• Tartalom

2008. évi LVII. törvény

2008. évi LVII. törvény

a Balaton Kiemelt Üdülőkörzet Területrendezési Tervének elfogadásáról és a Balatoni Területrendezési Szabályzat megállapításáról szóló 2000. évi CXII. törvény módosításáról1

2010.01.01.

1–43. §2

44. § (1) Ez a törvény a kihirdetését követő második hónap első napján lép hatályba, ezzel egyidejűleg:

a) a Btv.
lép;
b) a Btv. 39. §-át megelőző „FUNKCIONÁLIS ÖVEZETEK SZABÁLYOZÁSI ELŐÍRÁSAI” alcíme, 47–53. §-a, 54. §-ában a „ , rendelkezéseit alkalmazni kell:” szövegrész, 54. § a)–c) pontja, 55. §-a, 56. § (2) bekezdése, valamint 59. § (1)–(3) bekezdése hatályát veszti;
c) a Btv. 1. §-ában és a 2. § (1) bekezdésében a „kiemelt üdülőkörzetének” szövegrész helyébe a „kiemelt üdülőkörzet” szöveg lép;
d) a területfejlesztésről és a területrendezésről szóló 1996. évi XXI. törvény 27. § (1) bekezdés q) pontja hatályát veszti.
(2) 2013. január 1-jén a Btv. 9. § (5) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(5) A kiemelt üdülőkörzet partinak és partközelinek nem minősülő, szennyvízelvezetési-agglomerációkba tartozó településeinek beépítésre szánt területein, illetve belterületein új épület építésére építésügyi hatósági engedélyt adni, illetve az engedélyek érvényét meghosszabbítani csak megépült és üzembe helyezett szennyvízcsatorna-hálózatra történő rákötés és a megfelelő kapacitású tisztítómű megléte, vagy az illetékes környezetvédelmi és vízügyi hatóság által engedélyezett egyedi szennyvízkezelő berendezés létesítése esetén lehet.”
(3)3 2011. december 31-ig a balatoni vízpart-rehabilitációs szabályozási követelményekkel érintett területeken lévő állami tulajdonú ingatlan nem idegeníthető el.
(4) E törvény hatálybalépését követő napon az 1–43. § hatályát veszti.
(5) E törvény 2013. január 2-án hatályát veszti.



1. számú melléklet a 2008. évi LVII. törvényhez

A Balaton kiemelt üdülőkörzethez tartozó települések

1. Alsóörs
2. Alsópáhok
3. Andocs
4. Aszófő
5. Ábrahámhegy
6. Ádánd*
7. Badacsonytomaj
8. Badacsonytördemic
9. Balatonakali
10. Balatonalmádi
11. Balatonberény
12. Balatonboglár
13. Balatoncsicsó
14. Balatonederics
15. Balatonendréd
16. Balatonfenyves
17. Balatonfőkajár
18. Balatonföldvár
19. Balatonfüred
20. Balatonfűzfő
21. Balatongyörök
22. Balatonhenye
23. Balatonkenese
24. Balatonkeresztúr
25. Balatonlelle
26. Balatonmagyaród
27. Balatonmáriafürdő
28. Balatonőszöd
29. Balatonrendes
30. Balatonszabadi
31. Balatonszárszó
32. Balatonszemes
33. Balatonszentgyörgy
34. Balatonszepezd
35. Balatonszőlős
36. Balatonudvari
37. Balatonújlak
38. Balatonvilágos
39. Bábonymegyer
40. Bálványos
41. Barnag
42. Bókaháza*
43. Buzsák
44. Csajág
45. Csapi*
46. Cserszegtomaj
47. Csopak
48. Dióskál*
49. Csömend
50. Dörgicse
51. Egeraracsa*
52. Esztergályhorváti*
53. Felsőörs
54. Felsőpáhok
55. Fonyód
56. Főnyed
57. Galambok
58. Gamás
59. Garabonc
60. Gétye*
61. Gyenesdiás
62. Gyugy
63. Gyulakeszi
64. Hács
65. Hegyesd
66. Hegymagas
67. Hévíz
68. Hidegkút
69. Hollád
70. Kapolcs
71. Kapoly
72. Káptalantóti
73. Karád
74. Karmacs
75. Kékkút
76. Kereki
77. Keszthely
78. Kéthely
79. Kisapáti
80. Kisberény
81. Kőröshegy
82. Kötcse
83. Kővágóörs
84. Köveskál
85. Küngös
86. Látrány
87. Lengyeltóti
88. Lesencefalu
89. Lesenceistvánd
90. Lesencetomaj
91. Litér
92. Lovas
93. Lulla
94. Marcali
95. Mencshely
96. Mindszentkálla
97. Monostorapáti
98. Monoszló
99. Nagyberény*
100. Nagycsepely
101. Nagyrada
102. Nagyvázsony
103. Nemesbük
104. Nemesgulács
105. Nemesvita
106. Nikla
107. Nyim*
108. Óbudavár
109. Ordacsehi
110. Öcs
111. Öreglak
112. Örvényes
113. Paloznak
114. Pécsely
115. Pula
116. Pusztaszemes
117. Raposka
118. Révfülöp
119. Rezi
120. Ságvár
121. Salföld
122. Sármellék
123. Sávoly
124. Sérsekszőlős
125. Siófok
126. Siójut
127. Som*
128. Somogybabod
129. Somogymeggyes
130. Somogysámson
131. Somogyszentpál
132. Somogytúr
133. Somogyvár
134. Szántód
135. Szegerdő
136. Szentantalfa
137. Szentbékkálla
138. Szentgyörgyvár
139. Szentjakabfa
140. Szentkirályszabadja
141. Szigliget
142. Szólád
143. Szőlősgyörök
144. Tab
145. Tagyon
146. Taliándörögd
147. Tapolca
148. Táska
149. Teleki
150. Tihany
151. Tikos
152. Torvaj
153. Tótvázsony
154. Uzsa
155. Vállus
156. Várvölgy
157. Vászoly
158. Veszprémfajsz
159. Vigántpetend
160. Vindornyafok
161. Vindornyalak
162. Vindornyaszőlős
163. Visz
164. Vonyarcvashegy
165. Vöröstó
166. Vörs
167. Zala
168. Zalaapáti*
169. Zalacsány*
170. Zalakaros
171. Zalakomár*
172. Zalamerenye
173. Zalaszabar
174. Zalaszántó
175. Zalaszentmárton*
176. Zalaújlak*
177. Zalavár
178. Zamárdi
179. Zánka
_______
* Balaton kiemelt üdülőkörzethez csatlakozó települések.”

A Balaton kiemelt üdülőkörzetbe tartozó parti és partközeli települések

1. Alsóörs
2. Alsópáhok*
3. Aszófő
4. Ábrahámhegy
5. Badacsonytomaj
6. Badacsonytördemic
7. Balatonakali
8. Balatonalmádi
9. Balatonberény
10. Balatonboglár
11. Balatonederics
12. Balatonfenyves
13. Balatonfőkajár
14. Balatonföldvár
15. Balatonfüred
16. Balatonfűzfő
17. Balatongyörök
18. Balatonkenese
19. Balatonkeresztúr
20. Balatonlelle
21. Balatonmáriafürdő
22. Balatonőszöd
23. Balatonrendes
24. Balatonszabadi
25. Balatonszárszó
26. Balatonszemes
27. Balatonszentgyörgy
28. Balatonszepezd
29. Balatonudvari
30. Balatonvilágos
31. Cserszegtomaj*
32. Csopak
33. Felsőörs*
34. Felsőpáhok*
35. Fonyód
36. Gyenesdiás
37. Hévíz*
38. Keszthely
39. Kőröshegy*
40. Kővágóörs
41. Lovas*
42. Örvényes
43. Paloznak
44. Révfülöp
45. Siófok
46. Szántód
47. Szigliget
48. Tihany
49. Vonyarcvashegy
50. Zamárdi
51. Zánka
_______
* Partközeli település.”



2. számú melléklet a 2008. évi LVII. törvényhez


A közúthálózat Balaton kiemelt üdülőkörzet területét érintő elemei

1.Gyorsforgalmi utak:

• M7: [OTrT szerint] – Balatonfőkajár – Balatonvilágos – [OTrT szerint] – Balatonszabadi – Siófok – Zamárdi – Balatonendréd – Kőröshegy – Balatonszárszó – Szólád – Balatonőszöd – Balatonszemes – Balatonlelle – Balatonboglár – Ordacsehi – Lengyeltóti – Fonyód – Buzsák – Táska – Balatonfenyves – Balatonkeresztúr – Balatonújlak – [OTrT szerint] – Tikos – Szegerdő – Sávoly – [OTrT szerint] – Zalakomár – Galambok – [OTrT szerint]
• M8: [OTrT szerint] – Szentkirályszabadja – Litér – Balatonfűzfő – [OTrT szerint] – Balatonkenese – Csajág – Balatonfőkajár – [OTrT szerint]
• M75: [OTrT szerint] – Keszthely – [OTrT szerint] – Zalaapáti – [OTrT szerint]

2.Főutak:

2a. A főúthálózat meglévő elemei:

• 7. sz. főút: [OTrT szerint] – Balatonvilágos – [OTrT szerint] – Zamárdi – Szántód – Balatonföldvár – Balatonszárszó – Balatonőszöd – Balatonszemes – Balatonlelle – Balatonboglár – Fonyód – Balatonfenyves – Balatonkeresztúr – Balatonszentgyörgy – Tikos – Szegerdő – Sávoly – Zalakomár – Galambok – [OTrT szerint]
• 64. sz. főút: [OTrT szerint]
• 65. sz. főút: [OTrT szerint] – Som – Nyim – Ságvár – [OTrT szerint]
• 67. sz. főút: [OTrT szerint] – Gamás – Somogybabod – Somogytúr – [OTrT szerint] – Balatonlelle – [OTrT szerint]
• 68. sz. főút: [OTrT szerint] – Marcali – Kéthely – Balatonberény (7. sz. főút)
• 71. sz. főút: [OTrT szerint] – Balatonfőkajár – Balatonkenese – Balatonfűzfő – Balatonalmádi – Alsóörs – Paloznak – Csopak – [OTrT szerint] – Tihany – Aszófő – Örvényes – Balatonudvari – Balatonakali – Zánka – Balatonszepezd – Révfülöp – Kővágóörs – Balatonrendes – Ábrahámhegy – Badacsonytomaj – Nemesgulács – Badacsonytördemic – Szigliget – Balatonederics – Balatongyörök – Vonyarcvashegy – Gyenesdiás – [OTrT szerint]
• 72. sz. főút: [OTrT szerint] – Litér – [OTrT szerint]
• 73. sz. főút: [OTrT szerint] – Paloznak – Felsőörs – [OTrT szerint]
• 75. sz. főút: [OTrT szerint] – Sármellék – Zalaapáti – [OTrT szerint]
• 76. sz. főút: [OTrT szerint] – Keszthely – Alsópáhok – Hévíz – Felsőpáhok – Szentgyörgyvár – Zalacsány – [OTrT szerint]
• 84. sz. főút: [OTrT szerint] – Nemesvita – Lesencetomaj – Lesenceistvánd – Uzsa – [OTrT szerint]

2b. Új főúti kapcsolatok:

• 77. sz. főút: [OTrT szerint] – Tótvázsony – Barnag – Nagyvázsony – Pula – Vigántpetend – Kapolcs – Monostorapáti – Hegyesd – [OTrT szerint] – Lesencetomaj – Lesencefalu – Várvölgy – Vállus – Cserszegtomaj – [OTrT szerint]
• [OTrT szerint] – [Zalahaláp] – Tapolca
• OTrT szerint: Keszthely (76. sz. főút) – Sármellék – Szentgyörgyvár (76. sz . főút)
• [OTrT szerint] – Somogysámson – [OTrT szerint] – Csömend – Nikla – [OTrT szerint] – Öreglak – [OTrT szerint]
• OTrT szerint: [Veszprém térsége (72. sz. főút)] – Litér (M8)

2c. Főutak tervezett településelkerülő szakaszai:

• 65. sz. főút: [OTrT szerint]
• 67. sz. főút: [OTrT szerint]
• 68. sz. főút: [OTrT szerint]
• 71. sz. főút: [OTrT szerint]
• 75. sz. főút: [OTrT szerint]
• 76. sz. főút: [OTrT szerint]

2d. Főutak kiemelt jelentőségű mellékútként jelölt elkerülő szakaszai:

• 71. sz. főút: Badacsonytomaj, Badacsonytördemic
• 77. sz. főút: Nagyvázsony, Pula, Kapolcs, Monostorapáti, Tapolca

3.Kiemelt jelentőségű mellékutak:

Meglévő és megmaradó kiemelt jelentőségű mellékutak:
• Galambok (7. sz. főút) – [Zalabér]
• Galambok – Zalakomár – [Somogyzsitfa (Szőcsénypuszta)] – Marcali
• Balatonszentgyörgy (76. sz. főút) – [Somogyzsitfa (Szőcsénypuszta)]
• Fonyód (7. sz. főút)/Balatonboglár (7. sz. főút) – Lengyeltóti – [Kaposvár]
• Szántód – [Kaposvár]
• [Lepsény] – Balatonfőkajár – Küngös – [Berhida]
• Balatonalmádi (71. sz. főút) – [Veszprém]
• Pula – Öcs – [Ajka]
• [Sümeg] – Zalaszántó – Rezi – Cserszegtomaj – Keszthely
• Hévíz – Zalakomár
• M7 és 7. sz. főút összekötései: Balatonszárszónál, Balatonőszödnél, Ordacsehinél, Balatonfenyvesnél

Újonnan kialakítandó kiemelt jelentőségű mellékutak:
• Zalakaros – Zalaújlak – [Nagybakónak – Újudvar]
• Csömend – [Somogyfajsz – Juta]
• Lengyeltóti – Somogymeggyes – Tab – 65. sz. főút
• Tótvázsony (77. sz. főút) – Hidegkút – Balatonszőlős – Aszófő (71. sz. főút)
• Nagyvázsony (77. sz. főút) – Zánka (71. sz. főút)
• Tapolca (Diszel) (77. sz. főút) – Badacsonytomaj (71. sz. főút)
• Zalaszántó – Várvölgy

4.Kiépítendő egyéb mellékutak:

• [Kerecseny] – Zalamerenye
• Szegerdő – Vörs
• Tikos – Szegerdő
• Csömend – Somogyszentpál
• Somogyszentpál – Táska
• Fonyód – Buzsák
• Ordacsehi – Szőlősgyörök
• Hács – Kisberény
• Karád – Kötcse
• Teleki – Nagycsepely
• Balatonőszöd (M7) – Szólád
• Bálványos – Pusztaszemes
• Sérsekszőlős – Zala
• Tab – Torvaj
• Bábonymegyer – Nyim
• Balatonendréd – Lulla
• Balatonendréd – Ságvár
• Balatonszabadi – [Enying]
• Csajág – Balatonkenese
• [Papkeszi] – Küngös – [Jenő]
• Balatonkenese – [Papkeszi]
• Balatonfűzfő – [Papkeszi]
• Felsőörs (Köveskútpuszta) – Szentkirályszabadja – [Veszprém]
• Barnag – Nagyvázsony (77. sz. főút)
• Dörgicse – Tagyon
• Vigántpetend – Monoszló
• Monoszló – Balatoncsicsó
• Balatonhenye – Monoszló
• Öcs – Taliándörögd
• Taliándörögd – [Szőc]
• Hegyesd – Mindszentkálla
• Kővágóörs
• Kékkút – Mindszentkálla
• Várvölgy – Uzsa
• Rezi – Várvölgy
• Vindornyaszőlős – Vindornyalak
• Vindornyafok – 7327. j. mellékút
• Vindornyaszőlős – [Sénye]
• Nemesbük – [Zalaköveskút]
• Karmacs – Hévíz
• Bókaháza – Gétye – [Szentpéterúr]
• Dióskál – [Orosztony]


A vasúthálózat Balaton kiemelt üdülőkörzet területét érintő elemei

Országos törzshálózati vasútvonalak:

I. Tervezett nagysebességű vasútvonalak OTrT szerint:
• (Horvátország) – Gyékényes térsége – Budapest (Ferihegy) – Záhony térsége – (Ukrajna)

II. A transz-európai vasúti áruszállítási hálózat részeként működő országos törzshálózati vasútvonal OTrT szerint:
• Budapest – Székesfehérvár – Nagykanizsa – Murakeresztúr – (Horvátország)

III. Egyéb országos törzshálózati vasútvonalak OTrT szerint:
• Tapolca – Ukk
• Szabadbattyán – Tapolca
• Balatonszentgyörgy – Tapolca
• Kaposvár – Fonyód

Országos vasúti mellékvonalak:

• Lepsény – Veszprém
• Kaposvár – Siófok
• Balatonmáriafürdő elágazás – Somogyszob
• Balatonfenyves Gazdasági Vasút – Csiszta-Gyógyfürdő
• Balatonfenyves – Táska
• Balatonfenyves Gazdasági Vasút – Somogyszentpál
• Balatonszentgyörgy elágazás – Sármellék

A vasúthálózat új elemei:

• Hajmáskér – Balatonfűzfő összekötő vonal [OTrT szerint]
• Bak – Balatonszentgyörgy összekötő vonal
• Csajág térségében deltavágány építése
• Táska – Nikla – Somogyfajsz – Felsőkak – Mesztegnyő között keskenynyomtávú vasútvonal építése


Országos és térségi jelentőségű vízi utak és közforgalmú kikötők Balaton kiemelt üdülőkörzet
területét érintő elemei

Vízi utak:

• Balaton – IV. osztályú vízi út
• Sió-csatorna 0–23 fkm között – IV. osztályú vízi út 23–121 fkm között – időszakosan használható IV. osztályú vízi út

Térségi jelentőségű közforgalmú kikötők (hajóállomások, kompkikötők):

• Alsóörs
• Badacsonytomaj
• Balatonakali
• Balatonalmádi
• Balatonboglár
• Balatonföldvár
• Balatonfüred
• Balatonfűzfő
• Balatongyörök
• Balatonkenese
• Balatonlelle
• Balatonmáriafürdő
• Balatonszemes
• Balatonudvari
• Balatonvilágos
• Csopak
• Fonyód
• Keszthely
• Révfülöp
• Siófok
• Szántód
• Szigliget
• Tihany
• Zamárdi
• Zánka


A Balaton kiemelt üdülőkörzet területén található repülőterek besorolása

Országos jelentőségű polgári repülőtér:

• Sármellék

Kereskedelmi (nemzetközi) repülőtérré fejleszthető repülőterek:

• Siófok-Kiliti
• Veszprém-Szentkirályszabadja


A Balaton kiemelt üdülőkörzet területét érintő országos és térségi jelentőségű kerékpáros nyomvonalak

Országos kerékpáros törzshálózat elemei:

• 7. Délnyugat-magyarországi kerékpárút: OTrT szerint
• 8. Északnyugat-dunántúli kerékpárút: OTrT szerint
• 8/B. Balatonfüred-Tihany: OTrT szerint
• 72. Külső-somogyi kerékpárút: OTrT szerint
• 73. Belső-somogyi kerékpárút: OTrT szerint
• 81. Balaton – Rába kerékpárút: OTrT szerint
• T1. Balatoni kerékpárút: OTrT szerint

Térségi jelentőségű kerékpárutak:

• Galambok – [Kaszó]
• Galambok – Öreglak
• Balatonkeresztúr – Marcali – [Böhönye]
• Nikla – Buzsák – Somogybabod – Karád – Andocs
• Somogyvár – [Nagykónyi]
• Balatonlelle – Somogybabod
• Karád – Kereki
• Somogymeggyes – Andocs – [Kaposvár]
• Kereki – Ságvár
• Lulla – Zamárdi
• Lulla – Tab
• Siófok – Som – [Nagykónyi – Dombóvár]
• Siófok – Balatonszabadi – [Dunaföldvár]
• Balatonvilágos
• Balatonkenese
• Balatonfűzfő – [Berhida – Várpalota – Bodajk – Csákvár]
• Balatonalmádi – Szentkirályszabadja – [Veszprém]
• Tihany (komp) – Balatonfüred – Balatonszőlős – Vászoly – Nagyvázsony – [Úrkút – Ajka]
• Vöröstó – Monoszló – Badacsonytomaj
• Zánka – Monoszló – Kapolcs – Taliándörögd – [Ajka – Ganna]
• Szigliget – Tapolca
• Vindornyaszőlős – Zalaszántó – Lesencetomaj – Tapolca
• Vállus – Balatongyörök
• Zalaszántó – Keszthely
• [Zalabér] – Vindornyaszőlős – Zalacsány – Zalaapáti – Esztergályhorváti – Zalaszabar
• Sármellék – Zalaapáti – [Bak – Zalaegerszeg]


Kiemelt fontosságú meglévő honvédelmi területek

Sorszám

Település neve

Hrsz.

1.

Lesencetomaj

0106/2

2.

Lesencetomaj

042/3

3.

Lesencetomaj

042/5

4.

Lesencetomaj

030

5.

Lesencetomaj

0106/1

6.

Lesencetomaj

049/4

7.

Lesencetomaj

039/1

8.

Lesencetomaj

039/2

9.

Lesencetomaj

045

10.

Lesencetomaj

049/1

11.

Lesencetomaj

049/2

12.

Lesencetomaj

049/5

13.

Lesencetomaj

049/6

14.

Lesencetomaj

049/7

15.

Lesencetomaj

054/2

16.

Lesencetomaj

059

17.

Lesencetomaj

060

18.

Lesencetomaj

061

19.

Lesencetomaj

062

20.

Lesencetomaj

063

21.

Lesencetomaj

064

22.

Lesencetomaj

065

23.

Lesencetomaj

066

24.

Lesencetomaj

067

25.

Lesencetomaj

068

26.

Lesencetomaj

069

27.

Lesencetomaj

070

28.

Lesencetomaj

071

29.

Lesencetomaj

072

30.

Lesencetomaj

073

31.

Lesencetomaj

074

32.

Lesencetomaj

075

33.

Lesencetomaj

076

34.

Lesencetomaj

077

35.

Lesencetomaj

078

36.

Lesencetomaj

079

37.

Lesencetomaj

080

38.

Lesencetomaj

081

39.

Lesencetomaj

082

40.

Lesencetomaj

083

41.

Lesencetomaj

084

42.

Lesencetomaj

085

43.

Lesencetomaj

086

44.

Lesencetomaj

087

45.

Lesencetomaj

024/2

46.

Pula

036/1

47.

Pula

036/3

48.

Pula

036/4

49.

Pula

037/1

50.

Pula

037/2

51.

Pula

037/3

52.

Pula

030/1

53.

Pula

035/2

54.

Pula

035/3

55.

Lesenceistvánd

032/2

56.

Lesenceistvánd

031/2

57.

Lesenceistvánd

015/1

58.

Lesenceistvánd

017

59.

Lesenceistvánd

027/1

60.

Lesenceistvánd

022

61.

Lesenceistvánd

024/2

62.

Lesenceistvánd

026/1

63.

Lesenceistvánd

026/2

64.

Lesenceistvánd

026/5

65.

Lesenceistvánd

027/2

66.

Lesenceistvánd

030

67.

Lesenceistvánd

033

68.

Lesenceistvánd

06

69.

Lesenceistvánd

07

70.

Lesenceistvánd

029

71.

Lesenceistvánd

09

72.

Lesenceistvánd

019

73.

Lesenceistvánd

018/2

74.

Lesenceistvánd

024/1

75.

Tapolca

0408/3

76.

Tapolca

0159/1

77.

Tapolca

0135

78.

Tapolca

0136

79.

Tapolca

0137

80.

Tapolca

0139

81.

Tapolca

0140

82.

Tapolca

0141

83.

Tapolca

0143

84.

Tapolca

0144

85.

Tapolca

0146

86.

Tapolca

0163/2

87.

Tapolca

0152/1

88.

Tapolca

0129

89.

Tapolca

0130/1

90.

Tapolca

0131

91.

Tapolca

0132

92.

Tapolca

0133

93.

Tapolca

0165

94.

Tapolca

0189

95.

Tapolca

0147

96.

Tapolca

0148

97.

Tapolca

0149

98.

Tapolca

0150

99.

Tapolca

0151

100.

Tapolca

0166/2

101.

Tapolca

0167

102.

Tapolca

0185

103.

Tapolca

0186

104.

Tapolca

0187

105.

Tapolca

0190

106.

Tapolca

0191

107.

Tapolca

0193

108.

Tapolca

0194

109.

Tapolca

0195

110.

Tapolca

0199

111.

Tapolca

0202

112.

Tapolca

0204

113.

Tapolca

0205

114.

Tapolca

0207

115.

Tapolca

0600

116.

Tapolca

0116

117.

Tapolca

0120

118.

Tapolca

0408/2

119.

Tótvázsony

0132

120.

Tótvázsony

0133

121.

Tótvázsony

0134/1

122.

Tótvázsony

0134/2

123.

Tótvázsony

0135/1

124.

Tótvázsony

0135/2

125.

Tótvázsony

0135/3

126.

Tótvázsony

0136/1

127.

Tótvázsony

0136/3

128.

Tótvázsony

0137/1

129.

Tótvázsony

0137/2

130.

Tótvázsony

0137/3

131.

Tótvázsony

0138

132.

Tótvázsony

0139/10

133.

Tótvázsony

0139/3

134.

Tótvázsony

0139/4

135.

Tótvázsony

0139/7

136.

Tótvázsony

0139/8

137.

Tótvázsony

0139/9

138.

Tótvázsony

0143/1

139.

Tótvázsony

0146/1

140.

Tótvázsony

0156

141.

Tótvázsony

0157/1

142.

Tótvázsony

0157/2

143.

Tótvázsony

0157/3

144.

Tótvázsony

0158

145.

Tótvázsony

0159/1

146.

Tótvázsony

0159/10

147.

Tótvázsony

0159/11

148.

Tótvázsony

0159/12

149.

Tótvázsony

0159/13

150.

Tótvázsony

0159/3

151.

Tótvázsony

0159/4

152.

Tótvázsony

0159/5

153.

Tótvázsony

0159/6

154.

Tótvázsony

0159/7

155.

Tótvázsony

0159/8

156.

Tótvázsony

0159/9

157.

Tótvázsony

0160

158.

Tótvázsony

0161/2

159.

Tótvázsony

0162

160.

Tótvázsony

0164

161.

Tótvázsony

0165

162.

Tótvázsony

0166

163.

Tótvázsony

0170

164.

Tótvázsony

0171

165.

Tótvázsony

0172

166.

Tótvázsony

0175/4

167.

Tótvázsony

0278/4

168.

Tótvázsony

0120

169.

Tótvázsony

0122

170.

Tótvázsony

0127/2

171.

Tótvázsony

0127/3

172.

Tótvázsony

0127/4

173.

Tótvázsony

0128

174.

Tótvázsony

0129

175.

Tótvázsony

0130

176.

Tótvázsony

0131

177.

Tótvázsony

0114

178.

Tótvázsony

0126

179.

Tótvázsony

0169

180.

Hévíz

1525

181.

Hévíz

1526

182.

Hévíz

1083

183.

Balatonfüred

360/2




A kiemelt térségi övezetek egymáshoz való viszonya és kapcsolata

OTrT-ben előírt

Balaton-törvény által egyedileg
meghatározott övezetek

Országos

Kiemelt térségi

övezetek

övezet megnevezése

övezet jele

övezet megnevezése

övezet jele

övezet megnevezése

övezet jele

 

 

Magterület

Ö-1

 

 

 

 

Ökológiai folyosó

Ö-2

 

 

 

 

Pufferterület

Ö-3

 

 

 

 

Térségi jelentőségű tájképvédelmi terület

T-1

 

 

 

 

Történeti települési terület

T-2

 

 

 

 

Világörökség és világörökség-várományos terület

T-3

 

 

 

 

 

 

Szélerőmű elhelyezéséhez vizsgálat alá vonható terület

L-1

Ásványi nyersanyag-gazdálkodási terület

A-1

 

 

 

 

 

 

 

 

Térségi jelentőségű komplex tájrehabilitációt igénylő terület

R-1

 

 

 

 

Ökológiai rehabilitációt igénylő terület

R-2

 

 

 

 

Felszíni szennyezésre fokozottan érzékeny terület

SZ-1

 

 

Földtani veszélyforrás terület

P-1

 

 

 

 

Vízeróziónak kitett terület

P-2

 

 

 

 

 

 

Felszíni vízminőség-védelmi terület

F-1

 

 

 

 

Tómeder

D-1

 

 

Térségi hulladéklerakó hely kijelöléséhez vizsgálat alá vonható terület

H-1

 

 

 

 

 

 

Települési terület

U-1

 

 

 

 

Gazdasági terület

U-2

 

 

 

 

Általános mezőgazdasági terület

M-1

 

 

 

 

Kertgazdasági terület

M-2

Kiváló termőhelyi adottságú szántóterület

M-3

 

 

 

 

 

 

 

 

Erdőterület

E-1

 

 

Erdőtelepítésre alkalmas terület

E-2

 

 

Kiváló termőhelyi adottságú erdőterület

E-3

 

 

 

 

 

 

 

 

Turisztikai fejlesztési terület

Ü-1

 

 

 

 

Szőlő termőhelyi kataszteri terület

C-1

Kiemelt fontosságú meglévő honvédelmi terület

K-1

 

 

 

 





3. számú melléklet a 2008. évi LVII. törvényhez




4. számú melléklet a 2008. évi LVII. törvényhez

1

A törvényt az Országgyűlés a 2008. szeptember 22-i ülésnapján fogadta el. A kihirdetés napja: 2008. október 24. A törvény a 44. § (5) bekezdése alapján hatályát veszti 2013. január 2. napjával.

2

Az 1–43. §-t a 44. § (4) bekezdése hatályon kívül helyezte.

3

A 44. § (3) bekezdése a 2009: CIX. törvény 54. § (11) bekezdése szerint módosított szöveg.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére