• Tartalom

34/2008. (XII. 31.) IRM rendelet

34/2008. (XII. 31.) IRM rendelet

a fizetési meghagyásos eljárás űrlapjairól

2012.01.01.

A polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 395. § (4) bekezdésének h) pontjában foglalt felhatalmazás alapján, az igazságügyi és rendészeti miniszter feladat- és hatásköréről szóló 164/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet 1. §-ának h) pontja szerinti feladatkörömben eljárva a következőket rendelem el:

1. § (1) A fizetési meghagyásos eljárásban a fizetési meghagyás kibocsátására irányuló kérelmet az 1. számú mellékletben meghatározott űrlapon – papír alapú beadványként – kell előterjeszteni.

(2)1 A mellékletekben meghatározott űrlapokat a bíróságok központi internetes honlapján, valamint az igazságügyért felelős miniszter által vezetett minisztérium honlapján kell közzétenni.

(3) A fizetési meghagyásos eljárás űrlapjait a fizetési meghagyás kibocsátására jogosult bíróságokon a megfelelő példányszámban ingyenesen a jogosult rendelkezésére kell bocsátani.

2. § Ha a fizetési meghagyás kibocsátását több jogosult kéri, vagy ha azt több kötelezett ellen kérik, illetve ha a követelések száma, vagy a kamat meghatározása indokolja, a 2., illetve a 3. számú mellékletben foglalt pótlapokkal kiegészítve kell a fizetési meghagyás kibocsátására irányuló kérelmet előterjeszteni.

3. § A fizetési meghagyásos eljárásban az ellentmondást a 4. számú mellékletben meghatározott űrlapon is elő lehet terjeszteni.

4. § Ez a rendelet 2009. január 1. napján lép hatályba.

1. számú melléklet a 34/2008. (XII. 31.) IRM rendelethez

Kérem a túloldali fizetési meghagyás kibocsátását.

1. A kötelezett a követelt ………………. forint / euró
(más pénznem:…………..),
azaz (betűvel kiírva) ………………………………
összeggel,
vagy a következő ingósággal(-okkal):……..............

……………………………………………………..
(illetve az ingóság(ok) hiányában, a(zok) helyett …………………………forint/euró/más pénznem) azért tartozik, mert
    
2. A követelés alapjául fent előadott tények bizonyítására a kérelemhez eredetiben (másolatban) mellékelem az ügyre vonatkozó …..darab okiratot (levelet, szerződést, egyéb írásbeli bizonyítékot):
    
3. Kérem tanúként kihallgatni a következő személyeket (ezen az űrlapon csak nevet/neveket lehet feltüntetni, az egyéb adatokat csak az esetlegesen perré alakult eljárásban, a Pp. 167. §-ának (3) bekezdése szerint kell bejelenteni): …………………………………………….    
    
4. A felek között közvetítői eljárás volt-e folyamatban?
igen / nem
Kelt:
    , 20    - n
Előttünk mint tanúk előtt (ha a jogosult jogi képviselő nélkül jár el):
név:    
lakcím:    
név:    
lakcím:    

A ……………………………………………...
    Bíróságnak

Név:………………………………………………..    
Lakcím/székhely:
Irányítószám, település:    
    
Utca/út/tér, szám:…………………………………
jogosult

fizetési meghagyás kibocsátása iránti kérelme

Név:………………………………………………..    
Lakcím/székhely:
Irányítószám, település:    
    
Utca/út/tér, szám:…………………………………..
kötelezett ellen.
Az alábbi adatok jogosult általi kitöltése nem kötelező, de ha rendelkezésre állnak, kitöltés esetén a követelés későbbi végrehajtását segítik elő:

- természetes személy kötelezett esetén:
a kötelezett születési helye, ideje:…………………
a kötelezett anyja neve:……………………………
a kötelezett adóazonosító jele:…………………….

- nem természetes személy kötelezett esetén:
a kötelezett nyilvántartási száma:………………….
a kötelezett adószáma:……………………………..

A    Bíróság
    /20    /    szám
A beadványokban erre a számra kell hivatkozni.

Fontos!
Saját érdekében gondosan olvassa el
az alábbi figyelmeztetést!

Fizetési meghagyás

A bíróság a jogosult kérelmére az 1952. évi III. tv. 317. §-a alapján meghagyja    
    kötelezettnek, hogy a
    ...által képviselt
    ……jogosultnak
a meghagyás kézbesítésétől számított 15 nap (váltón alapuló követelés esetén 3 nap) alatt fizesse meg a következő összegeket (ingóság esetén adja ki az ingóságot):
1.    Főkövetelés…………………….……címen……………......Ft-ot/eurót/más pénznem:……....,
    vagy ingóság/pénzösszeg:…….....................................................................................................
és ebből...………..Ft/euró/… után ……………….…………..-tól ……………………..……..-ig…...%,
………………..…………..-tól a kifizetés napjáig járó…….% kamatot;
...………..Ft/euró/… után ……………………….…………..-tól ……………………………..-ig…...%,
………………..…………..-tól a kifizetés napjáig járó…….% kamatot.
2.    Eljárási illeték címén……………………………………………………………………………….Ft-ot.
3.    Váltón alapuló követelés címén a    Ft/euró/… után járó    ezrelék váltódíjat.
4.    Államnak járó illeték címén……………………………………………..Ft-ot külön felhívásra az állam javára.
5.    Jogosultnak járó költség címén…………………………………………………………………Ft/euró/… -(o)t.

Figyelmeztetés
A bíróság a meghagyással érvényesített követelés jogalapját és az annak bizonyítására szolgáló tényeket érdemben nem vizsgálta. A fizetési meghagyás akkor válik jogerőssé és végrehajthatóvá, ha a kötelezett nem mond ellent határidőben. Ha a kötelezett a követelt összeggel nem, illetve annál kevesebbel tartozik, vagy a követelést egyéb okból alaptalannak tartja, a fizetési meghagyást a bíróságnál ellentmondással megtámadhatja. Az ellentmondást a fizetési meghagyás kézbesítésétől számított 15 nap – váltón alapuló követelés esetében 3 nap – alatt kell e bíróságnál írásban benyújtani vagy jegyzőkönyvbe mondani. Az ellentmondás az arra rendszeresített űrlapon is benyújtható. Az ellentmondásban a kötelezett előadhatja a védekezésének alapjául szolgáló tényeket és ezek bizonyítékait; az ügyre vonatkozó okirati bizonyítékait (nyugtát, elismervényt, szerződést, levelet stb.) eredetiben vagy másolatban mellékelheti az ellentmondáshoz. Ha az ellentmondás a fizetési meghagyásnak csak valamely része vagy rendelkezése ellen irányul, a fizetési meghagyás ellentmondással nem érintett része jogerőre emelkedik.
Ha a meghagyás kézhezvétele után a kötelezett a követelést teljesíti, az elismerésnek minősül, és ebben az esetben a meghagyás az ellentmondásra nyitva álló határidő utolsó napját követő napon jogerőre emelkedik.
Ha a fizetési meghagyás jogerős és a kötelezett a követelt összeget nem fizette meg, a jogosult a végrehajtás elrendelését kérheti.

    , 20    -n.

……….………………………….………

bíró – bírósági titkár, bírósági fogalmazó - bírósági ügyintéző

A kiadmány hiteléül:

……………………….

tisztviselő – ügykezelő

Záradék

Ez a fizetési meghagyás

20    -n

*jogerős és végrehajtható.

*jogerős, de a Pp. 319. § (6) bekezdése alapján a követelés tárgyában nincs helye végrehajtásnak

    , 20    -n

…………………………………………    

bíró – bírósági titkár

bírósági fogalmazó – bírósági ügyintéző

P.H.

*a megfelelő aláhúzandó

2. számú melléklet a 34/2008. (XII. 31.) IRM rendelethez

Pótlap a fizetési meghagyás kibocsátása iránti kérelemhez több jogosult vagy kötelezett esetén
(csak akkor kell kitölteni, ha egynél több jogosult vagy kötelezett érintett az eljárásban,
a kitöltést a II. rendű jogosulttal, illetve a II. rendű kötelezettel kell kezdeni)

…… rendű jogosult

Név:………………………………………………
Lakcím/székhely:
Irányítószám, település:…………………………..
…………………………………………………….
Utca/út/tér, szám:…………………………………

…… rendű jogosult

Név:………………………………………………
Lakcím/székhely:
Irányítószám, település:…………………………..
…………………………………………………….
Utca/út/tér, szám:…………………………………

…… rendű jogosult

Név:………………………………………………
Lakcím/székhely:
Irányítószám, település:…………………………..
…………………………………………………….
Utca/út/tér, szám:…………………………………

…… rendű jogosult

Név:………………………………………………
Lakcím/székhely:
Irányítószám, település:…………………………..
…………………………………………………….
Utca/út/tér, szám:…………………………………

…… rendű kötelezett

Név:………………………………………………..
Lakcím/székhely:
Irányítószám, település:……………………………
……………………………………………………..
Utca/út/tér, szám:…………………………………..
kötelezett ellen.
Az alábbi adatok jogosult általi kitöltése nem kötelező, de ha rendelkezésre állnak, kitöltés esetén a követelés későbbi végrehajtását segítik elő:

- természetes személy kötelezett esetén:
a kötelezett születési helye, ideje:…………………
a kötelezett anyja neve:……………………………
a kötelezett adóazonosító jele:…………………….

- nem természetes személy kötelezett esetén:
a kötelezett nyilvántartási száma:………………….
a kötelezett adószáma:……………………………..

…… rendű kötelezett

Név:………………………………………………..
Lakcím/székhely:
Irányítószám, település:……………………………
……………………………………………………..
Utca/út/tér, szám:…………………………………..
kötelezett ellen.
Az alábbi adatok jogosult általi kitöltése nem kötelező, de ha rendelkezésre állnak, kitöltés esetén a követelés későbbi végrehajtását segítik elő:

- természetes személy kötelezett esetén:
a kötelezett születési helye, ideje:…………………
a kötelezett anyja neve:……………………………
a kötelezett adóazonosító jele:…………………….

- nem természetes személy kötelezett esetén:
a kötelezett nyilvántartási száma:………………….
a kötelezett adószáma:……………………………..

…… rendű kötelezett

Név:………………………………………………..
Lakcím/székhely:
Irányítószám, település:……………………………
……………………………………………………..
Utca/út/tér, szám:…………………………………..
kötelezett ellen.
Az alábbi adatok jogosult általi kitöltése nem kötelező, de ha rendelkezésre állnak, kitöltés esetén a követelés későbbi végrehajtását segítik elő:

- természetes személy kötelezett esetén:
a kötelezett születési helye, ideje:…………………
a kötelezett anyja neve:……………………………
a kötelezett adóazonosító jele:…………………….

- nem természetes személy kötelezett esetén:
a kötelezett nyilvántartási száma:………………….
a kötelezett adószáma:……………………………..

…… rendű kötelezett

Név:………………………………………………..
Lakcím/székhely:
Irányítószám, település:……………………………
……………………………………………………..
Utca/út/tér, szám:…………………………………..
kötelezett ellen.
Az alábbi adatok jogosult általi kitöltése nem kötelező, de ha rendelkezésre állnak, kitöltés esetén a követelés későbbi végrehajtását segítik elő:

- természetes személy kötelezett esetén:
a kötelezett születési helye, ideje:…………………
a kötelezett anyja neve:……………………………
a kötelezett adóazonosító jele:…………………….

- nem természetes személy kötelezett esetén:
a kötelezett nyilvántartási száma:………………….
a kötelezett adószáma:……………………………..

3. számú melléklet a 34/2008. (XII. 31.) IRM rendelethez

Pótlap a fizetési meghagyás kibocsátása iránti kérelemhez több főkövetelés felsorolásához,
illetve a kamat meghatározásához
(csak akkor kell kitölteni, ha a jogosult több főkövetelést támaszt,
illetve ha az űrlapon nem lehet a kamatot a kívánt módon feltüntetni)

Főkövetelés……………………….……címen……………......Ft-ot/eurót/más pénznem:……....,
vagy ingóság/pénzösszeg:…….........................................................................................................
és ebből ...………..Ft/euró/… után ………………………..-tól ………………………..-ig…...%,
...………..Ft/euró/… után ………………………..-tól ………………………..-ig…...%,

4. számú melléklet a 34/2008. (XII. 31.) IRM rendelethez

Ellentmondás a fizetési meghagyással szemben(Az ellentmondás előterjesztéséhez ennek az űrlapnak a használata nem kötelező.)

1. Alulírott,

Név:……………………………………………………..    .

Lakcím/székhely:

Irányítószám, település:    

Utca/út/tér, szám:……………………………………….,

a ……………………………………….. Bíróság által ………………../20………/……… számon kibocsátott fizetési meghagyással szemben ellentmondással élek.

(A megfelelő aláhúzandó, kitöltendő!)

2. A fizetési meghagyásban foglalt ……………………(azaz: ……………………………) Ft/euró/más pénznem: …….

- követelés teljes összegét vitatom.

- követelésből …………………………………(azaz:…………………………….) összeget vitatok.

Ingó dolog esetén:

- a következő ingóság(oka)t (illetve a helyette megjelölt pénzösszeget) vitatom: ……………………...

…………………………………………………………………………………………………………………...

3. Védekezésem alapjául a következő tények szolgálnak, illetve az alábbi bizonyítási indítvány(oka)t teszem:

…………………………………………………………………………………………………………………...

…………………………………………………………………………………………………………………...

…………………………………………………………………………………………………………………...

4. A fent előadott tények bizonyítására az ellentmondáshoz eredetiben (másolatban) mellékelem az ügyre vonatkozó …… darab okiratot (levelet, szerződést, egyéb írásbeli bizonyítékot):

…………………………………………………………………………………………………………………...

Kelt: …………………….., 20………………….

Előttünk mint tanúk előtt

(ha a jogosult jogi képviselő nélkül jár el):

név:        …………….………………..

lakcím:         a kötelezett aláírása

név:    

lakcím:    

1

Az 1. § (2) bekezdése a 40/2011. (XII. 30.) KIM rendelet 31. § szerint módosított szöveg.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére