• Tartalom

32/2008. (II. 21.) Korm. rendelet

32/2008. (II. 21.) Korm. rendelet

a költségvetési szerveknél foglalkoztatottak 2007. év után járó tizenharmadik havi illetménye 2008. évi részletének finanszírozásáról1

2008.02.23.

A Kormány – az Alkotmány 35. §-a (1) bekezdésének b) pontjában foglalt feladatkörében eljárva – a Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről szóló 2007. évi CLXIX. törvény (a továbbiakban: KvTv.) 84. §-a (1) bekezdésének a) pontjában kapott felhatalmazás alapján a következő rendeletet alkotja:

1. § E rendeletet kell alkalmazni a költségvetési szerveknél foglalkoztatottak 2007. év után járó tizenharmadik havi illetménye 2008. évi elszámolásával összefüggő átcsoportosításokról szóló kormányhatározat (a továbbiakban: Korm. határozat) alapján átcsoportosított támogatás felhasználására és elszámolására, kivéve a XIII. Honvédelmi Minisztérium fejezetéhez tartozó költségvetési szerveket.

2. § (1) Az 1. §-ban megjelölt támogatás kizárólag a foglalkoztatottak jogállása szerinti törvényben foglaltak szerint a 2007. év után járó tizenharmadik havi illetmény (munkabér) 2008. évi elszámolásával összefüggő személyi juttatásokra és az ahhoz kapcsolódó munkaadókat terhelő járulékokra igényelhető és használható fel.

(2) A központi költségvetési szervek esetében nem vehető igénybe a támogatás a részben vagy egészben külön feladat ellátására kötött szerződésből – ide nem értve az Országos Egészségbiztosítási Pénztárral kötött finanszírozási szerződést – származó bevétel terhére foglalkoztatottak után.

3. § (1) A központosított illetményszámfejtést nem igénylő helyi önkormányzat, települési, illetve területi kisebbségi önkormányzat, valamint a többcélú kistérségi társulás (a továbbiakban: önkormányzat) által fenntartott költségvetési szerv a 2007. év után járó tizenharmadik havi illetmény elszámolása keretében annak összegről és járulékairól az önkormányzat számára adatot szolgáltat az 1. számú melléklet szerint.

(2) Az önkormányzat az (1) bekezdésben jelzett adatokat a 2. számú melléklet szerinti adatlapon 2008. február 25-ig továbbítja a Magyar Államkincstár Regionális Igazgatósága részére.

(3) A központosított illetményszámfejtési rendszerben működő költségvetési szervek esetében az adatszolgáltatást a Magyar Államkincstár állítja össze.

(4) A Magyar Államkincstár teljes körű – mind a központosított illetményszámfejtést igénylő, mind az (1) bekezdésben foglaltakra kiterjedő – önkormányzatsoros adatszolgáltatást nyújt az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium részére a 3. számú melléklet szerinti adatlap adataira vonatkozóan 2008. március 5-ig.

(5) Az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium utalványozása alapján a Magyar Államkincstár az önkormányzatok részére a nettó finanszírozás keretében folyósítja az összegeket.

4. § (1) A fejezet felügyeletét ellátó szerv – a (3) bekezdésben foglalt kivétellel – akkor kezdeményezheti a támogatás kiegészítését, ha a felügyelete alá tartozó költségvetési szerv pótlólagos igénye meghaladja a Korm. határozata szerint, illetve a fejezet felügyeletét ellátó szerv által átcsoportosított előirányzat 5%-át, de legalább az 1 millió forintot.

(2) Az önkormányzat a 3. §-ban meghatározott eljárásrend szerint 2008. április 15-éig igényelhet pótlólagosan támogatást. A támogatás kiegészítésére – a (3) bekezdésben foglalt kivétellel – akkor kerülhet sor, ha annak összege meghaladja az önkormányzati költségvetési szerv által eredetileg igényelt összeg 5%-át, de legalább a 200 ezer forintot.

(3) Az egészségügyi struktúraváltás következtében 2008. évben megszűnő költségvetési szerv akkor nyújthat be pótlólag támogatási igényt, ha az Országos Egészségbiztosítási Pénztár által folyósított finanszírozás megszűnt és a kifizetendő összeg meghaladja a 200 ezer forintot.

(4) A céltartalék terhére a pótlólagos támogatási igényt a fejezet felügyeletét ellátó szerv kezdeményezésére a pénzügyminiszter nyújtja be a Kormánynak.

(5) A foglalkoztatottak jogállása szerinti törvényben foglaltak szerint a 2007. év után járó tizenharmadik havi illetmény (munkabér) 2008. évi elszámolása keretében történő kifizetések azon része, melyre költségvetési támogatás nem igényelhető, a költségvetési szervet terheli.

5. § (1) A céltartalékból biztosított támogatás fel nem használt részével a tényleges felhasználás alapján az előirányzatot 2008. június 30-áig vissza kell rendezni.

(2) Az (1) bekezdés szerinti intézkedést a pénzügyminiszter készíti elő.

(3) Amennyiben a központi költségvetési szerv az előirányzat visszarendezését vagy az előirányzattal való elszámolást követően állapít meg visszafizetési kötelezettséget, azt a 2008. évi előirányzat-maradványelszámolás keretében kell teljesíteni.

(4) Az önkormányzat a 2008. évi zárszámadás keretében annak rendje szerint számol el a támogatással.

6. § Ez a rendelet a kihirdetését követő második napon lép hatályba.

1. számú melléklet a 32/2008. (II. 21.) Korm. rendelethez


ADATKÖZLŐ LAP

Adatszolgáltatás
a központosított illetményszámfejtést nem igénylő
költségvetési szervek 2007. év után járó 13. havi illetmény elszámolásához


Költségvetési

szerv

neve:

 

címe:

 

 

 

 

 

 

törzsszáma:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

adószáma:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

pénzforgalmi jelzőszáma:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

pénzügyi körzet:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

KSH kód:

 

 

 

 

 

 

 


Ft

 

2007. év után járó
13. havi illetmény

Ebből:
2007. évben 6 ütemben folyósított illetményrész

2007. év után járó
13. havi illetmény
2008. január 16-ai elszámolás
keretében

kifizetőt terhelő közterhekkel növelt bruttó összege

1

2

3 = 1 – 2

Egészségbiztosítási Alapból finanszírozott szakfeladatokhoz kapcsolódó

 

 

 

Egyéb forrásból – nem Egészségbiztosítási Alapból – finanszírozott szakfeladatokhoz kapcsolódó

 

 

 



……………..………..………, 2008. év ....……..…........ hó ......... nap
P. H.
……………………………..
aláírás

2. számú melléklet a 32/2008. (II. 21.) Korm. rendelethez


ÖNKORMÁNYZATI ÖSSZESÍTŐ

a központosított illetményszámfejtést nem igénylő
költségvetési szervek 2007. év után járó 13. havi illetmény elszámolásához


Költségvetési

szerv

neve:

 

címe:

 

 

 

 

 

 

törzsszáma:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

adószáma:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

pénzforgalmi jelzőszáma:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

pénzügyi körzet:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

KSH kód:

 

 

 

 

 

 

 


Ft

 

2007. év után járó
13. havi illetmény

Ebből:
2007. évben 6 ütemben folyósított illetményrész

2007. év után járó
13. havi illetmény
2008. január 16-ai elszámolás
keretében

kifizetőt terhelő közterhekkel növelt bruttó összege

1

2

3 = 1 – 2

Egészségbiztosítási Alapból finanszírozott szakfeladatokhoz kapcsolódó

 

 

 

Egyéb forrásból – nem Egészségbiztosítási Alapból – finanszírozott szakfeladatokhoz kapcsolódó

 

 

 



……………..………..………, 2008. év ....……..…........ hó ......... nap
P. H.
……………………………..
aláírás

3. számú melléklet a 32/2008. (II. 21.) Korm. rendelethez


MEGYEI ÖSSZESÍTŐ
a 2007. év után járó 13. havi illetmény elszámolásához

Megye kódja / sorszám:

 

 

/

 

 

 

neve:

 


Ft

Önkormányzat

2007. év után járó 13. havi illetmény
2008. január 16-ai elszámolás keretében
kifizetőt terhelő közterhekkel növelt bruttó összege

sor-
száma

KSH kódja

neve

Egészségbiztosítási Alapból finanszírozott szakfeladatokhoz

egyéb forrásból – nem
Egészségbiztosítási Alapból – finanszírozott
szakfeladatokhoz

összesen

1

2

3

4

5

6 = 4 + 5

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


…………………………………., 2008. év ................................... hó ......... nap

P. H.
……………………………….
igazgató
1

A rendeletet a 222/2014. (IX. 4.) Korm. rendelet 2. § 170. pontja hatályon kívül helyezte 2014. szeptember 5. napjával. Alkalmazására lásd e hatályon kívül helyező rendelet 1. §-át.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére