• Tartalom

15/2009. (II. 27.) HM utasítás

15/2009. (II. 27.) HM utasítás

a fejezeti kezelésű előirányzatok 2009. évi felhasználásának rendjéről1

2009.11.07.

Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény (a továbbiakban: Áht.) 24. § (9) bekezdése és 49. § (5) bekezdésének p) pontja alapján – a pénzügyminiszter feladat- és hatásköréről szóló 169/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet 4. § (1) bekezdésének a) pontjában meghatározott feladatkörében eljáró államháztartásért felelős miniszterrel egyetértésben – a honvédelemről és a Magyar Honvédségről szóló 2004. évi CV. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 71/2006. (IV. 3.) Korm. rendelet 32/A. § (2) bekezdésében meghatározott feladatkörömben eljárva a következő utasítást adom ki:

1. § (1) Az utasítás hatálya a Honvédelmi Minisztériumra (a továbbiakban: HM) és költségvetési irányítása alá tartozó, átruházott hatáskörben az egyes előirányzatok tervezésére, felhasználására és elszámolására, illetve az előirányzatok felhasználásával összefüggő feladatok felügyeletére vonatkozó jogosítványokat gyakorló szervezetekre (a továbbiakban: gazdálkodást végző szervezetek) terjed ki.

(2) Az utasítás rendelkezéseit a Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetéséről szóló 2008. évi CII. törvény (a továbbiakban: költségvetési törvény) 1. számú melléklete szerinti XIII. Honvédelmi Minisztérium fejezet 8. Fejezeti kezelésű előirányzatok költségvetési cím

1. Beruházás,

2. Ágazati célelőirányzatok

költségvetési alcímek előirányzataira kell alkalmazni.

2. § (1) Gazdálkodást végző szervezetek az 1. Beruházás alcímen belül:

a) az 5. Központilag kezelt lakástámogatási előirányzatok jogcímcsoport 5. Lakástámogatás kiemelt előirányzata vonatkozásában a HM Védelemgazdasági Főosztály (a továbbiakban: HM VGF) azzal, hogy a költségvetési előirányzat felhasználását és elszámolását a HM Infrastrukturális Ügynökség (a továbbiakban: HM IÜ) végzi, mely szervezet lakásgazdálkodási feladatainak végrehajtását a HM VGF felügyeli;

b) az 5. Központilag kezelt lakástámogatási előirányzatok jogcímcsoport 6. Lakásépítés kiemelt előirányzat tekintetében a HM IÜ.

(2) Az (1) bekezdésben megjelölt feladatok tekintetében az államháztartás működési rendjéről szóló 217/1998. (XII. 30.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Ámr.) VII. fejezetében foglaltak szerint kell eljárni.

3. § (1) Gazdálkodást végző szervezetek a 2. Ágazati célelőirányzatok alcímen belül:

a)2 a 3. társadalmi szervek támogatása jogcímcsoport 7. Magyar Hadtudományi Társaság, 13. Budapesti Honvéd Sportegyesület támogatása jogcímek (a társadalmi szervezeteknek nyújtott költségvetési támogatásokról szóló 45/2004. (HK 11.) HM utasításban foglaltaknak megfelelően), valamint a 16. Magyar Futball Akadémia Alapítvány támogatása jogcím tekintetében (kétoldalú megállapodás alapján) a HM Tervezési és Koordinációs Főosztály;

b)3 az 5. Nonprofit korlátolt felelősségű társaságok támogatása jogcímcsoport esetében a HM VGF, a honvédelmi miniszter által vagy részvételével alapított közhasznú társaságok és a Honvédelmi Minisztérium között létrejött közhasznúsági keretmegállapodásokról és az azok végrehajtására kötött támogatási megállapodásokról szóló 40/2008. (HK 9.) HM utasításban foglaltak szerint eljárva;

c)4 a 25. Hozzájárulás a NATO Biztonsági Beruházási Programjához jogcímcsoport tekintetében az Észak-atlanti Szerződés Szervezete Biztonsági Beruházási Programja nemzeti feladatainak végrehajtásáról szóló 26/2009. (IV. 3.) HM utasításban foglaltak szerint eljárva a HM Fejlesztési és Logisztikai Ügynökség (a továbbiakban: HM FLÜ);

d)5 a 3. társadalmi szervek támogatása jogcímcsoport – az a) pontban foglaltakon kívüli – valamennyi jogcíme (a társadalmi szervezeteknek nyújtott költségvetési támogatásokról szóló 45/2004. (HK 11.) HM utasításban foglaltaknak megfelelően), a 36. MH Szociálpolitikai Közalapítvány által ellátott feladatok támogatása jogcímcsoport (kétoldalú megállapodás alapján), valamint a 37. Honvéd Együttes Művészeti Nkft. támogatása jogcímcsoport (mely előirányzat tekintetében a HM és az Oktatási és Kulturális Minisztérium közötti megállapodással az érintett tárcák fejezetek közötti előirányzat-átadást hajtanak végre) tekintetében a HM Személyzeti Főosztály (a továbbiakban: HM SZEF);

e) az 1. Válságkezelő és békeműveletek keretében felajánlott alegységek (NRF és Battle Group) jogcímcsoport tekintetében a felülről nyitott előirányzatokra vonatkozó szabályok szerint eljárva, a 24. Hozzájárulás a NATO költségvetéséhez (mely előirányzat felhasználása a Magyar Köztársaságnak az Észak-atlanti Szerződéshez történő csatlakozásról és a szerződés szövegének kihirdetéséről szóló 1999. évi I. törvény, valamint az Észak-atlanti Szerződés alapján aláírt egyéb egyetértési nyilatkozatok és technikai egyezményekben foglaltak szerint történik), a 35. Egyéb uniós befizetések (mely előirányzat felhasználása a Magyar Köztársaság Európai Unióhoz történő csatlakozásáról szóló szerződés kihirdetéséről szóló 2004. évi XXX. törvény alapján aláírt egyetértési nyilatkozatok és technikai egyezmények szerint történik), a 38. A fejezeti kezelésű előirányzatokkal összefüggésben felmerült, a Magyar Államkincstár által nyújtott szolgáltatások díjai (az Ámr. 108/A § (1) bekezdése alapján), valamint a 32. Hozzájárulás a hivatásos katonák kedvezményes nyugellátásának kiadásaihoz [mely feladat a költségvetési törvény 24. § (5) bekezdésében foglaltak szerint kerül végrehajtásra] jogcímcsoportok vonatkozásában a HM Közgazdasági és Pénzügyi Ügynökség (a továbbiakban: HM KPÜ).

(2) Gazdálkodást végző szervezetek a költségvetési törvényben nem nevesített jogcímcsoportok vonatkozásában:

a) a 8/2/15. Nemzetközi kártérítés jogcímcsoport tekintetében – mely forgóalapot képez – a HM Jogi Főosztály a Magyar Honvédség feladatainak ellátásával összefüggő nemzetközi kártérítési ügyekkel kapcsolatos eljárás részletes szabályairól szóló 276/2008. (XI. 21.) Korm. rendeletben foglaltak szerint, ahol a forgóalap év végi maradványa a HM tárca kötelezettségvállalással terhelt előirányzat-maradványát képezi;

b) a 8/2/31. Hozzájárulás a Kutatási és Technológiai Innovációs Alap támogatásához jogcímcsoport tekintetében kétoldalú megállapodás alapján a HM FLÜ;

c) a 8/2/34. Feladatfinanszírozási előirányzatok maradványának befizetése jogcímcsoport tekintetében – mely a 8/1. alcímen keletkezett és elvont előző évi előirányzat-maradvány elszámolására szolgál – a HM KPÜ.

4. § (1) A gazdálkodást végző szervezetek feladataikat a HM KPÜ bevonásával hajtják végre.

(2) A feladatfinanszírozás keretén kívüli, a fejezeti kezelésű előirányzat, célelőirányzat felhasználási keretszámláról közvetlenül, fejezeten kívülre átadott, illetve kifizetett pénzeszközök forgalmának lebonyolítása, valamint a számlára befolyt bevételek felhasználására irányuló javaslattétel a HM KPÜ hatásköre.

(3) A Magyar Államkincstár által az Ámr. 108/A §-ában foglaltak alapján – a feladatfinanszírozási és egyéb fejezeti kezelésű előirányzatokhoz kapcsolódó forintszámlák vonatkozásában – felszámított díjakat a HM KPÜ számolja el a 8/2/38. jogcímcsoport dologi kiadások előirányzata terhére.

5. § (1) Az Ámr. 41. §-a szerinti elemi költségvetési javaslatokat a gazdálkodást végző szervezetek készítik el és a HM KPÜ részére 2009. február 28-ig küldik meg. A HM KPÜ a javaslatokat felülvizsgálja, és a honvédelmi miniszter részére – a HM védelmi tervezési és infrastrukturális szakállamtitkár (a továbbiakban: HM VTISZÁT), a HM Kabinetfőnök és a HM államtitkár útján – jóváhagyásra felterjeszti. A jóváhagyást követően a gazdálkodást végző szervezetek az elemi költségvetésben meghatározott előirányzatok tárgyévben történő teljesítésével, illetve felhasználásával összefüggésben – a (2) bekezdés szerinti kivétellel – az előírt adatszolgáltatási és elszámolási kötelezettségek tekintetében saját hatáskörben járnak el.

(2) Az Ámr. 46. § (1) bekezdésének d) pontjában, valamint (5) bekezdésében és a költségvetési törvény 49. § -ának (7) bekezdésében foglaltakra tekintettel, a fejezeti kezelésű előirányzatok felhasználásával kapcsolatos előirányzat-átcsoportosításra vonatkozó javaslatokat a gazdálkodást végző szervezetek a HM KPÜ részére küldik meg. A HM KPÜ a javaslatokat felülvizsgálja és a honvédelmi miniszter részére – a HM VTISZÁT, a HM kabinetfőnök és a HM államtitkár útján – jóváhagyásra felterjeszti. A HM KPÜ a jóváhagyott előirányzat-módosításokról a gazdálkodást végző szervezetek részére tájékoztatást nyújt.

(3) A 8. Fejezeti kezelésű előirányzatok költségvetési cím előirányzatai teljesítéséről – az államháztartás szervezetei beszámolási és könyvvezetési kötelezettségének sajátosságairól szóló 249/2000. (XII. 24.) Korm. rendelet előírásai szerint – a HM KPÜ számszaki beszámolót és szöveges indokolást állít össze a gazdálkodást végző szervezetek adatszolgáltatása alapján. Az előirányzatok 2008. évben képződő kötelezettségvállalással terhelt maradványát, a gazdálkodást végző szervezetek által – a 2008. évi költségvetési beszámoló elkészítésére vonatkozó HM KPÜ intézkedésben foglaltak szerint – megküldött beszámolók alapján a HM KPÜ felülvizsgálja és a honvédelmi miniszter részére – a HM VTISZÁT, a HM kabinetfőnök és a HM államtitkár útján – jóváhagyásra felterjeszti.

(4) A jóváhagyott 2008. évi előirányzat-maradvány 2009. évi felhasználására vonatkozó javaslatok alapján az előirányzat-módosítás érdekében a HM KPÜ a (2) bekezdésben foglaltak szerint jár el. Előirányzat-maradványt terhelő kifizetés tárgyévi előirányzat terhére nem teljesíthető.

(5)6 Az Ámr. 61. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a közhasznú társaságok I. félévi és a nonprofit korlátolt felelősségű társaságok II. félévi működéséről a HM VGF, az MH Szociálpolitikai Közalapítvány tekintetében pedig a HM SZEF szöveges értékelést készít, melyet a zárszámadáshoz kapcsolódóan meghatározásra kerülő időpontig a HM KPÜ részére megküld.

6. § A fejezeti kezelésű előirányzatokon megtervezett költségvetési támogatás Magyar Államkincstár általi biztosítása az Ámr. 109/A. §-ban meghatározottak szerint teljesítésarányosan, a benyújtott előirányzat finanszírozási terv alapján történik, melynek összeállítása érdekében a gazdálkodást végző szervezetek a fejezeti kezelésű előirányzatok terhére történő kifizetések finanszírozásáról és az ezzel kapcsolatos adatszolgáltatás rendjéről szóló 54/2007. (HK 12.) HM utasításban foglaltak szerint a tárgyhónapot megelőző hónap 18-áig a HM KPÜ részére adatszolgáltatást teljesítenek.

7. § A fejezeti kezelésű előirányzatokkal való gazdálkodás feladatainak végrehajtásához a gazdálkodást végző szervezetek az Ámr. 138/B-C. § előírásainak megfelelően éves előirányzat-felhasználási tervet kötelesek készíteni és arról a költségvetési előirányzatok felhasználásának tervezéséről és az ezzel kapcsolatos adatszolgáltatás rendjéről szóló 56/2007. (HK 12.) HM utasításban foglaltak szerint minden hónap 4-éig a HM KPÜ részére adatszolgáltatást teljesítenek.

8. §7 (1) A 8/1 Beruházás alcím előirányzatai terhére kötelezettséget a 2. §-ban kijelölt gazdálkodást végző szervezetek vezetői vagy az általuk írásban megbízott személy vállalhat.

(2) A 8/2 Ágazati célelőirányzatok alcím előirányzatai terhére kötelezettséget – a jogszabály alapján történő fizetési kötelezettség kivételével – 50 M Ft-ig a 3. §-ban kijelölt gazdálkodást végző szervezetek vezetői, vagy az általuk írásban megbízott személy, 50–100 M Ft között a HM VTISZÁT, 100 M Ft felett a honvédelmi miniszter vállalhat.

(3) A tárgyévi előirányzat terhére akkor vállalható kötelezettség, ha a pénzügyi teljesítés legkésőbb a tárgyévet követő év június 30-ig megtörténik.

(4) Éven túli kötelezettség a tárgyévet követő év(ek) előirányzata terhére történő kifizetésre az Áht. 12/A–12/B. §-aiban és 22–23/A. §-aiban foglaltakra figyelemmel vállalható.

(5) A fejezeti kezelésű előirányzatok kötelezettségvállalással terhelt előirányzat-maradványa terhére – ha a kötelezettségvállalás meghiúsul vagy a felhasználás összege kisebb az előirányzatnál – újabb kötelezettség csak a pénzügyminiszter engedélyével vállalható.

(6) A kötelezettségvállalásnak előirányzat-felhasználási terven kell alapulnia. A kötelezettségvállalás a gazdasági vezető vagy az általa írásban kijelölt személy ellenjegyzése után, és csak írásban történhet. A gazdasági vezető a fejezeti kezelésű előirányzatok vonatkozásában a HM KPÜ vezérigazgatója.

(7) A kiadások teljesítésének és a bevételek beszedésének elrendelése előtt a gazdálkodást végző szervezeteknek okmányok alapján ellenőrizni és szakmailag igazolni kell azok jogosultságát, összegszerűségét és a szerződés, megrendelés, megállapodás teljesítését.

(8) A szakmai teljesítésigazolás alapján az érvényesítőnek ellenőriznie kell az összegszerűséget, a fedezet meglétét, és azt, hogy az előírt követelményeket betartották-e. Érvényesítést a gazdálkodást végző szervezet vezetője által írásban megbízott, az Ámr.-ben előírt pénzügyi és számviteli képesítéssel rendelkező dolgozó végezhet.

(9) A kiadás teljesítésének, a bevétel beszedésének vagy elszámolásának érvényesített okmány alapján történő elrendelésére (a továbbiakban: utalványozás) a gazdálkodást végző szervezet vezetője vagy az általa írásban felhatalmazott személy jogosult. Utalványozás további feltétele az (1)–(2) bekezdés szerinti kötelezettségvállalás, jogszabály vagy nemzetközi szerződés, illetve nemzetközi tagságból adódó kötelezettség dokumentuma.

(10) Az utalványozás ellenjegyzése a 8/1 Beruházások költségvetési alcím esetében a gazdálkodást végző szervezetnél, a 8/2 Ágazati célelőirányzatok költségvetési alcím esetében a HM KPÜ-n történik.

(11) A kötelezettségvállalás, utalványozás, ellenjegyzés, érvényesítés és a teljesítésigazolás rendjét – a Honvédelmi Minisztérium fejezet központi és intézményi gazdálkodásának rendjéről szóló 102/2007. (HK 18.) HM utasítás 31. §-ában foglaltak figyelembevételével, a 16. §-ában meghatározottak szerint – a HM, a HM IÜ, a HM FLÜ és a HM KPÜ gazdálkodási intézkedésében kell részletesen szabályozni. A HM IÜ és a HM FLÜ gazdálkodási intézkedéstervezetét, valamint a HM VGF által a HM-re elkészített gazdálkodási intézkedéstervezetet a HM KPÜ-vel egyeztetni kell.

(12) A szakmai teljesítés igazolására, az érvényesítésre, az utalványozásra, valamint az ellenjegyzésre a melléklet szerinti formanyomtatványt (utalványrendeletet) kell alkalmazni.

9. § (1) Az Ámr. 162/A. és 162/B. §-aiban előírt kötelezettségvállalások bejelentését:

a) a 8/1 Beruházás költségvetési alcímhez tartozó előirányzatok tekintetében a 2. § (1) bekezdésében meghatározott gazdálkodószervezetek által a HM KPÜ részére papíralapon megküldött, az Ámr. 5. számú melléklete szerinti „Szerződésbejelentés” okmány alkalmazásával;

b) a 8/2 Ágazati célelőirányzatok költségvetési alcímen belül az Ámr. 14, 15, illetve a 15/a. számú melléklete szerinti okmányok alkalmazásával

a HM KPÜ végzi elektronikus úton.

(2) A 8/1 Beruházás költségvetési alcím vonatkozásában a 2. § (1) bekezdésében meghatározott gazdálkodó szervezetek az Ámr. 72. § (1) bekezdése szerinti alapokmányt papíralapon megküldik a HM KPÜ részére, mely szervezet azt az ellenjegyzést követően elektronikus úton továbbítja a Magyar Államkincstárhoz.

10. § (1) A HM KPÜ szakmai területét érintően felülvizsgálja, illetve a szakmai kompetenciáját meghaladó esetekben az illetékes – szakmai felelős – szervezetek bevonásával felülvizsgáltatja a részére megküldött, a 24. Hozzájárulás a NATO költségvetéséhez és a 35. Egyéb uniós befizetések jogcímcsoportokat terhelő kifizetésekre vonatkozó fizetési felszólításokat.

(2) Amennyiben a felszólításban szereplő összeg kifizetésének jogossága igazolt, 50 MFt-os összeghatárig a kifizetést a HM KPÜ vezérigazgatója engedélyezi, 50 MFt felett a HM KPÜ a kifizetésre vonatkozó javaslatát 100 MFt-os összeghatárig a HM VTISZÁT-nak, 100 MFt feletti kifizetés esetén a HM kabinetfőnöknek – a HM VTISZÁT útján – jóváhagyásra felterjeszti.

(3) Az év közben új feladatokkal kapcsolatban felmerülő – a költségvetés tervezési időszakában még nem ismert – fizetési kötelezettségek esetében azok teljesítésének engedélyezése – összeghatártól függetlenül – a HM kabinetfőnök hatáskörébe tartozik.

11. § (1) A fejezeti kezelésű előirányzatokkal való szabályszerű gazdálkodást a folyamatba épített, előzetes és utólagos vezetői ellenőrzési rendszer (FEUVE) keretében kell ellenőrizni, melynek működtetéséért a gazdálkodást végző szervezetek felelősek.

(2) Az előirányzatokból nyújtott támogatások rendeltetésüknek megfelelő felhasználásának ellenőrzését a HM Központi Ellenőrzési és Hatósági Hivatal a HM éves ellenőrzési terve szerint végzi. A támogatás jogosulatlanul igénybe vett része visszavonásra kerül.

12. § (1) Ez az utasítás az aláírása napján lép hatályba, ezzel egyidejűleg a fejezeti kezelésű előirányzatok 2008. évi felhasználásának rendjéről szóló 18/2008. (HK 5.) HM utasítás hatályát veszti.

(2)8

(3)9

Melléklet a 15/2009. (II. 27.) HM utasításhoz10


HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM    . számú példány


UTALVÁNYRENDELET
szakmai teljesítés igazolására, érvényesítésre, utalványozásra, az ellenjegyzés és a könyvelés igazolására
a 2009. évi fejezeti kezelésű előirányzatokhoz


I. A szakmai teljesítés igazolása

...................................... számú és ................................ összegű szerződés, megrendelés, megállapodás, jogszabály vagy fizetési felszólítás alapján ........................................... által kiállított ................................... számú számlában11 (bizonylaton) megjelölt elvégzett munka, szolgáltatás jogosultságának, összegszerűségének szakmai teljesítését igazolom.

Az ellenjegyzési okmány (szerződéskivonat) száma: .................................................

Budapest, 200.. ............................................ hó ........... nap

……………………………………………
szakmai teljesítést igazoló

Kedvezményezett megnevezése és címe:

Jóváírandó bankszámla megnevezése és száma:

Fizetési határidő: ........................................................................     Fizetés módja: deviza/forint átutalási megbízás

Fizetés összege: .................................. Devizanem:....................     Fizetés tárgya: ..........................................

Teljesítés helye (helyőrség, objektum): ....................................................................

Az érvényesítéssel megállapított összeg a következő főkönyvi számlákra könyvelendő:

Szöveg

CRK

Szakfeladat

Főkönyvi számla száma

Számla összege6

Előirányzat-
felhasználás
nyilvántartási
tételszáma

Tartozik

Követel

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


6 Az Ámr. 136. §-ának (7) bekezdése alapján a külföldi devizanemben utalványozott összeg forintértékét a terhelési értesítő alapján utólag kell figyelembe venni.




II. A számla (bizonylat) érvényességének igazolása

A szakmai teljesítés igazolása alapján a .......................... keltű ............................................. számú számla (bizonylat) „érvényesítve”.

Budapest, 200.. .......................................... hó .................. nap

………………………………………………
érvényesítő



III. A mellékelt igazolt, érvényesített számla (bizonylat) alapján ....................... fizetési időponttal ....................... fizetési móddal utalványozom, ellenjegyzem .................................. (devizanem) összegben ....................................... számla javára, …………… terhére.


Budapest, 200... ............................. hó ...........-n

……………………………………………
utalványozó

 

Budapest, 200... ............................. hó ...........-n

……………………………………………
ellenjegyző




IV. Könyvelés igazolása

Számlakivonat száma: ............................................. számlakivonat kelte: ............................................

Fizetés összege:……………………………….Ft2.

Könyvelés kelte: ................................................

………………………………………………
könyvelte
1

Az utasítást a 27/2010. (III. 5.) HM utasítás 14. §-a hatályon kívül helyezte 2010. február 15. napjával.

2

A 3. § (1) bekezdésének a) pontja a 88/2009. (XI. 6.) HM utasítás 1. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

3

A 3. § (1) bekezdés b) pontja a 49/2009. (VI. 26.) HM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

4

A 3. § (1) bekezdés c) pontja a 49/2009. (VI. 26.) HM utasítás 5. § (4) bekezdése szerint módosított szöveg.

5

A 3. § (1) bekezdésének d) pontja a 88/2009. (XI. 6.) HM utasítás 1. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

6

Az 5. § (5) bekezdése a 49/2009. (VI. 26.) HM utasítás 2. §-ával megállapított szöveg.

7

A 8. § a 49/2009. (VI. 26.) HM utasítás 3. §-ával megállapított szöveg.

8

A 12. § (2) bekezdését a 49/2009. (VI. 26.) HM utasítás 5. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte.

9

A 12. § (3) bekezdését a 49/2009. (VI. 26.) HM utasítás 5. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte.

10

A melléklet a 49/2009. (VI. 26.) HM utasítás 3. §-ával megállapított szöveg.

11

Csak a lakásépítés kiemelt előirányzat esetén kell kitölteni.

2.

Az Ámr. 136. §-ának (7) bekezdése alapján a külföldi devizanemben utalványozott összeg forintértékét a terhelési értesítő alapján utólag kell figyelembe venni.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére