• Tartalom

49/2008. (III. 14.) Korm. rendelet

49/2008. (III. 14.) Korm. rendelet

a közszféra területén dolgozók 2008. évi illetményemelésének és egyéb személyi célú kifizetéseinek támogatásáról1

2009.01.01.

A Kormány – az Alkotmány 35. §-a (1) bekezdésének b) pontjában foglalt feladatkörében eljárva – a Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről szóló 2007. évi CLXIX. törvény 84. §-a (1) bekezdésének b) pontjában és 5. számú mellékletének 26. pontjában kapott felhatalmazás alapján a következő rendeletet alkotja:

1. § (1) A központi költségvetés a Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről szóló 2007. évi CLXIX. törvény (a továbbiakban: Kvtv.) 4. §-ának (1) bekezdésében megjelölt céltartalék, illetve 5. számú mellékletének 26. pontja szerinti előirányzat terhére az e rendeletben meghatározottak szerint hozzájárulást nyújt a központi, a társadalombiztosítási, a köztestületi költségvetési szervek (a továbbiakban együtt: központi költségvetési szerv), a helyi önkormányzatok, a települési, illetve területi kisebbségi önkormányzatok, valamint a többcélú kistérségi társulások (a továbbiakban együtt: helyi önkormányzat) részére a köztisztviselői illetményalap, a közalkalmazotti illetménytábla (ideértve a felsőoktatási intézményi oktatói és a tudományos kutatói illetménytáblát is) és pótlékalap, továbbá a bírói és az ügyészi alapilletmény 2008. január 1-jei hatállyal történő emelésével összefüggésben megvalósuló illetményemelések és egyéb, törvényen alapuló személyi célú kifizetések és azok járulékai fedezetére.

(2) Támogatás illeti meg az (1) bekezdés szerinti igényjogosultakat a következő jogviszonyban foglalkoztatott munkavállalók illetménynöveléséhez:

a) a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény (a továbbiakban: Kjt.) hatálya alá tartozó munkavállalók illetményemeléséhez e rendelet 1. számú mellékletében,

b) a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény (a továbbiakban: Ktv.) hatálya alá tartozó foglalkoztatottak illetményemeléséhez e rendelet 2. számú mellékletében,

c) a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény (a továbbiakban: Hszt.) hatálya alá tartozó hivatásos állomány tagjai illetményemeléséhez e rendelet 3. számú mellékletében,

d) a Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú tagjainak jogállásáról szóló 2001. évi XCV. törvény (a továbbiakban: Hjt.) hatálya alá tartozó hivatásos és szerződéses állomány tagjai illetményemeléséhez e rendelet 4. számú mellékletében,

e) a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 1997. évi LXVII. törvény (a továbbiakban: Bjt.) hatálya alá tartozók illetményemeléséhez e rendelet 5. számú mellékletében,

f) az igazságügyi alkalmazottak szolgálati jogviszonyáról szóló 1997. évi LXVIII. törvény (a továbbiakban: Iasz.) hatálya alá tartozó alkalmazottak illetményemeléséhez e rendelet 6. számú mellékletében,

g) az ügyészségi szolgálati viszonyról és az ügyészségi adatkezelésről szóló 1994. évi LXXX. törvény (a továbbiakban: Üsztv.) hatálya alá tartozók illetményemeléséhez e rendelet 7. számú mellékletében,

h) a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény (a továbbiakban: Mt.) Harmadik Része XII. fejezetének hatálya alá tartozó munkavállalók a 3. § (8) bekezdése szerinti alapbér növeléséhez e rendelet 8. számú mellékletében,

i) az országgyűlési képviselők tiszteletdíjáról, költségtérítéséről és kedvezményeiről szóló 1990. évi LVI. törvény és az Európai Parlament magyarországi képviselőinek jogállásáról szóló 2004. évi LVII. törvény alapján járó járandóságok személyi juttatási többletéhez e rendelet 9. számú mellékletében,

j) a polgármesteri tisztség ellátásának egyes kérdéseiről és az önkormányzati képviselők tiszteletdíjáról szóló 1994. évi LXIV. törvény (a továbbiakban: Pttv.) hatálya alá tartozó polgármesterek, alpolgármesterek személyi juttatásai növeléséhez e rendelet 10. számú mellékletében

meghatározott felmérő adatlapnak a melléklet részét képező kitöltési útmutató alapján történő benyújtásával.

(3) A (2) bekezdés szerinti, értelemszerűen kitöltött felmérő adatlap(ok) benyújtásával igényelhető támogatás azon foglalkoztatottak után a járandóságukat folyósító szervezet útján, akik járandóságát a külön törvények alapján a köztisztviselői illetményalap alapján kell megállapítani.

(4) Támogatás igényelhető a törvény által meghatározott esetekben alanyi jogon járó ruházati költségtérítés, ruházati ellátmány növekedése miatti többletköltségekre a (2) bekezdés szerinti mellékletekben meghatározott felmérő adatlapokon.

(5) A felsőoktatási intézményeket csak az Országos Egészségbiztosítási Pénztár által finanszírozott feladataikat ellátó foglalkoztatottai után illeti meg az e rendelet alapján járó támogatás. Az egészségügyi felsőfokú szakirányú szakképzésben részt vevők tekintetében az adatszolgáltatást az érintett minisztérium készíti elő és nyújtja be a támogatást igénylő Egészségügyi Minisztérium részére.

2. § (1) Támogatás a 2008. január 1-jei statisztikai állományi létszámban szereplő foglalkoztatottak után – beleértve a havi átlagban hatvan óránál rövidebb időtartamban foglalkoztatottak létszámát is – igényelhető.

(2) Nem igényelhető támogatás a prémiumévek programról és a különleges foglalkoztatási állományról szóló 2004. évi CXXII. törvény hatálya alá tartozó foglalkoztatottak után.

3. § (1) A támogatás igénylésének az alapja – (3)–(8) bekezdésekben foglalt eltérésekkel – a foglalkoztatott 2008. január 1-jei besorolásának megfelelő, de a 2007. december 31-én

a) érvényes mértékek szerint számított illetménye, vagy

b) a törvény által megállapított garantált illetménye.

Az a)–b) pontban meghatározott két illetményt kell a foglalkoztatott 2008. január 1-jei besorolása és a 2008. január 1-jén hatályos jogszabályok szerinti mértékű illetménytételek alapján megállapított illetménnyel összevetni. Az összevetés során meg kell határozni az a) pont szerinti illetménnyel számított különbséget, valamint a b) pont szerinti illetménnyel számított különbség 60%-át. Az adott foglalkoztatott utáni támogatás összegét a két különbség közül a nagyobb összeg alapján kell meghatározni.

(2) A támogatás mértéke foglalkoztatottanként az illetményekre vonatkozó törvényekben meghatározott

a) kötelező besoroláshoz kapcsolódó, 2008. január 1-jétől hatályos illetménytételek eléréséhez szükséges illetményemelés és járulékainak összege, de legalább a köztisztviselői illetményalap, a közalkalmazotti illetménytábla (ideértve a felsőoktatási intézményi oktatói és a tudományos kutatói illetménytáblát is) és pótlékalap, valamint, a bírói és az ügyészi alapilletmény növekedés miatti illetménytétel növekedés 60%-a és ennek járulékai,

b) alanyi jogon járó ruházati költségtérítés, ruházati ellátmány növekménye és ennek járulékai.

(3) Azon köztisztviselők, illetve a Hszt. hatálya alá tartozó hivatásos állomány azon tagjai esetében, akiknek az alapilletménye 2007. december 31-én a törvényben meghatározott szintnél legfeljebb 20%-kal csökkentett mértékben volt megállapítva, a támogatást az alapilletményük 2007. december 31-ei csökkentett szintje alapján kell meghatározni.

(4) Amennyiben a helyi önkormányzat a Ktv. 44/A. §-ának megfelelő illetménykiegészítési rendszert működtet, az illetménykiegészítésből származó illetménynövekedésre e rendelet alapján nem jár támogatás.

(5) A Ktv. 11/A. §-a szerinti politikai főtanácsadók, politikai tanácsadók, a 45. §-ának (4) bekezdése szerinti aljegyzők, a (11)–(13) bekezdése szerinti köztisztviselők, továbbá a Pttv. 1. §-ának (3) bekezdése szerinti alpolgármesterek esetében a támogatás mértéke havonta a 2007. december 31-én érvényes illetményük, illetve tiszteletdíjuk és a köztisztviselői illetményalap 2007-ről 2008-ra történő növekedése százalékos mértékének szorzata.

(6) A legalább középfokú végzettséget, illetve szakképzettséget igénylő munkakörben dolgozók esetében, ahol a külön jogszabályban meghatározott garantált bérminimum magasabb az illetményrendszerekben meghatározott garantált illetménynél, a támogatás kiszámítása során a garantált bérminimumot kell figyelembe venni.

(7) A jogszabály alapján nem teljes hónapra (eseti jelleggel, illetve a munkarenddel összefüggően) járó pótlékok támogatását az érintett foglalkoztatott részére a 2007. II. félévben – 2008. január 1-jén új jogviszonyt létesítők esetében a 2008. január hónapra – ténylegesen kifizetett pótlékok alapján kell meghatározni.

(8) A közigazgatási szervnél foglalkoztatott, az Mt. Harmadik Része XII. fejezetének hatálya alá tartozó munkavállalók esetében támogatás – az ebben a bekezdésben meghatározott eltérésekkel – a 2007. december 31-én hatályos személyi alapbérük 5%-ának mértékében és járulékaiban igényelhető. A támogatás összege azonban

a) nem lehet kevesebb, mint a 2008. évben hatályos kötelező legkisebb munkabér, a legalább középfokú végzettséget, illetve szakképzettséget igénylő munkakörben dolgozók esetében a 2008. évben hatályos garantált bérminimum és a 2007. december 31-én hatályos személyi alapbér különbözete és a különbözet járulékterhe, továbbá

b) az a) pontban meghatározott bérszintek eléréséhez szükséges támogatás kivételével nem haladhatja meg a 2007. évben hatályos kötelező legkisebb munkabér kétszeres összege 5%-ának és járulékainak mértékét.

(9) Az egy foglalkoztatottra jutó támogatás kiszámításának az (1)–(8) bekezdésben foglaltaknak megfelelő részletes módszerét e rendelet 1. §-ának (2) bekezdése szerinti mellékletek tartalmazzák.

4. § (1) A helyi önkormányzatnak, illetve a központi költségvetési szervnek az őt megillető támogatási összeget az illetmények, illetménypótlékok, a (2) bekezdés és a 3. § (8) bekezdése szerinti esetben a személyi alapbérek, bérpótlékok, az 1. § (2) bekezdésének i)–j) pontja és (3) bekezdése szerinti esetben az egyéb személyi juttatások növelésének és járulékainak fedezetére kell fordítani.

(2) Amennyiben a költségvetési szerv 2008. év folyamán megszűnik, és az általa ellátott közfeladatot más szervezet, illetve más gazdálkodási formában működő szervezet látja el, a fejezet felügyeletét ellátó szerv, illetve a helyi önkormányzat a költségvetési szerv számára a 2008. évi illetményemelésre biztosított támogatás időarányos részének felhasználását a közfeladatot a továbbiakban ellátó szervezet részére abban az esetben köteles biztosítani, ha a közfeladatot ellátó szervezet vállalja, hogy a költségvetési szervtől átvett foglalkoztatottak számára biztosítja a korábbi illetményüknek és pótlékuknak megfelelő alapbért és bérpótlékot. Ennek tényét az átadó szervezet köteles az átvevő szervezettel kötött megállapodásban, szerződésben rögzíteni, beleértve az átvevő szervezet általi elszámolás rendjét is.

(3) Amennyiben a (2) bekezdésben foglaltakat az átvevő szervezet nem vállalja, úgy

a) a helyi önkormányzat köteles a támogatás arányos részéről lemondani, az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium (a továbbiakban: ÖTM) ennek megfelelően módosítja az előirányzatot. Ebben az esetben az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény (a továbbiakban: Áht.) 64/B. §-a (2) bekezdésének alkalmazása során a költségvetési szerv megszűnésének napja számít a jogosulatlan igénybevétel kezdő napjának,

b) a központi költségvetési szervnek a fel nem használt előirányzatot vissza kell rendezni.

(4) Államháztartáson belüli fenntartóváltozás esetén megállapodásban kell rögzíteni a feladatátadással/átvétellel összefüggő eljárásokat.

5. § (1) A központosított illetményszámfejtő rendszert (a továbbiakban: KIR) alkalmazó központi költségvetési szervek számára az e rendelet alapján járó támogatás kalkulált összegét – az 1. § (2) bekezdésének a)–i) pontja szerinti megfelelő felmérő adatlapon – tájékoztató jelleggel 2008. március 17-éig az illetményszámfejtő hely megküldi a központi költségvetési szerv részére.

(2) A központi költségvetési szerv – ha a KIR-t alkalmazó körbe tartozik, akkor az (1) bekezdés szerinti adatszolgáltatás felhasználásával – a saját számításai alapján az igénylését 2008. március 27-éig a fejezet felügyeletét ellátó szervhez nyújtja be (papíralapon és elektronikus úton is) az e rendelet 1. §-a (2) bekezdésének a)–i) pontja szerinti mellékletekben meghatározott felmérő adatlapokon.

(3) A fejezet felügyeletét ellátó szerv e rendeletben foglalt igénylési feltételeknek való megfelelés formai vizsgálatát és a számszaki ellenőrzését követően a központi költségvetési szervek által megküldött felmérő adatlapokat címre (alcímre) összesíti, majd a fejezet összesített igényét az e rendelet 11. számú melléklete szerinti adatlappal együtt 2008. április 2-áig megküldi a Pénzügyminisztériumnak (a továbbiakban: PM). A pénzügyminiszter a felülvizsgálatot követően, a feltételek megléte esetén haladéktalanul intézkedik az igényelt összeg átcsoportosításáról szóló javaslat Kormány részére történő benyújtásáról.

6. § (1) A Magyar Államkincstár (a továbbiakban: Kincstár) Regionális Igazgatósága illetékes megyei szervezeti egysége (a továbbiakban: Igazgatóság) a KIR-t alkalmazó helyi önkormányzati költségvetési szervek esetében az e rendelet alapján járó, költségvetési szervenként tagolt, foglalkoztatottanként részletezett kimutatást és ebből számított támogatás összegét elfogadásra 2008. március 17-éig megküldi a fenntartó helyi önkormányzat részére. Véleményeltérés esetén a helyi önkormányzat az Igazgatósággal egyeztetve javít.

(2) A helyi önkormányzat – a KIR-t alkalmazó helyi önkormányzati költségvetési szervek vonatkozásában az (1) bekezdés szerinti adatszolgáltatás, a KIR-t nem alkalmazó költségvetési szervek esetében saját számításai alapján – az igénylését az Igazgatósághoz e rendelet 12. számú melléklete szerinti igénylőlapon (papíralapon és elektronikus úton is) 2008. március 31-éig nyújtja be. A helyi önkormányzat az 1. § (2) bekezdésének a)–c), h) és j) pontjai alapján kitöltött felmérő adatlapokat megőrzi és az ellenőrzés során az Igazgatóság rendelkezésére bocsátja.

(3) A támogatási igénynek az Áht. 64/B. §-ának (3) bekezdése szerinti vizsgálatát követően a Kincstár a támogatási igényekről e rendelet 13. számú melléklete szerint 2008. április 4-éig önkormányzatsoros adatszolgáltatást nyújt az ÖTM, valamint a PM részére.

(4) Az ÖTM utalványozása alapján a Kincstár a támogatási összeget havi 1/12-ed egyenlő részletekben folyósítja a helyi önkormányzat számára. Ennek megfelelően az első folyósítás a 2008. április havi nettó finanszírozás keretében történik. Ekkor folyósításra kerül az áprilisig időarányosan járó – már átutalt előleggel korrigált – támogatás. A helyi önkormányzatnak a támogatás Egészségbiztosítási Alapból finanszírozott, költségvetési szervként működő egészségügyi szolgáltató által igényelt részét e szolgáltatónak kell továbbítania.

(5) A Kvtv. 5. számú mellékletének 26. pontja szerinti kamatot a nettó finanszírozásba tartozó források terhére kell elszámolni. A kamatfizetési kötelezettség, illetve a kamat alapjának meghatározása során a helyi önkormányzat részére folyósított előleg összegét a január–március hónapokra megállapított támogatás összegével kell összevetni.

7. § (1) A központi költségvetési szerveknek a támogatás fel nem használt részével a tényleges felhasználás alapján az előirányzatot legkésőbb 2008. november 25-éig vissza kell rendezni.

(2) Az (1) bekezdés szerinti intézkedést a pénzügyminiszter készíti elő.

(3) Amennyiben a központi költségvetési szerv az előirányzat visszarendezését vagy az előirányzattal való elszámolást követően állapít meg visszafizetési kötelezettséget, azt a 2008. évi előirányzat-maradványelszámolás keretében kell teljesíteni.

8. § (1) A helyi önkormányzat – ideértve a 4. § (2) bekezdése szerinti szervet is – a központosított előirányzatokra vonatkozó szabályok alapján, illetve az Áht. 64/B. §-ának (1) és (2) bekezdése alapján, ha a támogatást vagy annak egy részét a fenntartó helyi önkormányzat jogtalanul vette igénybe, azt nem a megjelölt feladatra használta fel, illetve a jogszabályban rögzített arányt meghaladó mértékű támogatást vett igénybe, vagy a támogatás igényléséhez valótlan adatot szolgáltatott, akkor

a) év közben az Igazgatóságon keresztül az ÖTM-nél haladéktalanul lemond a jogtalanul igénybe vett összegről, amely esetben a már átutalt összeg visszavonásra kerül a következő havi – de még tárgyévi – nettósításban, és a lemondásnak megfelelően módosításra kerül az előirányzat,

b) év végi elszámolás keretében befizetéssel teljesíti a többlet-igénybevételből adódó kötelezettségét.

(2) A helyi önkormányzat a támogatás felhasználásának ágazati megoszlásáról az e rendelet 14. számú melléklete szerinti adatközlő lapon számol be. A helyi önkormányzat az adatszolgáltatást a 2008. évi féléves, valamint az éves költségvetési beszámolóval egyidejűleg küldi meg az Igazgatósághoz.

9. § A támogatás jogszerű igénybevételét a céltartalékot igénylő központi költségvetési szerveknél a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal a Kormányzati Ellenőrzési Hivatalról szóló 312/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet 4. §-ában meghatározott hatáskörében eljárva, külön ellenőrzi.

10. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.

1. számú melléklet a 49/2008. (III. 14.) Korm. rendelethez2


Felmérő Adatlap
a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény hatálya alá tartozó munkavállalók
2008. évi illetményemelésének támogatásához

(adatok forintban)

Sorszám

Teljes munka-idősre átszámított létszám

Besorolásra, havi illetményre vonatkozó adatok

Kötelező pótlékokra vonatkozó havi adatok

Éves összesítés

2008. 01. 01-i

2007. 12. 31-i

2008.01.01-i 100%-os illetmény, garantált bérminimum

Illetmény-növekmény

Jogcím kód

Kjt.-s pótlékok

Mt.-s pótlékok növekménye

Pótlék-növekmény összesen

Illetmény-növekmény

Pótlék-növekmény

Költség-növekmény

Járulék-növekmény

Mind-összesen

szakfel-adatszám

6 jegyű kulcsszám

számított illetmény

100%-os illetmény, minimálbér, garantált bérminimum

Tényleges összeg a 2007. december 31-i állapot szerint

Jogszabály szerinti összeg a 2007. december 31-i állapot szerint
(19.600 Ft-os pótlékalappal számolva)

Jogszabály szerinti összeg a 2008. Január
1-i állapot szerint (20.000 Ft-os pótlékalappal számolva)

Kjt.-s pótlékok növekménye

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

13

14

15

16

17

18

19

20

a

b

c

a

b

c

a

b

c

a

b

c

a

b

c

a

b

c

1.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

-

-

-

-

-

2.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

-

-

-

-

-

3.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

-

-

-

-

-

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

-

-

-

-

-

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

-

-

-

-

-

Összesen

0

 

 

 

 

 

0

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

0

 

 

 

 

 


Kitöltési útmutató a közalkalmazotti felméréshez
(Kjt. hatálya alá tartozók)

1. oszlop: A felmérésbe belekerült közalkalmazottak folyamatos sorszámot kapnak. Az intézmény az ellenőrizhetőség céljából köteles biztosítani a sorszámoknak a személyekkel történő azonosíthatóságát.

2. oszlop: Ide a teljes munkaidősök esetén 1,00 értéket, a nem teljes munkaidőben foglalkoztatottak esetén pedig a kinevezésben szereplő heti vagy havi munkaidejének (munkaóráinak) a teljes munkaidőben foglalkoztatottak heti (40 óra) vagy havi (174 óra) munkaidejéhez viszonyított arányszámát kell beírni két tizedes pontossággal.

3. oszlop: A közalkalmazott 2008. január 1-jei állapot szerinti költségvetési szakfeladat számát kell feltüntetni.

4. oszlop: A közalkalmazott 2008. január 1-jei illetmény-besorolásának megfelelő 6 jegyű kulcsszám.

5. oszlop: A közalkalmazott 2008. január 1-jei állapot szerinti besorolásának (fizetési osztályának és fizetési fokozatának, esetleges további szakképesítési szorzójának) megfelelő, de a 2007. december 31-én hatályos mértékek szerinti (illetménytáblában, minimálbérként, garantált bérminimumként) garantált illetménye, valamint a 2007. december 31-i tényleges állapot szerinti, helyi döntésen nyugvó illetményrész együttes havi összege (a táblázatban: számított illetmény) forintban.
Az oszlop kitöltése során tehát a következőket kell figyelembe venni:
– a 2008. január 1-jei besorolásnak megfelelő, a Kjt. 66. §-a szerinti – a 2007. december 31-én hatályos illetménytáblában – garantált illetményt, ideértve a hasznosított további szakképesítés esetén a garantált illetmény többletét,
– a felsőoktatási intézményben oktatói és a tudományos kutatói munkakört betöltő közalkalmazott esetében a 2008. január 1-jei besorolásnak megfelelő, a Kjt. 79/E. §-a szerinti – a 2007. december 31-én hatályos illetménytáblában – garantált illetményt,
– a kötelező legkisebb munkabér (minimálbér) és a garantált bérminimum megállapításáról szóló 316/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet szerinti, 2007. december 31-én hatályos minimálbért, garantált bérminimumot, ha az magasabb a Kjt. szerint garantált (előbbi) összegnél,
– a munkáltató döntése, illetve kollektív szerződés alapján megállapításra került, a 2007. december 31-i állapot szerint a garantált illetményt, minimálbért, garantált bérminimumot meghaladó illetményrész összegét.
Ha a közalkalmazott 2008. január 1-jei besorolása (fizetési osztálya és fokozata, esetleges további szakképesítési szorzója) megegyezik a 2007. december 31-ei állapot szerintivel, akkor ebbe az oszlopba a közalkalmazott 2007. december 31-i tényleges havi illetménye kerül.
A 2008. január 1-jén a költségvetési szervnél közalkalmazotti jogviszonyt létesítők esetében ebbe az oszlopba a 2008. január 1-jei besorolásnak megfelelő, a 2007. december 31-én hatályos jogszabályok szerinti garantált illetmény kerül.

6. oszlop: A közalkalmazott 2008. január 1-jei állapot szerinti besorolásának (fizetési osztályának és fizetési fokozatának, esetleges további szakképesítési szorzójának) megfelelő, de a 2007. december 31-én hatályos mértékek szerinti (illetménytáblában, minimálbérként, garantált bérminimumként) garantált illetménye (nem teljes munkaidősök esetén az arányos rész). Az oszlop kitöltése során tehát a következőket kell figyelembe venni:
– a 2008. január 1-jei besorolásnak megfelelő, a Kjt. 66. §-a szerinti – a 2007. december 31-én hatályos illetménytáblában – garantált illetményt, ideértve a hasznosított további szakképesítés esetén a garantált illetmény többletét,
– a felsőoktatási intézményben oktatói és a tudományos kutatói munkakört betöltő közalkalmazott esetében a 2008. január 1-jei besorolásnak megfelelő, a Kjt. 79/E. § szerinti – a 2007. december 31-én hatályos illetménytáblában – garantált illetményt,
– a kötelező legkisebb munkabér (minimálbér) és a garantált bérminimum megállapításáról szóló 316/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet szerinti, 2007. december 31-én hatályos minimálbért, garantált bérminimumot, ha az magasabb a Kjt. szerint garantált (előbbi) összegnél.
Ha a közalkalmazott 2007. december 31-i állapot szerinti illetménye nem tartalmaz munkáltatói döntésen vagy kollektív szerződésen alapuló illetményrészt (illetménybeállása 100%), akkor az 5. és a 6. oszlop adata megegyezik.
A 2008. január 1-jén a költségvetési szervnél közalkalmazotti jogviszonyt létesítők esetében ebbe az oszlopba – az 5. oszlop adatával azonosan – a 2008. január 1-jei besorolásnak megfelelő, a 2007. december 31-én hatályos jogszabályok szerinti garantált illetmény kerül.

7. oszlop: A közalkalmazott 2008. január 1-jei állapot szerinti besorolásának (fizetési osztályának és fizetési fokozatának, esetleges további szakképesítési szorzójának) megfelelő, a 2008. január 1-jén hatályos mértékek szerinti (illetménytáblában, minimálbérként, garantált bérminimumként) garantált illetménye (nem teljes munkaidősök esetén az arányos rész). Az oszlop kitöltése során tehát a következőket kell figyelembe venni:
– a 2008. január 1-jei besorolásnak megfelelő, a Kjt. 66. §-a szerinti – a 2008. január 1-jén hatályos illetménytáblában – garantált illetményt, ideértve a hasznosított további szakképesítés esetén a garantált illetmény többletét,
– a felsőoktatási intézményben oktatói és a tudományos kutatói munkakört betöltő közalkalmazott esetében a 2008. január 1-jei besorolásnak megfelelő, a Kjt. 79/E. §-a szerinti – a 2008. január 1-jén hatályos illetménytáblában – garantált illetményt,
– a kötelező legkisebb munkabér (minimálbér) és a garantált bérminimum megállapításáról szóló 316/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet szerinti, 2008. január 1-jén hatályos garantált bérminimumot, ha az magasabb a Kjt. szerint garantált (előbbi) összegnél.
(A 2008. január 1-jén a költségvetési szervnél közalkalmazotti jogviszonyt létesítők esetében ebbe az oszlopba a 2008. január 1-jei besorolásnak megfelelő, a 2008. január 1-jén hatályos jogszabályok szerint garantált illetmény kerül.)

8. oszlop: Az oszlopba kerülő adat meghatározása három lépésben történik:
– az első lépésben meg kell határozni a 7. és az 5. oszlop adatának különbségét, negatív különbség esetén a további számítás során különbségként nullát kell figyelembe venni;
– a második lépésben meg kell határozni a 7. és a 6. oszlop adata különbségének 60%-át;
– a harmadik lépésben a két különbség közül a nagyobbik kerül a 8. oszlopba. A két különbség azonossága esetén értelemszerűen az azonos összeg kerül a 8. oszlopba.

9. oszlop: A Kjt. és végrehajtási rendeletei (a továbbiakban: Kjt.-s pótlékok), valamint a Munka Törvénykönyve (a továbbiakban: Mt.-s pótlékok) alapján a közalkalmazottnak a 2008. január 1-jei állapot szerint kötelező pótlék(ok) jogcímét jelző kódszámot kell beírni, ideértve a 2008. január 1-jén közalkalmazott jogviszonyt létesítők kötelező Kjt.-s és Mt.-s pótlékait is. Mt.-s pótlék a műszakpótlék, az éjszakai pótlék, az ügyeleti és a készenléti díj, ideértve az egészségügyi tevékenység végzésének egyes kérdéseiről szóló 2003. évi LXXXIV. törvény szerinti szabályozást is.
A táblázatban a tényleges jogosultságnak megfelelő számú pótlék kódszámát kell szerepeltetni. Háromnál több pótlékra való jogosultság esetén a további pótléko(ka)t új soro(ko)n, de változatlan sor- és szakfeladatszámon, illetve kulcsszámon szükséges szerepeltetni.
A kötelező pótlékok és azok kódszámai külön jegyzékben kerültek felsorolásra.

10. oszlop: Ha a 9. oszlopban Kjt.-s pótlék jogcím került megjelölésre, akkor ennek (ezeknek) a 2007. december 31-én érvényes tényleges havi összegét kell beírni. A tényleges pótlékoknak legalább a 19 600 forintos pótlékalap alapulvételével a jogszabályban meghatározott alsó határokat (vezetők esetén a végrehajtási rendelet szerinti mértékeket) el kell érniük, kivéve, ha nem teljes munkaidős foglalkoztatás esetén a pótlék is időarányosan került megállapításra.
A 2008. január 1-jén közalkalmazotti jogviszonyt létesítők, továbbá az e napon pótlékra jogosultságot szerzők esetében a 2007. december 31-én hatályos jogszabályok szerinti pótlékmértékek – alsó-felső határos pótlékok az alsó határon, a vezetői pótlékok a végrehajtási rendelet szerinti mértékkel – szerepelhetnek ebben az oszlopban.

11. oszlop: Ha a 9. oszlopban Kjt.-s pótlék jogcím(ek) került(ek) megjelölésre, akkor ennek (ezeknek) a 2007. december 31-ei állapotnak megfelelő jogszabály szerinti mértékkel (alsó-felső határos pótlékok az alsó határon, a vezetői pótlékok a végrehajtási rendelet szerinti mértékkel) számított havi összege(i)t kell beírni, a 19 600 forintos pótlékalap figyelembevételével. Ha nem teljes munkaidős foglalkoztatás esetén a pótlék(ok) is időarányosan került(ek) megállapításra, akkor ide a 19 600 forint időarányos részével számolt összeg(ek) kerül(nek).
Ha a közalkalmazott Kjt.-s pótlék jogcímen a jogszabály szerinti (minimum) mérték(ek)ben részesül, akkor a 10. és a 11. oszlopba kerülő adat(ok) megegyeznek.
A 2008. január 1-jén közalkalmazotti jogviszonyt létesítők, továbbá az e napon pótlékra jogosultságot szerzők esetében is a 2007. december 31-jén hatályos jogszabályok szerinti pótlékmértékek szerepelhetnek ebben az oszlopban, azonosan a 10. oszlopban szereplővel.

12. oszlop: Ha a 9. oszlopban Kjt.-s pótlék(ok) került(ek) megjelölésre, akkor ennek (ezeknek) a 2008. január 1-jei állapotnak megfelelő jogszabály szerinti mértékkel (alsó-felső határos pótlékok az alsó határon, a vezetői pótlékok a végrehajtási rendelet szerinti mértékkel) számított havi összege(i)t kell beírni, a 20 000 forintos pótlékalap figyelembevételével. Ha nem teljes munkaidős foglalkoztatás esetén a pótlék(ok) is időarányosan került(ek) megállapításra, akkor ide a 20 000 forint időarányos részével számolt összeg(ek) kerül(nek).
A 2008. január 1-jén közalkalmazotti jogviszonyt létesítők, továbbá az e napon pótlékra jogosultságot szerzők esetében is a 2008. január 1-jén hatályos jogszabályok szerinti pótlékmértékek (alsó-felső határos pótlékok az alsó határon, a vezetői pótlékok a végrehajtási rendelet szerinti mértékkel) szerepelhetnek ebben az oszlopban.

13. oszlop: Az oszlopba kerülő adat meghatározása három lépésben történik:
– az első lépésben meg kell határozni a 12. és a 10. oszlop megfelelő adatának különbségét, negatív különbség esetén a további számítás során különbségként nullát kell figyelembe venni;
– a második lépésben meg kell határozni a 12. és a 11. oszlop megfelelő adata különbségének 60%-át;
– a harmadik lépésben a két különbség közül a nagyobbik kerül a 13. oszlop megfelelő pontjába. A két különbség azonossága esetén értelemszerűen az azonos összeg kerül a 13. oszlop megfelelő pontjába.

14. oszlop: Ha a 9. oszlopban Mt.-s pótlék(ok) került(ek) megjelölésre, akkor ennek (ezeknek) a támogatott növekménye a következő lépések szerint kerül meghatározásra:
– Meg kell állapítani a közalkalmazott számára 2007. II. félévben összesen kifizetésre került pótlék(ok) jogcímenkénti összegét.
– A 2007. II. félévben jogcímenként kifizetett pótlék(ok) összegét el kell osztani a közalkalmazott számára 2007. II. félévben kifizetett illetménnyel, ami nem tartalmazza a 13. havi illetmény részkifizetéseit.
– Az így kapott – három tizedes pontossággal számított – arányszámot meg kell szorozni a 8. oszlopban szereplő támogatott illetménynövekménnyel. A számítás eredménye kerül a 14. oszlop megfelelő rovatába.
A 2008. január 1-jén a költségvetési szervnél közalkalmazotti jogviszonyt létesítők, továbbá az e napon pótlékra jogosultságot szerzők esetében 2007. II. félévi adatok helyett 2008. januári adatokat kell használni.

15. oszlop: A 13. és a 14. oszlopban szereplő támogatott pótléknövekmények együttes összegét kell szerepeltetni közalkalmazottanként.
Az éves összesítéseket tartalmazó 16., 17. és 18. oszlopot soronként (közalkalmazottanként) nem kell kitölteni, csak a költségvetési szervre összesen, mégpedig a következők szerint:
– a 16. oszlopba a 8. oszlop költségvetési szervre összesített adatának 13-mal (ahol törvény kötelezővé teszi a kéthavi külön juttatás kifizetését, ott 14-gyel) felszorzott összege,
– a 17. oszlopba a 15. oszlop költségvetési szervre összesített adatának 12-vel felszorzott összege
kerül.
A 18. oszlopba a 16. és a 17. oszlopokban szereplő költségvetési szervre összesített adatok összege kerül.
A 19. oszlopba a 18. oszlopban szereplő összegre jutó járulékot kell megjelölni.
A 20. oszlopban kell összesíteni a teljes éves költségnövekményt (18. és 19. oszlopok összege).

* * *

A költségvetési szerv összesen soron az összesítéseket a 2., a 8., valamint a 15. oszlopokban el kell végezni.

Jegyzék
a kötelező közalkalmazotti pótlékok jogcímeiről és kódszámairól

 

Mérték (alsó-felső határ) a pótlékalap %-ában

Jogcímet jelző kódszám

A. A Kjt.-ben és végrehajtási rendeleteiben szereplő kötelező pótlékok

 

 

A közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény

 

 

 

Magasabb vezetői

200-300%

01

 

Vezetői

100-200%

02

 

Munkatársi

25%

03

 

Tanácsosi

50%

04

 

Főmunkatársi

75%

05

 

Főtanácsosi

100%

06

 

Egészségkockázati, védőeszköz használati

100%

07

 

Idegennyelv-tudási (középfokú)

50%

08

 

Idegnyelv-tudási (felsőfokú)

100%

09

 

 

 

 

138/1992. (X. 8.) Korm. rendelet az 1992. évi XXXIII. törvény végrehajtásáról

 

 

 

a közoktatási intézményekben

 

 

 

Osztályfőnöki

30-60%

10

 

Diák-önkormányzat segítő

12-30%

11

 

Munkaközösség-vezető

12-30%

12

 

Gyógypedagógiai

18-42%

13

 

Gyakorló óvódai és iskolai

18-42%

14

 

Nemzetiségi

18-42%

15

 

Területi

18-42%

16

 

Számítástechnikai

36-60%

17

 

 

 

 

150/1992. (XI. 20.) Korm. rendelet az 1992. évi XXXIII. törvény végrehajtásáról

 

 

 

a művészeti, a közművelődési és közgyűjteményi területen

 

 

 

Koncertmesteri

75%

18

 

Szólamvezetői

50%

19

 

Területi

15-35%

20

 

 

 

 

44/1997. (III. 12.) Korm.rendelet az 1992. évi XXXIII. törvény végrehajtásáról

 

 

 

az ipari, kereskedelmi és idegenforgalmi ágazatban

 

 

 

Pénzkezelési pótlék (nem KIR-t alkalmazó szervek esetében)*

10%

21

 

 

 

 

257/2000. (XII. 26.) Korm. rendelet az 1992. évi XXXIII. törvény végrehajtásáról

 

 

 

a szociális, valamint a gyermekjóléti és gyermekvédelmi ágazatban

 

 

 

Munkahelyi pótlék (nem KIR-t alkalmazó szervek esetében)**

120%

22

 

Módszertani pótlék

200%

23

 

Gyámi pótlék

50%

24

 

Speciális otthoni pótlék

50%

25

 

Gyógypedagógiai pótlék

25%

26

 

 

 

 

356/2008. (XII. 31.) Korm. rendelet az 1992. évi XXXIII. törvény végrehajtásáról

 

 

 

az egészségügyi ágazatban

 

 

 

Munkahelyi pótlék (nem KIR-t alkalmazó szervek esetében)**

150%

27

 

Munkahelyi pótlék (nem KIR-t alkalmazó szervek esetében)**

120%

28

 

Munkahelyi pótlék (nem KIR-t alkalmazó szervek esetében)**

36%

29

 

 

 

 

53/2006. (III. 14.) Korm. rendelet az 1992. évi XXXIII. törvény végrehajtásáról

 

 

 

a felsőoktatási intézményekben

 

 

 

Tanári munkakörben foglalkoztatottak illetménypótléka

50-100%

30

 

 

 

 

62/1997. (XI. 7.) BM rendelet a belügyminiszter ágazati irányítása

 

 

 

alá tartozó szerveknél

 

 

 

Pénzkezelési pótlék (nem KIR-t alkalmazó szervek esetében)*

10%

31

 

 

 

 

25/1992. (XI. 25) HM rendelet a honvédségnél foglalkoztatott

 

 

 

közalkalmazottak jogviszonyáról

 

 

 

Teljesítménypótlék

10-80%

32

 

Tűzszerész pótlék gépkocsi vezetőnek /óra

8,80%

33

 

Tüzszerész pótlék a többi esetben/óra

5,70%

34

 

Terepfelmérői pótlék/nap

8-16%

35

 

Gyakorlati pótlék/nap

10-20%

36

 

 

 

 

7/1993. (III. 9.) IM rendelet a büntetés-végrehajtásnál foglalkoztatott közalkalma-

 

 

zottak jogviszonyáról

 

 

 

Fokozott veszélyességi illetménypótlék

100%

37

 

 

 

 

33/2004. (XII. 28.) IHM rendelet a Nemzeti Információs Infrastruktúra

 

 

 

Fejlesztési Iroda közalkalmazottainak jogállásáról

 

 

 

Értékkezelési pótlék

25-100%

38

 

 

 

 

11/2005. (V. 19.) KvVM rendelet a környezetvédelemi és vízügyi ágazati

 

 

 

irányítás alá tartozó szerveknél foglalkoztatott közalkalmazottakról

 

 

 

Rendelkezésre állási pótlék

50-100%

39

 

 

 

 

2/1999. (VIII. 24.) MeHVM rendelet a Hivatalt vezető miniszter irányítása

 

 

 

alá tartozó szerveknél foglalkoztatott közalkalmazottakról

 

 

 

Értékkezelési pótlék

50-100%

40

 

Gépjárművezetői pótlék (nem KIR-t alkalmazó szervek esetében)***

80%

41

 

Gépjárművezetői pótlék (nem KIR-t alkalmazó szervek esetében)***

50%

42

 

Gépjárművezetői pótlék (nem KIR-t alkalmazó szervek esetében)***

30%

43

 

 

 

 

1/1993. MüM rendelet a közalkalmazottak jogállását érintő egyes kérdésekről

 

 

 

Munkahelyi pótlék (nem KIR-t alkalmazó szervek esetében)**

120%

44

 

Munkahelyi pótlék (nem KIR-t alkalmazó szervek esetében)**

36%

45

 

 

 

 

2/1999. (I. 29.) NKÖM rendelet a művészi vagy egyéb művészeti munkakört

 

 

 

betöltő közalkalmazottakról

 

 

 

Nemzeti művészeti intézményi pótlék

50-300%

46

 

Nemzeti művészeti intézményi pótlék

50-600%

47

 

 

 

 

30/2000. (X.11.) OM rendelet a közalkalmazottak jogállását érintő

 

 

 

egyes kérdésekről

 

 

 

Értékkezelési pótlék

50-100%

48

 

Adatvédelmi pótlék

75-100%

49

 

 

 

 

17/1993. (VI. 18.) PM rendelet az ágazat irányítása alá tartozó közalkalmazottakra

 

 

 

Értékkezelési pótlék

25-100%

50

 

 

 

 

8/1999. (XI. 24.) rendelet a polgári nemzetbiztonsági szolgálatnál foglalkoztatott

 

 

 

közalkalmazottakról

 

 

 

Pénzkezelési pótlék (nem KIR-t alkalmazó szervek esetében)*

25%

51

 

 

 

 

 

 

 

 

B. A Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvényben, valamint az egészségügyi

 

tevékenység végzésének egyes kérdéseiről szóló 2003. évi LXXXIV. törvényben szereplő

 

kötelező pótlékok

 

 

 

 

 

 

Műszakpótlék

 

52

 

Éjszakai pótlék

 

53

 

Ügyeleti díj

 

54

 

Készenléti díj

 

55


*    KIR-t alkalmazó szervek esetében az e jogcímet jelző kódszám 56.
**    KIR-t alkalmazó szervek esetében az e jogcímet jelző kódszám 57.
***    KIR-t alkalmazó szervek esetében az e jogcímet jelző kódszám 58.

2. számú melléklet a 49/2008. (III. 14.) Korm. rendelethez


Felmérő Adatlap
a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény hatálya alá tartozó foglalkoztatottak
2008. évi illetményemelésének támogatásához

(adatok forintban)

Sorszám

Teljes munka-idősre átszámított létszám

Besorolásra, havi illetményre vonatkozó adatok

Kötelező pótlékokra vonatkozó havi adatok

Éves összesítés

2008. 01. 01-i

2007. 12. 31-i

2008.01.01-i 100%-os vagy kisebb illetmény, garantált bérminimum

Illetmény-növekmény

Jogcím kód

Ktv.-s pótlékok

Pótlék-növekmény összesen

Ruházati költségtérítés éves növekménye

Illetmény-növekmény

Pótlék-növekmény

Költség-növekmény

Járulék-növekmény

Mind-
összesen

szakfel-adatszám

6 jegyű kulcsszám

számított illetmény

100%-os illetmény, minimálbér, garantált bérminimum

Jogszabály szerinti összeg a 2007. december 31-i állapot szerint (36.800 Ft-os illetményalappal számolva)

Jogszabály szerinti összeg a 2008. január
1-i állapot szerint (36.800 Ft-os illetményalappal számolva)

Pótlékok növekménye

Éjszakai pótlék növekménye

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

13

14

15

16

17

18

19

20

a

b

c

a

b

c

a

b

c

a

b

c

1.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

-

-

-

-

-

2.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

-

-

-

-

-

3.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

-

-

-

-

-

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

-

-

-

-

-

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

-

-

-

-

-

Összesen

0

 

 

 

 

 

0

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

0

0

 

 

 

 

 


Kitöltési útmutató a köztisztviselői felméréshez
(Ktv. hatálya alá tartozók)

1. oszlop: A felmérésbe belekerült köztisztviselők folyamatos sorszámot kapnak. A közigazgatási szerv az ellenőrizhetőség céljából köteles biztosítani a sorszámoknak a személyekkel történő azonosíthatóságát.

2. oszlop: Ide a teljes munkaidősök esetén 1,00 értéket, a nem teljes munkaidőben foglalkoztatottak esetén pedig a kinevezésben szereplő heti vagy havi munkaidejének (munkaóráinak) a teljes munkaidőben foglalkoztatottak heti (40 óra) vagy havi (174 óra) munkaidejéhez viszonyított arányszámát kell beírni két tizedes pontossággal.

3. oszlop: A köztisztviselő 2008. január 1-jei állapot szerinti költségvetési szakfeladat számát kell feltüntetni.

4. oszlop: A köztisztviselő 2008. január 1-jei illetmény besorolásának megfelelő 6 jegyű kulcsszám.

5. oszlop: A köztisztviselő 2008. január 1-jei állapot szerinti besorolásának [besorolási osztályának, besorolási fokozatának, fizetési fokozatának, vezetői besorolásának, szakmai (fő)tanácsadói címének] megfelelő, de a 2007. december 31-én hatályos 36 800 forintos illetményalappal – az illetményalaphoz kapcsolódó pótlékok nélkül – számított illetménye (alapilletmény; az önkormányzatok kivételével az illetménykiegészítés; vezetői illetménypótlék) forintban, növelve vagy csökkentve a 2007. december 31-ei állapot szerinti illetményeltérítés összegével.
Az oszlop kitöltése során tehát a következőket kell figyelembe venni a 2008. január 1-jei besorolással és a 2007. december 31-én hatályos 36 800 forintos illetményalappal számolva:
– a Ktv. 11/A. §-a, 30. §-a, 30/A. §-a és 32. §-a alapján számított illetményt,
– a Ktv. 30/B. §-a alapján járó éves címadományozási juttatás 1/12-ed részét,
– a Ktv. 43. §-ának (2) bekezdése, valamint a külön törvény alapján számított alapilletményt,
– a Ktv. 44. §-ában rögzített, valamint a külön törvényben meghatározott illetménykiegészítést,
– a Ktv. 45. §-ában, valamint a külön törvényben rögzített vezetői alapilletményt, vezetői illetményt,
– a Ktv. 46. §-ában, valamint a külön törvényben rögzített vezetői illetménypótlékot,
továbbá
– a 2001. évi XXXVI. törvény 104. §-a alapján megállapított illetményt,
– a Ktv. 44/B. §-ában rögzített, az önkormányzatoknál foglalkoztatott köztisztviselő személyi illetményét,
– a volt főtisztviselői illetményt,
– a kötelező legkisebb munkabér (minimálbér) és a garantált bérminimum megállapításáról szóló 316/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet szerinti, 2007. december 31-én hatályos garantált bérminimumot, ha az magasabb a Ktv. szerinti (előbbi) összegnél,
– a Ktv. 43. §-ának (4)–(5) bekezdése szerinti eltérítés – megfelelő előjellel ellátott – 2007. december 31-én érvényes összegét, beleértve az eltérítés illetménykiegészítés és vezetői pótlék vonzatát is.
Ha a köztisztviselő 2008. január 1-jei besorolása megegyezik a 2007. december 31-ei állapot szerintivel, akkor ebbe az oszlopba a köztisztviselő 2007. december 31-ei tényleges alapilletménye, önkormányzatok kivételével illetménykiegészítése, vezetői illetménypótléka együttes összege kerül.
A 2008. január 1-jén a költségvetési szervnél közszolgálati jogviszonyt létesítők esetében ebbe az oszlopba a 2008. január 1-jei besorolásnak megfelelő, a 2007. december 31-én hatályos jogszabályok szerinti illetmény (a fenti tételek eltérítés nélkül) kerül.
Figyelem! Az 5. és további oszlopokat a KIR körbe tartozó jegyzők (körjegyzők, aljegyzők) és főjegyzők esetében a helyi önkormányzatnak kell kitölteni az útmutatóban meghatározottak szerint, figyelemmel az aljegyzőkre vonatkozó sajátos szabályokra.

6. oszlop: A köztisztviselő 2008. január 1-jei állapot szerinti besorolásának megfelelő, de a 2007. december 31-én hatályos 36 800 forintos illetményalappal számított, felfelé történő eltérítés nélküli illetménye (alapilletmény, az önkormányzatok kivételével az illetménykiegészítés, vezetői illetménypótlék; nem teljes munkaidősök esetén az arányos rész), csökkentve a 100%-os illetménybeállási szintnél kisebb beállási szinttel rendelkezők esetében az eltérítés 2007. december 31-én érvényes összegével.
Az oszlop kitöltése során tehát a következőket kell figyelembe venni a 2008. január 1-jei besorolással és a 2007. december 31-én hatályos 36 800 forintos illetményalappal: számolva:
– a Ktv. 11/A. §-a, 30. §-a, 30/A. §-a, és 32. §-a alapján számított illetményt,
– a Ktv. 30/B. §-a alapján járó éves címadományozási juttatás 1/12-ed részét,
– a Ktv. 43. §-ának (2) bekezdése, valamint a külön törvény alapján számított alapilletményt,
– a Ktv. 44. §-ában rögzített, valamint a külön törvényben meghatározott illetménykiegészítést,
– a Ktv. 45. §-ában, valamint a külön törvényben rögzített vezetői alapilletményt, vezetői illetményt,
– a Ktv. 46. §-ában, valamint a külön törvényben rögzített vezetői illetménypótlékot,
továbbá
– a kötelező legkisebb munkabér (minimálbér) és a garantált bérminimum megállapításáról szóló 316/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet szerinti garantált bérminimumot, ha az magasabb a Ktv. szerinti (előbbi) összegnél,
– csökkentő tételként a Ktv. 43. §-ának (4)–(5) bekezdése szerinti lefelé történő eltérítés 2007. december 31-én érvényes összegét, beleértve az eltérítés illetménykiegészítés és vezetői pótlék vonzatát is.
Ha a köztisztviselő 2007. december 31-ei állapot szerinti tényleges illetménye azonos a jogszabály szerinti 100%-os illetménnyel, akkor az 5. és a 6. oszlop adata megegyezik.
A Ktv. 11/A. §-a szerinti politikai (fő)tanácsadók, a 45. §-ának (4) bekezdése szerinti aljegyzők, valamint a (11) és (13) bekezdése hatálya alá tartozó köztisztviselők esetében a 6. oszlopba az 5. oszlopban szereplővel azonos adat kerül.
A 2008. január 1-jén a közigazgatási szervnél közszolgálati jogviszonyt létesítők esetében ebbe az oszlopba – az 5. oszlop adatával azonosan – a 2008. január 1-jei besorolásnak megfelelő, a 2007. december 31-én hatályos jogszabályok szerinti 100%-os illetmény kerül.
Figyelem! Az önkormányzatoknál foglalkoztatott, személyi illetménnyel rendelkező köztisztviselők, a 2001. évi XXXVI. törvény 104. §-ával érintettek, valamint a volt főtisztviselők esetében is az eredeti besorolásuk alapján a 36 800 forintos illetményalappal, a Ktv. 43. §-ának (2) bekezdése alapján számított illetményt kell figyelembe venni.

7. oszlop: A köztisztviselő 2008. január 1-jei állapot szerinti besorolásának megfelelő, a 2008. január 1-jén hatályos 38 650 forintos illetményalappal számított, felfelé történő eltérítés nélküli illetménye (alapilletmény; az önkormányzatok kivételével az illetménykiegészítés; vezetői illetménypótlék; nem teljes munkaidősök esetén az arányos rész), csökkentve a 2007. december 31-én 100%-os beállási szintnél kisebb beállási szinttel rendelkezők esetében az eltérítés 2007. december 31-én érvényes összegének 105%-ával.
Az oszlop kitöltése során tehát a következőket kell figyelembe venni a 2008. január 1-jei besorolással és a 2008. január 1-jén érvényes 38 650 forintos illetményalappal számolva:
– a Ktv. 11/A. §-a, 30. §-a, 30/A. §-a, és 32. §-a alapján számított illetményt,
– a Ktv. 30/B. §-a alapján járó éves címadományozási juttatás 1/12-ed részét,
– a Ktv. 43. §-ának (2) bekezdése, valamint a külön törvény alapján számított alapilletményt,
– a Ktv. 44. §-ában rögzített, valamint a külön törvényben meghatározott illetménykiegészítést,
– a Ktv. 45. §-ában, valamint a külön törvényben rögzített vezetői alapilletményt, vezetői illetményt,
– a Ktv. 46. §-ában, valamint a külön törvényben rögzített vezetői illetménypótlékot,
továbbá
– a kötelező legkisebb munkabér (minimálbér) és a garantált bérminimum megállapításáról szóló 316/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet szerinti garantált bérminimumot, ha az magasabb a Ktv. szerinti (előbbi) összegnél,
– csökkentő tételként a 43. §-ának (4)–(5) bekezdése szerinti lefelé történő eltérítés 2007. december 31-én érvényes összegének 105%-át, beleértve az eltérítés illetménykiegészítés és vezetői pótlék vonzatát is.
A Ktv. 11/A. §-a szerinti politikai (fő)tanácsadók, a 45. §-ának (4) bekezdése szerinti aljegyzők, valamint (11) és (13) bekezdése hatálya alá tartozó köztisztviselők esetében a 2007. december 31-ei állapot szerinti illetmény 1,05-szereseként (az illetményalap 2007-ről 2008-ra történő növekedése százalékos mértéke szerint) kell megállapítani az ebbe az oszlopba kerülő illetményt.
A 2008. január 1-jén a közigazgatási szervnél közszolgálati jogviszonyt létesítők esetében ebbe az oszlopba a 2008. január 1-jei besorolásnak megfelelő, a 2008. január 1-jén hatályos jogszabályok szerinti 100%-os illetmény kerül.
Figyelem! Az önkormányzatoknál foglalkoztatott, személyi illetménnyel rendelkező köztisztviselők, a 2001. évi XXXVI. törvény 104. §-ával érintettek, valamint a volt főtisztviselők esetében is az eredeti besorolásuk alapján a 38 650 forintos illetményalappal, a Ktv. 43. §-ának (2) bekezdése alapján számított illetményt kell figyelembe venni.

8. oszlop: Az oszlopba kerülő adat meghatározása a következők szerint történik:
– az első lépésben meg kell határozni a 7. és az 5. oszlop adatának különbségét, negatív különbség esetén a további számítás során különbségként nullát kell figyelembe venni;
– a második lépésben meg kell határozni a 7. és a 6. oszlop adata különbségének 60%-át;
– a harmadik lépésben a két különbség közül a nagyobbik kerül a 8. oszlopba. A két különbség azonossága esetén értelemszerűen az azonos összeg kerül a 8. oszlopba.

9. oszlop: A vezetői pótlék kivételével a Ktv.-ben szereplő, a köztisztviselőnek a 2008. január 1-jei állapot szerint kötelezően járó pótlékok jogcímét jelző kódszámot kell beírni, ideértve a 2008. január 1-jén közszolgálati jogviszonyt létesítők kötelező pótlékait is. E pótlékok köre és kódszáma a következő:
– éjszakai pótlék 47. § (3) bekezdése (illetményalap 0,14%-a/óra)    01
– gépjármű-vezetési pótlék 47. § (4) bekezdése (illetményalap 13%-a)    02
– veszélyességi pótlék 47. § (5) bekezdése (illetményalap 45%-a)    03
– idegennyelv-tudási pótlék 48. § (5)–(7) bekezdése (illetményalap 15–100%-a)    04
– képzettségi pótlék a 48/A. § (4)–(5) bekezdése (illetményalap 30–75%-a)    05
A táblázatban a tényleges jogosultságnak megfelelő számú pótlék kódszámát kell szerepeltetni. Háromnál több pótlékra való jogosultság esetén a további pótléko(ka)t új soro(ko)n, de változatlan sor- és szakfeladat-számon, illetve kulcsszámon szükséges szerepeltetni.

10. oszlop: A pótlék(ok)nak – az éjszakai pótlék kivételével – a 2007. december 31-ei állapotnak megfelelő jogszabály szerinti mértékkel (beleértve az idegennyelv-tudási pótlék differenciált mértékét is) számított havi összege(i)t kell beírni a 36 800 forintos illetményalappal számolva. A nem teljes munkaidős foglalkoztatás esetén a pótlékot is időarányosan kell megállapítani.
A 2008. január 1-jén közszolgálati jogviszonyt létesítők, továbbá az e napon pótlékra jogosultságot szerzők esetében is a 2007. december 31-jén hatályos jogszabályok szerinti – 36 800 forintos illetményalappal számított – pótlékmértékek szerepelhetnek ebben az oszlopban.

11. oszlop: A pótlék(ok)nak – az éjszakai pótlék kivételével – a 2008. január 1-jei állapotnak megfelelő jogszabály szerinti mértékkel (beleértve az idegennyelv-tudási pótlék differenciált mértékét is) számított havi összege(i)t kell beírni a 38 650 forintos illetményalappal számolva. A nem teljes munkaidős foglalkoztatás esetén a pótlékot is időarányosan kell megállapítani.
A 2008. január 1-jén közszolgálati jogviszonyt létesítők esetében is a 2008. január 1-jén hatályos jogszabályok szerinti pótlékmértékek szerepelhetnek ebben az oszlopban.
A táblázatban a tényleges jogosultságnak megfelelő számú – adott esetben a táblázatban szereplő háromnál több – pótlék kódszámát kell szerepeltetni.

12. oszlop: Ebben az oszlopban a 11. és a 10. oszlop megfelelő adata különbségét kell szerepeltetni.

13. oszlop: Ha a 9. oszlopban éjszakai pótlék (01-es kód) került megjelölésre, akkor ennek támogatott növekménye: a köztisztviselő számára 2007. II. félévben összesen kifizetésre került éjszakai pótlék 1/20-a osztva annyi hónappal, ahány hónapban a köztisztviselő részére 2007. II. félévében legalább egy napra illetmény-kifizetés történt.
A 2008. január 1-jén a költségvetési szervnél közszolgálati jogviszonyt létesítők esetében 2007. II. félévi adatok helyett 2008. januári adatokat kell használni azzal az eltéréssel, hogy a januári pótlékösszeg 1/21-ed része vehető figyelembe.

14. oszlop: A 12. és a 13. oszlopban szereplő támogatott pótléknövekmények együttes összegét kell szerepeltetni köztisztviselőnként.

15. oszlop: Ebben az oszlopban a Ktv. 49/G. §-ának (1) bekezdése szerinti ruházati költségtérítés 2008. évi növekményét kell szerepeltetni.
Az éves összesítéseket tartalmazó 16., 17., 18., 19. és 20. oszlopot soronként (köztisztviselőnként) nem kell kitölteni, csak a költségvetési szervre összesen, mégpedig a következők szerint:
– a 16. oszlopba a 8. oszlop költségvetési szervre összesített adatának 13-mal (ahol törvény kötelezővé teszi a kéthavi külön juttatás kifizetését, ott 14-gyel) felszorzott összege,
– a 17. oszlopba a 14. oszlop költségvetési szervre összesített adatának 13-mal (ahol törvény kötelezővé teszi a kéthavi külön juttatás kifizetését, ott 14-gyel) felszorzott összege,
– a 18. oszlopba a 15., a 16. és a 17. oszlopokban szereplő költségvetési szervre összesített adatok összege kerül,
– a 19. oszlopba a 18. oszlopban szereplő összegre jutó járulékot kell megjelölni,
– a 20. oszlopban kell összesíteni a teljes éves költségnövekményt (18. és 19. oszlopok összege).

* * *

A költségvetési szerv összesen soron az összesítéseket a 2., a 8., a 14., valamint a 15. oszlopokban el kell végezni.

3. számú melléklet a 49/2008. (III. 14.) Korm. rendelethez


Felmérő Adatlap
a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény hatálya alá tartozó
hivatásos állomány tagjai 2008. évi illetményemelésének támogatásához

(adatok forintban)

Sorszám

Teljes munka-idősre átszámított létszám

Besorolásra, havi illetményre vonatkozó adatok

Kötelező pótlékokra vonatkozó havi adatok

Éves összesítés

2008. 01. 01-i

2007. 12. 31-i

2008.01.01-i 100%-os vagy kisebb illetmény, garantált bérminimum

Illetmény-növekmény

Jogcím kód

A havi illetmény részét képező pótlékok

Ruházati utánpótlási ellátmány éves növekménye

Illetmény-növekmény

Pótlék-növekmény

Költség-növekmény

Járulék-növekmény

Mind-
összesen

szakfel-adatszám

7 jegyű kulcsszám

számított illetmény

100%-os vagy kisebb illetmény, garantált bérminimum

Jogszabály szerinti összeg a 2007. december 31-i állapot szerint (36.800 Ft-os illetményalappal számolva)

Jogszabály szerinti összeg a 2007. január
1-i állapot szerint (36.800 Ft-os illetményalappal számolva)

A havi illetmény részét képező pótlékok növekménye

Teljesített óránkénti/szolgálatonkénti pótlékok növekménye

havi

óránkénti/
szolgálaton-
kénti

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

13

14

15

16

17

18

19

20

a

b

c

a

b

c

a

b

c

a

b

c

összesen

a

b

c

összesen

1.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

-

 

-

 

-

-

-

2.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

-

 

-

 

-

-

-

3.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

-

 

-

 

-

-

-

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

-

 

-

 

-

-

-

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

-

 

-

 

-

-

-

Összesen

0

 

 

 

 

 

0

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

0

 

 

 

0

0

 

 

 

 

 

 



Kitöltési útmutató a hivatásos szolgálati jogviszonyban állók felméréséhez
(Hszt. hatálya alá tartozók)

1. oszlop: A felmérésbe belekerültek folyamatos sorszámot kapnak. A költségvetési szerv az ellenőrizhetőség céljából köteles biztosítani a sorszámoknak a személyekkel történő azonosíthatóságát.

2. oszlop: Ide a teljes munkaidősök esetén 1,00 értéket, a nem teljes munkaidőben foglalkoztatottak esetén pedig a kinevezésben szereplő heti vagy havi munkaidejének (munkaóráinak) a teljes munkaidőben foglalkoztatottak heti (40 óra, hivatásos tűzoltók esetén 48 óra) vagy havi (174 óra, hivatásos tűzoltók esetén 209 óra) munkaidejéhez viszonyított arányszámát kell beírni két tizedes pontossággal.

3. oszlop: A hivatásos állomány tagja 2008. január 1-jei állapot szerinti költségvetési szakfeladat számát kell feltüntetni.

4. oszlop: A hivatásos állomány tagja 2008. január 1-jei illetmény besorolásának megfelelő 7 jegyű kulcsszám.

5. oszlop: A hivatásos állomány tagja 2008. január 1-jei állapot szerinti besorolásának (besorolási osztályának, beosztási kategóriájának, fizetési fokozatának, vezetői beosztásának) megfelelő, de a 2007. december 31-én hatályos 36 800 forintos illetményalappal – az illetményalaphoz kapcsolódó pótlékok nélkül – számított illetménye (beosztási illetmény, rendfokozati illetmény, illetménykiegészítés, vezetői illetménypótlék, nemzetbiztonsági pótlék) forintban, növelve vagy csökkentve a 2007. december 31-ei állapot szerinti illetményeltérítés összegével.
Az oszlop kitöltése során tehát a következőket kell figyelembe venni a 2008. január 1-jei besorolással és a 2007. december 31-én hatályos illetményalappal számolva:
– a Hszt. 100. §-ának (3)–(4) bekezdése alapján számított beosztási illetményt,
– a Hszt. 100. §-ának (5) bekezdésében rögzített rendfokozati illetményt,
– a Hszt. 103. §-ában rögzített illetménykiegészítést,
– a Hszt. 100/B. és 103/A. §-ában rögzített vezetői illetménypótlékot,
– a Hszt. 292. §-ában szereplő nemzetbiztonsági pótlékot;
továbbá:
– a volt központi tiszti illetményt,
– a kötelező legkisebb munkabér (minimálbér) és a garantált bérminimum megállapításáról szóló 316/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet szerinti, 2007. december 31-én hatályos garantált bérminimumot, ha az magasabb a Hszt. szerinti előbbi) összegnél,
– a Hszt. 101. §-ának (4) bekezdése szerinti eltérítés – megfelelő előjellel ellátott – 2007. december 31-én érvényes összegét, beleértve az eltérítés illetménykiegészítés és vezetői pótlék vonzatát is.
Ha a hivatásos állomány tagjának 2008. január 1-jei besorolása megegyezik a 2007. december 31-ei állapot szerintivel, akkor ebbe az oszlopba a hivatásos állomány tagja 2007. december 31-ei tényleges beosztási illetménye, rendfokozati illetménye, illetménykiegészítése, vezetői illetménypótléka, nemzetbiztonsági pótléka együttes összege kerül.
A 2008. január 1-jén a költségvetési szervnél hivatásos szolgálati jogviszonyt létesítők esetében ebbe az oszlopba a 2008. január 1-jei besorolásnak megfelelő, a 2007. december 31-én hatályos jogszabályok szerinti illetmény (a fenti tételek eltérítés nélkül) kerül.

6. oszlop: A hivatásos állomány tagja 2008. január 1-jei állapot szerinti besorolásának megfelelő, de a 2007. december 31-én hatályos 36 800 forintos illetményalappal számított, felfelé történő eltérítés nélküli illetménye (beosztási illetmény, rendfokozati illetmény, illetménykiegészítés, vezetői illetménypótlék, nemzetbiztonsági pótlék; nem teljes munkaidősök esetén az arányos rész), csökkentve a 100%-os illetménybeállási szinttel rendelkezők esetében az eltérítés 2007. december 31-én érvényes összegével.
Az oszlop kitöltése során tehát a következőket kell figyelembe venni a 2008. január 1-jei besorolással és a 2007. december 31-én hatályos 36 800 forintos illetményalappal: számolva:
– a Hszt. 100. §-ának (3)–(4) bekezdése alapján számított beosztási illetményt,
– a Hszt. 100. §-ának(5) bekezdésében rögzített rendfokozati illetményt,
– a Hszt. 103. §-ában rögzített illetménykiegészítést,
– a Hszt. 100/B. és 103/A. §-ában rögzített vezetői illetménypótlékot,
– a Hszt. 292. §-ában szereplő nemzetbiztonsági pótlékot,
továbbá:
– a kötelező legkisebb munkabér (minimálbér) és a garantált bérminimum megállapításáról szóló 316/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet szerinti garantált bérminimum, ha az magasabb a Hszt. szerinti (előbbi) összegnél,
– csökkentő tételként a Hszt. 101. §-ának (4) bekezdés szerinti lefelé történő eltérítés 2007. december 31-én érvényes összegét, beleértve az eltérítés illetménykiegészítés és vezetői pótlék vonzatát is.
Ha a hivatásos állomány tagja 2007. december 31-ei állapot szerinti tényleges illetménye azonos a jogszabály szerinti 100%-os illetménnyel, akkor az 5. és a 6. oszlop adata megegyezik.
A 2008. január 1-jén a költségvetési szervnél hivatásos szolgálati jogviszonyt létesítők esetében ebbe az oszlopba – az 5. oszlop adatával azonosan – a 2008. január 1-jei besorolásnak megfelelő, a 2007. december 31-én hatályos jogszabályok szerinti 100%-os illetmény kerül.

7. oszlop: A hivatásos állomány tagja 2008. január 1-jei állapot szerinti besorolásának megfelelő, a 2008. január 1-jén hatályos jogszabályok szerinti 38 650 forintos illetményalappal számított, felfelé történő eltérítés nélküli illetménye (beosztási illetmény, rendfokozati illetmény, illetménykiegészítés, vezetői illetménypótlék, nemzetbiztonsági pótlék; nem teljes munkaidősök esetén az arányos rész), csökkentve a 2007. december 31-én 100%-os beállási szintnél kisebb beállási szinttel rendelkezők esetében az eltérítés 2007. december 31-én érvényes összegének 105%-ával.
Az oszlop kitöltése során tehát a következőket kell figyelembe venni a 2008. január 1-jei besorolással és a 2008. január 1-jén érvényes 38 650 forintos illetményalappal számolva:
– a Hszt. 100. §-ának (3)–(4) bekezdése alapján számított beosztási illetményt,
– a Hszt. 100. §-ának (5) bekezdésében rögzített rendfokozati illetményt,
– a Hszt. 103. §-ában rögzített illetménykiegészítést,
– a Hszt. 100/B. és 103/A. §-ában rögzített vezetői illetménypótlékot,
– a Hszt. 292. §-ában szereplő nemzetbiztonsági pótlékot;
továbbá:
– a kötelező legkisebb munkabér (minimálbér) és a garantált bérminimum megállapításáról szóló 316/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet szerinti garantált bérminimum, ha az magasabb a Hszt. szerinti (előbbi) összegnél,
– csökkentő tételként a Hszt. 101. §-ának (4) bekezdése szerinti lefelé történő eltérítés 2007. december 31-én érvényes összegének 105%-át, beleértve az eltérítés illetménykiegészítés és vezetői pótlék vonzatát is.
(A 2008. január 1-jén a közigazgatási szervnél hivatásos szolgálati jogviszonyt létesítők esetében ebbe az oszlopba a 2008. január 1-jei besorolásnak megfelelő, a 2008. január 1-jén hatályos jogszabályok szerinti 100%-os illetmény kerül.)

8. oszlop: Az oszlopba kerülő adat meghatározása a következők szerint történik:
– az első lépésben meg kell határozni a 7. és az 5. oszlop adatának különbségét, negatív különbség esetén a további számítás során különbségként nullát kell figyelembe venni;
– a második lépésben meg kell határozni a 7. és a 6. oszlop adata különbségének 60%-át;
– a harmadik lépésben a két különbség közül a nagyobbik kerül a 8. oszlopba. A két különbség azonossága esetén értelemszerűen az azonos összeg kerül a 8. oszlopba.

9. oszlop: A vezetői pótlék kivételével a Hszt.-ben szereplő, a hivatásos állomány tagjának a 2008. január 1-jei állapot szerint kötelezően járó pótlékok jogcímét jelző kódszámot kell beírni, ideértve a 2008. január 1-jén hivatásos szolgálati jogviszonyt létesítők kötelező pótlékait is.
A táblázatban a tényleges jogosultságnak megfelelő számú pótlék kódszámát kell szerepeltetni. Háromnál több pótlékra való jogosultság esetén a további pótléko(ka)t új soro(ko)n, de változatlan sor- és szakfeladatszámon, illetve kulcsszámon szükséges szerepeltetni.
A kötelező pótlékok és azok kódszámai a külön jegyzékben kerültek felsorolásra.

10. oszlop: A jegyzék A/ A havi illetmény részét képező pótlékoknak a jogszabály szerinti mértékkel számított havi összege(i)t (alsó-felső határos pótlékok az alsó határon) kell beírni a 2007. december 31-én érvényes 36 800 forintos illetményalappal számolva. A Hszt. 306. §-a szerinti őrzési pótlékot a 2008. január 1-jén megnövelt 40%-os mértékkel kell figyelembe venni. A nem teljes munkaidős foglalkoztatás esetén a pótlékot is időarányosan kell megállapítani.
A 2008. január 1-jén hivatásos szolgálati jogviszonyt létesítők, továbbá az e napon pótlékra jogosultságot szerzők esetében is a 2007. december 31-én hatályos 36 800 forintos illetményalappal számított pótlékmértékek szerepelhetnek ebben az oszlopban.
11. oszlop: A jegyzék A/ A havi illetmény részét képező pótlékoknak a 2008. január 1-jei állapotnak megfelelő jogszabály szerinti mértékkel számított havi összege(i)t (alsó-felső határos pótlékok az alsó határon) kell beírni a 38 650 forintos illetményalappal számolva. A nem teljes munkaidős foglalkoztatás esetén a pótlékot is időarányosan kell megállapítani.
A 2008. január 1-jén hivatásos szolgálati jogviszonyt létesítők, továbbá az e napon pótlékra jogosultságot szerzők esetében is a 2008. január 1-jén hatályos jogszabályok szerinti pótlékmértékek szerepelhetnek ebben az oszlopban.

12. oszlop: Ebben az oszlopban a 11. és a 10. oszlop megfelelő adata különbségét kell szerepeltetni, továbbá el kell végezni a különbségek összesítését is.

13. oszlop: A jegyzék B/ Teljesített óránkénti/szolgálatonkénti pótlékok támogatott növekménye: a hivatásos állomány tagja számára 2007. II. félévben összesen kifizetésre került pótlék(ok) jogcímenként összegének 1/20-a osztva annyi hónappal, ahány hónapban a hivatásos állomány tagja részére 2007. II. félévében legalább egy napra illetménykifizetés történt.
A 2008. január 1-jén a költségvetési szervnél hivatásos szolgálati jogviszonyt létesítők esetében 2007. II. félévi adatok helyett 2008. januári adatokat kell használni azzal az eltéréssel, hogy a jogcímenkénti összeg 1/21-ed része vehető figyelembe.
A jogcímenkénti növekmények meghatározását követően azok összesítését is el kell végezni.

14. oszlop: Ebben az oszlopban a Hszt. 116. §-ának (3) bekezdése szerinti ruházati utánpótlási ellátmány 2008. évi növekményét kell szerepeltetni.
Az éves összesítéseket tartalmazó 15–20. oszlopokat soronként (személyenként) nem kell kitölteni, csak a költségvetési szervre összesen, mégpedig a következők szerint:
– a 15. oszlopba a 8. oszlop költségvetési szervre összesített adatának 13-mal felszorzott összege,
– a 16. oszlopba a 12. oszlop költségvetési szervre összesített összesen adatának 13-mal felszorzott összege,
– a 17. oszlopba a 13. oszlop költségvetési szervre összesített összesen adatának 12-vel felszorzott összege,
– a 18. oszlopba a 14., 15., 16. és a 17. oszlopokban szereplő költségvetési szervre összesített adatok összege kerül,
– a 19. oszlopba a 18. oszlopban szereplő összegre jutó járulékot kell megjelölni,
– a 20. oszlopban kell összesíteni a teljes éves költségnövekményt (18. és 19. oszlopok összege).

* * *

A költségvetési szerv összesen soron az összesítéseket a 2., a 8., a 12–13. (ez utóbbiak esetében az összesen adatokat illetően), valamint a 14. oszlopokban el kell végezni.


Jegyzék
a Hszt. hatálya alá tartozók kötelező pótlékainak jogcímeiről és kódszámairól

A. A havi illetmény részét képező pótlékok

 

Mérték az illetményalap %-ában
havonta

Jogcímet jelző kódszám

1996. évi XLIII. törvény a fegyveres szervek hivatalos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról

 

 

A 285. § (2) bekezdésében meghatározott szerv állományának pótléka

30 %

01

Díszelgési pótlék

25 %

02

Éjszakai pótlék (vám- és pénzügyőrség)

10 %

03

Főtanácsosi pótlék (nem KIR-t alkalmazó szervek esetében)*

100 %

04

Gépjárművezetői pótlék

13 %

05

Gépjárművezetői pótlék (vám- és pénzügyőrség)

10 %

06

Hajóvezetői pótlék

20 %

07

Hajóvezetői pótlék (vám- és pénzügyőrség)

10 %

08

Határrendészeti pótlék

45 %

09

Idegennyelv-tudási pótlék

10-100%

10

Képviseleti pótlék

15 %

11

Közterületi pótlék

45 %

12

Kutyavezetői pótlék (rendőrség)

20 %

13

Kutyavezetői pótlék (büntetés-végrehajtás)

15-20 %

14

Kutyavezetői pótlék (vám- és pénzügyőrség)

10 %

15

Különleges bevetési pótlék

100-150 %

16

Különleges gépjárművezető pótlék

25 %

17

Lovasjárőri pótlék

25 %

18

Nagyfrekvenciás és ionizáló sugárzásnak, illetőleg mérgezésnek, valamint biológiai anyag feldolgozása közben fertőzés veszélyének kitett beosztásban szolgálatot teljesítők pótléka

45 %

19

Nyomozói pótlék (rendőrség)

65 %

20

Nyomozói pótlék (Vám- és pénzügyőrség)

20 %

21

Őrzési pótlék

40 %

22

Pénzkezelési pótlék

5 %

23

Rendőrségi közterületi pótlék

45 %

24

Rendvédelmi Szervek Védelmi Szolgálata állománya belső ellenőrzési pótléka

30 %

25

Személyi pótlék

50-100 %

26

Szemlepótlék

10 %

27

Szolgálati időpótlék

12,5-25 %

28

Tanácsosi pótlék (nem KIR-t alkalmazó szervek esetében)**

50 %

29

Utasforgalmi pótlék

10 %

30

Veszélyességi pótlék (vám- és pénzügyőrség)

45 %

31

Veszélyes katasztrófavédelmi és tűzoltói beosztás pótléka

45 %

32

Zenekari pótlék

10 %

33

21/1997. (III. 19.) BM rendelet az egyes elismerések adományozására jogosultak köréről, az elismerésben részesítés feltételeiről és rendjéről

 

 

Tanácsosi pótlék (nem KIR-t alkalmazó szervek esetében)**

25 %

34

Főtanácsosi pótlék (nem KIR-t alkalmazó szervek esetében)*

50 %

35

* KIR-t alkalmazó szervek esetében az e jogcímet jelző kódszám 49.
** KIR-t alkalmazó szervek esetében az e jogcímet jelző kódszám 50.


B. Teljesített óránkénti/szolgálatonkénti pótlékok

 

Számítási egység

Mérték az illetményalap
%-ában

Jogcímet jelző szám

1996. évi XLIII. törvény a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról

 

 

 

Akciószolgálati pótlék

óránként

0,5 %

36

Búvárpótlék

óránként

5 %

37

Délutáni pótlék

óránként

0,25 %

38

Egyéb veszélyességi pótlék

szolgálatonként

2,1 %

39

Éjszakai pótlék

óránként

0,5 %

40

Fokozottan veszélyes munkakör ellátásának pótléka

óránként

0,5 %

41

Gépjárművezetői pótlék (büntetés-végrehajtás)

havonta

13 %

42

Helikoptervezetői pótlék

óránként

10 %

43

Készenléti pótlék

óránként

0,25 %

44

Különleges gépjárművezetői szolgálat

naponta

10 %

45

Tűzszerészpótlék

óránként

15 %

46

Ügyeleti pótlék, ügyeleti díj

szolgálatonként

3,5-7,4 %

47

 

 

 

 

 

 

 

 

15/1997. (IV. 22.) IM rendelet a büntetés-végrehajtási szervezet hivatásos állományú tagjai illetményének és illetményjellegű juttatásainak megállapításáról és folyósításáról

 

 

 

Ügyeleti díj

szolgálatonként

7,4 %

48

4. számú melléklet a 49/2008. (III. 14.) Korm. rendelethez



Felmérő Adatlap
a Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú tagjainak jogállásáról szóló 2001. évi XCV. törvény hatálya alá tartozó
hivatásos állomány tagjai 2008. évi illetményemelésének támogatásához
(adatok forintban)

Sorszám

Teljes munkaidősre átszámított létszám

Besorolásra, havi illetményre vonatkozó adatok

Éves összesítés

2008. 01. 01-i

2007. 12. 31-i

Illetmény-növekmény

Illetmény-
növekmény

Járulék-
növekmény

Mindösszesen

szakfel-
adatszám

7 jegyű kulcsszám

számított illetmény

1

2

3

4

5

6

7

8

9

1.

 

 

 

 

 

-

-

-

2.

 

 

 

 

 

-

-

-

3.

 

 

 

 

 

-

-

-

 

 

 

 

 

-

-

-

 

 

 

 

 

-

-

-

Összesen

0

 

 

0

0

 

 

 


Kitöltési útmutató a hivatásos és szerződéses katonákra vonatkozó felméréshez
(Hjt. hatálya alá tartozók)

1. oszlop: A felmérésbe belekerültek folyamatos sorszámot kapnak. Az intézmény – a Magyar Honvédség katonai szervezeteire vonatkozó jogszabályok figyelembevételével – az ellenőrizhetőség céljából köteles biztosítani a sorszámoknak a személyekkel történő azonosíthatóságát.

2. oszlop: Ide minden hivatásos és szerződéses katona esetében 1,00 értéket kell beírni.

3. oszlop: A hivatásos vagy szerződéses katona 2008. január 1-jei állapot szerinti költségvetési szakfeladat számát kell feltüntetni.

4. oszlop: A hivatásos vagy szerződéses katona 2008. január 1-jei illetmény besorolásának megfelelő 7 jegyű kulcsszám.

5. oszlop: A hivatásos vagy szerződéses katona 2008. január 1-jei állapot szerinti besorolásának (besorolási parancsában vagy határozatában szereplő besorolási osztályának, besorolási kategóriájának, vezetői beosztásának) megfelelő, de a hivatásos és szerződéses katonáknál alkalmazott 2007. december 31-i állapot szerinti magasabb illetményalappal számított illetménye (beosztási illetmény, honvédelmi pótlék, illetménykiegészítés, rendszeres és eseti illetménypótlék, kiegészítő illetmény) forintban, növelve az állományilletékes parancsnok által megállapított illetménytöbblettel.
Az oszlop kitöltése során tehát a következőket kell figyelembe venni a 2008. január 1-jei besorolással és a 2007. december 31-i állapot szerinti illetményalappal számolva:
– a Hjt. 107. § (5) bekezdése alapján számított beosztási illetményt,
– a Hjt. 107. § (5) bekezdésében rögzített honvédelmi pótlékot,
– a Hjt. 110. §-ában rögzített illetménykiegészítést,
– a Hjt. 110/A. §-ban rögzített szolgálati időpótlékot,
– a Hjt. 111–112. és 114. §-ában rögzített illetménypótlékokat,
– a Hjt. 252. § (1)–(2) bekezdése szerinti akciószolgálati és titkosszolgálati pótlékot,
továbbá a 108. § (3) bekezdés szerinti eltérítés 2007. december 31-én érvényes összegét, beleértve az eltérítés illetménykiegészítés és vezetői pótlék vonzatát is.
Az eseti pótlékok meghatározása: a hivatásos vagy szerződéses katona számára 2007. II. félévben összesen kifizetésre került pótlék(ok) összegének 1/20-a osztva annyi hónappal, ahány hónapban a hivatásos vagy szerződéses katona részére 2007. II. félévében legalább egy napra illetménykifizetés történt.
A 2008. január 1-jén szolgálati jogviszonyt létesítők esetében 2007. II. félévi adatok helyett 2008. januári adatokat kell használni azzal az eltéréssel, hogy a jogcímenkénti összeg 1/21-ed része vehető figyelembe.
Ha a hivatásos vagy szerződéses katona 2008. január 1-jei besorolása megegyezik a 2007. december 31-i állapot szerintivel, akkor ebbe az oszlopba a hivatásos vagy szerződéses katona 2007. december 31-i tényleges illetménye kerül, ide nem számítva a pótlékok miatti eltérés lehetőségét.
A 2008. január 1-jén szolgálati jogviszonyt létesítők esetében ebbe az oszlopba a 2008. január 1-jei besorolásnak megfelelő, a 2007. december 31-én hatályos jogszabályok szerinti illetmény (a fenti tételek eltérítés nélkül) kerül.

6. oszlop: Az 5. oszlopban szereplő összeg 5%-ának a 60%-a kerül ebbe az oszlopba.
Az éves összesítéseket tartalmazó 7. és 8. oszlopot soronként (személyenként) nem kell kitölteni, csak a költségvetési szervre összesen, mégpedig a következők szerint:
– a 7. oszlopba a 6. oszlop költségvetési szervre összesített adatának 13-mal felszorzott összege,
– a 8. oszlopba a 7. oszlopban szereplő összegre jutó járulékot kell megjelölni,
– a 9. oszlopban kell összesíteni a teljes éves költségnövekményt (7. és 8. oszlopok összege).

* * *

A költségvetési szerv összesen soron az összesítéseket a 2. és az 5–6. oszlopokban el kell végezni.

5. számú melléklet a 49/2008. (III. 14.) Korm. rendelethez


Felmérő Adatlap
a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 1997. évi LXVII. törvény hatálya alá tartozók
2008. évi illetményemelésének támogatásához
(adatok forintban)

Sorszám

Teljes munka-idősre átszámított létszám

Besorolásra, havi illetményre vonatkozó adatok

Kötelező pótlékokra
vonatkozó havi adatok

Éves összesítés

2008. január 1-i
állapot szerint

2007. 12. 31-i illetmény

2008.01.01-i illetmény

Illetmény-növekmény

Bjt.-s pótlékok

Mt.-s pótlékok

Pótlék-növekmény összesen

Ruházati költségtérítés éves növekménye

Illetmény-növekmény

Pótlék-növekmény

Költség-növekmény összesen

Járulék-növekmény

Mind-összesen

Szakfel-adatszám

6 jegyű kulcsszám

Jogcím kód

Jogszabály szerinti összeg a 2007. december 31-i állapot
(339 000 Ft-al)

Jogszabály szerinti összeg a 2008. január 1-i állapot szerint (356 000 Ft-al)

Pótlékok növekménye

Jogcím kód

Pótlékok növekménye

1

2

3

4

5

6

7=6-5

8

9

10

11

12

13

14

15

16

17

18=
15+16+17

19

20=18+19

a

b

c

a

b

c

a

b

c

a

b

c

a

b

a

b

1.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

-

-

-

-

-

2.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

-

-

-

-

-

3.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

-

-

-

-

-

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

-

-

-

-

-

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

-

-

-

-

-

Összesen

0

 

 

 

 

0

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

0

0

 

 

 

 

 


Kitöltési útmutató a bírói felméréshez
(Bjt. hatálya alá tartozók)

1. oszlop: A felmérésbe belekerült bírák folyamatos sorszámot kapnak. Az adatszolgáltató az ellenőrizhetőség céljából köteles biztosítani a sorszámoknak a személyekkel történő azonosíthatóságát.

2. oszlop: A teljes munkaidősök esetén 1,00 értéket, a nem teljes munkaidőben foglalkoztatottak esetén pedig a kinevezésben szereplő heti vagy havi munkaidejének (munkaóráinak) a teljes munkaidőben foglalkoztatottak heti (40 óra) vagy havi (174 óra) munkaidejéhez viszonyított arányszámát kell beírni két tizedes pontossággal.

3. oszlop: A bírák 2008. január 1-jei állapot szerinti költségvetési szakfeladat számát kell feltüntetni.

4. oszlop: A bíró 2008. január 1-jei illetmény besorolásának megfelelő 6 jegyű kulcsszám.

5. oszlop: A bírák 2008. január 1-jei állapot szerinti besorolásának (fizetési fokozatának) megfelelő, de a 2007. december 31-én hatályos 339 000 Ft-os legalacsonyabb bírói alapilletménnyel (a továbbiakban: illetményalap) számított havi alapilletménye (a nem teljes munkaidősök esetén az arányos rész) forintban.
A 2008. január 1-jén bírói szolgálati viszonyt létesítők esetében ebbe az oszlopba a 2008. január 1-jei besorolásnak megfelelő, a 2007. december 31-én hatályos jogszabályok szerinti alapilletmény kerül.

6. oszlop: A bírák 2008. január 1-jei állapot szerinti besorolásának megfelelő, a 2008. január 1-jén hatályos 356 000 Ft-os illetményalappal számított havi alapilletménye (a nem teljes munkaidősök esetén az arányos rész) forintban.
A 2008. január 1-jén bírói szolgálati viszonyt létesítők esetében ebbe az oszlopba a 2008. január 1-jei besorolásnak megfelelő, a 2008. január 1-jén hatályos jogszabályok szerinti alapilletmény kerül.

7. oszlop: Ebben az oszlopban a 6. és az 5. oszlop megfelelő adatainak a különbségét kell szerepeltetni.

8. oszlop: A Bjt.-ben kötelezően járó pótlékok jogcímét jelző kódszámot kell beírni, ideértve a 2008. január 1-jén bírói szolgálati viszonyt létesítők kötelező pótlékait is. E pótlékok köre és kódszáma a következő:
– vezetői pótlék    01
– beosztási pótlék    02
– idegennyelv-ismereti pótlék    03
– címpótlék    04

9. oszlop: A pótlék(ok)nak a 2007. december 31-i állapotnak megfelelő jogszabály szerinti mértékkel (beleértve az idegennyelv-ismereti pótlék differenciált mértékét is) számított havi összege(i)t kell beírni a 339 000 Ft-os illetményalappal számolva.
A nem teljes munkaidős foglalkoztatás esetén a pótlékot is időarányosan kell megállapítani.
A 2008. január 1-jén bírói szolgálati viszonyt létesítők, továbbá az e napon pótlékra jogosultságot szerzők esetében is a 2007. december 31-én hatályos jogszabályok szerinti illetményalappal számolt pótlékmértékek szerepelhetnek ebben az oszlopban.

10. oszlop: A pótlék(ok)nak a 2008. január 1-jei állapotnak megfelelő jogszabály szerinti mértékkel (beleértve az idegennyelv-ismereti pótlék differenciált mértékét is) számított havi összege(i)t kell beírni a 356 000 Ft-os illetményalappal számolva.
A nem teljes munkaidős foglalkoztatás esetén a pótlékot is időarányosan kell megállapítani.
A 2008. január 1-jén bírói szolgálati viszonyt létesítők esetében is a 2008. január 1-jén hatályos jogszabályok szerinti pótlékmértékek szerepelhetnek ebben az oszlopban.

11. oszlop: Ebben az oszlopban a 10. és a 9. oszlop megfelelő adatainak a különbségét kell szerepeltetni.
12. oszlop: Az Mt. (illetve Bjt.) szerint kötelezően járó pótlékok jogcímét jelző kódszámot kell beírni, ideértve a 2008. január 1-jén bírói szolgálati viszonyt létesítők kötelező pótlékait is. E pótlékok köre és kódszáma a következő:
– készenléti díj    05
– ügyeleti díj    06

13. oszlop: Az Mt. (illetve Bjt.) szerint megállapított pótlékok támogatott növekménye a következő lépések szerint kerül meghatározásra:
– A bírák számára 2007. II. félévben összesen kifizetésre került pótlék(ok) 1/20-a osztva annyi hónappal, ahány hónapban az alkalmazott részére 2007. II. félévében legalább egy napra illetménykifizetés történt.
A 2008. január 1-jén a költségvetési szervnél bírói szolgálati viszonyt létesítők esetében 2007. II. félévi adatok helyett 2008. januári adatokat kell használni azzal az eltéréssel, hogy a januári pótlékösszeg 1/21-ed része vehető figyelembe.

14. oszlop: A 11. és a 13. oszlopban szereplő támogatott pótléknövekmények együttes összegét kell szerepeltetni bíránként.

15. oszlop: Ebben az oszlopban a Bjt. 117. § (1) bekezdése szerinti ruházati költségtérítés 2008. évi növekményét kell szerepeltetni.
A 16–20. oszlopokat soronként (bíránként) nem kell kitölteni, csak a költségvetési szervre összesen.
– A 16. oszlopba a 7. oszlop költségvetési szervre összesített adatának 13-mal felszorzott (évesített) összege kerül.
– A 17. oszlopba a 14. oszlop költségvetési szervre összesített adatának 13-mal felszorzott (évesített) összege kerül.
– A 18. oszlopba a 15–17. oszlopokban szereplő költségvetési szervre összesített adatok összege kerül.
– A 19. oszlopba a 18. oszlopban szereplő összegre jutó járulékot kell megjelölni.
– A 20. oszlopban kell összesíteni a teljes éves költségnövekményt (18. és 19. oszlopok összege).

* * *

A költségvetési szerv összesen soron az összesítéseket a 2., a 7., a 14., valamint a 15. oszlopokban el kell végezni.

6. számú melléklet a 49/2008. (III. 14.) Korm. rendelethez


Felmérő Adatlap
az igazságügyi alkalmazottak szolgálati jogviszonyáról szóló 1997. évi LXVIII. törvény hatálya alá tartozó alkalmazottak
2008. évi illetményemelésének támogatásához (adatok forintban)

Sorszám

Teljes munka-idősre átszámított létszám

Besorolásra, illetményre vonatkozó havi adatok

Kötelező pótlékokra
vonatkozó havi adatok

Életpálya-különbözet havi növekménye

Éves összesítés

2008. január 1-i
állapot szerint

2007. december 31-i
állapot szerinti

2008.01.1-i 100%-os vagy az alatti illetmény, garantált bérminimum

Illetmény-növekmény

Iasz.-s pótlékok

Mt.-s pótlékok

Pótlék-növekmény összesen

Ruházati költségtérítés éves növekménye

Illetmény-növekmény

Pótlék-növekmény

Életpálya-különbözet növekménye

Költség-növekmény összesen

Járulék növekmény

Mind-összesen

Szakfel-adatszám

6 jegyű kulcsszám

számított illetmény

100%-os vagy az alatti illetmény, garantált bérminimum

Jogcím kód

Jogszabály szerinti összeg a 2007. december 31-i állapot
(339 000 Ft-al)

Jogszabály szerinti összeg a 2008. január 1-i állapot szerint
(356 000 Ft-al)

Pótlékok növekménye

Jogcím kód

Pótlékok növekménye

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

13

14

15

16

17

18

19

20

21=
17+18+19+20

22

23=21+22

a

b

c

a

b

c

 

 

 

a

b

c

a

b

a

b

1.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

-

-

-

-

-

-

2.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

-

-

-

-

-

-

3.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

-

-

-

-

-

-

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

-

-

-

-

-

-

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

-

-

-

-

-

-

Összesen

0

 

 

 

 

 

0

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

0

0

0

 

 

 

 

 

 


Kitöltési útmutató az igazságügyi alkalmazottak felméréséhez
(Iasz. hatálya alá tartozók)

Figyelem! Ezt a táblát kell kitölteni az Mt. hatálya alá tartozó igazságügyi alkalmazottak esetében is.
Ehhez a táblához a KIR nem szolgáltat adatot.

1. oszlop: A felmérésbe belekerült igazságügyi alkalmazottak folyamatos sorszámot kapnak. Az adatszolgáltató az ellenőrizhetőség céljából köteles biztosítani a sorszámoknak a személyekkel történő azonosíthatóságát.

2. oszlop: A teljes munkaidősök esetén 1,00 értéket, a nem teljes munkaidőben foglalkoztatottak esetén pedig a kinevezésben szereplő heti vagy havi munkaidejének (munkaóráinak) a teljes munkaidőben foglalkoztatottak heti (40 óra) vagy havi (174 óra) munkaidejéhez viszonyított arányszámát kell beírni két tizedes pontossággal.

3. oszlop: Az igazságügyi alkalmazott 2008. január 1-jei állapot szerinti költségvetési szakfeladat számát kell feltüntetni.

4. oszlop: Az igazságügyi alkalmazott 2008. január 1-jei illetmény besorolásának megfelelő 6 jegyű kulcsszám.

5. oszlop: Az igazságügyi alkalmazott 2008. január 1-jei állapot szerinti besorolásának (fizetési osztályának, csoportjának, illetve fizetési fokozatának) megfelelő, de a 2007. december 31-én hatályos 339 000 Ft-os legalacsonyabb bírói alapilletménnyel (a továbbiakban: illetményalap) számított illetménye (a nem teljes munkaidősök esetén az arányos rész) forintban, növelve vagy csökkentve a 2007. december 31-i állapot szerinti eltérítés összegével.
Az oszlop kitöltése során a 2008. január 1-jei besorolás és a 2007. december 31-én hatályos 33 000 Ft-os illetményalappal számítva a következőket kell figyelembe venni:
– a havi alapilletményt [ideértve a 102. §-ának (1) bekezdése szerinti alapilletményt, valamint a kötelező legkisebb munkabér (minimálbér) és a garantált bérminimum megállapításáról szóló 316/2005. (XII. 25.) Korm. rendeletben foglaltakat],
– az Iasz. 102. §-ának (2) bekezdése szerinti eltérítés – megfelelő előjellel ellátott – 2007. december 31-én érvényes összegét
forintban.
A 2008. január 1-jén igazságügyi szolgálati viszonyt létesítők esetében ebbe az oszlopba a 2008. január 1-jei besorolásnak megfelelő, a 2007. december 31-én hatályos jogszabályok szerinti garantált illetmény (a fenti tételek eltérítés nélkül) kerül.

6. oszlop: Az igazságügyi alkalmazott 2008. január 1-jei állapot szerinti besorolásának megfelelő, de a 2007. december 31-én hatályos jogszabályok szerinti 339 000 Ft-os illetményalappal számított, felfelé történő eltérítés nélküli alapilletménye (a nem teljes munkaidősök esetén az arányos rész), csökkentve a 100%-os beállási szintnél kisebb beállási szinttel rendelkezők esetében az eltérítés 2007. december 31-én érvényes összegével.
Az oszlop kitöltése során a 2008. január 1-jei besorolás és a 2007. december 31-én hatályos 339 000 Ft-os illetményalappal számítva a következőket kell figyelembe venni:
– a havi alapilletményt [ideértve a 102. §-ának (1) bekezdése szerinti alapilletményt, valamint a kötelező legkisebb munkabér (minimálbér) és a garantált bérminimum megállapításáról szóló 316/2005. (XII. 25.) Korm. rendeletben foglaltakat],
– csökkentő tételként az Iasz. 102. §-ának (2) bekezdése szerinti lefelé történő eltérítés 2007. december 31-én érvényes összegét.
Ha az igazságügyi alkalmazott 2007. december 31-i állapot szerinti tényleges illetménye azonos a jogszabály szerinti 100%-os illetménnyel, akkor az 5. és a 6. oszlop adata megegyezik.
A 2008. január 1-jén a közigazgatási szervnél igazságügyi szolgálati viszonyt létesítők esetében ebbe az oszlopba – az 5. oszlop adatával azonosan – a 2008. január 1-jei besorolásnak megfelelő, a 2007. december 31-én hatályos jogszabályok szerinti 100%-os illetmény kerül.

7. oszlop: Az igazságügyi alkalmazott 2008. január 1-jei állapot szerinti besorolásának megfelelő, a 2008. január 1-jén hatályos 356 000 Ft-os illetményalappal számított, felfelé történő eltérítés nélküli alapilletménye (a nem teljes munkaidősök esetén az arányos rész), csökkentve a 2007. december 31-én 100%-os beállási szintnél kisebb beállási szinttel rendelkezők esetében az eltérítés 2007. december 31-én érvényes összegének 105%-ával.
Az oszlop kitöltése során a 2008. január 1-jei besorolás és a 2008. január 1-jén érvényes 356 000 Ft-os illetményalappal számolva:
– a havi alapilletményt [ideértve a 102. §-ának (1) bekezdése szerinti alapilletményt, valamint a kötelező legkisebb munkabér (minimálbér) és a garantált bérminimum megállapításáról szóló 316/2005. (XII. 25.) Korm. rendeletben foglaltakat],
– csökkentő tételként az Iasz. 102. §-ának (2) bekezdése szerinti lefelé történő eltérítés 2007. december 31-én érvényes összegének 105%-át.
A 2008. január 1-jén a közigazgatási szervnél igazságügyi szolgálati viszonyt létesítők esetében ebbe az oszlopba a 2008. január 1-jei besorolásnak megfelelő, a 2008. január 1-jén hatályos jogszabályok szerinti 100%-os illetmény kerül.

8. oszlop: Az oszlopba kerülő adat meghatározása a következők szerint történik:
– az első lépésben meg kell határozni a 7. és az 5. oszlop adatának különbségét, negatív különbség esetén a további számítás során különbségként nullát kell figyelembe venni;
– a második lépésben meg kell határozni a 7. és a 6. oszlop adata különbségének 60%-át;
– a harmadik lépésben a két különbség közül a nagyobbik kerül a 8. oszlopba. A két különbség azonossága esetén értelemszerűen az azonos összeg kerül a 8. oszlopba.

9. oszlop: Az Iasz.-ban kötelezően járó pótlékok jogcímét jelző kódszámot kell beírni, ideértve a 2008. január 1-jén igazságügyi szolgálati viszonyt létesítők kötelező pótlékait is.
E pótlékok köre és kódszáma a következő:
– vezetői pótlék    01
– beosztási pótlék    02
– idegennyelv-tudási pótlék    03
– veszélyességi pótlék    04
– munkaköri pótlék    05
– címpótlék    06

A táblázatban a tényleges jogosultságnak megfelelő számú pótlék kódszámát kell szerepeltetni. Háromnál több pótlékra való jogosultság esetén a további pótléko(ka)t új soro(ko)n, de változatlan sor- és szakfeladatszámon, illetve kulcsszámon szükséges szerepeltetni.

10. oszlop: A pótlék(ok)nak a 2007. december 31-i állapotnak megfelelő jogszabály szerinti mértékkel (beleértve az idegennyelv-tudási pótlék differenciált mértékét is) számított havi összege(i)t (alsó-felső határos pótlékok az alsó határon) kell beírni a 339 000 Ft-os illetményalappal számolva.
A nem teljes munkaidős foglalkoztatás esetén a pótlékot is időarányosan kell megállapítani.
A 2008. január 1-jén igazságügyi szolgálati viszonyt létesítők, továbbá az e napon pótlékra jogosultságot szerzők esetében is a 2007. december 31-én hatályos jogszabályok szerinti illetményalappal számolt pótlékmértékek szerepelhetnek ebben az oszlopban.

11. oszlop: A pótlék(ok)nak a 2008. január 1-jei állapotnak megfelelő jogszabály szerinti mértékkel (beleértve az idegennyelv-tudási pótlék differenciált mértékét is) számított havi összege(i)t (alsó-felső határos pótlékok az alsó határon) kell beírni a 356 000 Ft-os illetményalappal számolva.
A nem teljes munkaidős foglalkoztatás esetén a pótlékot is időarányosan kell megállapítani.
A 2008. január 1-jén igazságügyi szolgálati viszonyt létesítők esetében is a 2008. január 1-jén hatályos jogszabályok szerinti pótlékmértékek szerepelhetnek ebben az oszlopban.

12. oszlop: Ebben az oszlopban a 11. és a 10. oszlop megfelelő adatainak a különbségét kell szerepeltetni.

13. oszlop: Az Mt. (illetve Iasz.) szerint kötelezően járó pótlékok jogcímét jelző kódszámot kell beírni, ideértve a 2008. január 1-jén igazságügyi szolgálati viszonyt létesítők kötelező pótlékait is. E pótlékok köre és kódszáma a következő:
– műszak pótlék    07
– éjszakai pótlék    08
– készenléti díj    09
– ügyeleti díj    10

14. oszlop: Az Mt. (illetve Iasz.) szerint megállapított pótlékok támogatott növekménye a következő lépések szerint kerül meghatározásra:
– Az igazságügyi alkalmazottak számára 2007. II. félévben összesen kifizetésre került pótlék(ok) 1/20-a osztva annyi hónappal, ahány hónapban az alkalmazott részére 2007. II. félévében legalább egy napra illetménykifizetés történt.
A 2008. január 1-jén a költségvetési szervnél igazságügyi szolgálati viszonyt létesítők esetében 2007. II. félévi adatok helyett 2008. januári adatokat kell használni azzal az eltéréssel, hogy a januári pótlékösszeg 1/21-ed része vehető figyelembe.

15. oszlop: A 12. és a 14. oszlopban szereplő támogatott pótléknövekmények együttes összegét kell szerepeltetni igazságügyi alkalmazottanként.

16. oszlop: Ebben az oszlopban az Iasz. 103/A. §-ában foglalt életpálya-különbözet növekményét (a 2007. december 31-i és a 2008. január 1-jei állapot különbségét) kell szerepeltetni.

17. oszlop: Ebben az oszlopban az Iasz. 119. § (1) bekezdése szerinti ruházati költségtérítés 2008. évi növekményét kell szerepeltetni.
A 18–23. oszlopokat soronként (igazságügyi alkalmazottanként) nem kell kitölteni, csak a költségvetési szervre összesen.
– A 18. oszlopba a 8. oszlop költségvetési szervre összesített adatának 13-mal felszorzott (évesített) összege kerül.
– A 19. oszlopba a 15. oszlop költségvetési szervre összesített adatának 13-mal felszorzott (évesített) összege kerül.
– A 20. oszlopba a 16. oszlop költségvetési szervre összesített adatának 13-mal felszorzott (évesített) összege kerül.
– A 21. oszlopba a 17–20. oszlopokban szereplő költségvetési szervre összesített adatok összege kerül.
– A 22. oszlopba a 21. oszlopban szereplő összegre jutó járulék mértékét kell megjelölni.
– A 23. oszlopban kell összesíteni a teljes éves költségnövekményt (21. és 22. oszlopok összege).

* * *

A költségvetési szerv összesen soron az összesítéseket a 2., a 8., a 15–17. oszlopokban el kell végezni.

7. számú melléklet a 49/2008. (III. 14.) Korm. rendelethez


Felmérő Adatlap
az ügyészségi szolgálati viszonyról és az ügyészségi adatkezelésről szóló 1994. évi LXXX. törvény hatálya alá tartozók
2008. évi illetményemelésének támogatásához
(adatok forintban)

Sorszám

Teljes munka-idősre átszámított létszám

Besorolásra, illetményre vonatkozó havi adatok

Kötelező pótlékokra
vonatkozó havi adatok

Életpálya-különbözet havi növekménye

Éves összesítés

2008. január 1-i
állapot szerint

2007. december 31-i
állapot szerinti

2008.01.1-i 100%-os vagy az alatti illetmény, garantált bérminimum

Illetmény-növekmény

Üsztv.-s pótlékok

Mt.-s pótlékok

Pótlék-növekmény összesen

Ruházati költségtérítés éves növekménye

Illetmény-növekmény

Pótlék-növekmény

Életpálya-különbözet növekménye

Költség-növekmény összesen

Járulék növekmény

Mind-összesen

Szakfel-adatszám

6 jegyű kulcsszám

számított illetmény

100%-os vagy az alatti illetmény, garantált bérminimum

Jogcím kód

Jogszabály szerinti összeg a 2007. december 31-i állapot
(339 000 Ft-al)

Jogszabály szerinti összeg a 2008. január 1-i állapot szerint
(356 000 Ft-al)

Pótlékok növekménye

Jogcím kód

Pótlékok növekménye

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

13

14

15

16

17

18

19

20

21=
17+18+19+20

22

23=21+22

a

b

c

a

b

c

 

 

 

a

b

c

a

b

a

b

1.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

-

-

-

-

-

-

2.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

-

-

-

-

-

-

3.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

-

-

-

-

-

-

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

-

-

-

-

-

-

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

-

-

-

-

-

-

Összesen

0

 

 

 

 

 

0

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

0

0

0

 

 

 

 

 

 



Kitöltési útmutató az ügyészségi alkalmazottak felméréséhez
(Üsztv. hatálya alá tartozók)

1. oszlop: A felmérésbe belekerült ügyészségi alkalmazottak folyamatos sorszámot kapnak. A Legfőbb Ügyészség az ellenőrizhetőség céljából köteles biztosítani a sorszámoknak a személyekkel történő azonosíthatóságát.

2. oszlop: A teljes munkaidősök esetén 1,00 értéket, a nem teljes munkaidőben foglalkoztatottak esetén pedig a kinevezésben szereplő heti vagy havi munkaidejének (munkaóráinak) a teljes munkaidőben foglalkoztatottak heti (40 óra) vagy havi (174 óra) munkaidejéhez viszonyított arányszámát kell beírni két tizedes pontossággal.

3. oszlop: Az ügyészségi alkalmazott 2008. január 1-jei állapot szerinti költségvetési szakfeladat számát kell feltüntetni.

4. oszlop: Az ügyészségi alkalmazott 2008. január 1-jei illetmény besorolásának megfelelő 6 jegyű kulcsszám.

5. oszlop: Az ügyészségi alkalmazott 2008. január 1-jei állapot szerinti besorolásának (fizetési osztályának, csoportjának, illetve fizetési fokozatának) megfelelő, de a 2007. december 31-én hatályos 339 000 Ft-os legalacsonyabb ügyészi alapilletménnyel (a továbbiakban: illetményalap) számított illetménye (a nem teljes munkaidősök esetén az arányos rész) forintban, növelve vagy csökkentve a 2007. december 31-i állapot szerinti eltérítés összegével.
Az oszlop kitöltése során a 2008. január 1-jei besorolás és a 2007. december 31-én hatályos 339 000 Ft-os illetményalappal számítva a következőket kell figyelembe venni:
– a havi alapilletményt [ideértve az Üsztv. 81/G. §-ának (1) bekezdése, 90/E. §-ának (1) bekezdése szerinti alapilletményt, valamint a kötelező legkisebb munkabér (minimálbér) és a garantált bérminimum megállapításáról szóló 316/2005. (XII. 25.) Korm. rendeletben foglaltakat],
– az Üsztv. 81/G. §-ának (2) bekezdése, illetve a 90/E. §-ának (2) bekezdése szerinti eltérítés – megfelelő előjellel ellátott – 2007. december 31-én érvényes összegét
forintban.
A 2008. január 1-jén ügyészségi szolgálati viszonyt létesítők esetében ebbe az oszlopba a 2008. január 1-jei besorolásnak megfelelő, a 2007. december 31-én hatályos jogszabályok szerinti garantált illetmény (a fenti tételek eltérítés nélkül) kerül.

6. oszlop: Az ügyészségi alkalmazott 2008. január 1-jei állapot szerinti besorolásának megfelelő, de a 2007. december 31-én hatályos jogszabályok szerinti 339 000 Ft-os illetményalappal számított, felfelé történő eltérítés nélküli alapilletménye (a nem teljes munkaidősök esetén az arányos rész), csökkentve a 100%-os beállási szintnél kisebb beállási szinttel rendelkezők esetében az eltérítés 2007. december 31-én érvényes összegével.
Az oszlop kitöltése során a 2008. január 1-jei besorolás és a 2007. december 31-én hatályos 339 000 Ft-os illetményalappal számítva a következőket kell figyelembe venni:
– a havi alapilletményt [ideértve az Üsztv. 81/G. §-ának (1) bekezdése, 90/E. §-ának (1) bekezdése szerinti alapilletményt, valamint a kötelező legkisebb munkabér (minimálbér) és a garantált bérminimum megállapításáról szóló 316/2005. (XII. 25.) Korm. rendeletben foglaltakat],
– csökkentő tételként az Üsztv. 81/G. §-ának (2) bekezdése, illetve a 90/E. §-ának (2) bekezdése szerinti lefelé történő eltérítés 2007. december 31-én érvényes összegét.
Ha az ügyészségi alkalmazott 2007. december 31-i állapot szerinti tényleges illetménye azonos a jogszabály szerinti 100%-os illetménnyel, akkor az 5. és a 6. oszlop adata megegyezik.
A 2008. január 1-jén a költségvetési szervnél ügyészségi szolgálati viszonyt létesítők esetében ebbe az oszlopba – az 5. oszlop adatával azonosan – a 2008. január 1-jei besorolásnak megfelelő, a 2007. december 31-én hatályos jogszabályok szerinti 100%-os illetmény kerül.

7. oszlop: Az ügyészségi alkalmazott 2008. január 1-jei állapot szerinti besorolásának megfelelő, a 2008. január 1-jén hatályos 356 000 Ft-os illetményalappal számított, felfelé történő eltérítés nélküli alapilletménye (a nem teljes munkaidősök esetén az arányos rész), csökkentve a 2007. december 31-én 100%-os beállási szintnél kisebb beállási szinttel rendelkezők esetében az eltérítés 2007. december 31-én érvényes összegének 105%-ával.
Az oszlop kitöltése során a 2008. január 1-jei besorolás és a 2008. január 1-jén érvényes 356 000 Ft-os illetményalappal számolva:
– a havi alapilletményt [ideértve az Üsztv. 81/G. §-ának (1) bekezdése, 90/E. §-ának (1) bekezdése szerinti alapilletményt, valamint a kötelező legkisebb munkabér (minimálbér) és a garantált bérminimum megállapításáról szóló 316/2005. (XII. 25.) Korm. rendeletben foglaltakat],
– csökkentő tételként az Üsztv. 81/G. §-ának (2) bekezdése, illetve a 90/E. §-ának (2) bekezdése szerinti lefelé történő eltérítés 2007. december 31-én érvényes összegének 105%-át.
A 2008. január 1-jén a költségvetési szervnél ügyészségi szolgálati viszonyt létesítők esetében ebbe az oszlopba a 2008. január 1-jei besorolásnak megfelelő, a 2008. január 1-jén hatályos jogszabályok szerinti 100%-os illetmény kerül.

8. oszlop: Az oszlopba kerülő adat meghatározása a következők szerint történik:
– az első lépésben meg kell határozni a 7. és az 5. oszlop adatának különbségét, negatív különbség esetén a további számítás során különbségként nullát kell figyelembe venni;
– a második lépésben meg kell határozni a 7. és a 6. oszlop adata különbségének 60%-át;
– a harmadik lépésben a két különbség közül a nagyobbik kerül a 8. oszlopba. A két különbség azonossága esetén értelemszerűen az azonos összeg kerül a 8. oszlopba.

9. oszlop: Az Üsztv.-ben kötelezően járó pótlékok jogcímét jelző kódszámot kell beírni, ideértve a 2008. január 1-jén ügyészségi szolgálati viszonyt létesítők kötelező pótlékait is. E pótlékok köre és kódszáma a következő:
– vezetői pótlék    01
– beosztási pótlék    02
– idegennyelv-ismereti pótlék    03
– veszélyességi pótlék    04
– munkaköri pótlék    05
– címpótlék    06
A táblázatban a tényleges jogosultságnak megfelelő számú pótlék kódszámát kell szerepeltetni. Háromnál több pótlékra való jogosultság esetén a további pótléko(ka)t új soro(ko)n, de változatlan sor- és szakfeladat-számon, illetve kulcsszámon szükséges szerepeltetni.

10. oszlop: A pótlék(ok)nak a 2007. december 31-i állapotnak megfelelő jogszabály szerinti mértékkel (beleértve az idegennyelv-ismereti pótlék differenciált mértékét is) számított havi összege(i)t (alsó-felső határos pótlékok az alsó határon) kell beírni a 339 000 Ft-os illetményalappal számolva.
A nem teljes munkaidős foglalkoztatás esetén a pótlékot is időarányosan kell megállapítani.
A 2008. január 1-jén ügyészségi szolgálati viszonyt létesítők, továbbá az e napon pótlékra jogosultságot szerzők esetében is a 2007. december 31-én hatályos jogszabályok szerinti illetményalappal számolt pótlékmértékek szerepelhetnek ebben az oszlopban.

11. oszlop: A pótlék(ok)nak a 2008. január 1-jei állapotnak megfelelő jogszabály szerinti mértékkel (beleértve az idegennyelv-ismereti pótlék differenciált mértékét is) számított havi összege(i)t (alsó-felső határos pótlékok az alsó határon) kell beírni a 356 000 Ft-os illetményalappal számolva.
A nem teljes munkaidős foglalkoztatás esetén a pótlékot is időarányosan kell megállapítani.
A 2008. január 1-jén ügyészségi szolgálati viszonyt létesítők esetében is a 2008. január 1-jén hatályos jogszabályok szerinti pótlékmértékek szerepelhetnek ebben az oszlopban.

12. oszlop: Ebben az oszlopban a 11. és a 10. oszlop megfelelő adatainak a különbségét kell szerepeltetni.

13. oszlop: Az Mt. (illetve Üsztv.) szerint kötelezően járó pótlékok jogcímét jelző kódszámot kell beírni, ideértve a 2008. január 1-jén ügyészségi szolgálati viszonyt létesítők kötelező pótlékait is. E pótlékok köre és kódszáma a következő:
– műszakpótlék    07
– éjszakai pótlék    08
– készenléti díj    09
– ügyeleti díj    10

14. oszlop: Az Mt. (illetve Üsztv.) szerint megállapított pótlékok támogatott növekménye a következő lépések szerint kerül meghatározásra:
– Az ügyészségi alkalmazottak számára 2007. II. félévben összesen kifizetésre került pótlék(ok) 1/20-a osztva annyi hónappal, ahány hónapban az alkalmazott részére 2007. II. félévében legalább egy napra illetmény-kifizetés történt.
A 2008. január 1-jén a költségvetési szervnél ügyészségi szolgálati viszonyt létesítők esetében 2007. II. félévi adatok helyett 2008. januári adatokat kell használni azzal az eltéréssel, hogy a januári pótlékösszeg 1/21-ed része vehető figyelembe.

15. oszlop: A 12. és a 14. oszlopban szereplő támogatott pótléknövekmények együttes összegét kell szerepeltetni ügyészségi alkalmazottanként.

16. oszlop: Ebben az oszlopban az Üsztv. 94/C. §-ában foglalt életpálya-különbözet növekményét (a 2007. december 31-i és a 2008. január 1-jei állapot különbségét) kell szerepeltetni.

17. oszlop: Ebben az oszlopban az Üsztv. 50/A. § (1) bekezdése, 81/K. § (1) bekezdése, valamint 90/L. § (1) bekezdése szerinti ruházati költségtérítés 2008. évi növekményét kell szerepeltetni.
A 18–23. oszlopokat soronként (ügyészségi alkalmazottanként) nem kell kitölteni, csak a költségvetési szervre összesen.
– A 18. oszlopba a 8. oszlop költségvetési szervre összesített adatának 13-mal felszorzott (évesített) összege kerül.
– A 19. oszlopba a 15. oszlop költségvetési szervre összesített adatának 13-mal felszorzott (évesített) összege kerül.
– A 20. oszlopba a 16. oszlop költségvetési szervre összesített adatának 13-mal felszorzott (évesített) összege kerül.
– A 21. oszlopba a 17–20. oszlopokban szereplő költségvetési szervre összesített adatok összege kerül.
– A 22. oszlopba a 21. oszlopban szereplő összegre jutó járulék mértékét kell megjelölni.
– A 23. oszlopban kell összesíteni a teljes éves költségnövekményt (21. és 22. oszlopok összege).

* * *

A költségvetési szerv összesen soron az összesítéseket a 2., a 8., a 15–17. oszlopokban el kell végezni.

8. számú melléklet a 49/2008. (III. 14.) Korm. rendelethez


Felmérő Adatlap
a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény hatálya alá tartozó
munkavállalók 3. § (8) bekezdése szerinti alapbér növelése 2008. évi támogatásához

(adatok forintban)

Sorszám

Teljes munka-idősre átszámított létszám

Besorolásra, havi alapbérre vonatkozó adatok

Kötelező pótlékokra vonatkozó havi adatok

Éves összesítés

2008. 01. 01-i

2007. 12. 31-i tényleges alapbér

2008. 01. 01-i számított alapbér

Alapbér-növekmény

Jogcím kód

Mt.-s pótlékok növekménye

Pótlék-
növekmény összesen

Alapbér-
növekmény

Pótlék-
növekmény

Költség-
növekmény

Járulék-
növekmény

Mind-
összesen

szakfel-adatszám

6 jegyű kulcsszám

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

13

14

15

a

b

c

a

b

c

1.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

-

-

-

-

-

2.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

-

-

-

-

-

3.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

-

-

-

-

-

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

-

-

-

-

-

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

-

-

-

-

-

Összesen

0

 

 

 

 

0

 

 

 

 

 

 

0

 

 

 

 

 


Kitöltési útmutató a közigazgatásban foglalkoztatott munkavállalók felméréséhez
(Mt. hatálya alá tartozók)

1. oszlop: A felmérésbe belekerült munkavállalók folyamatos sorszámot kapnak. Az intézmény az ellenőrizhetőség céljából köteles biztosítani a sorszámoknak a személyekkel történő azonosíthatóságát.

2. oszlop: Ide a teljes munkaidősök esetén 1,00 értéket, a nem teljes munkaidőben foglalkoztatottak esetén pedig a kinevezésben szereplő heti vagy havi munkaidejének (munkaóráinak) a teljes munkaidőben foglalkoztatottak heti (40 óra) vagy havi (174 óra) munkaidejéhez viszonyított arányszámát kell beírni két tizedes pontossággal.

3. oszlop: A munkavállalók 2008. január 1-jei állapot szerinti költségvetési szakfeladat számát kell feltüntetni.

4. oszlop: A munkavállaló 2008. január 1-jei alapbér-besorolásának megfelelő 6 jegyű (az első pozíció: 8) kulcsszám.

5. oszlop: A munkavállaló 2007. december 31-i állapot szerinti tényleges havi személyi alapbére forintban. Órabér esetén a havibért 174 órával történő felszorzással kell meghatározni. A tényleges havi személyi alapbér nem lehet alacsonyabb a kötelező legkisebb munkabér (minimálbér) és a garantált bérminimum megállapításáról szóló 316/2005. (XII. 25.) Korm. rendeletben a munkavállalóra vonatkozó 2007. évi minimumnál, nem teljes munkaidősök esetén annak időarányos részénél.
A 2008. január 1-jén a közigazgatási szervnél munkaviszonyt létesítők esetében ebbe az oszlopba a 2008. január 1-jei tényleges személyi alapbér 5%-kal csökkentett összege kerül.

6. oszlop: Ebbe az oszlopba az 5. oszlopban szereplő személyi alapbér 5%-kal növelt összege kerül, a következő eltérésekkel:
– az idekerülő összeg nem lehet kevesebb a kötelező legkisebb munkabér (minimálbér) és a garantált bérminimum megállapításáról szóló 316/2005. (XII. 25.) Korm. rendeletben a munkavállalóra vonatkozó minimálbér vagy garantált bérminimum 2008-ra előírt összegénél, nem teljes munkaidősök esetén annak időarányos részénél;
– ha az 5. oszlopban szereplő személyi alapbér meghaladja a 2007. évi minimálbér kétszeresét (a 131 000 forintot, nem teljes munkaidősök esetén annak időarányos részét), akkor a 6. oszlopba az 5. oszlopban szereplő adatnál maximum 6550 forinttal (a 131 000 forint 5%-ával, nem teljes munkaidősök esetén annak időarányos részével) magasabb összeg kerülhet.

7. oszlop: A 6. és az 5. oszlop adatának különbsége. Negatív különbség esetén nullát kell szerepeltetni.

8. oszlop: A Munka Törvénykönyve alapján a munkavállalónak a 2008. január 1-jei állapot szerint kötelezően járó pótlék(ok) jogcímét jelző kódszámot kell beírni, ideértve a 2008. január 1-jén munkaviszonyt létesítők kötelező pótlékait is. E pótlékok köre és kódszáma a következő:
– műszakpótlék:    01
– éjszakai pótlék:    02
– ügyeleti díj:    03
– készenléti díj:    04
A táblázatban a tényleges jogosultságnak megfelelő számú pótlék kódszámát kell szerepeltetni. Háromnál több pótlékra való jogosultság esetén a további pótléko(ka)t új soro(ko)n, de változatlan sor- és szakfeladat-számon, illetve kulcsszámon szükséges szerepeltetni.

9. oszlop: A 8. oszlopban szerepeltetett pótlék(ok) támogatott növekménye a következő lépések szerint kerül meghatározásra:
– Meg kell állapítani a munkavállaló számára 2007. II. félévben összesen kifizetésre került pótlék(ok) jogcímenkénti összegét.
– A 2007. II. félévben jogcímenként kifizetésre került pótlék(ok) összegét el kell osztani a munkavállaló számára 2007. II. félévben összesen kifizetett alapbérrel.
– Az így kapott – három tizedes pontossággal számított – arányszámot meg kell szorozni a 7. oszlopban szereplő támogatott alapbér növekménnyel. A számítás eredménye kerül a 9. oszlop megfelelő rovatába.
A 2008. január 1-jén a közigazgatási szervnél munkaviszonyt létesítők esetében 2007. II. félévi adatok helyett 2008. januári adatokat kell használni.
10. oszlop: A 9. oszlopban jogcímenként szereplő támogatott pótléknövekmények együttes összegét kell szerepeltetni munkavállalónként.
Az éves összesítéseket tartalmazó 11., 12. és 13. oszlopot soronként (munkavállalónként) nem kell kitölteni, csak a költségvetési szervre összesen, mégpedig a következők szerint:
– 11. oszlopba a 7. oszlop költségvetési szervre összesített adatának 13-mal (ahol törvény kötelezővé teszi a kéthavi külön juttatás kifizetését, ott 14-gyel) felszorzott összege,
– 12. oszlopba a 10. oszlop költségvetési szervre összesített adatának 12-vel felszorzott összege
kerül.
A 13. oszlopba a 11. és a 12. oszlopokban szereplő költségvetési szervre összesített adatok összege kerül.
A 14. oszlopba a 13. oszlopban szereplő összegre jutó járulékot kell megjelölni.
A 15. oszlopban kell összesíteni a teljes éves költségnövekményt (13. és 14. oszlopok összege).

* * *

A költségvetési szerv összesen soron az összesítéseket a 2., a 7., valamint a 10. oszlopokban el kell végezni.

9. számú melléklet a 49/2008. (III. 14.) Korm. rendelethez


Felmérő Adatlap
az országgyűlési képviselők tiszteletdíjáról, költségtérítéséről és kedvezményeiről szóló 1990. évi LVI. törvény és
az Európai Parlament magyarországi képviselőinek jogállásáról szóló 2004. évi LVII. törvény alapján
járó járandóságok személyi juttatási többletének 2008. évi támogatásához

(adatok forintban)

Sorszám

Az alapdíjra vonatkozó havi adatok

A pótdíjakra vonatkozó havi adatok

Éves összesítés

2008. január 1-i állapot szerinti

2007. decem-
ber 31-i állapot szerinti képviselői alapdíj

2008.01.01-i illetményalappal számolt képviselői alapdíj

Alapdíj-növekmény összesen

Jogszabály szerinti összeg a 2007. december 31-i állapot szerint

Jogszabály szerinti összeg a 2008. január 1-i állapot szerint

Pótdíj-növekmény

Alapdíj-növekmény

Pótdíj-növekmény

Egyéb juttatások növekménye

Költségnövekmény összesen

Járulék növekmény

Mindösszesen

szakfeladat-szám

6 jegyű kulcsszám

1

2

3

4

5

6=5-4

7

8

9=8-7

10

11

12

13=10+11+12

14

15=13+14

1.

 

 

 

 

0

 

 

0

 

 

-

-

-

-

2.

 

 

 

 

0

 

 

0

 

 

-

-

-

-

3.

 

 

 

 

0

 

 

0

 

 

-

-

-

-

 

 

 

 

0

 

 

0

 

 

-

-

-

-

 

 

 

 

0

 

 

0

 

 

-

-

-

-

Összesen

 

 

0

0

0

0

0

0

0

0

 

 

 

 


Kitöltési útmutató az országgyűlési képviselőkre, valamint az Európai Parlament magyarországi
képviselőire vonatkozó felméréshez


1. oszlop: A felmérésbe belekerült képviselők folyamatos sorszámot kapnak. A közigazgatási szerv az ellenőrizhetőség céljából köteles biztosítani a sorszámoknak a személyekkel történő azonosíthatóságát.

2. oszlop: A képviselők 2008. január 1-jei állapot szerinti költségvetési szakfeladat számát kell feltüntetni.

3. oszlop: A képviselők 2008. január 1-jei illetmény besorolásának megfelelő 6 jegyű kulcsszáma.

4. oszlop: A képviselők 2007. december 31-i állapot szerinti havi alapdíja (az országgyűlési képviselők esetében a köztisztviselői illetményalap hatszorosa, az Európai Parlament magyarországi képviselői esetében az illetményalap tizenháromszorosával egyenlő főtisztviselői alapilletmény 2,5-szerese, a 2007. december 31-i 36 800 Ft-os illetményalappal számolva).

5. oszlop: A képviselők 2008. január 1-jén hatályos jogszabályok szerinti, 38 650 Ft-os illetményalappal számított havi alapdíja.

6. oszlop: Az oszlopba kerülő adat a havi alapdíj-növekmény, amely a 2008. január 1-jén hatályos jogszabályok szerinti illetményalappal számított havi alapdíj és a 2007. december 31-i állapot szerinti havi alapdíj különbsége. (6. oszlop = 5. oszlop – 4. oszlop)

7. oszlop: Az országgyűlési képviselők 2007. december 31-i állapot szerinti, személyenként összesített – az alapdíj százalékában meghatározott – havi pótdíja, valamint az Európai Parlament magyarországi képviselői esetében az idegennyelv-ismereti pótdíj 2007. december 31-i állapot szerinti, személyenként összesített havi összege.

8. oszlop: A képviselők 2008. január 1-jei állapot szerinti, személyenként összesített havi pótdíja.

9. oszlop: Az oszlopba kerülő adat a havi pótdíj-növekmény, amely a 2008. január 1-jén hatályos jogszabályok szerinti és a 2007. december 31-i állapot szerinti havi pótdíj különbsége. (9. oszlop = 8. oszlop – 7. oszlop)

10. oszlop: Az oszlopba kerülő adat a képviselők éves alapdíj-növekménye, amely a 6. oszlopban szereplő havi adat tizenkétszerese. (Az OGY alelnökei esetében tizenháromszorosa.)

11. oszlop: Az oszlopba kerülő adat a képviselők éves pótdíj-növekménye, amely a 9. oszlopban szereplő havi adat tizenkétszerese. (Az OGY alelnökei esetében tizenháromszorosa.)
A 12–15. oszlopokat soronként (képviselőnként) nem kell kitölteni, csak a költségvetési szervre összesen:
– 12. oszlopba kerülő adat kizárólag az országgyűlési képviselők és frakciók egyéb juttatásainak éves növekménye,
– 13. oszlopba a 10–12. oszlopokban szereplő költségvetési szervre összesített adatok összege kerül,
– 14. oszlopba a 13. oszlopban szereplő összegre jutó járulékot kell megjelölni,
– 15. oszlopban kell összesíteni a teljes éves költségnövekményt (13. és 14. oszlopok összege).

* * *

A költségvetési szerv összesen soron az összesítéseket a 4–11. oszlopokban kell elvégezni.

10. számú melléklet a 49/2008. (III. 14.) Korm. rendelethez


Felmérő Adatlap
a polgármesteri tisztség ellátásának egyes kérdéseiről és az önkormányzati képviselők tiszteletdíjáról szóló 1994. évi LXIV. törvény hatálya alá tartozó
polgármesterek, alpolgármesterek személyi juttatásai 2008. évi növelésének támogatásához

(adatok forintban)

Sorszám

Teljes munkaidősre átszámított létszám

Havi illetményre, illetve tiszteletdíjra vonatkozó adatok

Kötelező pótlékokra vonatkozó havi adatok

Éves összesítés

2008. január 1-jei

2007. december 31-ei állapot szerinti

Illetmény-növekmény

Jogcím kód

 

 

 

Ruházati költségtérítés támogatott növekménye

Illetmény-
növekmény

Pótlék-
növekmény

Költség-
növekmény összesen

Járulék-
növekmény

Mindösszesen

szakfeladatszám

6 jegyű kulcsszám

tényleges illetmény, illetve tiszteletdíj

Pttv.-ben megállapított szorzószámok minimumai szerinti illetmény, illetve tiszteletdíj
(36 800 forintos illetményalappal számítva)

Pttv.-ben megállapított szorzószámok minimumai szerinti illetmény, illetve tiszteletdíj
(38 650 forintos illetményalappal számítva)

a 2007. december 31-ei állapot szerint
(36 800 forintos illetményalappal számítva)

a 2008. január 1-jei állapot szerint
(38 650 forintos illetményalappal számítva)

Pótlékok növekménye

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

13

14

15

16

17

18

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

-

-

-

-

-

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

-

-

-

-

-

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

-

-

-

-

-

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

-

-

-

-

-

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

-

-

-

-

-

Összesen

0

 

 

 

 

 

0

 

 

 

0

0

 

 

 

 

 


Kitöltési útmutató a polgármesterek, alpolgármesterek felméréséhez
(Pttv. hatálya alá tartozók)

Figyelem! A KIR körbe tartozó nem társadalmi megbízatású (,,főállású”) polgármestereket, alpolgármestereket érintően a 6. és 7. oszlopot, egyéb esetekben valamennyi oszlopot a helyi önkormányzatnak kell kitölteni.

1. oszlop: A felmérésbe belekerült polgármesterek, főpolgármester, megyei közgyűlés elnökei (a továbbiakban együtt: polgármesterek), alpolgármesterek, főpolgármester-helyettesek, megyei közgyűlési alelnökök (a továbbiakban együtt: alpolgármesterek) folyamatos sorszámot kapnak. A közigazgatási szerv az ellenőrizhetőség céljából köteles biztosítani a sorszámoknak a személyekkel történő azonosíthatóságát.

2. oszlop: Ide a teljes munkaidősök esetén 1,00 értéket, a nem teljes munkaidőben foglalkoztatottak esetén pedig a heti vagy havi munkaidejének (munkaóráinak) a teljes munkaidőben foglalkoztatottak heti (40 óra) vagy havi (174 óra) munkaidejéhez viszonyított arányszámát kell beírni két tizedes pontossággal.

3. oszlop: A polgármester, alpolgármester 2008. január 1-jei állapot szerinti költségvetési szakfeladat számát kell feltüntetni.

4. oszlop: A polgármester, alpolgármester 2008. január 1-jei állapotnak megfelelő 6 jegyű kulcsszámát kell feltüntetni.

5. oszlop: A polgármester, alpolgármester 2007. december 31-ei állapot szerinti tényleges havi – a Ktv. 43. §-ának (1) bekezdése szerinti köztisztviselői illetményalaphoz kapcsolódó pótlékok nélkül számított – illetménye, illetve tiszteletdíja forintban.
A polgármesterek esetében tényleges illetményként, illetve tiszteletdíjként kell figyelembe venni a köztisztviselői illetményalap (36 800 forint) és a polgármesteri tisztség ellátásának egyes kérdéseiről és az önkormányzati képviselők tiszteletdíjáról szóló 1994. évi LXIV. törvény (a továbbiakban: Pttv.) 3. §-ának (2) bekezdése, illetve 4. §-ának (1) bekezdése szerinti keretek között meghatározott szorzószámok (lásd táblázat) szorzata alapján megállapított illetményt.
Az alpolgármesterek tényleges illetményét, illetve tiszteletdíját a Pttv. 3. §-a (5) bekezdésének, valamint 4. §-a (2) bekezdésének figyelembevételével kell szerepeltetni.

Polgármesterek esetén

Helyi önkormányzat

Szorzószám

1000-nél kevesebb lakosú település esetén

7,0–9,0

1000–2999 lakosú település esetén

8,5–11,0

3000–10 000 lakosú település esetén

11,0–12,5

10 000-nél több lakosú település, valamint körzetközponti feladatot ellátó önkormányzat esetén

12,5–13,5

a fővárosi kerületi önkormányzatok esetén

13,5–14,5

a megyei jogú városi önkormányzat és megyei önkormányzat esetén

14,0–15,0

a fővárosi önkormányzat esetén

15,0–16,5


Társadalmi megbízatású polgármesterek esetén

Helyi önkormányzat

Szorzószám

1000-nél kevesebb lakosú település esetén

2,5–4,5

1000–2999 lakosú település esetén

4,5–6,5


Amennyiben a képviselő-testület a Pttv. 4. §-ának (3) bekezdése alapján társadalmi megbízatású polgármester esetében a táblázatban jelzettnél kisebb összegben határozta meg a polgármester tiszteletdíját, akkor a képviselő-testület által meghatározott összeget kell feltüntetni.

6. oszlop: A polgármester havi illetményét, illetve tiszteletdíját a 2007. december 31-ei állapot szerint, a 2007. december 31-én hatályos 36 800 forintos köztisztviselői illetményalap és a Pttv. 3. §-ának (1) bekezdése, illetve 4. §-ának (1) bekezdése szerinti szorzószámok minimumainak szorzataként kell rögzíteni ebben a rovatban.
Amennyiben a polgármester 2007. december 31-ei tényleges illetménye azonos a Pttv. 3. §-ának (1) bekezdése, illetve 4. §-ának (1) bekezdése szerinti szorzószámok minimumai alapján számított illetménnyel, akkor az 5. és a 6. oszlop adata megegyezik.
Az alpolgármesterekre, valamint azon polgármesterekre vonatkozóan, akiknek tiszteletdíja a Pttv. 4. §-ának (3) bekezdése alapján került megállapításra, a 6. oszlopba nem kerül adat.

7. oszlop: A polgármester havi illetményét, illetve tiszteletdíját a 2008. január 1-jén hatályos 38 650 forintos köztisztviselői illetményalap és a Pttv. 3. §-ának (1) bekezdése, illetve 4. §-ának (1) bekezdése szerinti szorzószámok minimumainak szorzataként kell rögzíteni ebben a rovatban.
Az alpolgármesterekre, valamint azon polgármesterekre vonatkozóan, akiknek tiszteletdíja a Pttv. 4. §-ának (3) bekezdése alapján került megállapításra, a 7. oszlopba nem kerül adat.

8. oszlop: Az oszlopba kerülő adat meghatározása a polgármesterek esetében a következők szerint történik:
– az első lépésben meg kell határozni a 7. és az 5. oszlop adatának különbségét, negatív különbség esetén a további számítás során különbségként nullát kell figyelembe venni;
– a második lépésben meg kell határozni a 7. és a 6. oszlop adata különbségének 60%-át;
– a harmadik lépésben a két különbség közül a nagyobbik kerül a 8. oszlopba. A két különbség azonossága esetén értelemszerűen az azonos összeg kerül a 8. oszlopba.
Az alpolgármestereket, valamint azon polgármestereket illetően, akiknek tiszteletdíja a Pttv. 4. §-ának (3) bekezdése alapján került megállapításra, a támogatott illetmény, illetve tiszteletdíj növekmény mértéke havonta az 5. oszlop szerinti 2007. évi tényleges illetményük, illetve tiszteletdíjuk 5%-a.

9. oszlop: A Ktv.-ben szereplő, a polgármesternek, alpolgármesternek kötelezően járó pótlékok jogcímét jelző kódszámot kell beírni. E pótlékok köre és kódszáma a következő:

Illetménypótlék megnevezése

Illetménypótlék mértéke
köztisztviselői illetményalap
%-ában

Illetménypótlék a Ktv.-ben

Illetménypótlék kódja

gépjárművezetési pótlék

13%

47. § (4) bekezdés

02

idegennyelv-tudási pótlék

15–100%

48. § (5)–(7) bekezdés

04


Több pótlékra való jogosultság esetén a további pótléko(ka)t új soro(ko)n, de változatlan sor- és szakfeladatszámon, illetve kulcsszámon szükséges szerepeltetni.

10. oszlop: A pótlék(ok)nak a 2007. december 31-ei állapotnak megfelelő Ktv. szerinti mértékkel számított havi összege(i)t kell beírni a 36 800 forintos illetményalappal számolva.

11. oszlop: A pótlék(ok)nak a 2008. január 1-jei állapotnak megfelelő Ktv. szerinti mértékkel számított havi összege(i)t kell beírni a 38 650 forintos illetményalappal számolva.

12. oszlop: Ebben az oszlopban a 11. és a 10. oszlop megfelelő adatainak különbségét kell szerepeltetni.

13. oszlop: Ebben az oszlopban a Ktv. 49/G. §-ának (1) bekezdése szerinti ruházati költségtérítés 2008. évi növekményét kell szerepeltetni.
A társadalmi megbízatású polgármesterek, alpolgármesterek – a Pttv. 13. §-ának (3) bekezdése szerint – ruházati költségtérítésre alanyi jogon nem jogosultak, így esetükben ebben az oszlopban adat nem szerepelhet.
Az éves összesítéseket tartalmazó 14., 15., 16. és 17. oszlopot soronként nem kell kitölteni, csak a költségvetési szervre összesen, mégpedig a következők szerint:
– a 14. oszlopba a 8. oszlop – költségvetési szervre összesített – adatának 13-mal felszorzott összege,
– a 15. oszlopba a 12. oszlop – költségvetési szervre összesített – adatának 13-mal felszorzott összege,
– a 16. oszlopba a 13–15. oszlopokban szereplő – költségvetési szervre összesített – adatok összege,
– a 17. oszlopba a 14–15. oszlopokban szereplő adatok összegére jutó járulék
kerül.
A 18. oszlopban kell összesíteni a teljes éves költségnövekményt (16. és 17. oszlopok összege).
A költségvetési szerv összesen soron az összesítéseket a 2., a 8., valamint a 12–13. oszlopokban el kell végezni.

11. számú melléklet a 49/2008. (III. 14.) Korm. rendelethez


Összesítő adatlap a központi költségvetési szerveknél dolgozók 2008. évi illetményemelésének
és egyéb személyi célú kifizetéseinek támogatásához

ezer forintban és főben

Fejezet cím/alcím száma

 

 

 

 

 

Összesen:

Összesenből:
egészségügyi intézmények az OEP általi finanszírozási aránnyal számolva*

Fejezet cím/alcím megnevezése

 

 

 

 

 

A közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény hatálya alá tartozók

létszáma

 

 

 

 

 

 

 

személyi juttatása

 

 

 

 

 

 

 

munkaadót terhelő járuléka

 

 

 

 

 

 

 

növekménye mindösszesen

 

 

 

 

 

 

 

A köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény hatálya alá tartozók

létszáma

 

 

 

 

 

 

 

személyi juttatása

 

 

 

 

 

 

 

munkaadót terhelő járuléka

 

 

 

 

 

 

 

növekménye mindösszesen

 

 

 

 

 

 

 

A fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény hatálya alá tartozók

létszáma

 

 

 

 

 

 

 

személyi juttatása

 

 

 

 

 

 

 

munkaadót terhelő járuléka

 

 

 

 

 

 

 

növekménye mindösszesen

 

 

 

 

 

 

 

A Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú tagjainak jogállásáról szóló 2001. évi XCV. törvény hatálya alá tartozók

létszáma

 

 

 

 

 

 

 

személyi juttatása

 

 

 

 

 

 

 

munkaadót terhelő járuléka

 

 

 

 

 

 

 

növekménye mindösszesen

 

 

 

 

 

 

 

A bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 1997. évi LXVII. törvény hatálya alá tartozók

létszáma

 

 

 

 

 

 

 

személyi juttatása

 

 

 

 

 

 

 

munkaadót terhelő járuléka

 

 

 

 

 

 

 

növekménye mindösszesen

 

 

 

 

 

 

 

Az igazságügyi alkalmazottak szolgálati jogviszonyáról szóló 1997. évi LXVIII. törvény hatálya alá tartozók

létszáma

 

 

 

 

 

 

 

személyi juttatása

 

 

 

 

 

 

 

munkaadót terhelő járuléka

 

 

 

 

 

 

 

növekménye mindösszesen

 

 

 

 

 

 

 

Az ügyészségi szolgálati viszonyról és az ügyészségi adatkezelésről szóló 1994. évi LXXX. törvény hatálya alá tartozók

létszáma

 

 

 

 

 

 

 

személyi juttatása

 

 

 

 

 

 

 

munkaadót terhelő járuléka

 

 

 

 

 

 

 

növekménye mindösszesen

 

 

 

 

 

 

 

A Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény hatálya alá tartozók

létszáma

 

 

 

 

 

 

 

személyi juttatása

 

 

 

 

 

 

 

munkaadót terhelő járuléka

 

 

 

 

 

 

 

növekménye mindösszesen

 

 

 

 

 

 

 

Az országgyűlési képviselők tiszteletdíjáról, költségtérítéséről és kedvezményeiről szóló 1990. évi LVI. törvény és az Európai Parlament magyarországi képviselőinek jogállásáról szóló 2004. évi LVII. törvény hatálya alá tartozók

létszáma

 

 

 

 

 

 

 

személyi juttatása

 

 

 

 

 

 

 

munkaadót terhelő járuléka

 

 

 

 

 

 

 

növekménye mindösszesen

 

 

 

 

 

 

 

Fejezet összesen

létszáma

 

 

 

 

 

 

 

személyi juttatása

 

 

 

 

 

 

 

munkaadót terhelő járuléka

 

 

 

 

 

 

 

növekménye mindösszesen

 

 

 

 

 

 

 

* A számítás képlete: (2007. évi OEP-től származó bevétel +kettő heti személyi juttatás és munkaadót terhelő járulékai) / 2007. évi összes bevétel

12. számú melléklet a 49/2008. (III. 14.) Korm. rendelethez

HELYI ÖNKORMÁNYZATI ÖSSZESÍTŐ IGÉNYLŐLAP*

a közszféra területén dolgozók 2008. évi illetményemelésével és egyéb személyi célú kifizetéseivel összefüggő
támogatási igény felméréséhez

Helyi önkormányzat neve:

 

KSH kód:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Sor-
szám

Megnevezés

Költségnövekmény
éves igénye
járulékokkal együtt
(Ft)

Felmérő adatlapon
szerepeltetett foglalkoztatottak
(teljes munkaidősre
átszámított) létszáma
(fő)

1.

Közalkalmazottak
(az e rendelet 1. számú mellékletében meghatározott felmérő adatlap szerint)

 

 

2.

Köztisztviselők
(az e rendelet 2. számú mellékletében meghatározott felmérő adatlap szerint)

 

 

3.

A Hszt. hatálya alá tartozó hivatásos állomány tagjai (tűzoltók)
(az e rendelet 3. számú mellékletében meghatározott felmérő adatlap szerint)

 

 

4.

A Munka Törvénykönyve hatálya alá tartozó munkavállalók
(az e rendelet 8. számú mellékletében meghatározott felmérő adatlap szerint)

 

 

5.

Polgármesterek (főpolgármester, megyei közgyűlés elnökei),
alpolgármesterek (főpolgármester-helyettesek, megyei közgyűlési alelnökök)
(az e rendelet 10. számú mellékletében meghatározott felmérő adatlap szerint)

 

 

6.

Helyi önkormányzat összesen (1 + … + 5):

 

 

 

 

 

 

7.

Előző sorból (6-ból): Egészségbiztosítási Alapból finanszírozott
egészségügyi szolgáltatók összesen:

 

 

 

 

 

 

Kelt:

 

2008. március

 

 

 

 

 

 

 

 

P. H.

 

 

 

 

 

közgyűlés, többcélú kistérségi társulási tanács elnöke, (fő)polgármester

* KIR körbe tartozó és KIR körbe nem tartozó önkormányzati költségvetési szervek együttesen

13. számú melléklet a 49/2008. (III. 14.) Korm. rendelethez

MEGYEI ÖSSZESÍTŐ ADATKÖZLŐ LAP

a közszféra területén dolgozók 2008. évi illetményemelésével és egyéb személyi célú kifizetéseivel összefüggő támogatás igényléséről
[a helyi önkormányzati összesítő igénylőlap (12. számú melléklet) alapján]

Megye kódja / sorszáma:

 

 

/

 

 

 

 

 

 

 

Megye neve:

 

 

 

Helyi önkormányzat

Költségnövekmény éves igénye járulékokkal együtt
(forint)

Felmérő adatlapon szerepeltetett foglalkoztatottak
(teljes munkaidősre átszámított) létszáma (fő)

sor-
száma

KSH kódja

megnevezése

Közalkal-mazottak
(=12/1)

Köztisztviselők
(=12/2)

Hszt.
hatálya
alá
tartozók
(tűzoltók)
(=12/3)

Munka Törvény-könyve
hatálya
alá
tartozók
(=12/4)

Polgár-mesterek, alpolgár-mesterek
(=12/5)

Helyi
önkormányzat
összesen
(=12/6)

9. oszlopból:Egészség-biztosítási Alapból finanszírozott
egészségügyi szolgáltatók összesen
(=12/7)

Közalkal-mazottak
(=12/1)

Köztisztviselők
(=12/2)

Hszt.
hatálya
alá
tartozók
(tűzoltók)
(=12/3)

Munka Törvény-könyve
hatálya
alá
tartozók
(=12/4)

Polgár-mesterek, alpolgár-mesterek
(=12/5)

Helyi
önkormányzat
összesen
(=12/6)

16. oszlopból:Egészség-biztosítási Alapból finanszírozott
egészségügyi szolgáltatók összesen
(=12/7)

1

2

3

4

5

6

7

8

9 = 4 + … + 8

10

11

12

13

14

15

16=11+…+15

17

1.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

3.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

4.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

5.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

6.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

7.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

8.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

9.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

10.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

11.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

12.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

13.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

14.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

15.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

16.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

17.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

18.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

19.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

20.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

21.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

22.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

23.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

24.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

25.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

26.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

27.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

28.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

29.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

30.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

..

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Megye összesen:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

14. számú melléklet a 49/2008. (III. 14.) Korm. rendelethez



HELYI ÖNKORMÁNYZATI ADATKÖZLŐ LAP

a közszféra területén dolgozók 2008. évi illetményemelésével
és egyéb személyi célú kifizetéseivel összefüggő támogatás felhasználásának ágazati megoszlásáról,
valamint az 1-3., 8. és 10. számú melléklet szerinti felmérő adatlapon szerepeltetett foglalkoztatottak létszámáról

 

Helyi önkormányzat neve:

 

KSH kód:

 

 

 

 

 

 

 

 

Sor-
szám

Szakfeladat megnevezése, száma

Felhasznált
támogatás
éves
eredeti/módosított
előirányzata
(ezer Ft)

Felmérésben
szerepeltetett
foglalkoztatottak
létszáma
(fő)

1.

Diákotthoni, kollégiumi szálláshelynyújtás

55131-5

 

 

2.

Diákotthoni, kollégiumi szállnyújtás sajátos nevelési igényű gyermekek, tanulók számára

55132-6

 

 

3.

Felsőoktatásban tanulók kollégiumi ellátása

55133-7

 

 

4.

Otthoni ellátás keretében biztosított különleges (gyógypedagógiai, konduktív pedagógiai) gondozás

55136-0

 

 

5.

Óvodai intézményi közétkeztetés

55231-2

 

 

6.

Iskolai intézményi közétkeztetés

55232-3

 

 

7.

Kollégiumi intézményi közétkeztetés

55233-4

 

 

8.

Közoktatási intézményekben végzett
kiegészítő tevékenységek

75195-2

 

 

9.

Közoktatási intézményekben végzett
vállalkozói tevékenységek

75195-3

 

 

10.

Óvodai nevelés

80111-5

 

 

11.

Sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelése

80112-6

 

 

12.

Általános iskolai nappali rendszerű nevelés, oktatás

80121-4

 

 

13.

Sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű általános iskolai nevelése, oktatása

80122-5

 

 

14.

Általános iskolai felnőttoktatás

80123-6

 

 

15.

Alapfokú művészet-oktatás

80131-3

 

 

16.

Nappali rendszerű gimnáziumi nevelés, oktatás

80214-4

 

 

17.

Sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű gimnáziumi nevelése, oktatása

80215-5

 

 

18.

Gimnáziumi felnőttoktatás

80216-6

 

 

19.

Nappali rendszerű szakközépiskolai nevelés, oktatás

80217-7

 

 

20.

Sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű szakközépiskolai nevelése, oktatása

80218-8

 

 

21.

Szakközépiskolai felnőttoktatás

80219-9

 

 

22.

Nappali rendszerű szakiskolai nevelés, oktatás

80221-4

 

 

23.

Sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű szakiskolai nevelése, oktatása

80222-5

 

 

24.

Szakiskolai felnőttoktatás

80223-6

 

 

25.

Nappali rendszerű, szakképesítés megszerzésére felkészítő iskolai oktatás

80224-1

 

 

26.

Sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű, szakképesítés megszerzésére felkészítő iskolai oktatása

80225-2

 

 

27.

Szakképesítés megszerzésére felkészítő iskolarendszerű felnőttoktatás

80226-3

 

 

28.

Egyetemi oktatás

80311-9

 

 

29.

Főiskolai oktatás

80321-8

 

 

30.

Egyetemi, főiskolai továbbképzés

80331-7

 

 

31.

Felsőfokú szakképesítést nyújtó képzés

80341-6

 

 

32.

Iskolarendszeren kívüli nem szakmai oktatás, vizsgáztatás

80401-7

 

 

33.

Iskolarendszeren kívüli szakmai oktatás, vizsgáztatás

80402-8

 

 

34.

Megváltozott munkaképességűek rehabilitációs képzése

80403-9

 

 

35.

Napköziotthoni és tanulószobai foglalkozás
(szorgalmi időben)

80511-3

 

 

36.

Pedagógiai szakszolgálat

80521-2

 

 

37.

Pedagógiai szakmai szolgáltatás

80541-0

 

 

38.

Oktatási célok és egyéb feladatok

80591-5

 

 

39.

OKTATÁS összesen (1. + … + 38.)

 

 

40.

Aktív fekvőbeteg ellátás

85112-1

 

 

41.

Rehabilitációt, utókezelést és gondozást nyújtó fekvőbetegellátás

85113-2

 

 

42.

Krónikus fekvőbeteg ellátás

85114-3

 

 

43.

Háziorvosi szolgálat

85121-9

 

 

44.

Művese kezelés

85122-0

 

 

45.

Kiegészítő alapellátási szolgáltatások

85123-1

 

 

46.

Járóbetegek gondozóintézeti ellátása

85124-2

 

 

47.

Foglalkozás-egészségügyi ellátás

85125-3

 

 

48.

Házi szakápolás

85126-4

 

 

49.

Járóbetegek szakorvosi ellátása

85127-5

 

 

50.

Fogorvosi ellátás

85128-6

 

 

51.

Védőnői szolgálat

85129-7

 

 

52.

Közegészségügyi és járványügyi ellátás

85131-8

 

 

53.

Mentőszolgálat életmentési tevékenysége

85141-7

 

 

54.

Betegszállítás és orvosi rendelvényre történő halottszállítás

85142-8

 

 

55.

Vérellátás

85151-6

 

 

56.

Anya-, gyermek- és csecsemővédelem

85191-2

 

 

57.

Gyógyító célú foglalkoztatás

85192-3

 

 

58.

Pályaalkalmassági vizsgálatok

85193-4

 

 

59.

Egészségnevelési feladatok

85194-5

 

 

60.

Módszertani szakirányítás feladatai

85195-6

 

 

61.

Egészségügyi ellátás egyéb feladatai

85196-7

 

 

62.

Irányított betegellátás

85197-8

 

 

63.

HUMÁN EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÁS összesen
(40. + … + 62.)

 

 

64.

Szociális, gyermekvédelmi, gyermekjóléti intézményekben végzett kiegészítő tevékenységek

75195-4

 

 

65.

Szociális, gyermekvédelmi intézményekben végzett vállalkozási tevékenységek

75195-5

 

 

66.

Csecsemőotthoni ellátás

85311-4

 

 

67.

Bentlakásos bölcsődei ellátás

85312-5

 

 

68.

Gyermek- és ifjúságvédelem feladatai

85313-6

 

 

69.

Nevelőotthoni és nevelőintézeti ellátás

85314-7

 

 

70.

Nevelőszülőknél elhelyezettek ellátása

85315-8

 

 

71.

Fogyatékosok ápoló-gondozó otthonaiban történő ellátás

85316-9

 

 

72.

Ápoló-gondozó otthoni és rehabilitációs intézményi ellátás

85317-0

 

 

73.

Átmeneti elhelyezést biztosító ellátások

85318-1

 

 

74.

Egyéb szociális ellátás szállásnyújtással

85319-2

 

 

75.

Bölcsődei ellátás

85321-1

 

 

76.

Családi napközi, nappali felügyelet

85322-2

 

 

77.

Házi segítségnyújtás

85323-3

 

 

78.

Családsegítés

85324-4

 

 

79.

Szociális étkeztetés

85325-5

 

 

80.

Nappali szociális ellátás

85326-6

 

 

81.

Szociális foglalkoztatás

85327-7

 

 

82.

Egyéb szociális és gyermekjóléti szolgáltatás

85328-8

 

 

83.

Rendszeres szociális pénzbeli ellátások

85331-1

 

 

84.

Rendszeres gyermekvédelmi pénzbeli ellátások

85332-2

 

 

85.

Munkanélküli ellátások

85333-3

 

 

86.

Eseti pénzbeli szociális ellátások

85334-4

 

 

87.

Eseti pénzbeli gyermekvédelmi ellátások

85335-5

 

 

88.

SZOCIÁLIS ÉS GYERMEKVÉDELMI FELADATOK összesen
(64. + … + 87.)

 

 

89.

IGAZGATÁS összesen (751_ _ - _. számú szakfeladatok együttesen,
kivéve 75195-2, 75195-3, 75195-4, 75195-5, 75195-6, 75195-7)

 

 

90.

KULTÚRA, SPORT összesen
(75195-6, 75195-7, 92_ _ _-_. számú szakfeladatok együttesen)

 

 

91.

Ebből:

Színházi tevékenység

92161-7

 

 

92.

Táncművészeti tevékenység

92163-9

 

 

93.

EGYÉB szakfeladatok összesen

 

 

94.

MINDÖSSZESEN (39. + 63. + 88. + 89. + 90. + 93.)

 

*

 

Kelt:

 

2008.

 

 

 

 

 

 

 

P. H.

 

 

 

 

közgyűlés, többcélú kistérségi társulási tanács elnöke,
(fő)polgármester

*    E rovat adata megegyezik a 12. számú melléklet szerinti igénylőlapon közölt
(teljes munkaidősre számított) létszám összesen (6. sor) adatával.

1

A rendeletet a 222/2014. (IX. 4.) Korm. rendelet 171. pontja hatályon kívül helyezte 2014. szeptember 5. napjával. Alkalmazására lásd e hatályon kívül helyező rendelet 1. §-át.

2

Az 1. számú melléklet a 356/2008. (XII. 31.) Korm. rendelet 24. § (4) bekezdésének b) pontja szerint módosított szöveg.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére