• Tartalom

337/2009. (XII. 29.) Korm. rendelet

337/2009. (XII. 29.) Korm. rendelet

az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálatról és a gyógyszerészeti államigazgatási szerv kijelöléséről szóló 362/2006. (XII. 28.) Korm. rendelet módosításáról, az Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatalról szóló 295/2004. (X. 28.) Korm. rendelet módosításáról, valamint egyes egészségügyi tárgyú kormányrendeleteknek a költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról szóló 2008. évi CV. törvény végrehajtásával összefüggő módosításáról1

2010.01.03.

A Kormány az Alkotmány 35. § (2) bekezdésében megállapított eredeti jogalkotói hatáskörében és az Alkotmány 40. § (3) bekezdésében foglalt feladatkörében eljárva, valamint

az egészségügyi hatósági és igazgatási tevékenységről szóló 1991. évi XI. törvény 15. § (4) bekezdésében,

a 11. § tekintetében az emberi alkalmazásra kerülő gyógyszerekről és egyéb, a gyógyszerpiacot szabályozó törvények módosításáról szóló 2005. évi XCV. törvény 32. § (4) bekezdés d) pontjában,

a 20. és a 21. § tekintetében az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 247. § (1) bekezdés i) és j) pontjában

foglalt felhatalmazás alapján, az Alkotmány 35. § (1) bekezdés b) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

1–8. §2

9. § Az R. 14. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) A Kormány egészségügyi államigazgatási szervként az Országos Kémiai Biztonsági Intézetet jelöli ki a Kbtv.
szerinti feladatok ellátására.”

10–22. §3

23. § (1) Ez a rendelet – a (2) bekezdésben meghatározott kivétellel – 2010. január 1-jén lép hatályba.

(2) A 9. § 2015. június 1-jén lép hatályba.

(3)–(6)4

(7)5

(8) Ez a rendelet 2015. június 2-án hatályát veszti.

1. melléklet a 337/2009. (XII. 29.) Korm. rendelethez




A Szolgálat helyi szerveinek elnevezése, székhelye, illetékességi területe

DÉL-ALFÖLDI RÉGIÓ

(BÁCS-KISKUN MEGYE, BÉKÉS MEGYE, CSONGRÁD MEGYE)

 

 

ÁNTSZ Kecskeméti, Kunszentmiklósi Kistérségi Intézete

Székhely:

Kecskemét

Illetékességi terület:

Kecskeméti Kistérség

 

Kunszentmiklósi Kistérség

 

 

ÁNTSZ Bajai, Bácsalmási Kistérségi Intézete

Székhely:

Baja

Illetékességi terület:

Bajai Kistérség

 

Bácsalmási Kistérség

 

 

ÁNTSZ Kalocsai, Kiskőrösi Kistérségi Intézete

Székhely:

Kalocsa

Illetékességi terület:

Kalocsai Kistérség

 

Kiskőrösi Kistérség

 

 

ÁNTSZ Kiskunhalasi, Jánoshalmai, Kiskunfélegyházai, Kiskunmajsai Kistérségi Intézete

Székhely:

Kiskunhalas

Illetékességi terület:

Kiskunhalasi Kistérség

 

Jánoshalmai Kistérség

 

Kiskunfélegyházai Kistérség

 

Kiskunmajsai Kistérség

 

 

ÁNTSZ Békéscsabai, Békési, Szeghalomi Kistérségi Intézete

Székhely:

Békéscsaba

Illetékességi terület:

Békéscsabai Kistérség

 

Békési Kistérség

 

Szeghalomi Kistérség

 

 

ÁNTSZ Gyulai, Sarkadi, Mezőkovácsházai Kistérségi Intézete

Székhely:

Gyula

Illetékességi terület:

Gyulai Kistérség

 

Sarkadi Kistérség

 

Mezőkovácsházai Kistérség

 

 

ÁNTSZ Orosházai, Szarvasi Kistérségi Intézete

Székhely:

Orosháza

Illetékességi terület:

Orosházai Kistérség

 

Szarvasi Kistérség

 

 

ÁNTSZ Szegedi, Mórahalomi Kistérségi Intézete

Székhely:

Szeged

Illetékességi terület:

Szegedi Kistérség

 

Mórahalomi Kistérség

 

 

ÁNTSZ Makói, Hódmezővásárhelyi Kistérségi Intézete

Székhely:

Makó

Illetékességi terület:

Makói Kistérség

 

Hódmezővásárhelyi Kistérség

 

 

ÁNTSZ Szentesi, Csongrádi, Kisteleki Kistérségi Intézete

Székhely:

Szentes

Illetékességi terület:

Szentesi Kistérség

 

Csongrádi Kistérség

 

Kisteleki Kistérség

 

 

 

 

ÉSZAK-ALFÖLDI RÉGIÓ

(HAJDÚ-BIHAR MEGYE, JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYE, SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYE)

 

 

ÁNTSZ Debreceni Kistérségi Intézete

Székhely:

Debrecen

Illetékességi terület:

Debreceni Kistérség, kivéve Mikepércs települést

 

 

ÁNTSZ Balmazújvárosi, Derecske-Létavértesi, Hajdúhadházi Kistérségi Intézete

Székhely:

Debrecen

Illetékességi terület:

Balmazújvárosi Kistérség

 

Derecske-Létavértesi Kistérség

 

Hajdúhadházi Kistérség

 

Mikepércs

 

 

ÁNTSZ Hajdúszoboszlói, Berettyóújfalui, Püspökladányi Kistérségi Intézete

Székhely:

Hajdúszoboszló

Illetékességi terület:

Hajdúszoboszlói Kistérség

 

Berettyóújfalui Kistérség

 

Püspökladányi Kistérség

 

 

ÁNTSZ Hajdúböszörményi, Polgári Kistérségi Intézete

Székhely:

Hajdúböszörmény

Illetékességi terület:

Hajdúböszörményi Kistérség

 

Polgári Kistérség

 

 

ÁNTSZ Szolnoki Kistérségi Intézete

Székhely:

Szolnok

Illetékességi terület:

Szolnoki Kistérség

 

 

ÁNTSZ Jászberényi Kistérségi Intézete

Székhely:

Jászberény

Illetékességi terület:

Jászberényi Kistérség

 

 

ÁNTSZ Mezőtúri, Kunszentmártoni Kistérségi Intézete

Székhely:

Mezőtúr

Illetékességi terület:

Mezőtúri Kistérség

 

Kunszentmártoni Kistérség

 

 

ÁNTSZ Karcagi, Tiszafüredi, Törökszentmiklósi Kistérségi Intézete

Székhely:

Karcag

Illetékességi terület:

Karcagi Kistérség

 

Tiszafüredi Kistérség

 

Törökszentmiklósi Kistérség

 

 

ÁNTSZ Nyíregyházai, Ibrány-Nagyhalászi, Nagykállói, Tiszavasvári Kistérségi Intézete

Székhely:

Nyíregyháza

Illetékességi terület:

Nyíregyházai Kistérség

 

Ibrány-Nagyhalászi Kistérség

 

Nagykállói Kistérség

 

Tiszavasvári Kistérség

 

 

ÁNTSZ Kisvárdai, Záhonyi Kistérségi Intézete

Székhely:

Kisvárda

Illetékességi terület:

Kisvárdai Kistérség

 

Záhonyi Kistérség

 

 

ÁNTSZ Vásárosnaményi, Baktalórántházai Kistérségi Intézete

Székhely:

Vásárosnamény

Illetékességi terület:

Vásárosnaményi Kistérség

 

Baktalórántházai Kistérség

 

 

ÁNTSZ Mátészalkai, Csengeri, Fehérgyarmati, Nyírbátori Kistérségi Intézete

Székhely:

Mátészalka

Illetékességi terület:

Mátészalkai Kistérség

 

Csengeri Kistérség

 

Fehérgyarmati Kistérség

 

Nyírbátori Kistérség

 

 

ÉSZAK-MAGYARORSZÁGI RÉGIÓ

(BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYE, HEVES MEGYE, NÓGRÁD MEGYE)

 

 

ÁNTSZ Miskolci Kistérségi Intézete

Székhely:

Miskolc

Illetékességi terület:

Miskolci Kistérség

 

 

ÁNTSZ Edelényi, Kazincbarcikai, Ózdi Kistérségi Intézete

Székhely:

Edelény

Illetékességi terület:

Edelényi Kistérség

 

Kazincbarcikai Kistérség

 

Ózdi Kistérség

 

 

ÁNTSZ Tiszaújvárosi, Mezőcsáti, Mezőkövesdi Kistérségi Intézete

Székhely:

Tiszaújváros

Illetékességi terület:

Tiszaújvárosi Kistérség

 

Mezőcsáti Kistérség

 

Mezőkövesdi Kistérség

 

 

ÁNTSZ Encsi, Abaúj-Hegyközi, Szikszói Kistérségi Intézete

Székhely:

Encs

Illetékességi terület:

Encsi Kistérség

 

Abaúj-Hegyközi Kistérség

 

Szikszói Kistérség

 

 

ÁNTSZ Szerencsi, Bodrogközi, Sárospataki, Sátoraljaújhelyi, Tokaji Kistérségi Intézete

Székhely:

Szerencs

Illetékességi terület:

Szerencsi Kistérség

 

Bodrogközi Kistérség

 

Sárospataki Kistérség

 

Sátoraljaújhelyi Kistérség

 

Tokaji Kistérség

 

 

ÁNTSZ Egri, Bélapátfalvai, Pétervásárai Kistérségi Intézete

Székhely:

Eger

Illetékességi terület:

Egri Kistérség

 

Bélapátfalvai Kistérség

 

Pétervásárai Kistérség

 

 

ÁNTSZ Hatvani, Gyöngyösi Kistérségi Intézete

Székhely:

Hatvan

Illetékességi terület:

Hatvani Kistérség

 

Gyöngyösi Kistérség

 

 

ÁNTSZ Füzesabonyi, Hevesi Kistérségi Intézete

Székhely:

Füzesabony

Illetékességi terület:

Füzesabonyi Kistérség

 

Hevesi Kistérség

 

 

ÁNTSZ Salgótarjáni, Bátonyterenyei, Pásztói Kistérségi Intézete

Székhely:

Salgótarján

Illetékességi terület:

Salgótarjáni Kistérség

 

Bátonyterenyei Kistérség

 

Pásztói Kistérség

 

 

ÁNTSZ Balassagyarmati, Rétsági, Szécsényi Kistérségi Intézete

Székhely:

Balassagyarmat

Illetékességi terület:

Balassagyarmati Kistérség

 

Rétsági Kistérség

 

Szécsényi Kistérség

 

 

 

 

NYUGAT-DUNÁNTÚLI RÉGIÓ

(GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYE, VAS MEGYE, ZALA MEGYE)

 

 

ÁNTSZ Győri, Pannonhalmai, Téti Kistérségi Intézete

Székhely:

Győr

Illetékességi terület:

Győri Kistérség

 

Pannonhalmai Kistérség

 

Téti Kistérség

 

 

ÁNTSZ Csornai, Kapuvár-Beledi Kistérségi Intézete

Székhely:

Csorna

Illetékességi terület:

Csornai Kistérség

 

Kapuvár-Beledi Kistérség

 

 

ÁNTSZ Mosonmagyaróvári Kistérségi Intézete

Székhely:

Mosonmagyaróvár

Illetékességi terület:

Mosonmagyaróvári Kistérség

 

 

ÁNTSZ Sopron-Fertődi Kistérségi Intézete

Székhely:

Sopron

Illetékességi terület:

Sopron-Fertődi Kistérség

 

 

ÁNTSZ Szombathelyi, Csepregi, Kőszegi Kistérségi Intézete

Székhely:

Szombathely

Illetékességi terület:

Szombathelyi Kistérség

 

Csepregi Kistérség

 

Kőszegi Kistérség

 

 

ÁNTSZ Sárvári, Celldömölki Kistérségi Intézete

Székhely:

Sárvár

Illetékességi terület:

Sárvári Kistérség

 

Celldömölki Kistérség

 

 

ÁNTSZ Körmendi, Őriszentpéteri, Szentgotthárdi, Vasvári Kistérségi Intézete

Székhely:

Körmend

Illetékességi terület:

Körmendi Kistérség

 

Őriszentpéteri Kistérség

 

Szentgotthárdi Kistérség

 

Vasvári Kistérség

 

 

ÁNTSZ Zalaegerszegi, Lenti, Pacsai Kistérségi Intézete

Székhely:

Zalaegerszeg

Illetékességi terület:

Zalaegerszegi Kistérség

 

Lenti Kistérség

 

Pacsai Kistérség

 

 

ÁNTSZ Keszthelyi, Hévízi, Zalaszentgróti Kistérségi Intézete

Székhely:

Keszthely

Illetékességi terület:

Keszthelyi Kistérség

 

Hévízi Kistérség

 

Zalaszentgróti Kistérség

 

 

ÁNTSZ Nagykanizsai, Letenyei, Zalakarosi Kistérségi Intézete

Székhely:

Nagykanizsa

Illetékességi terület:

Nagykanizsai Kistérség

 

Letenyei Kistérség

 

Zalakarosi Kistérség

 

 

DÉL-DUNÁNTÚLI RÉGIÓ

(BARANYA MEGYE, SOMOGY MEGYE, TOLNA MEGYE)

 

 

ÁNTSZ Pécsi, Sellyei, Siklósi Kistérségi Intézete

Székhely:

Pécs

Illetékességi terület:

Pécsi Kistérség

 

Sellyei Kistérség

 

Siklósi Kistérség

 

 

ÁNTSZ Komlói, Pécsváradi, Sásdi Kistérségi Intézete

Székhely:

Komló

Illetékességi terület:

Komlói Kistérség

 

Pécsváradi Kistérség

 

Sásdi Kistérség

 

 

ÁNTSZ Mohácsi Kistérségi Intézete

Székhely:

Mohács

Illetékességi terület:

Mohácsi Kistérség

 

 

ÁNTSZ Barcsi, Szigetvári, Szentlőrinci Kistérségi Intézete

Székhely:

Barcs

Illetékességi terület:

Barcsi Kistérség

 

Szigetvári Kistérség

 

Szentlőrinci Kistérség

 

 

ÁNTSZ Kaposvári, Kadarkúti Kistérségi Intézete

Székhely:

Kaposvár

Illetékességi terület:

Kaposvári Kistérség

 

Kadarkúti Kistérség

 

 

ÁNTSZ Marcali, Csurgói, Fonyódi, Lengyeltóti, Nagyatádi Kistérségi Intézete

Székhely:

Marcali

Illetékességi terület:

Marcali Kistérség

 

Csurgói Kistérség

 

Fonyódi Kistérség

 

Lengyeltóti Kistérség

 

Nagyatádi Kistérség

 

 

ÁNTSZ Siófoki, Balatonföldvári, Tabi Kistérségi Intézete

Székhely:

Siófok

Illetékességi terület:

Siófoki Kistérség

 

Balatonföldvári Kistérség

 

Tabi Kistérség

 

 

ÁNTSZ Szekszárdi, Bonyhádi, Paksi Kistérségi Intézete

Székhely:

Szekszárd

Illetékességi terület:

Szekszárdi Kistérség

 

Bonyhádi Kistérség

 

Paksi Kistérség

 

 

ÁNTSZ Dombóvári, Tamási Kistérségi Intézete

Székhely:

Dombóvár

Illetékességi terület:

Dombóvári Kistérség

 

Tamási Kistérség

 

 

 

 

KÖZÉP-DUNÁNTÚLI RÉGIÓ

(FEJÉR MEGYE, KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYE, VESZPRÉM MEGYE)

 

 

ÁNTSZ Székesfehérvári, Abai, Enyingi, Gárdonyi Kistérségi Intézete

Székhely:

Székesfehérvár

Illetékességi terület:

Székesfehérvári Kistérség

 

Abai Kistérség

 

Enyingi Kistérség

 

Gárdonyi Kistérség

 

 

ÁNTSZ Dunaújvárosi, Adonyi, Ercsi, Sárbogárdi Kistérségi Intézete

Székhely:

Dunaújváros

Illetékességi terület:

Dunaújvárosi Kistérség

 

Adonyi Kistérség

 

Ercsi Kistérség

 

Sárbogárdi Kistérség

 

 

ÁNTSZ Móri, Bicskei Kistérségi Intézete

Székhely:

Mór

Illetékességi terület:

Móri Kistérség

 

Bicskei Kistérség

 

 

ÁNTSZ Komáromi, Kisbéri Kistérségi Intézete

Székhely:

Komárom

Illetékességi terület:

Komáromi Kistérség

 

Kisbéri Kistérség

 

 

ÁNTSZ Dorogi, Esztergomi Kistérségi Intézete

Székhely:

Dorog

Illetékességi terület:

Dorogi Kistérség

 

Esztergomi Kistérség

 

 

ÁNTSZ Tatabányai, Tatai, Oroszlányi Kistérségi Intézete

Székhely:

Tatabánya

Illetékességi terület:

Tatabányai Kistérség

 

Tatai Kistérség

 

Oroszlányi Kistérség

 

 

ÁNTSZ Veszprémi, Várpalotai, Zirci Kistérségi Intézete

Székhely:

Veszprém

Illetékességi terület:

Veszprémi Kistérség

 

Várpalotai Kistérség

 

Zirci Kistérség

 

 

ÁNTSZ Balatonfüredi, Balatonalmádi, Tapolcai, Sümegi Kistérségi Intézete

Székhely:

Balatonfüred

Illetékességi terület:

Balatonfüredi Kistérség

 

Balatonalmádi Kistérség

 

Tapolcai Kistérség

 

Sümegi Kistérség

 

 

ÁNTSZ Pápai Kistérségi Intézete

Székhely:

Pápa

Illetékességi terület:

Pápai Kistérség

 

 

ÁNTSZ Ajkai Kistérségi Intézete

Székhely:

Ajka

Illetékességi terület:

Ajkai Kistérség

 

 

 

 

KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI RÉGIÓ

(PEST MEGYE, BUDAPEST)

 

 

ÁNTSZ Érdi, Budaörsi Kistérségi Intézete

Székhely:

Érd

Illetékességi terület:

Érdi Kistérség

 

Budaörsi Kistérség

 

 

ÁNTSZ Ceglédi Kistérségi Intézete

Székhely:

Cegléd

Illetékességi terület:

Ceglédi Kistérség

 

 

ÁNTSZ Dabasi, Gyáli Kistérségi Intézete

Székhely:

Dabas

Illetékességi terület:

Dabasi Kistérség

 

Gyáli Kistérség

 

 

ÁNTSZ Gödöllői, Aszódi, Veresegyházi Kistérségi Intézete

Székhely:

Gödöllő

Illetékességi terület:

Gödöllői Kistérség

 

Aszódi Kistérség

 

Veresegyházi Kistérség

 

 

ÁNTSZ Monori, Nagykátai Kistérségi Intézete

Székhely:

Monor

Illetékességi terület:

Monori Kistérség

 

Nagykátai Kistérség

 

 

ÁNTSZ Szentendrei, Pilisvörösvári Kistérségi Intézete

Székhely:

Szentendre

Illetékességi terület:

Szentendrei Kistérség

 

Pilisvörösvári Kistérség

 

 

ÁNTSZ Váci, Szobi, Dunakeszi Kistérségi Intézete

Székhely:

Vác

Illetékességi terület:

Váci Kistérség

 

Szobi Kistérség

 

Dunakeszi Kistérség

 

 

ÁNTSZ Ráckevei Kistérségi Intézete

Székhely:

Ráckeve

Illetékességi terület:

Ráckevei Kistérség

 

 

ÁNTSZ Budapest I., II., XII. Kerületi Intézete

Székhely:

Budapest

Illetékességi terület:

I. Kerület

 

II. Kerület

 

XII. Kerület

 

 

ÁNTSZ Budapest III. Kerületi Intézete

Székhely:

Budapest

Illetékességi terület:

III. Kerület

 

 

ÁNTSZ Budapest IV., XV. Kerületi Intézete

Székhely:

Budapest

Illetékességi terület:

IV. Kerület

 

XV. Kerület

 

 

ÁNTSZ Budapest V., XIII. Kerületi Intézete

Székhely:

Budapest

Illetékességi terület:

V. Kerület

 

XIII. Kerület

 

 

ÁNTSZ Budapest VI., VII. Kerületi Intézete

Székhely:

Budapest

Illetékességi terület:

VI. Kerület

 

VII. Kerület

 

 

ÁNTSZ Budapest VIII., IX. Kerületi Intézete

Székhely:

Budapest

Illetékességi terület:

VIII. Kerület

 

IX. Kerület

 

 

ÁNTSZ Budapest X., XVII. Kerületi Intézete

Székhely:

Budapest

Illetékességi terület:

X. Kerület

 

XVII. Kerület

 

 

ÁNTSZ Budapest XI., XXII. Kerületi Intézete

Székhely:

Budapest

Illetékességi terület:

XI. Kerület

 

XXII. Kerület

 

 

ÁNTSZ Budapest XIV., XVI. Kerületi Intézete

Székhely:

Budapest

Illetékességi terület:

XIV. Kerület

 

XVI. Kerület

 

 

ÁNTSZ Budapest XVIII., XIX. Kerületi Intézete

Székhely:

Budapest

Illetékességi terület:

XVIII. Kerület

 

XIX. Kerület

 

 

ÁNTSZ Budapest XX., XXIII. Kerületi Intézete

Székhely:

Budapest

Illetékességi terület:

XX. Kerület

 

XXIII. Kerület

 

 

ÁNTSZ Budapest XXI. Kerületi Intézete

Székhely:

Budapest

Illetékességi terület:

XXI. Kerület


2. melléklet a 337/2009. (XII. 29.) Korm. rendelethez


1. Az R. 4. számú melléklet I. pontjának a címe helyébe a következő rendelkezés lép:
„I. A radioaktív anyag tárolása, használata, felhasználása, szállítása és átalakítása tekintetében”.

2. Az R. 4. számú melléklet I. pontjában szereplő táblázat harmadik „Szakkérdés” oszlopának 3. sorában a „lakosság” szövegrész helyébe a „lakosságra” szöveg lép.
1

A rendelet a 23. § (8) bekezdése alapján hatályát vesztette 2015. június 2. napjával.

2

Az 1–8. §-t a 23. § (7) bekezdése hatályon kívül helyezte.

3

A 10–22. §-t a 23. § (7) bekezdése hatályon kívül helyezte.

4

A 23. § (3)–(6) bekezdését a (7) bekezdés hatályon kívül helyezte.

5

A 23. § (7) bekezdése ugyanezen bekezdés alapján hatályát vesztette.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére