• Tartalom

93/2009. (VII. 28.) FVM rendelet

93/2009. (VII. 28.) FVM rendelet

az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a falumegújításra és -fejlesztésre igénybe vehető támogatások részletes feltételeiről szóló 135/2008. (X. 18.) FVM rendelet módosításáról

2009.07.29.

A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény 81. § (3) bekezdésének a) pontjában kapott felhatalmazás alapján – a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter feladat- és hatásköréről szóló 162/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet 1. §-ának a) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva – a következőket rendelem el:

1. § (1) Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a falumegújításra és -fejlesztésre igénybe vehető támogatások részletes feltételeiről szóló 135/2008. (X. 18.) FVM rendelet (a továbbiakban: R.) 5. §-a a következő (7) bekezdéssel egészül ki:

„(7) A 4. és 5. számú melléklet szerinti települések városi jogállását a támogatási kérelem benyújtásának időpontjában kell vizsgálni.”

2. § Az R. 7. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

7. § (1) Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó vidékfejlesztési támogatásról szóló, 2005. szeptember 20-ai 1698/2005/EK tanácsi rendelet (a továbbiakban: EK Rendelet) 75. cikk 1. bekezdés a) pontja szerinti felelősségének eleget téve az Irányító Hatóság úgy rögzíti a projektek kiválasztásának eljárását, hogy teljesüljenek a következő közösségi rendelkezések:
a) a Helyi Vidékfejlesztési Stratégia (a továbbiakban: HVS) részét képező jogcímek esetében a projektek kiválasztása az EK Rendelet 62. cikk 4. pontja szerint a LEADEAR HACS-ok feladata;
b) az EK Rendelet IV. címének 4. szakaszában foglalt LEADER elvek szerint az alulról jövő megközelítéseket és a helyi sajátosságokat érvényesíteni kell a HVS végrehajtása során.
(2) A fenti elvek szerint történik a benyújtott működtetési és fenntarthatósági terv és HVS-hez való illeszkedés értékelése. Az adminisztratív ellenőrzés keretében végzett értékelés során a fenti eljárás és elvek úgy érvényesülnek, hogy a LEADER HACS-ok által szabályszerűen adott pontszámokat kell figyelembe venni a működtetési és fenntarthatósági terv értékelésénél, amennyiben az ellenőrzés során meghatározott pontszám és a LEADER HACS által adott pontszám közti eltérés a 10%-ot nem haladja meg.
(3) A támogatási kérelmet az MVH az e rendeletben meghatározott feltételek szerint bírálja el és az 1. számú mellékletben meghatározott pontozási rendszer alapján végzett értékeléssel, valamint a Törvény 32. § (1) bekezdés c) pont szerinti rangsor állításával döntést hoz.”

3. § Az R. 1. számú melléklete helyébe e rendelet melléklete lép.

4. § (1) E rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba azzal, hogy rendelkezéseit a 2008. október 19. és 2009. január 10. között benyújtott támogatási kérelmekre is alkalmazni kell.

(2) Az R. 3. § (6) bekezdés b) pontja hatályát veszti.

Melléklet a 93/2009. (VII. 28.) FVM rendelethez

1. „Duna-Pilis-Gerecse” Vidékfejlesztési Egyesület területén alkalmazandó pontozás

1. célterület:

Értékelési szempont megnevezése

Értékelés módja

Értékeléshez rendelhető pontszám

Szakmai

1. Legalább 3 egymással kapcsolatban álló, külön helyrajzi számmal rendelkező épületek felújítására irányul a fejlesztés

Tervdokumentáció

= Igen

5 pont

= Nem

0 pont

2. A fejlesztés a helyi vagy országos védelem alatt álló és látogatható épületek közvetlen környezetében (150 méter) álló épületek felújítására irányul:

Tervdokumentáció

= Igen

5 pont

= Nem

3 pont

3. Oktatási, kulturális és szociális létesítmények közvetlen közelében (150 méteren belül) valósul meg a fejlesztés:

Tervdokumentáció

= Igen

5 pont

= Nem

0 pont

4. Beruházásnak helyt adó település lélekszáma:

= 2500 fő feletti

= 1001-2500 fő közötti

= 1000 fő alatti

A kérelem benyújtásának évében január 1-jén hatályos KSH adatok alapján.

0 pont

2 pont

5 pont

5. A beruházás akadálymentesítésére is sor kerül:

Tervdokumentáció

= Összes, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élők számára is biztonságosan használhatóvá válik az épület)

5 pont

= Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében vagy nem teljes akadálymentesítés történik

3 pont

= Nem történik akadálymentesítés.

0 pont

Összesen:

25 pont

2. célterület:

Értékelési szempont megnevezése

Értékelés módja

Értékeléshez rendelhető pontszám

Szakmai

1. Zöldfelület növelése, ha a növekmény az eredeti terület

Kérelem alapján

= több mint 50%-a

6 pont

= 40,01%-50%-a

5 pont

= 30,01%-40%-a

4 pont

= 20,01%-30%-a

3 pont

= 10,01%-20%-a

2 pont

= legfeljebb 10%-a

1 pont

= nem történik zöldfelület növekedés

0 pont

2. Az ügyfél használati vagy látvány térelem elhelyezését tervezi

Kérelem alapján, tervdokumentáció

Max. 5 pont adható!

= 5 vagy több, mint 5 különböző típusú térelem elhelyezése

5 pont

= 3 vagy több, mint 3 különböző típusú térelem elhelyezése

3 pont

= 3-nál kevesebb különböző típusú térelem elhelyezése

1 pont

= Nem helyez el térelemet

0 pont

3. A beruházás a helyi vagy országos védelem alatt álló és látogatható épületek közvetlen környezetének felújítására irányul:

Kérelem alapján

= Igen

5 pont

= Nem

3 pont

4. Oktatási, kulturális és szociális létesítmények közvetlen közelében (150 méteren belül) valósul meg a fejlesztés:

Kérelem alapján

= Igen

5 pont

= Nem

0 pont

5. Beruházásnak helyt adó település lélekszáma:

= 2500 fő feletti

= 1001-2500 fő

= 1000 fő alatti

A kérelem benyújtásának évében január 1-jén hatályos KSH adatok alapján. (települési lakosságszám több település összefogásával megvalósuló fejlesztés esetén összeadódik)

1 pont

2 pont

4 pont

Összesen:

25 pont

3. célterület:

Értékelési szempont megnevezése

Értékelés módja

Értékeléshez rendelhető pontszám

Szakmai

1. A beruházás megvalósulási helye:

Tervdokumentáció alapján

= A beruházás leromlott állapotban lévő épületben, területen vagy használaton kívüli épületben, területen valósul meg;

4 pont

= A beruházás részben leromlott állapotban lévő épületben, területen vagy használaton kívüli épületben, területen valósul meg;

3 pont

= A beruházás egyéb területen valósul meg

2 pont

2. A beruházás bemutatása:

Tervdokumentáció alapján

Max. 7 pont adható!

= közművesített, fedetlen elárusítóhelyek kialakítására irányul;

4 pont

= közművesített, fedett elárusító helyek kialakítására irányul;

2 pont

= üzlet helyiség kialakítására irányul.

1 pont

3. A helyi piac működése:

Kérelem alapján

= folyamatosan, a hét minden napján nyitva tart;

3 pont

= hetente 4-6 napon nyitva tart;

2 pont

= hetente max. 3 napon nyitva tart.

0 pont

Partnerség:

Kérelem alapján, együttműködési megállapodás

= a beruházás több település szakmai és pénzügyi összefogásával valósul meg

3 pont

= a beruházás több település szakmai vagy pénzügyi összefogásával valósul meg

2 pont

= a beruházás összefogás nélkül valósul meg

0 pont

5. A Beruházásnak helyt adó település lélekszáma:

6. A beruházás akadálymentesítésére is sor kerül:

Tervdokumentáció

= Összes, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élő számára is biztonságosan használhatóvá válik)

= Nem történik akadálymentesítés

0 pont

Összesen:

25 pont

4. célterület:

Értékelési szempont megnevezése

Értékelés módja

Értékeléshez rendelhető pontszám

Szakmai

1. Közterületen vagy intézmény udvarán leromlott állapotú játszótér esetén

= a meglévő szabványosítása és bővítése (új használati térelem elhelyezése) történik
= a meglévő szabványosítása történik
= új kialakítása történik

78/2003. (XI. 27.) GKM rendeletnek megfelelően, (Helyszínrajzba illesztett játszótér elrendezési terv és műszaki leírás alapján.) A terület jelenlegi állapotát bemutató digitális fotó és tervdokumentáció alapján

6 pont
4 pont
2 pont

2. Fogyatékkal élők:

Telepítésre kerül olyan játszótéri eszköz, mely speciális kialakítású, azaz fogyatékkal élő gyermekek által is igénybe vehető

A játszótéri eszközök leírásának tartalma vagy a gyártó nyilatkozata alapján

= Igen

5 pont

= Nem

0 pont

3. Oktatási, kulturális és szociális létesítmények közvetlen közelében (150 méteren belül) valósul meg a fejlesztés

Kérelem alapján

= Igen

5 pont

= Nem

0 pont

4. Akadálymentesítés által megközelíthetővé válik a játszótér vagy a játszótéri eszköz:

Tervdokumentáció

= Igen

5 pont

= Nem

0 pont

5. A beruházásnak helyt adó település lélekszáma:

= 2500 fő feletti

4 pont

= 1001-2500 fő

2 pont

= 1000 fő alatti

1 pont

Összesen:

25 pont

Komplexitás

Értékelési szempont megnevezése

Értékelés módja

Értékeléshez rendelhető pontszám

1. A fejlesztés komplexitása, az intézkedés által megjelölt több célterülethez is kapcsolódik:

A kérelem alapján

= három vagy négy célterületet érinti

10 pont

= két célterületet érint

6 pont

= Egy célterület érint

2 pont

Horizontális

1. A megvalósítás helye a kedvezményezett térségek besorolásáról szóló 311/2007. (XI. 17.) Korm. rendelet 2. számú mellékletében foglalt leghátrányosabb helyzetű kistérségek, valamint az ezekkel azonos elbánásban részesülő, a társadalmi-gazdasági és infrastrukturális szempontból elmaradott, illetve az országos átlagot jelentősen meghaladó munkanélküliséggel sújtott települések jegyzékéről szóló 240/2006. (XI. 30.) Korm. rendeletben meghatározott, társadalmi-gazdasági és infrastrukturális szempontból elmaradott vagy az országos átlagot jelentősen meghaladó munkanélküliséggel sújtott települések;:

Kormányrendeletek mellékletei alapján

= Igen

5 pont

= Nem

0 pont

2. A beruházás hatása a foglalkoztatottságra:

A kérelem alapján

A fejlesztés által

= legalább 2 új munkahely jön létre

5 pont

= legalább 1 új munkahely jön létre

2 pont

= új munkahelyet nem hoz létre a fejlesztés

0 pont

3. Hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat:

A kérelem alapján

- nő,

- 25 év alatti pályakezdő fiatal,

- fogyatékkal élő,

- 40 évnél idősebb, 2 vagy több 10 éven aluli gyermeket nevelő munkavállaló

- 10 éven aluli gyereket nevelő egyedülálló munkavállaló

= legalább 1 fő hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat;

5 pont

= Nem alkalmaz hátrányos helyzetű munkavállalót.

0 pont

4. A támogatás révén tervezett új tevékenység vagy beruházás figyelembe veszi az energiahatékonyság követelményeit, a megújuló erőforrások használatát vagy a környezetbarát és környezetkímélő technológiák alkalmazásainak szempontjait:

Kérelem alapján

= Igen

5 pont

= Nem

0 pont

5. A beruházás veszélyezteti-e hosszú távon a természeti és kulturális értékek megőrzését, a fejlesztés által érintett, helyben élő, dolgozó emberek környezetét, életminőségét

Kérelem alapján

= Igen

0 pont

= Nem

5 pont

6. A kérelem HVS-hez való illeszkedése:

•    Megvalósítás során támogatható maximális projektméret;

Amennyiben a támogatási kérelem illeszkedik:

Nem illeszkedik:

HVS alapján

20 pont

0 pont

7. A kérelem tárgya egy a HVS-ben megjelölt komplex projekt megvalósítását segíti elő:

Kérelem, HVS

= Igen

5 pont

= Nem

0 pont

Összesen:

60 pont

Pénzügyi szempontok (pontszám nem változtatható)

Bázis évre vonatkozóan

Felhalmozási kiadások aránya meghaladja

az 5%-ot, akkor 1 pont;

a 9%-ot, akkor 2 pont;

a 13%-ot, akkor 3 pont.

Saját bevételek aránya meghaladja

az 5%-ot, akkor 1 pont;

a 9%-ot, akkor 2 pont;

a 13%-ot, akkor 3 pont

Pénzügyi stabilitás (működési bevételek fedezik-e a működési kiadásokat)

3 pont

Kérelmező értékelése

Beruházás befejezését követő első évre vonatkozóan

Felhalmozási kiadások aránya meghaladja

a 10%-ot, akkor 1 pont;

a 15%-ot, akkor 2 pont;

Saját bevételek aránya

Üzemeltetési vizsgálat

Amennyiben a személyi jellegű kifizetések a bázis évhez képest a benyújtást követő 4. évre 5% felett nőnek, akkor 5 százalékpontonként növekedésre 1 pont adható, de maximum 5 pont.

5 pont

Pénzügyi terv

max. 20 pont

Működtetési és fenntarthatósági terv

max. 30+10 pont

Max: 60 pont

2. Abaúj LEADER Egyesület területén alkalmazandó pontozás

=    Megoldási javaslat;

=    Megvalósítás során támogatható maximális projektméret;

=    Megvalósulás során támogatható minimális projektméret;

Amennyiben valamennyi szemponthoz illeszkedik:

1.3. Alsó-Tisza Vidék Fejlesztéséért Egyesület területén alkalmazandó pontozás

=    Támogatható szervezet (A HVS „Támogatási intenzitás” pontjában megjelölt szervezet);

=    Támogatási intenzitás.

Amennyiben a fenti szempontok közül legalább egy szemponthoz illeszkedik:

Nem illeszkedik:.

1. 4. „Bakonyalja-Kisalföld Kapuja” Vidékfejlesztési Egyesület területén alkalmazandó pontozás

1.5. Borsod-Torna-Gömör Egyesület területén alkalmazandó pontozás

1.6. Börzsöny-Duna-Ipoly Vidékfejlesztési Egyesület területén alkalmazandó pontozás

=    Támogatható szervezet (A HVS „Támogatási intenzitás” pontjában megjelölt szervezet).

Amennyiben valamennyi szemponthoz illeszkedik:

Nem illeszkedik:

HVS alapján

20 pont

0 pont

7. A kérelem tárgya egy a HVS-ben megjelölt komplex projekt megvalósítását segíti elő:

Kérelem, HVS

= Igen

5 pont

= Nem

0 pont

Összesen:

60 pont

Pénzügyi szempontok (pontszám nem változtatható)

Bázis évre vonatkozóan

Felhalmozási kiadások aránya meghaladja

az 5%-ot, akkor 1 pont;

a 9%-ot, akkor 2 pont;

a 13%-ot, akkor 3 pont.

Saját bevételek aránya meghaladja

az 5%-ot, akkor 1 pont;

a 9%-ot, akkor 2 pont;

a 13%-ot, akkor 3 pont

Pénzügyi stabilitás (működési bevételek fedezik-e a működési kiadásokat)

3 pont

Kérelmező értékelése

Beruházás befejezését követő első évre vonatkozóan

Felhalmozási kiadások aránya meghaladja

a 10%-ot, akkor 1 pont;

a 15%-ot, akkor 2 pont;

Saját bevételek aránya

a 10%-ot, akkor 1 pont;

a 15%-ot, akkor 2 pont;

Pénzügyi stabilitás (működési bevételek fedezik-e a működési kiadásokat)

2 pont

Üzemeltetési vizsgálat

Amennyiben a személyi jellegű kifizetések a bázis évhez képest a benyújtást követő 4. évre 5% felett nőnek, akkor 5 százalékpontonként növekedésre 1 pont adható, de maximum 5 pont.

5 pont

Pénzügyi terv

max. 20 pont

Működtetési és fenntarthatósági terv

max. 30+10 pont

Max: 60 pont

1. 7. Dél-Balatoni LEADER Vidékfejlesztési Nonprofit Zrt területén alkalmazandó pontozás:

1.8. Dél-Baranya Határmenti Települések Egyesülete területén alkalmazandó pontozás:

1. 9. Duna Összeköt Egyesület területén alkalmazandó pontozás:

1.10. Dunamellék-Felső-Kiskunság-Homokhátság-Sárköz LEADER Egyesület területén alkalmazandó pontozás

1.11. Eger Vidék Kincsei Térségi Vidékfejlesztési Nonprofit Kft területén alkalmazandó pontozás:
  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére