• Tartalom

26/2009. (III. 17.) FVM rendelet

26/2009. (III. 17.) FVM rendelet

az Európai Halászati Alapból a 2. támogatási tengely szerint nyújtandó támogatások részletes feltételeiről1

2010.03.27.

A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény 81. § (3) bekezdésének a) pontjában, valamint a (4) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter feladat- és hatásköréről szóló 162/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet 1. § a) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva, a következőket rendelem el:

I. Fejezet

ÁLTALÁNOS RÉSZ

A rendelet hatálya, értelmező rendelkezések

1. § (1) A rendelet hatálya a Halászati Operatív Programban (a továbbiakban: HOP) meghatározott céloknak az Európai Halászati Alap (a továbbiakban: EHA) társfinanszírozásában megvalósuló 2. tengelyben foglalt támogatások igénybevételére terjed ki.

(2)2 Az e rendeletben nem szabályozott kérdésekben az Európai Halászati Alap társfinanszírozásában megvalósuló támogatások igénybevételének általános szabályairól szóló 25/2009 (III. 17.) FVM rendelet (a továbbiakban: Vhr.) szabályai alkalmazandók.

(3) E rendelet alkalmazásában:

1.3 telephely: az a haltermelési, illetve halfeldolgozói egység, a haltermeléshez, illetve a halfeldolgozáshoz tartozó telepi infrastruktúrával együtt, amely önálló tartási vagy vágási hely azonosítóval vagy az illetékes hatóság által kiállított érvényes működési engedéllyel rendelkezik. Belvízi (természetesvízi) halászat esetében az ügyfél azon telephelye, amelyhez a halászati tevékenység köthető;

2. halszállító gépjármű: az a közúti forgalomra alkalmas, első üzembe helyezésű gépjármű, amelyben a szállítható személyek száma legfeljebb 3 fő, és amely a saját termelésű hal élve történő szállítására van kialakítva, illetve a halfeldolgozáshoz és értékesítéshez nyújtandó támogatások esetében a saját feldolgozású hal hűtve vagy fagyasztva történő szállítására alkalmas;

3. közvetlen értékesítési lehetőség: a telephelyen megvalósított halértékesítő hely és a hozzá tartozó infrastruktúra kialakítása, amelyen keresztül a saját termelésű nem feldolgozott hal értékesíthető, kivéve a horgásztatással való értékesítés infrastruktúráját;

4. termelői infrastruktúra: a haltermelést közvetlenül szolgáló gépek, eszközök, valamint az alábbi létesítmények: halastavak, telelő/tároló tavak, medencék, gátak, tómedrek, halágyak, táp- és lecsapoló csatornák, vízkormányzást szolgáló műtárgyak, továbbá az intenzív haltermelő üzem létesítményei;

5. telepi infrastruktúra: a haltermeléshez közvetlenül kapcsolódó egyéb létesítmények: magtárak, szerelőműhelyek, szociális létesítmények, üzemanyagtöltő állomások, raktárak, gépszínek, ezek ellátásra szolgáló, telepen belüli víz-, villany-, szennyvíz-, úthálózatok, a vagyonvédelmet szolgáló berendezések;

6. környezetterhelést csökkentő beruházások: olyan beruházások, amelyek a halászati tevékenység, a haltermelés és a halfeldolgozás során, illetve a haltermeléshez kapcsolódó telepi infrastruktúra által a környezetbe kibocsátott szennyeződéseket csökkentik;

7.4 halászati tevékenység: a gazdasági tevékenységek statisztikai osztályozása NACE Rev. 2. rendszerének létrehozásáról és a 3037/90/EGK tanácsi rendelet, valamint egyes meghatározott statisztikai területekre vonatkozó EK rendeletek módosításáról szóló, 2006. december 20-i 1893/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletben (a továbbiakban: 1893/2006/EK rendelet) meghatározott 0312 (Édesvízi halászat) szakágazatba tartozó tevékenység;

8.5 haltermelési tevékenység: az 1893/2006/EK rendeletben meghatározott 0322 (Édesvízi halgazdálkodás) szakágazatba tartozó tevékenység;

9.6 halfeldolgozói tevékenység: az 1893/2006/EK rendeletben meghatározott 1020 (Halfeldolgozás, -tartósítás) szakágazatba tartozó tevékenység, valamint a 1085 (Készétel gyártása) szakágazatba tartozó tevékenységek közül a fagyasztott halétel gyártása, a 1089 (M.n.s. egyéb élelmiszer gyártása) szakágazatba tartozó tevékenységek közül a hal levét és kivonatát tartalmazó készítmények gyártása.

10.7

11. önálló gépberuházási projekt: olyan műveletek, amelyek építési beruházásokat nem tartalmaznak;

12.8 bázisadat: a támogatási kérelem benyújtását megelőző első lezárt üzleti év gazdálkodási adatai;

13. intenzív haltermelő üzem: állandó vízátfolyással rendelkező haltermelő egység vagy vízvisszaforgató technológiát használó haltermelő rendszer, amelyben a halneveléshez kizárólag teljes értékű haltakarmányt használnak;

14. termelésbe vont új halfaj: azok a halfajok, amelyek tógazdasági vagy intenzív üzemi termelése Magyarországon még nem vált általánossá; nem minősül új halfajnak:

a) tógazdasági haltermelés esetén a ponty (Cyprinus carpio), az amur (Ctenopharyngodon idella), a fehér busa (Hypophthalmicthys molitrix), a pettyes busa (Aristichthys nobilis), a harcsa (Silurus glanis), a fogassüllő (Sander lucioperca) és a csuka (Esox lucius),

b) intenzív üzemi haltermelés esetén a szivárványos pisztráng (Oncorchynus mykiss), az afrikai harcsa (Clarias gariepinus), a tokfélék és az angolna (Anguilla anguilla);

15. gépváltozat: ugyanazon munkafolyamat elvégzésére alkalmas, de más típusú, más kapacitású gép vagy berendezés;

16.9 halastó: az a vízfeltöltést és lecsapolást biztosító, műtárgyakkal (zsilipekkel) ellátott mesterséges vízterület, amelyet haltenyésztésre használnak, ideértve a teleltető és ivadéknevelő tavakat, valamint a táp- és lecsapoló csatornákat;

17.10 halászati árbevétel: a halászati, a haltermelési és a halfeldolgozási tevékenységből származó nettó árbevétel. Családi gazdálkodók esetében a családi gazdaságot vezető, valamint a családi gazdaság tagjainak összes halászati árbevétele.

(4) Az e rendeletben és a Vhr.-ben nem szereplő fogalmakra a mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény (a továbbiakban: Tv.) 9. §-a és az Európai Halászati Alapból nyújtandó támogatásról szóló, 2006. július 27-i 1198/2006/EK tanácsi rendelet (a továbbiakban: EHA rendelet) 3. cikke az irányadó.

A támogatás forrása és mértéke

2. §11 (1) A támogatás forrása a HOP 2. prioritási tengely intézkedéseihez rendelt keretösszeg.

(2) Egy kérelem benyújtásával igénybe vehető támogatás legmagasabb összege 200 millió forint, nem konvergencia területek esetében 20 millió forint. A belvízi (természetes vízi) halászat című intézkedés esetében konvergencia területen 40 millió forint, nem konvergencia területen nem vehető igénybe támogatás.

(3) A konvergencia területeken az igénybe vehető támogatás több éve működő vállalkozások esetében a kérelem benyújtását megelőző két utolsó lezárt üzleti év halászati árbevétel átlagának háromszorosa, egy lezárt üzleti évvel rendelkező vállalkozások esetében a lezárt év halászati árbevételének háromszorosa, vagy induló vállalkozások esetében a támogatott beruházás aktiválását követő első két üzleti év tervezett halászati árbevétel átlagának háromszorosa. A támogatott beruházás aktiválását követő első két üzleti év tervezett halászati árbevétel átlagának háromszorosának megfelelő igényelhető támogatás a működő vállalkozások esetében is választható. A támogatás mértéke minden esetben legfeljebb 200 millió forint. Kettős könyvvitelt nem vezetők esetében a nettó árbevétel alatt az adóalapba beszámító bevétel értendő.

(4) E rendelet alapján igényelhető támogatás mértéke:

a) az elszámolható kiadások legfeljebb 60%-a, amennyiben a beruházással érintett telephely konvergencia területhez tartozik;

b) az elszámolható kiadások legfeljebb 40%-a, amennyiben a beruházással érintett telephely nem konvergencia területhez tartozik.

(5) Egy kérelem azonos intézkedésen belül több alintézkedésre is irányulhat.

Támogatási kérelem benyújtása

3. § (1) Támogatási kérelmet egy példányban, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (a továbbiakban: MVH) által rendszeresített formanyomtatványon, az MVH-központjához lehet benyújtani.

(2) Az (1) bekezdés szerinti formanyomtatványok az alábbi adatokat tartalmazzák:

a) ügyfél azonosítási és kapcsolattartási információk;

b) támogatási jogosultságra vonatkozó adatok;

c) támogatás igényléséhez szükséges nyilatkozatok;

d) a beruházás típusától függő betétlapok, amelyeken a támogatási igényre vonatkozó adatokat tartalmazzák;

e) értékelésre vonatkozó adatok;

f) az ügyfél gazdasági tevékenységére, működésére, a támogatandó tervezett beruházásra vonatkozó információk.

(3)12 Támogatási kérelmet július 1-jétől augusztus 31-ig lehet benyújtani.

(4)13 Egy ügyfél egy támogatási kérelem benyújtási időszakban egy intézkedésre egy támogatási kérelmet nyújthat be, azonban egy támogatási kérelemben több telephelyre is igényelhet támogatást. Egy támogatási kérelem kizárólag vagy konvergencia, vagy nem konvergencia területre vonatkozhat.

(5) A támogatási kérelemhez mellékelni kell az 1. számú mellékletben felsorolt, a kérelemmel érintett intézkedésre vonatkozó dokumentumokat.

Támogatási kérelem elbírálása

4. § A támogatási kérelmet az MVH az e rendeletben meghatározott feltételek szerint bírálja el, a 3. számú mellékletben meghatározott pontozási rendszer alapján végzett értékeléssel, valamint a Tv. 32. § (1) bekezdés c) pontja szerinti rangsor állításával döntést hoz.

Kifizetési kérelem

5. §14 Kifizetési kérelmeket 2010-től kezdődően évente:

a) március 1. és március 31. között;

b) június 1. és június 30. között;

c) szeptember 1. és szeptember 30. között, valamint

d) november 1. és november 30. között lehet benyújtani.

Monitoring intézkedések

6. § (1) Az ügyfél monitoring adatszolgáltatási kötelezettsége a támogatási kérelem benyújtásával kezdődik.

(2) A szolgáltatandó monitoring adatokat a 4. számú melléklet tartalmazza.

(3)15 Az ügyfél köteles az induló adatszolgáltatást a támogatási határozat közlését követő évben, azt követően az általános gazdálkodási bázisadat szolgáltatást a kötelező üzemeltetés ideje alatt évente a 4. számú melléklet szerinti adattartalmú formanyomtatványon február 1. és március 1. között elektronikus úton az Ügyfélkapun keresztül teljesíteni.

(4)16

(5)17

(6) Az ügyfél adatszolgáltatása akkor tekinthető teljeskörűnek, amennyiben minden támogatási határozattal rendelkező jogcíme esetében eleget tett e rendelet szerinti monitoring adatszolgáltatási kötelezettségének.

(7)18

Jogkövetkezmények

7. § (1) Ha az ügyfél a kötelező üzemeltetési időszak alatt megszegi

a)19 az akvakultúra termelő beruházásaihoz nyújtandó támogatások esetében a 10. § (3) és (5) bekezdésében,

b)20 halfeldolgozás esetében a 14. § (2) és (7) bekezdésben,

c) belvízi halászat esetében a 18. § (2) bekezdésében foglalt előírásokat,

akkor a kifizetett támogatás jogosulatlanul igénybevett támogatásnak minősül és az ügyfél támogatáshoz való jogosultsága megszűnik.

(2) Amennyiben az ügyfél a támogatási kérelemben vállalt – a pontozási szempontok közt feltüntetett – munkavállalói létszámnál kevesebbet foglalkoztat az üzemeltetési kötelezettség időtartama alatt, akkor a kifizetett támogatás jogosulatlanul igénybe vett támogatásnak minősül, ezért köteles a támogatási összegből – hiányzó foglalkoztatottanként egyszer – a támogatási összeg 2%-át, de legalább 750 ezer forintot visszafizetni.

(3)21 Ha az ügyfél halászati árbevételének a benyújtást követő négy éven belül realizált növekménye a vállaltakhoz képest 75% alatt van, akkor köteles az ezt meghaladó csökkenésen túl százalékpontonként a kifizetett támogatási összeg 2%-át a jogosulatlanul igénybevett támogatás szabályai szerint visszafizetni.

(4) Amennyiben az értékelési szempontok alátámasztásához benyújtott nyilatkozatokról az ellenőrzés során kiderül, hogy az ügyfél nem valós adatot szolgáltatott, akkor a kifizetett támogatás jogosulatlanul igénybe vett támogatásnak minősül és az ügyfél támogatáshoz való jogosultsága megszűnik.

(5)22

II. Fejezet

AZ EURÓPAI HALÁSZATI ALAPBÓL AZ AKVAKULTÚRA TERMELŐ BERUHÁZÁSAIHOZ NYÚJTANDÓ TÁMOGATÁSOK RÉSZLETES FELTÉTELEIRŐL

A támogatás célja

8. § A támogatás célja:

a) az akvakultúra (beleértve az intenzív iparszerű üzemeket is) termelési kapacitás növelése új halgazdaságok építésével;

b) a termelésben már meglévő halgazdaságok korszerűsítése vagy bővítése;

c) a biztonságos halhústermelés termelési alapjainak és feltételrendszerének biztosítása;

d) a környezetvédelmi szempontokat figyelembevéve a termelékenység és a hatékonyság növelése az akvakultúrában, elsősorban a technikai és technológiai színvonal javításán keresztül;

e) halkeltetők építése, felújítása, illetve modernizálása; a haltermelés során a környezeti terhelés csökkentése;

f) a halászati telephelyeken történő közvetlen értékesítési lehetőségek kiszélesítése; valamint

g) az akvakultúra ágazatban dolgozók munka- és biztonsági körülményeinek és jövedelmi helyzetének javítása, valamint a munkahelyek megőrzése.

A támogatott alintézkedések, a támogatás jellege

9. § (1) E rendelet alapján támogatás az alábbi alintézkedésekre vehető igénybe:

a) 1. alintézkedés: termelési kapacitás növelése új halgazdaságok építésével;

b) 2. alintézkedés: a termelésben meglévő gazdaságok korszerűsítése vagy bővítése;

c) 3. alintézkedés: halkeltetők építése, bővítése, korszerűsítése.

(2) A támogatás utófinanszírozással megvalósuló, vissza nem térítendő jellegű.

A támogatás igénybevételének feltételei

10. § (1)23 Támogatásra jogosult az az őstermelő, Magyarországon bejegyzett egyéni vállalkozó, egyéni cég, jogi személyiség nélküli, valamint jogi személyiséggel rendelkező gazdasági társaság, szövetkezet, aki, illetve amely a kis-, és középvállalkozásokról , fejlődésük támogatásáról szóló 2004. évi XXXIV. törvény (a továbbiakban: KKV) értelmében mikro-, kis- és középvállalkozásnak minősül, továbbá az a gazdasági társaság, amely nem tartozik a KKV hatálya alá, de 750 alkalmazottnál kevesebbet foglalkoztat, vagy 200 millió euró árbevételnél kevesebbel rendelkezik (a továbbiakban: akvakultúrás ügyfél) és haltermelési tevékenységet folytat, vagy az igényelt támogatásnak köszönhetően fogja folytatni, eleget tesz a Tv. szerinti ügyfél-nyilvántartási rendszerbe bejelentkezésen túl a tartási helyek, a tenyészetek és az ezzel kapcsolatos egyes adatok országos nyilvántartási rendszerről szóló FVM rendelet szerinti Tenyészet Információs Rendszerbe (TIR) bejelentési kötelezettségének.

(2) A kérelemnek közvetlenül haltermelési tevékenységre kell irányulnia.

(3) Halastavak, intenzív haltermelő üzemek építése és felújítása esetén a támogatott beruházásokon csak haltermelési tevékenység folytatható a kötelező üzemeltetési időszak végéig.

(4)24

(5) Önálló gépberuházási projektként kizárólag a 2. számú mellékletben felsorolt speciális halászati gépek, eszközök, berendezések támogathatóak.

(6) Halszállító gépjármű támogatására kérelmet benyújtani csak termelői infrastruktúrát érintő beruházással együtt lehetséges; a támogatott gépjármű nettó bekerülési értéke nem lehet több, mint a termelői infrastuktúra beruházásának nettó értékének 50%-a. A támogatandó gépjármű kötelező felszerelései, valamint az opcionálisan választható biztonsági felszerelések, berendezések támogathatóak, kényelmi felszerelések berendezések közül, csak klímaberendezés.

(7)25 Induló vállalkozások esetén a haltermelő telep irányítójának megfelelő szakmai képesítéssel (szakirányú felsőfokú végzettség, vagy a 31 6272 01 Halász, vagy a 31 624 01 0000 00 00 Halász, haltenyésztő OKJ szerinti szakképesítés, vagy az Országos Képzési jegyzékről szóló 37/2003. (XII. 27.) OM rendelet hatálybalépését megelőzően megszerzett, a fenti szakképesítésekkel egyenértékű szakképesítés), és/vagy 5 éves szakmai tapasztalattal kell rendelkeznie.

(8)26 Erőgépek legfeljebb 125 kW teljesítményig, talajművelő eszközök közül a tárcsák és boronák támogathatók, legfeljebb 80 kW vonóerő igényig.

(9)27 Amennyiben az akvakultúrás ügyfél új, a természetes növény- és állatvilágra veszélyt nem jelentő halfajt kíván bevonni a termelésébe a támogatás által, abban az esetben adható a rendelet 3. számú melléklet 2.1 számú Akvakultúra értékelő táblázat „Termelési struktúra” szempontjára pont, amennyiben csatolásra kerül az 1. számú melléklet (1) bekezdés 4. pont b) alpontjában foglalt dokumentum.

(10)28 Kizárólag a legalább 200 hektár összes üzemelő halastó területtel rendelkező ügyfelek a HOP 2007–2013-as időszakában egy alkalommal támogatást igényelhetnek egy darab lánctalpas hidraulikus forgó kotró tókarbantartó gép beszerzéséhez.

Támogatható tevékenységek

11. §29 E rendelet alapján az „akvakultúra termelő beruházásaihoz nyújtandó támogatások” című intézkedéseken belül, az alábbi tevékenységek megvalósítására vehető igénybe támogatás, a meghatározott igényelhető támogatások mellett:

a) új haltermelő telephely létrehozása, a hozzá tartozó termelési és telepi infrastruktúrával együtt legfeljebb 200 millió forint támogatási igényig,

b) termelői infrastruktúra értéknövelő felújítása, bővítése, korszerűsítése, fejlesztése, legfeljebb 120 millió forint támogatási igényig,

c) halszállító gépjármű a 10. § (6) bekezdése alapján,

d) környezetterhelést csökkentő beruházások legfeljebb 50 millió forint támogatási igényig,

e) telephelyen történő közvetlen értékesítés kialakítása, bővítése korszerűsítése, felújítása, fejlesztése, kivéve a horgásztatással való értékesítés infrastruktúráját, legfeljebb 20 millió forint támogatás igényig,

f) halkeltetők építése legfeljebb 50 millió forint támogatás igényig,

g) halkeltetők felújítása, korszerűsítése, bővítése, fejlesztése legfeljebb 30 millió forint támogatási igényig,

h) közvetlenül a munkakörülmények javítását szolgáló beruházások, legfeljebb 20 millió forint támogatás igényig,

i) gép-és eszközbeszerzés legfeljebb 50 millió forint támogatás igényig,

j) telepi infrastruktúra értéknövelő felújítása, bővítése, korszerűsítése, fejlesztése, legfeljebb 30 millió forint támogatási igényig,

k) szervesanyagban gazdag üledék csökkentő biológiai beavatkozásokhoz hektáronként legfeljebb 360 ezer forint, de összesen legfeljebb 20 millió forint támogatási igényig.

III. Fejezet

AZ EURÓPAI HALÁSZATI ALAPBÓL
A HALFELDOLGOZÁSHOZ ÉS ÉRTÉKESÍTÉSHEZ NYÚJTANDÓ TÁMOGATÁSOK RÉSZLETES FELTÉTELEIRŐL

A támogatás célja

12. § A támogatás célja új halfeldolgozó kapacitások létrehozása; illetve a meglévő halfeldolgozó kapacitások bővítése, fejlesztése, korszerűsítése oly módon, hogy a beruházás során az alábbi célkitűzések közül legalább egy teljesül:

a) a munkafeltételek javítása;

b) a közegészségügyi és higiéniai feltételek javítása;

c) a termékminőség felügyelete és javítása;

d) kiváló minőségű termékek előállítása új piacok számára;

e) a környezetre gyakorolt negatív hatások csökkentése;

f) a melléktermékek és hulladékok hasznosításának javítása;

g) új termékek előállítása, innovatív termelési módszerek kifejlesztése.

A támogatott alintézkedések, a támogatás jellege

13. § (1) E rendelet alapján támogatás az alábbi alintézkedésekre vehető igénybe:

a) 1. alintézkedés: halfeldolgozó kapacitás növelése (új egységek építése és/vagy meglévő egységek bővítése);

b) 2. alintézkedés: halfeldolgozó egységek fejlesztése, korszerűsítése.

(2) A támogatás utófinanszírozással megvalósuló, vissza nem térítendő jellegű.

A támogatás igénybevételének feltételei

14. § (1)30 Támogatásra jogosult az a Magyarországon bejegyzett egyéni vállalkozó, egyéni cég, jogi személyiség nélküli, valamint jogi személyiséggel rendelkező gazdasági társaság, szövetkezet, aki, vagy amely a KKV értelmében mikro-, kis- és középvállalkozásnak minősül, továbbá az a gazdasági társaság, amely nem tartozik a KKV hatálya alá, de 750 alkalmazottnál kevesebbet foglalkoztat, vagy 200 millió euró árbevételnél kevesebbel rendelkezik és halfeldolgozási tevékenységet folytat, vagy az igényelt támogatásnak köszönhetően fogja folytatni, eleget tesz a Tv. szerinti ügyfél-nyilvántartási rendszerbe bejelentkezésen túl a tartási helyek, a tenyészetek és az ezzel kapcsolatos egyes adatok országos nyilvántartási rendszerről szóló FVM rendelet szerinti Tenyészet Információs Rendszerbe (TIR) bejelentési kötelezettségének.

(2) A kérelemnek halfeldolgozási tevékenységre kell irányulnia, és ezen tevékenységeket kell folytatni a kötelező üzemeltetési idő végéig.

(3) Az ügyfélnek rendelkeznie kell a működéséhez szükséges, a szabályszerű működésre vonatkozó hatósági engedélyekkel vagy igazolással.

(4) Építési telek vásárlás támogatásának feltételei:

a) a támogatás mértéke az elszámolható költségek legfeljebb 10%-áig lehet;

b) csak az a földterület támogatható, amelyen kizárólag a feldolgozói kapacitás bővítése, illetve telephely létrehozása, bővítése valósul meg;

c) az 1. számú melléklet (2) bekezdés 3. pontja szerinti dokumentumokban az építési telek értékére vonatkozó adatok közül a kisebb képezi a támogatás alapját.

(5)31 Halszállító gépjármű támogatására kérelmet benyújtani csak halfeldolgozói kapacitást, vagy korszerűsítést érintő beruházással együtt lehetséges; a támogatott gépjármű nettó bekerülési értéke nem lehet több mint a halfeldolgozói kapacitást érintő beruházás nettó értékének 50%-a. A támogatandó gépjármű kötelező felszerelései, valamint az opcionálisan választható biztonsági felszerelések, berendezések támogathatóak, a kényelmi felszerelések, berendezések közül csak a klímaberendezés támogatható.

(6) A közösségi jog szerinti szabványokkal kapcsolatos beruházások csak addig támogathatóak, amíg nem válnak kötelező érvényűvé a vállalkozások számára.

(7) Csak azok a halfeldolgozók támogathatóak, amelyek esetében a támogatott fejlesztés befejezését követő első lezárt üzleti évtől kezdődően, a kötelező üzemeltetési idő végéig, a bruttó feldolgozott hal mennyiségének legalább 60%-a édesvízi hal.

Támogatható tevékenységek

15. § A 13. § (1) bekezdés a) és b) pontja szerinti alintézkedések esetében az alábbi tevékenységek megvalósítására vehető igénybe támogatás:

a) új halfeldolgozó építési, gép-, és eszközbeszerzési költségei;

b) halfeldolgozók bővítésének, korszerűsítésének, fejlesztésének építési, gép- és eszközbeszerzési költségei;

c) a munkavégzés biztonságát, a dolgozók egészségének és testi épségének védelmét, a munkakörülmények javítását szolgáló beruházások;

d) a munkaerő vállalaton belüli szakmai képzését/továbbképzését szolgáló fejlesztések;

e) biztonságos és gazdaságos üzemvitelhez szükséges mérő-, ellenőrző- és regisztráló rendszerek kiépítése;

f) az élelmiszerek biztonságos előállítási körülményeit szolgáló olyan beruházások, melyek nem technológiai berendezések és eszközök beszerzését, tér-, fal- és egyéb burkolatok beszerzését, üzem átalakításokat érintő beruházások;

g) a termékek (egyes összetevők) azonosítását, nyomon követését, visszahívhatóságát;

h) biztosító rendszerek bevezetése, a minőségtanúsítás technikai feltételeinek megteremtése;

i) nyersanyag-minősítés technikai feltételeinek megteremtése, javítása;

j) minőségi és élelmiszer-biztonsági vizsgálatok elvégzését szolgáló üzemi laboratóriumok kialakítása, fejlesztése, mérő- és ellenőrző készülékek, idegenanyag-érzékelők beszerzése;

k) integrált vállalatirányítási rendszerek bevezetése;

l) kiváló minőségű termékek előállításához szükséges technológiák fejlesztése;

m) új, korszerű csomagolási rendszerek alkalmazására irányuló fejlesztések;

n) a levegőbe, vízbe, talajba kibocsátott szennyezés és zajterhelés megelőzését, csökkentését, a hulladékok keletkezésének megelőzését, minimalizálását, a hulladékok kezelését, feldolgozását, hasznosítását szolgáló beruházások.

IV. Fejezet

AZ EURÓPAI HALÁSZATI ALAPBÓL
A TERMÉSZETESVÍZI HALÁSZAT CÍMŰ INTÉZKEDÉSHEZ NYÚJTANDÓ TÁMOGATÁSOK RÉSZLETES FELTÉTELEIRŐL

A támogatás célja

16. § A támogatás célja:

a) a természetes vízi halászat hagyományainak megőrzése;

b) a halászati eszközök, felszerelések korszerűsítése;

c) biztonságos munkakörülmények megteremtése;

d) higiéniai, termékminőségi fejlesztés;

e) környezetre gyakorolt pozitív hatás.

A támogatott tevékenységek, a támogatás jellege

17. § (1)32 E rendelet alapján a természetesvízi halászati felszerelések beszerzésére és korszerűsítésére vehető igénybe támogatás.

(2) A támogatás utófinanszírozással megvalósuló, vissza nem térítendő jellegű.

A támogatás igénybevételének feltételei

18. § (1)33 Támogatásra jogosult az a Magyarországon bejegyzett egyéni vállalkozó, egyéni cég, jogi személyiség nélküli, valamint jogi személyiséggel rendelkező gazdasági társaság, szövetkezet, aki, vagy amely magyarországi halászati vízterületen a halászati jog tulajdonosa, vagy haszonbérlője és azon a halászati tevékenységet kereskedelmi célból folytatja.

(2) A kérelemnek az édesvízi halászati tevékenységre kell irányulnia és a támogatott beruházásokkal kizárólag ez a tevékenység folytatható a kötelező üzemeltetési időszak végéig.

(3) Nem támogatható a hal megfogására szolgáló eszközök (halászháló), új halászhajó vagy csónak vásárlása vagy azok cseréje, valamint a rekreációs célú halászat.

Támogatható tevékenységek

19. § E rendelet alapján az alábbi tevékenységek megvalósítására vehető igénybe támogatás:

a) halászati eszközök beszerzése, felújítása [beleértve a szelektív halászatot segítő eszközöket, a megfogott hal biztonságos tárolására szolgáló eszközöket, a 12 méternél rövidebb fedélzettel és vontatott hálóval nem rendelkező halászcsónakok felújítását, a hozzá tartozó külmotor (maximum 30 kW-ig) beszerzését, felújításokat];

b) biztonságos munkakörülmények kialakítása, megteremtése;

c) környezetterhelést csökkentő beruházások.

V. Fejezet

Záró rendelkezés

20. § Ez a rendelet a kihirdetését követő nyolcadik napon lép hatályba.

Az Európai Unió jogának való megfelelés

21. § Ez a rendelet az EHA-ból nyújtandó támogatásról szóló EHA rendelet 29., 33. és 35. cikkének végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapítja meg.

22. §34 (1) E rendeletnek az Európai Halászati Alap társfinanszírozásában megvalósuló támogatások igénybevételének általános szabályairól szóló 25/2009. (III. 17.) FVM rendelet, valamint az Európai Halászati Alapból a 2. támogatási tengely szerint nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 26/2009. (III. 17.) FVM rendelet módosításáról szóló 27/2010. (III. 26.) FVM rendelettel (a továbbiakban: 1. módosító rendelet) módosított rendelkezéseit az 1. módosító rendelet hatálybalépését követően benyújtott támogatási kérelmek alapján indult eljárásokban kell alkalmazni.

1. számú melléklet a 26/2009. (III. 17.) FVM rendelethez35


A támogatási kérelem mellékleteként benyújtandó dokumentumok listája

1. Az akvakultúra termelő beruházásaihoz nyújtandó támogatások
1.1. Általános dokumentumok:
1.1.1. kettős könyvvitelt vezető vállalkozások esetében az utolsó két lezárt üzleti évre vonatkozó éves beszámolót, kettős könyvvitelt nem vezetők esetében az utolsó két év adóbevallását. Egy lezárt üzleti évvel rendelkezők esetében a lezárt évre vonatkozó éves beszámolót/ adóbevallás
1.1.2. induló vállalkozások esetében szakmai végzettséget igazoló bizonyítvány hiteles másolata, vagy legalább 5 éves szakmai tapasztalatról szóló igazolás. 1.2. Építési, illetve vízjogi engedélyköteles beruházások esetén:
1.2.1. az illetékes hatóság által kiállított jogerős építési engedély;
1.2.2. az illetékes hatóság által kiállított jogerős vízjogi engedély
1.2.3. amennyiben nem építési-, vagy vízjogi létesítési engedélyköteles a beruházás, az illetékes hatóság erre vonatkozó nyilatkozata;
1.2.4. az illetékes hatóság által záradékolt teljes tervdokumentáció;
1.2.5. tervezői költségvetés;
1.2.6. nem saját tulajdonú ingatlan esetén legalább a kötelező üzemeltetési idő végéig hatályos bérleti, vagy üzemeltetési szerződés;
1.2.7. nem saját tulajdonú ingatlan esetén a tulajdonos hozzájáruló nyilatkozata a beruházáshoz;
1.2.8. felújítást tartalmazó építési beruházások esetén a beruházás tárgyát képző létesítmény érvényes vízjogi üzemeltetési engedélye;
1.2.9. szervesanyagban gazdag üledék csökkentő biológiai beavatkozásokhoz igénybevett támogatás esetében a kifizetési kérelemhez mellékelni kell a beavatkozás hatékonyságát igazoló mérési eredményekről szóló jelentést.
1.3. Értékelést befolyásoló dokumentumok:
1.3.1. igazolás ágazati szervezeti tagságról;
1.3.2. piaci tanulmány a termelésbe bevezetni kívánt új halfajról, mely alapján megállapítható, hogy az új halfaj értékesítése kedvező feltételekkel rendelkezik
1.4. Egyéb dokumentumok: árajánlatok. 1.4.1. árajánlatok
1.4.2. TIR igazolás másolata

2. A halfeldolgozáshoz és értékesítéshez nyújtandó támogatások
2.1. Általános dokumentumok:
2.1.1. két lezárt üzleti évre vonatkozó pénzügyi mérleg, vagy adóbevallás;
2.1.2. a beruházással érintett, a kérelem benyújtását megelőző 30 napnál nem régebbi hiteles tulajdoni lap másolatok;
2.1.3. nem saját tulajdonú ingatlan esetén legalább a kötelező üzemeltetési idő végéig érvényes bérleti, vagy üzemeltetési szerződés másolata;
2.2. Építési beruházások esetén:
2.2.1. az illetékes hatóság által kiállított jogerős építési-, vagy vízjogi létesítési engedély;
2.2.2. amennyiben nem építési-, vagy vízjogi létesítési engedélyköteles a beruházás, az illetékes hatóság erre vonatkozó nyilatkozata;
2.2.3. az illetékes hatóság által záradékolt teljes tervdokumentáció;
2.2.4. tervezői költségvetés;
2.2.5. nem saját tulajdonú ingatlan esetén legalább a kötelező üzemeltetési idő végéig érvényes bérleti, vagy üzemeltetési szerződés;
2.2.6. nem saját tulajdonú ingatlan esetén a tulajdonos hozzájáruló nyilatkozata a beruházáshoz;
2.2.7. felújítást, bővítést, korszerűsítést tartalmazó építési és/vagy gép-, eszközbeszerzési beruházások esetén a beruházás tárgyát képző létesítmény érvényes működési engedélye.
2.3. Értékelést befolyásoló dokumentumok: igazolás ágazati szervezeti tagságról.
2.4. Egyéb dokumentumok: árajánlatok.
2.4.1. árajánlatok
2.4.2. TIR igazolás másolata

3. A belvízi (természetes vízi) halászat című intézkedéshez nyújtandó támogatások
3.1. Általános dokumentumok:
3.1.1. kettős könyvvitelt vezető vállalkozások esetében az utolsó két lezárt üzleti évre vonatkozó éves beszámoló, nem kettős könyvvitelt vezetők esetében a két utolsó év adóbevallása
3.1.2. egyéni vállalkozó nyilvántartási számát, amennyiben az ügyfél egyéni vállalkozó;
3.1.3. a kérelem által érintett halászati vízterület pályázóra vonatkozó halászati jogosultságának igazolása.
3.2. Egyéb dokumentumok: árajánlatok.

2. számú melléklet a 26/2009. (III. 17.) FVM rendelethez


Önállóan, építési beruházás nélkül támogatható gépek jegyzéke az akvakultúra termelő beruházásaihoz nyújtandó támogatások esetében

1. Takarmányozás gépei:
a) etetőcsónakok;
b) csónakra szerelhető külmotorok, maximum 20 kW-ig;
c) vontatott silózó présgépek (takarmányfóliázó gépek);
d) takarmánydarálók, takarmányroppantók;
e) tóparti takarmánytároló silók 10 tonna tárolókapacitásig;
f) takarmányfúvó gépek.

2.36 Halászat gépei, eszközei:
a) lánctalpas kotrógép;
b) halszákoló gépek;
c) halszivattyúk;
d) halválogató asztalok, halválogató gépek;
e) halaskosarak.

3. Halszállítás eszközei:
a) halszállító tartályok;
b) folyékony oxigéntartályok;
c) porlasztók, reduktorok.

4. Halkeltető gépei, eszközei:
a) halkeltető edények, illetve berendezés;
b) lárvanevelő vályúk, lárvanevelő kádak;
c) vízszűrő eszközök, berendezések;
d) UV szűrők.

5. Laboreszközök:
a) mikroszkópok;
b) vízanalitikai mérőeszközök, berendezések.

6. Egyéb gépek, eszközök:
a) vízszivattyúk;
b) aggregátorok;
c) tólevegőztető berendezések;
d) úszó szervestrágyaszóró hajók;
e) úszó hínárkasza;
f) ózonos sterilizáló.

3. számú melléklet a 26/2009. (III. 17.) FVM rendelethez37


Kiválasztási kritériumok
Akvakultúra 2.1.

Értékelési szempont megnevezése

Pontszám

Szakmai szempontok

A művelet műszaki tartalma

 

max.: 6

 

Az alkalmazott műszaki megoldásoknak köszönhetően a projekt eredménye hosszú távon fenntartható, az alkalmazott műszaki megoldások újszerűek

6

 

A halászati ágazatban általános műszaki megoldásokat alkalmaz

3

Alkalmazott
termelési
technológia

 

max.: 5

 

A művelet megvalósulásával új termeléstechnológia kerül bevezetésre

5

Termelési struktúra

 

max.: 5

 

Tógazdasági beruházás megvalósulásával új, az ügyfél korábbi tevékenysége során nem termelt halfaj kerül termelésbe vonásra

5

 

Intenzív üzemi haltermelő beruházás megvalósulásával új, az ügyfél korábbi tevékenysége során nem termelt halfaj kerül termelésbe vonásra

5

 

A művelet megvalósulásával nem kerül új halfaj termelésbe, azonban a termelés struktúrája, a termelés vertikálisan szélesedik

3

Komplexitás

 

max.: 6

 

A művelet megvalósulásával a támogatási rendeletben megfogalmazott célkitűzések közül 1–3 valósul meg

2

 

A művelet megvalósulásával a támogatási rendeletben megfogalmazott célkitűzések közül 4–5 valósul meg

4

 

A művelet megvalósulásával a támogatási rendeletben megfogalmazott célkitűzések közül 6–7 valósul meg

6

Termelés volumene

 

max.: 3

 

A művelet megvalósulásával az ágazati átlagon felüli, de reálisan megvalósítható a tervezett termelés

3

 

A művelet megvalósulásával az ágazati átlagos szintet éri el a tervezett termelés

2

Összesen

 

max.: 25

Horizontális szempontok

Környezetvédelem

 

max.: 10

 

A művelet megvalósulásával közvetlenül csökken a környezetterhelés, a művelet egy része, vagy egésze erre a célra irányul

10

 

A művelet megvalósulásával csak közvetett úton csökken a környezetterhelés

6

Foglalkoztatás

 

max.: 10

 

A művelet megvalósulásával legalább 3 új munkahely jön létre

10

 

A művelet megvalósulásával 1, vagy két új munkahely jön létre

8

 

Csak munkahelymegőrzés történik

5

Munkakörülményekre gyakorolt hatás

 

max.: 5

 

A művelet megvalósulásával közvetlenül javulnak a munkavégzés körülményei, feltételei, a művelet egy része vagy egésze erre irányul

5

 

Csak közvetett úton javulnak a munkavégzés körülményei, feltételei

3

Esélyegyenlőség

 

max.: 5

 

A foglalkoztatottak legalább 50%-a nő, és/vagy a cég vezetője nő

5

 

A művelet megvalósulásával legalább egy új női munkahely is létrejön

4

 

A női foglalkoztatottak aránya 20 és 50% között van

3

Összesen

 

max.: 30

Vállalkozás-/cégértékelés

A vállalkozás mérete

 

max.: 8

 

Az ügyfél a támogatási kérelem benyújtásakor mikrovállalkozásnak minősül

8

 

Az ügyfél a támogatási kérelem benyújtásakor kisvállalkozásnak minősül

4

Értékesítés

 

max.: 3

 

A megtermelt hal legalább 50%-a feldolgozva kerül értékesítésre

3

 

A megtermelt hal 30–50%-a feldolgozva kerül értékesítésre

2

Alkalmazott minőségbiztosítás

 

max.: 4

 

Az ügyfél a HACCP-n felül rendelkezik más minőségbiztosítási, és/vagy nyomonkövetési rendszerrel

4

 

Az ügyfél csak HACCP minőségbiztosítási rendszerrel rendelkezik

2

Ágazati szerveződés
(az alábbi két pont együttes teljesülése esetén érhető el a maximális pont)

 

max.: 2

 

Az ügyfél a kérelem benyújtásakor termelői szervezet, termelői csoport, vagy ágazati érdekképviseleti szervezet tagja

2

Árbevétel arány

 

max: 3

 

Az összes árbevétel legalább 80%-a a haltermelési és/vagy halfeldolgozási tevékenységből származik, a kérelem benyújtását megelőző lezárt üzleti évben

3

 

Az összes árbevétel 50–80%-ig a haltermelési és/vagy halfeldolgozási tevékenységből származik, a kérelem benyújtását megelőző lezárt üzleti évben

1

Összesen

 

max.: 20

Értékelési szempont megnevezése

Pontszám

Pénzügyi értékelés

Kettős könyvvitelt vezetők esetében

 

 

 

Legutolsó lezárt üzleti év pénzügyi beszámolója alapján:

max:10

 

 

A következő számított mutatók megfelelnek-e az iparági átlagnak?

 

 

 

Tőke arányos jövedelmezőség = Mérleg szerinti eredmény*100/ Saját tőke

2

 

 

Eszköz arányos jövedelmezőség = Adózott eredmény*100/ Összes eszköz

2

 

 

Eladósodottsági mutató= Kötelezettségek*100/ Összes forrás

2

 

 

Likviditási mutató = Forgóeszköz*100/ Rövid lejáratú kötelezettségek

2

 

 

Befektetett eszközök fedezete = Saját tőke*100/ Befektetett eszközök

2

 

 

Üzleti terv alapján:

max: 15

 

 

Beruházás átlagos hatékonysága
(= 5 év átlagos nettó árbevétele/ Beruházás összege)

40% fölött van.

8

 

 

20% fölött van

5

 

 

Tervezett beruházás elszámolható költségeinek realitása

A beruházás feltüntetett összköltsége a normaértékek alapján elfogadható, vagy maximum 5%-kal kerül csökkentésre az MVH által

7

 

 

 

A beruházás feltüntetett összköltsége a normaértékek alapján 6% és 10% közötti csökkentéssel kerül jóváhagyásra az MVH által

4

 

Összesen

max.:25

 

VAGY Kettőskönyvvitelt nem vezetők, induló vállalkozások esetében:

 

 

Üzleti terv alapján:

max: 25

 

 

Tervezett beruházás elszámolható költségeinek realitása

A beruházás feltüntetett összköltsége a normaértékek alapján elfogadható, vagy maximum 5%-kal kerül csökkentésre az MVH által

15

 

 

A beruházás feltüntetett összköltsége a normaértékek alapján 6% és 10% közötti- csökkentéssel kerül jóváhagyásra az MVH által

5

 

 

Beruházás átlagos hatékonysága
(= 5 év átlagos nettó árbevétele/ Beruházás összege)

40% fölött

10

 

 

20% felett

5

Amennyiben a támogatási kérelmet benyújtó mindkét utolsó lezárt évben veszteséges volt üzemi/üzleti eredmény szintjén (egyéni vállalkozóknál, őstermelőknél adózás előtti eredmény szintjén, egy lezárt üzleti évvel rendelkezők esetében a lezárt évre vonatkozóan), úgy a pénzügyi szempontokra adható pontszám 0.

 

Mindösszesen:

max: 100


Kiválasztási kritériumok
Belvízi halászat 2.2.

 

Értékelési szempont megnevezése

Pontszám

Szakmai szempontok

A művelet műszaki tartalma

 

max.: 12

 

Az alkalmazott műszaki megoldásoknak köszönhetően a projekt eredménye hosszú távon fenntartható, az alkalmazott műszaki megoldások újszerűek

12

 

A művelet az ágazatban általános műszaki megoldásokat alkalmaz

8

Alkalmazott
technológia

 

max.: 10

 

A művelet megvalósulásával új technológia kerül bevezetésre

10

Komplexitás

 

max.: 10

 

A művelet megvalósulásával a támogatási rendeletben megfogalmazott célkitűzések közül 1–2 valósul meg

4

 

A művelet megvalósulásával a támogatási rendeletben megfogalmazott célkitűzések közül 3–4 valósul meg

8

 

A művelet megvalósulásával a támogatási rendeletben megfogalmazott célkitűzések közül 5 valósul meg

10

Összesen

 

max.: 32

Horizontális szempontok

Környezetvédelem

 

max.: 20

 

A művelet megvalósulásával közvetlenül csökken a környezetterhelés, a művelet egy része vagy egésze erre a célra irányul

20

 

A művelet megvalósulásával csak közvetett úton csökken a környezetterhelés

10

Foglalkoztatás

 

max.: 20

 

A művelet megvalósulásával legalább 2 új munkahely jön létre

20

 

A művelet megvalósulásával 1 munkahely jön létre

18

 

Csak munkahelymegőrzés történik

16

Munkakörülményekre gyakorolt hatás

 

max.: 15

 

A művelet megvalósulásával közvetlenül javulnak a munkavégzés körülményei, feltételei, a művelet egy része vagy egésze erre irányul

15

 

Csak közvetett úton javulnak a munkavégzés körülményei, feltételei

7

Összesen

 

max.: 55

Vállalkozás-/cégértékelés

Értékesítés

 

max.: 10

 

A halászzsákmány legalább 50%-át közvetlenül halfeldolgozók részére, vagy saját halfeldolgozón keresztül értékesítette a kérelem benyújtását megelőző lezárt üzleti évben

10

 

A halászzsákmány 10 50%-át közvetlenül halfeldolgozók részére, vagy saját halfeldolgozón keresztül értékesítette a kérelem benyújtását megelőző lezárt üzleti évben

6

Ágazati szerveződés (az alábbi két pont együttes teljesülése esetén érhető el a maximális pont)

 

max.: 3

 

Az ügyfél a kérelem benyújtásakor termelői szervezet, vagy termelői csoport tagja

2

 

Az ügyfél a kérelem benyújtásakor, ágazati érdekképviseleti szervezet tagja

1

Összesen

 

max.: 13

Mindösszesen

 

max.: 100


Kiválasztási kritériumok
Halfeldolgozás 2.3.

 

Értékelési szempont megnevezése

Pontszám

Szakmai szempontok

A művelet műszaki tartalma

 

max.: 6

 

Az alkalmazott műszaki megoldásoknak köszönhetően a projekt eredménye hosszú távon fenntartható, az alkalmazott műszaki megoldások újszerűek

6

 

A halászati ágazatban általános műszaki megoldásokat alkalmaz

3

Alkalmazott termelési technológia

 

max.: 3

 

A művelet megvalósulásával új technológia kerül bevezetésre

3

Termelési struktúra

 

max.: 5

 

A művelet megvalósulásával a termelési struktúra bővül, a termelés vertikálisan szélesedik

5

 

A művelet megvalósulásával nem kerül új halfaj termelésbe, azonban a termelés struktúrája, a termelés vertikálisan szélesedik

3

Új termékek,
hozzáadott érték

 

max.: 6

 

A művelet megvalósulásával új, a hazai piacon eddig jellemzően jelen nem lévő, készterméket állít elő

6

 

A művelet megvalósulásával a hozzáadott értéket növeli, de új terméket a piac szempontjából nem állít elő

3

Komplexitás

 

max.: 5

 

A művelet megvalósulásával a támogatási rendeletben megfogalmazott célkitűzések közül 1–3 valósul meg

2

 

A művelet megvalósulásával a támogatási rendeletben megfogalmazott célkitűzések közül 4–5 valósul meg

4

 

A művelet megvalósulásával a támogatási rendeletben megfogalmazott célkitűzések közül 6–7 valósul meg

5

Összesen

 

max.: 25

Horizontális szempontok

Környezetvédelem

 

max.: 10

 

A művelet megvalósulásával közvetlenül csökken a környezetterhelés, a művelet egy része vagy egésze erre a célra irányul

10

 

A művelet megvalósulásával csak közvetett úton csökken a környezetterhelés

6

Foglalkoztatás

 

max.: 10

 

A művelet megvalósulásával legalább 3 új munkahely jön létre

10

 

A művelet megvalósulásával egy vagy két új munkahely jön létre

8

 

Csak munkahelymegőrzés történik

5

Munkakörülményekre gyakorolt hatás

 

max.: 5

 

A művelet megvalósulásával közvetlenül javulnak a munkavégzés körülményei, feltételei, a művelet egy része vagy egésze erre irányul

5

 

Csak közvetett úton javulnak a munkavégzés körülményei, feltételei

3

Esélyegyenlőség

 

max.: 5

 

A foglalkoztatottak legalább 50%-a nő, és/vagy a cég vezetője nő

5

 

A művelet megvalósulásával legalább egy új női munkahely is létrejön

4

 

A női foglalkoztatottak aránya 20 és 50% között van

3

Összesen

 

max.: 30

Vállalkozás-/cégértékelés

A vállalkozás mérete

 

max.: 8

 

Az ügyfél a támogatási kérelem benyújtásakor mikrovállalkozásnak minősül

8

 

Az ügyfél a támogatási kérelem benyújtásakor kisvállalkozásnak minősül

4

Értékesítés

 

max.: 3

 

Az éves feldolgozott halmennyiség legalább 50%-a saját termelésből származott a kérelem benyújtását megelőző lezárt üzleti évben

3

 

Az éves feldolgozott halmennyiség 30–50%-ig saját termelésből származott a kérelem benyújtását megelőző lezárt üzleti évben

2

Alkalmazott minőségbiztosítás

 

max.: 4

 

Az ügyfél a HACCP-n felül rendelkezik más minőségbiztosítási, és/vagy nyomonkövetési rendszerrel

4

 

Az ügyfél csak HACCP minőségbiztosítási rendszerrel rendelkezik

2

Ágazati szerveződés (az alábbi két pont együttes teljesülése esetén érhető el a maximális pont)

 

max.: 2

 

Az ügyfél a kérelem benyújtásakor termelői szervezet, termelői csoport vagy ágazati érdekképviseleti szervezet tagja

2

Árbevétel arány

 

max: 3

 

Az összes árbevétel legalább 80%-a a haltermelési és/vagy halfeldolgozási tevékenységből származik, a kérelem benyújtását megelőző lezárt üzleti évben

3

 

Az összes árbevétel 50–80%-ig a haltermelési és/vagy halfeldolgozási tevékenységből származik, a kérelem benyújtását megelőző lezárt üzleti évben

1

Összesen

 

max.: 20



Értékelési szempont megnevezése

Pontszám

Pénzügyi értékelés

Kettős könyvvitelt vezetők esetében

 

 

Legutolsó lezárt üzleti év pénzügyi beszámolója alapján:

max:10

 

A következő számított mutatók megfelelnek-e az iparági átlagnak?

 

Tőke arányos jövedelmezőség = Mérleg szerinti eredmény*100/ Saját tőke

2

Eszköz arányos jövedelmezőség = Adózott eredmény*100/ Összes eszköz

2

Eladósodottsági mutató= Kötelezettségek*100/ Összes forrás

2

Likviditási mutató = Forgóeszköz*100/ Rövid lejáratú kötelezettségek

2

Befektetett eszközök fedezete = Saját tőke*100/ Befektetett eszközök

2

 

Üzleti terv alapján:

max: 15

 

 

Beruházás átlagos hatékonysága
(= 5 év átlagos nettó árbevétele/ Beruházás összege)

40% fölött van

8

20% fölött van

5

Tervezett beruházás elszámolható költségeinek realitása

A beruházás feltüntetett összköltsége a normaértékek alapján elfogadható, vagy maximum 5%-kal kerül csökkentésre az MVH által

7

A beruházás feltüntetett összköltsége a normaértékek alapján 6% és 10% közötti csökkentéssel kerül jóváhagyásra az MVH által

4

Összesen

max.:25

VAGY Kettőskönyvvitelt nem vezetők, induló vállalkozások esetében:

 

Üzleti terv alapján:

max: 25

 

Tervezett beruházás elszámolható költségeinek realitása

A beruházás feltüntetett összköltsége a normaértékek alapján elfogadható, vagy maximum 5%-kal kerül csökkentésre az MVH által

15

A beruházás feltüntetett összköltsége a normaértékek alapján 6% és 10% közötti csökkentéssel kerül jóváhagyásra az MVH által

5

Beruházás átlagos hatékonysága
(= 5 év átlagos nettó árbevétele/ Beruházás összege)

40% fölött

10

20% felett

5

Amennyiben a támogatási kérelmet benyújtó mindkét utolsó lezárt évben veszteséges volt üzemi/üzleti eredmény szintjén (egyéni vállalkozóknál, őstermelőknél adózás előtti eredmény szintjén, egy lezárt üzleti évvel rendelkezők esetében a lezárt évre vonatkozóan), úgy a pénzügyi szempontokra adható pontszám 0.

Mindösszesen:

max: 100

4. számú melléklet a 26/2009. (III. 17.) FVM rendelethez38


1. Az akvakultúra termelő beruházásaihoz nyújtandó támogatások című intézkedéshez nyújtandó monitoring adatok
1.1. Támogatással létrejött új halastó területe (ha)
1.1.1. ebből új halgazdaságok halastó területe (ha)
1.2. Támogatással létrejött intenzív haltermelő rendszer új, termelő részének térfogata (m3)
1.2.1. ebből új intenzív haltermelő rendszer termelő részének térfogata (m3)
1.3. Támogatással felújított halastavak területe (m3)
1.4. Támogatással felújított, intenzív halnevelő rendszer termelő részének térfogata (m3)
1.5. Összes haltermelés (t)
1.5.1. ebből ponty (t)
1.5.1.1. ebből a támogatásnak köszönhető pontytermelés (t)
1.5.2. ebből pisztráng (t)
1.5.2.1. ebből a támogatásnak köszönhető pisztrángtermelés (t)
1.5.3. ebből angolna (t)
1.5.3.1. ebből a támogatásnak köszönhető angolnatermelés (t)
1.5.4. ebből egyéb fajok (t)
1.5.4.1. ebből a támogatásnak köszönhető egyéb fajok termelése (t)
1.6. A támogatott halkeltetők kibocsátása (db)
1.6.1. ebből ponty (db)
1.6.2. ebből pisztráng (db)
1.6.3. ebből egyéb fajok (db)
1.7. A saját termelésből származó, feldolgozott hal mennyisége (t)
1.8. Átlagos foglalkoztatotti létszám (fő)
1.8.1. ebből részmunkaidős (fő)
1.8.2. ebből nő (fő)
1.9. Támogatottságnak köszönhető új foglalkoztatottak száma (fő)
1.9.1. ebből részmunkaidős (fő)
1.9.2. ebből nő (fő)
1.10. Támogatottságnak köszönhetően megtartott foglalkoztatottak száma (fő)
1.10.1. ebből részmunkaidős (fő)
1.10.2. ebből nő (fő)
1.11. Nettó árbevétel (ezer Ft)
1.11.1. ebből haltermelési és/vagy halfeldolgozási tevékenységből származó árbevétel (ezer Ft)
1.12. Közvetlen költségek (ezer Ft)
1.13. Üzemi eredmény (ezer Ft)
1.14. Adózás előtti eredmény, vagy vállalkozási adóalap (ezer Ft)
1.15. Mérleg szerinti eredmény, vagy adózás utáni vállalkozási jövedelem (ezer Ft)
1.16. Amortizáció (ezer Ft)
1.16. Anyag és anyagi jellegű szolgáltatás (ezer Ft)
1.17. A vállalkozás mérete (mikró, kis, közép)
1.1. Beruházás összes kiadása (ezer Ft)

2. Természetes vízi halászat című intézkedéshez nyújtandó monitoring adatok
2.1. Átlagos foglalkoztatotti létszám (fő)
2.1.1. ebből részmunkaidős (fő)
2.1.2. ebből nő (fő)
2.2. Támogatottságnak köszönhető új foglalkoztatottak száma (fő)
2.2.1. ebből részmunkaidős (fő)
2.2.2. ebből nő (fő)
2.3. Támogatottságnak köszönhetően megtartott foglalkoztatottak száma (fő)
2.3.1. ebből részmunkaidős (fő)
2.3.2. ebből nő (fő)
2.4. Támogatásban részesített egységek száma (db)
2.5. Nettó árbevétel (ezer Ft)
2.5.1. ebből haltermelési és/vagy halfeldolgozási tevékenységből származó árbevétel (ezer Ft)
2.6. Közvetlen költségek (ezer Ft)
2.7. Üzemi eredmény (ezer Ft)
2.8. Adózás előtti eredmény, vagy vállalkozási adóalap (ezer Ft)
2.9. Mérleg szerinti eredmény, vagy adózás utáni vállalkozási jövedelem (ezer Ft)
2.10. Amortizáció (ezer Ft)
2.11. Anyag és anyagi jellegű szolgáltatás (ezer Ft)
2.12. A vállalkozás mérete (mikró, kis, közép)
2.13. Beruházás összes kiadása (ezer Ft)

3. A halfeldolgozáshoz és értékesítéshez nyújtandó támogatások című intézkedéshez nyújtandó monitoring adatok
3.1. Az új halfeldolgozó éves kapacitása (t)
3.2. Felújított halfeldolgozó éves kapacitása (t)
3.3. Feldolgozott hal mennyisége (t)
3.3.1. ebből édesvízi hal feldolgozott mennyisége (t)
3.3.2. ebből saját termelésből származó hal feldolgozott mennyisége (t)
3.4. Friss vagy hűtött termékek (t)
3.5. Tartósított vagy félig tartósított termékek (t)
3.6. Fagyasztott vagy mélyfagyasztott termékek (t)
3.7. Egyéb feldolgozott termékek (t)
3.8. Egységek száma, ahol javultak a higiéniai és munkakörülmények (db)
3.9. Egységek száma, ahol javultak a környezeti feltételek (db)
3.10. Egységek száma ahol jobb termelési rendszerek kerültek bevezetésre (db)
3.11. Átlagos foglalkoztatotti létszám (fő)
3.11.1. ebből részmunkaidős (fő)
3.11.2. ebből nő (fő)
3.12. Támogatottságnak köszönhető új foglalkoztatottak száma (fő)
3.12.1. ebből részmunkaidős (fő)
3.12.2. ebből nő (fő)
3.13. Támogatottságnak köszönhetően megtartott foglalkoztatottak száma (fő)
3.13.1. ebből részmunkaidős (fő)
3.13.2. ebből nő (fő)
3.14. Nettó árbevétel (ezer Ft)
3.14.1. ebből haltermelési és/vagy halfeldolgozási tevékenységből származó árbevétel (ezer Ft)
3.15. Közvetlen költségek (ezer Ft)
3.16. Üzemi eredmény (ezer Ft)
3.17. Adózás előtti eredmény, vagy vállalkozási adóalap (ezer Ft)
3.18. Mérleg szerinti eredmény, vagy adózás utáni vállalkozási jövedelem (ezer Ft)
3.19. Amortizáció (ezer Ft)
3.20. Anyag és anyagi jellegű szolgáltatás (ezer Ft)
3.21. A vállalkozás mérete (mikró, kis, közép)
3.22. Beruházás összes kiadása (ezer Ft)
1

A rendeletet az 50/2011. (VI. 6.) VM rendelet 39. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte 2011. június 9. napjával. Alkalmazására lásd e hatályon kívül helyező rendelet 37. §-át.

2

Az 1. § (2) bekezdése a 27/2010. (III. 26.) FVM rendelet 28. §-a szerint módosított szöveg.

3

Az 1. § (3) bekezdés 1. pontja a 27/2010. (III. 26.) FVM rendelet 15. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

4

Az 1. § (3) bekezdés 7. pontja a 27/2010. (III. 26.) FVM rendelet 15. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

5

Az 1. § (3) bekezdés 8. pontja a 27/2010. (III. 26.) FVM rendelet 15. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

6

Az 1. § (3) bekezdés 9. pontja a 27/2010. (III. 26.) FVM rendelet 15. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

7

Az 1. § (3) bekezdés 10. pontját a 27/2010. (III. 26.) FVM rendelet 29. §-a hatályon kívül helyezte.

8

Az 1. § (3) bekezdés 12. pontja a 27/2010. (III. 26.) FVM rendelet 15. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

9

Az 1. § (3) bekezdés 16. pontját a 27/2010. (III. 26.) FVM rendelet 15. § (4) bekezdése iktatta be.

10

Az 1. § (3) bekezdés 17. pontját a 27/2010. (III. 26.) FVM rendelet 15. § (4) bekezdése iktatta be.

11

A 2. § a 27/2010. (III. 26.) FVM rendelet 16. §-ával megállapított szöveg.

12

A 3. § (3) bekezdése a 27/2010. (III. 26.) FVM rendelet 17. §-ával megállapított szöveg.

13

A 3. § (4) bekezdése a 27/2010. (III. 26.) FVM rendelet 17. §-ával megállapított szöveg.

14

Az 5. § a 27/2010. (III. 26.) FVM rendelet 18. §-ával megállapított szöveg.

15

A 6. § (3) bekezdése a 27/2010. (III. 26.) FVM rendelet 19. §-ával megállapított szöveg.

16

A 6. § (4) bekezdését a 27/2010. (III. 26.) FVM rendelet 29. §-a hatályon kívül helyezte.

17

A 6. § (5) bekezdését a 27/2010. (III. 26.) FVM rendelet 29. §-a hatályon kívül helyezte.

18

A 6. § (7) bekezdését a 27/2010. (III. 26.) FVM rendelet 29. §-a hatályon kívül helyezte.

19

A 7. § (1) bekezdés a) pontja a 27/2010. (III. 26.) FVM rendelet 20. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

20

A 7. § (1) bekezdés b) pontja a 27/2010. (III. 26.) FVM rendelet 20. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

21

A 7. § (3) bekezdése a 27/2010. (III. 26.) FVM rendelet 20. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

22

A 7. § (5) bekezdését a 27/2010. (III. 26.) FVM rendelet 29. §-a hatályon kívül helyezte.

23

A 10. § (1) bekezdése a 27/2010. (III. 26.) FVM rendelet 21. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

24

A 10. § (4) bekezdését a 27/2010. (III. 26.) FVM rendelet 29. §-a hatályon kívül helyezte.

25

A 10. § (7) bekezdése a 27/2010. (III. 26.) FVM rendelet 21. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

26

A 10. § (8) bekezdése a 27/2010. (III. 26.) FVM rendelet 21. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

27

A 10. § (9) bekezdése a 27/2010. (III. 26.) FVM rendelet 21. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

28

A 10. § (10) bekezdését a 27/2010. (III. 26.) FVM rendelet 21. § (4) bekezdése iktatta be.

29

A 11. § a 27/2010. (III. 26.) FVM rendelet 22. §-ával megállapított szöveg.

30

A 14. § (1) bekezdése a 27/2010. (III. 26.) FVM rendelet 23. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

31

A 14. § (5) bekezdése a 27/2010. (III. 26.) FVM rendelet 23. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

32

A 17. § (1) bekezdése a 27/2010. (III. 26.) FVM rendelet 24. §-ával megállapított szöveg.

33

A 18. § (1) bekezdése a 27/2010. (III. 26.) FVM rendelet 25. §-ával megállapított szöveg.

34

A 22. §-t a 27/2010. (III. 26.) FVM rendelet 26. §-a iktatta be.

35

Az 1. számú melléklet a 27/2010. (III. 26.) FVM rendelet 27. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

36

A 2. számú melléklet 2. pontja a 27/2010. (III. 26.) FVM rendelet 27. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

37

A 3. számú melléklet a 27/2010. (III. 26.) FVM rendelet 27. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

38

A 4. számú melléklet a 27/2010. (III. 26.) FVM rendelet 27. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére