• Tartalom

29/2009. (IV. 22.) KHEM utasítás

29/2009. (IV. 22.) KHEM utasítás

a szellemi tevékenység szerződéssel, számla ellenében történő igénybevételének rendjéről1

2009.04.23.

A költségvetési szerv, a felelősség átruházása nélkül, szakmai alapfeladatait részben vásárolt szolgáltatással is elláthatja. A vásárolt szolgáltatás igénybevétele feltételeinek szabályozása érdekében, az államháztartás működési rendjéről szóló 217/1998. (XII. 30.) Korm. rendelet 59. §-ának (10) bekezdésében foglaltakra figyelemmel a következők szerint rendelkezem.

1. § (1) Az utasítás hatálya kiterjed a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium (a továbbiakban: KHEM) Igazgatás, valamint a KHEM irányítása alá tartozó költségvetési intézmények által, a dologi kiadások előirányzata terhére megrendelőként, vagy megbízóként történő vállalkozási, illetve megbízási szerződés (a továbbiakban együtt: szerződés) megkötésére.

(2) A szerződéskötés feltétele, hogy:

a) a költségvetési szerv az adott feladat ellátásához megfelelő szakértelemmel rendelkező alkalmazottat nem foglalkoztat, vagy

b) az adott alapfeladat olyan speciális ismereteket igénylő, tárgyéven belüli – legfeljebb következő év június 30-i – határidejű feladat, amelynek ellátása tekintetében átmeneti kapacitáshiány áll fenn az adott költségvetési szervnél, illetve a végrehajtása közszolgálati jogviszony keretében nem biztosítható, vagy nem gazdaságos.

(3) A szerződés megkötésére különösen az alábbi szellemi tevékenységek tekintetében kerülhet sor, arra figyelemmel, hogy a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény 1. §-ának (9) bekezdése alapján a költségvetési szerv közhatalmi, irányítási, ellenőrzési és felügyeleti hatáskörének gyakorlásával közvetlenül összefüggő, valamint ügyviteli feladat ellátására kizárólag közszolgálati jogviszony létesíthető:

a) jogi képviselet, tanácsadás,

b) a kodifikációhoz kapcsolódó hatásvizsgálat, tanulmányok elkészítése,

c) informatikai rendszer üzemeltetése, fejlesztése,

d) adminisztratív, adatrögzítési feladatok ellátása,

e) rendszerszervezés,

f) a költségvetési szerv alaptevékenysége ellátásához szükséges tanácsadói tevékenység (ide értve a szellemi tulajdonvédelmi tanácsadást is),

g) könyvviteli szolgáltatás nyújtása,

h) tolmácsolás,

i) fordítás,

j) szakértői tevékenység,

k) kutatási tevékenység,

l) szakmai előadások, oktatások, rendezvények szervezése, megtartása,

m) PR- és kommunikációs tevékenység, kiadványszerkesztés, lektorálás,

n) oktatási és vizsgáztatási tevékenység, tananyag, illetve jegyzet elkészítése.

(4) Saját dolgozónak szerződéssel díjazás – a munkakörébe tartozó, munkaköri leírása szerint számára előírható feladatra – nem fizethető.

(5) A szerződő fél köteles a szerződés részét képező titoktartási – szükség esetén összeférhetetlenségi – nyilatkozatot tenni.

(6) A szerződésekben az Állami Számvevőszék, illetve a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal ellenőrzési jogosultságát a költségvetési pénzeszközök tekintetében ki kell kötni.

(7) A szerződések megkötése engedélyeztetésének eljárási rendjét a költségvetési szerv belső szabályzatában kell rögzíteni.

2. § Jelen utasítás a közzétételét követő napon lép hatályba.


Budapest, 2009. április 15.


Dr. Molnár Csaba s. k.,
közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter

1

Az utasítást a 20/2010. (V. 7.) KHEM utasítás 14. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte 2010. május 8. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére