• Tartalom

8/2009. (I. 30.) HM utasítás

8/2009. (I. 30.) HM utasítás

a 2009. évi intézményi költségvetési tervjavaslatok elkészítésének és jóváhagyásának rendjéről*

2009.01.30.
A honvédelemről és a Magyar Honvédségről szóló 2004. évi CV. törvény 52. § (1) bekezdésének f) pontja alapján – figyelemmel az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 49. § (5) bekezdésének a) pontjára, valamint az államháztartás működési rendjéről szóló 217/1998. (XII. 30.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Ámr.) elemi költségvetésre vonatkozó előírásaira – a 2009. évi intézményi költségvetési tervjavaslatok elkészítésének rendjére a következő utasítást adom ki.

1. § Az utasítás hatálya a Honvédelmi Minisztériumra (a továbbiakban: HM), a miniszter közvetlen alárendeltségébe, közvetlen és fenntartói irányítása, valamint közvetlen felügyelete alá tartozó szervezetekre, a katonai ügyészségekre, továbbá a Magyar Honvédség (a továbbiakban: MH) katonai szervezeteire (a továbbiakban együtt: honvédelmi szervezet) terjed ki.

Az intézményi költségvetési tervezés
végrehajtásának főbb elvei

2. § (1) A 2. melléklet szerinti pénzügyi jellegű előirányzatokat, a saját pénzügyi és számviteli szervezeti elemmel rendelkező honvédelmi szervezetek (a továbbiakban: SGSZ) kivételével a HM Közgazdasági és Pénzügyi Ügynökség (a továbbiakban: HM KPÜ) szervezeti elemei tervezik.

(2) Az MH és a logisztikai ellátási (utaltsági) körébe tartozó honvédelmi szervezetek csapatköltségvetésének logisztikai jellegű előirányzatait, valamint az MH és a HM központi logisztikai költségvetését a Honvédelmi Minisztérium fejezet 2009–2012. évi költségvetési tervének összeállításához szükséges adatszolgáltatás rendjéről szóló 61/2008. (HK 13.) HM utasításban (a továbbiakban: 61/2008. HM ut.) meghatározottak figyelembevételével és a Honvédelmi Minisztérium fejezet központi és intézményi gazdálkodásának rendjéről szóló 102/2007. (HK 18.) HM utasítás (a továbbiakban: 102/2007. HM ut.) 46. §-a alapján a HM Fejlesztési és Logisztikai Ügynökség (a továbbiakban: HM FLÜ) – az MH Összhaderőnemi Parancsnokság (a továbbiakban: MH ÖHP) és az MH Honvéd Egészségügyi Központ (a továbbiakban: MH HEK) bevonásával – tervezi.

(3) A honvédelmi szervezetek ingatlanfenntartásának és -üzemeltetésének központi kiadásait – figyelembe véve a 4. § (7) bekezdésében foglaltakat – a HM Infrastrukturális Ügynökség (a továbbiakban: HM IÜ) tervezi.

(4) A miniszteri és HM honvéd vezérkar főnöki (a továbbiakban: HVKF) tartalékokat, valamint a különböző évközi (többlet)feladatok fedezetére a költségvetési alcímektől megvonásra javasolt előirányzatokat a HM KPÜ tervezi. A miniszteri és HVKF-i tartalékok évközi felhasználására a HM KPÜ, a megvont előirányzatok felhasználására pedig a HM Védelmi Tervezési Főosztállyal egyeztetve a HM KPÜ javaslatot terjeszt fel.

(5) Az 1/1–1/4 költségvetési alcímek honvédelmi szervezetei, valamint az SGSZ-ek – a HM KPÜ adatszolgáltatására is alapozva – összevont intézményi (a pénzügyi és logisztikai jellegű előirányzatokat együttesen tartalmazó) költségvetési tervjavaslatot készítenek.

(6) A nemzetközi feladatok és rendezvények költségvetési tervjavaslatainak összeállítása során a 15. és a 16. §-okban meghatározottak szerint kell eljárni.

(7) A HM Katona-egészségügyi Kiválósági Központ (a továbbiakban: HM KEKK) elemi költségvetési tervjavaslatát az MH HEK – a HM KEKK-kel együttműködve – saját költségvetési kerete terhére állítja össze, amely tartalmazza a HM KEKK akkreditációjához kapcsolódó programok előirányzatait is. Az elemi költségvetés jóváhagyásával egyidejűleg kerül sor az előirányzat átcsoportosításra.

3. § (1) A csapat és a központi tagozat költségvetési javaslatainak elkészítésénél a 102/2007. HM ut., valamint a 61/2008. HM ut. – különösen a 2. §-ának – vonatkozó előírásait jelen utasításban foglaltaknak megfelelően kell alkalmazni.

(2) A költségvetési tervjavaslatokat a 2009. év során végrehajtandó, az éves feladattervben meghatározott feladatok, valamint a hatályos normák, normatívák és az aktuális mérőszámok figyelembevételével, a 61/2008. HM ut.-ban foglaltakra is tekintettel, a HM tárca 2009. évre jóváhagyott és visszatervezett „erőforrásterv”-ére, valamint a fejezet 2009. évi éves beszerzési tervére is alapozottan kell elkészíteni.

4. § (1) A tervezés végrehajtásához jóváhagyott hazai és nemzetközi tervezési keretszámokról a HM KPÜ az érintett szervezeteket – a nemzetközi feladatok tekintetében a keretgazdákat és a rájuk vonatkozó mértékben a költségviselő katonai szervezeteket is egyidejűleg – írásban tájékoztatja.

(2) A HM KPÜ a hazai központi logisztikai tervezési keretszámokat a HM FLÜ-nek adja ki, a hazai csapat logisztikai keretszámok pedig az MH ÖHP, illetve az MH HEK részére kerülnek kiadásra, a HM FLÜ egyidejű tájékoztatása mellett. Az MH ÖHP keretkiadó levele tájékoztató jelleggel tartalmazza az MH HEK részére kiadott logisztikai keretszámokat is.

(3) A HM KPÜ a nemzetközi központi és csapatlogisztikai és infrastrukturális tervezési keretszámokat szakterületüket érintően a HM FLÜ-nek, az MH ÖHP-nak, az MH HEK-nek és a HM IÜ-nek adja ki. (Az MH ÖHP és az MH HEK központi logisztikai kereteiről a HM FLÜ-t és az MH HEK csapatlogisztikai kereteiről az MH ÖHP-t egyidejűleg tájékoztatja.)

(4) A kiadott keretek nem léphetőek túl, azoknak meg kell egyeznie a tárca 2009. évre elfogadott erőforrástervével, figyelembe véve a HM Kollégiumának döntéseit.

(5) A honvédelmi szervezetek részére kiadásra kerülő kiadási tervezési keretszámok a (6) bekezdésben foglaltak kivételével teljes egészében költségvetési támogatással kerülnek biztosításra. A honvédelmi szervezetek a (6) bekezdésben foglaltak kivételével saját bevételt nem tervezhetnek.

(6) A HM Állami Egészségügyi Központ (továbbiakban: HM ÁEK), az MH HEK, a HM IÜ, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem (továbbiakban: ZMNE) részére kiadott, valamint egyes nemzetközi keretek (MFO, UNFICYP, HM FLÜ „Nemzeti támogatás” feladat) és a térítés ellenében történő munkahelyi étkeztetés tevékenységekre kiadott keretszámoknak megfelelően a kiadási előirányzatok fedezeteként bevételi előirányzatokat kell tervezni. A kiadott bevételi előirányzatkeretek a tervezés során nem léphetőek túl.

(7) A HM ÁEK esetében a személyi juttatások és a munkaadókat terhelő járulékok kiemelt előirányzatok forrását elsősorban az Országos Egészségbiztosítási Pénztártól (a továbbiakban: OEP) kiutalásra tervezett támogatásértékű bevételek biztosítják.

(8) Az MH 2009. évi logisztikai kerete nem tartalmazza a HM és a HM Elektronikai és Logisztikai Vagyonkezelő Zrt. között kötött „Elhelyezési Szolgáltatási Szerződés” hatálya alá tartozó elhelyezési kiadásokat. A 38-as anyagnemkódon csak a bánkúti és békéscsabai radarállomások, az energia- és közműdíjak kivételével az MH Kiképzési, Oktatási és Regeneráló Központok, a Veszprémi védett objektum kiadásai, a HM ÁEK és az MH HEK steril takarításának és a katonai repülőterek felszállópálya-karbantartásának kiadása, a külföldi missziók közműdíjai, továbbá a Magyar Köztársaság Katonai Felderítő Hivatal (továbbiakban: MK KFH) és a Magyar Köztársaság Katonai Biztonsági Hivatal (továbbiakban: MK KBH), valamint a katonai ügyészségek kiadásai az intézményi működési kiadások között tervezhetők.

(9) Az elemi költségvetési javaslatok jóváhagyásáig a kiadott – személyi juttatások és munkáltatót terhelő járulékok nélküli – előirányzati keretek 75%-áig lehet kötelezettséget vállalni úgy, hogy a pénzügyi teljesítésre vonatkozóan figyelembe kell venni az időarányos finanszírozás szabályait.

(10) A fejezeti egyensúlyi tartalék tervezési keretszámai nem kerülnek kiadásra, az ezen keret terhére megtervezett feladatok végrehajtásához szükséges pótelőirányzatok év közben, kormányzati döntéseknek megfelelően kerülnek biztosításra.

5. § (1) A költségvetési tervjavaslatokat részletes számszaki bizonyítással és szöveges indokolással kell alátámasztani. A szöveges indokolás tartalmazza a végrehajtandó feladat pontos meghatározását (a jogszabály, parancs, határozat, engedélyező ügyirat számával és a feladat elrendelőjének megnevezésével).

(2) A számszaki bizonyítás, illetve a szöveges indokolás biztosítja az elöljáró és a felügyeleti szerv részére az előirányzat-igény elbírálásához szükséges információkat.

(3) A számszaki bizonyítást az államháztartás szervezetei beszámolási és könyvvezetési kötelezettségének sajátosságairól szóló 249/2000. (XII. 24.) Korm. rendelet 9. melléklete szerint összeállított HM számlarend megfelelő főkönyvi számlaszámai és a HM KGIR címrendkódjai (4. melléklet) alkalmazásával kell végrehajtani, az 1. melléklet szerinti formában, továbbá a 3. melléklet szerinti összesítéssel.

(4) A ZMNE, a HM ÁEK, valamint az MH Kinizsi Pál Tiszthelyettes Szakképző Iskola (a továbbiakban: MH KPTSZI) érdekében 2009. évben várhatóan felmerülő kiadásokat minden tervező honvédelmi szervezetnek a tervjavaslatától elkülönítetten, adatszolgáltatási jelleggel önálló mellékletben – címrendkódonként (a továbbiakban: CRK) és kiemelt előirányzat-bontásban – külön is be kell mutatnia.

6. § Azon honvédelmi szervezet, amely az alapító okirata szerinti vállalkozási tevékenységet folytat, elkülönítetten és teljeskörűen megtervezi kiadásait és bevételeit oly módon, hogy annak ellenőrzése az év során mindenkor biztosított legyen (a tervet nem kell felterjeszteni). A keretszámok a vállalkozási tevékenység előirányzatait nem tartalmazzák.

7. § A fejezeti kezelésű előirányzatokat a 6. melléklet szerint, az abban kijelölt honvédelmi szervezetek tervezik. A fejezeti kezelésű előirányzatok 2009. évi felhasználásának rendjét külön HM utasítás szabályozza.

8. § A költségvetési tervjavaslatok felterjesztését (megküldését) és felülvizsgálatát – a 19. § (1) bekezdésben foglaltak kivételével – a szolgálati út betartásával kell végrehajtani.

9. § A felülvizsgált intézményi költségvetési tervjavaslatok – a 3. mellékletet is alkalmazva – az Ámr. 44. § (1) bekezdése alapján legkésőbb 2009. március 31-ig jóváhagyásra kerülnek.

A tervezés részletes szabályai

10. § (1) A „2. Magyar Honvédség” költségvetési címhez tartozó honvédelmi szervezetek esetében (kivéve a külképviseleteket) a pénzügyi, valamint a logisztikai jellegű előirányzatokra külön-külön kell elkészíteni a számszaki bizonyítást és a szöveges indoklást.

(2) A pénzügyi jellegű előirányzatok körét a 2. melléklet szerinti számlacsoportok, előirányzati főkönyvi számlaszámok tartalmazzák.

A pénzügyi jellegű előirányzatok tervezése

11. § (1) A pénzügyi jellegű előirányzatokat a saját pénzügyi és számviteli elemmel nem rendelkező honvédelmi szervezetek esetében a szervezet pénzügyi ellátását végző HM KPÜ Gazdálkodás Támogató és Pénzügyi Ellátó Referatúrák (továbbiakban: HM KPÜ GTPER), az SGSZ-ek vonatkozásában azok pénzügyi és számviteli szervezeti elemei tervezik.

(2) Az előirányzatok tervezéséhez a HM KPÜ bázisadatokat szolgáltat az alábbi költségvetési tételeken:

a) rendszeres személyi juttatás,

b) jutalom,

c) jubileumi jutalom,

d) az a–c) pontok szerinti kiadások járulékai,

e) biztosítási díjak közül a munkáltatói hozzájárulás a Honvéd és egyéb önkéntes és magánnyugdíjpénztár, továbbá a Honvéd önkéntes és egyéb kölcsönös kiegészítő egészségbiztosító pénztár tagdíjhoz,

f) iskolakezdési támogatás.

(3) Nem tervezhetőek a következő előirányzatok:

a) a létszámcsökkentéssel kapcsolatos járandóságok (a munkából történő felmentés idejére fizetett illetmény, végkielégítés stb.);

b) a „prémium évek” programban részt vevőkkel, valamint a különleges foglalkoztatási állománnyal kapcsolatos személyi juttatások, illetve járulékok;

c) a pályakezdő diplomások ösztöndíjas foglalkoztatásának kiadásai;

d) illetményemelés;

e) 2009. évre vonatkozóan a 13. havi illetmény, illetve azok kompenzációja.

E kiadások mértékének felmérését, illetve finanszírozását külön intézkedések szabályozzák.

(4) A költségvetési javaslatokban a hivatásos, a szerződéses, a köztisztviselői és a közalkalmazotti állomány részére rendszeres járandóságként számfejtett juttatásokat 2008. december és 2009. november közötti, eseti kifizetéseknél pedig 2009. január és december közötti időszakra járó juttatásokat kell megtervezni a hatályos ellátási normák, azok hiányában a 2008. december havi kifizetések alapulvételével.

(5) A költségvetési engedélyezett létszámkeret (a tervezési létszám) a 2009. január 1-jei statisztikai állományi létszám. A létszámot a missziókban részt vevők esetében az állományilletékes honvédelmi szervezetnél („anyaalakulatnál”) kell kimutatni a hazai személyi kifizetésekkel összhangban. A devizajárandóságokat – létszám nélkül – az MH 64. Boconádi Szabó József Logisztikai Ezred költségvetése tartalmazza.

(6) A 2009. évi költségvetési javaslat számszaki bizonyításában a hivatásos és szerződéses állomány rendszeres személyi juttatásait 2,6%-os mértékű egészségügyi távolléttel csökkenteni kell, melyet külön soron állománycsoportonként és tételenként kell kimutatni.

(7) A HM KPÜ a (2) bekezdésben meghatározott juttatásokról készített adatszolgáltatásait – melyek illetményátlagai a 2008. évi záró statisztikai létszámra készülnek – 2009. február 10-ig megküldi a tervezésben érintett szerveknek. E szervek felülvizsgálják és szükség szerint korrigálják azokat, kiegészítik a nem rendszeres és külső személyi juttatásokkal és járulékaikkal (ideértve a helyileg kifizetésre kerülőket is) a következők figyelembevételével:

a) jutalomra a katonák illetményéről és illetményjellegű juttatásairól, valamint a közalkalmazottak jutalmazásáról szóló 3/2002. (I. 25.) HM rendeletben meghatározott felszámítási alap 1%-a, a HM Igazgatása esetében a TÉR fedezetére a köztisztviselők esetében a 12%-a – tervezhető, amelyet állománycsoportonként kell kimutatni;

b) a magasabb parancsnoki és meghatározott célú jutalmakat, a megbízási és helyettesítési díjakat, valamint az állományon kívüliek juttatásait a keretengedélyek alapján kell tervezni;

c) a hivatásos és a szerződéses állomány után túlszolgálati díj a 2009. január havi távolléti díj 20%-os mértékéig tervezhető. Az állandó főfoglalkozású és katonai beosztásban foglalkoztatott közalkalmazottak részére a rendkívüli munkavégzési díj a január havi béralap 20%-ának megfelelő összegben tervezhető, míg az időszaki és részfoglalkozásúak részére a biztosított éves béralap 1/12-ed része 20%-ának megfelelő rendkívüli munkavégzési díjkeret tervezhető;

d) a különböző szociális juttatásokat, támogatásokat, költségtérítéseket az érvényben lévő normák, normatívák, illetve statisztikai adatokra alapozottan kell tervezni. Az egyéb költségtérítések előirányzati számlaszámon tervezett kiadásokat a kapcsolódó teljesítési főkönyvi számlaszámok szerint megbontva kell bemutatni. Az albérletidíj-hozzájárulás tervezésekor a HM rendelkezése alatt lévő lakások és helyiségek bérletéről, elidegenítéséről, valamint a lakhatás támogatásáról szóló 6/1994. (IV. 30.) HM rendelet rendelkezéseit kell figyelembe venni. Az iskolakezdési támogatás mértéke gyermekenként 20 700 Ft/év;

e) a ruházati költségtérítések vonatkozásában a köztisztviselői állomány részére a 2009. évi tervjavaslatban 77 300 Ft/fő/év készpénz kifizetését kell tervezni. A hivatásos állomány ruházati költségtérítésének összege 15 000 Ft/fő/év, a közalkalmazotti állományé 45 000 Ft/fő/év;

f) az étkezési hozzájárulás 6000 Ft/fő/hó, a bankkártya- költségtérítés 2000 Ft/fő/év;

g) az önkéntes és magán-nyugdíjpénztári tagok tagdíjának munkáltatói támogatása a távolléti díj 4, illetve 2%-ának megfelelő, míg az önkéntes egészségbiztosító pénztártagok tagdíjához munkáltatói hozzájárulásként 3600 Ft/fő/hó költségvetési támogatást kell tervezni;

h) a lakáskiürítések és cseretérítések egyszeri pénzbeni megváltását a HM IÜ tervezi és az intézményi (csapat) költségvetésében szerepelteti, s erről adatszolgáltatást is teljesít a HM KPÜ felé. A részleges lakásfelújítási átalányt és a lakáskarbantartási kiadásokat – a HM rendelkezésű lakás bérbeadásával és a lakáscélú támogatásokkal összefüggő, a honvédelmi szervekre háruló egyes feladatok ellátásáról, a lakásgazdálkodási és a lakóház-kezelési szervek feladatairól, a lakásbizottságok működéséről, továbbá a szállóférőhely-gazdálkodás és a szállóbérlet szabályairól szóló 63/1995. (HK 33.) HM utasítás alapján – a HM KPÜ GTPER a rendelkezésre álló bázisévi adatok alapján tervezi és a központi költségvetési tervjavaslatában szerepelteti;

i) a devizajárandóságok kivételével a nem rendszeres személyi juttatások előirányzata a 2008. évi eredeti előirányzathoz képest nem növelhető;

j) külső személyi juttatásként a HM és MH szervezeteknél munkavégzésre irányuló egyéb jogviszony keretében foglalkoztatottak és a fegyveres erők állományába nem tartozók járandóságait kell megtervezni, figyelemmel a katonai és rendvédelmi felsőoktatási intézmények vezetőinek, oktatóinak és hallgatóinak jogállásáról szóló 1996. évi XLV. törvényre, valamint a kiadott keretengedélyekre. Az önkéntes tartalékos katonai szolgálatot vállalókra kiadási előirányzat nem tervezhető;

k) a HM KPÜ GTPER-ek személyi állományának étkezési jeggyel történő ellátása érdekében az f) pont szerinti étkezési hozzájárulás előirányzatát a honvédelmi szervezet tervjavaslatában kell megtervezni és az étkezési jegyeket a jóváhagyott előirányzatok terhére biztosítani.

12. § (1) A társadalombiztosítási (a továbbiakban: tb) járulék mértéke a 2009. évre vonatkozóan 29%. Ezen belül a nyugdíj-biztosítási járulék 24%-os, az egészségbiztosítási járulék 5%-os (természetbeni egészségbiztosítási járulék: 4,5%, pénzbeli egészségbiztosítási járulék: 0,5 %) mértékű.

(2) A munkaadói járulék mértéke 3%.

(3) A tételes egészségügyi hozzájárulás összege 2009. évre vonatkozóan 1950 Ft/fő/hó.

(4) A táppénz-hozzájárulást a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló 1997. évi LXXX törvény 19. §-a szerint kell tervezni. A táppénzkifizetések átlagos mértéke 70%.

13. § (1) A társadalom-, szociálpolitikai és egyéb tb-juttatások számlacsoportba tartozó költségvetési előirányzatok tervezésénél a hivatásos, szerződéses és hadköteles katonák, honvédségi közalkalmazottak egyes illetményen kívüli pénzbeli szociális ellátásairól szóló 14/2002. (III. 29.) HM rendelet vonatkozó rendelkezéseit kell figyelembe venni. A minimálbér összege 2009. január 1-jétől 71 500 Ft/hó. Az öregségi nyugdíj minimuma 28 500 Ft/hó.

(2) A személyi és pénzügyi jellegű dologi előirányzatokat a hivatásos, szerződéses és hadköteles katonák, valamint a honvédségi közalkalmazottak egyes költségtérítéseiről szóló 21/2002. (IV. 10.) HM rendeletben foglaltakat alapul véve kell tervezni.

(3) A belföldi reprezentációról szóló 83/2004. (HK 24.) HM utasításban foglaltak szerint kell a személyi és a rendezvényi reprezentációt normatív reprezentációs kiadásként tervezni. A normatív reprezentációs kiadásokat külön-külön részletes szöveges és számszaki indokolással is alá kell támasztani.

(4) A személyi és a természetbeni juttatások – ideértve a természetbeni juttatások után a munkáltatót terhelő adók és járulékok megfizetéséhez és bevallásához szükséges adatszolgáltatás teljesítéséről szóló 415/2007. (HK 22.) HM Közgazdasági és Pénzügyi Ügynökség vezérigazgatói intézkedésben (a továbbiakban: 415/2007. HM KPÜ int.) felsorolt juttatásokat is – a munkáltatót terhelő szja-, tb- és munkaadói járulék megfizetése központilag történik. A honvédelmi szervezet a HM KPÜ által központilag teljesített befizetések előirányzatait az elemi költségvetési tervjavaslatában – a 415/2007. HM KPÜ int.-ben felsorolt juttatások esetében statisztikai adatokra alapozottan – teljeskörűen szerepelteti.

(5) A jóváhagyott családalapítási támogatási keretek költségvetési támogatással fedezetten nem tervezhetők. A tárgyévben e jogcímeken törlesztésként befolyó bevételeket, valamint az azoknak megfelelő összegű kiadásoknak az előirányzatait adatszolgáltatási jelleggel a tervjavaslat külön mellékleteként kell megküldeni, felterjeszteni. A családalapítási támogatási keretek központosított, 1/2 alcímen történő tervezését – az adatszolgáltatások alapján – a HM KPÜ végzi.

(6) A kincstári számlavezetési díjat:

a) az elsődleges számlákra vonatkozóan, valamint a személyi juttatásokhoz és járulékaihoz kapcsolódó másodlagos számlák esetében a HM KPÜ a központi költségvetéseiben,

b) a honvédelmi szervezetek az intézményi számláikra vonatkozóan önállóan tervezik.

(7) A cégautóadót a gépjárműadóról szóló 1991. évi LXXXII. tv. IV. fejezetében foglaltakat figyelembe véve, az MH Logisztikai Ellátó Központ (a továbbiakban MH LEK), a katonai nemzetbiztonsági szolgálatok és a ZMNE adatszolgáltatása alapján a HM KPÜ központilag tervezi, számolja el és fizeti meg. Az adó mértéke havonta az 1600 cm3 hengerűrtartalmat, vagy 1200 cm3 kamratérfogatot meg nem haladó hajtómotorral ellátott személygépkocsi esetén 7000 Ft, az azokat meghaladó személygépkocsik esetén 15 000 Ft. Az adatszolgáltatásokat az érintett honvédelmi szervezetek 2009. február 10-ig teljesítik.

Az MH logisztikai előirányzatainak tervezése

14. § (1) A 102/2007. HM ut. 46. §-a és a termelői és fogyasztói logisztikai rendszer szakirányításáról, valamint a logisztikai gazdálkodásról szóló 6/2008. (HK 4.) HM VTISZÁT intézkedésben (a továbbiakban: intézkedés) foglaltak alapján a HM FLÜ:

a) az intézkedésben meghatározott és a tervezésben érintett szervezetek bevonásával megtervezi az MH csapatköltségvetését (hazai és nemzetközi), valamint az MH és a HM központi logisztikai költségvetését (hazai és nemzetközi), beleértve az MH HEK csapat- és központi logisztikai költségvetését is;

b) felülvizsgálja a katonai szervezetek által felterjesztett előirányzat-igényeket, azon belül is kiemelten a felhalmozási jellegű előirányzat-igények indokoltságát;

c) összeállítja a központi logisztikai tervjavaslatot költségvetési alcímenként külön-külön okmányon, szervezetekre és CRK-kra megbontva;

d) költségvetési alcímenként, azon belül külön címrendkódonként, a hazai központi költségvetési tervtől elkülönítetten, a saját kerete terhére, külön okmányon tervezi a nemzetközi csapat- és központi logisztikai jellegű előirányzatokat.

(2) Az élelmezési ellátást végző honvédelmi szervezet a kiadott tervezési keretek figyelembevételével:

a) a természetbeni térítés nélküli ellátásra jogosultak ellátásához szükséges költségvetési kiadási és támogatási előirányzatokat az élelmezési normák, illetve az ebédnorma teljes nettó összegével és áfájával,

b) a munkahelyi étkezésre jogosultak ellátásához szükséges kiadási és bevételi előirányzatokat az I. sz. élelmezési ebédnorma teljes nettó összegével és áfájával

tervezi.

(3) Az MH ÖHP központi költségvetésében az MH LEK részére a honvédelmi szervezetek tartós élelmiszerekkel való központi ellátásához:

a) a tartós élelmiszerek egyhavi beszerzéséhez szükséges költségvetési kiadási és támogatási előirányzatot,

b) a további 11 havi tartós élelmiszer-beszerzéshez szükséges kiadási és bevételi előirányzatot

tervez.

(4) Az MH LEK részére a (3) bekezdés b) pontja szerinti előirányzatok az elemi költségvetés jóváhagyásával egyidejűleg pótelőirányzatként kerülnek kiadásra.

A nemzetközi jellegű előirányzatok tervezése

15. § (1) A nemzetközi kapcsolattartással összefüggő feladatok végrehajtásáról szóló 142/2007. (HK 1/2008.) HM utasítás (a továbbiakban: 142/2007. HM ut.) alapján a Multilaterális Együttműködési Tervben (a továbbiakban: MET) szereplő nemzetközi (NATO és EU) rendezvények előirányzat-szükségleteit a HM FLÜ a keretgazdával és a nemzetközi feladatok pénzügyi biztosítását végző szervezetekkel együttműködésben, a jóváhagyott éves MET-nek megfelelően összesítve (utazásokat és fogadásokat teljeskörűen tartalmazva) készíti el egész évre vonatkozóan.

(2) A kétoldalú nemzetközi kapcsolattartás költségvetési szükségletét a 142/2007. HM ut.-ban foglaltak figyelembevételével a HM FLÜ a keretgazdával és a nemzetközi feladatok pénzügyi biztosítását végző szervezetekkel együttműködésben, a jóváhagyott éves Kétoldalú Nemzetközi Együttműködési Tervnek (KNET) megfelelően összesítve (utazásokat és fogadásokat teljeskörűen tartalmazva) készíti el egész évre vonatkozóan.

(3) A nemzetközi gyakorlatok költségvetési szükségleteit, a Gyakorlatok és Kiképzési Rendezvények Programja (GYKRP) alapján a nemzetközi gyakorlatok, rendezvények egyes költségvetési és pénzügyi kérdéseiről szóló 98/2008. (HK 19.) HM utasítás (a továbbiakban: 98/2008. HM ut.) szerint, a térítéses lövészetek terveit a hazai gyakorló- és lőterek külföldiek által, térítés ellenében történő igénybevételének egyes végrehajtási feladatairól szóló 62/2008. (HK 13.) HM utasítás alapján kell megtervezni.

(4) A rövid idejű nemzetközi tanfolyamokat, valamint a külföldi iskolarendszerű beiskolázások költségvetési szükségletét projektkódonként elkülönítve a HM FLÜ a keretgazdával és a nemzetközi feladatok pénzügyi biztosítását végző szervezetekkel együttműködésben, a nemzetközi tanfolyamok keretében a jóváhagyott éves külföldi beiskolázási tervnek megfelelően összesítve készíti el egész évre vonatkozóan. A nemzetközi tanfolyamok keretében kell tervezni a békemissziós tanfolyamokat, melyre az MH Műveleti Központ (továbbiakban: MH MK) tesz javaslatot a keretgazda-szervezet részére.

(5) Az érintett honvédelmi szervezetek az (1) és (4) bekezdésekbe nem tartozó kereskedelmi, haditechnikai együttműködési programokkal (utazások és fogadások) és más egyéb tervezett és nem tervezett kiutazásokkal kapcsolatos kiadásokat, valamint a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum nemzetközi kapcsolattartásából adódó kiutazásokat (különösen a hadisírgondozással összefüggő kiutazásokra) a 142/2007. HM ut. szabályai figyelembevételével – a napidíjakat és a járulékokat is beleértve – a saját intézményi költségvetésükbe tervezik.

(6) A nemzetközi fejezeti szintű államháztartási belső ellenőrzés, a nemzetközi fejezeti szintű közgazdasági, pénzügyi és számviteli szakellenőrzés, valamint a válságkezelő és béketámogató műveletek parancsnoki felügyeleti ellenőrzési kiadásainak tervezését – a HM utasításban foglaltak figyelembevételével – a keretgazdákkal és a nemzetközi feladatok pénzügyi biztosítását végző szervezetekkel együttműködésben a HM FLÜ végzi.

(7) Az (1)–(2) és a (4)–(6) bekezdések szerinti feladatok teljes körű költségvetési tervjavaslatait a HM FLÜ – mint előirányzatgazda – a keretgazdákkal és a pénzügyi biztosítást végző szervezettel együttműködésben készíti el, és küldi meg a HM KPÜ részére.

(8) A (3) bekezdésben foglalt feladat költségvetési tervjavaslatait a HM KPÜ a keretgazdával, valamint a gyakorlatok végrehajtásáért felelős honvédelmi szervezetekkel együttműködésben a 98/2008. HM ut.-ban foglaltak szerint készíti el.

(9) A válságkezelő és békeműveletek keretében felajánlott honvédelmi szervezetek és az ennek keretében egyéni beosztást betöltők devizában felmerülő személyi juttatásainak és járulékainak, valamint pénzügyi jellegű dologi kiadásainak a tervezését – a keretgazdákkal, valamint a végrehajtásban érintett honvédelmi szervezetekkel együttműködésben – a HM KPÜ végzi a következők szerint:

a) az EUFOR-század (Szarajevó), valamint az EUFOR HQ-n dolgozó törzstisztek és egyéni beosztást betöltők kiadásait (kivéve a más NATO- és EU-parancsnokságokról vezényelt személyek személyi juttatásait, járulékait és pénzügyi, dologi jellegű kiadásait);

b) a KFOR-zászlóalj (KFOR Z, Pec) és a Koszovó műveleti területén dolgozó törzstisztek és egyéni beosztást betöltők, beleértve az MH Megelőző Egészségügyi Laboratórium kiadásait is a tervezett működési időszakra, a személyi állománya kiadásait (kivéve a más NATO- és EU- parancsnokságokról vezényelt személyek személyi juttatásait, járulékait és pénzügyi, dologi jellegű kiadásait);

c) az afganisztáni szerepvállalás keretében – projektkódonként elkülönítve – az MH Tartományi Újjáépítési Csoport (a továbbiakban: MH PRT), az egyéni ISAF-beosztást betöltő személyek és törzstisztek kiadásait, a Kabuli Nemzetközi Repülőtér (KAIA), valamint az Afganisztánban újonnan kialakításra, kerülő feladatok (OMLT – Műveleti Tanácsadó és Összekötő Csoport, Különleges Műveleti Csoport) személyi állománya, kiadásait (kivéve a más NATO- és EU-parancsnokságokról vezényelt személyek személyi juttatásait, járulékait és pénzügyi, dologi jellegű kiadásait);

d) az iraki szerepvállalásban részt vevő törzstisztek és egyéni beosztást betöltők kiadásait (kivéve a más NATO- és EU-parancsnokságokról vezényelt személyek személyi juttatásait, járulékait és pénzügyi, dologi jellegű kiadásait);

e) a NATO Gyorsreagálású Erők (NRF) kötelékébe felajánlott alegységek gyakorlatainak kiadásait, azok felmerülésének időpontjában, melyek a 98/2008. HM utasításban foglaltak figyelembevételével a tárca nemzetközi gyakorlatok kerete terhére történik;

f) a Többnemzetiségű Megfigyelő Erők (MFO, Sínai-félsziget) magyar kontingensének kiadásait (kivéve a más NATO- és EU-parancsnokságokról vezényelt személyek személyi juttatásait, járulékait és pénzügyi, dologi jellegű kiadásait);

g) az ENSZ Ciprusi Magyar Kontingens (UNFICYP) kiadásait (kivéve a más NATO- és EU-parancsnokságokról vezényelt személyek személyi juttatásait, járulékait és pénzügyi, dologi jellegű kiadásait);

h) egyéb más békemissziókban részt vevő kontingensek és törzstisztek, egyéni beosztást betöltők kiadásait (kivéve a más NATO- és EU-parancsnokságokról vezényelt személyek személyi juttatásait, járulékait és pénzügyi, dologi jellegű kiadásait);

i) a katonai megfigyelők kiadásait (kivéve a más NATO- és EU-parancsnokságokról vezényelt személyek személyi juttatásait, járulékait és pénzügyi, dologi jellegű kiadásait);

j) az UNIFIL-misszió kiadásait (kivéve a más NATO- és EU-parancsnokságokról vezényelt személyek személyi juttatásait, járulékait és pénzügyi, dologi jellegű kiadásait).

(10) A (9) bekezdésben felsorolt feladatok költségvetési szükségletét úgy kell elkészíteni, hogy a hazai forintilletményeket, a külszolgálattal kapcsolatosan forintban felmerülő pótlékokat és azok vonzatait az állományilletékes honvédelmi szervezet saját intézményi költségvetésében tervezi.

(11) A (9) bekezdésben felsorolt feladatok csapat- és központi logisztikai jellegű kiadásait – beleértve a szakág által kötött nemzetközi ellátási szerződések alapján fizetendő logisztikai költségeket, valamint a hazai és külföldi nemzetközi felkészítés kiadásait is – a HM FLÜ az MH ÖHP-vel és az MH HEK-kel együttműködésben, az elhelyezési (infrastrukturális) jellegű költségeket a (9) bekezdés a)–c) pontokban felsorolt feladatokra a HM IÜ feladatonként, önálló címrendkódokon elkülönítve, a saját költségvetési kerete terhére tervezi meg és küldi meg a HM KPÜ részére. Azon kiadások esetében, melyek a válságkezelő és békeműveletek kapcsán NATO- és EU-parancsnokságok által biztosított logisztikai és elhelyezési szolgáltatások során merülnek fel a Magyarországról kiküldött törzstisztek és önálló beosztást betöltők, valamint a NATO- és EU-parancsnokságokról vezényelt törzstisztek, valamint az érintett alegységek esetében a NATO- és az EU-által kiszámlázásra kerülő logisztikai és ellátási költségeket a „Hozzájárulás a NATO költségvetéséhez”, valamint az „Egyéb uniós befizetések” megnevezésű fejezeti kezelésű előirányzatok között kell megtervezni. A CIMIC-feladatokkal kapcsolatos kiadásokat az elemi költségvetésben nem kell tervezni. A CIMIC-feladatokban érintett katonai szervezetek költségvetési tervjavaslatukat programtervek jóváhagyását követően 30 napon belül küldik meg a HM KPÜ részére.

(12) A NATO- és EU-parancsnokságokról műveleti területre vezényelt törzstisztek személyi jellegű kiadásait és azok járulékait a „HM FLÜ nemzeti támogatás” feladat költségvetési keretében, tapasztalati adatok alapján tervezi meg.

(13) A békemissziós tevékenységek kapcsán a felügyeleti és ellátó szervek által felmerülő eseti kiutazások, valamint az azokra vonatkozó egyezményekkel és technikai megállapodásokkal kapcsolatos kiutazások és fogadások kiadásait – a művelet irányításáért felelős katonai szervezet adatszolgáltatása alapján – az adott békemisszió költségvetése terhére kell megtervezni.

(14) A katonai képviseletek, a nemzeti támogató szervezet, az önálló NATO-, EU- és egyéb nemzeti beosztást betöltők, a külföldön tanulmányokat folytatók, valamint a két- és többoldalú nemzetközi kapcsolattartás keretében ideiglenes kiküldetést teljesítők kiadásainak a tervezését – a keretgazdákkal és a pénzügyi biztosítást végző szervezettel együttműködésben – a HM FLÜ, mint előirányzatgazda végzi az alábbiak szerint, melyet megküld a HM KPÜ részére:

a) az MK Állandó NATO Képviselet Védelempolitikai Részleg (a továbbiakban: MK ÁNK VPR), az MH Katonai Képviselő Hivatala (MH KKH), az MH Nemzeti Katonai Képviselet (MH NKK), az MH Nemzeti Összekötő Képviselet (MH NÖK), az MK Állandó EBESZ Képviselet Katonai Képviselet (a továbbiakban: MK ÁEK KK), a Regionális Fegyverzet-ellenőrzést Segítő Kiképző Központ (RACVIAC) tervjavaslatát a Magyar Honvédség külföldi szolgálatot teljesítő és külföldi tanulmányokat folytató személyi állománya devizaellátmányáról és egyes ellátmányon kívüli pénzbeli járandóságairól szóló 26/2007. (VI. 20.) HM rendelet előírásai figyelembevételével a HM FLÜ a pénzügyi biztosítást végző szervezettel együttműködésben állítja össze, amelyek csak a devizaellátmányokat, azok járulékait, illetve a helyszíni pénzügyi jellegű dologi kiadásokat tartalmazzák;

b) a HM FLÜ nemzeti támogatás feladat keretén belül a HM FLÜ tervezi a képviseletek működtetésének, váltásának és bővítésének és az önálló NATO-, EU- és egyéb nemzeti beosztást betöltők, devizában folyósított személyi juttatásait, járulékait, továbbá az azokkal kapcsolatos hazai és helyszíni pénzügyi és logisztikai jellegű kiadásokat is;

c) a hazai forintilletményeket, a külszolgálattal kapcsolatosan forintban felmerülő pótlékokat és azok vonzatainak tervezését a MK ÁNK VPR és az MK ÁEK KK esetében az állományilletékes szervezetek saját költségvetésükben, a többiek esetében pedig a HM KPÜ végzi.

(15) Az egyéb nemzetközi feladatok tekintetében összesített (pénzügyi, logisztikai és elhelyezési előirányzatokat tartalmazó) elemi költségvetéseit a HM FLÜ a keretgazdákkal és a pénzügyi biztosítást végző szervezettel együttműködésben készíti el, és küldi meg a HM KPÜ részére, így:

a) a regionális nyelvképzés nemzetközi feladat költségvetési igényeit;

b) az NFTC-képzésben részt vevő oktatók és hallgatók devizajellegű személyi, annak járulékai, valamint a pénzügyi, logisztikai, dologi, felhalmozási jellegű kiadásait;

c) a nemzetközi feladatok kiszolgálásának fel nem osztható költségeit;

d) a fegyverzet-ellenőrzéssel kapcsolatosan a tárcaközi bizottság kiadásait;

e) a Gripen-képzésen részt vevő oktatók és hallgatók devizajellegű személyi, annak járulékai, valamint a pénzügyi, logisztikai, dologi, felhalmozási jellegű kiadásait.

(16) A (15) bekezdésben foglaltakon felül a keretgazdákkal és egyéb felügyeleti szervekkel történő együttműködésben a következő feladatok költségvetési szükségleteit a HM KPÜ végzi:

a) az AN–26-os pilóták pénzügyi jellegű – devizajellegű személyi, annak járulékai, pénzügyi dologi – kiadásai;

b) az NFTC-program képzési, valamint az ahhoz kapcsolódó nyelvi felkészítés kiadásai;

c) EU soros elnökségre való felkészülés kiadásai.

(17) Egyéb eljárások:

a) Az egyes nemzetközi feladatokkal kapcsolatos (válságkezelő és békeműveletekhez felajánlott katonai szervezetek, SHAPE-futárszolgálat, Nemzetközi gyakorlatok, Nyitott Égbolt, VIP-szállítás, AN–26-os pilóták logisztikai jellegű kiadásai stb.), hazai szállítóeszközzel végzett, forintban és külföldi fizetőeszközben felmerülő dologi jellegű légi szállítási kiadásokat – légtérnyitás, légtérhasználat, a repülőgépek és helikopterek üzemanyag-, reptérbérleti, reptérilleték- és határnyitásköltségeit – a HM FLÜ önálló címrendkódon elkülönítve, a saját költségvetési kerete terhére tervezi meg.

b) A többnemzetiségű egységek fenntartásával és képességkialakításával kapcsolatos logisztikai és elhelyezési jellegű kiadásokat a HM FLÜ, az MH ÖHP, az MH HEK és a HM IÜ saját hazai intézményi költségvetési kerete terhére tervezi.

c) Külföldi hallgatók ellátási feltételeinek és járandóságainak kiadásai a ZMNE intézményi költségvetésében kerülnek megtervezésre.

d) Az egyes nemzetközi feladatokhoz kapcsolódó gyakorlati pótlékot, megbízási díjat, készenléti pótlékot, különleges igénybevételi pótlékot az állományilletékes katonai szervezetek intézményi költségvetésükben tervezik.

e) Az egyes nemzetközi feladatokra vonatkozó összesített elemi költségvetések az érintett költségviselő katonai szervezetek részére kerülnek jóváhagyásra, melyek pénzügyi kezelését a HM KPÜ illetékes nemzetközi szervezeti elemei végzik.

f) A cseh repülőhajózó-kiképzés kiadásait az MH ÖHP tervezi és küldi meg a HM KPÜ részére.

(18) A nemzetközi keretek terhére tervezett személyi jellegű kiadásokat bruttósítani kell. A bruttósított személyi jellegű kiadásokat terhelő tb-járulék a bruttósított összeg 50%-ának 29%-a.

(19) A katonai nemzetbiztonsági szolgálatok költségvetésükben elkülönítetten tervezik az MH PRT- és az egyéb NATO-kötelezettségből adódó tagsági díjak és hozzájárulások összegeit.

(20) A SAC-program végrehajtása kapcsán a nemzeti hozzájárulás a „Hozzájárulás a NATO költségvetéséhez” megnevezésű fejezeti kezelésű előirányzaton, míg a hazai infrastrukturális és egyéb elhelyezési és fenntartási kiadások a HM IÜ és a HM FLÜ intézményi költségvetésében kerül megtervezésre.

(21) A nemzetközi feladatokat a 4. mellékletben meghatározott nemzetközi CRK-ra lehet csak letervezni.

(22) A nemzetközi feladatok keretgazda- és felügyelő szerveit az 5. melléklet tartalmazza.

16. § (1) A 142/2007. HM ut. előírásait figyelembe véve külföldi kiküldetés címén, a kétoldalú nemzetközi kapcsolatokból eredő különféle rendezvények kiadásait a saját költségvetési kerete terhére csak az MK KFH és az MK KBH tervezheti, megfelelő számszaki alátámasztással.

(2) A NATO-n és az EU-n kívüli nemzetközi szervezetekben történő részvétellel kapcsolatos tagsági díjakat az abban érintett szervezetek saját hazai intézményi működési költségvetésükben részletesen (a nemzetközi szervezet neve, résztvevők létszáma, tagság indoka, engedély száma stb.) tervezik, 99-es anyagnemkóddal. A tervjavaslatban nem szerepeltetett nemzetközi szervezetekben történő részvétellel kapcsolatos – év közben felmerülő – tagsági díjak kifizetéséhez, azt megelőzően legalább a HM kabinetfőnök engedélye szükséges.

Az elemi költségvetés tervezésének
egyéb speciális szabályai

17. § (1) Az SGSZ-ek összevont számszaki bizonyítást és szöveges indokolást készítenek a pénzügyi, a logisztikai és egyes a 4. § (8) bekezdésében részletezett elhelyezési jellegű előirányzatokra vonatkozóan, a 11. § (7) bekezdésében említett adatszolgáltatást is figyelembe véve.

(2) Az (1) bekezdés szerinti honvédelmi szervezetek költségvetési tervjavaslatait, azok pénzügyi és számviteli szervezeti elemei állítják össze a szakszolgálatokkal együttműködve.

(3) A költségvetési javaslatokban csak azon anyagnem-felelősi körbe tartozó előirányzatok szerepelhetnek, amelyek anyagnem-felelőseivel az adott honvédelmi szervezet rendelkezik.

(4) A HM ÁEK-nek az összevont intézményi költségvetési tervjavaslata kiegészítéseként a kiadott kereteknek megfelelően, a kiadásokat és bevételeket külön-külön is meg kell terveznie (be kell mutatnia) a következők szerint:

a) telephelyenként;

b) szakfeladatonként;

c) OEP által nem finanszírozott feladatonként, ezen belül:

– katonai jellegű feladatonként,

– nem katonai jellegű feladatonként (kiegészítő tevékenység).

(5) A HM ÁEK összevont intézményi költségvetési tervjavaslatában szereplő kiadásokat és bevételeket, valamint a HM ÁEK érdekében más, alapvetően központi természetbeni ellátást és szolgáltatást nyújtó tervező szerveknél várhatóan felmerülő és megtervezett kiadásokat a HM KPÜ – az 5. § (4) bekezdésében előírt adatszolgáltatásokra is alapozottan – a költségvetési (al-)cím, azon belül címrendkódonként és kiemelt előirányzat bontásban összesíti.

(6) A 4. mellékletben szereplő HM KGIR CRK-k szerint külön soron, vagy önálló mellékletben kell megtervezni a következő tárcaszintű kiemelt feladatokkal összefüggő kiadások előirányzatait:

a) A HM Igazgatása költségvetési alcímen:

aa) központi kulturális, PR- és médiafeladatok;

ab) katasztrófavédelmi feladatok végrehajtásában való közreműködés;

ac) HM-I objektum üzemeltetése;

ad) iskolarendszeren kívüli képzési feladat kiadásai;

ae) esélyegyenlőségi feladatok;

af) iskolarendszerű képzés;

ag) rekonverziós program kiadásai;

ah) tudományszervezéssel kapcsolatos feladatok.

b) A HM KPÜ központi költségvetési tervjavaslatában az egyéb HM szervezetek költségvetési alcímen:

ba) a biztosítási díjak, a szerződéses katonának jelentkezők utazási költségátalánya és egyéb központi tevékenység,

bb) a rehabilitációs hozzájárulás, a központi kártérítések, társadalmi szervek támogatása, szociális segély és egyéb központi tevékenység,

bc) a HM KGIR üzemeltetési és fejlesztési kiadásai,

bd) cégautóadó kiadásai.

c) A HM FLÜ-csapatok központi logisztikai ellátási kiadásai költségvetési alcímen:

ca) a LOA szállítási költségei, a BIR üzemeltetési kiadásai, LINK-terminal és egyéb központi tevékenység;

cb) a K+F feladatok;

cc) a HM FLÜ a JAS–39 Gripen-bérleti szerződéssel kapcsolatos valamennyi kiadást az érintett szervekkel (HM IÜ, stb.) egyeztetetten költségvetési cím/alcím, kiemelt előirányzat és azon belül főkönyvi számlaszámos bontásban tervezi;

d) A HM IÜ csapatok központi infrastrukturális ellátási kiadásai alcímen:

da) a laktanyarekonstrukciós program;

db) az elhelyezési szolgáltatás megvásárlása;

dc) szennyező források, szennyezett területek kármentesítése;

dd) az őrzés-védelem kiadásai;

de) az egyéb elhelyezési központi tevékenység;

df) HM I. objektum ingatlan-karbantartási, beruházási feladatai;

dg) fizikai biztonság és elektronikus információvédelemmel kapcsolatos feladatok;

dh) nyugdíjasotthon-kapacitás bérlet.

(7) A HM IÜ a (6) bekezdés a) pontjának ac) alpontjában és d) pontjában felsorolt feladatai (az egyes feladatokat és az azokhoz kapcsolódó kiadási előirányzatokat részletesen tartalmazó), valamint a HM FLÜ a K+F feladatok elemi költségvetési tervjavaslatát önálló CRK-n és külön okmányokon tervezi.

(8) A HM IÜ a megalapozott döntéshozatalhoz szükséges mélységben részletezett, számszaki és szöveges indoklással is alátámasztott tervjavaslatai összeállításánál kiemelt figyelmet fordít a 61/2008. HM ut.-ban – különösen a 10. §-ában – előírtakra azzal, hogy az intézményi (csapat-), a központi és a nemzetközi (központi) költségvetési előirányzat szükségletéről önálló tervjavaslatot készít el.

(9) A HM 1/1–1/4 költségvetési alcímek szervezetei és az SGSZ-ek a tervezés során a központi ellátású elhelyezési és logisztikai igényeiket a HM IÜ-vel, valamint a HM FLÜ-vel egyeztetik.

(10) A HM 1/1–1/3–1/4 költségvetési alcímek szervezetei, valamint az SGSZ-ek külön tervezik az ellátó központok által – az előirányzat-keret gazdálkodás keretében – biztosításra kerülő készleteket. Ez irányú igényeik egy példányát a HM FLÜ és egy példányát tájékoztatásul az MH ÖHP részére 2009. február 3-ig megküldik. Az előirányzatkeret-gazdálkodás keretében központi ellátás útján biztosításra kerülő eszközökre, valamint anyagokra – eltérő rendelkezés kivételével – előirányzatot nem tervezhetnek.

(11) A 2009. évben megrendezésre kerülő Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutatóval kapcsolatban felmerülő pénzügyi és logisztikai jellegű feladatok kiadásairól az érintett szervezetek külön, önálló költségvetési javaslatot készítenek.

18. § (1) A személyi juttatások és járulékai, egyéb járandóságok és költségtérítések költségvetési támogatásának tervezése során el kell különíteni a honvédelmi szervezet (helyileg kifizetésre kerülő) és a HM KPÜ finanszírozási igényét.

(2) A helyileg készpénzben kifizetésre kerülő kiadások körét a 351/2008. (HK 18.) HM KPÜ VIG intézkedéssel módosított, a kincstári számlakezelés és pénzforgalom rendjéről szóló 438/2007. (HK. 1/2008.) HM KPÜ VIG intézkedés 26. és 74. pontjai tartalmazzák.

A felterjesztés, felülvizsgálat rendje

19. § (1) Az MH HEK logisztikai tervjavaslatát és az MH ÖHP – a részére az MH HEK kivételével a 2/1 alcím szervezetei által közvetlenül megküldött logisztikai tervjavaslatokkal együtt összeállított – összesített logisztikai tervjavaslatát a HM FLÜ részére 2009. február 11-ig küldi meg.

(2) Az MH csapatköltségvetése esetében a HM KPÜ, valamint a HM FLÜ által összeállított elemi költségvetési tervjavaslatokat, a pénzügyi, valamint a logisztikai jellegű előirányzatokra külön-külön elkészített számszaki bizonyításokat a következők szerint kell összesíteni:

a) 2/1. alcím vonatkozásában:

aa) HVKF egyéb közvetlen szervezetei (MH MK, MH Támogató Dandár, MH Geoinformációs Szolgálat, MH Központi Kiképző Bázis, MH KPTSZI, képviseletek hazai illetménye);

ab) HM Személyzeti Főosztály alárendeltjei (MH Katonai Igazgatási és Adatfeldolgozó Központ, MH Kelet-magyarországi Területi Hadkiegészítő Parancsnokság, MH Nyugat-magyarországi Területi Hadkiegészítő Parancsnokság, MH rendelkezési állománya);

ac) MH HEK.

b) 2/2. alcím vonatkozásában az MH ÖHP és alárendelt szervezetei.

20. § (1) A HM KPÜ részére eredetiben és elektronikus formában küldi meg:

a) a HM FLÜ a „2. Magyar Honvédség” címhez tartozó egyes honvédelmi szervezetek tervjavaslatainak egy példányát, valamint azok 19. § a)–b) pontok szerinti összesítésének egy példányát;

b) a HM 1/1–1/4 költségvetési alcímek szervezetei a csapat- és központi költségvetési tervjavaslataik két példányát ideértve a HM KEKK tervjavaslatát is;

c) a HM FLÜ a Gripen-feladattal kapcsolatosan az érintett szervezetek által tervezett valamennyi kiadást alcímenként és szervezetenként kimutatva, kiemelt előirányzatonként összesítve;

d) az MK KFH, az MK KBH, a ZMNE, a katonai ügyészségek és a HM ÁEK tervjavaslataikat két példányban.

(2) Az elemi költségvetési tervjavaslatok az érintett honvédelmi szervezetek parancsnokának (vezetőjének), a HM Igazgatása alcím esetében pedig a HM kabinetfőnök aláírásával kerülnek felterjesztésre, megküldésre.

21. § Az elkészített, illetve felülvizsgált költségvetési tervjavaslatokat,

a) az SGSZ-ek az „1. Honvédelmi Minisztérium” költségvetési címhez tartozó honvédelmi szervezetek,

b) a HM KPÜ (az MH-t érintő pénzügyi jellegű előirányzatokat és a 15. §-ban foglalt nemzetközi feladatok költségvetési tervjavaslatait),

c) a HM IÜ és az egyéb, központi költségvetési, illetve tárcaszintű feladattal összefüggő tervjavaslatot összeállító honvédelmi szervezetek,

d) a HM FLÜ (a HM HVKF által jóváhagyott logisztikai jellegű csapat-költségvetési és egyeztetett központi költségvetési előirányzati tervjavaslatát beleértve az MH HEK intézményi és központi költségvetését, a Gripen-feladat összesített és egyéb tárcaszintű – K+F, katasztrófavédelmi, fizikaibiztonság- és elektronikusinformáció-védelem stb. – feladatokat)

a HM KPÜ-re 2009. február 26-ig küldik meg.

A költségvetési tervjavaslatok jóváhagyásra való felterjesztésének rendje

22. § (1) A benyújtott elemi költségvetési tervjavaslatok jóváhagyásra való felterjesztését a HM KPÜ végzi.

(2) A központi költségvetési tervjavaslatok vonatkozásában:

a) a HM FLÜ teljes körű elemi központi logisztikai költségvetési tervjavaslata;

b) a HM IÜ teljes körű elemi központi költségvetési tervjavaslata, ideértve az 1/1 HM igazgatása költségvetési alcímen tervezett infrastrukturális feladatok (HM I. objektum üzemeltetési) terveit is

a honvédelmi miniszterhez kerül felterjesztésre.

(3) Egyes tárcaszintű feladatok költségvetési tervjavaslatai tekintetében:

a) a Gripen-feladat a honvédelmi miniszterhez kerül felterjesztésre;

b) a HM védelmi tervezési és infrastrukturális szakállamtitkárhoz (a továbbiakban: HM VTISZÁT) kell felterjeszteni:

– a HM KPÜ intézményi és egyéb központi,

– a 98/2008. és 62/2008. HM utasításokban foglaltak kivételével a nemzetközi feladatok költségvetéseit a válságkezelő és békeműveleti feladatok, a külképviseletek, valamint az 5. mellékletben felsorolt nemzetközi feladatok

költségvetési tervjavaslatát.

(4) A csapatok és intézmények költségvetési tervjavaslatait illetően a költségvetési tervjavaslatokat költségvetési (al-)címenkénti, illetve az 1/2 alcím esetében honvédelmi szervenkénti, a 2/1 és 2/2 költségvetési alcím vonatkozásában pedig címrendkódonkénti részletezettséggel és ezen belül kiemelt előirányzatonkénti bontásban összesítetten a honvédelmi miniszterhez kell felterjeszteni.

23. § A HM KPÜ vezérigazgatójának a jóváhagyott, aggregált adatoknak megfelelő, az intézmények által főkönyvi számlaszám mélységű részletezettséggel felterjesztett elemi költségvetéseket (ideértve a békemissziók és az EBESZ költségvetési terveit is) ki kell adnia, vissza kell igazolnia.

24. § (1) A várható makrogazdasági folyamatokat figyelembe véve, 2009. évben a tárca költségvetését érintő minden előterjesztés – ideértve az elemi költségvetésben jóváhagyott, a személyi állományt érintő természetbeni, illetve pénzbeni juttatásokat tartalmazó előirányzatok növelésére, kiegészítésére vonatkozó javaslatokat is – a HM KPÜ útján kezdeményezhető. Az előterjesztések, javaslatok felülvizsgálatát követően, azokat a HM KPÜ záradékolja és a HM VTISZÁT útján terjeszti fel a honvédelmi miniszter részére.

(2) A honvédelmi szervezetek 2009. évi előirányzatai, a 2008. évi és az azt megelőző évek előirányzat-maradványai felhasználásának folyamatos ellenőrzése keretében a HM KPÜ havonta, a tárgyhónapot követő hónap 12-ig – a HM VTISZÁT útján – elemző-értékelő jelentést terjeszt fel a honvédelmi miniszter részére, különös figyelmet fordítva arra, hogy az Ámr. 66. § (2)–(3) bekezdései szerint, amennyiben az előirányzat-maradványok pénzügyi teljesítése 2008. június 30-ig nem történik meg, azok felhasználásáról, illetve elvonásáról a Kormány dönt.

25. § A 4. melléklet HM KGIR címrendkódjai módosításának kezdeményezésével egyidejűleg az évközi változásoknak megfelelően a HM KPÜ vezérigazgatója saját hatáskörben intézkedik.

26. § Az elemi költségvetések jóváhagyását követően a honvédelmi szervezetek költségvetési alapokmányt nem készítenek.

Záró rendelkezések

27. § (1) Ez az utasítás közzététele napján lép hatályba, rendelkezéseit azonban 2009. január 1-jétől kell alkalmazni.

(2) Az utasítás hatálybalépésével egyidejűleg a katonai felsőoktatási intézmények gazdálkodásával kapcsolatos egyes kérdésekről szóló 22/1997. (HK 10.) HM utasítás, valamint a honvédelmi szervezetek intézményi költségvetési alapokmányának összeállításáról és jóváhagyásának rendjéről szóló 133/2007. (HK 22.) HM utasítás hatályát veszti.

(3) Ez az utasítás 2009. december 31-én hatályát veszti.

Dr. Szekeres Imre s. k.,

honvédelmi miniszter

1. melléklet a 8/2009. (I. 30.) HM utasításhoz

M I N T A
Számszaki bizonyítás

GSZ:

CRK:

(E Ft-ban)

Számla-
csoport

Főkönyvi
számla

Al-
számla

ST

Előirányzat-számla megnevezése

KIADÁS

BEVÉTEL

Változtatás
az elöljáró
szerv által

TERVEZÉSI

Norma szerinti illetményes
a tervezési
időszakra

Támogatás
(intézmény-
finanszírozás)

Bevétel

Időszak

Mért.
egység

Mérő-
szám

Norma

 

 

 

11

Tábornokok, tisztek alapilletménye

1 év

 

 

10 000

 

 

 

 

 

 

12

Zászlósok, tiszthelyettesek alapilletménye

1 év

 

 

4 500

 

 

 

 

 

 

:

:

 

 

 

 

:

 

 

 

 

 

 

:

:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

51111

 

Alapilletmények

 

 

 

 

14 500

 

 

 

 

 

 

11

Tábornokok, tisztek illetménykiegészítése

1 év

50%

 

5 000

 

 

 

 

 

 

12

Zászlósok, tiszthelyettesek illetménykiegészítése

1 év

15%

 

675

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

:

 

 

 

 

 

 

:

:

 

 

 

 

:

 

 

 

 

 

 

:

:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

51112

 

Illetménykiegészítések

 

 

 

 

5 675

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

5111

 

 

Rendszeres személyi juttatások kiadási előirányzata:

 

 

 

 

20 175

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

51-52

 

 

 

SZEMÉLYI JUTTATÁSOK ÖSSZESEN:

 

 

 

 

20 175

20 175

 

 

2. melléklet a 8/2009. (I. 30.) HM utasításhoz

M I N T A
KIMUTATÁS
a pénzügyi jellegű (99) AN-előirányzatokról

194 számlacsoport

Felhalmozási célú támogatási kölcsönök ÁHT-n kívülre

Megjegyzés

 

1942

Felhalmozási célú támogatási kölcsön nyújtásának előirányzata

HM KPÜ tervezi

 

1943

Felhalmozási célú támogatási kölcsön megtérülésének előirányzata

HM KPÜ tervezi

51–52 számlacsoport

Személyi juttatások

 

53 számlacsoport

Munkaadókat terhelő járulékok

 

54–56 számlacsoport

Dologi kiadások

 

 

552133

Szerződéses katonának jelentkezők szállítási átalánydíja

HM KPÜ tervezi

 

55219993

Bizalmi kiadások

 

 

556111

Bankköltség előirányzata

 

 

556112

Kincstári számlavezetési díj kiadási előirányzata

 

 

556113

Rendelkezésre állási díj kiadási előirányzata

 

 

56211

Belföldi kiküldetés

 

 

56212

Külföldi kiküldetés

 

 

562131

Norma szerinti reprezentációs kiadások

 

 

562132

Egyéb reprezentációs költségek

 

57 számlacsoport

57211

Munkáltató által fizetett szja

 

 

57117

Egyéb befizetési kötelezettség (rehabilitációs hozzájárulás)

HM KPÜ tervezi

 

5721352

Kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás

HM KPÜ tervezi

 

5721353

Casco biztosítás

HM KPÜ tervezi

 

57212

Nemzetközi tagsági díjak

 

58 számlacsoport

Társadalom-, szociálpolitikai és egyéb tb-juttatások

 

 

58417

Egyéb pénzbeli juttatások

 

 

524173

Korengedményes nyugdíj előirányzata

HM KPÜ tervezi


Megjegyzés: a pénzügyi jellegű előirányzatok mellett azok áfáját is tervezni kell.

3. melléklet a 8/2009. (I. 30.) HM utasításhoz

M I N T A
K I M U T A T Á S
a jóváhagyásra javasolt költségvetési előirányzatokról

GSZ:

CRK:

(E Ft-ban)

Fsz.

Kiemelt előirányzatok megnevezése

Kiadási előirányzat összege

Bevételi előirányzat összege

Pénzügyi
jellegű

Logisztikai jellegű

Összesen

Támogatás, intézmény-
finanszírozás HM KPÜ
részére

Támogatás, intézmény-
finanszírozás szervezet
részére

Bevétel

Összesen

1.

Személyi juttatások

 

 

 

 

 

 

 

2.

Munkaadókat terhelő járulékok

 

 

 

 

 

 

 

3.

Dologi kiadások

 

 

 

 

 

 

 

4.

Egyéb működési célú támogatások, kiadások

 

 

 

 

 

 

 

5.

Működési költségvetés összesen (1+2+3+4):

 

 

 

 

 

 

 

6.

Intézményi beruházási kiadások

 

 

 

 

 

 

 

7.

Felújítás

 

 

 

 

 

 

 

8.

Felhalmozási kiadások összesen (6+7):

 

 

 

 

 

 

 

9.

Kölcsönök

 

 

 

 

 

 

 

10.

Kiadások, támogatások összesen (5+8+9):

 

 

 

 

 

 

 

4. melléklet a 8/2009. (I. 30.) HM utasításhoz

HM KGIR-címrendkódok
(2009. január 1-jétől)

Alkalmazott kód

A kód jelentése

előirányzat

teljesítés

1 Honvédelmi Minisztérium

1/1 Honvédelmi Minisztérium igazgatása

A101

A101

HM igazgatása tevékenysége (csapat)

1/1 Speciális címrendkódjai

A301

A301

Országmozgósítás, gazdasági felkészülés bonyolítása (csapat)

A302

A302

Hazai gyakorlatok és kiképzések (csapat)

A303

A303

Központi kulturális, PR- és médiafeladatok (csapat)

A305

A305

Nukleárisbaleset-elhárítási feladatok végrehajtásában való közreműködés (katasztrófavédelmi feladatok) (csapat)

A313

A313

Iskolarendszerű képzés (csapat)

A316

A316

Munkába helyezést elősegítő bizottság tevékenysége (csapat)

A320

Megszűnő (megszűnt) szervezetek tevékenységének elkülönítése a jogutód szervezetnél (csapat)

A322

A322

Intranet és egyéb informatikai kiadás (csapat)

A323

A323

Fizikai biztonság és elektronikus információvédelemmel kapcsolatos feladatok (csapat)

A328

A328

Árvízvédelemmel kapcsolatos feladatok (csapat)

A333

A333

ÚMFT-pályázati önrész (csapat)

A334

A334

HM I. objektum ingatlanüzemeltetés (csapat)

A338

A338

Tudományszervezéssel kapcsolatos feladatok (csapat)

A339

A339

Kincstári ingatlanvagyon értékesítésének, hasznosításának bevételei, azok felhasználásai (csapat)

A347

A347

Nyugdíjasotthoni elhelyezés igazgatási feladatai (csapat)

A355

A355

Kincstári ingó tárgyi eszközök és készletek értékesítésének bevételei, azok felhasználásai (csapat)

A357

A357

OSZK együttműködés (csapat)

A358

A358

Iskolarendszeren kívüli képzések (csapat)

A369

A369

Rekonverziós program (csapat)

A370

A370

VTTIR-rel kapcsolatos kiadások (csapat)

A371

A371

Esélyegyenlőségi feladatok (csapat)

1/1 Nemzetközi címrendkódjai

A502

A502

Nemzetközi tanfolyamok (csapat)

A503

A503

Regionális nyelvképzés (csapat)

A510

A510

Nemzetközi gyakorlatok és kiképzések (csapat)

A523

A523

EU-elnökségre való felkészülés (csapat)

A532

A532

Nemzetközi kommunikációs feladatok (csapat)

1/1 Tartalék és technikai címrendkódjai

A910

Alcím tartalék-előirányzat (csapat)

A001

1/1 Technikai kód (csak a HM KPÜ használhatja)

1/2 Egyéb HM-szervezetek

B101

B101

HM Védelmi Hivatal tevékenysége (csapat)

B102

B102

HM Közgazdasági és Pénzügyi Ügynökség tevékenysége (csapat)

B105

B105

HM Központi Ellenőrzési és Hatósági Hivatal tevékenysége (csapat)

B106

B106

HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum tevékenysége (csapat)

B108

B108

HM Tábori Lelkészi Szolgálat tevékenysége (csapat)

B109

B109

HM Katona-egészségügyi Kiválósági Központ tevékenysége (csapat)

B202

B202

HM Közgazdasági és Pénzügyi Ügynökség tevékenysége (központi)

B204

B204

HM Közgazdasági és Pénzügyi Ügynökség IAJI tevékenysége (központi)

B284

B284

HM Közgazdasági és Pénzügyi Ügynökség KGIR központi tevékenysége (központi)

1/2 Speciális címrendkódjai

B301

B301

Országmozgósítás, gazdasági felkészülés bonyolítása (csapat)

B302

B302

Hazai gyakorlatok és kiképzések (csapat)

B320

Megszűnő (megszűnt) szervezetek tevékenységének elkülönítése a jogutód szervezetnél (csapat)

B328

B328

Árvízvédelemmel kapcsolatos feladatok (csapat)

B339

B339

Kincstári ingatlanvagyon értékesítésének, hasznosításának bevételei, azok felhasználásai (csapat)

B343

ZMNE érdekében felmerült kiadások (csapat)

B344

MH KP Tts. Szakképző Iskola érdekében felmerült kiadások (csapat)

B355

B355

Kincstári ingó tárgyi eszközök és készletek értékesítésének bevételei, azok felhasználásai (csapat)

1/2 Nemzetközi címrendkódjai

B510

B510

Nemzetközi gyakorlatok és kiképzések (csapat)

B523

B523

EU-elnökségre való felkészülés (csapat)

1/2 Tartalék és technikai címrendkódjai

B910

Alcím tartalék-előirányzat (csapat)

B921

Alcím tartalék-előirányzat (központi)

B001

1/2 Technikai kód (csak a HM KPÜ használhatja)

1/3 HM Infrastrukturális Ügynökség,
csapatok központi infrastrukturális ellátás kiadásai

C111

C111

HM Infrastrukturális Ügynökség tevékenysége (csapat)

C211

C211

HM Infrastrukturális Ügynökség egyéb központi tevékenysége (központi)

1/3 Speciális címrendkódjai

C301

C301

Országmozgósítás, gazdasági felkészülés bonyolítása (csapat)

C304

C304

HM ÁEK érdekében felmerült kiadások (csapat)

C320

Megszűnő (megszűnt) szervezetek tevékenységének elkülönítése a jogutód szervezetnél (csapat)

C328

C328

Árvízvédelemmel kapcsolatos feladatok (csapat)

C339

C339

Kincstári ingatlanvagyon értékesítésének, hasznosításának bevételei, azok felhasználásai (csapat)

C342

C342

HM-I. objektumkarbantartás és -felújítás (HM IÜ) (csapat)

C343

ZMNE érdekében felmerült kiadások (csapat)

C344

MH KP Tts. Szakképző Iskola érdekében felmerült kiadások (csapat)

C355

C355

Kincstári ingó tárgyi eszközök és készletek értékesítésének bevételei, azok felhasználásai (csapat)

C401

C401

Országmozgósítás, gazdasági felkészülés bonyolítása (központi)

C404

C404

HM ÁEK érdekében felmerült kiadások (központi)

C406

C406

Egészségügyi intézmények központi hatáskörben történő felújításai (központi)

C407

C407

Szennyezőforrások, szennyezett területek kármentesítése (központi)

C411

C411

Laktanyarekonstrukciós program (központi)

C412

C412

Elhelyezési szolgáltatás megvásárlása (tender) (központi)

C420

Megszűnő (megszűnt) szervezetek tevékenységének elkülönítése a jogutód szervezetnél (központi)

C423

C423

Fizikaibiztonság- és elektronikusinformáció-védelemmel kapcsolatos feladatok (központi)

C428

C428

Árvízvédelemmel kapcsolatos feladatok (központi)

C439

C439

Kincstári ingatlanvagyon értékesítésének, hasznosításának bevételei, azok felhasználásai (központi)

C442

C442

HM-I. objektumkarbantartás és -felújítás (HM IÜ) (központi)

C443

ZMNE érdekében felmerült kiadások (központi)

C444

MH KP Tts. Szakképző Iskola érdekében felmerült kiadások (központi)

C445

C445

HM IÜ egyéb ingatlanfelújítási kiadásai (központi)

C448

C448

Laktanyarekonstrukciós program környezetszennyezések kármentesítése (központi)

C449

C449

Őrzés-védelmi feladatok (központi)

C451

C451

Nyugdíjasotthon kapacitás bérlet „HM IÜ” (központi)

0C455

C455

Kincstári ingó tárgyi eszközök és készletek értékesítésének bevételei, azok felhasználásai (központi)

C473

C473

EU-támogatás LIFE+ projekt feladatai (központi)

1/3 Nemzetközi címrendkódjai

C601

C601

MH KFOR-zászlóalj (központi)

C610

C610

Nemzetközi gyakorlatok és kiképzések (központi)

C616

C616

MH ŐBZ (központi)

C623

C623

EU-elnökségre való felkészülés (központi)

C628

C628

Védelmi miniszteri találkozó (központi)

C640

C640

C-17-es program (központi)

C649

C649

Afganisztáni szerepvállalás (központi)

C653

C653

MH EUFOR század (központi)

1/3 Tartalék és technikai címrendkódjai

C911

Alcím tartalék-előirányzat (csapat)

C920

HM tartalék-előirányzat

C921

Alcím tartalék-előirányzat (központi)

C001

1/3 Technikai kód (csak a HM KPÜ használhatja)

1/4 HM Fejlesztési és Logisztikai Ügynökség,
csapatok központi logisztikai ellátási kiadásai

P107

P107

HM Fejlesztési és Logisztikai Ügynökség tevékenysége (csapat)

P108

P108

HM Fejlesztési és Logisztikai Ügynökség kiemelt intézményi feladatai (csapat)

P109

P109

HM Fejlesztési és Logisztikai Ügynökség pályázati tevékenysége (csapat)

P207

P207

HM Fejlesztési és Logisztikai Ügynökség nemzetközi banki műveleti tevékenysége (központi)

P211

P211

Logisztikai szervezetek központi költségvetése (HM FLÜ) (központi)

1/4 Speciális címrendkódjai

P304

P304

HM ÁEK érdekében felmerült kiadások (csapat)

P319

P319

NSIP Programiroda tevékenysége (nemzeti) (csapat)

P320

Megszűnő (megszűnt) szervezetek tevékenységének elkülönítése a jogutód szervezetnél (csapat)

P328

P328

Árvízvédelemmel kapcsolatos feladatok (csapat)

P329

P329

K+F feladat (csapat)

P336

NATO Biztonsági Beruházási Program lebonyolítása (csapat)

P339

P339

Kincstári ingatlanvagyon értékesítésének, hasznosításának bevételei, azok felhasználásai (csapat)

P343

ZMNE érdekében felmerült kiadások (csapat)

P344

MH KP Tts. Szakképző Iskola érdekében felmerült kiadások (csapat)

P346

P346

Gripen repülőgépek bérlésével kapcsolatban felmerülő hazai kiadások (csapat)

P355

P355

Kincstári ingó tárgyi eszközök és készletek értékesítésének bevételei,
azok felhasználásai (csapat)

P402

P402

Hazai gyakorlatok és kiképzések (központi)

P404

P404

HM ÁEK érdekében felmerült kiadások (központi)

P405

P405

Nukleárisbaleset-elhárítási feladatok végrehajtásában való közreműködés
(katasztrófavédelmi feladatok) (központi)

P409

P409

Műszaki fejlesztési program (központi)

P410

P410

Kiképzési fejlesztési kiadások (központi)

P414

P414

Gripen-bérleti díj és egyéb kiadások (központi)

P420

Megszűnő (megszűnt) szervezetek tevékenységének elkülönítése a jogutód
szervezetnél (központi)

P421

P421

Földi kiszolgáló berendezések beszerzése (központi)

P424

P424

Személyi állomány egyéni felszerelésének és ruházati anyagainak korszerűsítése
(központi)

P425

P425

Híradó, informatikai és EHV fejlesztési program (központi)

P426

P426

Gépjármű és BTR program (központi)

P427

P427

Vegyi védelmi fejlesztési program (központi)

P428

P428

Árvízvédelemmel kapcsolatos feladatok (központi)

P430

P430

Mérésügyi szakági programok (központi)

P432

P432

Helikopterek javítása (MI-8, MI-17, MI-24) (központi)

P439

P439

Kincstári ingatlanvagyon értékesítésének, hasznosításának bevételei,
azok felhasználásai (központi)

P443

ZMNE érdekében felmerült kiadások (központi)

P444

MH KP Tts. Szakképző Iskola érdekében felmerült kiadások (központi)

P446

P446

Gripen repülőgépek bérlésével kapcsolatban felmerülő hazai kiadások (központi)

P454

P454

Gripen bérlésével összefüggő fegyverzet, egyéb berendezési eszközök és anyagok beszerzéséhez kapcsolódó kiadások (központi)

P455

P455

Kincstári ingó tárgyi eszközök és készletek értékesítésének bevételei,
azok felhasználásai (központi)

P461

P461

Egyéb gépjárműprogramok, aggregátor és konténer beszerzése (központi)

P462

P462

Egyéb fegyverzeti programok (központi)

P463

P463

Közlekedési szakági programok (központi)

P465

P465

Élelmezési szakági programok (központi)

P466

P466

Üzemanyag-szakági programok (központi)

P467

P467

Humán nyelvképzés (központi)

P468

P468

Gripen repülőkhöz kapcsolódó elektronikai és híradó szakági programok (központi)

P472

P472

HM FLÜ külföldi beszerzései

P477

P477

Link 16 képességfejlesztési program (központi)

P479

P479

AN-26 felújítás, üzemidő-hosszabbítás (központi)

P481

P481

Speciális tűzszerész és FP-képességfejlesztés (központi)

P482

P482

Térképészeti programok (központi)

P483

P483

Mistral IFF-beszerzés (központi)

P484

P484

Radarmodernizáció és -beszerzés (központi)

P485

P485

Optikai, elektrooptikai eszközök beszerzése (központi)

P486

P486

Szállítóhelikopter beszerzése (központi)

P487

P487

Kiképzőrepülőgép beszerzése (központi)

P488

P488

Ejtőernyő beszerzése (központi)

P489

P489

Vészrádiók beszerzése (központi)

P490

P490

Geoinformációs programok (központi)

P491

P491

MANS-program (központi)

P492

P492

Egyéb repülőműszaki programok (központi)

1/4 Nemzetközi címrendkódjai

P502

P502

Nemzetközi tanfolyamok (csapat)

P503

P503

Regionális nyelvképzés (csapat)

P505

P505

Kanadai repülőhajózó képzés (csapat)

P509

P509

HM KEHH nemzetközi ellenőrzés (csapat)

P510

P510

Nemzetközi gyakorlatok és kiképzések (csapat)

P511

P511

MH ÖHP nemzetközi ellenőrzés (csapat)

P514

P514

Katonai megfigyelők (csapat)

P521

P521

Multilaterális rendezvények (csapat)

P522

P522

HM KPÜ nemzetközi ellenőrzés (csapat)

P523

P523

EU-elnökségre való felkészülés (csapat)

P524

P524

Gripen-pilóták pótlólagos képzésének pénzügyi jellegű kiadásai (csapat)

P528

P528

Védelmi miniszteri találkozó (csapat)

P529

P529

HM FLÜ nemzeti támogatás (csapat)

P530

P530

MK NATO Misszió Védelempolitikai Részleg működése (csapat)

P531

P531

MK EBESZ Misszió Katonai Képviselet működése (csapat)

P533

P533

Kétoldalú kapcsolatok (csapat)

P536

P536

NSIP Programiroda tevékenysége (nemzetközi) (csapat)

P538

P538

Nemzetközi feladatok kiszolgálásának nem felosztható költségei (csapat)

P540

P540

C-17-es program (csapat)

P547

P547

Fegyverzet-ellenőrzési keret (csapat)

P550

P550

UNIFIL (csapat)

P552

P552

HM FLÜ import-, export-, tranzitfeladatai (csapat)

P601

P601

MH KFOR zászlóalj (központi)

P604

P604

Afrikai szerepvállalás (központi)

P608

P608

NATO Iraki Kiképző Misszió (központi)

P610

P610

Nemzetközi gyakorlatok és kiképzések (központi)

P612

P612

UNFICYP (központi)

P613

P613

MFO (központi)

P614

P614

Katonai megfigyelők (központi)

P616

P616

MH ŐBZ (központi)

P623

P623

EU-elnökségre való felkészülés (központi)

P640

P640

C-17-es program (központi)

P641

P641

AN-26-os pilóták kiadásai (központi)

P649

P649

Afganisztáni szerepvállalás (központi)

P650

P650

UNIFIL (központi)

P653

P653

MH EUFOR század (központi)

1/4 Tartalék és technikai címrendkódjai

P911

Alcím tartalék-előirányzat (csapat)

P920

HM-tartalék-előirányzat

P921

Alcím tartalék-előirányzat (központi)

P001

1/4 Technikai kód (csak a HM KPÜ használhatja)

2 Magyar Honvédség

2/1 Honvéd vezérkar közvetlen szervezetei

D103

D103

HM HVK egyéb közvetlen szervezetei tevékenysége (csapat)

D107

D107

MH Dr. Radó György Honvéd Egészségügyi Központ (csapat)

D108

D108

HM Személyzeti Főosztály alá rendelt szervezeteinek tevékenysége (csapat)

D211

D211

Logisztikai szervek központi költségvetése (központi)

2/1 Speciális címrendkódjai

D301

D301

Országmozgósítás, gazdasági felkészülés bonyolítása (csapat)

D302

D302

Hazai gyakorlatok és kiképzések (csapat)

D304

D304

HM ÁEK érdekében felmerült kiadások (csapat)

D305

D305

Nukleárisbaleset-elhárítási feladatok végrehajtásában való közreműködés
(katasztrófavédelmi feladatok) (csapat)

D308

D308

Drogprevenciós program (csapat)

D316

D316

Munkába helyezést elősegítő bizottság tevékenysége (csapat)

D320

Megszűnő (megszűnt) szervezetek tevékenységének elkülönítése a jogutód szervezetnél (csapat)

D328

D328

Árvízvédelemmel kapcsolatos feladatok (csapat)

D337

D337

Ideiglenes állományjegyzéken szereplők ellátása (csapat)

D343

ZMNE érdekében felmerült kiadások (csapat)

D344

MH KP Tts. Szakképző Iskola érdekében felmerült kiadások (csapat)

D355

D355

Kincstári ingó tárgyi eszközök és készletek értékesítésének bevételei,
azok felhasználásai (csapat)

D358

D358

Iskolarendszeren kívüli képzések (csapat)

D401

D401

Országmozgósítás, gazdasági felkészülés bonyolítása (központi)

D402

D402

Hazai gyakorlatok és kiképzések (központi)

D404

D404

HM ÁEK érdekében felmerült kiadások (központi)

D405

D405

Nukleárisbaleset-elhárítási feladatok végrehajtásában való közreműködés
(katasztrófavédelmi feladatok) (központi)

D408

D408

Drogprevenciós program (központi)

D420

Megszűnő (megszűnt) szervezetek tevékenységének elkülönítése
a jogutód szervezetnél (központi)

D425

D425

Híradó, informatikai és EHV fejlesztési program (központi)

D428

D428

Árvízvédelemmel kapcsolatos feladatok (központi)

D443

ZMNE érdekében felmerült kiadások (központi)

D444

MH KP Tts. Szakképző Iskola érdekében felmerült kiadások (központi)

D455

D455

Kincstári ingó tárgyi eszközök és készletek értékesítésének bevételei,
azok felhasználásai (központi)

D464

D464

Egészségügyi szakági programok (központi)

2/1 Nemzetközi címrendkódjai

D502

D502

Nemzetközi tanfolyamok (csapat)

D503

D503

Regionális nyelvképzés (csapat)

D504

D504

Afrikai szerepvállalás (csapat)

D510

D510

Nemzetközi gyakorlatok és kiképzések (csapat)

D523

D523

EU-elnökségre való felkészülés (csapat)

D528

D528

Védelmi miniszteri találkozó (csapat)

D529

D529

HM FLÜ nemzeti támogatás (csapat)

D535

D535

KKH működése (csapat)

D539

D539

NÖK működése (csapat)

D540

D540

C-17-es program (csapat)

D601

D601

MH KFOR-zászlóalj (központi)

D604

D604

Afrikai szerepvállalás (központi)

D608

D608

NATO Iraki Kiképző Misszió (központi)

D612

D612

UNFICYP (központi)

D613

D613

MFO (központi)

D614

D614

Katonai megfigyelők (központi)

D616

D616

MH ŐBZ (központi)

D641

D641

AN-26-os pilóták kiadásai (központi)

D644

D644

NRF feladat (központi)

D648

D648

MH KFOR-század (központi)

D649

D649

Afganisztáni szerepvállalás (központi)

D650

D650

UNIFIL (központi)

D653

D653

MH EUFOR-század (központi)

2/1 Tartalék és technikai címrendkódjai

D910

Vezérkarfőnöki tartalék-előirányzat

D911

Alcím tartalék-előirányzat (csapat)

D921

Alcím tartalék-előirányzat (központi)

D001

2/1 Technikai kód (csak a HM KPÜ használhatja)

2/2 MH ÖHP és alárendelt szervezetei

E101

E101

MH ÖHP és alárendeltjei tevékenysége (csapat)

E211

E211

MH ÖHP és alárendeltjei központi költségvetése (központi)

2/2 Speciális címrendkódjai

E301

E301

Országmozgósítás, gazdasági felkészülés bonyolítása (csapat)

E302

E302

Hazai gyakorlatok és kiképzések (csapat)

E304

E304

HM ÁEK érdekében felmerült kiadások (csapat)

E305

E305

Nukleárisbaleset-elhárítási feladatok végrehajtásában való közreműködés
(katasztrófavédelmi feladatok) (csapat)

E308

E308

Drogprevenciós program (csapat)

E316

E316

Munkába helyezést elősegítő bizottság tevékenysége (csapat)

E320

Megszűnő (megszűnt) szervezetek tevékenységének elkülönítése
a jogutód szervezetnél (csapat)

E328

E328

Árvízvédelemmel kapcsolatos feladatok (csapat)

E338

E338

Tudományszervezéssel kapcsolatos feladatok (csapat)

E339

E339

Kincstári ingatlan vagyon értékesítésének, hasznosításának bevételei,
azok felhasználásai (csapat)

E343

ZMNE érdekében felmerült kiadások (csapat)

E344

MH KP Tts. Szakképző Iskola érdekében felmerült kiadások (csapat)

E355

E355

Kincstári ingó tárgyi eszközök és készletek értékesítésének bevételei,
azok felhasználásai (csapat)

E401

E401

Országmozgósítás, gazdasági felkészülés bonyolítása (központi)

E402

E402

Hazai gyakorlatok és kiképzések (központi)

E404

E404

ÁEK érdekében felmerült kiadások (központi)

E405

E405

Nukleárisbaleset-elhárítási feladatok végrehajtásában való közreműködés
(katasztrófavédelmi feladatok) (központi)

E408

E408

Drogprevenciós program (központi)

E414

E414

Gripen-bérleti díj és egyéb kiadások (központi)

E415

E415

FP-feladatok (haderő-fejlesztési vállalások) kiadásai (központi)

E420

E420

Megszűnő (megszűnt) szervezetek tevékenységének elkülönítése
a jogutód szervezetnél (központi)

E425

E425

Híradó, informatikai és EHV-fejlesztési program (központi)

E426

E426

Gépjármű- és BTR-program (központi)

E428

E428

Árvízvédelemmel kapcsolatos feladatok (központi)

E439

E439

Kincstári ingatlanvagyon értékesítésének, hasznosításának bevételei,
azok felhasználásai (központi)

E443

ZMNE érdekében felmerült kiadások (központi)

E444

MH KP Tts. Szakképző Iskola érdekében felmerült kiadások (központi)

E446

E446

Gripen repülőgépek bérlésével kapcsolatban felmerülő hazai kiadások (központi)

E454

E454

Gripen bérlésével összefüggő fegyverzet, egyéb berendezési eszközök
és anyagok beszerzéséhez kapcsolódó kiadások (központi)

E455

E455

Kincstári ingó tárgyi eszközök és készletek értékesítésének bevételei,
azok felhasználásai (központi)

E462

E462

Egyéb fegyverzeti programok (központi)

E466

E466

Üzemanyag-szakági programok (központi)

E468

E468

Gripen repülőkhöz kapcsolódó elektronikai és híradószakági programok (központi)

2/2 Nemzetközi címrendkódjai

E501

E501

MH KFOR-zászlóalj (csapat)

E502

E502

Nemzetközi tanfolyamok (csapat)

E503

E503

Regionális nyelvképzés (csapat)

E504

E504

Afrikai szerepvállalás (csapat)

E506

E506

Cseh repülőhajózó képzés (csapat)

E508

E508

NATO Iraki Kiképző Misszió (csapat)

E510

E510

Nemzetközi gyakorlatok és kiképzések (csapat)

E512

E512

UNFICYP (csapat)

E513

E513

MFO (csapat)

E514

E514

Katonai megfigyelők (csapat)

E516

E516

MH ŐBZ (csapat)

E521

E521

Multilaterális rendezvények (csapat)

E528

E528

Védelmi miniszteri találkozó (csapat)

E533

E533

Kétoldalú kapcsolatok (csapat)

E540

E540

C-17-es program (csapat)

E541

E541

AN-26-os pilóták kiadásai (csapat)

E544

E544

NRF-feladat (csapat)

E548

E548

MH KFOR-század (csapat)

E549

E549

Afganisztáni szerepvállalás (csapat)

E550

E550

UNIFIL (csapat)

E553

E553

MH EUFOR-század (csapat)

E554

E554

Devizaellátmány különbözet rendezése (csapat)

E601

E601

MH KFOR-zászlóalj (központi)

E603

E603

Regionális nyelvképzés (központi)

E604

E604

Afrikai szerepvállalás (központi)

E608

E608

NATO Iraki Kiképző Misszió (központi)

E610

E610

Nemzetközi gyakorlatok és kiképzések (központi)

E612

E612

UNFICYP (központi)

E613

E613

MFO (központi)

E614

E614

Katonai megfigyelők (központi)

E615

E615

KRK EUFOR (ALTHEA) (központi)

E616

E616

MH ŐBZ (központi)

E641

E641

AN-26-os pilóták kiadásai (központi)

E644

E644

NRF-feladat (központi)

E648

E648

MH KFOR-század (központi)

E649

E649

Afganisztáni szerepvállalás (központi)

E650

E650

UNIFIL (központi)

E653

E653

MH EUFOR-század (központi)

2/2 Tartalék és technikai címrendkódjai

E910

Alcím tartalék-előirányzat (csapat)

E921

Alcím tartalék-előirányzat (központi)

E001

2/2 Technikai kód (csak a HM KPÜ használhatja)

3 Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálatok

3/1 Katonai Felderítő Hivatal

G101

G101

MK Katonai Felderítő Hivatal tevékenysége (csapat)

3/1 Speciális címrendkódjai

G302

G302

Hazai gyakorlatok és kiképzések (csapat)

G328

G328

Árvízvédelemmel kapcsolatos feladatok (csapat)

G339

G339

Kincstári ingatlanvagyon értékesítésének, hasznosításának bevételei,
azok felhasználásai (csapat)

G352

G352

Rövidhullámú stratégiai rádióelektronikai rendszer (csapat)

G355

G355

Kincstári ingó tárgyi eszközök és készletek értékesítésének bevételei,
azok felhasználásai (csapat)

3/1 Nemzetközi címrendkódjai

G521

G521

Multilaterális rendezvények (csapat)

G549

G549

Afganisztáni szerepvállalás (csapat)

3/1 Tartalék és technikai címrendkódjai

G910

Alcím tartalék-előirányzat (csapat)

G001

3/1 Technikai kód (csak a HM KPÜ használhatja)

3/2 Katonai Biztonsági Hivatal

H101

H101

MK Katonai Biztonsági Hivatal tevékenysége (csapat)

3/2 Speciális címrendkódjai

H302

H302

Hazai gyakorlatok és kiképzések (csapat)

H328

H328

Árvízvédelemmel kapcsolatos feladatok (csapat)

H339

H339

Kincstári ingatlanvagyon értékesítésének, hasznosításának bevételei,
azok felhasználásai (csapat)

H355

H355

Kincstári ingó tárgyi eszközök és készletek értékesítésének bevételei,
azok felhasználásai (csapat)

3/2 Nemzetközi címrendkódjai

H549

H549

Afganisztáni szerepvállalás (csapat)

3/2 Tartalék és technikai címrendkódjai

H910

Alcím tartalék-előirányzat (csapat)

H001

3/2 Technikai kód (csak a HM KPÜ használhatja)

4 Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem

I101

I101

ZMNE-támogatásból finanszírozott alaptevékenysége (csapat)

I102

I102

ZMNE-bevételből finanszírozott alaptevékenysége (csapat)

I103

I103

ZMNE OKM által finanszírozott alaptevékenysége (csapat)

4 Speciális címrendkódjai

I302

I302

Hazai gyakorlatok és kiképzések (csapat)

I305

I305

Nukleárisbaleset-elhárítási feladatok végrehajtásában való közreműködés
(Katasztrófavédelmi feladatok) (csapat)

I328

I328

Árvízvédelemmel kapcsolatos feladatok (csapat)

I339

I339

Kincstári ingatlanvagyon értékesítésének, hasznosításának bevételei,
azok felhasználásai (csapat)

I346

I346

Gripen repülőgépek bérlésével kapcsolatban felmerülő hazai kiadások (csapat)

I355

I355

Kincstári ingó tárgyi eszközök és készletek értékesítésének bevételei,
azok felhasználásai (csapat)

I358

I358

Iskolarendszeren kívüli képzések (csapat)

4 Nemzetközi címrendkódjai

I502

I502

Nemzetközi tanfolyamok (csapat)

I503

I503

Regionális nyelvképzés (csapat)

I510

I510

Nemzetközi gyakorlatok és kiképzések (csapat)

I521

I521

Multilaterális rendezvények (csapat)

4 Tartalék és technikai címrendkódjai

I910

Cím tartalék-előirányzat (csapat)

I001

4 Technikai kód (csak a HM KPÜ használhatja)

5 Katonai ügyészségek

J101

J101

Katonai ügyészségek tevékenysége (csapat)

5 Speciális címrendkódjai

J302

J302

Hazai gyakorlatok és kiképzések (csapat)

J328

J328

Árvízvédelemmel kapcsolatos feladatok (csapat)

J339

J339

Kincstári ingatlanvagyon értékesítésének, hasznosításának bevételei,
azok felhasználásai (csapat)

J355

J355

Kincstári ingó tárgyi eszközök és készletek értékesítésének bevételei,
azok felhasználásai (csapat)

5 Tartalék és technikai címrendkódjai

J910

Cím tartalék-előirányzat (csapat)

J001

5 Technikai kód (csak a HM KPÜ használhatja)

6 HM Állami Egészségügyi Központ

K108

K108

HM ÁEK Budapest, Róbert Károly krt. tevékenysége (csapat)

K109

K109

HM ÁEK Budapest, Podmaniczky u. tevékenysége (csapat)

K110

K110

HM ÁEK Budapest, Szanatórium utca tevékenysége (csapat)

K111

K111

HM ÁEK Hévíz, Ady E. út tevékenysége (csapat)

K112

K112

HM ÁEK Hévíz, Kossuth Lajos u. tevékenysége (csapat)

K113

K113

HM ÁEK Balatonfüred, Szabadság u. tevékenysége (csapat)

K114

K114

HM ÁEK Verőce tevékenysége (csapat)

6 Speciális címrendkódjai

K302

K302

Hazai gyakorlatok és kiképzések (csapat)

K305

K305

Nukleárisbaleset-elhárítási feladatok végrehajtásában való közreműködés
(katasztrófavédelmi feladatok) (csapat)

K308

K308

Drogprevenciós program (csapat)

K320

Megszűnő (megszűnt) szervezetek tevékenységének elkülönítése
a jogutód szervezetnél (csapat)

K328

K328

Árvízvédelemmel kapcsolatos feladatok (csapat)

K339

K339

Kincstári ingatlanvagyon értékesítésének, hasznosításának bevételei,
azok felhasználásai (csapat)

K355

K355

Kincstári ingó tárgyi eszközök és készletek értékesítésének bevételei,
azok felhasználásai (csapat)

K374

K374

EU-támogatás KMOP-projekt feladatai (csapat)

6 Tartalék és technikai címrendkódjai

K008

HM ÁEK technikai kód (HM KPÜ IAJI)

K910

Cím tartalék-előirányzat (csapat)

K011

6 Technikai kód (csak a HM KPÜ használhatja)

8 Fejezeti kezelésű előirányzatok

8/1 Beruházás

M101

M101

Katonai védelmi beruházások

M102

M102

Lakástámogatás

M103

M103

Lakásépítés

M104

M104

HM Állami Egészségügyi Központ beruházás

8/2 Ágazati célelőirányzatok

N202

N202

Nemzetközi kártérítés

N204

N204

Hozzájárulás a hivatásos katonák kedvezményes nyugellátásának kiadásaihoz

N213

N213

HM Honvéd Kulturális Szolgáltató Kht. kv. támogatása

N214

N214

HM Zrínyi Kommunikációs Kht. kv. támogatása

N216

N216

HM Térképészeti Kht. kv. támogatása

N217

N217

Monostori Erőd Kht. kv. támogatása

N219

N219

Árvízi védekezés támogatása az EU Szolidaritási Alapjából (EUSZA)

N220

N220

Hozzájárulás a NATO Biztonsági Beruházási Programjához

N222

N222

MH Szociálpolitikai Közalapítvány feladattervében szereplő feladatok támogatása

N223

N223

MH Szociálpolitikai Közalapítvány által adott juttatások támogatása

N224

N224

Honvéd Együttes Művészeti Nkft. támogatása

N227

N227

Társadalmi szervek támogatása (kulturális pályázatok alapján)

N228

N228

Társadalmi szervek támogatása (sporttevékenység támogatása pályázatok alapján)

N229

N229

Társadalmi szervek támogatása (kommunikációs pályázatok alapján)

N230

N230

A fejezeti kezelésű előirányzatokkal összefüggésben felmerült, a MÁK által nyújtott szolgáltatások díjai

N231

N231

MH Szociálpolitikai Közalapítvány által ellátott rekonverziós célú
feladatok támogatása

N232

N232

Honvédszakszervezet támogatása

N233

N233

Honvédségi Dolgozók Szakszervezetének támogatása

N234

N234

Bajtársi Egyesületek Országos Szövetségének támogatása

N235

N235

Csapatok Érdekvédelmi Szövetségének támogatása

N236

N236

Magyar Hadtudományi Társaság támogatása

N238

N238

Egyéb társadalmi szervek támogatása

N239

N239

Honvédség és Társadalom Baráti Kör (HTBK) Országos Szövetsége

N240

N240

Honvédségi Nyugdíjas Klubok (HNYK) Országos Szövetsége

N241

N241

Magyar Tartalékosok Szövetsége (MATASZ)

N242

N242

Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége (MEASZ)

N243

N243

Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség (MHKHSZ)

N244

N244

Honvédség és Társadalom Baráti Kör (HTBK) Székesfehérvári Egyesülete

N245

N245

Hozzájárulás a Kutatási és Technológiai Innovációs Alap támogatásához

N246

N246

Feladatfinanszírozási előirányzat maradványának befizetése

N247

N247

Budai Gyermekkórház és Rendelőintézet Kht. támogatása

N248

N248

Budapesti Honvéd Sportegyesület támogatása

N249

N249

Honvéd Sportegyesületek Országos Szövetsége támogatása

N250

N250

Magyar Futball Akadémia Alapítvány támogatása

N251

N251

Hadirokkantak, Hadiözvegyek és Hadiárvák Országos Nemzeti Szövetsége támogatása

N252

N252

Honvéd Kulturális Egyesület (HKE) támogatása

8/2 Nemzetközi címrendkódjai

N526

N526

Hozzájárulás a NATO költségvetéséhez

N534

N534

Egyéb uniós befizetések

N542

N542

Válságkezelő és békeműveletek keretében felajánlott alegységek

8/2 Tartalék és technikai címrendkódjai

N911

N911

Fejezeti egyensúlyi tartalék

N001

N001

8/2 Technikai kód (csak a HM KPÜ használhatja)


A címrendkódok között olyanok is szerepelnek, melyekre 2009. évben már előirányzat nem kerül biztosításra, ezen címrendkódok csak az esetleges maradványok, illetve pénzeszköz-elszámolások esetében alkalmazhatóak. Ezen címrendkódok felülvizsgálatára és utólagos lezárására 2009. áprilisában sor kerül. A 2008. évi címrendkódok közül az 1/2 speciális központi és a nemzetközi (B4.., B5.. és B6..), a B336, az N205 és az 1/3 alcímről az 1/2 alcímre áthelyezett szervezetek (C106, C108) törölt címrendkódjai a KGIR-ben csak a 2009. évi nyitást követő átforgatások végrehajtása után zárhatóak le!


A megnevezések változása miatt a 2003–2008. évekre történő lekérdezéseknél, a kódokhoz, az akkor hatályos címrendkódjegyzékből, az aktuális megnevezéseket hozzá kell rendelni!


Speciális feladatok ÖSSZESÍTŐ KIMUTATÁSA
(2009. január 1-jétől)

Fsz.

Feladat

Csapat

Központi

Feladatcím

1.

Országmozgósítás, gazdasági felkészülés bonyolítása

A301; B301; C301; D301; E301

C401; D401; E401

OMGF

2.

Hazai gyakorlatok és kiképzések

A302; B302; D302; E302; G302; H302; I302; J302; K302

D402; E402; P402

HGYK

3.

Központi kulturális, PR- és médiafeladatok

A303

 

 

4.

HM ÁEK érdekében felmerült kiadások

C304; D304; E304; P304

C404; D404; E404; P404

AEKK

5.

Nukleárisbaleset-elhárítási feladatok végrehajtásában való közreműködés (katasztrófavédelmi feladatok)

A305; D305; E305; I305; K305

D405; E405; P405

NBEF

6.

Egészségügyi intézmények központi hatáskörben történő felújításai

 

C406

KKOF

7.

Szennyezőforrások, szennyezett területek kármentesítése

 

C407

SZFK

8.

Drogprevenciós program

D308; E308; K308

D408; E408

DROG

9.

Műszaki fejlesztési program

 

P409

MUPR

10.

Kiképzési fejlesztési kiadások

 

P410

KIFK

11.

Laktanyarekonstrukciós program

 

C411

 

12.

Elhelyezési szolgáltatás megvásárlása (tender)

 

C412

 

13.

Iskolarendszerű képzés

A313

 

 

14.

Gripen-bérleti díj és egyéb kiadások

 

E414; P414

GRIP

15.

FP-feladatok (haderő-fejlesztési vállalások) kiadásai

 

E415

FPAA

16.

Munkába helyezést elősegítő bizottság tevékenysége

A316; D316; E316;

 

MEBT

17.

Üres

 

 

 

18.

Üres

 

 

 

19.

NSIP Programiroda tevékenysége (nemzeti)

P319

 

NSIN

20.

Megszűnő (megszűnt) szervezetek tevékenységének elkülönítése a jogutód szervezetnél

A320; B320; C320; D320; E320; K320; P320

C420; D420; E420; P420

21.

Földi kiszolgálóberendezések beszerzése

 

P421

FKBB

22.

Intranet és egyéb informatikai kiadás

A322;

 

INTR

23.

Fizikaibiztonság- és elektronikusinformációvédelemmel kapcsolatos feladatok

A323;

C423;

FBEI

24.

Személyi állomány egyéni felszerelésének és ruházati anyagainak korszerűsítése

 

P424

SZEM

25.

Híradó-, informatikai és EHV-fejlesztési prog-
ram

 

D425; E425; P425

HEHV

26.

Gépjármű- és BTR-program

 

E426; P426

GBTR

27.

Vegyi védelmi fejlesztési program

 

P427

VEFP

28.

Árvízvédelemmel kapcsolatos feladatok

A328; B328; C328; D328; E328; G328; H328; I328; J328; K328; P328

C428; D428; E428; P428

ARVI

29.

K+F feladat

P329

 

 

30.

Mérésügyi szakági programok

 

P430

MESP

32.

Helikopterek javítása (MI-8, MI-17, MI-24)

 

P432

HELI

33.

ÚMFT-pályázati önrész

A333

 

 

34.

HM I. objektum ingatlan üzemeltetése

A334

 

 

35.

Üres

 

 

 

36.

NATO Biztonsági Beruházási Program lebonyolítása

P336

 

 

37.

Ideiglenes állományjegyzéken szereplők ellátása

D337

 

 

38.

Tudományszervezéssel kapcsolatos feladatok

A338; E338

 

 

39.

Kincstári ingatlanvagyon értékesítésének, hasznosításának bevételei, azok felhasználásai

A339; B339;
C339; E339; G339; H339; I339; J339; K339; P339

C439; E439; P439

KVER

40.

Üres

 

 

 

41.

Üres

 

 

 

42.

HM-I. objektum karbantartása és felújítása
(HM IÜ)

C342

C442

HMIO

43.

ZMNE érdekében felmerült kiadások

B343; C343; D343; E343; P343

C443; D443; E443; P443

KTZM

44.

MH KP Tts. Szakképző Iskola érdekében felmerült kiadások

B344; C344; D344; E344; P344

C444; D444; E444; P444

KTKP

45.

HM IÜ egyéb ingatlanfelújítási kiadásai

 

C445

 

46.

Gripen repülőgépek bérlésével kapcsolatban felmerülő hazai kiadások

I346; P346

E446; P446

GRIH

47.

Nyugdíjasotthoni elhelyezés igazgatási feladatai

A347

 

 

48.

Laktanyarekonstrukciós program környezetszennyezések kármentesítése

 

C448

LARE

49.

Őrzés-védelmi feladatok

 

C449

 

50.

Üres

 

 

 

51.

Nyugdíjasotthon kapacitás bérlet „HM IÜ”

 

C451

 

52.

Rövidhullámú stratégiai rádióelektronikai rendszer

G352

 

 

54.

Gripen bérlésével összefüggő fegyverzet, egyéb berendezési eszközök és anyagok beszerzéséhez kapcsolódó kiadások

 

E454; P454

GRIF

55.

Kincstári ingó tárgyi eszközök és készletek értékesítésének bevételei, azok felhasználásai

A355; B355;
C355; D355;
E355; G355; H355; I355; J355; K355; P355

C455; D455; E455; P455

KIER

56.

Üres

 

 

 

57.

OSZK együttműködés

A357

 

 

58.

Iskolarendszeren kívüli képzések

A358; D358; I358

 

IRKK

61.

Egyéb gépjárműprogramok, aggregátor és konténer beszerzése

 

P461

EGPA

62.

Egyéb fegyverzeti programok

 

E462; P462

EFPR

63.

Közlekedési szakági programok

 

P463

KOPR

64.

Egészségügyi szakági programok

 

D464

EUSZ

65.

Élelmezési szakági programok

 

P465

ELME

66.

Üzemanyag-szakági programok

 

E466; P466

UZEP

67.

Humán nyelvképzés

 

P467

HUMA

68.

Gripen repülőkhöz kapcsolódó elektronikai és híradó szakági programok

 

E468; P468

GHIR

69.

Rekonverziós program

A369

 

 

70.

VTTIR-rel kapcsolatos kiadások

A370

 

 

71.

Esélyegyenlőségi feladatok

A371

 

 

72.

HM FLÜ külföldi beszerzései

 

P472

 

73.

EU-támogatás LIFE+ projekt feladatai

 

C473

 

74.

EU-támogatás KMOP-projekt feladatai

K374

 

 

75.

Üres

 

 

 

76.

Üres

 

 

 

77.

Link 16 képességfejlesztési program

 

P477

LINK

78.

Üres

 

 

 

79.

AN-26 felújítás, üzemidő-hosszabbítás

 

P479

ANFU

81.

Speciális tűzszerész és FP-képesség fejlesztés

 

P481

SPFP

82.

Térképészeti programok

 

P482

TERK

83.

Mistral IFF-beszerzés

 

P483

MIFF

84.

Radarmodernizáció és -beszerzés

 

P484

RABE

85.

Optikai, elektrooptikai eszközök beszerzése

 

P485

OPBE

86.

Szállítóhelikopter beszerzése

 

P486

 

87.

Kiképzőrepülőgép beszerzése

 

P487

 

88.

Ejtőernyő beszerzése

 

P488

 

89.

Vészrádiók beszerzése

 

P489

 

90.

Geoinformációs programok

 

P490

 

91.

MANS-program

 

P491

 

92.

Egyéb repülőműszaki programok

 

P492

 

93.

Üres

 

 

 



NEMZETKÖZI feladatok ÖSSZESÍTŐ KIMUTATÁSA
(2009. január 1-jétől)

Fsz.

Feladat

Csapat

Központi

Fejezeti

Feladatcím

1.

MH KFOR-zászlóalj

E501

C601; D601; E601; P601

 

MHMZ

2.

Nemzetközi tanfolyamok

A502; D502; E502; I502, P502

 

 

TANF

3.

Regionális nyelvképzés

A503; D503; E503; I503; P503

E603

 

REGI

4.

Afrikai szerepvállalás

D504; E504

D604; E604; P604;

 

AFRI

5.

Kanadai repülőhajózó-képzés

P505

 

 

NFTC

6.

Cseh repülőhajózó-képzés

E506

 

 

CSEH

8.

NATO Iraki Kiképző Misszió

E508

D608; E608; P608

 

IKBS

9.

HM KEHH nemzetközi ellenőrzés

P509

 

 

 

10.

Nemzetközi gyakorlatok és kiképzések

A510; B510; D510; E510; I510; P510

C610; E610; P610

 

GYAK

11.

MH ÖHP nemzetközi ellenőrzés

P511

 

 

 

12.

UNFICYP

E512

D612; E612; P612

 

CYPM

13.

MFO

E513;

D613; E613; P613

 

MFOM

14.

Katonai megfigyelők

E514; P514

D614; E614; P614

 

KMFM

15.

KRK EUFOR (ALTHEA)

 

E615

 

 

16.

MH ŐBZ

E516

C616; D616; E616; P616

 

KFOR

17.

Üres

 

 

 

 

18.

Üres

 

 

 

 

19.

Üres

 

 

 

 

20.

Üres

 

 

 

 

21.

Multilaterális rendezvények

E521; G521; I521; P521

 

 

MULT

22.

HM KPÜ nemzetközi ellenőrzés

P522

 

 

 

23.

EU-elnökségre való felkészülés

A523; B523; D523; P523

C623; P623

 

EUEL

24.

Gripen-pilóták pótlólagos képzésének
pénzügyi jellegű kiadásai

P524

 

 

 

25.

Üres

 

 

 

 

26.

Hozzájárulás a NATO költségvetéséhez

 

 

N526

NAKV

27.

Üres

 

 

 

 

28.

Védelmi miniszteri találkozó

D528; E528; P528

C628;

 

VMTK

29.

HM FLÜ nemzeti támogatás

D529; P529

 

 

NTSZ

30.

MK NATO Misszió Védelempolitikai Részleg működése

P530

 

 

VPRM

31.

MK EBESZ Misszió Katonai Képviselet működése

P531

 

 

EBES

32.

Nemzetközi kommunikációs feladatok

A532;

 

 

NKFA

33.

Kétoldalú kapcsolatok

E533; P533

 

 

BILK

34.

Egyéb uniós befizetések

 

 

N534

 

35.

KKH működése

D535

 

 

 

36.

NSIP Programiroda tevékenysége (nemzetközi)

P536

 

 

 

37.

Üres

 

 

 

 

38.

Nemzetközi feladatok kiszolgálásának nem felosztható költségei

P538

 

 

 

39.

NÖK működése

D539

 

 

 

40.

C-17-es program

D540
E540; P540

C640; P640

 

CTHP

41.

AN-26-os pilóták kiadásai

E541

D641; E641; P641

 

ANPK

42.

Válságkezelő és békeműveletek keretében felajánlott alegységek

 

 

N542

 

43.

Üres

 

 

 

 

44.

NRF feladat

E544

D644; E644

 

NRFM

45.

Üres

 

 

 

 

46.

Üres

 

 

 

 

47.

Fegyverzet-ellenőrzési keret

P547

 

 

 

48.

MH KFOR-század

E548

D648; E648

 

KFSZ

49.

Afganisztáni szerepvállalás

E549; G549; H549

C649; D649; E649; P649

 

PRTM

50.

UNIFIL

E550; P550

D650; E650; P650

 

UNIF

51.

Üres

 

 

 

 

52.

HM FLÜ import-, export-, tranzitfeladatai

P552

 

 

 

53.

MH EUFOR-század

E553

C653; D653; E653; P653

 

EUFO

54.

Devizaellátmány-különbözet rendezése

E554

 

 

 

5. melléklet a 8/2009. (I. 30.) HM utasításhoz

A nemzetközi feladatok felett felügyeletet gyakorló személyek és a keretgazdaszervezetek

Feladat megnevezése

Szakmai felügyeletet gyakorló

Keretgazda

Nemzetközi tanfolyamok

HM HVKF h.

HM SZF

Regionális nyelvképzés

HM HVKF h.

HM SZF

Cseh repülőhajózó kiképzés

HM HVKF h.

MH ÖHP

Kanadai repülőgép-vezetői képzés

HM KBF

HM KPÜ

Kanadai repülőgép-vezetői képzés logisztikai biztosítása

HM KBF

HM FLÜ

Nemzetközi gyakorlatok és kiképzések

HM HVKF h.

HM HKF

UNFICYP

HM VP SZÁT

MH ÖHP

MFO

HM VP SZÁT

MH ÖHP

UNIFIL

HM VP SZÁT

MH MK

Katonai megfigyelők

HM VP SZÁT

MH MK

NTM-I törzstisztek (Irak)

HM VP SZÁT

MH ÖHP

KFOR-zászlóalj

HM VP SZÁT

MH ÖHP

Afganisztáni szerepvállalás

HM VP SZÁT

MH ÖHP

EUFOR-század

HM VP SZÁT

MH ÖHP

NRF-feladatok

HM VP SZÁT

MH ÖHP

Multilaterális együttműködés

HM VP SZÁT

HM VPF

Kétoldalú kapcsolatok

HM VP SZÁT

HM NEF

MH KKH

HM VP SZÁT

HM HVKF h.

MH NKK

HM VP SZÁT

HM HVKF h.

MH NÖK

HM VP SZÁT

HM HVKF h.

MK ÁNK VPR

HM VP SZÁT

HM VPF

MK ÁEK KK

HM VP SZÁT

HM VPF

HM FLÜ nemzeti támogatás

HM VTI SZÁT

HM FLÜ

EU soros elnökségre való felkészülés

HM VPSZÁT

HM VPF

Hozzájárulás a NATO Biztonsági Beruházási Programhoz

HM VTI SZÁT

HM FLÜ

Hozzájárulás a NATO költségvetéséhez

HM VTI SZÁT

HM KPÜ

Egyéb uniós befizetések

HM VTI SZÁT

HM KPÜ

AN-26-os pilóták kiadásai

HM HVKF h.

MH ÖHP

Gripen-pilóták pótlólagos képzés kiadása

HM HVKF h.

HM HKF

Nemzetközi feladatok kiszolgálásának fel nem osztható költségei

HM KBF

HM FLÜ

Fegyverzet-ellenőrzés

HM VP SZÁT

MH MK

HM KEHH nemzetközi ellenőrzés

HM VTI SZÁT

HM KEHH

MH MK és MH ÖHP békemissziós ellenőrzési feladatai

HM VTI SZÁT

MH MK/ MH ÖHP

HM KPÜ nemzetközi ellenőrzés

HM VTI SZÁT

HM KPÜ


Szakmai felügyeletet gyakorló szervezet: a keretgazda részére meghatározza a honvédelmi miniszter által kitűzött politikai célok elérését szolgáló nemzetközi feladatokkal kapcsolatos prioritásokat, valamint a szakmai feladatok végrehajtásával kapcsolatos beszámolás módját és rendjét.

Keretgazda-szervezet: a keretek felhasználásának irányítását, a feladatokat megvalósító költségviselő szervezetek beszámoltatását, valamint a felügyeletet gyakorló szerv felé történő szakmai beszámolást és nagybani költségelszámolást végzi.


Rövidítés:

HM KBF: HM Kabinetfőnök
HM HVKF h: HM Honvéd Vezérkar vezérkarifőnök-helyettes
HM VTI SZÁT: HM védelmi tervezési és infrastrukturális szakállamtitkár
HM VP SZÁT: HM védelempolitikai szakállamtitkár
HM VPF: HM Védelempolitikai Főosztály
HM NEF: Nemzetközi Együttműködési Főosztály
HM SZF: Személyzeti Főosztály
HM KTF: Kommunikációs és Toborzó Főosztály
HM HKF: Hadműveleti és Kiképzési Főosztály
HM FLÜ: HM Fejlesztési és Logisztikai Ügynökség
HM KPÜ: HM Közgazdasági és Pénzügyi Ügynökség
HM KEHH: HM Központi Ellenőrzési és Hatósági Hivatal
MH ÖHP: MH Összhaderőnemi Parancsnokság
MH MK: MH Műveleti Központ

6. melléklet a 8/2009. (I. 30.) HM utasításhoz

KIMUTATÁS
A 2009. évi fejezeti kezelésű előirányzatok tervezéséért, felhasználásáért és elszámolásáért felelős
gazdálkodószervezetekről

Cím

Alcím

Jogcím-
csoport

Jogcím

Megnevezés

Szakmailag illetékes szervezet

8

1

5

 

Központilag kezelt lakástámogatási előirányzatok - Lakástámogatás

HM Védelemgazdasági Főosztály, HM Infrastrukturális Ügynökség

8

1

5

 

Központilag kezelt lakástámogatási előirányzatok - Lakásépítés

HM Infrastrukturális Ügynökség

8

2

1

 

Válságkezelő és békeműveletek keretében felajánlott alegységek (NRF és Battle Group)

HM Közgazdasági és Pénzügyi Ügynökség

8

2

3

1

Honvédszakszervezet (HOSZ)

HM Kommunikációs és Toborzó Főosztály

8

2

3

2

Honvédségi Dolgozók Szakszervezete (HODOSZ)

HM Kommunikációs és Toborzó Főosztály

8

2

3

3

Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége (BEOSZ)

HM Kommunikációs és Toborzó Főosztály

8

2

3

4

Csapatok Érdekvédelmi Szövetsége (CSÉSZ)

HM Kommunikációs és Toborzó Főosztály

8

2

3

5

Magyar Hadtudományi Társaság (MHTT)

HM Kommunikációs és Toborzó Főosztály

8

2

3

6

Egyéb társadalmi szervek támogatása

HM Kommunikációs és Toborzó Főosztály

8

2

3

7

Honvédség és Társadalom Baráti Kör (HTBK) Országos Szövetsége

HM Kommunikációs és Toborzó Főosztály

8

2

3

8

Honvédségi Nyugdíjas Klubok (HNYK) Országos Szövetsége

HM Kommunikációs és Toborzó Főosztály

8

2

3

10

Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége (MEASZ)

HM Kommunikációs és Toborzó Főosztály

8

2

3

11

Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség (MHKHSZ)

HM Kommunikációs és Toborzó Főosztály

8

2

3

12

Honvédség és Társadalom Baráti Kör (HTBK) Székesfehérvári Egyesülete

HM Kommunikációs és Toborzó Főosztály

8

2

3

13

BHSE támogatása

HM Kommunikációs és Toborzó Főosztály

8

2

3

14

Honvéd Sportegyesületek Országos Szövetsége

HM Kommunikációs és Toborzó Főosztály

8

2

3

15

Hadirokkantak, Hadiözvegyek és Hadiárvák Országos Nemzeti Szövetsége

 

8

2

3

16

Magyar Futball Akadémia Alapítvány támogatása

 

8

2

3

17

Honvéd Kulturális Egyesület (HKE) támogatása

 

8

2

5

 

Közhasznú társaságok által ellátott állami feladatok finanszírozása

HM Védelemgazdasági Főosztály

8

2

15

 

Nemzetközi kártérítés

HM Jogi Főosztály

8

2

24

 

Hozzájárulás a NATO költségvetéséhez

HM Közgazdasági és Pénzügyi Ügynökség

8

2

25

 

Hozzájárulás a NATO Biztonsági Beruházási Programjához (NSIP)

HM Fejlesztési és Logisztikai Ügynökség

8

2

32

 

Hozzájárulás a hivatásos katonák kedvezményes nyugellátásának kiadásaihoz

HM Közgazdasági és Pénzügyi Ügynökség

8

2

35

 

Egyéb uniós befizetések

HM Közgazdasági és Pénzügyi Ügynökség

8

2

36

 

MH Szociálpolitikai Közalapítvány által ellátott feladatok támogatása

HM Személyzeti Főosztály

8

2

37

 

Honvéd Együttes Művészeti Nkft.
támogatása

HM Kommunikációs és Toborzó Főosztály

8

2

38

 

A fejezeti kezelésű előirányzatokkal összefüggésben felmerült, a Magyar Államkincstár által nyújtott szolgáltatások díjai

HM Közgazdasági és Pénzügyi Ügynökség

*

Az utasítás – a 27. §-ának (3) bekezdése alapján – hatályát vesztette 2009. december 31. napján.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére