• Tartalom

40/2009. (XI. 20.) EüM rendelet

40/2009. (XI. 20.) EüM rendelet

az egészségügyi szakértői tevékenységgel kapcsolatos egyes kérdésekről

2021.06.09.

Az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 247. § (2) bekezdés g) pont gg) alpontjában, valamint (5) bekezdés c) pont cf) alpontjában kapott felhatalmazás alapján, az egészségügyi miniszter feladat- és hatásköréről szóló 161/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet 1. § a) pontja szerinti feladatkörömben eljárva – a 2. § (5) bekezdése tekintetében a pénzügyminiszter feladat- és hatásköréről szóló 169/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet 1. § b) pontjában megállapított feladatkörében eljáró pénzügyminiszterrel egyetértésben – a következőket rendelem el:

Egészségügyi szakértői tevékenység bejelentése1

1. § A szakértői tevékenységre jogosító, a bejelentés alapján történő nyilvántartásba vételről szóló igazolás az egészségügy területén az 1. mellékletben felsorolt szakterületekre adható ki. A nyilvántartásba vételről szóló igazolást a népegészségügyi feladatkörben eljáró Budapest Főváros Kormányhivatala adja ki.

2. § Szakértői tevékenységre jogosító igazolást az a külön jogszabályban foglalt feltételeknek megfelelő és kiemelkedő szakismerettel rendelkező személy kaphat, aki

a) egyetemi (főiskolai) végzettséggel és legalább 5 éves gyakorlattal vagy

b) középiskolai (szakközépiskolai, technikumi) végzettséggel és legalább 10 éves gyakorlattal

rendelkezik azon a szakterületen, amelyben szakértőként kíván működni.

3. § Szakértői tevékenységre jogosító engedélyt az a külön jogszabályban foglalt feltételeknek megfelelő és kiemelkedő szakismerettel rendelkező személy kaphat, aki

a) egyetemi (főiskolai) végzettséggel és legalább 5 éves gyakorlattal, vagy

b) középiskolai (szakközépiskolai, technikumi) végzettséggel és legalább 10 éves gyakorlattal

rendelkezik azon a szakterületen, amelyben szakértőként kíván működni.

4. §2

5. § Az egészségügyi szakértő vizsgálatának az ügy minden lényeges körülményére ki kell terjednie, a szakértőnek a tudomány mindenkori állásának figyelembevételével a szóba jövő vizsgálati eljárásokat és módszereket alkalmaznia kell, és azok alapján körültekintően és részrehajlás nélkül kell megadnia szakvéleményét.

6. §3

Bejelentéshez kötött egészségügyi szociális szakértői tevékenység4

7. § (1)5

(2)6 Az egészségügyi szakértői tevékenységgel kapcsolatos hatósági eljárás egyes kérdéseiről szóló 422/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 5. § (1) bekezdése szerinti tevékenységet az a külön jogszabályban foglalt feltételeknek megfelelő és kiemelkedő szakismerettel rendelkező személy végezheti, aki

a) a szakterülethez kapcsolódó egyetemi (főiskolai) végzettséggel és az adott szakterületen legalább 5 éves gyakorlattal, vagy

b) a szakterülethez kapcsolódó középiskolai (szakközépiskolai, technikumi) végzettséggel és az adott szakterületen legalább 10 éves gyakorlattal

rendelkezik.

(3)–(6)7

Záró rendelkezések

8. § (1) E rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.

(2)8

(3)9

(4) Aki e rendelet hatálybalépésekor az egészségügy területén szakértői tevékenység végzésére jogosító engedéllyel rendelkezik, a szakértői névjegyzékből való törlésig végezhet szakértői tevékenységet.

(4a)10 Aki az emberi erőforrások minisztere feladatkörébe tartozó egyes miniszteri rendeleteknek a fővárosi és megyei kormányhivatalok működésének egyszerűsítése érdekében egyes törvények módosításáról szóló törvénnyel összefüggő módosításáról szóló 21/2021. (VI. 8.) EMMI rendelet hatálybalépésekor11 az egészségügy területén szakértői tevékenységre jogosító engedéllyel rendelkezik, a szakértői nyilvántartásból való törlésig végezhet szakértői tevékenységet.

(5)12

(6) Ez a rendelet a belső piaci szolgáltatásokról szóló, 2006. december 12-i 2006/123/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 9. és 15. cikkének való megfelelést szolgálja.

(7)13 Ez a rendelet az ionizáló sugárzás miatti sugárterhelésből származó veszélyekkel szembeni védelmet szolgáló alapvető biztonsági előírások megállapításáról, valamint a 89/618/Euratom, a 90/641/Euratom, a 96/29/Euratom, a 97/43/Euratom és a 2003/122/Euratom irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2013. december 5-i 2013/59/EURATOM tanácsi irányelvnek való megfelelést szolgálja.

1. melléklet a 40/2009. (XI. 20.) EüM rendelethez14

Az egészségügyi szakértői tevékenység szakterületei

1. EBM alapú orvosi és szakdolgozói továbbképzések szervezése

2. Egészségbiztosítás

3. Egészségfejlesztés

4. Egészségügyi ellátásszervezés

5. Egészségügyi igénybevételi és pénzügyi adatelemzés

6. Egészségügyi intézmények pénzügyi ellenőrzése

7. Egészségügyi igazgatás

8. Egészségügyi jog

9. Egészségügyi költségvetés, számvitel, elszámolás és gazdálkodás

10. Egészségügyi közgazdaságtan, technológia elemzés

11. Egészségügyi munka- és ügyvitelszervezés

12. Egészségügyi szakdolgozók szakképzése és továbbképzése

13. Egészségügyi szolgáltatók működtetése

14. Egészségügyi vezetői információs rendszerek

15. Élelmezés- és táplálkozás-egészségügy

16. Építési-egészségügyi és üzemi egészségügyi tevékenység

17. Farmakológiai-toxikológia

18. Fertőtlenítés, valamint az erre használatos anyagok, gépek és eszközök vizsgálata és ellenőrzése

19. Fogászati ellátást szolgáló fogtechnikai eszközök

20. Foglalkozás-egészségügy

21. Gyógyászati segédeszközök

22. Gyógyszer analitika

23. Gyógyszerek preklinikai, klinikai dokumentációjának értékelése

24. Gyógyszerellátás

25. Gyógyszerellenőrzés

25.1. kémiai (fizikai-kémiai),

25.2. biológiai,

25.3. mikrobiológiai,

25.4. farmakognózia

szakágban

26. Gyógyszertechnológia

27. Hulladékminősítés, higiénés talajvizsgálat

28. Iskolaberendezés és felszerelés egészségügyi követelményei

29. Kémiai biztonság

30. Klinikai vizsgálati protokollok orvosbiológiai dokumentációjának értékelése

31. Kórházhigiéné, infekciókontroll tevékenység

32. Kórházi-klinikai gyógyszerészet

33. Környezet-egészségügy

34. Közegészségügyi-járványügyi mikrobiológia

35. Levegőszennyeződés, zajártalom, a települések védelme

36. Lézersugárzás elleni védelem

37. Megelőző orvostan

38. Méregtartalmú (mérgező) növények okozta egészségkárosodások megelőzése és diagnosztizálása

39. Munkaegészségtan

40. Munkaegészségügyi szaktevékenység

41. Munkahelyi fény- és megvilágításmérés

42. Munkahelyi légszennyező anyagok vizsgálata

43. Munkahelyi zaj- és rezgésvédelem

44. Munkahigiéné

45. Nem-ionizáló sugárzás és a sugárzás elleni védelem

46. Népegészségügy

47. Ortopéd technikai ellátást szolgáló gyógyászati segédeszközök

48. Orvosi entomológia

49. Orvosi fizika

49.1. a sugárterápiában,

49.2. a nukleáris medicinában,

49.3. a radiológiai diagnosztikában

50. Orvosi mikrobiológia

51. Orvosi virológia

52. Pályaalkalmasság orvosi követelményei

53. Peszticidek egészségügyi vonatkozásai

54. Prevenció, közösségi egészségfejlesztés, egészségkommunikáció

55. Projektmenedzsment

56. Radioaktív anyagok csomagolása és szállítása

57. Radiofarmakonok

57.1. gyártástechnológiája,

57.2. farmakológiája,

57.3. toxikológiája,

57.4. ellenőrzése

58. Repülőorvostan

59. Rovar- és rágcsálóirtás

60. Sürgősségi ellátás

61. Sterilizálás, valamint az erre használatos gépek és eszközök vizsgálata és ellenőrzése

62. Természetes gyógytényezők

63. Toxikomorphológia

64. Üzemorvostan

65. Vízellátás, szennyvíztisztítás, ipari vízgazdálkodás

66. Zajártalom (zajmérés zajexpozíció meghatározása)

2. melléklet a 40/2009. (XI. 20.) EüM rendelethez15

3. melléklet a 40/2009. (XI. 20.) EüM rendelethez16

Az egészségügyi szociális szakértői tevékenység szakterületei

Egészségügyi szociális intézményi gép-műszerfelszerelés
Egészségügyi szociális intézményi konyhaüzem és technológia
Egészségügyi szociális intézményi költségvetés, számvitel, elszámolás és gazdálkodás
Egészségügyi szociális intézményi mosoda és textilgazdálkodás
Egészségügyi szociális intézményi munka- és ügyvitelszervezés
Egészségügyi szociális intézményi szakági technológiai gépészet
Egészségügyi szociális intézményi technológiai épületgépészet
1

Az „Egészségügyi szakértői tevékenység bejelentése” alcím (1–2. §) a 21/2021. (VI. 8.) EMMI rendelet 11. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

2

A 4. §-t a 8/2018. (II. 13.) EMMI rendelet 67. § b) pontja hatályon kívül helyezte.

3

A 6. §-t a 8/2018. (II. 13.) EMMI rendelet 67. § c) pontja hatályon kívül helyezte.

4

A „Bejelentéshez kötött egészségügyi szociális szakértői tevékenység” alcím címe a 21/2021. (VI. 8.) EMMI rendelet 11. § (5) bekezdésével megállapított szöveg.

5

A 7. § (1) bekezdését a 8/2018. (II. 13.) EMMI rendelet 67. § d) pontja hatályon kívül helyezte.

6

A 7. § (2) bekezdés nyitó szövegrésze a 8/2018. (II. 13.) EMMI rendelet 66. § b) pontja szerint módosított szöveg.

7

A 7. § (3)–(6) bekezdését a 8/2018. (II. 13.) EMMI rendelet 67. § d) pontja hatályon kívül helyezte.

8

A 8. § (2) bekezdését a 21/2021. (VI. 8.) EMMI rendelet 11. § (6) bekezdése hatályon kívül helyezte.

9

A 8. § (3) bekezdését a 8/2018. (II. 13.) EMMI rendelet 67. § e) pontja hatályon kívül helyezte.

10

A 8. § (4a) bekezdését a 21/2021. (VI. 8.) EMMI rendelet 11. § (2) bekezdése iktatta be.

11

A hatálybalépés időpontja 2021. június 9.

12

A 8. § (5) bekezdését a 8/2018. (II. 13.) EMMI rendelet 67. § e) pontja hatályon kívül helyezte.

13

A 8. § (7) bekezdését a 22/2018. (VII. 9.) EMMI rendelet 3. §-a iktatta be.

14

Az 1. melléklet a 21/2021. (VI. 8.) EMMI rendelet 11. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

15

A 2. mellékletet a 8/2018. (II. 13.) EMMI rendelet 67. § f) pontja hatályon kívül helyezte.

16

A 3. melléklet a 21/2021. (VI. 8.) EMMI rendelet 11. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére