• Tartalom

1243/2010. (XI. 17.) Korm. határozat

1243/2010. (XI. 17.) Korm. határozat

a GSM-R rendszer kialakításával összefüggő egyes feladatokról1

2010.11.17.

A Kormány a nemzetközi vasúti forgalom interoperabilitásának biztosítása, a közlekedés biztonságának növelése – a vonatkozó EU nemzetközi tranzit szabványok teljesítése, a közlekedési módok arányának javítása, a hatékonyság növelése és a környezeti ártalmak csökkentése – érdekében, a GSM-R rendszer kialakításával kapcsolatosan a következő határozatot hozza:


A Kormány

1. a GSM-R nagyprojekt (a továbbiakban: projekt) megvalósítójának, a támogatás kedvezményezettjének, valamint a GSM-R rendszer működtetőjének és szolgáltatójának a Kopint-Datorg Infokommunikációs Zártkörűen Működő Részvénytársaságot jelöli ki;

2. úgy dönt, hogy a projekt 58,8 milliárd forint beruházási összege az ÚMFT Közlekedési Operatív Program 2.1. „Az ország és a régióközpontok nemzetközi vasúti és vízi elérhetőségének javítása – Vasúthálózat fejlesztése” című konstrukció és a 2011–2013. évi központi költségvetés terhére – a projekt előrehaladásának ütemében – kerül biztosításra;

3. felhívja a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségen keresztül gondoskodjon a projekt megvalósításához szükséges önerő XIX. Uniós Fejlesztések Fejezet, „Állami költségvetési kedvezményezettek sajáterő támogatása” előirányzata terhére, egyéb támogatás címén történő biztosításáról;

Felelős: nemzeti fejlesztési miniszter

Határidő: 2011. január 31.

4. felhívja a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy

a) a projekt ütemezett megvalósítási tervét nyújtsa be jóváhagyásra az Európai Bizottság Regionális Főigazgatóságához;

b) szükség esetén tegyen hivatalos bejelentést az állami támogatásról az Európai Bizottság Verseny Főigazgatósága felé;

c) biztosítsa a támogatás közérdekűségének hazai és európai szabályok szerinti feltételeit;

d) a frekvenciasávok felhasználási szabályainak megállapításáról szóló 35/2004. (XII. 28.) IHM rendeletet vizsgálja felül.

Felelős: nemzeti fejlesztési miniszter

Határidő: a) pont tekintetében: azonnal

b) és d) pont tekintetében: 2010. november 30.

c) pont tekintetében: folyamatos

1

A határozatot az 1486/2012. (XI. 7.) Korm. határozat 7. pontja visszavonta 2012. november 7. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére