• Tartalom

16/2010. (IV. 28.) PM rendelet

16/2010. (IV. 28.) PM rendelet

az egyes szerencsejátékok engedélyezésével, lebonyolításával és ellenőrzésével kapcsolatos feladatok végrehajtásáról szóló 32/2005. (X. 21.) PM rendelet módosításáról1

2010.05.02.

A szerencsejáték szervezéséről szóló 1991. évi XXXIV. törvény 38. § (2) bekezdés a)–e) és g) pontjaiban kapott felhatalmazás alapján, a pénzügyminiszter feladat- és hatásköréről szóló 169/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet 1. § a) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva a következőket rendelem el:

1. § (1) Az egyes szerencsejátékok engedélyezésével, lebonyolításával és ellenőrzésével kapcsolatos feladatok ellátásáról szóló 32/2005 (X. 21.) PM rendelet (a továbbiakban: Vhr.) 1. § (8) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(8) A szervező az e rendeletben előírt nyomtatványok esetén csak az állami adóhatóság által hitelesített nyomtatványokat használhatja fel, és köteles azokat – a 48. § (2) bekezdésében foglalt eltérésekkel – szigorú számadású nyomtatványként kezelni. A szervező köteles a szigorú számadású nyomtatványokat szabályszerűen, naprakészen vezetni. Az állami adóhatóság az eljárásaiban használt formanyomtatványokat internetes oldalán is elérhetővé teszi.”

(2)2

2. § (1) A Vhr. 6. § (4) bekezdés b) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(A mérésügyi szerv azokat a pénznyerő automatákat hitelesíti, illetve újrahitelesíti, amelyek)

b) olyan, külön-külön legalább hét helyértékes beépített mechanikus vagy elektromechanikus számlálóval rendelkeznek, amelyek a befizetett és kifizetett érmék (érmehelyettesítő eszközök) darabszámát vagy értékét, a befizetett és kifizetett forintok (játékkaszinónál forintok és valuták) mennyiségét, továbbá az eljátszott tét (játékkaszinónál a ki nem fizetett nyeremény és a befizetett készpénz) és a megnyert nyeremény összegét nem törölhető módon tárolják,”

(2) A Vhr. 6. § (4) bekezdése a következő új d) ponttal egészül ki:

(A mérésügyi szerv azokat a pénznyerő automatákat hitelesíti, illetve újrahitelesíti, amelyek)

d) b) pont szerinti számlálója a vezérlő egységbe került beépítésre.”

3–6. §3

7. § (1) A Vhr. 44. § (3) bekezdésének a) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(A jackpot rendszerbe kötött pénznyerő automaták üzemeltetésének feltételei az (1) bekezdésben foglaltakon kívül a következők:)

a) a jackpot rendszer rendelkezik olyan, külön-külön legalább hét helyértékes beépített mechanikus vagy elektromechanikus számlálóval, amely nem törölhető módon tárolja a rendszerbe kapcsolt összes gépen eljátszott tétekből összegyűjtött növekményeket és a kifizetett nyereményeket, továbbá”

(2)4

(3) A Vhr. 44. §-a a következő új (6)–(8) bekezdéssel egészül ki.

„(6) A jackpot rendszernek biztosítania kell, hogy a beállítások és a nyereményadatok nyomon követhetőek és a hatóság által ellenőrizhetőek legyenek.
(7) A jackpot rendszert a szervező IEK-kel hozhatja működésbe, valamint üzemeltetheti.
(8) Több játékhelyes pénznyerő automata esetében a játékjog szerzés módja minden játékhelyen azonos módon történhet.”

8–11. §5

12. § (1)6

(2) A Vhr. 73/B. §-a a következő új (1a) bekezdéssel egészül ki:

„(1a) Kártyateremben a teremvezetőnek és legalább egy játékvezetőnek rendelkeznie kell kártyateremben vagy játékkaszinóban szerzett legalább egy éves szakmai gyakorlattal.”

13–14. §7

15. § (1)8

(2) A Vhr. 90. §-a a következő új (3)–(4) bekezdéssel egészül ki:

„(3) Az egyes szerencsejátékok engedélyezésével, lebonyolításával és ellenőrzésével kapcsolatos feladatok végrehajtásáról szóló 32/2005. (X. 21.) PM rendelet módosításáról szóló 16/2010. (IV. 28.) PM rendelettel újraszabályozott 6. § (4) bekezdés b) és d) pontját, a 44. § (3) bekezdés a) pontját, a 3. számú melléklet IV. pontját a 2011. január 1-jét követően indult új típusvizsgálat során kell alkalmazni.
(4) A 44. § (6)–(8) bekezdését, a 3. számú melléklet I. pontja 8. pontjának e) pontját, I. pontja 13. pontját a 2011. január 1-jét követően indult új típusvizsgálat során kell alkalmazni.”

16. § (1) A Vhr. 3. számú melléklet I. pont 8. pontja a következő új e) alponttal egészül ki:

(Könyvelési mechanizmusok vizsgálata:)

e) a számlálók manipulálhatóságának vizsgálata.”

(2) A Vhr. 3. számú melléklet I. pontja a következő új 13. ponttal egészül ki:

(I. A pénznyerő automata típusvizsgálata esetén:)

„13. Vezérlőegység (a játékprogramot tartalmazó elektronikai egység) vizsgálata:
a) manipulálhatóság elleni védelem (pl. csatlakozófelületek, lezárhatóság),
b) program(ok) megfelelő ellenőrizhetősége, programhordozó(k) írásvédettsége,
c) a vezérlőegység nyomtatott áramköri lapjában (a továbbiakban: alaplap) az átkötések nem megengedhetőek, ezek vizsgálata.”

(3)9

(4) A Vhr. 3. számú melléklet IV. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„IV. Az IEK vizsgálata
1. Az IEK-nek 5 évig meg kell őriznie az éves, a negyedévi és a havi halmozott értékeket, valamint az utolsó harmincegy nap tekintetében napi bontásban is a befizetett, a kifizetett és az eljátszott tétek, megnyert nyeremények értékét, a napi legnagyobb nyereményt, valamint a kifizetési hányad értékét. Az IEK-nek kiolvasási lehetőséget és a konfigurációs adatok bevitelét egységes szabványos csatlakozó felületen kell biztosítania a mérésügyi szerv által meghatározott műszaki követelményeknek megfelelően.
2. A jackpot rendszer IEK-ének 5 évig meg kell őriznie napi és havi halmozott értékeket, a befizetés tekintetében a rendszerbe kötött gépeken eljátszott tétek meghatározott százalékú adatait (halmozott nyereményígéret), továbbá kifizetés tekintetében a rendszer által kifizetett nyeremény adatokat.”

17–18. §10

19. § (1)–(3)11

(4) Hatályát veszti a Vhr. 90. §-a.

20. § (1) Ez a rendelet – a (2)–(6) bekezdésben meghatározott kivételekkel – 2010. május 1-jén lép hatályba.

(2) A (7) bekezdés 2010. május 2-án lép hatályba.

(3) A 2. §, a 7. § (1) és (3) bekezdése, a 15. § (2) bekezdése, valamint a 16. § (1)–(2) és (4) bekezdése 2011. január 1-jén lép hatályba.

(4) Az 1. § (1) bekezdése 2011. május 1-jén lép hatályba.

(5) A 12. § (2) bekezdése 2012. január 1-jén lép hatályba.

(6) A 19. § (4) bekezdése 2015. január 1-jén lép hatályba.

(8) Ez a rendelet 2015. január 2-án hatályát veszti.

1. melléklet a 16/2010. (IV. 28.) PM rendelethez


Engedély kártyaterem üzemeltetésére

2. melléklet a 16/2010. (IV. 28.) PM rendelethez


Pókerverseny nevezési díj, rebuy és add-on befizetési bizonylat kitöltése és kezelése

A bizonylat nyomdai úton előre sorszámozott, 50 lapos hárompéldányos tömb. A kártyateremben egyidejűleg csak egy tömb lehet használatban, utolsó lapjának felhasználása után kezdhető új tömb. A kihagyott, fel nem használt lapokat áthúzással érvényteleníteni kell. A bizonylatot a pénztáros tölti ki.
A „Kártyaterem neve” és „Kártyaterem címe” rovat kitöltése történhet a kártyaterem bélyegzőjével is. Téves adat beírása esetén a bizonylatot érvényteleníteni kell és jegyzőkönyv felvétele mellett új bizonylatot kell kiállítani. Az „Összesítő bizonylat sorszáma”-hoz az aznapi „Napi eredményösszesítő bizonylat” sorszámát kell beírni. A játékos nevét olvashatóan (nyomtatott betűvel) kell kitölteni. A befizetett összeghez a ténylegesen befizetett készpénz összegét kell beírni. A befizetés módja lehet: Nevezési díj (induló), Rebuy, Add-on. Az eseményt a megfelelő helyre elhelyezett „X” jellel a pénztáros befizetésenként tölti ki. A befizetéssel egyidejűleg a bizonylatot a pénztáros és a játékos is aláírja.
A bizonylat első példánya a játékosé, második példánya a pénztárosé, harmadik pedig a tömbben marad. A játékos a bizonylat ellenében kapja meg a versenyhez szükséges zsetonkészletet. A játékvezető a játékostól átvett bizonylatot az asztalban lévő jutaléktartó dobozba dobja.”

3. melléklet a 16/2010. (IV. 28.) PM rendelethez


Pókerverseny nyeremény kifizetési utalvány kitöltése és kezelése

A bizonylat nyomdai úton előre sorszámozott, 50 lapos hárompéldányos tömb. A kártyateremben egyidejűleg csak egy tömb lehet használatban, utolsó lapjának felhasználása után kezdhető új tömb. A kihagyott, fel nem használt lapokat áthúzással érvényteleníteni kell. A bizonylatot a játékvezető tölti ki.
A „Kártyaterem neve” és „Kártyaterem címe” rovat kitöltése történhet a kártyaterem bélyegzőjével is. A játékos versenyen elért helyezését és a nevét olvashatóan (nyomtatott betűvel) kell kitölteni. Játéknap: a kártyaterem nyitásától a zárásig terjedő, a naptári naptól eltérően meghatározott időszak. Az „időpont” rovatban a nyeremény kifizetésének időpontját óra és perc pontossággal kell feltüntetni. Az „asztalszám” annak az asztalnak a száma, ahol a játékos a nyereményjogosultságot szerezte. Az „összesítő bizonylat sorszáma”-hoz a játéknaphoz tartozó „Napi eredményösszesítő bizonylat” sorszámát kell beírni. Az utalványt a játékvezető és a játékos írja alá.
Az utalvány első példánya a játékosé, a második példány az asztalban lévő jutaléktartó dobozba kerül, a harmadik példány a tömbben marad. A játékos az utalvány alapján a pénztárban kapja meg a nyereményét.”

4. melléklet a 16/2010. (IV. 28.) PM rendelethez


Pókerverseny összesítő bizonylat kitöltése és kezelése

A bizonylat nyomdai úton előre sorszámozott, 50 lapos hárompéldányos tömb. A kártyateremben egyidejűleg csak egy tömb lehet használatban, utolsó lapjának felhasználása után kezdhető új tömb. A kihagyott, fel nem használt lapokat áthúzással érvényteleníteni kell. A bizonylatot a teremvezető és a pénztáros vezeti.
Versenyhez egy összesítő bizonylatot kell kitölteni. A „Kártyaterem neve” és a „Kártyaterem címe” rovat kitöltése történhet a kártyaterem bélyegzőjével is. „A lebonyolításban érintett kártyaasztalok” rovatban a verseny lebonyolításához igénybe vett asztalok azonosító jelét kell feltüntetni. „Játéknap” a kártyaterem nyitásától a zárásig terjedő, a naptári naptól eltérően meghatározott időszak. A „verseny megnevezése” rovatnál szerepeltetni kell a pókerjáték fajtáját, típusát, főbb szabályait és minden egyéb jellemzőjét, amelyek egyértelműen azonosíthatóvá teszik, hogy mely játéktervi szabályok szerint zajlik a játék. Az „alkalmazott felosztási szabály” rovatnál rögzíteni kell, hogy hány játékos lesz díjazva és játékosonként meg kell határozni a díjazás mértékét.
A verseny megkezdéséig a bizonylaton minden rendelkezésre álló adatot ki kell tölteni. A játék menete során, ha Add-on vagy Rebuy már nem igényelhető, akkor a bizonylaton ezek összesített adatát tartalmazó rovatát is ki kell tölteni. A verseny végén a „nyereményalap összesen” rovatba a játék során keletkezett összes befizetést kell beírni. A „felosztott nyeremény /min. 80%/” rovatba a nyertesek száma, és az az összeg kerül, ami a játékosok között felosztásra került. A „verseny eredménye /szervezői jutalék/” rovat a „nyereményalap összesen” és a „felosztott nyeremény” rovatokban feltüntetett összegek különbözete. A bizonylatot a teremvezető és a pénztáros írja alá.”

5. melléklet a 16/2010. (IV. 28.) PM rendelethez


Asztalonkénti elszámolás bizonylat kitöltése és kezelése

A bizonylat nyomdai úton előre sorszámozott, 50 lapos hárompéldányos tömb. Nyitvatartási időben az asztalonkénti elszámolás bizonylatokat az adott játékasztalnál kell tartani. A bizonylattömb borítóján fel kell tüntetni az adott asztal számát, azonosító jelét. Asztalonként egyidejűleg csak egy tömb lehet használatban, utolsó lapjának felhasználása után kezdhető új tömb. A kihagyott, fel nem használt lapokat áthúzással érvényteleníteni kell.
A bizonylatot a játékvezető nyitja meg, vezeti és zárja le a játéknap végén. A „Kártyaterem neve” és „Kártyaterem címe” rovat kitöltése történhet a kártyaterem bélyegzőjével is. Téves adat beírása esetén a bizonylatot érvényteleníteni kell és jegyzőkönyv felvétele mellett új bizonylatot kell kiállítani. A „Játéknap” a kártyaterem nyitásától a zárásig terjedő, a naptári naptól eltérően meghatározott időszak, a „Nyitás időpontja” a játékasztal tényleges nyitásának időpontja. Az asztalnyitás tényét és valódiságtartalmát a teremvezető, a pénztáros és a játékvezető aláírásával igazolja.
A „játékok nyilvántartása” mezőt időrendi sorrendben, az eseményekkel egyidejűleg a játékvezetőnek kell vezetni. Az „időpont” a játék kezdetének ideje, a „V/CG” arra történő utalás, hogy verseny vagy készpénzes (cash game) a játék. A „Típus/limit” rovatba kell beírni a játék főbb jellemzőit, amelyek egyértelműen azonosíthatóvá teszik, hogy mely játéktervi szabályok szerint zajlik a játék pl.: THP pot limit, Omaha hold'em 1 rebuy, 1 add-on, 32 lapos Omaha Hold'em. A játékok nyilvántartását a teremvezető – játékonként külön-külön – aláírásával igazolja.
A „zseton elszámolás” mezőben kell nyilvántartani az adott játékasztalnál tárolt zsetonokat. Az asztal nyitásakor a játék bonyolításához szükséges zsetonellátmány címlet szerinti darabszámát az „alapdotáció db” és „címlet Ft” továbbá az „alapdotáció összesen” rovatát kell szerepeltetni. Az asztal zárásakor a címlet szerinti darabszámot a leltár oszlopban, annak értékét az „összeg” rovatban kell szerepeltetni. Az asztal nyitás és az asztal zárás egyenlegének nullának kell lennie. Amennyiben az egyenleg nem nulla, akkor az esetről jegyzőkönyvet kell készíteni és abban az eltérés okát meg kell nevezni.
Az „Eredmény (szervezői jutalék)” mező kitöltésére a játéknap végén, az asztal zárása és a jutaléktartó doboz ürítése során kerül sor. A jutaléktartó dobozban összegyűlt és megszámolt zsetonokat darabszám, címlet és összeg szerint kell feltüntetni, majd összesíteni.
A „Borravaló elszámolás” mező kitöltése az asztal zárásakor történik. A játéknap során a borravaló tartóban összegyűlt és megszámolt zsetonokat darabszám, címlet és összeg szerint kell feltüntetni, majd összesíteni.
Az asztalzárás időpontja az az időpont, amikor az adott játékasztal zárása elkezdődik. Az asztalzárás tényét és valódiságtartalmát a teremvezető, a pénztáros és a játékvezető aláírásával igazolja.”

6. melléklet a 16/2010. (IV. 28.) PM rendelethez


Napi eredmény összesítő bizonylat kitöltése és kezelése

A bizonylat nyomdai úton előre sorszámozott, 50 lapos hárompéldányos tömb. A kártyateremben egyidejűleg csak egy ilyen tömb lehet használatban, annak utolsó lapjának felhasználása után kezdhető új tömb. A kihagyott fel nem használt lapokat áthúzással érvényteleníteni kell. A bizonylatot a pénztáros tölti ki.
A „Kártyaterem neve” és „Kártyaterem címe” rovat kitöltése történhet a kártyaterem bélyegzőjével is. „Játéknap” a kártyaterem nyitásától a zárásig terjedő, a naptári naptól eltérően meghatározott időszak.
A bizonylat első tíz sorába a póker asztalok /1–10/ aznapi összesített adatait kell beírni. Az „asztal/verseny bizonylat sorszáma” rovatba az azon sorszámú asztalhoz tartozó „Asztalonkénti elszámolás bizonylat” sorszámát kell beírni. Az „eredmény /szervezői jutalék/” rovatba az „asztalonkénti elszámolás bizonylat”-on elszámolt jutalék összegét kell feltüntetni. A „borravaló (Ft) /50%/” rovatba az „asztalonkénti elszámolás bizonylat”-on elszámolt borravaló 50%-át kell rögzíteni. A „pénztár” sor „borravaló (Ft) /50%/” rovatába a „Pénztár borravaló bizonylat” az „adóalapot növelő összeg (50%)” rovatának tartalmát kell beírni.
A nyomtatvány további nem számozott soraiban a „asztalszám/verseny neve” rovatban kell feltüntetni a verseny megnevezését. Az „asztal/verseny bizonylat sorszáma” rovatba a ”Pókerverseny összesítő bizonylat” bizonylat sorszámát kell beírni. Az „eredmény /szervezői jutalék/” rovatba ”Pókerverseny összesítő bizonylat” „verseny eredménye /szervezői jutalék/” rovatban szereplő összeget kell beírni.
A „napi összesen” sorban kell összesíteni a játéknap „eredmény/szervezői jutalék” és a szervező adóalapjába beszámítandó „borravaló /50%/” rovatokat. Az „előző napig” sorába a kártyaterem előző játéknapjának záró eredménye és borravalója göngyölített összegét kell beírni. A „göngyölített” sorában kell feltűntetni a „napi összesen” és az „előző napig” elszámolt eredmény és borravaló összegét.
A bizonylatot a pénztáros és a teremvezető írja alá.”

7. melléklet a 16/2010. (IV. 28.) PM rendelethez


Pénztár borravaló bizonylat kitöltése és kezelése

A bizonylat nyomdai úton előre sorszámozott, 50 lapos hárompéldányos tömb. A kártyateremben egyidejűleg csak egy ilyen tömb lehet használatban, annak utolsó lapjának felhasználása után kezdhető új tömb. Kihagyott fel nem használt lapokat áthúzással érvényteleníteni kell. A borravaló leltározása az utolsó asztal zárásakor, az utolsó asztalon történik. A bizonylatot a játékvezető tölti ki.
A „Kártyaterem neve” és „Kártyaterem címe” rovat kitöltése történhet a kártyaterem bélyegzőjével is. „Játéknap” a kártyaterem nyitásától a zárásig terjedő, a naptári naptól eltérően meghatározott időszak. Az „elszámolás helye” rovatban azt az asztalszámot kell megadni, amelyik asztalon a pénztári borravaló leltározása és a bizonylat kitöltése történik.
A játéknap során a borravaló tartóban összegyűlt és megszámolt zsetonokat darabszám, címlet és összeg szerint kell a bizonylaton feltűntetni, majd összesíteni. A bizonylatot a teremvezető, a pénztáros és a játékvezető írja alá.”
1

A rendelet a 20. § (8) bekezdése alapján hatályát vesztette 2015. január 2. napjával.

2

Az 1. § (2) bekezdését a 20. § (7) bekezdése hatályon kívül helyezte.

3

A 3–6. §-t a 20. § (7) bekezdése hatályon kívül helyezte.

4

A 7. § (2) bekezdését a 20. § (7) bekezdése hatályon kívül helyezte.

5

A 8–11. §-t a 20. § (7) bekezdése hatályon kívül helyezte.

6

A 12. § (1) bekezdését a 20. § (7) bekezdése hatályon kívül helyezte.

7

A 13–14. §-t a 20. § (7) bekezdése hatályon kívül helyezte.

8

A 15. § (1) bekezdését a 20. § (7) bekezdése hatályon kívül helyezte.

9

A 16. § (3) bekezdését a 20. § (7) bekezdése hatályon kívül helyezte.

10

A 17–18. §-t a 20. § (7) bekezdése hatályon kívül helyezte.

11

A 19. § (1)–(3) bekezdését a 20. § (7) bekezdése hatályon kívül helyezte.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére