• Tartalom

20/2009. (XII. 31.) FVM utasítás

20/2009. (XII. 31.) FVM utasítás

a Bács-Kiskun Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzatának kiadásáról1

2009.12.31.

1. A Bács-Kiskun Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal szervezetének, működésének és ügyrendjének szabályozása érdekében a Bács-Kiskun Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzatát (a továbbiakban: Szabályzat) ezen utasítás mellékleteként kiadom.

2. Ez az utasítás a közzététele napján lép hatályba, ezzel egyidejűleg hatályát veszti a Bács-Kiskun Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal 2007. február 5-én kelt Szervezeti és Működési Szabályzata.

Gráf József s. k.,
földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter

Melléklet a 20/2009. (XII. 31.) FVM utasításhoz


Bács-Kiskun Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzata

I. FEJEZET

ALAPVETŐ RENDELKEZÉSEK

Alkalmazási kör

1.1. Jelen Szervezeti és Működési Szabályzat (a továbbiakban: Szabályzat) a Bács-Kiskun Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (a továbbiakban: megyei mezőgazdasági szakigazgatási hivatal) személyi állományával, vezetőivel, szervezeti egységeinek felépítésével, a megyei mezőgazdasági szakigazgatási hivatal feladatkörével és működésével kapcsolatos kérdéseket szabályozza.

1.2. A megyei mezőgazdasági szakigazgatási hivatal vezetőit, köztisztviselőit, ügykezelőit és a munkaviszonyban álló munkavállalóit megillető járandóságok, juttatások és kedvezmények körét, igénybevételük feltételeit, továbbá a nemzetközi kapcsolattartásra vonatkozó belső szabályokat a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (a továbbiakban: MgSzH) Elnöke (a továbbiakban: Elnök) által kiadott külön utasítások határozzák meg.

1.3. Az MgSzH egységes közszolgálati szabályzatát a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvényben (a továbbiakban: Ktv.) foglaltak figyelembevételével az elnök adja ki.

A megyei mezőgazdasági szakigazgatási hivatal adatai

2.1. A költségvetési szerv neve: Bács-Kiskun Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal.

2.2. A költségvetési szerv rövidített neve: Bács-Kiskun Megyei MgSzH.

2.3. A költségvetési szerv székhelye és levezési címe: 6000 Kecskemét, Halasi út 34.

2.4. A Bács-Kiskun Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal önállóan működő és gazdálkodó közhatalmi költségvetési szerv.

2.5. A Bács-Kiskun Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal alapításának időpontja: 2007. január 1.
A Bács-Kiskun Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal alapító okiratának száma, kelte: 31.541/1/2009., (a Hivatalos Értesítő 2009. évi 47. számában 31.541/2/2009. számon került közzétételre), 2009. június 25.

2.6. A Bács-Kiskun Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal törzsszáma: 598361100

2.7. A Bács-Kiskun Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal államháztartási azonosító száma: 275345

2.8. A Bács-Kiskun Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal szakágazati besorolási száma: 841104

2.9. A Bács-Kiskun Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal számlaszáma: 10025004-00289799

2.10. A Bács-Kiskun Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal telephelyei:
6000 Kecskemét, Bajcsy-Zs. krt. 2.
6000 Kecskemét, Halasi út 36.
6000 Kecskemét, József A. u. 2.
6423 Kelebia határkirendeltség, Ady Endre utca 23.

2.11. A Bács-Kiskun Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal kerületi hivatalai:
– Kecskeméti Kerületi Állat-egészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatal (6000 Kecskemét, Halasi út 34.)
– Kiskunfélegyháza Kerületi Állat-egészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatal (6100 Kiskunfélegyháza, Jókai u. 30.)
– Kalocsa Kerületi Állat-egészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatal (6300 Kalocsa, Híd u. 1.)
– Kiskunhalas Kerületi Állat-egészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatal (6400 Kiskunhalas, Bem u. 2.)
– Baja Kerületi Állat-egészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatal (6500 Baja, Szent Imre tér 2.)

2.12. A Bács-Kiskun Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Körzeti irodái:
6000 Kecskemét, Bajcsy-Zs. krt. 2.
6087 Szalkszentmárton, Petőfi tér 13.
6100 Kiskunfélegyháza, Jókai u. 30.
6200 Kiskőrös, Luther tér 1.
6300 Kalocsa, Híd u. 1.
6400 Kiskunhalas, Bem u. 2.
6120 Kiskunmajsa, Bajcsy-Zs. u. 7.
6500 Baja, Szent Imre tér 2.
6440 Jánoshalma, Dózsa Gy. u. 91.

2.13. A Bács-Kiskun Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal növény-egészségügyi határállomásainak elnevezése, címe:
Magyar Köztársaság Növény-egészségügyi Határkirendeltség Kelebia
6423 Kelebia, Ady E. u. 114.

2.14. A Bács-Kiskun Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal állat-egészségügyi határállomásainak elnevezése, címe:
Bács-Kiskun Megyei MgSzH Állat-egészségügyi Határállomás Kelebia
6423 Kelebia, Ady E. u. 114.

II. FEJEZET

A MEGYEI MEZŐGAZDASÁGI SZAKIGAZGATÁSI HIVATAL SZERVEZETE

3.1. A megyei mezőgazdasági szakigazgatási hivatal élén főigazgató áll.

3.2. A megyei mezőgazdasági szakigazgatási hivatal igazgatóságokból, és önálló osztályokból áll. Az igazgatóságokon belül osztályok működnek. A megyei mezőgazdasági szakigazgatási hivatal szervezeti ábráját a Szabályzat 1. számú Függeléke tartalmazza.

3.3. Az igazgatósági feladatok ellátásának belső rendjét az igazgató az igazgatóság ügyrendjében – az elkülönülő munkafeladatok szerint – határozza meg. Az osztályok szerinti tagozódást a 3.5 pont tartalmazza, az egyes ügyek osztályok közötti megoszlását az adott igazgatósági ügyrend foglalja magába.

3.4. Az önálló osztályok a főigazgató közvetlen irányítása alatt működnek. Az önálló osztály élén főosztályvezető-helyettesi besorolású vezető áll. Az önálló osztály vezetőjét – a főigazgató javaslata alapján – az Elnök nevezi ki és menti fel, felette egyebekben a főigazgató gyakorolja a munkáltatói jogokat. Az önálló osztály dolgozói felett a kinevezés és felmentés jogát a főigazgató gyakorolja, egyéb munkáltatói jogokat az önálló osztály vezetője gyakorolja. Az önálló osztályokra az igazgatóságra vonatkozó rendelkezéseket megfelelően alkalmazni kell.

3.5. A megyei mezőgazdasági szakigazgatási hivatalban
3.5.1. a Főigazgató közvetlen irányítása alatt:
3.5.1.1. Humánpolitikai és Jogi Önálló Osztály,
3.5.1.2. Gazdasági és Informatikai Önálló Osztály,
3.5.2. az Élelmiszerlánc-biztonsági és Állat-egészségügyi Igazgató közvetlen irányítása alatt:
3.5.2.1. Állat-egészségügyi Osztály,
3.5.2.2. Élelmiszerbiztonsági és Minőség-ellenőrzési Osztály,
3.5.2.3. Élelmiszerlánc-felügyeleti Osztály,
3.5.2.4. Regionális Élelmiszerlánc Laboratórium,
3.5.2.5. Kerületi Hivatalok,
3.5.2.6. Bács-Kiskun Megyei MgSzH Állat-egészségügyi Határállomás, Kelebia
3.5.3. a Növény- és Talajvédelmi Igazgató közvetlen irányítása alatt:
3.5.3.1. Növényvédelmi Osztály,
3.5.3.2. Talajvédelmi Osztály,
3.5.3.3. Károsító Diagnosztikai Laboratórium,
3.5.3.4. Magyar Köztársaság Növény-egészségügyi Határkirendeltség Kelebia
3.5.4. az Erdészeti Igazgató közvetlen irányítása alatt:
3.5.4.1. Erdő-felügyeleti és Hatósági Osztály (3 db.),
3.5.4.2. Erdőtervezési és Monitoring Osztály (3 db.),
3.5.4.3. Pályázatkezelési és Támogatási Osztály,
3.5.4.4. Nyilvántartási és Térképészeti Osztály,
3.5.5. a Földművelésügyi Igazgató közvetlen irányítása alatt:
3.5.5.1. Földművelésügyi Hatósági Osztály,
3.5.5.2. Vadászati és Halászati Osztály,
3.5.5.3. Termelési és Ügyfélszolgálati Osztály,
3.5.5.4. Körzeti Irodák,
működik.

3.6. A főigazgató a Humánpolitikai és Jogi Önálló Osztály útján látja el a megyei mezőgazdasági szakigazgatási hivatal működése során felmerülő jogi jellegű, valamint humánerőforrás-gazdálkodási feladatokat, amelynek keretében közreműködik a munkáltatói intézkedések előkészítésében és végrehajtásában.

3.7. A főigazgató a Gazdasági és Informatikai Önálló Osztályon keresztül látja el a megyei mezőgazdasági szakigazgatási hivatal pénzügyi gazdálkodási feladatait, valamint biztosítja az informatikai működés zavartalanságát és folyamatosságát.

4.1. A megyei mezőgazdasági szakigazgatási hivatal laboratóriumokat működtet. Az egyes laboratóriumok szakmai feladatait a megyei mezőgazdasági szakigazgatási hivatal egyes részlegeire vonatkozó részletes rendelkezések szabályozzák.

4.2. A megyei mezőgazdasági szakigazgatási hivatal kerületi állat-egészségügyi és élelmiszer-ellenőrző hivatalokat, növény- és állat-egészségügyi határállomásokat működtet.

4.3. Az MgSzH adott szakterületért felelős elnökhelyettesének javaslatára, egyes ismétlődő helyszíni feladatok ellátására, az Elnök elrendeli szervezeti egységnek nem minősülő, – a növény-egészségügyi határállomás kivételével – kerületi hivatalhoz tartozó kirendeltség létrehozását, illetve megszüntetését.

5.1. A hatósági állatorvos, állat-egészségügyi, élelmiszer-biztonsági, minőségellenőrzési, borászati, illetve takarmány ellenőrzési feladatokat ellátó felügyelő és a jogosult állatorvos működési területét és feladatait az élelmiszerlánc-biztonsági és állat-egészségügyi igazgató állapítja meg.

5.2. A hatósági állatorvosok, állat-egészségügyi, élelmiszer-biztonsági, minőségellenőrzési, illetve takarmány ellenőrzési feladatokat ellátó felügyelők, és jogosult állatorvosok feladatainak ellátását a megyei mezőgazdasági szakigazgatási hivatal osztályvezetők és hatósági főállatorvosok útján irányítja és ellenőrzi.

5.3. Az élelmiszerlánc-biztonsági és állat-egészségügyi igazgató közvetlen irányítása alá tartozó hatósági főállatorvosok osztályvezető besorolású köztisztviselők. Az osztályvezetők és a hatósági főállatorvosok feladatainak ellátást az élelmiszerlánc-biztonsági és állat-egészségügyi igazgató az igazgatóhelyettes útján irányítja és ellenőrzi.

5.4. A köztisztviselő köteles az Élelmiszerlánc-felügyeleti Szakállamtitkár megkeresésének eleget téve, részére közvetlenül információt adni, az Élelmiszerlánc-biztonsági Elnökhelyettes egyidejű tájékoztatása mellett.

5.5. A növényvédelmi felügyelő, a talajvédelmi felügyelő és a zöldség-gyümölcs minőségellenőr működési területét és feladatait a növény- és talajvédelmi igazgató állapítja meg, aki egyben a megyei növény- és talajvédelmi főfelügyelő.

5.6. A növényvédelmi felügyelők, a talajvédelmi felügyelők és a zöldség-gyümölcs minőségellenőrök feladatainak ellátását a megyei mezőgazdasági szakigazgatási hivatal a megyei növény- és talajvédelmi főfelügyelő útján irányítja és ellenőrzi.

6.1. A megyei mezőgazdasági szakigazgatási hivatal felügyeletét az Elnök a szakterületi tevékenységek esetében a szakterületért felelős elnökhelyettes útján látja el. Az adott szakterületért felelős elnökhelyettes a szakmai felügyelet gyakorlását az MgSzH Központ szakterület szerint érintett igazgatóra átruházhatja.

6.2. A megyei mezőgazdasági szakigazgatási hivatal igazgatóságai szakmai tevékenységét az elnökhelyettes irányítja, felügyeli és ellenőrzi.

6.3. A megyei mezőgazdasági szakigazgatási hivatalok szakmai koordinációját és felügyeletét szakmai területét érintően az MgSzH Központ igazgatója látja el, melynek keretében:
6.3.1. irányítja, összefogja és ellenőrzi a minisztérium és az MgSzH Központ által kiadott, előírt, valamint a közreműködői, vagy delegált feladatok végrehajtását,
6.3.2. közreműködik a megyei mezőgazdasági szakigazgatási hivatal munkavégzéséhez szükséges személyi, tárgyi, pénzügyi feltételek biztosításában, a felső vezetői szinten meghatározott feladat ellátásához szükséges információk továbbításában, bizonyos feladatok esetében az illetékes ügyintézők képzésében és továbbképzésében,
6.3.3. szakmai értekezleteket hív össze az irányítása alá tartozó tevékenységi körben felmerült fontosabb feladatok megoldásához szükséges szakmai vélemények, javaslatok megismerése, illetve a felügyelt szervezeti egységek munkájának koordinációja céljából,
6.3.4. a megyei mezőgazdasági szakigazgatási hivatal bevonásával javaslatot tesz a fejlesztési, végrehajtási, ellenőrzési intézkedések módszereinek meghatározására.

6.4. A megyei mezőgazdasági szakigazgatási hivatal gazdálkodását az MgSzH Központ irányítja, továbbá megteremti a beszámoltatás, a pénzügyi monitoring rendszer informatikai hátterét.

6.5. A megyei mezőgazdasági szakigazgatási hivatal függetlenített belső ellenőrzését az MgSzH Központ látja el.

7.1. Ha jogszabály vagy a közvetlen felettes vezető másként nem rendelkezik, a megyei mezőgazdasági szakigazgatási hivatal igazgatója, igazgatóhelyettese feladat- és hatásköre gyakorlását a közvetlen alárendeltségébe tartozó vezetőre átruházhatja, továbbá az ügyek intézésére, a jogszabályok keretei között érdemi és eljárási utasítást adhat.

7.2. A megyei mezőgazdasági szakigazgatási hivatal szervezeti egységei között felmerült vitás kérdésekben a legközelebbi közös felettes vezető dönt.

7.3. A megyei mezőgazdasági szakigazgatási hivatal igazgatóságai – a jelen Szabályzatban meghatározott feladatkörük szerint – szakmai és törvényességi felügyeletet gyakorolnak az alárendelt szervezeti egységek felett.

8. Az Elnök, a szakterületért felelős elnökhelyettes, illetve a szakterületért felelős igazgató azonnali intézkedést igénylő esetekben a megyei mezőgazdasági szakigazgatási hivatal köztisztviselője részére közvetlenül adhat utasítást, továbbá a megyei mezőgazdasági szakigazgatási hivatal köztisztviselőjétől jelentést kérhet. A köztisztviselő az utasításról illetve a jelentésről az igazgatót és a főigazgatót haladéktalanul tájékoztatja.

III. FEJEZET

A MEGYEI MEZŐGAZDASÁGI SZAKIGAZGATÁSI HIVATAL VEZETŐI ÉS SZEMÉLYI ÁLLOMÁNYA

A főigazgató

9.1. A főigazgató az elnök irányítása alatt, a jogszabályoknak és az állami irányítás egyéb jogi eszközeinek megfelelően vezeti a megyei mezőgazdasági szakigazgatási hivatalt. A főigazgató a jogszabályban előírt feladat és hatáskörében önállóan jár el és tevékenységéért az Elnöknek felelős. A főigazgatót – az Elnök javaslatára – hat évre a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter (továbbiakban: miniszter) nevezi ki és menti fel. A főigazgató felett a munkáltatói jogokat – a kinevezés és a felmentés kivételével – az Elnök gyakorolja. A főigazgató köztisztviselői illetményének mértéke a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal létrehozásáról és működéséről szóló 274/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet 43. §-a szerint kerül megállapításra.

9.2. A főigazgató szükség szerint, de évente legalább egy alkalommal köteles beszámolni az Elnöknek a megyei mezőgazdasági szakigazgatási hivatal tevékenységének ellátásáról, illetve a hivatal működéséről.

9.3. A főigazgató:
9.3.1. az Elnöknél kezdeményezheti a megyei mezőgazdasági szakigazgatási hivatal szervezeti és működési szabályzatának módosítását,
9.3.2. vezeti és ellenőrzi a megyei mezőgazdasági szakigazgatási hivatal szervezetét, biztosítja a működés feltételeit, elemzi a feladatok végrehajtásával kapcsolatos szakmai, gazdasági információkat,
9.3.3. kialakítja a megyei mezőgazdasági szakigazgatási hivatal belső munkarendjét és külső kapcsolatrendszerét, valamint a közigazgatási szervektől érkező megkeresések teljesítésének rendjét,
9.3.4. felügyeli a megyei mezőgazdasági szakigazgatási hivatal szervezeti egységeinek vezetőit és elsősorban a vezetőkön keresztül valamennyi köztisztviselőjét, ügykezelőjét és munkavállalóját,
9.3.5. elkészíti és az Elnökhöz jóváhagyásra benyújtja a megyei mezőgazdasági szakigazgatási hivatal éves költségvetésének tervét igazgatóságonkénti bontásban, valamint éves költségvetési beszámolóját,
9.3.6. jóváhagyásra benyújtja az Elnöknek a megyei mezőgazdasági szakigazgatási hivatal éves költségvetésének tervére irányuló módosítást,
9.3.7. biztosítja az együttműködést a megyei mezőgazdasági szakigazgatási hivatal tevékenységi körében az MgSzH Központtal, a minisztériummal és annak szervezeti egységeivel, a Magyar Államkincstárral, a delegált és közreműködői feladatokban érintett szervekkel és más szakigazgatási intézményekkel, szervekkel,
9.3.8. az önálló osztály dolgozói tekintetében gyakorolja az át nem ruházható munkáltatói jogokat,
9.3.9. indoklással kezdeményezheti az Elnöknél az igazgató, az önálló osztályok vezetői felmentését,
9.3.10. információt nyújt a megyei mezőgazdasági szakigazgatási hivatal tevékenységéről.

9.4. A főigazgató felelős:
9.4.1. a megyei mezőgazdasági szakigazgatási hivatal gazdálkodásában a törvényesség, a szakmai hatékonyság és a gazdaságosság követelményeinek érvényesítéséért, a költségvetés betartásáért és betartatásáért,
9.4.2. a tervezési, beszámolási, információ-szolgáltatási kötelezettségek teljesítéséért, azok valódiságáért és azok teljességéért,
9.4.3. a jogszabály által előírt belső szabályzatok kiadásáért,
9.4.4. a megyei mezőgazdasági szakigazgatási hivatal nemzeti és közösségi jogszabályokban, illetve megállapodásban meghatározott feladatainak ellátása során a törvényesség és a hatékonyság biztosításáért,
9.4.5. a megyei mezőgazdasági szakigazgatási hivatal rendelkezésére álló eszközállomány használatáért,
9.4.6. a megyei mezőgazdasági szakigazgatási hivatal kezelésében lévő ingatlanok üzemeltetéséért, ennek keretében javaslatot tehet az ingatlan elnöki iránymutatásnak megfelelő hasznosítására.

9.5. A főigazgató:
9.5.1. gyakorolja a jogszabályok alapján a megyei mezőgazdasági szakigazgatási hivatalt megillető jogköröket,
9.5.2. gyakorolja a hivatali kiadmányozási jogkört, azzal, hogy a megyei mezőgazdasági szakigazgatási hivatal jogkörébe tartozó másodfokú hatósági döntések elbírálása esetében a kiadmányozás jogát nem ruházhatja át,
9.5.3. intézkedik annak érdekében, hogy a megyei mezőgazdasági szakigazgatási hivatalban a jogszabályoknak és az állami irányítás egyéb jogi eszközeinek megfelelő gyakorlat kerüljön kialakításra, ezen követelményeket érvényesíti a hivatal működésében,
9.5.4. képviseli a megyei mezőgazdasági szakigazgatási hivatalt, különösen a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (a továbbiakban: Minisztérium), az MgSzH Központ, valamint a külső szervek és a sajtó felé,
9.5.5. a Ktv. és a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény (a továbbiakban: Mt.) előírásai, valamint az MgSzH jóváhagyott költségvetése alapján kialakítja a megyei mezőgazdasági szakigazgatási hivatalban a köztisztviselők és a foglalkoztatottak teljesítményértékelési rendszerét,
9.5.6. ellátja a megyei mezőgazdasági szakigazgatási hivatal működésével kapcsolatos humánerőforrás-gazdálkodási feladatokat,
9.5.7. irányítja a megyei mezőgazdasági szakigazgatási hivatal hatáskörébe tartozó jogi feladatok ellátását,
9.5.8. ellátja a megyei mezőgazdasági szakigazgatási hivatal működéséhez kapcsolódó informatikai fejlesztési feladatokat,
9.5.9. ellátja a pénzügyi gazdálkodással kapcsolatos feladatokat,
9.5.10. gondoskodik az általa vezetett szervezeti egységek esetleges nemzetközi kapcsolatok tartásával, illetve a tagállami működéssel összefüggő feladatainak ellátásáról,
9.5.11. véleményt nyilvánít a megyei mezőgazdasági szakigazgatási hivatal részére az MgSzH Központ által véleményezésre, illetve észrevételezésre továbbított jogszabály-tervezetekről,
9.5.12. igazgatói értekezletet hív össze,
9.5.13. ellát minden olyan további feladatot, amelyet jogszabály vagy az állami irányítás egyéb jogi eszköze a feladatkörébe utal.

9.6. A főigazgatót általános jogkörrel az általa kijelölt igazgató helyettesíti (általános helyettes). A főigazgató távollétében az általános helyettes minden belső hivatali intézkedés meghozatalára jogosult, kivéve azokat, amelyeket a főigazgató kizárólagos hatáskörében tart fenn. Az általános helyettes a főigazgató helyettesítése körében alkalmazott eljárásáról a főigazgató akadályoztatásának megszűnését követően haladéktalanul köteles közvetlenül a főigazgatónak beszámolni.

10. A főigazgatói tájékoztató értekezlet szükség szerint, de legalább havonta két alkalommal az igazgatók részvételével ülésezik. Az értekezleten a főigazgató tájékoztatást ad a kormány, a miniszter, illetve az Elnök döntéseiről és az abból következő hivatali feladatokról.

A főigazgató által adományozható címek

11.1. A Ktv.-ben foglalt feltételeknek megfelelően a főigazgató a tartósan kiemelkedő munkát végző felsőfokú iskolai végzettségű, közigazgatási szakvizsgával rendelkező köztisztviselőnek címzetes vezető-tanácsosi, címzetes főtanácsosi, címzetes vezető-főtanácsosi, a középiskolai végzettségű köztisztviselőnek címzetes főmunkatársi címet adományozhat.

11.2. A főigazgató a Ktv.-ben meghatározott feltételekkel rendelkező, a megyei mezőgazdasági szakigazgatási hivatalnál foglalkoztatott köztisztviselőknek szakmai tanácsadói, illetve szakmai főtanácsadói címet adhat. A szakmai tanácsadói, illetve szakmai főtanácsadói címmel rendelkező köztisztviselők létszáma a megyei mezőgazdasági szakigazgatási hivatal esetében együttesen nem haladhatja meg a felsőfokú iskolai végzettségű köztisztviselői létszámának 20%-át.

A megyei mezőgazdasági szakigazgatási hivatal igazgatói

12.1. A megyei mezőgazdasági szakigazgatási hivatal igazgatója (a továbbiakban: igazgató) önállóan és felelősen, a jogszabályoknak, az állami irányítás egyéb jogi eszközeinek és a szakmai követelményeknek megfelelően irányítja és vezeti a rábízott igazgatóságot. Az igazgatót az Elnök a szakterületért felelős elnökhelyettes javaslata alapján, a főigazgató véleményének figyelembevétele mellett nevezi ki, valamint a szakterületért felelős elnökhelyettes javaslata alapján, illetve a főigazgató kezdeményezésére menti fel. Az igazgató felett a munkáltatói jogokat – a kinevezés és felmentés, valamint az át nem ruházható hatáskörbe tartozó munkáltatói intézkedések kivételével – a szakterületért felelős elnökhelyettes gyakorolja, a megtett munkáltatói intézkedésről a főigazgató egyidejű tájékoztatása mellett. Az igazgató főosztályvezetői besorolású köztisztviselő.

12.2. Az igazgató gondoskodik az ügykörébe tartozó rendelkezések, és a felettesei utasításainak végrehajtásáról, felelős az igazgatóság ügykörébe tartozó döntések előkészítéséért és meghozataláért, az általa adott információk és adatok helyességéért.

12.3. A főigazgató rendelkezésének megfelelően az igazgató gyakorolja az igazgatóság feladatköréhez kapcsolódó kiadmányozási jogkört. Az igazgató kiadmányozási jogkörét az alárendeltségébe tartozó osztály vezetőjére vagy jogszabályban meghatározott esetekben hatósági jogkörben eljáró ügyintézőre átruházhatja, az átruházás azonban nem érinti az igazgatóság munkájáért való felelősségét. Az igazgató továbbá ellátja mindazokat az ügyeket, amelyeket közvetlen felettes vezetője állandó vagy eseti jelleggel a feladat- és hatáskörébe utal.

12.4. Az igazgató tevékenységi területén
12.4.1. elkészíti az igazgatóság ügyrendjét, szervezi és ellenőrzi a feladatok szakszerű és határidőre történő végrehajtását,
12.4.2. az igazgatóság ügyrendjének megfelelően határoz azokban az ügyekben, amelyek előkészítése a felügyelt osztályok feladatkörébe tartozik,
12.4.3. a szervezeti és működési szabályzatban és az adott szervezeti egységre vonatkozó ügyrendben foglaltak szerint gyakorolja kiadmányozási jogkörét, amelynek gyakorlását beosztottjaira átruházhatja, ez utóbbi azonban nem érinti az igazgatóság munkájáért való felelősségét,
12.4.4. számviteli, statisztikai és egyéb adatok felhasználásával és elemzésével segíti és előkészíti a főigazgatói döntések meghozatalát, végrehajtja a döntéseket és tájékoztatást ad a főigazgató részére azok végrehajtásáról,
12.4.5. ellenőrzi a felügyelt szervezeti egységek által kidolgozott fejlesztési elképzelések, programok, illetve koncepciók megvalósítását,
12.4.6. gyakorolja az irányítása alá tartozó szervezeti egységek vezetői, illetve a közvetlen irányítása alá tartozó köztisztviselők vonatkozásában az utasítási és ellenőrzési jogokat,
12.4.7. jóváhagyja, illetve felülbírálja az irányítása alá tartozó dolgozók munkakörére, illetve munkaköri leírására tett javaslatokat,
12.4.8. irányítja és ellenőrzi a jogszabályokban, az állami irányítás egyéb jogi eszközeiben és a belső szabályzatokban foglaltak érvényesülését az általa felügyelt szervezeti egységek munkájában,
12.4.9. beszámoltatja a felügyelt szervezeti egységek vezetőit, illetve köztisztviselőit és munkavállalóit a szervezeti egységnél végzett munkákról, gondoskodik a hivatali fegyelem megtartásáról,
12.4.10. szakmai értekezleteket hív össze az irányítása alá tartozó tevékenységi körben felmerült fontosabb feladatok megoldásához szükséges szakmai vélemények, javaslatok megismerése, illetve a felügyelt szervezeti egységek munkájának irányítása céljából,
12.4.11. szükség szerint egyedi feladatok ellátásával bízza meg a felügyelt szervezeti egységek bármely köztisztviselőjét, melyről a köztisztviselő tájékoztatja közvetlen felettesét,
12.4.12. ellátja az irányítása alá tartozó szervezeti egységek feladatkörének kockázatelemzését, és működteti az ezzel kapcsolatos kockázatkezelési rendszert,
12.4.13. gondoskodik a felügyelete alá tartozó szakterülettel kapcsolatos fejlesztési elképzelések, programok, illetve koncepciók részletes kidolgozásáról, azok megvalósításáról,
12.4.14. gyakorolja a feladat- és hatáskörébe tartozó rendelkezési jogkört a megyei mezőgazdasági szakigazgatási hivatal elemi költségvetésében biztosított előirányzatokból,
12.4.15. javaslatot tesz a szakterületért felelős elnökhelyettesnek az irányítása alá tartozó igazgatóság igazgatóhelyettesének, kinevezésére és felmentésére, kinevezi és felmenti az igazgatóságához tartozó osztályok vezetőit, az irányítása alá tartozó igazgatóság igazgatóhelyettese és az igazgatósághoz tartozó osztályok vezetői felett gyakorolja az egyéb munkáltatói jogokat,
12.4.16. az igazgatóság köztisztviselői, ügykezelői és egyéb munkavállalói vonatkozásában gyakorolja a munkáltatói jogokat, azzal, hogy munkáltatói intézkedéseit (különösen a kinevezés, átsorolás, felmentés, túlmunka, készenlét, ügyelet, kiküldetés, helyettesítés elrendelésére) a Humánpolitikai és Jogi Önálló Osztály közreműködésével végzi.

12.5. Az igazgató
12.5.1. irányítja, vezeti és ellenőrzi az igazgatóságot, biztosítja a hivatali működés feltételeit, folyamatosan elemzi a feladatok végrehajtásával kapcsolatos szakmai információkat,
12.5.2. kialakítja az igazgatóság belső munkarendjét és külső kapcsolatrendszerét,
12.5.3. irányítja az igazgatóság szervezeti egységeinek vezetőit és – elsősorban a vezetőkön keresztül – az igazgatóság valamennyi köztisztviselőjét, ügykezelőjét és munkavállalóját,
12.5.4. biztosítja az együttműködést az igazgatóság tevékenységi körében a FVM-mel és annak szervezeti egységeivel, az MgSzH Központjával, az MgSzH többi területi szervével, a delegált és közreműködői feladatokban érintett szervekkel és más szakigazgatási intézményekkel, illetve szervekkel,
12.5.5. javaslatot tesz az igazgatóság köztisztviselői, ügykezelői, illetve egyéb munkavállalói kitüntetésére,
12.5.6. előkészíti az igazgatóság éves képzési tervét, amelyet jóváhagyás végett felterjeszt a főigazgatónak,
12.5.7. információt nyújt az igazgatóság tevékenységéről a miniszter, az Elnök, valamint a szakterületért felelős elnökhelyettes, a központi szakmai igazgatóságok és a főigazgató részére,
12.5.8. működteti az igazgatósághoz tartozó laboratóriumokat,
12.5.9. meghatározza a teljesítményértékelési célokat az igazgatóság köztisztviselői részére,
12.5.10. az igazgatóság bármely köztisztviselőjét egyedi feladatok ellátásával megbízhatja, amelyről a köztisztviselő köteles közvetlen felettesét tájékoztatni,
12.5.11. ellát minden olyan további feladatot, amelyet jogszabály vagy az állami irányítás egyéb jogi eszköze a feladatkörébe utal.

12.6. Az igazgató felelős
12.6.1. az igazgatóság nemzeti és közösségi jogszabályokban, illetve megállapodásban meghatározott feladatainak ellátása során a szakmaiság, a törvényesség, a hatékonyság, valamint az akkreditációs feltételeknek való megfelelés biztosításért,
12.6.2. az igazgatóság gazdálkodásában a törvényesség és a szakmai hatékonyság követelményeinek érvényesítéséért,
12.6.3. a tervezési, beszámolási, információ-szolgáltatási kötelezettségek teljesítéséért, azok valódiságáért és azok teljességéért,
12.6.4. az igazgatóság katasztrófa-, biztonsági-, tűz-, polgári- és munkavédelmi feladatainak ellátásáért,
12.6.5. az igazgatóság éves ellenőrzési jelentésének elkészíttetéséért.

12.7. Az igazgató biztosítja az igazgatóság együttműködését a megyei mezőgazdasági szakigazgatási hivatal más szervezeti egységeivel.

Az igazgatóhelyettes

13.1. Az igazgatóhelyettes az igazgatót annak távolléte vagy tartós akadályoztatása esetén helyettesíti, illetve jogkörében jár el, ami nem érinti osztályvezetői teendőinek ellátását.

13.2. Az igazgatóságon az igazgató általános helyettesítését ellátó igazgatóhelyettes egyben egy osztály feladatainak irányításáért is felelős. Az igazgatóhelyettes főosztályvezető-helyettesi besorolású köztisztviselő.

13.3. Az egyes igazgatóságokon – a 13.4. pontban foglalt kivétellel – egy igazgatóhelyettes kerülhet kinevezésre.

13.4. Az Erdészeti Igazgatóságon két igazgatóhelyettes kinevezésére kerülhet sor.

Az osztályvezető

14.1. Az igazgatósági szervezetben működő osztályvezető az igazgató irányításával önállóan és felelősen, feladatkörének, az igazgatósági ügyrendnek és a munkaköri leírásoknak megfelelően vezeti a rábízott osztályt.

14.2. Az osztályvezető:
14.2.1. szervezi, vezeti és ellenőrzi az osztály munkáját, gondoskodik arról, hogy a jogszabályok, az állami irányítás egyéb jogi eszközei, valamint a belső szabályzatok az osztály munkájában érvényesüljenek,
14.2.2. felelős az osztály feladatainak elvégzéséért,
14.2.3. szükség szerint javaslatot tesz az osztályra vonatkozó igazgatósági ügyrend módosítására és azokat az igazgató elé terjeszti jóváhagyásra,
14.2.4. javaslatot tesz az igazgatónak az osztály munkatársainak személyére, a munkakörökre és a munkaköri leírásokra vonatkozóan,
14.2.5. megállapítja az osztály köztisztviselőinek, ügykezelőinek és munkavállalóinak feladatait, ellenőrzi azok teljesítését, gondoskodik arányos foglalkoztatásukról, gyakorolja a munkáltatói jogokat a szabadság kiadása, illetve a magáncélú eltávozás tekintetében,
14.2.6. javaslatot tesz az igazgatónak az osztály munkáját érintő körben a megyei mezőgazdasági szakigazgatási hivatalra vonatkozó jogi szabályozásra, fejlesztésre, valamint beruházásokra,
14.2.7. a közigazgatási hatósági eljárás tekintetében gondoskodik az eljárás lefolytatásának és a döntés előkészítésének jogszerűségéről,
14.2.8. Szabályzatban foglaltak szerint, illetve felhatalmazás alapján területi szinten képviseli a megyei mezőgazdasági szakigazgatási hivatalt,
14.2.9. figyelemmel kíséri és szervezi az osztály feladatainak végrehajtását, amelyhez biztosítja a szükséges feltételeket,
14.2.10. felelősségi körében ellátja a vezetői és folyamatba épített ellenőrzési feladatokat,
14.2.11. biztosítja az osztály együttműködését a megyei mezőgazdasági szakigazgatási hivatal más szervezeti egységeivel,
14.2.12. az osztály feladatkörében tájékoztatókat, körleveleket készít elő,
14.2.13. beszámoltatja az osztály köztisztviselőit és munkavállalóit az általuk végzett munkájukról, gondoskodik a hivatali fegyelem megtartásáról,
14.2.14. az osztály állományába tartozó köztisztviselők tekintetében teljesítményértékelést végez,
14.2.15. javaslatot tesz a képzésen való részvételre és a kiküldetésekre,
14.2.16. szükség szerint szakmai értekezletet tart,
14.2.17. ellátja mindazokat a feladatokat, amelyekkel felettes vezetői megbízták,
14.2.18. tevékenységéről a felettes vezetőjét folyamatosan tájékoztatja,
14.2.19. feladatkörében tájékoztatót készít a piaci szereplőket érintő információkról,
14.2.20. kiadmányozásra jogosult a felelősségi körébe tartozó ügyekben, az igazgató engedélye alapján e jogkörét beosztottjaira átruházhatja, ez ugyanakkor nem érinti az osztály munkájáért való felelősségét.

14.3. Az osztályvezető megbízás alapján helyettesíti az igazgatót.

A laboratóriumvezető

15.1. A laboratóriumvezető az igazgatósági ügyrendnek, valamint az adott laboratóriumra vonatkozó előírásoknak és a munkaköri leírásnak megfelelően vezeti a laboratóriumot. A laboratóriumvezető osztályvezetői besorolású köztisztviselő.

15.2. A laboratóriumvezető meghatározza és ütemezi a laboratóriumban elvégzendő fizikai, radioanalitikai, kémiai, biokémiai, mikrobiológiai, mikroszkópos vizsgálatokat, annak módját, az ügykezelők és a fizikai alkalmazottak részletes feladatait.

15.3. A laboratóriumvezetőre egyebekben a Szabályzat osztályvezetőre vonatkozó rendelkezéseit kell alkalmazni.

Az ügyintéző

16.1. Az ügyintéző feladata a megyei mezőgazdasági szakigazgatási hivatal feladat- és hatáskörébe tartozó ügyek érdemi döntésre való előkészítése, valamint a végrehajtás szervezése. Az ügyintéző munkáját a munkaköri leírásában rögzítetteknek és a vezető utasításának megfelelően önállóan végzi. A feladatok megoldására vonatkozó javaslatait a kérdés alapos és többirányú vizsgálata után, az összefüggések feltárásával, a jogszabályok és az állami irányítás egyéb jogi eszközei figyelembevételével, megfelelő időben, kezdeményezően köteles megtenni. A lehetséges megoldásokat előtárja, és azok közül a legmegfelelőbbre megindokolt javaslatot tesz. A hatáskörébe utalt ügyek menetét az ügyintéző köteles figyelemmel kísérni és a szükséges intézkedéseket megtenni.

16.2. Az ügyintéző a kapott utasítások és határidők figyelembevételével munkaterületén felelős a megyei mezőgazdasági szakigazgatási hivatal állandó és időszakos célkitűzéseinek érvényesítéséért.

16.3. Az ügyintézőt közvetlen felettes vezetője irányítja. Amennyiben felsőbb vezető közvetlenül ad utasítást a beosztott dolgozó részére, a dolgozó köteles erről közvetlen vezetőjét haladéktalanul tájékoztatni.

Az ügykezelő

17.1. Az ügykezelő a munkaköri leírásban részére megállapított, illetve a felettes vezetői által kiadott feladatokat a kapott utasítások és határidők figyelembevételével, a jogszabályok és ügyviteli szabályok ismeretében és betartásával végzi. Az ügykezelő felelősen gondoskodik az ügyviteli feladatok ellátásáról, különösen a beérkező ügyiratok átvételéről, nyilvántartásba vételéről, a kiadmánytervezeteknek az ügyintéző útmutatása szerinti elkészítéséről, sokszorosításáról és továbbításáról.

17.2. Az ügykezelő ellátja mindazokat a nem érdemi jellegű feladatokat, amelyekkel a munkáltatói jogkör gyakorlója megbízza.

IV. FEJEZET

A MEGYEI MEZŐGAZDASÁGI SZAKIGAZGATÁSI HIVATAL MŰKÖDÉSE

Általános szabályok

18.1. A megyei mezőgazdasági szakigazgatási hivatal szervezeti egységeinek folyamatos működését a jogszabályok, az állami irányítás egyéb jogi eszközei, az ezekre épülő ügyrendek és a felettes vezető utasításai határozzák meg.

18.2. A megyei mezőgazdasági szakigazgatási hivatal igazgatóságainak ügyrendjét az igazgató adja ki, és a főigazgató hagyja jóvá, az önálló osztályainak ügyrendjét a főigazgató adja ki.

18.3. A vezető, az ügyintéző, az ügykezelő és a munkaviszonyban álló munkavállaló feladatait – a 17.1. pontban foglaltakon túlmenően – a munkaköri leírása szabályozza.

18.4. A munkaköri leírás – a felelősség megállapítására is alkalmas módon – többek között tartalmazza: a munkakörben ellátandó feladat jellegét, a tevékenységi kört, a fontos és bizalmas munkakörre vonatkozó utalást, a vagyon-nyilatkozattételi kötelezettséget, a minősített iratokkal kapcsolatos minősítési, illetve betekintői jogosultságot és a kiadmányozási jogot, a munkakört betöltők alá- és fölérendeltségi viszonyait, a helyettesítés rendjét, a munkáltatói jogkör gyakorlójának megjelölését, a munkakörre vonatkozó képesítési és egyéb, sajátos előírásokat, mint a munkáltatói kompetencia elvárásokat.

19.1. A feladatkörükbe tartozó, de más szervezeti egységek feladatkörét is érintő ügyekben az érdekeltek kölcsönösen együttműködve kötelesek eljárni. A tárgybani egyeztetések kezdeményezéséért az a szervezeti egység felelős, amelynek a feladat elvégzése a Szabályzat szerint a feladatkörébe tartozik.

19.2. A megyei mezőgazdasági szakigazgatási hivatal szervezeti egységeinél foglalkoztatottak a munkavégzésük során tudomásukra jutott, de más szervezeti egység feladatkörébe tartozó tényt, adatot, tapasztalatot kötelesek haladéktalanul az érdekelt szervezeti egységhez továbbítani, illetve szükség esetén, az információ alapján eljárást kezdeményezni.

19.3. Ha a feladat megoldásában több igazgatóság vagy osztály érintett, a feladat elvégzéséért az első helyen kijelölt igazgatóság, illetve osztály a felelős, amely – a 18.1-4 pontban foglaltaknak megfelelően – köteles gondoskodni arról, hogy a megoldásban a többi érdekelt igazgatóság vagy osztály álláspontja összehangoltan érvényesüljön. Ehhez a közreműködő részlegek szakterületük szempontjait feltáró munkarészeket, észrevételeket javaslatokat adnak. A nem érvényesített javaslatokról a javaslattevőt tájékoztatni kell. Véleményeltérés esetén az érintett részlegeknek egymás között egyeztetniük kell, ennek eredménytelensége esetén a legközelebbi közös felettes vezető dönt.

19.4. Az igazgató más szervezeti egység vezetője feladatkörét érintő intézkedést csak az érintett szervezeti egység vezetője írásbeli egyetértésével tehet, illetve – a hatósági ügyek kivételével – jogosult a főigazgató elé terjeszteni azokat az ügyeket, amelyekben az érintett vezetők véleményének egyeztetése nem vezetett eredményre.

20.1. A Szabályzatban fel nem sorolt, de hasonló jellegű, illetve kapcsolódó feladatok hivatali szervezeti egységek közötti megosztásáról – vita esetén – az érintett szervezeti egységek legközelebbi közös felettese dönt.

20.2. Az igazgatóság feladatait saját dolgozói által köteles ellátni. Ez nem érinti az igazgatónak azt a jogát, hogy a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvényben foglaltak figyelembevételével a feladat szakszerű megoldásához – a közvetlen felettes vezető jóváhagyásával – külső szakértőt vegyen igénybe vagy egyes kérdések megoldásához külső intézménytől szakvéleményt kérjen.

21.1. A kiadmányozásra előkészített ügyiratokat – ha a vezető másként nem rendelkezett – szolgálati úton kell felterjeszteni a kiadmányozásra jogosulthoz. A kiadmányozásra előkészített ügyiratot mind az ügyintéző, mind a továbbítást javasló vezető keltezéssel látja el és aláírja. Határidő-túllépésnél a mulasztásról, annak okáról az ügyirat vótumában vagy külön készült feljegyzésben kell számot adni, melyet a közvetlen felettes vezetőnek is láttamoznia kell.

21.2. A főigazgató által kiadmányozásra kerülő ügyiratokat, az érintett igazgatóság, illetve igazgató-helyettes útján kell megküldeni.

21.3. Különösen indokolt esetben a vezető – a szakmai indok együttes megjelölésével – közvetlenül írásban fordulhat a főigazgatóhoz vagy az igazgatóhoz a közvetlen felettese egyidejű, vagy ha ez nem lehetséges, utólagos tájékoztatása mellett.

A kiadmányozási jog gyakorlása

22.1. Az aláírási jog az ügyben történő érdemi döntésre ad felhatalmazást. Az aláírási jogköröket az ügyrendekben úgy kell meghatározni, hogy a jogszerűségi és a szakszerűségi követelmények érvényesülése mellett biztosítsa a gyors ügyintézést.

22.2. A főigazgató írja alá a miniszter, az Országgyűlés tisztségviselői, az országgyűlési képviselők, az országgyűlési biztosok, a kormány tagjai, az Elnök, a pártok vezetői, valamint az Országgyűlés részére készített átiratokat, feljegyzéseket, mindazokat az iratokat, amelyeknek aláírási jogát jogszabály hatáskörébe utalta vagy amelyek tekintetében az aláírás jogát magának tartotta fenn.

22.3. A jogszabálytervezetek véleményezését a szakterületért felelős igazgató írja alá.

22.4. Az igazgató saját hatáskörében eljárva írja alá:
22.4.1. a központi közigazgatási szervek, illetve az állami szervek azonos vagy hasonló beosztású, jogállású vagy besorolású vezetőinek címzett,
22.4.2. az általa irányított szervezeti egységek által jóváhagyásra felterjesztett, valamint
22.4.3. az átruházott hatáskörben kiadmányozandó
ügyiratokat.
22.5. Az igazgatók gyakorolják az aláírás jogát az igazgatóság ügykörébe tartozó mindazon ügyekben, amelyekben ez a jog nincs az ezen pontban foglaltak alapján más hivatali vezető számára fenntartva.
22.6. Az osztályvezető aláírási jogát az igazgató által meghatározott ügykörökben gyakorolja.
22.7. Az érdemi ügyintézők aláírási joga a feladatkörükbe tartozó azon ügyekre terjed ki, amelyekre az igazgatóság vagy az önálló osztály ügyrendje, illetőleg az igazgató felhatalmazást ad.
22.8. Az aláírásra előkészített ügyiratokat szignálás után – ha a vezető másként nem rendelkezett – szolgálati úton kell felterjeszteni az aláírásra jogosulthoz.

A munkavégzés alapelvei

23.1. A felettes vezető a közvetlen munkahelyi vezető távollétében utasítást adhat bármely beosztott részére, aki az utasítást köteles végrehajtani. Erről azonban a beosztott a lehető legrövidebb időn belül, köteles jelentést tenni közvetlen felettesének.

23.2. Vitás kérdések, illetve véleményeltérés esetén a közös közvetlen felettes vezető jogosult dönteni az ügy intézésének módjáról.

23.3. A megyei mezőgazdasági szakigazgatási hivatal munkatársai – amennyiben rendelkeznek hivatali internethozzáféréssel és e-mail címmel – kötelesek folyamatosan figyelemmel kísérni elektronikus postaládájukat, valamint a hivatali belső számítógépes hálózaton közzétett utasításokat, illetve információkat.

23.4. Vezetői utasítás a megyei mezőgazdasági szakigazgatási hivatal elektronikus levelezési rendszerén keresztül is kiadható. Az így kiadott utasítások elintézése során – amennyiben az utasításból más nem következik – a beosztott a megyei mezőgazdasági szakigazgatási hivatal elektronikus levelezési rendszerét köteles használni.

23.5. A Gazdasági és Informatikai Önálló Osztály köteles gondoskodni a belső utasítások, szabályzatok hivatali belső informatikai hálózaton történő közzétételéről.

23.6. A Gazdasági és Informatikai Önálló Osztály az MgSzH egységes informatikai rendszerei kiépítése, üzemeltetése, fejlesztése kapcsán közreműködik az MgSzH Központ által meghatározott informatikai feladatok végrehajtásában, melyek vonatkozásában a megyei informatikai szakemberek közvetlen utasítást kaphatnak az MgSzH Központ Informatikai Igazgatóságától, mely meghatározhatja a végrehajtás prioritásait is.

23.7. A vezető köteles a feladatok kidolgozását a szükséges információk megadásával, illetve amennyiben az a feladat jellegéből következik, a legfontosabb elvi kérdésekben való előzetes állásfoglalással, a módszerek, eszközök és az időbeli ütemezés meghatározásával elősegíteni.

Az érdek-képviseleti szervezetekkel való együttműködés

24. A vezetők a hatályos jogszabályoknak és a hivatali szabályzatoknak megfelelően kötelesek a dolgozók munkavégzésre irányuló jogviszonyát, munka- és életkörülményeit érintő kérdésekben a munkáltatónál működő érdek-képviseleti szervekkel együttműködni és mindazokban az ügyekben, amelyek egyetértésükkel bírálhatók el, a döntéshez az egyetértést megszerezni.

A megyei mezőgazdasági szakigazgatási hivatal honlapjának gondozása

25. A megyei mezőgazdasági szakigazgatási hivatal internetes honlapjának tartalomszolgáltatásáért a Gazdasági és Informatikai Önálló Osztály felelős.

A megyei mezőgazdasági szakigazgatási hivatal belső pénzügyi ellenőrzési rendszere

26.1. A megyei mezőgazdasági szakigazgatási hivatal belső pénzügyi ellenőrzése a belső ellenőrzési tevékenység és a folyamatba épített, előzetes és utólagos vezetői ellenőrzési tevékenység útján valósul meg.

26.2. A megyei mezőgazdasági szakigazgatási hivatal működésének és gazdálkodásának eredményessége érdekében a főigazgató működteti a folyamatba épített, előzetes és utólagos vezetői ellenőrzést.

26.3. A szervezeti egység vezetője irányítási, szabályozási tevékenysége során érvényesíti a folyamatba épített, előzetes és utólagos vezetői ellenőrzést.

27.1. A jogszabályban, az állami irányítás egyéb jogi eszközében megállapított, valamint a vezető által meghatározott feladat végrehajtása elsődlegesen az ügykör szerint hatáskörrel rendelkező osztály kötelessége.

27.2. A megyei mezőgazdasági szakigazgatási hivatal valamely szervezeti egysége által készített és más számára feladatot előirányzó tervezetet (például intézkedési terv, munkaprogram) előzetesen az érintett szakmai osztállyal egyeztetni kell.

A megyei mezőgazdasági szakigazgatási hivatal képviselete

28.1. A megyei mezőgazdasági szakigazgatási hivatalt a főigazgató képviseli, különösen a Minisztérium, az MgSzH Központ, valamint külső szervek és a sajtó felé.

28.2. A megyei mezőgazdasági szakigazgatási hivatalt az ügyintézés körében a feladatkör szerint érintett igazgatóság képviseli. Ez a szervezeti egység felelős a több szervezeti egységet érintő egységes hivatali álláspont kialakításáért, a megyei mezőgazdasági szakigazgatási hivatal álláspontjának összehangolásáért.

28.3. A megyei mezőgazdasági szakigazgatási hivatal igazgatósági munkakapcsolatot létesíthetnek külső szervekkel, azzal, hogy eljárásukról a főigazgatót tájékoztatni kötelesek.

28.4. A megyei mezőgazdasági szakigazgatási hivatal vezetői a nemzetközi kapcsolatokban a szakmai terület, a partner képviseleti szintje, valamint a téma súlya, fontossága szerint látják el a megyei mezőgazdasági szakigazgatási hivatal külső képviseletét.

28.5. A tájékoztatási, jóváhagyási, illetve ellenőrzési rendre vonatkozó szabályok a nemzetközi ügyek tekintetében is alkalmazandók.

28.6. A kapcsolatfelvétel, a kétoldalú együttműködések kialakítása, végrehajtása, a tárgyalások szervezése az igazgatóságok feladata.

A nemzetközi kapcsolatok rendje

29. A megyei mezőgazdasági szakigazgatási hivatal szervezeti egységei

29.1. szakmai jellegű nemzetközi tevékenységüket önállóan, saját pénzügyi keretük terhére végzik, a jogszabályok és a nemzetközi kapcsolattartás szabályainak betartásával, a szakmai elnökhelyettes és a Gazdasági Elnökhelyettes előzetes engedélyével,

29.2. nemzetközi tevékenységüket önállóan dokumentálják és a megyei mezőgazdasági szakigazgatási hivatal más szervezeti egységei számára is használható információkat azok rendelkezésére bocsátják.

Iratforgalom

30. Téves irányítás esetén a levelet haladéktalanul továbbítani kell ahhoz a szervezeti egységhez, amelynek feladatkörébe az adott ügy tartozik, egyidejűleg értesítve erről azt a vezetőt is, aki a küldeményt tévesen irányította. Az iratkezelésre vonatkozó előírásokat külön szabályzat állapítja meg.

A munkavégzés rendje

31.1. A munkaidő hétfőtől csütörtökig reggel 8.00 órától 16.30 óráig, pénteken 14.00 óráig tart. A munkahelyi vezető a munka jellegétől függően ettől eltérően is rendelkezhet.

31.2. Az ügyfélfogadás rendjét az igazgató határozza meg.

31.3. A megyei mezőgazdasági szakigazgatási hivatal épületeibe való be- és kiléptetés rendjéről külön főigazgatói utasítás rendelkezik.

31.4. Rendkívüli eseményekkel kapcsolatos intézkedések érdekében a megyei mezőgazdasági szakigazgatási hivatal vezetői – a külön főigazgatói utasításban foglaltak szerint – munkaidőn kívüli ügyeleti szolgálatot rendelnek el.

31.5. A hivatali dolgozó a munkahelyéről munkaidő alatt történő eltávozását, illetőleg visszatérését köteles közvetlen felettesének bejelenteni.

32.1. A hivatali vezető munkahelyen kívül feladatát, kiküldetését úgy köteles megszervezni és ellátni, hogy távollétében helyettese érdemi intézkedést tudjon tenni.

32.2. A hivatali dolgozó köteles
32.2.1. a betegszabadság igénybevételét, betegállományba vételét, kórházi ápolását közvetlen felettesének – indokolt akadályoztatása esetén az annak megszűntét követő – 24 órán belül bejelenteni,
32.2.2. az egy hetet meghaladó betegállományról közvetlen felettesét ismételten tájékoztatni.

32.3. A kórházi ápolásról, valamint az egy hetet meghaladó betegállományról a közvetlen felettes köteles a kinevezési jogkört gyakorló vezetőnek haladéktalanul jelentést tenni.

Dolgozói érdekképviselet

33. A hivatali dolgozók érdekképviseletét gyakorló érdekvédelmi szervezet, illetve szervezetek feltételeit a megyei mezőgazdasági szakigazgatási hivatal vezetése biztosítja.

A megyei mezőgazdasági szakigazgatási hivatal költségvetési és gazdálkodási rendje

34.1. A megyei mezőgazdasági szakigazgatási hivatal költségvetési előirányzataira kötelezettséget vállalni, és terhére kifizetést engedélyezni a Gazdasági és Informatikai Önálló Osztály vezetőjének ellenjegyzése nélkül nem lehet.

34.2. Az MgSzH költségvetési és gazdálkodási rendjét külön elnöki utasítás szabályozza.

A megyei mezőgazdasági szakigazgatási hivatal tevékenysége

35.1. A megyei mezőgazdasági szakigazgatási hivatal feladatait és az ellátásához szükséges hatásköröket a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal létrehozásáról és működéséről szóló 274/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet, valamint az egyes szakágazati területek feladatainak meghatározásáról szóló törvények és egyéb jogszabályok állapítják meg.

35.2. A megyei mezőgazdasági szakigazgatási hivatal alaptevékenysége:
35.2.1. a 2009. december 31-ig érvényes államháztartási szakfeladat-rendi besorolása:
751735 Hatósági, (fő)felügyeleti, szakmai irányítási tevékenység,

35.2.2. a 2010. január 1-jétől érvényes államháztartási szakfeladatrendi besorolása:
712106 Élelmiszer-előállítással kapcsolatos állat-egészségügyi ellenőrző vizsgálatok,
712109 Egyéb, hatósági eljárás érdekében végzett műszaki vizsgálat, elemzés,
841163 Pályázat- és támogatáskezelés, ellenőrzés,
841322 Mezőgazdaság területi igazgatása és szabályozása,

35.3. A megyei mezőgazdasági szakigazgatási hivatal kiegészítő tevékenysége:
35.3.1. a 2009. december 31-ig érvényes államháztartási szakfeladat-rendi besorolása:
014012 Növénytermelési, kertészeti szolgáltatás,
742311 Műszaki elemzés és tesztelés,
852018 Állat-egészségügyi tevékenység,

35.3.2. a 2010. január 1-jétől érvényes államháztartási szakfeladat-rendi besorolása:
016100 Növénytermesztési szolgáltatás,
016200 Állattenyésztési szolgáltatás,
024000 Erdészeti szolgáltatás,
712201 Összetétel-, tisztaságvizsgálat, – elemzés,
721932 Agrártudományi alkalmazott kutatás,
749050 M.n.s. egyéb szakmai, tudományos, műszaki tevékenység,
750000 Állat-egészségügyi ellátás.

35.4. A megyei mezőgazdasági szakigazgatási hivatal kisegítő tevékenységet végezhet, azonban az abból származó éves bevétel nem haladhatja meg az összkiadásainak 30%-át.

35.5. A megyei mezőgazdasági szakigazgatási hivatal szabad kapacitásainak hasznosítása érdekében, a költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról szóló 2008. évi CV. törvény 7.§ (1) bekezdés d) pontjában foglaltak szerint vállalkozhat, feltéve, hogy ez nem veszélyezteti az alapító okiratban meghatározott alaptevékenységét és ebből fakadó kötelezettségeinek teljesítését. A vállalkozási tevékenységből származó éves bevétele nem haladhatja meg az összkiadásainak 30 %-át.

V. FEJEZET

A MEGYEI MEZŐGAZDASÁGI SZAKIGAZGATÁSI HIVATAL FELADATAI

Humánpolitikai és Jogi Önálló Osztály

36.1. A Humánpolitikai és Jogi Önálló Osztály ellátja
36.1.1. a jogszabályokban, a Szabályzatban, a Közszolgálati Szabályzatban, valamint az Elnök által kiadott utasításokban foglaltak szerint ellátja a megyei mezőgazdasági szakigazgatási hivatal humánerőforrás-gazdálkodási, képzési és szociális feladatait,
36.1.2. a jogszabályi előírások alapján a közszolgálati és munkajogviszony, foglalkoztatásra irányuló egyéb jogviszony létesítésével, fennállásával és megszüntetésével kapcsolatos feladatokat,
36.1.3. a munkatársak kiválasztása során az alkalmazással és kiválasztással, a munkaerő-felvétellel kapcsolatos egységes szempontok érvényesítését, valamint közreműködés az egységes munkaköri rendszer kialakításával kapcsolatos feladatokat,
36.1.4. a létszám-változás figyelemmel kísérését, az ahhoz kapcsolódó adatszolgáltatások teljesítését,
36.1.5. a köztisztviselők teljesítményértékelési rendszerének alkalmazásában, a munkatársak jutalmazásával kapcsolatos feladatokat,
36.1.6. a megyei mezőgazdasági szakigazgatási hivatal személyügyi nyilvántartásának kialakítását, a személyi anyagok összeállítását és őrzését,
36.1.7. a megyei mezőgazdasági szakigazgatási hivatal munkatársainak összeférhetetlenségi, pártatlansági nyilatkozatainak kezelését és nyilvántartását,
36.1.8. a megyei mezőgazdasági szakigazgatási hivatal munkatársainak vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségével összefüggő munkáltatói feladatokat,
36.1.9. a foglalkozás-egészségüggyel kapcsolatos feladatokat,
36.1.10. a köztisztviselők előmeneteli rendszeréhez kapcsolódó, valamint a szakterületek vezetőivel egyeztetett képzésekkel, gyakorlati oktatásokkal, szakmai rendezvényekkel és vezetőképzéssel kapcsolatos szervezési, nyilvántartási és adminisztrációs feladatokat,
36.1.11. az elismerési szabályzatban meghatározott, valamint az állami és egyéb kitüntetések adományozásával kapcsolatos előkészítő feladatokat.

36.2. A Humánpolitikai és Jogi Önálló Osztály feladatkörébe tartozik
36.2.1. a megyei mezőgazdasági szakigazgatási hivatal által hozott döntések, egyéb ügyiratok jogi felülvizsgálata,
36.2.2. a megyei mezőgazdasági szakigazgatási hivatal hatáskörébe tartozó másodfokú határozatok kötelező jogi felülvizsgálata,
36.2.3. a megyei mezőgazdasági szakigazgatási hivatal ellen, illetve működésével összefüggésben, valamint az általa hozott jogerős döntésekkel kapcsolatban indított közigazgatási, munkaügyi, polgári, gazdasági és egyéb peres és nemperes ügyekben a jogi képviselet biztosítása, ennek keretében a keresetlevelek, ellenkérelmek és egyéb beadványok elkészítése, határidőben történő benyújtása, a tárgyaláson történő képviselet,
36.2.4. jogi segítségnyújtást biztosítása a megyei mezőgazdasági szakigazgatási hivatal szervezeti egységei, munkatársai számára,
36.2.5. közreműködés a megyei mezőgazdasági szakigazgatási hivatal által kötendő szerződések tervezetének elkészítésében, jogi véleményezésében, továbbá szükség esetén azok ellenjegyzése,
36.2.6. közreműködés a megyei mezőgazdasági szakigazgatási hivatal SzMSz és egyéb szabályzatainak, ügyrendjeinek előkészítésében, kiadásában, felülvizsgálatában,
36.2.7. közreműködés a megyei mezőgazdasági szakigazgatási hivatal jogi véleményének kialakításában,
36.2.8. rendszeres kapcsolattartás a Hivatallal szerződéses jogviszonyban lévő jogásszal,
36.2.9. közreműködés a megyei mezőgazdasági szakigazgatási hivatal kinnlevőségeinek behajtásával kapcsolatos tevékenységben,
36.2.10. ingatlan-nyilvántartási eljárásban a megyei mezőgazdasági szakigazgatási hivatal képviselete, a földhivatalhoz benyújtandó kérelmek (pl.: tulajdonjog átruházása, jelzálogjog bejegyzése, illetve törlése) jogtanácsosi ellenjegyzése.

Gazdasági és Informatikai Önálló Osztály

37.1. A Gazdasági és Informatikai Önálló Osztály gazdasági, pénzügyi, vagyongazdálkodási, ill. üzemeltetési feladatkörében ellátja:
37.1.1. a megyei mezőgazdasági szakigazgatási hivatal költségvetéséről és vagyonáról szóló beszámolók elkészítését, valamint a gazdálkodás területét érintő valamennyi adatszolgáltatást és elemzést,
37.1.2. kincstári számla, adószám és egyéb, a statisztikai besorolások alapján kötelező adatszolgáltatások szerinti gazdasági feladatokat,
37.1.3. a pénzforgalom lebonyolítását, analitikus és főkönyvi számvitel vezetését, a beszámolók elkészítését az MgSzH Központ által meghatározott gazdálkodási rend alapján, az MgSzH integrált gazdásági-ügyviteli rendszere alkalmazásával,
37.1.4. amennyiben nem a szakmai szervezet számláz a feladatellátása során, a számlák kibocsátását a vevők számára, a bevételek beszedését és elszámolását,
37.1.5. a pénzügyi jogszabályoknak megfelelő szakmai számlázás koordinálását,
37.1.6. a megyei mezőgazdasági szakigazgatási hivatal szerződés- és kötelezettség- állományának alakulására vonatkozó nyilvántartás vezetését,
37.1.7. az általános forgalmi adóval kapcsolatos nyilvántartások vezetését, az arányosítás és bevallás elkészítését,
37.1.8. a szakmai tevékenységük során számlázással és készpénzkezeléssel foglalkozó munkatársak elszámoltatását,
37.1.9. közreműködést a leltározásban, a leltárak kiértékelését, a selejtezések lebonyolítását,
37.1.10. a központosított illetmény-számfejtési rendszer keretében a dolgozók járandóságainak számfejtését, munkaügyi, társadalombiztosítási és adó ügyek lebonyolítását, az szja-val, valamint az egyéb, személyi juttatásokkal és társadalombiztosítási járulékokkal kapcsolatos bevallások elkészítését,

37.2. A Gazdasági és Informatikai Önálló Osztály gazdasági, pénzügyi, vagyongazdálkodási, ill. üzemeltetési feladatkörében
37.2.1. az MgSzH Központ koordinálásával összeállítja a megyei mezőgazdasági szakigazgatási hivatal igényei és szükségletei alapján az intézményi beszerzési, beruházási és felújítási tervet, mindezekről nyilvántartást vezet,
37.2.2. az MgSzH Központ koordinálásával, a költségvetési előirányzat biztosítása után a megyei mezőgazdasági szakigazgatási hivatal számára a beruházásokat és felújításokat lebonyolítja a közbeszerzési jogszabályok figyelembevételével, a megvalósítás folyamatát ellenőrzi, gondoskodik a műszaki átvételről,
37.2.3. a szervezet számára a szerv gépei és épületei nagyjavításának, karbantartásának elvégeztetését, a munkák végrehajtását ellenőrzi,
37.2.4. gondoskodik a készletek beszerzéséről mind az üzemeltetés, mind a szakmai munka feltételeinek megteremtéséhez,
37.2.5. az MgSzH Központ koordinálásával gondoskodik az épületvagyon feladathoz igazított felhasználásáról, a szakmai vezetőkkel a feladatellátáshoz szükséges elhelyezési feltételekről, intézkedik a megüresedő területek hasznosításáról – értékesítés és bérbeadás útján – a jogszabályoknak megfelelő engedélyezési feltételek között,
37.2.6. a megyei mezőgazdasági szakigazgatási hivatal számára biztosított gépkocsiállomány üzemeltetését ellenőrzését, a hivatali gépjárművekkel kapcsolatos nyilvántartások vezetését, egyúttal gondoskodik a járművek szükséges karbantartásának, kis- és nagyjavításának végrehajtásáról, illetve ezek ellenőrzéséről, javaslatot tesz a gépjárműflotta fejlesztésére
37.2.7. a megyei mezőgazdasági szakigazgatási hivatal valamennyi telephelyén az üzemeltetési és gondnoksági feladatokat, illetve azok megszervezését, ennek keretében gondoskodik az épületek őrzésének, takarításának biztosításáról, az épületgépészeti feltételek ellenőrzéséről és a kapcsolódó karbantartások és javítások elvégeztetéséről a helyiség-berendezések funkció szerinti szinten tartásáról és a gondnoksági ügyek lebonyolításában résztvevő személyek irányításáról
37.2.8. biztonsági feladatköre keretében az egységes riasztás, berendelés és készenlétbe helyezés, továbbá a folyamatos ügyeleti szolgálat működését, szabályozását, a rendkívüli események jelentési rendjének meghatározását, a vagyon-, tűz-, polgári és munkavédelemmel, a fegyveres biztonsági őrszolgálatokkal kapcsolatos hivatali teendőket, az árvíz, illetve belvíz miatt kihirdetett minősített helyzetben a katasztrófa kezelés hivatali védelmi feladatainak koordinálását,
37.2.9. az MgSzH Központ felügyelete alatt a közbeszerzési eljárások koordinálását, azok előkészítését, az érintett szakmai szervezeti egység bevonásával.
37.2.10. a területalapú támogatások igénylését.

37.3. A Gazdasági és Informatikai Önálló Osztály informatikai feladatkörében ellátja:
37.3.1. a megyei mezőgazdasági szakigazgatási hivatal informatikai működésének folyamatos és zavartalan biztosítását, az informatikai tevékenység centralizált irányítású végrehajtását,
37.3.2. a megyei mezőgazdasági szakigazgatási hivatalt érintő informatikai fejlesztési projektek lebonyolítását, koordinálását, illetve részt vesz azok végrehajtásában,
37.3.3. az informatikai tevékenység ellenőrzését, a minőségbiztosítási, adatvédelmi és informatikai biztonsági elvek és eljárások érvényesítését,
37.3.4. az informatikai működéshez kapcsolódó eszköz, kellék- és segéd,anyag-beszerzés felügyeletét, az informatikai eszközök üzembe helyezését
37.3.5. a működtetett informatikai rendszerek dokumentációinak vezetését,
37.3.6. a számítástechnikai segédanyag-raktár működtetését.

Növény- és Talajvédelmi Igazgatóság

38. A megyei mezőgazdasági szakigazgatási hivatal a növény- és talajvédelmi igazgatóság útján ellátja a területi növényvédelmi, növény-egészségügyi, talajvédelmi, zöldség-gyümölcs, dísznövény és komló minőség-ellenőrzési hatósági, valamint az ökológiai gazdálkodás növény- és talajvédelmi vonatkozású ellenőrzési feladatait és egyéb állami szakfeladatokat, így különösen:

38.1. működteti a növény-egészségügyi határállomásokat, illetve a megyei mezőgazdasági szakigazgatási hivatalokhoz tartozó speciális és nem speciális laboratóriumokat,

38.2. nyilvántartja növény-egészségügyi szempontból az arra kötelezett termelőket, és ellenőrzi a nyilvántartási feltételek megtartását,

38.3. ellenőrzi a termelők károsítók ellen folytatott növényvédelmi tevékenységét, a kijuttatás technikai, az egészségügyi és a kémiai biztonságot, az engedélyköteles termékek felhasználásához rendelt szakképesítés meglétét, a növényvédő szer felhasználási és vásárlási engedély érvényességét,

38.4. kiadja a növényvédő szerekkel folytatható tevékenységekre jogosító forgalmazási, vásárlási, felhasználási engedélyeket,

38.5. ellenőrzi az engedélyköteles termék minőségét, a tárolás, forgalmazás, szállítás, vásárlás és felhasználás személyi- és tárgyi feltételeit, a szolgáltatás szakszerűségét, az előírt nyilvántartás vezetését,

38.6. növényvédelmi, valamint talajvédelmi hatósági eljárást folytat le, engedélyez, szakhatósági állásfoglalást, bizonyítványokat, igazolásokat ad ki, hatósági megkeresésre nyilatkozatot tesz, növényvédelmi, valamint talajvédelmi hatósági ellenőrzést végez, és szükséges esetben megteszi a megfelelő intézkedéseket,

38.7. termelési, betakarítási, raktározási, szállítási, behozatali, kiviteli, forgalomba hozatali, kísérleti, felhasználási, alkalmazási tilalmat, illetve korlátozást, valamint kötelező növényvédelmi technológia alkalmazását rendelhet el,

38.8. hatósági engedélyezési, technológiai, módszerfejlesztési, biológiai és kémiai vizsgálatokat végez, közreműködik az eredmények összesítésében és feldolgozásában,

38.9. ellátja a termőföld minőségi változásait követő monitoring rendszer működtetéséből adódó feladatokat,

38.10. szervezi és működteti a megyei növényvédelmi előrejelzési rendszert, a termelőket tájékoztatja a járványelhárítás, védekezés aktuális feladatairól,

38.11. részt vesz a mezőgazdasági termelők növény-egészségügyi, növényvédelmi és talajvédelmi ismereteinek fejlesztésében, az új védekezési eljárások elterjesztésében és a szaktanácsadásban,

38.12. ellenőrzi a nyers növényi termékekben, növényi alapú, feldolgozott élelmiszerekben a növényvédőszer-maradék szintet és határérték feletti szermaradvány esetén intézkedik a termék forgalomból való kivonásáról,

38.13. nyomon követi a zárlati és az Európai Unió által megfigyelésre kötelezett károsító megjelenését, terjedését, előfordulásuk esetén zárlati és korlátozó intézkedéseket hoz,

38.14. humán-egészségügyi és környezet-egészségügyi szempontból veszélyes és allergén gyomnövények és egyéb károsítók előfordulása esetén intézkedik a fertőző források felszámolásáról,

38.15. ellenőrzi a zárlati károsítók előfordulását a termelőknél és az import szállítmányokban, intézkedik a zárlati károsítok felszámolásáról, kötelező védekezést, termékmegsemmisítést rendel el, előkészíti a kártérítési eljárást,

38.16. elvégzi az EK növényútlevéllel kapcsolatos teendőiket, feljogosítja a termelőket a növényútlevél kiadására, kiadja a csereútlevelet és ellenőrzi a termelők ezzel kapcsolatos nyilvántartását,

38.17. szükség esetén kötelező, vagy közérdekű védekezést rendel el,

38.18. szakhatósági állásfoglalást ad ki piacnyitás, növényvédő szer árusító üzlet nyitása, növényvédő szer raktározási tevékenységre vonatkozó telepengedélyezési eljárás és növényvédő szer nagykereskedelmi forgalmazási tevékenységre vonatkozó működési engedélyezési eljárás esetén,

38.19. a termelőknél és kereskedelmi forgalomban mintát vesz talajból, növényi termékekből és vizsgálja azok toxikus növényvédő szer és egyéb toxikus anyag tartalmát,

38.20. kiadja a jogszabály szerinti I. és II. forgalmi kategóriába sorolt növényvédő szerek vásárlására, illetve felhasználására jogosító engedélyt,

38.21. igazolja az élelmezés-egészségügyi várakozási idő lejártát megelőzően betakarított engedélyezett engedélyköteles termékkel kezelt növény, növényi termék forgalomba hozatali követelményeknek való megfelelését,

38.22. ellenőrzi
38.22.1. az export, import és tranzit forgalomban a vizsgálatköteles árukat,
38.22.2. növény-egészségügyi szempontból a növények, növényi termékek előállítását, raktározását, szállítását és forgalmazását
38.22.3. a vetőmag, a szaporító- és ültetvényanyag előállítást és forgalomba hozatalt, valamint az egyéb szemleköteles növények termő-, tároló-, berakó-, feladó- és forgalmazó helyeit;
38.22.4. a zöldséget, gyümölcsöt, és az előállításukkal, forgalomba hozatalukkal kapcsolatos követelmények betartását
38.22.5. a növényvédelmi gépek alkalmasságát igazoló forgalomba hozatali engedély, valamint a kijuttatás technikai alkalmasságát igazoló működési engedély érvényességét

38.23. ellátja a másodfokú növényvédelmi hatósági tevékenységet a jegyzők (mint elsőfokú növényvédelmi hatóság) felett,

38.24. talajvédelmi hatósági eljárása során engedélyt ad ki:
38.24.1. talajjavításhoz,
38.24.2. mezőgazdasági célú tereprendezéshez,
38.24.3. a termőföld védelméről szóló törvényben meghatározott talajvédelmi műszaki beavatkozásokhoz, létesítmények megvalósításához, amennyiben az engedélyezés nem tartozik más hatóság hatáskörébe,
38.24.4. hígtrágya termőföldön történő felhasználásához az állattartás során keletkező egyéb szerves trágya kivételével,
38.24.5. szennyvíz, szennyvíziszap, valamint szennyvíziszap komposzt mezőgazdasági felhasználásához,
38.24.6. nem mezőgazdasági eredetű nem veszélyes hulladék termőföldön történő felhasználásához,
38.24.7. a mezőgazdasági termelés során keletkező nem veszélyes hulladék termőföldön történő felhasználásához, kivéve a mezőgazdasági táblán keletkező növényi maradványokat.

38.25. közreműködő hatóságként talajvédelmi szakhatósági állásfoglalást ad ki:
38.25.1. bányafelügyeleti,
38.25.2. építésügyi,
38.25.3. közlekedési hatósági,
38.25.4. légiközlekedési hatósági,
38.25.5. ingatlanügyi hatósági,
38.25.6. vízügyi hatósági,
38.25.7. környezetvédelmi hatósági,
38.25.8. természetvédelmi hatósági,
38.25.9. hírközlekedési hatósági,
38.25.10. erdészeti hatósági,
38.25.11. kulturális örökségvédelmi hatósági,
38.25.12. telepítési hatósági eljárások keretében.

38.26. véleményezi a településrendezési terveket és helyi építési szabályzatokat,

38.27. ellátja a forgalmazott termésnövelő anyagok hatósági minőség-ellenőrzését,

38.28. részt vesz az agrár-környezetgazdálkodási intézkedés keretében egyes szántóföldi gazdálkodási és ültetvény-támogatásokhoz kapcsolódó helyszíni ellenőrzésekben,

38.29. igazolást ad ki a mezőgazdasági támogatási pályázatokhoz a vizek mezőgazdasági eredetű nitrátszennyezéssel szembeni védelméről szóló kormányrendelet (a továbbiakban: nitrát rendelet) szerinti adatszolgáltatási kötelezettség teljesítéséről,

38.30. hatósági ellenőrzése során növényvédelmi, talajvédelmi, élelmiszerlánc-felügyeleti és élelmiszer-ellenőrzési bírságot szabhat ki, szabálysértési eljárást kezdeményezhet, büntető feljelentést tehet, illetve szükség szerinti megfelelő intézkedést hozhat,

38.31. létrehozza és működteti a megyei talajtani térképtárat, a nitrát rendelet szerinti adatbázist, valamint kialakítja a szennyvíziszap és hígtrágya termőföldi felhasználásának megyei kataszterét, a talajvédelmi hatósági tevékenységéről nyilvántartást vezet,
38.32. működteti a Talajvédelmi és Információs Monitoring Rendszert (TIM),

38.33. részt vesz az EU talajvédelmi stratégiájával kapcsolatos országálláspontok, szakmai anyagok összeállításában, ellátja esetenként a bizottsági képviseletet,

38.34. ellenőrzi az agrár- és vidékfejlesztési támogatásokban előírt növény- és talajvédelmi követelmények betartását,

38.35. közreműködik az Agrár-környezetgazdálkodási Információs Rendszer (AIR) működtetésében,

38.36. ellátja a jogszabályban meghatározott zöldség-gyümölcs ellenőrzési feladatokat, ellenőrzi a belföldön megtermelt, forgalomba hozott, illetve kivitelre vagy behozatalra szánt zöldséget, gyümölcsöt, dísznövényt és előállításukkal, forgalmazásukkal kapcsolatos követelményeket,

38.37. szakterületén ellátja a mezőgazdasági termékek és élelmiszerek ökológiai gazdálkodási követelmények szerinti tanúsításával, előállításával, forgalmazásával, jelölésével és ellenőrzésével kapcsolatos feladatokat,

38.38. közreműködik a Területi Vízgazdálkodási Tanácsok munkájában,

38.39. kapcsolatot tart a települési önkormányzatokkal, az államigazgatási hivatalokkal, a környezetvédelmi és közegészségügyi hatósággal, valamint a Magyar Növényvédő Mérnöki és Növény Orvosi Kamara területi szervével,

38.40. ellátja a vízszennyezések okozta halpusztulások szakvéleményezését, szükség szerinti helyszíni kivizsgálását,

38.41. közreműködik a katasztrófavédelemmel kapcsolatos feladatok ellátásában.

Élelmiszerlánc-biztonsági és Állat-egészségügyi Igazgatóság

39.1. A megyei szakigazgatási hivatal az élelmiszerlánc-biztonsági és állat-egészségügyi igazgatóság ellátja az élelmiszerlánc felügyeletének keretében az állat-egészségügyi, állatvédelmi, takarmányhigiéniával, takarmányok biztonságával és minőségével, élelmiszerhigiéniával, az élelmiszerek biztonságával, minőségével, a borászati termékek ellenőrzésével, az állatgyógyászati termékekkel kapcsolatos irányítási és szervezési feladatokat, így különösen:
39.1.1. engedélyezi:
39.1.1.1. jogszabályban meghatározott fajú és létszámú állatot tartó gazdaság működését,
39.1.1.2. állatrakodó, gyűjtőállomás, kereskedői telep működését,
39.1.1.3. etető-itató állomás, pihentető állomás működését,
39.1.1.4. állati eredetű melléktermék begyűjtését, szállítását, kezelését, feldolgozását végző vállalkozás működését,
39.1.1.5. az élelmiszert előállító üzemekből származó, takarmányként felhasználható melléktermékek kezelését, felhasználását, további feldolgozását,
39.1.1.6. a kegyeleti állattemető működését,
39.1.1.7. a gyepmesteri, illetve ebrendészeti tevékenység végzését,
39.1.1.8. az állat-egészségügyi szolgáltató létesítmények (állatklinika, állatkórház, állatorvosi rendelő) működését,
39.1.1.9. az engedélyköteles élelmiszer-vállalkozás működését,
39.1.1.10. az élelmiszert előállító üzemekből, illetve kiskereskedelemből származó, takarmányként felhasználható melléktermékek felhasználását, továbbfeldolgozását vagy kezelését,
39.1.1.11. a takarmány-előállító és takarmányt forgalomba hozó létesítményeket,
39.1.1.12. eseti jelleggel az új takarmányok előállítását, felhasználását és behozatalát,
39.1.1.13. az állatkísérlet végzését,
39.1.1.14. a kísérleti célú állat tenyésztését (szaporítását), tartását, szállítását, valamint forgalomba hozatalát,
39.1.1.15. az állatgyógyászati termékekkel, illetve azok hatóanyagaival végzett kiskereskedelmi tevékenységét,
39.1.2. ellenőrzi:
39.1.2.1. az élelmiszer-előállító, -elosztó, és -forgalomba hozó létesítmény harmadik országba irányuló exportra való alkalmasságát, a nemzetközi előírásoknak megfelelően,
39.1.2.2. törvényességi szempontból a magán-állatorvosok tevékenységét,
39.1.2.3. az állatgyógyászati készítmények gyakorlati kipróbálását és hitelesíti annak vizsgálati jegyzőkönyvét,
39.1.2.4. a kerületi hivatal, valamint az ott dolgozó hatósági személyek tevékenységét,
39.1.3. nyilvántartást vezet:
39.1.3.1. az állatorvosokról,
39.1.3.2. állattartókról, állattartó tenyészetekről, állatkereskedőkről,
39.1.3.3. az élelmiszer- és a takarmány-vállalkozásokról,
39.1.3.4. a közúti élőállat-szállításra engedélyezett gépjárművezetőkről, az állatkísérőkről, állatszállítókról, állatszállítmányozókról,
39.1.3.5. élelmiszer-biztonsági felügyelet alá tartozó helyekről,
39.1.3.6. az állat-egészségügyi felügyelet alá tartozó helyekről,
39.1.3.7. a takarmányozási hatósági felügyelet alá tartozó helyekről,
39.1.3.8. az állat-egészségügyi szolgáltató létesítményekről,
39.1.3.9. az élelmiszer-szállító és a közúti élőállat-szállításra engedélyezett gépjárművekről,
39.1.3.10. az egyedi azonosítású állatokról,
39.1.3.11. a gombaszakellenőrökről,
39.1.3.12. az állatkísérlet végzésére jogosultakról,
39.1.4. közreműködik élelmiszer-csomagolóanyagok, élelmiszeriparban felhasznált mosó- és fertőtlenítőszerek gyártásával, felhasználásával kapcsolatos eljárásban,
39.1.5. szervezi és irányítja – az élelmiszer-higiéniai kirendeltséget magába foglaló – kerületi hivatalok működését,
39.1.6. kijelöli a hatósági állatorvos székhelyét, működési területét és meghatározza feladatait,
39.1.7. kiadja a jogosult állatorvosi tevékenység végzésére szóló engedélyt, valamint meghatározza a jogosult állatorvos működési területét és feladatait,
39.1.8. a hatósági feladatok ellátására ügyeleti és készenléti szolgálatot szervez,
39.1.9. szervezi a Tenyészet Információs Rendszerrel (TIR), Baromfi Információs Rendszerrel (BIR), valamint egyes állatfajok egyedeinek Egységes Nyilvántartási és Azonosítási Rendszerével (ENAR) kapcsolatos egyes feladatok ellátását,
39.1.10. szervezi az élelmiszerlánc-felügyeleti éves ellenőrzési (monitoring) terv területi végrehajtását, valamint összeállítja a területi éves jelentést,
39.1.11. a kerületi hivatallal közösen ellenőrzést végez az élelmiszerláncban,
39.1.12. szervezi az agrár- és vidékfejlesztési támogatások ellenőrzéséhez kapcsolódó állat-egészségügyi feladatok területi ellátását,
39.1.13. szervezi az állatbetegségek megelőzését, felderítését és felszámolását, továbbá a nagy nemzetgazdasági kárt okozó vagy közegészségügyi szempontból veszélyes állatbetegségek felszámolására állami pénzeszközökkel támogatott mentesítési programok végrehajtását,
39.1.14. elrendeli a jogszabályokban előírt állat-egészségügyi akciókat (kötelező védőoltások, diagnosztikai vizsgálatok, parazitózisok elleni védekezés stb.),
39.1.15. meghatározza az idegen állományból származó állatok állat-egészségügyi megfigyelési célú elkülönítésének módját és idejét,
39.1.16. elrendeli a járványveszély esetén a szükséges hatósági intézkedéseket, beleértve a magánállatorvos és gazdálkodó szervezet közcélú igénybevételét is, továbbá az állat-egészségügyi szempontból külön eljárást igénylő állati hulladék, anyag, eszköz ártalmatlanná tételét, meghatározza annak módját és erről tájékoztatja a társhatóságokat,
39.1.17. dönt a kártalanításról ötmillió forintot meghaladó kár esetében,
39.1.18. járványos állatbetegségek elleni védekezéshez szükséges területi készenléti tervet készít, továbbá gondoskodik a járványos állatbetegség megelőzéséhez, illetve felszámolásához szükséges ingyenes oltó- és kórjelző anyagokról, a járványok megelőzéséhez és elfojtásához szükséges műszaki, technikai feltételek, védőfelszerelések biztosításáról, valamint folyamatos karbantartásáról és cseréjéről,
39.1.19. megteszi a szükséges intézkedéseket élelmiszerlánc esemény esetében,
39.1.20. élelmiszer-fertőzés és -mérgezés, valamint emberről állatra vagy állatról emberre terjedő betegségek fellépése, illetve gyanúja esetén kölcsönös tájékoztatás mellett együttműködik az egészségügyi államigazgatási szervvel,
39.1.21. az Európai Unió élelmiszerekre és takarmányokra vonatkozó gyors vészjelző rendszerén keresztül Magyarországra érkező bejelentés alapján, továbbá a Magyarországon észlelt veszély esetén megteszi a szükséges intézkedéseket,
39.1.22. szervezi az ökológiai gazdálkodással előállított és a genetikailag módosított élelmiszerekkel és takarmányokkal kapcsolatos feladatok ellátását, fogadja az ezzel kapcsolatos jelentéseket,
39.1.23. ellenőrzi az ökológiai jelölés használatának jogszerűségét a gazdasági szereplőnél az előállítás, termelés, feldolgozás és forgalomba hozatal során,
39.1.24. szakterületén ellátja a mezőgazdasági termékek és élelmiszerek ökológiai gazdálkodási követelmények szerinti tanúsításával, előállításával, forgalmazásával, jelölésével és ellenőrzésével kapcsolatos feladatokat,
39.1.25. ellátja az egyes élelmiszerlánc-felügyeleti feladatok végrehajtását segítő hazai és nemzetközi informatikai rendszerek használatával és működtetésével kapcsolatos feladatokat,
39.1.26. élelmiszerlánc-felügyeleti, élelmiszer-ellenőrzési, takarmány-ellenőrzési, állatvédelmi, szabálysértési, helyszíni bírságot szabhat ki,
39.1.27. szükség esetén gondoskodik a hatósági állatorvos útján az állat-egészségügyi szolgáltatások végzéséről,
39.1.28. kapcsolatot tart a megye területén lévő települési önkormányzattal, a regionális államigazgatási hivatallal, az illetékes környezetvédelmi és közegészségügyi hatósággal, valamint a Magyar Állatorvosi Kamara területi szerveivel, más társhatóságokkal, valamint a civil szervezetekkel,
39.1.29. ellenőrzi az élelmiszer-vállalkozásoknál a felhasználásra kerülő ivóvíz, ásványvíz valamint palackozott vizek minőségének és a közegészségügyi követelmények betartását, továbbá vezeti az ezzel kapcsolatos nyilvántartásokat.

39.2. A megyei mezőgazdasági szakigazgatási hivatal ellátja a must, bor, borpárlat és egyéb borgazdasági termékek előállításával, kezelésével kapcsolatos területi állami és hatósági feladatokat, különösen:
39.2.1. ellenőrzi:
39.2.1.1. a borászati termékek származását, eredetét (térfogat, csomagolás és jelölés), a telephely, pince, üzem, raktár, kimérő működésének jogszerűségét, továbbá a jármű rakományát és a tárolás körülményeit,
39.2.1.2. a kiegészítő, segéd- és adalékanyagok használatát,
39.2.1.3. a borászati termékek csomagolása során felhasznált csomagolóanyagok megfelelőségét,
39.2.1.4. a gyártástechnológia műszaki feltételeit,
39.2.1.5. a pincekönyv szakmai tartalmát (az ellenőrzés eredményét a pincekönyvbe is be kell jegyezni),
39.2.1.6. a jogszabályban meghatározott eljárások borászati alkalmazását,
39.2.1.7. a származási bizonyítványok valóságtartalmát,
39.2.2. ellátja a bortörvény hatálya alá tartozó termékek előállítását, kiszerelését (ideértve a nem palackos kiszerelését is) és forgalomba hozását végző üzemek működésének engedélyezésével kapcsolatos ellenőrzési feladatokat,
39.2.3. elvégzi a forgalomba-hozatali eljárásban az 500 hl feletti bortételeknél a hatósági mintavételt,
39.2.4. a pincékben és a kereskedelemben – az ellenőrzési tervnek megfelelően – rendszeresen mintát vesz laboratóriumi azonosítás céljára,
39.2.5. ellátja a magántárolási, lepárlási, a mustsűrítménnyel való mustjavítási támogatási intézkedésekhez, valamint a forgalombahozatali járulék befizetésével kapcsolatban, jogszabályban előírt szakmai ellenőrzési feladatokat,
39.2.6. kiszabja a helyszíni és a minőségvédelmi bírságot, valamint jogkövetkezményt alkalmaz.

Földművelésügyi Igazgatóság

40.1. A megyei mezőgazdasági szakigazgatási hivatal a földművelésügyi igazgatóság útján ellátja a területi földművelésügyi igazgatási feladatokat, így különösen:
40.1.1. a nemzeti agrárpolitika képviseletét és érvényre juttatását a különböző szintű területekre vonatkozó (régió, megye, kistérség, település) stratégiák, koncepciók, programok és tervek kidolgozása és egyeztetése során,
40.1.2. a nemzeti támogatási rendszer működtetésével összefüggő feladatokat a vonatkozó jogszabályi előírásoknak megfelelően, aminek keretében az FVM által meghatározott időpontban jelentést ad a támogatások felhasználásáról az MgSzH Központ részére,
40.1.3. a tisztán nemzeti forrásból finanszírozott támogatások felhasználásának ellenőrzését,
40.1.4. az elemi károkkal és azok biztosításával kapcsolatos állami támogatások működtetésével összefüggő feladatokat,
40.1.5. a részarány földkiadással kapcsolatos feladatokat,
40.1.6. a növénytermesztési szakigazgatási feladatokat,
40.1.7. az állattenyésztési szakigazgatási feladatokat,
40.1.8. a halászati és vadászati igazgatási feladatokat,
40.1.9. hegyközségek törvényességi felügyeletét,
40.1.10. családi gazdaságok és integrátorok nyilvántartásba vételét, a nyilvántartás vezetését,
40.1.11. a beszerzési ár alatti értékesítés tilalmával kapcsolatos hatósági feladatokat,
40.1.12. a vadászat és halászat szakmai felügyeletét, és e téren a jogszabályokon alapuló elsőfokú hatósági feladatokat,
40.1.13. a mezőgazdasági vízgazdálkodással kapcsolatos feladatokat,
40.1.14. az állami tulajdonú forgalomképes vizek és vízi létesítmények kezelését, felügyeletét,
40.1.15. az agrár-szakoktatási feladatokat, közreműködik az agrár-tanácsadási rendszer működtetésében,
40.1.16. az MgSzH Központját elsődleges információkkal és statisztikai adatokkal az agrárágazat területi szintű működésével kapcsolatosan (regionális, megyei, települési és egyéni gazdálkodói szint),
40.1.17. a mezőőri/hegyőri szolgálat működtetésével kapcsolatos hatósági és igazgatási feladatokat,
40.1.18. a Megyei Területfejlesztési Tanácsnál, valamint a különböző területi munkabizottságoknál a külön jogszabályban foglaltak szerint jelentkező feladatokat,
40.1.19. a katasztrófavédelemmel kapcsolatos feladatokat,
40.1.20. első fokon a tagállami állampolgárok termőföld-tulajdonszerzési képességének bizonyításához előírt feladatokat (hatósági igazolás kiadása, környezettanulmány készítés, ellenőrzés)
40.1.21. véleményezi a településrendezési terveket és a helyi építési szabályzatokat,
40.1.22. vezeti a mezőgazdasági egyéni vállalkozók nyilvántartását,
40.1.23. a vízszennyezések okozta halpusztulások szakvéleményezését, szükség szerint helyszíni kivizsgálását,
40.1.24. közreműködik az Agrár-környezetgazdálkodási Információs Rendszer (AIR) működtetésében.

40.2. A megyei mezőgazdasági szakigazgatási hivatal a szervezetében működő falugazdász hálózat útján ellátja:
40.2.1. a termésbecsléssel, állapotminősítéssel, az elemi károk felmérésével, valamint az ezekhez kapcsolódó nyilvántartások vezetésével összefüggő feladatokat,
40.2.2. kiállítja és érvényesíti az őstermelői igazolványt,
40.2.3. igazolja az egyes mezőgazdasági tevékenységekhez kapcsolódó támogatások igényjogosultságát, figyelemmel kíséri a mezőgazdasági termelők által igénybe vett nemzeti agrártámogatások felhasználását,
40.2.4. részt vesz a térségfejlesztési, vízgazdálkodási és környezetvédelmi feladatok helyi szinten jelentkező ellátásában, közreműködik az MgSzH Központ által elrendelt statisztikai adatgyűjtésben, az agrárpiac szabályozásával összefüggő feladatok végrehajtásában,
40.2.5. tájékozódik a termőföld külön jogszabály szerinti hasznosítási kötelezettsége teljesítése ellenőrzésének tapasztalatairól,
40.2.6. közreműködik a kábítószer előállítására alkalmas növények termesztésének helyszíni ellenőrzési és elszámolási munkáiban,
40.2.7. elkészíti a tagállami állampolgárok termőföld-tulajdonszerzési képességének bizonyításával kapcsolatos környezettanulmányt,
40.2.8. eljár a mezőgazdaságban felhasznált gázolaj jövedékiadó-visszatérítéssel kapcsolatos ügyekben,
40.2.9. ellátja a delegált és közreműködői feladatokat, valamint az ÚMVP AKG támogatási programmal a területalapú támogatással összefüggő feladatait.

40.3. A megyei mezőgazdasági szakigazgatási hivatal ellátja a jogszabályokon alapuló első fokú vadászati hatósági és igazgatási feladatokat, így különösen:
40.3.1. a vadászterületekre kötött haszonbérleti szerződés jóváhagyását,
40.3.2. a vadászterületek nyilvántartásba vételét,
40.3.3. vadászterület határának megállapítását,
40.3.4. dönt a vadászterület legkisebb mértékétől való eltérésről,
40.3.5. ellenőrzi a vadaskert, vadaspark jogszerű üzemeltetését,
40.3.6. engedélyt ad ki vadasparkban történő eseti vadászathoz,
40.3.7. vezeti a vadászterületek nyilvántartását,
40.3.8. megteszi a vadászati jog kényszerhasznosításával kapcsolatos intézkedéseket,
40.3.9. földterületet vadászterületté minősít,
40.3.10. hatósági vadászatot rendel el,
40.3.11. felmentést ad a madarak fészkeinek elpusztítására vonatkozó tilalom alól, a természetvédelmi hatóság engedélyével
40.3.12. engedélyt ad ki apró-vadtenyésztési tevékenység folytatásához és apróvad zárttéri tartásához,
40.3.13. a vadvédelmi előírások megszegőit kötelezi a teljesítésre, illetve a mulasztó költségén való elvégzést elrendeli,
40.3.14. az idényt meghatározott területeken meghosszabbítja, illetve megrövidíti,
40.3.15. idényen belül bizonyos fajra korlátozást, tiltást írhat elő.
40.4.16. vadvédelmi, illetve állományszabályozási célból engedélyezi a hatályos jogszabályok figyelembevételével szelektív méreg alkalmazását,
40.3.17. engedélyezi a vad vadászterületek közötti szállítását, illetve a vad vadászterületre történő kiengedését.
40.3.18. tilalmi időben vadászatot engedélyezhet, rendelhet el,
40.3.19. a természetvédelmi hatóság megkeresése alapján természetvédelmi oltalom alatt álló állatfaj eseti vadászatát engedélyezheti,
40.3.20. meghatározza a vadászati kíméleti területet,
40.3.21. kíméleti területen vadászatot engedélyezhet,
40.3.22. a vadgazdálkodási üzemtervet, illetve annak módosítását jóváhagyja,
40.3.23. az éves vadgazdálkodási tervet jóváhagyja,
40.3.24. a hatósági esküt kiveszi a hivatásos vadászoktól,
40.3.25. kiadja a szolgálati igazolványt, jelvényt és hitelesített szolgálati naplót a hivatásos vadászoknak,
40.3.26. kiadja a vadazonosító jelet a vadászatra jogosultaknak,
40.3.27. ellenőrzi a vadászati napló vezetését,
40.3.28. vadászati engedélyt ad ki,
40.3.29. engedélyt ad ki fényszóróval való éjszakai vadászathoz vaddisznó és róka vadászata esetén
40.3.30. elvégzi a trófeabírálatot,
40.3.31. elrendeli a vadkárelhárítási célú hatósági vadászatot,
40.3.32. kiszabja a vadgazdálkodási bírságot és vadvédelmi bírságot,
40.3.33. vadászjegyet és vadászati engedélyt visszavonhat,
40.3.34. összeállítja a vadkárszakértők névsorát.

40.4. A megyei mezőgazdasági hivatal ellátja a jogszabályokon alapuló elsőfokú halászati hatósági és igazgatási feladatokat, így:
40.4.1. társult halászati jogosultak képviselőjét nyilvántartásba veszi, számára hatósági igazolást ad ki,
40.4.2. többségi állami tulajdonú vízterületen a tulajdonosok képviselőjét megnevezi,
40.4.3. kisebbségi állami tulajdonú vízterület esetén a tulajdonosi közösségben az államot képviseli,
40.4.4. a jogosultakról és a halászati vízterületekről nyilvántartást vezet,
40.4.5. a vízterületeket halászati vízterületté nyilvánítja,
40.4.6. a Magyar Állam halászati jogának hasznosítására pályázatot ír ki és gondoskodik annak meghirdetéséről,
40.4.7. haszonbérleti szerződésekről nyilvántartást vezet,
40.4.8. a hal természetes mozgását akadályozó létesítmény építéséhez szakhatósági hozzájárulást ad,
40.4.9. a nagy értékű természetes vízi halállományok szaporodása érdekében hallépcső építésére és működtetésére kötelezi a duzzasztóművek beruházóját,
40.4.10. kiadja és nyilvántartja az állami halász- és horgászjegyeket, valamint meghosszabbítja az állami horgászjegy érvényességét,
40.4.11. visszavonja, illetve visszatartja az állami halász- és horgászjegyet,
40.4.12. megszervezi a halászvizsgához szükséges tanfolyamot és a halászvizsgát,
40.4.13. kijelöli a horgászvizsgát lebonyolító szervezetet,
40.4.14. a horgászvizsga bevételeivel elszámol,
40.4.15. a kiadott horgászjegyekkel elszámol,
40.4.16. felmentést ad az elektromos halászat tilalma alól,
40.4.17. szakhatósági hozzájárulást ad a védett természeti területeken való elektromos halászathoz,
40.4.18. nyilvántartást vezet a minőségi üzembe helyezési vizsgával rendelkező és évente elektromos érintésvédelmi vizsgán átesett elektromos eszközökről és halászgépekről,
40.4.19. nyilvántartásba veszi a halászati szakirányú végzettséggel rendelkező jogosultat,
40.4.20. ellenőrzi a haltelepítést,
40.4.21. jóváhagyja, vagy módosítja a halgazdálkodási tervet.
40.4.22. a halászatra jogosultak éves jelentéseit bekéri és továbbítja az Adattárnak,
40.4.23. vizsgáztatja és felesketi a halőröket,
40.4.24. nyilvántartást vezet a halászati őrökről, őket szolgálati igazolvánnyal és naplóval ellátja,
40.4.25. ellátja a halőrök felügyeletét,
40.4.26. regisztrálja a halpusztulással kapcsolatos bejelentéseket, felszólítja a jogosultakat a szükséges teendők ellátására, a jogosult költségére a teendőket el is végeztetheti,
40.4.27. tilalmak és -korlátozások végrehajtása alól felmentést adhat,
40.4.28. a tilalmi időt meghosszabbíthatja, megrövidítheti, korlátozhatja a halak kifogását és a méretkorlátozás alól felmentést adhat,
40.4.29. a jogszabályinál szigorúbb méretkorlátozást vezethet be,
40.4.30. horgászverseny időtartamára a mennyiségi korlátozás alól felmentést adhat,
40.4.31. kíméleti területeket jelölhet ki,
40.4.32. gondoskodik a halászati jog gyakorlásával, vagy hasznosításával összefüggő adatok bekéréséről és az Országos Halászati Adattárnak való adatszolgáltatásról,
40.4.33. ellátja az állami támogatásokkal kapcsolatos feladatokat,
40.4.34. a halászati vízterületen és a vízparton szemlét tarthat, a halászatra jogosult irataiba betekinthet,
40.4.35. a halállományt veszélyeztető tevékenység abbahagyására szólít fel és a haltetem elszállítását ellenőrzi,
40.4.36. a kifogott halat és a kifogás eszközét visszatarthatja,
40.4.37. jogszabálysértés esetén eljár, vagy eljárást kezdeményez,
40.4.38. társadalmi halőröket bízhat meg,
40.4.39. kiveti a halgazdálkodási bírságot,
40.4.40. kiveti a halvédelmi bírságot,
40.4.41. a halászati vízterületen a halak etetését korlátozhatja vagy megtilthatja,
40.4.42. engedélyezi halfajok külföldről származó egyede és ennek továbbtenyésztéséből származó utóda telepítését.
40.5. A megyei mezőgazdasági szakigazgatási hivatal a vízgazdálkodás területén ellátja a jogszabályokon alapuló igazgatási feladatokat, így különösen:
40.5.1. a vizek mezőgazdasági célú hasznosításával kapcsolatos feladatokat,
40.5.2. a vizek kártételei elleni védelem és a védekezés feladatkörében:
40.5.2.1. a károsan sok vagy károsan kevés víz elleni tevékenység területi szintű szervezését,
40.5.2.2. a belvízvédekezésre kötelezett vízgazdálkodási társulatok belvízvédekezésének összehangolását,
40.5.2.3. a belvízvédekezés szakmai felügyeletét,
40.5.2.4. belvízvédelmi jelentések készítését, továbbítását az FVM Védelmi Törzs, Megyei Védelmi Bizottság felé,
40.5.2.5. a belvízvédekezésre kötelezett vízgazdálkodási társulatok belvízvédekezésének költségelszámolás ellenőrzését,
40.5.2.6. az elvégzett védelmi munka folyamatos ellenőrzését,
40.5.2.7. belvízvédelmi tervének elkészítését és évenkénti karbantartását,
40.5.2.8. a védelmi tervek nyilvántartását,
40.5.3. az állami tulajdonú mezőgazdasági célú vizek és vízi létesítmények üzemeltetésének, fenntartásának szervezése körében:
40.5.3.1. a fenntartási munkákkal kapcsolatos ügyintézést: pályázat befogadás, elsődleges véleményezés-felterjesztés, illetve elutasítás, szerződéskötés előkészítése,
40.5.3.2. a fenntartási munkák elindítását munkaterület-átadással, folyamatos ellenőrzést, műszaki átadások, pénzügyi elszámolás ellenőrzését és felterjesztését,
40.5.4. az állami tulajdonú mezőgazdasági célú vizek és vízi létesítmények fejlesztésének területi koordinációját,
40.5.5. elkészíti a mezőgazdasági vízgazdálkodási szakvéleményeket,
40.5.6. elkészíti a mezőgazdasági célú vizek és vízi létesítmények szakágazati alapdokumentumait, végzi a szakterületi működést megalapozó műszaki, gazdasági alapadatok nyilvántartását, aktualizálását,
40.5.7. a vízi társulatok szervezésével és szakmai felügyeletével kapcsolatos feladatokat,
40.5.8. a hivatali kezelésű és jegyzett tőkés belvízcsatornák, szivattyútelepek, egyéb műtárgyak, és öntöző csatornák felülvizsgálatát,
40.5.9. a forgalomképes állami tulajdonú vízi létesítmények vagyonkezelői szakmai feladatait (elidegenítési feltételeinek kidolgozása és a tulajdonba adás figyelemmel kísérése stb.),
40.5.10. a területi vízgazdálkodással, belvízkárok kialakulásával, elhárításával kapcsolatos panaszos bejelentések kivizsgálását,
40.5.11. közreműködik a mezőgazdasági vízgazdálkodási koncepciók készítésében,
40.5.12. közreműködik a kiemelt vízgazdálkodási programok (Duna-Tisza közi Homokhátság, Vásárhelyi-terv Továbbfejlesztése, Integrált Folyógazdálkodás, Bős-Nagymaros, Verespatak stb.) mezőgazdasági vízgazdálkodást érintő feladatainak ellátásában,
40.5.13. közreműködik a Területi Vízgazdálkodási Tanácsok munkájában.

Erdészeti Igazgatóság

41. A megyei mezőgazdasági szakigazgatási hivatal az erdészeti igazgatóság útján ellátja az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló törvény, a természet védelméről szóló törvény, valamint a külön jogszabályokban meghatározott erdészeti igazgatással összefüggő hatósági, szakhatósági, igazgatási és szervezési feladatokat, így különösen:

41.1. összeállítja a körzeti erdőterv-rendeletekre vonatkozó javaslatokat,

41.2. elkészíti a körzeti erdőterveket,

41.3. vezeti
41.3.1. az Országos Erdőállomány Adattárat,
41.3.2. az erdőgazdálkodói nyilvántartást,
41.3.3. az erdészeti és jogosult erdészeti szakszemélyzet-nyilvántartást,
41.3.4. az erdei közjóléti létesítmény nyilvántartást,
41.3.5. az erdei lovaglásra és járműközlekedésre kijelölt utak nyilvántartását, valamint
41.3.6. az erdőfelújítási biztosítékok előírásáról, teljesítéséről és felszabadításáról szóló nyilvántartást,
41.4. ellátja az erdészeti hatóság feladatkörébe tartozó nyilvántartásokhoz kapcsolódó adatszolgáltatási feladatokat,
41.5. gondoskodik az erdészeti szakszemélyzet és jogosult erdészeti szakszemélyzet esküjének letételéről, valamint szolgálati igazolvánnyal és jelvénnyel való ellátásáról,
41.6. ellátja az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló törvény szerint nyilvánosság biztosítása szempontjából jelentősnek minősülő erdőgazdálkodási tevékenységek közzétételével és egyeztetésével kapcsolatos feladatokat,
41.7. végrehajtja az erdészeti hatósági és igazgatási munkával kapcsolatos terepi felvételeket, helyszíni szemléket és ellenőrzéseket,
41.8. az erdőt érintően közreműködik a területfejlesztési, területrendezési tervek készítésében,
41.9. ellátja az erdőterület rendeltetésének és üzemmódjának megállapításához, és megváltoztatásához kötődő feladatokat,
41.10. ellátja az erdő és fásítás, valamint a fás szárú energiaültevények telepítésének engedélyezéséhez kötődő feladatokat,
41.11. ellátja az erdőfelújításhoz, erdőneveléshez valamint az erdőszerkezet-átalakításhoz kötődő feladatokat,
41.12. ellátja az erdőt károsító hatások elleni védekezéshez kötődő hatósági feladatokat, ezen belül
41.12.1. az erdei károsítók tömeges elszaporodása esetén az erdőgazdálkodónak elrendeli az ellenük történő védekezést;
41.12.2. a védekezés elmaradása esetén kezdeményezi a közérdekű védekezés végrehajtását;
41.12.3. amennyiben az erőben tárolt faanyag kedvező feltételeket teremt a károsítók elszaporodására, kötelezi az erdőgazdálkodót annak kezelésére, illetve elszállítására
41.12.4. a vadászható állatfajok jelentős károkozása esetén kezdeményezi a vadászati hatóságnál a vadállomány apasztását;
41.12.5. eljár az erdőtűz megelőzését szolgáló szabályokat betartatása érdekében és indokolt esetben regionálisan elrendeli a tűzgyújtási tilalmat;
41.13. a körzeti erdőterv alapján határozatban megállapítja az erdőgazdálkodók jogait és kötelezettségeit,

41.14. ellátja az éves erdőgazdálkodói tevékenységhez kötődő hatósági feladatokat,

41.15. ellátja az erdészeti létesítményekhez kötődő engedélyezési feladatokat,

41.16. ellátja az erdő igénybevételéhez és megosztásához kötődő feladatokat,

41.17. ellátja az erdei haszonvételekhez kötődő igazgatási és hatósági feladatokat,

41.18. elrendel erdőgazdálkodási tevékenységet és elvégzi a hozzá kötődő feladatokat,

41.19. erdőgazdálkodási és erdővédelmi bírságot szab ki és elvégzi a hozzá kötődő feladatokat, különösen az alábbi esetekben:
41.19.1. bejelentés nélkül végzett fakitermelés esetén,
41.19.2. az erdőgazdálkodási tevékenység előzetes bejelentési kötelezettségének elmulasztása vagy a tervezett és bejelentett erdőgazdálkodási tevékenységek megsértése esetén,
41.19.3. az erdő talajában keletkezett kár megszüntetése és helyreállításának elmaradása esetén,
41.19.4. amennyiben az erdőgazdálkodó az erdőből kitermelt faanyag származásáról a szállításhoz nem, vagy nem megfelelően állít ki igazolást,
41.19.5. az erdő felújítására és a felújítás befejezésére kiszabott határidő túllépéséért,
41.19.6. az erdő szakszerű felújításának elmaradása esetén,
41.19.7. a fa kitermelésére vonatkozó előírások megsértése esetén,
41.19.8. az erdőtűz-megelőzési kötelezettségek teljesítésének elmaradása esetén,
41.19.9. bármilyen hulladéknak erdőterületen történő elhelyezése esetén,
41.19.10. erdőművelési ágban nyilvántartott földterület, engedély nélküli vagy engedélytől eltérő módon való igénybevétele esetén,
41.19.11. amennyiben az erdő természetes felújítását biztosító, az előírt állománytípust alkotó fafajok termésének a vadászható vadfajok egyedei által történő felélésével az erdő felújulása veszélybe került.

41.20. elkészíti és aktualizálja az erdőterülethez kötődő digitális térképeket,

41.21. részt vesz a nemzeti és közösségi erdészeti támogatási rendszerek működtetésében,

41.22. ellátja az erdővédelmi mérő- és megfigyelő rendszer működésével kapcsolatos operatív feladatokat, ezen belül közreműködik:
41.22.1. az erdők egészségi állapotának nagy területű felvételében,
41.22.2. a légszennyezés erdőkre gyakorolt hatásának megfigyelésében,
41.22.3. a klímaváltozás erdőkre gyakorolt hatásának megfigyelésében,
41.22.4. a vadállomány okozta károk felmérésében,
41.22.5. az erdőtörvény alapján elrendelt időszakos megfigyelő rendszerek működtetésében,
41.22.6. az Erdőtűz Információs Rendszer üzemeltetésében,

41.23. komplex térségi erdőfejlesztési és közjóléti fejlesztési terveket készít,

41.24. ellátja a fásítási és erdőtelepítési-kivitelezési tervek engedélyezésével kapcsolatos hatósági feladatokat, dönt az engedély nélküli vagy engedély nélkül telepített erdő, fásítás, önerdősülés fennmaradásáról, felszámolásáról

41.25. ellátja az erdőtelepítések és erdőfelújítások befejezetté nyilvánításával kapcsolatos hatósági feladatokat

41.26. gondoskodik az erdészeti talajlaboratórium működtetéséről.

41.27. ellátja mindazokat a feladatokat, amelyeket jogszabály a feladatkörébe utal.

1. számú Függelék a Bács-Kiskun Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzatához


Bács-Kiskun Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Szervezeti felépítése





2. számú Függelék a Bács-Kiskun Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzatához


Szabálytalanságok Kezelésének Eljárásrendje

1. Cél

Az eljárásrend célja, hogy
– hozzájáruljon a jogszabályokban és szabályzatokban meghatározott előírások megszegéséből adódó szabálytalanság kialakulásának megakadályozásához, illetőleg a szabálytalanságok ismételt előfordulásának megelőzéséhez,
– keretet biztosítson ahhoz, hogy az előírások sérülése, megsértése esetén a megfelelő állapot helyreállításra kerüljön; a hibák, hiányosságok, tévedések korrigálása, a felelősség megállapítása, az intézkedések foganatosítása megtörténjen,
– a szabálytalansággal érintett területeken szerzett tapasztalatok beépítésre kerüljenek a folyamatba épített előzetes és utólagos vezetői ellenőrzés (továbbiakban: FEUVE) rendszerbe.

2. A szabálytalanság fogalma

2.1. A szabálytalanság valamely létező szabálytól (törvény, rendelet, utasítás, szabályzat, stb.) való eltérés az államháztartás működési rendjében, a költségvetési gazdálkodás bármely gazdasági eseményében, az állami feladatellátás bármely tevékenységében az egyes műveletekben (korrigálható mulasztástól vagy hiányosságtól, a fegyelmi-, büntető-, szabálysértési-, illetve kártérítési eljárás megindítására okot adó cselekményig).

2.2. A szabálytalanság lehet szándékosan (félrevezetés, csalás, sikkasztás, megvesztegetés, szándékosan okozott szabálytalan kifizetés, stb.) vagy gondatlanságból okozott (figyelmetlenségből, hanyag magatartásból, helytelenül vezetett nyilvántartásból, stb. származó szabálytalanság), továbbá lehet egyedi vagy rendszeresen ismétlődő.

3. A szabálytalanságokkal kapcsolatos felelősség

3.1. Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény (Áht.) 97. §-a értelmében az Főigazgató felelős:
a) a feladatai ellátásához a megyei mezőgazdasági szakigazgatási hivatal vagyonkezelésébe, használatába adott vagyon rendeltetésszerű igénybevételéért;
b) az alapító okiratban előírt tevékenységek jogszabályban meghatározott követelményeknek megfelelő ellátásáért;
c) a megyei mezőgazdasági szakigazgatási hivatal gazdálkodásában a szakmai hatékonyság és a gazdaságosság követelményeinek érvényesítéséért;
d) a tervezési, beszámolási, információszolgáltatási kötelezettség teljesítéséért, annak teljességéért és hitelességéért;
e) a gazdálkodási lehetőségek és a kötelezettségek összhangjáért;
f) az intézményi számviteli rendért;
g) a folyamatba épített, előzetes és utólagos vezetői ellenőrzés, valamint a belső ellenőrzés megszervezéséért és hatékony működtetéséért.

3.2. Az Áht. 121. §-a értelmében a főigazgató felelős a megyei mezőgazdasági szakigazgatási hivatal szervezetén belül a gazdálkodásért felelős szervezeti egység által folytatott első szintű pénzügyi irányítási és ellenőrzési rendszer, a FEUVE létrehozásáért, működtetéséért és fejlesztéséért, a pénzügyminiszter által közzétett irányelvek figyelembevételével.

3.3. A szabálytalanságok megelőzésével kapcsolatosan a főigazgató felelőssége, hogy:
– a jogszabályoknak megfelelő szabályzatok alapján működjön a szervezet,
– a szabályozottságot, illetve a szabályok betartását folyamatosan kísérje figyelemmel a vezető,
– szabálytalanság esetén hatékony intézkedés szülessék, a szabálytalanság korrigálásra kerüljön annak a mértéknek megfelelően, amilyen mértéket képviselt a szabálytalanság.

3.4. Minden szervezeti egység vezetője felelős a feladatkörébe tartozó szakterületen észlelt szakmai és gazdálkodási szabálytalanságok feltárásáért, nyomon követéséért, dokumentálásáért, megelőzéséért, a felelősségre vonásért, valamint a hiányosságok megszüntetésével kapcsolatos intézkedések kezdeményezéséért és megvalósításuk ellenőrzéséért.

3.5. A tapasztalt szabálytalanságok jelzése a szolgálati út betartásával a vezető felé és megszüntetések érdekében javaslatok adása, továbbá az elrendelt intézkedések megvalósítása a megyei mezőgazdasági szakigazgatási hivatalban dolgozó valamennyi köztisztviselő, ügykezelő és munkavállaló feladata és kötelessége. A köztisztviselő fegyelmi és kártérítési felelősséggel tartozik, ha a közszolgálati jogviszonyból eredő kötelezettségét vétkesen megszegi.

4. A szabálytalanságok észlelése
A szabálytalanság észlelése a FEUVE rendszerében történhet a munkatárs és a vezető részéről egyaránt, ezen kívül származhat mind a belső, mind a külső ellenőrzéstől, valamint egyéb külső személytől is.
A szabálytalanság gyanújának szervezeten belüli észlelése esetén a szabálytalanság gyanúját alátámasztó adatok, bizonylatok, információk csatolása a tájékoztatás kötelező eleme.
Dokumentumokon alapuló ellenőrzés által feltárt szabálytalanság esetén a hiba kijavítására hiánypótlásra felszólító levél megküldésével kell felhívni a folyamatért felelős szervezeti egységet. Amennyiben a hiánypótlást követően továbbra is súlyos szabálytalanság áll fenn, helyszíni ellenőrzés elrendelését kell kezdeményezni.

– A megyei mezőgazdasági szakigazgatási hivatal valamely munkatársa által észlelt szabálytalanság
a) A szabálytalanságot észlelő munkatárs köteles értesíteni a szervezeti egység vezetőjét. Amennyiben a szervezeti egység vezetője az adott ügyben érintett, a munkatársnak a vezető felettesét, annak érintettsége estén a főigazgatót kell értesítenie. (Írásos értesítést a külön szabályzatokban lefektetett esetekben szükséges tenni.)
b) Ha az a) pontban megfogalmazottaknak megfelelően értesített személy megalapozottnak találja a szabálytalanságot, úgy erről értesíti a főigazgatót.
c) Valamennyi felettes és a főigazgató érintettsége esetén közvetlenül a felügyeleti szerv vezetőjét kell értesíteni.
A szervezeti egység vezetőjének kötelessége gondoskodni a megfelelő intézkedések meghozataláról, illetve köteles az intézkedések megvalósítását figyelemmel kísérni a szabálytalanság megszüntetéséig. Amennyiben a szabálytalanság saját hatáskörében nem szüntethető meg, köteles értesíteni a felettes vezetőt, aki a jogszabályokban és a Szervezeti és Működési Szabályzatban foglaltaknak megfelelően köteles gondoskodni a megfelelő intézkedések meghozataláról, illetve indokolt esetben a szükséges eljárások megindításáról.
A szabálytalanság jelentésekor ki kell térni arra, hogy:
– mi a szabálytalanság pontos tartalma;
– milyen normától való eltérésről van szó;
– elévülési időn belül észlelték-e a szabálytalanságot;
– a szabálytalanság mely területet érinti;
– van-e enyhítő körülmény (pl. a határidő túllépését váratlan, elháríthatatlan külső akadály fellépése okozta, a hibás elszámolást informatikai hiba okozta, stb.);
– a szabálytalanság gyanúja dokumentumokon alapuló vagy helyszíni ellenőrzés következtében merült fel;
– korrigálható-e a szabálytalanság;
– pénzbeli juttatást érintő szabálytalanság esetén van-e reális lehetőség a visszakövetelésre – amennyiben igen, megtörténtek-e az ahhoz szükséges intézkedések;
– amennyiben kártérítési igény merül fel, foganatosították-e az ahhoz szükséges intézkedéseket.
Amennyiben nem a folyamatba épített ellenőrzés során észlelnek egy szabálytalanságot, azt is meg kell vizsgálni, hogy a folyamatba épített ellenőrzés miért nem tárta fel a hiányosságot (pl. a kontroll tevékenységek nem megfelelő szervezése, végrehajtásának hiányossága; emberi mulasztás; rendszerhiba; előírások be nem tartása, stb.).

– A főigazgató által észlelt szabálytalanság
A főigazgató, illetve a szervezeti egységek vezetőinek észlelése alapján a feladat, hatáskör és felelősségi rendnek megfelelően kell intézkedést hozni a szabálytalanság korrigálására, megszüntetésére.

– Az MgSzH belső ellenőrzése által észlelt szabálytalanság
Amennyiben a belső ellenőr ellenőrzési tevékenysége során szabálytalanságot tapasztal, a költségvetési szervek belső ellenőrzéséről szóló 193/2003. (XI. 26.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Ber.) rendelkezéseinek megfelelően jár el. A megyei mezőgazdasági szakigazgatási hivatalnak intézkedési tervet kell kidolgoznia a belső ellenőrzés megállapításai alapján, az intézkedési tervet végre kell hajtania. Az intézkedési terv végrehajtását az ellenőrzött szerv, illetve szervezeti egység vezetője az általa éves bontásban vezetett nyilvántartás segítségével nyomon követi.
A szabálytalanság belső ellenőrzés által történő feltárásakor külön kell vizsgálni az alábbiakat:
– miért nem tárta fel a FEUVE rendszer a szabálytalanságot és az azt lehetővé tevő tényezőket;
– amennyiben a FEUVE rendszer feltárta a szabálytalanságot vagy az azt lehetővé tevő tényezőket, az érintett szervezeti egység vezetője miért nem tette meg a megelőzéshez, illetve a káros következmények csökkentéséhez szükséges intézkedéseket;
– ha a szükséges intézkedéseket megtette a vezető, miért nem érte el a kívánt hatást;
– volt-e korábban olyan vizsgálat, amelynek fel kellett volna tárnia a szabálytalanságot.

– Külső ellenőrzési szerv által észlelt szabálytalanság
A külső ellenőrzési szerv szabálytalanságra vonatkozó megállapításait az ellenőrzési jelentés tartalmazza. A büntető-, szabálysértési, kártérítési, illetve fegyelmi eljárás megindítására okot adó cselekmény, mulasztás vagy hiányosság gyanúja esetén az ellenőrző szervezet a működését szabályozó törvény, rendelet alapján jár el (pl. ÁSZ, az EU ellenőrzést gyakorló szervei stb.). A szabálytalanságra vonatkozó megállapítások alapján a megyei mezőgazdasági szakigazgatási hivatalnak intézkedési tervet kell kidolgozni.

– Egyéb külső személy által észlelt szabálytalanság
Amennyiben egyéb külső személy (pl. szerződéses ügyfél, társszervezet vagy ügyfél) jelzi a szabálytalanságot, a szervezeti egység vezetőjének a bejelentést érdemben kell megvizsgálnia. Ezekben az esetekben javasolt (a szabálytalanság kivizsgálásának eredményétől függően) írásban visszaigazolást tenni az észlelő személy felé (amennyiben személye ismert). Egyebekben az eljárás megegyezik a költségvetési szerv munkatársa által észlelt szabálytalansági eljárással.

5. A szabálytalanság észlelését követő szükséges intézkedések, eljárások megindítása

5.1. A megyei mezőgazdasági szakigazgatási hivatal vezetői felelősek – a jogszabályokban, illetőleg a Szervezeti és Működési Szabályzatban előírt hatásköri feladataiknak megfelelően – a szükséges intézkedések végrehajtásáért. Az intézkedések végrehajtására határidőt kell szabni.

5.2. A főigazgató a szabálytalanság észlelése foglaltak alapján a hatáskörébe tartozó szabálytalanságok esetén a következő intézkedéseket teheti:
– vizsgálat elrendelése a tényállás tisztázására. A vizsgálatban való részvételre munkatársakat, indokolt esetben külső szakértőt is felkérhet a munkajogi szabályok betartásával. A vizsgálat következménye lehet további vizsgálat elrendelése is akkor, ha a szabálytalanság megállapítását követően a felelősség meghatározása és/vagy a hasonló esetek megelőzése érdekében szükséges intézkedések megtételéhez nem elegendő a rendelkezésre álló információ. A vizsgálat eredményét jegyzőkönyvbe kell foglalni, szabálytalanság megállapítása esetén a szükséges intézkedést meg kell hozni,
– fegyelmi vétség elkövetésének alapos gyanúja esetén, illetve ha a szabálytalanság következtében kár keletkezik, fegyelmi-, illetve kártérítési eljárás elrendelése. A fegyelmi, illetve kártérítési felelősséget a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvénynek (Ktv.) a fegyelmi eljárásra irányadó szabályai alapján lefolytatott eljárás keretében kell megállapítani,
– büntető- vagy szabálysértési ügyekben az arra illetékes szervek (ügyészség, rendőrség) értesítése (feljelentés, bejelentés) annak érdekében, hogy megalapozottság esetén az illetékes szerv a megfelelő eljárásokat megindítsa.

6. A szabálytalansággal kapcsolatos eljárás (intézkedés) nyomon követése
A főigazgató a szabálytalansággal kapcsolatos eljárás (intézkedés) nyomon követése során:
– nyomon követi az elrendelt vizsgálatokat, a meghozott döntések, illetve a megindított eljárások helyzetét;
– figyelemmel kíséri az általa és a vizsgálatok során készített javaslatok végrehajtását;
– a feltárt szabálytalanság típusa alapján beazonosítja a további „szabálytalanság-lehetőségeket” (hasonló projektek, témák, kockázatok meghatározása), információt szolgáltat a belső ellenőrzés számára, elősegítve annak folyamatban lévő ellenőrzéseit, valamint az ellenőrzési környezetre és a vezetési folyamatokat érintő eseményekre való nagyobb rálátást;
– értékeli a megtett intézkedések hatását és hatékonyságát.
Az intézkedést elrendelő vezető is köteles nyomon követni a végrehajtást.
Amennyiben az intézkedések végrehajtása során megállapításra kerül, hogy a foganatosított intézkedések nem elég hatékonyak és eredményesek, a szabálytalansággal érintett terület vezetőjét, valamint annak felettesét írásban értesíteni kell a további intézkedések meghozatala érdekében. A szabálytalanság korrigálása esetén nincs további teendő. A szabálytalanság fennállása esetén újabb intézkedést kell hozni, illetve kezdeményezni.

7. A szabálytalansággal kapcsolatos eljárás (intézkedés) nyilvántartásának feladatai

7.1. A szabálytalansággal kapcsolatos – a Szervezeti és Működési Szabályzatban valamint az ügyrendekben szabályozott rendes ügymenet során keletkezett dokumentumoktól – elkülönített nyilvántartás vezetése annál a szervezeti egységnél történik (minimum igazgatósági szinten), ahol a szabálytalanság történt, ezért a szervezeti egység vezetője a felelős. Ennek során:
– gondoskodik a szabálytalansággal kapcsolatban keletkezett iratanyagok nyilvántartásának naprakész vezetéséről, továbbá
– az elkülönített, szabálytalansággal kapcsolatos nyilvántartásban a kapcsolódó írásos dokumentumok iktatásáról és gyűjtéséről,
– nyilvántartja a megtett intézkedéseket és az azokhoz kapcsolódó határidőket,
– a pályázati úton felhasználásra kerülő források, költségvetési előirányzatok tekintetében figyelembe veszi a külön jogszabályokban foglalt előírásokat.

7.2. A nyilvántartás az alábbi – tárgyévet követő évre vonatkozó ellenőrzési terv elkészítéséhez szükséges kockázatelemzés alapjául is szolgáló – információkat tartalmazza:
– a szabálytalanság típusa (büntető-, szabálysértési, fegyelmi vagy kártérítési eljárásra okot adó),
– a szabálytalanság rövid leírása,
– a kapcsolódó lezárult eljárás eredménye,
– az érintettek száma, beosztása,
– az esetleges kár mértéke,
– a szabálytalanság kezelése érdekében tett intézkedések leírása.

7.3. Ha a főigazgató a szabálytalansággal kapcsolatban rendelkezésére álló információk alapján fegyelmi vagy kártérítési eljárás lefolytatását rendeli el, akkor a szabálytalansággal érintett szervezeti egység vezetőjének kötelessége továbbítani a szabálytalansággal összefüggésben keletkezett dokumentumok másolatát a Humánpolitikai és Jogi Önálló Osztály felé.

7.4. A Humánpolitikai és Jogi Önálló Osztály előkészíti, koordinálja és nyilvántartja a főigazgató által elrendelt, a szabálytalanságokkal kapcsolatos fegyelmi és kártérítési ügyeket. A fegyelmi és a kártérítési eljárásban keletkező dokumentumok nyilvántartása során gondoskodik azok elkülönített, naprakész és pontos vezetéséről.

7.5. Ha a főigazgató a szabálytalansággal kapcsolatban rendelkezésére álló információk alapján szabálysértési vagy büntető feljelentés megtételét tartja szükségesnek, akkor a szabálytalansággal érintett szervezeti egység vezetőjének kötelessége továbbítani a szabálytalansággal összefüggésben keletkezett dokumentumok másolatát a Humánpolitikai és Jogi Önálló Osztály felé.

7.6. A Humánpolitikai és Jogi Önálló Osztály a megyei mezőgazdasági szakigazgatási hivatal feladatait érintően előkészíti és koordinálja, és nyilvántartja a megyei mezőgazdasági szakigazgatási hivatal által kezdeményezett, szabálytalanságokkal kapcsolatos szabálysértési és büntető ügyeket. A szabálysértési- és büntetőeljárásban keletkező dokumentumok nyilvántartása során gondoskodik azok elkülönített, naprakész és pontos vezetéséről.

7.7. A fegyelmi vagy kártérítési eljárás határozatát a Humánpolitikai és Jogi Önálló Osztály tartja nyilván a szabálytalansággal érintett köztisztviselő, ügykezelő vagy munkavállaló személyi anyagában – a Ktv.-ben meghatározott ideig.

8. Jelentési kötelezettségek
A belső ellenőrzés által végzett ellenőrzések ellenőrzési jelentései alapján az ellenőrzöttnek intézkedési tervet kell készítenie (Ber. 29. §).
A főigazgatónak az éves ellenőrzési jelentésben kell számot adnia az ellenőrzési tevékenység fejlesztésére vonatkozó javaslatokról (Ber. 31. § (3) bekezdés bb) pont).
A külső ellenőrzés által végzett ellenőrzések ellenőrzési jelentései alapján is intézkedési tervet kell készítenie az ellenőrzött szervnek és tájékoztatnia kell a költségvetési szerv vezetőjét.
A belső és külső ellenőrzési jelentés megállapításai, javaslatai alapján végrehajtott intézkedésekről, a végre nem hajtott intézkedésekről és azok indokáról az ellenőrzött szerv, illetve szervezeti egység vezetője évente beszámolót készít.
A külső ellenőrzési szervek az ellenőrzésük során megállapított szabálytalanságokkal kapcsolatban megtett intézkedésekről jelentési kötelezettséget írhatnak elő a megyei mezőgazdasági szakigazgatási hivatal számára. E jelentési kötelezettségeket a megyei mezőgazdasági szakigazgatási hivatal érintett szervezeti egységei kötelesek a munkatervükbe beépíteni. Ha erre a jelentés elkészítésének határideje, vagy egyéb ok miatt nem kerül sor, a kötelezettséget munkaterven kívüli feladatként kell a külső ellenőrzési szerv által előírt határidőre teljesíteni. A Belső Ellenőrzési Önálló Osztály a külső ellenőrzési szerv által előírt jelentési kötelezettség teljesítése érdekében folyamatosan figyelemmel kíséri a szabálytalanságokkal kapcsolatos feladatok intézkedési tervben történő megjelenítését, a feladatok teljesítését és a határidők betartását, ezekkel kapcsolatban megteszi a szükséges intézkedéseket.
1

Az utasítást a 10/2010. (XI. 22.) VM utasítás 2. pont c) alpontja hatályon kívül helyezte 2010. november 22. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére