• Tartalom

160/2009. (XI. 19.) FVM rendelet

160/2009. (XI. 19.) FVM rendelet

az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a turisztikai tevékenységek ösztönzéséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről1

2015.11.03.

A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény 81. § (3) bekezdés a) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter feladat- és hatásköréről szóló 162/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet 1. § a) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva a következőket rendelem el:

A támogatás célja, jellege

1. § A támogatás célja vidéki munkahelyek létrehozása vagy megőrzése érdekében a falusi szálláshely, gyermek- és ifjúsági turizmushoz kapcsolódó minőségi szálláshelyek fejlesztése, kialakítása, a hozzá kötődő szolgáltatások fejlesztése, kialakítása, valamint a szálláshelyhez nem feltétlenül kötött – a vidéki települések természeti erőforrásaira, mezőgazdasági, erdő-, vad- és halgazdálkodási adottságaira, közösségi-kulturális és gasztronómiai örökségére, nemzeti tájházakra, skanzenekre, borpincékre mint vonzerőre épülő – minőségi és komplex agro- és ökoturisztikai szolgáltatások kiépítése, a már működő szolgáltatások bővítése, korszerűsítése, marketingjének kialakítása, fejlesztése.

Értelmező rendelkezések

2. § (1) E rendelet alkalmazásában

a) alkalmi falusi és agroturisztikai szolgáltató tevékenység: a külön jogszabályban meghatározott falusi szállásadás nyújtására alkalmas településen, alkalomszerűen, szállást nem igénylő látogatók részére

aa) a helyi népművészeti, néprajzi, kézműves, építészeti és kulturális értékek, örökségek bemutatása,

ab) a falusi élethez, környezethez és munkakultúrához kapcsolódó hagyományok, tevékenységek bemutatása,

ac) falusi vendégasztal szolgáltatása,

ad) a helyi gazdálkodási módok, termelési szokások bemutatása,

b) ökoturizmus: a természeti értékek, a természeti területek megismerésére irányuló olyan turizmus, amely természetkímélő módon, a természetvédelmi prioritások biztosításával valósul meg az arra alkalmas területen, amely egyúttal a helyi népesség társadalmi, gazdasági előnyökhöz jutását is szolgálja,

c) falusi szálláshely: a Balaton Kiemelt Üdülőkörzet Területrendezési Tervének elfogadásáról és a Balatoni Területrendezési Szabályzat megállapításáról szóló 2000. évi CXII. törvény szerint kiemelt üdülőkörzethez nem tartozó településeken, valamint a természetes gyógytényezőkről szóló külön jogszabály alapján törzskönyvezett gyógyhelyek kivételével az 5000 fő alatti településeken, illetve a 100 fő/km2 népsűrűség alatti területeken található olyan szálláshely, amelyet úgy alakítottak ki, hogy adott esetben kapcsolódó szolgáltatásokkal együtt bemutatásra kerüljenek,

d) gyermek- és ifjúsági turizmushoz kapcsolódó minőségi szálláshely: a nem üzleti célú közösségi, szabadidős szálláshely-szolgáltatásról szóló 173/2003. (X. 28.) Korm. rendelet [a továbbiakban: 173/2003. (X. 28.) Korm. rendelet] 3. § (2) bekezdés c) pont 2. alpontja szerinti szálláshely,

f) falusi turizmus: a községben vagy más településeken falusias térségben történő vendégfogadás, jellemzően szállás-, étkezés- és programszolgáltatás, amely keretében a látogató megismerkedik a falu jellegzetes életformájával, hagyományaival, és aktívan részt vehet annak életében,

g) agroturizmus: a mezőgazdaság területéhez kapcsolódó falusi turizmus,

h)2 nonprofit szervezet: az egyesületként, az alapítványként, a közalapítványként, a nonprofit gazdasági társaságként és a közhasznú tevékenységet ellátó szociális szövetkezetként működő szervezet, kivéve a biztosító egyesületet, a politikai pártot és a munkáltatói és munkavállalói érdekképviseleti szervezetet;

i)3

j) hátrányos helyzetű terület: a kedvezményezett térségek besorolásáról szóló 311/2007. (XI. 17.) Korm. rendelet 2. mellékletében meghatározott kistérség, valamint a társadalmi-gazdasági és infrastrukturális szempontból elmaradott, illetve az országos átlagot jelentősen meghaladó munkanélküliséggel sújtott települések jegyzékéről szóló 240/2006. (XI. 30.) Korm. rendelet mellékletében meghatározott település,

k) vadászatra jogosult: a vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról szóló 1996. évi LV. törvény 6. §-a szerinti jogosult,

l) gazdaságon kívül végzett tevékenység: olyan tevékenység, amely független az ügyfél mezőgazdasági tevékenységétől, a mezőgazdasági tevékenységéhez kapcsolódó földterülettől és mezőgazdasági hasznosítású épületeitől,

m) közhasznú tevékenység: az 1997. évi CLVI. törvény 26. § c) pont 1–15., 17–18., 20. és 23. alpontja szerinti tevékenység,

n) rekreációs szolgáltatás: az aktív, szabadidős tevékenységekhez kapcsolódó, az egészségmegőrzést célul kitűző szolgáltatás,

o) vízi turizmus: olyan szabadidős tevékenység, amelyet vízben, vizen végeznek: az aktív turizmus egy formája, amely során a turista utazásának motivációja valamilyen fizikai aktivitást igénylő szabadidős vagy sporttevékenység gyakorlása hazánk álló és folyóvizein a strandok, fürdőmedencék, fürdőházak és a hozzájuk kapcsolódó különböző wellness szolgáltatások kivételével,

p) lovas turisztikai szolgáltatás: a lovas szolgáltató tevékenységről szóló 14/2008. (XII. 20.) ÖM rendeletben, valamint az e rendeletben meghatározott követelményeknek megfelelő szolgáltatás,

q) vadász turizmus: a turizmus azon formája, amelynek elsődleges célja a vad elejtése által a résztvevő számára történő élményszerzés, valamint az ahhoz kapcsolódó helyben nyújtott kiegészítő szolgáltatások igénybevétele,

r)4 illetékes LEADER HACS: az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó vidékfejlesztési támogatásról szóló 1698/2005/EK tanácsi rendelet 3. és 4. tengelyének keretében megalakuló helyi akciócsoportok elismerési rendjével kapcsolatos egyes kérdésekről szóló 93/2007. (VIII. 29.) FVM rendelet alapján előzetesen elismert helyi közösségek tervezési folyamatával, és a LEADER csoportok kiválasztásával kapcsolatos egyes kérdésekről szóló 147/2007. (XII. 4.) FVM rendeletben elismert olyan LEADER helyi akciócsoport, amely a Helyi Vidékfejlesztési Közösségek és a LEADER helyi akciócsoportok részére az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó vidékfejlesztési támogatásról szóló 1698/2005/EK tanácsi rendelet keretében nyújtott támogatás részletes feltételeiről szóló 141/2008. (X. 30.) FVM rendelet 9. számú melléklete szerinti tervezési területen látja el a munkaszervezetén keresztül az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program III. és IV. tengely intézkedéseinek delegálási szerződés keretein belüli végrehajtását;

s) teljes akadálymentesítés: az építménynek az országos településrendezési és építési követelményekről szóló 253/1997. (XII. 20.) Korm. rendelet (a továbbiakban: OTÉK) 1. számú melléklet 1. pontjában meghatározottak szerinti akadálymentessé tétele,

t) részleges akadálymentesítés: az OTÉK 1. számú melléklet 82. pontjában ekként meghatározott fogalom,

u)5 ügyfél: természetes személy, mikro-, kis- és középvállalkozás, települési önkormányzat, kisebbségi önkormányzat, illetve a helyi önkormányzatok társulásairól és együttműködéséről szóló 1997. évi CXXXV. törvény 16. §-ában meghatározott önálló jogi személyiséggel rendelkező önkormányzati társulás, nonprofit szervezet és egyházi jogi személy;

v) konferencia turizmus: a hivatásturizmus egy fajtája, amely során valamely szervezet által, egy adott témakör vonatkozásában szerveznek olyan rendezvényt, amelyen legalább 50 fő vesz részt.

(2) Az e rendeletben nem szabályozott fogalmakat a mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvényben (a továbbiakban: Törvény) és az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap társfinanszírozásában megvalósuló támogatások igénybevételének általános szabályairól szóló 23/2007. (IV. 17.) FVM rendeletben (a továbbiakban: Vhr.) foglaltaknak megfelelően kell értelmezni.

A támogatás tárgya, elszámolható kiadások

3. § (1) E rendelet alapján támogatás vehető igénybe az alábbi célterületeken:

a) a szálláshely-szolgáltatási tevékenység folytatásának részletes feltételeiről és a szálláshely-üzemeltetési engedély kiadásának rendjéről szóló 239/2009. (X. 20.) Korm. rendelet [a továbbiakban: 239/2009. (X. 20.) Korm. rendelet] szerint falusi szálláshely és kapcsolódó szolgáltatások kialakítása, már működő falusi szálláshelyek bővítése, korszerűsítése, akadálymentesítése, szolgáltatásaik fejlesztése (a továbbiakban: 1. célterület),

b) a vidéki térségekben a gyermek- és ifjúsági turizmushoz kapcsolódó minőségi szálláshelyek és kapcsolódó szolgáltatások kialakítása, már működő egységek bővítése, korszerűsítése, akadálymentesítése és szolgáltatásainak fejlesztése (a továbbiakban: 2. célterület),

c) foglalkoztatást elősegítő szolgáltatások fejlesztése (a továbbiakban: 3. célterület) keretében:

ca) alkalmi falusi, agroturisztikai szolgáltatások,

cb) ökoturisztikai szolgáltatások,

cc) lovas turisztikai szolgáltatások,

cd) vadászati turizmushoz kapcsolódó szolgáltatások,

ce) erdei turizmushoz és természetjáráshoz kapcsolódó szolgáltatások,

cf) horgász turisztikai szolgáltatások,

cg) borturisztikai szolgáltatások,

ch) kerékpáros turizmushoz kapcsolódó szolgáltatások,

ci) vízi turizmushoz kapcsolódó szolgáltatások,

cj) a cc)–ci) alpontokban meghatározott szolgáltatásokhoz kapcsolódó gasztronómiai szolgáltatások.

(2) Az e rendelet szerinti támogatás természeti és környezeti értékeket károsító, valamint ezen értékek hozzáférhetőségét korlátozó sportturisztikai tevékenység, így különösen terepmotor, quad, downhill terepkerékpározás céljára, valamint gazdaságon belüli fejlesztéséhez nem vehető igénybe. Gazdaságon belül fejlesztésre csak az (1) bekezdés c) pont cg) alpontjában meghatározott szolgáltatásfejlesztés vonatkozásában igényelhető támogatás.

(3) Az e rendelet alapján támogatható tevékenységek és elszámolható kiadások a következők:

a) a Vhr. 30. §-ában foglaltaknak megfelelő építés, a fejlesztési tevékenységhez kapcsolódó építési munka,

b) a 3. mellékletben nem szereplő, a szálláshelyek, szolgáltatások működését szolgáló berendezési tárgyak, eszközök,

c) a 2. melléklet I. és II. pontjában szereplő infrastrukturális és rekreációs fejlesztések kiépítéséhez kapcsolódó beszerzések,

d) a horgászati cél esetén árnyékot adó, valamint a helyi vízgazdálkodási és talajadottságoknak megfelelő fafajok telepítése,

e) a szolgáltatás működtetéséhez szükséges minősítési eljárás díja,

f) a Vhr. 31. §-ában meghatározott egyéb elszámolható kiadások.

(4) A (3) bekezdés b)–f) pontjában szereplő támogatható tevékenységek önállóan nem, kizárólag a (3) bekezdés a) pontjában meghatározott tevékenységgel együtt szerepelhetnek egy támogatási kérelemben.

(5) E rendelet alapján nem igényelhető támogatás

a) termőföld és ingatlan vásárlására,

b) ingatlan bérleti díjára,

c) élő állat vásárlására,

d) gondnoki lakásnak, az ügyfél saját maga által használt lakrészének megépítésére, felújítására, illetve ilyen lakásba, lakrészbe eszköz, berendezés beszerzésére,

e) bontott építési anyag beszerzésére és beépítésére,

f) motorral hajtott szárazföldi, légi, vízi közlekedési jármű vagy sporteszköz beszerzésére,

g) a gépkatalógusban szereplő tételek beszerzésére a 62-es gépcsoporthoz tartozó tételek kivételével,

h) élelmiszeripari gépkatalógusban szereplő tételek beszerzésére,

i) konferenciaturizmusra.

(6) Kiadásként nem számolható el a 3. mellékletben meghatározott eszközök beszerzésének költsége.

A támogatás mértéke, elszámolható kiadások

4. § (1) Jelen támogatás alapján megítélhető összeg alapját az Európai Közösséget létrehozó Szerződés (a továbbiakban: EK Szerződés) 87. és 88. cikkének a de minimis támogatásokra való alkalmazásáról szóló, 2006. december 15-i 1998/2006/EK bizottsági rendeletben foglaltaknak megfelelően:

a) a támogatás összege az 1998/2006/EK bizottsági rendelet hatálya alá tartozó tevékenységek esetén ügyfelenként egymást követő három pénzügyi évben nem haladhatja meg a 200 000 eurónak megfelelő forintösszeget;

b) az 1998/2006/EK bizottsági rendelet hatálya alá nem tartozó tevékenységek esetében e rendelet által támogatott célterületek vonatkozásában három egymást követő pénzügyi évben a megítélt támogatás összege nem haladhatja meg a 200 000 eurónak megfelelő forintösszeget;

c) az e rendelet alapján megítélt támogatás az 1998/2006/EK bizottsági rendelet értelmében a de minimis hatálya alá tartozó szervezetek esetében mezőgazdasági célú csekély összegű (de minimis) támogatásnak minősül.

(2) A 3. § (1) bekezdés c) pont cg) alpontja szerinti szolgáltatás esetén az igénybe vehető csekély összegű támogatás összege legfeljebb 100 000 eurónak megfelelő forintösszeg.

(3) A támogatás mértéke, ha az ügyfél

a) természetes személy, mikro-, kis- és középvállalkozás, települési önkormányzat, települési kisebbségi önkormányzat, önkormányzati társulás, egyházi jogi személy, és

aa) a fejlesztést hátrányos helyzetű területen valósítja meg, akkor az összes elszámolható kiadás 65%-a,

ab) egyéb területen valósítja meg a fejlesztést, akkor az összes elszámolható kiadás 60%-a,

b) nonprofit szervezet, és a beruházás az ügyfél közhasznú tevékenységének ellátásához köthető, akkor az összes elszámolható kiadás 100%-a,

c) nonprofit szervezet, és

ca) a beruházás az ügyfél nem közhasznú tevékenységének ellátásához köthető, és hátrányos helyzetű területen valósul meg, akkor az összes elszámolható kiadás 65%-a,

cb) a beruházás az ügyfél nem közhasznú tevékenységének ellátásához köthető, és nem hátrányos helyzetű területen valósul meg, akkor az összes elszámolható kiadás 60%-a.

(4) Költségvetési szervek esetében az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) nyújtandó vidékfejlesztési támogatásról szóló 1698/2005/EK tanácsi rendelet 71. cikk (3) bekezdés a) pontja alapján a támogatás számításának alapja az összes nettó elszámolható kiadás.

(5) Nem támogatható az a támogatási kérelem, amely esetén a támogatási összeg nem éri el az 1200 eurónak megfelelő forintösszeget.

(6) A 3. § (3) bekezdés b) pontjában szereplő elszámolható kiadás mértéke nem haladhatja meg a 3. § (3) bekezdés a) és c) alpontja szerinti elszámolható kiadás 30%-át.

(7) E rendelet alapján az ügyfél kizárólag egy támogatási kérelmet nyújthat be támogatási időszakonként, amely azonban több támogatási célterületre is irányulhat, és különböző helyrajzi számú ingatlanon megvalósuló fejlesztést is tartalmazhat. E rendelet alapján az ügyfél újabb támogatási kérelmet kizárólag a korábbi támogatási kérelemhez kapcsolódó utolsó kifizetési kérelmének beadását követően nyújthat be.

(8) Ha az ügyfél nem rendelkezik e rendelet alapján jogerős támogatási határozattal korábbi támogatási időszakban benyújtott támogatási kérelme vonatkozásában, újabb támogatási kérelem benyújtására jogosult.

(9) Az egyéb elszámolható kiadások tekintetében, ha eltérő támogatási intenzitások kerülnek megállapításra, egységesen a legalacsonyabb intenzitást kell figyelembe venni.

(10) A jóváhagyott elszámolható kiadások mértéke és aránya nem haladhatja meg az építési normagyűjteményben (a továbbiakban: ÉNGY) beazonosítható tételek vonatkozásában az elszámolható kiadás ÉNGY szerinti referenciaárát.

(11) A beruházás helye szerint illetékes LEADER HACS területén igényelhető legmagasabb támogatási összeget az 5. melléklet tartalmazza. Azon LEADER HACS területén, ahol az 5. melléklet értelmében az igényelhető támogatási összeg 0 euró, a jogcím keretében támogatási kérelem nem nyújtható be.

A támogatás igénybevételének feltételei

5. § (1) Támogatás igénybevételére jogosult:

a) az az ügyfél, aki jogszabályokban előírtaknak megfelelően az adott célterület vonatkozásában jogszerűen végzi a tevékenységét,

b) a 3. § (1) bekezdés c) pont cd) alpontjában szereplő célterületre irányuló fejlesztés esetén az az ügyfél, aki a fejlesztéssel érintett területen vadászatra jogosult.

(2) Az ügyfél támogatási kérelmet a 6. melléklet szerinti település bel- vagy külterületén megvalósuló fejlesztésre nyújthat be, amely település bel- vagy külterületén a támogatási kérelem benyújtásának időpontjában lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel, székhellyel, telephellyel vagy fiókteleppel rendelkezik. Ha a kérelem több települést is érint, az ügyfélnek valamely településen vagy annak külterületén lakóhellyel, tartózkodási hellyel, székhellyel, telephellyel vagy fiókteleppel kell rendelkeznie.

(3) Az ügyfél lakóhelye, székhelye, telephelye vagy fióktelepe szerint illetékes LEADER HACS vagy Helyi Vidékfejlesztési Közösség (a továbbiakban: HVK) tervezési területén megvalósuló fejlesztések támogathatóak. Az ügyfél kérelme vonatkozásában a beruházás csak egy LEADER HACS vagy HVK területén valósulhat meg.

(4) Ha az ügyfélnek a mezőgazdasági tevékenységéből származó árbevétele az 50%-ot meghaladja, akkor a fejlesztést kizárólag gazdaságon kívül jelenleg is végzett tevékenysége keretében valósíthatja meg a 3. § (1) bekezdés c) pont cg) alpontjában meghatározott szolgáltatás fejlesztése kivételével.

(5) A támogatással megvalósítani kívánt fejlesztés esetén az érintett ingatlanhoz tartozó telek

a) alapterületének nagysága új falusi szálláshely és telepített sátortábor kialakítása esetén legalább 500 m2, új ifjúsági szálláshely, gyermek- és ifjúsági tábor, turistaház kialakítása esetén legalább 2000 m2, és

b) az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 2. § 6. pontjában foglaltak szerint az építési szabályoknak megfelelően kialakított és közútról vagy önálló helyrajzi számon útként nyilvántartott magánútról gépjárművel közvetlenül megközelíthető.

(6) Falusi szálláshely esetében a támogatás igénybevételének feltétele, hogy a fejlesztéssel kialakított (létrehozott, bővített, felújított) szálláshely az alábbi feltételeknek eleget tegyen:

a) megfelel a 4. melléklet szerinti feltételeknek,

b) legalább hat, legfeljebb tizenhat férőhellyel rendelkezik,

c) a saját használatú helyiségektől és lakrésztől elkülönül,

d) összkomfortos, és

e) a 239/2009. (X. 20.) Korm. rendeletnek megfelelő üzemeltetési engedéllyel rendelkezik.

(7) A 3. § (1) bekezdés b) pontjában meghatározott célra irányuló fejlesztés esetén a 173/2003. (X. 28.) Korm. rendeletnek megfelelő, legalább harminc férőhelyes, legalább „B” kategóriájú gyermek- és ifjúsági tábor, telepített sátortábor vagy „A” kategóriájú turistaház, engedélyezett ifjúsági szálláshely támogatható.

(8) A Vhr. 23. § (1) bekezdés b) pontjától eltérően az üzemeltetési kötelezettség az utolsó kifizetési kérelem benyújtásától számított öt évig tart.

(9) Az ügyfél köteles az üzemeltetési kötelezettség alatt

a) a 3. § (1) bekezdés a) és b) pontjában meghatározott célterületekre irányuló fejlesztés esetén a vendégeknek legalább kétféle szolgáltatást nyújtani – amelyből az egyik más szolgáltatóval történő megállapodás alapján is nyújtható – az alábbiak közül:

aa) étkeztetés,

ab) szabadidős sport vagy rekreációs szolgáltatás,

ac) vezetett túrázási lehetőség,

ad) természeti vagy kulturális értékek megismertetése, bemutatása,

b) a 3. § (1) bekezdés c) pont cc)–cj) alpontjáiban meghatározott célterületekre irányuló beruházás esetén az ügyfél által meghatározott nyitvatartási időben turisták által igénybe vehető üzletszerű szolgáltatást nyújtani,

c) a 3. § (1) bekezdés c) pontja ca) alpontjában meghatározott célterületre irányuló fejlesztés esetén a falusi és agroturisztikai szolgáltató tevékenységek valamelyikét végezni,

d) a 3. § (1) bekezdés c) pontja cc) alpontjában meghatározott célterületekre irányuló fejlesztés esetén legalább a Magyar Lovas Turisztikai Szövetség szerinti három patkós minősítésű lovas szolgáltatást végezni,

e) a 3. § (1) bekezdés c) pontja cd) alpontjában meghatározott célterületre irányuló fejlesztés esetében a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (a továbbiakban: MgSzH) területi szerve által ellenőrzött vadászati jogosultsággal rendelkezni,

f) a 3. § (1) bekezdés c) pontja cf) alpontjában meghatározott célterületre irányuló fejlesztés esetén horgász turisták számára biztonságos és higiéniai helyiségekkel ellátott ingatlannal rendelkezni,

g) a képesítéshez kötött tevékenység végzése esetén a vonatkozó külön jogszabályokban előírt képesítési követelményeknek saját maga vagy munkavállalója, vagy jogi személy esetében a személyesen közreműködő tagja által eleget tenni,

h) tagságot fenntartani turisztikai szakmai szervezetben és csatlakozni annak minősítési vagy promóciós rendszeréhez, így különösen területi, regionális, országos egyesülethez, szövetséghez, turisztikai termék, nemzetközi védjegy vagy minősítési rendszerhez,

i) falusi szálláshely esetében a 239/2009. (X. 20.) Korm. rendeletnek megfelelő üzemeltetési engedéllyel kell rendelkeznie.

(10)6 A 4. § (3) bekezdés b) pontja alapján jogosult támogatást igényelni az az ügyfél, aki vállalja, hogy a támogatás megítélését követően az utolsó kifizetési kérelem benyújtásáig az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló törvény szerinti közhasznúsági nyilvántartásba veteti magát, és tevékenységét ekként végzi.

(11) E rendelet keretében benyújtott támogatási kérelmek vonatkozásában a Vhr. 7. § (1) bekezdés b) pontját nem kell alkalmazni.

(12) Induló vállalkozás esetén a Vhr. 7. § (1) bekezdés c) pontjában előírt nehéz helyzetben lévőséget a támogatási kérelem benyújtásától számított harmadik lezárt, teljes gazdasági évet követően kell vizsgálni.

A támogatási kérelem benyújtása

6. § (1)7

(2) A támogatási kérelemnek a következőket kell tartalmaznia:

a) az ügyfél azonosítására vonatkozó adatok,

b) ÁFA-visszaigénylésre vonatkozó adatok,

c) az igényelt támogatásra vonatkozó adatok,

d) az elszámolható kiadásokra vonatkozó adatok,

e) a fejlesztés előtti állapotra vonatkozó adatok,

f) a tervezett fejlesztésre vonatkozó adatok,

g) az ügyfél nyilatkozata a vonatkozó feltételek megismeréséről és tudomásulvételéről,

h) az ügyfél aláírása.

(3) A támogatási kérelemhez csatolni kell

a) települési önkormányzat, kisebbségi önkormányzat, illetve önkormányzati társulás ügyfél esetén az érintett önkormányzat képviselő-testületének vagy társulási tanácsnak a beruházás megvalósításáról szóló határozata kivonatát,

b) nonprofit szervezet ügyfél esetén a nyilvántartásba vételét igazoló okirat hiteles másolatát,

c)8 bevett egyház és annak nyilvántartásba vett belső egyházi jogi személye esetén a nyilvántartásba vételéről szóló igazolást, nyilvántartásba nem vett belső egyházi jogi személy esetén a lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló 2011. évi CCVI. törvény 16. § (2) bekezdése szerinti igazolást;

d) a Vhr. 27. § (1) bekezdés h) pontjában foglaltaknak megfelelő pénzügyi tervet, ha a kérelmezett támogatás összege az 5 000 000 forintot nem haladja meg,

e) a Vhr. 27. § (1) bekezdés i) pontjában foglaltaknak megfelelően, ha a kérelmezett támogatás összege az 5 000 000 forintot meghaladja, a természetes személy, mikro-, kis- és középvállalkozás ügyfélnek pénzügyi és üzleti tervet, a települési önkormányzat, települési kisebbségi önkormányzat, önkormányzati társulás, egyházi jogi személy vagy nonprofit szervezet ügyfélnek pénzügyi és működtetési és fenntarthatósági tervet,

f)9 vadászatra jogosult ügyfél esetén az MgSzH által kiadott, az ügyfélnek az üzemeltetési kötelezettség időtartama alatt fennálló jogosultságáról szóló határozat hiteles másolatát, ha az ügyfél természetes személy, a vadásztársaság nyilatkozatát az ügyfél vadászati tagságáról;

g) az értékeléshez az 1. mellékletben meghatározott pontozási szempontokat alátámasztó igazolásokat, nyilatkozatokat, dokumentumokat,

h) az 1998/2006/EK bizottsági rendelet hatálya alá tartozó szervezetek esetében az ügyfél által az adott pénzügyi évben, valamint az előző két pénzügyi évben igénybe vett csekély összegű támogatásról szóló nyilatkozatát,

i) ha az ügyfél természetes személy, annak a hatósági igazolványnak a másolatát, amellyel igazolja lakóhelyét és annak bejegyzésének időpontját.

(4) Ha az ügyfél a (3) bekezdés d) és e) pontjában meghatározott értékhatárokra tekintettel nem köteles üzleti tervet vagy működtetési és fenntarthatósági tervet benyújtani, a támogatási kérelem elbírálása során az értékeléssel adott pontokat arányosan kell figyelembe venni.

(5) A „Kommunikációs terv” és „A vállalkozás társadalmi felelősségvállalása” című fejezetek nem képezik az üzleti terv vagy a működtetési és fenntarthatósági terv részét, benyújtásuk opcionális, függetlenül az üzleti terv vagy a működtetési és fenntarthatósági terv benyújtási kötelezettségtől. Benyújtásuk esetén a fejezeteket a (4) bekezdésben meghatározott arányosítást követően, a pontozás során egyenként maximum +5 ponttal kell figyelembe venni.

A támogatási kérelem elbírálása

7. § A támogatási kérelmek bírálatát – a Törvény 16. §-a, valamint 21. §-a alapján az MVH és a LEADER HACS között létrejött delegálási szerződés szerint – a beruházás helye szerint illetékes LEADER HACS az 1. mellékletben, a LEADER HACS területére megállapított pontozási rendszer alapján végzett értékeléssel, továbbá a Törvény 32. § (1) bekezdés c) pontja szerinti rangsor állításával végzi. A támogatási kérelmek rangsorolása után a rendelkezésre álló keret alapján az MVH hozza meg a támogatási határozatot.

A kifizetési kérelem benyújtása

8. § (1)10

(2) A kifizetési kérelemnek a következőket kell tartalmaznia:

a) az ügyfél azonosítására vonatkozó adatok,

b) ÁFA-visszaigénylésre vonatkozó adatok,

c) az igényelt támogatásra vonatkozó adatok,

d) az elszámolt kiadásokra vonatkozó adatok,

e) az elszámolt kiadások indokoltságát alátámasztó adatok,

f) a lefolytatott közbeszerzési eljárásokra vonatkozó adatok,

g) a megvalósult fejlesztésre vonatkozó információk,

h) az ügyfél nyilatkozata a vonatkozó feltételek megismeréséről és tudomásulvételéről,

i) az ügyfél aláírása.

(3) Az utolsó kifizetési kérelemhez csatolni kell

a) a 3. § (1) bekezdés a) pontjában meghatározott, a 239/2009. (X. 20.) Korm. rendeletnek megfelelő üzemeltetési engedélyt,

b) a 3. § (1) bekezdés b) pontjában meghatározott fejlesztés esetén a 173/2003. (X. 28.) Korm. rendelet 14. §-a szerint kiadott igazolást,

c) a 3. § (1) bekezdés c) pont cc) alpontjában meghatározott fejlesztések esetén a szolgáltatás minősítéséről szóló igazolást,

d) turisztikai szakmai szervezeti tagság igazolását.

(4)11 Az utolsó kifizetési kérelemhez az 5. § (10) bekezdése szerint megvalósuló fejlesztés esetében a közhasznú szervezetnek csatolnia kell a közhasznúságról szóló igazolást.

(5)12 Amennyiben az ügyfél a (3) bekezdésben meghatározott valamely okiratot az utolsó kifizetési kérelemmel nem nyújtja be és hiánypótlás keretében sem tudja pótolni, mert azzal még nem rendelkezik, az egyéb feltételek fennállása esetén kifizetési kérelmének helyt kell adni, ezen okiratot pedig a kifizetési határozat közlésétől számított 6 hónapon belül kell benyújtania.

8/A. §13 (1) A Vhr. 24. § (1) bekezdésétől eltérően, a Vhr. 24. § (2) bekezdésében foglaltak sérelme nélkül az ügyfél legkésőbb 2012. december 31. napjáig nyújthat be olyan első kifizetési kérelmet, amellyel egyéb elszámolható kiadásnak nem minősülő összeg is elszámolásra kerül. A határidő elmulasztása esetén igazolásnak nincs helye.

(2) A Vhr. 33. § (4) és (7) bekezdésének rendelkezései az (1) bekezdésben foglaltak vonatkozásában nem alkalmazhatóak.

(3) Amennyiben az ügyfél az (1) bekezdésben foglaltaknak nem tesz eleget, úgy a Vhr. 35. § (9) bekezdésében foglaltakat kell alkalmazni.

(4)14 A Vhr. 17. § (2) bekezdésétől eltérően ugyanazon támogatási határozathoz kapcsolódóan az ügyfél az első kifizetési kérelem benyújtását követően – az utolsó kifizetési kérelmet kivéve – háromhavonta nyújthat be kifizetési kérelmet.

A támogatásra vonatkozó speciális jogkövetkezmények

9. §15 (1) Ha az ügyfél által realizált – szállásadásból vagy szolgáltatásból származó – árbevétel az üzemeltetési kötelezettség negyedik naptári évében 50%-nál nagyobb mértékben marad el a negyedik évre vállalt árbevételtől, akkor köteles a támogatási összegből valamennyi kifizetési kérelem alapján jóváhagyott támogatási összeg 2%-ának megfelelő összeget, de legfeljebb 300 000 forintot visszafizetni intézkedésben való jogosulatlan részvétel jogcímén.

(2) Ha az ügyfél a támogatási kérelemben vállalt átlagos foglalkoztatotti létszámnál kevesebb főt foglalkoztat az üzemeltetési kötelezettség harmadik évétől kezdődően, akkor köteles a támogatási összegből – hiányzó foglalkoztatottanként egyszer – valamennyi kifizetési kérelem alapján jóváhagyott támogatási összeg 2%-ának megfelelő összeget, de legfeljebb 300 000 forintot visszafizetni intézkedésben való jogosulatlan részvétel jogcímén.

(3) Ha az ügyfél a támogatási kérelemben vállalt, az 5. § (9) bekezdés a) pontjához kapcsolódó együttműködési megállapodásban foglaltakat nem teljesíti, akkor a valamennyi kifizetési kérelem alapján jóváhagyott támogatási összegből – együttműködési megállapodásonként egyszer – 300 000 forintot köteles visszafizetni intézkedésben való jogosulatlan részvétel jogcímén.

(4) Az (1)–(3) bekezdésben nem szabályozott szempontok esetében a pontozási szempontok tekintetében vállalt kötelezettség nem teljesítése esetén, amennyiben a nem teljesítés pontszámvesztést eredményezne, az ügyfél szempontonként valamennyi kifizetési kérelem alapján jóváhagyott támogatási összeg 2%-ának megfelelő összeget, de legfeljebb 300 000 forintot köteles intézkedésben való jogosulatlan részvétel jogcímén visszafizetni.

(5) Ha az ügyfél nem tesz eleget az 5. § (9) bekezdés d) vagy h) pontja szerinti kötelezettségének, továbbá pótolható mulasztás esetén felszólításra sem teljesíti azt, akkor az ügyfél kötelezettségszegés esetén a támogatási összegből valamennyi kifizetési kérelem alapján jóváhagyott összeg 5%-ának megfelelő összeg, de legfeljebb 500 000 forint visszafizetésére köteles intézkedésben való jogosulatlan részvétel jogcímén.

(6) Amennyiben az ügyfélnek a 3. § (1) bekezdés c) pont cd) alpontjára irányuló fejlesztéshez kapcsolódó vadászati jogosultsága az üzemeltetési kötelezettség alatt megszűnik, akkor az ügyfél köteles az új vadászati jogosultság igényléséről nyilatkozni az MVH részére, valamint a megszerzett új vadászati jogosultságról szóló határozat hiteles másolatát benyújtani az MVH részére 2017. december 31-ig. Amennyiben az ügyfél nem szerzi meg az új vadászati jogosultságot 2017. december 31-ig, akkor köteles a támogatási összegből valamennyi kifizetési kérelem alapján jóváhagyott összeg 5%-ának megfelelő összeget, de legfeljebb 500 000 forintot visszafizetni intézkedésben való jogosulatlan részvétel jogcímén.

(7)16 Amennyiben az ügyfél a 8. § (5) bekezdésében írt kötelezettségének határidőben nem tesz eleget, a kifizetett támogatás jogosulatlanul igénybe vett támogatásnak minősül.

Záró rendelkezések

10. § (1) Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.

(2) Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a turisztikai tevékenységek ösztönzéséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 137/2008. (X. 18.) FVM rendelet 6. § (1) bekezdése hatályát veszti.

10/A. §17 E rendelet alapján a 2011. évtől kezdődően támogatási kérelem nem nyújtható be.

10/B. §18 E rendeletnek az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból finanszírozott egyes agrártárgyú miniszteri rendeletek módosításáról szóló 76/2012. (VII. 27.) VM rendelettel [a továbbiakban: 76/2012. (VII. 27.) VM rendelet] megállapított 8/A. §-ának rendelkezéseit a módosító rendelet hatálybalépésekor19 folyamatban lévő azon, ügyekben kell alkalmazni, amelyekben a támogatási kérelmet 2009. december 21. napjáig nyújtották be és a 76/2012. (VII. 27.) VM rendelet hatálybalépésekor20 a Vhr. 24. § (1) bekezdése rendelkezéseinek megsértése miatt a 35. § (9) bekezdésében foglaltak alkalmazásának lenne helye, vagy a Vhr. 35. § (9) bekezdésében foglalt bármelyik döntés még nem emelkedett jogerőre, vagy annak kapcsán bírósági felülvizsgálat van folyamatban.

10/C. §21 E rendeletnek az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból finanszírozott egyes vidékfejlesztési támogatási tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról szóló 106/2013. (XI. 26.) VM rendelettel [a továbbiakban: 106/2013. (XI. 26.) VM rendelet] megállapított 8. § (4) bekezdését a 106/2013. (XI. 26.) VM rendelet hatálybalépésekor22 folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

10/D. §23 E rendeletnek a vidékfejlesztési miniszter felelősségi körébe tartozó egyes miniszteri rendeleteknek a vallási közösségek jogállásával és működésével kapcsolatos törvényeknek az Alaptörvény negyedik módosításával összefüggő módosításáról szóló törvényhez kapcsolódó, valamint más vidékfejlesztési tárgyú módosításáról szóló 121/2013. (XII. 16.) VM rendelettel [a továbbiakban: 121/2013. (XII. 16.) VM rendelet] megállapított 8/A. § (4) bekezdését a 121/2013. (XII. 16.) VM rendelet hatálybalépésekor24 folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

10/E. §25 Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap társfinanszírozásában megvalósuló egyes agrár-vidékfejlesztési támogatási rendeletek módosításáról szóló 7/2015. (II. 17.) MvM rendelettel [a továbbiakban: 7/2015. (II. 17.) MvM rendelet] megállapított 9. §-t a 7/2015. (II. 17.) MvM rendelet hatálybalépésekor26 folyamatban lévő eljárásokban, valamint jogorvoslati eljárásokban is alkalmazni kell.

10/F. §27 Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap és az Európai Halászati Alap társfinanszírozásában megvalósuló egyes agrár-vidékfejlesztési támogatási rendeletek módosításáról szóló 28/2015. (VI. 9.) MvM rendelettel [a továbbiakban: 28/2015. (VI. 9.) MvM rendelet] megállapított 8. § (5) és 8/A. § (4) bekezdését a 28/2015. (VI. 9.) MvM rendelet hatálybalépésekor28 folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

10/G. §29 Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap és az Európai Halászati Alap társfinanszírozásában megvalósuló egyes agrár-vidékfejlesztési támogatási rendeletek módosításáról szóló 48/2015. (XI. 2.) MvM rendelettel [a továbbiakban: 48/2015. (XI. 2.) MvM rendelet] megállapított 8. § (5) bekezdést és 9. § (7) bekezdést a 48/2015. (XI. 2.) MvM rendelet hatálybalépésekor30 folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

Az Európai Unió jogának való megfelelés

11. § Ez a rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) nyújtandó vidékfejlesztési támogatásról szóló 1698/2005/EK tanácsi rendelet 55. cikkének végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapítja meg.

1. melléklet a 160/2009. (XI. 19.) FVM rendelethez31

Értékelési szempontok

1.1    „A BAKONYÉRT” Vidékfejlesztési Akciócsoport Egyesület területén alkalmazandó pontozás

Szakmai szempontok

Értékelési szempont megnevezése

Értékelés módja

Értékeléshez
rendelhető pontszám

1. A fejlesztés helyi, térségi hagyományos (a térségben történelmi vagy kulturális múlttal rendelkező) mesterségek, illetve természeti, kulturális értékek bemutatására irányul:

Kérelem alapján

- Igen, a kérelemnek részét képezi a fenti értékek közül két típus bemutatása

10 pont

- Igen, a kérelemnek részét képezi a fenti értékek közül egy típus bemutatása

5 pont

- Igen, a fenti, de máshol/más tulajdonában álló értékek közül legalább egyet - együttműködési megállapodás alapján vagy saját szervezésben - programként tervez bemutatni

3 pont

- Nem

0 pont

2. A fejlesztés helyszínének kistérségben van-e természeti, kulturális vagy egyéb nemzetközi, országos vagy regionális jelentőségű turisztikai vonzerő:

Kérelem alapján

- Igen a kérelemnek részét képezi egy nemzetközi vagy országos jelentőségű turisztikai vonzerő bemutatása;

10 pont

- Igen a kérelemnek részét képezi egy regionális jelentőségű turisztikai vonzerő bemutatása;

5 pont

- A fejlesztés térségében nincs turisztikai vonzerő.

0 pont

3. A térség turisztikai kínálatában jön-e létre új típusú vagy kínálatbővítő szolgáltatás:

Kérelem alapján

- Igen

5 pont

- Nem

3 pont

4. Az ügyfél az üzemeltetési időszak alatt együttműködés keretében kívánja a fejlesztést megvalósítani:

Együttműködési megállapodás

- Igen

10 pont

- Nem

0 pont

Összesen:

35 pont

Horizontális szempontok

5. A kérelem benyújtását megelőző 12 hónap átlag létszámához képest a foglalkoztatottak számának bővítése a fejlesztés hatására

Pénzügyi terv alapján

Igényelt támogatás összege/új munkahelyek száma. (beleértve az önfoglalkoztatást)

- 0-20 000 000 Ft/új munkahely

12 pont

- 20 000 001-40 000 000 Ft/új munkahely

11 pont

- 40 000 001-50 000 000 Ft/új munkahely

10 pont

- Nem hoz létre új munkahelyet

8 pont

6. Hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat a fejlesztést követően:

Nyilatkozat

- nő,

- 25 év alatti pályakezdő fiatal,

- fogyatékkal élő,

- 40 évnél idősebb, 2 vagy több 10 éven aluli gyermeket nevelő munkavállaló

- 10 éven aluli gyereket nevelő egyedülálló munkavállaló

- Legalább 2 fő munkavállalót foglalkoztat (beleértve az önfoglalkoztatást)

10 pont

- 1 fő munkavállalót foglalkoztat (beleértve az önfoglalkoztatást)

8 pont

- Nem foglalkoztat

5 pont

7. A beruházás hátrányos helyzetű területen
valósul meg:

Jogszabály alapján

- Igen

5 pont

- Nem

0 pont

8. A fejlesztés helye szerinti település állandó lakosainak száma:

A kérelem benyújtásának évében január 1-én hatályos KSH adatok

- 1000 fő alatti
- 1001-3000 fő
- 3000 fő feletti

alapján. (települési lakosságszám több település összefogásával megvalósuló fejlesztés esetén összeadódik)

5 pont
5 pont
5pont

9. A beruházással érintett épületek (kiszolgáló létesítmények) vagy szolgáltatás akadálymentesítése is megtörténik:

Kérelem, tervdokumentáció alapján

- Összes, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés teljes (nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élő számára is biztonságosan használhatóvá válik az épület) akadálymentesítésére sor kerül

5 pont

- Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében vagy nem teljes akadálymentesítés történik

3 pont

- Nem történik akadálymentesítés

0 pont

10. A támogatás révén tervezett új tevékenység vagy beruházás során alkalmazza az energiahatékonyság követelményeit, a megújuló erőforrások használatát vagy a környezetbarát és környezetkímélő technológiák alkalmazásainak szempontjait:

Kérelem alapján, tervdokumentáció alapján

- Igen

5 pont

- Nem

0 pont

11. A fejlesztés hozzájárul a természeti értékek, a természeti és kulturális jellegzetességek hosszú távú megőrzéséhez, a fejlesztés által érintett - helyben élő, dolgozó emberek környezetének, életminőségének javításához:

Kérelem alapján

- Igen

5 pont

- Nem

0 pont

Fejlesztés komplexitása

12. Komplex (egymást kiegészítő) szolgáltatás kiépítését célozza meg a kérelem (célterületek kapcsolódása alapján)

Kérelem alapján

- Kettő vagy több célterületre irányul

3 pont

- Egy célterületre irányul

1 pont

13. A kérelemnek a Helyi Vidékfejlesztési Stratégiához (a továbbiakban: HVS) való illeszkedése:
= Megoldási javaslat;
= A beruházás helye szerepel a HVS megoldási javaslat által érintett települések listáján;
= Kedvezményezetti kör (ügyfél).

HVS alapján

Amennyiben a támogatási kérelem valamennyi szemponthoz illeszkedik:

20 pont

Nem illeszkedik

0 pont

14. A kérelem tárgya egy a HVS-ben megjelölt komplex projekt megvalósítását segíti elő:

Kérelem, HVS

- Igen

5 pont

- Nem

3 pont

Összesen:

75 pont

Pénzügyi szempontok

Értékelési szempont
megnevezése

Értékelés módja
(Ellenőrzés módja)

Értékeléshez rendelhető
maximális pontszám

Önkormányzat, önkormányzati társulás, non-profit szervezet, egyházi jogi személy esetén

Bázis évre vonatkozóan

Felhalmozási kiadások aránya meghaladja

az 5%-ot, akkor 1 pont;

a 9%-ot, akkor 2 pont;

a 13%-ot, akkor 3 pont.

Saját bevételek aránya meghaladja

az 5%-ot, akkor 1 pont;

a 9%-ot, akkor 2 pont;

Kérelmező értékelése

a 13%-ot, akkor 3 pont

Pénzügyi stabilitás (működési bevételek fedezik-e a működési kiadásokat)

3 pont

Beruházás befejezését követő első évre vonatkozóan

Felhalmozási kiadások aránya meghaladja

a 10%-ot, akkor 1 pont;

a 15%-ot, akkor 2 pont;

Saját bevételek aránya

2 pont

Üzemeltetési vizsgálat

Amennyiben a személyi jellegű kifizetések a bázis évhez képest a benyújtást követő 4. évre 5% felett nőnek, akkor 5 százalékpontonkénti növekedésre 1 pont adható, de maximum 5 pont.

5 pont

Összesen:

20 pont

Értékelési szempont
megnevezése

Értékelés módja

Értékeléshez rendelhető
maximális pontszám

Természetes személy esetében

Az ügyfélnek a bázis évben a turisztikai tevékenységből származó árbevétel értéke eléri a

Szállásadás esetén (beleértve, ha szálláshelyfejlesztés esetén egyéb szolgáltatás fejlesztése is történik)

600.000 Ft-ot, akkor 1 pont
800.000 Ft-ot, akkor 2 pont
1 millió Ft-ot, akkor 3 pont
1,2 millió Ft-ot, akkor 4 pont

Kérelmező értékelése:

Falusi és agroturisztikai szolgáltató tevékenység esetén (amennyiben szálláshelyfejlesztés nem történik)

200.000 Ft-ot, akkor 1 pont
400.000 Ft-ot, akkor 2 pont
600.000 Ft-ot, akkor 3 pont
800.000 Ft-ot, akkor 4 pont

Lovas-, bor-, vadász- és erdei-, horgász turisztikai fejlesztés esetén (amennyiben szálláshelyfejlesztés nem történik)

600.000 Ft-ot, akkor 1 pont
800.000 Ft-ot, akkor 2 pont
1 millió Ft-ot, akkor 3 pont
1,2 millió Ft-ot, akkor 4 pont

Több szolgáltatás működtetése esetén azon szolgáltatás kell figyelembe venni, amelyből az ügyfélnek a nagyobb árbevétele származik.

200.000 Ft-ot, akkor 2 pont
250.000 Ft-ot, akkor 3 pont
300.000 Ft-ot, akkor 4 pont

Amennyiben az ügyfél által a bázis évben a dokumentálható, bizonylatokkal alátámasztott egy vendégszobára (függetlenül a férőhelyek számától) eső turisztikai árbevétele eléri a:

20.000 Ft-ot, akkor 2 pont
30.000 Ft-ot, akkor 3 pont
40.000 Ft-ot, akkor 4 pont

Kihasználtság vizsgálata:

Amennyiben az ügyfél által a bázis évben a dokumentálható, bizonylatokkal alátámasztott átlagos havi árbevétele az agroturisztikai szolgáltató tevékenységből eléri a:

40.000 Ft-ot, akkor 2 pont
60 .000 Ft-ot, akkor 3 pont
80.000 Ft-ot, akkor 4 pont

Több szolgáltatás esetén nagyobb összeghatárokat kell figyelembe venni.

Amennyiben az ügyfél kihasználtság mutatója (szezonális üzemelés esetén 100 nappal, egész éves üzemelés esetén 300 nappal számolva a 100%-ot) a fejlesztést megelőző két év átlagában

10% felett van, akkor 1 pont;
ha
15% felett van, akkor 2 pont.
Ha nem állapítható meg
kihasználtság, akkor 0 pont.

Amennyiben az ügyfél kihasználtság mutatója a fejlesztést követő 4 évben

10%-kal haladja meg a bázis év (a fejlesztési megelőző év) adatát, akkor 1 pont; ha 20%-kal, akkor 2 pont.

Üzemeltetési vizsgálat

Induló szolgáltató esetében ha a kihasználtság eléri a 10%-ot akkor 1 pont, ha a 15%-ot, akkor 2 pont.

Ha az ügyfélnek a benyújtást követő 3 évben realizált árbevétele, (egyéni vállalkozók esetében az adóalapba beszámított bevétele) a benyújtás évében tervezett (bázis év) árbevételéhez képest a növekmények értéke eléri a támogatás

0,4-szeresét, akkor 2 pont, ha
0,6-szorosát, akkor 4 pont.

Amennyiben az ügyfél dokumentálható, bizonylatokkal alátámasztott falusi turizmusból származó árbevétele a határozatot követő 4. évben a bázis évhez képest

Szállásadás esetén (beleértve, ha szálláshelyfejlesztés esetén egyéb szolgáltatás fejlesztése is történik)

20%-kal nagyobb mértékben bővül, akkor 2 pont, ha
40%-kal nagyobb mértékben, akkor 4 pont.

Induló szállásadó esetében, ha a bevétel eléri

az 1.200.000 Ft-ot, akkor 2 pont, ha

az 1.600.000 Ft-ot akkor 4 pont.

Falusi és agroturisztikai szolgáltató tevékenység esetén (amennyiben szálláshelyfejlesztés nem történik)

20%-kal nagyobb mértékben bővül, akkor 2 pont, ha
40%-kal nagyobb mértékben, akkor 4 pont.

Induló szolgáltató esetében, ha a bevétel eléri

a 600.000 Ft-ot, akkor a 2 pont, ha

a 800.000 Ft-ot, akkor 4 pont.

az 1.600000 Ft-ot akkor 4 pont.

Több szolgáltatás esetén nagyobb összeghatárokat kell figyelembe venni.

Egyéni vállalkozó, mikrovállalkozás esetén

Az ügyfélnek a bázis évben a turisztikai tevékenységből az egy alkalmazottra jutó árbevétel (egyéni vállalkozások esetében az adóalapba beszámított árbevétel) értékének vizsgálata

Meghaladja a 3 millió forintot,
akkor 1 pont,
ha a 4 millió forintot, akkor 2 pont,
ha az 5 millió forintot 3 pont,
ha a 6 millió forintot, akkor 4 pont.

Kérelmező értékelése:

nincsen alkalmazott vagy az érték 3 millió forint alatt van akkor 0 pont. Induló szállásadó/ szolgáltató esetében a számítást a pályázat és az azt követő 2 évi terv átlaga alapján kell elvégezni.

Szállásadás esetén (beleértve, ha szálláshelyfejlesztés esetén egyéb szolgáltatás fejlesztése is történik)

200.000 Ft-ot, akkor 2 pont
250.000 Ft-ot, akkor 3 pont
300.000 Ft-ot, akkor 4 pont

Kihasználtság vizsgálata

Amennyiben az ügyfél által a bázis évben a dokumentálható, bizonylatokkal alátámasztott egy vendégszobára (függetlenül a férőhelyek számától) eső turisztikai árbevétele eléri a:

Falusi és agroturisztikai szolgáltató tevékenység esetén (amennyiben szálláshelyfejlesztés nem történik)

20.000 Ft-ot, akkor 2 pont
30.000 Ft-ot, akkor 3 pont
40 .000 Ft-ot, akkor 4 pont

Amennyiben az ügyfél által a bázis évben a dokumentálható, bizonylatokkal alátámasztott átlagos havi árbevétele az agroturisztikai szolgáltató tevékenységből eléri a:

Lovas-, bor-, vadász- és erdei-, horgász turisztikai fejlesztés esetén (amennyiben szálláshelyfejlesztés nem történik)

40.000 Ft-ot, akkor 2 pont
60.000 Ft-ot, akkor 3 pont
80.000 Ft-ot, akkor 4 pont

Több szolgáltatás esetén nagyobb összeghatárokat kell figyelembe venni.

Amennyiben az ügyfél kihasználtság mutatója (szezonális üzemelés esetén 100 nappal, egész éves üzemelés esetén 300 nappal számolva a 100%-ot) a fejlesztést megelőző két év átlagában

10% felett van, akkor 1 pont;
ha
15% felett van, akkor 2 pont.
Ha nem állapítható meg
kihasználtság, akkor 0 pont.

Amennyiben az ügyfél kihasználtság mutatója a fejlesztést követő 4 évben

10%-kal haladja meg a bázis év (a fejlesztési megelőző év) adatát, akkor 1 pont; ha 20%-kal, akkor 2 pont.

Üzemeltetési vizsgálat

Induló szolgáltató esetében ha a kihasználtság eléri a
10%-ot akkor 1 pont, ha a
15%-ot, akkor 2 pont.

Ha az ügyfélnek a benyújtást követő 3 évben realizált árbevétele, (egyéni vállalkozók esetében az adóalapba beszámított bevétele) a benyújtás évében tervezett (bázis év) árbevételéhez képest a növekmények értéke eléri a támogatás

0,4-szeresét, akkor 2 pont, ha
0,6-szorosát, akkor 4 pont.

Amennyiben az ügyfél dokumentálható, bizonylatokkal alátámasztott falusi turizmusból származó árbevétele a határozatot követő 4. évben a bázis évhez képest

Szállásadás esetén (beleértve, ha szálláshelyfejlesztés esetén egyéb szolgáltatás fejlesztése is történik)

20%-kal nagyobb mértékben bővül, akkor 2 pont, ha
40%-kal nagyobb mértékben, akkor
4 pont.

Induló szállásadó esetében, ha a bevétel eléri

az 1.200.000 Ft-ot, akkor 2 pont, ha

az 1.600.000 Ft-ot akkor 4 pont.

Falusi és agroturisztikai szolgáltató tevékenység esetén (szálláshelyfejlesztés nem történik)

20%-kal nagyobb mértékben bővül, akkor 2 pont, ha
40%-kal nagyobb mértékben, akkor 4 pont.

Induló szolgáltató esetében, ha a bevétel eléri

a 600.000 Ft-ot, akkor a 2 pont, ha

a 800.000 Ft-ot, akkor 4 pont.

Lovas-, bor-, vadász- és erdei-, horgász turisztikai fejlesztés esetén (amennyiben szálláshelyfejlesztés nem történik)

20%-kal nagyobb mértékben bővül, akkor 2 pont, ha
40%-kal nagyobb mértékben, akkor 4 pont.

Induló szolgáltató esetében, ha a bevétel eléri

az 1.200.000 Ft-ot, akkor 2 pont, ha

az 1.600.000 Ft-ot akkor 4 pont.

Több szolgáltatás esetén nagyobb összeghatárokat kell figyelembe venni.

Pénzügyi terv összesen

20 pont

Üzleti terv

max. 30+10 pont

1.2    „„Duna-Pilis-Gerecse” Vidékfejlesztési Egyesület területén alkalmazandó pontozás

Szakmai szempontok

Értékelési szempont megnevezése

Értékelés módja

Értékeléshez
rendelhető pontszám

1. A fejlesztés helyi, térségi hagyományos (a térségben történelmi vagy kulturális múlttal rendelkező) mesterségek, illetve természeti, kulturális értékek bemutatására irányul:

Kérelem alapján

- Igen, a kérelemnek részét képezi a fenti értékek közül két típus bemutatása

10 pont

- Igen, a kérelemnek részét képezi a fenti értékek közül egy típus bemutatása

5 pont

- Igen, a fenti, de máshol/más tulajdonában álló értékek közül legalább egyet - együttműködési megállapodás alapján vagy saját szervezésben - programként tervez bemutatni

3 pont

- Nem

0 pont

2. A fejlesztés helyszínének kistérségben van-e természeti, kulturális vagy egyéb nemzetközi, országos vagy regionális jelentőségű turisztikai vonzerő:

Kérelem alapján

- Igen a kérelemnek részét képezi egy nemzetközi vagy országos jelentőségű turisztikai vonzerő bemutatása;

10 pont

- Igen a kérelemnek részét képezi egy regionális jelentőségű turisztikai vonzerő bemutatása;

5 pont

- A fejlesztés térségében nincs turisztikai vonzerő.

0 pont

3. A térség turisztikai kínálatában jön-e létre új típusú vagy kínálatbővítő szolgáltatás:

Kérelem alapján

- Igen

5 pont

- Nem

0 pont

4. Az ügyfél az üzemeltetési időszak alatt együttműködés keretében kívánja a fejlesztést megvalósítani:

Együttműködési megállapodás

- Igen

10 pont

- Nem

0 pont

Összesen:

35 pont

Horizontális szempontok

5. A kérelem benyújtását megelőző 12 hónap átlag létszámához képest a foglalkoztatottak számának bővítése a fejlesztés hatására

Pénzügyi terv alapján

Igényelt támogatás összege/új munkahelyek száma. (beleértve az önfoglalkoztatást)

- 0-20 000 000 Ft/új munkahely

12 pont

- 20 000 001-40 000 000 Ft/új munkahely

8 pont

- 40 000 001-50 000 000 Ft/új munkahely

4 pont

- Nem hoz létre új munkahelyet

0 pont

6. Hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztat a fejlesztést követően:

Nyilatkozat

- nő,

- 25 év alatti pályakezdő fiatal,

- fogyatékkal élő,

- 40 évnél idősebb, 2 vagy több 10 éven aluli gyermeket nevelő munkavállaló

- 10 éven aluli gyereket nevelő egyedülálló munkavállaló

- Legalább 2 fő munkavállalót foglalkoztat (beleértve az önfoglalkoztatást)

10 pont

- 1 fő munkavállalót foglalkoztat (beleértve az önfoglalkoztatást)

5 pont

- Nem foglalkoztat

0 pont

7. A beruházás hátrányos helyzetű területen
valósul meg:

Jogszabály alapján

- Igen

5 pont

- Nem

0 pont

8. A fejlesztés helye szerinti település állandó lakosainak száma:

A kérelem benyújtásának évében január 1-én hatályos KSH adatok

- 1000 fő alatti
- 1001-3000 fő
- 3000 fő feletti

alapján. (települési lakosságszám több település összefogásával megvalósuló fejlesztés esetén összeadódik)

5 pont
3 pont
1 pont

9. A beruházással érintett épületek (kiszolgáló létesítmények) vagy szolgáltatás akadálymentesítése is megtörténik:

Kérelem, tervdokumentáció alapján

- Összes, a kérelemben megfogalmazott, e rendeletben támogatható tevékenység keretében megvalósuló fejlesztés teljes (nem csak a mozgássérültek részére, hanem egyéb fogyatékkal élő számára is biztonságosan használhatóvá válik az épület) akadálymentesítésére sor kerül

5 pont

- Sor kerül benne akadálymentesítésre, de nem az összes beruházás tekintetében vagy nem teljes akadálymentesítés történik

3 pont

- Nem történik akadálymentesítés

0 pont

10. A támogatás révén tervezett új tevékenység vagy beruházás során alkalmazza az energiahatékonyság követelményeit, a megújuló erőforrások használatát vagy a környezetbarát és környezetkímélő technológiák alkalmazásainak szempontjait:

Kérelem alapján, tervdokumentáció alapján

- Igen

5 pont

- Nem

0 pont

11. A fejlesztés hozzájárul a természeti értékek, a természeti és kulturális jellegzetességek hosszú távú megőrzéséhez, a fejlesztés által érintett - helyben élő, dolgozó emberek környezetének, életminőségének javításához:

Kérelem alapján

- Igen

5 pont

- Nem

0 pont

Fejlesztés komplexitása

12. Komplex (egymást kiegészítő) szolgáltatás kiépítését célozza meg a kérelem (célterületek kapcsolódása alapján)

Kérelem alapján

- Kettő vagy több célterületre irányul

3 pont

- Egy célterületre irányul

0 pont

13. A kérelem HVS-hez való illeszkedése:
= Megoldási javaslat;
= A beruházás helye szerepel a HVS megoldási javaslat által érintett települések listáján;
= Kedvezményezetti kör (ügyfél).

HVS alapján

Amennyiben a támogatási kérelem valamennyi szemponthoz illeszkedik:

20 pont

Nem illeszkedik

0 pont

14. A kérelem tárgya egy a HVS-ben megjelölt komplex projekt megvalósítását segíti elő:

Kérelem, HVS

- Igen

5 pont

- Nem

0 pont

Összesen:

75 pont

Pénzügyi szempontok

Értékelési szempont
megnevezése

Értékelés módja
(Ellenőrzés módja)

Értékeléshez rendelhető
maximális pontszám

Önkormányzat, önkormányzati társulás, non-profit szervezet, egyházi jogi személy esetén

Bázis évre vonatkozóan

Felhalmozási kiadások aránya meghaladja

az 5%-ot, akkor 1 pont;

a 9%-ot, akkor 2 pont;

a 13%-ot, akkor 3 pont.

Saját bevételek aránya meghaladja

az 5%-ot, akkor 1 pont;

a 9%-ot, akkor 2 pont;

Kérelmező értékelése

a 13%-ot, akkor 3 pont

Pénzügyi stabilitás (működési bevételek fedezik-e a működési kiadásokat)

3 pont

Beruházás befejezését követő első évre vonatkozóan

Felhalmozási kiadások aránya meghaladja

a 10%-ot, akkor 1 pont;

a 15%-ot, akkor 2 pont;

Saját bevételek aránya

a 10%-ot, akkor 1 pont;

a 15%-ot, akkor 2 pont;

Pénzügyi stabilitás (működési bevételek fedezik-e a működési kiadásokat)

2 pont

Üzemeltetési vizsgálat

Amennyiben a személyi jellegű kifizetések a bázis évhez képest a benyújtást követő 4. évre 5% felett nőnek, akkor 5 százalékpontonkénti növekedésre 1 pont adható, de maximum 5 pont.

5 pont

Összesen:

20 pont

Értékelési szempont
megnevezése

Értékelés módja

Értékeléshez rendelhető
maximális pontszám

Természetes személy esetében

Az ügyfélnek a bázis évben a turisztikai tevékenységből származó árbevétel értéke eléri a

Szállásadás esetén (beleértve, ha szálláshelyfejlesztés esetén egyéb szolgáltatás fejlesztése is történik)

600.000 Ft-ot, akkor 1 pont
800.000 Ft-ot, akkor 2 pont
1 millió Ft-ot, akkor 3 pont
1,2 millió Ft-ot, akkor 4 pont

Kérelmező értékelése:

Falusi és agroturisztikai szolgáltató tevékenység esetén (szálláshelyfejlesztés nem történik)

200.000 Ft-ot, akkor 1 pont
400.000 Ft-ot, akkor 2 pont
600.000 Ft-ot, akkor 3 pont
800.000 Ft-ot, akkor 4 pont

Lovas-, bor-, vadász- és erdei-, horgász turisztikai fejlesztés esetén (amennyiben szálláshelyfejlesztés nem történik)

600.000 Ft-ot, akkor 1 pont
800.000 Ft-ot, akkor 2 pont
1 millió Ft-ot, akkor 3 pont
1,2 millió Ft-ot, akkor 4 pont

Több szolgáltatás működtetése esetén azon szolgáltatás kell figyelembe venni, amelyből az ügyfélnek a nagyobb árbevétele származik.

Szállásadás esetén (beleértve, ha szálláshelyfejlesztés esetén egyéb szolgáltatás fejlesztése is történik)

200.000 Ft-ot, akkor 2 pont
250.000 Ft-ot, akkor 3 pont
300.000 Ft-ot, akkor 4 pont

Amennyiben az ügyfél által a bázis évben a dokumentálható, bizonylatokkal alátámasztott egy vendégszobára (függetlenül a férőhelyek számától) eső turisztikai árbevétele eléri a:

Falusi és agroturisztikai szolgáltató tevékenység esetén (amennyiben szálláshelyfejlesztés nem történik)

20.000 Ft-ot, akkor 2 pont
30.000 Ft-ot, akkor 3 pont
40.000 Ft-ot, akkor 4 pont

Kihasználtság vizsgálata:

az ügyfél által a bázis évben a dokumentálható, bizonylatokkal alátámasztott átlagos havi árbevétele az agroturisztikai szolgáltató tevékenységből eléri a:

Lovas-, bor-, vadász- és erdei-, horgász turisztikai fejlesztés esetén (amennyiben szálláshelyfejlesztés nem történik)

40.000 Ft-ot, akkor 2 pont
60.000 Ft-ot, akkor 3 pont
80.000 Ft-ot, akkor 4 pont

Több szolgáltatás esetén nagyobb összeghatárokat kell figyelembe venni.

Amennyiben az ügyfél kihasználtság mutatója (szezonális üzemelés esetén 100 nappal, egész éves üzemelés esetén 300 nappal számolva a 100%-ot) a fejlesztést megelőző két év átlagában

10% felett van, akkor 1 pont;
ha
15% felett van, akkor 2 pont.
Ha nem állapítható meg
kihasználtság, akkor 0 pont.

Amennyiben az ügyfél kihasználtság mutatója a fejlesztést követő 4 évben

10%-kal haladja meg a bázis év (a fejlesztési megelőző év) adatát, akkor 1 pont; ha 20%-kal, akkor 2 pont.

Üzemeltetési vizsgálat

Induló szolgáltató esetében ha a kihasználtság eléri a 10%-ot akkor 1 pont, ha a 15%-ot, akkor 2 pont.

Ha az ügyfélnek a benyújtást követő 3 évben realizált árbevétele, (egyéni vállalkozók esetében az adóalapba beszámított bevétele) a benyújtás évében tervezett (bázis év) árbevételéhez képest a növekmények értéke eléri a támogatás

0,4-szeresét, akkor 2 pont, ha
0,6-szorosát, akkor 4 pont.

Amennyiben az ügyfél dokumentálható, bizonylatokkal alátámasztott falusi turizmusból származó árbevétele a határozatot követő 4. évben a bázis évhez képest

Szállásadás esetén (beleértve, ha szálláshelyfejlesztés esetén egyéb szolgáltatás fejlesztése is történik)

20%-kal nagyobb mértékben bővül, akkor 2 pont, ha
40%-kal nagyobb mértékben, akkor 4 pont.

Induló szállásadó esetében, ha a bevétel eléri

az 1.200.000 Ft-ot, akkor 2 pont, ha

az 1.600.000 Ft-ot akkor 4 pont.

Falusi és agroturisztikai szolgáltató tevékenység esetén (amennyiben szálláshelyfejlesztés nem történik)

20%-kal nagyobb mértékben bővül, akkor 2 pont, ha
40%-kal nagyobb mértékben, akkor 4 pont.

Induló szolgáltató esetében, ha a bevétel eléri

a 600.000 Ft-ot, akkor a 2 pont, ha

a 800.000 Ft-ot, akkor 4 pont.

Lovas-, bor-, vadász- és erdei-, horgász turisztikai fejlesztés esetén (amennyiben szálláshelyfejlesztés nem történik)

20%-kal nagyobb mértékben bővül, akkor 2 pont, ha
40%-kal nagyobb mértékben, akkor 4 pont.

Induló szolgáltató esetében, ha a bevétel eléri

az 1.200.000 Ft-ot, akkor 2 pont, ha

az 1.600.000 Ft-ot akkor 4 pont.

Több szolgáltatás esetén nagyobb összeghatárokat kell figyelembe venni.

Egyéni vállalkozó, mikrovállalkozás esetén

Az ügyfélnek a bázis évben a turisztikai tevékenységből az egy alkalmazottra jutó árbevétel (egyéni vállalkozások esetében az adóalapba beszámított árbevétel) értékének vizsgálata

Meghaladja a 3 millió forintot
akkor 1 pont,
ha a 4 millió forintot, akkor 2 pont,
ha az 5 millió forintot 3 pont,
ha a 6 millió forintot, akkor 4 pont.

Kérelmező értékelése:

Amennyiben nincsen alkalmazott vagy az érték 3 millió forint alatt van akkor 0 pont. Induló szállásadó/szolgáltató esetében a számítást a pályázat és az azt követő 2 évi terv átlaga alapján kell elvégezni.

Szállásadás esetén (beleértve, ha szálláshelyfejlesztés esetén egyéb szolgáltatás fejlesztése is történik)

200.000 Ft-ot, akkor 2 pont
250.000 Ft-ot, akkor 3 pont
300.000 Ft-ot, akkor 4 pont

Kihasználtság vizsgálata

Amennyiben az ügyfél által a bázis évben a dokumentálható, bizonylatokkal alátámasztott egy vendégszobára (függetlenül a férőhelyek számától) eső turisztikai árbevétele eléri a:

Falusi és agroturisztikai szolgáltató tevékenység esetén (amennyiben szálláshelyfejlesztés nem történik)

20.000 Ft-ot, akkor 2 pont
30.000 Ft-ot, akkor 3 pont
40.000 Ft-ot, akkor 4 pont

Amennyiben az ügyfél által a bázis évben a dokumentálható, bizonylatokkal alátámasztott átlagos havi árbevétele az agroturisztikai szolgáltató tevékenységből eléri a:

Lovas-, bor-, vadász- és erdei-, horgász turisztikai fejlesztés esetén (amennyiben szálláshelyfejlesztés nem történik)

40.000 Ft-ot, akkor 2 pont
60.000 Ft-ot, akkor 3 pont
80.000 Ft-ot, akkor 4 pont

Több szolgáltatás esetén nagyobb összeghatárokat kell figyelembe venni.

Amennyiben az ügyfél kihasználtság mutatója (szezonális üzemelés esetén 100 nappal, egész éves üzemelés esetén 300 nappal számolva a 100%-ot) a fejlesztést megelőző két év átlagában

10% felett van, akkor 1 pont;
ha
15% felett van, akkor 2 pont.
Ha nem állapítható meg
kihasználtság, akkor 0 pont.

Amennyiben az ügyfél kihasználtság mutatója a fejlesztést követő 4 évben

10%-kal haladja meg a bázis év (a fejlesztési megelőző év) adatát, akkor 1 pont; ha 20%-kal, akkor 2 pont.

Üzemeltetési vizsgálat

Induló szolgáltató esetében ha a kihasználtság eléri a
10%-ot akkor 1 pont, ha a
15%-ot, akkor 2 pont.

Ha az ügyfélnek a benyújtást követő 3 évben realizált árbevétele, (egyéni vállalkozók esetében az adóalapba beszámított bevétele) a benyújtás évében tervezett (bázis év) árbevételéhez képest a növekmények értéke eléri a támogatás

0,4-szeresét, akkor 2 pont, ha
0,6-szorosát, akkor 4 pont.

Amennyiben az ügyfél dokumentálható, bizonylatokkal alátámasztott falusi turizmusból származó árbevétele a határozatot követő 4. évben a bázis évhez képest

Szállásadás esetén (beleértve, ha szálláshelyfejlesztés esetén egyéb szolgáltatás fejlesztése is történik)

20%-kal nagyobb mértékben bővül, akkor 2 pont, ha
40%-kal nagyobb mértékben, akkor
4 pont.

Induló szállásadó esetében, ha a bevétel eléri

az 1.200.000 Ft-ot, akkor 2 pont, ha

az 1.600.000 Ft-ot akkor 4 pont.

Falusi és agroturisztikai szolgáltató tevékenység esetén (amennyiben szálláshelyfejlesztés nem történik)

20%-kal nagyobb mértékben bővül, akkor 2 pont, ha
40%-kal nagyobb mértékben, akkor 4 pont.

Induló szolgáltató esetében, ha a bevétel eléri

a 600.000 Ft-ot, akkor a 2 pont, ha

a 800.000 Ft-ot, akkor 4 pont.

Lovas-, bor-, vadász- és erdei-, horgász turisztikai fejlesztés esetén (amennyiben szálláshelyfejlesztés nem történik)

20%-kal nagyobb mértékben bővül, akkor 2 pont, ha
40%-kal nagyobb mértékben, akkor 4 pont.

Induló szolgáltató esetében, ha a bevétel eléri

az 1.200.000 Ft-ot, akkor 2 pont, ha

az 1.600.000 Ft-ot akkor 4 pont.

Több szolgáltatás esetén nagyobb összeghatárokat kell figyelembe venni.

Pénzügyi terv összesen

20 pont

Üzleti terv

max. 30+10 pont

1.3    A Vásárhelyi Vidék Jövőjéért Egyesület területén alkalmazandó pontozás

Szakmai szempontok

Értékelési szempont megnevezése

Értékelés módja

Értékeléshez
rendelhető pontszám

1. A fejlesztés helyi, térségi hagyományos (a térségben történelmi vagy kulturális múlttal rendelkező) mesterségek, illetve természeti, kulturális értékek bemutatására irányul:

Kérelem alapján

- Igen, a kérelemnek részét képezi a fenti értékek közül két típus bemutatása

15 pont

Amennyiben nincsen alkalmazott vagy az érték 3 millió forint alatt van akkor 0 pont. Induló szállásadó/ szolgáltató esetében a számítást a pályázat és az azt követő 2 évi terv átlaga alapján kell elvégezni.

1.4    Abaúj LEADER Egyesület területén alkalmazandó pontozás

1.5    Alpokalja-Ikvamente LEADER Egyesület területén alkalmazandó pontozás

3 pont2 pont

7 pont

- Nem

0 pont

11. A fejlesztés hozzájárul a természeti értékek, a természeti és kulturális jellegzetességek hosszú távú megőrzéséhez, a fejlesztés által érintett - helyben élő, dolgozó emberek környezetének, életminőségének javításához:

Kérelem alapján

- Igen

2 pont

- Nem

0 pont

Fejlesztés komplexitása

12. Komplex (egymást kiegészítő) szolgáltatás kiépítését célozza meg a kérelem (célterületek kapcsolódása alapján)

Kérelem alapján

- Kettő vagy több célterületre irányul

6 pont

Amennyiben az ügyfél kihasználtság mutatója (szezonális üzemelés esetén 100 nappal, egész éves üzemelés esetén 300 nappali üzemeléssel számolva a 100%-ot) a fejlesztést megelőző két év átlagában

1.6    Alsó-Tisza Vidék Fejlesztéséért Egyesület területén alkalmazandó pontozás

1.7    Bakony és Balaton Keleti Kapuja Egyesület területén alkalmazandó pontozás

57 pont

Amennyiben az ügyfél által a bázis évben a dokumentálható, bizonylatokkal alátámasztott átlagos havi árbevétele a turisztikai szolgáltató tevékenységből eléri a:

1.8    Bakonyalja-Kisalföld Kapuja Vidékfejlesztési Egyesület területén alkalmazandó pontozás

1.9    Bihar-Sárrét Összefogás Vidékfejlesztési Nonprofit Kft. területén alkalmazandó pontozás

1.10    Borsod-Torna-Gömör Egyesület területén alkalmazandó pontozás

1.11    Börzsöny-Duna-Ipoly Vidékfejlesztési Egyesület területén alkalmazandó pontozás

1.12    Bükk-Miskolc Térségi Vidékfejlesztési Non-profit Kft. területén alkalmazandó pontozás

Amennyiben a támogatási kérelem legalább a megoldási javaslathoz és a kedvezményezetti körhöz illeszkedik:

Amennyiben az ügyfél kihasználtság mutatója (szezonális üzemelés esetén 100 nappal, egész évesüzemelés esetén 300 nappal számolva a 100%-ot) a fejlesztést megelőző két év átlagában

1.13    Cserhátalja LEADER Nonprofit Kft. területén alkalmazandó pontozás

Szakmai szempontok

Értékelési szempont megnevezése

Értékelés módja

Értékeléshez
rendelhető pontszám

1. A fejlesztés helyi, térségi hagyományos (a térségben történelmi vagy kulturális múlttal rendelkező) mesterségek, illetve természeti, kulturális értékek bemutatására irányul:

Kérelem alapján

- Igen, a kérelemnek részét képezi a fenti értékek közül két típus bemutatása

9 pont

1.14    Dél-balatoni LEADER Vidékfejlesztési Nonprofit Zrt. területén alkalmazandó pontozás

19 pont

1.15    Dél-Baranya határmenti települések Egyesülete területén alkalmazandó pontozás
1

A rendeletet a 37/2017. (XII. 27.) MvM rendelet 33. § 40. pontja hatályon kívül helyezte 2018. január 1. napjával.

2

A 2. § (1) bekezdés h) pontja a 126/2012. (XII. 12.) VM rendelet 5. §-ával megállapított szöveg.

3

A 2. § (1) bekezdés i) pontját a 121/2013. (XII. 16.) VM rendelet 14. § (4) bekezdése hatályon kívül helyezte.

4

A 2. § (1) bekezdés r) pontja a 13/2010. (VIII. 30.) VM rendelet 6. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

5

A 2. § (1) bekezdés u) pontja a 13/2010. (VIII. 30.) VM rendelet 6. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

6

Az 5. § (10) bekezdése a 106/2013. (XI. 26.) VM rendelet 1. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

7

A 6. § (1) bekezdését a 35/2011. (IV. 29.) VM rendelet 3. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte.

8

A 6. § (3) bekezdés c) pontja a 121/2013. (XII. 16.) VM rendelet 14. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

9

A 6. § (3) bekezdés f) pontja a 13/2010. (VIII. 30.) VM rendelet 6. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

10

A 8. § (1) bekezdését a 137/2012. (XII. 22.) VM rendelet 15. § (2) bekezdés h) pontja hatályon kívül helyezte.

11

A 8. § (4) bekezdése a 106/2013. (XI. 26.) VM rendelet 1. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

12

A 8. § (5) bekezdését a 28/2015. (VI. 9.) MvM rendelet 33. § (1) bekezdése iktatta be, szövege a 48/2015. (XI. 2.) MvM rendelet 7. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

13

A 8/A. §-t a 76/2012. (VII. 27.) VM rendelet 25. §-a iktatta be.

14

A 8/A. § (4) bekezdését a 121/2013. (XII. 16.) VM rendelet 14. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 28/2015. (VI. 9.) MvM rendelet 34. §-a szerint módosított szöveg.

15

A 9. § a 7/2015. (II. 17.) MvM rendelet 32. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

16

A 9. § (7) bekezdését a 48/2015. (XI. 2.) MvM rendelet 7. § (2) bekezdése iktatta be.

18

A 10/B. §-t a 76/2012. (VII. 27.) VM rendelet 26. §-a iktatta be.

19

A hatálybalépés időpontja 2012. július 28.

20

22

A hatálybalépés napja: 2013. november 27.

24

A hatálybalépés időpontja 2013. december 17.

26

A hatálybalépés időpontja 2015. február 17.

28

A hatálybalépés időpontja 2015. június 10.

30

A hatálybalépés időpontja 2015. november 3.

31

Az 1. melléklet a 167/2009. (XII. 15.) FVM rendelet 6. § (4) bekezdése szerint módosított szöveg. E módosító rendelet 7. § (3) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. december 16-át követően indult ügyekben kell alkalmazni.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére