• Tartalom

9001/2008. (SK 1.) KSH közlemény

9001/2008. (SK 1.) KSH közlemény

a területi számjelrendszerről1

2010.10.05.

A statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény 6. § (1) bekezdés f) pontjában foglalt felhatalmazás alapján a területi számjelrendszert és annak alkalmazását az alábbiak szerint határozom meg:

A területi számjelrendszer az egységes statisztikai számjelrendszer része, és az ország településeinek egyedi azonosítására, valamint statisztikai szempontok szerinti csoportosítására szolgál.

A területi számjelrendszer a települések
nevét és
területi számjelét
tartalmazza. A települések
- neve megegyezik a „Magyar Köztársaság helynévkönyve” kiadványban szereplő névvel;
- területi számjele két részből áll:
= a településazonosító törzsszámból és
= csoportképző ismérvek kódjaiból, amelyek a következők:
a megyét,
a főváros kerületeit,
a település jogállását,
a megyeszékhelyet,
a jogállás 2005-öt,
a kistérséget,
a régiót,
a statisztikai nagyrégiót,
az agglomerációt,
a körjegyzőséget,
a mezőgazdasági tájkörzetet,
a borvidéket,
a vállalkozási övezetet,
az idegenforgalmi régiót,
az üdülőkörzetet,
a világörökségi helyszínt,
a nemzeti parkot,
a gyógyturizmust és
a NUTS szintet
jelölő kód.

A településazonosító törzsszámot és a csoportképző ismérvek nómenklatúráját, valamint az egyes települések területi számjelét jelen közlemény 1., illetve 2. számú melléklete tartalmazza.

Ezen közleményben foglaltakat először a 2008. évre vonatkozóan kell alkalmazni a statisztikai adatgyűjtés, adatfeldolgozás, adatszolgáltatás során a települések meghatározására.

Ezzel egyidejűleg a területi számjelrendszerről szóló 9001/2004. (SK 1.), 9002/2004. (SK 3.), 9003/2004. (SK 4.), 9003/2005. (SK 4.), 9004/2005. (SK 4.), 9002/2006. (SK 2.), 9003/2006. (SK 2.), 9001/2007. (SK 3.), 9004/2007. (SK 5.) sz. KSH közlemények érvényüket vesztik.

1. számú melléklet a 9001/2008. (SK 1.) KSH közleményhez2


KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL


TERÜLETI SZÁMJELRENDSZER, 2008

BUDAPEST, 2008

1.1. Területi számjelrendszer

A területi számjelrendszer az államigazgatási területi egységek nevét és számjelét tartalmazza a 2008. január 1-jei állapotnak megfelelő államigazgatási területi beosztás szerint.

1.2. Területi számjel

A területi számjel két részből áll:
– településazonosító törzsszám (1–5. pozíció),
– csoportképző ismérvek sorozata (6–57. pozíció).

 

Fejezet

Pozíció

Megnevezés

 

 

 

 

 

1.2.1.

1–5

A településazonosító törzsszám,

 

 

 

ebből az 5. a CDV-szám

 

1.2.2.

6–11

A területi jelzőszám:

 

 

 

 

 

1.2.2.1.

 

6–7

A megyekód

 

1.2.2.2.

 

8–9

A főváros kerületeinek kódja

 

1.2.2.3.

 

10

A település jogállásának kódja

 

1.2.2.4.

 

11

A megyeszékhely kódja

 

 

 

 

 

1.2.3

12–13

A jogállás 2005 kódja

 

 

 

 

 

1.2.4.

14–18

A kistérség kódja

 

 

 

 

 

1.2.5.

19

A régiókód

 

1.2.6.

20

A statisztikai nagyrégió kódja

 

1.2.7.

21–25

Az agglomeráció kódja

 

1.2.8.

26–31

A körjegyzőség kódja

 

 

 

 

 

Fejezet

Pozíció

Megnevezés

 

 

 

 

 

1.2.9.

32–34

A mezőgazdasági tájkörzet kódja

 

 

 

 

 

1.2.10.

35–36

A borvidék kódja

 

 

 

 

 

1.2.11.

37–38

A vállalkozási övezet kódja

 

 

 

 

 

1.2.12.

39–40

Az idegenforgalmi régió kódja

 

 

 

 

 

1.2.13.

41–42

Az üdülőkörzet kódja

 

 

 

 

 

1.2.14.

43–44

A világörökségi helyszín kódja

 

 

 

 

 

1.2.15.

45–46

A nemzeti park kódja

 

 

 

 

 

1.2.16.

47–50

A gyógyturizmus kódja

 

 

 

 

 

1.2.17.

51–57

A NUTS-kód

 

 

 

 

 

1.2.18.

 

A Szőlő termőtáj ’09 és a Borvidék ’09 kódja


A szőlő termőtáj a szőlőtermesztésre ökológiailag alkalmas területek – elsősorban a borvidékek és bortermőhelyek – statisztikai kezelésére alkalmas földrajzi egység. A kód kialakítása a szőlőterületek statisztikai felméréseiről szóló, a Tanács 357/79/EGK rendelete (1979. február 5.) alapján történt.

A borok eredetvédelmi szabályairól szóló 97/2004. (VI. 3.) FVM rendelet alapján alakították ki a borvidék kódját. A 2004. évi XVIII. törvény alapján a borvidék az a termőhely, amely több település közigazgatási területére kiterjedően hasonló éghajlati, domborzati, talajtani adottságokkal, jellemző fajta-összetételű művelésű ültetvényekkel, szőlő- és bortermelési hagyományokkal rendelkezik, és amelyről sajátos jellegű borok származnak. Borvidékbe olyan település sorolható, amelynek a szőlő termőhelyi kataszterében nyilvántartott területe a település mezőgazdaságilag hasznosított területének 7%-át eléri, vagy – a miniszter mérlegelése alapján – olyan település vagy településrész, amelyen hagyományosan borfeldolgozással foglalkozó adóraktár működik.

1.2.1. A településazonosító törzsszám

A településazonosító törzsszám a település egyedi meghatározására szolgáló sorszám jellegű, tartalom nélküli egyedi azonosító, amely a település alakulásától megszűnéséig változatlan és a település megszűnése után sem használható fel más település azonosítására. A településazonosító törzsszám 5 jegyből áll, ebből 4 azonosítja a települést, 1 pedig az ún. CDV-szám, amely az automatikus számítógépes ellenőrzést szolgálja.

A Központi Statisztikai Hivatal valamennyi településenkénti adatgyűjtésében és településenként tárolt adatállományában 1981. január 1-jétől az egységes településazonosító törzsszám azonosítja az ország településeit és a főváros kerületeit. Bizonyos, településekhez nem köthető, de statisztikai megfigyelés tárgyát képező események számbavétele céljából Budapest kerületre nem bontható, a megyék településre nem bontható, az ország területre nem bontható és országhatáron kívüli tevékenység adatai megnevezéssel fiktív területi egységeket képeztünk. Ezek csoportképző ismérvei helyén – a megyekód kivételével – 9-es értékek szerepelnek.

A törzsszám az egyes csoportképző ismérvek változásától függetlenül egyértelműen azonosítja a települést.

A törzsszám karbantartási rendje:
–    Ha települést (településeket) városhoz csatolnak, akkor az egyesítéssel megszűnő települések törzsszáma megszűnik és a megnövekedett területű várost a város eredeti törzsszáma azonosítja.

–    Ha két vagy több települést egyesítenek oly módon, hogy az új település neve megegyezik valamely korábbi település nevével, akkor a továbbélő helynév eredeti törzsszáma azonosítja az új települést, a többi település törzsszáma megszűnik.

–    Ha két vagy több települést egyesítenek oly módon, hogy az új település új településnevet vesz fel (pl. Gyoma + Endrőd = Gyomaendrőd), az új település új törzsszámot kap és az egyesülő települések eredeti törzsszáma megszűnik.

–    Ha egy településrészt önálló településsé szerveznek, az új település új törzsszámot kap, a település, amelyből az új település kivált, törzsszámát megtartja.

–    Ha egy település szétválik és belőle több önálló települést szerveznek, akkor több eset lehetséges:

= ha az egyik új település neve megegyezik a szétváló település nevével, akkor az megtartja a szétváló település törzsszámát,
= korábbi településegyesítés megszüntetése esetén, ha az egyik új település területileg azonos az egyesítés előtti egyik önálló településsel és új neve azonos az egyesítés előttivel, akkor eredeti törzsszámát visszakapja,
= minden egyéb esetben az új települések új törzsszámot kapnak és a szétváló település törzsszáma megszűnik,
= ha egy település (bármely oknál fogva) megszűnik, településazonosító törzsszámát az aktuális állományból kivesszük és többé más település azonosítására nem használjuk.

A törzsszám használata:
A településazonosító törzsszámhoz bármelyik csoportképző ismérv kódszáma gépi úton hozzárendelhető és a kívánt csoportosítás elvégezhető. A csoportképző ismérveknek tehát nem kell szerepelniük az alapbizonylaton. A csoportképző ismérvek közül az általánosan használtakat a területi számjelrendszer adatbázisa tartalmazza. A csoportképző ismérvek nómenklatúráit a kötet 2. fejezete tartalmazza.

A területi számjel és ezen belül a településazonosító törzsszám használatát a 9002/1990. (SK 3.) sz. KSH-közlemény írta elő.

1.2.2. A területi jelzőszám

A területi jelzőszám az alábbi négy részből áll:
– a megyekód,
– a főváros kerületeinek kódja,
– a település jogállásának kódja és
– a megyeszékhely kódja.

1.2.2.1. A megyekód

A megyekód – a területi jelzőszám első két számjegye – Budapest főváros és a megyék meghatározására szolgál.
A megyekód az egységes statisztikai számjel negyedik eleme [9001/2002. (SK.3.)].

1.2.2.2. A főváros kerületeinek kódja

A főváros kerületei kód – a területi jelzőszám harmadik és negyedik számjegye – a főváros kerületeinek a meghatározására szolgál.

1.2.2.3. A település jogállásának kódja

A település jogállása kód – a területi jelzőszám ötödik számjegye – a településnek a területi közigazgatási rendszerben elfoglalt helyét fejezi ki.

1.2.2.4. A megyeszékhely kódja

A megyeszékhely kód – a területi jelzőszám hatodik számjegye – a megyeszékhelyeket különbözteti meg.

1.2.3. A jogállás 2005 kódja

A jogállás 2005 kód a település jogállása kódnak a nagyközségek szerepeltetésével bővített kétpozíciós rendszere.
Nagyközségi címet használhatják azon községek képviselő-testületei, amelyek a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény hatálybalépésekor nagyközségi tanácsok voltak, továbbá azok, amelyek területén legalább ötezer lakos él.

1.2.4. A kistérség kódja

A kistérség kódja az egész ország területét lefedő (nem közigazgatási) rendszer kódja, amely a települések közötti valós munka-, lakóhelyi, közlekedési, középfokú ellátási (oktatás, egészségügy, kereskedelem) stb. kapcsolatokon alapul. A statisztikai kistérségi rendszerben a települések kapcsolataik révén egy vagy több központi településhez vonzódnak. A 138 egységből álló statisztikai kistérségi rendszert 1994. január 1-jével léptette életbe a KSH, amelyet 1997. augusztus 1-jén alakított át 150 kistérségből álló rendszerré. Ezután a kistérségi rendszer a 244/2003. (XII. 18.) Korm. rendelet alapján 2004. január 1-jei hatállyal 168 kistérséget tartalmazott. A jelenlegi kistérségi rendszer a 2007. évi CVII. törvény alapján – 2007. szeptember 25-ével – 174 kistérséget tartalmaz.

1.2.5. A régiókód

Az Országgyűlés 35/1998. (III. 20.) OGY határozata az országos területfejlesztési koncepcióról meghatározta az ország tervezési-statisztikai régióinak rendszerét, melyet egypozíciós kód fejezi ki.

1.2.6. A statisztikai nagyrégió kódja

A statisztikai célú területi egységek nómenklatúrájának (NUTS) létrehozásáról szóló 2003. május 26-i, az Európai Parlament és a Tanács 1059/2003/EK rendelete előírásai szerint alakították ki Magyarországon a NUTS 1 szintet.

1.2.7. Az agglomeráció kódja

Az agglomeráció kódja az ország területén már kialakult agglomerációkra, az agglomerálódás valamely stádiumában lévő agglomerálódó térségekre, illetve a kevésbé szorosan összefonódó településegyüttesekre utaló információ. 2003. augusztus 1-jétől 21 nagyvárosi településegyüttes létezik. A Budapesti Agglomerációhoz tartozó települések felsorolását a 2005. évi LXIV. törvény tartalmazza.

A négypozíciós kód 1. pozíciója az agglomeráció típusát fejezi ki, a 2–3. pozíció azonosítja az adott agglomerációt, a 4. pozíció egy adott agglomeráción belül különbözteti meg
– az agglomeráció központját,
– az agglomeráció társközpontjait,
– az agglomeráció egyéb településeit.

1.2.8. A körjegyzőség kódja

A körjegyzőség kódja a kis népességű (általában ezer fő alatti), megyén belül egymással határos községek igazgatási feladatainak ellátására létesített körjegyzőségeket jelzi. Ezernél több, de kétezernél kevesebb lakosú község is részt vehet a körjegyzőségben. A körjegyzőségek jegyzékének lezárása 2007. január 1-jével történt.

A körjegyzőségeket, a hozzájuk tartozó településeket a ÖTM Önkormányzati főosztályán – a közigazgatási hivatalok jelentései és a települési önkormányzatok adatszolgáltatása alapján – nyilvántartott adatok felhasználásával állapítottuk meg és jelöltük kiadványunkban.

1.2.9. A mezőgazdasági tájkörzet kódja

A mezőgazdasági tájkörzetek a természeti adottságok, döntően a föld termőképessége alapján körülhatárolt, e szempontok szerint viszonylag homogén, összefüggő területi egységek. A tájkörzetrendszer lefedi az ország egész területét, azaz minden település része egy tájkörzetnek.

A kialakított rendszer háromszintű. A legalsó szintet a mikrokörzetek képezik, amelyek megyén belül kialakított területi egységek. A körzethatár még abban az esetben sem lépi át a megye határát, ha ezzel a talajadottság szempontjából homogén területet vág ketté. A mezoszintet olyan körzetbeosztás képezi, amely már nincs tekintettel a megyehatárokra, hanem elsősorban a talajadottságokat veszi figyelembe és az ebből a szempontból homogén területeket tekinti tájkörzetnek. Ezek a mezokörzetek vagy egybeesnek egy mikrokörzettel vagy két vagy több szomszédos megye egy-egy részterületéből, azaz mikrokörzetéből tevődnek össze. A legfelső szintet a makrokörzetek alkotják, amelyek több mezokörzetből felépülő, nagyobb területi egységei az országnak. Méretüket tekintve esetenként több megye területére is kiterjednek. Az ország területén 9 makrokörzet, 36 mezokörzet és 82 mikrokörzet van.
A települések mezőgazdasági tájkörzetbe való tartozását hárompoziciós kód fejezi ki.

Az 1. pozíció a makrokörzet kódja (egyszerű sorszám 1-től 9-ig).
A 2. pozíció a mezokörzet sorszáma a makrokörzeten belül.
A 3. pozíció a mikrokörzet sorszáma a megyén belül.

1.2.10. A borvidék kódja

A borok eredetvédelmi szabályairól szóló 97/2004. (VI. 3.) FVM rendelet alapján alakítottuk ki a borvidék kódját. A 2004. évi XVIII. törvény alapján a borvidék az a termőhely, amely több település közigazgatási területére kiterjedően hasonló éghajlati, dombozati, talajtani adottságokkal, jellemző fajtaösszetételű, művelésű ültetvényekkel, szőlő- és bortermelési hagyományokkal rendelkezik és amelyről sajátos jellegű borok származnak. Borvidékbe olyan település sorolható, amelynek a szőlő termőhelyi kataszterében nyilvántartott területe a település mezőgazdaságilag hasznosított területének 7%-át eléri vagy – a miniszter mérlegelése alapján – olyan település vagy településrész, amelyen hagyományosan borfeldolgozással foglalkozó adóraktár működik.
A települések borvidékbe való sorolását 2 pozíciós kód fejezi ki.

1.2.11. A vállalkozási övezet kódja

A területfejlesztésről és területrendezésről szóló 1996. évi XXI. törvényben kapott felhatalmazás, illetve a vállalkozási övezetek létrehozásának és működésének szabályairól szóló 189/1996. (XII. 17.) Korm. rendelet szerint a kormány vállalkozási övezeteket jelölt ki. Az 5–7/1999. (I. 18.) kormányrendeletekben rögzített vállalkozási övezetek száma 2008. január 1-jei hatállyal 3. A települések vállalkozási övezetekbe való sorolását kétpozíciós kód fejezi ki.

1.2.12. Az idegenforgalmi régió kódja

A Regionális Idegenforgalmi Bizottságok, valamint azok munkaszervezeteinek feladatairól szóló 28/1998. (V. 13.) IKIM rendelet melléklete alapján megállapított 9 idegenforgalmi régió és illetékességi területük, valamint a Balaton kiemelt üdülőkörzet területrendezési tervének elfogadásáról és a Balaton területrendezési szabályzat megállapításáról szóló 2000. évi CXII. törvény alapján kialakított egypozíciós kódrendszer.

1.2.13. Az üdülőkörzet kódja

Az üdülőkörzet kódja a települések kiemelt üdülőkörzetekbe sorolására nyújt információkat két pozícióban. A Balaton kiemelt üdülőkörzet esetén a besorolás a Balaton kiemelt üdülőkörzet területrendezési tervének elfogadásáról és a Balaton területrendezési szabályzat megállapításáról szóló 2000. évi CXII. törvény alapján történt. A többi kiemelt üdülőkörzet esetében az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztériummal történt egyeztetés alapján a Területi Számjelrendszer, 2004 besorolása az irányadó.

1.2.14. A világörökségi helyszín kódja

A világörökségi helyszín kód az UNESCO Világörökség Bizottsága által jóváhagyott helyszíneket tartalmazza a 2008. január 1-jei állapot szerint.

1.2.15. A nemzeti park kódja

A települések besorolása a 1850/1972 OtvH, 1800/1974 OtvH, 18/1976 OtvH határozat, 7/1984. (XII. 29.) OKTH, 2/1991. (II. 9.) KTM, 7/1996. (IV. 17.) KTM, 3/1997. (I. 8.) KTM 31/1997. (IX. 23.) KTM, 34/1997. (XI. 20.) KTM, 4/2002. (II. 27.) KöM rendeletek alapján történt.

1.2.16. A gyógyturizmus kódja

A gyógyturizmus kódja kombináltan tartalmazza a minősített gyógyhelyeket, valamint a gyógyfürdővel, gyógyvízzel, gyógyiszappal, gyógybarlanggal, gyógyszállóval, illetve gyógygázfürdővel rendelkező településeket. Minősített gyógyhellyel rendelkező település minden olyan helység, amely az országos törzskönyvi nyilvántartásban szerepel. A gyógyvizekkel, gyógyiszapokkal való ellátottság tényét a 74/1999. (XII. 25.) EüM rendelet, a gyógybarlangok helyszíneit az országos törzskönyvi nyilvántartás tartalmazza. Gyógyfürdő minősítésűek az országos, körzeti, illetve helyi besorolású minősített gyógyfürdők.

1.2.17. A NUTS-kód

A nemzetközi adatszolgáltatások biztosításához az Eurostat NUTS- rendszerének (Nomenclature des Unités Territoriales Statistiques) megfelelő kód is beépítésre került a területi számjelbe.
Az Alkotmányban rögzített állami területbeosztás képezi az alapvető közigazgatási területi statisztikai nómenklatúra alapjait. Ez a következők szerint feleltethető meg az EU NUTS-rendszerének:
A statisztikai célú területi egységek nómenklatúrájának (NUTS) létrehozásáról szóló 2003. május 26-i, az Európai Parlament és a Tanács 1059/2003/EK rendelete előírásai határozta meg a NUTS 1 szintet hazánkban, mely 2004. május 1-jétől érvényes. Az Országgyűlés által is elfogadott NUTS 2 szintű területi beosztás, a tervezési-statisztikai régiók rendszere 1998. március 20-tól van érvényben Magyarországon. A NUTS 3 szintnek a megyék és a főváros felel meg. A LAU 1 szint (kistérségi) a 2007. évi CVII. törvény alapján került lehatárolásra. A LAU 2 szint azonos a településekkel. A területi számjelben hétpozíciós kódot alkalmazunk, melyben a statisztikai kistérségek szintjéig azonosítjuk a településeket.

1.2.18. A Szőlő termőtáj ’09 és a Borvidék ’09 kódja

A szőlő termőtáj a szőlőtermesztésre ökológiailag alkalmas területek – elsősorban a borvidékek és bortermőhelyek – statisztikai kezelésére alkalmas földrajzi egység. A kód kialakítása a szőlőterületek statisztikai felméréseiről szóló, a Tanács 357/79/EGK rendelete (1979. február 5.) alapján történt.

A borok eredetvédelmi szabályairól szóló 97/2004. (VI. 3.) FVM rendelet alapján alakították ki a borvidék kódját. A 2004. évi XVIII. törvény alapján a borvidék az a termőhely, amely több település közigazgatási területére kiterjedően hasonló éghajlati, domborzati, talajtani adottságokkal, jellemző fajta-összetételű művelésű ültetvényekkel, szőlő- és bortermelési hagyományokkal rendelkezik, és amelyről sajátos jellegű borok származnak. Borvidékbe olyan település sorolható, amelynek a szőlő termőhelyi kataszterében nyilvántartott területe a település mezőgazdaságilag hasznosított területének 7%-át eléri, vagy – a miniszter mérlegelése alapján – olyan település vagy településrész, amelyen hagyományosan borfeldolgozással foglalkozó adóraktár működik.

1.3. A változások közzététele

Az államigazgatási területi egységek körében, illetőleg a területi jelzőszámban bekövetkező változásokat a Központi Statisztikai Hivatal a Statisztikai Közlönyben teszi közzé.

1.4. Kapcsolat a STAR-katalógusokkal

A településeket és az azokat csoportosító ismérveket leíró nómenklatúrák elemeit a statisztikai adatbázisrendszer (STAR) is használja. A STAR-nómenklatúrák azonosítói a 2. fejezet megfelelő címei alatt szerepelnek.


2.

A TERÜLETI SZÁMJELRENDSZERBEN ALKALMAZOTT NÓMENKLATÚRÁK

2.1. A megyekód (1.2.2.1.) nómenklatúrája (STAR T03)

Budapest

01

Baranya megye

02

Bács-Kiskun megye

03

Békés megye

04

Borsod-Abaúj-Zemplén megye

05

Csongrád megye

06

Fejér megye

07

Győr-Moson-Sopron megye

08

Hajdú-Bihar megye

09

Heves megye

10

Komárom-Esztergom megye

11

Nógrád megye

12

Pest megye

13

Somogy megye

14

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

15

Jász-Nagykun-Szolnok megye

16

Tolna megye

17

Vas megye

18

Veszprém megye

19

Zala megye

20

Országhatáron kívüli tevékenység

21

Az ország területre nem bontható adatai

22


2.2. A főváros kerületei kódjának (1.2.2.2.) nómenklatúrája (STAR T37)

Budapest

I.

kerület

 

 

01

Budapest

II.

kerület

 

 

02

Budapest

III.

kerület

 

 

03

Budapest

IV.

kerület

 

 

04

Budapest

V.

kerület

 

 

05

Budapest

VI.

kerület

 

 

06

Budapest

VII.

kerület

 

 

07

Budapest

VIII.

kerület

 

 

08

Budapest

IX.

kerület

 

 

09

Budapest

X.

kerület

 

 

10

Budapest

XI.

kerület

 

 

11

Budapest

XII.

kerület

 

 

12

Budapest

XIII.

kerület

 

 

13

Budapest

XIV.

kerület

 

 

14

Budapest

XV.

kerület

 

 

15

Budapest

XVI.

kerület

 

 

16

Budapest

XVII.

kerület

 

 

17

Budapest

XVIII.

kerület

 

 

18

Budapest

XIX.

kerület

 

 

19

Budapest

XX.

kerület

 

 

20

Budapest

XXI.

kerület

 

 

21

Budapest

XXII.

kerület

 

 

22

Budapest

XXIII.

kerület

 

 

23

Valamennyi település kódja (Budapesté is)

00

Nem település

(fiktív területi egység)

99


2.3. A település jogállása kódjának (1.2.2.3.) nómenklatúrája (STAR T38)

Főváros

1

Megyei jogú város

2

Város

3

Község

4

Nem település (kerület, fiktív területi egység)

9


2.4. A megyeszékhely kódjának (1.2.2.4.) nómenklatúrája (STAR T39)

Megyeszékhely

1

Nem megyeszékhely

2

Nem település (kerület, fiktív területi egység)

9


2.5. A jogállás 2005 kódja (1.2.3.) nómenklatúrája (STAR T156)

Főváros

10

Megyei jogú város

20

Város

30

Nagyközség

41

Község

42

Nem település (kerület, fiktív területi egység)

90


2.6. A kistérség kódjának (1.2.4.) nómenklatúrája

2.6.1. A kistérség kódja (STAR T157)

Budapest

3101

Komlói

3201

Mohácsi

3202

Sásdi

3203

Sellyei

3204

Siklósi

3205

Szigetvári

3206

Pécsi

3207

Pécsváradi

3208

Szentlőrinci

3209

Bajai

3301

Bácsalmási

3302

Kalocsai

3303

Kecskeméti

3304

Kiskőrösi

3305

Kiskunfélegyházai

3306

Kiskunhalasi

3307

Kiskunmajsai

3308

Kunszentmiklósi

3309

Jánoshalmai

3310

Békéscsabai

3401

Mezőkovácsházai

3402

Orosházai

3403

Sarkadi

3404

Szarvasi

3405

Szeghalomi

3406

Békési

3407

Gyulai

3408

Miskolci

3501

Edelényi

3502

Encsi

3503

Kazincbarcikai

3504

Mezőkövesdi

3505

Ózdi

3506

Sárospataki

3507

Sátoraljaújhelyi

3508

Szerencsi

3509

Szikszói

3510

Tiszaújvárosi

3511

Abaúj–Hegyközi

3512

Bodrogközi

3513

Mezőcsáti

3514

Tokaji

3515

Csongrádi

3601

Hódmezővásárhelyi

3602

Kisteleki

3603

Makói

3604

Mórahalomi

3605

Szegedi

3606

Szentesi

3607

Bicskei

3701

Dunaújvárosi

3702

Enyingi

3703

Gárdonyi

3704

Móri

3705

Sárbogárdi

3706

Székesfehérvári

3707

Abai

3708

Adonyi

3709

Ercsi

3710

Csornai

3801

Győri

3802

Kapuvár-Beledi

3803

Mosonmagyaróvári

3804

Sopron–Fertődi

3805

Téti

3806

Pannonhalmai

3807

Balmazújvárosi

3901

Berettyóújfalui

3902

Debreceni

3903

Hajdúböszörményi

3904

Hajdúszoboszlói

3905

Polgári

3906

Püspökladányi

3907

Derecske–Létavértesi

3908

Hajdúhadházi

3909

Egri

4001

Hevesi

4002

Füzesabonyi

4003

Gyöngyösi

4004

Hatvani

4005

Pétervásárai

4006

Bélapátfalvai

4007

Dorogi

4101

Esztergomi

4102

Kisbéri

4103

Komáromi

4104

Oroszlányi

4105

Tatai

4106

Tatabányai

4107

Balassagyarmati

4201

Bátonyterenyei

4202

Pásztói

4203

Rétsági

4204

Salgótarjáni

4205

Szécsényi

4206

Aszódi

4301

Ceglédi

4302

Dabasi

4303

Gödöllői

4304

Monori

4305

Nagykátai

4306

Ráckevei

4307

Szobi

4308

Váci

4309

Budaörsi

4310

Dunakeszi

4311

Gyáli

4312

Pilisvörösvári

4313

Szentendrei

4314

Veresegyházi

4315

Érdi

4316

Barcsi

4401

Csurgói

4402

Fonyódi

4403

Kaposvári

4404

Lengyeltóti

4405

Marcali

4406

Nagyatádi

4407

Siófoki

4408

Tabi

4409

Balatonföldvári

4410

Kadarkúti

4411

Baktalórántházai

4501

Csengeri

4502

Fehérgyarmati

4503

Kisvárdai

4504

Mátészalkai

4505

Nagykállói

4506

Nyírbátori

4507

Nyíregyházai

4508

Tiszavasvári

4509

Vásárosnaményi

4510

Ibrány–Nagyhalászi

4511

Záhonyi

4512

Jászberényi

4601

Karcagi

4602

Kunszentmártoni

4603

Szolnoki

4604

Tiszafüredi

4605

Törökszentmiklósi

4606

Mezőtúri

4607

Bonyhádi

4701

Dombóvári

4702

Paksi

4703

Szekszárdi

4704

Tamási

4705

Celldömölki

4801

Csepregi

4802

Körmendi

4803

Kőszegi

4804

Őriszentpéteri

4805

Sárvári

4806

Szentgotthárdi

4807

Szombathelyi

4808

Vasvári

4809

Ajkai

4901

Balatonalmádi

4902

Balatonfüredi

4903

Pápai

4904

Sümegi

4905

Tapolcai

4906

Várpalotai

4907

Veszprémi

4908

Zirci

4909

Keszthelyi

5001

Lenti

5002

Letenyei

5003

Nagykanizsai

5004

Zalaegerszegi

5005

Zalaszentgróti

5006

Hévízi

5007

Pacsai

5008

Zalakarosi

5009

Nem település (fiktív területi egység)

9999


2.6.2. A kistérségi székhely kódja (STAR T159)

Nem székhelytelepülés

0

Székhelytelepülés

1

Nem település (kerület, fiktív területi egység)

9


2.7. A régió kódjának (1.2.5.) nómenklatúrája (STAR T50)

A tervezési-statisztikai régiók és a hozzájuk tartozó megyék (főváros)

Közép-Magyarország (Budapest, Pest)

1

Közép-Dunántúl (Fejér, Komárom-Esztergom, Veszprém)

2

Nyugat-Dunántúl (Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala)

3

Dél-Dunántúl (Baranya, Somogy, Tolna)

4

Észak-Magyarország (Borsod-Abaúj-Zemplén,

 

Heves, Nógrád)

5

Észak-Alföld (Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok,

 

Szabolcs-Szatmár-Bereg)

6

Dél-Alföld (Bács-Kiskun, Békés, Csongrád)

7


2.8. A statisztikai nagyrégió kódjának (1.2.6.) nómenklatúrája (STAR T155)

Közép-Magyarország (Közép-Magyarország)

1

Dunántúl (Közép-Dunántúl, Nyugat-Dunántúl, Dél-Dunántúl)

2

Alföld és Észak (Észak-Magyarország, Észak-Alföld, Dél-Alföld)

3


2.9. Az agglomeráció kódjának (1.2.7.) nómenklatúrája (STAR T99, T100, T101)

1. pozíció

Budapesti agglomeráció

0

Vidéki agglomeráció

1

Agglomerálódó térség

2

Nagyvárosi településegyüttes

3

Településegyüttesbe nem tartozó települések

9


1–3. pozíció

A konkrét agglomerációt (agglomerálódó térséget stb.) azonosító két pozíció

Budapest

000

Budapesti agglomeráció

 

Északi szektor

001

Keleti szektor

002

Délkeleti szektor

003

Déli szektor

004

Nyugati szektor

005

Északnyugati szektor

006

Győri agglomeráció

101

Miskolci agglomeráció

102

Pécsi agglomeráció

103

Balatoni agglomerálódó térség

201

Egri agglomerálódó térség

202

Szombathelyi agglomerálódó térség

203

Zalaegerszegi agglomerálódó térség

204

Békéscsabai nagyvárosi településegyüttes

301

Debreceni nagyvárosi településegyüttes

302

Kaposvári nagyvárosi településegyüttes

303

Kecskeméti nagyvárosi településegyüttes

304

Nyíregyházi nagyvárosi településegyüttes

305

Salgótarjáni nagyvárosi településegyüttes

306

Soproni nagyvárosi településegyüttes

307

Szegedi nagyvárosi településegyüttes

308

Szekszárdi nagyvárosi településegyüttes

309

Székesfehérvári nagyvárosi településegyüttes

310

Szolnoki nagyvárosi településegyüttes

311

Tatabányai nagyvárosi településegyüttes

312

Veszprémi nagyvárosi településegyüttes

313

Településegyüttesbe nem tartozó település

999


4. pozíció

Központ

1

Társközpont

2

Egyéb település

3

Településegyüttesbe nem tartozó település

9


2.10. A körjegyzőség kódjának (1.2.8.) nómenklatúrája

2.10.1. A körjegyzőség kódja (STAR T40)

Település, ahol jegyző működik és nem körjegyzőségi székhely

1

A körjegyzőség székhelye

2

A körjegyzőségbe tartozó település

3

Nem település (kerület, fiktív területi egység)

9


2.10.2. A körjegyzőség székhelyének (a jegyző, ill. a körjegyző szolgálati helyének) településazonosítója (STAR T41)

Település, ahol T40=1, 2

saját településazonosító

Település, ahol T40=3

a körjegyzőség székhelyének településazonosítója

Nem település (kerület, fiktív területi egység)

99999


2.11. A mezőgazdasági tájkörzet kódjának (1.2.9.) nómenklatúrája (STAR T33)

Megnevezés

Makro-

Mezo-

Mikro-

körzet kód

 

 

 

 

ÉSZAKI–KÖZÉPHEGYSÉG

1

 

 

BÖRZSÖNY–CSERHÁT VIDÉKE

 

11

 

Ipoly völgye

 

 

111

Cserhát vidéke

 

 

112

Börzsöny vidéke

 

 

113

MÁTRA–BÜKK ÉSZAKI TÉRSÉG

 

12

 

Észak-Borsod

 

 

121

Mátra–Bükk északi vidéke

 

 

123

MÁTRA–BÜKK ELŐTERE

 

13

 

Közép-hevesi térség

 

 

131

Mátraalja

 

 

133

Mezőség

 

 

134

MÁTRA–BÜKK DÉLI LEJTŐJE

 

14

 

Mátra–Bükk déli lejtője

 

 

142

Bükkalja

 

 

143

SAJÓ ÉS HERNÁD VÖLGYE

 

15

 

Sajó és Hernád völgye

 

 

152

HEGYKÖZ

 

16

 

Hegyköz

 

 

166

 

 

 

 

NYÍRSÉG

2

 

 

FELSŐ-TISZA-VIDÉK

 

21

 

Tiszavasvári vidéke

 

 

211

Rétköz

 

 

212

Szatmár-beregi síkság

 

 

213

Bodrogköz

 

 

217

Taktaköz

 

 

218

NYÍRSÉG

 

22

 

Nyírség-Erdőspuszták

 

 

223

Észak-Nyírség

 

 

224

Dél-Nyírség

 

 

225

 

 

 

 

TISZA ÉS KÖRÖS MENTE

3

 

 

KÖZÉP-TISZA-VIDÉK

 

31

 

Tiszamellék

 

 

311

Nagykunság

 

 

312

Tiszazug

 

 

313

Hevesi-Tisza-vidék

 

 

314

Tisza mente

 

 

315

HAJDÚSÁG

 

32

 

Hajdúság

 

 

322

BERETTYÓ–KÖRÖSÖK VIDÉKE

 

33

 

Szeghalomi körzet

 

 

331

Szarvasi körzet

 

 

332

Békés–Gyula–sarkadi körzet

 

 

333

Bihar-Sárrét

 

 

334

BÉKÉS–CSANÁDI LÖSZHÁT

 

34

 

Maros–Körös köze

 

 

343

Békési síkság

 

 

344

ALSÓ-TISZA VÖLGYE

 

35

 

Alsó-Tisza völgye

 

 

352

 

 

 

 

DUNAI ALFÖLD

4

 

 

MEZŐFÖLD

 

41

 

Mezőföld II.

 

 

411

Mezőföld I.

 

 

412

Mezőföld III.

 

 

415

SÁRVÍZ KÖRNYÉKE

 

42

 

Sárvíz környéke

 

 

423

DRÁVA MENTE

 

43

 

Drávavölgy a Pécsi medencével

 

 

433

Ormánság

 

 

434

Dráva melléke és Csurgó környéke

 

 

437

BARANYAI LÖSZSZIGET

 

44

 

Baranyai löszsziget

 

 

445

DUNA MENTI SÍKSÁG

 

45

 

Dunamellék

 

 

451

Dunavölgy

 

 

452

Sárköz-Duna menti síkság

 

 

453

DUNA–TISZA-KÖZI HÁTSÁG

 

46

 

Csongrádi homokhát

 

 

461

Bács-Kiskun megyei homokhátság

 

 

462

Pest megyei homokhátság

 

 

464

JÁSZSÁG

 

47

 

Jászság Jász-Nagykun-Szolnok

 

 

 

megyei része

 

 

471

Jászság Pest megyei része

 

 

475

BÁCSKA

 

48

 

Bácska

 

 

483

 

 

 

 

KISALFÖLD

 

5

 

KISALFÖLD

 

 

51

Komáromi síkság

 

 

511

Szigetköz–mosoni hátság

 

 

512

Hanság–Fertővidék

 

 

513

Rábaköz

 

 

514

FOLYÓK VÖLGYE I.

 

52

 

Folyók völgye I.

 

 

524

Folyók völgye II.

 

 

533

MARCAL-MEDENCE

 

53

 

Marcal-medence

 

 

531

Cser

 

 

532

 

 

 

 

DUNÁNTÚLI KÖZÉPHEGYSÉG

6

 

 

BAKONY–VÉRTES HEGYVIDÉK

 

61

 

Vértes hegyvidék

 

 

611

Bakony hegyvidék

 

 

612

Bársonyosi dombvidék

 

 

613

Sukorói dombvidék

 

 

615

DUNAZUG-HEGYVIDÉK

 

62

 

Pilis–budai hegyvidék

 

 

621

Gerecse–Pilis hegyvidék

 

 

622

BALATON-FELVIDÉK

 

63

 

Balaton-felvidék

 

 

633

Keszthelyi-hegység és környéke

 

 

634

 

 

 

 

NYUGAT-MAGYARORSZÁGI

 

 

 

DOMBSÁG

7

 

 

ALPOKALJA

 

71

 

Soproni-hegyvidék–Cseri táj

 

 

711

Határ mente

 

 

716

GÖCSEJ–HETÉS–ŐRSÉG

 

72

 

Göcsej–Hetés

 

 

721

Őrség

 

 

725

VASI–ZALAI DOMBSÁG

 

73

 

Hegyhát

 

 

731

Észak-zalai dombság

 

 

732

DÉL-ZALAI DOMBSÁG

 

74

 

Dél-zalai dombság

 

 

743

 

 

 

 

DUNÁNTÚLI-DOMBSÁG

8

 

 

MARCALI-HÁT és KÖRNYÉKE

 

81

 

Marcali-hát és környéke

 

 

812

SOMOGY–TOLNAI DOMBVIDÉK

 

82

 

Tabi dombvidék

 

 

821

Tolnai dombvidék

 

 

822

SOMOGYI HOMOKVIDÉK

 

83

 

Somogyi homokvidék

 

 

834

KAPOS VÖLGYE

 

84

 

Kapos völgye

 

 

846

 

 

 

 

MECSEK VIDÉKE

9

 

 

MECSEK–ZSELIC HEGYHÁT

 

91

 

Mecsek–Zselic hegyhát

 

 

911

Baranyai–geresdi dombság

 

 

912

Zselicség

 

 

913

Völgység–hegyhát

 

 

914

Nem település (fiktív területi egység)

 

 

999


2.12. A borvidék kódjának (1.2.10.) nómeklatúrája (STAR T160)

Ászár-Neszmélyi

01

Badacsonyi

02

Balatonboglári

03

Balaton-felvidéki

04

Balatonfüred-Csopaki

05

Bükki

06

Csongrádi

07

Egri

08

Etyek-Budai

09

Hajós-Bajai

10

Kunsági

11

Mátrai

12

Móri

13

Nagy-Somlói

14

Pannonhalmi

15

Pécsi

16

Soproni

17

Szekszárdi

18

Tokaji

19

Tolnai

20

Villányi

21

Zalai

22

A település nem tartozik borvidékbe

99


2.13. A vállalkozási övezet kódjának (1.2.11.) nómeklatúrája (STAR T52)

Kunmadaras és Térsége Vállalkozási Övezet

09

Zalai Regionális – Lenti központú Vállalkozási Övezet

10

Békés Megyei Vállalkozási Övezet

11

A település nem tartozik vállalkozási övezetbe

99


2.14. Az idegenforgalmi régió kódjának (1.2.12.) nómeklatúrája (STAR T102)

Budapest–Közép-dunavidéki régió

01

Észak-magyarországi régió

02

Észak-alföldi régió

03

Tisza-tavi régió

04

Dél-alföldi régió

05

Közép-dunántúli régió

06

Balatoni régió

07

Dél-dunántúli régió

08

Nyugat-dunántúli régió

09

Nem település (fiktív területi egység)

99


2.15. Az üdülőkörzet kódjának (1.2.13.) nómeklatúrája (STAR T103)

Budapest kiemelt üdülőkörzet

01

Balaton kiemelt üdülőkörzetbe tartozó partközeli települések

02

Balaton kiemelt üdülőkörzetbe tartozó további települések

03

Dunakanyar kiemelt üdülőkörzet

04

Mátra–Bükk kiemelt üdülőkörzet

05

Mecsek és Villány kiemelt üdülőkörzet

06

Sopron–Kőszeghegyalja kiemelt üdülőkörzet

07

Tisza-tó kiemelt üdülőkörzet

08

Velencei-tó–Vértes kiemelt üdülőkörzet

09

Egyéb, üdülőkörzetbe nem tartozó települések

99


2.16. A világörökségi helyszín kódjának (1.2.14.) nómeklatúrája (STAR T104)

Budapest Duna-parti látképe, a Budai Várnegyed,

 

az Andrássy út és történelmi környezete

01

Hollókő

02

Aggteleki-karszt és Szlovák karszt barlangjai

03

Ezeréves Pannonhalmi Bencés Főapátság

 

és természeti környezete

04

Hortobágyi Nemzeti Park – a Puszta

05

Pécsi ókeresztény sírkamrák

06

Fertő/Neusiedlersee kultúrtáj

07

Tokaji történelmi borvidék kultúrtáj

08

Nem világörökségi helyszín

99


2.17. A nemzeti park kódjának (1.2.15.) nómeklatúrája (STAR T105)

Aggteleki Nemzeti Park

01

Balaton-felvidéki Nemzeti Park

02

Bükki Nemzeti Park

03

Duna–Dráva Nemzeti Park

04

Duna–Ipoly Nemzeti Park

05

Fertő–Hanság Nemzeti Park

06

Hortobágyi Nemzeti Park

07

Kiskunsági Nemzeti Park

08

Körös–Maros Nemzeti Park

09

Őrségi Nemzeti Park

10

Nem tartozik nemzeti parkhoz

99


2.18. A gyógyturizmus kódjának (1.2.16.) nómeklatúrája (STAR T108)

Minősített gyógyhely

1000

Minősített gyógyhely gyógyvízzel

1010

Minősített gyógyhely gyógyiszappal

1020

Minősített gyógyhely gyógyfürdővel

1030

Minősített gyógyhely gyógybarlanggal, gyógyfürdővel

1070

Minősített gyógyhely gyógyvízzel, gyógybarlanggal

1080

Minősített gyógyhely gyógyvízzel, gyógyfürdővel

1090

Minősített gyógyhely gyógyvízzel, gyógyiszappal,

 

gyógyfürdővel

1120

Minősített gyógyhely gyógyvízzel, gyógyfürdővel,

 

gyógyszállóval

1130

Település gyógyvízzel

2010

Település gyógyiszappal

2020

Település gyógyfürdővel

2030

Település gyógybarlanggal

2040

Település gyógyszállóval

2050

Település gyógygázfürdővel

2060

Település gyógyvízzel, gyógybarlanggal

2080

Település gyógyvízzel, gyógyfürdővel

2090

Település gyógyvízzel, gyógyszállóval

2100

Település gyógyvízzel, gyógyiszappal

2110

Település gyógyvízzel, gyógyiszappal, gyógyfürdővel

2120

Település gyógyvízzel, gyógyfürdővel, gyógyszállóval

2130

Település gyógyvízzel, gyógyhellyel, gyógyfürdővel,

 

gyógyszállóval, gyógyiszappal

2140

Település gyógyvízzel, gyógyfürdővel, gyógyszállóval,

 

gyógyvízzel, gyógybarlanggal, gyógyiszappal

2150

Nincs gyógyturizmus

9999


2.19. A NUTS-kódrendszer (1.2.17.) nómeklatúrája (STAR T158)

1–2. pozíció: országazonosító – HU

 

3. pozíció: 1. szint – statisztikai nagyrégió

 

4. pozíció: 2. szint – tervezési-statisztikai régiók

 

– statisztikai nagyrégión belül

 

5. pozíció: 3. szint – megyék, főváros – a régión belül

 

6–7. pozíció: 4. szint – kistérségek – a megyén belül

 


KÖZÉP-MAGYARORSZÁG

Budapest

HU10101


Pest megye

Aszódi

HU10201

Ceglédi

HU10202

Dabasi

HU10203

Gödöllői

HU10204

Monori

HU10205

Nagykátai

HU10206

Ráckevei

HU10207

Szobi

HU10208

Váci

HU10209

Budaörsi

HU10210

Dunakeszi

HU10211

Gyáli

HU10212

Pilisvörösvári

HU10213

Szentendrei

HU10214

Veresegyházi

HU10215

Érdi

HU10216


KÖZÉP-DUNÁNTÚL

Fejér megye

Bicskei

HU21101

Dunaújvárosi

HU21102

Enyingi

HU21103

Gárdonyi

HU21104

Móri

HU21105

Sárbogárdi

HU21106

Székesfehérvári

HU21107

Abai

HU21108

Adonyi

HU21109

Ercsi

HU21110


Komárom-Esztergom megye

Dorogi

HU21201

Esztergomi

HU21202

Kisbéri

HU21203

Komáromi

HU21204

Oroszlányi

HU21205

Tatai

HU21206

Tatabányai

HU21207


Veszprém megye

Ajkai

HU21301

Balatonalmádi

HU21302

Balatonfüredi

HU21303

Pápai

HU21304

Sümegi

HU21305

Tapolcai

HU21306

Várpalotai

HU21307

Veszprémi

HU21308

Zirci

HU21309


NYUGAT-DUNÁNTÚL

Győr-Moson-Sopron megye

Csornai

HU22101

Győri

HU22102

Kapuvár-Beledi

HU22103

Mosonmagyaróvári

HU22104

Sopron–Fertődi

HU22105

Téti

HU22106

Pannonhalmai

HU22107


Vas megye

Celldömölki

HU22201

Csepregi

HU22202

Körmendi

HU22203

Kőszegi

HU22204

Őriszentpéteri

HU22205

Sárvári

HU22206

Szentgotthárdi

HU22207

Szombathelyi

HU22208

Vasvári

HU22209


Zala megye

Keszthelyi

HU22301

Lenti

HU22302

Letenyei

HU22303

Nagykanizsai

HU22304

Zalaegerszegi

HU22305

Zalaszentgróti

HU22306

Hévízi

HU22307

Pacsai

HU22308

Zalakarosi

HU22309


DÉL-DUNÁNTÚL

Baranya megye

Komlói

HU23101

Mohácsi

HU23102

Sásdi

HU23103

Sellyei

HU23104

Siklósi

HU23105

Szigetvári

HU23106

Pécsi

HU23107

Pécsváradi

HU23108

Szentlőrinci

HU23109


Somogy megye

Barcsi

HU23201

Csurgói

HU23202

Fonyódi

HU23203

Kaposvári

HU23204

Lengyeltóti

HU23205

Marcali

HU23206

Nagyatádi

HU23207

Siófoki

HU23208

Tabi

HU23209

Balatonföldvári

HU23210

Kadarkúti

HU23211


Tolna megye

Bonyhádi

HU23301

Dombóvári

HU23302

Paksi

HU23303

Szekszárdi

HU23304

Tamási

HU23305


ÉSZAK-MAGYARORSZÁG

Borsod-Abaúj-Zemplén megye

Miskolci

HU31101

Edelényi

HU31102

Encsi

HU31103

Kazincbarcikai

HU31104

Mezőkövesdi

HU31105

Ózdi

HU31106

Sárospataki

HU31107

Sátoraljaújhelyi

HU31108

Szerencsi

HU31109

Szikszói

HU31110

Tiszaújvárosi

HU31111

Abaúj–Hegyközi

HU31112

Bodrogközi

HU31113

Mezőcsáti

HU31114

Tokaji

HU31115


Heves megye

Egri

HU31201

Hevesi

HU31202

Füzesabonyi

HU31203

Gyöngyösi

HU31204

Hatvani

HU31205

Pétervásárai

HU31206

Bélapátfalvai

HU31207


Nógrád megye

Balassagyarmati

HU31301

Bátonyterenyei

HU31302

Pásztói

HU31303

Rétsági

HU31304

Salgótarjáni

HU31305

Szécsényi

HU31306


ÉSZAK-ALFÖLD

Hajdú-Bihar megye

Balmazújvárosi

HU32101

Berettyóújfalui

HU32102

Debreceni

HU32103

Hajdúböszörményi

HU32104

Hajdúszoboszlói

HU32105

Polgári

HU32106

Püspökladányi

HU32107

Derecske–Létavértesi

HU32108

Hajdúhadházi

HU32109



Jász-Nagykun-Szolnok megye

Jászberényi

HU32201

Karcagi

HU32202

Kunszentmártoni

HU32203

Szolnoki

HU32204

Tiszafüredi

HU32205

Törökszentmiklósi

HU32206

Mezőtúri

HU32207


Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

Baktalórántházai

HU32301

Csengeri

HU32302

Fehérgyarmati

HU32303

Kisvárdai

HU32304

Mátészalkai

HU32305

Nagykállói

HU32306

Nyírbátori

HU32307

Nyíregyházai

HU32308

Tiszavasvári

HU32309

Vásárosnaményi

HU32310

Ibrány–Nagyhalászi

HU32311

Záhonyi

HU32312


DÉL-ALFÖLD

Bács-Kiskun megye

Bajai

HU33101

Bácsalmási

HU33102

Kalocsai

HU33103

Kecskeméti

HU33104

Kiskőrösi

HU33105

Kiskunfélegyházai

HU33106

Kiskunhalasi

HU33107

Kiskunmajsai

HU33108

Kunszentmiklósi

HU33109

Jánoshalmai

HU33110


Békés megye

Békéscsabai

HU33201

Mezőkovácsházai

HU33202

Orosházai

HU33203

Sarkadi

HU33204

Szarvasi

HU33205

Szeghalomi

HU33206

Békési

HU33207

Gyulai

HU33208


Csongrád megye

Csongrádi

HU33301

Hódmezővásárhelyi

HU33302

Kisteleki

HU33303

Makói

HU33304

Mórahalomi

HU33305

Szegedi

HU33306

Szentesi

HU33307

Nem település (kerület, fiktív területi egység)

HU99999


2.20. a Szőlő termőtáj ’09 kód nómenklatúrája (STAR T167)

 

Szőlő termőtáj ’09

Megnevezés

 

1

Alföldi szőlőtermő táj

 

2

Észak-dunántúli szőlőtermő táj

 

3

Dél-dunántúli szőlőtermő táj

 

4

Észak-magyarországi szőlőtermő táj

 

9

Nem település (fiktív területi egység)


2.21. a Borvidék ’09 kódjának nómenklatúrája (STAR T168)

 

Borvidék ’09

Megnevezés

 

01

Csongrádi borvidék

 

02

Hajós-bajai borvidék

 

03

Kunsági borvidék

 

04

Ászár-neszmélyi borvidék

 

05

Badacsonyi borvidék

 

06

Balatonfüred–csopaki borvidék

 

07

Balaton-felvidéki borvidék

 

08

Etyek–budai borvidék

 

09

Móri borvidék

 

10

Pannonhalma–sokoróaljai borvidék

 

11

Nagy-somlói borvidék

 

12

Soproni borvidék

 

13

Balatonboglári borvidék

 

14

Pécsi borvidék

 

15

Szekszárdi borvidék

 

16

Villány–siklósi borvidék

 

17

Bükkaljai borvidék

 

18

Egri borvidék

 

19

Mátraaljai borvidék

 

20

Tokaj-hegyaljai borvidék

 

21

Zalai borvidék

 

22

Tolnai borvidék

 

99

A település nem tartozik borvidékbe









3.

Az 2004. január 1-je után bekövetkezett név- és számjelváltozások

3.1. ÚJ TELEPÜLÉSEK, ILLETŐLEG A KORÁBBI TELEPÜLÉSEGYESÍTÉSEK MEGSZÜNTETÉSÉVEL LÉTREHOZOTT TELEPÜLÉSEK

Település-
azonosító
törzsszám

Helységnév

Területi
jelzőszám

Jog-
állás
2005
kódja

Kistérségi kód

Régió kód

A statisz-
tikai nagyrégió
kódja

Agglome-
ráció kódja

Körjegyző-
ségi kód

Mezőgazdasági
tájkörzet kód

A borvidék
kódja

Vállal-
kozási
övezet
kódja

Idegen-
forgalmi
régió kódja

Üdülő-
körzeti
kód

Világ-
örökségi
helyszín
kódja

Nem-
zeti park
kódja

Gyógy-
turizmus kódja

NUTS-kód

A hatálybalépés napja

20969

Gibárt

0500 4 2

42

3503 0

5

3

9999

3 03595

152

99

99

02

99

99

99

9999

HU31103

2006.10.01.

01508

Ipolyszög

1200 4 2

42

4201 0

5

3

9999

3 13657

111

99

99

02

99

99

05

9999

HU31301

2006.10.01.

34379

Kerekharaszt

1000 4 2

42

4005 0

5

3

9999

1 34379

131

99

99

02

99

99

99

9999

HU31205

2006.10.01.

34397

Monorierdő

1300 4 2

42

4305 0

1

1

9999

1 34397

464

99

99

01

99

99

99

9999

HU10205

2006.10.01.

34324

Pálosvörösmart

1000 4 2

42

4004 0

5

3

9999

1 34324

142

99

99

02

05

99

99

9999

HU31204

2006.10.01.

09618

Pári

1700 4 2

42

4705 0

4

2

9999

1 09618

822

99

99

08

99

99

99

9999

HU23305

2006.10.01.

01526

Somoskőújfalu

1200 4 2

42

4205 0

5

3

3063

1 01526

112

99

07

02

99

99

99

9999

HU31305

2006.10.01.



3.2. MEGYEI JOGÚ VÁROSSÁ NYÍLVÁNÍTÁS

Település-
azonosító
törzsszám

Helységnév

Területi jelzőszám
2008. január 1-jén

A hatálybalépés napja

 

3098

8

Érd

1300 2 2

2006. 07. 11.



3.3. VÁROSSÁ NYILVÁNÍTÁSOK

Település-
azonosító
törzsszám

Helységnév

Területi jelzőszám
2008. január 1-jén

A hatálybalépés napja

 

1244

1

Abádszalók

1600 3 2

2005. 07. 01.

0359

5

Abaújszántó

0500 3 2

2004. 07. 01.

0442

8

Ács

1100 3 2

2007. 07. 01.

0892

5

Adony

0700 3 2

2004. 07. 01.

2103

2

Alsózsolca

0500 3 2

2007. 07. 01.

2232

7

Badacsonytomaj

1900 3 2

2004. 07. 01.

2695

8

Balkány

1500 3 2

2004. 07. 01.

3326

0

Bélapátfalva

1000 3 2

2004. 07. 01.

3312

7

Berhida

1900 3 2

2004. 07. 01.

0889

1

Biatorbágy

1300 3 2

2007. 07. 01.

0243

1

Bük

1800 3 2

2007. 07. 01.

0393

9

Cigánd

0500 3 2

2004. 07. 01.

2670

9

Csorvás

0400 3 2

2005. 07. 01.

2053

4

Dunavarsány

1300 3 2

2004. 07. 01.

0761

2

Dunavecse

0300 3 2

2004. 07. 01.

3261

0

Fót

1300 3 2

2004. 07. 01.

3109

7

Hajdúsámson

0900 3 2

2004. 07. 01.

2922

1

Jánossomorja

0800 3 2

2004. 07. 01.

2645

3

Kadarkút

1400 3 2

2005. 07. 01.

1999

2

Kemecse

1500 3 2

2005. 07. 01.

1714

5

Kenderes

1600 3 2

2004. 07. 01.

1828

1

Kisköre

1000 3 2

2005. 07. 01.

3415

7

Kistarcsa

1300 3 2

2005. 07. 01.

0633

6

Kozármisleny

0200 3 2

2007. 07. 01.

1161

5

Körösladány

0400 3 2

2007. 07. 01.

1525

5

Lábatlan

1100 3 2

2004. 07. 01.

1092

2

Maglód

1300 3 2

2007. 07. 01.

1782

6

Mándok

1500 3 2

2007. 07. 01.

0465

9

Martonvásár

0700 3 2

2005. 07. 01.

1127

1

Nyírlugos

1500 3 2

2005. 07. 01.

1355

0

Nyírtelek

1500 3 2

2005. 07. 01.

0407

5

Ócsa

1300 3 2

2005. 07. 01.

1063

0

Őriszentpéter

1800 3 2

2005. 07. 01

0528

1

Örkény

1300 3 2

2004. 07. 01.

1236

2

Pálháza

0500 3 2

2005. 07. 01.

0982

1

Pilis

1300 3 2

2005. 07. 01.

3170

5

Sándorfalva

0600 3 2

2005. 07. 01.

1327

7

Szigethalom

1300 3 2

2004. 07. 01.

2848

6

Tompa

0300 3 2

2004. 07. 01.

0685

9

Törökbálint

1300 3 2

2007. 07. 01.

1289

4

Üllő

1300 3 2

2005. 07. 01.

2501

6

Velence

0700 3 2

2004. 07. 01.



3.4. NÉVVÁLTOZÁS, NÉVMÓDOSÍTÁS

Régi név

Új név

A hatálybalépés napja

 

Baranyahidvég

Baranyahídvég

2004. 01. 01.

Bucsuszentlászló

Búcsúszentlászló

2004. 01. 01.

Füzvölgy

Fűzvölgy

2004. 01. 01.

Kővágótőttős

Kővágótöttös

2004. 01. 01.

Megyehid

Megyehíd

2004. 01. 01.

Óhid

Óhíd

2004. 01. 01.

Rábahidvég

Rábahídvég

2004. 01. 01.

Sajóhidvég

Sajóhídvég

2004. 01. 01.

Szabadhidvég

Szabadhídvég

2004. 01. 01.

2. számú melléklet a 9001/2008. (SK 1.) KSH közleményhez3

1

A közleményt a 31/2011. (X. 24.) KIM rendelet 3. § (3) bekezdés a) pontja hatályon kívül helyezte 2011. október 27. napjával. E hatályon kívül helyező rendelet 3. § (2) bekezdése alapján a 2011. október 27. napját követően teljesített, először a 2011. tárgyévre vonatkozó statisztikai adatgyűjtés, adatfeldolgozás, adatszolgáltatás során kell alkalmazni.

2

Az 1. számú melléklet az 1/2009. (VII. 17.) KSH közlemény szerint módosított szöveg.

3

A 2. számú melléklet a 2/2009. (VII. 17.) KSH közlemény, az 1/2010. (I. 22.) KSH közlemény, a 9/2010. (X. 4.) KSH közlemény szerint módosított szöveg.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére