• Tartalom

66/2009. (XII. 17.) IRM rendelet

66/2009. (XII. 17.) IRM rendelet

az egyéni vállalkozói igazolványról1

2018.03.24.

Az egyéni vállalkozókról és az egyéni cégről szóló 2009. évi CXV. törvény 39. § (3) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az igazságügyi és rendészeti miniszter feladat- és hatásköréről szóló 164/2006. (VII. 28.) Korm. rend. 1. § h) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva – a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter feladat- és hatásköréről szóló 29/2008. (II. 19.) Korm. rendelet 1. § i) pontjában foglalt feladatkörében eljáró Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszterrel egyetértésben – a következőket rendelem el:

1. § Ez a rendelet határozza meg

a)2 az egyéni vállalkozói igazolvány kiállítására, kiadására, pótlására, cseréjére, érvénytelenségének megállapítására, bevonására, valamint visszavonására vonatkozó részletes szabályokat;

b) a kérelem, valamint az egyéni vállalkozói igazolvány formáját és adattartalmát.

Az egyéni vállalkozói igazolvány

2. § (1) Az egyéni vállalkozói igazolvány (a továbbiakban: igazolvány), közokirat, amely közhitelesen igazolja a kiállításának napján fennálló – egyéni vállalkozók nyilvántartásában szereplő – adatokat.

(2)3 Az igazolványt az egyéni vállalkozó (a továbbiakban: vállalkozó) kérelmére kell kiállítani.

(3) Az igazolvány egyedi azonosítóval ellátott okmány, amely a biztonsági okmányok védelmének rendjéről szóló 86/1996. (VI. 14.) Korm. rendelet hatálya alá tartozik.

(4)4 Az igazolvány törzslapból és pótlapokból áll. A törzslap formáját, adattartalmát a rendelet 1. melléklete, a pótlap(ok) formáját és adattartalmát a 2. melléklet tartalmazza.

(5)5

3. § Az igazolványra, mint biztonsági okmányra vonatkozó adminisztratív védelmi szabályok megtartásának ellenőrzésére az igazságügyért felelős miniszter jogosult.

4. §6 (1) Érvénytelen az igazolvány, ha

a) a vállalkozó egyéni vállalkozói tevékenységre való jogosultsága megszűnt,

b) a fővárosi és megyei kormányhivatal járási (fővárosi kerületi) hivatala (a továbbiakban: járási hivatal) az egyéni vállalkozói tevékenység folytatását megtiltja,

c) a vállalkozó a tevékenységét szünetelteti,

d) az abba bejegyzett adat megváltozik,

e) az igazolványt a vállalkozó a járási hivatalnak leadta, vagy

f) az elveszett, eltulajdonították vagy megsemmisült.

(2) Az érvénytelenség tényét – a (3) bekezdésben foglalt kivétellel – a járási hivatal állapítja meg.

(3) Ha az igazolvány érvénytelenségének ténye a nyilvántartó szerv eljárásának eredményeképpen merül fel, az érvénytelenség tényét a nyilvántartó szerv állapítja meg, és gondoskodik az igazolvány érvénytelenségének nyilvántartásba való bejegyzéséről, szükség esetén az igazolvány visszavonásáról és a visszavonás tényének nyilvántartásba való bejegyzéséről.

(4) Az (1) bekezdés a)–d) pontjában foglalt esetekben az érvénytelen igazolványt a vállalkozó a járási hivatalnak haladéktalanul leadja. A leadott igazolványt a járási hivatal bevonja. Ha a vállalkozó az igazolványt nem adta le, azt a járási hivatal visszavonja.

(5) A járási hivatal az igazolvány érvénytelenségének megállapítását, az igazolvány bevonását, visszavonását követően gondoskodik e tények nyilvántartásba való bejegyzéséről.

Az igazolvánnyal kapcsolatos bejelentési kötelezettségek, az igazolvány bevonása7

5. §8 Az igazolvány 4. § (1) bekezdés f) pont szerinti érvénytelenségére okot adó tényt a vállalkozó haladéktalanul, de legkésőbb a bejelentés alapjául szolgáló eseménytől számított öt napon belül a járási hivatalnál bejelenti.

6. §9 Amennyiben a vállalkozó az elvesztettnek vélt igazolványát megtalálta, azt haladéktalanul, de legkésőbb a bejelentés alapjául szolgáló eseménytől számított öt napon belül a járási hivatalnál bejelenti, valamint a régi és utóbb megtalált igazolványt leadja vagy postán megküldi a járási hivatalnak, amely az így megküldött okmányt bevonja. Ha a vállalkozó az igazolványt nem adta le vagy nem küldte meg, azt a járási hivatal visszavonja.

Az eljárás szabályai10

7. §11 Az igazolvány kiállítására, kiadására, cseréjére vagy pótlására irányuló eljárás során, ha az ügyfél a kérelmet személyesen nyújtja be, az eljáró hatóság a vállalkozó kérelmét közvetlenül rögzíti az egyéni vállalkozók nyilvántartásában.

8. §12 (1) Az igazolvány pótlását lehet kérni, ha az elveszett, eltulajdonították, vagy megsemmisült.

(2) Az igazolvány cseréjét lehet kérni, ha az okmány megrongálódott, vagy a benne foglalt adatok megváltoztak.

(3) A járási hivatal az igazolványt a vállalkozó kérelmére vagy hivatalból cseréli, ha az gyártáshibás.

(4) Az igazolvány cseréjének feltétele, hogy azt a vállalkozó a járási hivatalnak leadja.

9. §13 Az igazolvány kiállítása, kiadása, cseréje vagy pótlása során a kiadott igazolvány sorszámát a kiadás sorrendje szerint kell megállapítani.

10. §14 Az át nem vett igazolványt – a sikertelen kézbesítést követően – a járási hivatal az igazolvány kiállításától számított egy év elteltével megsemmisíti.

11. §15 A járási hivatal az általa bevont vagy nála leadott, valamint a határidőben át nem vett igazolványt átlyukasztással és az adatoldalakon elhelyezett „érvénytelen” bélyegzőlenyomattal látja el.

Átmeneti rendelkezések

12. § (1) Az e rendelet hatálybalépésekor érvényes vállalkozói igazolvány cseréje vagy pótlása esetén az igazolvány kiállítására az új igazolványra vonatkozó szabályokat kell alkalmazni.

(2)16

Záró rendelkezések

13. § (1) Ez a rendelet – a (2) bekezdésben foglalt kivétellel – 2010. január 1-jén lép hatályba.

(2) A 2. § (4) bekezdés és az 1.– 2. melléklet 2010. július 1-jén lép hatályba.

(3)–(4)17

Módosító rendelkezések

14. §18

1. melléklet a 66/2009. (XII. 17.) IRM rendelethez19



Vállalkozói igazolvány törzslap

MAGYARORSZÁG

 

EGYÉNI VÁLLALKOZÓI IGAZOLVÁNY

Okmányszám

 

 

Vállalkozó családi neve:    

Vállalkozó utóneve:     

Adószáma:     

Nyilvántartási száma:     

Statisztikai számjele:    

Főtevékenysége:     

Kelt:     

Kiállító hatóság:     



Az igazolvány tulajdonosa a nyilvántartásba vétel alapján egyéni vállalkozói
tevékenység folytatására jogosult. Az igazolvány a kiállításának napján fennálló
– egyéni vállalkozók nyilvántartásában szereplő – adatokat igazolja.

Székhelye:

 

 

..........................
Irányítószám

...........................................
Város, község

.....................
Kerület

................................
Közterület neve

...........................................
Közterület jellege

.....................
Házszám

........................................................
Épület, lépcsőház, szint, ajtó

 

 

Tevékenységi körök

………………………..

………………………..

………………………..

………………………..

………………………..

………………………..

………………………..

………………………..

………………………..

………………………..

………………………..

………………………..

………………………..

………………………..

………………………..

………………………..

………………………..

………………………..

………………………..

Vállalkozó telephelyei (fióktelepei):

.........
No.

..........................
Irányítószám

..........................................
Város, község

...................
Kerület

.................................
Közterület neve

..........................................
Közterület jellege

...................
Házszám

........................................................
Épület, lépcsőház, szint, ajtó

 

 

 

 

.........
No.

..........................
Irányítószám

..........................................
Város, község

................
Kerület

.................................
Közterület neve

..........................................
Közterület jellege

................
Házszám

........................................................
Épület, lépcsőház, szint, ajtó

2. melléklet a 66/2009. (XII. 17.) IRM rendelethez20



Vállalkozói igazolvány pótlap

MAGYARORSZÁG

EGYÉNI VÁLLALKOZÓI IGAZOLVÁNY PÓTLAP

 

Sorszám:

 

Vállalkozói igazolvány száma:

 

Név:

Adószáma:

Nyilvántartási száma:

Tevékenységi körök

………………………..

………………………..

………………………..

………………………..

………………………..

………………………..

………………………..

………………………..

………………………..

………………………..

………………………..

………………………..

Tevékenységi körök

………………………..

………………………..

………………………..

………………………..

………………………..

………………………..

………………………..

………………………..

………………………..

………………………..

………………………..

………………………..

Vállalkozó telephelyei (fióktelepei):

.........
No.

..........................
Irányítószám

..........................................
Város, község

...................
Kerület

.................................
Közterület neve

..........................................
Közterület jellege

...................
Házszám

........................................................
Épület, lépcsőház, szint, ajtó

 

 

 

 

.........
No.

..........................
Irányítószám

..........................................
Város, község

................
Kerület

.................................
Közterület neve

..........................................
Közterület jellege

................
Házszám

........................................................
Épület, lépcsőház, szint, ajtó

 

.........
No.

..........................
Irányítószám

..........................................
Város, község

...................
Kerület

.................................
Közterület neve

..........................................
Közterület jellege

...................
Házszám

........................................................
Épület, lépcsőház, szint, ajtó

 

 

 

 

.........
No.

..........................
Irányítószám

..........................................
Város, község

................
Kerület

.................................
Közterület neve

..........................................
Közterület jellege

................
Házszám

........................................................
Épület, lépcsőház, szint, ajtó

3. melléklet a 66/2009. (XII. 17.) IRM rendelethez21

4. melléklet a 66/2009. (XII. 17.) IRM rendelethez22

1

A rendeletet a 31/2018. (XII. 19.) IM rendelet 5. §-a hatályon kívül helyezte 2019. január 1. napjával.

2

Az 1. § a) pontját a 25/2017. (XII. 22.) IM rendelet 12. § a) pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 7/2018. (III. 23.) IM rendelet 1. §-a iktatta be.

3

A 2. § (2) bekezdését a 25/2017. (XII. 22.) IM rendelet 12. § b) pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 7/2018. (III. 23.) IM rendelet 2. §-a iktatta be.

4

A 2. § (4) bekezdése a 13. § (2) bekezdése alapján 2010. július 1-jén lépett hatályba.

5

A 2. § (5) bekezdését a 13. § (4) bekezdése hatályon kívül helyezte.

6

A 4. § a 7/2018. (III. 23.) IM rendelet 3. §-ával megállapított szöveg.

7

Az 5. §-t megelőző alcímet a 7/2018. (III. 23.) IM rendelet 4. §-a iktatta be.

8

Az 5. §-t a 25/2017. (XII. 22.) IM rendelet 12. § d) pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 7/2018. (III. 23.) IM rendelet 4. §-a iktatta be.

9

A 6. §-t a 25/2017. (XII. 22.) IM rendelet 12. § d) pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 7/2018. (III. 23.) IM rendelet 4. §-a iktatta be.

10

A 7. §-t megelőző alcímet a 7/2018. (III. 23.) IM rendelet 4. §-a iktatta be.

11

A 7. §-t a 25/2017. (XII. 22.) IM rendelet 12. § d) pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 7/2018. (III. 23.) IM rendelet 4. §-a iktatta be.

12

A 8. §-t a 25/2017. (XII. 22.) IM rendelet 12. § e) pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 7/2018. (III. 23.) IM rendelet 4. §-a iktatta be.

13

A 9. §-t a 25/2017. (XII. 22.) IM rendelet 12. § e) pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 7/2018. (III. 23.) IM rendelet 4. §-a iktatta be.

14

A 10. §-t a 25/2017. (XII. 22.) IM rendelet 12. § e) pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 7/2018. (III. 23.) IM rendelet 4. §-a iktatta be.

15

A 11. §-t a 25/2017. (XII. 22.) IM rendelet 12. § e) pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 7/2018. (III. 23.) IM rendelet 4. §-a iktatta be.

16

A 12. § (2) bekezdését a 21/2010. (XII. 22.) KIM rendelet 3. §-a hatályon kívül helyezte.

17

A 13. § (3)–(4) bekezdését a 21/2010. (XII. 22.) KIM rendelet 3. §-a hatályon kívül helyezte.

18

A 14. §-t a 13. § (3) bekezdése hatályon kívül helyezte.

19

Az 1. melléklet a 13. § (2) bekezdése alapján 2010. július 1-jén lépett hatályba, szövege a 41/2011. (XII. 30.) KIM rendelet 32. §-a, a 22/2015. (IX. 14.) IM rendelet 3. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

20

A 2. melléklet a 13. § (2) bekezdése alapján 2010. július 1-jén lépett hatályba, szövege a 41/2011. (XII. 30.) KIM rendelet 32. §-a, a 22/2015. (IX. 14.) IM rendelet 3. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

21

A 3. mellékletet a 13. § (4) bekezdése hatályon kívül helyezte.

22

A 4. mellékletet a 13. § (4) bekezdése hatályon kívül helyezte.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére