• Tartalom

12/2009. (IX. 16.) KvVM utasítás

12/2009. (IX. 16.) KvVM utasítás

a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium ügyrendjéről1

2009.09.03.

A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium működésének részletes szabályairól – figyelemmel a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 7/2009. (VI. 26.) KvVM utasítás (a továbbiakban: SZMSZ) 1. §-ának (2) bekezdésére – a következő utasítást adom ki:

1. § (1) A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (a továbbiakban: Minisztérium)

a) állami vezetőit segítő, valamint egyéb munkaértekezleteinek,

b) az ügyintézéséért felelős vezető és ügyintéző kijelölésének,

c) a jogszabály-előkészítési és közigazgatási egyeztetési tevékenységének,

d) európai uniós tagságból eredő feladatokkal kapcsolatos döntés-előkészítési, képviseleti és koordinációs, valamint a nemzetközi együttműködési kötelezettségei teljesítésének,

e) Országgyűléssel való kapcsolattartás, továbbá

f) hatósági ügyintézésének

rendjét a jelen utasítás mellékletét képező Ügyrend szerint határozom meg.

(2) A Minisztérium gazdálkodási rendjéhez tartozó – az érvényben lévő jogszabályokhoz kapcsolódó – gazdálkodási tevékenységeket, így a nemzetközi kiküldetésekkel és fogadásokkal kapcsolatos tervezési-szervezési feladatokhoz kapcsolódó pénzügyi szabályokat is, a külön utasítások állapítják meg.

2. § (1) Ez az utasítás kiadmányozása napján lép hatályba, rendelkezéseit a folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

(2) Az utasítás hatálybalépésével egyidejűleg a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium ügyrendjéről szóló 21/2006. (K. V. Ért.) KvVM utasítás hatályát veszti.


Budapest, 2009. szeptember 3.


Szabó Imre s. k.,
környezetvédelmi és vízügyi miniszter

Melléklet a 12/2009. (IX. 16.) KvVM utasításhoz


A KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM
ÜGYRENDJÉNEK MÓDOSÍTÁSA

Az ügyrend hatálya

1. § (1) A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium ügyrendje (a továbbiakban: Ügyrend) hatálya kiterjed a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (a továbbiakban: Minisztérium) valamennyi szervezeti egységére.
(2) Az utasítás hatálya
a) a miniszter irányítása alatt álló környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi felügyelőségre, nemzeti park igazgatóságra, valamint a környezetvédelmi és vízügyi igazgatóságra (a továbbiakban együtt: területi szervek),
b) az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőségre (a továbbiakban: Főfelügyelőség),
c) a Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóságra (a továbbiakban: VKKI),
d) a KvVM Fejlesztési Igazgatóságára [b)–d) pontok együtt: intézmények], és
e) az Országos Meteorológiai Szolgálatra (a továbbiakban: OMSZ)
akkor tejed ki, ha arról az Ügyrend így rendelkezik.

A Minisztérium állami vezetőit segítő munkaértekezletek

Miniszteri értekezlet

2. § (1) A Miniszteri értekezlet a környezetvédelmi és vízügyi miniszter (a továbbiakban: miniszter) részére koncepcionális döntést igénylő kérdésekben döntés-előkészítést végző, konzultatív tanácskozás.
(2) A Miniszteri értekezletet a miniszter vezeti. A Miniszteri értekezlet résztvevői: az államtitkár, a szakállamtitkárok, a kabinetfőnök, a Miniszteri titkárság vezetője, a Kommunikációs, humánpolitikai és parlamenti főosztály (a továbbiakban: KHPF) vezetője, a sajtófőnök, a Főfelügyelőség főigazgatója (a továbbiakban együtt: állandó tagok), valamint a Miniszteri értekezlet napirendje szerint érintett, a miniszter által meghívott személy(ek).
(3) Az állandó tagokat távollétükben vagy akadályoztatásuk esetén az általuk megbízott személy helyettesítheti, a szakállamtitkárokat csak az általuk kijelölt vezető, a főosztályvezetőket csak helyettesük helyettesítheti. Ezt a körülményt a távolmaradó résztvevő köteles a Miniszteri titkárságon bejelenteni. A helyettesítő köteles a Miniszteri értekezleten elhangzottakról a helyettesítettet tájékoztatni, és egyben a szükségessé váló intézkedéseket késedelem nélkül megtenni.
(4) A Miniszteri értekezlet ülését a miniszter – lehetőség szerint hetente egyszer – hívja össze az általa megadott időpontban.
(5) A Miniszteri értekezlet előkészítése és napirendjének magállapítása a Miniszteri kabinet feladata. Az értekezleten született döntések végrehajtását a kabinetfőnök koordinálja.
(6) A Miniszteri értekezleten folytatott tanácskozás döntést megalapozó fontosabb észrevételeit és a miniszteri döntést emlékeztetőben kell rögzíteni. Az emlékeztető készítéséről a Miniszteri titkárság gondoskodik.
(7) A Miniszteri értekezlet emlékeztetőjét, annak miniszteri jóváhagyását követően meg kell küldeni a résztvevőknek, továbbá azoknak, akikre nézve feladatot tartalmaz, és hozzáférhetővé kell tenni a Minisztérium számítógépes hálózati szolgáltatás rendszerén.
(8) A Miniszteri értekezlet minden esetben megtárgyalja:
a) a minisztérium feladatkörét érintő koncepcionális kérdéseket, stratégiai terveket, programokat, a fejezetet érintő költségvetések és zárszámadások tervezeteit, továbbá a beruházási, fejlesztési terveket;
b) a minisztérium jogalkotási tervét;
c) a szakmapolitikai egyeztetésre előkészített kormány-előterjesztéseket, kivéve, ha a miniszter az előterjesztés Miniszteri értekezletre való beterjesztése alól felmentést ad;
d) a nemzetközi együttműködés éves külföldi kiküldetési és fogadási tervét;
e) a Minisztérium munkatervét, kiemelt feladatait;
f) mindazokat a kérdéseket, amelyeknek a Miniszteri értekezleten való megtárgyalását a miniszter elrendeli, illetőleg az államtitkár, szakállamtitkár vagy a kabinetfőnök javasolja.
(9) A (8) bekezdés végrehajtására készült előterjesztéseket – lehetőleg – 2 munkanappal a Miniszteri értekezlet időpontja előtt kell eljuttatni a Miniszteri titkárságra elektronikus formában, illetve az előterjesztő által aláírt két nyomtatott példányban. Az előterjesztés formai és tartalmi követelményeit a Szabályzat 1. számú függeléke tartalmazza. Az előterjesztések előkészítése, beterjesztése, egyeztetése tekintetében a 13. § (2) és (4) bekezdéseiben foglaltak az irányadók. Véleményeltérés esetén a 15. § (3) bekezdésében foglaltak értelemszerű alkalmazásával kell eljárni.

Államtitkári értekezlet

3. § (1) Az Államtitkári értekezlet stratégiai és döntés-előkészítő tanácskozás, amelynek kiemelt feladata a koordináció, illetve a Miniszteri értekezlet egyes napirendi pontjainak előkészítése. Az Államtitkári értekezlet megtárgyalja mindazokat a kérdéseket, amelyek megtárgyalását az államtitkár napirendre tűzi. Az Államtitkári értekezlet állást foglal az előterjesztésekkel kapcsolatban.
(2) Az Államtitkári értekezlet a Miniszteri értekezletre történő benyújtás előtt minden esetben megtárgyalja:
a) a Minisztérium jogalkotási tervét;
b) a Minisztérium munkatervét, kiemelt feladatait;
c) a nemzetközi együttműködés éves külföldi kiküldési és fogadási tervét;
d) a szakmapolitikai egyeztetésre előkészített kormány-előterjesztéseket, valamint a Miniszteri értekezlet számára készített egyéb stratégiai jelentőségű előterjesztéseket, kivéve, ha az államtitkár az előterjesztés Államtitkári értekezletre való beterjesztése alól felmentést ad.
(3) A (2) bekezdés végrehajtására készült előterjesztéseket – lehetőleg – 2 munkanappal az Államtitkári értekezlet időpontja előtt kell eljuttatni az Államtitkári titkárságra elektronikus formában, illetve az előterjesztő által aláírt két nyomtatott példányban. Az előterjesztés formai és tartalmi követelményeit a Szabályzat 1. számú függeléke tartalmazza. Az előterjesztések előkészítése, beterjesztése, egyeztetése tekintetében a 13. § (2) bekezdésében foglaltak az irányadók. Véleményeltérés esetén a 15. § (3) bekezdésében foglaltak értelemszerű alkalmazásával kell eljárni.
(4) Az Államtitkári értekezletet az államtitkár vezeti. Résztvevői: a szakállamtitkárok, a kabinetfőnök, az Államtitkári titkárság vezetője, a Főfelügyelőség főigazgatója, valamint az értekezlet napirendje szerint érintett, az államtitkár által meghívottak.
(5) A résztvevőket távollétük vagy akadályoztatásuk esetén az általuk kijelölt vezető köztisztviselő helyettesítheti. Ezt a körülményt a távolmaradó résztvevő köteles az Államtitkári titkárságon bejelenteni.
(6) Az Államtitkári értekezletet az államtitkár – lehetőség szerint hetente egyszer – hívja össze az általa megadott időpontban.
(7) Az Államtitkári értekezlet előkészítése az Államtitkári titkárság feladata.
(8) Az Államtitkári értekezlet emlékeztetőjének elkészítéséről az Államtitkári titkárság gondoskodik. Az emlékeztetőt meg kell küldeni a résztvevőknek, továbbá azoknak, akikre nézve feladatot tartalmaz, és hozzáférhetővé kell tenni a Minisztérium számítógépes hálózati szolgáltatás rendszerén.

4. § (1) Az államtitkár szükség szerint, de legalább kéthavonta kibővített Államtitkári értekezletet tart, amelynek résztvevői: a 3. § (4) bekezdésében felsorolt személyek, a Minisztérium főosztályvezetői, az OMSZ elnöke, a KvVM Fejlesztési Igazgatóság igazgatója és a VKKI főigazgatója.
(2) A kibővített Államtitkári értekezlet vezetésére, résztvevőinek helyettesítésére, az értekezlet előkészítésére, az emlékeztető készítésére, és annak közzétételére a 3. § előírásai az irányadók.

Egyéb munkaértekezletek

Összmunkatársi értekezlet

5. § (1) A miniszter szükség szerint, de legalább évente egy alkalommal Összmunkatársi értekezletet hív össze az elvégzett feladatok értékelése és a jövőbeni feladatok meghatározása érdekében.
(2) Az Összmunkatársi értekezleten a Minisztérium valamennyi munkatársa jogosult részt venni.

Területi szervek vezetőinek értekezlete

6. § (1) Az államtitkár szükség szerint – az általa meghatározott időpontban – a környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi felügyelőségek igazgatói és a Főfelügyelőség főigazgatója részére az elvégzett feladatok értékelése és a jövőbeni feladatok meghatározása érdekében értekezletet tart. Az értekezlet állandó meghívottjai: a szakállamtitkárok, valamint az értekezlet napirendje szerint érintett, az államtitkár által meghívott más személy(ek).
(2) A természetvédelmi szakállamtitkár szükség szerint – az általa meghatározott időpontban – a nemzeti park igazgatóságok igazgatói részére az elvégzett feladatok értékelése és a jövőbeni feladatok meghatározása érdekében értekezletet tart. Az értekezlet állandó meghívottjai: az államtitkár, a szakállamtitkárok és a Főfelügyelőség főigazgatója, valamint az értekezlet napirendje szerint érintett, a szakállamtitkár által meghívott más személy(ek).
(3) A vízügyi szakállamtitkár szükség szerint – az általa meghatározott időpontban – a környezetvédelmi és vízügyi igazgatóságok igazgatói részére az elvégzett feladatok értékelése és a jövőbeni feladatok meghatározása érdekében értekezletet tart. Az értekezlet állandó meghívottjai: az államtitkár, a szakállamtitkárok, a Főfelügyelőség főigazgatója és a VKKI főigazgatója, valamint az értekezlet napirendje szerint érintett, a szakállamtitkár által meghívott más személy(ek).
(4) A területi szervek vezetői részére tartandó értekezletek előkészítése az értekezletet összehívó vezető titkárságának a feladata.

Nemzetközi és EU-egyeztető értekezlet

7. § (1) A környezet- és klímapolitikai szakállamtitkár szükség szerint Nemzetközi és EU-egyeztető értekezletet tart.
(2) A Nemzetközi és EU-egyeztető értekezlet áttekinti a környezetvédelmi együttműködés terén aktuális közösségi és nemzetközi ügyeket.
(3) A Nemzetközi és EU-egyeztető értekezletet a környezet- és klímapolitikai szakállamtitkár vezeti. Állandó résztvevői: a Nemzetközi kapcsolatok és klímapolitikai főosztály (a továbbiakban: NKF) vezetője, a Stratégiai főosztály vezetője (a továbbiakban: SF), a Nemzetközi kapcsolatok osztályának (a továbbiakban: NKO) vezetője, az EU koordinációs osztály vezetője, a kabinetfőnök és az Államtitkári titkárság képviselője, valamint a Minisztériumnak az egyes napirendi pontok szerint illetékes munkatársa.

Fejlesztéskoordinációs értekezlet

8. § (1) A Fejlesztéskoordinációs értekezletet az államtitkár vezeti. Résztvevői: a környezetmegőrzési szakállamtitkár, a szakállamtitkárok és a kabinetfőnök képviselői, a Környezetfejlesztési főosztály és a Stratégiai főosztály vezetője, továbbá a KvVM Fejlesztési Igazgatóság igazgatója, valamint a VKKI főigazgatója.
(2) Az értekezleten az államtitkár egyetértésével – tanácskozási joggal – vesznek részt a napirendre vett területek meghívott szakértői, illetve a miniszter által irányított szervezetek vezetői, valamint a témában érintett központi közigazgatási szervek képviselői. A Fejlesztéskoordinációs értekezlet tagjai javaslatot tehetnek az egyes ülésekre meghívandó személyek körére.
(3) A Fejlesztéskoordinációs értekezlet feladatai:
a) állásfoglalást alakít ki a Minisztérium szakterületét érintő EU-s pályázati rendszerekben, a Minisztérium által kezelt fejlesztési célú előirányzatok prioritásának kijelölésében, a pályázatok meghirdetés előtti összehangolásában;
b) kezdeményezi és közreműködik a környezeti szempontok más tárcák hatáskörébe tartozó EU-s pályázati rendszerébe történő beépítésben;
c) nyomon követi az EU-s források fejlesztéspolitikai célú felhasználását;
d) állásfoglalást alakít ki a jelentős környezeti hatású, más tárcák hatáskörébe tartozó fejlesztésekkel kapcsolatban a Főfelügyelőség által adott tájékoztatásra (az esetlegesen már kiadott szakvéleményekre) is figyelemmel.
(4) Fejlesztéskoordinációs értekezlet havonta, szükség szerint gyakrabban ülésezik, koordinációs feladatait a Környezetfejlesztési főosztály látja el. Az emlékeztető elkészítéséről is a Környezetfejlesztési főosztály gondoskodik.

Környezetpolitikai egyeztető értekezlet

9. § (1) A környezet- és klímapolitikai szakállamtitkár aktuális környezetpolitikai ügyekben Környezetpolitikai egyeztető értekezletet hív össze.
(2) A Környezetpolitikai egyeztető értekezletet a környezet- és klímapolitikai szakállamtitkár, illetve távollétében az SF vezetője vezeti. Résztvevői: a szakállamtitkárok által kijelölt vezető, az államtitkár és a kabinetfőnök képviselője, valamint eseti meghívás alapján a napirendre vett területek meghívott szakértői (pl. a tudományos élet, a miniszter által irányított szervezetek, a témában érintett központi közigazgatási szervek képviselői). A Környezetpolitikai egyeztető értekezlet tagjai javaslatot tehetnek az egyes ülésekre meghívandó személyek körére.
(3) A Környezetpolitikai egyeztető értekezlet feladatai:
a) a környezetpolitikai tervezés koordinálása;
b) a Minisztérium feladatkörébe tartozó átfogó és tematikus stratégiákkal, programokkal, tervekkel kapcsolatos stratégiai jelentőségű kérdések egyeztetése;
c) állásfoglalás kialakítása a jelentős környezeti hatású, más tárcák hatáskörébe tartozó stratégiákkal, programokkal, tervekkel kapcsolatban.
(4) A Környezetpolitikai egyeztető értekezlet szükség szerint ülésezik, koordinációs feladatait az SF látja el.

Az ügyintézés részletes szabályai

Az ügyintézésért felelős vezető és ügyintéző kijelölésének, valamint a kiadmányozásra történő beterjesztés rendje

Az ügyintéző kijelölése

10. § (1) A miniszter az ügy elintézésére
a) az államtitkárt;
b) a szakállamtitkárokat;
c) a kabinetfőnököt; továbbá
d) a Minisztérium bármely köztisztviselőjét
kijelölheti.
(2) Az államtitkár a minisztert helyettesítő jogkörében az (1) bekezdésben foglaltak szerint jár el. Az SZMSZ 4. §-a szerinti feladatkörében eljárva az illetékes szakállamtitkárt, a feladatkörébe utalt egyéb ügyekben az irányítása alá tartozó szervezeti egység vezetőjét jelöli ki az ügy elintézésére. Az ügy elintézésére az irányítása alá tartozó szervezeti egységek bármely köztisztviselőjét is kijelölheti.
(3) Ha az ügy több szakállamtitkár feladatkörét érinti, az ügyintéző kijelölésére az SZMSZ 15. §-ában foglaltakat kell alkalmazni.
(4) A szakállamtitkár, illetve a kabinetfőnök a feladatkörébe utalt ügy elintézésére az irányítása alá tartozó szervezeti egységek vezetőjét jelöli ki. A szakállamtitkár, illetve a kabinetfőnök az ügy elintézésére az irányítása alá tartozó szervezeti egységek bármely köztisztviselőjét is kijelölheti.
(5) A főosztályvezető a feladatkörébe utalt ügy elintézésére az irányítása alá tartozó szervezeti egység vezetőjét jelöli ki. Az ügy elintézésére az irányítása alá tartozó szervezeti egységek bármely köztisztviselőjét is kijelölheti.
(6) Az ügyintézőt – az (1)–(5) bekezdésben foglaltak kivételével – az osztályt vezető főosztályvezető-helyettes vagy osztályvezető jelöli ki.
(7) A Miniszteri titkárságon és az Államtitkári titkárságon az ügyintézőt – a (2) és (4) bekezdésben foglaltak kivételével – a titkárságot vezető főosztályvezető-helyettes jelöli ki. A szakállamtitkári titkárságokon az ügyintézőt a szakállamtitkár jelöli ki.

Kiadmányozásra történő beterjesztés

11. § (1) Az intézkedés az SZMSZ szerinti irányítási jogköröknek, illetve a 10. § szerinti ügyintézésre jogosult vezető, illetve ügyintéző kijelölésének megfelelő rend betartásával terjeszthető be kiadmányozásra.
(2) Ha az ügyintézőt nem a közvetlen irányítását ellátó vezető jelölte ki, az ügyintéző az intézkedésről – annak továbbítása előtt – köteles közvetlen felettesét tájékoztatni.

A jogszabály-előkészítés és a jogharmonizációs javaslatok elkészítésének rendje

12. § (1) A miniszter felelősségi körébe tartozó törvények, illetve kormányrendeletek előkészítésének, illetve miniszteri rendelet elkészítésének ütemezésére féléves időtartamra, havi bontásban – a törvények és kormányrendeletek tekintetében a Kormány munkatervéhez és az Országgyűlés törvényalkotási programjához igazodó – minisztériumi jogalkotási tervet (a továbbiakban: jogalkotási terv) kell készíteni.
(2) A jogalkotási terv elkészítése során figyelembe kell venni az európai uniós tagságból fakadó jogalkotási kötelezettségek (a továbbiakban: jogharmonizáció) ütemezését. Az erre vonatkozó javaslatot – az érintett szakállamtitkárok javaslatai alapján – a környezet- és klímapolitikai szakállamtitkár készíti elő, a koordinációs és jogi szakállamtitkárral egyetértésben. A jogharmonizációs javaslatban szereplő átültetési határidő betartásáért, illetve annak szükség esetén történő módosításért a koordinációs és jogi szakállamtitkár felel.
(3) A jogalkotási tervet – az államtitkár, a szakállamtitkárok és a kabinetfőnök javaslatai alapján – a koordinációs és jogi szakállamtitkár készíti elő, és az Államtitkári értekezlet által történt megtárgyalást követően terjeszti be a Miniszteri értekezlethez megtárgyalásra.
(4) A (3) bekezdés szerint előkészített jogalkotási tervet a Kormány munkatervének, illetve jogalkotási programjának elfogadását követő hónap 15. napjáig kell a Miniszteri értekezlethez beterjeszteni.
(5) A jogalkotási tervet a miniszter hagyja jóvá.
(6) A jóváhagyott jogalkotási tervben a szakmai előkészítésre megállapított határidő betartásáért az államtitkár, az illetékes szakállamtitkár, illetve a kabinetfőnök, több illetékes esetén közülük az első helyen felelős, a jogalkotási terv végrehajtásáért a koordinációs és jogi szakállamtitkár felel.
(7) A koordinációs és jogi szakállamtitkár az Informatikai főosztály útján gondoskodik – az egyeztetés állapotának megjelölésével – a jogalkotásról szóló törvény, valamint a kormány ügyrendje alapján véleményezésre bocsátott jogszabályalkotásra irányuló koncepcióknak, jogszabálytervezeteknek, a miniszteri rendeletek tervezeteinek, valamint a tervezetekhez kapcsolódó előterjesztéseknek vagy szakmai indokolásoknak. a Minisztérium honlapján történő közzétételéről.

13. § (1) A jóváhagyott jogalkotási tervben szereplő határidőre, az államtitkár, a 12. § (6) bekezdése szerint felelős szakállamtitkár, illetve a kabinetfőnök gondoskodik az előterjesztés, illetve jogszabálytervezet szakmai tervezetének elkészítéséről.
(2) A szakmai tervezetet – előkészítése során – egyeztetni kell az államtitkárral, a szakállamtitkárokkal és a kabinetfőnökkel, illetve a Főfelügyelőséggel, az OMSZ-szel, a KvVM Fejlesztési Igazgatóságával, a VKKI-val, továbbá a területi szervekkel, ha az a feladat- és hatáskörüket érinti.
(3) A környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény 43. §-a szerinti vizsgálati elemzést a jogszabálytervezetek szakmai előkészítése során kell elvégezni.
(4) Ha a szakmai tervezet Miniszteri értekezlet által történő megtárgyalását a miniszter elrendeli, illetve azt az államtitkár, szakállamtitkár vagy a kabinetfőnök javasolja, az előterjesztés elkészítéséről és beterjesztéséről az előkészítésért felelős szakállamtitkárnak kell gondoskodnia.
(5) Az államtitkár, a feladatkör szerint illetékes szakállamtitkár, illetve a kabinetfőnök a (2)–(4) bekezdésben foglaltak szerint elkészített szakmai tervezetet, az 1. számú függeléknek megfelelő tartalmú előterjesztéssel együtt – a jogalkotási tervben megjelölt határidőben – megküldi a koordinációs és jogi szakállamtitkárnak, amelyhez mellékelni kell:
a) a (2) bekezdés szerinti vezetők és szervek véleményét;
b) az a) pont szerinti vélemények értékelését;
c) a vizsgálati elemzést;
d) az Európai Közösség jogszabályainak átültetését és módosítását megvalósító hazai jogszabály mellékleteként, a megfelelési táblázatot, és a jogharmonizációs célú átültetés, módosítás indokolását.
(6) Az előterjesztéseknek, illetve a jogszabályoknak a jogalkotásról szóló jogszabályokban, valamint az állami irányítás egyéb jogi eszközeiben foglalt előírások szerinti elkészítése (a továbbiakban: kodifikáció) – a Minisztérium jogalkotási tervében meghatározott határidőre – a koordinációs és jogi szakállamtitkár feladata.
(7) A koordinációs és jogi szakállamtitkár a kodifikált kormány-előterjesztést és a miniszteri rendelettervezetet a szakmapolitikai egyeztetés megkezdése előtt köteles a 3. § (3) bekezdésében, illetve a 2. § (9) bekezdésében előírtak szerint az Államtitkári értekezletre, annak döntése alapján a Miniszteri értekezletre beterjeszteni.
(8) A kormány-előterjesztések és miniszteri rendelettervezetek szakmapolitikai egyeztetésre bocsátásáról a Miniszteri értekezleten elhangzottak figyelembevételével a miniszter dönt.

14. § A Kormányhoz benyújtandó jelentések, valamint az állami irányítás egyéb jogi eszközeinek előkészítésére a 13. § szerinti előírások irányadók azzal az eltéréssel, hogy a feladatok végrehajtásáról szóló jelentéseket a Minisztériumon belül csak a feladatkör szerint érintettekkel kell egyeztetni.

A szakmapolitikai és közigazgatási egyeztetés rendje

15. § (1) A Minisztérium által előkészített előterjesztések és jogszabályok tervezetét a koordinációs és jogi szakállamtitkár bocsátja szakmapolitikai és közigazgatási egyeztetésre (a továbbiakban: egyeztetés). Az egyeztetés megkezdéséről egyidejűleg értesíti az államtitkárt.
(2) Az egyeztetésre megküldött előterjesztések véleményezésére a Kormány ügyrendjében meghatározott határidőt kell biztosítani.
(3) A minisztériumi előterjesztés benyújtása, illetőleg a kiadmányozás előtt meg kell kísérelni az eltérő vélemények egyeztetését. Az egyeztetést a koordinációs és jogi szakállamtitkár az államtitkár, az érintett szakállamtitkár(ok), illetve a kabinetfőnök bevonásával végzi. Az egyeztetés írásban vagy egyeztető megbeszélés összehívásával történhet. Az egyszerűbb megítélésű véleményeltérés egyeztetését telefonon is el lehet végezni. Az írásban beérkezett véleményeket, az eltérő vélemények egyeztetését követően született írásbeli véleményeket, illetve az egyeztető tárgyalásról készült emlékeztetőt az ügyiratban el kell helyezni, továbbá a telefonon történő egyeztetés eredményét az ügyiratban fel kell jegyezni.
(4) Amennyiben az előterjesztések (3) bekezdés szerint lefolytatott államigazgatási egyeztetése után véleményeltérés marad fenn, a vitatott kérdésben az államtitkár személyes egyeztetést folytat. A kormányzati államtitkári értekezlet napirendjére az előterjesztés csak akkor vetethető fel, ha a személyes egyeztetés megtörtént.
(5) Szakmapolitikai egyeztetésre az ott tárgyalandó miniszteri rendeleteket, illetve kormány-előterjesztéseket légkésőbb szerdán a munkaidő végéig, elektronikus formában meg kell küldeni a szakmapolitika@meh.hu címre, továbbá a munkacsoport azon tagjai részére, akik nem a Miniszterelnöki Hivatal munkatársai. A kormány-előterjesztéseknek a minisztériumok államtitkárai részvételével csütörtökönként tartott értekezlet napirendjére való felvételét, az előterjesztés elektronikus megküldésével, az allamtitkari@meh.hu címen, pénteken a munkaidő végéig lehet kérni. Az előterjesztéseket nyomtatott formában – az előírt példányszámban és annak egy, a miniszter vagy az államtitkár által ténylegesen aláírt példányát – a napirendre történő felvételről szóló értesítést követően lehet benyújtani. Azon előterjesztések napirendre vételét, amelyeket a Minisztérium az államtitkári értekezleten való tárgyalás nélkül kíván a Kormány elé terjeszteni, elektronikus formában, a kormanyules@meh.hu címre, pénteken 12 óráig lehet kezdeményezni.
(6) A miniszteri rendeleteket és más, a Magyar Közlönyben vagy a Határozatok Tárában közzétételre kerülő jogi aktusokat a miniszter által aláírt nyomtatott formában a Miniszterelnöki Hivatal jogi és közigazgatási államtitkárának címezve, továbbá elektronikus úton a kihirdetes@meh.hu címre koordinációs és jogi szakállamtitkár küldi meg. A megküldő levélben fel kell tüntetni, hogy a szakmapolitikai csoport mely ülésén fogadta el a jogi aktust. Ha a miniszteri rendelet más miniszter egyetértéséhez kötött, a rendelet eredeti példányán fel kell tüntetni a másik miniszter(ek) vagy a helyettesítésére jogosult államtitkár, illetve a másik minisztérium Szervezeti és Működési Szabályzatában átruházott jogkörben eljárni jogosult más állami vezető egyetértését.
(7) A kormány-előterjesztések egyeztetésére és benyújtására az Ügyrendben foglaltakon kívül jogszabályban és az állami irányítás egyéb jogi eszközeiben foglalt előírásokat is alkalmazni kell.

16. § Az elfogadott harmonizációs célú jogszabályok, illetve a műszaki tartalmú jogszabálytervezetek előzetes notifikációjáról (bejelentésről) a környezet- és klímapolitikai szakállamtitkár – a téma szerint felelős szakállamtitkárral együttműködve – az SF útján gondoskodik.

17. § (1) A más minisztérium által véleményezésre megküldött előterjesztés, jelentés, jogszabály, az állami irányítás egyéb jogi eszközei tervezetének (a továbbiakban: előterjesztés-tervezet) véleményezését a koordinációs és jogi szakállamtitkár a KJF vezetője útján szervezi.
(2) Az előterjesztés-tervezet beérkezésekor a KJF vezetője a határidő megjelölésével kijelöli a véleményezésben részt vevő, szakmai szempontból érintett szakállamtitkárokat, gondoskodik az előterjesztés-tervezet egy-egy példányának részükre, valamint az államtitkárnak és a kabinetfőnöknek történő haladéktalan megküldéséről. Az előterjesztés-tervezetet véleményezésre meg kell küldeni a Főfelügyelőségnek, az OMSZ-nek, a KvVM Fejlesztési Igazgatóságának, illetve a VKKI-nak, ha az a feladat- és hatáskörüket érinti.
(3) A szakállamtitkár, illetve a kabinetfőnök irányítása alá tartozó szervezeti egységek koordinált véleményét a szakállamtitkár, illetve a kabinetfőnök által kijelölt szervezeti egység, az államtitkár, illetve az államtitkár irányítása alá tartozó szervezeti egységek véleményét pedig az Államigazgatás-koordinációs főosztály adja meg a KJF-nek.
(4) A szakmai vélemények alapján a KJF vezetője gondoskodik az egységes minisztériumi állásfoglalás elkészítéséről. Szakmai véleményeltérés esetén köteles megkísérelni a vélemények egyeztetését.
(5) A (4) bekezdés szerinti egyeztetést követően fennmaradt véleményeltérés esetén a Minisztérium álláspontjáról – az államtitkárral és a kabinetfőnökkel történt egyeztetést követően – a koordinációs és jogi szakállamtitkár határoz.
(6) A kiadmányozott tárca-állásfoglalásokat a KJF a számítógépes hálózati szolgáltatás tárcavélemények menüjében mindenki számára elérhetővé teszi

18. § (1) A kormányzati testületi ülésekre (kormánykabinetek, kormányzati államtitkári értekezlet, kormányülés) történő szakértői felkészítésében résztvevőket a kialakított minisztériumi állásfoglalásokra figyelemmel a KJF vezetője jelöli ki a határidő megjelölésével, és gondoskodik az előterjesztés-tervezet egy-egy példányának részükre történő haladéktalan megküldéséről.
(2) A tárgy szerint érintett szakállamtitkár által is szignált írásbeli felkészítőket a kormányzati testületi ülések napirendjének megfelelően a KJF állítja össze a Minisztérium vezetői számára.
(3) A Minisztérium által készített előterjesztések esetén a szakértői felkészítésről – a tárgy szerint érintettek bevonásával – a KJF gondoskodik.
(4) Szóbeli felkészítőre a Minisztérium vezetőinek igénye alapján, a KJF vezetőjének előzetes értesítése szerint kerül sor. Szóbeli felkészítést – a koordinációs és jogi szakállamtitkárral való egyeztetést követően – a tárgy szerint érintett szakállamtitkár, illetve a kabinetfőnök is kezdeményezhet, ha az ügy bonyolultsága miatt az írásbeli felkészítést nem ítéli elegendőnek.
(5) A kormányzati testületi ülésekre történő írásbeli szakértői felkészítő tartalmi követelményeit az Ügyrend 2. számú függeléke tartalmazza.

Az európai uniós tagságból eredő feladatokkal kapcsolatos döntés-előkészítés,
képviselet és koordináció rendje

Európai uniós képviselet

19. § (1) Az Európai Unió Környezetvédelmi Tanácsának (a továbbiakban: Tanács) ülésén a Kormányt, az elfogadott tárgyalási álláspontban foglaltaknak megfelelően a miniszter, akadályoztatása esetén a helyettesítésére jogosult állami vezető vagy a Magyar Köztársaság Európai Unió mellett működő Állandó Képviseletének vezetője, illetve helyettese képviseli.
(2) A Tanács környezetvédelmi munkacsoportja (a továbbiakban: WPE) ülésén a Minisztérium, illetve a Kormány tárgyalási álláspontját az Állandó Képviselet kijelölt környezetvédelmi szakdiplomatája (a továbbiakban szakdiplomata), akadályoztatása esetén a Minisztérium vagy – a környezet- és klímapolitikai szakállamtitkár jóváhagyásával – más minisztérium, illetve hatósági szervezet kiküldött munkatársa képviseli. A WPE ülésén részt vevő minisztériumi munkatársat – a környezet- és klímapolitikai szakállamtitkár egyidejű tájékoztatásával – a munkáltatói jogkört gyakorló vezető jelöli ki.
(3) A Tanács nemzetközi környezetvédelmi ügyekért felelős munkacsoportja (a továbbiakban: WPIEI) ülésén a Minisztérium, illetve a Kormány tárgyalási álláspontját a Minisztérium vagy – a környezet- és klímapolitikai szakállamtitkár jóváhagyásával – más minisztérium, illetve hatósági szervezet kiküldött munkatársa képviseli. Kiküldetés hiányában az ülésre felkészítést követően a részvételre a szakdiplomata is utasítható. A WPIEI ülésen részt vevő minisztériumi munkatársat – a környezet- és klímapolitikai szakállamtitkár egyidejű tájékoztatásával – a munkáltatói jogkört gyakorló vezető jelöli ki.
(4) Az Európai Bizottság mellett tagállami részvétellel működő tanácsadó, szabályozó és menedzsment bizottságok (a továbbiakban: komitológia) ülésein a Minisztériumot a Minisztérium vagy – a környezet- és klímapolitikai szakállamtitkár jóváhagyásával – más minisztérium, illetve hatósági szervezet kiküldött munkatársa képviseli. A komitológiai üléseken részt vevő munkatársat – a környezet- és klímapolitikai szakállamtitkár egyidejű tájékoztatásával – a munkáltatói jogkört gyakorló vezető jelöli ki. A komitológiai tevékenységéről valamennyi illetékes vezető szükség szerint – az SF útján – tájékoztatja a környezet- és klímapolitikai szakállamtitkárt.

A tárcaközi képviselet

20. § (1) A miniszter jelöli ki Minisztérium képviselőjét Európai Koordinációs Tárcaközi Bizottságba (a továbbiakban: EKTB), aki egyúttal összehangolja az EKTB 27. számú („környezetvédelem”) szakértői csoportjának munkáját.
(2) A Külügyminisztérium által az EKTB keretében párhuzamosan megküldött előterjesztések, jelentések, jogszabályok, állami irányítás egyéb jogi eszközeinek tervezetére a tárcaálláspontot – a két egyeztetési kör összhangjának megteremtése érdekében – csak az SF vezetőjének történő bemutatást követően lehet a koordinációs és jogi szakállamtitkárhoz kiadmányozásra beterjeszteni.

21. § (1) A Minisztérium munkatársai európai ügyekben folytatott szakértői szintű tárcaközi megbeszéléseikről szükség szerint az SF útján tájékoztatják a környezet- és klímapolitikai szakállamtitkárt.
(2) A Minisztérium képviselőjét a más minisztérium első helyi felelősségébe tartozó EKTB szakértői csoportban való részvételre a feladatkör szerint illetékes szakállamtitkár jelöli ki. A kijelölésről az SF tájékoztatja az első helyen felelős minisztériumot. A kijelölt munkatárs a szakértői munkacsoportban képviselendő álláspontról előzetesen tájékoztatja az SF vezetőjét, és a tárgyalási eredményről utólag beszámol.

Kapcsolattartás

22. § (1) Az EKTB 27. számú szakértői csoport titkársági feladatait az SF látja el.
(2) Az SF a beérkezett és a kimenő elektronikus küldeményeket egy központi elektronikus postafiókon (env.ektb@mail.kvvm.hu) keresztül fogadja, illetve továbbítja.
(3) A Minisztérium részére beérkezett elektronikus küldeményeket az SF haladéktalanul továbbítja:
a) a témakör szerint illetékes szakértő részére;
b) a Minisztérium állami vezetői titkárságán felállított központi postafiók részére;
c) az illetékes más minisztérium, illetve hatósági szervezet kijelölt szakértője részére;
d) a tárgyalási álláspont kialakításába bevont egyéb személyeknek és szerveknek.
(4) A Minisztérium hivatalos véleményét tartalmazó elektronikus küldeményeket, így különösen
a) a tárgyalási álláspontokat;
b) a tárgyalásokról készült jelentéseket;
c) az EKTB elé terjesztett egyéb anyagokat;
d) az Európai Unió intézményei részére nyújtott hivatalos tájékoztatásokat (notifikációk, jelentések)
az SF továbbítja az EKTB-nek, az Állandó Képviseletnek, az Európai Unió intézményeinek, illetve az egyéb hivatalos címzettnek.
(5) A (4) bekezdésre figyelemmel a Minisztérium szakmai főosztályai a feladatkörükhöz szükséges mértékben közvetlen kapcsolatot tartanak az Európai Unió intézményeivel és a szakattasékkal.

A tárgyalási álláspont előkészítése

23. § (1) Európai ügyekben a Minisztérium, illetve a Kormány nemzetközi képviseletét a (2)–(8) bekezdések szerint elkészített, és a 24. § (1) bekezdése szerint jóváhagyott tárgyalási álláspont alapján lehet ellátni.
(2) A Tanács és a COREPER ülésén képviselendő tárgyalási álláspont elkészítése során az Európai Unió döntéshozatali tevékenységében való részvételről és az ehhez kapcsolódó kormányzati koordinációról szóló 1123/2006. (XII. 15.) Korm. határozatban (a továbbiakban: Korm. határozat) foglaltak szerint kell eljárni.
(3) A Minisztérium első helyi felelősségébe tartozó ügyekben a WPE ülésén képviselendő tárgyalási álláspont elkészítésére a Korm. határozatban foglaltakat a (4)–(5) bekezdésbe foglalt kiegészítésekkel kell alkalmazni.
(4) Az új tervezetekkel kapcsolatos, induló tárgyalási álláspont elkészítésének rendje az alábbi:
a) az SF-nek valamennyi elnökségi periódus kezdetén tájékoztatót kell összeállítania a Tanács jogalkotási programjáról, melyet a környezet- és klímapolitikai szakállamtitkár megküld az államtitkárnak, a szakállamtitkároknak, valamint a kabinetfőnöknek;
b) a környezet- és klímapolitikai szakállamtitkár a jogalkotási programban szereplő új uniós tervezetek kapcsán a jogalkotási program megküldésével egyidejűleg, egyéb esetekben az új uniós tervezet előterjesztését követően haladéktalanul tájékoztatja a feladatkör szerint illetékes szakállamtitkárt az induló tárgyalási álláspont elkészítésének szükségességéről;
c) az illetékes szakállamtitkár kijelöli a tárgyalási álláspont szakmai elkészítéséért felelős főosztályt (a továbbiakban: illetékes szervezeti egység), és erről értesíti az SF vezetőjét;
d) az SF – az illetékes szervezeti egység segítségével – felméri, hogy az új uniós tervezet milyen más szervezeti egységeket, minisztériumokat, szakmai és egyéb érdek-képviseleti szerveket érint, valamint, hogy szükséges-e a tervezet kapcsán hatásvizsgálat lefolytatása;
e) a szükséges hatásvizsgálat lefolytatásáról az illetékes szervezeti egységet irányító szakállamtitkár gondoskodik;
f) az SF a 27. számú szakértői csoport egyidejű tájékoztatása mellett –szükség szerint – egyeztető értekezletet hív össze a d) pont szerint megállapított érdekeltek részvételével,
g) a lefolytatott egyeztetések és – ha elkészítése szükséges volt – a hatásvizsgálat eredménye alapján az SF és az illetékes szervezeti egység elkészíti az induló tárgyalási álláspont tervezetét, melyről az illetékes szervezeti egység vezetője tájékoztatást ad az irányítását ellátó szakállamtitkárnak;
f) az induló tárgyalási álláspont tervezetét az SF véleményezésre megküldi a 27. számú szakértői csoport tagjai számára;
g) az egyeztetett tárgyalási álláspontot az SF megküldi az EKTB részére.
(5) A tárgyalás alatt álló tervezetekkel kapcsolatos tárgyalási álláspont elkészítésének rendje az alábbi:
a) a tárgyalás alatt álló tervezetekkel kapcsolatban elektronikus úton beérkező valamennyi dokumentumot, értesítést stb. az SF ügyintézésért felelős köztisztviselője haladéktalanul megküldi az illetékes szervezeti egység ügyintézésért felelős szakértőjének, az érintett minisztériumoknak és egyéb hatósági szervezeteknek, valamint – szükség szerint – a (4) bekezdés d) pontja szerinti egyéb érintetteknek;
b) a tárgyalási álláspont elkészítése érdekében az SF ügyintézésért felelős köztisztviselője – a szakdiplomatával történő konzultációt követően –, ha szükséges, egyeztető értekezletet hív össze valamennyi érintett részvételével. Az egyeztető értekezletről véleményeltérés esetén emlékeztető készül. Véleményeltérés hiányában az egyeztetés eredményeit a tárgyalási álláspont rögzíti;
c) amennyiben egyeztető értekezlet lefolytatása nem szükséges, a tárgyalási álláspontot telefonon és/vagy e-mailen folytatott egyeztetés keretében készíti elő az SF ügyintézésért felelős köztisztviselője, amelyről tájékoztatja az illetékes szervezeti egység ügyintézésért felelős szakértőjét;
d) a b) és c) pont szerinti egyeztetés lefolytatásáról és a tárgyalási álláspontról az illetékes szervezeti egység ügyintézésért felelős szakértője a szervezeti egység vezetője útján tájékoztatja az irányítását ellátó szakállamtitkárt;
(6) A WPIEI üléseire szóló tárgyalási álláspont kialakítása során az (5) bekezdésben foglaltakat kell értelemszerűen alkalmazni.
(7) A jogi aktus elfogadására irányuló komitológiai ülések esetén a képviseletet ellátó nemzeti képviselő megfelelő időben előzetesen tájékoztatja az SF-et az előterjesztett jogi aktus tartalmáról, az elfogadási eljárásáról (szavazás, írásbeli eljárás stb.), illetve annak várható időpontjáról. A tárgyalási álláspont kialakítására a továbbiakban az (5) bekezdésben foglaltak irányadóak.
(8) Az egyéb komitológiai ülések esetén a tárgyalási álláspont elkészítéséről az illetékes szervezeti egység vezetője az (5) bekezdés megfelelő alkalmazásával gondoskodik az SF bevonásával.
(9) A tárgyalási álláspontok kialakítását – az SF útján – a környezet- és klímapolitikai szakállamtitkár felügyeli.
(10) A tárgyalási álláspont határidőre történő elkészítéséért és az SF részére történő haladéktalan megküldéséért az illetékes szervezeti egység vezetője felel. A nem jogi aktus elfogadására irányuló komitológiai ülés tárgyalási álláspontjának elkészítéséért az illetékes szervezeti egység vezetője felelős.

A tárgyalási álláspont jóváhagyása

24. § (1) A 23. § szerint elkészített tárgyalási álláspontot
a) a Tanács üléseire az EKTB;
b) a COREPER üléseire az EKTB;
c) a WPE és a WPIEI ülésére, valamint a jogi aktus elfogadására irányuló komitológiai ülésekre az SF vezetője,
d) egyéb esetekben az illetékes szervezeti egység vezetője
hagyja jóvá.
(2) Az EKTB keretében más minisztérium által véleményezésre megküldött tárgyalási álláspontra adott minisztériumi véleményt az SF vezetője hagyja jóvá.
(3) Indokolt esetben a tárgyalási álláspont kialakítására irányuló kötelezettség alól WPE, WPIEI és komitológiai ülések esetén – a soron következő tárgyalásig – a (2) bekezdés szerint jóváhagyásra jogosult vezető felmentést adhat.
(4) A jóváhagyott és a 22. § (4) bekezdésnek megfelelően kiküldött tárgyalási álláspontokról az SF nyilvántartást vezet.

Jelentéstétel az ülésekről

25. § (1) A Tanács üléséről a Kormánynak és az EKTB-nek szóló jelentés elkészítéséről – a szakdiplomata közreműködésével – az SF ülést követően haladéktalanul gondoskodik.
(2) A WPE üléséről a Minisztériumnak szóló jelentés elkészítéséről – kiküldött munkatárs esetleges közreműködésével – a szakattasé, a szakattasé részvételének hiányában a kiküldött munkatárs az ülést követően haladéktalanul gondoskodik.
(3) A WPIEI üléséről a Minisztériumnak szóló jelentés elkészítéséről a kiküldött munkatárs, hazai kiküldött hiányában, részvétel esetén a szakattasé az ülést követően haladéktalanul gondoskodik.
(4) A komitológiai ülésről a Minisztériumnak szóló jelentés elkészítéséről a kiküldött munkatárs az ülést követően haladéktalanul gondoskodik.
(5) Az (1)–(4) bekezdésben meghatározott jelentések a 31. § (2) bekezdése szerinti úti jelentésként használandók fel.

Jelentések

26. § (1) Az EKTB 27. számú szakértői csoport felelősségi körébe tartozó közösségi aktusok által előírt jelentéstételi kötelezettség teljesítését a közösségi aktus végrehajtásáért felelős szakállamtitkárok útján a környezet- és klímapolitikai szakállamtitkár látja el. Amennyiben a jelentés elkészítése más minisztérium feladat- és hatáskörébe tartozik, a környezet- és klímapolitikai szakállamtitkár intézkedik az általuk elkészített jelentés határidőre történő továbbításáról.
(2) Az Európai Unió intézményei számára elkészítendő jelentések továbbításáról az SF gondoskodik.
(3) A jelentéstételről a környezet- és klímapolitikai szakállamtitkár a miniszteri értekezlet számára időszakosan tájékoztatást nyújt.”

Kötelezettségszegési eljárás

27. § (1) Az Európai Bizottság által Magyarország ellen indított kötelezettségszegési eljárásokban – beleértve a nem megfelelő jogharmonizációt érintő kötelezettségszegési eljárásokat is – érkező megkeresést a környezet- és klímapolitikai szakállamtitkár határidő megjelölésével haladéktalanul továbbítja az illetékes szakállamtitkárnak.
(2) Az illetékes szakállamtitkár – szervezeti egységei bevonásával – felméri, hogy az álláspont kialakítása mely külső szervet (területi szervek, érdek-képviseleti szervek stb.) érint, és ha szükséges, haladéktalanul gondoskodik az érintett szervek véleményének bekéréséről.
(3) Az illetékes szakállamtitkár az irányítása alá tartozó szervezeti egységek véleményének figyelembevételével koordinált véleményt alakít ki, amelyet a szükséges adatokkal, információkkal, az érintettek álláspontjának ismertetésével kiegészítve elektronikusan is megküldi a környezet- és klímapolitikai szakállamtitkárnak.
(4) Több szakállamtitkárt érintő ügyben véleményeltérés esetén a környezet- és klímapolitikai szakállamtitkár egyeztetést kezdeményez, melynek eredménytelensége esetén dönt.
(5) A kiadmányozott tárca-állásfoglalások egy példányát a környezet- és klímapolitikai szakállamtitkár megküldi az illetékes szakállamtitkár(ok)nak.
(6) Az EKTB 46-os számú Bírósági Ügyek Szakértői Csoportja ülésén a tárcát a környezet- és klímapolitikai szakállamtitkár kijelölt megbízottja képviseli, szükség esetén más szakállamtitkár által kijelölt szakértőt bevonva.

Bírósági ügyek

28. § A Magyar Köztársaságnak az Európai Bíróság előtti képviseletéről és az azzal kapcsolatos feladatokról szóló 1084/2004. (VIII. 27.) Korm. határozat alapján a Minisztériumra háruló feladatokról a környezet- és klímapolitikai szakállamtitkár gondoskodik.

A nemzetközi együttműködés rendje

A nemzetközi ügyek intézése

29. § (1) A nemzetközi együttműködés koordinálásáért a környezet- és klímapolitikai szakállamtitkár felelős. A nemzetközi szakmai szervezetekkel történő kapcsolattartásra – az NKF-fel történő egyeztetés mellett – a feladatkör szerint illetékes minisztériumi szervezeti egység (a továbbiakban: illetékes szervezeti egység), illetve a tárgy szerint illetékes intézmény jogosult.
(2) Az állami vezetői szintű nemzetközi tárgyalások előkészítését, a találkozók tárgyalási anyagainak összeállítását az illetékes szervezeti egység, illetve intézmény bevonásával, továbbá a nemzetközi tárgyalásokból adódó feladatok végrehajtásának összehangolását az NKF végzi.
(3) A nem állami vezetői szintű nemzetközi tárgyalás más által történt előkészítése esetén, az előkészítésről és a tárgyalás eredményéről tájékoztatni kell az NKF-et.
(4) A nemzetközi tárgyú, illetve vonatkozású ügyiratokat – jellegüktől függően intézkedésre, vagy tájékoztatásra – meg kell küldeni az NKF-nek. Az együttműködés keretében az illetékes szervezeti egység, illetve a tárgy szerint illetékes intézmény feladata a szakmai állásfoglalás kialakítása, amelynek a külföldi partnerrel való közlése és a további intézkedések – ha az nem az illetékes szervezeti egység, vagy területi szerv, illetve intézmény kizárólagos, vagy saját hatásköre – az NKF bevonásával történik.
(5) A miniszter feladat- és hatáskörébe tartozó állam-, kormány- vagy tárcaközi nemzetközi megállapodást, szerződést az NKF közreműködésével kell előkészíteni.
(6) Nemzetközi tisztség – a szakmai szempontokon túl, a tisztségből eredő feladatok munkaidő- és költségvonzatainak mérlegelését, valamint az NKF útján a környezet- és klímapolitikai szakállamtitkárral történt egyeztetést követően – a munkáltatói jogkör gyakorlójának egyetértésével, a miniszter hozzájárulásával vállalható. A tisztség vállalásáról, azzal egyidejűleg, a munkáltatói jogkör gyakorlója tájékoztatja – nyilvántartásba vétel végett – a KHPF, valamint, ha a munkáltatói jogkör gyakorlója nem a feladatkör szerint illetékes szakállamtitkár, a szakállamtitkárt is.
(7) A területi szervek és az intézmények munkatársai által történő nemzetközi tisztségvállalást – a (6) bekezdésben foglaltakon túl – a szervezetirányításukat ellátó állami vezetővel, illetve a kabinetfőnökkel is egyeztetni kell.
(8) Nemzetközi szervezetekben a területi szervek, valamint az intézmények szervezeti tagsági viszonyt – a tagsággal járó előnyök, feladatok, kötelezettségek bemutatásával – a szervezetirányításukat ellátó állami vezetővel és az NKF útján a környezet- és klímapolitikai szakállamtitkárral előzetesen egyeztetve, a miniszter engedélyével létesíthetnek.
(9) A külképviseleti vezetők és a nagykövetek a minisztérium szervezeti egységeihez érkező megkereséséről a konzultáció megkezdése előtt az NKF útján tájékoztatni kell a környezet- és klímapolitikai szakállamtitkárt.
(10) Az állami vezetők részére a budapesti Diplomáciai Testülettől érkező meghívásokról és részvételi szándékról a vezetői titkárságok előzetesen tájékoztatják az NKO-t.

A nemzetközi együttműködés tervezése

30. § (1) A nemzetközi együttműködés éves külföldi kiküldetési és fogadási tervének, valamint költségvetésének tervezetét az NKO dolgozza ki a szakterületek két- és sokoldalú kötelezettségeinek, és javaslatainak figyelembevételével, a belső költségvetésben jóváhagyott kereten belül. A tervet a miniszter hagyja jóvá, folyamatos aktualizálásáról az NKO gondoskodik.
(2) A külföldi kiküldetésekről és fogadásokról az NKO hetente eseménynaptárt készít, és a Minisztérium Intranet szolgáltatásán (Nemzetközi Információs Rendszer, a továbbiakban: NIR) keresztül közzéteszi.
(3) Az állami vezetők kiküldetéseiről és fogadásairól a 2092/2008. (VII. 16.) Korm. határozat alapján az NKF tájékoztatja a Külügyminisztériumot a http://naptar.kum.hu weboldalon keresztül.

A Minisztérium állományába tartozók hivatalos külföldi kiküldetésének
előkészítése és engedélyezése

31. § (1) Hivatalos külföldi kiküldetésre (a továbbiakban: kiküldetés) –finanszírozási forrástól függetlenül – elsősorban az éves külföldi kiküldetési és fogadási tervben rögzített, illetve előre nem látott indokolt esetekben kerülhet sor.
(2) A kiküldetés költségeihez támogatás nem fogadható el magánszemélytől, kívülálló szervezettől, kivéve a más kormány, illetve ezek szervei, vagy nemzetközi szervezet által szervezett hivatalos kiküldetés esetét.
(3) A kiküldetési tervben szereplő, illetve a tervben nem szereplő és külső fél által finanszírozott, valamint a tervben nem szereplő és külső fél által sem finanszírozott kiküldetések egyedi engedélyezéséről a pénzügyi feltételek igazolt rendelkezésre állása mellett
a) az államtitkár, a szakállamtitkárok, a kabinetfőnök és a politikai tanácsadók esetében a miniszter,
b) a többi kiküldött esetében a szervezeti egységet irányító vezető előterjesztésére – minden EU-s, szomszédos országba irányuló és külső fél által finanszírozott kiküldetés egyedi engedélyezéséről az NKF vezetőjének bevonásával – a környezet- és klímapolitikai szakállamtitkár, illetve a környezet- és klímapolitikai szakállamtitkár döntési jogkörének átadása esetén az NKF vezetője,
c) minden, a b) pontba nem tartozó kiküldetés egyedi engedélyezéséről a kabinetfőnök
dönt.
(4) A döntés elfogadására irányuló, illetve hazai környezetvédelmi érdeket érintő nemzetközi eseményen állást foglalni csak előzetesen jóváhagyott tárgyalási álláspont birtokában lehetséges. A kiküldetést kezdeményező szervezeti egység vezetője felelős azért, hogy megfelelő szakmai felkészültségű, az előzményeket ismerő és megfelelő nyelvismerettel rendelkező személy kiküldésére kerüljön sor, továbbá felelős a kiküldött felkészülésének ellenőrzéséért, a tárgyalási álláspont elkészítéséért és a beszámoltatásáért.
(5) A felkészülésért, a (8) bekezdés szerinti iratok (okmányok) megfelelő előkészítéséért, a kiküldetés eredményeinek hasznosításáért, illetve annak kezdeményezéséért a kiküldött felel.
(6) Az NKF útján a környezet- és klímapolitikai szakállamtitkár felügyeli a tárgyalási álláspont elkészítését, illetve a kiküldött beszámoltatását.
(7) A kiküldetés engedélyezését az e célra rendszeresített, az Ügyrend 3. számú függeléke szerinti nyomtatványon kell kérni, amelynek a kiküldetés megkezdése előtt legalább 10 munkanappal – előre nem tervezhető és sürgős intézkedést igénylő esetekben legalább 3 munkanappal – előbb az NKF-re kell érkeznie, a (8) bekezdésben felsorolt mellékletekkel együtt.
(8) A 3. számú függelék szerinti nyomtatványhoz a következő mellékleteket szükséges csatolni:
a a rendezvény, illetve a részvétel jelentőségének, fontosságának ismertetését (a Magyar Köztársaság, a Kormány, a Minisztérium érdekei szempontjából);
b) a résztvevő kijelölésének indokolását;
c) az eseményen a Minisztérium részéről képviselni tervezett álláspontot, ha az a kiküldetés kezdeményezésének időpontjában rendelkezésre áll, – kitérve az ezekből származó kötelezettségekre és következményekre –, előzetesen elkészített előadást, hozzászólást, vagy annak fő tartalmi vonatkozásait;
d) a rendezvénnyel kapcsolatos logisztikai és külső dokumentumokat (meghívó, költségek külső átvállalása esetén az átvállalás tényét és tárgyát tartalmazó igazolás, a rendezvény napirendje és programja, az információs, előkészítő anyagok);
e) a kiküldött Ügyrend 5. számú függeléke szerinti nyilatkozatát.
(9) Az engedélyezett útindító alapján az NKO gondoskodik:
a) a kiküldetéshez szükséges deviza igényléséről;
b) a beutazási engedélyek, menetjegyek beszerzéséről, a biztosítási szerződés megkötéséről, illetve szükség szerint a szállodafoglalásról;
c) az előterjesztés tárgyában hozott döntésnek – az Ügyrend 4. számú függeléke szerinti – visszaigazolásáról;
d) az állami vezetők és kíséretük kiküldetése esetén az induláskor, célba érkezéskor, visszautazáskor és hazaérkezéskor szükséges egyéb logisztikai támogatásokról.

Egyéb küldött hivatalos, a Minisztérium érdekében történő, külföldi kiküldetésének
előkészítése és engedélyezése

32. § (1) Nem a Minisztérium, nem a területi szervek és nem az intézmények állományába tartozó kiküldött a Minisztérium érdekében történő kiküldetésének engedélyezéséhez be kell mutatni:
a) a kiküldöttnek az Ügyrend 6. számú függeléke szerinti írásos nyilatkozatát arról, hogy a kiküldetés feltételeit elfogadja, hozzájárul személyes adatainak kezeléséhez a kiküldetésével kapcsolatban;
b) munkajogi, közszolgálati jogviszonyban álló kiküldött esetében a munkáltatójának az Ügyrend 7. számú függeléke szerinti írásos nyilatkozatát a kiküldetéshez történő hozzájárulásáról, valamint arról, hogy az utazás a kiküldött személy munkajogi, közszolgálati jogviszonyát nem érinti és a kiküldetés során esetleg bekövetkező baleset munkajogi jogkövetkezményeit is vállalja a munkáltató.
(2) A kiküldött kiküldetéssel összefüggésben esetlegesen keletkezett kára a küldő által részére megkötött biztosítási szerződés alapján kerül megtérítésre.

Külföldiek részvételével szervezett hazai rendezvények szabályai

33. § A Minisztérium hazai nemzetközi rendezvényeire az NKO minden esetben költségkalkulációt készít a rendelkezésre álló források függvényében és a protokoll szempontjainak figyelembevételével. A költségkalkulációt az NKF vezetője hagyja jóvá.

A nemzetközi együttműködésben szerzett tapasztalatok és információk hasznosítása

34. § (1) A nemzetközi együttműködésben – külföldi kiküldetéseken és hazai tárgyalásokon – szerzett tapasztalatok és információk hasznosítása céljából a delegációvezetőnek, illetve az általa kijelölt személynek a hazaérkezéstől (fogadástól) számított 10 munkanapon belül beszámoló jelentést kell készítenie. Európai uniós ügyekben a jelentéstételre a 25. § rendelkezései az irányadók.
(2) A beszámoló jelentést az Ügyrend 8. számú függeléke szerinti nyomtatvány felhasználásával kell elkészíteni és a kiküldetést (fogadást) kezdeményező vezetőnek jóváhagyásra benyújtani.
(3) Jóváhagyás után a beszámoló jelentést az NKO részére elektronikus és nyomtatott formában is meg kell küldeni.
(4) Ha a köztisztviselő az (1)–(3) bekezdés szerinti kötelezettség teljesítését neki felróható okból elmulasztja, az NKO a munkáltatói jogkört gyakorlójánál munkáltatói intézkedés megtételét kezdeményezi.
(5) A nemzetközi együttműködési tapasztalatok, információk és eredmények széles körű megismerhetősége céljából az NKO működteti a NIR-t.

A területi szervek és az intézmények nemzetközi együttműködésének rendjére vonatkozó szabályok

35. § (1) A területi szervek és az intézmények vezetői nemzetközi együttműködési kérdésekben, továbbá olyan kötelezettségvállalás esetében, amely a Minisztérium nemzetközi kapcsolatait befolyásolhatja, a szervezetirányításukat ellátó állami vezető, illetve a kabinetfőnök útján a környezet- és klímapolitikai szakállamtitkárral előzetesen kötelesek egyeztetni.
(2) A területi szervek és az intézmények a Minisztérium által átruházott nemzetközi együttműködési feladataikat önállóan, de a jogszabályok, illetve az Ügyrend, valamint belső szabályzatuk figyelembevételével végzik.
(3) A területi szervek és az intézmények nemzetközi együttműködésüket a szervezetirányításukat ellátó állami vezetővel, illetve a kabinetfőnökkel együttműködve, önállóan tervezik, a nemzetközi együttműködési éves feladattervüket a szervezetirányításukat ellátó állami vezetővel, illetve a kabinetfőnökkel történt előzetes egyeztetést követően a tárgyév február 15-éig jóváhagyásra megküldik a környezet- és klímapolitikai szakállamtitkárnak.
(4) A területi szervek és az intézmények által lebonyolított kiküldetések és fogadások előkészítése, engedélyezése és elszámolása az intézmények hatáskörébe tartozik, de ennek során a Minisztérium Gazdálkodási Szabályzatában meghatározott ellátmányi normatíva előírásait kell alkalmazni. Az ellátmányi normatívák változásairól az NKO szükség szerint tájékoztatja a területi szervek és az intézmények vezetőit.
(5) A területi szervek és az intézmények vezetőinek kiküldetését a környezet- és klímapolitikai szakállamtitkár ellenjegyzésével a szervezetirányításukat ellátó állami vezető, illetve a kabinetfőnök engedélyezi.
(6) A nemzetközi együttműködésben szerzett tapasztalatok és információk hasznosítása céljából a területi szervek és az intézmények vezetője köteles éves beszámolót készíteni, amit a tárgyévet követő február 15-éig meg kell küldeni a szervezetirányításukat ellátó állami vezetőnek, illetve a kabinetfőnöknek és az NKF vezetőjének.
(7) Azokról a nemzetközi eseményekről, amelyek hatással lehetnek a Minisztérium, illetve a szakterület nemzetközi kapcsolatainak alakulására, beszámoló jelentést kell küldeni a szervezetirányításukat ellátó állami vezetőnek, illetve a kabinetfőnöknek és a környezet- és klímapolitikai szakállamtitkárnak az Ügyrend 8. számú függeléke szerinti nyomtatvány felhasználásával.

Az Országgyűléssel való kapcsolattartás rendje

36. § (1) Az Országgyűléssel, az országgyűlési bizottságokkal való kapcsolattartás szervezése, valamint a miniszter és az államtitkár parlamenti munkájához szükséges feltételek biztosítása a KHPF Parlamenti osztályának (a továbbiakban: PO) feladata.
(2) A PO rendszeres kapcsolatot tart az Országgyűlés hivatali szervezetével, a Miniszterelnöki Hivatal Parlamenti Titkárságával, az országgyűlés bizottságaival, más minisztériumok és az Országgyűlésnek alárendelt szervezetek parlamenti titkárságaival.
(3) Az Országgyűlés plenáris ülésén szóbeli választ igénylő kérdés beérkezéséről
a) a PO haladéktalanul tájékoztatja a minisztert, az államtitkárt, valamint a feladatkör szerint illetékes szakállamtitkárt;
b) az interpellációkra, kérdésekre, azonnali kérdésekre adandó miniszteri és államtitkári válaszok, illetve a napirenden kívüli hozzászólásokra való választervezet elkészítéséhez szükséges szakmai anyagot a PO javaslatára, az általa megadott határidőn belül, a feladatkör szerint illetékes szakállamtitkár által kijelölt szervezeti egység készíti el, azt az illetékes szakállamtitkár láttamozza. Az illetékes szakállamtitkár a válaszhoz határidőre, közérthető szövegjavaslatot készít, továbbá felhívja a figyelmet a kérdés kezelésének szakmai, esetleg közéleti hátterére. A szakmai anyag alapján a PO az Országgyűlés Házszabálya követelményeinek megfelelően véglegesített választervezetet készít, és azt véleményezésre megküldi a kabinetfőnöknek. A kabinetfőnök egyetértés esetén a választervezetet jóváhagyásra bemutatja az államtitkárnak, majd a miniszternek;
c) a szóbeli választ igénylő kérdésekre adandó válasz elkészítéséhez rendelkezésre álló idő rövidsége miatt, azon a parlamenti napon, amelyen a képviselők benyújtják az azonnali kérdéseket és jelzik a napirenden kívüli felszólalási szándékukat, az illetékes szakállamtitkár(ok) köteles(ek) gondoskodni arról, hogy a feladatkörüket érintően elérhető legyen a felelős vezető. A felelős vezető személyéről a PO-t tájékoztatni kell;
d) A PO visszajelzést ad az állami vezetőknek és a kabinetfőnöknek, valamint az érintett szervezeti egységeknek a válasz parlamenti fogadtatásáról.
(4) Az országgyűlési képviselők írásos választ igénylő kérdéseire a feladatkör szerint illetékes szakállamtitkár által kijelölt szervezeti egység négy munkanapon belül adja meg a választervezet elkészítéséhez szükséges szakmai anyagot, és ennek alapján a PO elkészíti az Országgyűlés Házszabálya előírásainak megfelelő véglegesített választervezetet, amit véleményezésre megküld a kabinetfőnöknek. Ezt követően mutatja be a választervezetet jóváhagyásra, illetve kiadmányozásra az államtitkárnak, illetve a miniszternek. A Minisztérium a választ az országgyűlési képviselőnek, és az Országgyűlés Hivatalának tizenöt napon belül köteles megadni.
(5) Országgyűlési képviselőtől – a képviselők jogállására vonatkozó szabályok alapján – érkezett megkeresésről a minisztert és az államtitkárt haladéktalanul értesíteni kell. A megkereséssel kapcsolatos intézkedésre a miniszter vagy az államtitkár utasítása alapján kerül sor. Az országgyűlési képviselői egyéb megkereséseiről, továbbá elküldés előtt az elkészített válaszról a PO-t tájékoztatni kell.
(6) Az Országgyűlésnek és bizottságainak a Minisztériumot érintő napirendi pontjairól és az előterjesztésekről a PO tájékoztatja a minisztert, az államtitkárt és a szakállamtitkárokat.
(7) Az országgyűlési bizottságoknak a Minisztériumot érintő napirendi pontjainál gondoskodni kell a Minisztérium – a központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2006. évi LVII. törvény szerinti – képviseletéről. A részvételt a PO koordinálja, és elkészíti – esetenként a feladatkör szerint illetékes szervezeti egységgel együttműködve – az elhangzottak szakmai összefoglalóját.
(8) Ha a tárcát érintő kérdésekben a bizottság megkeresésére írásos tájékoztató anyag készül, ezt a PO – a szükséges miniszteri jóváhagyás után – az ülés előtt legalább 48 órával a bizottság részére átadja.
(9) A tárca felelősségi körébe tartozó kérdésekben a kormány által jóváhagyott törvényjavaslatok, országgyűlési határozattervezetek és tájékoztatók Országgyűléshez történő benyújtása a PO feladata.
(10) A kormányülést követően az előterjesztést a koordinációs és jogi szakállamtitkár által kijelölt szervezeti egység a döntésnek megfelelően véglegesíti. Az előterjesztés szövegét lemezen, továbbá – 270 nyomtatott példányban – az Országgyűlés szervezési főosztályának a PO nyújtja be.
(11) A tárca által előterjesztett törvényjavaslatokhoz (országgyűlési határozattervezetekhez) érkező módosító indítványokra a kormányzati álláspontot a koordinációs és jogi szakállamtitkár által kijelölt szervezeti egység – a feladatkör szerint illetékes szakállamtitkár által kijelölt szervezeti egységgel, valamint a PO-val együttműködve – készíti elő.
(12) A törvényjavaslat plenáris ülésen történő előterjesztéséhez a miniszteri expozé, illetve a szavazáskor elhangzó zárszó szakmai tervezetét a feladatkör szerint illetékes szakállamtitkár által kijelölt szervezeti egység készíti el. A PO a szakmai tervezet alapján véglegesített expozét/zárszót – az illetékes szakállamtitkár(ok) és az államtitkár jóváhagyását követően – terjeszti be a miniszterhez.
(13) A más minisztérium által előterjesztett törvényjavaslatokhoz és az országgyűlési határozati javaslatokhoz benyújtott módosító indítványokat a PO kijelölése alapján a feladatkör szerint illetékes szakállamtitkár által kijelölt szervezeti egység véleményezi és a koordinációs és jogi szakállamtitkár által kijelölt szervezeti egységgel együttműködve, kialakítja a tárcaálláspontot. A kormányzati álláspont egyeztetésére és képviseletére a 17. § és a Kormány ügyrendjének előírásai az irányadók.
(14) Az Országgyűlés tárgyalási anyagainak kezelése, a miniszter és az államtitkár részére történő összeállítása a PO feladata.

A jogszabályok értelmezésének rendje

37. § (1) A miniszter első helyi felelősségébe tartozó jogszabályok alkalmazásával kapcsolatos megkeresések megválaszolása a (3) bekezdésben foglalt kivétellel – az államtitkár, illetve a szakmailag illetékes szakállamtitkár álláspontjának figyelembevételével – a koordinációs és jogi szakállamtitkár feladata.
(2) Más miniszter első helyi felelősségi körébe tartozó, a miniszter feladatkörét érintő megkeresést a (3) bekezdésben foglalt kivétellel a koordinációs és jogi szakállamtitkár az államtitkár, illetve a szakmailag illetékes szakállamtitkárság bevonásával alakítja ki és küldi meg a jogszabály előkészítéséért első helyen felelős miniszter által vezetett minisztérium részére.
(3) A felügyelőségek, valamint a Főfelügyelőség tevékenységét, vagy feladatkörét érintő jogszabályok alkalmazásával kapcsolatos megkeresések megválaszolása – a koordinációs és jogi szakállamtitkár koordinált álláspontja alapján – az államtitkár feladata.
(4) Az (1) és (3) bekezdésben nem említett megkeresés megválaszolása – a KJF bevonásával – a szakmailag illetékes szakállamtitkár feladata.

A hatósági és szabálysértési ügyek intézésének rendje

38. § (1) A miniszter környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatósági, szakhatósági, továbbá szabálysértési jogkörébe tartozó ügyek kiadmányozásra történő előkészítése a KJF feladata.
(2) A kiadmányozásra történő előkészítés során a KJF-nek a külön jogszabályokban2 foglaltak szerinti eljárást kell lefolytatnia.
(3) A döntéshozatalhoz szükséges tényállás tisztázása érdekében, ha az ügy eldöntéséhez a Minisztérium szakmai szervezeti egysége(i) feladatkörébe tartozó szakértelem szükséges, a KJF a kérelem, illetve a fellebbezés KJF-hez történt érkezését követően haladéktalanul köteles az ügyiratot a feladatkör szerint illetékes szakállamtitkár(ok)nak megküldeni. A szakvélemény elkészítéséért felelős szervezeti egység(ek) kijelöléséről a szakállamtitkár gondoskodik.
(4) A kijelölt szervezeti egység a szakvéleményt az ügyirat szakállamtitkárhoz történt megérkezését követő 15 munkanapon belül köteles elkészíteni, és azt – a megküldött iratokkal együtt – a KJF-nek megküldeni.
(5) Ha az ügy az illetékes szakállamtitkár által közvetlenül irányított több szervezeti egység feladatkörét is érinti, koordinált véleményt kell adni, amelynek elkészítése a szakállamtitkár által kijelölt szervezeti egység feladata. Ha az érintett szervezeti egységek között véleményeltérés van, a koordináló szervezeti egység köteles az egységes vélemény kialakítása érdekében egyeztetést tartani. Ha az egyeztetés nem vezet eredményre, az egységes álláspontról a szakállamtitkár dönt. Az egységes álláspontot tartalmazó koordinált véleményt a koordinációra kijelölt szervezeti egység az ügyirat szakállamtitkárhoz történt megérkezését követő 20 munkanapon belül köteles elkészíteni, és azt – a megküldött iratokkal együtt – a KJF-nek megküldeni.
(6) Ha az ügy több szakállamtitkár feladatkörét érinti, és a szakvélemények között ellentmondás van, az eltérő véleményeket a KJF értékeli, és – ha szükséges, egyeztetést követően – az értékelésen alapuló meggyőződése szerint állapítja meg a tényállást, és készíti elő a döntést kiadmányozásra.

1. számú függelék az Ügyrendhez


A Miniszteri értekezlet, illetve az Államtitkári értekezlet által megtárgyalásra kerülő előterjesztés tartalmi és formai követelményei

I. Az előterjesztésnek tartalmaznia kell:
1. az előterjesztés célját, ennek keretében az elfogadásával elérni kívánt közpolitikai célokat, szükségességének okait, valamint az érintett közfeladatok változását;
2. az előterjesztésben igénybe vett jogalkotási eszközöket, megfogalmazott egyéb intézkedéseket, és a megvizsgált alternatívákat;
3. az előterjesztés Kormányprogramhoz való viszonyát;
4. az előterjesztés előzményeit, esetleges kapcsolódásait korábbi és más, előkészítés alatt álló kormánydöntésekhez, valamint rendkívüli eseményekhez;
5. az előterjesztés európai uniós kapcsolódásait, ezek között a szabályozás európai uniós jogi vonatkozásait, valamint azt, hogy előzetes véleményezési kötelezettség áll-e fenn az Európai Unió joga alapján, illetve hogy az előterjesztés tartalmaz-e az Európai Közösséget létrehozó szerződés 87. cikke szerinti állami támogatást;
6. az országgyűlési tárgyalásra vonatkozó javaslatot;
7. azoknak a társadalmi partnereknek a megnevezését, amelyekkel a társadalmi egyeztetés lefolytatására sor kerül, illetve a társadalmi egyeztetés formájára, időbeli ütemezésére vonatkozó javaslatot;
8. az előterjesztés kommunikációjára vonatkozó javaslatot és kommunikáció esetén a kormányzati kommunikáció tartalmát, a nyilatkozó személyét, valamint a részletes kommunikációs tervet;
9. a hatásvizsgálati lapot, amely összefoglalja az előterjesztés
a) végrehajtásának feltételeit;
b) elsődleges, célzott és a másodlagos társadalmi hatásainak összefoglalását;
c) társadalmi költségeit, ezek között a vállalkozások, a háztartások pénzügyi terheinek, valamint az érintett társadalmi csoportok terheinek bemutatását, továbbá a hatékonysági és versenyképességi költségeket, és az adminisztratív terheket eljárásonként;
d) költségvetési, egészségügyi és környezeti hatásait.

II. Az előterjesztés formai követelményei:
1. előlap, amelyen feltüntetésre kerül az előterjesztő, az előterjesztés címe, benyújtásának évszáma és hónapja, valamint az előterjesztést készítő ügyintéző és az azt láttamozó főosztályvezető és szakállamtitkár neve, e-mail címe, továbbá hivatali telefonszáma;
2. egyeztetési lap, amely felsorolásszerűen tartalmazza a véleményezésben részt vevőket, valamint az észrevételt tevők és egyetértők megnevezését, valamint részletesen a fennmaradt vitás kérdéseket;
3. az előterjesztés I. pont szerinti tartalmú szövege,
4. a Miniszteri értekezleten elhangzottak alapján hozandó miniszteri döntésére vonatkozó határozati javaslat.

2. számú függelék az Ügyrendhez


A kormányzati testületi ülésekre történő szakértői felkészítő irat tartalmi követelményei

A kormányzati testületi ülésekre (kormánykabinetek, kormányzati államtitkári értekezlet, kormányülés) történő szakértő felkészítőnek az alábbiakat kell tartalmaznia:

1. Az előterjesztés tartalmának rövid, lényegi kérdéseket kiemelő ismertetése.
2. Az előterjesztéssel kapcsolatos vélemény, amelyben – ha a tárcaálláspontra tekintettel szükséges – ki kell térni:
– az egyeztetésekre, azok eredményére;
– a figyelmen kívül hagyott véleményekre;
– a figyelmen kívül hagyott vélemény fenntartásának indokoltságára.
3. A Minisztérium álláspontja, amely lehet
– támogató;
– a 2. pont szerint hiányolt vagy kifogásolt részek módosítására vonatkozó szövegjavaslatot tartalmazó;
– államtitkári értekezletre történő felkészítés esetén javaslat az előterjesztés testületi ülés napirendjéről történő levételére, a Kormány Ügyrendje szerinti indokok3 miatt.

3. számú függelék az Ügyrendhez

 

EN ……../……

Előterjesztőnél

NKO-nál

 

Iktatószám

 

 

 

Dátum

 

 

 

Ügyintéző

 

 

 

Melléklet

 

 


NEMZETKÖZI KAPCSOLATOK OSZTÁLYA
KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM
1011 Budapest I., Fő u. 44–50., 1394 Budapest Pf. 351

Előterjesztés külföldi hivatalos utazás engedélyezésére*


* Kitöltendő és megküldendő 2 példányban a kiutazás megkezdése előtt 10 nappal.


1. A nemzetközi esemény megnevezése (tárgya):




2. A kiküldetés helyszíne:

 

-ország

 

város


Fogadó szerv (a kiküldöttek külföldön a következő címen érhetők el):

3. A kiküldetés időtartama (utazással együtt):

 

-tól

 

-ig

 

nap

 

éjszaka


4. Közlekedési eszköz (aláhúzandó):    repülő    vonat    gépkocsi (hivatali/saját)    autóbusz

5. A kiküldöttek adatai és a kiküldetés költségviselői:

Kiküldöttek

Költségviselő

neve

beosztása

munkahelye

nyelvismerete

napidíj

szállás

útiköltség

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


6. A kiküldetés előkészítésére vonatkozó közlés, illetve kérés

Szállodát foglal:

 

A menetjegyrendelést intézi:

 

A vízumbeszerzést végzi:

 


Egyéb kérések (például részvételi díj, dologi):




……………..………………………….
az előterjesztő aláírása

4. számú függelék az Ügyrendhez


Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium
Nemzetközi kapcsolatok osztálya

_________________________________________________________
(az előterjesztő szervezet vezetőjének)

Tisztelt

Tájékoztatom, hogy a túloldalon szereplő személyek külföldi hivatalos utazását a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium ügyrendjéről szóló 12/2009. (IX. 16.) KvVM utasítás Mellékletének (a továbbiakban: Ügyrend) 31. §-a szerint illetékes vezető
engedélyezte    ⬜
nem engedélyezte    ⬜
módosította    ⬜

Az elutasítás, illetve módosítás indoka a következő:



Kérem szíveskedjék a fentiekről az érdekelteket értesíteni, és gondoskodni arról, hogy a mellékelt – az Ügyrend 6. számú függeléke szerinti – nyomtatványon, vagy elektronikus levél útján a beszámoló jelentés időben elkészüljön.

Budapest, ___________________________
főosztályvezető-helyettes

5. számú függelék az Ügyrendhez


Kiutazói nyilatkozat*


Kijelentem, hogy a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztériumnál érvényben lévő külföldi kiküldetést szabályozó miniszteri utasításban** foglaltakat megismertem és azokat utazásom feltételeiként elfogadom.
Kötelezettséget vállalok arra, hogy a mindenkor hatályos jogszabályoknak megfelelően a napidíjra vonatkozó személyi jövedelemadó és nyugdíjjárulék összegét az útielőleg elszámolásakor forintban a KvVM házipénztárába befizetem.
Hozzájárulok a külföldi kiküldetés előkészítéséhez szükséges személyes adataim nyilvántartásához és kezeléséhez.


Budapest, ………………………………………

……………………………………
kiutazó aláírása

6. számú függelék az Ügyrendhez


Kiutazói nyilatkozat

Kijelentem, hogy a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztériumnál érvényben levő, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium ügyrendjéről szóló 12/2009. (IX. 16.) KvVM utasítás Mellékletének külföldi kiküldetésre vonatkozó szabályait megismertem és azokat utazásom feltételeiként elfogadom.

Kötelezettséget vállalok arra, hogy a mindenkor hatályos jogszabályoknak megfelelően a napidíj összege után fizetendő személyi jövedelemadó összegét az útielőleg elszámolásakor forintban a KvVM házipénztárába befizetem.

Hozzájárulok a külföldi kiküldetés előkészítéséhez, a napidíj számfejtéséhez szükséges személyes adataim nyilvántartásához és kezeléséhez.


Adataim:

Név    
Születéskori név    
Születési hely/idő      év     hó     nap    …….
Anyja neve    
Állandó lakcím (irányítószámmal)    

Levelezési cím (irányítószámmal)    

Személyi igazolvány száma    
Adóazonosító jel (10 számjegy)    
TAJ-szám (9 számjegy)    
Munkahely megnevezése    

Munkahely címe    

Napközbeni elérhetőség (telefonszám):     



Budapest,     



kiutazó aláírása

7. számú függelék az Ügyrendhez



______________________________________________________
(Az intézmény megnevezése és címe)



Munkáltatói nyilatkozat*


Kijelentem, hogy …………………………………… (Születési hely: ……………………………… születési év: ……… hó: ……………………… nap: ……, anyja neve: ……………………………………………) munkavállalónk (lakcíme: …………………………………………………………; útlevélszáma: …………………………; adóazonosító száma: ……………………………………; TAJ-száma: ………………………) …………………–………………… közötti ...........................................................-ba történő hivatalos külföldi kiküldetéséhez hozzájárulok, továbbá kijelentem, hogy munkavállalónk hivatalos külföldi kiküldetése munkajogi viszonyát nem érinti és a kiküldetés során esetleg bekövetkező baleset munkajogi jogkövetkezményeit a munkáltató vállalja.


Budapest, ……………………………………
……………………………………
kiutazó munkáltatója

8. számú függelék az Ügyrendhez

 

EN ……../……

Előterjesztőnél

NKO-nál

 

Iktatószám

 

 

 

Dátum

 

 

 

Ügyintéző

 

 

 

Melléklet

 

 


KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM
Nemzetközi Kapcsolatok Osztálya
1011 Budapest I., Fő u. 44–50., 1394 Budapest Pf. 351

Beszámoló külföldi hivatalos utazásról/hazai nemzetközi tárgyalásról*


* Kitöltendő MS Word szövegszerkesztőn és továbbítandó feherl@mail.kvvm.hu címre vagy közvetlenül a KvVM Intranet szolgáltatáson keresztül, de aláírva is beküldendő. Papír adathordozón kettő példányban kell kitölteni, amelyből egy példányt az NKO-nak kell megküldeni, egy példány pedig a beküldőnél marad.


1. A nemzetközi esemény megnevezése (tárgya):





2. Az esemény helyszíne:

 

-ország

 

város

3. Az esemény időpontja:

 

-tól

 

-ig



4. A magyar részvevők adatai:

neve

beosztása

munkahelye

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 



5. A külföldi tárgyalópartnerek adatai:

neve

beosztása

munkahelye

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


6. Az esemény szakterülete (☑):

Komplex a KöM tevékenységét átfogó

 

Jogalkotás

 

Környezetvédelem

 

Gazdasági kérdések

 

Természetvédelem

 

Oktatás, továbbképzés, tudatformálás

 

Vízügy

 

Informatika

 

Klímapolitika

 

 

 



7. A jegyzőkönyv, kapott dokumentumok találhatók:



8. A tárgyalás összefoglalása és eredményei:



9. Javaslatok a tárgyalás eredményeinek hazai hasznosítására, illetve az elvégzendő feladatokra:



10. A hasznosítás céljából, illetve az elvégzendő feladatok megoldásához az alábbi intézkedések szükségesek:

Intézkedések    Felelős neve    Határidő


Budapest, ……………………
………………………………………
a készítő aláírása


A beszámolójelentést jóváhagyta:
………………………………………
1

Az utasítást a 8/2010. (IX. 30.) VM utasítás 3. § (3) bekezdés b) pontja hatályon kívül helyezte 2010. október 11. napjával.

2

A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályiról szóló 2004. évi CXL. törvény.

3

Ha az előterjesztéssel kapcsolatos előkészítési vagy egyeztetési hiányosságokból adódóan új elem merül fel.

*

Azokban az esetekben kell csak kitölteni, amikor a KvVM más munkaviszonyban álló személy hivatalos külföldi kiküldetését bonyolítja.

**

A környezetvédelmi és vízügyi miniszter 12/2009. (IX. 16.) KvVM utasítása a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium ügyrendjéről.

*

* Azokban az esetekben kell csak kitölteni, amikor a KvVM más munkaviszonyban álló személy hivatalos külföldi kiküldetését bonyolítja.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére