• Tartalom

47/2008. (IV. 17.) FVM rendelet

47/2008. (IV. 17.) FVM rendelet

az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a mezőgazdasági termékek értéknöveléséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről1

2015.02.17.

A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény 81. § (3) bekezdésének a) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter feladat- és hatásköréről szóló 162/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet 1. §-ának a) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva a következőket rendelem el:

A támogatás célja

1. § A támogatás célja, hogy a mezőgazdasági termékek feldolgozásának, illetve forgalmazásának javításával vagy új termékek, eljárások, technológiák bevezetésével növekedjen a mezőgazdasági üzem, illetve élelmiszeripari vállalkozás összteljesítménye és versenyképessége, továbbá javuljanak az élelmiszer-biztonsági és -higiéniai feltételek, csökkenjen a környezetterhelés.

Értelmező rendelkezések

2. § (1) E rendelet alkalmazásában:

1. vágópont: a 4. számú mellékletben meghatározott fogalom;

2. KKV: a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló 2004. évi XXXIV. törvény (a továbbiakban: KKV törvény) szerinti mikro-, kis- és középvállalkozás;

3. nagyvállalat: a KKV törvény szerinti mikro-, kis- és középvállalkozásnak nem minősülő vállalkozás, mely 750 főnél kevesebb munkavállalót foglalkoztat, vagy éves nettó árbevétele kevesebb, mint 200 millió eurónak megfelelő forintösszeg. A létszám és az árbevétel megállapításakor számításba kell venni a KKV törvény 4. §-ában meghatározott partner- és kapcsolódó vállalkozások létszámát és árbevételét;

4. állategység (a továbbiakban: ÁE): az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) nyújtandó vidékfejlesztési támogatásról szóló 1698/2005/EK tanácsi rendelet részletes alkalmazási szabályainak megállapításáról szóló 1974/2006/EK rendelet V. melléklete szerint meghatározott egység;

5. nehéz helyzetben lévő vállalkozás: az 1. számú mellékletben meghatározottak szerinti vállalkozás;

6.2 Szerződés: az Európai Közösséget létrehozó szerződés;

7.3 árbevétel-arányos üzemi jövedelmezőség: az üzemi tevékenység eredménye és az árbevétel hányadosa;

8.4 pályázati felhívás: az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a Helyi Vidékfejlesztési Stratégiák LEADER fejezetének végrehajtásához nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 122/2009. (IX. 17.) FVM rendelet alapján meghirdetett pályázati felhívás.

(2) Az e rendeletben nem szereplő fogalmakra az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap társfinanszírozásában megvalósuló támogatások igénybevételének általános szabályairól szóló 23/2007. (IV. 17.) FVM rendelet (a továbbiakban: Vhr.) 3. §-a irányadó.

A támogatott célterületek, a támogatás jellege

3. § (1) E rendelet alapján támogatás az alábbi célterületekre vehető igénybe:

a) 1. célterület: a versenyképesség javítása, termékszerkezet átalakítása;

b) 2. célterület: élelmiszer-biztonsági és környezetvédelmi feltételek javítása, energiafelhasználás racionalizálása, továbbá üzemirányítás korszerűsítése;

c) 3. célterület: vágópontok létrehozása és korszerűsítése.

(2) A támogatás kizárólag a Szerződés I. mellékletében szereplő termékek – kivéve halászati termékek – feldolgozását szolgáló műveletekre vehető igénybe.

(3)5 Támogatás az 1. célterületen kizárólag az 5. számú melléklet szerinti termékekkel kapcsolatos műveletre vehető igénybe. Támogatás csak abban az esetben adható, ha az ügyfélnek a beruházással érintett termékek esetében az 5. számú mellékletben szereplő támogatható termékek értékesítéséből származó árbevételének a beruházással érintett termékek értékesítéséből származó árbevételéhez viszonyított aránya a beruházás befejezését követő első lezárt, teljes gazdasági évtől kezdődően 50%-nál nagyobb.

(4)6 Támogatás a 2. célterületen kizárólag a gazdasági tevékenységek statisztikai osztályozása NACE Rev. 2. rendszerének létrehozásáról és a 3037/90/EGK tanácsi rendelet, valamint egyes meghatározott statisztikai területekre vonatkozó EK-rendeletek módosításáról szóló, 2006. december 20-i 1893/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet szerinti, a 3. számú mellékletben meghatározott – az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény 16. § (3) bekezdés d) pontja alapján az állami adóhatósághoz bejelentett – tevékenységek valamelyikét főtevékenységként végző ügyfél számára nyújtható, ha a Szerződés I. mellékletében szereplő termékek – a halászati termékek kivételével – és a pálinkatermékek értékesítéséből származó árbevételének aránya a vállalkozás összárbevételének 50%-át meghaladja.

3/A. §7 Az 5. számú mellékletben felsorolt 22082029, 22082089, 22089033, 22089038, 22089048, 22089071 KN kódú termékekkel (a továbbiakban: pálinkatermékek) kapcsolatos beruházásokkal kapcsolatban az Új Magyarország Vidékfejlesztési Programra meghatározott előirányzatok felhasználásának állami támogatási szempontú szabályairól szóló 77/2007. (VII. 30.) FVM rendelet (a továbbiakban: állami támogatásokról szóló r.) előírásait is alkalmazni kell. Amennyiben az állami támogatásokról szóló r. szabályai eltérően rendelkeznek a Vhr.-től, vagy e rendelet előírásaitól, akkor az állami támogatásokról szóló r. szabályai irányadók.

A támogatás forrása és mértéke

4. § (1) A támogatás forrása:

a) mezőgazdasági termelő esetében az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program „Mezőgazdasági üzemek korszerűsítése” intézkedéshez rendelt keretösszeg;

b) nem mezőgazdasági termelő esetében az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program „Mezőgazdasági termékek értéknövelése” intézkedéshez rendelt keretösszeg.

(2) Egy kérelem benyújtásával igénybe vehető támogatás legkisebb összege 8000 eurónak megfelelő forintösszeg, legmagasabb összege 1 600 000 eurónak megfelelő forintösszeg.

(3) A (2) bekezdéstől eltérően a 3. célterületen egy kérelem benyújtásával igénybe vehető támogatás legkisebb összege 8000 eurónak megfelelő forintösszeg, legmagasabb összege 480 000 eurónak megfelelő forintösszeg.

(4) A 6. § (1) bekezdés d) pontjában szereplő tevékenység esetén az igénybe vehető támogatás legmagasabb összege kérelmenként 200 000 eurónak megfelelő forintösszeg.

(5) Ha a 6. § (1) bekezdés c) és d) pontjában szereplő tevékenység több megvalósítási helyet érint, és emiatt eltérő támogatás intenzitást kellene alkalmazni, egységesen a legalacsonyabb intenzitást kell figyelembe venni.

(6) Ha az ügyfél a 4. § (1) bekezdés a) pontja alapján jogosult a támogatásra, a támogatás mértéke:

a) az elszámolható kiadások 40%-a;

b) fiatal mezőgazdasági termelő esetén, vagy ha a beruházás kedvezőtlen adottságú vagy NATURA 2000 területen valósul meg, akkor az elszámolható kiadások 50%-a;

c) fiatal mezőgazdasági termelő esetén és ha a beruházás kedvezőtlen adottságú vagy NATURA 2000 területen valósul meg, akkor az elszámolható kiadások 60%-a.

(7) Ha az ügyfél a 4. § (1) bekezdés b) pontja alapján jogosult a támogatásra, akkor az elszámolható kiadások alapján a támogatás mértéke 50%, kivéve a Közép-Magyarországi régióban megvalósult beruházások, ahol a támogatási intenzitás 40%. Nagyvállalatok esetében a támogatás mértéke a rögzített támogatási intenzitás 50%-a.

(8) Az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program keretei között e rendelet alapján egy ügyfélnek legfeljebb 5 alkalommal nyújtható támogatás, kivéve a 3. célterületet, ahol egy ügyfélnek egy alkalommal nyújtható támogatás. Az ügyfél által igénybe vehető támogatás együttes összege nem haladhatja meg a 3 000 000 eurónak megfelelő forintösszeget.

(9)8 Pálinkatermékekkel kapcsolatos beruházásra csak az (1) bekezdés b) pontjának hatálya alá tartozó ügyfelek nyújthatnak be támogatási kérelmet. A támogatás mértéke az állami támogatásokról szóló r. 9. § (2) és (3) bekezdésében foglalt mérték azzal, hogy a támogatás intenzitása nem lehet magasabb az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) nyújtandó vidékfejlesztési támogatásról szóló, 2005. szeptember 20-i 1698/2005/EK tanácsi rendelet I. mellékletében a 28. cikkhez rendelt maximális támogatás intenzitásnál.

A támogatás igénybevételének feltételei

5. § (1)9 Támogatásra jogosultak azok az egyéni vállalkozók, egyéni cégek, gazdasági társaságok, szövetkezetek, amelyek KKV-nak vagy nagyvállalatnak minősülnek (a továbbiakban: ügyfél) és megfelelnek az alábbi feltételeknek:

a) mezőgazdasági termelők esetében az üzemméretük meghaladja a 4 európai méretegységet (EUME), valamint értékesítésből származó árbevételük 50%-a vagy több mint 50%-a származik nem-feldolgozott mezőgazdasági termék értékesítéséből, és ez az arány a beruházás után is megmarad a kötelező üzemeltetés végéig;

b) nem mezőgazdasági termelők esetében az értékesítésből származó árbevételük kevesebb, mint 50%-a származik nem-feldolgozott mezőgazdasági termék értékesítéséből és ez az arány a beruházás után is megmarad a kötelező üzemeltetés végéig.

(2) Az a mezőgazdasági termelő, akinél a beruházás után a nem-feldolgozott mezőgazdasági termékek értékesítéséből származó árbevétel arány kevesebb, mint 50% lesz, az a kérelem benyújtásakor nem mezőgazdasági termelőnek minősül és esetében a nem mezőgazdasági termelőkre vonatkozó szabályokat kell alkalmazni.

(3) Az (1) bekezdés a) és b) pontjában meghatározott feltételek nem vonatkoznak induló vállalkozásra. Ha az ügyfél induló vállalkozás, akkor a támogatási kérelem benyújtásával egyidejűleg nyilatkozatban vállalja, hogy legkésőbb a beruházás befejezését követő első lezárt, teljes gazdasági évben meg fog felelni az (1) bekezdés a) vagy b) pontjában meghatározott feltételeknek.

(4) Az ügyfélnek rendelkeznie kell a működéséhez szükséges, a külön jogszabályban előírt, a szabályszerű működésre vonatkozó hatósági engedélyekkel vagy igazolással.

(5) Az ügyfél tagja valamely, a tevékenységéhez kapcsolódó szakmai vagy szakmaközi szervezetnek.

(6) Nem nyújtható támogatás nehéz helyzetben lévő vállalkozások számára.

(7) Induló vállalkozás esetében a nehéz helyzetben lévőség vizsgálata a támogatási kérelem benyújtásától számított 3. lezárt, teljes gazdasági évet követően történik.

(8) Az (1) bekezdés a) pontjában foglalt üzemméretre vonatkozó kritérium nem vonatkozik a termelői csoportokra, a zöldség-gyümölcs termelői csoportokra és annak leányvállalatára, illetve a termelői szervezetekre és azok leányvállalataira.

(9) Az ügyfél vagy általa kijelölt alkalmazottja az utolsó kifizetési kérelem benyújtása előtt köteles az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program keretében szervezett, e jogcím tárgyában tartott kötelező képzésen részt venni.

6. § (1) A 3. §-ban foglalt célterületeken támogatás az alábbi tevékenységek megvalósítására vehető igénybe:

a) a 3. § (1) bekezdés a) és b) pontjában meghatározott célterületeken az Élelmiszeripari gépek és technológiai berendezések katalógusában beazonosítható gép- és technológia beszerzéséhez (kivéve az 1470 gépcsoportba tartozó halfeldolgozás gépei és berendezései);

b) az összes célterületen épület építéséhez és felújításához, a Vhr. szerinti Építési Normagyűjtemény alapján, az abban meghatározott fajlagos referencia ár erejéig;

c) az összes célterületen a Vhr. 31. §-ában meghatározottak szerinti kiadásokra, az ott említett feltételek szerint;

d)10 az összes célterületen a gazdálkodás bármely területét kiszolgáló szoftver fejlesztésére – a számítógépek működését lehetővé tévő alapszoftverek kivételével – és az azt kiszolgáló hardver beszerzésére a Vhr. 27. § (1) bekezdés g) pontja szerinti eljárással;

e) a 3. § (1) bekezdés c) pontjában meghatározott célterületen az egyes gépek és berendezések az Élelmiszeripari gépek és technológiai berendezések katalógusának a 2410; 2420; 2430; 2440; 2490 csoportkódjai alatt szereplő tételekből szerezhetőek be úgy, hogy a megvalósítani kívánt vágópont a felsorolt gépcsoportok mindegyikéből legalább egy elemet tartalmazzon.

(2) Az ügyfél köteles a pénzügyi és üzleti tervben vállaltakat teljesíteni.

(3)11 A 0203-mal, a 0401-gyel, a 1101–1104-gyel kezdődő és a 02063000-02068010, valamint a 02071110- 02071499 KN kódok alá tartozó termékek esetében, a malmi-, a folyadék tejfeldolgozó és a vágóüzem tekintetében kizárólag meglévő kapacitás korszerűsítésére irányuló műveletre adható támogatás.

(4)12 Nem nyújtható be kérelem olyan műveletre, amely a pályázati felhívásban rögzített helyi terméknek minősül, LEADER településen valósul meg, és nem haladja meg a 200 000 euró támogatási összeget. A három feltétel egyidejű teljesülése esetén a benyújtott kérelem elutasításra kerül.

(5) Az e rendeletben említett Élelmiszeripari gépek és technológiai berendezések katalógusával kapcsolatos eljárásokra a Vhr. 29. §-ának (1)–(2), (7)–(9), (11)–(13) bekezdéseit kell alkalmazni.

(6)13 A pálinkatermékekkel kapcsolatos beruházások tekintetében az elszámolható költségek az (1) bekezdés a)–c) pontja szerinti kiadások, az állami támogatásokról szóló r.-ben szabályozott korlátozásokkal.

A kérelem benyújtása

7. § (1)14

(2) E rendelet alapján egy ügyfél a támogatási kérelem benyújtására nyitva álló időszakonként egy támogatási kérelmet nyújthat be.

(3) A támogatási kérelemhez mellékelni kell:

a) az 5. § (4) bekezdése szerinti engedélyek, igazolások hiteles másolatát;

b)15 az MVH által az MVH honlapján közzétett formanyomtatvány szerinti igazolást a szakmai vagy szakmaközi szervezeti tagságról;

c)16

d) az értékelési szempontok alátámasztásához szükséges okiratokat, nyilatkozatokat;

e) az 5. § (3) bekezdése szerinti nyilatkozatot;

f)17 a Vhr. 27. § (1) bekezdés f) pontjától eltérően az üzleti tervet, amelynek benyújtása minden esetben, értékhatártól függetlenül kötelező;

g)18 a pénzügyi tervet;

h)19 az árbevételi betétlapot.

(4)20 A (3) bekezdés b) pontja szerinti formanyomtatvány a következőket tartalmazza:

a)21

b) a jogcímkód,

c) a szakmai szervezet neve, a nyilvántartásba vételi okirat száma,

d) a szakmai szervezet nyilatkozata arra vonatkozóan, hogy az ügyfél tagja a szakmai szervezetnek,

e) a keltezés, a szakmai szervezet cégszerű aláírása.

A kérelem elbírálása

8. § A támogatási kérelmet az MVH e rendeletben meghatározott feltételek szerint bírálja el, és a 2. számú mellékletben meghatározott pontozási rendszer alapján végzett értékeléssel, valamint a mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény 32. § (1) bekezdésének c) pontja alapján, a 4. § (1) bekezdésének a) és b) pontjában foglalt források felhasználására külön-külön rangsor állításával hoz döntést.

A kifizetési kérelem

9. § (1)22

(2) Az utolsó kifizetési kérelemhez mellékelni kell

a) a támogatással megvalósított művelet külön jogszabályokban foglaltaknak történő megfelelését igazoló okiratot;

b) az 5. § (9) bekezdése szerinti képzésen való részvételről szóló igazolást.

(3)23 Az (1) bekezdés a) pontja és az (5) bekezdés szerinti időszakban benyújtott, az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program egyes intézkedései esetén 2009. évben nyújtandó támogatási előleg fizetéséről szóló kormányrendelet alapján igénybe vett támogatási előleg elszámolásával érintett kifizetési kérelmet nem kell figyelembe venni a Vhr. 17. § (2) bekezdésében meghatározott szabályok alkalmazásakor.

(4)24 Az (1) bekezdés a) pontja szerinti időszakban benyújtott kifizetési kérelmek és azok módosításai esetében a 2009. december 15-ével lezárt Élelmiszeripari gépek és technológiai berendezések katalógusát kell alkalmazni.

(5)25 Az az ügyfél, aki az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program egyes intézkedései esetén 2009. évben nyújtandó támogatási előleg fizetéséről szóló kormányrendelet alapján támogatási előleget vett igénybe, kizárólag a támogatási előleg elszámolása érdekében az (1) bekezdés a) pontja szerinti időszak mellett 2010. március 1. és 31. között is nyújthat be kifizetési kérelmet az MVH-hoz.

9/A. §26 (1) Amennyiben az ügyfél 2012. január 2-ig nyújtott már be kifizetési kérelmet és a támogatási határozatban jóváhagyott műveletet 2012. december 17. napjáig megvalósítja, akkor a Vhr. 25. § (2) bekezdése szerinti határidőt megtartottnak kell tekinteni és a művelet megvalósulási idejének a Vhr. 25. § (2) bekezdése szerinti határidő utolsó napja tekintendő.

(2) Az az ügyfél, aki az (1) bekezdés alapján 2012. december 17. napjáig köteles a műveletet megvalósítani, az utolsó kifizetési kérelmet a Vhr. 17. § (3) bekezdésétől eltérően 2012. december 31. napjáig köteles benyújtani, amennyiben az utolsó kifizetési kérelem benyújtására nyitva álló – a művelet vélelmezett megvalósulását követő egy éves – határidő 2012. december 17. napján, vagy azt megelőzően jár le.

(3) Nem alkalmazható a Vhr. 25. § (8) bekezdése azon ügyfelek vonatkozásában, akik a (2) bekezdés alapján 2012. december 31. napjáig kötelesek az utolsó kifizetési kérelmüket benyújtani.

9/B. §27 (1) A Vhr. 24. § (1) bekezdésétől eltérően, a Vhr. 24. § (2) bekezdésében foglaltak sérelme nélkül az ügyfél legkésőbb 2012. december 31. napjáig nyújthat be olyan első kifizetési kérelmet, amellyel egyéb elszámolható kiadásnak nem minősülő összeg is elszámolásra kerül. A határidő elmulasztása esetén igazolásnak nincs helye.

(2) A Vhr. 33. § (4) és (7) bekezdésének rendelkezései az (1) bekezdésben foglaltak vonatkozásában nem alkalmazhatóak.

(3) Amennyiben az ügyfél az (1) bekezdésben foglaltaknak nem tesz eleget, úgy a Vhr. 35. § (9) bekezdésében foglaltakat kell alkalmazni.

Jogkövetkezmények

10. § (1) Ha az üzemeltetési kötelezettség ideje alatt kiderül, hogy az ügyfél nem tartja be az 5. § (1) bekezdés a) vagy b) pontjában rögzített feltételeket, akkor a kifizetett támogatás jogosulatlanul igénybe vett támogatásnak minősül.

(2) Ha az ügyfél az 5. § (3) bekezdésében foglalt nyilatkozata ellenére a beruházás befejezését követő első lezárt, teljes gazdasági évben nem felel meg az 5. § (1) bekezdés a) vagy b) pontjában foglalt feltételeknek, akkor a kifizetett támogatás jogosulatlanul igénybe vett támogatásnak minősül.

(3) Ha az ügyfél induló vállalkozás és az 5. § (7) bekezdése alapján a kérelem benyújtásától számított 3. lezárt, teljes gazdasági évet követően nehéz helyzetben lévő vállalkozásnak bizonyul, akkor a kifizetett támogatás jogosulatlanul igénybe vett támogatásnak minősül.

(4)28

(5)29 Ha az ügyfél árbevételének

a) a támogatási kérelem benyújtását követő negyedik évben, vagy

b) – ha az ügyfél számára kedvezőbb –, a művelet megvalósulását követő első lezárt, teljes gazdasági évben

realizált értéke az adott évre vállalt érték 75%-át nem éri el, az ügyfél köteles az ezt meghaladó csökkenésen túl egész százalékpontonként a valamennyi kifizetési kérelem alapján jóváhagyott támogatási összeg 0,5%-át, de legfeljebb 20%-át intézkedésben való jogosulatlan részvétel jogcímén visszafizetni.

(6)30 Ha az ügyfél által vállalt árbevétel-arányos üzemi jövedelmezőség 50%-ot meghaladóan marad el

a) a támogatási kérelem benyújtásának évétől számított negyedik évre, vagy

b) – ha az ügyfél számára kedvezőbb –, a művelet megvalósulását követő első lezárt, teljes gazdasági évre

vállalt jövedelmezőségtől, az ügyfél köteles az ezt meghaladó csökkenésen túl egész százalékpontonként a valamennyi kifizetési kérelem alapján jóváhagyott támogatási összeg 0,5%-át, de legfeljebb 20%-át intézkedésben való jogosulatlan részvétel jogcímén visszafizetni.

(7)31

(8)32 Amennyiben az ügyfél nem teljesíti a 3. § (3) bekezdésében rögzített feltételt, akkor az ügyfél köteles a feltételtől való eltérés után egész százalékpontonként a valamennyi kifizetési kérelem alapján jóváhagyott támogatási összeg 0,5%-át, de legfeljebb 20%-át intézkedésben való jogosulatlan részvétel jogcímén visszafizetni.

(9)33 Ha az ügyfél az 5. § (9) bekezdésében meghatározott képzési kötelezettségének nem tesz eleget vagy a képzésben való részvételt nem igazolja legkésőbb az utolsó kifizetési kérelem benyújtásáig vagy azzal egy időben, a támogatási döntéssel jóváhagyott összeget 20%-kal csökkenteni kell, kivéve, ha a támogatási határozat közlését követő 30. nap és az utolsó kifizetési kérelem benyújtási időszak első napját megelőző 30. nap közötti időszakban nem volt képzés.

Záró rendelkezés

11. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.

Az Európai Unió jogának való megfelelés

12. § Ez a rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó vidékfejlesztési támogatásról szóló, 2005. szeptember 20-i 1698/2005/EK tanácsi rendelet 26. és 28. cikkének végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapítja meg.

13. §34 E rendelet alapján a 2011. évtől kezdődően támogatási kérelem nem nyújtható be.

14. §35 E rendeletnek az egyes agrártárgyú miniszteri rendeletek módosításáról szóló 56/2012. (VI. 21.) VM rendelettel [a továbbiakban: 56/2012. (VI. 21.) VM rendelet] megállapított 9/A. §-át azon, az 56/2012. (VI. 21.) VM rendelet hatálybalépésekor36 folyamatban lévő ügyek esetében kell alkalmazni, amelyekben az ügyfél a támogatási kérelmét 2008. május 5. napjától 2008. június 16. napjáig tartó időszakban nyújtotta be és a módosító rendelet hatálybalépésekor a Vhr. 25. § (2) bekezdése szerint határidő már letelt, de a Vhr. 17. § (3) bekezdése szerinti utolsó kifizetési kérelem benyújtására nyitva álló időszak még nem telt le. Nem kell alkalmazni 9/A. §-t azokban az ügyekben, amelyekben az ügyfél utolsó kifizetési kérelmére hozott kifizetési határozat a módosító rendelet hatálybalépésekor már jogerőre emelkedett.

15. §37 E rendeletnek az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból finanszírozott egyes agrártárgyú miniszteri rendeletek módosításáról szóló 76/2012. (VII. 27.) VM rendelettel [a továbbiakban: 76/2012. (VII. 27.) VM rendelet] megállapított 9/A. §-ának rendelkezéseit a 76/2012. (VII. 27.) VM rendelet hatálybalépésekor38 folyamatban lévő azon ügyekben kell alkalmazni, amelyekben a támogatási kérelmet 2009. november 30. napjáig nyújtották be és a 76/2012. (VII. 27.) VM rendelet hatálybalépésekor39 a Vhr. 24. § (1) bekezdése rendelkezéseinek megsértése miatt a 35. § (9) bekezdésében foglaltak alkalmazásának lenne helye, vagy a Vhr. 35. § (9) bekezdésében foglalt bármelyik döntés még nem emelkedett jogerőre, vagy annak kapcsán bírósági felülvizsgálat van folyamatban.

16. §40 Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból finanszírozott egyes agrártámogatási tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról szóló 8/2014. (XI. 19.) MvM rendelettel [a továbbiakban: 8/2014. (XI. 19.) MvM rendelet] megállapított 10. § (5) és (6) bekezdést a 8/2014. (XI. 19.) MvM rendelet hatálybalépésekor41 folyamatban lévő eljárásokban, valamint jogorvoslati eljárásokban is alkalmazni kell.

17. §42 Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap társfinanszírozásában megvalósuló egyes agrár-vidékfejlesztési támogatási rendeletek módosításáról szóló 7/2015. (II. 17.) MvM rendelettel [a továbbiakban: 7/2015. (II. 17.) MvM rendelet] megállapított 10. § (8) bekezdést a 7/2015. (II. 17.) MvM rendelet hatálybalépésekor43 folyamatban lévő eljárásokban, valamint jogorvoslati eljárásokban is alkalmazni kell.

1. számú melléklet a 47/2008. (IV. 17.) FVM rendelethez


Nehéz helyzetben lévő vállalkozás fogalma

(1) Társas vállalkozás esetén nehéz helyzetben lévőnek minősül az a vállalkozás, amelynek saját tőkéje veszteség folytán nem éri el a jegyzett tőke felét a támogatási kérelem benyújtásakor rendelkezésre álló utolsó beszámolóban, és ezen veszteség több mint egynegyede a megelőző beszámoló óta eltelt időszak alatt keletkezett.

(2) Egyéni vállalkozás esetén nehéz helyzetben lévőnek minősül az a vállalkozás, melyre az alábbi három feltétel együttesen teljesül:
a) a támogatási kérelem beadását megelőző lezárt gazdasági évben a vesztesége abszolút értékben számolva eléri a vállalkozás nettó árbevételének 20%-át,
b) a támogatási kérelem beadását megelőző lezárt gazdasági év vesztesége abszolút értékben meghaladja az azt megelőző gazdasági év veszteségét,
c) a támogatási kérelem beadását megelőző lezárt gazdasági évben elszámolt amortizáció nem éri el az azt megelőző gazdasági évben elszámolt amortizációt.

2. számú melléklet a 47/2008. (IV. 17.) FVM rendelethez44


Értékelési szempontok

Értékelési szempont megnevezése

Értékelés módja (Ellenőrzés módja)

Értékeléshez rendelhető maximális pontszám

SZAKMAI SZEMPONTOK

Mezőgazdasági termelő esetében

 

 

Az ügyfél a 3. célterületre nyújtotta be a kérelmét

 

5

A beruházás innovációs vagy K+F eredmény megvalósítására irányul

Nyilatkozat

4

A beruházás kapcsolódik egy korábbi beruházáshoz, vagy egy komplex fejlesztési stratégia része

Nyilatkozat

4

Az ügyfél termelői csoport, zöldség-gyümölcs termelői csoport vagy termelői szervezet tagja

Igazolás arról, hogy az ügyfél a termelői csoport, zöldség-gyümölcs termelői csoport vagy termelői szervezet tagja

5

Az ügyfél tevékenysége végzéséhez megújuló energiaforrást is használ

Nyilatkozat

2

Nem mezőgazdasági termelő esetében

 

 

Az ügyfél a 3. célterületre nyújtotta be a kérelmét

 

5

A beruházás innovációs vagy K+F eredmény megvalósítására irányul

Nyilatkozat

7

A beruházás kapcsolódik egy korábbi beruházáshoz, vagy egy komplex fejlesztési stratégia része

Nyilatkozat

6

Az ügyfél tevékenysége végzéséhez megújuló energiaforrást is használ

Nyilatkozat

2

Összesen:

 

max. 20

HORIZONTÁLIS SZEMPONTOK

A kérelem benyújtását megelőző 12 hónap átlag létszámának szinten tartása (legalább 1 fő)

Nyilatkozat

4

A kérelem benyújtását megelőző 12 hónap átlag létszámához képest a foglalkoztatottak számának bővítése a fejlesztés hatására

 

Támogatás összege/új munkahelyek száma

Nyilatkozat

0–50 000 000 Ft/új munkahely

 

8

50 000 001–100 000 000 Ft/új munkahely

 

7

100 000 001–150 000 000 Ft/új munkahely

 

6

150 000 001–200 000 000 Ft/új munkahely

 

5

200 000 001–250 000 000 Ft/új munkahely

 

4

250 000 001–300 000 000 Ft/új munkahely

 

3

300 000 001–350 000 000 Ft/új munkahely

 

2

350 000 001 Ft/új munkahely felett

 

1

A megvalósítás helye hátrányos helyzetű területen van

A Vhr. 3. § 14. pontja szerint

4

Pénzügyi terv

 

20

Az ügyfél pénzügyi tervének koherenciája

Tárgyi eszközök növekménye

2

 

Saját tőke pozitív változása a beruházás időtartama alatt

1

 

Saját tőke pozitív változása a működtetési időszak alatt

2

Vállalatértékelés

Az ügyfél pénzügyi táblájában feltüntetett bázis adatainak összevetése
referenciaadatokkal

 

Saját tőke arányos jövedelmezőség

1

 

Eszközarányos jövedelmezőség

1

 

Készletek forgási sebessége

1

 

Egy főre jutó bruttó hozzáadott érték

1

 

Eladósodottsági mutató

1

 

Likviditási mutató

1

Pénzügyi terv valóságtartalom vizsgálata

Pénzügyi tábla adatainak referenciaadatokkal történő összevetése a működtetés alatt

 

Eszközarányos jövedelmezőség

1

 

Készletek forgási sebessége

1

 

Egy főre jutó bruttó hozzáadott érték

1

 

Likviditási mutató

1

Pénzügyi terv üzemeltetési-hatékonysági vizsgálata

Ha az ügyfél a benyújtást követő negyedik évben realizált árbevételében a bázisévhez képest a növekmény eléri a támogatás 1-szeresét, akkor 1 pont, ha az 1,2-szeresét, akkor 2 pont

2

 

Ha az ügyfél árbevétel-arányos üzemi jövedelmezősége a benyújtás évétől számított negyedik évre nézve a bázisévhez képest 10%-nál kisebb mértékben bővül, akkor 1 pont,
ha 10% és 20% között bővül, akkor 2 pont, ha több mint 20%-kal bővül, akkor 3 pont

3

Ha az ügyfél nem természetes személy

A Helyi, illetve Megyei Cigány Kisebbségi Önkormányzat vagy Országos Cigány Önkormányzat nyilatkozata arról, hogy támogatja a beruházást

Nyilatkozat

3

Nők foglalkoztatása

 

 

A foglalkoztatottak számának több, mint 50%-a nő

Nyilatkozat

3

A foglalkoztatottak számának 20–50%-a nő

Nyilatkozat

2

A foglalkoztatottak számának kevesebb, mint 20%-a (de legalább 1 fő) nő

Nyilatkozat

1

Csökkent munkaképességű foglalkoztatása

Nyilatkozat

2

Ha az ügyfél természetes személy

 

Az ügyfél nő

 

3

Az ügyfél roma származású

Nyilatkozat

3

Az ügyfél csökkent munkaképességű

Nyilatkozat

2

Összesen:

 

max. 40

ÜZLETI TERV PONTOZÁSA

Értékhatártól függetlenül benyújtása kötelező

Üzleti terv

A projekt végrehajtását követően a vállalkozás termékskálájának előállításához szükséges mezőgazdasági alapanyag háttér bemutatása (az értékesítés árbevételének analitikus táblájával összhangban), a mezőgazdasági termelők piaci helyzetének javítása

9

 

A projekt végrehajtásának eredményeként a vállalkozás termékszerkezet változásának bemutatása (az értékesítés árbevételének analitikus táblájával összhangban), a felvevő piacok bemutatása

9

 

A projekt műszaki tartalma, műszaki újítások bemutatása, a projekt tevékenységei

4

 

A vállalkozás humán infrastruktúrája és fejlesztés

4

 

Vállalkozás minőségpolitikája, célkitűzései, a projekt hatása a vállalkozás által előállított termékek minőségére

7

 

Vállalkozás környezetpolitikája, célkitűzései, a projekt hatása a környezetterhelés csökkentésére

7

Összesen:

 

max. 40

Mindösszesen:

 

max. 100

Kommunikációs terv

 

+5

A vállalkozás társadalmi felelősségvállalása

 

+5

3. számú melléklet a 47/2008. (IV. 17.) FVM rendelethez


A 3. § (1) bekezdés b) pontja szerinti célterület esetében támogatható tevékenységek

01 Növénytermesztés, állattenyésztés, vadgazdálkodás és kapcsolódó szolgáltatások
01.1 Nem évelő növény termesztése
01.11 Gabonaféle (kivéve: rizs), hüvelyes növény, olajos mag termesztése
01.12 Rizstermesztés
01.13 Zöldségféle, dinnye, gyökér-, gumósnövény termesztése
01.19 Egyéb, nem évelő növény termesztése
01.2 Évelő növény termesztése
01.21 Szőlőtermesztés
01.24 Almatermésű, csonthéjas termesztése
01.25 Egyéb gyümölcs, héjastermésű termesztése
01.26 Olajtartalmú gyümölcs termesztése
01.27 Italgyártási növény termesztése
01.28 Fűszer-, aroma-, narkotikus, gyógynövény termesztése
01.29 Egyéb évelő növény termesztése
01.4 Állattenyésztés
01.41 Tejhasznú szarvasmarha tenyésztése
01.42 Egyéb szarvasmarha tenyésztése
01.45 Juh, kecske tenyésztése
01.46 Sertéstenyésztés
01.47 Baromfitenyésztés
01.49 Egyéb állat tenyésztése
Ezen belül kizárólag strucc, emu, nyúl és méh tartás
01.5 Vegyes gazdálkodás
01.50 Vegyes gazdálkodás
01.6 Mezőgazdasági, betakarítást követő szolgáltatás
01.61 Növénytermesztési szolgáltatás
01.62 Állattenyésztési szolgáltatás
01.63 Betakarítást követő szolgáltatás
01.7 Vadgazdálkodás, vadgazdálkodási szolgáltatás
01.70 Vadgazdálkodás, vadgazdálkodási szolgáltatás
10 Élelmiszergyártás
10.1 Húsfeldolgozás, -tartósítás, húskészítmény gyártása
10.11 Húsfeldolgozás, -tartósítás
10.12 Baromfihús feldolgozása, tartósítása
10.13 Hús-, baromfihús-készítmény gyártása
10.3 Gyümölcs-, zöldségfeldolgozás, -tartósítás
10.31 Burgonyafeldolgozás, -tartósítás
10.32 Gyümölcs-, zöldséglé gyártása
10.39 Egyéb gyümölcs-, zöldségfeldolgozás, -tartósítás
10.4 Növényi, állati olaj gyártása
10.41 Olaj gyártása
10.5 Tejfeldolgozás
10.51 Tejtermék gyártása
10.6 Malomipari termék, keményítő gyártása
10.61 Malomipari termék gyártása
10.8 Egyéb élelmiszer gyártása
10.84 Fűszer, ételízesítő gyártása
10.85 Készétel gyártása
10.86 Homogenizált, diétás étel gyártása
10.89 M.n.s. egyéb élelmiszer gyártása
10.9 Takarmány gyártása
10.91 Haszonállat-eledel gyártása
11 Italgyártás
11.0 Italgyártás
11.01 Desztillált szeszes ital gyártása
Ezen belül kizárólag gyümölcs és szőlő törköly pálinka
11.02 Szőlőbor termelése
11.03 Gyümölcsbor termelése

4. számú melléklet a 47/2008. (IV. 17.) FVM rendelethez45

5. számú melléklet a 47/2008. (IV. 17.) FVM rendelethez46


A 3. § (1) bekezdés a) pontja szerinti célterület esetében támogatható termékek

KN-kód

Megnevezés

2. árucsoport:Élelmezési célra alkalmas hús, vágási melléktermék és belsőség

02011000

Szarvasmarha egészben vagy félben, frissen vagy hűtve

02012020

Szarvasmarha „kompenzált” negyedek csonttal, frissen vagy hűtve

02012030

Szarvasmarha elülső negyed csonttal, frissen vagy hűtve

02012050

Szarvasmarha hátulsó negyed csonttal, frissen vagy hűtve

02012090

Más szarvasmarhahús csonttal, frissen vagy hűtve (kiv. egészben vagy félben, a „kompenzált” negyedet és az elülső vagy hátulsó negyedet)

02013000

Szarvasmarha darabolva, csont nélkül, frissen vagy hűtve

02021000

Szarvasmarha egészben vagy félben, fagyasztva

02022010

Szarvasmarha „kompenzált” negyedek csonttal, fagyasztva

02022030

Szarvasmarha elülső negyed egyben vagy darabolva, csonttal, fagyasztva

02022050

Szarvasmarha hátulsó negyed egyben vagy darabolva, csonttal, fagyasztva

02022090

Más szarvasmarhahús csonttal, fagyasztva (kiv. a „kompenzált” negyedet és az elülső vagy hátulsó negyedet)

02023010

Szarvasmarha elülső negyedek, egyben vagy legfeljebb öt részre vágva, minden negyed külön csomagolva, fagyasztva

02023050

Szarvasmarha-lapocka és -szegy, csont nélkül, fagyasztva

02023090

Más szarvasmarha más húsa csont nélkül, fagyasztva

02031110

Házi sertés egészben vagy félben, frissen vagy hűtve

02031190

Más, nem háziasított sertés egészben vagy félben, frissen vagy hűtve

02031211

Házi sertés combja és ennek részei, csonttal, frissen vagy hűtve

02031219

Házi sertés lapockája és ennek részei, csonttal, frissen vagy hűtve

02031290

Más, nem háziasított sertés combja, lapockája és ezek részei, csonttal, frissen vagy hűtve

02031911

Házi sertés elülső részei csonttal, frissen vagy hűtve

02031913

Házi sertésből tarja, karaj és ezek részei, csonttal, frissen vagy hűtve

02031915

Házi sertés hasi része és ennek részei, csonttal, frissen vagy hűtve

02031955

Házi sertés részei csont nélkül, frissen vagy hűtve (kiv. az elülső részeket, a tarját, a karajt, valamint a hasi részeket és ennek részeit)

02031959

Más házi sertés részei csonttal, frissen vagy hűtve (kiv. egészben és félben, az elülső részeket, a tarját, a karajt, valamint a hasi részeket és ennek részeit)

02031990

Más, nem háziasított sertés húsa csont nélkül, frissen vagy hűtve (kiv. egészben vagy félben, combot, lapockát és ezek részeit)

02032110

Házi sertés egészben vagy félben, fagyasztva

02032190

Más, nem háziasított sertés egészben vagy félben, fagyasztva

02032211

Házi sertés combja és ennek részei, csonttal, fagyasztva

02032219

Házi sertés lapockája és ennek részei, csonttal, fagyasztva

02032290

Más, nem háziasított sertés combja, lapockája és ezek részei, csonttal, fagyasztva

02032911

Házi sertés elülső részei, csonttal, fagyasztva

02032913

Házi sertésből tarja, karaj és ezek részei, csonttal, fagyasztva

02032915

Házi sertés hasi része és ennek részei, csonttal, fagyasztva

02032955

Házi sertés más részei csont nélkül, fagyasztva (kiv. a combot, a lapockát, a karajt, a tarját, az elülső részeket és a hasi részt, valamint ezek részeit)

02032959

Más házi sertés más részei csonttal, fagyasztva (kiv. a combot, a lapockát, a karajt, a tarját, az elülső részeket és a hasi részt, valamint mindezek részeit)

02032990

Más, nem háziasított sertés részei fagyasztva (kiv. egészben vagy félben a combot, a lapockát és ezek részeit)

02041000

Bárány egészben vagy félben, frissen vagy hűtve

02042100

Juh egészben vagy félben, frissen vagy hűtve (kiv. a bárányt)

02042210

Juh rövid elülső negyed csonttal, frissen vagy hűtve

02042230

Juh bélszín és/vagy bestend, csonttal, frissen vagy hűtve

02042250

Juhláb csonttal, frissen vagy hűtve

02042290

Más juhhús (kiv. a bárányhús) csonttal, frissen vagy hűtve (kiv. egészben vagy félben, a rövid elülső negyedet, a bélszínt és/vagy bestendet és a lábat)

02042300

Juh darabolva, csont nélkül, frissen vagy hűtve (kiv. a bárányt)

02043000

Bárány egészben vagy félben, fagyasztva

02044100

Juh egészben vagy félben, fagyasztva (kiv. a bárányt)

02044210

Juh rövid elülső negyed csonttal, fagyasztva

02044230

Juh bélszín és/vagy bestend, csonttal, fagyasztva

02044250

Juhláb csonttal, fagyasztva

02044290

Más juhhús csonttal, fagyasztva (kiv. egészben vagy félben, a rövid elülső negyedet, a bélszínt és/vagy bestendet és a lábat)

02044310

Bárány darabolva, csont nélkül, fagyasztva

02044390

Más juh darabolva, csont nélkül, fagyasztva (kiv. a bárányt)

02045011

Kecske egészben vagy félben, frissen vagy hűtve

02045013

Kecske rövid elülső negyed, frissen vagy hűtve

02045015

Kecske bélszín és/vagy bestend, frissen vagy hűtve

02045019

Kecskeláb, frissen vagy hűtve

02045031

Kecskehús csonttal, darabolva, frissen vagy hűtve (kiv. a rövid elülső negyedet, a bélszínt és/vagy bestendet és a lábat)

02045039

Kecskehús csont nélkül, darabolva, frissen vagy hűtve (kiv. a rövid elülső negyedet, a bélszínt és/vagy bestendet és a lábat)

02045051

Kecske egészben vagy félben, fagyasztva

02045053

Kecske rövid elülső negyed, fagyasztva

02045055

Kecske bélszín és/vagy bestend, fagyasztva

02045059

Kecskeláb, fagyasztva

02045071

Kecskehús csonttal, darabolva, fagyasztva (kiv. a rövid elülső negyedet, a bélszínt és/vagy bestendet és a lábat)

02045079

Kecskehús csont nélkül, darabolva, fagyasztva (kiv. a rövid elülső negyedet, a bélszínt és/vagy bestendet és a lábat)

02061095

Szarvasmarhafélék sovány és zsíros dagadója, frissen vagy hűtve, nem gyógyászati termékek gyártásához

02061098

Szarvasmarhafélék vágási mellékterméke és belsősége frissen vagy hűtve, nem gyógyászati termékek gyártásához, a zsíros és sovány dagadó kivételével

02062100

Szarvasmarhafélék élelmezési célra alkalmas nyelve, fagyasztva

02062200

Szarvasmarhafélék élelmezési célra alkalmas mája, fagyasztva

02062991

Szarvasmarhafélék sovány és zsíros dagadója, nem gyógyászati termékek gyártásához, fagyasztva

02062999

Más szarvasmarhafélék vágási mellékterméke és belsősége, nem gyógyászati termékek gyártásához, fagyasztva (kiv. a nyelv, a máj, valamint a sovány és zsíros dagadó)

02063000

Sertés élelmezési célra alkalmas vágási mellékterméke és belsősége, frissen vagy hűtve

02064100

Sertésmáj élelmezési célra, fagyasztva

02064900

Vágási melléktermék és belsőség sertésből, fagyasztva (kiv. máj)

02068010

Vágási melléktermék és belsőség, frissen vagy hűtve (kiv. a szarvasmarhafélékből és a sertésből származót, gyógyászati termékek gyártásához)

02068099

Juh, kecske vágási mellékterméke és belsősége, nem gyógyászati termékek gyártásához, frissen vagy hűtve

02069010

Vágási melléktermék és belsőség, fagyasztva (kiv. a szarvasmarhafélékből és a sertésből származót, gyógyászati termékek gyártásához)

02069099

Juh, kecske vágási mellékterméke és belsősége, nem gyógyászati termékek gyártásához, fagyasztva

02071110

Ún. „83%-os csirke”, frissen vagy hűtve

02071130

Ún. „70%-os csirke”, frissen vagy hűtve

02071190

Ún. „65%-os csirke”, frissen, hűtve

02071210

Ún. „70%-os csirke”, fagyasztva

02071290

Ún. „65%-os csirke”, fagyasztva

02071310

Csirkedarabok csont nélkül, frissen vagy hűtve

02071320

Csirkedarabok, felezve és negyedelve, csonttal, frissen, hűtve

02071330

Csirkeszárny egészben, szárnyvéggel vagy anélkül, csonttal, frissen vagy hűtve

02071340

Csirkehát és -nyak, egyben vagy külön, far és szárnyvég, csonttal, frissen vagy hűtve

02071350

Csirkemell és részei, csonttal, frissen vagy hűtve

02071360

Csirkeláb és részei, csonttal, frissen vagy hűtve

02071370

Csirkedarabok csonttal, frissen vagy hűtve (kiv. a felezett vagy negyedelt állatot, továbbá a szárnyat, hátat, nyakat, fart, szárnyvéget, mellet és lábat)

02071391

Csirkemáj, frissen vagy hűtve

02071399

Más csirke vágási melléktermékek és belsőségek, frissen vagy hűtve, (kiv. a máj)

02071410

Csirkedarabok csont nélkül, fagyasztva

02071420

Csirkedarabok, felezve és negyedelve, csonttal, fagyasztva

02071430

Csirkeszárny egészben, szárnyvéggel vagy anélkül, csonttal, fagyasztva

02071440

Csirkehát és -nyak, egyben vagy külön, far és szárnyvég, csonttal, fagyasztva

02071450

Csirkemell és részei, csonttal, fagyasztva

02071460

Csirkeláb és részei, csonttal, fagyasztva

02071470

Csirkedarabok csonttal, fagyasztva (kiv. a felezett vagy negyedelt állatot, továbbá a szárnyat, hátat, nyakat, fart, szárnyvéget, mellet és lábat)

02071491

Csirkemáj, fagyasztva

02071499

Más csirke vágási melléktermékek és belsőségek, fagyasztva (kiv. a máj)

02072410

Ún. „80%-os pulyka”, frissen vagy hűtve

02072490

Ún. „73%-os pulyka”, frissen vagy hűtve

02072510

Ún. „80%-os pulyka”, fagyasztva

02072590

Ún. „73%-os pulyka”, fagyasztva

02072610

Pulykadarabok, csont nélkül, frissen vagy hűtve

02072620

Pulykadarabok, csonttal, felezve és negyedelve, frissen vagy hűtve

02072630

Pulykaszárny egészben, szárnyvéggel vagy anélkül, csonttal, frissen vagy hűtve

02072640

Pulykahát és -nyak, egyben vagy külön, far és szárnyvég, csonttal, frissen vagy hűtve

02072650

Pulykamell és részei, csonttal, frissen vagy hűtve

02072660

Pulyka alsócomb és részei, csonttal, frissen vagy hűtve

02072670

Pulyka felsőcomb és részei, csonttal, frissen vagy hűtve

02072680

Pulykahúsdarabok, csonttal, frissen vagy hűtve (kiv. a felezett vagy negyedelt állatot, továbbá a szárnyat, hátat, nyakat, fart, szárnyvéget, mellet és lábat)

02072691

Pulykamáj, frissen vagy hűtve

02072699

Más pulyka vágási melléktermékek és belsőségek, frissen vagy hűtve (kiv. a máj)

02072710

Pulykadarabok, csont nélkül, fagyasztva

02072720

Pulykadarabok, csonttal, felezve és negyedelve, fagyasztva

02072730

Pulykaszárny egészben, szárnyvéggel vagy anélkül, csonttal, fagyasztva

02072740

Pulykahát és -nyak, egyben vagy külön, far és szárnyvég, csonttal, fagyasztva

02072750

Pulykamell és részei, csonttal, fagyasztva

02072760

Pulykacomb és részei, csonttal, fagyasztva

02072770

Pulykaláb és részei, csonttal, fagyasztva (kiv. a pulykacombot és részeit)

02072780

Pulykadarabok, csonttal, fagyasztva (kiv. a felezett vagy negyedelt állatot, továbbá a szárnyat, hátat, nyakat, fart, szárnyvéget, mellet, combot és lábat)

02072791

Pulykamáj, fagyasztva

02072799

Más pulyka vágási melléktermékek és belsőségek, fagyasztva (kiv. a máj)

02073211

Ún. „85%-os kacsa”, frissen vagy hűtve

02073215

Ún. „70%-os kacsa”, frissen vagy hűtve

02073219

Ún. „63%-os kacsa”, frissen vagy hűtve

02073251

Ún. „82%-os liba”, frissen vagy hűtve

02073259

Ún. „75%-os liba”, frissen vagy hűtve

02073290

Gyöngytyúk, nem darabolva, frissen vagy hűtve

02073311

Ún. „70%-os kacsa”, fagyasztva

02073319

Ún. „63%-os kacsa”, fagyasztva

02073351

Ún. „82%-os liba”, fagyasztva

02073359

Ún. „75%-os liba”, fagyasztva

02073390

Gyöngytyúk, nem darabolva, fagyasztva

02073410

Hízott libamáj frissen vagy hűtve

02073490

Hízott kacsamáj frissen vagy hűtve

02073511

Libadarabok csont nélkül, frissen vagy hűtve

02073515

Kacsa- és gyöngytyúkdarabok csont nélkül, frissen vagy hűtve

02073521

Kacsa felezve és negyedelve, csonttal, frissen vagy hűtve

02073523

Liba felezve és negyedelve, csonttal, frissen vagy hűtve

02073525

Gyöngytyúk felezve és negyedelve, csonttal, frissen vagy hűtve

02073531

Kacsa-, liba- és gyöngytyúkszárny egészben, szárnyvéggel vagy anélkül, csonttal, frissen vagy hűtve

02073541

Kacsa-, liba- és gyöngytyúkhát, -nyak, egyben vagy külön, far és szárnyvég, csonttal, frissen vagy hűtve

02073551

Libamell és részei, frissen vagy hűtve

02073553

Kacsa- és gyöngytyúkmell és részei, frissen vagy hűtve

02073561

Libaláb és részei, frissen vagy hűtve

02073563

Kacsa- és gyöngytyúkláb és részei, frissen vagy hűtve

02073571

Liba- és kacsakabát, frissen vagy hűtve

02073579

Más kacsa-, liba- és gyöngytyúkdarabok, csonttal, frissen vagy hűtve (kiv. a felezett vagy negyedelt állatot, valamint a szárnyat, hátat, nyakat, fart, szárnyvéget, mellet, lábat és a liba- vagy kacsakabátot)

02073591

Kacsa, liba és gyöngytyúk mája, frissen vagy hűtve (kiv. a hízott kacsa- és libamájat)

02073599

Más kacsa, liba és gyöngytyúk vágási mellékterméke és belsősége, frissen vagy hűtve (kiv. a máj)

02073611

Libadarabok csont nélkül, fagyasztva

02073615

Kacsa- és gyöngytyúkdarabok csont nélkül, fagyasztva

02073621

Kacsa felezve és negyedelve, csonttal, fagyasztva

02073623

Liba felezve és negyedelve, csonttal, fagyasztva

02073625

Gyöngytyúk felezve és negyedelve, csonttal, fagyasztva

02073631

Kacsa, liba és gyöngytyúk szárnya egészben, szárnyvéggel vagy anélkül, csonttal, fagyasztva

02073641

Kacsa, liba és gyöngytyúk háta és nyaka, egyben vagy külön, far és szárnyvég, csonttal, fagyasztva

02073651

Libamell és részei, csonttal, fagyasztva

02073653

Kacsa- és gyöngytyúkmell és részei, csonttal, fagyasztva

02073661

Libaláb és részei, fagyasztva

02073663

Kacsa- és gyöngytyúkláb és részei, fagyasztva

02073671

Liba- vagy kacsakabát, fagyasztva

02073679

Más kacsa-, liba- és gyöngytyúkdarabok, csonttal, fagyasztva (kiv. a felezett vagy negyedelt állatot, valamint a szárnyat, hátat, nyakat, fart, szárnyvéget, mellet, lábat és a liba- vagy kacsakabátot)

02073681

Hízott libamáj, fagyasztva

02073685

Hízott kacsamáj, fagyasztva

02073689

Más kacsa, liba és gyöngytyúk mája, fagyasztva (kiv. a hízott kacsa- és libamájat)

02073690

Más kacsa, liba és gyöngytyúk vágási mellékterméke és belsősége, fagyasztva (kiv. a máj)

02081010

Házinyúl húsa, vágási mellékterméke és belsősége, frissen, hűtve vagy fagyasztva

02081090

Más, pl. üregi vagy mezei nyúl húsa, vágási mellékterméke és belsősége, frissen, hűtve vagy fagyasztva

02083000

Főemlős húsa, vágási mellékterméke és belsősége frissen, hűtve vagy fagyasztva

02089010

Házigalamb húsa, vágási mellékterméke és belsősége, frissen, hűtve vagy fagyasztva

02089030

Más vad húsa, vágási mellékterméke és belsősége, frissen, hűtve vagy fagyasztva (kiv. az üregi vagy mezei nyulat)

02089095

Más állati hús, vágási melléktermék, belsőség frissen, hűtve vagy fagyasztva

02101111

Házi sertés sonkája csonttal és ennek részei, sózva vagy sós lében tartósítva

02101119

Házi sertés lapockája csonttal és ennek részei, sózva vagy sós lében tartósítva

02101131

Házi sertés sonkája csonttal és ennek részei, szárítva vagy füstölve

02101139

Házi sertés lapockája csonttal és ennek részei, szárítva vagy füstölve

02101190

Más, nem háziasított sertés sonkája és lapockája csonttal, valamint ezek részei sózva, sós lében tartósítva, szárítva vagy füstölve

02101211

Házi sertés oldalasa és dagadója, valamint ezek részei sózva vagy sós lében tartósítva

02101219

Házi sertés oldalasa és dagadója, valamint ezek részei szárítva vagy füstölve

02101290

Más, nem háziasított sertés oldalasa és dagadója, valamint ezek részei sózva, sós lében tartósítva, szárítva vagy füstölve

02101910

Házi sertés szalonnás oldal vagy spencer, sózva vagy sós lében tartósítva

02101920

Házi sertés háromnegyed oldal és középtest, sózva vagy sós lében tartósítva

02101930

Házi sertés elülső részei sózva vagy sós lében tartósítva

02101940

Házi sertés tarja és karaj, valamint ezek részei, sózva vagy sós lében tartósítva

02101950

Más egyéb sertéshús sózva, sós lében tartósítva, szárítva vagy füstölve (kiv. a sonkát, a lapockát, az oldalast csonttal, a dagadót, és ezek részeit, a szalonnás oldalt, a háromnegyed oldalt, a középtestet, az elülső részeket, a tarját és a karajt)

02101960

Házi sertés elülső részei szárítva vagy füstölve

02101970

Házi sertés tarja és karaj, valamint ezek részei szárítva vagy füstölve

02101981

Házi sertés húsa csont nélkül, szárítva vagy füstölve (kiv. az elülső részeket, a tarját, a karajt, az oldalast, a dagadót, a sonkát és a lapockát és mindezek részeit)

02101989

Más házi sertés húsa csonttal, szárítva vagy füstölve (kiv. az elülső részeket, a tarját, a karajt, az oldalast, a dagadót, a sonkát és a lapockát és mindezek részeit)

02101990

Más nem házi sertés csülke sózva, sós lében tartósítva, szárítva vagy füstölve (kiv. az elülső részeket, a tarját, a karajt, az oldalast, a dagadót, a sonkát és a lapockát és mindezek részeit)

02102010

Szarvasmarhafélék húsa csonttal, sózva, sós lében tartósítva, szárítva vagy füstölve

02102090

Szarvasmarhafélék húsa csont nélkül, sózva, sós lében tartósítva, szárítva vagy füstölve

02109100

Főemlős húsa, vágási mellékterméke és belsősége sózva, sós lében tartósítva, szárítva vagy füstölve; élelmezési célra alkalmas liszt és őrlemény

02109921

Juh- és kecskehús csonttal, sózva, sós lében tartósítva, szárítva vagy füstölve

02109929

Juh- és kecskehús csont nélkül, sózva, sós lében tartósítva, szárítva vagy füstölve

02109939

Más hús sózva, sós lében tartósítva, szárítva vagy füstölve (kiv. a sertés, a szarvasmarhaféle, a juh, a kecske, a főemlősök, a rénszarvast, a bálna, delfin, barnadelfin, lamantin, dugong, hüllők, és a sózott, sós lében tartósított és szárított lóhús)

02109941

Házi sertés mája sózva, sós lében tartósítva, szárítva vagy füstölve

02109949

Más házi sertés vágási mellékterméke és belsősége, sózva, sós lében tartósítva, szárítva vagy füstölve (kiv. a máj)

02109951

Szarvasmarhafélék sovány és zsíros dagadója sózva, sós lében tartósítva, szárítva vagy füstölve

02109959

Más szarvasmarhafélék vágási mellékterméke és belsősége sózva, sós lében tartósítva, szárítva vagy füstölve (kiv. a sovány és zsíros dagadót)

02109960

Juh és kecske vágási mellékterméke és belsősége sózva, sós lében tartósítva, szárítva vagy füstölve

02109971

Hízott liba- vagy kacsamáj sózva vagy sós lében tartósítva

02109979

Más baromfimáj sózva, sós lében tartósítva, szárítva vagy füstölve (kiv. hízott liba- vagy kacsamájat)

02109980

Más vágási melléktermék és belsőség sózva, sós lében tartósítva, szárítva vagy füstölve (kiv. a sertésből, a szarvasmarhából, a juhból a kecskéből, főemlősből, a bálna, delfin, barnadelfin, lamantin, dugong, hüllők, származókat, valamint a baromfimájat)

4. árucsoport:Tejtermékek, madártojás, természetes méz, másutt nem említett, élelmezési célra alkalmas
állati eredetű élelmiszer

04011010

Tej, tejszín nem sűrítve, nem édesítve, max. 1% zsírtartalommal, max. 2 literes kiszerelésben

04011090

Más, pl. tej, tejszín nem sűrítve, nem édesítve, max. 1% zsírtartalommal, 2 literes kiszerelés felett

04012011

Tej, tejszín nem sűrítve, nem édesítve, 1,1–3% zsírtartalommal, max. 2 literes kiszerelésben

04012019

Más, pl. tej, tejszín nem sűrítve, nem édesítve, 1,1–3% zsírtartalommal, 2 literes kiszerelés felett

04012091

Tej, tejszín nem sűrítve, nem édesítve, 3,1–6% zsírtartalommal, max. 2 literes kiszerelésben

04012099

Más, pl. tej, tejszín nem sűrítve, nem édesítve, 3,1–6% zsírtartalommal, 2 literes kiszerelés felett

04013011

Tej, tejszín nem sűrítve, nem édesítve, 6,1–21% zsírtartalommal, max. 2 literes kiszerelésben

04013019

Más, pl. tej, tejszín nem sűrítve, nem édesítve, 6,1–21% zsírtartalommal, 2 literes kiszerelés felett

04013031

Tej, tejszín nem sűrítve, nem édesítve, 21,1–45% zsírtartalommal, max. 2 literes kiszerelésben

04013039

Más, pl. tej, tejszín nem sűrítve, nem édesítve, 21,1–45% zsírtartalommal, 2 literes kiszerelés felett

04013091

Tej, tejszín nem sűrítve, nem édesítve, 45% zsírtartalom felett, max. 2 literes kiszerelésben

04013099

Más, pl. tej, tejszín nem sűrítve, nem édesítve, 45% zsírtartalom felett, 2 literes kiszerelés felett

04021011

Tej-, tejszínpor, -granulátum, max. 1,5% zsírtartalommal, max. 2,5 kg kiszerelésben, nem édesítve

04021019

Más, pl. tej-, tejszínpor, -granulátum max. 1,5% zsírtartalommal, 2,5 kg feletti kiszerelésben, nem édesítve

04021091

Tej-, tejszínpor, -granulátum, max. 1,5% zsírtartalommal, max. 2,5 kg kiszerelésben, édesítve

04021099

Más, pl. tej-, tejszínpor, -granulátum, max. 1,5% zsírtartalommal, 2,5 kg feletti kiszerelésben, édesítve

04022111

Tej-, tejszínpor, -granulátum 1,6–27% zsírtartalommal, max. 2,5 kg kiszerelésben, nem édesítve

04022117

Tej-, tejszínpor, -granulátum 1,6–11% zsírtartalommal, 2,5 kg feletti kiszerelésben, nem édesítve

04022119

Tej-, tejszínpor, -granulátum 11,1–27% zsírtartalommal, 2,5 kg feletti kiszerelésben, nem édesítve

04022191

Tej-, tejszínpor, -granulátum 27% zsírtartalom felett, max. 2,5 kg kiszerelésben

04022199

Más, pl. tej-, tejszínpor, -granulátum 27% zsírtartalom felett, 2,5 kg feletti kiszerelésben

04022911

Speciális csecsemőtej, légmentesen zárt, legfeljebb 500 g nettó tömegű tartályban, 10 tömegszázalékot meghaladó zsírtartalommal, édesítve

04022915

Tej, tejszínpor, -granulátum max. 27% zsírtartalommal, max. 2,5 kg kiszerelésben, édesítve (kiv. speciális csecsemőtej)

04022919

Más, pl. tej, tejszínpor, -granulátum max. 27% zsírtartalommal, 2,5 kg feletti kiszerelésben, édesítve

04022991

Tej, tejszínpor, -granulátum 27% zsírtartalom felett, max. 2,5 kg kiszerelésben, édesítve

04022999

Más, pl. tej, tejszínpor, -granulátum 27% zsírtartalommal, 2,5 kg feletti kiszerelésben, nem édesítve

04029110

Sűrített tej, tejszín max. 8 tömeg% zsírtartalommal, nem édesítve (kivéve szilárd alakban)

04029130

Sűrített tej, tejszín min. 8, de max. 10 tömeg% zsírtartalommal, nem édesítve (kivéve szilárd alakban)

04029151

Sűrített tej, tejszín 10,1–45% zsírtartalommal max. 2,5 kg kiszerelésben, nem édesítve

04029159

Más, pl. sűrített tej, tejszín 10,1–45% zsírtartalommal 2,5 kg feletti kiszerelésben, nem édesítve

04029191

Sűrített tej, tejszín 45% zsírtartalom felett, max. 2,5 kg kiszerelésben, nem édesítve

04029199

Más, pl. sűrített tej, tejszín 45% zsírtartalom felett 2,5 kg feletti kiszerelésben, nem édesítve

04029910

Sűrített tej, tejszín max. 9,5% zsírtartalommal, édesítve (kivéve szilárd alakban)

04029931

Sűrített tej, tejszín 9,6–45% zsírtartalommal max. 2,5 kg kiszerelésben, édesítve

04029939

Más, pl. sűrített tej, tejszín 9,6–45% zsírtartalommal 2,5 kg feletti kiszerelésben, édesítve

04029991

Sűrített tej, tejszín 45% zsírtartalom felett, max. 2,5 kg kiszerelésben, édesítve

04029999

Más, pl. sűrített tej, tejszín 45% zsírtartalom felett 2,5 kg feletti kiszerelésben, édesítve

04031011

Ízesítés nélküli joghurt max. 3% zsírtartalommal, nem édesítve

04031013

Ízesítés nélküli joghurt 3,1–6% zsírtartalommal, nem édesítve

04031019

Ízesítés nélküli joghurt 6% zsírtartalom felett, nem édesítve

04031031

Ízesítés nélküli joghurt max. 3% zsírtartalommal, édesítve

04031033

Ízesítés nélküli joghurt 3,1–6% zsírtartalommal, édesítve

04031039

Ízesítés nélküli joghurt 6% zsírtartalom felett, édesítve

04039011

Ízesítés nélküli író, aludttej, tejföl, kefir por alakban, max. 1,5% zsírtartalommal

04039013

Ízesítés nélküli író, aludttej, tejföl, kefir por alakban, 1,6–27% zsírtartalommal

04039019

Ízesítés nélküli író, aludttej, tejföl, kefir por alakban, 27% zsírtartalom felett

04039031

Édesítve író, aludttej, tejföl, kefir por alakban, max. 1,5% zsírtartalommal

04039033

Édesítve író, aludttej, tejföl, kefir por alakban, 1,6–27% zsírtartalommal

04039039

Édesítve író, aludttej, tejföl, kefir por alakban, 27% zsírtartalom felett

04039051

Író, aludttej, tejföl, kefir ízesítés nélkül max. 3% zsírtartalommal

04039053

Író, aludttej, tejföl, kefir ízesítés nélkül 3,1–6% zsírtartalommal

04039059

Író, aludttej, tejföl, kefir ízesítés nélkül 6% zsírtartalom felett

04039061

Édesítve író, aludttej, tejföl, kefir max. 3% zsírtartalommal

04039063

Édesítve író, aludttej, tejföl, kefir 3,1–6% zsírtartalommal

04039069

Édesítve író, aludttej, tejföl, kefir 6% zsírtartalom felett

04041002

Szilárd tejsavó, fehérjetartalma max. 15%, zsírtartalma max. 1,5%, nem édesítve

04041004

Szilárd tejsavó, fehérjetartalma max. 15%, zsírtartalma több mint 1,5%, de max. 27%, nem édesítve

04041006

Szilárd tejsavó, fehérjetartalma max. 15%, zsírtartalma több mint 27%, nem édesítve

04041012

Szilárd tejsavó, fehérjetartalma több mint 15%, zsírtartalma max. 1,5%, nem édesítve

04041014

Szilárd tejsavó, fehérjetartalma több mint 15%, zsírtartalma több mint 1,5%, de max. 27%, nem édesítve

04041016

Szilárd tejsavó, fehérjetartalma több mint 15%, zsírtartalma több mint 27%, nem édesítve

04041026

Szilárd tejsavó, fehérjetartalma max. 15%, zsírtartalma max. 1,5%, édesítve

04041028

Szilárd tejsavó, fehérjetartalma max. 15%, zsírtartalma több mint 1,5%, de max. 27%, édesítve

04041032

Szilárd tejsavó, fehérjetartalma max. 15%, zsírtartalma több mint 27%, édesítve

04041034

Szilárd tejsavó, fehérjetartalma több mint 15%, zsírtartalma max. 1,5%, édesítve

04041036

Szilárd tejsavó, fehérjetartalma több mint 15%, zsírtartalma több mint 1,5%, de max. 27%, édesítve

04041038

Szilárd tejsavó, fehérjetartalma több mint 15%, zsírtartalma több mint 27%, édesítve

04041048

Folyékony tejsavó, fehérjetartalma max. 15%, zsírtartalma max. 1,5%, nem édesítve

04041052

Folyékony tejsavó, fehérjetartalma max. 15%, zsírtartalma több mint 1,5%, de max. 27%, nem édesítve

04041054

Folyékony tejsavó, fehérjetartalma max. 15%, zsírtartalma több mint 27%, nem édesítve

04041056

Folyékony tejsavó, fehérjetartalma több mint 15%, zsírtartalma max. 1,5%, nem édesítve

04041058

Folyékony tejsavó, fehérjetartalma több mint 15%, zsírtartalma több mint 1,5%, de max. 27%, nem édesítve

04041062

Folyékony tejsavó, fehérjetartalma több mint 15%, zsírtartalma több mint 27%, nem édesítve

04041072

Folyékony tejsavó, fehérjetartalma max. 15%, zsírtartalma max. 1,5%, édesítve

04041074

Folyékony tejsavó, fehérjetartalma max. 15%, zsírtartalma több mint 1,5%, de max. 27%, édesítve

04041076

Folyékony tejsavó, fehérjetartalma max. 15%, zsírtartalma több mint 27%, édesítve

04041078

Folyékony tejsavó, fehérjetartalma több mint 15%, zsírtartalma max. 1,5%, édesítve

04041082

Folyékony tejsavó, fehérjetartalma több mint 15%, zsírtartalma több mint 1,5%, de max. 27%, édesítve

04041084

Folyékony tejsavó, fehérjetartalma több mint 15%, zsírtartalma több mint 27%, édesítve

04049021

Tejkészítmény (kiv. az erjesztett tej, a vaj, a sajt és a túró) nem édesítve, fehérjetartalma max. 42, zsírtartalma max. 1,5%

04049023

Tejkészítmény (kiv. az erjesztett tej, a vaj, a sajt és a túró) nem édesítve, fehérjetartalma max. 42, zsírtartalma 1,6–27%

04049029

Tejkészítmény (kiv. az erjesztett tej, a vaj, a sajt és a túró) nem édesítve, fehérjetartalma max. 42, zsírtartalma 27% felett

04049081

Tejkészítmény (kiv. az erjesztett tej, a vaj, a sajt és a túró) édesítve, fehérjetartalma 42% felett, zsírtartalma max. 1,5%

04049083

Tejkészítmény (kiv. az erjesztett tej, a vaj, a sajt és a túró) édesítve, fehérjetartalma 42% felett, zsírtartalma 1,6–27%

04049089

Tejkészítmény (kiv. az erjesztett tej, a vaj, a sajt és a túró) édesítve, fehérjetartalma 42%, zsírtartalma 27% felett

04061020

Friss sajt és túró, max. 40% zsírtartalommal

04061080

Friss sajt és túró, 40% zsírtartalom felett

04062010

Fölözött tejből készített, finoman őrölt fűszerekkel ízesített sajt (Glarus herb, Schabziger), reszelve vagy őrölve

04062090

Más mindenféle reszelt vagy őrölt sajt (kiv. Glarus herb, Schabziger) néven ismert sajt

04063010

Ementáli, gruyere és appenzell sajt max. 56% zsírtartalommal, a kiskereskedelmi forgalom számára kiszerelve

04063031

Ömlesztett sajt legfeljebb 36% zsírtartalommal és szárazanyagra számítva max. 48% zsírtartalommal

04063039

Ömlesztett sajt legfeljebb 36% zsírtartalommal és szárazanyagra jutó 48%-ot meghaladó zsírtartalommal

04063090

Ömlesztett sajt 36%-ot meghaladó zsírtartalommal

04064010

Roquefort sajt

04064050

Gorgonzola sajt

04064090

Más kék erezetű sajt (kiv. Roquefort és a Gorgonzola)

04069001

Sajt (kiv. friss sajt, a reszelt vagy őrölt sajt, az ömlesztett sajt és a kék erezetű sajt)

04069013

Ementáli sajt, kevesebb mint 45% zsírtartalommal (kiv. friss sajt, a reszelt vagy őrölt sajt, az ömlesztett sajt és a kék erezetű sajt)

04069015

Gruyere, Sbrinz sajt, kevesebb mint 45% zsírtartalommal (kiv. friss sajt, a reszelt vagy őrölt sajt, az ömlesztett sajt és a kék erezetű sajt)

04069017

Bergkase, Appenzell sajt, kevesebb mint 45% zsírtartalommal (kiv. friss sajt, a reszelt vagy őrölt sajt, az ömlesztett sajt és a kék erezetű sajt)

04069018

Fromage fribourgeois, vacherin mont d’or és tete de moine sajt (kiv. friss sajt, a reszelt vagy őrölt sajt, az ömlesztett sajt és a kék erezetű sajt)

04069019

Fölözött tejből készített, finoman őrölt fűszerekkel ízesített sajt, nem reszelve, nem őrölve

04069021

Cheddar sajt (kiv. friss sajt, a reszelt vagy őrölt sajt, az ömlesztett sajt és a kék erezetű sajt)

04069023

Edam sajt (kiv. friss sajt, a reszelt vagy őrölt sajt, az ömlesztett sajt és a kék erezetű sajt)

04069025

Tilsit sajt (kiv. friss sajt, a reszelt vagy őrölt sajt, az ömlesztett sajt és a kék erezetű sajt)

04069027

Butterkase sajt (kiv. friss sajt, a reszelt vagy őrölt sajt, az ömlesztett sajt és a kék erezetű sajt)

04069029

Kashkaval sajt (kiv. friss sajt, a reszelt vagy őrölt sajt, az ömlesztett sajt és a kék erezetű sajt)

04069032

Feta sajt (kiv. feldolgozásra)

04069035

Kefalo-tyri sajt (kiv. friss sajt, a reszelt vagy őrölt sajt, az ömlesztett sajt és a kék erezetű sajt)

04069037

Finlandia sajt (kiv. friss sajt, a reszelt vagy őrölt sajt, az ömlesztett sajt és a kék erezetű sajt)

04069039

Jarlsberg sajt (kiv. friss sajt, a reszelt vagy őrölt sajt, az ömlesztett sajt és a kék erezetű sajt)

04069050

Sajt (kiv. a Feta) juhtejből, kecske-, vagy bivalytejből, sós leves tartályban, juh vagy kecskebőrben

04069061

Grana padano, parmigiano reggiano sajt (legfeljebb 40% zsírtartalommal és 47% víztartalommal) (kiv. friss sajt, a reszelt vagy őrölt sajt, az ömlesztett sajt és a kék erezetű sajt)

04069063

Fiore sardo, pecorino sajt (legfeljebb 40% zsírtartalommal és 47% víztartalommal) (kiv. friss sajt, a reszelt vagy őrölt sajt, az ömlesztett sajt és a kék erezetű sajt)

04069069

Más sajt (legfeljebb 40% zsírtartalommal és 47% víztartalommal) (kiv. feta, grana padano, parmigiano reggiano, fiore sardo és pecorino)

04069073

Provolone sajt (legfeljebb 40% zsírtartalommal, és több mint 47%, de legfeljebb 72% víztartalommal) (kiv. friss sajt, a reszelt vagy őrölt sajt, az ömlesztett sajt és a kék erezetű sajt)

04069075

Asiago, caciocavallo, montasio, ragusano sajt (legfeljebb 40% zsírtartalommal, és több mint 47%, de legfeljebb 72% víztartalommal) (kiv. friss sajt, a reszelt vagy őrölt sajt, az ömlesztett sajt és a kék erezetű sajt)

04069076

Danbo, fontal, fontina, fynbo, havarti, maribo, samso sajt (legfeljebb 40% zsírtartalommal, és több mint 47%, de legfeljebb 72% víztartalommal) (kiv. friss sajt, a reszelt vagy őrölt sajt, az ömlesztett sajt és a kék erezetű sajt)

04069078

Gouda sajt (legfeljebb 40% zsírtartalommal, és több mint 47%, de legfeljebb 72% víztartalommal) (kiv. friss sajt, a reszelt vagy őrölt sajt, az ömlesztett sajt és a kék erezetű sajt)

04069079

Esrom, italico, kernhem, saint-nectaire, saint-paulin, taleggio sajt (legfeljebb 40% zsírtartalommal, és több mint 47%, de legfeljebb 72% víztartalommal) (kiv. friss sajt, a reszelt vagy őrölt sajt, az ömlesztett sajt és a kék erezetű sajt)

04069081

Cantal, cheshire, wensleydale, lancashire és hasonló sajt (legfeljebb 40% zsírtartalommal, és több mint 47%, de legfeljebb 72% víztartalommal) (kiv. friss sajt, a reszelt vagy őrölt sajt, az ömlesztett sajt és a kék erezetű sajt)

04069082

Camembert sajt (legfeljebb 40% zsírtartalommal, és több mint 47%, de legfeljebb 72% víztartalommal) (kiv. friss sajt, a reszelt vagy őrölt sajt, az ömlesztett sajt és a kék erezetű sajt)

04069084

Brie sajt (legfeljebb 40% zsírtartalommal, és több mint 47%, de legfeljebb 72% víztartalommal) (kiv. friss sajt, a reszelt vagy őrölt sajt, az ömlesztett sajt és a kék erezetű sajt)

04069085

Kefalograviera, kasseri sajt (legfeljebb 40% zsírtartalommal, és több mint 47%, de legfeljebb 72% víztartalommal) (kiv. friss sajt, a reszelt vagy őrölt sajt, az ömlesztett sajt és a kék erezetű sajt)

04069086

Sajt (legfeljebb 40% zsírtartalommal, és több mint 47%, de legfeljebb 72% víztartalommal)

04069087

Sajt, legfeljebb 40% zsírtartalommal, víztartalom 52%-ot meghaladó, de max. 62%

04069088

Sajt, legfeljebb 40% zsírtartalommal, víztartalom 62%-ot meghaladó, de max. 72%

04069093

Sajt, legfeljebb 40% zsírtartalommal, víztartalom 72%-ot meghaladó

04069099

Más, pl. sajt és túró, több mint 40% zsírtartalommal, nem feldolgozásra

04081180

Tojássárgája szárítva, emberi fogyasztásra alkalmas

04081981

Folyékony tojássárgája, emberi fogyasztásra alkalmas

04081989

Tojássárgája nem szárítva, nem folyékony állapotban, emberi fogyasztásra alkalmas (pl. fagyasztott)

04089180

Más, pl. madártojás héj nélkül, szárítva, emberi fogyasztásra alkalmas

04089980

Más, pl. madártojás héj nélkül, nem szárítva, emberi fogyasztásra alkalmas

04090000

Természetes méz

7. árucsoport:Élelmezési célra alkalmas zöldségfélék, gyökerek és gumók

07101000

Burgonya fagyasztva

07102100

Borsó (Pisum sativum) fagyasztva

07102200

Bab (Vigna spp., phaseolus spp.) fagyasztva

07102900

Más, pl. disznóbab, lóbab, jácintbab, csicseriborsó, lencse és guar mag fagyasztva

07103000

Paraj, új-zélandi paraj és labodaparéj fagyasztva

07108051

Édes paprika fagyasztva

07108059

Más a Capsicum és a Pimenta nemhez tartozó növény (kiv. az édes paprikát) fagyasztva

07108061

Agaricus gomba fagyasztva

07108069

Más ehető gomba fagyasztva (kiv. az Agaricus gombát)

07108070

Paradicsom fagyasztva

07108080

Articsóka fagyasztva

07108085

Spárga fagyasztva

07108095

Más zöldség fagyasztva (kiv. burgonya, hüvelyesek, parajfélék, csemegekukorica, olajbogyó, a Capsicum és Pimenta nemhez tartozó növények, gomba, paradicsom, articsóka és spárga)

07109000

Zöldségkeverék fagyasztva

07114000

Uborka és apróuborka ideiglenesen tartósítva

07115100

Az Agaricus nemhez tartozó gomba ideiglenesen tartósítva (pl. kéndioxid gázzal, sós lében, kénes vízben vagy más tartósító oldatban), de közvetlen fogyasztásra nem alkalmas állapotban

07115900

Más ehető gomba és szarvasgomba ideiglenesen tartósítva (kéndioxid gázzal, sós lében, kénes vízben vagy más tartósító oldatban), de közvetlen fogyasztásra nem alkalmas állapotban (kiv. az Agaricus nemhez tartozó gomba)

07119010

A Capsicum és a Pimenta nemű növények gyümölcse ideiglenesen tartósítva (pl. kéndioxid gázzal, sós lében, kénes vízben vagy más tartósító oldatban), de közvetlen fogyasztásra nem alkalmas állapotban

07119050

Vöröshagyma ideiglenesen tartósítva (pl. kéndioxid gázzal, sós lében, kénes vízben vagy más tartósító oldatban), de közvetlen fogyasztásra nem alkalmas állapotban

07119080

Más zöldség ideiglenesen tartósítva (kéndioxid gázzal, sós lében, kénes vízben vagy más tartósító oldatban), de közvetlen fogyasztásra nem alkalmas állapotban

07119090

Zöldségkeverék ideiglenesen tartósítva

07122000

Szárított vöröshagyma egészben, aprítva, szeletelve, törve vagy porítva, de tovább nem elkészítve

07123100

Szárított Agaricus nemhez tartozó ehető gomba egészben, aprítva, szeletelve, törve vagy porítva, de tovább nem elkészítve

07123200

Szárított fafülgomba egészben, aprítva, szeletelve, törve vagy porítva, de tovább nem elkészítve

07123300

Szárított kocsonyás gomba egészben, aprítva, szeletelve, törve vagy porítva, de tovább nem elkészítve

07123900

Más szárított ehető gomba és szarvasgomba egészben, aprítva, szeletelve, törve vagy porítva, de tovább nem elkészítve (kiv. Agaricus nemhez tartozó ehető gomba, fafülgomba és a kocsonyás gomba)

07129005

Szárított burgonya vágva, szeletelve is

07129030

Szárított paradicsom

07129050

Szárított sárgarépa

07129090

Más szárított zöldség (kiv. vöröshagyma, gomba, burgonya, csemegekukorica, paradicsom és sárgarépa)

8. árucsoport:Élelmezési célra alkalmas gyümölcs és dió, citrusfélék és a dinnyefélék héja

08021110

Keserű mandula héjastól frissen, hűtve vagy szárítva

08021190

Más mandula héjastól frissen, hűtve vagy szárítva (kiv. a keserű mandulát)

08021210

Keserű mandula héj nélkül frissen, hűtve vagy szárítva

08021290

Más mandula héj nélkül frissen, hűtve vagy szárítva (kiv. a keserű mandulát)

08022100

Mogyoró (Corylus spp.) héjastól frissen, hűtve vagy szárítva

08022200

Mogyoró (Corylus spp.) héj nélkül frissen, hűtve vagy szárítva

08023100

Dió héjastól frissen, hűtve vagy szárítva

08023200

Dió héj nélkül frissen, hűtve vagy szárítva

08024000

Gesztenye (Castanea spp.) frissen, hűtve vagy szárítva, héjastól is

08025000

Pisztácia frissen, hűtve vagy szárítva, héjastól is

08026000

Makadámia dió frissen vagy szárítva, héjastól is

08111011

Földieper 13% cukortartalom felett, fagyasztva

08111019

Más, földieper, legfeljebb 13% cukor vagy más édesítőanyag hozzáadásával, fagyasztva

08111090

Más, pl. földieper nyersen gőzölve, vízben forrázva, fagyasztva, nem édesítve

08112011

Málna, földi szeder, faeper, ribiszke és egres 13% cukortartalom felett, fagyasztva

08112019

Más, pl. málna, földi szeder, faeper, ribiszke és egres, legfeljebb 13% cukor vagy más édesítőanyag hozzáadásával, fagyasztva

08112031

Málna nyersen gőzölve, vízben forrázva, fagyasztva, nem édesítve

08112039

Fekete ribiszke nyersen gőzölve, vízben forrázva, fagyasztva, nem édesítve

08112051

Piros ribiszke nyersen gőzölve, vízben forrázva, fagyasztva, nem édesítve

08112059

Földi szeder és faeper nyersen gőzölve, vízben forrázva, fagyasztva, nem édesítve

08112090

Más, pl. fehér ribiszke, egres nyersen gőzölve, vízben forrázva, fagyasztva, nem édesítve

08119019

Más nem trópusi gyümölcs és dió 13% cukortartalom felett, fagyasztva (kiv. a földiepret, a málna- és szederféléket, a faepret, a ribiszkeféléket és az egrest)

08119039

Más cukrozott, nem trópusi gyümölcs és dió, legfeljebb 13% cukor vagy más édesítőanyag hozzáadásával, fagyasztva (kiv. földieper, málna, földi szeder, faeper, ribiszke és egres)

08119075

Meggy (Prunus cerasus) nyersen gőzölve, vízben forrázva, fagyasztva, nem édesítve

08119080

Más cseresznye és meggy (kiv. a Prunus cerasus fajtát) nyersen gőzölve, vízben forrázva, fagyasztva, nem édesítve

08119095

Más gyümölcs és dió nyersen gőzölve, vízben forrázva, fagyasztva, nem édesítve (kiv. a Vaccinium myrtillus, Vaccinium myrtilloides, Vaccinium angustifolium, cseresznye, meggy, trópusi gyümölcsök és diók)

08121000

Cseresznye és meggy ideiglenesen tartósítva

08129010

Kajszibarack ideiglenesen tartósítva

08129020

Narancs ideiglenesen tartósítva

08129098

Más gyümölcs és dió ideiglenes tartósítva

08131000

Szárított kajszibarack

08132000

Aszalt szilva

08133000

Szárított alma

08134010

Szárított őszibarack (beleértve a nektarint is)

08134030

Szárított körte

08134095

Más szárított gyümölcs (kiv. kajszibarack, szilva, alma, őszibarack, nektarin, körte, papaya, tamarind, kesualma, licsi, kenyérfa gyümölcse, sapodillo szilva, passió gyümölcs, carambola és pitahaya)

08135015

Aszalt szilvát, trópusi gyümölcsöt nem tartalmazó szárított gyümölcskeverék, amelyben nincs: papaya, tamarind, kesualma, licsi, kenyérfa gyümölcse, sapodillo szilva, passió gyümölcs, carambola és pitahaya

08135019

Aszalt szilvát tartalmazó szárított gyümölcskeverék, amely trópusi gyümölcsöt nem tartalmaz

08135039

Más, pl. szárított diókeverék nem trópusi dióból

08135091

Szárított gyümölcskeverék aszalt szilva, füge nélkül, de trópusi gyümölcsöt tartalmaz

08135099

Más, pl. aszalt szilvát vagy fügét tartalmazó szárított gyümölcskeverék, amely trópusi gyümölcsöt tartalmaz

08140000

Citrus- és dinnyefélék héja frissen, hűtve, fagyasztva, szárítva vagy ideiglenesen tartósítva

9. árucsoport:Kávé, tea, matétea és fűszerek

09042090

A Capsicum vagy a Pimenta nemhez tartozó gyümölcs, zúzva vagy őrölve

09042010

Nem zúzott, nem őrölt édes paprika

09042030

A Capsicum vagy a Pimenta nemhez tartozó gyümölcs nem zúzott, nem őrölt (kiv. édes paprika)

09042090

A Capsicum vagy a Pimenta nemhez tartozó gyümölcs, zúzva vagy őrölve

09109110

Nem zúzott, nem őrölt fűszerkeverék

09109190

Zúzott vagy őrölt fűszerkeverék

09109939

Kakukkfű zúzott vagy őrölt

09109999

Zúzott vagy őrölt kapormag, görögbab mag, kani vagy négerbors

10. árucsoport: Gabonafélék

10063021

Félig vagy teljesen hántolt rizs polírozva vagy fényezve is, kerek szemű

10063023

Félig vagy teljesen hántolt rizs polírozva vagy fényezve is, közepes szemű

10063025

Félig vagy teljesen hántolt rizs polírozva vagy fényezve is, hosszú szemű, hosszúság/szélesség aránya
2 és 3 közötti

10063027

Félig vagy teljesen hántolt rizs polírozva vagy fényezve is, hosszú szemű, hosszúság/szélesség aránya
3 vagy nagyobb

10063061

Teljesen hántolt, rizs forrázott (nem előfőzött), kerek szemű

10063063

Teljesen hántolt, rizs forrázott (nem előfőzött), közepes szemű

10063065

Teljesen hántolt, rizs forrázott (nem előfőzött), hosszú szemű, hosszúság/szélesség aránya
2 és 3 közötti

10063067

Teljesen hántolt, rizs forrázott (nem előfőzött), hosszú szemű, hosszúság/szélesség aránya
3 vagy nagyobb

11. árucsoport:Malomipari termékek, maláta, keményítő, inulin, búzasikér

11010011

Búzaliszt kemény búzából

11010015

Búzaliszt közönséges búzából és tönkölyből

11010090

Kétszeres liszt

11021000

Rozsliszt

11022010

Kukoricaliszt legfeljebb 1,5 tömegszázalék zsírtartalommal

11022090

Más, pl. kukoricaliszt, több mint 1,5 tömegszázalék zsírtartalommal

11029010

Árpaliszt

11029030

Zabliszt

11029050

Rizsliszt

11029090

Más gabonaliszt (kiv. búza-, kétszeres-, rozs-, kukorica-, rizs-, árpa- és zabliszt)

11031110

Durva őrlemény és dara kemény búzából

11031190

Durva őrlemény és dara közönséges búzából és tönkölyből

11031310

Durva őrlemény és dara kukoricából, legfeljebb 1,5 tömegszázalék zsírtartalommal

11031390

Más, pl. durva őrlemény és dara kukoricából, több mint 1,5 tömegszázalék zsírtartalommal

11031910

Durva őrlemény és dara rozsból

11031930

Durva őrlemény és dara árpából

11031940

Durva őrlemény és dara zabból

11031950

Durva őrlemény és dara rizsből

11031990

Más durva őrlemény és dara gabonából (kiv. a következő gabonafélékből származókat: búza, kétszeres, rozs, kukorica, rizs, árpa és zab)

11032010

Labdacs (pellet) rozsból

11032020

Labdacs (pellet) árpából

11032030

Labdacs (pellet) zabból

11032040

Labdacs (pellet) kukoricából

11032050

Labdacs (pellet) rizsből

11032060

Labdacs (pellet) búzából

11032090

Más labdacs (pellet) búzából (kiv. rozs, árpa, zab, kukorica, rizs és búza)

11041210

Lapított zab

11041290

Pelyhesített zab

11041910

Lapított vagy pelyhesített búza

11041930

Lapított vagy pelyhesített rozs

11041950

Lapított vagy pelyhesített kukorica

11041961

Lapított árpa

11041969

Pelyhesített árpa

11041991

Pelyhesített rizs

11041999

Más lapított vagy pelyhesített gabona (kiv. árpa, a zab, búza, rozs, kukorica, árpa és pelyhesített rizs)

11042220

Hántolt (héjazott vagy tisztított) zab

11042230

Hántolt és szeletelt vagy durván darált zab

11042250

Fényezett zab

11042290

Kizárólag durván darált zab

11042298

Más, kizárólag szeletelt zab

11042310

Hántolt, szeletelt vagy durván darált kukorica

11042330

Fényezett kukorica

11042390

Kizárólag durván darált kukorica

11042399

Más, kizárólag szeletelt kukorica

11042901

Hántolt (héjazott vagy tisztított) árpa

11042903

Hántolt és szeletelt vagy durván darált árpa

11042905

Fényezett árpa

11042907

Kizárólag durván darált árpa

11042909

Más, kizárólag szeletelt árpa

11042911

Hántolt és szeletelt vagy durván darált búza

11042918

Más, hántolt és szeletelt vagy durván darált gabona (kiv. búza, árpa, kukorica, rizs vagy zab)

11042930

Más, fényezett gabona (kiv. búza, árpa, kukorica, rizs vagy zab)

11042951

Kizárólag durván darált búza

11042955

Kizárólag durván darált rozs

11042959

Más, kizárólag durván darált kétszeres, hajdina, köles, kanárimag és triticale

11042981

Kizárólag szeletelt búza

11042985

Kizárólag szeletelt rozs

11042989

Más, kizárólag szeletelt kétszeres, hajdina, köles, kanárimag és triticale

11043010

Búzacsíra egészben, lapítva, pelyhesítve vagy őrölve

11043090

Gabonacsíra egészben, lapítva, pelyhesítve vagy őrölve (kiv. a búzacsírát)

11061000

Liszt, dara és por szárított hüvelyes zöldségből

12. árucsoport: Olajos magvak és olajtartalmú gyümölcsök; különféle magvak és gyümölcsök; ipari vagy gyógynövények;
szalma és takarmány

12119085

Más növény és növényrész (beleértve a magot és a gyümölcsöt is), elsősorban illatszer, gyógyszer vagy rovarirtószer, gombaölőszer vagy hasonlók gyártására, frissen vagy szárítva, vágva, zúzva vagy porítva is

15. árucsoport:Állati és növényi zsír és olaj, ezek bontási terméke, elkészített ételzsír,
állati és növényi eredetű viasz

15071090

Más, nyers szójababolaj nem műszaki vagy ipari célra

15121191

Nyers napraforgómag olaj nem műszaki vagy ipari célra

15121199

Nyers pórsáfránymag olaj nem műszaki vagy ipari célra

15141990

Más alacsony erukasav tartalmú (kisebb mint 2%) repce- vagy olajrepce olaj és ezek frakciói, finomítva is, de vegyileg nem átalakítva (kiv. műszaki vagy ipari felhasználásra)

15149190

Más magas erukasav tartalmú (több mint 2%) repce- vagy olajrepce olaj, és mustárolaj, nyers (kiv. műszaki vagy ipari felhasználásra)

15151100

Nyers lenmagolaj

15151990

Más, finomított lenmagolaj és frakciói nem műszaki vagy ipari felhasználásra

15152190

Más, nyers kukoricaolaj nem műszaki vagy ipari felhasználásra

15155019

Más, nyers szezámolaj nem műszaki vagy ipari felhasználásra

15159051

Nyers tökmagolaj, kendermagolaj, mákolaj nem műszaki vagy ipari felhasználásra, max. 1 kg tömegben (szilárd állapotban)

15159059

Nyers tökmagolaj, kendermagolaj, mákolaj nem műszaki vagy ipari felhasználásra, több mint 1 kg tömegben (szilárd állapotban) vagy folyékonyan

16. árucsoport:Húsból, halból, héjas és puhatestű, valamint más gerinctelen víziállatból készült termék

16010010

Kolbász és hasonló termék májból

16010091

Kolbász száraz vagy kenhető, főzés nélkül, húsból, vágási melléktermékből, belsőségből (kiv. a májat) vagy vérből

16010099

Más kolbász és hasonló termék húsból, vágási melléktermékből, belsőségből vagy vérből (kiv. a májból készültet, valamint a főzés nélkül készített száraz vagy kenhető terméket)

16021000

Homogenizált készítmények finoman homogenizált húsból, vágási melléktermékből, belsőségből és vérből

16022010

Liba- vagy kacsamájból készült termék (kivéve kolbász és hasonló termék)

16022090

Más májból készült termék (kiv. a liba- vagy kacsamájból készítettet)

16023111

Kizárólag főzés nélküli termék, min. 57% pulykahús vagy -belsőség tartalommal

16023119

Főzött vagy tartósított pulykából készült termék min. 57% pulykahús vagy -belsőség tartalommal (kivéve kolbász és hasonló termékek)

16023130

Főzött vagy tartósított pulykából készült termék min. 25%, de max. 57% pulykahús vagy -belsőség tartalommal (kivéve kolbász és hasonló termékek)

16023190

Főzött vagy tartósított pulykából készült termék kevesebb mint 25% pulykahús vagy -belsőség tartalommal (kivéve kolbász és hasonló termékek)

16023211

Kizárólag főzés nélküli termék, min. 57% házityúk fajtába tartozó szárnyas hús vagy -belsőség tartalommal

16023219

Más, pl. kizárólag főzött termék, min. 57% a házityúk fajtába tartozó szárnyas hús vagy -belsőség tartalommal

16023230

A házityúk fajtába tartozó szárnyasokból készült termék min. 25, de kevesebb mint 57% hús- vagy belsőség- tartalommal

16023290

Más, pl. a házityúk fajtába tartozó szárnyasokból készült termék, több mint 20, de kevesebb mint 25% hús- vagy belsőségtartalommal

16023921

Kacsából, libából és gyöngytyúkból kizárólag főzés nélküli termék, min. 57% hús- vagy belsőségtartalommal

16023929

Más, pl. kacsából, libából és gyöngytyúkból kizárólag főzött termék, min. 57% hús- vagy belsőségtartalommal

16023940

Kacsából, libából és gyöngytyúkból készült termék min. 25, de kevesebb mint 57% hús- vagy belsőségtartalommal

16023980

Más, pl. kacsából, libából és gyöngytyúkból készült termék több mint 20, de kevesebb mint 25% hús- vagy belsőségtartalommal

16024110

Házi sertéssonka és részei elkészítve vagy konzerválva

16024190

Más, pl. sertéssonka és részei vaddisznóból elkészítve vagy konzerválva

16024210

Házi sertéslapocka és részei elkészítve vagy konzerválva

16024290

Más, pl. sertéslapocka és részei vaddisznóból elkészítve vagy konzerválva

16024911

Házi sertésből tarja, karaj és részei elkészítve, min. 80% hústartalommal

16024913

Házi sertésből szügy és részei elkészítve, min. 80% hústartalommal

16024915

Keverékek házi sertésből elkészítve, min. 80% hústartalommal

16024919

Más házi sertésből készült termékek elkészítve, min. 80% hústartalommal (kiv. a sonkát, lapockát, tarját, karajt, szügyet, ezek részeit, valamint a keverékeket)

16024930

Házi sertésből készített termék min. 40, de kevesebb mint 80% hús- vagy belsőségtartalommal, beleértve bármely fajta vagy eredetű zsírt is

16024950

Házi sertésből készített termék kevesebb mint 40% hús- vagy belsőségtartalommal, beleértve bármely fajta vagy eredetű zsírt is

16024990

Más vaddisznóból készült termék (kiv. a sonkát és a lapockát, valamint ezek részeit)

16025010

Főzés nélküli termék szarvasmarhából; főtt hús vagy belsőség és főzés nélküli hús vagy belsőség keveréke szarvasmarhából

16025031

Főtt, pácolt marhahús (corned beef) légmentes csomagolásban

16025095

Főtt marhahús, belsoség és vágási melléktermék (kiv. a pácolt marhahúst légmentes csomagolásban kiszerelve)

16029010

Állati vérből készült termékek

16029031

Vadból vagy nyúlból készült termék

16029051

Más elkészített vagy konzervált hús, házisertéshús vagy -belsőség tartalommal készült termék, amely más állatból való húst vagy belsőséget is tartalmaz

16029061

Más, elkészített hús, szarvasmarhahús vagy -belsőség tartalommal készült termék, amely más állatból való húst vagy belsőséget is tartalmaz; mindez főzés nélkül, vagy főtt és nem főtt hús keverékét tartalmazva

16029069

Más, elkészített hús, szarvasmarhahús vagy -belsőség tartalommal készült termék, amely más állatból való húst vagy belsőséget is tartalmaz; mindez főzve

16029072

Birkából készült termék, főzés nélkül vagy főtt és nem főtt hús keverékét tartalmazva

16029074

Kecskéből készült termék, főzés nélkül vagy főtt és nem főtt hús keverékét tartalmazva

16029076

Birkából készült termék főzve

16029078

Kecskéből készült termék főzve

16029099

Más elkészített vagy konzervált hústermék (kiv. az alábbi állatokból származót: baromfi, sertés, szarvasmarha, vad, nyúl, juh és kecske, valamint a májból készült terméket és a homogenizált készítményeket)

16030010

Kivonat és lé húsból, halból, rákból, rákféléből, puhatestű vagy más gerinctelen víziállatból, max. 1 kg-os kiszerelésben

16030080

Kivonat és lé húsból, halból, rákból, rákféléből, puhatestű vagy más gerinctelen víziállatból, több mint 1 kg-os kiszerelésben

20. árucsoport:Zöldségfélékből, gyümölcsből, dióból és más növényrészekből előállított készítmények

20011000

Ecetes uborka és apró uborka

20019010

Mangóból készült fűszeres ízesítő (chutney)

20019020

Savanyúság a Capsicum nemű növények gyümölcséből (kiv. az édes és spanyol paprika)

20019050

Ecetes ehető gomba

20019070

Ecetes édespaprika

20019091

Savanyúság trópusi gyümölcsből és trópusi diófélékből

20019097

Zöldség, gyümölcs, dió és más ehető növényrész ecettel vagy ecetsavval elkészítve vagy tartósítva

20021010

Hámozott paradicsom egészben vagy darabolva, ecet vagy ecetsav nélkül elkészítve vagy tartósítva

20021090

Más, pl. hámozatlan paradicsom egészben vagy darabolva, ecet vagy ecetsav nélkül elkészítve vagy tartósítva

20029011

Paradicsompüré, -sűrítmény, -lé, ecet nélkül max. 12% szárazanyag 1 kg feletti kiszerelésben

20029019

Paradicsompüré, -sűrítmény, -lé, ecet nélkül max. 12% szárazanyag max. 1 kg-os kiszerelésben

20029031

Paradicsompüré, -sűrítmény, -lé, ecet nélkül 12–30% szárazanyag 1 kg feletti kiszerelésben

20029039

Paradicsompüré, -sűrítmény, -lé, ecet nélkül 12–30% szárazanyag max. 1 kg-os kiszerelésben

20029091

Paradicsompüré, -sűrítmény, -lé és -por, ecet nélkül min. 30% szárazanyag 1 kg feletti kiszerelésben

20029099

Paradicsompüré, -sűrítmény, -lé és -por, ecet nélkül min. 30% szárazanyag max. 1 kg-os kiszerelésben

20031020

Az Agaricus nemű ehető gomba ideiglenesen tartósítva, főzve

20031030

Az Agaricus nemhez tartozó ehető gomba véglegesen tartósítva vagy elkészítve

20032000

Szarvasgomba ecet vagy ecetsav nélkül elkészítve

20039000

Más ehető gomba, ecet vagy ecetsav nélkül elkészítve vagy tartósítva (kiv. az Agaricus nemhez tartozó ehető gomba)

20041010

Burgonya főzve, tovább nem elkészítve, fagyasztva

20041099

Más, pl. gombóc, galuska burgonyalisztből, ecet nélkül elkészítve, fagyasztva

20049030

Savanyúkáposzta, kapribogyó, olajbogyó ecet nélkül elkészítve, fagyasztva

20049050

Borsó, korai bab, hüvellyel ecet nélkül elkészítve, fagyasztva

20049091

Hagyma, főzve, tovább nem elkészítve

20049098

Más zöldség és keverék ecet nélkül elkészítve, fagyasztva (kiv. a paradicsom, ehető gombák, burgonya, savanyú káposzta, kapri- és olajbogyó, borsó, korai bab, főzött hagyma)

20051000

Homogenizált zöldség ecet nélkül elkészítve, nem fagyasztva

20052020

Burgonya szeletelve, sütve, sózva, ízesítve, légmentesen

20052080

Burgonya szeletelve vagy hasábra vágva, elősütve, hűtve vagy légmentesen csomagolva

20054000

Borsó ecet nélkül elkészítve vagy tartósítva, nem fagyasztva

20055100

Bab kifejtve, ecet nélkül elkészítve vagy tartósítva, nem fagyasztva

20055900

Más, pl. nem fejtett bab ecet nélkül elkészítve, nem fagyasztva

20056000

Spárga ecet nélkül elkészítve vagy tartósítva, nem fagyasztva

20059910

A Capsicum nemhez tartozó növények gyümölcse, az édes paprika vagy a spanyol paprika kivételével ecet vagy ecetsav nélkül elkészítve vagy tartósítva, nem fagyasztva

20059920

Kapribogyó ecet vagy ecetsav nélkül elkészítve vagy tartósítva, nem fagyasztva

20059930

Articsóka ecet vagy ecetsav nélkül elkészítve vagy tartósítva, nem fagyasztva

20059940

Sárgarépa ecet vagy ecetsav nélkül elkészítve vagy tartósítva, nem fagyasztva

20059950

Zöldségkeverék ecet vagy ecetsav nélkül elkészítve vagy tartósítva, nem fagyasztva

20059960

Savanyúkáposzta, nem fagyasztva

20059990

Zöldség ecet vagy ecetsav nélkül elkészítve vagy tartósítva, nem fagyasztva

20060010

Gyömbér cukorral tartósítva

20060031

Cseresznye és meggy 13%-ot meghaladó cukortartalommal

20060038

Zöldség, zöldségkeverék 13% feletti cukortartalommal

20060099

Más zöldség, gyümölcs, dió és növényrészek (kiv. a trópusiak), max. 13% cukortartalommal

20071010

Homogenizált készítmény, több mint 13% cukortartalommal

20071091

Homogenizált készítmény trópusi gyümölcsből, max. 13% cukorral

20071099

Más homogenizált készítmény gyümölcsből vagy dióból (kiv. a trópusi gyümölcs), max. 13% cukorral

20079110

Dzsem, kocsonya, íz és püré citrusfélékből 30% feletti cukortartalommal

20079130

Dzsem, kocsonya, íz és püré citrusfélékből 13%-nál több, de 30%-nál kevesebb cukortartalommal

20079190

Más, pl. dzsem, kocsonya, íz és püré citrusfélékből 13% alatti cukortartalommal

20079910

Szilvapüré, krém, 100 kg-nál nagyobb kiszerelésben, több mint 30% cukortartalommal, ipari célra

20079920

Gesztenyepüré és -krém, több mint 30% cukortartalommal

20079931

Dzsem, kocsonya, íz és püré cseresznyéből, meggyből, több mint 30% cukortartalommal

20079933

Dzsem, kocsonya, íz és püré eperből, több mint 30% cukortartalommal

20079935

Dzsem, kocsonya, íz és püré málnából, több mint 30% cukortartalommal

20079939

Más dzsem, kocsonya, íz és püré gyümölcsből és dióból (kiv. citrusfélék, a gesztenye, a meggy, cseresznye, eper, málna és az ipari célú szilva), több mint 30% cukortartalommal

20079950

Dzsem, kocsonya, íz és püré gyümölcsből és dióból, főzéssel készítve, cukorral vagy más édesítőanyag hozzáadásával is, 13%-nál több, de 30%-nál kevesebb cukortartalommal (kiv. citrusfélék, homogenizált készítmények)

20079993

Dzsem, kocsonya, íz és püré trópusi gyümölcsből és dióból, legfeljebb 13% cukortartalommal

20079997

Dzsem, kocsonya, íz és püré gyümölcsből és dióból, főzéssel készítve, cukorral vagy más édesítőanyag hozzáadásával is, max. 13% cukortartalommal (kiv. citrusfélék, trópusi gyümölcsök és trópusi diófélék, homogenizált készítmények)

20081110

Amerikai mogyoróvaj

20081191

Földimogyoró elkészítve vagy tartósítva, 1 kg feletti kiszerelésben (kiv. az amerikai mogyoróvaj)

20081196

Pörkölt földimogyoró, max. 1 kg kiszerelésben

20081198

Más, földimogyoró cukorszirupban főzve és tartósítva, max. 1 kg kiszerelésben

20081913

Pörkölt mandula és pisztácia 1 kg feletti kiszerelésben

20081919

Más dióféle és mag, 1 kg feletti kiszerelésben (kiv. trópusi fajták, valamint a pörkölt mandula és pisztácia)

20081993

Pörkölt mandula és pisztácia max. 1 kg kiszerelésben

20081995

Más dióféle és mag, max. 1 kg kiszerelésben (kiv. trópusi fajták, valamint a pörkölt mandula és pisztácia)

20081999

Más cukorszirupban tartósított diófélék, max. 1 kg kiszerelésben (kiv. földimogyoró és a trópusi fajták)

20083011

Citrusfélék max. 11,85% alkohollal, 9% feletti cukorral

20083019

Más, citrusfélék több mint 11,85% alkohollal, 9% feletti cukorral

20083031

Citrusfélék max. 11,85% alkohollal, max. 9% cukorral

20083039

Más, citrusfélék több mint 11,85% alkohollal, max. 9% cukorral

20083051

Grapefruit szeletek alkohol nélkül cukorral, több mint 1 kg kiszerelésben

20083055

Mandarin, citrusféle hibridek alkohol nélkül cukorral, több mint 1 kg kiszerelésben

20083059

Más, pl. narancs, citrom, lime és tangor alkohol nélkül cukorral, több mint 1 kg kiszerelésben

20083071

Grapefruit szeletek alkohol nélkül cukorral, max. 1 kg kiszerelésben

20083075

Mandarin, citrusféle hibridek alkohol nélkül cukorral, max. 1 kg kiszerelésben

20083079

Más, pl. narancs, citrom, lime és tangor alkohol nélkül cukorral, max. 1 kg kiszerelésben

20083090

Citrusfélék alkohol és cukor hozzáadása nélkül elkészített vagy tartósított

20084011

Körte max. 11,85% alkohollal, több mint 1 kg kiszerelésben, 13% feletti cukorral

20084019

Más, körte több mint 11,85% alkohollal, több mint 1 kg kiszerelésben, 13% feletti cukorral

20084021

Körte max. 11,85% alkohollal, max. 1 kg kiszerelésben, max. 13% cukorral

20084029

Más, körte több mint 11,85% alkohollal, max. 1 kg kiszerelésben, max. 13% cukorral

20084031

Körte alkohollal, max. 1 kg kiszerelésben, 15% feletti cukorral

20084039

Más, körte alkohollal, max. 1 kg kiszerelésben, max. 15% cukorral

20084051

Körte alkohol nélkül, több mint 1 kg kiszerelésben, 13% feletti cukorral

20084059

Más, körte alkohol nélkül, több mint 1 kg kiszerelésben, max. 13% cukorral

20084071

Körte alkohol nélkül, max. 1 kg kiszerelésben, 15% feletti cukorral

20084079

Más, körte alkohol nélkül, max. 1 kg kiszerelésben, max. 15% cukorral

20084090

Körte alkohol és cukor hozzáadása nélkül elkészített vagy tartósított

20085011

Kajszibarack max. 11,85% alkohollal, több mint 1 kg kiszerelésben, több mint 13% cukorral

20085019

Más, kajszibarack több mint 11,85% alkohollal, több mint 1 kg kiszerelésben, több mint 13% cukorral

20085031

Kajszibarack max. 11,85% alkohollal, több mint 1 kg kiszerelésben, max. 13% cukorral

20085039

Más, kajszibarack több mint 11,85% alkohollal, több mint 1 kg kiszerelésben, max. 13% cukorral

20085051

Kajszibarack alkohollal max. 1 kg kiszerelésben, 15% feletti cukorral

20085059

Más, kajszibarack alkohollal max. 1 kg kiszerelésben, max. 15% cukorral

20085061

Kajszibarack alkohol nélkül, több mint 1 kg kiszerelésben, több mint 13% cukorral

20085069

Más, kajszibarack alkohol nélkül, több mint 1 kg kiszerelésben, max. 13% cukorral

20085071

Kajszibarack alkohol nélkül, max. 1 kg kiszerelésben, több mint 15% cukorral

20085079

Más, kajszibarack alkohol nélkül, max. 1 kg kiszerelésben, max. 15% cukorral

20085092

Kajszibarack sterilizálva, alkohol, cukor nélkül, min. 5 kg kiszerelésben

20085094

Kajszibarack sterilizálva, alkohol, cukor nélkül, min. 4,5, de kevesebb mint 5 kg kiszerelésben

20085099

Kajszibarack sterilizálva, alkohol, cukor nélkül, 4,5 kg-nál kisebb kiszerelésben

20086011

Cseresznye, meggy, max. 11,85% alkohollal, 9% feletti cukorral

20086019

Más, cseresznye, meggy, több mint 11,85% alkohollal, 9% feletti cukorral

20086031

Cseresznye és meggy, max. 11,85% alkohollal, max. 9% cukorral

20086039

Más, cseresznye és meggy, több mint 11,85% alkohollal, max. 9% cukorral

20086050

Cseresznye és meggy, alkohol nélkül, több mint 1 kg kiszerelésben

20086060

Cseresznye és meggy, alkohol nélkül, max. 1 kg kiszerelésben

20086070

Cseresznye és meggy, alkohol, cukor nélkül, min. 4,5 kg kiszerelésben

20086090

Cseresznye és meggy, alkohol, cukor nélkül, kevesebb mint 4,5 kg kiszerelésben

20087011

Őszibarack max. 11,85% alkohollal max. 1 kg kiszerelésben, több mint 13% cukorral

20087019

Más, őszibarack több mint 11,85% alkohollal, több mint 13% cukorral, max. 1 kg kiszerelésben

20087031

Őszibarack max. 11,85% alkohollal, max. 1 kg kiszerelésben, max. 13% cukorral

20087039

Más, őszibarack több mint 11,85% alkohollal max. 1 kg kiszerelésben, max. 13% cukorral

20087051

Őszibarack alkohollal, több mint 15% cukorral, max. 1 kg kiszerelésben

20087059

Más, őszibarack alkohollal max. 1 kg kiszerelésben, max. 15% cukorral

20087061

Őszibarack alkohol nélkül, több mint 1 kg kiszerelésben, 13% feletti cukorral

20087069

Más, őszibarack alkohol nélkül, max. 13% cukorral, több mint 1 kg kiszerelésben

20087071

Őszibarack alkohol nélkül, max. 1 kg kiszerelésben, 15% feletti cukorral

20087079

Más, őszibarack alkohol nélkül, max. 15% cukorral, max. 1 kg kiszerelésben

20087092

Őszibarack alkohol, cukor nélkül, min. 5 kg kiszerelésben

20087098

Őszibarack alkohol, cukor nélkül, kevesebb mint 5 kg kiszerelésben

20088011

Földieper max. 11,85% alkohollal, 9% feletti cukorral

20088019

Más, földieper több mint 11,85% alkohollal, 9% feletti cukorral

20088031

Földieper max. 11,85% alkohollal, max. 9% cukorral

20088039

Más, földieper több mint 11,85% alkohollal, max. 9% cukorral

20088050

Földieper alkohol nélkül, cukorral, több mint 1 kg kiszerelésben

20088070

Földieper alkohol nélkül cukorral, max. 1 kg kiszerelésben

20088090

Földieper alkohol és cukor hozzáadása nélkül elkészítve vagy tartósítva

20089292

Gyümölcskeverék, alkohol, cukor nélkül, trópusi gyümölcsből, min. 5 kg kiszerelésben

20089293

Más gyümölcskeverék (kiv. a trópusi gyümölcs) alkohol, cukor nélkül, min. 5 kg kiszerelésben

20089294

Gyümölcskeverék, trópusi gyümölcsből, alkohol, cukor nélkül, min. 4,5 kg, de 5 kg-nál kisebb kiszerelésben

20089296

Más gyümölcskeverék (kiv. a trópusi gyümölcs) alkohol, cukor nélkül, min. 4,5 kg, de 5 kg-nál kisebb kiszerelésben

20089297

Gyümölcskeverék, trópusi gyümölcsből, alkohol, cukor nélkül, 4,5 kg-nál kisebb kiszerelésben

20089298

Más gyümölcskeverék (kiv. a trópusi), alkohol, cukor nélkül, 4,5 kg-nál kisebb kiszerelésben

20089911

Gyömbér max. 11,85% alkohollal

20089919

Más, gyömbér több mint 11,85% alkohollal

20089921

Szőlő alkohollal, 13% feletti cukorral

20089923

Más, szőlő alkohollal, max. 13% cukorral

20089924

Más trópusi gyümölcs és ehető növényrész, max. 11,85% alkohollal, 9% feletti cukorral

20089928

Más gyümölcs és ehető növényrész (kiv. trópusi gyümölcs), max. 11,85% alkohollal, 9% feletti cukorral

20089931

Más gyümölcs és ehető növényrész, több mint 11,85% alkohollal, 9% feletti cukorral

20089934

Más dinnye, szilvafélék, faeper, ribiszke, áfonya, kivi, bodza, több mint 11,85% alkohollal, 9% feletti cukorral

20089936

Trópusi gyümölcs (kiv. ananász), max. 11,85% alkohollal, max. 9% cukorral

20089937

Más gyümölcs és ehető növényrész, max. 11,85% alkohollal, max. 9% cukorral (kiv. a pálmarügy, ananász, citrusfélék, körte, barackfélék, cseresznye, meggy, földieper, szőlő és keverékek)

20089938

Trópusi gyümölcs (kiv. ananász), több mint 11,85% alkohollal, max. 9% cukorral

20089940

Más gyümölcs és ehető növényrész, több mint 11,85% alkohollal, max. 9% cukorral (kiv. a pálmarügy, ananász, citrusfélék, körte, barackfélék, cseresznye, meggy, földieper, szőlő és keverékek)

20089941

Gyömbér alkohol nélkül, cukorral, több mint 1 kg kiszerelésben

20089943

Szőlő alkohol nélkül, cukorral, több mint 1 kg kiszerelésben

20089945

Szilva, szilvafélék alkohol nélkül, cukorral, több mint 1 kg kiszerelésben

20089948

Passio gyümölcs, guava, tamarind, mangó, mangosztán, papaya, tamarind, kesualma, licsi, szapotil szilva, karambola, pitahaya, alkohol nélkül, cukorral, több mint 1 kg kiszerelésben

20089949

Más dinnye, faeper, ribiszke, áfonya, kivi, bodza, alkohol nélkül, cukorral, több mint 1 kg kiszerelésben

20089951

Gyömbér alkohol nélkül, cukorral, max. 1 kg kiszerelésben

20089963

Passio gyümölcs, guava, tamarind, mangó, mangosztán, papaya, tamarind, kesualma, licsi, szapotil szilva, karambola, pitahaya, alkohol nélkül, cukorral, max. 1 kg kiszerelésben

20089967

Más elkészített vagy tartósított gyümölcs és ehető növényrész, alkohol nélkül, cukorral, kevesebb, mint 1 kg kiszerelésben

20089972

Szilva, szilvaféle, alkohol és cukor nélkül, min. 5 kg kiszerelésben

20089978

Szilva, szilvaféle, alkohol és cukor nélkül, kevesebb mint 5 kg kiszerelésben

20089999

Más dinnye, faeper, ribiszke, áfonya, kivi, bodza, alkohol és cukor nélkül, sterilizálva

20091111

Narancslé nem erjesztve, alkohol nélkül, édesítve is, fagyasztva, sűrűsége több mint 67 Brix érték, értéke legfeljebb 30 EUR/100 kg

20091119

Más narancslé nem erjesztve, alkohol nélkül, édesítve is, fagyasztva, sűrűsége több mint 67 Brix érték (kiv. értéke legfeljebb 30 EUR/100 kg)

20091191

Narancslé nem erjesztve, alkohol nélkül, édesítve is, fagyasztva, sűrűsége legfeljebb 67 Brix érték, értéke legfeljebb 30 EUR/100 kg hozzáadott cukortartalma meghaladja a 30 tömegszázalékot

20091199

Más narancslé nem erjesztve, alkohol nélkül, édesítve is, fagyasztva, sűrűsége legfeljebb 67 Brix érték (kiv. értéke legfeljebb 30 EUR/100 kg hozzáadott cukortartalma meghaladja a 30 tömegszázalékot)

20091200

Narancslé, nem erjesztve, alkohol nélkül, édesítve is, nem fagyasztva, legfeljebb 20 Brix értékkel

20091911

Narancslé, nem erjesztve, alkohol nélkül, édesítve is, sűrűsége több mint 67 Brix érték, értéke legfeljebb 30 EUR/100 kg (kiv. fagyasztva)

20091919

Más narancslé, nem erjesztve, alkohol nélkül, édesítve is, sűrűsége több mint 67 Brix érték (kiv. értéke legfeljebb 30 EUR/100 kg és fagyasztva)

20091991

Narancslé, nem erjesztve, alkohol nélkül, édesítve is, sűrűsége legalább 20 Brix, legfeljebb 67 Brix érték, értéke legfeljebb 30 EUR/100 kg, hozzáadott cukortartalma meghaladja a 30 tömegszázalékot (kiv. fagyasztva)

20091998

Más narancslé, nem erjesztve, alkohol nélkül, édesítve is, sűrűsége legalább 20 Brix, legfeljebb 67 Brix érték (kiv. értéke legfeljebb 30 EUR/100 kg, hozzáadott cukortartalma meghaladja a 30 tömegszázalékot és fagyasztva)

20092100

Grapefruitlé, nem erjesztve, alkohol nélkül, édesítve is, sűrűsége legfeljebb 20 Brix értékkel

20092911

Grapefruitlé, nem erjesztve, alkohol nélkül, édesítve is, sűrűsége több mint 67 Brix érték, értéke legfeljebb 30 EUR/100 kg

20092919

Más, grapefruitlé, nem erjesztve, alkohol nélkül, édesítve is, sűrűsége több mint 67 Brix érték, értéke több mint 30 EUR/100 kg

20092991

Grapefruitlé, nem erjesztve, alkohol nélkül, édesítve is, sűrűsége több mint 20 Brix, legfeljebb 67 Brix érték, értéke legfeljebb 30 EUR/100 kg, hozzáadott cukortartalma meghaladja a 30 tömegszázalékot

20092999

Más grapefruitlé, nem erjesztve, alkohol nélkül, édesítve is, sűrűsége több mint 20 Brix, legfeljebb 67 Brix érték (kiv. értéke legfeljebb 30 EUR/100 kg, hozzáadott cukortartalma meghaladja a 30 tömegszázalékot)

20093111

Egynemű citrusgyümölcs leve, nem erjesztve, alkohol nélkül, édesítve is, sűrűsége legfeljebb 20 Brix érték, értéke több mint 30 EUR/100 kg, cukor hozzáadásával (kiv. keverék, narancslé, grapefruitlé)

20093119

Egynemű citrusgyümölcs leve, nem erjesztve, alkohol nélkül, édesítve is, sűrűsége legfeljebb 20 Brix érték, értéke több mint 30 EUR/100 kg, cukor hozzáadása nélkül (kiv. keverék, narancslé, grapefruitlé)

20093151

Citromlé, nem erjesztve, alkohol nélkül, édesítve is, sűrűsége legfeljebb 20 Brix érték, értéke legfeljebb 30 EUR/100 kg, cukor hozzáadásával

20093159

Citromlé, nem erjesztve, alkohol nélkül, édesítve is, sűrűsége legfeljebb 20 Brix érték, értéke legfeljebb 30 EUR/100 kg, cukor hozzáadása nélkül

20093191

Egynemű citrusgyümölcs leve, nem erjesztve, alkohol nélkül, édesítve is, sűrűsége legfeljebb 20 Brix érték, értéke legfeljebb 30 EUR/100 kg, cukor hozzáadásával (kiv. keverék, citromlé, narancslé, grapefruitlé)

20093199

Egynemű citrusgyümölcs leve, nem erjesztve, alkohol nélkül, édesítve is, sűrűsége legfeljebb 20 Brix érték, értéke legfeljebb 30 EUR/100 kg, cukor hozzáadása nélkül (kiv. keverék, citromlé, narancslé, grapefruitlé)

20093911

Egynemű citrusgyümölcs leve, nem erjesztve, alkohol nélkül, édesítve is, sűrűsége több mint 67 Brix érték, értéke legfeljebb 30 EUR/100 kg (kiv. keverék, narancslé, grapefruitlé)

20093919

Más egynemű citrusgyümölcs leve, nem erjesztve, alkohol nélkül, édesítve is, sűrűsége több mint 67 Brix érték, értéke több mint 30 EUR/100 kg (kiv. keverék, narancslé, grapefruitlé)

20093931

Egynemű citrusgyümölcs leve, nem erjesztve, alkohol nélkül, édesítve is, sűrűsége több mint 20 Brix érték, legfeljebb 67 Brix érték, értéke több mint 30 EUR/100 kg, cukor hozzáadásával (kiv. keverék, narancslé, grapefruitlé)

20093939

Egynemű citrusgyümölcs leve, nem erjesztve, alkohol nélkül, édesítve is, sűrűsége több mint 20 Brix érték, legfeljebb 67 Brix érték, értéke több mint 30 EUR/100 kg, cukor hozzáadása nélkül (kiv. keverék, narancslé, grapefruitlé)

20093951

Citromlé, nem erjesztve, alkohol nélkül, édesítve is, sűrűsége több mint 20 Brix érték, legfeljebb 67 Brix érték, értéke legfeljebb 30 EUR/100 kg, hozzáadott cukortartalma meghaladja a 30 tömegszázalékot

20093955

Citromlé, nem erjesztve, alkohol nélkül, édesítve is, sűrűsége több mint 20 Brix érték, legfeljebb 67 Brix érték, értéke legfeljebb 30 EUR/100 kg, hozzáadott cukortartalma legfeljebb 30 tömegszázalék

20093959

Citromlé, nem erjesztve, alkohol nélkül, édesítve is, sűrűsége több mint 20 Brix érték, legfeljebb 67 Brix érték, értéke legfeljebb 30 EUR/100 kg, cukor hozzáadása nélkül

20093991

Más citrusgyümölcs leve, nem erjesztve, alkohol nélkül, édesítve is, sűrűsége több mint 20 Brix érték, legfeljebb 67 Brix érték, értéke legfeljebb 30 EUR/100 kg, hozzáadott cukortartalma meghaladja a 30 tömegszázalékot

20093995

Más citrusgyümölcs leve, nem erjesztve, alkohol nélkül, édesítve is, sűrűsége több mint 20 Brix érték, legfeljebb 67 Brix érték, értéke legfeljebb 30 EUR/100 kg, hozzáadott cukortartalma legfeljebb 30 tömegszázalék

20093999

Más citrusgyümölcs leve, nem erjesztve, alkohol nélkül, édesítve is, sűrűsége több mint 20 Brix érték, legfeljebb 67 Brix érték, értéke legfeljebb 30 EUR/100 kg, cukor hozzáadása nélkül (kiv. keverék, citromlé, narancslé és grapefruitlé)

20094110

Ananászlé, nem erjesztve, alkohol nélkül, édesítve is, sűrűsége legfeljebb 20 Brix érték, értéke több mint 30 EUR/100 kg, cukor hozzáadásával

20094191

Ananászlé, nem erjesztve, alkohol nélkül, édesítve is, sűrűsége legfeljebb 20 Brix érték, értéke legfeljebb 30 EUR/100 kg, cukor hozzáadásával

20094199

Ananászlé, nem erjesztve, alkohol nélkül, édesítve is, sűrűsége legfeljebb 20 Brix érték, cukor hozzáadása nélkül

20094911

Ananászlé, nem erjesztve, alkohol nélkül, édesítve is, sűrűsége több mint 67 Brix érték, értéke legfeljebb 30 EUR/100 kg

20094919

Más, ananászlé, nem erjesztve, alkohol nélkül, édesítve is, sűrűsége több mint 67 Brix érték, értéke több mint 30 EUR/100 kg

20094930

Ananászlé, nem erjesztve, alkohol nélkül, édesítve is, sűrűsége több mint 20 Brix érték, legfeljebb 67 Brix érték, értéke több mint 30 EUR/100 kg, cukor hozzáadásával

20094991

Ananászlé, nem erjesztve, alkohol nélkül, édesítve is, sűrűsége több mint 20 Brix érték, legfeljebb 67 Brix érték, értéke legfeljebb 30 EUR/100 kg, hozzáadott cukortartalma meghaladja a 30 tömegszázalékot

20094993

Ananászlé, nem erjesztve, alkohol nélkül, édesítve is, sűrűsége több mint 20 Brix érték, legfeljebb 67 Brix érték, értéke legfeljebb 30 EUR/100 kg, hozzáadott cukortartalma legfeljebb 30 tömegszázalék

20094999

Ananászlé, nem erjesztve, alkohol nélkül, édesítve is, sűrűsége több mint 20 Brix érték, legfeljebb 67 Brix érték, cukor hozzáadása nélkül

20095010

Paradicsomlé nem erjesztve, alkohol nélkül, cukorral

20095090

Más, paradicsomlé nem erjesztve, alkohol nélkül, cukor nélkül

20096110

Szőlőlé, nem erjesztve, alkohol nélkül, édesítve is, sűrűsége legfeljebb 30 Brix érték, értéke több mint 18 EUR/100 kg

20096190

Szőlőlé, nem erjesztve, alkohol nélkül, édesítve is, sűrűsége legfeljebb 30 Brix érték, értéke legfeljebb 18 EUR/100 kg

20096911

Szőlőlé, nem erjesztve, alkohol nélkül, édesítve is, sűrűsége több mint 67 Brix érték, értéke legfeljebb 22 EUR/100 kg

20096919

Más, szőlőlé, nem erjesztve, alkohol nélkül, édesítve is, sűrűsége több mint 67 Brix érték, értéke több mint 22 EUR/100 kg

20096951

Szőlőlé koncentrátum, nem erjesztve, alkohol nélkül, édesítve is, sűrűsége több mint 30 Brix érték, legfeljebb 67 Brix érték, értéke több mint 18 EUR/100 kg

20096959

Más szőlőlé, nem erjesztve, alkohol nélkül, édesítve is, sűrűsége több mint 30 Brix érték, legfeljebb 67 Brix érték, értéke több mint 18 EUR/100 kg (kiv. koncentrátum)

20096971

Szőlőlé koncentrátum, nem erjesztve, alkohol nélkül, édesítve is, sűrűsége több mint 30 Brix érték, legfeljebb 67 Brix érték, értéke legfeljebb 18 EUR/100 kg, hozzáadott cukortartalma meghaladja a 30 tömegszázalékot

20096979

Más szőlőlé, nem erjesztve, alkohol nélkül, édesítve is, sűrűsége több mint 30 Brix érték, legfeljebb 67 Brix érték, értéke legfeljebb 18 EUR/100 kg, hozzáadott cukortartalma meghaladja a 30 tömegszázalékot (kiv. koncentrátum)

20096990

Más, szőlőlé, nem erjesztve, alkohol nélkül, édesítve is, sűrűsége több mint 30 Brix érték, legfeljebb 67 Brix érték, értéke legfeljebb 18 EUR/100 kg, hozzáadott cukortartalma legfeljebb 30 tömegszázalék

20097120

Almalé max. 20 Brix-értékkel, cukor hozzáadásával, nem erjesztve

20097199

Almalé, nem erjesztve, alkohol nélkül, édesítve is, sűrűsége legfeljebb 20 Brix érték, cukor hozzáadása nélkül

20097911

Almalé, nem erjesztve, alkohol nélkül, édesítve is, sűrűsége több mint 67 Brix érték, értéke legfeljebb 22 EUR/100 kg

20097919

Más, almalé, nem erjesztve, alkohol nélkül, édesítve is, sűrűsége több mint 67 Brix érték, értéke több mint 22 EUR/100 kg

20097930

Almalé, nem erjesztve, alkohol nélkül, édesítve is, sűrűsége több mint 67 Brix érték, értéke több mint 18 EUR/100 kg, cukor hozzáadásával

20097991

Almalé, nem erjesztve, alkohol nélkül, édesítve is, sűrűsége több mint 20, legfeljebb 67 Brix érték, értéke legfeljebb 18 EUR/100 kg, hozzáadott cukortartalma meghaladja a 30 tömegszázalékot

20097993

Almalé, nem erjesztve, alkohol nélkül, édesítve is, sűrűsége több mint 20, legfeljebb 67 Brix érték, értéke legfeljebb 18 EUR/100 kg, hozzáadott cukortartalma legfeljebb 30 tömegszázalék

20097999

Almalé, nem erjesztve, alkohol nélkül, édesítve is, sűrűsége több mint 20, legfeljebb 67 Brix érték, cukor hozzáadása nélkül

20098011

Körtelé, nem erjesztve, alkohol nélkül, édesítve is, sűrűsége több mint 67 Brix érték, értéke legfeljebb 22 EUR/100 kg

20098019

Más, körtelé, nem erjesztve, alkohol nélkül, édesítve is, sűrűsége több mint 67 Brix érték, értéke több mint 22 EUR/100 kg

20098034

Trópusi gyümölcslé, nem erjesztve, alkohol nélkül, édesítve is, sűrűsége több mint 67 Brix érték, értéke legfeljebb 30 EUR/100 kg (kiv. a következő növények leve: citrusok, ananász, paradicsom, szőlő, alma, körte, egzotikus növények)

20098035

Egynemű gyümölcs- és zöldséglé, nem erjesztve, alkohol nélkül, édesítve is, sűrűsége több mint 67 Brix érték, értéke legfeljebb 30 EUR/100 kg (kiv. a következő növények leve: citrusok, ananász, paradicsom, szőlő, alma, körte, egzotikus növények)

20098036

Trópusi gyümölcslé, nem erjesztve, alkohol nélkül, édesítve is, sűrűsége több mint 67 Brix érték, értéke több mint 30 EUR/100 kg

20098038

Egynemű gyümölcs- vagy zöldséglé, nem erjesztve, alkohol nélkül, édesítve is, sűrűsége több mint 67 Brix érték, értéke több mint 30 EUR/100 kg (kiv. a következő növények leve: citrusok, ananász, paradicsom, szőlő, alma, trópusi növények)

20098050

Körtelé nem erjesztve, alkohol nélkül, édesítve is, sűrűsége legfeljebb 67 Brix érték, értéke több mint 18 EUR/100 kg, cukor hozzáadásával

20098061

Körtelé nem erjesztve, alkohol nélkül, édesítve is, sűrűsége legfeljebb 67 Brix érték, értéke legfeljebb 18 EUR/100 kg, hozzáadott cukortartalma meghaladja a 30 tömegszázalékot

20098063

Körtelé nem erjesztve, alkohol nélkül, édesítve is, sűrűsége legfeljebb 67 Brix érték, értéke legfeljebb 18 EUR/100 kg, hozzáadott cukortartalma legfeljebb 30 tömegszázalék

20098069

Körtelé nem erjesztve, alkohol nélkül, édesítve is, sűrűsége legfeljebb 67 Brix érték, értéke legfeljebb 18 EUR/100 kg, cukor hozzáadása nélkül

20098071

Cseresznye-, meggylé, nem erjesztve, alkohol nélkül, édesítve is, sűrűsége legfeljebb 67 Brix érték, értéke több mint 30 EUR/100 kg, cukor hozzáadásával

20098073

Trópusi gyümölcslé, nem erjesztve, alkohol nélkül, édesítve is, sűrűsége legfeljebb 67 Brix érték, értéke több mint 30 EUR/100 kg, cukor hozzáadásával

20098079

Más egynemű gyümölcs-, zöldséglé, nem erjesztve, alkohol nélkül, édesítve is, sűrűsége legfeljebb 67 Brix érték, értéke több mint 30 EUR/100 kg, cukor hozzáadásával

20098085

Trópusi gyümölcslé, nem erjesztve, alkohol nélkül, édesítve is, sűrűsége legfeljebb 67 Brix érték, értéke legfeljebb 30 EUR/100 kg, hozzáadott cukortartalma meghaladja a 30 tömegszázalékot (kiv. a citrusok, ananász, paradicsom, szőlő, alma, kör

20098086

Egynemű gyümölcs-, zöldséglé, nem erjesztve, alkohol nélkül, édesítve is, sűrűsége legfeljebb 67 Brix érték, értéke legfeljebb 30 EUR/100 kg, hozzáadott cukortartalma meghaladja a 30 tömegszázalékot

20098088

Trópusi gyümölcslé, nem erjesztve, alkohol nélkül, édesítve is, sűrűsége legfeljebb 67 Brix érték, értéke legfeljebb 30 EUR/100 kg, hozzáadott cukortartalma legfeljebb 30 tömegszázalék

20098089

Más egynemű gyümölcs-, zöldséglé, nem erjesztve, alkohol nélkül, édesítve is, sűrűsége legfeljebb 67 Brix érték, értéke legfeljebb 30 EUR/100 kg, hozzáadott cukortartalma legfeljebb 30 tömegszázalék

20098095

Vaccinium macrocarpon fajú gyümölcslé, nem erjesztve, alkohol nélkül, édesítve is, sűrűsége legfeljebb 67 Brix érték, értéke legfeljebb 30 EUR/100 kg, cukor hozzáadása nélkül

20098096

Cseresznye-, meggylé, nem erjesztve, alkohol nélkül, édesítve is, sűrűsége legfeljebb 67 Brix érték, értéke legfeljebb 30 EUR/100 kg, cukor hozzáadása nélkül

20098097

Trópusi gyümölcslé, nem erjesztve, alkohol nélkül, édesítve is, sűrűsége legfeljebb 67 Brix érték, értéke legfeljebb 30 EUR/100 kg, cukor hozzáadása nélkül

20098099

Más egynemű gyümölcs-, zöldséglé, nem erjesztve, alkohol nélkül, édesítve is, sűrűsége legfeljebb 67 Brix érték, értéke legfeljebb 30 EUR/100 kg, cukor hozzáadása nélkül

20099011

Alma-, körtelé keverék, nem erjesztve, alkohol nélkül, édesítve is, sűrűsége több mint 67 Brix érték, értéke legfeljebb 22 EUR/100 kg

20099019

Más, alma-, körtelé keverék, nem erjesztve, alkohol nélkül, édesítve is, sűrűsége több mint 67 Brix érték, értéke több mint 22 EUR/100 kg

20099021

Gyümölcs-, zöldséglé-keverék, nem erjesztve, alkohol nélkül, édesítve is, sűrűsége több mint 67 Brix érték, értéke legfeljebb 30 EUR/100 kg (kiv. az alma-, körtelé-keverék)

20099029

Más gyümölcs-, zöldséglé-keverék, nem erjesztve, alkohol nélkül, édesítve is, sűrűsége több mint 67 Brix érték, értéke több mint 30 EUR/100 kg (kiv. az alma-, körtelé-keverék)

20099031

Alma-, körtelé keverék, nem erjesztve, alkohol nélkül, édesítve is, sűrűsége legfeljebb 67 Brix érték, értéke legfeljebb 18 EUR/100 kg, hozzáadott cukortartalma meghaladja a 30 tömegszázalékot

20099039

Más alma-, körtelé keverék, nem erjesztve, alkohol nélkül, édesítve is, sűrűsége legfeljebb 67 Brix érték (kiv. értéke legfeljebb 18 EUR/100 kg, hozzáadott cukortartalma meghaladja a 30 tömegszázalékot)

20099041

Citruslé és ananászlé keveréke, nem erjesztve, alkohol nélkül, édesítve is, sűrűsége legfeljebb 67 Brix érték, értéke több mint 30 EUR/100 kg, cukor hozzáadásával

20099049

Más, citruslé és ananászlé keveréke, nem erjesztve, alkohol nélkül, édesítve is, sűrűsége legfeljebb 67 Brix érték, cukor hozzáadása nélkül

20099051

Gyümölcs-, zöldséglé-keverék, nem erjesztve, alkohol nélkül, édesítve is, sűrűsége legfeljebb 67 Brix érték, értéke több mint 30 EUR/100 kg, cukor hozzáadásával (kiv. alma- és körtelé keverék vagy citruslé és ananászlé keverék)

20099059

Más gyümölcs-, zöldséglé-keverék, nem erjesztve, alkohol nélkül, édesítve is, sűrűsége legfeljebb 67 Brix érték, értéke több mint 30 EUR/100 kg, cukor hozzáadása nélkül (kiv. alma- és körtelé keverék vagy citruslé és ananászlé keverék)

20099071

Citruslé és ananászlé keveréke, nem erjesztve, alkohol nélkül, édesítve is, sűrűsége legfeljebb 67 Brix érték, értéke legfeljebb 30 EUR/100 kg, hozzáadott cukortartalma meghaladja a 30 tömegszázalékot

20099073

Citruslé és ananászlé keveréke, nem erjesztve, alkohol nélkül, édesítve is, sűrűsége legfeljebb 67 Brix érték, értéke legfeljebb 30 EUR/100 kg, hozzáadott cukortartalma legfeljebb 30 tömegszázalék

20099079

Citruslé és ananászlé keveréke, nem erjesztve, alkohol nélkül, édesítve is, sűrűsége legfeljebb 67 Brix érték, értéke legfeljebb 30 EUR/100 kg, cukor hozzáadása nélkül

20099092

Trópusi gyümölcslékeverék nem erjesztve, alkohol nélkül, édesítve is, sűrűsége legfeljebb 67 Brix érték, értéke legfeljebb 30 EUR/100 kg, hozzáadott cukortartalma meghaladja a 30 tömegszázalékot

20099094

Más gyümölcslé-keverék nem erjesztve, alkohol nélkül, édesítve is, sűrűsége legfeljebb 67 Brix érték, értéke legfeljebb 30 EUR/100 kg, hozzáadott cukortartalma meghaladja a 30 tömegszázalékot

20099095

Trópusi gyümölcslékeverék nem erjesztve, alkohol nélkül, édesítve is, sűrűsége legfeljebb 67 Brix érték, értéke legfeljebb 30 EUR/100 kg, hozzáadott cukortartalma legfeljebb 30 tömegszázalék

20099096

Más gyümölcslé-keverék nem erjesztve, alkohol nélkül, édesítve is, sűrűsége legfeljebb 67 Brix érték, értéke legfeljebb 30 EUR/100 kg, hozzáadott cukortartalma legfeljebb 30 tömegszázalék

20099097

Trópusi gyümölcslékeverék nem erjesztve, alkohol nélkül, édesítve is, sűrűsége legfeljebb 67 Brix érték, értéke legfeljebb 30 EUR/100 kg, cukor hozzáadása nélkül

20099098

Más gyümölcslé-keverék nem erjesztve, alkohol nélkül, édesítve is, sűrűsége legfeljebb 67 Brix érték, értéke legfeljebb 30 EUR/100 kg, cukor hozzáadása nélkül

22. árucsoport:Italok, szesz és ecet

22041011

Pezsgő (champagne) min. 8,5% alkoholtartalommal

22041019

Más pezsgőbor friss szőlőből, min. 8,5% alkoholtartalommal (kiv. a champagne-t)

22041091

Pezsgőbor, Asti spumante kevesebb mint 8,5% alkoholtartalommal

22041099

Más pezsgőbor, friss szőlőből (kiv. az Asti spumantet, kevesebb mint 8,5% alkoholtartalommal)

22042110

Palackozott bor, friss szőlőből, gomba formájú dugóval lezárva, lekötve, 1–3 bar túlnyomás alatt palackozva, max. 2 l-es palackban (kiv. pezsgőbor)

22042123

Fehér bor, minőségi, Tokaji, max. 2 l-es palackban, max. 13% alkoholtartalommal (kiv. pezsgőbor)

22042138

Meghatározott termelőhelyen termelt minőségi fehér bor max. 2 l-es palackban, max. 13% alkoholtartalommal

22042178

Bor, minőségi, meghatározott termelőhelyen termelt, max. 2 l-es palackban, max. 13% alkoholtartalommal

22042179

Fehér bor friss szőlőből, max. 2 l-es palackban, max. 13% alkoholtartalommal (kiv. pezsgőbor és a meghatározott termelőhelyen termelt minőségi bor)

22042180

Bor, friss szőlőből, szőlőmust erjedésében gátolva, vagy alkohol hozzáadásával lefojtva, max. 2 l-es palackban, max. 13% alkoholtartalommal (kiv. pezsgőbor, meghatározott termelőhelyen termelt minőségi bor és az általános fehér bor)

22042181

Bor, fehér, minőségi, Tokaji, több mint 13%, de max. 15% alkoholtartalommal, max. 2 l-es palackban

22042182

Bor, fehér, minőségi, meghatározott termelőhelyen termelt, max. 2 l-es palackban, több mint 13%, de max. 15% alkoholtartalommal (kiv. Tokaji és pezsgőbor)

22042183

Más bor, minőségi, meghatározott termelőhelyen termelt, max. 2 l-es palackban, több mint 13% de max. 15% alkoholtartalommal (kiv. általános fehér, pezsgőbor)

22042184

Más fehér bor, friss szőlőből, max. 2 l-es palackban, több mint 13%, de max. 15% alkoholtartalommal (kiv. pezsgőbor, meghatározott termelőhelyen termelt minőségi bor)

22042185

Más bor, friss szőlőből, szőlőmust erjedésében gátolva, vagy alkohol hozzáadásával lefojtva, max. 2 l-es palackban, több mint 13%, de max. 15% alkoholtartalommal

22042192

Bor, Sherry több mint 15%, de max. 18% alkoholtartalommal, max. 2 l-es palackban

22042194

Más bor több mint 15%, de max. 18% alkoholtartalommal, max. 2 l-es palackban (kiv. Marsala, Samos, Muscat de lemmos, Portói, Madiera, Setubal-muskotály, Sherry, Tokaji)

22042198

Más bor több mint 18%, de max. 22% alkoholtartalommal (kiv. Portói, Madeira, Sherry, Setubal-muskotály, Tokaji), max. 2 l-es palackban

22042199

Bor friss szőlőből, 22% alkoholtartalom felett, max. 2 l-es palackban

22042910

Palackozott bor, friss szőlőből, gomba formájú dugóval lezárva, lekötve, 1–3 bar túlnyomás alatt palackozva, 2 l-nél nagyobb tartályban (kiv. pezsgőbor)

22042911

Fehér bor, minőségi, Tokaji max. 13% alkoholtartalommal, 2 l-nél nagyobb tartályban

22042918

Más fehér bor, minőségi, max. 13% alkoholtartalommal, 2 l-nél nagyobb tartályban (kiv. Bordeaux, Bourgogne, Val de Loire)

22042958

Más EU-ból származó minőségi vörösbor, max. 13% alkoholtartalommal, 2 l-nél nagyobb tartályban (kiv. Bordeaux, Bourgogne, Beajolais, Cotes du Rhone, Languedoc-Rousillon, Val de Loire, pezsgőbor, általános fehér bor)

22042965

Más fehér bor, max. 13% alkoholtartalommal, 2 l-nél nagyobb tartályban (kiv. pezsgőbor és a meghatározott termelőhelyen termelt minőségi bor, valamint Sicilia, Veneto)

22042975

Más bor, friss szőlőből, szőlőmust erjedésében gátolva, vagy alkohol hozzáadásával lefojtva, max. 13% alkoholtartalommal, 2 l-nél nagyobb tartályban

22042977

Bor, fehér, minőségi, Tokaji, 13%-nál több, de legfeljebb 15% alkoholtartalommal, 2 l-nél nagyobb tartályban (kiv. pezsgőbor és általános fehér bor)

22042978

Más bor, fehér, minőségi, meghatározott termelőhelyen termelt, 13%-nál több, de legfeljebb 15% alkoholtartalommal, 2 l-nél nagyobb tartályban (kiv. Tokaji, pezsgőbor)

22042982

Más bor, minőségi, meghatározott termelőhelyen termelt, 13%-nál több, de legfeljebb 15% alkoholtartalommal, 2 l-nél nagyobb tartályban (kiv. pezsgőbor és általános fehér bor)

22042983

Fehér bor friss szőlőből, 2 l-nél nagyobb tartályban, több mint 13% de max. 15% alkoholtartalommal (kiv. pezsgőbor és a meghatározott termelőhelyen termelt minőségi bor)

22042984

Más bor, friss szőlőből, szőlőmust erjedésében gátolva, vagy alkohol hozzáadásával lefojtva, 2 l-nél nagyobb tartályban, több mint 13%, de max. 15% alkoholtartalommal

22042992

Bor, Sherry 15%-nál több, de legfeljebb 18% alkoholtartalommal, 2 l-nél nagyobb tartályban

22042994

Más bor, 15%-nál több, de legfeljebb 18% alkoholtartalommal, 2 l-nél nagyobb tartályban (kiv. Marsala, Samos, Muscat de lemnos, Portói, Madeira, Setubal-muskotály, Sherry, Tokaji)

22042998

Más bor 18%-nál több, de legfeljebb 22% alkoholtartalommal, 2 l-nél nagyobb tartályban (kiv. Portói, Madeira, Sherry, Setubal-muskotály, Tokaji)

22042999

Bor 22%-nál több alkoholtartalommal, 2 l-nél nagyobb tartályban

22043010

Szőlőmust erjedésben vagy lefojtva (kiv. erjedésében alkohol hozzáadásával lefojtva)

22043092

Koncentrált szőlőmust, sűrűsége max. 1,33 g/cm3, max. 1% alkoholtartalommal (nem erjedt, nem lefojtott)

22043094

Más, pl. nem koncentrált szőlőmust, sűrűsége max. 1,33 g/cm3, max. 1% alkoholtartalommal (nem erjedt, nem lefojtott)

22043096

Koncentrált szőlőmust, sűrűsége több mint 1,33 g/cm3, több mint 1% alkoholtartalommal (nem erjedt, nem lefojtott)

22043098

Más, pl. nem koncentrált szőlőmust, sűrűsége több mint 1,33 g/cm3, több mint 1% alkoholtartalommal (nem erjedt, nem lefojtott)

22060010

Piquette erjesztett ital

22060031

Habzóbor almából, körtéből

22060039

Más habzóbor (kiv. a friss szőlőből, almából és körtéből készültet)

22060051

Almabor és körtebor, nem habzó, max. 2 l-es palackban

22060059

Más nem habzóbor (kiv. a friss szőlőből, almából és körtéből készültet, max. 2 l-es palackban)

22060081

Nem habzóbor alma- vagy körteborból, több mint 2 l-es palackban

22060089

Más nem habzóbor (kiv. a friss szőlőből, almából és körtéből készültet, több mint 2 l-es palackban)

22082089

Más szőlőtörköly desztillációjából nyert szesz (szőlőborból nyert szesz nem) legfeljebb 2 literes palackban (tartályban) (kiv. konyak, armagnac, grappa, Brandy de Jerez)

22082089

Más szőlőtörköly desztillációjából nyert szesz (szőlőborból nyert szesz nem) 2 liternél nagyobb tartályban (palackban) (kiv. konyak, armagnac, grappa, Brandy de Jerez)

22089033

Szilva-, körte-, cseresznye- vagy meggypálinka max. 2 l-es palackban

22089038

Szilva-, körte-, cseresznye- vagy meggypálinka 2 l-nél nagyobb tartályban

22089048

Más pálinka gyümölcs desztillálásából, max. 2 l-es palackban (kiv. a calvadost, a szilva-, körte-, cseresznye- és meggypálinkát)

22089071

Más pálinka gyümölcs desztillálásából, 2 l-nél nagyobb tartályban (kiv. a calvadost, a szilva-, körte-, cseresznye- és meggypálinkát)

22090011

Borecet max. 2 l-es palackban

22090019

Borecet 2 l-nél nagyobb tartályban

22090091

Ecet és ecetsavból nyert ecetpótló, max. 2 l-es palackban (kiv. a borecetet)

22090099

Ecet és ecetsavból nyert ecetpótló, több mint 2 l-es palackban (kiv. a borecetet)

23. árucsoport:Az élelmiszeripar melléktermékei és hulladékai, elkészített állati takarmány

23011000

Liszt, dara, labdacs húsból, vágási melléktermékből, belsőségből; töpörtyű

23012000

Liszt, dara, labdacs halból, rákból, puhatestűből vagy más gerinctelen víziállatból

23040000

Szójababolaj kivonásakor keletkező olajpogácsa és más szilárd maradék, őrölve és labdacs (pellet) alakban is

23062000

Olajpogácsa és más szilárd maradék lenmagból, őrölve és labdacs (pellet) alakban is (kiv. a szójából és a földimogyoróból származót)

23063000

Olajpogácsa és más szilárd maradék napraforgómagból, őrölve és labdacs (pellet) alakban is (kiv. a szójából és a földimogyoróból származót)

23064100

Olajpogácsa és más szilárd maradék alacsony erukasav tartalmú (kevesebb mint 2%) olajrepce- vagy repcemagból, őrölve és labdacs (pellet) alakban is (kiv. a szójából és a földimogyoróból származót)

23064900

Más olajpogácsa és más szilárd maradék magas erukasav tartalmú (legalább 2%) olajrepce- vagy repcemagból, őrölve és labdacs (pellet) alakban is (kiv. a szójából és a földimogyoróból származót)

23069005

Kukoricacsíra olaj kivonásakor keletkező olajpogácsa és más szilárd maradék, őrölve vagy labdacs (pellet) alakban is a 2304 vagy 2305 vtsz. alá tartozó termékek kivételével

23069090

Más növényi zsírok vagy olajokból keletkező olajpogácsa és más szilárd maradék, olajpogácsa és más szilárd maradék szezámból, ricinusból, keserű mandulából, mustármagból, őrölve és labdacs (pellet) alakban is

23099020

Kukoricakeményítő-gyártás hulladéka, állatok etetésére max. 28% keményítő-, 4,5% zsír-
és 40% fehérjetartalommal

23099031

Állati takarmány cukortartalommal, max. 10% keményítő- és kevesebb mint 10% tejtermék-tartalommal

23099033

Állati takarmány cukortartalommal, max. 10% keményítőtartalommal és min. 10, de kevesebb mint 50% tejtermék-tartalommal

23099035

Állati takarmány cukortartalommal, max. 10% keményítőtartalommal és min. 50, de kevesebb mint 75% tejtermék-tartalommal

23099039

Állati takarmány cukortartalommal, max. 10% keményítőtartalommal és min. 75% tejtermék-tartalommal

23099041

Állati takarmány cukortartalommal, több mint 10, de max. 30% keményítőtartalommal és kevesebb mint 10% tejtermék-tartalommal

23099043

Állati takarmány cukortartalommal, több mint 10, de max. 30% keményítőtartalommal, és min. 10, de kevesebb mint 50% tejtermék-tartalommal

23099049

Állati takarmány cukortartalommal, több mint 10, de max. 30% keményítőtartalommal, és min. 50% tejtermék-tartalommal

23099051

Állati takarmány cukortartalommal, több mint 30% keményítőtartalommal és kevesebb mint
10% tejtermék-tartalommal

23099053

Állati takarmány cukortartalommal, több mint 30% keményítőtartalommal, és min. 10, de kevesebb mint 50% tejtermék-tartalommal

23099059

Állati takarmány cukortartalommal, több mint 30% keményítőtartalommal, és min. 50% tejtermék-tartalommal

23099070

Állati takarmány cukor- és keményítőtartalom nélkül, de tejtermék-tartalommal

23099091

Kilúgozott répaszelet, hozzáadott melasszal

23099095

Állati takarmány, kolinklorid-tartalma min. 49%

23099099

Más állati takarmány (kiv. kutya, macskaeledel, hal és tengeri emlős részeit tartalmazó oldat, kukoricakeményítő-gyártás hulladéka, kilúgozott répaszelet, hozzáadott melasszal, valamint amelynek kolinklorid-tartalma min. 49%)

1

A rendeletet a 37/2017. (XII. 27.) MvM rendelet 33. § 24. pontja hatályon kívül helyezte 2018. január 1. napjával.

2

A 2. § (1) bekezdés 6. pontja a 136/2009. (X. 16.) FVM rendelet 1. §-ával megállapított szöveg, e módosító rendelet 9. § (1) bekezdése alapján a 2009. október 19-ét követően indult ügyekben kell alkalmazni.

3

A 2. § (1) bekezdés 7. pontját a 136/2009. (X. 16.) FVM rendelet 1. §-a iktatta be, e módosító rendelet 9. § (1) bekezdése alapján a 2009. október 19-ét követően indult ügyekben kell alkalmazni.

4

A 2. § (1) bekezdés 8. pontját a 136/2009. (X. 16.) FVM rendelet 1. §-a iktatta be, e módosító rendelet 9. § (1) bekezdése alapján a 2009. október 19-ét követően indult ügyekben kell alkalmazni.

5

A 3. § (3) bekezdése a 20/2009. (III. 6.) FVM rendelet 1. §-ával megállapított szöveg. E módosító rendelet 7. §-a alapján a rendelkezést a 2008. május 5. után benyújtott támogatási kérelmek esetében is alkalmazni kell.

6

A 3. § (4) bekezdése a 136/2009. (X. 16.) FVM rendelet 2. §-ával megállapított szöveg, e módosító rendelet 9. § (1) bekezdése alapján a 2009. október 19-ét követően indult ügyekben kell alkalmazni.

7

A 3/A. §-t a 20/2009. (III. 6.) FVM rendelet 2. §-a iktatta be. E módosító rendelet 7. §-a alapján a rendelkezést a 2008. május 5. után benyújtott támogatási kérelmek esetében is alkalmazni kell.

8

A 4. § (9) bekezdését a 20/2009. (III. 6.) FVM rendelet 3. §-a iktatta be, szövege a 136/2009. (X. 16.) FVM rendelet 3. §-ával megállapított szöveg. Ez utóbbi módosító rendelet 9. § (1) bekezdése alapján a 2009. október 19-ét követően indult ügyekben kell alkalmazni.

9

Az 5. § (1) bekezdés nyitó szövegrésze a 22/2014. (III. 14.) VM rendelet 60. §-a szerint módosított szöveg.

10

A 6. § (1) bekezdés d) pontja a 136/2009. (X. 16.) FVM rendelet 4. § (1) bekezdésével megállapított szöveg, e módosító rendelet 9. § (1) bekezdése alapján a 2009. október 19-ét követően indult ügyekben kell alkalmazni.

11

A 6. § (3) bekezdése a 61/2008. (IV. 30.) FVM rendelet 1. §-ával megállapított szöveg, e módosító rendelet 2. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a folyamatban lévő eljárásokra is alkalmazni kell.

12

A 6. § (4) bekezdése a 136/2009. (X. 16.) FVM rendelet 4. § (2) bekezdésével megállapított szöveg, e módosító rendelet 9. § (1) bekezdése alapján a 2009. október 19-ét követően indult ügyekben kell alkalmazni.

13

A 6. § (6) bekezdését a 20/2009. (III. 6.) FVM rendelet 4. §-a iktatta be. E módosító rendelet 7. §-a alapján a rendelkezést a 2008. május 5. után benyújtott támogatási kérelmek esetében is alkalmazni kell.

14

A 7. § (1) bekezdését a 103/2011. (XI. 8.) VM rendelet 13. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte.

15

A 7. § (3) bekezdés b) pontja a 136/2009. (X. 16.) FVM rendelet 5. § (2) bekezdésével megállapított szöveg, e módosító rendelet 9. § (1) bekezdése alapján a 2009. október 19-ét követően indult ügyekben kell alkalmazni.

16

A 7. § (3) bekezdés c) pontját a 23/2010. (III. 16.) FVM rendelet 15. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte.

17

A 7. § (3) bekezdés f) pontja a 136/2009. (X. 16.) FVM rendelet 5. § (3) bekezdésével megállapított szöveg, e módosító rendelet 9. § (1) bekezdése alapján a 2009. október 19-ét követően indult ügyekben kell alkalmazni.

18

A 7. § (3) bekezdés g) pontját a 136/2009. (X. 16.) FVM rendelet 5. § (4) bekezdése iktatta be, e módosító rendelet 9. § (1) bekezdése alapján a 2009. október 19-ét követően indult ügyekben kell alkalmazni.

19

A 7. § (3) bekezdés h) pontját a 136/2009. (X. 16.) FVM rendelet 5. § (4) bekezdése iktatta be, e módosító rendelet 9. § (1) bekezdése alapján a 2009. október 19-ét követően indult ügyekben kell alkalmazni.

20

A 7. § (4) bekezdését a 136/2009. (X. 16.) FVM rendelet 5. § (5) bekezdése iktatta be, e módosító rendelet 9. § (1) bekezdése alapján a 2009. október 19-ét követően indult ügyekben kell alkalmazni.

21

A 7. § (4) bekezdés a) pontját a 23/2010. (III. 16.) FVM rendelet 15. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte.

22

A 9. § (1) bekezdését a 137/2012. (XII. 22.) VM rendelet 15. § (2) bekezdés a) pontja hatályon kívül helyezte.

24

A 9. § (4) bekezdését a 175/2009. (XII. 23.) FVM rendelet 3. § (3) bekezdése iktatta be; e módosító rendelet 6. §-a alapján a rendelkezést a 2009. november 15-ét követően, 2009. december 24-e előtt benyújtott kifizetési kérelmekre is alkalmazni kell.

25

A 9. § (5) bekezdését a 15/2010. (II. 25.) FVM rendelet 4. §-a iktatta be.

26

A 9/A. §-t az 56/2012. (VI. 21.) VM rendelet 10. §-a iktatta be.

27

A 9/B. §-t a 76/2012. (VII. 27.) VM rendelet 7. §-a iktatta be.

28

A 10. § (4) bekezdését a 97/2008. (VII. 25.) FVM rendelet 21. § (4) bekezdésének h) pontja hatályon kívül helyezte.

29

A 10. § (5) bekezdése a 8/2014. (XI. 19.) MvM rendelet 5. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

30

A 10. § (6) bekezdése a 8/2014. (XI. 19.) MvM rendelet 5. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

31

A 10. § (7) bekezdését a 23/2010. (III. 16.) FVM rendelet 15. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte.

32

A 10. § (8) bekezdése a 7/2015. (II. 17.) MvM rendelet 17. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

33

A 10. § (9) bekezdése a 23/2010. (III. 16.) FVM rendelet 15. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

35

A 14. §-t az 56/2012. (VI. 21.) VM rendelet 11. §-a iktatta be.

36

A hatálybalépés időpontja 2012. június 22.

37

A 15. §-t a 76/2012. (VII. 27.) VM rendelet 8. §-a iktatta be.

38

A hatálybalépés időpontja 2012. július 28.

39

A hatálybalépés időpontja 2012. július 28.

41

A hatálybalépés időpontja 2014. november 20.

43

A hatálybalépés időpontja 2015. február 17.

44

A 2. számú melléklet a 136/2009. (X. 16.) FVM rendelet 8. §-a szerint módosított szöveg, e módosító rendelet 9. § (1) bekezdése alapján a 2009. október 19-ét követően indult ügyekben kell alkalmazni.

45

A 4. számú mellékletet a 75/2011. (VII. 29.) VM rendelet 5. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte.

46

Az 5. számú melléklet a 20/2009. (III. 6.) FVM rendelet 6. §-a, a 136/2009. (X. 16.) FVM rendelet 8. §-a szerint módosított szöveg. Ez utóbbi módosító rendelet 9. § (1) bekezdése alapján a 2009. október 19-ét követően indult ügyekben kell alkalmazni.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére