• Tartalom

16/2010. (XII. 10.) KüM utasítás

16/2010. (XII. 10.) KüM utasítás

a helyi alkalmazottak foglalkoztatásának engedélyezésével és a munkaszerződések megkötésével kapcsolatos eljárási rendről1

2010.12.11.

A jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvény 49. § (1) bekezdése alapján a Külügyminisztériumban a helyi alkalmazottak foglalkoztatásának engedélyezésével és a munkaszerződések megkötésével kapcsolatos eljárási rendet az alábbiak szerint határozom meg:

1. A külképviselet köteles a helyi alkalmazott foglalkoztatására irányuló javaslatát a Gazdálkodási és Pénzügyi Főosztály (a továbbiakban: GFO) részére felterjeszteni, az alábbi iratok egyidejű megküldésével:
a) a helyi alkalmazottak foglalkoztatására vonatkozó mintaszerződés alapján készített munkaszerződés;
b) a külképviseletek védelmi szabályairól szóló 8/2001. KüM utasításban meghatározott adatokat tartalmazó, kitöltött kérdőív;
c) a munkaszerződés, valamint a kérdőív által megjelölt adatokat igazoló iratok hiteles másolata (a továbbiakban együtt: foglalkoztatási javaslat).

2. A foglalkoztatási javaslatot legalább 30 nappal a foglalkoztatás megkezdése előtt kell a külképviselet által felterjeszteni.

3. A foglalkoztatás lehetőségét költségvetési szempontból – a Személyügyi Főosztállyal egyeztetve – a GFO, biztonsági szempontból a Biztonsági, Informatikai és Távközlési Főosztály (a továbbiakban: BITÁF), jogi szempontból a Jogi és Közigazgatási Főosztály (a továbbiakban: JKF) vizsgálja meg.

4. A foglalkoztatás pénzügyi feltételeinek hiánya esetén a GFO a foglalkoztatási javaslatot haladéktalanul elutasítja.

5. A foglalkoztatás pénzügyi feltételeinek megléte esetén a GFO a foglalkoztatási javaslatot véleményezésre megküldi a BITÁF-nak és a JKF-nek, szükség esetén, a munkakörtől függően az egyéb érintett szervezteti egység(ek)nek.

6. A helyi alkalmazott foglalkoztatásához az 5. pont szerinti szervezeti egységek, valamint a gazdálkodási és igazgatási helyettes államtitkár jóváhagyása szükséges.

7. A GFO a helyi alkalmazott foglalkoztatását – a szervezeti egységek véleményét is tartalmazó – táviratban engedélyezi.

8. A külképviselet az engedélyező távirat megküldését követően haladéktalanul intézkedik a munkaszerződés aláírásáról és az aláírt munkaszerződés két eredeti példányának a GFO részére történő megküldéséről. A GFO a szerződés egy aláírt példányát a JKF részére továbbítja.

9. Amennyiben a fogadó állam jogszabályai a munkaszerződések vonatkozásában kizárja a jogválasztás szabadságát, és ennek következtében a mintaszerződés nem alkalmazható, e tényről, annak indokairól a külképviselet köteles tájékoztatást adni a foglalkoztatási javaslat és a vonatkozó jogszabály egyidejű megküldésével. A foglalkoztatás ebben az esetben egyedi munkaszerződéssel történhet, melynek rendelkezéseit a külképviselet a JKF-fel közösen alakítja ki.

10. A helyi alkalmazottak munkaszerződéseinek módosítása és a jogviszonyuk megszüntetése esetén jelen utasításban szabályozott eljárási rend megfelelően irányadó.

11. Jelen utasítás a közzétételét követő napon lép hatályba azzal, hogy rendelkezéseit a folyamatban lévő foglalkoztatási engedélyek és munkaszerződések megkötése vonatkozásában is alkalmazni kell.

12. Jelen utasítás hatálybalépését követően a külképviselet köteles haladéktalanul megvizsgálni, hogy a fogadó állam jogszabályai a munkaszerződések vonatkozásában lehetővé teszik-e a jogválasztás szabadságát. Amennyiben a fogadó állam jogszabályai a jogválasztást nem zárják ki, a külképviselet jelen utasítás hatálybalépésétől számított 60 napon belül a hatályos munkaszerződéssel rendelkező helyi alkalmazottak vonatkozásában köteles – a fenti eljárásnak megfelelően – felajánlani a helyi alkalmazottnak a hatályos munkaszerződés – közös megegyezéssel történő – megszüntetését és a foglalkoztatásra új, jelen utasítás szerinti munkaszerződés megkötését.
1

Az utasítást a 13/2016. (VI. 24.) KKM utasítás 41. pontja hatályon kívül helyezte 2016. július 1. napjával, e hatályon kívül helyező utasítás 39. pontja alapján rendelkezéseit a hatálybalépését követően felterjesztett foglalkoztatási engedélyek tekintetében kell alkalmazni.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére