• Tartalom

15/2009. (XII. 29.) IRM utasítás

15/2009. (XII. 29.) IRM utasítás

az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium fejezethez tartozó egyes költségvetési szervek középirányító szervként történő kijelöléséről, az irányítói jogok gyakorlásának módjáról1

2010.01.01.

Az államháztartás működési rendjéről szóló 292/2009. (XII.19.) Korm. rendelet 14. § (1) bekezdése alapján a következő utasítást adom ki:

1. Az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium fejezethez tartozó költségvetési szervek közül középirányító szerv:
a) Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal,
b) Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága,
c) Országos Rendőr-főkapitányság.

2. A jelen utasításban foglaltak tekintetében a középirányító szervek irányítása alá a mellékletben felsorolt költségvetési szervek tartoznak.

3. Az 1. pont alatti középirányító szervek – a mellékletben meghatározott költségvetési szervek tekintetében – a következő feladatokat látják el:
a) közreműködés az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium fejezet (a továbbiakban: fejezet) éves költségvetési keretszámának intézményszintű lebontásában, a fejezet tárgyévet követő 3 évre vonatkozó költségvetési keretszámai meghatározásában, azok költségvetési szervenkénti megosztásában, fejezetszintű összesítésében;
b) közreműködés a költségvetési szervek költségvetésének (költségvetési javaslat, kincstári költségvetés, a költségvetési szerv éves költségvetése, az elemi költségvetés) összeállításában. Ennek keretében a középirányító szerv
ba) javaslatot tesz a költségvetési szervek költségvetési javaslata összeállításának módszertanához, az egyes intézmények finanszírozási módjára (intézményfenntartáson alapuló, feladatalapú, programalapú és normatív tervezés);
bb) az irányító szerv által meghatározott követelmények, módszertan és előírások alapján, a gazdálkodáshoz rendelkezésre álló információk – a költségvetési engedélyezett és a tényleges létszám várható alakulása, a feladatváltozásokhoz kapcsolódó finanszírozási kérdések – alapján elkészítteti a költségvetési javaslatot (ideértve a költségvetési szerv éves költségvetése tervezetét, a megvalósítási tervet, ill. teljesítménytervet is) az elkészítésért felelős költségvetési szervekkel, közreműködik azok egyeztetésében, elkészíti a szükséges összesítéseket és megküldi az irányító szerv részére;
bc) közreműködik a költségvetési szervek éves költségvetési tervezetének véglegesítésében;
bd) az irányító szerv által jóváhagyott éves költségvetéseket megküldi az irányítása alá tartozó költségvetési szervek részére;
be) az irányító szerv által megállapított kincstári költségvetés alapján kincstári ügyfelekre lebontva elkészíti az irányítása alá tartozó költségvetési szervek kincstári költségvetését, és számszaki ellenőrzés után megküldi azt az irányító szervnek;
bf) elkészítteti költségvetési szervek elemi költségvetéseit, amelyeket ellenőrzés és a megfelelő összesítések elvégzését követően további feldolgozás céljából megküld az irányító szerv részére;
bg) a bb), és a be–bf) alpontokban foglalt feladatokat a jogszabályokban a költségvetési szerv és az irányító szerv részére biztosított határidő között, az irányító szerv által meghatározott határidőre végzi el;
c) az államháztartás működési rendjéről szóló 292/2009. (XII.19.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Ámr.) 14. § (2) bekezdés e) pontjában foglalt feladatok ellátása, melynek keretében
ca) gondoskodik a középirányító szervnél központilag kezelt előirányzatoknak az irányítás alá tartozó költségvetési szervek részére történő évközi átadásáról;
cb) javaslatot tesz az irányító szerv részére az évközi előirányzat-módosítások, zárolások költségvetési intézményi szintre történő lebontásáról, jóváhagyás után gondoskodik az érintett szervek értesítéséről;
cc) gondoskodik az időarányostól eltérő többletkifizetések miatti előirányzatkeret-előrehozatali kérelmek koordinálásáról, az irányító szerv részére történő továbbításáról és a költségvetési szervek értesítéséről;
cd) ellenőrzi a havi előirányzat-felhasználási keretnyitásokat;
ce) nyilvántartja a költségvetési szervek saját hatáskörben végrehajtott előirányzat-módosításait, és arról tájékoztatja az irányító szervet;
cf) a költségvetési szervek likviditási helyzetét folyamatosan figyeli, elemzi, értékeli, likviditási problémák esetén megteszi a szükséges intézkedéseket, tájékoztatást ad az irányító szerv részére;
cg) külön felhatalmazás alapján lebonyolítja a központi beruházási munkákat, figyelemmel kíséri az előirányzatok és előirányzat-felhasználások alakulását, jelentést készít az irányító szerv részére a beruházások készültségéről;
ch) külön felhatalmazás alapján működteti a központi bérszámfejtő rendszert, a személyi és munkaadókat terhelő járulékok előirányzat feletti jogosultsággal nem rendelkező intézmények részére lebonyolítja és koordinálja a személyi juttatásokkal kapcsolatos elszámolásokat és közteherfizetéseket;
ci) teljesíti a jogszabályban, illetve az irányító szerv által előírt, saját és az irányított szerveket érintő adatszolgáltatásokat, elvégzi a szükséges összesítéseket, ellenőrzéseket;
cj) a szakmai feladatokkal kapcsolatosan iránymutatásokat, intézkedéseket ad ki, figyelemmel kíséri az azokban bekövetkező változásokat;
ck) folyamatosan figyelemmel kíséri a megállapított költségvetési keret és a szakmai feladatok ellátásának összhangját, szükség esetén az irányító szerv felé jogszabály-módosítást kezdeményez;
cl) a belső ellenőrzési tevékenység ellátása során szabályszerűségi, pénzügyi, rendszer- és teljesítmény-ellenőrzéseket, informatikai rendszerellenőrzéseket, valamint megbízhatósági ellenőrzéseket végez a jogszabályokban, illetve az irányító szerv által előírt belső szabályozásnak megfelelően;
d) közreműködés az Ámr.-ben és külön jogszabályban a költségvetési szervek és fejezeti kezelésű előirányzatok részére előírt költségvetési beszámolók elkészíttetésében, értékelésében, felülvizsgálatában, a beszámolók felülvizsgálatot követő visszaigazolásában. Ennek keretében a középirányító szerv
da) a költségvetési előirányzatok felhasználásáról és a gazdálkodásról a jogszabályokban előírtak alapján, valamint az irányító szerv iránymutatásának megfelelően elkészítteti a féléves és éves elemi költségvetési beszámolókat, az éves költségvetés végrehajtásáról szóló beszámolót, a zárszámadáshoz szükséges adatszolgáltatást, valamint az időközi mérlegjelentéseket, a szükséges ellenőrzéseket – így különösen a számszaki egyezőséget és a főkönyvi kivonattal való egyezőséget – és összesítéseket követően felülvizsgálat, jóváhagyás és további feldolgozás céljából megküldi az irányító szerv részére;
db) közreműködik az éves költségvetés végrehajtásáról készült beszámolók felülvizsgálatában, értékelésében, az irányító szerv jóváhagyását követően a költségvetési szervek értesítésében;
dc) az éves elemi költségvetési beszámoló és előirányzat-maradvány irányító szervi jóváhagyását követően gondoskodik a költségvetési szervek beszámolójának és előirányzat-maradványának visszaigazolásáról;
dd) a da)–dc) alpontokban foglalt feladatokat a jogszabályokban a költségvetési szerv és az irányító szerv részére biztosított határidő között, az irányító szerv által meghatározott határidőre végzi el;
e) az Ámr. 14. § (2) bekezdés h) pontjában foglalt javaslattétel és közreműködés, ideértve a középirányító szerv rendelkezésére bocsátott vagy általa kezelt fejezeti kezelésű előirányzatok előirányzat-maradványának megállapításában való közreműködést is;
f) az Ámr. 14. § (2) bekezdés j) pontjában foglalt feladat elvégzése a felügyeleti szerv egyetértő véleményének kikérésével;
g) a költségvetési tervezés, az előirányzatok módosítása, átcsoportosítása, az előirányzatok felhasználása, a finanszírozás, továbbá a költségvetési beszámoló elkészítése részletes rendjének meghatározása, amelynek keretében a középirányító szerv belső eljárásrendjének megfelelően utasításokat, intézkedéseket, körleveleket stb. adhat ki;
h) az Ámr. 14. § (2) bekezdés b)–d), f) és i) pontjaiban foglalt javaslattétel és közreműködés.

4. A középirányító szerv közreműködik az irányítása alá tartozó önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerv jogi személyiségű szervezeti egysége részelőirányzatának meghatározásában, azok megváltoztatásában.

5. A középirányító szerv az irányítása alá tartozó költségvetési szerv tekintetében kezdeményezheti a felügyeleti szervnél az önállóan működő költségvetési szerv meghatározott pénzügyi-gazdasági feladatait ellátó önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerv kijelölését, illetve az önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerv szervezeti egységének jogi személyiségű szervezeti egységgé minősítését. A kezdeményezésre a külön jogszabályban meghatározott feltételek megléte esetén kerülhet sor.

6. Ez az utasítás 2010. január 1-jén lép hatályba.

7. Hatályát veszti
a) az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium fejezethez tartozó egyes költségvetési szervek középirányító szervként történő elismeréséről, a gazdálkodási jogosítványok megosztási rendjéről szóló 9/2006. (IK 12.) IRM utasítás,
b) a Bűnügyi Szakértői és Kutatóintézet alapító okiratának közzétételéről szóló 1/2008. (IK 1.) IRM utasítás,
c) az Igazságügyi Szakértői és Kutató Intézetek alapító okiratának közzétételéről szóló 2/2008. (IK 1.) IRM utasítás.

Dr. Forgács Imre s. k.,
igazságügyi és rendészeti miniszter

Melléklet a 15/2009. (XII. 29.) IRM utasításhoz


a) Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal mint középirányító szerv irányítása alá tartozó költségvetési szervek
1. Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal Befogadó Állomás, Békéscsaba
2. Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal Befogadó Állomás, Bicske
3. Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal Befogadó Állomás, Debrecen

b) Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága mint középirányító szerv irányítása alá tartozó költségvetési szervek
1. Állampusztai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet
2. Balassagyarmati Fegyház és Börtön
3. Budapesti Fegyház és Börtön
4. Fiatalkorúak Büntetés-végrehajtási Intézete (Tököl)
5. Kalocsai Fegyház és Börtön
6. Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet
7. Márianosztrai Fegyház és Börtön
8. Pálhalmai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet
9. Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön
10. Sopronkőhidai Fegyház és Börtön
11. Szegedi Fegyház és Börtön
12. Váci Fegyház és Börtön
13. Szombathelyi Országos Büntetés-végrehajtási Intézet
14. Tiszalöki Országos Büntetés-végrehajtási Intézet
15. Bács-Kiskun Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet
16. Baranya Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet
17. Békés Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet
18. Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet
19. Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet
20. Győr-Moson-Sopron Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet
21. Hajdú-Bihar Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet
22. Heves Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet
23. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet
24. Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet
25. Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet
26. Tolna Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet
27. Veszprém Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet
28. Zala Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet
29. Büntetés-végrehajtás Központi Kórház (Tököl)
30. Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet
31. Büntetés-végrehajtási Szervezet Továbbképzési és Rehabilitációs Központja (Pilisszentkereszt)
32. Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási Központja

c) Az Országos Rendőr-főkapitányság mint középirányító szerv irányítása alá tartozó költségvetési szervek
1. Budapesti Rendőr-főkapitányság
2. Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság
3. Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság
4. Békés Megyei Rendőr-főkapitányság
5. Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság
6. Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság
7. Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság
8. Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság
9. Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság
10. Heves Megyei Rendőr-főkapitányság
11. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság
12. Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság
13. Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság
14. Pest Megyei Rendőr-főkapitányság
15. Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság
16. Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság
17. Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság
18. Vas Megyei Rendőr-főkapitányság
19. Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság
20. Zala Megyei Rendőr-főkapitányság
21. Készenléti Rendőrség
22. Köztársasági Őrezred
23. Repülőtéri Rendőr Igazgatóság
24. Nemzeti Nyomozó Iroda
25. Adyligeti Rendészeti Szakközépiskola
26. Miskolci Rendészeti Szakközépiskola
27. Szegedi Rendészeti Szakközépiskola
28. Körmendi Rendészeti Szakközépiskola
1

Az utasítást a 13/2011. (V. 23.) BM utasítás 4. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte 2011. május 24. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére