• Tartalom

18/2009. (III. 6.) FVM rendelet

18/2009. (III. 6.) FVM rendelet

az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból támogatott intézkedések monitoring adatszolgáltatási rendjére vonatkozó részletes szabályokról1

2016.01.16.

A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény 81. § (3) bekezdésének a) és g) pontjaiban kapott felhatalmazás alapján, a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter feladat- és hatásköréről szóló 162/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet 1. §-ának b) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva a következőket rendelem el:

1. § (1) A rendelet célja a monitoring adatok egységes rendszer alapján történő adatszolgáltatási kereteinek meghatározása.

(2)2

(3) A rendelet hatálya kiterjed

a) az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap (a továbbiakban: Alap) által társfinanszírozott Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (a továbbiakban: Program) keretében igénybe vett támogatások felhasználására vonatkozó monitoring adatszolgáltatásra;

b) az Alapból finanszírozott Nemzeti Vidékfejlesztési Terv azon intézkedései keretében igénybe vett támogatások felhasználására vonatkozó monitoring adatszolgáltatásra, amelyek az 1698/2005/EK tanácsi rendeletben előírt vidékfejlesztési támogatásra történő átmenet szabályainak megállapításáról szóló 1320/2006/EK bizottsági rendelet (2006. szeptember 5.) szerinti áthúzódó tételeknek minősülnek.

2. §3 E rendelet alkalmazásában:

1.4 adatszolgáltatás: a Program célkitűzéseihez viszonyított előrehaladás, hatékonyság és eredményesség mérése érdekében az ügyfelek általános gazdálkodási adataira, valamint az általuk megvalósított műveletek pénzügyi és fizikai megvalósítására vonatkozó monitoring indikátor adatok jelentése;

2. indikátor: a Program keretében támogatott művelettel elérendő célkitűzések, valamint a célkitűzésekhez viszonyított előrehaladás, hatékonyság és eredményesség mérésére szolgáló pénzügyi, fizikai, logikai mutatók és szöveges értékelés;

3. működtetési kötelezettség: a támogatott művelet, a művelet támogatása igénybevételének feltételeire irányadó jogszabályok által meghatározott időtartamra előírt rendeltetésszerű használat, üzemeltetési kötelezettség;

4. fenntartási kötelezettség: a támogatott művelet, a művelet támogatása igénybevételének feltételeire irányadó jogszabályok által meghatározott időtartamra előírt fenntartási, megtartási kötelezettség;

5.5 KR dokumentum: az adatszolgáltatás tartalmát és az elektronikus benyújtás adatait hitelesen tartalmazó elektronikus dokumentum, amelyet a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (a továbbiakban: MVH) az adatszolgáltatási kérelem beérkezésének visszaigazolásaként az ügyfél ügyfélkapuján található értesítési tárhelyre a központi elektronikus szolgáltató rendszeren (KR) keresztül megküld;

6.6

7.7 ügyfél: az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó támogatások tekintetében támogatási szerződéssel vagy jogerős támogatási határozattal rendelkező személy vagy szervezet;

8.8 kamarai meghatalmazott: a Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamara munkavállalója, aki az agrár-vidékfejlesztési támogatások igénybevételével összefüggő elektronikus ügyintézésben az adatszolgáltatási kötelezettség teljesítése kapcsán technikai segítséget nyújtó személyként jár el;

3. §9 (1)10 Az ügyfél a 4. § (1) bekezdésében meghatározott időszakokban az (5) bekezdés szerinti monitoring indikátor adatok szolgáltatásra köteles. Az ügyfélnek az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap társfinanszírozásában megvalósuló támogatások igénybevételének általános szabályairól szóló 23/2007. (IV. 17.) FVM rendelet 11. §-ában meghatározott adatszolgáltatási kötelezettségének az e rendeletben foglaltak szerint kell eleget tennie.

(2)11 Az adatszolgáltatási kötelezettség kiterjed minden, a Program alapján meghirdetett jogcím keretében támogatott, illetve az 1. § (3) bekezdés b) pontja alapján finanszírozott műveletre, amelyre vonatkozóan a támogatási határozat meghozatalra vagy a szerződés megkötésre került.

(3) Az ügyfél adatszolgáltatása akkor tekinthető teljeskörűnek, ha minden olyan jogcím esetében eleget tett e rendelet szerinti monitoring adatszolgáltatási kötelezettségének, amelyre vonatkozóan a támogatási határozat meghozatalra vagy a szerződés megkötésre került.

(4) Az ügyfél adatszolgáltatási kötelezettsége a támogatási határozat meghozatalát vagy a szerződés megkötését követő évtől kezdődően áll fenn, a határozat meghozatalát vagy a szerződés megkötését követő nappal kezdődő időszakra vonatkozóan.

(5)12 Az ügyfél által monitoring célú felhasználásra szolgáltatandó indikátor adatok körét meghirdetett jogcímenként az 1. melléklet tartalmazza.

(6)13 Az 1. mellékletben felsorolt egyes indikátor adatok forrását egyrészt a támogatási és kifizetési kérelem, valamint a támogatási szerződés, másrészt a (7) bekezdés szerinti, ügyfél által kitöltött elektronikus űrlap képezi. Az elektronikus űrlapon az ügyfélnek kizárólag azokat az adatokat kell szolgáltatnia, amelyek a támogatási és a kifizetési kérelmen vagy a támogatási szerződésben nem szerepelnek.

(7)14 Az ügyfélnek az e rendelet szerinti adatszolgáltatási kötelezettségét elektronikus úton kell teljesítenie. Az elektronikus adatszolgáltatás technikai feltételeit és módját az egyes mezőgazdasági és agrár-vidékfejlesztési támogatások igénybevétele esetén az elektronikus kérelembenyújtás alkalmazásáról szóló 80/2008. (IV. 4.) Korm. rendelet 2. § (1)–(4) bekezdése és 3. §-a szabályozza. Az adatszolgáltatás ügyfélkapus azonosítással az MVH honlapjáról vagy a kormányzati portálról elérhető elektronikus kérelemkitöltő felületen nyújtható be.

(8)15 Ha az adatszolgáltatás elektronikus úton történő benyújtása alkalmával az ügyfél helyett meghatalmazottja jár el, akkor a meghatalmazott – a képviseleti jogosultságának (9) bekezdés szerinti igazolását követően – saját ügyfélkapuját használja az adatszolgáltatás teljesítésére. Az adatszolgáltatási kötelezettség teljesítését megelőzően a meghatalmazottnak az MVH által vezetett Egységes Mezőgazdasági Ügyfél-nyilvántartási Rendszerben (a továbbiakban: ügyfél-nyilvántartási rendszer) kérelemre nyilvántartásba vett besorolású ügyfélként ügyfél-azonosítóval kell rendelkeznie, valamint az eljárására vonatkozó meghatalmazást – papír alapon – személyesen, postai úton, vagy elektronikusan, ügyfélkapun keresztül kell benyújtania az MVH-hoz.

(9)16 A meghatalmazást az MVH által rendszeresített, papír alapú vagy elektronikus nyomtatványon kell benyújtani, amely tartalmazza:

a) a meghatalmazás típusát,

b) a meghatalmazó és a meghatalmazott adatait,

c) a meghatalmazás időbeli hatályára vonatkozó adatokat,

d) azon jogcímeket, amelyekre a meghatalmazás kiterjed, továbbá

e) a meghatalmazás érvényességéhez szükséges formai kellékeket.

(10)17 Mind a papír alapú, mind pedig a meghatalmazott által ügyfélkapun előzetesen beadott meghatalmazást – a (10a) bekezdésben foglaltak kivételével – az adatszolgáltatás elvégzését megelőzően legalább öt nappal, postai úton vagy személyesen kell benyújtani az MVH-hoz. A (10a) bekezdésben foglaltak kivételével, papír alapú benyújtás hiányában a meghatalmazott által ügyfélkapun beadott meghatalmazáshoz joghatás nem fűződik. A meghatalmazást az MVH a papír alapú meghatalmazás beérkezését követő három napon belül, a képviseleti jogosultság ellenőrzését követően nyilvántartásba veszi. A (10a) bekezdésben foglaltak kivételével az adatszolgáltatás a meghatalmazott által csak a postai úton vagy személyesen is benyújtott meghatalmazás nyilvántartásba vételét követően végezhető el.

(10a)18 Ha a meghatalmazott mellett az ügyfél is rendelkezik ügyfélkapus hozzáféréssel, akkor a meghatalmazott által az ügyfélkapun benyújtott meghatalmazást az ügyfél elektronikusan jóváhagyhatja. A meghatalmazó által jóváhagyott elektronikus meghatalmazást papír alapon nem kell eljuttatni az MVH részére, az az MVH-val szemben a jóváhagyás MVH-hoz történő elektronikus beérkezésének időpontjában hatályossá válik. Amennyiben a meghatalmazó által az elektronikus jóváhagyás nem történik meg, a meghatalmazást postai úton vagy személyesen kell benyújtani az MVH részére.

(10b)19 Az ügyfél által saját ügyfélkapuján keresztül benyújtott meghatalmazás a meghatalmazás MVH-hoz történő elektronikus beérkezésének időpontjában hatályossá válik az MVH-val szemben.

(11)20 A meghatalmazott útján történő adatszolgáltatás tényét dokumentálni kell. A dokumentálás módja az elektronikus benyújtást követően az ügyfélkapus tárhelyről letöltött, majd az MVH elektronikus kérelemkitöltő felületén keresztül KR dokumentumként megjelenített adatszolgáltatás két példányban történő kinyomtatása, a kinyomtatott KR dokumentumok utolsó oldalának az ügyfél és a meghatalmazott általi aláírása, valamint a többi oldal mindkét fél általi szignálása. Ezen kívül az ügyfél egy általa aláírt összesítő kimutatásban is elismerheti, hogy a meghatalmazott által elektronikusan benyújtott adatszolgáltatás adattartalmát ismeri, és azzal egyetért. A kinyomtatott KR dokumentum vagy az összesítő kimutatás egy példányát a meghatalmazott, másik példányát az ügyfél köteles megőrizni, és azt az MVH felhívására kötelesek bemutatni.

(11a)21 Több meghatalmazott esetén az ügyfelet a meghatalmazottak bármelyike képviselheti, azonban az adatszolgáltatás benyújtására szolgáló elektronikus kérelemkitöltő felületre egyidejűleg csak egy meghatalmazott léphet be.

(12)22 A meghatalmazás megszüntetését az erre a célra rendszeresített nyomtatványon az ügyfél önállóan vagy a meghatalmazott közreműködésével postai úton vagy személyesen is bejelentheti az MVH-hoz. Amennyiben a megszüntetés bejelentéséről szóló kérelmen az ügyfél aláírása nem szerepel, a meghatalmazott köteles hitelt érdemlően igazolni, hogy az ügyfél értesült a meghatalmazás megszűnésének tényéről.

(13)23 A meghatalmazás megszüntetését a meghatalmazott elektronikus úton, saját ügyfélkapuján is benyújthatja. Ezt követően az ügyfélnek vagy a meghatalmazottnak az ügyfélkapun beadott kérelmet az elektronikus benyújtást követő öt napon belül, postai úton vagy személyesen is el kell juttatnia az MVH-hoz. A papír alapú nyomtatvány benyújtása hiányában a meghatalmazás ügyfélkapun beadott megszüntetéséhez joghatás nem fűződik. Amennyiben a megszüntetés bejelentéséről szóló kérelmen az ügyfél aláírása nem szerepel, a meghatalmazott köteles hitelt érdemlően igazolni, hogy az ügyfél értesült a meghatalmazás megszűnésének tényéről.

(14)24 Az MVH a monitoring adatszolgáltatás teljesítéséhez Útmutatót készít, amelyet a honlapján közzétesz.

(15)25 Az MVH az Alap által társfinanszírozott Program keretében felhasznált támogatásokra vonatkozóan összegyűjtött és összesített adatokat a tárgyév május 15-ig szolgáltatja az Irányító Hatóság részére.

(16)26 A Program és az Európai Bizottság által kiadott Közös Monitoring és Értékelési Keretrendszer által meghatározott eredmény- és hatásindikátorok esetében az ügyfél adatszolgáltatási kötelezettségét az IH megkeresésére időszakosan, előre megjelentetett IH közlemény alapján – az Európai Bizottság útmutatóiban javasolt adatgyűjtési módszerek szerint – teljesíti. Az adatszolgáltatás teljesítéséhez szükséges információkról az IH honlapján Közleményt tesz közzé.

3/A. §27 (1)–(4)28

(5)–(7)29

(8)30

3/B. §31 (1) Ha az adatszolgáltatást a vélelmezett örökös kívánja benyújtani, az adatszolgáltatás benyújtását megelőzően az MVH által rendszeresített nyomtatványon személyesen vagy postai úton be kell nyújtania a vélelmezett örökösként való eljárásra irányuló kérelmét az MVH-hoz.

(2) Az (1) bekezdés szerinti kérelemhez csatolni kell az elhalálozást, továbbá a házastársi minőséget igazoló vagy a törvényes öröklési rend szerinti örökösi minőséget megalapozó okirat (halotti anyakönyvi kivonat, házassági anyakönyvi kivonat, születési anyakönyvi kivonat) másolatát.

(3) Az adatszolgáltatást benyújtani kívánó vélelmezett örökösnek kérelemre nyilvántartásba vett besorolású ügyfélként rendelkeznie kell ügyfél-azonosítóval, ennek hiányában legkésőbb az (1) bekezdés szerinti kérelem benyújtásával egyidejűleg kérelmeznie kell a nyilvántartásba vételét az ügyfél-nyilvántartási rendszerbe.

3/C. §32 Amennyiben az adatszolgáltatási kötelezettség elektronikus úton történő teljesítése során az ügyfél helyett kamarai meghatalmazott jár el, a kamarai meghatalmazásra, annak benyújtására, megszűnésére, megszüntetésére, valamint a kamarai meghatalmazott eljárására, az Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból, valamint a központi költségvetésből finanszírozott egyes támogatások igénybevételével kapcsolatos egységes eljárási szabályokról szóló miniszteri rendelet rendelkezéseit kell alkalmazni.

4. § (1)33 Az ügyfél köteles

a)34 a támogatási határozat jogerőre emelkedését vagy a szerződés megkötését követő év január 25. és március 4. közötti időszakában a kiindulási állapotot tükröző általános gazdálkodási bázisadatokra, illetve a művelet megvalósításának végére a támogatással elérni kívánt eredmények adataira,

b)35 a művelet megvalósításának időszakában évente január 25. és március 4. között a művelet megvalósításának hatására, annak egyes fázisaiban elért eredményeire, illetve azok változására vonatkozó éves adatokra,

c)36 a művelet befejezését követően az utolsó kifizetési határozat meghozatalát követő év január 25. és március 4. közötti időszakban a művelet keretében igénybe vett támogatásnak köszönhetően ténylegesen elért eredményekre vonatkozó záró adatokra, és

d)37 jogszabályban előírt fenntartási, üzemeltetési, illetve működtetési kötelezettség ideje alatt évente január 25. és március 4. között a fenntartási adatokra

vonatkozó adatszolgáltatási kötelezettségét teljesíteni.

(2)–(3)38

5–6. §39

Záró rendelkezések

7. § (1) Ez a rendelet a kihirdetését követő 3. napon lép hatályba.

(2)–(3)40

7/A. §41 Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap és az Európai Halászati Alap társfinanszírozásában megvalósuló egyes agrár-vidékfejlesztési támogatási rendeletek módosításáról szóló 28/2015. (VI. 9.) MvM rendelettel [a továbbiakban: 28/2015. (VI. 9.) MvM rendelet] megállapított 2. § 6. és 8. pontját, valamint 3/C. §-át a 28/2015. (VI. 9.) MvM rendelet hatálybalépésekor42 folyamatban lévő eljárásokban is alkalmazni kell.

8. § Ez a rendelet a következő uniós jogi aktusok végrehajtását szolgálja:

a) a Tanács 1698/2005/EK rendelete (2005. szeptember 20.) az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) nyújtandó vidékfejlesztési támogatásról;

b) a Bizottság 1974/2006/EK rendelete (2006. december 15.) az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) nyújtandó vidékfejlesztési támogatásról szóló 1698/2005/EK tanácsi rendelet részletes alkalmazási szabályainak megállapításáról;

c) a Bizottság 1320/2006/EK rendelete (2006. szeptember 5.) az 1698/2005/EK tanácsi rendeletben előírt vidékfejlesztési támogatásra történő átmenet részletes szabályainak megállapításáról.

1. melléklet a 18/2009. (III. 6.) FVM rendelethez43


Az egyes jogcímek esetén a támogatási és a kifizetési kérelem, valamint az ügyfél által kitöltött elektronikus űrlap keretében szolgáltatott indikátor adatkörökről

1. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból közbeszerzési eljárás keretében kötött szerződés alapján a komplex tájékoztatási tevékenység, a gazdálkodói információs szolgálat fenntartására igénybe vett támogatásokhoz, valamint az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a Gazdálkodói Információs Szolgálat működtetéséhez nyújtott támogatás részletes feltételeiről szóló 48/2014. (IV. 25.) VM rendelethez kapcsolódó adatszolgáltatás:
a) tanácsadást igénybevevő személyek neme és kora,
b) a tanácsadás időtartama,
c) a tevékenység tartalma,
d) az igényelt, jóváhagyott és kifizetett támogatás összege.

2. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a kedvezőtlen adottságú területeken történő gazdálkodáshoz nyújtandó kompenzációs támogatások részletes szabályairól szóló 25/2007. (IV. 17.) FVM rendelet keretében igénybe vett támogatásokhoz kapcsolódó adatszolgáltatás:
a) a gazdaság állatállománya (állategység szerint),
b) a támogatásra jogosult terület nagysága [az Európai Mezőgazdasági Orientációs és Garanciaalapból (EMOGA) nyújtandó vidékfejlesztési támogatásról, valamint egyes rendeletek módosításáról, illetve hatályon kívül helyezéséről szóló, 1999. május 17-i 1257/1999/EK tanácsi rendelet (a továbbiakban: 1257/1999/EK tanácsi rendelet) 19. cikke szerinti egyéb kedvezőtlen helyzetű térségek, az 1257/1999/EK tanácsi rendelet 20. cikke szerinti egyedi hátrányok által érintett térségek],
c) a kedvezőtlen adottságú terület nagysága (1257/1999/EK tanácsi rendelet 19. és 20. cikke szerinti terület, Natura 2000 terület, egyéb területbontásokban),
d) az igényelt, jóváhagyott és kifizetett támogatás összege az 1257/1999/EK tanácsi rendelet 19. és 20. cikke szerinti bontásban,
e) a KAT terület hasznosítása (az 1257/1999/EK tanácsi rendelet 19. és 20. cikkei szerinti szántó-gyep),
f) sikeres földhasználat alatt álló területek hozzájárulásának típusa.

3. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból önálló, építéssel nem járó gépek, technológiai berendezések beszerzéséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 26/2007. (IV. 17.) FVM rendelet keretében igénybe vett támogatásokhoz kapcsolódó adatszolgáltatás:
a) a támogatott gazdaság, vállalkozás legjellemzőbb tevékenységi ágazat, illetve alágazat szerinti besorolása,
b) a támogatott gazdaság, illetve vállalkozás termelési mód szerinti besorolása (hagyományos, illetve ökológiai),
c) a támogatás alapján megvalósított projekt megvalósítási helyének besorolása beavatkozási terület szerint [kedvezőtlen adottságú terület (a továbbiakban: KAT), Natura 2000 terület, a vízvédelmi politika terén a közösségi fellépés kereteinek meghatározásáról szóló, 2000. október 23-i 2000/60/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (a továbbiakban: 2000/60/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv) hatálya alá tartozó terület],
d) a támogatásban részesülő ügyfél neme, kora korcsoportonként,
e) a támogatásban részesülő ügyfél jogi státusza (természetes személy vagy jogi személy),
f) a támogatott gazdaság, illetve vállalkozás üzemmérete,
g) a támogatott beruházás összes kiadása, az igényelt, jóváhagyott és kifizetett támogatás összege,
h) a támogatási jogcím keretében megvalósított művelet beruházástípus szerinti besorolása,
i) a támogatott gépek felsorolása,
j) az intézkedéshez kapcsolódóan bevezetett új termékek és technológiák száma,
k) a GAZDANET programban való részvételi szándékra vonatkozó adat,
l) a támogatott beruházás pénzügyi adatai tevékenységi szektor szerinti bontásban.

4. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az állattartó telepek korszerűsítéséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 27/2007. (IV. 17.) FVM rendelet, valamint az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az állattartó telepek korszerűsítéséhez 2012. évtől nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 61/2012. (VI. 29.) VM rendelet keretében igénybe vett támogatásokhoz kapcsolódó adatszolgáltatás:
a) a támogatott gazdaság, vállalkozás legjellemzőbb tevékenységi ágazat, illetve alágazat szerinti besorolása,
b) a támogatott gazdaság, illetve vállalkozás termelési mód szerinti besorolása (hagyományos, illetve ökológiai),
c) a támogatás alapján megvalósított projekt megvalósítási helyének besorolása beavatkozási terület szerint (KAT, Natura 2000 terület, a 2000/60/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv hatálya alá tartozó terület),
d) meglévő és új biogáztelep kapacitása,
e) keletkező trágyamennyiség szilárd- és hígfázis,
f) keletkező szilárd- és hígfázis elhelyezésére szolgáló tárolókapacitás,
g) az állattartó telep átlagos állatlétszáma, kapacitása a támogatott beruházás megvalósítása előtt, illetve után,
h) saját és egyéb jogon használt területből a nitrátérzékeny területrészek mérete,
i) a támogatott beruházás összes kiadása, az igényelt, jóváhagyott és kifizetett támogatás összege,
j) a támogatásban részesülő ügyfél jogi státusza [természetes személy, jogi személy vagy termelői csoport (a továbbiakban: TCS)],
k) a támogatásban részesülő ügyfél neme, kora korcsoportonként,
l) a támogatási jogcím keretében megvalósított beruházás beruházástípus szerinti besorolása,
m) az intézkedéshez kapcsolódóan bevezetett új termékek és technológiák száma,
n) a támogatott beruházás pénzügyi adatai tevékenységi szektor szerinti bontásban,
o) a GAZDANET programban való részvételi szándékra vonatkozó adat.

5. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a szaktanácsadási szolgáltatások igénybevételéhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 52/2007. (VI. 28.) FVM rendelet keretében igénybe vett támogatásokhoz kapcsolódó adatszolgáltatás:
a) a támogatásban részesülő ügyfél tevékenységi ágazata (mezőgazdaság, kertészet, erdészet),
b) az igénybe vett tanácsadás típusa mezőgazdasági, kertészeti, valamint erdészeti szak-témakörönkénti bontásban,
c) a támogatásban részesülő ügyfél évenként kapott közvetlen kifizetései összegének nagyságrendi besorolása,
d) az igényelt, jóváhagyott és kifizetett támogatás összege,
e) a támogatott ügyfél pénzügyi adatai tevékenységi szektor szerinti bontásban.

6. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a termelői csoportok létrehozásához és működéséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 59/2007. (VII. 10.) FVM rendelet keretében igénybe vett támogatásokhoz kapcsolódó adatszolgáltatás:
a) a támogatott TCS elismerésének éve,
b) a támogatott TCS összes forgalma,
c) a támogatott TCS legjellemzőbb tevékenységi ágazat, illetve alágazat szerinti besorolása,
d) az igényelt, jóváhagyott és kifizetett támogatás összege,
e) tagok száma,
f) a támogatásnak köszönhetően piacra lépett gazdaságok száma a termelői csoportban.

7. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a fiatal mezőgazdasági termelők számára nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 67/2007. (VII. 26.) FVM rendelet, az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a fiatal mezőgazdasági termelők indulásához a 2009. évtől nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 113/2009. (VIII. 29.) FVM rendelet, az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a fiatal mezőgazdasági termelők indulásához a 2012. évben igényelhető támogatások részletes feltételeiről szóló 57/2012. (VI. 21.) VM rendelet, az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a fiatal mezőgazdasági termelők indulásához a 2014. évben igényelhető támogatások részletes feltételeiről szóló 34/2014. (IV. 4.) VM rendelet, valamint az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a fiatal mezőgazdasági termelők indulásához a 2015. évben igényelhető támogatások részletes feltételeiről szóló 24/2015. (IV. 28.) MvM rendelet keretében igénybe vett támogatásokhoz kapcsolódó adatszolgáltatás:
a) a gazdaság mérete (Európai Méretegység szerint),
b) a művelt mezőgazdasági terület kapcsolódása a Gazdaságátadás intézkedéshez (igen/nem),
c) az intézkedés keretében átvett mezőgazdasági terület legjellemzőbb ágazat, illetve alágazat szerinti besorolása,
d) az intézkedés keretében átvett mezőgazdasági területen folytatott termelési mód besorolása (hagyományos, ökológiai),
e) a projekt összes kiadása és megbontása a megvalósított beruházás típusa szerint,
f) a támogatásban részesülő ügyfél neme, kora korcsoportonként,
g) az igényelt, jóváhagyott és kifizetett támogatás összege,
h) a támogatott beruházás pénzügyi adatai tevékenységi szektor szerinti bontásban.

8. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az évelő, lágy szárú energiaültetvények telepítéséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 71/2007. (VII. 27.) FVM rendelet keretében igénybe vett támogatásokhoz kapcsolódó adatszolgáltatás:
a) a támogatott gazdaság legjellemzőbb tevékenységi ágazat, illetve alágazat szerinti besorolása,
b) a támogatott gazdaság, illetve vállalkozás termelési mód szerinti besorolása (hagyományos, illetve ökológiai),
c) a GAZDANET programban való részvételi szándékra vonatkozó adat,
d) a támogatásnak köszönhetően megvalósított projekt megvalósítási helyének besorolása beavatkozási terület szerint (a beruházás megvalósításának helye: KAT, Natura 2000 terület, a 2000/60/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv hatálya alá tartozó terület),
e) az előállított biomassza mennyisége és felhasználási módja fajonkénti bontásban,
f) a támogatásban részesülő ügyfél jogi státusza (állami szerv, természetes személy, jogi személy, vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet),
g) a támogatásban részesülő ügyfél neme, kora korcsoportonként,
h) az összes kiadás, valamint az igényelt, jóváhagyott és kifizetett támogatás összege,
i) a támogatott gazdaság jellege és szektora legjellemzőbb tevékenységi szektor szerinti besorolása,
j) a támogatási jogcím keretében megvalósított beruházás beruházástípus szerinti besorolása,
k) a támogatott ügyfél birtok jellege (mezőgazdasági-, erdészeti üzem, élelmiszeripari vállalkozás),
l) az intézkedéshez kapcsolódóan bevezetett új termékek és technológiák száma,
m) a támogatott beruházás pénzügyi adatai tevékenységi szektor szerinti bontásban.

9. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a rövid vágásfordulójú fás szárú energiaültetvények telepítéséhez nyújtott támogatás igénybevételének részletes feltételeiről szóló 72/2007. (VII. 27.) FVM rendelet keretében igénybe vett támogatásokhoz kapcsolódó adatszolgáltatás:
a) a támogatott gazdaság legjellemzőbb tevékenységi ágazat, illetve alágazat szerinti besorolása,
b) a támogatott gazdaság, illetve vállalkozás termelési mód szerinti besorolása (hagyományos, illetve ökológiai),
c) a GAZDANET programban való részvételi szándékra vonatkozó adat,
d) a támogatásnak köszönhetően megvalósított projekt megvalósítási helyének besorolása beavatkozási terület szerint (a beruházás megvalósításának helye: KAT, Natura 2000 terület, a 2000/60/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv hatálya alá tartozó terület),
e) az előállított biomassza mennyisége és felhasználási módja fajonkénti bontásban,
f) a támogatásban részesülő ügyfél jogi státusza (állami szerv, természetes személy, jogi személy, vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet),
g) a támogatásban részesülő ügyfél neme, kora korcsoportonként,
h) az összes kiadás, valamint az igényelt, jóváhagyott és kifizetett támogatás összege,
i) az ültetvény mérete fajonkénti bontásban,
j) a támogatott gazdaság jellege és szektora legjellemzőbb tevékenységi szektor szerinti besorolása,
k) a támogatási jogcím keretében megvalósított beruházás beruházástípus szerinti besorolása,
l) a támogatott ügyfél birtok jellege (mezőgazdasági-, erdészeti üzem, élelmiszeripari vállalkozás),
m) az intézkedéshez kapcsolódóan bevezetett új termékek és technológiák száma,
n) a támogatott beruházás pénzügyi adatai tevékenységi szektor szerinti bontásban.

10. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból ültetvények korszerűsítéséhez, telepítéséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 75/2007. (VII. 27.) FVM rendelet, az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból kertészeti ültetvények korszerűsítéséhez, korszerű ültetvények létesítéséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 35/2010. (IV. 9.) FVM rendelet, valamint az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból gyümölcs és kertészeti ültetvények korszerűsítéséhez, létesítéséhez 2011. évtől nyújtandó támogatások igénybevételének részletes feltételeiről szóló 55/2011. (VI. 10.) VM rendelet keretében igénybe vett támogatásokhoz kapcsolódó adatszolgáltatás:
a) a támogatott gazdaság, vállalkozás legjellemzőbb tevékenységi ágazat, illetve alágazat szerinti besorolása,
b) a támogatott gazdaság, illetve vállalkozás mezőgazdasági ágazat típus szerinti besorolása (hagyományos, illetve ökológiai),
c) GAZDANET programban való részvételi szándékra vonatkozó adat,
d) a támogatásnak köszönhetően megvalósított projekt megvalósítási helyének besorolása beavatkozási terület szerint (KAT, Natura 2000 terület, a 2000/60/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv hatálya alá tartozó terület),
e) az ügyfél által hasznosított terület mérete saját, illetve egyéb jogon használt terület szerinti bontásban,
f) a támogatásban részesülő ügyfél jogi státusza (természetes személy vagy jogi személy, vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet),
g) a támogatásban részesülő ügyfél neme, kora korcsoportonként,
h) a támogatott ültetvény telepítésének, korszerűsítésének összes kiadása, az igényelt, jóváhagyott és kifizetett támogatás összege,
i) ültetvény mérete fafaj szerinti bontásban,
j) a támogatási jogcím keretében megvalósított művelet beruházástípus szerinti besorolása,
k) a támogatott gazdaság, illetve vállalkozás legjellemzőbb tevékenységi szektor szerinti besorolása,
l) az intézkedéshez kapcsolódóan bevezetett új termékek és technológiák száma,
m) a támogatott beruházás pénzügyi adatai tevékenységi szektor szerinti bontásban.

11. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a mezőgazdasági energiafelhasználás megújuló energiaforrásokból történő előállításhoz nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 78/2007. (VII. 30.) FVM rendelet keretében igénybe vett támogatásokhoz kapcsolódó adatszolgáltatás:
a) a támogatott gazdaság, illetve vállalkozás legjellemzőbb tevékenységi ágazat, illetve alágazat szerinti besorolása,
b) a támogatott gazdaság, illetve vállalkozás termelési mód szerinti besorolása (hagyományos, illetve ökológiai),
c) a támogatás alapján megvalósított projekt megvalósítási helyének besorolása beavatkozási terület szerint (a beruházás megvalósításának helye: KAT, Natura 2000 terület, a 2000/60/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv hatálya alá tartozó terület),
d) az előállított megújuló energia mennyisége,
e) felhasznált biomassza mennyisége,
f) a támogatott intézkedés keretében beépített összteljesítmény,
g) a támogatásban részesülő ügyfél jogi státusza (természetes személy vagy jogi személy),
h) a támogatásban részesülő ügyfél neme, kora korcsoportonként,
i) a támogatott beruházás összes kiadása, az igényelt, jóváhagyott és kifizetett támogatás összege,
j) a támogatási jogcím keretében megvalósított műveletnek a beruházás típusa szerinti besorolása,
k) a támogatott gazdaság legjellemzőbb tevékenységi szektor szerinti besorolása,
l) a támogatott beruházás pénzügyi adatai tevékenységi szektor szerinti bontásban,
m) az intézkedéshez kapcsolódóan bevezetett új termékek és technológiák száma,
n) a GAZDANET programban való részvételi szándékra vonatkozó adat.

12. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó vidékfejlesztési támogatásról szóló 1698/2005/EK tanácsi rendelet 59. cikke szerinti készségek elsajátítására, ösztönzésére és végrehajtására igénybe vehető támogatás részletes feltételeiről szóló 79/2007. (VII. 30.) FVM rendelet keretében igénybe vett támogatásokhoz kapcsolódó adatszolgáltatás kiegészítése a helyi akciócsoportok adatszolgáltatási kötelezettségére vonatkozóan:
a) a támogatott köz- és magánszféra partneri kapcsolatok és az abban résztvevők száma, a felhasznált támogatási összeg az összes támogatáshoz képest, százalékban kifejezve (%),
b) a helyi akciócsoportok 3. tengelyből finanszírozott működési költségeiből végrehajtott tevékenységek száma és felhasznált támogatási összege tevékenységtípusonkénti bontásban, a 3. tengely forrásából támogatott tevékenységekre vonatkozó támogatási összeg az összes támogatáshoz képest, százalékban kifejezve (%),
c) a támogatott tevékenységtípusokban résztvevők száma nem és kor szerinti bontásban,
d) az igényelt, jóváhagyott és kifizetett támogatás összege,
e) a támogatás révén képzést sikeresen elvégzők száma (nem és korcsoport szerinti bontásban).

13. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a mezőgazdasági termelők gazdaságátadásához nyújtandó támogatás részletes feltételeiről szóló 83/2007. (VIII. 10.) FVM rendelet keretében igénybe vett támogatásokhoz, az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a mezőgazdasági termelők gazdaságátadásához a 2012. évtől igényelhető támogatások részletes feltételeiről szóló 121/2012. (XI. 28.) VM rendelet keretében igénybe vett támogatásokhoz kapcsolódó adatszolgáltatás:
a) a támogatásban részesülő ügyfél jogi státusza (mezőgazdasági munkavállaló, illetve gazdálkodó),
b) a támogatási jogcím keretében átadandó, illetve átadott terület nagysága,
c) a támogatásban részesülő ügyfél neme, kora korcsoportonként,
d) az igényelt, jóváhagyott és kifizetett támogatás összege,
e) legjellemzőbb ágazat szerinti besorolás (mezőgazdaság, erdészet, élelmiszeripar),
f) a támogatott beruházás pénzügyi adatai tevékenységi szektor szerinti bontásban.

14. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a mezőgazdasági területek erdősítéséhez nyújtandó támogatás igénybevételének részletes szabályairól szóló 88/2007. (VIII. 17.) FVM rendelet keretében igénybe vett támogatásokhoz kapcsolódó adatszolgáltatás:
a) az erdősített terület tulajdonosának jogi státusza,
b) a telepített erdőterület nagysága (fafaj szerinti bontásban),
c) az igényelt, jóváhagyott és kifizetett támogatás összege,
d) az erdősített terület nagysága (KAT, Natura 2000 terület vagy egyéb besorolás szerint),
e) az erdősítésre vonatkozó technikai adatok (elegyesség, őshonosság, célállomány besorolása, a terület eredeti rendeltetése, speciális besorolása, lejtés),
f) a támogatás környezetvédelmi hatása,
g) a terület típusa (hegyvidéki KAT, Natura 2000, vegyes, egyéb),
h) sikeres földhasználat alatt álló területek hozzájárulásának típusa.

15. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a Natura 2000 gyepterületeken történő gazdálkodáshoz nyújtandó kompenzációs támogatás részletes szabályairól szóló 128/2007. (X. 31.) FVM rendelet keretében igénybe vett támogatásokhoz kapcsolódó adatszolgáltatás:
a) a támogatott hasznosított mezőgazdasági terület nagysága Natura 2000 területen,
b) az igényelt, jóváhagyott és kifizetett támogatás összege,
c) adatok arra vonatkozóan, hogy a terület tárgyévben részesül-e egyéb ÚMVP támogatásban (AKG, KAT),
d) sikeres földhasználat alatt álló területek hozzájárulásának típusa.

16. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó, a vidéki gazdaság és lakosság számára nyújtott alapszolgáltatások körében a kistérségi közlekedési szolgáltatások fejlesztésére igénybe vehető támogatások részletes feltételeiről szóló 9/2008. (I. 24.) FVM rendelet, valamint az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó, a vidéki gazdaság és a lakosság számára nyújtott alapszolgáltatások fejlesztésére 2015-től igénybe vehető támogatások részletes feltételeiről szóló 21/2015. (IV. 17.) MvM rendelet keretében igénybe vett támogatásokhoz kapcsolódó adatszolgáltatás:
a) a beruházás technikai adatai (futásteljesítmény, akadálymentesítés, férőhely, saját vagy kiszervezett működtetés),
b) a fejlesztéssel érintett települések száma (különös tekintettel a hátrányos helyzetű területekre),
c) az ellátandó területen belül tanyás térségben élők száma,
d) az összes kiadás, valamint az igényelt, jóváhagyott és kifizetett támogatás összege,
e) a támogatott tevékenység típusa,
f) szolgáltatást igénybe vevők száma.

17. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a kertészet korszerűsítéséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 25/2008. (III. 7.) FVM rendelet, valamint az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a kertészet korszerűsítéséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 103/2011. (XI. 8.) VM rendelet keretében igénybe vett támogatásokhoz kapcsolódó adatszolgáltatás:
a) a támogatott gazdaság, illetve vállalkozás legjellemzőbb tevékenységi ágazat, illetve alágazat szerinti besorolása,
b) a támogatott mezőgazdasági ágazat típusa szerinti besorolás (ökológiai, illetve hagyományos),
c) a támogatás alapján megvalósított projekt megvalósítási helyének besorolása beavatkozási terület szerint (KAT, Natura 2000 terület, a 2000/60/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv hatálya alá tartozó terület),
d) az ügyfél által hasznosított terület mérete saját, illetve egyéb jogon használt terület szerinti bontásban,
e) a támogatásban részesülő ügyfél neme, kora korcsoportonként,
f) a támogatásban részesülő ügyfél jogi státusza (természetes személy vagy jogi személy),
g) a támogatott beruházás összes kiadása, az igényelt, jóváhagyott és kifizetett támogatás összege,
h) a támogatási jogcím keretében megvalósított beruházásnak a beruházás típusa szerinti besorolása,
i) az intézkedéshez kapcsolódóan bevezetett új termékek és technológiák száma,
j) a GAZDANET programban való részvételi szándékra vonatkozó adat,
k) a támogatott beruházás pénzügyi adatai tevékenységi szektor szerinti bontásban.

18. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a kertészeti gépek, technológiai berendezések beszerzéséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 26/2008. (III. 7.) FVM rendelet, az Európai Vidékfejlesztési Alapból a kertészeti gépek, technológiai berendezések beszerzéséhez a 2013. évben nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 62/2013. (VII. 24.) VM rendelet, valamint az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a kertészeti gépek beszerzéséhez a 2015. évben nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 26/2015. (V. 6.) MvM rendelet keretében igénybe vett támogatásokhoz kapcsolódó adatszolgáltatás:
a) a támogatott gazdaság, illetve vállalkozás üzemmérete,
b) a támogatott gazdaság, vállalkozás legjellemzőbb tevékenységi ágazat, illetve alágazat szerinti besorolása,
c) a támogatás alapján megvalósított projekt megvalósítási helyének besorolása beavatkozási terület szerint (KAT, Natura 2000 terület, a 2000/60/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv hatálya alá tartozó terület),
d) a támogatott gazdaság, illetve vállalkozás termelési mód szerinti besorolása (hagyományos, illetve ökológiai),
e) a támogatásban részesülő ügyfél neme, kora korcsoportonként,
f) a támogatásban részesülő ügyfél jogi státusza (természetes személy vagy jogi személy),
g) a támogatott beruházás összes kiadása, az igényelt, jóváhagyott és kifizetett támogatás összege,
h) a támogatott gépek felsorolása,
i) a támogatási jogcím keretében megvalósított művelet beruházástípus szerinti besorolása,
j) az intézkedéshez kapcsolódóan bevezetett új termékek és technológiák száma,
k) a támogatott gazdaság, illetve vállalkozás kertészeti tevékenységre vonatkozó üzemmérete,
l) a támogatott beruházás pénzügyi adatai tevékenységi szektor szerinti bontásban,
m) a GAZDANET programban való részvételi szándékra vonatkozó adat.

19. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az erdészeti potenciál helyreállítására nyújtandó támogatások igénybevételének részletes szabályairól szóló 32/2008. (III. 27.) FVM rendelet keretében igénybe vett támogatásokhoz kapcsolódó adatszolgáltatás:
a) a támogatott erdőterület tulajdonosa (magántulajdon, köztulajdon) jogi státusza,
b) a helyreállított erdőterület nagysága (kár szerinti bontásban),
c) a támogatott erdőterület mérete saját tulajdonban lévő, illetve egyéb jogon használt terület szerinti bontásban,
d) az összes kiadás, valamint az igényelt, jóváhagyott és kifizetett támogatás összege,
e) a beavatkozás típusa a beavatkozások száma, az érintett terület nagysága és a támogatási összeg alapján,
f) erdőkár típusa,
g) felújításkor alkalmazott állomány nagysága faj szerinti bontásban,
h) a károsodott állomány nagysága (faj, elegyesség szerinti bontásban),
i) a kár által érintett erdészeti tájra vonatkozó adat,
j) sikeres földhasználat alatt álló területek hozzájárulásának típusa.

20. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a nem termelő mezőgazdasági beruházásokhoz nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 33/2008. (III. 27.) FVM rendelet keretében igénybe vett támogatásokhoz kapcsolódó adatszolgáltatás:
a) az összes kiadás, valamint az igényelt, jóváhagyott és kifizetett támogatás összege,
b) a támogatott mezőgazdasági terület nagysága AKG, KAT, Natura 2000, nitrát-érzékeny és egyéb terület szerinti bontásban,
c) a támogatás környezetvédelmi hatása,
d) a támogatott földhasználat típusa,
e) a támogatott eszközbeszerzés típusa,
f) a támogatott gyeptelepítés típusa,
g) a támogatott madárvédelmi berendezés típusa,
h) a beruházás típusa,
i) sikeres földhasználat alatt álló területek hozzájárulásának típusa,
j) a környezetvédelmi, illetve természetvédelmi célú gyeptelepítés esetén részt vesz-e az AKG környezetvédelmi, illetve természetvédelmi célú földhasználat-váltási célprogramjában.

21. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az öntözés, a melioráció és a területi vízgazdálkodás mezőgazdasági üzemi és közösségi létesítményeinek fejlesztéséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 34/2008. (III. 27.) FVM rendelet keretében igénybe vett támogatásokhoz kapcsolódó adatszolgáltatás:
21.1. Üzemi létesítmény fejlesztése esetén:
a) a támogatott gazdaság legjellemzőbb tevékenységi ágazat, illetve alágazat szerinti besorolása,
b) termelési terület nagysága termelési mód szerinti besorolása (hagyományos, illetve ökológiai),
c) a támogatás alapján megvalósított projekt megvalósítási helyének besorolása beavatkozási terület szerint (a beruházás megvalósításának helye: KAT, Natura 2000 terület, a 2000/60/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv hatálya alá tartozó terület),
d) a támogatásban részesülő ügyfél neme, kora korcsoportonként,
e) a támogatásban részesülő ügyfél jogi státusza, illetve tevékenységi formája [így különösen önkormányzat, vízgazdálkodási társulat, TCS, termelő és értékesítő szervezet (a továbbiakban: TÉSZ)],
f) a támogatott beruházás összes kiadása, az igényelt, jóváhagyott és kifizetett támogatás összege,
g) öntözött terület nagysága (területtípus és alkalmazott technológia szerint),
h) a beruházás típusa,
i) az intézkedéshez kapcsolódóan bevezetett új termékek és technológiák száma,
j) a támogatott beruházás pénzügyi adatai tevékenységi szektor szerinti bontásban,
k) a GAZDANET programban való részvételi szándékra vonatkozó adat.
21.2. Közösségi létesítmény fejlesztése esetén:
a) a támogatás alapjául szolgáló földterület típusa (mezőgazdasági gazdálkodást szolgáló terület, erdőterület szerinti bontásban),
b) belvízcsatornák hossza,
c) belvíztől mentesített terület nagysága,
d) víztározók száma, területe,
e) meliorált út hossza,
f) tereprendezéssel érintett terület nagysága,
g) öntözött terület nagysága,
h) a támogatott beruházás összes kiadása, az igényelt, jóváhagyott és kifizetett támogatás összege,
i) a támogatási jogcím keretében megvalósított beruházás beruházástípus szerinti besorolása,
j) legjellemzőbb ágazat szerinti besorolás (mezőgazdaság, erdészet, élelmiszeripar),
k) a támogatott beruházás pénzügyi adatai tevékenységi szektor szerinti bontásban.

22. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a növénytermesztés létesítményeinek korszerűsítéséhez nyújtott támogatás igénybevételének részletes feltételeiről szóló 35/2008. (III. 27.) FVM rendelet keretében igénybe vett támogatásokhoz kapcsolódó adatszolgáltatás:
a) a támogatott gazdaság, vállalkozás legjellemzőbb tevékenységi ágazat, illetve alágazat szerinti besorolása,
b) a támogatott mezőgazdasági gazdaság, illetve vállalkozás ágazati típusa (hagyományos, illetve ökológiai),
c) a támogatás alapján megvalósított projekt megvalósítási helyének besorolása, beavatkozási terület besorolása (KAT, Natura 2000 terület, a 2000/60/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv hatálya alá tartozó terület, egyéb terület),
d) a támogatott beruházás technikai adatai (teljesítmény, fajlagos energiafelhasználás),
e) új, felújított kapacitás,
f) a támogatásban részesülő ügyfél jogi státusza (természetes személy, jogi személy vagy TCS),
g) a támogatásban részesülő ügyfél neme, kora korcsoportonként,
h) a támogatási jogcím keretében megvalósított műveletnek a beruházás típusa szerinti besorolása (gép, épület, technológia),
i) a támogatott beruházás összes kiadása, az igényelt, jóváhagyott és kifizetett támogatás összege,
j) az intézkedéshez kapcsolódóan bevezetett új termékek és technológiák száma,
k) a GAZDANET programban való részvételi szándékra vonatkozó adat,
l) a támogatott beruházás pénzügyi adatai tevékenységi szektor szerinti bontásban.

23. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a mezőgazdasági termékek értéknöveléséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 47/2008. (IV. 17.) FVM rendelet, valamint az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a mezőgazdasági termékek értéknöveléséhez a 2012. évben nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 49/2012. (V. 22.) VM rendelet keretében igénybe vett támogatásokhoz kapcsolódó adatszolgáltatás:
23.1. Adatszolgáltatási kötelezettség azokra vonatkozóan, akiknek az üzemeltetési kötelezettség lejáratáig terjedő időszakban az értékesítésből származó árbevételük legalább 50%-a származik nem-feldolgozott mezőgazdasági termékek értékesítéséből és a támogatást mezőgazdasági termelő ügyfélként vagy TCS-ként igénylik:
a) a támogatott gazdaság legjellemzőbb tevékenységi ágazat, illetve alágazat szerinti besorolása,
b) a támogatott gazdaság, illetve vállalkozás termelési mód szerinti besorolása (hagyományos, illetve ökológiai),
c) a GAZDANET programban való részvételi szándékra vonatkozó adat,
d) a támogatásnak köszönhetően megvalósított projekt megvalósítási helyének besorolása beavatkozási terület szerint (a beruházás megvalósításának helye: KAT, Natura 2000 terület, a 2000/60/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv hatálya alá tartozó terület),
e) a támogatásban részesülő ügyfél jogi státusza (természetes személy, jogi személy),
f) a támogatásban részesülő ügyfél neme, kora korcsoportonként,
g) a támogatott beruházás összes kiadása, az igényelt, jóváhagyott és kifizetett támogatás összege, beruházás ágazata, tevékenység típus, illetve célterület szerinti bontásban,
h) a támogatott kérelem tevékenységi besorolása,
i) támogatott célterületek,
j) a támogatási jogcím keretében megvalósított beruházás beruházástípus szerinti besorolása,
k) az intézkedéshez kapcsolódóan bevezetett új termékek és technológiák száma,
l) a támogatott beruházás pénzügyi adatai tevékenységi szektor szerinti bontásban.
23.2. Adatszolgáltatási kötelezettség azokra vonatkozóan, akiknek az üzemeltetési kötelezettség lejáratáig terjedő időszakban az értékesítésből származó árbevételük kevesebb, mint 50%-a származik nem-feldolgozott mezőgazdasági termékek értékesítéséből és a támogatást feldolgozó ügyfélként igénylik:
a) a támogatott gazdaság legjellemzőbb tevékenységi ágazat, illetve alágazat szerinti besorolása,
b) a támogatott gazdaság, illetve vállalkozás termelési mód szerinti besorolása (hagyományos, illetve ökológiai),
c) a támogatott tevékenység jellemző típusa (termelés, feldolgozás, értékesítés, fejlesztés),
d) a támogatásban részesülő vállalkozás besorolása vállalkozásméret kategóriába,
e) a támogatott kérelem tevékenységi besorolása,
f) a támogatott beruházás összes kiadása, az igényelt, jóváhagyott és kifizetett támogatás összege beruházás ágazata, tevékenység típus, illetve célterület szerinti bontásban,
g) támogatott célterületek,
h) a támogatási jogcím keretében megvalósított beruházás beruházástípus szerinti besorolása,
i) az intézkedéshez kapcsolódóan bevezetett új termékek és technológiák száma,
j) a támogatott beruházás pénzügyi adatai tevékenységi szektor szerinti bontásban.

24. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a falumegújításra és -fejlesztésre igénybe vehető támogatások részletes feltételeiről szóló 135/2008. (X. 18.) FVM rendelet, valamint az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a falumegújításra és -fejlesztésre LEADER Helyi Akciócsoportok közreműködésével 2012-től igénybe vehető támogatások részletes feltételeiről szóló 102/2012. (X. 1.) VM rendelet keretében igénybe vett támogatásokhoz kapcsolódó adatszolgáltatás:
a) a fejlesztés típusa [játszótér (db), piactér (db), külső/belső felújítás (db), parkosítás (db), sportlétesítmény (db)],
b) azon települések száma, ahol a projekt megvalósul,
c) a projekt keretében végrehajtott tevékenység jellege célprogramok szerinti bontásban (fizikai, társadalmi, gazdasági élénkítés),
d) támogatott ügyfél jogi státusza (önkormányzat, nemzetiségi önkormányzat, önkormányzati társulás, nonprofit szervezet, egyházi jogi személy),
e) az összes kiadás, valamint az igényelt, jóváhagyott és kifizetett támogatás összege,
f) a projektek megvalósulási helyének lélekszáma,
g) a projektek megvalósulási helyszínei közül a hátrányos helyzetű települések száma,
h) létrehozott új munkahelyek száma nemek és korcsoportok szerinti bontásban (FTE),
i) szolgáltatást igénybevevők száma.

25. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a mikrovállalkozások létrehozására és fejlesztésére nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 136/2008. (X. 18.) FVM rendelet, az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a mikrovállalkozások létrehozására és fejlesztésére 2011-től nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 33/2011. (VI. 28.) VM rendelet, valamint az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a mikrovállalkozások létrehozására és fejlesztésére a LEADER Helyi Akciócsoportok közreműködésével 2012-ben nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 47/2012. (V. 11.) VM rendelet keretében igénybe vett támogatásokhoz kapcsolódó adatszolgáltatás:
a) a támogatásban részesülő ügyfél jogi státusza (természetes személy vagy jogi személy),
b) a támogatásban részesülő ügyfél neme, kora korcsoportonként,
c) a támogatás típusa (induló támogatás, fejlesztés),
d) az összes kiadás, valamint az igényelt, jóváhagyott és kifizetett támogatás összege a támogatás típusa szerinti bontásban,
e) a támogatásban részesülő mikrovállalkozás típusa (meglévő, újonnan létrehozott),
f) a projektek megvalósulási helyének lélekszáma,
g) a projektek megvalósulási helyszínei közül a hátrányos helyzetű települések száma,
h) a támogatás alapján létrehozott új, illetve megtartott munkahelyek száma (nem, korcsoport, munkavégzés helye szerinti bontásban),
i) a tevékenység típusa,
j) létrehozott új munkahelyek száma nemek és korcsoportok szerinti bontásban (FTE),
k) a támogatott beruházás pénzügyi adatai tevékenységi szektor szerinti bontásban,
l) a kérelmet benyújtó fő tevékenységi köre,
m) a támogatás tárgya (eszköz–vagy gépbeszerzés).

26. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a turisztikai tevékenységek ösztönzéséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 137/2008. (X. 18.) FVM rendelet, az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a turisztikai tevékenységek ösztönzéséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 160/2009. (XI. 19.) FVM rendelet, az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a turisztikai tevékenységek ösztönzéséhez 2011-től nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 44/2011. (V. 26.) VM rendelet, az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a turisztikai tevékenységek ösztönzéséhez a LEADER Helyi Akciócsoportok közreműködésével 2012-től nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 52/2012. (VI. 8.) VM rendelet, valamint az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a turisztikai tevékenységek ösztönzéséhez a LEADER Helyi Akciócsoportok közreműködésével 2013-ban nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 104/2013. (XI. 14.) VM rendelet keretében igénybe vett támogatásokhoz kapcsolódó adatszolgáltatás:
a) a támogatott célterületek száma,
b) az összes kiadás, valamint az igényelt, jóváhagyott és kifizetett támogatás összege célterület szerinti bontásban,
c) a támogatásban részesülő ügyfél jogi státusza (természetes személy vagy jogi személy),
d) a projektek megvalósulási helyének lélekszáma,
e) a projektek megvalósulási helyszínei közül a hátrányos helyzetű települések száma,
f) a támogatás alapján létrehozott új munkahelyeken dolgozó munkavállalók száma (nem, korcsoport, munkavégzés helye szerinti bontásban, vállalt foglalkoztatási létszám),
g) vendégéjszakák száma,
h) nappali látogatók száma,
i) a támogatott beruházás pénzügyi adatai tevékenységi szektor szerinti bontásban,
j) megvalósított beruházások száma és összes kiadása fejlesztés típusa szerinti bontásban,
k) meglévő munkaerő megtartása,
l) a támogatás tárgya (eszköz- vagy gépbeszerzés, építési tevékenység, egyéb).

27. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó, a vidéki örökség megőrzéséhez igénybe vehető támogatások részletes feltételeiről szóló 138/2008. (X. 18.) FVM rendelet és az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a vidéki örökség megőrzéséhez LEADER Helyi Akciócsoportok közreműködésével 2012-től igénybe vehető támogatások részletes feltételeiről szóló 103/2012. (X. 1.) VM rendelet keretében igénybe vett támogatásokhoz kapcsolódó adatszolgáltatás:
a) a fejlesztés típusa,
b) az identitásfejlesztő akciók megvalósítása,
c) a támogatott műemléki és természeti helyszínek száma,
d) a támogatott célterületek száma,
e) a támogatott tevékenységtípusok összes kiadása, az igényelt, jóváhagyott és kifizetett támogatás összege,
f) a projektek megvalósulási helyének lélekszáma,
g) a projektek megvalósulási helyszínei közül a hátrányos helyzetű települések száma,
h) a tevékenység típusa,
i) létrehozott új munkahelyek száma nemek és korcsoportok szerinti bontásban (FTE),
j) szolgáltatást igénybevevők száma.

28. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program I. és II. intézkedéscsoportjához kapcsolódó képzések tárgyában nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 139/2008. (X. 22.) FVM rendelet keretében igénybe vett támogatásokhoz kapcsolódó adatszolgáltatás:
a) a támogatásban részesülő ügyfél gazdálkodási tevékenysége (mezőgazdaság, élelmiszeripar, erdőgazdálkodás),
b) az igényelt, jóváhagyott és kifizetett támogatás összege,
c) a képzés típusa (kötelező vagy választható, szakképesítés nélküli, OKJ-s vagy hatósági képzés),
d) a tanfolyamok száma (kötelező vagy választható, szakképesítés nélküli, OKJ-s vagy hatósági képzés),
e) a képzésben részesülő ügyfél neme, kora korcsoportonként, esélyegyenlőségi szempontok szerinti besorolása,
f) a képzés tevékenységi köre,
g) a képzés tartama (óra/nap).

29. A Helyi Vidékfejlesztési Közösségek és a LEADER helyi akciócsoportok részére az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó vidékfejlesztési támogatásról szóló 1698/2005/EK tanácsi rendelet keretében nyújtott támogatás részletes feltételeiről szóló 141/2008. (X. 30.) FVM rendelet, valamint a LEADER Helyi Akciócsoportok feladat ellátásához az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó vidékfejlesztési támogatás részletes feltételeiről szóló 30/2012. (III. 24.) VM rendelet keretében igénybe vett támogatásokhoz kapcsolódó adatszolgáltatás:
a) a helyi akciócsoportok működési költségeiből végrehajtott tevékenységek száma és felhasznált támogatási összege tevékenységtípusonkénti bontásban, és százalékos megoszlásuk,
b) a támogatott tevékenységtípusok igényelt, jóváhagyott és kifizetett támogatási összege,
c) a helyi akciócsoport területe és népessége,
d) a tevékenység típusa (on farm/off farm besorolás szerint is),
e) a támogatás alapján létrehozott új munkahelyeken dolgozó munkavállalók száma (nem, korcsoport, munkavégzés helye szerinti bontásban),
f) a tevékenység típusa,
g) a támogatás révén képzést sikeresen elvégzők száma (nem és korcsoport szerinti bontásban).

30. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az erdészeti célra használt géppark fejlesztéséhez és korszerűsítéséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 144/2008. (XI. 7.) FVM rendelet keretében igénybe vett támogatásokhoz kapcsolódó adatszolgáltatás:
a) a GAZDANET programban való részvételi szándékra vonatkozó adat,
b) meglévő erőgépek összteljesítménye,
c) terület típusa,
d) az összes kiadás, valamint az igényelt, jóváhagyott és kifizetett támogatás összege,
e) tulajdonos típusa,
f) támogatott gépek felsorolása, új összes gépkapacitás,
g) legjellemzőbb ágazat szerinti besorolás (mezőgazdaság, erdészet, élelmiszeripar),
h) az intézkedéshez kapcsolódóan bevezetett új termékek és technológiák száma,
i) a támogatott beruházás pénzügyi adatai tevékenységi szektor szerinti bontásban.

31. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nem élelmiszeripari célú kiskapacitású, növényi alapú nyersszesz, nyersolaj előállító üzemek létesítéséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 44/2009. (IV. 11.) FVM rendelet keretében igénybe vett támogatásokhoz kapcsolódó adatszolgáltatás:
31.1. Adatszolgáltatási kötelezettség azokra vonatkozóan, akiknek az üzemeltetési kötelezettség lejáratáig terjedő időszakban az értékesítésből származó árbevételük legalább 50%-a származik nem mezőgazdasági termékek értékesítéséből és a támogatást mezőgazdasági termelő ügyfélként vagy TCS-ként igénylik:
a) a támogatott gazdaság legjellemzőbb tevékenységi ágazat, illetve alágazat szerinti besorolása,
b) a támogatott gazdaság, illetve vállalkozás termelési mód szerinti besorolása (hagyományos, illetve ökológiai),
c) a GAZDANET programban való részvételi szándékra vonatkozó adat,
d) a támogatás alapján megvalósított projekt megvalósítási helyének besorolása beavatkozási terület szerint (KAT, Natura 2000 terület, a 2000/60/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv hatálya alá tartozó terület),
e) a támogatásban részesülő ügyfél jogi státusza (természetes személy, jogi személy),
f) a támogatásban részesülő ügyfél neme, kora korcsoportonként,
g) a támogatott beruházás összes kiadása, az igényelt, jóváhagyott és kifizetett támogatás összege,
h) a támogatási jogcím keretében megvalósított beruházásnak a beruházás típusa szerinti besorolása,
i) az intézkedéshez kapcsolódóan bevezetett új termékek és technológiák száma,
j) a támogatott beruházás pénzügyi adatai tevékenységi szektor szerinti bontásban.
31.2. Adatszolgáltatási kötelezettség azokra vonatkozóan, akiknek az üzemeltetési kötelezettség lejáratáig terjedő időszakban az értékesítésből származó árbevételük kevesebb, mint 50%-a származik nem feldolgozott mezőgazdasági termékek értékesítéséből és a támogatást feldolgozó ügyfélként igénylik:
a) a támogatott vállalkozás legjellemzőbb ágazata és a termelés típusa (ökológiai és hagyományos),
b) a támogatás alapján megvalósított projekt megvalósítási helyének besorolása beavatkozási terület szerint (KAT, Natura 2000 terület, a 2000/60/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv hatálya alá tartozó terület),
c) a támogatott gazdaság legjellemzőbb tevékenységi ágazat, illetve alágazat szerinti besorolása,
d) a támogatásban részesülő vállalkozás besorolása vállalkozásméret kategóriába,
e) az összes kiadás, valamint az igényelt, jóváhagyott és kifizetett támogatás összege,
f) a támogatási jogcím keretében megvalósított beruházásnak a beruházás típusa szerinti besorolása,
g) a támogatási jogcím keretében megvalósított beruházásnak a tevékenység típusa szerinti besorolása,
h) az intézkedéshez kapcsolódóan bevezetett új termékek és technológiák száma,
i) a támogatott beruházás pénzügyi adatai tevékenységi szektor szerinti bontásban.

32. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az agrár-erdészeti rendszerek mezőgazdasági földterületeken történő első létrehozásához nyújtandó támogatás igénybevételének részletes szabályairól szóló 46/2009. (IV. 16.) FVM rendelet keretében igénybe vett támogatásokhoz kapcsolódó adatszolgáltatás:
a) a telepítési sűrűség telepített fafaj típus szerinti bontásban,
b) a támogatott terület nagysága a földhasználat típusa és telepített fafaj szerinti bontásban,
c) a támogatott mezőgazdasági terület nagysága KAT, Natura 2000 terület szerinti bontásban,
d) az igényelt, jóváhagyott és kifizetett támogatás összege,
e) az új agrár-erdészeti rendszer megvalósítására használt terület nagysága tevékenység típusa szerinti bontásban,
f) az új agrár-erdészeti rendszer kiterjedése földhasználat szerint,
g) sikeres földhasználat alatt álló területek hozzájárulásának típusa.

33. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtott agrár-környezetgazdálkodási támogatások igénybevételének részletes feltételeiről szóló 61/2009. (V. 14.) FVM rendelet keretében igénybe vett támogatásokhoz kapcsolódó adatszolgáltatás:
a) az ügyfél által hasznosított terület mérete saját, illetve egyéb jogon használt terület szerinti bontásban,
b) a támogatásban részesülő ügyfél fő tevékenysége (mezőgazdasági termelő, egyéb földhasználó),
c) az AKG támogatásban is részesülő terület nagysága (1257/1999/EK tanácsi rendelet 19. és 20. cikke szerinti KAT terület, Natura 2000 terület, nitrát-érzékeny és egyéb területbontásokban),
d) a támogatásban részesülő ügyfél neme, kora korcsoportonként,
e) a támogatott terület nagysága a támogatás típusa és célprogram szerinti bontásban,
f) a támogatott összes földterület nagysága,
g) a támogatott ügyfél jogi státusza (jogi személy, természetes személy, állami szerv, nonprofit szervezet),
h) a támogatásban részesülő vállalkozás besorolása vállalkozás méret kategóriákba,
i) az igényelt, jóváhagyott és kifizetett támogatás összege,
j) sikeres földhasználat alatt álló területek hozzájárulásának típusa.

34. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó, a vidéki gazdaság és lakosság számára nyújtott alapszolgáltatások körében az integrált közösségi és szolgáltató tér kialakítására és működtetésére igénybe vehető támogatások részletes feltételeiről szóló 112/2009. (VIII. 29.) FVM rendelet keretében igénybe vett támogatásokhoz kapcsolódó adatszolgáltatás:
a) multifunkcionális terek száma,
b) a támogatott tevékenységtípusok összes kiadása, az igényelt, jóváhagyott és kifizetett támogatás összege,
c) a projektek megvalósulási helyének lélekszáma,
d) a projektek megvalósulási helyei között a hátrányos helyzetű települések száma,
e) a tevékenység típusa,
f) támogatott ügyfél jogi státusza (önkormányzat, önkormányzati társulás, nonprofit szervezet, egyházi jogi személy),
g) megvalósuló szolgáltatástípusok száma,
h) kötelezően és önként vállalt szolgáltatások száma,
i) szolgáltatást igénybe vevők száma,
j) a támogatás révén internetet elérő népesség száma.

35. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a Helyi Vidékfejlesztési Stratégiák LEADER fejezetének végrehajtásához nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 122/2009. (IX. 17.) FVM rendelet keretében igénybe vett támogatásokhoz kapcsolódó adatszolgáltatás:
a) az igényelt, jóváhagyott és kifizetett támogatás összege,
b) a helyi akciócsoport területe és népessége,
c) a helyi akciócsoportok által finanszírozott tevékenységek száma és felhasznált támogatási összege tevékenységtípusonkénti bontásban,
d) a támogatásban részesülők neme, kora korcsoportonként,
e) a tevékenység típusa,
f) a támogatás alapján létrehozott új munkahelyeken dolgozó munkavállalók száma (nem, korcsoport, munkavégzés helye szerinti bontásban),
g) a támogatás révén képzést sikeresen elvégzők száma (nem és korcsoport szerinti bontásban),
h) intézkedés típusa,
i) a támogatásban részesülő ügyfél jogi státusza.

36. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az erdő-környezetvédelmi intézkedésekhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 124/2009. (IX. 24.) FVM rendelet keretében igénybe vett támogatásokhoz kapcsolódó adatszolgáltatás:
a) a támogatott terület nagysága célprogramok szerinti, illetve Natura 2000 terület szerinti bontásban,
b) a támogatott terület nagysága az erdőgazdaság kötelezettségvállalásának típusa és célprogramok szerinti bontásban,
c) az igényelt, jóváhagyott és kifizetett támogatás összege a támogatás típusa szerinti bontásban,
d) a támogatott terület nagysága a sikeres földhasználat alatt álló területek hozzájárulásának típusa szerinti bontásban,
e) sikeres földhasználat alatt álló területek hozzájárulásának típusa.

37. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a mezőgazdasági utak fejlesztéséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 125/2009. (IX. 29.) FVM rendelet, valamint az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból mezőgazdasági utak fejlesztéséhez a 2012. évtől nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 111/2011. (XI. 24.) VM rendelet keretében igénybe vett támogatásokhoz kapcsolódó adatszolgáltatás:
a) az összes kiadás, valamint az igényelt, jóváhagyott és kifizetett támogatás összege,
b) a beruházással érintett mezőgazdasági terület nagysága,
c) a támogatási jogcím keretében megvalósított beruházásnak a tevékenység típusa szerinti besorolása,
d) legjellemzőbb ágazat szerinti besorolás (mezőgazdaság, erdészet, élelmiszeripar),
e) a támogatott beruházás pénzügyi adatai tevékenységi szektor szerinti bontásban.

38. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az erdőszerkezet átalakításához nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 139/2009. (X. 22.) FVM rendelet keretében igénybe vett támogatásokhoz kapcsolódó adatszolgáltatás:
a) az összes kiadás, valamint az igényelt, jóváhagyott és kifizetett támogatás összege,
b) a tevékenység típusa,
c) a beruházás típusa,
d) támogatott műveletek száma, támogatott terület nagysága művelettípus szerinti bontásban,
e) sikeres földhasználat alatt álló területek hozzájárulásának típusa.

39. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a védett őshonos és a veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták genetikai állományának tenyésztésben történő megőrzésére nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 38/2010. (IV. 15.) FVM rendelet keretében igénybe vett támogatásokhoz kapcsolódó adatszolgáltatás:
a) az igényelt, jóváhagyott és kifizetett támogatás összege,
b) a támogatásban részesülő ügyfél neme, kora korcsoportonként,
c) a támogatásban részesülő ügyfél fő tevékenysége (mezőgazdasági termelő, egyéb földhasználó),
d) a támogatás típusa,
e) védett őshonos és veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták fenntartása (ÁE).

40. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a tejágazat szerkezetátalakítását kísérő állatjóléti támogatás részletes feltételeiről szóló 18/2011. (III. 9.) VM rendelet keretében igénybe vett támogatásokhoz kapcsolódó adatszolgáltatás:
a) az igényelt, jóváhagyott és a kifizetett támogatás összege,
b) a támogatásban részesülő ügyfél fő tevékenysége (mezőgazdasági termelő, egyéb földhasználó),
c) a támogatott állatállomány típusa [borjú (91/629/EK irányelv alapján), egyéb szarvasmarha].

41. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a genetikai erőforrások megőrzése intézkedés keretében a növényi genetikai erőforrások és mikroorganizmusok ex situ megőrzéséhez nyújtandó támogatások igénybevételének részletes feltételeiről szóló 53/2011. (VI. 10.) VM rendelet keretében igénybe vett támogatásokhoz kapcsolódó adatszolgáltatás:
a) a támogatásban részesülő ügyfél neme, kora korcsoportonként,
b) a támogatott beruházás által igényelt, jóváhagyott és kifizetett támogatás összege,
c) a támogatásban részesülő ügyfél fő tevékenysége (mezőgazdasági termelő, egyéb földhasználó),
d) a támogatás típusa,
e) sikeres földhasználat alatt álló területek hozzájárulásának típusa.

42. Az Európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alapból a Helyi Vidékfejlesztési Stratégiák LEADER fejezetének végrehajtásához 2011-től nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 76/2011. (VII. 29.) VM rendelet keretében igénybe vett támogatásokhoz kapcsolódó adatszolgáltatás:
a) az igényelt, jóváhagyott és kifizetett támogatás összege,
b) a tevékenység típusa,
c) a támogatás alapján létrehozott új munkahelyeken dolgozó munkavállalók száma (nem, korcsoport, munkavégzés helye szerinti bontásban),
d) a támogatás révén képzést sikeresen elvégzők száma (nem és korcsoport szerinti bontásban),
e) a helyi akciócsoportok által elfogadott projektek száma tengelyek szerinti bontásban,
f) a tevékenység típusa (on farm, off farm besorolás és turizmus, kézműves tevékenység, kiskereskedelmi tevékenység, megújuló energiatermelés vagy egyéb besorolás szerint),
g) a támogatás alapján létrehozott új munkahelyeken dolgozó munkavállalók száma (nem, korcsoport, munkavégzés helye szerinti bontásban),
h) a támogatás révén képzést sikeresen elvégzők száma (nem és korcsoport szerinti bontásban).

43. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a baromfi telepek korszerűsítéséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 78/2011. (VIII. 3.) VM rendelet keretében igénybe vett támogatásokhoz kapcsolódó adatszolgáltatás:
a) a támogatott gazdaság, vállalkozás legjellemzőbb tevékenységi ágazat, illetve alágazat szerinti besorolása,
b) a támogatott gazdaság, illetve vállalkozás termelési mód szerinti besorolása (hagyományos, illetve ökológiai),
c) a támogatás alapján megvalósított projekt megvalósítási helyének besorolása beavatkozási terület szerint (KAT, Natura 2000 terület, a 2000/60/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv hatálya alá tartozó terület),
d) tojóketrecek száma, területe,
e) a támogatott beruházás összes kiadása, az igényelt, jóváhagyott és kifizetett támogatás összege,
f) a támogatásban részesülő ügyfél jogi státusza (természetes személy, jogi személy vagy TCS),
g) a támogatásban részesülő ügyfél neme, kora korcsoportonként,
h) a támogatási jogcím keretében megvalósított beruházás beruházástípus szerinti besorolása,
i) az intézkedéshez kapcsolódóan bevezetett új termékek és technológiák száma,
j) a támogatott beruházás pénzügyi adatai tevékenységi szektor szerinti bontásban,
k) GAZDANET programban való részvételi szándék.

44. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a juh és kecske állatállomány elektronikus jelölése kapcsán nyújtandó támogatás részletes feltételeiről szóló 79/2011. (VIII. 3.) VM rendelet keretében igénybe vett támogatásokhoz kapcsolódó adatszolgáltatás:
a) az összes kiadás, valamint a jóváhagyott, illetve kifizetett támogatás összege,
b) a gazdaság mérete állatlétszám kategóriák szerinti besorolásban,
c) támogatással érintett állatlétszám faj- és korcsoport szerinti besorolásban,
d) a támogatásra vonatkozó előírás típusa,
e) legjellemzőbb ágazat szerinti besorolás (mezőgazdaság, erdészet, élelmiszeripar),
f) a támogatott beruházás pénzügyi adatai tevékenységi szektor szerinti bontásban,
g) támogatott állományhoz kapcsolódó pénzügyi adatok terméktípus szerinti bontásban.

45. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a genetikai erőforrások megőrzése intézkedés keretében a védett őshonos és veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták megőrzéséhez nyújtandó támogatások igénybevételének részletes feltételeiről szóló 17/2012. (II. 29.) VM rendelet keretében igénybe vett támogatásokhoz kapcsolódó adatszolgáltatás:
a) az igényelt, jóváhagyott és kifizetett támogatás összege,
b) a tevékenység támogatás típusa,
c) támogatott ex situ/in situ megőrzések száma (1–2. célprogram),
d) támogatott információcserék és tájékoztatások száma (3–4. célprogram),
e) a támogatásban részesülő ügyfél fő tevékenysége (mezőgazdasági termelő, egyéb földhasználó).

46. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a fiatal erdők állományneveléséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 25/2012. (III. 20.) VM rendelet keretében igénybe vett támogatásokhoz kapcsolódó adatszolgáltatás:
a) az igényelt, jóváhagyott és kifizetett támogatás összege,
b) tulajdonos típusa,
c) a támogatás alapján megvalósított projekt megvalósítási helyének besorolása beavatkozási terület szerint (KAT, Natura 2000 terület, a 2000/60/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv hatálya alá tartozó terület, vegyes, egyéb),
d) a beruházás összes kiadása,
e) a támogatott erdőterület nagysága (ha),
f) legjellemzőbb ágazat szerinti besorolás (mezőgazdaság, erdészet, élelmiszeripar),
g) a bevezetett új termékek és technológiák száma,
h) a támogatott beruházás pénzügyi adatai tevékenységi szektor szerinti bontásban.

47. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a Natura 2000 erdőterületeken történő gazdálkodáshoz nyújtandó kompenzációs támogatás részletes szabályairól szóló 41/2012. (IV. 27.) VM rendelet keretében igénybe vett támogatásokhoz kapcsolódó adatszolgáltatás:
a) az igényelt, jóváhagyott és kifizetett támogatás összege,
b) a támogatott erdőterület nagysága (ha),
c) a támogatott erdőgazdaságok száma,
d) sikeres földhasználat alatt álló területek hozzájárulásának típusa.

48. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a Natura 2000 területek fenntartási terveinek készítéséhez nyújtandó támogatás igénybevételének részletes szabályairól szóló 43/2012. (V. 3.) VM rendelet keretében igénybe vett támogatásokhoz kapcsolódó adatszolgáltatás:
a) a támogatott tevékenységek száma,
b) az összes kiadás, valamint az igényelt, jóváhagyott, illetve kifizetett támogatás összege,
c) a tevékenység típusa,
d) szolgáltatást igénybe vevők száma.

49. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a GAZDANET programhoz nyújtott támogatások igénybevételének részletes feltételeiről szóló 60/2012. (VI. 28.) VM rendelet keretében igénybe vett támogatásokhoz kapcsolódó adatszolgáltatás:
a) a támogatásban részesülő ügyfél neme, kora korcsoportonként,
b) a támogatásban részesülő ügyfél jogi státusza (természetes személy vagy jogi személy),
c) a támogatási jogcím keretében megvalósított művelet beruházástípus szerinti besorolása,
d) a támogatott mezőgazdasági gazdaság, illetve vállalkozás ágazati típusa (hagyományos, illetve ökológiai),
e) a támogatott gazdaság, vállalkozás legjellemzőbb tevékenységi ágazat, illetve alágazat szerinti besorolása,
f) a támogatás alapján megvalósított projekt megvalósítási helyének besorolása beavatkozási terület szerint [KAT, Natura 2000 terület, a 2000/60/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv hatálya alá tartozó terület],
g) az összes kiadás, valamint az igényelt, jóváhagyott, illetve kifizetett támogatás összege,
h) az intézkedéshez kapcsolódóan bevezetett új termékek és technológiák száma,
i) a támogatott beruházás pénzügyi adatai tevékenységi szektor szerinti bontásban.

50. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a LEADER Európai Unión belüli és harmadik országbeli területekkel való nemzetközi együttműködés végrehajtásához 2012-től nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 99/2012. (IX. 25.) VM rendelet keretében igénybe vett támogatásokhoz kapcsolódó adatszolgáltatás:
a) az igényelt, jóváhagyott és kifizetett támogatás összege,
b) az együttműködésben részt vevő helyi akciócsoportok száma (térségek közötti vagy nemzetközi, valamint tengelyek szerinti bontásban),
c) a tevékenység típusa (on farm, off farm besorolás és turizmus, kézműves tevékenység kiskereskedelmi tevékenység, megújuló energiatermelés vagy egyéb besorolás szerint),
d) a támogatás alapján létrehozott új munkahelyeken dolgozó munkavállalók száma (nem, korcsoport, munkavégzés helye szerinti bontásban),
e) intézkedés típusa,
f) az akciócsoporthoz tartozó települések összlakossága,
g) a helyi akciócsoportok által elfogadott projektek száma tengelyek szerinti bontásban,
h) a támogatott együttműködési projekt típusa (térségek közötti, nemzetközi).

51. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a nem mezőgazdasági tevékenységgé történő diverzifikálásra nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 129/2012. (XII. 17.) VM rendelet keretében igénybe vett támogatásokhoz kapcsolódó adatszolgáltatás:
a) a támogatásban részesülő ügyfél neme, kora,
b) a támogatásban részesülő ügyfél jogi státusza (természetes személy vagy jogi személy),
c) az összes kiadás, valamint az igényelt, jóváhagyott, illetve kifizetett támogatás összege,
d) a tevékenység típusa (on farm, off farm besorolás és turizmus, kézműves tevékenység, kiskereskedelmi tevékenység, megújuló energiatermelés vagy egyéb besorolás szerint),
e) a támogatott beruházás teljes összege tevékenységi típus szerint,
f) a támogatás alapján létrehozott új munkahelyeken dolgozó munkavállalók száma (nem, korcsoport, munkavégzés helye szerinti bontásban),
g) létrehozott új munkahelyek száma nemek és korcsoportok szerinti bontásban (FTE),
h) a támogatott beruházás pénzügyi adatai tevékenységi szektor szerinti bontásban.

52. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a LEADER térségek közötti együttműködés végrehajtásához nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 11/2013. (III. 5.) VM rendelet keretében igénybe vett támogatásokhoz kapcsolódó adatszolgáltatás:
a) az igényelt, jóváhagyott és kifizetett támogatás összege,
b) az együttműködésben részt vevő helyi akciócsoportok száma (térségek közötti vagy nemzetközi, valamint tengelyek szerinti bontásban),
c) a tevékenység típusa (on farm, off farm besorolás és turizmus, kézműves tevékenység, kiskereskedelmi tevékenység, megújuló energiatermelés vagy egyéb besorolás szerint),
d) a támogatás alapján létrehozott új munkahelyeken dolgozó munkavállalók száma (nem, korcsoport, munkavégzés helye szerinti bontásban),
e) intézkedés típusa,
f) az akciócsoporthoz tartozó települések összlakossága,
g) a helyi akciócsoportok által elfogadott projektek száma tengelyek szerinti bontásban,
h) a támogatott együttműködési projekt típusa (térségek közötti, nemzetközi).

53. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a Helyi Vidékfejlesztési Stratégiák LEADER fejezetének végrehajtásához 2013-ban nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 35/2013. (V. 22.) VM rendelet keretében igénybe vett támogatásokhoz kapcsolódó adatszolgáltatás:
a) a támogatásban részesülő ügyfelek száma, neme, kora korcsoportonként, tengelyek és szektorok (magán, állami) szerinti bontása,
b) a támogatásban részesülő ügyfél jogi státusza (természetes személy vagy jogi személy),
c) az igényelt, jóváhagyott és kifizetett támogatás összege,
d) az akciócsoporthoz tartozó települések összlakossága,
e) a helyi akciócsoportok által elfogadott projektek száma tengelyek szerinti bontásban,
f) a tevékenység típusa (on farm, off farm besorolás és turizmus, kézműves tevékenység, kiskereskedelmi tevékenység, megújuló energiatermelés vagy egyéb besorolás szerint),
g) a támogatás alapján létrehozott új munkahelyeken dolgozó munkavállalók száma (nem, korcsoport, munkavégzés helye szerinti bontásban),
h) a támogatás révén képzést sikeresen elvégzők száma (nem és korcsoport szerinti bontásban),
i) intézkedés típusa.

54. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az innovatív technológiák bemutató-üzemi tájékoztató programokkal való megismertetéséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 69/2013. (VII. 29.) VM rendelet keretében igénybe vett támogatásokhoz kapcsolódó adatszolgáltatás:
a) az igényelt, jóváhagyott és kifizetett támogatás összege,
b) programban résztvevők száma (fő),
c) a bemutató időtartama (nap, óra),
d) tevékenység típusa,
e) a bemutatóüzemi programokon részt vett személyek száma nemek, korcsoportok és tevékenységi szektorok szerinti bontásban,
f) a bemutató-üzemi tájékoztató programon való részvétel eredménye (tanúsítvány, bizonyítvány).

55. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból egyes jogcímek esetében technológiai berendezések korszerűsítés céljából történő beszerzéséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 116/2013. (XII. 12.) VM rendelet keretében igénybe vett támogatásokhoz kapcsolódó adatszolgáltatás:
55.1. Adatszolgáltatási kötelezettség azokra vonatkozóan, akik az 1. célterület keretében nyertek támogatást, illetve a 2. célterületen belül azoknak, akiknek az üzemeltetési kötelezettség lejáratáig terjedő időszakban az értékesítésből származó árbevételük legalább 50%-a származik nem-feldolgozott mezőgazdasági termékek értékesítéséből és a támogatást mezőgazdasági termelő ügyfélként vagy TCS-ként igénylik:
a) a támogatott gazdaság legjellemzőbb tevékenységi ágazat, illetve alágazat szerinti besorolása,
b) a támogatott gazdaság, illetve vállalkozás termelési mód szerinti besorolása (hagyományos, illetve ökológiai),
c) a GAZDANET programban való részvételi szándékra vonatkozó adat,
d) a támogatásnak köszönhetően megvalósított projekt megvalósítási helyének besorolása beavatkozási terület szerint (a beruházás megvalósításának helye: KAT, Natura 2000 terület, a 2000/60/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv hatálya alá tartozó terület),
e) a támogatásban részesülő ügyfél jogi státusza (természetes személy, jogi személy),
f) a támogatásban részesülő ügyfél neme, kora korcsoportonként,
g) a támogatott beruházás összes kiadása, az igényelt, jóváhagyott és kifizetett támogatás összege, beruházás ágazata, tevékenység típus, illetve célterület szerinti bontásban,
h) a támogatott kérelem tevékenységi besorolása,
i) támogatott célterületek,
j) a támogatási jogcím keretében megvalósított beruházás beruházástípus szerinti besorolása,
k) az intézkedéshez kapcsolódóan bevezetett új termékek és technológiák száma,
l) a támogatott beruházás pénzügyi adatai tevékenységi szektor szerinti bontásban.
55.2. Adatszolgáltatási kötelezettség azokra vonatkozóan, akik a 2. célterület keretében nyertek támogatást és az üzemeltetési kötelezettség lejáratáig terjedő időszakban az értékesítésből származó árbevételük kevesebb, mint 50%-a származik nem-feldolgozott mezőgazdasági termékek értékesítéséből és a támogatást feldolgozó ügyfélként igénylik:
a) a támogatott gazdaság legjellemzőbb tevékenységi ágazat, illetve alágazat szerinti besorolása,
b) a támogatott gazdaság, illetve vállalkozás termelési mód szerinti besorolása (hagyományos, illetve ökológiai),
c) a támogatott tevékenység jellemző típusa (termelés, feldolgozás, értékesítés, fejlesztés),
d) a támogatásban részesülő vállalkozás besorolása vállalkozásméret kategóriába,
e) a támogatott kérelem tevékenységi besorolása,
f) a támogatott beruházás összes kiadása, az igényelt, jóváhagyott és kifizetett támogatás összege beruházás ágazata, tevékenység típus, illetve célterület szerinti bontásban,
g) támogatott célterületek,
h) a támogatási jogcím keretében megvalósított beruházás beruházástípus szerinti besorolása,
i) az intézkedéshez kapcsolódóan bevezetett új termékek és technológiák száma,
j) a támogatott beruházás pénzügyi adatai tevékenységi szektor szerinti bontásban.

56. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az erdőterületeket érintő tűzkárok megelőzéséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 41/2014. (IV. 8.) VM rendelet keretében igénybe vett támogatásokhoz kapcsolódó adatszolgáltatás:
a) támogatott erdőterület tulajdonosa,
b) a támogatott erdőterület mérete saját tulajdonban lévő, illetve egyéb jogon használt terület szerinti bontásban,
c) az összes kiadás, valamint az igényelt, jóváhagyott és kifizetett támogatás összege,
d) a beavatkozás típusa a beavatkozások száma, az infrastruktúra, az érintett terület nagysága a támogatási összeg, és az egyéb erdészeti megelőző beruházások alapján,
e) megelőzés tűzvész ellen (ha),
f) sikeres földhasználat alatt álló területek hozzájárulásának típusa,
g) víznyerő medence kapacitása (m3),
h) eltávolított tisztítási anyag mennyisége (m3),
i) tűzpászták hossza és típusa/szélessége.

57. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az erdei közjóléti létesítmények megvalósításához nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 66/2013. (VII. 29.) VM rendelet keretében igénybe vett támogatásokhoz kapcsolódó adatszolgáltatás:
a) az összes kiadás, valamint az igényelt, jóváhagyott és kifizetett támogatás összege,
b) beruházás típusa,
c) erdei létesítmények száma típusonként (db),
d) erdei kilátó építésére vonatkozó adatok kilátótípusonként (db).

58. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó, a vidéki gazdaság és a lakosság számára nyújtott alapszolgáltatások fejlesztésére 2013-tól igénybe vehető támogatások részletes feltételeiről szóló 103/2013. (XI. 8.) VM rendelet keretében igénybe vett támogatásokhoz kapcsolódó adatszolgáltatás:
a) az összes kiadás, valamint az igényelt, jóváhagyott és kifizetett támogatás összege,
b) a támogatott tevékenység típusa,
c) szolgáltatást igénybevevők száma (fő),
d) a támogatás révén internetet elérő népesség (fő).
1

A rendeletet a 37/2016. (XII. 29.) MvM rendelet 10. § (1) bekezdés 14. pontja hatályon kívül helyezte 2017. január 1. napjával. Lásd a hatályon kívül helyező rendelet 12. §-át.

2

Az 1. § (2) bekezdését a 2/2013. (II. 1.) VM rendelet 6. §-a hatályon kívül helyezte.

3

A 2. § a 3/2012. (I. 31.) VM rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

4

A 2. § 1. pontja a 7/2015. (II. 17.) MvM rendelet 26. § a) pontja szerint módosított szöveg.

5

A 2. § 5. pontja a 7/2015. (II. 17.) MvM rendelet 25. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

6

A 2. § 6. pontját az 56/2015. (XII. 23.) MvM rendelet 4. § a) pontja hatályon kívül helyezte.

7

A 2. § 7. pontját a 2/2013. (II. 1.) VM rendelet 1. §-a iktatta be.

8

A 2. § 8. pontját a 28/2015. (VI. 9.) MvM rendelet 18. § (1) bekezdése iktatta be, szövege az 56/2015. (XII. 23.) MvM rendelet 3. § a) pontja szerint módosított szöveg.

9

A 3. § a 8/2011. (I. 31.) VM rendelet 2. §-ával megállapított szöveg.

10

A 3. § (1) bekezdése a 2/2013. (II. 1.) VM rendelet 2. § (1) bekezdésével megállapított, a 7/2015. (II. 17.) MvM rendelet 26. § b) pontja szerint módosított szöveg.

11

A 3. § (2) bekezdése a 7/2015. (II. 17.) MvM rendelet 26. § c) pontja szerint módosított szöveg.

12

A 3. § (5) bekezdése a 2/2013. (II. 1.) VM rendelet 5. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

13

A 3. § (6) bekezdése a 2/2013. (II. 1.) VM rendelet 2. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

14

A 3. § (7) bekezdése a 7/2015. (II. 17.) MvM rendelet 25. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

15

A 3. § (8) bekezdése az 56/2015. (XII. 23.) MvM rendelet 2. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

16

A 3. § (9) bekezdése az 56/2015. (XII. 23.) MvM rendelet 2. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

17

A 3. § (10) bekezdése az 56/2015. (XII. 23.) MvM rendelet 2. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

18

A 3. § (10a) bekezdését az 56/2015. (XII. 23.) MvM rendelet 2. § (1) bekezdése iktatta be.

19

A 3. § (10b) bekezdését az 56/2015. (XII. 23.) MvM rendelet 2. § (1) bekezdése iktatta be.

20

A 3. § (11) bekezdése az 56/2015. (XII. 23.) MvM rendelet 2. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

21

A 3. § (11a) bekezdését az 56/2015. (XII. 23.) MvM rendelet 2. § (2) bekezdése iktatta be.

22

A 3. § (12) bekezdése az 56/2015. (XII. 23.) MvM rendelet 2. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

23

A 3. § (13) bekezdését a 3/2012. (I. 31.) VM rendelet 3. §-a iktatta be, szövege az 56/2015. (XII. 23.) MvM rendelet 2. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

24

A 3. § (14) bekezdését a 7/2015. (II. 17.) MvM rendelet 25. § (2) bekezdése iktatta be.

25

A 3. § (15) bekezdését a 7/2015. (II. 17.) MvM rendelet 25. § (2) bekezdése iktatta be.

26

A 3. § (16) bekezdését a 7/2015. (II. 17.) MvM rendelet 25. § (2) bekezdése iktatta be.

27

A 3/A. §-t a 3/2012. (I. 31.) VM rendelet 4. §-a iktatta be, szövege a 7/2015. (II. 17.) MvM rendelet 25. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

28

A 3/A. § (1)–(4) bekezdését az 56/2015. (XII. 23.) MvM rendelet 4. § b) pontja hatályon kívül helyezte.

29

A 3/A. § (5)–(7) bekezdését az 56/2015. (XII. 23.) MvM rendelet 4. § c) pontja hatályon kívül helyezte.

30

A 3/A. § (8) bekezdését az 56/2015. (XII. 23.) MvM rendelet 4. § b) pontja hatályon kívül helyezte.

33

A 4. § (1) bekezdése a 3/2012. (I. 31.) VM rendelet 5. §-ával megállapított szöveg.

34

A 4. § (1) bekezdés a) pontja a 2/2013. (II. 1.) VM rendelet 3. § (1) bekezdésével megállapított, az 53/2015. (XII. 1.) MvM rendelet 13. §-a szerint módosított szöveg.

35

A 4. § (1) bekezdés b) pontja az 53/2015. (XII. 1.) MvM rendelet 13. §-a szerint módosított szöveg.

36

A 4. § (1) bekezdés c) pontja az 53/2015. (XII. 1.) MvM rendelet 13. §-a szerint módosított szöveg.

37

A 4. § (1) bekezdés d) pontja a 10/2014. (II. 14.) VM rendelet 1. §-ával megállapított, az 53/2015. (XII. 1.) MvM rendelet 13. §-a szerint módosított szöveg.

38

A 4. § (2)–(3) bekezdését a 3/2012. (I. 31.) VM rendelet 7. §-a hatályon kívül helyezte.

39

Az 5–6. §-t az 5/2010. (I. 28.) FVM rendelet 5. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte.

40

A 7. § (2)–(3) bekezdését az 5/2010. (I. 28.) FVM rendelet 5. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte.

42

A hatálybalépés időpontja 2015. június 10.

43

Az eredeti melléklet megjelölését 1. mellékletre változtatta a 2/2013. (II. 1.) VM rendelet 4. §-a, szövege az 53/2015. (XII. 1.) MvM rendelet 12. §-ával megállapított szöveg.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére