• Tartalom

1310/2010. (XII. 27.) Korm. határozat

1310/2010. (XII. 27.) Korm. határozat

a Széchenyi Kártya Program folytatásáról

2011.01.01.

1. A Kormány a Széchenyi Kártya Folyószámlahitel keretében a

a) 2011. január 1. és 2011. december 31. között kibocsátott kártyákhoz 10 millió forint hitelösszegig 365 napra 1 százalékpont kamattámogatást biztosít;

b) 2011. december 31-ig kibocsátott, maximum 25 millió forintos kártyák teljes kölcsönösszegére a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. által vállalt garancia éves díjának 50 százalékáig terjedő támogatást biztosít, azzal, hogy a támogatás nem haladhatja meg a garanciadíj vetítési alapjának 0,75 százalékát.

Felelős: nemzeti fejlesztési miniszter

nemzetgazdasági miniszter

Határidő: azonnal

2. A Kormány a Széchenyi Kártya Program keretében 2011. január 1. és 2011. december 31. között megkötött Széchenyi Forgóeszköz Hitel, Széchenyi Beruházási Hitel és a Széchenyi Önerő, illetve Támogatást Megelőlegező Hitel hitelszerződések teljes összegéhez az adott ügylet futamidejének első három évére (1096 napra) 2 százalékpont kamattámogatást, valamint ezen hitelekhez – ide nem értve a Támogatást Megelőlegező Hitelt – nyújtott garanciavállalás díjának 50 százalékáig terjedő támogatást biztosít, azzal, hogy a támogatás nem haladhatja meg garanciadíj vetítési alapjának 0,75 százalékát.

Felelős: nemzeti fejlesztési miniszter

nemzetgazdasági miniszter

Határidő: azonnal

3. Az 1–2. pont szerinti kamat és garanciadíj-támogatás forrása a XVII. NFM fejezet 16. cím 8. alcím Gazdaságfejlesztést szolgáló célelőirányzat.

4. A Kormány tudomásul veszi, hogy a Széchenyi Kártya Program kibővítésével bevezetett új hitelek és a Széchenyi Kártya Folyószámlahitel kamatfeltételei a kockázatokat megfelelő mértékben tükrözzék.

Felelős: nemzetgazdasági miniszter

nemzeti fejlesztési miniszter

Határidő: azonnal

5. A Kormány felhívja

a) a nemzeti fejlesztési minisztert és a nemzetgazdasági minisztert, hogy készítsen javaslatot a Kormány részére az európai uniós források Széchenyi Kártya Program támogatásába történő bevonhatóságáról;

Felelős: nemzeti fejlesztési miniszter

nemzetgazdasági miniszter

Határidő: 2011. március 31.

b) a vidékfejlesztési minisztert, hogy – a nemzeti fejlesztési miniszter és a nemzetgazdasági miniszter bevonásával – készítsen előterjesztést az Agrár Széchenyi Kártya Program elindításáról.

Felelős: vidékfejlesztési miniszter

nemzetgazdasági miniszter

nemzeti fejlesztési miniszter

Határidő: 2011. március 31.

6. A Széchenyi Kártya Program kiterjesztéséről szóló 1145/2010. (VII. 7.) Korm. határozat 1. pont c) alpontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(A Kormány a Széchenyi Kártya Program keretében)

c) 2011. január 1-jétől a pályázati források nagyobb arányú kihasználása és a sikeresen megvalósuló projektek számának növelése érdekében maximum 50 millió forintos, legfeljebb 10 éves futamidejű Széchenyi Önerő Kiegészítő Hitel és legfeljebb 5 éves futamidejű Széchenyi Támogatást Megelőlegező Hitel”

(programokat indít.)

7. E határozat 2011. január 1-jén lép hatályba.

8. E határozat hatálybalépésével egyidejűleg a Széchenyi Kártya Program folytatásáról szóló 1011/2010. (I. 22.) Korm. határozat 2. pontja hatályát veszti.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére