• Tartalom

82/2009. (IV. 10.) Korm. rendelet

82/2009. (IV. 10.) Korm. rendelet

egyes kormányrendeleteknek a közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. törvény módosításával összefüggő módosításáról1

2009.12.20.

A Kormány a közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. törvény 404. §-a (1) bekezdésének a), b) és e), valamint g)–i) és m) pontjában kapott felhatalmazás alapján és az Alkotmány 35. §-a (1) bekezdésének b) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

1. § A közbeszerzési és tervpályázati hirdetmények megküldésének és közzétételének részletes szabályairól, a hirdetmények ellenőrzésének rendjéről és díjáról, valamint a Közbeszerzési Értesítőben történő közzététel rendjéről és díjáról szóló 34/2004. (III. 12.) Korm. rendelet (a továbbiakban: közzétételi rendelet) 2. §-ának (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép, egyidejűleg a § a következő új (4) bekezdéssel egészül ki:

„(3) Ha a Szerkesztőbizottság által ellenőrzött hirdetmény tekintetében – kivéve a 11. § (4) bekezdésének c) pontja, valamint a 28. § (4) bekezdésének e) pontja szerinti esetet – a közbeszerzésre, illetőleg a közbeszerzési eljárásra vonatkozó jogszabályok megsértését jogerősen megállapították, a Szerkesztőbizottság adott hirdetményt ellenőrző lektora felett a munkáltatói jogkört gyakorló személy köteles megvizsgálni, hogy a lektor közszolgálati jogviszonyból származó kötelezettségét megszegte-e és a közszolgálati jogviszonyból származó kötelezettség megszegése esetén köteles a megfelelő jogkövetkezményeket alkalmazni.
(4) A szerkesztési, elektronikus hirdetménytovábbítási és hirdetmény-átalakítási, valamint az ellenőrzési díjból származó bevételekből a hirdetmények ellenőrzésének, feladásának, az Értesítő szerkesztésének, megjelentetésének, valamint a Kbt. által a Tanács honlapján közzétenni előírt információk közzétételének költségeit kell fedezni, illetőleg a bevételeket a Tanács előírt feladatainak ellátása során felmerülő kiadásokra kell fordítani.”

2. § (1) A közzétételi rendelet 6. §-a (5) bekezdésének d) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

[(5) A kérelemben meg kell adni az alábbiakat:]

d) az ajánlatkérő a Kbt. mely része, illetőleg fejezete szerinti eljárást alkalmazza, a Kbt. 21. §-ának (3) bekezdése és 161. §-ának (5) bekezdése szerinti esetben kifejezett nyilatkozatot arra nézve, hogy a hirdetményt az Értesítőben szükséges közzétenni;”

(2) A közzétételi rendelet 6. §-ának (5) bekezdése a következő új h)–j) ponttal egészül ki:

[A kérelemben meg kell adni az alábbiakat:]

h) a 7. § (5) bekezdése szerinti esetben a hirdetmény elektronikus átalakítására irányuló kérelmet;
i) az ajánlatkérőt a Tanács által vezetett ajánlatkérők nyilvántartásában [Kbt. 18. § (2) bekezdés] megjelölő azonosító számot;
j) eljárást megindító hirdetmény esetében a Kbt. 6. §-ának (2) bekezdése szerinti ellenjegyzés megtörténtére való utalást.”

3. § (1) A közzétételi rendelet 7. §-ának (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) A 6. § (1) bekezdése szerinti hirdetmények ellenőrzéséért, valamint az Értesítőben történő közzétételéért – a Kbt. 246. §-ának (5) bekezdésében megjelölt ajánlatkérők kivételével – szerkesztési díjat kell fizetni.”

(2) A közzétételi rendelet 7. §-ának (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép, egyidejűleg a § a következő új (5) és (6) bekezdéssel egészül ki:

„(4) A szerkesztési és az (5) bekezdés szerinti elektronikus hirdetmény-átalakítási díjat a Tanácsnak a Magyar Államkincstárnál vezetett MNB 10032000-01720361- 00000000 számú számlájára kell befizetni.
(5) Ha a kérelmező a hirdetményt a Tanácsnak nem elektronikus úton, illetve elektronikus úton, de nem a közbeszerzési eljárásokban elektronikusan gyakorolható eljárási cselekmények szabályairól, valamint az elektronikus árlejtés alkalmazásáról szóló 257/2007. (X. 4.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. rendelet) 7. §-ának (4) bekezdése szerinti módon küldi meg, a Tanács – kérelemre – a Korm. rendeletben meghatározott formátumnak megfelelő elektronikus formátumúvá alakítja át (elektronikus hirdetmény-átalakítás). A hirdetmény ilyen módon történő átalakításáért elektronikus hirdetmény-átalakítási díjat kell fizetni.
(6) Az elektronikus hirdetmény-átalakítási díj mértékére a 24/A. § (2) és (3) bekezdése alkalmazandó, azzal az eltéréssel, hogy a 24/A. § (3) bekezdése szerinti díj a Kbt. 250. §-a (3) bekezdése h) pontjának alkalmazásában [a Kbt. 98. §-ának (1) és (2) bekezdése szerinti hirdetmények esetében] irányadó.”

4. § (1) A közzétételi rendelet 10. §-ának (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) Amennyiben a Szerkesztőbizottság megállapítja, hogy a kérelem, illetőleg a hirdetmény nem felel meg a 8. §-ban foglaltaknak, a kérelmezőt – a hiány, illetőleg a jogszabályba ütköző előírás megjelölése mellett – a kérelem feladását követően legkésőbb két munkanapon belül írásban hiánypótlásra hívja fel.”

(2) A közzétételi rendelet 10. §-ának (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(3) A hiánypótlásra történő felhívásban a Szerkesztőbizottság tájékoztatást ad arról, hogy ha
a) a felhívás alapján benyújtott hirdetmény ismét nem felel meg a közbeszerzésekkel kapcsolatos jogszabályoknak, a hirdetmény a benyújtott tartalommal fog megjelenni;
b) az ajánlatkérő nem vagy nem a hirdetményben megadottal azonos adatokkal szerepel a Tanács által vezetett ajánlatkérők nyilvántartásában [Kbt. 18. § (2) bekezdés] és a felhívás alapján benyújtott hirdetmény feladását megelőző tizenötödik napig az ajánlatkérők nyilvántartásába nem jelentkezik be, vagy adatait nem módosítja, a hirdetmény nem fog megjelenni.”

5. § A közzétételi rendelet 11. §-ának (4) bekezdése a következő új d) ponttal egészül ki:

[(4) Abban az esetben, ha a hiánypótlásra történő felhívás alapján]

d) a kérelmező nem jelentkezett be vagy adatait nem módosította a Tanács által vezetett ajánlatkérők nyilvántartásában [Kbt. 18. § (2) bekezdés] a Szerkesztőbizottság a közzétételi kérelmet visszavontnak tekinti.”

6. § A közzétételi rendelet 13. §-ának (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(2) A hirdetmény javítására irányuló kérelemnek és a javított hirdetménynek az eredeti kérelem és hirdetmény feladását követően legkésőbb két munkanapon belül kell megérkeznie a Szerkesztőbizottsághoz.”

7. § A közzétételi rendelet 18. §-ának (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(2) A Tanács az alábbi közleményekben bekövetkezett változás esetén a közleményt teljes terjedelmében honlapján haladéktalanul hozzáférhetővé teszi:
a) a minősített ajánlattevők hivatalos jegyzékét;
b) a Tanács útmutatóit és az elnöki tájékoztatókat;
c) a minősített ajánlattevők hivatalos jegyzékébe vételének feltételeit és igazolási módjait meghatározó tájékoztatót, a hivatalos közbeszerzési tanácsadók névjegyzékét, a közbeszerzési eljárásban való részvételtől eltiltott ajánlattevők listáját és a Kbt. 1. §-ának (4) bekezdése szerinti nemzetközi kötelezettségekről szóló tájékoztatót;
d) a védett műhelyek nyilvántartásba vett adatait (névjegyzékét).”

8. § A közzétételi rendelet 20. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

20. § Abban az esetben, ha a kérelmező az Értesítőben közzéteendő hirdetmény közzététele mellett egyben azonos tartalmú hirdetménynek az Európai Unió Hivatalos Lapjában történő közzétételre való feladását is kezdeményezi a Szerkesztőbizottságnál, a hirdetmény Értesítőben történő közzétételéért, valamint a hirdetmények ellenőrzéséért csak a 7. § szerinti szerkesztési díjat kell befizetnie.”

9. § A közzétételi rendelet 23. §-a (4) bekezdésének d) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

[(4) A kérelemben meg kell adni az alábbiakat:]

d) az ajánlatkérő a Kbt. mely része, illetőleg fejezete szerinti eljárást alkalmazza, a Kbt. 250. §-ának (4) bekezdése alapján a Kbt. 98. §-ának (3) bekezdése szerinti közzététel esetén kifejezett nyilatkozatot arra nézve, hogy a hirdetményt az Európai Unió Hivatalos Lapjában kérik közzétenni;”

10. § A közzétételi rendelet 24. §-ának (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) A 22. § szerinti hirdetmények ellenőrzéséért – a Kbt. 44. §-ának (4) bekezdésében megjelölt ajánlatkérők kivételével – szerkesztési díjat kell fizetni.”

11. § A közzétételi rendelet a 34. §-t követően a következő címmel és 34/A. §-sal egészül ki:


„A Közbeszerzések Tanácsa honlapján történő
közzététel rendje

34/A. § (1) Ha a Kbt. bizonyos információknak a Tanács honlapján történő közzétételét írja elő, az ajánlatkérőnek csak azokat az információkat kell elektronikusan – a Tanács elnöke által kiadott tájékoztatóban foglaltaknak megfelelően – megküldenie a Tanács részére, amely információk nem állnak a Tanács rendelkezésére.
(2) A Kbt. által előírt, a Tanács honlapján történő közzététel céljából megküldésre kerülő információk megküldésekor az ajánlatkérőnek
a) hivatkoznia kell a Kbt.-nek az adott információ Tanács honlapján történő közzétételét előíró rendelkezésére;
b) meg kell adnia
ba) a nevét,
bb) az ajánlatkérőt a Tanács által vezetett ajánlatkérők nyilvántartásában [Kbt. 18. § (2) bekezdés] megjelölő azonosító számot,
bc) az adott közbeszerzési eljárás megkezdésének időpontját,
bd) hirdetménnyel induló eljárás esetén az eljárást megindító hirdetmény Értesítőben, illetőleg az Európai Unió Hivatalos Lapjában történő közzétételi időpontját és a hirdetmény számát,
be) a beküldött dokumentum típusát, ügyszámát és keletkezési időpontját.
(3) A Kbt. által előírt információk Tanács honlapján történő közzététele díjmentes.”

12. § (1) A tervpályázati eljárások részletes szabályairól szóló 137/2004. (IV. 29.) Korm. rendelet (a továbbiakban: tervpályázati rendelet) 7. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

7. § (1) A 14–21. § szerinti általános eljárási szabályoknak megfelelően kell a tervpályázati eljárást lefolytatni, ha a tervpályázat eredményeként megrendelésre kerülő tervezési szolgáltatás becsült értéke a Kbt. szerinti szolgáltatás megrendelésre vonatkozó közösségi értékhatárt eléri vagy meghaladja.
(2) Tervpályázat e rendelet szabályai szerint akkor is lefolytatható, ha a tervezési szolgáltatás becsült értéke a Kbt. szerint a szolgáltatás megrendelésre vonatkozó közösségi értékhatárt nem éri el.”

(2) A tervpályázati rendelet 24. §-ának (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) A tervpályázat kiírását, dokumentációját, valamint a tervpályázati eljárás során készült iratokat, jegyzőkönyveket, zárójelentést, továbbá a pályaművek feliratozását és szöveges részeit magyar nyelven akkor is el kell készíteni, ha a kiíró a hirdetményben más nyelvet határoz meg. Vita esetén a magyar nyelvű szöveg az irányadó.”

13. § A közbeszerzési eljárásokban elektronikusan gyakorolható eljárási cselekmények szabályairól, valamint az elektronikus árlejtés alkalmazásáról szóló 257/2007. (X. 4.) Korm. rendelet 9. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

9. § (1) A Közbeszerzési Értesítő a Közbeszerzések Tanácsa által szerkesztett, a Közbeszerzések Tanácsa honlapjáról elérhető, díjtalan elektronikus kiadvány.
(2) Ha a Kbt. a közbeszerzési eljárással kapcsolatos információk, illetve tájékoztatás ajánlatkérő honlapján történő közzétételét írja elő és az ajánlatkérő nem rendelkezik saját honlappal, e kötelezettség – a Kbt. ellentétes rendelkezésének hiányában – a szolgáltató adott közbeszerzési eljáráshoz kapcsolódó információk megjelenítésére szolgáló honlapján is teljesíthető.
(3) Az ajánlatkérő az egyes közbeszerzési eljárásokra vonatkozó, nyilvános információkat saját honlapján, illetve a szolgáltató az adott eljáráshoz kapcsolódó információk megjelenítésére szolgáló nyilvános felületén is megjelentetheti. Hirdetmények esetében a közzétételre a Kbt.-ben meghatározott módon, időben és tartalommal kerülhet sor.”

14. § (1) Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba és 2010. december 31-én hatályát veszti.

(2) E rendelet rendelkezéseit a hatálybalépését követően megkezdett közbeszerzésekre, beszerzésekre, tervpályázatokra, illetőleg az ezekkel kapcsolatban a kérelmező által feladott, illetőleg megküldött hirdetményekre kell alkalmazni.

(3) Hatályát veszti a közzétételi rendelet 18. §-ának (3) bekezdése, a tervpályázati rendelet 23. §-a, és a védett foglalkoztatók részére fenntartott közbeszerzések részletes szabályairól szóló 302/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet 3. §-ának (2) bekezdése, valamint 4. §-ának (2), (4) és (6) bekezdése.

a) 4. §-ának (1) bekezdésében az „ajánlások,” szövegrész helyébe az „útmutatók,” szövegrész;

b) 6. §-a (5) bekezdésének e) pontjában a „[szükség szerint utalást a Kbt. 245. §-ának (5) bekezdésére, 274. §-ának (2) bekezdésére vagy 298. §-ának (3) bekezdésére]” szövegrész helyébe a „[szükség szerint utalást a Kbt. 245. §-ára];

c) 8. §-ának c) pontjában a „szerkesztési díj” szövegrész helyébe a „szerkesztési, illetőleg hirdetmény-átalakítási díj” szövegrész;

g) 24/A. §-ának (1) bekezdésében a „közbeszerzési eljárásokban elektronikusan gyakorolható eljárási cselekmények szabályairól és az Elektronikus Közbeszerzési Rendszerről szóló 167/2004. (V. 25.) Korm. rendelet (a továbbiakban: ER.) 11. §-ának (4) bekezdése szerinti módon küldi meg, a Tanács – kérelemre – az ER.-ben meghatározott” szövegrész helyébe a „közbeszerzési eljárásokban elektronikusan gyakorolható eljárási cselekmények szabályairól, valamint az elektronikus árlejtés alkalmazásáról szóló 257/2007. (X. 4.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. rendelet) 7. §-ának (4) bekezdése szerinti módon küldi meg, a Tanács – kérelemre – a Korm. rendeletben meghatározott” szövegrész;

h) 26. §-ának (2) bekezdésében „az ER. szerinti követelmények” szövegrész helyébe „a Korm. rendelet szerinti követelmények” szövegrész lép.

(2) A gyógyszerek és gyógyászati segédeszközök közbeszerzésének részletes és sajátos szabályairól szóló 130/2004. (IV. 29.) Korm. rendelet 2. §-ának (4) bekezdésében a „Kbt. 7/A., illetőleg 28. címe” szövegrésze helyébe a „Kbt. 7/A. címe” szövegrész lép.

(3) Az államtitkot vagy szolgálati titkot, illetőleg alapvető biztonsági, nemzetbiztonsági érdeket érintő vagy különleges biztonsági intézkedést igénylő beszerzések sajátos szabályairól szóló 143/2004. (IV. 29.) Korm. rendelet

a) 1. §-ának (2) bekezdésében a „Kbt. IV. és VI. fejezete” szövegrész helyébe a „Kbt. IV. fejezete” szövegrész, a „nemzeti” szövegrész helyébe pedig a „közösségi” szövegrész;

b) 14. §-ának (2) és (4) bekezdésében a „nemzeti közbeszerzési értékhatárokat” szövegrész helyébe a „közösségi közbeszerzési értékhatárok felét” szövegrész;

c) 16. §-a (1) bekezdésének c) pontjában az „illetőleg f) pontja” szövegrész helyébe az „illetőleg g) pontja” szövegrész lép.

(4) A védelem terén alapvető biztonsági érdeket érintő, kifejezetten katonai, rendvédelmi, rendészeti célokra szánt áruk beszerzésére, illetőleg szolgáltatások megrendelésére vonatkozó sajátos szabályokról szóló 228/2004. (VII. 30.) Korm. rendelet 15. §-ának (3) bekezdésében az „egyszerű közbeszerzési eljárás értékhatárt” szövegrész helyébe az „egyszerű közbeszerzési eljárás értékhatárát” szövegrész lép.

(5) A védett foglalkoztatók részére fenntartott közbeszerzések részletes szabályairól szóló 302/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet

a) 1. §-ának (2) bekezdésében a „Kbt. 1. § (3) bekezdése” szövegrész helyébe a „Kbt. 1. § (4) bekezdése” szövegrész;

b) 3. §-ának (1) bekezdésében a „(2) és (3) bekezdésben” szövegrész helyébe a „(3) bekezdésben” szövegrész;

c) 4. §-ának (1) bekezdésében a „(2)–(6) bekezdésben” szövegrész helyébe a „(3) és (5) bekezdésben” szövegrész lép.

16. § (1) 2010. január 1-jén a közzétételi rendelet

a)2

b) 25. §-ának d) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

[25. § A Szerkesztőbizottság a kérelem kézhezvételét követően a kérelmet és a hirdetményt az alábbi szempontok szerint ellenőrzi:]

d) a hirdetmény megfelel-e a közbeszerzésekkel kapcsolatos jogszabályoknak;”

c) 26. §-ának (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(2) A hirdetménynek az Európai Unió Hivatalos Lapjában történő közzétételre való feladására – a 24/A. § szerinti eset kivételével – elektronikus úton kerül sor.”

d) 26. §-ának (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(4) A hirdetmény feladásának napjáról a Szerkesztőbizottság a kérelmezőt a feladás napján elektronikus úton haladéktalanul tájékoztatja.”

e) 28. §-a (4) bekezdésének c) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

[(4) Abban az esetben, ha a hiánypótlásra történő felhívás alapján]

c) a kérelmező az eredetileg vagy a hiánypótlásra történő felhívás alapján benyújtott hirdetménnyel kapcsolatban az elektronikus hirdetménytovábbítási díjat ismételten nem vagy nem az előírt mértékben fizette be, a Szerkesztőbizottság a közzétételi kérelmet visszavontnak tekinti;”

(2) 2010. július 1-jén a közzétételi rendelet

a) 6. §-ának (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(3) A kérelem elektronikus úton nyújtható be.”

b) 19. §-ának (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(2) Az (1) bekezdés szerinti hirdetményeket a Szerkesztőbizottság – tájékoztató jelleggel – a hirdetménynek az Európai Unió Hivatalos Lapjában történő közzétételre való feladását követően legkésőbb az ötödik napon, illetőleg az Értesítő azt követően megjelenő számában teszi közzé az Értesítőben.”
1

A rendelet – a 14. §-ának (1) bekezdése alapján – hatályát vesztette 2010. december 31. napján.

2

A 16. § (1) bekezdés a) pontját a 292/2009. (XII. 19.) Korm. rendelet 250. §-a hatályon kívül helyezte.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére