• Tartalom

5/2009. (III. 31.) IRM rendelet

5/2009. (III. 31.) IRM rendelet

a közbeszerzési és tervpályázati hirdetmények, a bírálati összegezések és az éves statisztikai összegezések mintáiról1

2009.04.01.

A közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. törvény 404. §-a (2) bekezdésének a) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az igazságügyi és rendészeti miniszter feladat- és hatásköréről szóló 164/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet 1. §-ának h) pontjában foglalt feladatkörömben eljárva a következőket rendelem el:

Az Európai Unió Hivatalos Lapjában megjelenő hirdetmények

1. § (1) A közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. törvény (a továbbiakban: Kbt.) IV. fejezete alkalmazásában a 43. § (1) bekezdése szerinti előzetes összesített tájékoztatót tartalmazó hirdetmény mintáját a 2004/17/EK és a 2004/18/EK európai parlamenti és tanácsi irányelveknek megfelelő, a közbeszerzési eljárások keretében megjelenő hirdetmények közzétételére használandó szabványos űrlapok létrehozásáról szóló 2005. szeptember 7-i 1564/2005/EK bizottsági rendelet (a továbbiakban: a közbeszerzési hirdetmények közzétételénél használt szabvány űrlapokról szóló európai közösségi rendelet) I. melléklete tartalmazza. Az előzetes összesített tájékoztatót tartalmazó hirdetménynek az ajánlatkérő honlapján történő közzététele esetén a hirdetményt szintén a közbeszerzési hirdetmények közzétételénél használt szabvány űrlapokról szóló európai közösségi rendelet I. melléklete szerinti minta szerint kell elkészíteni, azonban az Európai Közösségek Hivatalos Kiadványi Hivatala részére megküldendő, az Európai Unió Hivatalos Lapjában közzétételre kerülő hirdetmény mintáját a közbeszerzési hirdetmények közzétételénél használt szabvány űrlapokról szóló európai közösségi rendelet VIII. melléklete tartalmazza.

(2) A Kbt. IV. fejezete alkalmazásában a 49. § szerinti ajánlati felhívást tartalmazó hirdetmény és a 101. § (1) bekezdése szerinti részvételi felhívást tartalmazó hirdetmény mintáját a közbeszerzési hirdetmények közzétételénél használt szabvány űrlapokról szóló európai közösségi rendelet II. melléklete tartalmazza.

(3) A Kbt. IV. fejezete alkalmazásában a 98. § (1) és (3) bekezdése szerinti, az eljárás eredményéről vagy eredménytelenségéről szóló tájékoztatót tartalmazó hirdetmény mintáját a közbeszerzési hirdetmények közzétételénél használt szabvány űrlapokról szóló európai közösségi rendelet III. melléklete tartalmazza. A Kbt. VI. fejezete alkalmazásában a 250. § (4) bekezdése szerinti, az eljárás eredményéről vagy eredménytelenségéről szóló tájékoztatót tartalmazó hirdetmény mintáját szintén a közbeszerzési hirdetmények közzétételénél használt szabvány űrlapokról szóló európai közösségi rendelet III. melléklete tartalmazza.

(4) A Kbt. IV. fejezete alkalmazásában – építési koncesszió esetén – a 138. § (2) bekezdése szerinti, az eljárást megindító, felhívást tartalmazó hirdetmény mintáját a közbeszerzési hirdetmények közzétételénél használt szabvány űrlapokról szóló európai közösségi rendelet X. melléklete tartalmazza.

(5) A Kbt. IV. fejezete alkalmazásában – a koncessziós jogosult eljárása esetén [144. § (1) bekezdése] – a 144. § (3) bekezdése szerinti, az eljárást megindító, felhívást tartalmazó hirdetmény mintáját a közbeszerzési hirdetmények közzétételénél használt szabvány űrlapokról szóló európai közösségi rendelet XI. melléklete tartalmazza.

2. § (1) A Kbt. V. fejezete alkalmazásában a 182. § (1) bekezdése szerinti időszakos előzetes tájékoztatót tartalmazó hirdetmény mintáját a közbeszerzési hirdetmények közzétételénél használt szabvány űrlapokról szóló európai közösségi rendelet IV. melléklete tartalmazza. A Kbt. V. fejezete alkalmazásában a 208. § (1) és (2) bekezdése szerinti, meghívásos vagy tárgyalásos eljárás meghirdetésére is irányuló időszakos előzetes tájékoztatót tartalmazó hirdetmény mintáját szintén a közbeszerzési hirdetmények közzétételénél használt szabvány űrlapokról szóló európai közösségi rendelet IV. melléklete tartalmazza. A Kbt. 210. §-a (1) bekezdésének v) pontja tekintetében a közbeszerzési hirdetmények közzétételénél használt szabvány űrlapokról szóló európai közösségi rendelet IV. melléklete szerinti mintát kell érteni. Az időszakos előzetes tájékoztatót tartalmazó hirdetménynek az ajánlatkérő honlapján történő közzététele esetén a hirdetményt szintén a közbeszerzési hirdetmények közzétételénél használt szabvány űrlapokról szóló európai közösségi rendelet IV. melléklete szerinti minta szerint kell elkészíteni, azonban az Európai Közösségek Hivatalos Kiadványi Hivatala részére megküldendő, az Európai Unió Hivatalos Lapjában közzétételre kerülő hirdetmény mintáját a közbeszerzési hirdetmények közzétételénél használt szabvány űrlapokról szóló európai közösségi rendelet VIII. melléklete tartalmazza.

(2) A Kbt. V. fejezete alkalmazásában a 189. § szerinti ajánlati felhívást tartalmazó hirdetmény és a 202. § szerinti részvételi felhívást tartalmazó hirdetmény mintáját a közbeszerzési hirdetmények közzétételénél használt szabvány űrlapokról szóló európai közösségi rendelet V. melléklete tartalmazza.

(3) A Kbt. V. fejezete alkalmazásában a 214. § (2) bekezdése szerinti, meghívásos vagy tárgyalásos eljárás meghirdetésére irányuló előminősítési hirdetmény mintáját a közbeszerzési hirdetmények közzétételénél használt szabvány űrlapokról szóló európai közösségi rendelet VII. melléklete tartalmazza.

(4) A Kbt. V. fejezete alkalmazásában a 200. § (1) és (3) bekezdése, a 231. § (1) és (3) bekezdése, valamint a 237. § (1) és (3) bekezdése szerinti, az eljárás eredményéről vagy eredménytelenségéről szóló tájékoztatót tartalmazó hirdetmény mintáját a közbeszerzési hirdetmények közzétételénél használt szabvány űrlapokról szóló európai közösségi rendelet VI. melléklete tartalmazza. A Kbt. VII. fejezete alkalmazásában [a 261. § (1) bekezdésére tekintettel] a 250. § (4) bekezdése szerinti, az eljárás eredményéről vagy eredménytelenségéről szóló tájékoztatót tartalmazó hirdetmény mintáját szintén a közbeszerzési hirdetmények közzétételénél használt szabvány űrlapokról szóló európai közösségi rendelet VI. melléklete tartalmazza.

3. § A Kbt. IV. fejezete alkalmazásában a 41. § (4) bekezdése szerinti és V. fejezete alkalmazásában a 180. § (5) bekezdése szerinti dinamikus beszerzési rendszerben használt egyszerűsített ajánlati felhívás mintáját a közbeszerzési hirdetmények közzétételénél használt szabvány űrlapokról szóló európai közösségi rendelet IX. melléklete tartalmazza.

4. § (1) A Kbt. IV. fejezete alkalmazásában a 157. § (1) bekezdése szerinti és V. fejezete alkalmazásában a 239. § (2) bekezdése szerinti tervpályázati kiírást tartalmazó hirdetmény mintáját a közbeszerzési hirdetmények közzétételénél használt szabvány űrlapokról szóló európai közösségi rendelet XII. melléklete tartalmazza.

(2) A Kbt. IV. fejezete alkalmazásában a 159. § szerinti és V. fejezete alkalmazásában a 239. § (2) bekezdése szerinti, a tervpályázati eljárás eredményéről vagy eredménytelenségéről szóló tájékoztatót tartalmazó hirdetmény mintáját a közbeszerzési hirdetmények közzétételénél használt szabvány űrlapokról szóló európai közösségi rendelet XIII. melléklete tartalmazza.

(3) Az e rendelet 1–4. §-a szerinti hirdetmények módosítását vagy visszavonását, valamint helyesbítését tartalmazó hirdetmény mintáját e rendelet 11. melléklete tartalmazza.

A Közbeszerzési Értesítőben megjelenő hirdetmények

5. § (1) A Közbeszerzési Értesítőben közzéteendő hirdetmények mintáit e rendelet mellékletei tartalmazzák.

(2) A Kbt. 21. §-ának (3) és 161. §-ának (5) bekezdése alkalmazásában (közösségi értékhatár felét elérő vagy meghaladó, de a közösségi értékhatárt el nem érő értékű építési koncesszió és építési beruházás) az e rendelet 1–4. §-a szerinti hirdetmények alkalmazandóak, amelyek kizárólag a Közbeszerzési Értesítőben jelennek meg a közbeszerzési hirdetmények közzétételénél használt szabvány űrlapokról szóló európai közösségi rendelet szerinti minták fejlécének eltávolításával.

(3) A (2) bekezdés szerint kell eljárni akkor is, ha az ajánlatkérő a Kbt. 251. §-ának (3) bekezdése alapján a Kbt. 2–5/A., 7–8. vagy 10. címe szerinti eljárást alkalmaz.

6. § (1) A Kbt. IV. fejezete alkalmazásában a Kbt. 98. § (1) és (2) bekezdése, 138. § (3) bekezdése és a 144. § (4) bekezdése szerinti, az eljárás eredményéről vagy eredménytelenségéről szóló tájékoztatót tartalmazó hirdetmény mintáját az 1. melléklet tartalmazza. A Kbt. V. fejezete alkalmazásában a Kbt. 200. § (1) és (2) bekezdése, a 231. § (1) és (2) bekezdése és a 237. § (1) és (2) bekezdése szerinti, az eljárás eredményéről vagy eredménytelenségéről szóló tájékoztatót tartalmazó hirdetmény mintáját szintén az 1. melléklet tartalmazza.

(2) A Kbt. IV. fejezete alkalmazásában a Kbt. 136/C. § (6) bekezdése szerinti, az eljárás eredményéről vagy eredménytelenségéről szóló tájékoztatót tartalmazó hirdetmény mintáját a 2. melléklet tartalmazza.

7. § (1) A Kbt. VI. és VII. fejezete alkalmazásában az egyszerű közbeszerzési eljárásban az ajánlattételi felhívást tartalmazó hirdetmény mintáját [Kbt. 249. § (1) bekezdése] a 3. melléklet tartalmazza.

(2) A Kbt. VI. és VII. fejezete alkalmazásában [a Kbt. 250. § (3) bekezdés h) pontjára és 261. § (2) bekezdés i) pontjára, valamint a Kbt. 21/A. §-ára és 161/A. §-ára tekintettel] a Kbt. 98. § (1) és (2) bekezdése szerinti az eljárás eredményéről vagy eredménytelenségéről szóló tájékoztatót tartalmazó hirdetmény mintáját az 1. melléklet tartalmazza.

8. § Az e rendelet 7. §-ának (1) bekezdése szerinti hirdetmények esetében a hirdetmény (illetőleg a dokumentáció) módosítását vagy a hirdetmény visszavonását tartalmazó hirdetmény mintáját a 4. melléklet tartalmazza.

9. § (1) A Kbt. 307. §-ának (1) bekezdése szerinti, a szerződés módosításáról szóló tájékoztatót tartalmazó hirdetmény mintáját az 5. melléklet tartalmazza.

(2) A Kbt. 307. §-ának (1) bekezdése szerinti, a szerződés teljesítéséről szóló tájékoztatót tartalmazó hirdetmény mintáját a 6. melléklet tartalmazza.

Bírálati összegezések

10. § (1) Az ajánlatok elbírálására vonatkozó írásbeli összegezés mintáját [Kbt. 93. § (2) bekezdése, 136/C. § (5) bekezdése, 250. § (3) bekezdés h) pontja, valamint a Kbt. 261. § (2) bekezdés i) pontja] a 7. melléklet tartalmazza.

(2) A részvételi jelentkezések elbírálására vonatkozó írásbeli összegezés mintáját [Kbt. 116. § (2) bekezdése] a 8. melléklet tartalmazza.

Éves statisztikai összegezések

11. §2 (1) Az éves statisztikai összegezés mintáját a Kbt. IV. és VI. fejezete szerinti ajánlatkérők vonatkozásában [Kbt. 16. § (1) bekezdése, valamint a Kbt. 160. § (2) bekezdése] a 9. melléklet tartalmazza.

(2) Az éves statisztikai összegezés mintáját a Kbt. V. és VII. fejezete szerinti ajánlatkérők vonatkozásában [Kbt. 16. § (1) bekezdése, valamint a Kbt. 239. § (1) bekezdése] a 10. melléklet tartalmazza.

Egyéb rendelkezések

12. § (1) Ha az ajánlatkérő az Európai Unió Hivatalos Lapjában olyan hirdetmény közzétételét kéri, amelynek az Európai Unió Hivatalos Lapjában történő közzététele nem kötelező, az adott közbeszerzési eljárásban alkalmazandó hirdetményminta kitöltése és közzététele mellett, azzal azonos tartalommal az 1–4. §-ban meghatározott adott mintát is megfelelően ki kell töltenie.

(2) Ha az ajánlatkérő a Közbeszerzési Értesítőben olyan hirdetmény közzétételét kéri, amelynek a Közbeszerzési Értesítőben történő közzététele nem kötelező az ajánlatkérő részéről, a 10. §-ban és a 11. §-ban meghatározott adott mintát kell a Kbt.-ben foglaltaknak is megfelelően kitöltenie.

Hatálybalépés

13. § (1) E rendelet – a (2) bekezdésben foglaltak kivételével – 2009. április 1-jén lép hatályba.

(2) E rendelet 11. §-a, valamint 9. és 10. melléklete 2010. január 1-jén lép hatályba.

(3) Ezt a rendeletet a hatálybalépés után megkezdett közbeszerzésekre, közbeszerzési eljárások alapján megkötött szerződésekre, tervpályázatokra kell alkalmazni, azzal az eltéréssel, hogy a 2009. április 1-je előtt feladott, illetve megküldött és hiánypótlásra történő felhívással, illetőleg javítással érintett azon eljárást megindító hirdetményekre, melyek ismételt feladására, illetve megküldésére 2009. április 1-jén vagy azt követően kerül sor, e rendelet rendelkezéseit alkalmazni kell.

(4) A közbeszerzési és tervpályázati hirdetmények, a bírálati összegezések és az éves statisztikai összegezések mintáiról szóló 2/2006. (I. 13.) IM rendelet hatályát veszti, rendelkezéseit – a (3) bekezdésben foglalt eltéréssel – a 2009. április 1-jét megelőzően megkezdett közbeszerzési eljárásokban alkalmazni kell.

Az Európai Unió jogának való megfelelés

14. § Ez a rendelet a következő uniós jogi aktusoknak való megfelelést szolgálja:

a) a Tanács 89/665/EGK irányelve (1989. december 21.) az árubeszerzésre és az építési beruházásra irányuló közbeszerzési szerződések odaítélésével kapcsolatos jogorvoslati eljárás alkalmazására vonatkozó törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezések összehangolásáról (2a. cikk);

b) a Tanács 92/13/EGK irányelve (1992. február 25.) a vízügyi, energiaipari, szállítási és távközlési ágazatokban működő vállalkozások beszerzési eljárásairól szóló közösségi szabályok alkalmazására vonatkozó törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezések összehangolásáról (2a. cikk);

c) az Európai Parlament és a Tanács 2004/17/EK irányelve (2004. március 31.) a vízügyi, energiaipari, közlekedési és postai ágazatban működő ajánlatkérők beszerzési eljárásainak összehangolásáról (41–44. és 46. cikk);

d) az Európai Parlament és a Tanács 2004/18/EK irányelve (2004. március 31.) az építési beruházásra, az árubeszerzésre és a szolgáltatásnyújtásra irányuló közbeszerzési szerződések odaítélési eljárásainak összehangolásáról (35. és 36., 58., 64., 69., 70. cikk);

e) a Bizottság 2005/51/EK irányelve (2005. szeptember 7.) a közbeszerzésről szóló 2004/17/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv XX. mellékletének, valamint a 2004/18/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv VIII. mellékletének módosításáról;

f) az Európai Parlament és a Tanács 2007/66/EK irányelve (2007. december 11.) a 89/665/EGK és a 92/13/EGK tanácsi irányelvnek a közbeszerzési szerződések odaítélésére vonatkozó jogorvoslati eljárások hatékonyságának javítása tekintetében történő módosításáról (1. és 2 cikk).

1. melléklet az 5/2009. (III. 31.) IRM rendelethez

KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ
A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja
1024 Budapest, Margit krt. 85.
Fax: 06 1 336 7751; 06 1 336 7757
E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu    On-line értesítés: http://www.kozbeszerzes.hu

TÁJÉKOZTATÓ
AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYÉRŐL

A Közbeszerzések Tanácsa (Szerkesztőbizottsága) tölti ki

A hirdetmény kézhezvételének dátuma___________________

KÉ nyilvántartási szám________________________________

I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ

I.1) Név, cím és kapcsolattartási pont(ok)

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/Község:

Postai irányítószám:

Ország:

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett:

Telefon:

E-mail:

Fax:

internetcím(ek) (adott esetben)
Az ajánlatkérő általános címe (URL):

A felhasználói oldal címe (URL):

I.2.) Az ajánlatkérő típusa

Központi szintű

Közszolgáltató

Regionális/helyi szintű

Támogatott szervezet [Kbt. 22. § (2) bekezdés, 241. § b)–c) pont]

Közjogi szervezet

Egyéb

I.3.) Az ajánlatkérő tevékenységi köre
I.3.1) A Kbt. IV. fejezete/VI. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

⬜Általános közszolgáltatások

⬜ Lakásszolgáltatás és közösségi rekreáció

⬜Védelem

⬜ Szociális védelem

⬜Közrend és biztonság

⬜ Szabadidő, kultúra és vallás

⬜ Környezetvédelem

⬜ Oktatás

⬜ Gazdasági és pénzügyek

⬜ Egyéb (nevezze meg):

⬜ Egészségügy

I.3.2) A Kbt. V. fejezete/VII. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

⬜ Víz
[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

⬜ Villamos energia
[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

⬜ Gáz- és hőenergia termelése, szállítása és elosztása
[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

⬜ Földgáz és kőolaj feltárása és kitermelése
[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

⬜ Szén és más szilárd tüzelőanyagok feltárása és kitermelése
[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

⬜ Vasúti szolgáltatások
[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]

⬜ Városi vasúti, villamos-, trolibusz- vagy autóbusz szolgáltatások
[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]

⬜ Repülőtéri tevékenység
[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

⬜ Kikötői tevékenységek
[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

⬜ Postai szolgáltatások
[Kbt. 163. § (1) bek.d) pont]

I. 4.) Az ajánlatkérő más ajánlatkérők nevében folytatja-e le a közbeszerzési eljárást?

igennem

II. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS TÁRGYA
II.1) Meghatározás

II.1.1) Az ajánlatkérő által a szerződéshez rendelt elnevezés

II.1.2) A szerződés típusa, valamint a teljesítés helye
(Csak azt a kategóriát válassza – építési beruházás, árubeszerzés vagy szolgáltatás –, amelyik a leginkább megfelel a szerződés vagy közbeszerzés(ek) tárgyának)

a) Építési beruházás    

b) Árubeszerzés    

c) Szolgáltatás    

Kivitelezés

Tervezés és kivitelezés

Kivitelezés, bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérő által meghatározott követelményeknek megfelelően

Adásvétel

Lízing

Bérlet

Részletvétel

Ezek kombinációja/Egyéb

Szolgáltatási kategória száma    

(az 1–27. szolgáltatási kategóriákat lásd a Kbt. 3. és 4. mellékletében)

Építési koncesszió

Szolgáltatási koncesszió    

A teljesítés helye

NUTS-kód    

A teljesítés helye

NUTS-kód    

A teljesítés helye

NUTS-kód    

II.1.3) A hirdetmény a következők valamelyikével kapcsolatos (adott esetben)

Keretmegállapodás megkötése    

Dinamikus beszerzési rendszeren (DBR) alapuló szerződések    

II.1.4) Keretmegállapodás megkötése esetén az eljárás

Nyílt    

Meghívásos    

Tárgyalásos    

II.1.5) A szerződés vagy a közbeszerzés(ek) tárgya, mennyisége

II.1.6) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék

Kiegészítő szójegyzék (adott esetben)

Fő tárgy

...-

- -

További tárgy(ak)

...-

...-

...-

...-

II.2) A szerződés(ek) értéke

II.2.1) A szerződés(ek) értéke(Csak a végleges összértéket kérjük megadni, az összes szerződést, részt és opciót beleértve; az egyes szerződésekre vonatkozó információkkal kapcsolatban az V. Az eljárás eredménye szakaszt kérjük kitölteni)

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val

ÁFA (%)

Érték (arab számmal) _____________
Pénznem ______

,

II.2.2.) Építési koncesszió esetén az ellenszolgáltatás leírása

II.2.3.) Szolgáltatási koncesszió esetén az ellenszolgáltatás leírása

III. SZAKASZ: ELJÁRÁS
III.1) Az eljárás fajtája

III.1.1) Az eljárás fajtája

III. 1.1.1.) A közbeszerzési törvény IV. fejezete szerinti eljárás esetén [adott esetben ideértve a Kbt. 251. § (3) bek., szerinti eljárást]

Nyílt

Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos

Meghívásos

Gyorsított tárgyalásos

Gyorsított meghívásos

Hirdetmény nélküli tárgyalásos

Versenypárbeszéd

Keretmegállapodásos

III. 1.1.2.) A közbeszerzési törvény V. fejezete szerinti eljárás esetén

Nyílt

Hirdetmény nélküli tárgyalásos

Meghívásos

Időszakos előzetes tájékoztatót tartalmazó hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos

Időszakos előzetes tájékoztatót tartalmazó hirdetménnyel meghirdetett meghívásos

Előminősítési hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos

Előminősítési hirdetménnyel meghirdetett meghívásos

Keretmegállapodásos

Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos

III. 1.1.3) A közbeszerzési törvény IV. vagy V. fejezete szerinti eljárás választására a Kbt. 21. § (3) bek., illetve
161. § (5) bek. alapján került-e sor
igen ⬜    nem

III. 1.1.4) A közbeszerzési törvény harmadik része (VI. fejezet) szerinti eljárás esetén (egyszerű eljárás)

Hirdetménnyel induló, tárgyalás nélküli    ⬜    Hirdetmény nélkül induló, tárgyalásos     ⬜
Hirdetménnyel induló, tárgyalásos    ⬜

III. 1.1.5) A közbeszerzési törvény harmadik része (VII. fejezet) szerinti eljárás esetén (egyszerű eljárás)
Hirdetménnyel induló, tárgyalás nélküli    ⬜    Hirdetmény nélkül induló, tárgyalásos     ⬜
Hirdetménnyel induló, tárgyalásos    ⬜

III. 1.1.6) A Kbt. harmadik része (VI. fejezet vagy VII. fejezet) szerinti eljárásfajta választására a Kbt. 21/A. §, illetve 161/A. §-a alapján került-e sor
igen ⬜    nem

III. 1.1.7.) A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás, a hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos, illetve a gyorsított eljárás alkalmazásának indoklása (adott esetben):
    
III. 1.1.8.) A hirdetmény fajtája

Ajánlati/részvételi felhívás/ajánlattételi felhívás

Időszakos előzetes összesített tájékoztató

Előminősítési hirdetmény

III.2) bírálati szempontok

III.2.1) Bírálati szempontok (csak a megfelelőt jelölje meg)

A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás    ⬜
VAGY
Az összességében legelőnyösebb ajánlat     a következő részszempontok alapján

Részszempont
1.
    
2.
    
3.
    
4.
    
5.
    
Súlyszám
    
Részszempont
6.
    
7.
    
8.
    
9.
    
10.
    
Súlyszám
    
III.2.2) Sor került-e elektronikus árlejtésre?    igennem

III.3) Adminisztratív információk

III.3.1) Az ajánlatkérő által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben)
    
III.3.2) Az adott szerződésre vonatkozóan korábban sor került-e közzétételre a HL-ben?    igennem

Igen válasz esetén (válassza a megfelelő rovatot):
Előzetes összesített tájékoztató ⬜ VAGY Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény ⬜
A hirdetmény száma a HL-ben: /S -
A hirdetmény közzétételének dátuma: //(év/hó/nap)
Ajánlati/részvételi felhívás ⬜ VAGY Egyszerűsített ajánlati felhívás (DBR) ⬜
A hirdetmény száma a HL-ben: /S -
A hirdetmény közzétételének dátuma: //(év/hó/nap)
Egyéb korábbi közzététel ⬜
A hirdetmény száma a HL-ben: /S -
A hirdetmény közzétételének dátuma: //(év/hó/nap)

III.3.3) Az adott szerződésre vonatkozóan korábban sor került-e közzétételre a KÉ-ben?    igennem

Igen válasz esetén (válassza a megfelelő rovatot):
Előzetes összesített tájékoztató ⬜ VAGY Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény ⬜
A hirdetmény száma a KÉ-ben: /(KÉ-szám/évszám)
A hirdetmény közzétételének dátuma: //(év/hó/nap)
Ajánlati/részvételi felhívás ⬜ VAGY Egyszerűsített ajánlati felhívás (DBR) ⬜
A hirdetmény száma a KÉ-ben: /(KÉ-szám/évszám)
A hirdetmény közzétételének dátuma: //(év/hó/nap)
Egyéb korábbi közzététel ⬜
A hirdetmény száma a KÉ-ben: /(KÉ-szám/évszám)
A hirdetmény közzétételének dátuma: //(év/hó/nap)

IV. SZAKASZ: AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE
A Szerződés száma:  Megnevezése

IV.1) A szerződéskötés tervezett időpontja: // (év/hó/nap)

IV.2) A benyújtott ajánlatok száma: 

IV.3) A nyertes ajánlattevő neve és címe

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/Község:

Postai irányítószám:

Ország:

E-mail:

Telefon:

internetcím (URL):

Fax:

IV.4) A szerződés értékére vonatkozó információ (csak számokkal)

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val

ÁFA (%)

Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben)
Érték (arab számmal) ____________
Pénznem _____

,

Az ellenszolgáltatás szerződésbeli összege
Érték (arab számmal) ____________
Pénznem _____
a legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat (arab számmal) __________ / legmagasabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat (arab számmal) __________ Pénznem __________

,
,

Éves vagy havi érték esetén kérjük megadni: az évek számát  VAGY a hónapok számát 
A szerződés határozatlan időtartamra szól? igen nem

IV.5) Valószínűsíthető-e alvállalkozók igénybevétele a szerződés teljesítéséhez?
nem ⬜    igen
Igen válasz esetén jelölje meg a szerződés alvállalkozók igénybevételével történő teljesítése értékét vagy arányát (részét) (csak számokkal):

Érték ÁFA nélkül: _________ (arab számmal) Pénznem: _________

Arány (rész): , (%)

Nem ismert ⬜

A szerződés alvállalkozók, illetve erőforrást nyújtó szervezetek igénybevételével történő teljesítése értékének/arányának megjelölése (ha ismert)
    
IV.6) A szerződést olyan ajánlattevővel kötötték-e meg, aki többváltozatú ajánlatott tett?    igennem

IV.7) Volt-e érvénytelen ajánlat azon az alapon, hogy az ellenszolgáltatás kirívóan alacsony volt?    igennem

------------------------------------------ (E szakaszból szükség esetén több példány használható) -------------------
V. SZAKASZ: KIEGÉSZÍTő INFORMÁCIÓK

V.1) A szerződés eu-alapokból finanszírozott projekttel és/vagy    igen nem

programmal kapcsolatos-e?

Igen válasz esetén kérjük feltüntetni a projekt(ek) és/vagy program(ok) nevét és bármely egyéb hivatkozási adatot:

V.2) További információk (adott esetben)

V.2.1) Az eredményhirdetés időpontja (adott esetben)

Dátum: // (év/hó/nap)

V.2.2) Ha az eljárás eredménytelen, illetve szerződéskötésre nem kerül sor, ennek indoka

V.2.3) A nyertes ajánlattevőnek a közbeszerzési törvény 70. §-ának (2) bekezdése szerinti minősítése

mikro vállalkozás     kisvállalkozás     középvállalkozás     egyéb

------------------ (E pontból, amennyiben az eljárásban részajánlattétel, illetve közös ajánlattétel miatt több ---------------

nyertes ajánlattevő volt, ajánlattevőnként több használandó)

V.2.4) A nyertes ajánlatot követő legkedvezőbb ajánlatot tevő neve és címe, valamint az ellenszolgáltatás összege (adott esetben)

Név:
    
Cím:
    
Ellenszolgáltatás összege:

ÁFA
nélkül

ÁFÁ-val ÁFA (%)

Érték (arab számmal) ______________ Pénznem _____

,

-------------------- (E pontból, amennyiben az eljárásban részajánlattétel miatt több -----------------

nyertes ajánlatot követő legkedvezőbb ajánlat volt, ajánlatonként több használandó)

V.2.5) Az ajánlattevők neve és címe (ország is), részajánlattétel lehetősége esetén a benyújtott részajánlatok száma

Ajánlattevők neve, címe, a benyújtott részajánlatok száma (adott esetben)

______________________ ____ (név) __________________ ________ (cím)

_____________ (székhely szerinti ország) _____________ (benyújtott részajánlatok száma, adott esetben)

-------------------------------- (E részből az ajánlattevők számától függően több használandó) -------------------------------

Részajánlattétel lehetősége esetén az összes benyújtott részajánlat száma:  (arab számmal)

V.2.6) A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás esetén a Közbeszerzési Döntőbizottság

tájékoztatásának napja

Dátum: // (év/hó/nap)

V.2.7) Egyéb információk:

V.3) E hirdetmény feladásának dátuma: // (év/hó/nap)

2. melléklet az 5/2009. (III. 31.) IRM rendelethez

KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ
A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja
1024 Budapest, Margit krt. 85.
Fax: 06 1 336 7751; 06 1 336 7757
E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu    On-line értesítés: http://www.kozbeszerzes.hu

TÁJÉKOZTATÓ
AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYÉRŐL

A Közbeszerzések Tanácsa (Szerkesztőbizottsága) tölti ki

A hirdetmény kézhezvételének dátuma___________________

KÉ nyilvántartási szám________________________________

I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ

I.1) Név, cím és kapcsolattartási pont(ok)

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/Község:

Postai irányítószám:

Ország:

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett:

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím(ek) (adott esetben)
Az ajánlatkérő általános címe (URL):

A felhasználói oldal címe (URL):

I.2.) Az ajánlatkérő típusa

Központi szintű

Közszolgáltató    

Regionális/helyi szintű

Támogatott szervezet [Kbt. 22. § (2) bekezdés,

241. § b)–c) pont]    

Közjogi szervezet

Egyéb    

I.3.) Az ajánlatkérő tevékenységi köre
I.3.1.) A Kbt. IV. fejezete/VI. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

⬜Általános közszolgáltatások

⬜ Lakásszolgáltatás és közösségi rekreáció

⬜Védelem

⬜ Szociális védelem

⬜Közrend és biztonság

⬜ Szabadidő, kultúra és vallás

⬜ Környezetvédelem

⬜ Oktatás

⬜ Gazdasági és pénzügyek

⬜ Egyéb (nevezze meg):

⬜ Egészségügy

I. 4.) Az ajánlatkérő más ajánlatkérők nevében folytatja-e le a közbeszerzési eljárást?

igennem

II. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS TÁRGYA
II.1) Meghatározás

II.1.1) Az ajánlatkérő által a szerződéshez rendelt elnevezés

II.1.2) A szerződés típusa, valamint a teljesítés helye
(Csak azt a kategóriát válassza – építési beruházás, árubeszerzés vagy szolgáltatás –, amelyik a leginkább megfelel a szerződés vagy közbeszerzés(ek) tárgyának)

a) Építési beruházás    

b) Árubeszerzés    

c) Szolgáltatás    

Kivitelezés

Tervezés és kivitelezés

Kivitelezés, bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérő által meghatározott követelményeknek megfelelően

Adásvétel

Lízing

Bérlet

Részletvétel

Ezek kombinációja/Egyéb

Szolgáltatási kategória száma    

(az 1–27. szolgáltatási kategóriákat lásd a Kbt. 3. és 4. mellékletében)

Építési koncesszió

A teljesítés helye

NUTS-kód    

A teljesítés helye

NUTS-kód    

A teljesítés helye

NUTS-kód    

II.1.3) A hirdetmény a következők valamelyikével kapcsolatos

Keretmegállapodáson alapuló szerződés megkötése    

II.1.4) A szerződés vagy a közbeszerzés(ek) tárgya, mennyisége

II.1.5) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék

Kiegészítő szójegyzék (adott esetben)

Fő tárgy

...-

- -

További tárgy(ak)

...-

...-

...-

...-

II.2) A szerződés(ek) értéke

II.2.1) A szerződés(ek) értéke(Csak a végleges összértéket kérjük megadni, az összes szerződést, részt és opciót beleértve; az egyes szerződésekre vonatkozó információkkal kapcsolatban az V. Az eljárás eredménye szakaszt kérjük kitölteni)

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val

ÁFA (%)

Érték (arab számmal) _____________ Pénznem ______

,

III. SZAKASZ: AZ ELJÁRÁS

III.1.1) Bírálati szempontok (csak a megfelelőt jelölje meg)

A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás    ⬜
VAGY
Az összességében legelőnyösebb ajánlat     a következő részszempontok alapján

Részszempont
1.    

2.    

3.    

4.    

5.    

Súlyszám
    
Részszempont
6.    

7.    

8.    

9.    

10.    

Súlyszám
    
III.1.2) Sor került-e elektronikus árlejtésre?    igennem

III.1.3) A keretmegállapodás megkötésére milyen eljárás alkalmazásával került sor?
Nyílt    ⬜
Meghívásos    ⬜
Tárgyalásos    ⬜

III.2) Adminisztratív információk

III.2.1) Az ajánlatkérő által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben)
    
III.2.2) Az adott szerződésre vonatkozóan korábban sor került-e közzétételre a HL-ben?    igennem

Igen válasz esetén (válassza a megfelelő rovatot):
Előzetes összesített tájékoztató ⬜ VAGY Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény ⬜
A hirdetmény száma a HL-ben: /S -
A hirdetmény közzétételének dátuma: //(év/hó/nap)
Ajánlati/részvételi felhívás ⬜ VAGY Egyszerűsített ajánlati felhívás (DBR) ⬜
A hirdetmény száma a HL-ben: /S -
A hirdetmény közzétételének dátuma: //(év/hó/nap)
Egyéb korábbi közzététel ⬜
A hirdetmény száma a HL-ben: /S -
A hirdetmény közzétételének dátuma: //(év/hó/nap)

III.2.3) Az adott szerződésre vonatkozóan korábban sor került-e közzétételre a KÉ-ben?    igennem

Igen válasz esetén (válassza a megfelelő rovatot):
Előzetes összesített tájékoztató ⬜ VAGY Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény ⬜
A hirdetmény száma a KÉ-ben: /(KÉ-szám/évszám)
A hirdetmény közzétételének dátuma: //(év/hó/nap)
Ajánlati/részvételi felhívás ⬜ VAGY Egyszerűsített ajánlati felhívás (DBR) ⬜
A hirdetmény száma a KÉ-ben: /(KÉ-szám/évszám)
A hirdetmény közzétételének dátuma: //(év/hó/nap)
Egyéb korábbi közzététel ⬜
A hirdetmény száma a KÉ-ben: /(KÉ-szám/évszám)
A hirdetmény közzétételének dátuma: //(év/hó/nap)

IV. SZAKASZ: AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE
A Szerződés száma:  Megnevezése     

IV.1) A szerződéskötés dátuma: // (év/hó/nap)

IV.2) A benyújtott ajánlatok száma: 

IV.3) A nyertes ajánlattevő neve és címe

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/Község:

Postai irányítószám:

Ország:

E-mail:

Telefon:

internetcím (URL):

Fax:

IV.4) A szerződés értékére vonatkozó információ (csak számokkal)

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val

ÁFA (%)

Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke (adott esetben)
Érték (arab számmal) ____________ Pénznem _____

,

Az ellenszolgáltatás szerződésbeli összege
Érték (arab számmal) ____________ Pénznem _____
a legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat (arab számmal) __________ / legmagasabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat (arab számmal) __________ Pénznem __________

,
,

Éves vagy havi érték esetén kérjük megadni: az évek számát  VAGY a hónapok számát 

IV.5) Valószínűsíthető-e alvállalkozók illetve erőforrást nyújtó szervezetek igénybevétele a szerződés teljesítéséhez?    igen nem
Igen válasz esetén jelölje meg a szerződés alvállalkozók, illetve erőforrást nyújtó szervezetek igénybevételével történő teljesítése értékét vagy arányát (részét) (csak számokkal):

Érték ÁFA nélkül: (arab számmal) ______________
Pénznem: _____

Arány (rész): , (%)

Nem ismert ⬜

A szerződés alvállalkozók, illetve erőforrást nyújtó szervezetek igénybevételével történő teljesítése értékének/arányának megjelölése (ha ismert)
    
IV.6) A szerződést olyan ajánlattevővel kötötték-e meg, aki többváltozatú ajánlatott tett?    igennem

IV.7) Volt-e érvénytelen ajánlat azon az alapon, hogy az ellenszolgáltatás kirívóan alacsony volt?    igennem

------------------------------------------ (E szakaszból szükség esetén több példány használható) -------------------
V. SZAKASZ: KIEGÉSZÍTő INFORMÁCIÓK

V.1) A szerződés eu-alapokból finanszírozott projekttel és/vagy    igen nem

programmal kapcsolatos-e?

Igen válasz esetén kérjük feltüntetni a projekt(ek) és/vagy program(ok) nevét és bármely egyéb hivatkozási adatot:

V.2) További információk (adott esetben)

V.2.1) Az eredményhirdetés időpontja (adott esetben)

Dátum: // (év/hó/nap)

V.2.2) Ha az eljárás eredménytelen, illetve szerződéskötésre nem kerül sor, ennek indoka

V.2.3) A nyertes ajánlattevőnek a közbeszerzési törvény 70. §-ának (2) bekezdése szerinti minősítése

mikro vállalkozás     kisvállalkozás     középvállalkozás     egyéb

-------------------- (E részből szükséges esetén több példány használható) --------------------

V.2.4) A nyertes ajánlatot követő legkedvezőbb ajánlatot tevő neve és címe, valamint az ellenszolgáltatás összege (adott esetben)

Név:
    
Cím:
    
Ellenszolgáltatás összege:

ÁFA
nélkül

ÁFÁ-val ÁFA (%)

Érték (arab számmal) ______________ Pénznem _____

,

V.2.5) Az ajánlattevők neve és címe (ország is)

Ajánlattevők neve, címe, a benyújtott részajánlatok száma (adott esetben)

__________________________ (név) __________________________ (cím)

_____________ (székhely szerinti ország) ___________ (benyújtott ajánlatok száma, adott esetben)

-------------------- (E részből szükséges esetén több példány használható) --------------------

V.3) E hirdetmény feladásának dátuma: // (év/hó/nap)

3. melléklet az 5/2009. (III. 31.) IRM rendelethez

KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ
A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja
1024 Budapest, Margit krt. 85.
Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757
E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu    On-line értesítés: http://www.kozbeszerzes.hu

AZ EGYSZERŰ ELJÁRÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁSA

Építési beruházás
Árubeszerzés
Szolgáltatás
Építési koncesszió
Szolgáltatási koncesszió

A Közbeszerzések Tanácsa (Szerkesztőbizottsága) tölti ki

A hirdetmény kézhezvételének dátuma___________________

Azonosító kód_______________________________________

I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ

I.1) Név, cím és kapcsolattartási pont(ok)

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/Község:

Postai irányítószám:

Ország:

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett:

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím(ek) (adott esetben)
Az ajánlatkérő általános címe (URL):

A felhasználói oldal címe (URL):

További információk a következő címen szerezhetők be:
⬜ Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal
⬜ Ha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.I mellékletet

A dokumentáció a következő címen szerezhető be:
⬜ Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal
⬜ Ha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.II mellékletet

Az ajánlatokat a következő címre kell benyújtani:
⬜ Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal
⬜ Ha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.III mellékletet

I.2.) Az ajánlatkérő típusa

Központi szintű

Közszolgáltató    

Regionális/helyi szintű

Támogatott szervezet [Kbt. 241. § b)–c) pont]

Közjogi szervezet

Egyéb    

I.3.) Az ajánlatkérő tevékenységi köre
I.3.1) A Kbt. VI. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

⬜Általános közszolgáltatások

⬜ Lakásszolgáltatás és közösségi rekreáció

⬜Védelem

⬜ Szociális védelem

⬜Közrend és biztonság

⬜ Szabadidő, kultúra és vallás

⬜ Környezetvédelem

⬜ Oktatás

⬜ Gazdasági és pénzügyek

⬜ Egyéb (nevezze meg):

⬜ Egészségügy

I.3.2) A Kbt. VII. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

⬜ Víz
[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

⬜ Villamos energia
[Kbt. 163. § (1) bek.. a) pont]

⬜ Gáz- és hőenergia termelése, szállítása és elosztása
[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

⬜ Földgáz és kőolaj feltárása és kitermelése
[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

⬜ Szén és más szilárd tüzelőanyagok feltárása és kitermelése
[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

⬜ Vasúti szolgáltatások
[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]

⬜ Városi vasúti, villamos-, trolibusz- vagy autóbusz szolgáltatások
[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]

⬜ Repülőtéri tevékenység
[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

⬜ Kikötői tevékenységek
[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

⬜ Postai szolgáltatások
[Kbt. 163. § (1) bek.d) pont]

I. 4.) Az ajánlatkérő más ajánlatkérők nevében folytatja-e le a közbeszerzési eljárást?

igennem

II. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS TÁRGYA
II.1) Meghatározás

II.1.1) Az ajánlatkérő által a szerződéshez rendelt elnevezés

II.1.2) A szerződés típusa, valamint a teljesítés helye
(Csak azt a kategóriát válassza – építési beruházás, árubeszerzés vagy szolgáltatás –, amelyik leginkább megfelel a szerződés vagy közbeszerzés(ek) tárgyának)

a) Építési beruházás    

b) Árubeszerzés    

c) Szolgáltatás    

Kivitelezés

Tervezés és kivitelezés

Kivitelezés, bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérő által meghatározott követelményeknek megfelelően

Adásvétel

Lízing

Bérlet

Részletvétel

Ezek kombinációja/Egyéb

Szolgáltatási kategória    

(az 1–27. szolgáltatási kategóriákat lásd a Kbt. 3. és 4. mellékletében)

Építési koncesszió

Szolgáltatási koncesszió    

A teljesítés helye

NUTS-kód    

A teljesítés helye

NUTS-kód    

A teljesítés helye

NUTS-kód    

II.1.3) A hirdetmény a következők valamelyikére irányul

Közbeszerzés megvalósítása        Dinamikus beszerzési rendszeren (DBR) létrehozása    

Keretmegállapodás megkötése    

II.1.4) Keretmegállapodás vonatkozó információk (adott esetben)

Keretmegállapodás több ajánlattevővel

A tervezett keretmegállapodás résztvevőinek keretszáma 

VAGY, adott esetben, maximális létszáma 

Keretmegállapodás egy ajánlattevővel

A keretmegállapodás időtartama: Időtartam év(ek)ben:  vagy hónap(ok)ban: 

A közbeszerzések összértéke a keretmegállapodás teljes időtartama alatt (csak számokkal és pénznem):
    
A keretmegállapodás alapján megkötendő szerződések értéke és gyakorisága (amennyire lehetséges):
    
II.1.5) A szerződés meghatározása/tárgya

II.1.6) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék

Kiegészítő szójegyzék (adott esetben)

Fő tárgy

...-

- -

További tárgy(ak)

...-

...-

...-

...-

- -

- -

- -

- -

II.1.7) Részekre történő ajánlattétel (a részekre vonatkozó részletes információk megadásához a B. mellékletből szükség szerint több példány használható)    igen nem

Igen válasz esetén az ajánlatok benyújthatók (csak egyet jelöljön be):

egy részre

egy vagy több részre

valamennyi részre

II.1.8.) Elfogadhatók-e változatok (alternatív ajánlatok)?     igen nem

II. 2) Szerződés szerinti mennyiség vagy alkalmazási kör

II.2.1) Teljes mennyiség vagy érték (valamennyi részt és opciót beleértve)
    
II.2.2) Vételi jog (opció) (adott esetben)     igen nem

Igen válasz esetén a vételi jog leírása:     
    
Ha ismert, a vételi jog opciók gyakorlásának tervezett ideje:
hónap(ok)ban:  vagy napokban:  (a szerződés megkötésétől számítva)

Az esetleges meghosszabbítások száma (ha van ilyen):  vagy:  és  között
Ha ismert, az árubeszerzésre vagy a szolgáltatásmegrendelésre irányuló ismétlődő jellegű szerződések esetében kérjük feltüntetni a további szerződések tervezett idejét:
hónapokban:  vagy napokban:  (a szerződés megkötésétől számítva)

II.3) A szerződés időtartama vagy a befejezés, a teljesítés határideje

Az időtartam hónap(ok)ban:  vagy napokban:  (a szerződés megkötésétől számítva)
VAGY: kezdés / / (év/hó/nap)
ÉS/VAGY
befejezés // (év/hó/nap)

III. SZAKASZ: JOGI, GAZDASÁGI, PÉNZÜGYI ÉS TECHNIKAI INFORMÁCIÓK
III.1) A szerződésre vonatkozó feltételek

III.1.1) A szerződést biztosító mellékkötelezettségek (adott esetben)
    
III.1.2) Fő finanszírozási és fizetési feltételek és/vagy hivatkozás a vonatkozó jogszabályi rendelkezésekre
    
III.1.3) A nyertes(ek) által létrehozandó gazdasági társaság, illetve jogi személy (adott esetben)
    
III.1.4) Vonatkoznak-e a szerződés teljesítésére egyéb különleges feltételek? (adott esetben)     igen nemHa igen, a különleges feltételek meghatározása
    
III.2) Részvételi feltételek

III.2.1) Az ajánlattevő személyes helyzetére vonatkozó adatok (kizáró okok), ideértve a szakmai és cégnyilvántartásokba történő bejegyzésre vonatkozó előírásokat is

Az ajánlatkérő által előírt kizáró okok és a megkövetelt igazolási mód:
    
III.2.2) Gazdasági és pénzügyi alkalmasság

Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód:
    
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):

III.2.3) Műszaki, illetve szakmai alkalmasság

Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód:
    
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):

III.2.4) Fenntartott szerződések

A szerződés védett foglalkoztatók számára fenntartott     igen nem
A szerződés a Kbt. 253. § szerint fenntartott     igen nem

III. 3) Szolgáltatásmegrendelésre irányuló szerződésekre vonatkozó különleges feltételek

III.3.1) A szolgáltatás teljesítése egy bizonyos foglalkozáshoz (képzettséghez) van-e kötve?     igen nem
Ha igen, a vonatkozó jogszabályi rendelkezésre történő hivatkozás:
    
IV. SZAKASZ: ELJÁRÁS
IV.1) Az eljárás típusa

IV.1.1) Az eljárás típusa a Kbt. VI. fejezete szerinti

Tárgyalás nélküli

Tárgyalásos

IV.1.2) Az eljárás típusa a Kbt. VII. fejezete szerinti

Tárgyalás nélküli

Tárgyalásos

IV. 2) Bírálati szempontok

IV.2.1) Bírálati szempontok (csak a megfelelőt jelölje meg)

A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás    ⬜
VAGY
Az összességében legelőnyösebb ajánlat az alábbiak szerint    
⬜    Az alábbiakban megadott részszempontok szerint (a részszempontokat súlyozással kell megadni)

Részszempont
1.    

2.    

3.    

4.    

5.    

Súlyszám
    
Részszempont
6.    

7.    

8.    

9.    

10.    

Súlyszám
    
IV.2.2) Elektronikus árlejtést alkalmaznak-e?     igen nem

Ha igen, további információk az elektronikus árlejtésről (ha szükséges)
    
IV.3) Adminisztratív információk

IV.3.1) Az ajánlatkérő által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben)
    
IV.3.2) Az adott szerződésre vonatkozóan korábbi közzétételre sor került-e?     igen nem
Igen válasz esetén
Előzetes összesített tájékoztató ⬜ Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény ⬜
Hirdetmény száma a KÉ-ben: /(KÉ-szám/évszám)
A hirdetmény közzétételének dátuma: //(év/hó/nap)
Egyéb korábbi közzététel (adott esetben)
Hirdetmény száma a KÉ-ben: /(KÉ-szám/évszám)
A hirdetmény közzétételének dátuma: //(év/hó/nap)

IV.3.3) A dokumentáció beszerzésének feltételei (adott esetben)

A dokumentáció beszerzésének határideje
Dátum: // (év/hó/nap ) Időpont:     

Kell-e fizetni a dokumentációért?     igen nem
Igen válasz esetén, Ár (arab számokkal):      Pénznem:     
A fizetés feltételei és módja:     
    
IV.3.4) Az ajánlattételi határidő
Dátum: // (év/hó/nap) Időpont:     

IV.3.5) Az(ok) a nyelv(ek), amely(ek)en az ajánlatok, illetve részvételi jelentkezések benyújthatók

ES

CS

DA

DE

ET

EL

EN

FR

IT

LV

LT

HU

MT

NL

PL

PT

SK

SL

FI

SV

Egyéb:     

IV.3.6) Az ajánlati kötöttség minimális időtartama (tárgyalás nélküli eljárás esetén)
/ /-ig (év /hó/nap )
VAGY hónap(ok)ban: vagy napokban: (az ajánlattételi határidő lejártától számítva)

IV.3.7) Az ajánlatok felbontásának feltételei
Dátum: // (év/hó/nap) Időpont:     
Helyszín :     
Az ajánlatok felbontásán jelenlétre jogosult személyek
    
V. SZAKASZ: KIEGÉSZÍTő INFORMÁCIÓK

V.1) A KÖZBESZERZÉS Ismétlődő jellegű-e? (adott esetben)     igen nem
Igen válasz esetén a további hirdetmények közzétételének tervezett ideje:
    
V.2) a szerződés eu alapokból finanszírozott projekttel és/vagy programmal kapcsolatos?
    igen nem
Igen válasz esetén kérjük feltüntetni a projekt(ek) és/vagy program(ok) nevét és bármely egyéb hivatkozási alapot:
    
V.3) További információk (adott esetben)
V.3.1) Az eredményhirdetés tervezett időpontja:
    
V.3.2) A szerződéskötés tervezett időpontja:
    
V.3.3) A tárgyalás lefolytatásának menete és az ajánlatkérő által előírt alapvető szabályai, az első tárgyalás időpontja: (kivéve, ha az eljárás tárgyalás nélküli)
    
V.3.4.1) A dokumentáció megvásárlása vagy átvétele az eljárásban való részvétel feltétele? (adott esetben)
    igen nem
V.3.4.2) A dokumentáció rendelkezésre bocsátásával kapcsolatos további információk: (adott esetben)
    
V.3.5.1) Az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztásának bírálati szempontja esetén az ajánlatok részszempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó és felső határa:
    
V.3.5.2) Az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztásának bírálati szempontja esetén a módszer (módszerek) ismertetése, amellyel az ajánlatkérő megadja az V.3.5.1) pont szerinti ponthatárok közötti pontszámot:
    
V.6) A III.2.2) és a III.2.3) szerinti feltételek és ezek előírt igazolási módja a minősített ajánlattevők hivatalos jegyzékébe történő felvétel feltételét képező minősítési szempontokhoz képest szigorúbb(ak)-e?
igen nem
V.7) Egyéb információk:
    
V.8) E hirdetmény feladásának dátuma: // (év/hó/nap)

A. MELLÉKLET
TOVÁBBI CÍMEK ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONTOK
I) További információk a következő címeken és kapcsolattartási pontokon szerezhetők be

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/Község:

Postai irányítószám:

Ország:

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett:

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):

II) Címek és kapcsolattartási pontok, ahonnan a dokumentáció beszerezhető

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/Község:

Postai irányítószám:

Ország:

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett:

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):

III) Címek és kapcsolattartási pontok, ahovÁ az ajánlatokat kell benyújtani

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/Község:

Postai irányítószám:

Ország:

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett:

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím (URL):

B. MELLÉKLET
A RÉSZEKRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK

A RÉSZ SZÁMA  meghatározás

1) A rész meghatározása
    
2) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék

Kiegészítő szójegyzék (adott esetben)

Fő tárgy

...-

--

További tárgyak

...-
...-
...-
...-

--
--
--
--

3) Mennyiség vagy érték
    
4) A szerződés időtartama vagy eltérő kezdési/teljesítési határidő feltüntetése
Az időtartam hónap(ok)ban:  vagy napokban:  (a szerződés megkötésétől számítva)
VAGY Kezdés // (év/hó/nap)
ÉS/VAGY
Befejezés  // (év/hó/nap)

5) További információ a részekről
    
----------------------(E mellékletből a részek számának megfelelően több példány használandó) ----------------------

4. melléklet az 5/2009. (III. 31.) IRM rendelethez

KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ
A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja
1024 Budapest, Margit krt. 85.
Fax: 06 1 336 7751; 06 1 336 7757
E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu    On-line értesítés: http://www.kozbeszerzes.hu

TÁJÉKOZTATÓ A HIRDETMÉNY VISSZAVONÁSÁRÓL, MÓDOSÍTÁSÁRÓL ÉS AZ AJÁNLATTÉTELI HATÁRIDŐ MEGHOSSZABBÍTÁSÁRÓL

A Közbeszerzések Tanácsa (Szerkesztőbizottsága) tölti ki

A hirdetmény kézhezvételének dátuma___________________

KÉ nyilvántartási szám________________________________

I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ

I.1) Név, cím és kapcsolattartási pont(ok) (a közzétett hirdetményben megadott módon)

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/Község:

Postai irányítószám:

Ország:

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett:

Telefon:

E-mail:

Fax:

internetcím(ek) (adott esetben)
Az ajánlatkérő általános címe (URL):

A felhasználói oldal címe (URL):

További információk a következő címen szerezhetők be:

⬜ Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal
⬜ Ha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.I mellékletet

II. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS TÁRGYA
II.1) LEÍRÁS

II.1.1) Az ajánlatkérő által a szerződéshez rendelt elnevezés (a közzétett hirdetményben megadott módon)
    
II.1.2) A szerződés meghatározása/tárgya (a közzétett hirdetményben megadott módon)
    
II.1.3) Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV) (a közzétett hirdetményben megadott módon)

Fő szójegyzék

Kiegészítő szójegyzék (adott esetben)

Fő tárgy

...-

--

További tárgy(ak)

...-
...-
...-
...-

--
--
--
--

III. SZAKASZ: ELJÁRÁS
III.1) Adminisztratív információk

III.1.1) Az ajánlatkérő által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben)
    
III.1.2) A módosítással/visszavonással/határidő-hosszabbítással érintett hirdetményre vonatkozó információk (az adott szerződésre vonatkozó korábbi közzététel)

III.1.2.1) A módosítással/visszavonással/határidő-hosszabbítással érintett ajánlattételi felhívás:

Hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény feladásának dátuma: // (év/hó/nap )

A hirdetmény közzétételének dátuma: // (év/hó/nap )

A hirdetményben megjelölt ajánlattételi határidő: // (év/hó/nap )

III.1.2.2) Egyéb korábbi közzététel: (adott esetben)
Hirdetmény száma a KÉ-ben: / (KÉ-szám/évszám)

A hirdetmény feladásának dátuma: // (év/hó/nap )

A hirdetmény közzétételének dátuma: // (év/hó/nap )

A hirdetményben megjelölt ajánlattételi határidő: // (év/hó/nap )
-------------------- (E pontból, amennyiben szükséges több használható) --------------------

III.1.2.3) Sor került-e az eljárásban a Kbt. 56. § (3) bek. szerinti ajánlattételi határidő meghosszabbításra? igennem

Igen válasz esetén a meghosszabbított ajánlattételi határidő:
// (év/hó/nap ) Időpont:     

IV. SZAKASZ: KIEGÉSZÍTŐ INFORMÁCIÓK
IV.1) A HIRDETMÉNY VISSZAVONÁSA (adott esetben)
IV.1.1) Tájékoztatás a visszavonásról

Az ajánlattételi felhívás visszavonásra került.
Lehetséges, hogy a közbeszerzési eljárás újra meghirdetésre kerül.

IV.1.2) A felhívás visszavonásának indokolása (kitöltése nem kötelező)
    
IV.2) TÁJÉKOZTATÁS A HIRDETMÉNY/DOKUMENTÁCIÓ MÓDOSÍTÁSÁRÓL (adott esetben)

IV.2.1) Dátumok módosítása

A módosítandó dátum helye a közzétett hirdetményben

A következő helyett

A következő időpont irányadó

Dátum: //
Időpont: :

Dátum: //
Időpont: :

Dátum: //
Időpont: :

Dátum: //
Időpont: :

Dátum: //
Időpont: :

Dátum: //
Időpont: :

Dátum: //
Időpont: :

Dátum: //
Időpont: :

Dátum: //
Időpont: :

Dátum: //
Időpont: :

IV.2.2.) További módosított információk (adott esetben)

A módosítandó szöveg helye a közzétett hirdetményben/kiadott dokumentációban:
    
A következő helyett:
    
A következő irányadó:
    
és/vagy
Magyarázó megjegyzés (adott esetben):
    
--------------------------------- [A IV.2) szakaszból szükség szerint több példány használható] --------------------------

IV.3) TÁJÉKOZTATÁS AZ AJÁNLATTÉTELI HATÁRIDŐ HOSSZABBÍTÁSÁRÓL (adott esetben)

IV.3.1) Dátumok változása

A meghosszabbítással érintett dátum helye a közzétett hirdetményben

A következő helyett

A következő időpont irányadó

Dátum: //
Időpont: :

Dátum: //
Időpont: :

Dátum: //
Időpont: :

Dátum: //
Időpont: :

Dátum: //
Időpont: :

Dátum: //
Időpont: :

IV..3.2) Az ajánlattételi határidő meghosszabbításának indoka
    
IV.4. EGYÉB INFORMÁCIÓK (adott esetben)

IV.5) E hirdetmény feladásának dátuma

IV.5.1) A feladás dátuma:: // (év/hó/nap)

A. MELLÉKLET
TOVÁBBI CÍMEK ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONTOK

I) További információk a következő címeken és kapcsolattartási pontokon szerezhetők be

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/Község:

Postai irányítószám:

Ország:

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett:

Telefon:

E-mail:

Fax:

internetcím (URL):

5. melléklet az 5/2009. (III. 31.) IRM rendelethez

KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ
A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja
1024 Budapest, Margit krt. 85.
Fax: 06 1 336 7751; 06 1 336 7757
E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu    On-line értesítés: http://www.kozbeszerzes.hu

TÁJÉKOZTATÓ A SZERZŐDÉS MÓDOSÍTÁSÁRÓL

A Közbeszerzések Tanácsa (Szerkesztőbizottsága) tölti ki

A hirdetmény kézhezvételének dátuma___________________

KÉ nyilvántartási szám________________________________

I. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS ALANYAI

I.1) Az ajánlatkérőként szerződő fél neve és címe

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/Község:

Postai irányítószám:

Ország:

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett:

Telefon:

E-mail:

Fax:

internetcím(ek) (adott esetben)
Az ajánlatkérő általános címe (URL):

A felhasználói oldal címe (URL):

I.2) A nyertes ajánlattevőként szerződő fél neve és címe

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/Község:

Postai irányítószám:

Ország:

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett:

Telefon:

E-mail:

Fax:

internetcím(ek) (adott esetben)
Az ajánlatkérő általános címe (URL):

----------------------------- (E szakaszból szükség esetén több példány használható) -------------------
I.3.) Az ajánlatkérő típusa

Központi szintű

Közszolgáltató    

Regionális/helyi szintű

Támogatott szervezet [Kbt. 22. § (2) bek.,

241. § b)–c) pont]    

Közjogi szervezet

Egyéb    

I.4.) Az ajánlatkérő tevékenységi köre

I.4.1) A Kbt. IV. fejezete/VI. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

⬜Általános közszolgáltatások

⬜ Lakásszolgáltatás és közösségi rekreáció

⬜Védelem

⬜ Szociális védelem

⬜Közrend és biztonság

⬜ Szabadidő, kultúra és vallás

⬜ Környezetvédelem

⬜ Oktatás

⬜ Gazdasági és pénzügyek

⬜ Egyéb (nevezze meg):

⬜ Egészségügy

I.4.2) A Kbt. V. fejezete/VII. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

⬜ Víz
[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

⬜ Villamos energia
[Kbt. 163. § (1) bek.. a) pont]

⬜ Gáz- és hőenergia termelése, szállítása és elosztása
[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

⬜ Földgáz és kőolaj feltárása és kitermelése
[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

⬜ Szén és más szilárd tüzelőanyagok feltárása és kitermelése
[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

⬜ Vasúti szolgáltatások
[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]

⬜ Városi vasúti, villamos-, trolibusz- vagy autóbusz szolgáltatások
[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]

⬜ Repülőtéri tevékenység
[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

⬜ Kikötői tevékenységek
[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

⬜ Postai szolgáltatások
[Kbt. 163. § (1) bek.d) pont]

II. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS TÁRGYA

II.1) Meghatározás

II.1.1) Az ajánlatkérő által a szerződéshez rendelt elnevezés

II.1.2) A szerződés típusa, valamint a teljesítés helye
(Csak azt a kategóriát válassza – építési beruházás, árubeszerzés vagy szolgáltatás –, amelyik a leginkább megfelel a szerződés vagy közbeszerzés(ek) tárgyának)

a) Építési beruházás    

b) Árubeszerzés

c) Szolgáltatás

Kivitelezés

Tervezés és kivitelezés

Kivitelezés, bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérő által meghatározott követelményeknek megfelelően

Adásvétel

Lízing

Bérlet

Részletvétel

Ezek kombinációja/Egyéb

Szolgáltatási kategória száma

(az 1–27. szolgáltatási kategóriákat lásd a Kbt. 3. és 4. mellékletében)

Építési koncesszió

Szolgáltatási koncesszió    

A teljesítés helye

NUTS-kód    

A teljesítés helye

NUTS-kód    

A teljesítés helye

NUTS-kód    

II.1.3) A szerződéskötés időpontja

Dátum: // (év/hó/nap)

II.1.4) A szerződés tárgya és mennyisége

II.1.5) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék

Kiegészítő szójegyzék (adott esetben)

Fő tárgy

...-

- -

További tárgy(ak)

...-

...-

...-

...-

- -

- -

- -

- -

II.2) A közbeszerzés értéke

Az ellenszolgáltatás összege
(A szerződés szerinti összértéket kérjük megadni, az összes szerződést, részt és opciót beleértve)

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val ÁFA (%)

Érték (arab számmal)      Pénznem
    
⬜ ,

II.3) A szerződés időtartama

Az időtartam hónap(ok)ban:  vagy napokban:  (a szerződés megkötésétől számítva)
VAGY: kezdés / / (év/hó/nap)
befejezés // (év/hó/nap)

VAGY: a teljesítés határideje
a) a nyertes ajánlattevőként szerződő fél általi teljesítés határideje: / / (év/hó/nap)
b) ajánlatkérőként szerződő fél általi teljesítés határideje: / / (év/hó/nap)
A szerződés határozatlan időtartamra szól? igen ⬜ nem ⬜

III. SZAKASZ: ELJÁRÁS
III.1) Az eljárás fajtája

III.1.1) Az eljárás fajtája

III.1.1.1) A közbeszerzési törvény IV. fejezete szerinti eljárás esetén [adott esetben ideértve a Kbt. 251. § (3) bek. szerinti eljárást]

Nyílt

Meghívásos

Gyorsított meghívásos

Versenypárbeszéd

Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos

Gyorsított tárgyalásos

Hirdetmény nélküli tárgyalásos

Keretmegállapodásos eljárás

III. 1.1.2) A közbeszerzési törvény V. fejezete szerinti eljárás esetén

Nyílt

Meghívásos

Időszakos előzetes tájékoztatót tartalmazó hirdetménnyel meghirdetett meghívásos

Előminősítési hirdetménnyel meghirdetett meghívásos

Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos

Hirdetmény nélküli tárgyalásos

Időszakos előzetes tájékoztatót tartalmazó hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos

Előminősítési hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos

Keretmegállapodásos

III. 1.1.3) A közbeszerzési törvény harmadik része szerinti eljárás esetén (egyszerű eljárás)

Hirdetménnyel induló, tárgyalás nélküli

Hirdetménnyel induló, tárgyalásos

Hirdetmény nélkül induló, tárgyalásos

III.2) Bírálati szempontok

III.2.1) Bírálati szempontok (csak a megfelelőt jelölje meg)

A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás
VAGY
Az összességében legelőnyösebb ajánlat a következő részszempontok alapján

Részszempont
1.    

2.    

3.    

4.    

5.    

Súlyszám
    
Részszempont
6.    

7.    

8.    

9.    

10.    

Súlyszám
    
III.3) Hivatkozás a lefolytatott közbeszerzési eljárással kapcsolatos korábbi közzétételekre/tájékoztatásra

III.3.1) Hivatkozás a lefolytatott közbeszerzési eljárást megindító hirdetményre
A hirdetmény közzétételének időpontja a HL-ben: // (év/hó/nap)
A hirdetmény száma a HL-ben: /S -
ÉS / VAGY
A hirdetmény közzétételének időpontja a KÉ-ben: // (év/hó/nap)
A hirdetmény száma a KÉ-ben: /(KÉ-szám/évszám)

III.3.2) Hirdetmény közzététele nélküli eljárás esetén az ajánlattételi felhívás megküldésének, illetőleg a Közbeszerzési Döntőbizottság tájékoztatásának napja
Dátum: // (év/hó/nap)

III.3.3) Hivatkozás az eljárás eredményéről szóló tájékoztatót tartalmazó hirdetményre
A hirdetmény közzétételének időpontja a HL-ben: // (év/hó/nap)
A hirdetmény száma a HL-ben: /S -
ÉS / VAGY
A hirdetmény közzétételének időpontja a KÉ-ben: //(év/hó/nap)
A hirdetmény száma a KÉ-ben: /(KÉ-szám/évszám)

IV. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS MÓDOSÍTÁSA

IV.1.1) A szerződés módosítása érint-e bírálati szempont szerinti szerződéses feltételt? igennem

IV.1.2) A szerződés módosításának tartalma (megadva az eredeti szerződéses feltételt is):
    
IV.1.3) A módosítás indoka:
    
IV.1.4) A szerződés módosításának időpontja
Dátum: // (év/hó/nap)

V. SZAKASZ: KIEGÉSZÍTő INFORMÁCIÓK

V.1) Egyéb információk:
    
V.2) A nyertes ajánlattevőként szerződő fél nyilatkozata:
    
V.3) E hirdetmény feladásának dátuma: // (év/hó/nap)

6. melléklet az 5/2009. (III. 31.) IRM rendelethez

KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ
A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja
1024 Budapest, Margit krt. 85.
Fax: 06 1 336 7751; 06 1 336 7757
E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu    On-line értesítés: http://www.kozbeszerzes.hu

TÁJÉKOZTATÓ A SZERZŐDÉS TELJESÍTÉSÉRŐL

A Közbeszerzések Tanácsa (Szerkesztőbizottsága) tölti ki

A hirdetmény kézhezvételének dátuma___________________

KÉ nyilvántartási szám________________________________

I. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS ALANYAI

I.1) Az ajánlatkérőként szerződő fél neve és címe

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/Község:

Postai irányítószám:

Ország:

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett:

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím(ek) (adott esetben)
Az ajánlatkérő általános címe (URL):

A felhasználói oldal címe (URL):

I.2) A nyertes ajánlattevőként szerződő fél neve és címe

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/Község:

Postai irányítószám:

Ország:

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett:

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím(ek) (adott esetben)
Az ajánlatkérő általános címe (URL):

----------------------------- (E szakaszból szükség esetén több példány használható) -------------------

I.3.) Az ajánlatkérő típusa

Központi szintű

Közszolgáltató

Regionális/helyi szintű

Támogatott szervezet [Kbt. 22. § (2) bek., 241. § b)–c) pont]

Közjogi szervezet

Egyéb

I.4.) Az ajánlatkérő tevékenységi köre

I.4.1) A Kbt. IV. fejezete/VI. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

⬜Általános közszolgáltatások

⬜ Lakásszolgáltatás és közösségi rekreáció

⬜Védelem

⬜ Szociális védelem

⬜Közrend és biztonság

⬜ Szabadidő, kultúra és vallás

⬜ Környezetvédelem

⬜ Oktatás

⬜ Gazdasági és pénzügyek

⬜ Egyéb (nevezze meg):

⬜ Egészségügy

I.4.2) A Kbt. V. fejezete/VII. fejezete szerinti ajánlatkérők esetén

⬜ Víz
[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

⬜ Villamos energia
[Kbt. 163. § (1) bek.. a) pont]

⬜ Gáz- és hőenergia termelése, szállítása és elosztása
[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

⬜ Földgáz és kőolaj feltárása és kitermelése
[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

⬜ Szén és más szilárd tüzelőanyagok feltárása és kitermelése
[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

⬜ Vasúti szolgáltatások
[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]

⬜ Városi vasúti, villamos-, trolibusz- vagy autóbusz szolgáltatások
[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]

⬜ Repülőtéri tevékenység
[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

⬜ Kikötői tevékenységek
[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

⬜ Postai szolgáltatások
[Kbt. 163. § (1) bek.d) pont]

II. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS TÁRGYA

II.1) Meghatározás

II.1.1) Az ajánlatkérő által a szerződéshez rendelt elnevezés

II.1.2) A szerződés típusa, valamint a teljesítés helye
(Csak azt a kategóriát válassza – építési beruházás, árubeszerzés vagy szolgáltatás –, amelyik a leginkább megfelel a szerződés vagy közbeszerzés(ek) tárgyának)

a) Építési beruházás    

b) Árubeszerzés    

c) Szolgáltatás    

Kivitelezés

Tervezés és kivitelezés

Kivitelezés, bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérő által meghatározott követelményeknek megfelelően

Adásvétel

Lízing

Bérlet

Részletvétel

Ezek kombinációja/Egyéb

Szolgáltatási kategória

(az 1–27. szolgáltatási kategóriákat lásd a Kbt. 3. és 4. mellékletében)

Építési koncesszió

Szolgáltatási koncesszió    

A teljesítés helye

NUTS-kód    

A teljesítés helye

NUTS-kód    

A teljesítés helye

NUTS-kód    

II.1.3) A szerződéskötés időpontja

Dátum: // (év/hó/nap)

II.1.4) A szerződés tárgya és mennyisége

II.1.5) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV)

Fő szójegyzék

Kiegészítő szójegyzék (adott esetben)

Fő tárgy

...-

- -

További tárgy(ak)

...-

...-

...-

...-

- -

- -

- -

- -

II.2) A közbeszerzés értéke

Az ellenszolgáltatás összege
(A szerződés szerinti összértéket kérjük megadni, az összes szerződést, részt és opciót beleértve)

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val ÁFA (%)

Érték (arab számmal)

Pénznem

⬜ ,

II.3) A szerződés időtartama

Az időtartam hónap(ok)ban:  vagy napokban:  (a szerződés megkötésétől számítva)
VAGY: kezdés / / (év/hó/nap)
befejezés // (év/hó/nap)

VAGY: a teljesítés határideje
a) a nyertes ajánlattevőként szerződő fél általi teljesítés határideje: / / (év/hó/nap)
b) ajánlatkérőként szerződő fél általi teljesítés határideje: / / (év/hó/nap)
A szerződés határozatlan időtartamra szól? igen ⬜ nem ⬜

II.4) A szerződés teljesítése (részteljesítése) szerinti mennyiség és ellenszolgáltatás

II.4.1) A szerződés teljesítése (részteljesítése) szerinti mennyiség
    
II.4.2) Az ellenszolgáltatás összege
[Csak a teljesített (részteljesített) végleges összértéket kérjük megadni]

ÁFA nélkül

ÁFÁ-val ÁFA (%)

Érték (arab számmal)

Pénznem

⬜ ,

III. SZAKASZ: ELJÁRÁS
III.1) Az eljárás fajtája

III.1.1) Az eljárás fajtája

III.1.1.1) A közbeszerzési törvény IV. fejezete szerinti eljárás esetén [adott ideértve a Kbt. 251. § (3) bek. szerinti eljárást]

Nyílt

Meghívásos

Gyorsított meghívásos

Versenypárbeszéd

Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos

Gyorsított tárgyalásos

Hirdetmény nélküli tárgyalásos

Keretmegállapodásos eljárás

III. 1.1.2) A közbeszerzési törvény V. fejezete szerinti eljárás esetén

Nyílt

Meghívásos

Időszakos előzetes tájékoztatót tartalmazó hirdetménnyel meghirdetett meghívásos

Előminősítési hirdetménnyel meghirdetett meghívásos

Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos

Hirdetmény nélküli tárgyalásos

Időszakos előzetes tájékoztatót tartalmazó hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos

Előminősítési hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos

Keretmegállapodásos

III. 1.1.3) A közbeszerzési törvény harmadik része szerinti eljárás esetén (egyszerű eljárás)

Hirdetménnyel induló, tárgyalás nélküli

Hirdetménnyel induló, tárgyalásos

Hirdetmény nélkül induló, tárgyalásos

III.2) Bírálati szempontok

III.2.1) Bírálati szempontok (csak a megfelelőt jelölje meg)

A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás
VAGY
Az összességében legelőnyösebb ajánlat

III.3) Hivatkozás a lefolytatott közbeszerzési eljárással kapcsolatos korábbi közzétételekre/tájékoztatásra

III.3.1) Hivatkozás a lefolytatott közbeszerzési eljárást megindító hirdetményre
A hirdetmény közzétételének időpontja a HL-ben: // (év/hó/nap)
A hirdetmény száma a HL-ben: /S -
ÉS / VAGY
A hirdetmény közzétételének időpontja a KÉ-ben: // (év/hó/nap)
A hirdetmény száma a KÉ-ben: /(KÉ-szám/évszám)

III.3.2) Hirdetmény közzététele nélküli eljárás esetén az ajánlattételi felhívás megküldésének, illetőleg a Közbeszerzési Döntőbizottság tájékoztatásának napja
Dátum: // (év/hó/nap)

III.3.3) Hivatkozás az eljárás eredményéről szóló tájékoztatót tartalmazó hirdetményre
A hirdetmény közzétételének időpontja a HL-ben: // (év/hó/nap)
A hirdetmény száma a HL-ben: /S -
ÉS / VAGY
A hirdetmény közzétételének időpontja a KÉ-ben: //(év/hó/nap)
A hirdetmény száma a KÉ-ben: /(KÉ-szám/évszám)

IV. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS TELJESÍTÉSE
IV.1) Szerződésszerű teljesítés

IV.1.1) A szerződés teljesítése szerződésszerű volt-e? igennem

IV.1.2) Nem szerződésszerű teljesítés esetén a szerződésszegés típusa, leírása, indoka:
    
IV.1.3) A szerződésszegést elkövető(k) neve, címe:
    
IV.2) Szerződésszerű részteljesítés

IV.2.1) A szerződés részteljesítése szerződésszerű volt-e? igennem

IV.2.2) Nem szerződésszerű részteljesítés esetén a szerződésszegés típusa, leírása, indoka:
    
IV.2.3) A szerződésszegést elkövető(k) neve, címe:
    
IV.3) Szerződés módosítása

IV.3.1) A szerződést módosították-e? igennem

IV.3.2) Hivatkozás a szerződés módosításáról szóló tájékoztatót tartalmazó hirdetményre
A hirdetmény közzétételének időpontja a KÉ-ben: // (év/hó/nap)
A hirdetmény száma a KÉ-ben:

V. SZAKASZ: KIEGÉSZÍTő INFORMÁCIÓK

V.1) Egyéb információk:
    
V.2) A nyertes ajánlattevőként szerződő fél nyilatkozata:
    
V.3) E hirdetmény feladásának dátuma: // (év/hó/nap)

7. melléklet az 5/2009. (III. 31.) IRM rendelethez

Összegezés az ajánlatok elbírálásáról

1. Az ajánlatkérő neve és címe:
2. A közbeszerzés tárgya és mennyisége:
3. A választott eljárás fajtája:
4. a) Eredményes volt-e az eljárás:
b)* Eredménytelen eljárás esetén az eredménytelenség indoka, továbbá a Kbt. 92. §-ának c) pontja szerinti eredménytelenségi esetben a Kbt. 96. §-ának (1) bekezdése szerinti indokolás:
c)∗ Az eredménytelen eljárást követően indul-e új eljárás:
5. A benyújtott ajánlatok száma (részajánlattételi lehetőség esetén részenként):
6. a) Az érvényes ajánlatot tevők neve, címe és ajánlatuknak a bírálati szempont – az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztása esetén annak részszempontjai – szerinti tartalmi eleme, illetőleg elemei (részajánlattételi lehetőség esetén részenként):
b)** Az a) pont szerinti ajánlatok értékelése a következő táblázatba foglalva (részajánlattételi lehetőség esetén részenként):

Az elbírálás
részszempontjai
(adott esetben alszempontjai is)

A részszempontok
súlyszámai
(adott esetben az alszempontok súlyszámai is)

Az ajánlattevő neve:

Az ajánlattevő neve:

Az ajánlattevő neve:

Értékelési pontszám

Értékelési pontszám és súlyszám
szorzata

Értékelési pontszám

Értékelési pontszám és súlyszám
szorzata

Értékelési pontszám

Értékelési pontszám és súlyszám
szorzata

A súlyszámmal szorzott értékelési pontszámok összegei ajánlattevőnként:

Adott esetben a részszempontokra adott pontszám szöveges értékelése:

(A táblázatnak az ajánlattevők nevei alatti osztott oszlopainak bal oldalára az adott ajánlatnak az adott részszempont szerinti tartalmi elemeire adott értékelési pontszámot, jobb oldalára pedig az értékelési pontszámnak a súlyszámmal kialakított szorzatát kell beírni.)

c)** Az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztása esetén a ponthatár megadása:
d)** Az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztása esetén annak a módszernek (módszereknek) az ismertetése, amellyel az ajánlatkérő megadta az ajánlatok részszempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során a ponthatárok közötti pontszámot:
7. Az érvénytelen ajánlatot tevők neve, címe és az érvénytelenség indoka:
8.     a) Eredményes eljárás esetén a nyertes ajánlattevő neve, címe, az ellenszolgáltatás összege és ajánlata kiválasztásának indokai:
b)* A nyertes ajánlatot követő legkedvezőbb ajánlatot tevő neve, címe, az ellenszolgáltatás összege és ajánlata kiválasztásának indokai:
9.    a) A nyertes a kizáró okok igazolására szolgáló dokumentumokat ajánlatával együtt benyújtotta-e?
    b)* A nyertes ajánlatot követő legkedvezőbb ajánlatot tevő a kizáró okok igazolására szolgáló dokumentumokat ajánlatával együtt benyújtotta-e?
10.* A szerződés teljesítéséhez a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozó/k neve és címe, továbbá a közbeszerzésnek az a része, amelyben az alvállalkozó/k közreműködik/közreműködnek:
    a) A nyertes ajánlattevő ajánlatában:
    b) * A nyertes ajánlatot követő legkedvezőbb ajánlatot tevő ajánlatában:
11.* A közbeszerzésnek az a része, amelyre az ajánlattevő a közbeszerzés értékének tíz százalékát meg nem haladó mértékben szerződést köthet:
    a) A nyertes ajánlattevő ajánlatában:
    b) * A nyertes ajánlatot követő legkedvezőbb ajánlatot tevő ajánlatában:
12.* Hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás esetén az eljárás alkalmazását megalapozó körülmények ismertetése:
13. a) A szerződéskötési tilalmi időszak [Kbt. 99. § (2) bekezdés] kezdőnapja:
b) A szerződéskötési tilalmi időszak [Kbt. 99. § (2) bekezdés] utolsó napja:
14.* Egyéb információk:
15.* Hivatkozás az előzetes összesített tájékoztatóra, illetőleg az időszakos előzetes tájékoztatóra és közzétételének napja:
16. Hivatkozás az eljárást megindító, illetőleg meghirdető hirdetményre és közzétételének/megküldéséneknapja:
17. Az eredményhirdetés időpontja:
18. Az összegezés elkészítésének időpontja:
19.* Az összegezés javításának indoka:

A *-gal megjelölt pontokat csak akkor kell kitölteni, ha az abban foglalt eset fennáll.
A **-gal megjelölt pontokat csak akkor kell kitölteni, ha az ajánlatkérő az összességében legelőnyösebb ajánlat elbírálási szempontot alkalmazta.

8. melléklet az 5/2009. (III. 31.) IRM rendelethez

Összegezés a részvételi jelentkezések elbírálásáról

1. Az ajánlatkérő neve és címe:
2. A közbeszerzés tárgya és mennyisége:
3. A választott eljárás:
4. a) Eredményes volt-e a részvételi szakasz:
b)* Eredménytelen részvételi szakasz esetén az eredménytelenség indoka:
c)* Az eredménytelen részvételi szakaszt követően indul-e új eljárás:
5. A benyújtott részvételi jelentkezések száma (részajánlattételi lehetőség esetén részenként):
6. Az alkalmas, egyben érvényes részvételi jelentkezést benyújtó jelentkezők neve és címe, minősítésük indoka (részajánlattételi lehetőség esetén részenként megadva):
7. Az alkalmatlannak minősített jelentkezők neve és címe, valamint minősítésük indoka (részajánlattételi lehetőség esetén részenként megadva):
8. Az egyéb okból érvénytelen részvételi jelentkezést benyújtó jelentkezők neve és címe, az érvénytelenség indoka (részajánlattételi lehetőség esetén részenként megadva):
9.* Az ajánlattételre felhívni kívánt jelentkezők neve és címe (részajánlattételi lehetőség esetén részenként megadva):
10.* Egyéb információk:
11.*Hivatkozás az előzetes összesített tájékoztatóra, illetőleg az időszakos előzetes tájékoztatóra és közzétételének napja:
12. Hivatkozás az eljárást megindító, illetőleg meghirdető hirdetményre és közzétételének napja:
13. Az eredményhirdetés időpontja:
14. Az összegezés elkészítésének időpontja:
15.* Az összegezés javításának indoka:
_______
A *-gal megjelölt pontokat csak akkor kell kitölteni, ha az abban foglalt eset fennáll.

9. melléklet az 5/2009. (III. 31.) IRM rendelethez3

Az éves statisztikai összegezés

Statisztikai összegezés az éves közbeszerzésekről a Kbt. IV. és VI. fejezete szerinti ajánlatkérők vonatkozásában

I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ
I.1) Az ajánlatkérő neve és címe

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/Község:

Postai irányítószám:

Ország:

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett:

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím(ek) (adott esetben)
Az ajánlatkérő általános címe (URL):

A felhasználói oldal címe (URL):

I.2) Az ajánlatkérő típusa

Központi szintű

Közjogi szervezet

Regionális/helyi szintű

Támogatott szervezet [Kbt. 22. § (2) bek., 241. § b)–c) pont]

Egyéb

II. SZAKASZ: AZ AJÁNLATKÉRŐ KÖZBESZERZÉSEIRE VONATKOZÓ ÁLTALÁNOS ADATOK

II.1) A közösségi értékhatárokat elérő vagy meghaladó értékű közbeszerzések (a Kbt. IV. fejezete) (valamennyi mezőbe csak szám érték írható, a szerződések értékét Ft-ban, arab számmal kell kifejezni)
Száma: 
Érték:     

II.2) A nemzeti értékhatárokat elérő vagy meghaladó értékű közbeszerzések (a Kbt. VI. fejezete) (valamennyi mezőbe csak szám érték írható, a szerződések értékét Ft-ban, arab számmal kell kifejezni)
Száma: 
Értéke:     

III. SZAKASZ: AZ AJÁNLATKÉRŐ KÖZBESZERZÉSEIRE VONATKOZÓ RÉSZLETES ADATOK

III.1) A közbeszerzések összesítése, kivéve a IV.1)–IV.2). és IV.4). pontokban írt közbeszerzéseket (valamennyi mezőbe csak szám érték írható, a szerződések értékét Ft-ban, arab számmal kell kifejezni)

III.1.1) Árubeszerzés

III.1.1.1) Eljárás típusa

Közösségi eljárásrend (Kbt. IV. fejezete) (az alábbi blokkban csak egy eljárás-típust jelöljön meg)

nyílt

meghívásos

gyorsított meghívásos

hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos

hirdetmény nélküli tárgyalásos

gyorsított tárgyalásos

keretmegállapodásos

versenypárbeszéd

 (száma)

     (értéke)

----------(E részből az egyes eljárás-típusok szerint lefolytatott közbeszerzésektől függően több használandó)-----------

Összes árubeszerzés a közösségi eljárásrendben:  (száma)      (értéke)

Egyszerű eljárás (Kbt. VI. fejezete) (az alábbi blokkban csak egy eljárás-típust jelöljön meg)

hirdetménnyel induló tárgyalás nélküli

hirdetménnyel induló tárgyalásos

hirdetmény nélkül induló tárgyalásos

 (száma)

     (értéke)

----------(E részből az egyes eljárás-típusok szerint lefolytatott közbeszerzésektől függően több használandó)---------

Összes árubeszerzés az egyszerű eljárásban:  (száma)      (értéke)

III.1.1.2) A közbeszerzés CPV kódja szerinti bontás

Közösségi eljárásrend (Kbt. IV. fejezete)

- (CPV kód, főtárgy szerint)  (száma)      (értéke)

------------------------(E részből a CPV főtárgyak számának megfelelően több sor használandó)---------------------------

Összes árubeszerzés a közösségi eljárásrendben:  (száma)      (értéke)

Egyszerű eljárás (Kbt. VI. fejezete)

III.1.2) Építési beruházás

III.1.2.1) Eljárás típusa

Közösségi eljárásrend (Kbt. IV. fejezete) (az alábbi blokkban csak egy eljárás-típust jelöljön meg)

nyílt

meghívásos

gyorsított meghívásos

hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos

hirdetmény nélküli tárgyalásos

gyorsított tárgyalásos

keretmegállapodásos

versenypárbeszéd

 (száma)

     (értéke)

-----------(E részből az egyes eljárás-típusok szerint lefolytatott közbeszerzésektől függően több használandó)----------

Összes építési beruházás a közösségi eljárásrendben:  (száma)      (értéke)

Összes építési beruházás a közösségi eljárásrendben, amely elérte vagy meghaladta a közösségi értékhatár felét, de nem érte el a közösségi értékhatárt:  (száma)      (értéke)

------(E részből az egyes eljárás-típusok szerint lefolytatott közbeszerzésektől függően több használandó)-----

Összes építési beruházás az egyszerű eljárásban:  (száma)      (értéke)

III.1.2.2) A közbeszerzés CPV kódja szerinti bontás

Közösségi eljárásrend (Kbt. IV. fejezete)

- (CPV kód, főtárgy szerint)     (száma)      (értéke)

-----------------------(E részből a CPV főtárgyak számának megfelelően több sor használandó)--------------------------

III.1.3) Építési koncesszió

III.1.3.1) Eljárás típusa

Közösségi eljárásrend (Kbt. IV. fejezete) (az alábbi blokkban csak egy eljárás-típust jelöljön meg)

nyílt

meghívásos

hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos

hirdetmény nélküli tárgyalásos

keretmegállapodásos

versenypárbeszéd

 (száma)

     (értéke)

------(E részből az egyes eljárás-típusok szerint lefolytatott közbeszerzésektől függően több használandó)-----

Összes építési koncesszió a közösségi eljárásrendben:  (száma)      (értéke)

Összes építési koncesszió a közösségi eljárásrendben, amely elérte vagy meghaladta a közösségi értékhatár felét, de nem érte el a közösségi értékhatárt:  (száma)      (értéke)

Összes építési koncesszió az egyszerű eljárásban:  (száma)      (értéke)

III.1.3.2) A közbeszerzés CPV kódja szerinti bontás

III.1.4) Szolgáltatás-megrendelés

III.1.4.1) Eljárás típusa

Közösségi eljárásrend (Kbt. IV. fejezete) (az alábbi blokkban csak egy eljárás-típust jelöljön meg)

nyílt

meghívásos

gyorsított meghívásos

hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos

hirdetmény nélküli tárgyalásos

gyorsított tárgyalásos

keretmegállapodásos

versenypárbeszéd

tervpályázat

 (száma)

     (értéke)

------(E részből az egyes eljárás-típusok szerint lefolytatott közbeszerzésektől függően több használandó)-----

Összes szolgáltatás-megrendelés a közösségi eljárásrendben:      (száma)      (értéke)

Egyszerű eljárás (Kbt. VI. fejezete) (az alábbi blokkban csak egy eljárás-típust jelöljön meg)

hirdetménnyel induló tárgyalás nélküli

hirdetménnyel induló tárgyalásos

hirdetmény nélkül induló tárgyalásos

 (száma)

     (értéke)

----------(E részből az egyes eljárás-típusok szerint lefolytatott közbeszerzésektől függően több használandó)---------

Összes szolgáltatás-megrendelés az egyszerű eljárásban:      (száma)      (értéke)

III.1.4.2) A közbeszerzés CPV kódja szerinti bontás

Közösségi eljárásrend (Kbt. IV. fejezete)

- (CPV kód, főtárgy szerint)     (száma)      (értéke)

-----------------------(E részből a CPV főtárgyak számának megfelelően több sor használandó)--------------------------

Összes szolgáltatás-megrendelés a közösségi eljárásrendben:      (száma)      (értéke)

Egyszerű eljárás (Kbt. VI. fejezete)

- (CPV kód, főtárgy szerint)     (száma)      (értéke)

-----------------------(E részből a CPV főtárgyak számának megfelelően több sor használandó)--------------------------

Összes szolgáltatás-megrendelés az egyszerű eljárásban:     (száma)      (értéke)

III.1.5) Szolgáltatási koncesszió

III.1.5.1) Eljárás típusa

Egyszerű eljárás (Kbt. VI. fejezete) (az alábbi blokkban csak egy eljárás-típust jelöljön meg)

hirdetménnyel induló tárgyalás nélküli

hirdetménnyel induló tárgyalásos

hirdetmény nélkül induló tárgyalásos

 (száma)

     (értéke)

----------(E részből az egyes eljárás-típusok szerint lefolytatott közbeszerzésektől függően több használandó)---------

Összes szolgáltatási koncesszió az egyszerű eljárásban:      (száma)      (értéke)

III.1.5.2) A közbeszerzés CPV kódja szerinti bontás

Egyszerű eljárás (Kbt. VI. fejezete)

- (CPV kód, főtárgy szerint)     (száma)      (értéke)

-----------------------(E részből a CPV főtárgyak számának megfelelően több sor használandó)--------------------------

Összes szolgáltatási koncesszió az egyszerű eljárásban:     (száma)      (értéke)

III.2 A tárgyalásos eljárások alapján megvalósított közbeszerzések összesítése (valamennyi mezőbe csak szám érték írható, a szerződések értékét Ft-ban, arab számmal kell kifejezni)

III.2.1) Árubeszerzés

Közösségi eljárásrend (Kbt. IV. fejezete)

⬜ 124. § (2) a)
⬜ 124. § (2) b)
⬜ 125. § (1)

⬜ 125. § (2) a)
⬜ 125. § (2) b)
⬜ 125. § (2) c)

⬜ 125. § (4) a)
⬜ 125. § (4) b)
⬜ 125. § (4) c)

⬜ 125. § (4) d)

 (száma)
     (értéke)

------------------------ (E részből a tárgyalásos eljárások típusainak megfelelően több használandó, ---------------------
minden egyes típusnál csak egy hivatkozást jelöljön meg)

Összes tárgyalásos árubeszerzés a közösségi eljárásrendben:     (száma)      (értéke)

Egyszerű eljárás (Kbt. VI. fejezete)

⬜ 252. § (1) a)
⬜ 252. § (1) b)
⬜ 252. § (1) c)

⬜ 125. § (2) b)
⬜ 125. § (4) a)
⬜ 125. § (4) b)

⬜ 125. § (4) c)
⬜ 125. § (4) d)

 (száma)
     (értéke)

------------------------ (E részből a tárgyalásos eljárások típusainak megfelelően több használandó, ---------------------
minden egyes típusnál csak egy hivatkozást jelöljön meg)

Összes tárgyalásos árubeszerzés az egyszerű eljárásban:     (száma)      (értéke)

III.2.2) Építési beruházás/építési koncesszió

Közösségi eljárásrend (Kbt. IV. fejezete)

⬜ 124. § (2) a)
⬜ 124. § (2) b)
⬜ 124. § (2) c)

⬜ 125. § (1)
⬜ 125. § (2) a)
⬜ 125. § (2) b)

⬜ 125. § (2) c)
⬜ 125. § (3) a)
⬜ 125. § (3) b)

⬜ 139. § (2)

 (száma)
     (értéke)

------------------------ (E részből a tárgyalásos eljárások típusainak megfelelően több használandó, ---------------------
minden egyes típusnál csak egy hivatkozást jelöljön meg)

Összes tárgyalásos építési beruházás/építési koncesszió a közösségi eljárásrendben:    
 (száma)      (értéke)

Egyszerű eljárás (Kbt. VI. fejezete)

⬜ 252. § (1) a)
⬜ 252. § (1) b)
⬜ 252. § (1) c)

⬜ 125. § (2) b)
⬜ 125. § (3) a)
⬜ 125. § (3) b)

 (száma)
     (értéke)

------------------------ (E részből a tárgyalásos eljárások típusainak megfelelően több használandó, ---------------------
minden egyes típusnál csak egy hivatkozást jelöljön meg)

Összes tárgyalásos építési beruházás/építési koncesszió az egyszerű eljárásban:    
(száma)      (értéke)

III.2.3) Szolgáltatás/szolgáltatási koncesszió

Egyszerű eljárás (Kbt. VI. fejezete)

⬜ 252. § (1) a)
⬜ 252. § (1) b)

⬜ 252. § (1) c)
⬜ 125. § (2) b)

 (száma)
     (értéke)

------------------------ (E részből a tárgyalásos eljárások típusainak megfelelően több használandó, ---------------------
minden egyes típusnál csak egy hivatkozást jelöljön meg)

Összes tárgyalásos szolgáltatás/szolgáltatási koncesszió a nemzeti eljárásrendben:    
(száma)      (értéke)

IV. SZAKASZ: TOVÁBBI INFORMÁCIÓK

IV.1) A WTO Közbeszerzési Megállapodás (GPA) hatálya alá nem tartozó, a közösségi értékhatárokat elérő vagy azt meghaladó értékű közbeszerzések (valamennyi mezőbe csak szám érték írható, a szerződések értékét Ft-ban, arab számokkal kell kifejezni)
közbeszerzések száma:    
közbeszerzések értéke:        

IV.2) A központosított közbeszerzési eljárásban beszerzett áruk/szolgáltatások
szerződések értéke (arab számokkal, Ft-ban kifejezve):     

IV.3) Elektronikus árlejtés alkalmazása (valamennyi mezőbe csak szám érték írható, a szerződések értékét Ft-ban, arab számokkal kell kifejezni)
közbeszerzések száma:    
közbeszerzések értéke:        

IV.4) Dinamikus beszerzési rendszer alkalmazása (valamennyi mezőbe csak szám érték írható, a szerződések értékét Ft-ban, arab számokkal kell kifejezni)
közbeszerzések száma:    
közbeszerzések értéke:        

IV.5) Környezetvédelmi szempontok (zöld közbeszerzés) (valamennyi mezőbe csak szám érték írható, a szerződések értékét Ft-ban, arab számokkal kell kifejezni)

IV.5.1) A Kbt. 53. §-a (7) bekezdésének alkalmazása
közbeszerzések száma:    
közbeszerzések értéke:        

IV.5.2) A Kbt. 57. §-a (4) bekezdés c) pontjának alkalmazása
közbeszerzések száma:    
közbeszerzések értéke:        

IV.5.3) A Kbt. 58. §-a (5) bekezdésének alkalmazása
közbeszerzések száma:    
közbeszerzések értéke:        

IV.5.4) A Kbt. 67. §-a (2) bekezdés f) pontjának alkalmazása
közbeszerzések száma:    
közbeszerzések értéke:        

IV.5.5) A Kbt. 68. §-a (5) bekezdésének alkalmazása
közbeszerzések száma:    
közbeszerzések értéke:        

IV.5.6) Zöld közbeszerzések összesen
közbeszerzések száma:    
közbeszerzések értéke:        

IV.6) Szociális szempontok figyelembevétele (valamennyi mezőbe csak szám érték írható, a szerződések értékét Ft-ban, arab számokkal kell kifejezni)

IV.6.1) A szociális szempont a műszaki leírás (Kbt. 58. §-a) meghatározása során került figyelembe vételre
közbeszerzések száma:    
közbeszerzések értéke:        

IV.6.2) A szociális szempont az alkalmassági feltételek (Kbt. 66. és 67. §) meghatározása során került figyelembe vételre
közbeszerzések száma:    
közbeszerzések értéke:        

IV.6.3) A szociális szempont a bírálati szempontok (Kbt. 57. §-a) meghatározása során került figyelembe vételre
közbeszerzések száma:    
közbeszerzések értéke:        

IV.6.4) A szociális szempont a szerződéses feltételek [Kbt. 53. §-ának (7) bekezdése] meghatározása során került figyelembevételre
közbeszerzések száma:    
közbeszerzések értéke:        

IV.6.5) Védett foglalkoztatók számára fenntartott közbeszerzések (Kbt. 17/A. §)
közbeszerzések száma:    
közbeszerzések értéke:        

IV.6.6) Szociális szempontok figyelembevételével megvalósított eljárások [IV.6.1)–IV.6.5) pontok] összesen
közbeszerzések száma:    
közbeszerzések értéke:        

IV.7) EU alapokból finanszírozott/EU-s projektekkel kapcsolatos közbeszerzések (valamennyi mezőbe csak szám érték írható, a szerződések értékét Ft-ban, arab számokkal kell kifejezni)
közbeszerzések száma:    
közbeszerzések értéke:        

IV.8) A mikro-, kis- és középvállalkozások által megnyert közbeszerzések a Kbt. 70. §-ának (2) bekezdésével összefüggésben (valamennyi mezőbe csak szám érték írható, a szerződések értékét Ft-ban, arab számokkal kell kifejezni)
közbeszerzések száma:    
közbeszerzések értéke:        

IV.9) A mikro-, kis- és középvállalkozások számára fenntartott közbeszerzések (Kbt. 253. §) (valamennyi mezőbe csak szám érték írható, a szerződések értékét Ft-ban, arab számokkal kell kifejezni)
közbeszerzések száma:    
közbeszerzések értéke:         

IV.10) Az összegezés feladásának dátuma: // (év/hó/nap)

10. melléklet az 5/2009. (III. 31.) IRM rendelethez4

Az éves statisztikai összegezés

Statisztikai összegezés az éves árubeszerzésekről/építési beruházásokról/szolgáltatásokról
a Kbt. V. és VII. fejezete szerinti ajánlatkérők vonatkozásában

I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ
I.1) Az ajánlatkérő neve és címe

Hivatalos név:

Postai cím:

Város/Község:

Postai irányítószám:

Ország:

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett:

Telefon:

E-mail:

Fax:

Internetcím(ek) (adott esetben)
Az ajánlatkérő általános címe (URL):

A felhasználói oldal címe (URL):

I.2.) Az ajánlatkérő tevékenységi köre

⬜ Víz
[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

⬜ Villamos energia
[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

⬜ Gáz- és hőenergia termelése, szállítása és elosztása
[Kbt. 163. § (1) bek. a) pont]

⬜ Földgáz és kőolaj feltárása és kitermelése
[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

⬜ Szén és más szilárd tüzelőanyagok feltárása és kitermelése
[Kbt. 163. § (1) bek. ba) pont]

⬜ Vasúti szolgáltatások
[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]

⬜ Városi vasúti, villamos-, trolibusz- vagy autóbusz szolgáltatások
[Kbt. 163. § (1) bek. c) pont]

⬜ Repülőtéri tevékenység
[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

⬜ Kikötői tevékenységek
[Kbt. 163. § (1) bek. bb) pont]

⬜ Postai szolgáltatások
[Kbt. 163. § (1) bek. d) pont]

II. SZAKASZ: AZ AJÁNLATKÉRŐ KÖZBESZERZÉSEIRE VONATKOZÓ ÁLTALÁNOS ADATOK

II.1) A közösségi értékhatárokat elérő vagy meghaladó értékű közbeszerzések (a Kbt. V. fejezete) (valamennyi mezőbe csak szám érték írható, a szerződések értékét Ft-ban, arab számokkal kell kifejezni)
Száma: 
Értéke:     

II.2) A nemzeti értékhatárokat elérő vagy meghaladó értékű közbeszerzések (a Kbt. VII. fejezete) (valamennyi mezőbe csak szám érték írható, a szerződések értékét Ft-ban, arab számokkal kell kifejezni)
Száma: 
Értéke:     

III. SZAKASZ: AZ AJÁNLATKÉRŐ KÖZBESZERZÉSEIRE VONATKOZÓ RÉSZLETES ADATOK

III.1) A közbeszerzések összesítése, kivéve a IV.1)–IV.2). és IV.4). pontokban írt közbeszerzéseket (valamennyi mezőbe csak szám érték írható, a szerződések értékét Ft-ban, arab számokkal kell kifejezni)

III.1.1) Árubeszerzés

III.1.1.1) Eljárás típusa

Közösségi eljárásrend (Kbt. V. fejezete) (az alábbi blokkban csak egy eljárás-típust jelöljön meg)

nyílt

meghívásos

időszakos előzetes tájékoztatót tartalmazó hirdetménnyel meghirdetett meghívásos

előminősítési hirdetménnyel meghirdetett meghívásos

hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos

hirdetmény nélküli tárgyalásos

időszakos előzetes tájékoztatót tartalmazó hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos

előminősítési hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos

keretmegállapodásos

 (száma)

     (értéke)

---------(E részből az egyes eljárás-típusok szerint lefolytatott közbeszerzésektől függően több használandó)--------

Összes árubeszerzés a közösségi eljárásrendben:      (száma)      (értéke)

Egyszerű eljárás (Kbt. VII. fejezete) (az alábbi blokkban csak egy eljárás-típust jelöljön meg)

hirdetménnyel induló tárgyalás nélküli

hirdetménnyel induló tárgyalásos

hirdetmény nélkül induló tárgyalásos

 (száma)

     (értéke)

-----------(E részből az egyes eljárás-típusok szerint lefolytatott közbeszerzésektől függően több használandó)----------

Összes árubeszerzés az egyszerű eljárásban:      (száma)      (értéke)

III.1.1.2) A közbeszerzés CPV kódja szerinti bontás

Közösségi eljárásrend (Kbt. V. fejezete)

- (CPV kód, főtárgy szerint)     (száma)      (értéke)

------------------------(E részből a CPV főtárgyak számának megfelelően több sor használandó)---------------------------

Összes árubeszerzés a közösségi eljárásrendben:      (száma)      (értéke)

Egyszerű eljárás (Kbt. VII. fejezete)

- (CPV kód, főtárgy szerint)     (száma)      (értéke)

------------------------(E részből a CPV főtárgyak számának megfelelően több sor használandó)---------------------------

Összes árubeszerzés az egyszerű eljárásban:     (száma)      (értéke)

III.1.2) Építési beruházás

III.1.2.1) Eljárás típusa

Közösségi eljárásrend (Kbt. V. fejezete) (az alábbi blokkban csak egy eljárás-típust jelöljön meg)

nyílt

meghívásos

időszakos előzetes tájékoztatót tartalmazó hirdetménnyel meghirdetett meghívásos

előminősítési hirdetménnyel meghirdetett meghívásos

hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos

hirdetmény nélküli tárgyalásos

időszakos előzetes tájékoztatót tartalmazó hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos

előminősítési hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos

keretmegállapodásos

 (száma)

     (értéke)

-----------(E részből az egyes eljárás-típusok szerint lefolytatott közbeszerzésektől függően több használandó)----------

Összes építési beruházás a közösségi eljárásrendben:      (száma)      (értéke)

Egyszerű eljárás (Kbt. VII. fejezete) (az alábbi blokkban csak egy eljárás-típust jelöljön meg)

hirdetménnyel induló tárgyalás nélküli

hirdetménnyel induló tárgyalásos

hirdetmény nélkül induló tárgyalásos

 (száma)

     (értéke)

-----------(E részből az egyes eljárás-típusok szerint lefolytatott közbeszerzésektől függően több használandó)----------

Összes építési beruházás az egyszerű eljárásban:     (száma)      (értéke)

III.1.2.2) A közbeszerzés CPV kódja szerinti bontás

Közösségi eljárásrend (Kbt. V. fejezete)

- (CPV kód, főtárgy szerint)     (száma)      (értéke)

------------------------(E részből a CPV főtárgyak számának megfelelően több sor használandó)---------------------------

Összes építési beruházás a közösségi eljárásrendben:      (száma)      (értéke)

Egyszerű eljárás (Kbt. VII. fejezete)

- (CPV kód, főtárgy szerint)     (száma)      (értéke)

------------------------(E részből a CPV főtárgyak számának megfelelően több sor használandó)---------------------------

Összes építési beruházás az egyszerű eljárásban:      (száma)      (értéke)

III.1.3) Szolgáltatás-megrendelés

III.1.3.1) Eljárás típusa

Közösségi eljárásrend (Kbt. V. fejezete) (az alábbi blokkban csak egy eljárás-típust jelöljön meg)

⬜ nyílt
⬜ meghívásos
⬜ időszakos előzetes tájékoztatót tartalmazó hirdetménnyel meghirdetett meghívásos
⬜ előminősítési hirdetménnyel meghirdetett meghívásos
⬜ hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos
⬜ hirdetmény nélküli tárgyalásos

⬜ időszakos előzetes tájékoztatót tartalmazó hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos
⬜ előminősítési hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos
⬜ keretmegállapodásos
⬜ tervpályázat

 (száma)
     (értéke)

-----------(E részből az egyes eljárás-típusok szerint lefolytatott közbeszerzésektől függően több használandó)----------

Összes szolgáltatás-megrendelés a közösségi eljárásrendben:     (száma)      (értéke)

Egyszerű eljárás (Kbt. VII. fejezete) (az alábbi blokkban csak egy eljárás-típust jelöljön meg)

⬜ hirdetménnyel induló tárgyalás nélküli
⬜ hirdetménnyel induló tárgyalásos
⬜ hirdetmény nélkül induló tárgyalásos

 (száma)
     (értéke)

-----------(E részből az egyes eljárás-típusok szerint lefolytatott közbeszerzésektől függően több használandó)----------

Összes szolgáltatás-megrendelés az egyszerű eljárásban:     (száma)      (értéke)

III.1.3.2) A közbeszerzés CPV kódja szerinti bontás

Közösségi eljárásrend (Kbt. V. fejezete)

- (CPV kód, főtárgy szerint)     (száma)      (értéke)
------------------------(E részből a CPV főtárgyak számának megfelelően több sor használandó)---------------------------
Összes szolgáltatás-megrendelés a közösségi eljárásrendben:     (száma)      (értéke)

Egyszerű eljárás (Kbt. VII. fejezete)

- (CPV kód, főtárgy szerint)     (száma)      (értéke)
------------------------(E részből a CPV főtárgyak számának megfelelően több sor használandó)---------------------------
Összes szolgáltatás-megrendelés az egyszerű eljárásban:     (száma)      (értéke)

IV. SZAKASZ: TOVÁBBI INFORMÁCIÓK

IV.1) A központosított közbeszerzési eljárásban beszerzett áruk/szolgáltatások
szerződések értéke (arab számokkal, Ft-ban kifejezve):     

IV.2) Elektronikus árlejtés alkalmazása (valamennyi mezőbe csak szám érték írható, a szerződések értékét Ft-ban, arab számokkal kell kifejezni)
közbeszerzések száma:    
közbeszerzések értéke:        

IV.3) Dinamikus beszerzési rendszer alkalmazása (valamennyi mezőbe csak szám érték írható, a szerződések értékét Ft-ban, arab számokkal kell kifejezni)
közbeszerzések száma:    
közbeszerzések értéke:        

IV.4) Környezetvédelmi szempontok (zöld közbeszerzés) (valamennyi mezőbe csak szám érték írható, a szerződések értékét Ft-ban, arab számokkal kell kifejezni)

IV.4.1) A Kbt. 53. §-a (7) bekezdésének alkalmazása
közbeszerzések száma:    
közbeszerzések értéke:        

IV.4.2) A Kbt. 57. §-a (4) bekezdés c) pontjának alkalmazása
közbeszerzések száma:    
közbeszerzések értéke:        

IV.4.3) A Kbt. 58. §-a (5) bekezdésének alkalmazása
közbeszerzések száma:    
közbeszerzések értéke:        

IV.4.4) A Kbt. 67. §-a (2) bekezdés f) pontjának alkalmazása
közbeszerzések száma:    
közbeszerzések értéke:        

IV.4.5) A Kbt. 68. § (5) bekezdésének alkalmazása
közbeszerzések száma:    
közbeszerzések értéke:        

IV.4.6) Zöld közbeszerzések összesen
közbeszerzések száma:    
közbeszerzések értéke:        

IV.5) Szociális szempontok figyelembe vétele (valamennyi mezőbe csak szám érték írható, a szerződések értékét Ft-ban, arab számokkal kell kifejezni)

IV.5.1) A szociális szempont a műszaki leírás (Kbt. 58. §-a) meghatározása során került figyelembe vételre
közbeszerzések száma:    
közbeszerzések értéke:        

IV.5.2) A szociális szempont az alkalmassági feltételek (Kbt. 66. és 67. §-ok) meghatározása során került figyelembe vételre
közbeszerzések száma:    
közbeszerzések értéke:        

IV.5.3) A szociális szempont a bírálati szempontok (Kbt. 57. §-a) meghatározása során került figyelembe vételre
közbeszerzések száma:    
közbeszerzések értéke:        

IV.5.4) A szociális szempont a szerződéses feltételek [Kbt. 53. §-ának (7) bekezdése] meghatározása során került figyelembe vételre
közbeszerzések száma:    
közbeszerzések értéke:        

IV.5.5) Védett foglalkoztatók számára fenntartott közbeszerzések (Kbt. 17/A. §)
közbeszerzések száma:    
közbeszerzések értéke:        

IV.5.6) Szociális szempontok figyelembevételével megvalósított eljárások [IV.5.1–IV.5.5.] összesen
közbeszerzések száma:    
közbeszerzések értéke:        

IV.6) EU alapokból finanszírozott/EU-s projektekkel kapcsolatos közbeszerzések (valamennyi mezőbe csak szám érték írható, a szerződések értékét Ft-ban kell kifejezni)
közbeszerzések száma:    
közbeszerzések értéke:        

IV.7) A mikro-, kis- és középvállalkozások által megnyert közbeszerzések a Kbt. 70. §-ának (2) bekezdésével összefüggésben (valamennyi mezőbe csak szám érték írható, a szerződések értékét Ft-ban, arab számokkal kell kifejezni)
közbeszerzések száma:    
közbeszerzések értéke:        

IV.8) A mikro-, kis- és középvállalkozások számára fenntartott közbeszerzések (Kbt. 253. §) (valamennyi mezőbe csak szám érték írható, a szerződések értékét Ft-ban, arab számokkal kell kifejezni)
közbeszerzések száma:    
közbeszerzések értéke:        

IV.9) Az összegezés feladásának dátuma: // (év/hó/nap)

11. melléklet az 5/2009. (III. 31.) IRM rendelethez

EURÓPAI UNIÓ

Az Európai Unió Hivatalos Lapjának Kiegészítő Kiadványa
2, rue Mercier, L-2985 Luxembourg Fax: (352) 29 29 42 670

E-mail: mp-ojs@opoce.cec.eu.int     Információ és on-line formanyomtatványok: http://simap.eu.int

: http://simap.eu.int

TOVÁBBI INFORMÁCIÓT TARTALMAZÓ HIRDETMÉNY,
BEFEJEZETLEN ELJÁRÁSSAL KAPCSOLATOS INFORMÁCIÓ VAGY
KORRIGENDUM

Figyelmeztetés: Amennyiben a módosított vagy hozzáadott információ az eredeti ajánlati felhívásban szereplő feltételek alapvető módosulását eredményezi, az egyenlő bánásmód elvének, valamint a beszerzés versenyképessége céljának figyelembevételével szükség lehet az eredetileg kitűzött határidők módosítására.

I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ
I.1) Név, cím és kapcsolattartási pont(ok)

Hivatalos név:

Postai cím:

Város:

Postai irányítószám:

Ország:

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett:

Telefon:

E-mail:

Fax:

internetcím(ek) (adott esetben)
Az ajánlatkérő általános címe (URL):

A felhasználói oldal címe (URL):

I.2) A BESZERZÉST ESZKÖZLŐ TESTÜLET TÍPUSA

Ajánlatkérő (a 2004/18/EK irányelv hatálya alá tartozó szerződések esetében)     ⬜

Ajánlatkérő (a 2004/17/EK irányelv hatálya alá tartozó esetekben – „Egyes ágazatok”)     ⬜

II. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS TÁRGYA

II.1) MEGHATÁROZÁS

II.1.1) Az ajánlatkérő által a szerződéshez rendelt elnevezés
(az eredeti hirdetményben szereplő információnak megfelelően)

_________________________________________________________________________________________

II.1.2) A szerződés vagy a beszerzés(ek) tárgya, mennyisége
(az eredeti hirdetményben szereplő információnak megfelelően)

_________________________________________________________________________________________

_________________________________________________________________________________________

_________________________________________________________________________________________

II.1.3) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV) (az eredeti hirdetményben szereplő információnak megfelelően)

Fő szójegyzék

Kiegészítő szójegyzék (adott esetben)

Fő tárgy

...-

--

További tárgy(ak)

...-
...-
...-
...-

--
--
--
--

IV. SZAKASZ: ELJÁRÁS

IV.1) AZ ELJÁRÁS FAJTÁJA

IV.1.1) Az eljárás fajtája (az eredeti hirdetményben szereplő információnak megfelelően)

Nyílt     

Meghívásos     

Gyorsított meghívásos     

Tárgyalásos     

Gyorsított tárgyalásos     

Versenypárbeszéd     

IV.2) ADMINISZTRATÍV INFORMÁCIÓK

IV.2.1) A kiíró által az aktához rendelt hivatkozási szám (az eredeti hirdetményben szereplő információnak
megfelelően, adott esetben)

_________________________________________________________________________________________

IV.2.2) A hirdetmény hivatkozási száma elektronikus úton benyújtott hirdetmény esetén (ha ismert)
Az eredeti hirdetmény benyújtásának módja: SIMAP ⬜
OJS eSender ⬜

Bejelentkezés: 
Hirdetmény hivatkozási száma: - (év és a dokumentum száma)

IV.2.3) A közlemény által hivatkozott hirdetmény (adott esetben)
Hirdetmény száma a HL-ben: /S- //(nap/hó/év)

IV.2.4) Az eredeti hirdetmény feladásának időpontja: //(nap/hó/év)

VI. SZAKASZ: KIEGÉSZÍTŐ INFORMÁCIÓK

VI.1) A HIRDETMÉNY A KÖVETKEZŐRE VONATKOZIK (adott esetben; pipáljon ki annyi kockát, amennyire szükség van)

Befejezetlen eljárás ⬜ Javítás ⬜ További információ ⬜

VI.2) BEFEJEZETLEN KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁSSAL KAPCSOLATOS INFORMÁCIÓ (adott esetben; pipáljon ki annyi kockát, amennyire szükség van)

A közbeszerzési eljárást megszüntették.     ⬜

A közbeszerzési eljárást eredménytelennek minősítették.     ⬜

Nem került sor szerződés odaítélésére.     ⬜

Lehetséges, hogy a szerződést ismételten közzéteszik.     ⬜

VI.3) JAVÍTANDÓ VAGY MEGADANDÓ INFORMÁCIÓ (adott esetben; a javítandó, illetve megadandó szövegrész vagy adatok feltüntetéséhez, kérjük, mindig hivatkozzék az eredeti hirdetmény vonatkozó szakaszára & és a bekezdés számára)

VI.3.1) Az ajánlatkérő által benyújtott eredeti információ módosítása

A TED-en közzétett információk nem felelnek meg az ajánlatkérő által eredetileg megadottaknak.

Mindkettő

VI.3.2) Az eredeti hirdetményben

A megfelelő pályázati dokumentációban
(a további információkat lásd a megfelelő pályázati dokumentációban)

Mindkettőben
(a további
információkat lásd a megfelelő pályázati dokumentációban)

VI.3.3) Az eredeti hirdetményben javítandó szövegrész (adott esetben)

A szöveg módosítandó része:

__________________________________

__________________________________

__________________________________

__________________________________

__________________________________

A következő helyett:

__________________________________

__________________________________

__________________________________

__________________________________

__________________________________

Helyesen:

__________________________________

__________________________________

__________________________________

__________________________________

__________________________________

VI.3.4) Az eredeti felhívásban javítandó adatok (adott esetben)

A módosítandó adatok:

A következő helyett:

Helyesen:

__________________________________

__________________________________

__________________________________

__________________________________

//    (nap/hó/év)
:    (időpont)//     (nap/hó/év)
:    (időpont )

//    (nap/hó/év)
:    (időpont)//     (nap/hó/év)
:    (időpont )

VI.3.5) A módosítandó címek és kapcsolattartók (adott esetben)

A módosítandó szövegrész (adott esetben)

Hivatalos név:

Postai cím:

Város:

Postai irányítószám:

Ország:

Kapcsolattartási pont(ok):

Címzett:

Telefon:

E-mail:

Fax:

internetcím(ek) (adott esetben)
Az ajánlatkérő általános címe (URL):

A felhasználói oldal címe (URL):

VI.3.6) Az eredeti hirdetménybe beírandó szöveg (adott esetben)

A beírandó szöveg helye:
___________________________________________________

A beírandó szöveg:

VI.4) TOVÁBBI INFORMÁCIÓK (adott esetben)

________________________________________________________________________

--------------------(A VI. szakaszból szükség szerint több példány használható) --------------------

VI.5) A HIRDETMÉNY FELADÁSÁNAK IDŐPONTJA: //(nap/hó/év )

1

A rendeletet a 14/2010. (X. 29.) NFM rendelet 15. §-a hatályon kívül helyezte 2010. október 30. napjával azzal, hogy rendelkezéseit a 2010. október 30-át megelőzően megkezdett közbeszerzésekre, közbeszerzési eljárások alapján megkötött szerződésekre, tervpályázatokra alkalmazni kell.

2

A 11. § a 13. § (2) bekezdése alapján 2010. január 1-jén lép hatályba.

3

A 9. számú melléklet a 13. § (2) bekezdése alapján 2010. január 1-jén lép hatályba.

4

A 10. számú melléklet a 13. § (2) bekezdése alapján 2010. január 1-jén lép hatályba.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére