• Tartalom

2/2009. (I. 16.) FVM rendelet

2/2009. (I. 16.) FVM rendelet

a vadgazdálkodáshoz kapcsolódó tevékenységek csekély összegű (de minimis) támogatásáról szóló 27/2008. (III. 12.) FVM rendelet módosításáról

2009.01.17.

A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény 81. § (3) bekezdés a) pontjában, valamint a (4) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, valamint a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter feladat- és hatásköréről szóló 162/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet 1. § a) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva a következőket rendelem el:

1. § A vadgazdálkodáshoz kapcsolódó tevékenységek csekély összegű (de minimis) támogatásáról szóló 27/2008. (III. 12.) FVM rendelet (a továbbiakban: R.) 6. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(2) A pályázatok benyújtására nyitva álló határidő jogvesztő hatályú. A pályázat kiegészítésére, illetve hiánypótlásra e határidő utolsó napjáig van lehetőség. A határidőn túl benyújtott, formailag vagy tartalmilag hiányos, illetve a valótlan adatot közlő pályázatok érdemi elbírálás nélkül elutasításra kerülnek. Ugyancsak elutasításra kerülnek azok a pályázatok, amelyek esetében a pályázó a pályázat kiírását megelőző öt évben az államháztartás bármely alrendszeréből folyósított támogatást a támogatási szerződésben megjelölt céltól részben vagy egészben eltérő célra használta fel, vagy arról nem nyújtott be elszámolást, illetve a benyújtott elszámolást a vadászati hatóság nem fogadta el.”

2. § Az R. 7. § (4)–(5) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(4) A pályázatot két eredeti példányban a vadászterület fekvése szerint illetékes vadászati hatósághoz kell benyújtani.
(5) A vadászati hatóság áttekinti a pályázatokat, majd a benyújtott pályázatok összesített forrásigényét az esetleges javaslatokkal együtt a benyújtási határidő lejártát követő 30 napon belül továbbítja a miniszternek. A vadászati hatóság az összesített forrásigényen belül külön bontásban szerepelteti a különleges rendeltetésű, valamint a fogoly repatriációs vadászterületekre vonatkozó támogatási igény összegét.”

3. § Az R. 8. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

8. § (1) A rendelkezésre álló forrás, a beérkezett igény, valamint a vadászati hatóság javaslatai alapján a miniszter dönt a megyei keretösszegek nagyságáról. A vadászati hatóság a pályázat tartalma és a rendelkezésre álló keretösszeg alapján hozza meg döntését. A döntés vonatkozhat a támogatás odaítélésére, a támogatás mértékének csökkentésére, illetve a pályázat elutasítására.
(2) Az elbírálás során előnyt élveznek az élőhely megőrzését, védelmét, fejlesztését szolgáló tartós hatású, természetközeli vadgazdálkodási beavatkozások megvalósítását célzó pályázatok, a 7. § (1) bekezdés a), b), f) és i) pontjaiban felsorolt feladatok vállalása.”

4. § Az R. 9. § (2)–(3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(2) A pályázatot két eredeti példányban a pályázó székhelye szerint illetékes vadászati hatósághoz kell benyújtani.
(3) A vadászati hatóság áttekinti a pályázatokat, majd a benyújtott pályázatok összesített forrásigényét – az esetleges javaslatokkal együtt – a benyújtási határidő lejártát követő 30 napon belül továbbítja a miniszternek.”

5. § Az R. 10. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) A pályázat benyújtóját a 8. § (1) bekezdése, valamint a 9. § (4) bekezdése szerinti döntésről, annak meghozatalától számított 60 napon belül a vadászati hatóság értesíti.”

6. § Az R. 11. §-a a következő (7) bekezdéssel egészül ki:

„(7) A vadászati hatóság a mindkét fél részéről aláírt támogatási szerződésekből az aláírást követő 30 napon belül két eredeti példányt köteles megküldeni a miniszternek.”

7. § Az R. 12. § (3)–(4) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(3) A megkötött támogatási szerződésnek megfelelően a kifizetési kérelmet a pályázónak a tevékenység megvalósulását követő 60 napon belül – de legkésőbb a támogatási szerződésben meghatározott elszámolási határidőig – kell benyújtania. A kifizetési kérelmet a támogatási szerződésben meghatározott helyre az előírt mellékletekkel és bizonylatokkal együtt kell benyújtani.
(4) A beérkező kifizetési kérelmekről a vadászati hatóság teljesítés-igazolást állít ki, és azt 30 napon belül megküldi a miniszternek.”

8. § (1) Ez a rendelet – a (2) bekezdésben foglaltak kivételével – a kihirdetését követő napon lép hatályba azzal, hogy rendelkezéseit a folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

(2) Az 1–7. § a kihirdetését követő harmadik napon lép hatályba azzal, hogy rendelkezéseit a hatálybalépését követően benyújtott pályázatokra kell alkalmazni.

9. § Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a falumegújításra és -fejlesztésre igénybe vehető támogatások részletes feltételeiről szóló 135/2008. (X. 18.) FVM rendelet (a továbbiakban: 135/2008. FVM rendelet) 3. § (1) bekezdés b) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

[(1) Támogatás vehető igénybe:]

b) a település környezetét és megjelenését javító kisléptékű infrastruktúra-fejlesztések a 4. és 5. számú mellékletben felsorolt települések területén (a továbbiakban: 2. célterület):
ba) védelem alatt nem álló közparkok,
bb) pihenőhelyek,
bc) sétautak, ide nem értve az utak mentén elhelyezkedő járdákat,
bd) az a) pontban meghatározott útvonalak mentén zöld felületek, látvány és használati térelemek
kialakítására, meglévők fejlesztésére;”

10. § (1) A 135/2008. FVM rendelet 1. számú melléklete e rendelet 1. számú melléklete szerint módosul.

11. § Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a turisztikai tevékenységek ösztönzéséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 137/2008. (X. 18.) FVM rendelet 5. § (10) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(10) A 4. § (3) bekezdés b) pont ba) alpontja alapján jogosult támogatást igényelni az a nonprofit szervezet, amely vállalja, hogy a támogatás megítélését követően az első kifizetési kérelem benyújtásának időpontjáig az 1997. évi CLVI. törvény 3. §-a szerinti közhasznúsági nyilvántartásba veteti magát és tevékenységét ekként végzi.”

1. számú melléklet a 2/2009. (I. 16.) FVM rendelethez


I. A 135/2008. FVM rendelet 1. számú mellékletének „1.58 Göcsej-Hegyhát Leader Egyesület területén alkalmazandó pontozás” című táblázat 3. célterülethez tartozó részének helyébe a következő táblázat lép:

3. célterület:

Értékelési szempont megnevezése

Értékelés módja

Értékeléshez rendelhető pontszám

Szakmai

1.A beruházás megvalósulási helye:

Tervdokumentáció alapján

 

– a beruházás leromlott állapotban lévő épületben, területen vagy használaton kívüli épületben, területen valósul meg

 

4 pont

– a beruházás részben leromlott állapotban lévő épületben, területen vagy használaton kívüli épületben, területen valósul meg

 

3 pont

– a beruházás egyéb területen valósul meg

 

2 pont

2.A beruházás bemutatása:

Tervdokumentáció alapján

Max. 7 pont adható!

– közművesített, fedetlen elárusítóhelyek kialakítására irányul

 

4 pont

– közművesített, fedett elárusító helyek kialakítására irányul

 

2 pont

– üzlet helyiség kialakítására irányul

 

1 pont

3.A helyi piac működése:

Kérelem alapján

 

– folyamatosan, a hét minden napján nyitva tart

 

3 pont

– hetente 4–6 napon nyitva tart

 

2 pont

– hetente max. 3 napon nyitva tart

 

0 pont

4.Partnerség:

Kérelem alapján, együttműködési megállapodás

 

– a beruházás több település szakmai és pénzügyi összefogásával valósul meg

 

3 pont

– a beruházás több település szakmai vagy pénzügyi összefogásával valósul meg

 

2 pont

– a beruházás összefogás nélkül valósul meg

 

0 pont

5.A beruházásnak helyt adó település lélekszáma:
– 2500 fő feletti
– 1001–2500 fő
– 1000 fő alatti

A kérelem benyújtásának évében január 1-jén hatályos KSH adatok alapján (települési lakosság-
szám több település összefogásával megvalósuló fejlesztés esetén összeadódik)


4 pont
3 pont
1 pont

6. A beruházás akadálymentesítésére is sor kerül:

Tervdokumentáció

 

– összes, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élő számára is biztonságosan használhatóvá válik)

 

4 pont

– sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében, vagy nem teljes akadálymentesítés történik

 

2 pont

– nem történik akadálymentesítés

 

0 pont

 

Összesen:

25 pont


II. A 135/2008. FVM rendelet 1. számú mellékletének „1.69 Mezőföldi Híd Térségfejlesztő Egyesület területén alkalmazandó pontozás:” című táblázat 3. célterülethez tartozó részének helyébe a következő táblázat lép:

3. célterület:

Értékelési szempont megnevezése

Értékelés módja

Értékeléshez rendelhető pontszám

Szakmai

1.A beruházás megvalósulási helye:

Tervdokumentáció alapján

 

– a beruházás leromlott állapotban lévő épületben, területen vagy használaton kívüli épületben, területen valósul meg

 

4 pont

– a beruházás részben leromlott állapotban lévő épületben, területen vagy használaton kívüli épületben, területen valósul meg

 

3 pont

– a beruházás egyéb területen valósul meg

 

2 pont

2.A beruházás bemutatása:

Tervdokumentáció alapján

Max. 7 pont adható!

– közművesített, fedetlen elárusítóhelyek kialakítására irányul

 

4 pont

– közművesített, fedett elárusító helyek kialakítására irányul

 

2 pont

– üzlet helyiség kialakítására irányul

 

1 pont

3.A helyi piac működése:

Kérelem alapján

 

– folyamatosan, a hét minden napján nyitva tart

 

3 pont

– hetente 4–6 napon nyitva tart

 

2 pont

– hetente max. 3 napon nyitva tart

 

0 pont

4.Partnerség:

Kérelem alapján, együttműködési megállapodás

 

– a beruházás több település szakmai és pénzügyi összefogásával valósul meg

 

3 pont

– a beruházás több település szakmai vagy pénzügyi összefogásával valósul meg

 

2 pont

– a beruházás összefogás nélkül valósul meg

 

0 pont

5.A beruházásnak helyt adó település lélekszáma:
– 2500 fő feletti
– 1001–2500 fő
– 1000 fő alatti

A kérelem benyújtásának évében január 1-jén hatályos KSH adatok alapján (települési lakosság-
szám több település összefogásával megvalósuló fejlesztés esetén összeadódik)


4 pont
3 pont
1 pont

6. A beruházás akadálymentesítésére is sor kerül:

Tervdokumentáció

 

– összes, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élő számára is biztonságosan használhatóvá válik)

 

4 pont

– sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében, vagy nem teljes akadálymentesítés történik

 

2 pont

– nem történik akadálymentesítés

 

0 pont

 

Összesen:

25 pont


III. A 135/2008. FVM rendelet 1. számú mellékletének „1.72 Őrség Határok Nélkül Egyesület területén alkalmazandó pontozás:” című táblázat 3. célterülethez tartozó részének helyébe a következő táblázat lép:

3. célterület:

Értékelési szempont megnevezése

Értékelés módja

Értékeléshez rendelhető pontszám

Szakmai

1.A beruházás megvalósulási helye:

Tervdokumentáció alapján

 

– a beruházás leromlott állapotban lévő épületben, területen vagy használaton kívüli épületben, területen valósul meg

 

4 pont

– a beruházás részben leromlott állapotban lévő épületben területen vagy használaton kívüli épületben, területen valósul meg

 

3 pont

– a beruházás egyéb területen valósul meg

 

2 pont

2.A beruházás bemutatása:

Tervdokumentáció alapján

Max. 7 pont adható!

– közművesített, fedetlen elárusítóhelyek kialakítására irányul

 

4 pont

– közművesített, fedett elárusító helyek kialakítására irányul

 

2 pont

– üzlet helyiség kialakítására irányul

 

1 pont

3.A helyi piac működése:

Kérelem alapján

 

– folyamatosan, a hét minden napján nyitva tart

 

3 pont

– hetente 4–6 napon nyitva tart

 

2 pont

– hetente max. 3 napon nyitva tart

 

0 pont

4.Partnerség:

Kérelem alapján, együttműködési megállapodás

 

– a beruházás több település szakmai és pénzügyi összefogásával valósul meg

 

3 pont

– a beruházás több település szakmai vagy pénzügyi összefogásával valósul meg

 

2 pont

– a beruházás összefogás nélkül valósul meg

 

0 pont

5. A beruházásnak helyt adó település lélekszáma:
– 2500 fő feletti
– 1001–2500 fő
– 1000 fő alatti

A kérelem benyújtásának évében január 1-jén hatályos KSH adatok alapján (települési lakosság-
szám több település összefogásával megvalósuló fejlesztés esetén összeadódik)


4 pont
3 pont
1 pont

6. A beruházás akadálymentesítésére is sor kerül:

Tervdokumentáció

 

– összes, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés akadálymentesítésére sor kerül (teljes, nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élő számára is biztonságosan használhatóvá válik)

 

4 pont

– sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében, vagy nem teljes akadálymentesítés történik

 

2 pont

– nem történik akadálymentesítés

 

0 pont

 

Összesen:

25 pont

2. számú melléklet a 2/2009. (I. 16.) FVM rendelethez


Elszámolható kiadások

1. A védelem alatt nem álló épületek külső felújítása esetén:

1.1. épület és építmények külső felújításához kapcsolódó, alapterület növekedéssel nem járó építési munkák;
1.2. az 1.1. pontban foglalt fejlesztéssel érintett épülethez kapcsolódó, önállóan nem támogatható kiadások:
1.2.1. külső nyílászáróinak cseréje, beépítése
1.2.2. épület szigetelése;
1.3. a 23/2007. (IV. 17.) FVM rendelet 3. számú melléklete e rendelet tekintetében kiegészül a TEAOR 7220 Társadalomtudományi, humán kutatás, fejlesztés megnevezésű kiadással, mely a beruházás összes elszámolható kiadásának 6%-ában, maximálisan 6 000 000 Ft érdekében számolható el;
1.4. fás szárú, lágyszárú növények beszerzése és telepítése, parkosítás;
1.5. meglévő és új parkok beépített öntözőrendszerének kiépítése, fejlesztése;
1.6. sétaút és térburkolat kialakítása, fejlesztése;
1.7. tereprendezéshez és a fenti elemek beépítéséhez, fejlesztéséhez és kisléptékű infrastruktúra-fejlesztéshez kapcsolódó építési munkák;
1.8. használati térelemek beszerzésére, meglévők fejlesztésére;
1.9. látvány térelemek beszerzésére, meglévők fejlesztésére;
1.10. építmények.

2. A település környezetét és megjelenését javító fejlesztések kialakítása, meglévők fejlesztése esetén:

2.1. használati térelemek beszerzése, meglévők fejlesztésére;
2.2. látvány térelemek beszerzése, meglévők fejlesztésére;
2.3. információs és üdvözlő táblák beszerzése, meglévők fejlesztésére;
2.4. fás szárú, lágyszárú növények beszerzése és telepítése, parkosítás;
2.5. meglévő és új parkok beépített öntözőrendszerének kiépítése, fejlesztése;
2.6. sétaút és térburkolat kialakítása, fejlesztése;
2.7. tereprendezéshez és a fenti elemek beépítéséhez és kisléptékű infrastruktúra-fejlesztéshez kapcsolódó építési munkák;
2.8. a 23/2007. (IV. 17.) FVM rendelet 3. számú melléklete e rendelet tekintetében kiegészül a TEAOR 7220 Társadalomtudományi, humán kutatás, fejlesztés megnevezésű kiadással, mely a beruházás összes elszámolható kiadásának 6%-ában, maximálisan 6 000 000 Ft érdekében számolható el;
2.9. építmények.

3. Új piacok létrehozása, meglévők fejlesztése, bővítése, az előírásoknak történő megfeleltetése esetén:

3.1. épület- és építmény-építés, -felújítás, -átalakítás és -korszerűsítés, ehhez kapcsolódó épületgépészet;
3.2. mérlegelést, illetve ki- és berakodást segítő eszközök, gépek berendezések;
3.3. a 23/2007. (IV. 17.) FVM rendelet 3. számú melléklete e rendelet tekintetében kiegészül a TEAOR 7220 Társadalomtudományi, humán kutatás, fejlesztés megnevezésű kiadással, mely a beruházás összes elszámolható kiadásának 6%-ában, maximálisan 6 000 000 Ft érdekében számolható el.

4. Kültéri játszóterek kialakítása, meglévők korszerűsítése esetén:

4.1. játszótéri eszközök és használati térelemek beszerzése, meglévőek korszerűsítésére;
4.2. kerítés, térburkolat beszerzése;
4.3. információs tábla beszerzése;
4.4. fás szárú, lágyszárú növények beszerzése és telepítése, parkosítás;
4.5. tereprendezéshez és a fenti elemek beépítéséhez és kisléptékű infrastruktúra-fejlesztéshez kapcsolódó építési munkák;
4.6. TEAOR 7220 Társadalomtudományi, humán kutatás, fejlesztés
02 a kutatás és kísérleti fejlesztés a humán tudományok területein.

5. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap társfinanszírozásában megvalósuló támogatások igénybevételének általános szabályairól szóló 23/2007. (IV. 17.) FVM rendelet (a továbbiakban: Vhr.) 31. §-ában meghatározott egyéb elszámolható kiadások.”
  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére