• Tartalom

11/2009. (IV. 22.) NFGM utasítás

11/2009. (IV. 22.) NFGM utasítás

a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium lakáscélú támogatási rendszeréről1

2010.04.29.

A köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény (a továbbiakban Ktv.) 49/H. § (1) bekezdésének b) pontjában foglalt felhatalmazás alapján a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium (a továbbiakban: minisztérium) lakáscélú támogatási rendszerének szabályozására az alábbi utasítást adom ki:

I. BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK

1. Az utasítás hatálya

1.1. Jelen utasítás (a továbbiakban: utasítás) hatálya kiterjed – a főosztályvezetők, valamint az 1.2. pontban foglalt kivétellel –minisztériummal
a) közszolgálati jogviszonyban álló köztisztviselőkre és ügykezelőkre, valamint
b) munkaviszonyban álló munkavállalókra
(a továbbiakban együtt: munkatárs).

1.2. A IV. fejezet hatálya nem terjed ki a munkaviszonyban álló munkavállalókra, valamint a III. fejezet hatálya kiterjed a minisztérium által kezelt valamennyi lakáskölcsönnel kapcsolatos ügyintézésre.

1.3. A minisztérium a munkatársak részére – a jelen utasításban meghatározott feltételekkel – a következő lakáscélú munkáltatói támogatásokat nyújtja:
a) lakásbérleti támogatás,
b) szolgálati lakás,
c) lakáscélú munkáltatói kölcsön.

1.4. Az 1.3. pontban foglaltakon túlmenően jelen utasítás tartalmazza a Ktv. 49/I. §-ában szabályozott állami készfizető kezességvállaláshoz kapcsolódó minisztériumi eljárási szabályokat.

2. Értelmező rendelkezések

2.1. A utasítás alkalmazása szempontjából
a) lakásépítés: a munkatárs tulajdonába (résztulajdonába) kerülő lakás építése, építtetése;
b) lakásvásárlás: a munkatárs által lakás tulajdonjogának (résztulajdonjogának) és a lakáshoz kapcsolódó földhasználati jognak adásvétel vagy más visszterhes szerződés (pl. csere) keretében történő megszerzése;
c) lakásbővítés: a lakás alapterületének növelése, ha az legalább egy lakószobával történő bővítést eredményez, feltéve, ha a munkatárs a lakás tulajdonosa (résztulajdonosa), vagy a bővítés révén azzá válik;
d) lakáskorszerűsítés: a munkatárs tulajdonában (résztulajdonában) álló lakás komfortfokozatának növelése céljából
– víz-, csatorna-, elektromos-, gázközmű bevezetése, illetve belső hálózatának kiépítése;
– fürdőszoba létesítése olyan lakásban, ahol még ilyen helyiség nincs;
– központosított fűtés kialakítása vagy cseréje, beleértve a megújítható energiaforrások (pl. napenergia) alkalmazását is;
– az épület szigetelése, beleértve a hő-, hang-, illetve vízszigetelési munkálatokat,
– a külső nyílászárók (ajtó, ablak) szigetelése, vagy korszerűre cseréje;
– tető, illetve födémszint cseréje, felújítása, szigetelése.
A korszerűsítés része az ehhez közvetlenül kapcsolódó helyreállítási munka, a korszerűsítés közvetlen költségeinek 20%-áig. E munkákhoz csak az építési termékek műszaki követelményeinek, megfelelőség igazolásának, valamint forgalombahozatalának és felhasználásának részletes szabályairól szóló rendelet szerinti megfelelőségi igazolással rendelkező termékeket lehet felhasználni.
e) illetményalap: a Ktv. 43. § (1) bekezdése szerinti mindenkori köztisztviselői illetményalap, amelyet évente az állami költségvetésről szóló törvény határoz meg2

2.2. Ahol jelen utasítás jogviszonyt említ, azon a közszolgálati jogviszonyt és a munkaviszonyt is érteni kell.

3. A lakáscélú munkáltatói támogatásokra vonatkozó közös szabályok

3.1. A III. fejezetben meghatározott lakáscélú munkáltatói támogatások iránti kérelmeket – a Lakásügyi Bizottság (a továbbiakban: LÜB) elnökének címezve, és a munkáltatói jogkör gyakorlójának javaslatával ellátva – a Humánigazgatási Főosztályon kell benyújtani.

3.2. A lakáscélú munkáltatói támogatások odaítéléséről, a LÜB javaslatának figyelembevételével, a gazdálkodásért felelős állami vezető dönt a minisztérium tárgyévi elemi költségvetésében rendelkezésre álló keretösszegre figyelemmel, annak időarányosan történő felhasználásának szem előtt tartásával. A jelen utasításban meghatározottaktól eltérő feltételekkel és mértékkel történő lakáscélú munkáltatói támogatás odaítéléséről, különösen méltányolandó körülmények fennállása esetén – a jogszabályi előírások figyelembevételével – a miniszter dönthet.

II. A LAKÁSÜGYI BIZOTTSÁG

1. A LÜB – a jelen utasításban meghatározott támogatások elbírálása tekintetében – a gazdálkodásért felelős állami vezető tanácsadó, döntés-előkészítő, javaslattevő szerve.

2. A LÜB 5 tagú testület, elnökét és tagjait a gazdálkodásért felelős állami vezető bízza meg. A megbízás három évre szól, amely meghosszabbítható, és bármikor visszavonható.

3. A LÜB
a) elnöke: a Humánigazgatási Főosztály főosztályvezetője, vagy főosztályvezető-helyettese;
b) tagjai:
– a Jogi és Koordinációs Főosztály kijelölt munkatársa,
– a Költségvetési és Kontrolling Főosztály kijelölt munkatársa,
– egy fő a minisztériumnál működő munkavállalói érdek-képviseleti szervek együttesen delegált tagja, továbbá
– egy fő építésügyi-műszaki szakértelemmel rendelkező munkatárs.

4. A LÜB feladatai teljesítése során, szükség esetén, más személyeket is bevonhat a munkájába.

5. A LÜB működésével kapcsolatos titkársági feladatokat a Humánigazgatási Főosztály látja el.

6. A LÜB üléseit az elnök hívja össze szükség szerinti gyakorisággal, , működésének szabályait maga határozza meg.

7. A LÜB határozatképes, ha a tagok kétharmada – köztük a Jogi és Koordinációs Főosztály, és a Költségvetési és Kontrolling Főosztály képviselője – jelen van. A LÜB döntéseit nyílt szavazással, egyszerű szótöbbséggel hozza meg, szavazategyenlőség esetén az elnök szavazata dönt.

8. A LÜB döntéshozatali eljárása keretében a Költségvetési és Kontrolling Főosztály képviselője köteles nyilatkozni a lakáscélú munkáltatói támogatás rendelkezésre álló forrásának mértékéről, és ennek alapján a kötelezettségvállalás lehetséges összegéről; a Jogi és Koordinációs Főosztály képviselője pedig felelős a döntéshozatali eljárás szabályszerű – jelen utasításban meghatározott, továbbá a vonatkozó jogszabályoknak megfelelő – lefolytatásáért.

9. A LÜB üléseiről minden esetben emlékeztető készül, amely tartalmazza a jelenlévők nevét, a kérelmek rövid ismertetését és a döntésre vonatkozó javaslatokat. Az emlékeztetőt – legkésőbb az ülés megtartásától számított 3 munkanapon belül – meg kell küldeni a gazdálkodásért felelős állami vezetőnek.
10. A kérelmek elbírálásánál az igénylő lakáskörülményeit, lakásigényének mértékét, szociális helyzetét és családi körülményeit, valamint munkájáról a munkáltatói jogkör gyakorlójának véleményét kell figyelembe venni.

III. AZ EGYES LAKÁSCÉLÚ MUNKÁLTATÓI TÁMOGATÁSOK

1. Lakásbérleti támogatás

1.1. A minisztérium lakásbérleti támogatásban részesítheti azt a határozott, vagy határozatlan időtartamú jogviszonyban álló munkatársat
a)3 akinek a minisztériumnál legalább hat hónapja fennáll a jogviszonya, vagy egyébként – áthelyezés esetén – hat hónapos folyamatos közszolgálati jogviszonnyal rendelkezik, továbbá az a köztisztviselő, aki a közszolgálati jogviszony létesítését megelőzően a minisztériumnál ösztöndíjas foglalkoztatott jogviszonyban állt és az ösztöndíjas jogviszonya és a közszolgálati jogviszonyának időtartama együttesen eléri a hat hónapot,
b) állandó lakóhelye Budapest közigazgatási határán kívül van, és lakóhelyétől a munkahelye napi munkába járással nehezen, vagy egyáltalán nem érhető el, továbbá
c) aki – vagy akinek házastársa, élettársa, szülője – Budapest közigazgatási határán belül lakástulajdonnal nem rendelkezik, vagy
d) nem bérlője önkormányzati bérlakásnak, illetve a III. 2. pontban meghatározott szolgálati lakásnak.

1.2. Az 1.1. pontban foglalt feltételek együttes fennállása esetén a munkatárs akkor részesíthető lakásbérleti támogatásban, ha érvényes lakásbérleti vagy albérleti szerződés alapján lakik Budapesten.

1.3. A lakásbérleti támogatás mértéke legfeljebb a rezsiköltségek nélkül számított bérleti díj 50%-ának megfelelő összeg, amely azonban nem haladhatja meg az illetményalap 80%-ának megfelelő összeget.

1.4. A lakásbérleti támogatás iránti kérelmet az 1. számú melléklet szerinti formanyomtatványon lehet benyújtani. A kérelemhez csatolni kell
a) az érvényes – két tanú aláírásával ellátott vagy ügyvéd által ellenjegyzett – lakásbérleti vagy albérleti szerződés egy példányát,
b) a kérelmező lakó – és tartózkodási helyét igazoló okmány (személyi igazolvány vagy lakcímkártya) másolatát, valamint
c) a bérleti díj megfizetését igazoló bizonylatot (csekkfeladóvevény másolata, átvételi elismervény, átutalási megbízás másolata stb.)

1.5. A lakásbérleti támogatás határozott időre – határozott idejű bérleti szerződés, vagy határozott időtartamú jogviszony esetén annak időtartamát nem meghaladóan –, állapítható meg. A munkatárs a támogatási idő leteltével újabb lakásbérleti támogatás iránti kérelmet terjeszthet elő. A lakásbérleti támogatás mértékének változtatásával kapcsolatos kérelmet – amennyiben az éppen folyósított támogatás összege nem éri el a jelen utasítás alapján maximálisan adható támogatás mértékét – a támogatás időtartama alatt bármikor előterjeszthet.

1.6. A lakásbérleti támogatást a Költségvetési és Kontrolling Főosztály a havi illetmény számfejtésével együtt folyósítja. A lakásbérleti támogatás a mindenkor hatályos személyi jövedelemadóról szóló törvény szerint adózik.

1.7. A munkatárs a bérleti jogviszony megszűnését haladéktalanul köteles a LÜB elnökének bejelenteni, mely a lakásbérleti támogatás folyósításának automatikus megszűnését vonja maga után.

1.8. Lakásbérleti támogatás nem illeti meg a munkatársat
a) a felmentési, illetve munkáltatói rendes felmondási időnek a munkavégzési kötelezettség alóli mentesítés;
b) 30 napon túli, bármilyen jogcímen igénybe vett fizetés nélküli szabadság;
c) 30 napon túli egyéb távollét (pl. külföldi ösztöndíj, nemzeti szakértőként történő foglalkoztatás, határozott idejű áthelyezés)
idejére.

1.9. A munkatárs köteles bejelenteni a LÜB elnökének az 1.8. pontban foglaltak bármelyikének bekövetkezését, mely az a) pontban foglalt feltétel esetén a támogatás folyósításának megszűnését, míg a b) és c) pontokban foglalt esetekben a lakásbérleti támogatás folyósításának felfüggesztését vonja maga után.

1.10.4 A támogatásban részesülő munkatárs köteles a bérleti díjak megfizetését – kimutatással és a bérbeadó által aláírt átvételi elismervénnyel – igazolni a LÜB felé minden évben december 5-ig. Amennyiben a munkatárs a bérleti díj megfizetését nem igazolja, a részére nyújtott támogatást köteles visszafizetni. A bérleti díj megfizetésének igazolása banki átutalási megbízással is lehetséges.

2. Szolgálati lakás
(a minisztérium tulajdonában lévő lakások igénybevétele)

2.1. A minisztérium a Budapest XI. kerületi Külkereskedelmi Otthonházban (Hegyalja út 176–178.) kettő garzonlakással, illetve a Budapest XIII. kerületi Tatai úti társasházban (Fáy u. 93., Szent László u. 83.) két kétszobás lakással (a továbbiakban együtt: szolgálati lakások) rendelkezik.

2.2. A szolgálati lakások azt a célt szolgálják, hogy a munkatársaknak – akik valamilyen körülmény folytán lakáshelyzetüket átmenetileg nem tudják megoldani – kultúrált lakáskörülményeket biztosítson.

2.3. A szolgálati lakások igénybevételére a LÜB, a szolgálati lakások megüresedése esetén, pályázati felhívást tesz közzé a minisztérium belső tájékoztatójában (intranet, illetve kör-e-mail a minisztériumi levelezőrendszeren keresztül), amelyre az igénylő munkatársnak a 2. számú mellékletben szereplő formanyomtatványon pályázatot kell benyújtania. A pályázatban tájékoztatást kell adni a pályázó jelenlegi lakáskörülményeiről, családi állapotáról, illetve arról, hogy milyen körülmény miatt indokolt számára a szolgálati lakás igénybevétele.

2.4. Szolgálati lakás igénybevételére pályázhat az a határozatlan jogviszonyban álló munkatárs
a)5 akinek a minisztériumnál legalább hat hónapja fennáll a jogviszonya, vagy egyébként – áthelyezés esetén – hat hónapos folyamatos közszolgálati jogviszonnyal rendelkezik, továbbá az a köztisztviselő, aki a közszolgálati jogviszony létesítését megelőzően a minisztériumnál ösztöndíjas foglalkoztatott jogviszonyban állt és az ösztöndíjas jogviszonya és a közszolgálati jogviszonyának időtartama együttesen eléri a hat hónapot, és
b) lakáshelyzete, szociális körülményei folytán arra rászorul.

2.5. A 2.3. pont szerinti pályázathoz a munkatársnak csatolnia kell
a) a lakó- és tartózkodási helyet igazoló személyi igazolvány, illetve lakcímkártya másolatát,
b) a munkáltatói jogkört gyakorló vezető véleményét, valamint
c) a rászorultságot igazoló egyéb okiratokat (pl. házastárs jövedelem igazolása, eltartott gyermekek anyakönyvi kivonatának másolata stb.).

2.6. A lakások igénybevételére egy évre szóló bérleti szerződéssel kerülhet sor, amely egy alkalommal legfeljebb egy évvel meghosszabbítható.. A bérleti szerződés megkötéséről, valamint a szerződésből eredő jogok és kötelezettségek végrehajtásáról a Központi Szolgáltatási Főigazgatóság GKM Szolgáltatási Osztálya (továbbiakban: KSZF) gondoskodik. Az egyéves időszak lejártával a bérleti szerződés meghosszabbítása nem automatikus, a bérlőnek – a 2.3.–2.5. pontban meghatározottak szerint – újra kell pályáznia a szolgálati lakásra. Amennyiben a pályázók között a bérlő bizonyul a LÜB döntése alapján a legrászorultabbnak, a szerződés egy évvel történő meghosszabbítása iránt a Humánigazgatási Főosztály intézkedik.

2.7. A LÜB a döntés-előkészítés során – a rangsorolás céljából – az alábbi szempontokat értékeli: a minisztériumnál töltött jogviszony időtartama, életkor, jövedelem, jelenlegi lakáskörülmények, a munkáltatói jogkör gyakorlójának véleménye. A LÜB – több pályázó esetén – előnyben részesíti a fiatalokat, a többgyermekes munkatársakat és az alacsony jövedelemmel rendelkezőket.

2.8. A bérlő a bérleti díjon felül a KSZF-nek köteles megtéríteni a közüzemi szolgáltatások (villany, gáz, víz stb.) díjait is. A bérleti díj összege a társasházak közgyűléseinek határozatai függvényében módosulhat.

2.9. Amennyiben a bérlő munkatárs minisztériumnál fennálló jogviszonya bármilyen jogcímen megszűnik, legkésőbb az utolsó munkában töltött napon köteles kiköltözni a lakásból. Ettől későbbi időpontban – legkésőbb a munkatárs jogviszonya megszűnésének napján – történő kiköltözés csak kérelemre, különösen méltányolandó körülmények fennállása esetén engedélyezhető.

3. Lakáscélú munkáltatói kölcsön

3.1. A lakáscélú munkáltatói kölcsön nyújtásának feltételei

3.1.1. A minisztérium a munkatársai lakáshoz jutását és lakáskörülményeinek javítását kamatmentes lakáscélú munkáltatói kölcsönnel (a továbbiakban: lakáscélú kölcsön) támogatja.

3.1.2. A munkatárs részére lakáscélú kölcsön – a lakáscélú számla vezetésével megbízott hitelintézet (a továbbiakban: hitelintézet) útján – az alábbi célokra nyújtható:
a) lakásvásárlás,
b) lakásépítés,
c) lakás-korszerűsítés,
d) lakásbővítés,
e) az a)–d) pontban meghatározott célokra hitelintézettől felvett hitel egészének vagy részének visszafizetése.

3.1.3. Lakáscélú kölcsönben részesíthető – a 3.1.2. pontban meghatározott célokra – az a határozatlan időtartamú jogviszonyban álló munkatárs, aki az alábbi feltételeknek megfelel:
a)6 akinek a minisztériumnál legalább egy éve fennáll a jogviszonya, vagy egyébként – áthelyezés esetén – egyéves folyamatos közszolgálati jogviszonnyal rendelkezik, továbbá az a köztisztviselő, aki a közszolgálati jogviszony létesítését megelőzően a minisztériumnál ösztöndíjas foglalkoztatott jogviszonyban állt és az ösztöndíjas jogviszonya és a közszolgálati jogviszonyának időtartama együttesen eléri az egy évet,
b) a lakásigénye méltányolható, azaz:
– a lakáscélú kölcsön felhasználásával vásárolt, épített, bővített, korszerűsített lakás nagysága nem haladja meg a lakáscélú állami támogatásokról szóló hatályos jogszabály szerinti méltányolható lakásigény mértékét, és
– a lakás telekárat nem tartalmazó építési költsége (vételi ára) az ugyanolyan szobaszámú lakásoknak a regionális fejlesztésért és felzárkóztatásért felelős tárca nélküli miniszter által a Magyar Közlönyben közzétett építési átlagköltségét nem haladja meg;
c) a lakáscélú kölcsön felhasználásával a saját lakáshelyzetét rendezi (a vásárolni, építeni, bővíteni, korszerűsíteni kívánt lakás legalább 50%-os arányban a tulajdonában áll, illetve kerül);
d) hozzájárul ahhoz, hogy a lakáscélú kölcsön visszafizetésének biztosítására az építeni, vásárolni, bővíteni, korszerűsíteni kívánt ingatlanra a minisztérium javára a kölcsön visszafizetésének teljesítéséig az ingatlan-nyilvántartásba jelzálogjog, valamint lakásvásárlás esetén elidegenítési és terhelési tilalom kerüljön bejegyzésre;
e) vállalja, hogy a minisztériumnál fennálló jogviszonyát a lakáscélú kölcsön visszafizetéséig fenntartja;
f) a lakás építéséhez, megvásárlásához, bővítéséhez, korszerűsítéséhez – a teljes vételárhoz, építési/korszerűsítési költséghez viszonyítva – legalább 20% önerővel rendelkezik;
g) kérelméhez csatolja a 3.5.2. pontban meghatározott mellékleteket.
3.1.4. A 3.1.2. e) pont szerinti célra nyújtott munkáltatói kölcsön esetén a 3.1.3. f) pont szerinti önerő akként értelmezendő, hogy a munkáltatói kölcsön jelzálogjog biztosítékául szolgáló ingatlan a forgalmi értékéhez képest legalább 20%-ban tehermentes legyen.

3.1.5. Annak a munkatársnak a lakásépítése, vásárlása támogatható, akinek magának, házastársának, élettársának és kiskorú gyermekének, valamint a vele együttköltöző családtagjainak lakástulajdona nincs, illetőleg a meglévőt az újabb lakás szerzése érdekében értékesíti.

3.1.6. A munkatárs lakásának korszerűsítése, bővítése akkor támogatható, ha saját magának, házastársának, élettársának és kiskorú gyermekének, valamint a vele együttköltöző családtagjainak a korszerűsíteni, bővíteni kívánt lakásán kívül más lakástulajdona nincs.

3.1.7. A 3.1.5.–3.1.6. pontokban foglaltaktól eltérően támogatást vehet igénybe az is, akinek magának, házastársának, élettársának és kiskorú gyermekének, valamint a vele együttköltöző családtagjainak
a) együttesen legfeljebb 50%-os tulajdoni hányada van egy olyan lakásban, amely tulajdonközösség megszüntetése vagy öröklés útján került a tulajdonukba, vagy
b) a tulajdonában lévő lakása lebontását a települési önkormányzat jegyzője elrendelte vagy engedélyezte, vagy
c) haszonélvezettel terhelt lakás tulajdonjogát öröklés vagy ajándékozás útján szerezte meg és a haszonélvező a lakásban lakik.

3.1.8. Nem nyújtható lakáscélú kölcsön
a) annak, aki a kölcsönkérelemben szándékosan valótlan adatot, tényt közöl, vagy valamely jelentős tényt, körülményt elhallgat;
b) nem lakás céljára szolgáló épület, helyiség (pl. hétvégi ház, nyaraló, garázs) vásárlásához, építéséhez, bővítéséhez, korszerűsítéséhez;
c) telek vásárlásához;
d) vásárláshoz az adásvételi szerződés teljesítését (a vételár teljes kiegyenlítését) követően;
e) építéshez, bővítéshez a használatbavételi engedély kiadását követően;
f) korszerűsítéshez – amennyiben az szükséges – az üzembe helyezéshez szükséges hatósági engedély kiadását követően;
g) ha az a személyi jövedelemadóról szóló, az elbíráláskor hatályos jogszabályban meghatározott adómentességet biztosító feltételektől eltér;
h) annak, aki ellen fegyelmi vagy büntetőeljárás van folyamatban, illetve aki fegyelmi büntetés hatálya alatt áll;
i) annak a munkatársnak, akinek a jogviszonya megszüntetése folyamatban van [jogviszonya megszüntetéséről megállapodott, felmentését (munkáltatói felmondását) átvette, illetőleg lemondását (munkavállalói felmondását) benyújtotta, az áthelyezésére irányuló kérelem megérkezett stb.].
3.1.9. A 3.1.8. d)–f) pontjai nem vonatkoznak arra az esetre, ha a munkatárs a munkáltatói kölcsönt a 3.1.2. e) pontjában meghatározott célból kéri.

3.1.10. A munkatárs a minisztériumtól egyszerre csak egy jogcímen részesülhet lakáscélú kölcsönben. Újabb támogatási kérelem akkor terjeszthető elő, ha a munkatárs a korábbi kölcsönét teljes egészében visszafizette.

3.1.11. A munkatárs korábbi munkahelyétől kapott lakáscélú kölcsön csak az e utasításban foglaltaknak megfelelő feltételekkel és mértékkel vállalható át.

3.2. A lakáscélú kölcsön mértéke és visszafizetésének határideje

3.2.1. A lakáscélú kölcsön maximális mértéke
a)7 3 000 000 Ft lakásvásárlás és -építés,
b)8 1 500 000 Ft bővítés és korszerűsítés,
c) hitelintézettől felvett kölcsön egészének vagy részének visszafizetésére igényelt kölcsön esetén – a hitelintézettől felvett kölcsön felhasználási céljától függően – az a)–b) pontokban meghatározott összeg.

3.2.2. A lakáscélú kölcsön összege nem haladhatja meg a teljes vételárat, építési/bővítési/korszerűsítési költséget, valamint a hitelintézettől felvett kölcsöntartozás még fennálló részét.

3.2.3. A lakáscélú kölcsön visszafizetésének határideje (futamidő) legfeljebb 15 év lehet, és azt – a munkatárs kérelmét figyelembe véve – úgy kell megállapítani, hogy a munkatárs számára a törlesztő részletek kifizetése aránytalan terhet ne jelentsen.

3.2.4. A 3.2.1.–3.2.3. pontokban meghatározottaktól magasabb összegű lakáscélú kölcsön, illetve hosszabb futamidő csak kivételes méltánylást érdemlő körülmények fennállása esetén engedélyezhető.

3.2.5. A 3.2.3.–3.2.4. pontokban meghatározottakon túlmenően a futamidő megállapításánál figyelembe kell venni
a) a munkatársra irányadó nyugdíjkorhatárt, de
b) legfeljebb a munkatárs 70. életévének betöltéséig terjedhet.

3.2.6. A lakáscélú kölcsön visszafizetésének kezdő időpontja a hitelintézettel történő megállapodás megkötését követő hónap első napja.

3.3. A kölcsönszerződés tartalma, megszűnése,
a szerződés biztosítékai

3.3.1. A kölcsönszerződés minden esetben tartalmazza
a) a kölcsön célját és összegét;
b) a kölcsön visszafizetésének határidejét (futamidőt) és feltételeit;
c) a kölcsön késedelmes visszafizetése esetére irányadó eljárást;
d) a munkatárs kötelezettségvállalását, hogy a minisztériumnál fennálló jogviszonyát a kölcsön folyósításától számított, a szerződésben megállapított – legfeljebb a futamidővel azonos – időtartamig nem szünteti meg, illetve e kötelezettség megszegésének jogkövetkezményeit;
e) a kölcsön fedezeteként szolgáló ingatlanra a minisztérium jelzálogjogának (lakásvásárlás esetén az elidegenítési és terhelési tilalom) bejegyzésére vonatkozó jogosultságok biztosítására utaló rendelkezést.

3.3.2. A munkatárs köteles viselni a lakáscélú kölcsön hitelintézeti kezelésének költségeit.

3.3.3.9 A kölcsön visszafizetésének biztosítására minden esetben jelzálogjogot, továbbá lakásvásárlás esetén elidegenítési és terhelési tilalmat kell bejegyeztetni a kölcsönnel érintett (vásárolni, építeni, bővíteni, korszerűsíteni kívánt) ingatlanra, amelyhez a kölcsönvevő munkatársnak, illetve az ingatlan esetleges további tulajdonosainak írásbeli hozzájáruló nyilatkozatot kell tenni. A munkatárs köteles viselni a munkáltatói kölcsön biztosítékaként a minisztérium részére bejegyzendő jelzálogjog földhivatali bejegyzéséhez, visszafizetés esetén a jelzálogjog törléséhez, valamint az esetleges jelzálogjog másik ingatlanra történő átterheléséhez szükséges ingatlan-nyilvántartási igazgatási szolgáltatási díj költségét.

3.3.4. Amennyiben a kölcsön fedezetéül szolgáló ingatlan közös tulajdonban áll, a tulajdonostársat adóstársként kell az ügyletbe bevonni.

3.3.5. Amennyiben a LÜB megítélése szerint a kölcsönnel érintett ingatlan nem nyújt kellő fedezetet, a kölcsön folyósításához további biztosítékot [készfizető kezes(ek) állítása, másik ingatlanfedezet felajánlása] határozhat meg feltételként.

3.3.6. Ha a kölcsöntámogatásban részesített munkatárs a törlesztési kötelezettségét – a hitelintézet tájékoztatása szerint – késedelmesen teljesíti, a késedelem idejére a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény 301. § (1) bekezdése szerinti késedelmikamat-fizetési kötelezettség terheli.

3.3.7. A kölcsönszerződést a minisztérium azonnali hatállyal felmondja, ha a kölcsönben részesült munkatárs
a) a lakáscélú kölcsön iránti kérelmében szándékosan valótlan adatot közölt vagy valamely tényt, körülményt elhallgatott és ennek eredményeként jogtalan előnyre tett szert;
b) a lakáscélú kölcsön visszafizetésére vonatkozó megállapodást a hitelintézettel a munkáltatói kölcsön átutalásától számított hat hónapon belül nem kötötte meg és ennek okát nem igazolta;
c) a lakáscélú kölcsönt jogosulatlanul nem a hitelcélnak megfelelően használja, illetve használta fel;
d) részletfizetési kötelezettségének az erre vonatkozó írásbeli felszólítás ellenére – legalább három hónapon át – nem tett eleget;
e) a minisztériumnál fennálló jogviszonya – a 3.3.8. pontban foglaltak kivételével – a kölcsönszerződésben vállalt határidő előtt megszűnik;
f) más súlyos szerződésszegést követett el.
3.3.8. Nem kell felmondani a kölcsönszerződést, és a munkáltatói kölcsönt a munkatárs változatlan feltételekkel fizetheti vissza, ha
a) közszolgálati jogviszonya felmentéssel
– a Ktv. 17. § (1) bekezdése, valamint a (2) bekezdésének a), b) és e) pontja szerinti okból, a szakmai alkalmatlanság esetét kivéve,
– a Ktv. 17. § (2) bekezdésének c) pontja szerinti okból, felajánlható munkakör hiányában, illetve
b) munkaviszonya rendes felmondással
– a munkáltató működésével összefüggő ok,
– nyugdíjazására tekintettel,
– egészségi, fizikai (nem szakmai) okra alapozott alkalmatlanság [Mt. 89. § (3) bekezdése] miatt, valamint
c) jogviszonya a prémiumévek programban történő részvétel, illetőleg különleges foglalkoztatási állományba helyezés esetén az erre vonatkozó külön törvényben meghatározott módon
d) a 104/2003. (VII. 18.) Korm. rendelet alapján tartós külszolgálat céljából történő határozott időre szóló áthelyezéssel
szűnt meg.

3.3.9. A kölcsönszerződés felmondása esetén a fennálló kölcsöntartozás egy összegben válik esedékessé, melyet a munkatárs 30 napon belül köteles visszafizetni.

3.3.10. A munkatárs írásbeli kérelmére, a jogviszony közös megegyezéssel, lemondással, vagy végleges áthelyezéssel történő megszűnése esetén, amennyiben a munkatárs
– a felvett munkáltatói kölcsönből eredő fizetési kötelezettségét a jogviszony megszűnésének időpontjáig minden esetben pontosan teljesítette és
– a jogviszony megszűnésének időpontjában a munkáltatói kölcsön 50%-át már visszafizette,
abban az esetben a LÜB javaslatára a gazdálkodásért felelős állami vezető a kölcsönszerződés futamidő-felezéssel történő módosítását engedélyezheti.

3.3.11. A munkatárs írásbeli kérelmére különös méltánylást igénylő esetekben, a LÜB javaslatára a gazdálkodásért felelős állami vezető a 3. 3. 7.–3. 3.10. pontokban foglaltaktól eltérő visszafizetési feltételeket is engedélyezhet.

3.3.12. Amennyiben a munkatárs jogviszonya halála miatt szűnt meg, a túlélő házastárssal vagy az örökösökkel lehetőség szerint az elhunyt munkatárssal megkötött szerződés szerinti tartalommal kell a visszafizetésben megállapodni. Kivételesen, a házastárs vagy örökös kérelmére – méltányolható okból – a kabinetfőnök engedélyezheti a kedvezőbb feltételekkel történő visszafizetést, vagy – a személyi jövedelemadóról szóló törvényben meghatározott feltételekkel és mértékig – a kölcsön, illetve annak egy része vissza nem térítendő támogatássá történő átminősítését. A fennálló kölcsöntartozás visszafizetésére a házastárssal vagy örökössel megállapodást kell kötni.
3.3.13. Ha a lakáscélú kölcsöntámogatásban részesített munkatárs minisztériumnál fennálló jogviszonya megszűnik, az új munkáltatója – külön megállapodás alapján – a még ki nem egyenlített teljes kölcsöntartozást átvállalhatja.

3.3.14. A munkáltatói kölcsön az állammal szemben fennálló tartozásnak minősül, ezért – jogszabályi tilalom miatt – nem engedhető el, ide nem értve a 3.3.12. pont szerinti átminősítést vissza nem térítendő támogatássá.

3.4. A lakáscélú kölcsönnel terhelt ingatlan elidegenítése, a jelzálogjog átjegyzése, további jelzálogjog bejegyzése

3.4.1. A minisztérium jelzálogjogával terhelt ingatlant csak a minisztérium hozzájárulásával lehet elidegeníteni.

3.4.2. Az ingatlan elidegenítéséhez a hozzájárulás akkor adható meg, ha:
a) a lakáscélú kölcsönben részesített munkatárs vállalja, hogy a még fennálló kölcsöntartozást egy összegben visszafizeti, vagy
b) a kölcsönnel támogatott lakását a tulajdonába kerülő másik lakásra úgy cseréli el, illetőleg adásvételi (csere-) szerződéssel vagy építéssel tulajdonába kerülő újabb lakást úgy szerez, hogy a jelzálogjog a másik lakásra átjegyezhető.

3.4.3. A 3.4.2. pont a) alpontja esetén a kérelemhez csatolni kell a hitelintézet igazolását a kölcsön visszafizetéséről. Ebben az esetben a LÜB elnöke soron kívül megadhatja a hozzájárulást az elidegenítéshez.

3.4.4. A 3.4.2. pont b) alpontja esetén az elidegenítés és jelzálogjog átjegyzése iránti kérelemhez csatolni kell:
a) a vonatkozó adásvételi szerződéseket,
b) a jelzálogjoggal megterhelni kívánt ingatlanra vonatkozó tulajdoni lap 30 napnál nem régebbi, hiteles másolatát.

3.4.5. Az ingatlan elidegenítéséhez a hozzájárulás kivételesen akkor is megadható, ha a minisztérium javára fennálló jelzálogjog a munkatárs által felajánlott másik ingatlanra átjegyezhető, és a felajánlott ingatlan a LÜB megítélése szerint kellő fedezetet nyújt.

3.4.6. A 3.4.5. pontban meghatározott esetben a munkatársnak csatolnia kell a felajánlott ingatlan
a) tulajdoni lapjának 30 napnál nem régebbi, hiteles másolatát,
b) hivatalos értékbecslését,
c) tulajdonosának hozzájáruló nyilatkozatát a jelzálogjog bejegyzéséhez, ha az ingatlan nem, vagy nem kizárólagosan a munkatárs tulajdonában áll.

3.4.7. A minisztérium jelzálogjogával terhelt ingatlanra – a minisztériumot megelőző ranghelyen történő – további jelzálogjog bejegyzését a LÜB javaslata alapján a gazdálkodásért felelős állami vezető engedélyezheti.
3.4.8. Az elidegenítés engedélyezése, és a jelzálogjog átjegyzése, további jelzálogjog bejegyzése iránti kérelmek elbírálásával kapcsolatos eljárásra egyebekben a lakáscélú kölcsön nyújtására vonatkozó rendelkezéseket kell megfelelően alkalmazni.

3.5. A lakáscélú kölcsön nyújtásával kapcsolatos
eljárási szabályok

3.5.1. A munkatárs a lakáscélú kölcsön iránti kérelmet a 2. számú melléklet szerinti igénylőlapon nyújthatja be.

3.5.2. A kérelemhez csatolni kell:
a) lakásvásárlás esetén az eladóval kötött adásvételi (csere-) szerződést vagy előszerződést. A(z) (elő)szerződés a vételár megfizetésére vonatkozó pontjának tartalmaznia kell a minisztériumtól felvenni kívánt munkáltatói kölcsön összegét;
b) önkormányzati tulajdonban álló lakás megvásárlása esetén az önkormányzat ajánlatát a lakás értékesítésére, és az adásvételi szerződést vagy előszerződést;
c) lakásépítés, lakásbővítés esetén a kérelmező munkatárs nevére szóló jogerős építési engedélyt, műszaki dokumentációt és költségvetést;
d) lakás-korszerűsítés esetén annak költségvetését, és amennyiben az a kivitelezéshez szükséges, a korszerűsítésre vonatkozó terveket és hatósági engedélyeket;
e) hitelintézettől felvett kölcsön visszafizetésére igényelt kölcsön esetén – a felhasználási céltól függően – az a)–d) pontokban foglaltakat, valamint a hitelintézettel kötött hitelszerződés másolatát;
f) valamennyi esetben a vásárolni, építeni, bővíteni, korszerűsíteni kívánt ingatlan tulajdoni lapjának 30 napnál nem régebbi, hiteles másolatát.

3.5.3. Az igénylő a kölcsönkérelemben és a mellékleteiben az általa közölt adatok valódiságáért polgári jogi felelősséggel tartozik. Az igénylő a kérelem benyújtása után köteles bejelenteni minden olyan változást, amely a támogatásra való igényjogosultságot érinti. Ennek elmulasztása a kérelem elutasítását vonhatja maga után.

3.5.4. A LÜB, vagy annak képviselője, illetve szakértője az objektív elbírálás érdekében a kölcsönigénylés feltételeinek meglétét szükség szerint a helyszínen is vizsgálhatja.

3.5.5. Az igénylő a kérelem elbírálása során egyéb iratok becsatolására, illetve bemutatására is kötelezhető.

3.5.6. A kölcsönkérelmet a munkatárs munkáltatói jogkör gyakorlójának javaslatával kell felterjeszteni.

3.5.7. A kölcsönkérelmek elbírálásánál előnyben részesülnek:
a) az önálló lakással még nem rendelkező, első lakáshoz jutó,
b) a rossz körülmények között lakó (különösen bontásra ítélt vagy szükséglakásban élő stb.) munkatársak,
c) a saját háztartásukban kettő vagy több gyermek ellátásáról gondoskodó nagycsaládosok,
d) a gyermeküket egyedül nevelő szülők,
e) a fiatal házasok,
f) a minisztériumnál több éve jogviszonyban állók.

3.5.8. A lakáscélú kölcsön iránti kérelmeket a LÜB megvizsgálja, és jogszerűségük, valamint a rendelkezésre álló pénzügyi fedezet függvényében, a 3.5.6. pontban foglaltak figyelembevételével tesz javaslatot a gazdálkodásért felelős állami vezetőnek
a) a kölcsön megadására, vagy elutasítására;
b) a támogatás mértékére és a visszafizetés határidejére;
c) a támogatás megadásának általánostól eltérő speciális kikötéseire.

3.5.9. A kölcsönkérelem elbírálásáról – a LÜB javaslata alapján – a gazdálkodásért felelős állami vezető dönt. A Humánigazgatási Főosztály értesíti a kérelmezőt, valamint a Költségvetési és Kontrolling Főosztályt a döntés eredményéről.

3.5.10. Amennyiben a kölcsön biztosítékaként szolgáló ingatlanon elidegenítési és terhelési tilalom áll fenn, a munkatárs köteles beszerezni a minisztérium javára történő jelzálog bejegyzéséhez szükséges hozzájáruló nyilatkozatot, és viselni az ezzel járó költségeket.

3.5.11. A kölcsönszerződés megkötéséről, a minisztérium javára a jelzálogjog bejegyeztetéséről (a kölcsönszerződés megszűnése esetén a törléséről), a megkötött kölcsönszerződés alapján a kölcsönösszeg – hitelintézet útján történő – átutalásáról a Költségvetési és Kontrolling Főosztály intézkedik.

3.6. Eljárás jelzálogjog törlése esetén

3.6.1. A lakáscélú kölcsönnel kapcsolatos jelzálogjog törlésére akkor van lehetőség, ha a munkatárs a kölcsönt teljes egészében visszafizette. A munkatársnak a Humánigazgatási Főosztály részére meg kell küldenie a hitelintézet által kiállított, a teljes hitelösszeg visszafizetését igazoló okiratot. A jelzálogjog törléséhez szükséges nyilatkozat kiállításáról a Költségvetési és Kontrolling Főosztály intézkedik.

IV. AZ ÁLLAMI KÉSZFIZETŐ KEZESSÉGVÁLLALÁSHOZ KAPCSOLÓDÓ ELJÁRÁSI SZABÁLYOK

1. A köztisztviselő, ügykezelő (a továbbiakban együtt: köztisztviselő) lakás építéséhez, vásárlásához hitelintézettől történő – a lakáscélú állami támogatásokról szóló jogszabály szerint kamattámogatott – kölcsöne igénylése esetén a Ktv. 49/I. §-ának (1) bekezdése szerinti állami készfizető kezességvállaláshoz szükséges munkáltatói igazolást a 3. a) számú melléklet szerinti nyomtatványon kérheti a Humánigazgatási Főosztályon.

2. Ha az állami készfizető kezesség vállalásának – a Ktv. 49/I. § (2) bekezdésének a)–d) pontjaiban foglalt – feltételei teljesülnek, a Humánigazgatási Főosztály elkészíti az igazolást, amelyet a főosztály vezetője – a gazdálkodásért felelős állami vezető által átruházott hatáskörében – ír alá.

3. Az aláírt munkáltatói igazolást a Humánigazgatási Főosztály adja át a köztisztviselőnek, egyidejűleg rendelkezésére bocsátja a 3. b) számú melléklet szerinti tájékoztatót, valamint a 3. c) számú melléklet szerinti bejelentő lapot.

4. A köztisztviselő a hitelszerződés megkötését követő öt munkanapon belül – a 3. c) számú melléklet kitöltésével – köteles bejelenteni a Humánigazgatási Főosztálynak
a) a hitelszerződést kötő hitelintézet nevét, címét;
b) az állami kezességvállalással biztosított hitel nagyságát;
c) a hitel lejártának időpontját.

5. A 4. pontban felsorolt adatokban bekövetkezett változásokról a köztisztviselő köteles a Humánigazgatási Főosztályt haladéktalanul írásban értesíteni.

V. HATÁLYBA LÉPTETŐ ÉS ÁTMENETI RENDELKEZÉSEK

1. Az utasítás a közzétételét követő napon lép hatályba, amelynek rendelkezéseit a hatálybalépésének napján folyamatban lévő lakáscélú munkáltatói támogatás iránti kérelmek, valamint a hatályban lévő bérleti szerződések tekintetében is megfelelően alkalmazni kell.

Budapest, 2009. április 10.

Bajnai Gordon s. k.,
nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter

1. számú melléklet a 11/2009. (IV. 22.) NFGM utasításhoz


KÉRELEM
LAKÁSBÉRLETI TÁMOGATÁS IRÁNT

Kérelmező neve:


Munkaköre:


Szervezeti egység:


Minisztériumnál fennálló jogviszony

kezdete:

határozatlan
határozott: ………………-ig

Lakóhelye:


Korábban részesült-e lakásbérleti támogatásban?

Nem
Igen, időtartama: ……………………………………………

Tartózkodási helye:


Havi nettó jövedelme:


Bérleti szerződés időtartama:


bérleti díj (rezsiköltség nélkül):


Részletes indokok (szociális, anyagi körülmények stb.):

Csatolt mellékletek*:


* A kérelemhez csatolandó:

1. a lakásbérleti vagy albérleti szerződés eredeti példánya (két tanú aláírásával, vagy ügyvédi ellenjegyzéssel);

2. a kérelmező lakcímét igazoló okmány (személyi igazolvány vagy lakcímkártya) másolata;

3. a bérleti díj megfizetését igazoló bizonylat (csekk-feladóvevény másolata, átvételi elismervény, átutalási megbízás másolata stb.)


Ezúton nyilatkozom, hogy én (vagy házastársam, élettársam) Budapesten lakástulajdonnal nem rendelkezem, illetve nem vagyok bérlője önkormányzati bérlakásnak, vagy a minisztérium tulajdonában álló szolgálati lakásnak.

Budapest, ………………………………
……………………………………
munkatárs


Munkáltatói jogkör gyakorlójának javaslata:





……………………………………
munkáltatói jogkör gyakorlója


A kérelmet a Humánigazgatási Főosztályon kell – a LÜB elnökének címezve – benyújtani.

2. számú melléklet a 11/2009. (IV. 22.) NFGM utasításhoz


PÁLYÁZAT
SZOLGÁLATI LAKÁSRA


Pályázó neve:


Munkaköre:


Szervezeti egység:


Minisztériumnál fennálló jogviszony

kezdete:

határozatlan
határozott: ………………-ig

Lakóhelye:

 

Tartózkodási helye:

 

Megpályázott lakás megjelölése:

 

Havi nettó jövedelme:

 

Családi állapot:


Jelenlegi lakáskörülménye:


Részletes indokok (szociális, anyagi körülmények stb.):

Csatolt mellékletek*:


* A kérelemhez csatolandó:

– a lakó- és tartózkodási helyet igazoló személyi igazolvány, illetve lakcímkártya másolatát,

– a munkáltatói jogkört gyakorló vezető véleményét, valamint

– a rászorultságot igazoló egyéb okiratokat (pl. házastárs jövedelemigazolása, eltartott gyermekek anyakönyvi kivonatának másolata stb.).




Budapest, ………………………………
……………………………………
munkatárs


Munkáltatói jogkör gyakorlójának javaslata:





……………………………………
munkáltatói jogkör gyakorlója


A kérelmet a Humánigazgatási Főosztályon kell – a LÜB elnökének címezve – benyújtani.

3. számú melléklet a 11/2009. (IV. 22.) NFGM utasításhoz


KÉRELEM
lakáscélú munkáltatói kölcsön iránt


1. A kérelmező

1.1. neve:    
1.2. beosztása/munkaköre:     
1.3. besorolása:     
1.4. szervezeti egység:     
1.5. minisztériumnál fennálló közszolgálati jogviszonyának (munkaviszonyának) kezdete:     
1.6. Jogviszonya:     határozatlan    határozott
1.7. havi bruttó illetménye (munkabére) :     
1.8. havi illetményét (munkabérét) terhelő tartozások:     
1.9. születésének helye, időpontja:     
1.10. lakóhelye:     
1.11. tartózkodási helye:     
1.12. családi állapota:     


2. A kérelmező házastársának/adóstársának

2.1. neve:     
2.2. leánykori neve:     
2.3. munkahelye:     
2.4. beosztása:     
2.5. havi bruttó munkabére:     
2.6. születésének helye, időpontja:     
2.7. lakóhelye:     
2.8. tartózkodási helye:     


3. A kölcsön felhasználásának célja: (megfelelő aláhúzandó)

1. lakásvásárlás

2. lakásépítés

3. lakásbővítés

4. lakás-korszerűsítés

5. banki hitel (rész)visszafizetése


4. A kérelmező jelenlegi lakása, lakáskörülményei:

4.1. jogi jellege (a megfelelő rész aláhúzandó): társasházi lakás (öröklakás), családi ház, önkormányzati bérlakás,

  bérlakás, szolgálati lakás, szükséglakás*, egyéb: ……………………………

4.2. mérete:    …………… m2

4.3. szobaszáma:    ………………

4.4. komfortfokozata (a megfelelő rész aláhúzandó): összkomfortos, komfortos, félkomfortos, komfort nélküli

4.5. a lakáshasználat jogcíme: tulajdonos (társtulajdonos), bérlő, bérlőtárs, albérlő, családtag, eltartó, egyéb

4.6. a kérelmezővel együtt lakó személyek:

neve:
…………………………………………
…………………………………………
…………………………………………
…………………………………………

rokonsági foka:
…………………………………………
…………………………………………
…………………………………………
…………………………………………

születési éve:
………………
………………
………………
………………


4.7. A kérelmezővel együtt költöző személyek:

neve:
………………………………
………………………………
………………………………
………………………………

rokonsági foka:
………………………………
………………………………
………………………………
………………………………

életkora
……………
……………
……………
……………

lakáshasználat jogcíme:
………………………………
………………………………
………………………………
………………………………



5. A megvásárolni, építeni, bővíteni, korszerűsíteni kívánt lakás (hitelkiváltással érintett ingatlan)

5.1. címe:     ………………………………………………………………………

5.2. mérete:    …………………………… m2

    szobaszám:     …………………

    komfortfokozat:    ……………………………

5.3. vételár/építés, bővítés, korszerűsítés költsége/hitel összege:    ……………………………… Ft

5.4. az igényelt munkáltatói kölcsön összege:    ……………………………… Ft

5.5. az előtakarékosság (önerő) összege:    ……………………………… Ft

5.6. más forrásból származó kölcsön összege:    ……………………………… Ft

5.7. kérelmezett futamidő:    …………………………………

5.8. a beköltözés tervezett időpontja:    …………………………………



6. A kérelmezőnek (adóstársának) van-e egy éven túli lejáratú tartozása (bank, egyéb):

igen    ………………………… Ft összegű,
nem    lejáratának időpontja: ………………………………
    kölcsönadó: …………………………………………


7. A kérelmező korábban részesült-e munkáltatói kölcsönben:

igen    ………………… évben,
    ………………… Ft összegben,
nem    …………………………………………… munkáltatónál, a fennálló
    tartozás ……………… Ft,
    lejáratának időpontja: …………………………………


8. A kérelmező/adóstársa/kiskorú gyermeke/együtt lakó/együtt költöző családtagja tulajdonában álló egyéb ingatlanok (telek, lakóingatlan, garázs, hétvégi ház, üdülő stb):






9. A kérelem egyéb indokai:






Kötelezettséget vállalok arra, hogy – amennyiben lakástámogatási kölcsönben részesülők – magamra nézve kötelezően elfogadom a lakáscélú támogatásokról szóló utasításban foglaltakat.

Kijelentem, hogy a kérelemben közölt adatok a valóságnak megfelelnek és tudomásul veszem, hogy a személyi, családi, vagyoni körülményeimben a kérelem benyújtása után bekövetkezett változásokat köteles vagyok bejelenteni.


Budapest, …… év ………………… hó …… nap

    ……………………………………    ……………………………………
    kérelmező aláírása    adóstárs aláírása



A munkáltatói jogkör gyakorlójának javaslata:





    ……………………………………
    munkáltatói jogkör gyakorlója

3/a. számú melléklet a 11/2009. (IV. 22.) NFGM utasításhoz


KÉRELEM*
munkáltatói igazolás kiállítása iránt
állami kezességvállalással biztosított lakáscélú hiteligényléshez


Alulírott      .(név)

     (szervezeti egység)

ezúton kérem a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény (Ktv.) 49/I. § (3) bekezdésében meghatározott munkáltatói igazolás kiállítását.


Tudomásul veszem, hogy a Ktv. 49/I. § (5) bekezdése alapján köteles vagyok írásban bejelenteni a Humánigazgatási Főosztályon a hitelszerződés megkötését követő 5 munkanapon belül
a) a hitelszerződést kötő hitelintézet nevét, címét,
b) az állami kezességvállalással biztosított hitel összegét,
c) a hitel lejártának időpontját.


Tudomásul veszem, hogy a fenti adatokban bekövetkező változásokról köteles vagyok haladéktalanul tájékoztatni a Humánigazgatási Főosztályt.



Budapest, 200… év ……………… hó …… nap




……………………………………………
(köztisztviselő)

3/b. számú melléklet a 11/2009. (IV. 22.) NFGM utasításhoz


TÁJÉKOZTATÓ
a Ktv. 49/I. §-a szerinti állami készfizető kezességvállalásról

A köztisztviselő kötelezettségei a munkáltatóval szemben:

1. A köztisztviselő a hitelszerződés megkötését követő öt munkanapon belül köteles bejelenteni a Humánigazgatási Főosztályon
a) a hitelszerződést kötő pénzintézet nevét, címét;
b) az állami kezességvállalással biztosított hitel nagyságát;
c) a hitel lejártának időpontját.

2. A fenti adatokban bekövetkezett változásokról a köztisztviselő haladéktalanul köteles írásban tájékoztatni a Humánigazgatási Főosztályt.

Eljárás a közszolgálati jogviszony megszűnése esetén:

1. Amennyiben a köztisztviselő közszolgálati jogviszonya
– törvény erejénél fogva,
– hivatalvesztés fegyelmi büntetéssel,
– közös megegyezéssel,
– lemondással
szűnik meg, a még fennálló állami kezesség után a központi költségvetés javára – a hitelintézet útján – egyszeri kezességvállalási díjat kell fizetnie.

A kezességvállalási díj mértéke a kezességgel biztosított kötelezettség összegének 2%-a.

2. A közszolgálati jogviszony fentiek szerinti megszűnéséről 8 napon belül a minisztérium értesíti az illetékes hitelintézetet, amely megállapítja a köztisztviselő által fizetendő kezességvállalási díjat.

3. A köztisztviselőnek a megállapított kezességvállalási díjat a hitelintézeti értesítés kézhezvételétől számított 30 napon belül kell megfizetnie a hitelintézet részére. Ha a köztisztviselő e kötelezettségének nem tesz eleget, úgy a hitelintézet erről, valamint a köztisztviselő adatairól 8 napon belül értesíti az APEH-et.

4. Amennyiben az állam a készfizető kezességvállalás alapján a köztisztviselő helyett a kezességvállalással biztosított – a hitelintézetnek meg nem térülő – összeget kifizette, illetve az egyszeri kezességvállalás megfizetését a köztisztviselő elmulasztotta, akkor a köztisztviselő ezen tartozásai a magyar állammal szembeni köztartozásnak minősülnek, amelyeket az APEH adók módjára hajt be.

Humánigazgatási Főosztály

3/c. számú melléklet a 11/2009. (IV. 22.) NFGM utasításhoz


BEJELENTÉS*
az állami kezességvállalással biztosított
lakáscélú hitelintézeti kölcsön adatairól

Alulírott      (név)
     (szervezeti egység) a köztisztviselők
jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény (Ktv.) 49/I. § (5) bekezdésében foglaltak szerinti bejelentési kötelezettségemnek a következő adatok megadásával teszek eleget:



a) A hitelszerződést kötő hitelintézet
neve:     
címe:     

b) Az állami kezességvállalással biztosított hitel nagysága:
     Ft.

c) A hitel lejártának időpontja:
     év      hónap      nap



Tudomásul veszem, hogy a fenti adatokban bekövetkezett változásokról köteles vagyok haladéktalanul írásban tájékoztatni a Humánigazgatási Főosztályt.


Budapest,      év     hónap      nap


    
köztisztviselő
1

Az utasítást a 3/2011. (I. 14.) NGM utasítás 17. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte 2011. január 15. napjával. Alkalmazására lásd e hatályon kívül helyező utasítás 17. § (1) bekezdését.

2

Az utasítás hatálybalépésekor: 38 650 Ft.

3

A III.1.1. pont a) alpontja a 16/2010. (IV. 28.) NFGM utasítás 1. pontjával megállapított szöveg.

4

A III.1.10. pont a 16/2010. (IV. 28.) NFGM utasítás 2. pontjával megállapított szöveg.

5

A III.2.4. pont a) alpontja a 16/2010. (IV. 28.) NFGM utasítás 3. pontjával megállapított szöveg.

6

A III.3.1.3. pont a) alpontja a 16/2010. (IV. 28.) NFGM utasítás 4. pontjával megállapított szöveg.

7

A III.3.2.1. pont a) alpontja a 16/2010. (IV. 28.) NFGM utasítás 5. pontjával megállapított szöveg.

8

A III.3.2.1. pont b) alpontja a 16/2010. (IV. 28.) NFGM utasítás 5. pontjával megállapított szöveg.

9

A III.3.3.3. pontja a 16/2010. (IV. 28.) NFGM utasítás 6. pontjával megállapított szöveg.

*

Benyújtandó a Humánigazgatási Főosztályon.

*

A hitelszerződés megkötését követő öt munkanapon belül kötelező a Humánigazgatási Főosztályon leadni!

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére