• Tartalom

129/2009. (X. 8.) FVM rendelet

129/2009. (X. 8.) FVM rendelet

az iskolagyümölcs-program 2009/2010. tanévi végrehajtásáról1

2009.12.23.

A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény 81. § (3) bekezdésének a) pontjában kapott felhatalmazás alapján – a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter feladat- és hatásköréről szóló 162/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet 1. § a) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva – a következőket rendelem el:

Általános rendelkezések

1. § Ez a rendelet a mezőgazdasági piacok közös szervezésének létrehozásáról, valamint egyes mezőgazdasági termékekre vonatkozó egyedi rendelkezésekről szóló, 2007. október 22-i 1234/2007/EK tanácsi rendelet (az egységes közös piacszervezésről szóló rendelet) (a továbbiakban: tanácsi rendelet), valamint az oktatási intézményekben tanuló gyermekeknek az iskolagyümölcs-program keretében gyümölcs-, zöldség-, feldolgozott gyümölcs- és feldolgozott zöldség-, valamint banántermékekkel való ellátásához nyújtott közösségi támogatás tekintetében az 1234/2007/EK tanácsi rendelet alkalmazásával kapcsolatos részletes szabályok megállapításáról szóló, 2009. április 7-i 288/2009/EK bizottsági rendelet (a továbbiakban: bizottsági rendelet) által előírt szabályok alkalmazásához szükséges, egyes nemzeti szabályokat állapítja meg.

A támogatás célja

2. § A támogatás célja, hogy a hazai gyümölcsfogyasztási szint növekedésének elősegítése és az ifjúság táplálkozási szokásainak pozitív irányba történő elmozdítása érdekében az általános iskolák 1–4. osztályát látogató gyermekeket a 2010. január 1. és 2010. június 30. közötti időszakra vonatkozóan az iskolagyümölcs-program keretei között, e rendeletben meghatározott mértékben és feltételekkel friss étkezési almával lássa el, és ennek során megvalósítsa a tanácsi rendeletben meghatározott célkitűzéseket. A támogatás formája vissza nem térítendő támogatás.

Értelmező rendelkezések

3. § E rendelet alkalmazásában:

a) iskolagyümölcs-program: a tanácsi rendelet 103ga. cikkében meghatározott program;

b) zöldség-gyümölcs termelői csoport: a tanácsi rendelet 125e. cikkében meghatározott szervezet, figyelemmel a 203a. cikk (4) bekezdésében foglaltakra;

c) termelői szervezet: a tanácsi rendelet 122. cikkének a) pont (iii) pontjában meghatározott, valamint a 122. cikk b) és c) pontjában foglaltak szerint létrejött, és a tanácsi rendelet 125b. cikkében meghatározott feltételekkel elismert szervezet;

d) termelői szervezetek társulásai: a tanácsi rendelet 125c. cikke alapján létrejött társulás;

e) almatermelő: a tanácsi rendelet 2. cikk (2) bekezdés a) pontjában meghatározott természetes személy, illetve gazdálkodó szervezet, aki/amely a tanácsi rendelet I. melléklete IX. részében szereplő 080810 KN-kódú alma terméket állítja elő;

f) közoktatási intézmény: a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény (a továbbiakban: közoktatási törvény) 3. § (2) bekezdésében meghatározott fenntartású, a közoktatási törvény 20. § (1) bekezdés b) és f) pontjában meghatározott intézmény.

Az iskolagyümölcs-program kedvezményezettjei és jogosultjai

4. § (1) Az iskolagyümölcs-programban kedvezményezettként a közoktatási törvény 20. § (1) bekezdés b) pontja és (2) bekezdése szerinti általános iskola 1–4. évfolyamán tanuló gyermekek (a továbbiakban: tanulók) vehetnek részt.

(2) Az iskolagyümölcs-program keretében az e rendelet szerint nyújtott támogatás jogosultjai a közoktatási intézmények.

A támogatási összeg igénylői és az iskolagyümölcs-programban történő részvételre vonatkozó előzetes jóváhagyásuk

5. § A támogatási összeg igénylői azok a zöldség-gyümölcs termelői csoportok, termelői szervezetek, termelői szervezetek társulásai, valamint almatermelők (a továbbiakban: kérelmezők) lehetnek, akik megfelelnek az e rendeletben előírt feltételeknek.

6. § (1) Az iskolagyümölcs-programban azok a kérelmezők vehetnek részt, amelyek (akik) rendelkeznek a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (a továbbiakban: MVH) iskolagyümölcs-programban történő részvételre vonatkozó előzetes jóváhagyásával (a továbbiakban: előzetes jóváhagyás).

(2) Az előzetes jóváhagyás feltétele

a) a zöldség-gyümölcs termelői csoportok, a termelői szervezetek, a termelői szervezetek társulásai esetében a zöldség-gyümölcs termelői csoportok és termelői szervezetek nemzeti szabályozásáról szóló 67/2009. (VI. 9.) FVM rendelet alapján kiadott elismerésről szóló határozat;

b) almatermelő esetében: a 2008-ban benyújtott területalapú támogatás iránti kérelme alapján legalább tíz hektár alma termőterületre (ULT01 hasznosítási kód) kapott támogatást, továbbá 2009-ben is legalább tíz hektár alma termőterületre kérelmezte a területalapú támogatást.

(3) Az előzetes jóváhagyás iránti kérelmet a kérelmezőnek az MVH által rendszeresített és az MVH honlapján közzétett nyomtatványon legkésőbb 2009. október 30-ig postai úton kell benyújtania az MVH Piaci Támogatások és Külkereskedelmi Intézkedések Igazgatóságához. Az előzetes jóváhagyás iránti kérelmek benyújtási határideje jogvesztő.

(4) Az iskolagyümölcs-programban csak az jogosult előzetes jóváhagyás iránti kérelem előterjesztésére, amely (aki) a mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény (a továbbiakban: Tv.) 9. § y) pontja szerinti pénzügyi kapcsolattal rendelkező ügyfél, nyilvántartásba vetette magát.

(5) Ha a kérelmező nem rendelkezik regisztrációs számmal, vagy mint pénzügyi kapcsolattal nem rendelkező ügyfelet vették nyilvántartásba, a nyilvántartásba vételt, illetve annak kiegészítését (bankszámlaszámának bejelentését) legkésőbb az előzetes jóváhagyás iránti kérelem benyújtásával egyidejűleg kérheti az MVH-tól.

(6) Az előzetes jóváhagyás iránti kérelemre vonatkozó, az MVH által rendszeresített nyomtatványt az MVH a honlapján legkésőbb e rendelet hatálybalépését követő nyolc munkanapon belül teszi közzé. A nyomtatvány kötelező tartalmi elemeit e rendelet 1. számú melléklete tartalmazza.

7. § (1) A támogatási összeget az a kérelmező igényelheti, amely (aki) rendelkezik:

a) az MVH iskolagyümölcs-programban történő részvételre vonatkozó előzetes jóváhagyásával, és

b) legalább egy, a közoktatási intézménnyel kötött és az MVH által jóváhagyott, 10. § szerinti megállapodással.

(2) Az előzetes jóváhagyás iránti kérelemmel egyidejűleg kell benyújtani a 10. § szerinti megállapodás egy eredeti példányát és az e megállapodás MVH által történő jóváhagyására vonatkozó kérelmet. A megállapodás jóváhagyása iránti kérelmet postai úton kell benyújtani az MVH Piaci Támogatások és Külkereskedelmi Intézkedések Igazgatóságához, továbbá a kérelemnek a megállapodások adatait tartalmazó betétlapját elektronikus úton is meg kell küldeni az MVH honlapján megadott elektronikus levélcímre.

(3) A 10. § szerinti megállapodás jóváhagyása iránti kérelemre vonatkozó, MVH által rendszeresített nyomtatványt az MVH a hivatalos honlapján legkésőbb e rendelet hatálybalépését követő nyolc munkanapon belül teszi közzé. A nyomtatvány kötelező tartalmi elemeit e rendelet 2. számú melléklete tartalmazza.

(4) Az MVH a hiányosan beküldött előzetes jóváhagyás iránti kérelem, illetve a megállapodás jóváhagyása iránti kérelem tekintetében egy alkalommal tíz munkanapos határidő tűzésével hiánypótlásra szólítja fel a kérelmezőt.

(5) Az MVH egyidőben dönt a kérelmező előzetes jóváhagyásáról és a megállapodás jóváhagyására irányuló kérelem elfogadásáról, és döntését a kérelmezővel legkésőbb 2009. december 15-ig közli.

(6) Az előzetes jóváhagyásról az MVH abban az esetben is dönt, ha a kérelmezőnek a megállapodás jóváhagyása iránti kérelmét elutasítja.

A támogatott termék

8. § (1) Az iskolagyümölcs-program keretében – az MVH által jóváhagyott mennyiség erejéig és a megállapodásban meghatározott ütemezéssel – szállítható termék tisztított, fogyasztásra közvetlenül alkalmas, és a 9. § szerinti minőségi és élelmiszer-biztonsági feltételeknek megfelelő, friss étkezési alma.

(2) A támogatott termék elszámolási egysége: darab.

9. § (1) Az e rendelet alapján támogatott terméknek meg kell felelnie a gyümölcs- és zöldségágazatban a 2200/96/EK, a 2201/96/EK és az 1182/2007/EK rendeletre vonatkozó végrehajtási szabályok megállapításáról szóló, 2007. december 21-i 1580/2007/EK bizottsági rendelet I. mellékletében előírt forgalmazási-minőség szabványokban meghatározott I. osztályra vonatkozó követelményeknek.

(2) A támogatás akkor nyújtható, ha a szállítandó termék megfelel a hatályos növényvédőszer-maradék határérték előírásoknak.

A támogatott termék szállítására vonatkozó megállapodás

10. § (1) A kérelmező egy vagy több közoktatási intézménnyel köthet intézményenként egy megállapodást a támogatott terméknek a 4. § (1) bekezdése szerinti tanulók számára történő kiszállítására.

(2) Egy közoktatási intézmény a 2. §-ban meghatározott időszak vonatkozásában csak egy kérelmezővel köthet megállapodást.

(3) A támogatás igénybevételének további feltétele, hogy a kérelmező és a közoktatási intézmény, mint szerződő felek között létrejött, az (1) bekezdésben említett megállapodás legalább az alábbiakat tartalmazza:

a) a kérelmező neve, székhelye, adószáma, regisztrációs száma;

b) a közoktatási intézmény neve, székhelye, adószáma, OM azonosító száma;

c) a teljesítés helyszíne vagy helyszínei;

d) a 2. §-ban meghatározott időszakon belül a termékkel való ellátás időtartama, amely legalább három hónap lehet;

e) a szállítások ütemezése, amely legalább heti gyakoriságú lehet;

f) a 4. § szerint jogosult tanulók száma;

g) a szállítandó (támogatott) termék megjelölése és a darabszámban meghatározott teljes mennyisége, amelyről a kérelmező havonként, az átadott alma darabszámát is tartalmazó – a feleknek az erre vonatkozó, az általános forgalmi adóról szóló törvényben előírt előzetes megállapodásán alapuló – gyűjtőszámlát állít ki;

h) a tanulónként kiosztásra kerülő termék mennyisége, amely nem lehet kevesebb heti két darab almánál, de nem haladhatja meg foglalkozási naponként az egy darab almát;

i) a termékek kiszerelési módja, illetve a kiszerelési mód szerinti egységnyi mennyiség (darabszám);

j) a termékek eredete (Magyarország, Európai Unió, egyéb);

k) a magas minőségű termékek mennyisége (pl. integrált termesztésből származó termék, ökológiai termesztésből származó termék mennyisége);

l) a támogatott termék átvételének módja;

m) a támogatott termék kiosztásának módja és ideje;

n) az e rendelet 3. számú mellékletében meghatározott kísérő intézkedések közül legalább egy alkalmazott kísérő intézkedés és annak tervezett költsége, földrajzi kiterjedése, valamint az intézkedéssel érintett tanulók létszáma, illetve annak rögzítése, hogy a közoktatási intézmény és (vagy) a kérelmező felelős-e a kísérő intézkedés megvalósításáért;

o) a közoktatási intézmény kötelezettségvállalása arra vonatkozóan, hogy a 4. § szerinti tanulók számáról és a kiosztott alma mennyiségéről naprakész nyilvántartást vezet;

p) a közoktatási intézmény kötelezettségvállalása arra vonatkozóan, hogy a támogatott terméket nem a közétkeztetéssel egy időben osztja ki a tanulók részére;

q) a közoktatási intézmény kötelezettségvállalása arra vonatkozóan, hogy aláveti magát az MVH által hivatalból indított, az e rendeletben, valamint a bizottsági rendelet 13. cikkében szabályozott ellenőrzésnek, különös tekintettel a nyilvántartások részletes vizsgálatára és a fizikai ellenőrzésre;

r) a közoktatási intézmény nyilatkozata annak tudomásulvételéről, hogy ha nem a megállapodásban foglaltaknak megfelelően osztja ki a részére kiszállított támogatott terméket, akkor a ki nem osztott termék – az iskolagyümölcs-program 2009/2010. tanévi végrehajtásáról szóló FVM rendelet alapján kiszámított – ellenértéke jogosulatlanul igénybe vett támogatásnak minősül, és az MVH vele szemben alkalmazza a Tv. 69. §-ának (5) bekezdésében meghatározott jogkövetkezményeket;

s) a kérelmező és a közoktatási intézmény képviseletére jogosult személyek aláírása;

t) az a kikötés, hogy a megállapodás az azt jóváhagyó határozat jogerőre emelkedésének napján lép hatályba, és a megállapodás a határozatban jóváhagyott termékmennyiségre vonatkozik.

(4) A megállapodás kötelező tartalmi elemeit magában foglaló és a (3) bekezdésnek megfelelő, MVH által rendszeresített nyomtatványt az MVH a hivatalos honlapján teszi közzé. Annak mintáját e rendelet 4. számú melléklete tartalmazza.

(5)2

(6) A 2. §-ban meghatározott időszakban kiszállított alma mennyisége legfeljebb tíz százalékkal lehet kevesebb az MVH által jóváhagyott megállapodásban meghatározott mennyiségnél. Ezt meghaladó eltérés esetén az MVH a 13. §-ban meghatározott jogkövetkezményeket alkalmazza.

10/A. §3 (1) Az iskolagyümölcs-program támogatására a 2009. július 22-i, C(2009) 5514 számú bizottsági határozat és a bizottsági rendelet II. melléklete által meghatározott társfinanszírozási aránynak megfelelő támogatási keret áll rendelkezésre, amely a 3. § b)–d) pontja szerinti kérelmezők által benyújtott jóváhagyható megállapodások fedezésére szolgál.

(2) A 3. § e) pontja szerinti kérelmezők részére a Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről szóló törvényben foglaltak terhére az (1) bekezdésben meghatározott kereten felül 26 millió forint összegben külön keret áll rendelkezésre, amely a 3. § e) pontja szerinti kérelmezők által benyújtott jóváhagyható megállapodások fedezésére szolgál.

(3) Amennyiben a 10. § szerinti megállapodások összesítésekor megállapítást nyer, hogy a kérelmezők által igénybe venni kívánt támogatás összege meghaladja az (1), illetve (2) bekezdésben meghatározott támogatási keretet, az MVH az (1), illetve (2) bekezdés szerinti kérelmezők között külön rangsort állít fel. A rangsor felállításának szempontjai az alábbiak:

a) a rangsorban a kérelmezők az általuk megkötött megállapodások száma alapján foglalnak helyet, a rangsor a megállapodások számának csökkenő sorrendjében áll fel,

b) amennyiben két vagy több kérelmező azonos számú megállapodást kötött, úgy közöttük a rangsort az egy megállapodásra jutó átlagos almamennyiség határozza meg, a legkisebb mennyiségtől növekvő sorrendben haladva,

c) a rangsorban utolsó – még jóváhagyható megállapodást benyújtó – kérelmező megállapodásait az MVH a támogatási keret erejéig hagyja jóvá, a legkisebb mennyiségre vonatkozó szerződéstől növekvő sorrendben haladva.

(4) A támogatás nyújtásának feltétele, hogy a kérelmező és a közoktatási intézmény között kötött megállapodás a jóváhagyó határozatban szereplő termékmennyiség szolgáltatására vonatkozó kötelezettségvállalásról rendelkezzen. A megállapodás az azt jóváhagyó határozat közlését követő napon lép hatályba.

(5) Az MVH a (2) bekezdés alapján jóváhagyható megállapodások jóváhagyására irányuló kérelmek elfogadásáról szóló határozatát a kérelmezővel e rendelet hatálybalépésétől számított öt munkanapon belül közli.

A kifizetési kérelem

11. § (1) A támogatási összeg kifizetése iránti kérelmet (a továbbiakban: kifizetési kérelem) az MVH által rendszeresített és az MVH honlapján közzétett nyomtatványon a 2010. január 1. és 2010. március 31. közötti időszakban (a továbbiakban: I. időszak), illetve a 2010. április 1. és 2010. június 30. közötti időszakban (a továbbiakban: II. időszak) kiszállított almára vonatkozóan, időszakonként egy alkalommal, az adott időszak végét követő harmadik hónap utolsó napjáig az MVH-hoz kell benyújtani. A nyomtatvány kötelező tartalmi elemeit e rendelet 5. számú melléklete tartalmazza.

(2) A kifizetési kérelemhez csatolni kell az egy időszakban kiszállított összes támogatott termékről kiállított havi gyűjtőszámlákat, amelyeken a kiszállított mennyiség darabszámban van feltüntetve, a gyűjtőszámlák összesítőjét, továbbá a közoktatási intézmény által kiállított, a gyűjtőszámlához csatolt havi igazolást, amely szerint a közoktatási intézmény a megkötött megállapodásban foglaltaknak megfelelően a terméket átvette.

(3) A kifizetési kérelem (1) bekezdésben meghatározott határidőn túli benyújtása esetén a bizottsági rendelet 11. cikkének (3) bekezdése szerinti jogkövetkezmények kerülnek alkalmazásra.

(4) Az MVH a hiányosan benyújtott kifizetési kérelmek tekintetében nyolc munkanapos határidő tűzésével, egy alkalommal hiánypótlásra szólítja fel a kérelmezőt.

(5) Az MVH a támogatás kifizetéséről a kifizetési kérelem hiánytalan beérkezésének napját követő három hónapon belül gondoskodik.

Az igényelhető támogatás mértéke

12. § (1) A támogatás mértéke a megállapodásnak megfelelően leszállított és kiosztott, a 8–9. §-ban előírtaknak megfelelő alma darabjaként legfeljebb bruttó negyven forint, amely tartalmazza a tanácsi rendelet 103ga. cikk (1) bekezdésének a)–b) pontjában foglalt költségeket, és amelynek összegére a kérelmező a számlát kiállította.

(2) A 4. § szerinti tanulóknak iskolagyümölcs-program keretei közötti friss gyümölccsel történő ellátása a bizottsági rendelet II. melléklete szerinti támogatás összegéig az Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból, illetve ehhez kapcsolódóan a Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetésében meghatározott forrásból kerül finanszírozásra.

Ellenőrzés, jogkövetkezmények

13. § (1) A bizottsági rendelet 13. cikkében foglalt szabályoknak megfelelően a kérelmező és a közoktatási intézmény által kötött, a 10. § szerinti megállapodás megvalósulásának adminisztratív és helyszíni ellenőrzését az MVH végzi. Az MVH a helyszíni ellenőrzés során a támogatási kérelemhez mellékelt gyűjtőszámlák tőpéldányai mellett az átvételi jegyeket, szállítójegyeket, fuvarleveleket és nyilvántartásokat is ellenőrzi.

(2) Ha az MVH az ellenőrzése során azt állapítja meg, hogy a kérelmező a jogszabályokban, illetve a megállapodásban előírt bármely feltételt nem teljesítette, akkor a támogatási összeg kifizetése iránti kérelmet elutasítja.

(3) Amennyiben a kérelmező által a 2. §-ban meghatározott időszakban kiszállított alma mennyisége az MVH által jóváhagyott megállapodásban meghatározott mennyiségnek kevesebb, mint 90%-a, úgy a leszállított mennyiségre eső támogatási összeget az MVH a le nem szállított mennyiségre eső támogatás mértékével csökkenti.

(4) Ha az MVH a hivatalból indított ellenőrzése során megállapítja, hogy a közoktatási intézmény nem tett eleget a jogszabályokban, illetve a megállapodásban előírt kötelezettségeinek, akkor a közoktatási intézmény által ki nem osztott támogatott termék e rendelet alapján kiszámított ellenértéke a közoktatási intézménynél jogosulatlanul igénybe vett támogatásnak minősül.

Az európai iskolagyümölcs-programot népszerűsítő plakát

14. § Az európai iskolagyümölcs-programban résztvevő közoktatási intézmény a program teljes időtartama alatt köteles egy, a bizottsági rendelet 14. cikkében foglalt előírásoknak és a bizottsági rendelet III. mellékletében meghatározott minimumfeltételeknek megfelelő plakátot a közoktatási intézmény főbejáratánál elhelyezni.

Záró rendelkezés

15. § Ez a rendelet a kihirdetését követő harmadik napon lép hatályba.

Az Európai Unió jogának való megfelelés

16. § Ez a rendelet a következő közösségi rendeletek végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapítja meg:

a) a Tanács 1234/2007/EK rendelete (2007. október 22.) a mezőgazdasági piacok közös szervezésének létrehozásáról, valamint egyes mezőgazdasági termékekre vonatkozó egyedi rendelkezésekről („az egységes közös piacszervezésről szóló rendelet”),

b) a Bizottság 288/2009/EK rendelete (2009. április 7.) az oktatási intézményekben tanuló gyermekeknek az iskolagyümölcs-program keretében gyümölcs-, zöldség-, feldolgozott gyümölcs- és feldolgozott zöldség-, valamint banántermékekkel való ellátásához nyújtott közösségi támogatás tekintetében az 1234/2007/EK tanácsi rendelet alkalmazásával kapcsolatos részletes szabályok megállapításáról.

1. számú melléklet a 129/2009. (X. 8.) FVM rendelethez



Az előzetes jóváhagyás iránti kérelem kötelező tartalmi elemei

a)    A kérelmező regisztrációs száma;
b)    a kérelmező neve;
c)    kapcsolattartási információk;
d)    a kérelmező:
□ zöldség-gyümölcs termelői csoport
□ termelői szervezet
□ termelői szervezetek társulása
□ egyéni almatermelő, ebben az esetben kitöltendő:
–    a 2008. évben benyújtott területalapú támogatás iránti kérelme tárgyában az MVH által hozott határozat vonalkódja,
–    a 2008. évben benyújtott területalapú támogatás iránti kérelmében jóváhagyott almatermő terület nagysága (ha),
–    a 2009. évben benyújtott területalapú támogatás iránti kérelmében bejelentett almatermő terület nagysága (ha);
e)    nyilatkozatok;
f)    keltezés és aláírás.

2. számú melléklet a 129/2009. (X. 8.) FVM rendelethez


A megállapodás jóváhagyása iránti kérelem kötelező tartalmi elemei

a) A kérelmező regisztrációs száma;
b) a kérelmező neve;
c) kapcsolattartási információk;
d) a közoktatási intézményekkel kötött megállapodások adatai
a. közoktatási intézmény OM azonosítója
b. tanítási/foglalkozási napok száma
c. 1–4. osztályos tanulók száma
d. teljesítési időszak
e. a szállítandó termék teljes mennyisége (db)
f. a szállítandó termék eredete
g. magas minőségű termékek aránya a szállítandó termékeken belül
h. a tanulónként kiosztásra kerülő termék mennyisége (db/hét)
i. a termék átvételéért felelős személy neve
j. a termék átvételéért felelős személy beosztása/munkaköre
k. a kiosztás időpontja
l. a kiosztás helyszíne
m. az alkalmazandó kísérő intézkedés(ek)
n. a kísérő intézkedés(ek) megvalósításáért felelős fél
o. a kísérő intézkedés(ek) tervezett költsége
p. a kísérő intézkedés(ek) terjedelme (elérhetősége)
q. a kísérő intézkedéssel érintett tanulók száma
e) csatolandó mellékletek: a közoktatási intézményekkel kötött megállapodások;
f) nyilatkozatok;
g) keltezés és aláírás.

3. számú melléklet a 129/2009. (X. 8.) FVM rendelethez


Az iskolagyümölcs-program során alkalmazható kísérő intézkedések

1. Az iskolagyümölcs-programmal kapcsolatos honlap létrehozása.

2. Zöldség-gyümölcs termelői csoportokhoz, termelői szervezetekhez, termelőkhöz szervezett tanulmányutak.

3. Iskolakert létrehozása.

4. Oktatási segédanyag készítése/készíttetése és annak alkalmazása az egészséges étkezési szokásokat érintő ismeretek fejlesztése érdekében.

5. A gyümölcs- és zöldségágazatot vagy az egészséges étkezési szokásokat érintő ismeretek oktatása.

6. Pedagógusok részére a gyümölcs- és zöldségágazatot vagy az egészséges étkezési szokásokat érintő ismeretek fejlesztése érdekében szervezett továbbképzések.

7. A tanulók zöldség-, gyümölcsfogyasztásának ösztönzése érdekében adott jutalom (apró ajándékok, pl. matricák, kitűzők, írószerek, uzsonnás doboz stb.).

4. számú melléklet a 129/2009. (X. 8.) FVM rendelethez



Az iskolagyümölcs szállítására vonatkozó megállapodás mintája

MEGÁLLAPODÁS

Amely létrejött egyrészről a …
(székhelye: ...
adószáma: ...
regisztrációs száma: ...
képviseli: ...) a továbbiakban mint szállító,
másrészről a …
(székhelye: ...
adószáma: ...
OM azonosító száma: ...
képviseli: ...) a továbbiakban mint átvevő
között az alulírott helyen és napon az alábbi feltételek mellett:

1.    A megállapodás tárgya
A szállító vállalja, hogy a mezőgazdasági piacok közös szervezésének létrehozásáról, valamint egyes mezőgazdasági termékekre vonatkozó egyedi rendelkezésekről szóló 1234/2007/EK tanácsi rendelet (az egységes közös piacszervezésről szóló rendelet) 103ga. cikkében meghatározott iskolagyümölcs-program keretében tisztított, fogyasztásra közvetlenül alkalmas friss almát szállít az átvevő részére, az átvevő pedig vállalja, hogy a terméket átveszi és az 1–4. osztályos tanulói részére kiosztja.

2.    A szállítandó termék
A szállítandó alma meg kell feleljen a 129/2009. (X. 8.) FVM rendelet 9. §-a szerinti minőségi és élelmiszer-biztonsági feltételeknek.
A szállítandó alma származási helye:    □ Magyarország;
□ EU;
□ egyéb: .........................................
Magas minőségű termékek tervezett aránya a szállítandó teljes mennyiség %-ában:
Integrált termelésből származó alma aránya:      □□□ %
Global gap tanúsítvánnyal rendelkező alma aránya:      □□□ %
Bio alma aránya:      □□□ %

3.    A teljesítés helyszíne
□□□□ ..................... (helység) ..................... (út/utca/tér) ................... (hsz./hrsz.)

4.    A teljesítési időszak és a szállítások ütemezése
A jelen megállapodás alapján történő szállítások időszaka:
2010. év □ hónap □ napjától
2010. év □ hónap □ napjáig tart.
A teljesítési időszak alatti szállítások száma: ... alkalom/hét.

5.    A szállítandó termék mennyisége

Tanítási/ foglalkozási napok száma
a teljesítési
időszakban

1–4. osztályos tanulók száma

A szállítandó termék
teljes mennyisége
(db)

A tanulónként
kiosztásra kerülő
termék mennyisége
(db/hét)

A termékek
kiszerelési módja

A kiszerelési mód
szerinti
egységnyi mennyiség
(db)

 

 

 

 

 


6.    A termék átvételének és kiosztásának módja
A termék átvételéért felelős személy neve:     
A termék átvételéért felelős személy beosztása/munkaköre:     
A termék kiosztásáért felelős személy:    □ pedagógus;
□egyéb:     
A kiosztás időpontja:      □ első tanóra előtt;
□ tanórán;
□ tanórák közti szünetben;
□ tízórai szünetben;
□ napköziben;
□ egyéb:     
A termék kiosztásnak helyszíne:     □ tanterem;
□ egyéb:     

7.    Számlázás
A leszállított termékről a szállító havonként egy, az átadott alma darabszámát is tartalmazó – a Feleknek az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény 164. § (2) bekezdésében meghatározott előzetes megállapodásának megfelelő – gyűjtőszámlát állít ki. A gyűjtőszámlán kiszámlázott ellenértéket a kérelmező által igényelhető támogatás fedezi.

8.    Kísérő intézkedések
A jelen megállapodás 4. pontjában meghatározott szállítási időszak alatt a 129/2009. (X. 8.) FVM rendelet 3. számú mellékletében meghatározott (valamely) kísérő intézkedés(ek) megvalósításáért felelős szerződő fél:
    □ szállító;
    □ átvevő;
    □ közösen.
A kísérő intézkedés(ek), amelye(ke)t az időszak alatt megvalósít:
□ Az iskolagyümölcs-programmal kapcsolatos honlap létrehozása.
□ Zöldség-gyümölcs termelői csoportokhoz, termelői szervezetekhez, termelőkhöz szervezett tanulmányutak.
□ Iskolakert létrehozása.
□ Oktatási segédanyag készítése/készíttetése és annak alkalmazása az egészséges étkezési szokásokat érintő ismeretek fejlesztése érdekében.
□ A gyümölcs- és zöldségágazatot vagy az egészséges étkezési szokásokat érintő ismeretek oktatása.
□ Pedagógusok részére, a gyümölcs- és zöldségágazatot vagy az egészséges étkezési szokásokat érintő ismeretek fejlesztése érdekében szervezett továbbképzések.
□ A tanulók zöldség-, gyümölcsfogyasztásának ösztönzése érdekében adott jutalom (apró ajándékok, pl. matricák, kitűzők, írószerek, uzsonnás doboz stb.).
A kísérő intézkedés(ek) tervezett költsége: ............ Ft

A kísérő intézkedés megvalósításának terjedelme (elérhetősége):    □ helyi;
□ régiós;
□ országos.
A kísérő intézkedéssel érintett tanulók száma: ........ fő

9.    Az átvevő kötelezettségei
Az átvevő köteles:
– az 1–4. osztályos tanulói számáról és a kiosztott gyümölcs mennyiségéről naprakész nyilvántartást vezetni;
– a támogatott terméket a tanulók részére nem a közétkeztetéssel egy időben kiosztani;
– az MVH által végzett, a megállapodás végrehajtásához kapcsolódó ellenőrzéseknek – különös tekintettel a nyilvántartások részletes vizsgálatára és a fizikai ellenőrzésre – magát alávetni;
– ha nem a megállapodásban foglaltaknak megfelelően osztja ki a részére kiszállított támogatott terméket, akkor a ki nem osztott termék – az iskolagyümölcs-program 2009/2010. tanévi végrehajtásáról szóló FVM rendelet alapján kiszámított – ellenértékét az MVH határozatának megfelelően visszafizetni.

10.    Záró rendelkezések
A jelen megállapodást a Felek az alul megjelölt napon írták alá azzal a kikötéssel, hogy a megállapodás az azt jóváhagyó határozat jogerőre emelkedésének napján lép hatályba, és a megállapodás a határozatban jóváhagyott termékmennyiségre vonatkozik.
Jelen megállapodás ..... eredeti példányban készült, amelyből ...... példány a szállítót, a .... példány az átvevőt, továbbá egy eredeti példány az MVH-t illeti meg.

........................., 2009. □□. □□.

......................................

......................................

Szállító

Átvevő

5. számú melléklet a 129/2009. (X. 8.) FVM rendelethez


A kifizetési kérelem kötelező tartalmi elemei

a) A kérelmező regisztrációs száma;
b) a kérelmező neve;
c) kapcsolattartási információk;
d) az igénylés alapját képező időszak,
e) az időszakban kiosztott támogatott termék teljes mennyisége;
f) az igényelt támogatás összege;
g) a gyűjtőszámlák adatai:
a. közoktatási intézmény OM azonosítója,
b. a számla sorszáma,
c. a számla teljesítési időpontja,
d. a leszállított termék mennyisége (db),
e. a leszállított terméknek a 129/2009. (X. 8.) FVM rendelet 12. § (1) bekezdése szerint számított értéke;
h) csatolandó mellékletek:
az időszakban kiszállított összes támogatott termékről kiállított havi gyűjtőszámlák;
a közoktatási intézmény által kiállított a gyűjtőszámlához csatolt havi igazolást, mely szerint a közoktatási intézmény a megkötött megállapodásban foglaltaknak megfelelően a terméket átvette;
i) nyilatkozatok;
j) keltezés és aláírás.
1

A rendeletet az 58/2010. (V. 7.) FVM rendelet 20. §-a hatályon kívül helyezte 2011. január 31. napjával.

2

A 10. § (5) bekezdését a 174/2009. (XII. 22.) FVM rendelet 2. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte.

3

A 10/A. §-t a 174/2009. (XII. 22.) FVM rendelet 1. §-a iktatta be.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére