• Tartalom

1/2010. (I. 8.) PM rendelet

1/2010. (I. 8.) PM rendelet

az ISIN azonosítóról1

2010.01.13.

A tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény 451. § (2) bekezdés a) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a pénzügyminiszter feladat- és hatásköréről szóló 169/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet 1. § g) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva a következőket rendelem el:

1. § Az ISIN azonosítót a kérelmező által megadott adatok alapján a központi értéktár adja ki.

2. § (1) Az ISIN azonosítót az értékpapír forgalomba hozatalát megelőzően a kibocsátó, egyéb tőzsdei termék kereskedését megelőzően az a tőzsdei tevékenységet végző szervezet köteles megkérni, amely által működtetett tőzsdén azt forgalmazzák.

(2) A kibocsátó, illetőleg a tőzsdei tevékenységet végző szervezet (a továbbiakban: kérelmező) az ISIN azonosító kiadását – az (5) bekezdésben meghatározott eset figyelembevételével – értékpapír esetén az 1. mellékletben, egyéb tőzsdei termék esetén a 2. mellékletben meghatározott adatok központi értéktárral való közlésével igényli.

(3) A kérelmező a központi értéktárral közölt adatok változását, valamint az ISIN azonosító törlését megalapozó körülményt annak bekövetkeztétől számított 30 napon belül bejelenti a központi értéktárnak.

(4) Az e rendeletben meghatározott adatokat a kérelmező papír alapú okiraton vagy – a központi értéktár által biztosított esetekben – elektronikus úton juttatja el a központi értéktárhoz. Az adatok papír alapú okiraton történő bejelentésére szolgáló adatlap letölthető a központi értéktár honlapjáról, valamint kérelemre a központi értéktár azt a kérelmező rendelkezésére bocsátja. Az elektronikus úton történő bejelentés a központi értéktár által működtetett felületen keresztül tehető meg.

(5) A tőzsdei tevékenységet végző szervezet az ISIN azonosító kiadására vonatkozóan jogosult külön megállapodást kötni a központi értéktárral a 2. mellékletben meghatározott adatok átadásának e rendeletben meghatározottól eltérő feltételeiről.

3. § (1) Az ISIN azonosítót alkotó – betűkből és számjegyekből álló – jelsorozat tizenkét elemből áll.

(2) A jelsorozat első két eleme a kibocsátás országának azonosítására szolgáló latin betű.

(3) A jelsorozat harmadik elemtől tizenegyedik elemig terjedő része az értékpapír, illetőleg egyéb tőzsdei termék belföldi azonosító sorszáma.

(4) A jelsorozat tizenkettedik eleme az ellenőrzőszám.

(5) Az azonosító sorszám és az ellenőrzőszám arab számjegyekből áll.

4. § (1) Az egy sorozatba tartozó értékpapírok – a (2) bekezdésben foglalt kivétellel – azonos ISIN azonosítóval rendelkeznek.

(2) Átmeneti időszak alatt eltér az egy sorozatba tartozó, később forgalomba hozott értékpapírok ISIN azonosítója a korábban forgalomba hozott értékpapírok ISIN azonosítójától, amennyiben

a) az egy sorozaton belül eltérő időpontban forgalomba hozott értékpapírok átmenetileg nem azonos jogokat testesítenek meg, vagy

b) tőzsdén már jegyzett értékpapírral azonos értékpapír-sorozatba tartozó értékpapírok forgalomba hozatala esetén a később forgalomba hozott értékpapírok ugyanazon tőzsdére történő bevezetésére nem a forgalomba hozatallal egyidőben kerül sor.

5. § (1) A kiadott ISIN azonosítóról és az ahhoz kapcsolódóan nyilvántartott adatokról a központi értéktár igazolást állít ki, amelyet 3 munkanapon belül postai vagy elektronikus úton küld meg a kérelmező részére.

(2) A központi értéktár honlapján közzéteszi az általa kiadott ISIN azonosítók listáját.

6. § (1) Ez a rendelet a kihirdetését követő harmadik napon lép hatályba.

(2)2

(3)3

1. melléklet az 1/2010. (I. 8.) PM rendelethez


A kérelmező értékpapír-sorozatra vonatkozó ISIN azonosító igénylésekor legalább a következő, az adott értékpapírra vonatkozó adatokat bocsátja a központi értéktár rendelkezésére:
1. A kérelmezőre vonatkozó információk
A kérelmező
a) neve,
b) postai címe, e-mail címe, telefonszáma.
2. A kibocsátóra vonatkozó információk (befektetési jegy és kockázati tőkealap-jegy esetében az alapkezelőre vonatkozó információk)
A kibocsátó
a) teljes neve,
b) rövid neve,
c) székhelye,
d) adószáma,
e) cégjegyzékszáma,
3. Az értékpapír-sorozatra vonatkozó információk
a) az értékpapír neve,
b) az értékpapír előállítási módja: dematerializált / nyomdai úton előállított,
c) az értékpapír forgalomba hozatalának módja: nyilvános / zártkörű,
d) az értékpapír kibocsátásának időpontja,
e) az értékpapír devizaneme,
f) az értékpapír névértéke,
g) a forgalomba hozott értékpapír-sorozat össznévértéke,
h) határozott futamidejű értékpapír esetén az értékpapír lejáratának napja, vagy határozatlan futamidő esetén ennek megjelölése,
i) részvényre vonatkozó adatok:
– részvényfajta,
– részvényosztály,
j) ideiglenes részvényre vonatkozó adatok:
– részvényfajta,
– részvényosztály,
– befizetettség (százalékosan vagy névértékben meghatározva),
k) hitelviszonyt megtestesítő értékpapír esetében:
– kibocsátó fajtája: (állam, jegybank, önkormányzat, jogi személyiséggel rendelkező gazdálkodó szervezet vagy jogi személyiséggel rendelkező külföldi gazdálkodó szervezet fióktelepe, nemzetközi szervezet vagy saját joga alapján kötvény kibocsátására jogosult külföldi szervezet, hitelintézet, jelzálog-hitelintézet, egyéb),
– értékpapír fajtája: (államkötvény, átváltoztatható kötvény, diszkontkincstárjegy, jegybanki kötvény, jegyzési jogot biztosító kötvény, jelzáloglevél, kamatozó kincstárjegy, kincstári államkötvény, kincstári takarékjegy, kötvény, letéti jegy, egyéb),
l) befektetési jegy, kockázati tőkealap-jegy, ideiglenes kockázati tőkealap-jegy esetében a befektetési alapra, kockázati tőkealapra vonatkozó információk:
– befektetési alap / kockázati tőkealap teljes neve,
– befektetési alap / kockázati tőkealap fajtája: nyílt végű / zárt végű,
– határozott futamidejű hefektetési alap / kockázati tőkealap esetén az alap futamidejének vége.

2. melléklet az 1/2010. (I. 8.) PM rendelethez


A kérelmező egyéb tőzsdei termékre vonatkozó ISIN azonosító igénylésekor legalább a következő, az adott tőzsdei termékre vonatkozó adatokat bocsátja a központi értéktár rendelkezésére:
1. A tőzsdei tevékenységet végző szervezetre vonatkozó információk:
A tőzsdei tevékenységet végző szervezet
a) teljes neve:
b) rövid neve:
c) székhelye:
d) adószáma:
e) cégjegyzékszáma:
f) kapcsolattartó munkatársának neve:
g) kapcsolattartó munkatársának telefonszáma, telefaxszáma, e-mail címe:
2. A termékre vonatkozó információk:
a) a termék neve:
b) a termék lejárata:
c) kötés egység:
d) első kereskedési nap:
e) utolsó kereskedési nap:
f) delivery teljesítés módja: valódi / cash
g) kereskedési pénznem:
h) elszámolási pénznem:
i) a termék típusa: határidős / opciós
j) opció típusa: put / call
k) opció stílusa: amerikai / európai
l) küszöbár:
1

A rendeletet a 46/2011. (XII. 21.) NGM rendelet 1. § c) pontja hatályon kívül helyezte 2011. december 22. napjával.

2

A 6. § (2) bekezdését a (3) bekezdés hatályon kívül helyezte.

3

A 6. § (3) bekezdése ugyanezen bekezdés alapján hatályát vesztette.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére