tenyészkoca süldőknek a számlán, felvásárlási jegyen vagy belső bizonylaton feltüntetett értékesítési időpontja, amennyiben ez nem szerepel, úgy a számla, felvásárlási jegy vagy belső bizonylat teljesítésének időpontja határozza meg.
(2) A 140/2007. (XI. 28.) FVM rendelet 2. § (8) és (9) bekezdése helyébe a következő rendelkezések lépnek:
„(8) Az MVH a döntését az adott negyedévre vonatkozóan benyújtott összes kérelem ellenőrzését követően hozza meg.
(9) A támogatás a támogatási évet követően kerül kifizetésre.”
„(11) Az ügyfél kérelmére történő eljárás felfüggesztésnek helye nincs.”
(4) A 140/2007. (XI. 28.) FVM rendelet 3. § (3) és (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezések lépnek:
„(3) Az (1) bekezdés szerinti feltétel biztosítását az állatállományt felügyelő kezelő állatorvos (a továbbiakban: kezelő állatorvos) a támogatási év január 1.–június 30., valamint a július 1.–december 31. közötti időszakában legalább egy alkalommal, az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény alapján vezetett állomány-nyilvántartás szerinti állatlétszám és az engedélyezett építési engedély szerinti istálló méret alapján vizsgálja.
(4) Az 1. számú melléklet szerinti adattartalmú támogatási kérelemhez csatolni kell:
a) a Magyar Építész Kamara Tervezői Névjegyzékében szereplő kamarai tag által készített, az istállók méretére vonatkozó alaprajz másolati példányát, és
b) a kezelő állatorvos igazolását az (1) bekezdésben meghatározott feltétel teljesítéséről, valamint a (3) bekezdés szerinti vizsgálatokról. Az igazoláson fel kell tüntetni annak időbeli hatályát.”
(5) A 140/2007. (XI. 28.) FVM rendelet 4. § (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(4) Az 1. számú melléklet szerinti adattartalmú támogatási kérelemhez csatolni kell a kezelő állatorvos igazolását az (1) bekezdésben meghatározott feltétel teljesítéséről, valamint a (3) bekezdés szerinti vizsgálatról. Az igazoláson fel kell tüntetni annak időbeli hatályát.”

10. § (1) A 140/2007. (XI. 28.) FVM rendelet 5. § (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(3) Az 1. számú melléklet szerinti adattartalmú támogatási kérelemhez csatolni kell a kezelő állatorvos igazolását az (1) bekezdésben meghatározott feltétel teljesítéséről. Az igazoláson fel kell tüntetni annak időbeli hatályát.”

(2) A 140/2007. (XI. 28.) FVM rendelet 6. § (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(4) Az 1. számú melléklet szerinti adattartalmú támogatási kérelemhez csatolni kell:
a) a kezelő állatorvos igazolását arról, hogy a vágósertéseket származás-igazolással rendelkező apaállattal, vagy engedélyezett mesterséges termékenyítő állomásról származó szaporítóanyaggal állították elő, és
b) a kezelő állatorvos igazolását az (1) bekezdésben meghatározott feltétel teljesítéséről. Az igazoláson fel kell tüntetni annak időbeli hatályát.”

(3) A 140/2007. (XI. 28.) FVM rendelet 7. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) E jogcím alapján az az igénylő jogosult támogatásra, aki (amely) a vágósertés takarmányozásához – a 2. számú mellékletben előírt dokumentumokkal igazolt – az ivóvíz minőségi követelményeiről és az ellenőrzés rendjéről szóló 201/2001. (X. 25.) Korm. rendelet előírásainak megfelelő minőségű vizet használ.”

(4) A 140/2007. (XI. 28.) FVM rendelet 7. § (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(4) Az 1. számú melléklet szerinti adattartalmú támogatási kérelemhez csatolni kell a 2. számú mellékletben meghatározott dokumentumok valamelyikét.”

(5) A 140/2007. (XI. 28.) FVM rendelet 8. § (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„Az 1. számú melléklet szerinti adattartalmú támogatási kérelemhez csatolni kell:
a) a kezelő állatorvos igazolását az (1) bekezdésben meghatározott feltétel biztosításáról, és
b) az alom kezelésének, valamint beszerzésének költségeiről kiállított számlát.”

(6) A 140/2007. (XI. 28.) FVM rendelet 9. § (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(3) Az 1. számú melléklet szerinti adattartalmú támogatási kérelemhez csatolni kell:
a) a telepi GMP másolatát a referenciaértékekkel, és
b) a mikroklíma paraméterek (hőmérséklet, páratartalom, légsebesség) méréséről negyedévente készült, a kezelő állatorvos által ellenjegyzett jegyzőkönyv másolatát.”

12. § A 140/2007. (XI. 28.) FVM rendelet 2. § (2) bekezdés d) pontjában a „területileg illetékes állategészségügyi hatóság” szövegrész helyébe a „Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (a továbbiakban: MgSzH)” szöveg, 2. § (5) bekezdésében „a területileg illetékes állategészségügyi hatóságnak” szövegrész helyébe „az MgSzH-nak” szöveg, 2. § (6) bekezdés h) pontjában „a területileg illetékes állategészségügyi hatóságnak” szövegrész helyébe „az MgSzH-nak” szöveg, és 2. § (7) bekezdés g) pontjában „a területileg illetékes állategészségügyi hatóságnak” szövegrész helyébe „az MgSzH-nak” szöveg lép.

Az egységes területalapú támogatási rendszer alapján támogatásra jogosult mezőgazdasági termelőknek nyújtott, az Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból finanszírozott, elkülönített zöldség-gyümölcs támogatásról szóló 22/2008. (II. 28.) FVM rendelet módosítása

14. § (1) Az egységes területalapú támogatási rendszer alapján támogatásra jogosult mezőgazdasági termelőknek nyújtott, az Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból finanszírozott, elkülönített zöldség-gyümölcs támogatásról szóló 22/2008. (II. 28.) FVM rendelet [a továbbiakban: 22/2008. (II. 28.) FVM rendelet] 1. § e) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

[E rendelet alkalmazásában:]

e) termelői szervezet: a mezőgazdasági piacok közös szervezésének létrehozásáról, valamint egyes mezőgazdasági termékekre vonatkozó egyedi rendelkezésekről szóló („az egységes közös piacszervezésről szóló rendelet”) 2007. október 22-i 1234/2007/EK tanácsi rendelet 122. cikk a) pont (iii) alpontjában meghatározott, valamint a 122. cikk b)–c) pontjában foglaltak szerint létrejött, és a tanácsi rendelet 125b. cikkében meghatározott feltételekkel elismert szervezet;”

(2) A 22/2008. (II. 28.) FVM rendelet 2. § c) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

[E rendelet szerinti támogatásra azok a mezőgazdasági termelők jogosultak, akik:]

c) a referencia időszakban közvetve termelői szervezeten keresztül kapott zöldség-gyümölcs feldolgozóipari támogatás figyelembevételével az e rendelet melléklete alapján kiszámított, az MVH támogatási jogosultságot megállapító döntésével rendelkeznek.”

(3) A 22/2008. (II. 28.) FVM rendelet 5. § (2) bekezdés b) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

[A támogatás igényléséhez az alábbi igazolásokat kell csatolni:]

b) egyéb, a jogosultságot igazoló irat, amely lehet hagyatékátadó végzés, vagy jogutód nélküli megszűnést igazoló cégbírósági végzés.”

(4) A 22/2008. (II. 28.) FVM rendelet 7. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

7. § E rendelet a következő közösségi jogszabályok végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapítja meg:
a) a Tanács 73/2009/EK rendelete (2009. január 19.) a közös agrárpolitika keretébe tartozó, mezőgazdasági termelők részére meghatározott közvetlen támogatási rendszerek közös szabályainak megállapításáról és a mezőgazdasági termelők részére meghatározott egyes támogatási rendszerek létrehozásáról, az 1290/2005/EK, a 247/2006/EK és a 378/2007/EK rendelet módosításáról, valamint az 1782/2003/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről,
b) a Bizottság 1122/2009/EK rendelete (2009. november 30.) a 73/2009/EK tanácsi rendeletnek a kölcsönös megfeleltetés, a moduláció és az integrált igazgatási és ellenőrzési rendszer tekintetében, az említett rendeletben létrehozott, mezőgazdasági termelők részére meghatározott közvetlen támogatási rendszerek keretében történő végrehajtására vonatkozó részletes szabályok megállapításáról, valamint az 1234/2007/EK tanácsi rendeletnek a kölcsönös megfeleltetés tekintetében, a borágazatban meghatározott támogatási rendszer keretében történő végrehajtására vonatkozó részletes szabályok megállapításáról.”

A feldolgozóipari célú málna- és földieper-termesztés támogatásáról szóló
29/2008. (III. 18.) FVM rendelet módosítása

16. § (1) A feldolgozóipari célú málna- és földieper-termesztés támogatásáról szóló 29/2008. (III. 18.) FVM rendelet [a továbbiakban: 29/2008. (III. 18.) FVM rendelet] 1. § b) és c) pontja helyébe a következő rendelkezések lépnek:

[E rendelet alkalmazásában:]

b) termelői szervezet: a tanácsi rendelet 122. cikk a) pont (iii) alpontjában meghatározott, valamint a 122. cikk b)–c) pontjában foglaltak szerint létrejött, és a tanácsi rendelet 125.b cikkében meghatározott feltételekkel elismert szervezet;
c) mezőgazdasági parcella: a 1122/2009/EK bizottsági rendelet 2. cikk 1. pontja szerinti terület; adott támogatási jogcím sajátosságait figyelembe véve egy tábla területe vagy több szomszédos tábla összefüggő területe,”

(2) A 29/2008. (III. 18.) FVM rendelet 3. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) A közös agrárpolitika keretébe tartozó, mezőgazdasági termelők részére meghatározott közvetlen támogatási rendszerek közös szabályainak megállapításáról és a mezőgazdasági termelők részére meghatározott egyes támogatási rendszerek létrehozásáról, az 1290/2005/EK, a 247/2006/EK és a 378/2007/EK rendelet módosításáról, valamint az 1782/2003/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2009. január 19-i 73/2009/EK tanácsi rendelet (a továbbiakban: közvetlen támogatási rendelet) IV. cím 1. fejezet 9. szakasza által szabályozott bogyós gyümölcsök átmeneti támogatásának feltétele, hogy a 73/2009/EK tanácsi rendeletnek az ugyanezen rendelet IV. és V. címében a mezőgazdasági termelők részére meghatározott támogatási rendszerek tekintetében történő alkalmazására vonatkozó részletes szabályok megállapításáról szóló, 2009. október 29-i 1121/2009/EK bizottsági rendelet (a továbbiakban: végrehajtási rendelet) 32. cikkében hivatkozott szerződésnek tartalmaznia kell az ott meghatározottakon túl:
a) a szerződő feleknek a mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény (a továbbiakban: Tv.) 28. §-ában meghatározott regisztrációs számát;
b) a szerződő felek kötelezettségvállalását arra vonatkozóan, hogy abban az esetben, ha olyan körülmény merül fel, amelynek következtében a szerződésben vállalt valamely kötelezettség teljesítése előre láthatóan akadályba ütközik, a felek kötelesek egymást haladéktalanul írásban értesíteni, kivéve, ha az akadályt a másik félnek is ismernie kellett;
c) az agrárpiaci rendtartásról szóló 2003. évi XVI. törvény 29. §-ában foglalt rendelkezéseknek megfelelően megállapított fizetési határidőt és az annak elmulasztásából eredő jogkövetkezményeket;
d) a szerződésben képviselt kérelmezők regisztrációs számát és a jogosult fajokkal beültetett terület azonosítására alkalmas helyrajzi vagy blokkazonosító számot.”

(3) A 29/2008. (III. 18.) FVM rendelet 3. § (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(3) Amennyiben a felvásárló egyben feldolgozó is, úgy a végrehajtási rendelet 32. cikkében hivatkozott szerződés lehet szállítási kötelezettségvállalás is, aminek tartalmaznia kell a 3. § (1) bekezdés d) pontjában hivatkozott információkat.”

(4) A 29/2008. (III. 18.) FVM rendelet 4. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) A málna- és földieper-feldolgozó üzemek (a továbbiakban: feldolgozó) a feldolgozóipari támogatási rendszerbe a végrehajtási rendelet 33. cikkében meghatározott jóváhagyás iránti kérelemnek a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalhoz (a továbbiakban: MVH) a tárgyév április 30-ig történő benyújtásával jelentkezhetnek.”

(5) A 29/2008. (III. 18.) FVM rendelet 4. § (2) bekezdés b) és c) pontja helyébe a következő rendelkezések lépnek:

[A jóváhagyáshoz a feldolgozónak rendelkeznie kell:]

b) a málna, illetve az eper feldolgozására alkalmas üzem működési engedélyével, illetve a 2004. május 1-je után létesített élelmiszer-előállítók esetén a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatalnak benyújtott írásos bejelentés másolatával;
c) a málna, illetve az eper feldolgozására vonatkozóan a HACCP rendszer alkalmazását igazoló dokumentummal.”

(6) A 29/2008. (III. 18.) FVM rendelet 4. § (6) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(6) Az MVH – figyelemmel a végrehajtási rendelet 33. cikkének (5) bekezdésére – a jóváhagyott feldolgozók nevét és címét legkésőbb a jóváhagyás megadását követő nyolc napon belül közzé teszi.”

17. § (1) A 29/2008. (III. 18.) FVM rendelet 5. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) A málna- és földieper-felvásárlók (a továbbiakban: felvásárló) a feldolgozóipari támogatási rendszerbe a végrehajtási rendelet 33. cikkében meghatározott jóváhagyás iránti kérelemnek az MVH-hoz a tárgyév április 30-ig történő benyújtásával jelentkezhetnek.”

(2) A 29/2008. (III. 18.) FVM rendelet 5. § (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(3) A felvásárló annak a termelőnek, aki a felvásárlónak nem tagja vagy részvényese, a felvásárlói tevékenységéért a végrehajtási rendelet 32. cikkében hivatkozott szerződés teljesítésével kapcsolatban felmerülő költségein túl ügyviteli díjat számolhat fel, amely azonban nem haladhatja meg a közvetlen támogatási rendelet 98. cikkének (3) bekezdésében meghatározott támogatás 15%-át.”

(3) A 29/2008. (III. 18.) FVM rendelet 5. § (5) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(5) Az MVH – figyelemmel a végrehajtási rendelet 33. cikkének (5) bekezdésére – a jóváhagyott felvásárlók nevét és címét legkésőbb a jóváhagyás megadását követő öt munkanapon belül közzé teszi.”
„(6) A 4. § (1) bekezdésében és e § (1) bekezdésében említett jóváhagyás iránti kérelmet az MVH által rendszeresített, az MVH honlapján közzétett formanyomtatványon kell benyújtani, amely az alábbi adatokat tartalmazza:
a) ügyfél-azonosítási adatok, valamint a kapcsolattartó azonosító adatai;
b) a jóváhagyás típusának meghatározása;
c) nyilatkozatok.
(7) A (6) bekezdés szerinti jóváhagyás iránti kérelemhez az alábbi mellékleteket kell csatolni:
a) a málna- és földieper feldolgozóra vonatkozóan:
aa) 2004. május 1-je után létesített élelmiszer-előállítók esetén a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatalhoz benyújtott írásos bejelentés másolati példánya,
ab) málna, illetve földieper feldolgozására alkalmas üzem érvényes működési engedélyének másolati példánya,
ac) málna, illetve földieper feldolgozásra vonatkozóan a HACCP rendszer alkalmazását igazoló érvényes dokumentum másolati példánya,
ad) termelési kapacitás igazolása;
b) a málna- és földieper felvásárlóra vonatkozóan:
ba) jóváhagyás termelői csoportként vagy termelői szervezetként történő elismerésről,
bb) málna, illetve a földieper felvásárlásához, megfelelő elhelyezéséhez szükséges tároló és hűtőkapacitás igazolása.”

(5) A 29/2008. (III. 18.) FVM rendelet 6. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

6. § (1) A támogatást a végrehajtási rendelet 31. cikkének a) pontjában meghatározott kérelmező az Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból, valamint az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból finanszírozott egyes támogatások igénybevételével kapcsolatos egységes eljárási szabályokról szóló 36/2009. (IV. 3.) FVM rendelet által meghatározott egységes kérelemben a GYU02, illetve GYU04 hasznosítási kód megjelölésével igényelheti.
(2) A végrehajtási rendelet 32. cikkében szabályozott szerződés vagy szállítási kötelezettségvállalás másolati példányát legkésőbb a tárgyév július 31-ig kell benyújtani.”

(6) A 29/2008. (III. 18.) FVM rendelet 9. § b) és c) pontja helyébe a következő rendelkezések lépnek:

[E rendelet a következő közösségi jogszabályok végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapítja meg:]

b) a Bizottság 1121/2009/EK rendelete (2009. október 29.) a 73/2009/EK tanácsi rendeletnek az ugyanezen rendelet IV. és V. címében a mezőgazdasági termelők részére meghatározott támogatási rendszerek tekintetében történő alkalmazására vonatkozó részletes szabályok megállapításáról,
c) a Bizottság 1122/2009/EK rendelete (2009. november 30.) a 73/2009/EK tanácsi rendeletnek a kölcsönös megfeleltetés, a moduláció és az integrált igazgatási és ellenőrzési rendszer tekintetében, az említett rendeletben létrehozott, mezőgazdasági termelők részére meghatározott közvetlen támogatási rendszerek keretében történő végrehajtására vonatkozó részletes szabályok megállapításáról, valamint az 1234/2007/EK tanácsi rendeletnek a kölcsönös megfeleltetés tekintetében, a borágazatban meghatározott támogatási rendszer keretében történő végrehajtására vonatkozó részletes szabályok megállapításáról.”

A szárított takarmány kvótával szabályozott támogatás igénylésének általános feltételeiről szóló
75/2008. (VI. 14.) FVM rendelet módosítása

19. § (1) A szárított takarmány kvótával szabályozott támogatás igénylésének általános feltételeiről szóló 75/2008. (VI. 14.) FVM rendelet [a továbbiakban: 75/2008. (VI. 14.) FVM rendelet] 2. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) A támogatás arra a Tanácsi rendelet 86. cikk (2) bekezdésében meghatározott termékre folyósítható, amely megfelel a Magyar Takarmánykódex kötelező előírásairól szóló 44/2003. (IV. 26.) FVM rendelet előírásainak, és kifogástalan kereskedelmi minőségű.”

(2) A 75/2008. (VI. 14.) FVM rendelet 3. § (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(4) Amennyiben a kifizetett előleg mértéke meghaladja a Tanácsi rendelet 88. cikk (2) bekezdése alapján kiszámított végső támogatási összeget, az MVH elrendeli az előleg ezen részének visszafizetését, mely összeget a feldolgozónak az elrendelő határozat jogerőre emelkedésétől számított tizenöt napon belül kell az MVH-nak visszafizetnie.”

(3) A 75/2008. (VI. 14.) FVM rendelet 4. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(2) A támogatás igénylésének feltétele, hogy az (1) bekezdésben meghatározott szerződéseknek, illetve szállítási nyilatkozatoknak a Bizottsági rendelet 14. cikk (1) és 15. cikk (1) bekezdésének megfelelően elválaszthatatlan részét képezi a vonatkozó mezőgazdasági parcellák jegyzéke, amelyet az MVH központi szerve által rendszeresített, az MVH honlapján közleményben közzétett formanyomtatványon (a továbbiakban: Parcellajegyzék) kell kiállítani a következő adattartalommal:
a) a szerződő felek azonosító adatai,
b) a szerződés vagy szállítási nyilatkozat alapjául szolgáló mezőgazdasági parcellák azonosító adatai,
c) az adott parcellán termelt zöldtakarmány típusának meghatározása,
d) a szerződés vagy szállítási nyilatkozat száma,
e) a szerződés vagy szállítási nyilatkozat megkötésének időpontja,
f) hivatkozás az adott parcellára vonatkozóan benyújtott területalapú támogatási kérelemre,
g) szerződő felek aláírása.”

(4) A 75/2008. (VI. 14.) FVM rendelet 5. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) Az 1. § (3) bekezdés e) pontja szerinti jóváhagyás megszerzése érdekében a feldolgozónak jóváhagyás iránti kérelmet kell benyújtania az MVH-hoz a gazdasági évet megelőző gazdasági év március 1-jéig az MVH központi szerve által rendszeresített, az MVH honlapján közleményben közzétett formanyomtatványon.”

(5) A 75/2008. (VI. 14.) FVM rendelet 5. § (3)–(5) bekezdése helyébe a következő rendelkezések lépnek:

„(3) A jóváhagyás feltétele, hogy a feldolgozó rendelkezzen az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény 35. § (2) bekezdés a) pontjában meghatározott nyilvántartásba vételről szóló határozattal.
(4) Az 1. § (3) bekezdés f) pontja szerinti jóváhagyás megszerzése érdekében a felvásárlónak jóváhagyás iránti kérelmet kell benyújtania az MVH-hoz a gazdasági évet megelőző gazdasági év március 1-jéig az MVH központi szerve által rendszeresített, az MVH honlapján közleményben közzétett formanyomtatványon, amelynek adattartalma kizárólag a felvásárló azonosító és kapcsolattartási adataira terjed ki.
(5) Annak érdekében, hogy az MVH a változásokkal kapcsolatban a szükséges ellenőrzéseket elvégezhesse, a feldolgozónak és a felvásárlónak a jóváhagyás feltételeiben bekövetkező minden változást, annak bekövetkezését követő tíz napon belül be kell jelentenie az MVH-nak. A bejelentésben meg kell jelölni minden, az eredeti jóváhagyási kérelemben megadottakhoz képest megváltozott azonosítási, feldolgozási és műszaki adatot.”

(6) A 75/2008. (VI. 14.) FVM rendelet 5. § (7) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(7) Az (1) bekezdés szerinti jóváhagyás feltétele, hogy a feldolgozó kijelöljön legalább egy olyan személyt, aki a 8. § (2) bekezdésében meghatározott mintavételezés elvégzésére jogosult. A mintavételezésre jogosult személy jóváhagyás iránti kérelmét az (1) bekezdésben említett jóváhagyás iránti kérelemmel együtt kell benyújtani, az MVH központi szerve által rendszeresített, az MVH honlapján közleményben közzétett formanyomtatványon, amely tartalmazza azon személy(ek) azonosító adatait, aki(ke)t a feldolgozó a mintavételezés elvégzésére javasol. Amennyiben a feldolgozó új mintavételezésre jogosult személyt kíván bejelenteni, vagy az eddig mintavételezésre jogosult személy jogosultságát kívánja megszüntetni, új mintavételezésre jogosult személyre vonatkozó jóváhagyás iránti kérelmet kell benyújtania.”

20. § (1) A 75/2008. (VI. 14.) FVM rendelet 6. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) A feldolgozónak a támogatás igénylése érdekében támogatási kérelmet kell benyújtania az MVH-hoz a Bizottsági rendelet 18. cikkében meghatározott határidőig, az MVH központi szerve által rendszeresített, az MVH honlapján közleményben közzétett formanyomtatványon, vagy az egyes mezőgazdasági és agrár-vidékfejlesztési támogatások igénybevétele esetén az elektronikus kérelembenyújtás alkalmazásáról szóló 80/2008. (IV. 4.) Korm. rendeletben meghatározottak szerint elektronikus úton, ügyfélkapun keresztül. Az egynél több szárító üzem telephellyel rendelkező feldolgozónak minden telephelyre vonatkozóan külön támogatási kérelmet kell kitölteni.”

(2) A 75/2008. (VI. 14.) FVM rendelet 7. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) A támogatási kérelem mellékleteként feldolgozási jelentést kell benyújtani a gazdasági év adott hónapjára vonatkozóan a feldolgozóhoz beszállított és feldolgozott zöldtakarmányról.”

(3) A 75/2008. (VI. 14.) FVM rendelet 8. § (5) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(5) Annak érdekében, hogy az MVH a szükséges ellenőrzéseket elvégezhesse, az MVH felszólítására a feldolgozónak be kell jelentenie a szárított takarmány tervezett kiszállítását vagy bekeverését, annak megkezdése előtt legalább két munkanappal az MVH központi szerve által rendszeresített, az MVH honlapján közleményben közzétett formanyomtatványon.”

(4) A 75/2008. (VI. 14.) FVM rendelet 8. § (9) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(9) A Bizottsági rendelet 13. cikk (1) bekezdés a) pontjában meghatározott, az üzem termelési kapacitásának meghatározását lehetővé tevő adatokat a feldolgozó üzemnaplójában kell nyilvántartani az MVH központi szerve által rendszeresített, az MVH honlapján közleményben közzétett formanyomtatványnak megfelelően.”

(5) A 75/2008. (VI. 14.) FVM rendelet 10. § (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(4) Saját felhasználás esetén a raktárkészletből szárított takarmányt állatállomány takarmányozása céljából keverés nélkül csak heti egy alkalommal lehet kiszállítani, a hét egy előre meghatározott, mindig azonos munkanapján, amely napot a feldolgozó az MVH-nak írásos formában korábban bejelentett. A kiszállítás napját csak az MVH központi szerve által rendszeresített, az MVH honlapján közleményben közzétett „Jóváhagyást módosító lap” című formanyomtatványon benyújtott kérelem alapján, az 5. § (5) bekezdésben meghatározott módon lehet megváltoztatni.”

Záró rendelkezések

21. § (1) Ez a rendelet a kihirdetését követő harmadik napon lép hatályba.

(2) E rendeletben foglaltakat az e rendelet hatálybalépését követően benyújtott támogatási kérelmek esetén kell alkalmazni.

22. § Hatályát veszti:

a) az állami tejkvóta-felvásárlásról és -értékesítésről szóló 33/2004. (III. 19.) FVM rendelet,

b) a tej és tejtermékek piaci szabályozásáról szóló 68/2004. (IV. 29.) FVM rendelet 1. § (1) bekezdése, a 2–5. §-a és a „Sovány tej és sovány tejpor állati takarmányban történő felhasználásának támogatása” alcím, a 6. §-a és a „Nonprofit szervezetek vajvásárlási támogatása” alcím, a 7. §-a és „A sovány tejből származó kazein és kazeinátok előállítására nyújtott támogatás” alcím, a 9. §-a és a „Vaj, vízmentes tejzsír és tejszín felhasználásának támogatása” alcím; valamint

c) az állami tejkvóta-értékesítésről és -bérbeadásról szóló 122/2004. (VII. 29.) FVM rendelet.

1. melléklet a 19/2010. (III. 11.) FVM rendelethez


A támogatási kérelem adattartalma és a csatolandó mellékletek a 139/2007. (XI. 28.) FVM rendelet alapján

1.    Az igénylő azonosító-adatai.
1.1.    regisztrációs szám.
2.    Támogatás jogcíme.
2.1.    A támogatott állomány azonosítója.
2.2.    Takarmány nem kívánatos anyagtartalmának rendszeres ellenőrzése

BTO termékszám

Baromfi megnevezése BTO szerint

Támogatás
(Ft/ÁE)

Igényelt mennyiség
(ÁE)

Igényelt támogatás
(Ft)

0124101220

növendék csirke (vágócsirke)

2078

 

 

0124101220
0124105222

szabadtartásos csirke és gyöngyös

2795

 

 

0124102212

pecsenyeliba

2070,53

 

 

0124102220

növendék liba 3 hónapos és idősebb

3837,04

 

 

0124102222

fiatal liba 9 héttől 9 hónapig vágásra

2999,75

 

 

0124102223

hízott liba

1258,18

 

 

0124104212

pecsenyekacsa, legfeljebb 2 hónapos
intenzív tartásban

3074,29

 

 

0124104210

növendék kacsa 3 hónapnál fiatalabb

3070,92

 

 

0124104222

hízott kacsa

1637,18

 

 

0124103220

növendék pulyka 3 hónapos és idősebb

4425

 

 


2.3.    Mechanikai sérülések megelőzése

BTO termékszám

Baromfi megnevezése BTO szerint

Támogatás
(Ft/ÁE)

Igényelt mennyiség
(ÁE)

Igényelt támogatás
(Ft)

0124101220

növendék csirke (vágócsirke)

4 736

 

 

0124101220
0124105222

szabadtartásos csirke és gyöngyös

5 715

 

 

0124101200
0124101310

házi tyúk

1 159

 

 

0124102212

pecsenyeliba

32 809,20

 

 

0124102220

növendék liba 3 hónapos és idősebb

53 922,97

 

 

0124102222

fiatal liba 9 héttől 9 hónapig vágásra

37 299,15

 

 

0124102223

hízott liba

42 496,20

 

 

0124104212

pecsenyekacsa, legfeljebb 2 hónapos
intenzív tartásban

16 869,53

 

 

0124104210

növendék kacsa, 3 hónapnál fiatalabb

41 230,77

 

 

0124104222

hízott kacsa

63 411,58

 

 

0124103220

növendék pulyka 3 hónapos és idősebb

9 822

 

 


2.4.    Kíméletes állatmozgás és szállítás biztosítása

BTO termékszám

Baromfi megnevezése BTO szerint

Támogatás
(Ft/ÁE)

Igényelt mennyiség
(ÁE)

Igényelt támogatás
(Ft)

0124101220

növendék csirke (vágócsirke)

633

 

 

0124101220
0124105222

szabadtartásos csirke és gyöngyös

854,45

 

 

0124101200
0124101310

házi tyúk

120

 

 

0124102212

pecsenyeliba

3 750,60

 

 

0124102220

növendék liba 3 hónapos és idősebb

16 740,38

 

 

0124102222

fiatal liba 9 héttől 9 hónapig vágásra

3 551,10

 

 

0124102223

hízott liba

3 712,51

 

 

0124104212

pecsenyekacsa, legfeljebb 2 hónapos intenzív tartásban

1 301,04

 

 

0124104210

növendék kacsa, 3 hónapnál fiatalabb

4 242,02

 

 

0124104222

hízott kacsa

5 908,97

 

 

0124103220

növendék pulyka 3 hónapos és idősebb

2 324

 

 


2.5.    Állati fehérje mentes takarmány használata

BTO termékszám

Baromfi megnevezése BTO szerint

Támogatás
(Ft/ÁE)

Igényelt mennyiség
(ÁE)

Igényelt támogatás
(Ft)

0124101220

növendék csirke (vágócsirke)

8 520

 

 

0124101220
0124105222

szabadtartásos csirke és gyöngyös

12 207

 

 

0124101200
0124101310

házi tyúk

2 088

 

 

0124102212

pecsenyeliba

11 992,80

 

 

0124102220

növendék liba 3 hónapos és idősebb

22 841,28

 

 

0124102222

fiatal liba 9 héttől 9 hónapig vágásra

15 275,40

 

 

0124102223

hízott liba

18 802,80

 

 

0124104212

pecsenyekacsa, legfeljebb 2 hónapos
intenzív tartásban

11 230,75

 

 

0124104210

növendék kacsa, 3 hónapnál fiatalabb

18 330,60

 

 

0124104222

hízott kacsa

27 352,10

 

 

0124103220

növendék pulyka 3 hónapos és idősebb

18 970

 

 


2.6.    Takarmányozáshoz ivóvíz minőségű víz biztosítása

BTO termékszám

Baromfi megnevezése BTO szerint

Támogatás
(Ft/ÁE)

Igényelt mennyiség
(ÁE)

Igényelt támogatás
(Ft)

0124101220

növendék csirke (vágócsirke)

2575

 

 

0124101220
0124105222

szabadtartásos csirke és gyöngyös

1367

 

 

0124101200
0124101310

házi tyúk

1856

 

 

0124102212

pecsenyeliba

3226,58

 

 

0124102220

növendék liba 3 hónapos és idősebb

5436,92

 

 

0124102222

fiatal liba 9 héttől 9 hónapig vágásra

2601,90

 

 

0124102223

hízott liba

1497,62

 

 

0124104212

pecsenyekacsa, legfeljebb 2 hónapos
intenzív tartásban

622,44

 

 

0124104210

növendék kacsa, 3 hónapnál fiatalabb

2332,99

 

 

0124104222

hízott kacsa

784,93

 

 

0124103220

növendék pulyka 3 hónapos és idősebb

6134

 

 




2.7.    Támogatási igény összesen (A 2.2–2.6. pontok „Igényelt támogatás” oszlopában foglalt összegek összesítése Ft-ban).
3.    Az igénylő nyilatkozata arról, hogy
3.1.    csőd-, felszámolási vagy végelszámolási eljárás alatt nem álló jogi személy, jogi személyiség nélküli gazdasági társaság vagy végrehajtási eljárás alatt nem álló egyéni vállalkozó;
3.2.    nincs adó-, vám-, egészség-, nyugdíj-, társadalombiztosítási járuléktartozása;
3.3.    az érintett termékpályán működő, olyan államilag elismert termelői csoport, BÉSZ, tenyésztő szervezet, terméktanács vagy szakmai szervezet tagja, amely nyitott tagsággal működik;
3.4.    a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal által működtetett Tenyészet Információs Rendszerben és Baromfi Információs Rendszerben részt vesz;
3.5.    megfelel az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 15. §-ában meghatározott rendezett munkaügyi kapcsolatok feltételeinek megfelel;
3.6.    hozzájárul ahhoz, hogy a támogatásra való jogosultság ellenőrzése és a támogatás folyósítása érdekében a szükséges mértékig és időtartamban az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal, a Vám- és Pénzügyőrség, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár, az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság, illetve azok szervei, továbbá a Magyar Államkincstár Rt. az általa közölt adatokat felhasználja;
3.7.    a kérelem benyújtásakor agrár- vagy agrár-vidékfejlesztési támogatás jogosulatlan igénybevétele miatt jogerős határozattal megállapított köztartozással nem rendelkezik;
3.8.    a támogatási kérelmében megjelölt állatjóléti tevékenységeket a támogatási kérelem benyújtásától számított legalább öt éven át folytatja;
3.9.    a támogatási kérelmen és a mellékleteken feltüntetett adatok a valóságnak megfelelnek.
4.    Keltezés, igénylő (cégszerű) aláírása.
5.    Az állatállományt felügyelő/kezelő állatorvos igazolása arról, hogy a kérelemben megjelölt támogatási igény megalapozott.
6.    Keltezés, állatállományt felügyelő/kezelő állatorvos aláírása.
7.    Mellékletek:
7.1.    Az MgSzH területi szervének igazolása – bűnügyi személyes adat közlésének kivételével – a 2. § (2) bekezdés d) pontjában előírt feltételek teljesítéséről.
7.2.    A termelői csoport, Beszerzési és Értékesítő Szövetkezet, tenyésztő szervezet, az adott termékpályán működő terméktanács vagy szakmai szervezet tárgyévre vonatkozó tagsági igazolása.
7.3.    Takarmány nem kívánatos anyagtartalmának ellenőrzése esetén a 3. § (4) bekezdésében előírt dokumentumok.
7.4.    Mechanikai sérülés megelőzése esetén a 4. § (4) bekezdésében előírt dokumentumok.
7.5.    Kíméletes állatmozgás és szállítás biztosítása esetén az 5. § (4) bekezdésében előírt dokumentumok.
7.6.    Állati fehérje mentes takarmány használata esetén a 6. § (4) bekezdésében előírt dokumentumok.
7.7.    Ivóvíz minőségű víz biztosítása esetén a 7. § (4) bekezdésében előírt dokumentumok.
7.8.    Napos vagy előnevelt baromfi számla másolata az 1. § (5) bekezdés szerint.
7.9.    Tyúknál, pulykánál átminősítésről készült bizonylat az 1. § (5) bekezdés szerint.
7.10.    Szakmai Ellenőrzési Lap a 2. § (5) bekezdés szerint.
7.11.    Szigorú számadású bizonylat az 1. § (5) bekezdése szerint.

2. melléklet a 19/2010. (III. 11.) FVM rendelethez


A szakmai ellenőrzési lap adattartalma és a csatolandó mellékletek a 139/2007. (XI. 28.) FVM rendelet alapján

1. Kérelmező azonosító adatai.
1.1. regisztrációs szám.
2. Tenyészetkód.
3. Tartási hely azonosító.
4. A támogatott baromfi megnevezése, BTO száma.
5. Támogatási jogcímek, állategység.
6. A kérelemben igényelt támogatás összege (Ft).
7. Napos vagy előnevelt baromfi beszerzés
7.1. napos vagy előnevelt baromfi megnevezése,
7.2. keltető/szállító neve, címe,
7.3. tenyészetkód,
7.4 átvétel ideje, átvett darabszáma.
8. Vágás vagy tömésre való kihelyezés, eladás
8.1. baromfiféle megnevezése,
8.2. átvevő neve, címe,
8.3. tenyészetkód,
8.4. átadás ideje, átvett darabszám.
9. Keltezés, kérelmező aláírása.
10. A Baromfi Termék Tanács javaslata a kérelem szakmailag történő áttekintéséről, elfogadásáról, részbeni elfogadásáról, elutasításáról (indokolás).
11. Keltezés, Baromfi Termék Tanács cégszerű aláírása.
12. Mellékletek:
12.1. a napos- és előnevelt baromfi vételéről szóló számlamásolatok,
12.2. a korosbításról szóló, vagy saját üzembe történő napos állat telepítése esetén az arról kiállított bizonylatok.”

3. melléklet a 19/2010. (III. 11.) FVM rendelethez


A támogatási kérelem adattartalma és a csatolandó mellékletek a 140/2007. (XI. 28.) FVM rendelet alapján

1. Az igénylő azonosító-adatai.
1.1. regisztrációs szám.
2. Támogatás jogcímének meghatározás.
2.1. a vágósertés/tenyészkoca süldő darabszáma.
2.2. igénylő meghatározása (alapanyag-termelő, bérhízlaló/bérnevelő, bérhízlaltató/bérneveltető).
3. Az igényelt támogatás összesen (Ft).
4. Az igénylő nyilatkozata arról, hogy
4.1. csőd-, felszámolási vagy végelszámolási eljárás alatt nem álló jogi személy, jogi személyiség nélküli gazdasági társaság vagy végrehajtási eljárás alatt nem álló egyéni vállalkozó;
4.2. nincs adó-, vám-, egészség-, nyugdíj-, társadalombiztosítási járuléktartozása;
4.3. az érintett termékpályán működő, olyan államilag elismert termelői csoport, BÉSZ, tenyésztő szervezet, terméktanács vagy szakmai szervezet tagja, amely nyitott tagsággal működik;
4.4. eleget tett a sertések jelöléséről, valamint Egységes Nyilvántartási és Azonosítási Rendszeréről szóló 116/2003. (XI. 18.) FVM rendelet előírásainak;
4.5. megfelel az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 15. §-ában meghatározott rendezett munkaügyi kapcsolatok feltételeinek;
4.6. hozzájárul ahhoz, hogy a támogatásra való jogosultság ellenőrzése és a támogatás folyósítása érdekében a szükséges mértékig és időtartamban az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal, a Vám- és Pénzügyőrség, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár, az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság, illetve azok szervei, továbbá a Magyar Államkincstár Rt. az általa közölt adatokat felhasználja;
4.7. a kérelem benyújtásakor agrár- vagy agrár-vidékfejlesztési támogatás jogosulatlan igénybevétele miatt jogerős határozattal megállapított köztartozással nem rendelkezik;
4.8. a támogatási kérelmében megjelölt állatjóléti tevékenységeket a támogatási kérelem benyújtásától számított legalább öt éven át folytatja;
4.9. a támogatási kérelmen és a mellékleteken feltüntetett adatok a valóságnak megfelelnek.
5. Keltezés, igénylő (cégszerű) aláírása.
6. Az állatállományt felügyelő/kezelő állatorvos igazolása arról, hogy a kérelemben megjelölt támogatási igény megalapozott.
7. Keltezés, állatállományt felügyelő/kezelő állatorvos aláírása.
8. Mellékletek:
8.1. Az MgSzH területi szervének igazolása – bűnügyi személyes adat közlésének kivételével – a 2. § (2) bekezdés d) pontjában előírt feltételek teljesítéséről;
8.2. Bérhízlaló/bérnevelő esetén a 2. § (6) bekezdésében előírt dokumentumok;
8.3. Bérhízlaltató/bérneveltető esetén a 2. § (7) bekezdésében előírt dokumentumok;
8.4. Nagyobb férőhely biztosítása esetén a 3. § (4) bekezdésében előírt dokumentumok;
8.5. Természetes feltétel biztosítása esetén a 4. § (4) bekezdésében előírt dokumentumok;
8.6. Fény biztosítása esetén az 5. § (3) bekezdésében előírt dokumentumok;
8.7. Verekedések, kimarások megelőzése esetén a 6. § (4) bekezdésében előírt dokumentumok;
8.8. Ivóvíz minőségű víz biztosítása esetén a 7. § (4) bekezdésében előírt dokumentumok;
8.9. Alom biztosítása esetén a 8. § (4) bekezdésében előírt dokumentumok;
8.10. Mikroklíma biztosítása esetén a 9. § (3) bekezdésében előírt dokumentumok.”
1

A rendeletet a 88/2016. (XII. 29.) FM rendelet 125. § 42. pontja hatályon kívül helyezte 2017. január 1. napjával. Alkalmazására lásd e hatályon kívül helyező rendelet 127. §-át.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére