• Tartalom

3/2008. (VI. 30.) KHEM utasítás

3/2008. (VI. 30.) KHEM utasítás

a Nemzeti Közlekedési Hatóság Szervezeti és Működési Szabályzatáról*

2008.07.01.

1. § A központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2006. évi LVII. törvény 74. §-ában foglaltak alapján jelen utasítás mellékleteként a Nemzeti Közlekedési Hatóság Szervezeti és Működési Szabályzatát kiadom.

2. § Ez az utasítás 2008. július 1-jén lép hatályba, egyidejűleg hatályát veszti a Nemzeti Közlekedési Hatóság Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 22/2007. (VI. 29.) GKM utasítás.

Dr. Szabó Pál s. k.,

közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter

Melléklet a 3/2008. (VI. 30.) KHEM utasításhoz

A Nemzeti Közlekedési Hatóság Szervezeti és Működési Szabályzata
A. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK
1. SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYOK
1.1 A Nemzeti Közlekedési Hatóság jogállása

1) A Nemzeti Közlekedési Hatóság (a továbbiakban: Hatóság) a Magyar Köztársaság Kormánya által alapított, a közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter irányítása alatt működő központi hivatal. A Hatóság önállóan gazdálkodó központi költségvetési szerv.

2) A Hatóság alapító okiratának kelte: 2006. december 21., száma: X-3/1046/12/2006.

3) A Hatóság székhelye: 1066 Budapest, Teréz krt. 38.

4) A Hatóság alaptevékenysége általános közigazgatás, ellátja a jogszabály által a feladat- és hatáskörébe utalt első- és másodfokú:
−    közlekedési hatósági feladatokat,
−    légiközlekedési hatósági feladatokat,
−    katonai légügyi hatósági feladatokat,
−    vasúti közlekedési hatósági feladatokat,
−    vasúti igazgatási feladatokat,
−    hajózási hatósági feladatokat,
−    egyéb feladatokat.

5) A Nemzeti Közlekedési Hatóság kiegészítő tevékenységei:

TEÁOR ’08 58.11 Könyvkiadás
TEÁOR ’08 58.14 Időszaki kiadvány kiadása
TEÁOR ’08 58.19 Egyéb kiadás
TEÁOR ’08 18.20 Számítógépes adathordozó sokszorosítása
TEÁOR ’08 68.20 Ingatlan bérbeadás, üzemeltetés
TEÁOR ’08 63.11 Adatfeldolgozás
TEÁOR ’08 58.14 Adatbázis-tevékenység, on-line kiadás
TEÁOR ’08 71.20 Műszaki vizsgálat, elemzés
TEÁOR ’08 73.12 Hirdetés
TEÁOR ’08 74.20 Fényképészet
TEÁOR ’08 82.99 Máshová nem sorolt, egyéb gazdasági szolgáltatás
TEÁOR ’08 85.41 Felnőtt- és egyéb oktatás
TEÁOR ’08 86.22 Járóbeteg-ellátás

6) A Hatóság tevékenységét meghatározó alapvető jogszabályok megjelölése:
−    1988. évi I. törvény a közúti közlekedésről, valamint az annak végrehajtásáról szóló 30/1988. (IV. 21.) MT rendelet,
−    1995. évi XCVII. törvény a légi közlekedésről, valamint az annak végrehajtásáról szóló 141/1995. (XI. 30.) Korm. rendelet,
−    2005. évi CLXXXIII. törvény a vasúti közlekedésről,
−    2000. évi XLII. törvény a vízi közlekedésről,
−    1999. évi LXXXIV. törvény a közúti közlekedési nyilvántartásról,
−    2001. évi IX. törvény a nemzetközi közúti fuvarozást végző járművek személyzetének munkájáról szóló Európai Megállapodás (AETR) kihirdetéséről.

7) A Hatóság vállalkozási tevékenységet nem folytat.

8) Működésének forrásai: az állami feladatok díjbevételei, mint hatósági díjbevételek.

9) A Hatóságra a költségvetés tervezésével és végrehajtásával kapcsolatos különleges előírások nem vonatkoznak.

10) A Hatóság Magyar Államkincstárnál vezetett előirányzat-felhasználási keret számlájának a száma: 10032000-00289926-00000000

11) A Hatóság feladatmutatói: 1) száma: 551414, megnevezés: üdültetés, mérőszám: 01/ férőhelyek száma, 02/üdültetési napok száma; 2) száma: 851934, megnevezés: pályaalkalmassági vizsgálatok, mérőszám. Vizsgálatok száma.

12) A Hatóság honlapja: www.nkh.gov.hu


1.2 A Hatóság szervezete

1) A Hatóság élén elnök áll.

2) A Hatóság központi szerve a Nemzeti Közlekedési Hatóság Központi Hivatala (a továbbiakban: Központi Hivatal). A Hatóság elnöke közvetlenül vezeti a Központi Hivatalt.

3) A Hatóság jogi személyiséggel nem rendelkező területi szervei: a regionális igazgatóságok, a Kiemelt Ügyek Igazgatósága, a Légiközlekedési Igazgatóság és a Pályaalkalmasság Vizsgálati Igazgatóság.


1.3 A Nemzeti Közlekedési Hatóság szervezeti egységei és felügyeleti rendjük

1) A Hatóság szervezeti egységei: főosztály, osztály, főigazgatóság, igazgatóság. Nem önálló szervezeti egység: csoport.
A főosztályok osztályokra, az igazgatóságok a jelen Szabályzatban foglaltak szerint tagozódnak főosztályokra, osztályokra, csoportokra. Az Elsőfokú Hatósági Főigazgatóság igazgatóságokra tagozódik, amelyek a Hatóság elsőfokú területi szervei. Az elsőfokú hatósági főigazgató a Központi Hivatal állományába tartozik.

2) A Hatóság funkcionális feladatot ellátó egyes szervezeti egységei által – az egész Hatóságra kiterjedően – koordinált tevékenységek:
a)    a jogi,
b)    az igazgatási,
c)    a humánpolitikai,
d)    a gazdálkodási,
e)    az informatikai,
f)    a belső ellenőrzési,
g)    a kontrolling,
h)    a minőségirányítási,
i)    a nemzetközi kapcsolatokat koordináló, valamint
j)    a kommunikációs
tevékenység.

3) A Hatóság szervezeti és felügyeleti rendjét az 1. számú melléklet tartalmazza.


1.4 A Nemzeti Közlekedési Hatóság vezetői megbeszélésének rendje

1) Az Elnöki Értekezlet résztvevői: az elnök, a Központi Hivatal főosztályvezetői, a kontrolling osztály vezetője, a minőségügyi osztály vezetője, a stratégiai és módszertani igazgató, az elsőfokú hatósági főigazgató, a területi szervek igazgatói, valamint az elnök által meghívott más személyek.
Az értekezletet az elnök vagy távollétében az általa kijelölt vezető megbízású köztisztviselő vezeti.

2) A Vezetői Értekezlet résztvevői: az elnök, a Központi Hivatal főosztályvezetői, a kontrolling osztály vezetője, a stratégiai és módszertani igazgató, az elsőfokú hatósági főigazgató, a Kiemelt Ügyek Igazgatóságának vezetője, a Légiközlekedési Igazgatóság vezetője, a Pályaalkalmasság Vizsgálati Igazgatóság vezetője, valamint az elnök által meghívott más személyek.

Az értekezletet az elnök vagy távollétében az általa kijelölt vezető megbízású köztisztviselő vezeti.

3) Területi Vezetői Értekezlet résztvevői: területi igazgató, a területi igazgatóság főosztályvezetői és osztályvezetői, valamint a területi igazgató által meghívott más személyek.

Az értekezletet a területi igazgató vagy távollétében az általa kijelölt vezető megbízású köztisztviselő vezeti.

4) A Minőségügyi Tanács résztvevői:
a)    elnök
b)    elsőfokú hatósági főigazgató
c)    területi szervek igazgatói
d)    stratégiai és módszertani igazgató
e)    a Belső Ellenőrzési Főosztály vezetője
f)    és a Minőségügyi Osztály vezetője

5) Amennyiben valamely vezetői megbeszélésen a Hatóság alkalmazottainak nagyobb csoportját érintő téma kerül megvitatásra, úgy annak előkészítő anyaga véleményezés céljából megküldésre kerül a szakszervezetek részére, illetve a szakszervezetek vezetői meghívást kapnak az értekezletre.

6) A vezetői értekezletek rendjét az elnök utasításban határozza meg.


1.5 A munkavégzés szabályai

1) A munkavégzés általános szabályait, a Hatóság alkalmazottainak feladatait a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény (a továbbiakban: Ktv.) és a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény (a továbbiakban: Mt.), valamint ezek végrehajtásáról rendelkező jogszabályok, miniszteri, illetve elnöki utasítások és szabályzatok tartalmazzák.

2) A vezetői megbízással rendelkező köztisztviselők és az általuk irányított köztisztviselők közötti munkakapcsolat fenntartásának alapvető formája az írásbeliség, kivételes esetben a szóbeliség. Szóbeliség esetében azonban a szóbeli közlések lényegi tartalmát utólag az utasítást kapó személynek rögzíteni kell. A köztisztviselők – a jogszabályok által kötelezően előírtakon kívül – az egyes ügyek intézésével kapcsolatos álláspontjukat az ügyiraton, vagy más módon írásban rögzítik.

3) A Hatóság köztisztviselői a vezetői megbízatással rendelkező köztisztviselőkkel – a rendkívüli esetek kivételével – a hivatali út betartásával tartanak kapcsolatot. A hivatali utat a jelen Szabályzatban, valamint az Ügyrendben foglaltak szerint kell értelmezni. Ugyanezen rend szerint történik a beszámoltatás, az ellenőrzés és a felelősségre vonás is. A hivatali út meg nem tartásának indokáról a köztisztviselők közvetlen vezetőiket haladéktalanul tájékoztatni kötelesek.

4) A köztisztviselők az egyes ügyeket a személyükre megállapított munkaköri leírásban és a szervezeti egységek ügyrendjében foglaltak szerint – az adott ügy előzményének és összefüggéseinek ismeretében, az ügyben keletkezett valamennyi irat együttes kezelésével – intézik.

5) A vezetői megbízású köztisztviselők – általános szabályként – az adott ügyben illetékes köztisztviselő álláspontjának és javaslatainak ismeretében hozzák meg döntéseiket. A vezető megbízatással rendelkező köztisztviselők intézkedéseikről az illetékes köztisztviselőt vagy felettest – szükség szerint – tájékoztatják, amennyiben javaslataiktól eltérően járnak el.

6) Az elsőfokú hatósági főigazgató – a Stratégiai és Módszertani Igazgatóság által kiadott irányelvek figyelembevételével – koordinálja a területi szervek munkavégzését. A területi szerv hatáskörébe tartozó hatósági ügy vonatkozásában az elsőfokú hatósági főigazgató nem minősül a területi szerv vezetője felettesének.

7) A Hatóság szervezeti egységei kapcsolatot tartanak mindazon belföldi és külföldi hatóságokkal és más szervezetekkel, amelyekkel az együttműködés az előírt tevékenységük ellátása érdekében szükséges.

8) A Hatóság alkalmazottainak a Hatóságon kívüli szervekkel kapcsolataikat úgy kell kialakítaniuk, hogy az a Hatóságra ne jelentsen előnytelen megítélést.

9) A Hatóságot az elnök képviseli, aki ezt a képviseleti jogát az ügyek meghatározott csoportjára nézve átruházhatja.

A főigazgató, a főosztályvezetők, igazgatók, osztályvezetők feladatkörükben képviselik a Hatóságot.

A Hatóság jogi képviseletét a Jogi Főosztály látja el.

10) A Hatóság bankszámlái feletti rendelkezési joggal az elnök és a gazdasági főosztályvezető, illetve az elnök által kijelölt más dolgozók bírnak. A kötelezettségvállalás, utalványozás, igényérvényesítés részletes szabályait az elnök által kiadott szabályzatok tartalmazzák.

11) A Hatóság alkalmazottai részére munkaköri leírást kell adni. A munkaköri leírást az alkalmazott közvetlen szolgálati felettese köteles kidolgozni, az egységesített munkakörök tartalmának figyelembevételével, amelyet a munkáltatói jogkör gyakorlója kiadmányoz.

12) A Hatóság valamennyi alkalmazottjának beszámolási kötelezettsége van közvetlen vezetője részére a munkavégzés során szerzett tapasztalatokról, tendenciákról, rendellenességekről.

Intézkedést igénylő esetben a főigazgató, igazgató, illetve a főosztályvezető – a hivatali út betartásával - javaslatot tesz az elnök útján kibocsátandó intézkedésre. Az igazgatóságok és a főosztályok negyedévre lebontott, részletes munkatervet és ellenőrzési tervet készítenek. Ezekre is tekintettel készül a Hatóság éves munkaterve és ellenőrzési terve.

13) Az elnök a Hatóság alkalmazottainak közszolgálati jogviszonyával, illetve munkaviszonyával kapcsolatos, valamint az azonnali intézkedést igénylő kérdéseket elnöki utasításban szabályozza, a szakmai követelményekről szabályzatot, kézikönyvet ad ki.


1.6 A vezetés jogi eszközei

1) A Hatóság vezetésének jogi eszközei a következők:
a)    ügyrend
b)    elnöki utasítás
c)    elnöki szabályzat, kézikönyv
d)    területi szerv igazgatójának végrehajtási utasítása
e)    módszertani útmutató

2) Az önálló szervezeti egységek feladatainak részletes leírására, a feladataikhoz kapcsolódó folyamatok meghatározásárára ügyrend kerül kiadásra. Az ügyrendben a rendszeresen, ismétlődően előforduló feladatokat és a feladatellátás rendjét határozzák meg annak érdekében, hogy a napi munka rendes menetében csak indokolt esetben legyen szükség operatív vezetői beavatkozásra. Az ügyrend célja az, hogy világossá tegye a munkatársak számára a velük szemben támasztott követelményeket, ugyanakkor teret adjon az önállóságnak azáltal, hogy meghatározza a szakmai mérlegelésen alapuló önálló döntések meghozatalának kereteit.


Az ügyrend kötelezően tartalmazza a következőket:
a) a szervezeti egység belső tagozódásához igazodóan az egyes főosztályok, osztályok, csoportok – a jelen Szabályzatban foglaltaknál részletesebb, de a munkaköri leírásokhoz képest összevontabban kifejtett – feladatait; a feladatok ellátásához rendszeresített munkaköröket;
b) a munkavégzés menetét, különös figyelemmel a helyettesítés rendjére, a szolgálati és információs kapcsolatokra;
c) a feladatellátás felelősségi rendjét;
d) a beszámolási (jelentéstételi) kötelezettséget;
e) a társ szervezeti egységekkel való együttműködés területeit és rendjét;
f) a külső szervekkel, cégekkel stb. való kapcsolattartás területeit és szabályait.

3) A vezetés jogi eszközeire vonatkozó részletes szabályokat az elnök utasításban szabályozza.


1.7 A hatáskör gyakorlása

1) A Hatóság egyes szervezeti egységei (főosztály, osztály, főigazgatóság, igazgatóság) látják el a Hatóság feladat- és hatáskörét megállapító jogszabályban, a jelen Szabályzatban és az elnök által jóváhagyott Ügyrendben meghatározott feladatokat.

2) Az elnök feladat- és hatáskörébe tartozó egyes ügyekben az a szervezeti egység vagy személy rendelkezik eljárási jogosultsággal és kötelezettséggel, akinek, illetve amelynek a hatáskörét a jelen Szabályzat, illetve az Ügyrend megállapítja.

3) A szervezeti egység vezetője az ügyintézés és a döntés jogát a szervezeti egység hatáskörébe tartozó bármely ügyben magához vonhatja.

4) Az esetleges hatásköri vitákban – ide nem értve a hatósági hatásköri összeütközések eldöntését – a szervezeti egységek felügyeletét ellátó vezetők közötti eredménytelen egyeztetés esetén az elnök dönt.

5) Az elnök távolléte vagy akadályoztatása esetén – a működéssel összefüggő gazdasági és pénzügyi kérdések, a másodfokú ügyek intézése, valamint a kinevezési, felmentési és fegyelmi jogkör kivételével –az első fokú hatósági főigazgató bármely ügyben utasítási, döntési és ellenőrzési joggal rendelkezik, az elnök részére való utólagos beszámolási kötelezettséggel.

A Hatóság területi szervei által hatáskörükbe tartozó ügyekben hozott döntés elleni fellebbezés másodfokú elbírálása során az elnök távolléte vagy akadályoztatása esetén helyettesként a Másodfokú Hatósági Főosztály vezetője jár el.

6) Az elnököt a működtetéssel összefüggő gazdasági és pénzügyi kérdésekben a gazdasági főosztályvezető helyettesíti.

A gazdasági főosztályvezető a felügyelete alá nem rendelt szervezeti egységek vonatkozásában csak gazdálkodási és pénzügyi kérdésekben rendelkezik döntési, intézkedési és ellenőrzési joggal.

7) A főigazgató, a stratégiai és módszertani igazgató – kivéve az 5. pontban meghatározott esetet –, a területi igazgatók és a főosztályvezetők feladatuk ellátásához információt közvetlenül is kérhetnek az irányításuk alá nem tartozó szervezeti egységektől, utasítást azonban csak a megkeresett szervezeti egység vezetője adhat.

8) Helyettesítés során a helyettesítésre kijelölt alkalmazott a helyettesített alkalmazott feladatkörét gyakorolja, kivéve, ha a jelen Szabályzat, illetve az elnök ettől eltérően rendelkezik.

9) A főigazgatót, a stratégiai és módszertani igazgatót, a regionális igazgatót, a Kiemelt Ügyek Igazgatóság, a Légiközlekedési Igazgatóság és a Pályaalkalmasság Vizsgálati Igazgatóság vezetőjét az általa kijelölt vezető helyettesíti.

A főosztályvezetőt a főosztályvezető-helyettes (ennek hiányában a főosztályvezető által kijelölt osztályvezető), míg az osztály vezetőjét akadályoztatása esetén az általa kijelölt beosztottja helyettesíti.


1.8 A Hatóság egyes szervezeti egységei közötti kapcsolatok, az ügyintézés szabályai, felelősségi rend

1) A főosztályok, osztályok, igazgatóságok a jelen Szabályzatban és az Ügyrendben meghatározott feladatkörrel és a feladatok végzéséhez szükséges hatáskörrel rendelkeznek.

2) A szervezeti egységek feladataikat – általános szabályként – főfelelősi rendszerben látják el. Egy ügyben az a szervezeti egység a főfelelős, amelynek hatáskörét a jelen Szabályzat vagy az Ügyrend megállapítja. E szabálytól az elnök rendkívüli esetben eltérhet. A főfelelős – az ügyben feladatköre szerint érdekelt más főosztályok álláspontjának ismeretében – önállóan dönt, és viseli döntése felelősségét. A meghozott döntésről tájékoztatni kell mindazon szervezeti egységeket, amelyeknek a döntés ismerete feladatkörük ellátásához szükséges.

3) A döntés meghozatalában közreműködő szervezeti egység felelőssége csak a saját feladat- és hatáskörében meghozott részdöntésre terjed ki. A főfelelős és az ügyben közreműködő szervezeti egység(ek) közötti véleményeltérés esetében az ügyet döntésre elő kell terjeszteni az érdekelt szervezeti egységek felett közvetlen felügyeletet gyakorló vezető részére.

4) Az elnök és a Központi Hivatal más köztisztviselője a területi szervvel közszolgálati jogviszonyban álló, kiadmányozási jogkörrel rendelkező személyt a hatósági eljárásban nem utasíthatja.

5) Ha valamely intézkedés más szervezeti egység hatáskörét is érinti vagy az intézkedés más szervezeti egység tevékenységére jelentős hatással van, illetőleg ha az intézkedés ismerete más szervezeti egység munkájának ellátásához szükséges, az intézkedést előzetesen egyeztetni kell az adott ügyben érdekelt szervezeti egység vezetőjével. Az egyeztetés elmaradásából adódó felelősség az ezt a kötelezettséget megszegő szervezeti egység vezetőjét terheli.


1.9 A kiadmányozás

1) A Hatóságtól külső szervhez vagy személyhez, illetőleg a Hatóságon belül az egyik szervezeti egységtől a másik szervezeti egységhez küldött iratot, továbbá az alkalmazottak részére hivatalosan kiadott iratokat kiadmánynak kell tekinteni. A belső tájékoztatást szolgáló iratok nem minősülnek kiadmánynak.

2) Kiadmányt kiadni, illetőleg továbbítani csak a kiadmányozásra jogosult aláírásával lehet.

3) A kiadmányozási jog az arra feljogosított köztisztviselőnek az ügy érdemi elintézésére vonatkozó eljárási rendelkezését jelenti. Ez utóbbi tartalmazza különösen:
a)    az intézkedések (szóbeli, írásbeli) jóváhagyásának,
b)    az érdemi döntés meghozatalának,
c)    az írásbeli intézkedés irattárba helyezése engedélyezésének
jogát.

4) A kiadmányozási jog az elnököt a Hatóság feladat- és hatáskörébe tartozó ügyekben – a területi szervek hatáskörébe tartozó elsőfokú hatósági ügyek kivételével – korlátlanul megilleti. Az elnök a kiadmányozási jogát vezetői megbízású köztisztviselőnek átruházhatja, aki a döntés meghozatala során az elnök nevében és megbízásából jár el. A területi szervek hatáskörébe tartozó elsőfokú hatósági ügyekben az igazgatót a kiadmányozási jog korlátlanul megilleti, aki ezt a jogát vezetői megbízatású köztisztviselőre és köztisztviselőre átruházhatja, aki a döntés meghozatala során az igazgató nevében és megbízásából jár el. E jogot távollétükben, vagy akadályoztatásuk esetén a helyettesítésükkel megbízott köztisztviselő gyakorolhatja.

5) A Hatóságon belül az ügyek intézése során keletkező ügyiratokat, feljegyzéseket az adott ügyekben hatáskörrel rendelkező vezetői megbízású köztisztviselő vagy az általa felhatalmazott más köztisztviselő írhatja alá.

6) A fenti 1–5 pontban felsoroltakon kívül feladatkörükben eljárva kiadmányozási joga van:
a) saját nevében:
aa)    a belső ellenőrnek,
ab)    a szakmai vizsgabizottság elnökének,
ac)    jogi képviseleti ügyben a jogtanácsosnak,
b)    igazgató nevében és megbízásából:
ba)    helyszíni eljárása során a közúti ellenőrnek, utak ideiglenes forgalomba helyezése esetén az eljárás vezetőjének,
bb)    a közúti járművezetői vizsgabiztosokat ellenőrző szakfelügyelőnek,
bc)    a telephelyi ellenőrzést végző, valamint a hajózási tevékenységet ellenőrző munkatársnak,
c) közúti jármű vizsgabiztosnak.

7) A kiadmányozás jogát az elnök a területi szervek hatáskörébe tartozó elsőfokú hatósági ügyek kivételével bármely ügyben, a főigazgató, az igazgatók, és a főosztályvezetők pedig az általuk felügyelt, illetve irányított szervezeti egységek feladatkörébe tartozó ügyekben magukhoz vonhatják.

8) A kiadmányozott irat tartalmi és formai helyességéért a kiadmányozó a felelős. Ez azonban nem érinti az ügyintézőnek és az ügy elintézésében részt vett más dolgozónak a felelősségét.

9) A kiadmányozás részletes szabályait külön szabályzat tartalmazza.

10) A Hatóság hivatalos állásfoglalásának közzétételéről (nyilatkozat, tájékoztatás adása) külön szabályzat rendelkezik.


2. FELADAT- ÉS HATÁSKÖRÖK

2.1 Elnök

1) Az elnök a Hatóságnak, mint központi költségvetési szervnek az egyszemélyi felelős vezetője. Az elnököt a közlekedésért felelős miniszter nevezi ki és menti fel.

2) Az elnök eljár és dönt mindazokban az ügyekben, melyet jogszabály a hatáskörébe utal, kivéve az átruházott hatásköröket.

3) Az elnök felelős különösen:
a) a Központi Hivatal hatáskörébe tartozó feladatok szakszerű és jogszerű ellátásáért,
b) a belső ellenőrzés megszervezéséért, működtetéséért és irányításáért,
c) a Hatóság eredményes gazdálkodásáért, a számviteli rendért, a mérleg valódiságáért, a FEUVE működtetéséért,
d) A szabálytalanságok kezelése eljárási rendjének szabályozásáért,
e) a Minőségügyi Kézikönyv hatályba léptetéséért és annak aktualizálásáért, a minőségügyi rendszer működtetéséért; irányítja a Hatóság Minőségügyi Tanácsának munkáját,
f) a Hatóság informatikai rendszerének üzemeltetéséért és az informatikai fejlesztésért,
g) a Hatóság humánerőforrás gazdálkodásáért,
h) az intézményi stratégia megalkotásáért és végrehajtásáért, valamint a szervezeti célok megfogalmazásáért és megvalósulásáért.

4) Az elnök feladatai különösen:
a) kiadja az elnöki utasításokat és a szabályzatokat,
b) kiadmányozza a közlekedésért felelős miniszternek, az államtitkárnak, szakállamtitkároknak szóló jelentéseket és a központi államigazgatási szervek vezetőinek szóló átiratokat,
c) közvetlenül irányítja és ellenőrzi a Központi Hivatal munkavégzését,
d) az Európai Unió tagállamaként való működésből, az EU jogérvényesítésből eredő, a Hatóságot érintő intézményfejlesztési feladatokat (beruházás, létszámfejlesztés) meghatározza,
e) gyakorolja a munkáltatói jogot a Hatóság köztisztviselői és munkavállalói felett a jogszabályban és a jelen Szabályzatban foglaltak szerint,
f) minősíti a honvédelmi felkészülés és az országmozgósítás egyes feladatainak ellátásában részt vevő szerv vezetőjeként a titkos ügyiratkezelés körébe tartozó ügyiratokat és irányítja a titkos ügyiratkezelést,
g) ellátja és irányítja a Hatóság tevékenységével összefüggő polgári védelmi és katasztrófavédelmi feladatokat,
h) gondoskodik a Hatóság munka- és tűzvédelmi feladatainak meghatározásáról, a végrehajtás irányításáról és ellenőrzéséről,
i) elkészíti a Hatóság végrehajtási, pénzügyi lebonyolítási és ellenőrzési folyamatainak leírását tartalmazó ellenőrzési nyomvonalat,
j) gondoskodik a közvetlen felügyelete alatt álló belső adatvédelmi felelős kinevezéséről vagy megbízatásáról, valamint biztosítja a jogszabályban megállapított feladatainak végrehajtásához szükséges feltételeket, valamint
k) ellátja a jogszabályokban meghatározott egyéb feladatokat.

5) Az elnököt távolléte vagy akadályoztatása esetén
a) a gazdálkodási és pénzügyi jogkör tekintetében a gazdasági főosztályvezető,
b) a másodfokú ügyekben a Másodfokú Hatósági Főosztály vezetője, míg
c) egyéb ügyekben az elsőfokú hatósági főigazgató
helyettesíti az elnököt és gyakorolja az elnök jogait utólagos beszámolási kötelezettséggel.

6) A jelen Szabályzatban át nem ruházott kinevezési, felmentési és fegyelmi ügyekben az elnök nem helyettesíthető.


2.2 Főigazgató

1) A főigazgatót az elnök nevezi ki és menti fel. A főigazgató a tevékenységét az elnök irányítása alapján végzi.

2) A főigazgató felelős:
a) a jelen Szabályzattal a feladatkörébe utalt – területi szervek esetében önálló szakmai felelősséggel rendelkező – szervezeti egységek irányításáért, koordinálja, hogy ezen szervezeti egységek a Hatóság munkatervében meghatározott hatósági, ellenőrzési és egyéb feladatokat, illetve az elnök utasításait végrehajtsák,
b) az elnök közvetlen irányítása alá tartozó főosztályokkal való hatékony együttműködésért, valamint az irányítása alá tartozó szervezeti egységek közötti megfelelő együttműködés kialakításáért.

3) A főigazgató feladatai különösen:
a) a jogszabályoknak, a szakmai követelményeknek, a jelen Szabályzat és az Ügyrend előírásainak, valamint az elnök utasításainak megfelelően összehangolja és ellenőrzi a Hatóság – jelen Szabályzattal feladatkörébe utalt – főosztályainak, igazgatóságainak munkáját, dönt a hatáskörébe tartozó ügyekben,
b) ellátja az elnök által meghatározott egyéb feladatokat,
c) gyakorolja a jelen Szabályzat szerinti rá átruházott munkáltatói jogokat,
d) szervezi, irányítja a Hatóság hatáskörébe tartozó szakmai döntéseket megelőző egyeztetési feladatokat, munkaköri leírása, illetőleg az elnök eseti megbízása alapján,
e) koordinálja a Hatóság egyes szakterületeinek az Országos Statisztikai Adatgyűjtési Programban (OSAP) szereplő, továbbá a felügyeletet ellátó minisztérium által elrendelt adatgyűjtésnek, illetve más szervek által elrendelt kötelező adatszolgáltatásnak a teljesítését, valamint
f) feladatkörében gondoskodik a Minőségügyi Kézikönyv betartásáról, szükség esetén javaslatot tesz annak módosítására.


2.3 Gazdasági főosztályvezető

1) A gazdasági főosztályvezetőt a közlekedésért felelős miniszter – az elnök javaslatára – nevezi ki és menti fel.

2) A gazdasági főosztályvezető a működéssel összefüggő gazdasági és pénzügyi feladatok tekintetében az elnököt távolléte vagy akadályoztatása esetén helyettesíti.

3) A gazdasági főosztályvezető:
a) az elnökkel együttesen felelős a számviteli rendért, a gazdálkodás szabályszerűségéért, a mérleg és mérlegbeszámoló adatainak valódiságáért,
b) a beszerzési eljárásokban – a közbeszerzési szabályok betartásával – a működési, dologi feltételek biztosításáért az adott beszerzési eljárásban érintett területi szerv, szervezeti egység vezetőjével együttesen felelős.

4) A gazdasági főosztályvezető feladatai különösen:
a) iránymutatást ad a Hatóság szervezeti egységeinek gazdasági jellegű munkájához, kötelező érvényű gazdálkodási, illetve a gazdálkodással szorosan összefüggő szervezési (ügyviteli) intézkedéseket tesz a Hatóságra vonatkozóan, és figyelemmel kíséri ezek végrehajtását,
b) közreműködik a Hatóság munkaerő- és bérgazdálkodásában, javaslatot tesz a személyi jellegű kifizetések keretösszegére és véleményezi a személyi jellegű kifizetésekre vonatkozó javaslatokat,
c) közvetlenül irányítja a felügyelete alá tartózó szervezeti egységek gazdálkodással, költségvetési tervezéssel, pénzellátással, költségvetési beszámolóval, költségvetési gazdálkodással, az állami vagyon kezelésével, a beszámolással, a számvitellel, az előírt adatszolgáltatással, a gazdasági folyamatba beépített ellenőrzéssel és a bér- és munkaüggyel kapcsolatos feladatait,
d) ellenőrzi az irányítása alá tartozó szervezeti egységek szakmai tevékenységét és a területi szerv vezetőjével együttesen biztosítja a hatékony feladatellátás feltételeit,
e) gondoskodik a Hatóság által használt épületek, épületrészek, eszközállomány javítási, karbantartási és felújítási munkálatainak megszervezéséről és lebonyolításáról,
f) intézkedik vagy intézkedést kezdeményez a biztonságos üzemeltetési feltételek megteremtéséről,
g) gyakorolja az e Szabályzat szerint a rá átruházott egyéb munkáltatói jogokat,
h) bonyolítja a Hatóság beruházásait, beszerzéseit, valamint
i) ellátja a kincstári vagyoni körbe tartozó ingatlanokkal kapcsolatos gazdasági jellegű feladatokat,
j) gondoskodik az adatszolgáltatási tevékenység határidőre történő ellátásáról.


2.4 Stratégiai és módszertani igazgató

1) A stratégiai és módszertani igazgató a jogszabályok, a jelen Szabályzat előírásai, a Hatóság szabályzatai és az ügyrend alapján önállóan szervezi, irányítja és ellenőrzi a felügyelete alá tartozó szervezeti egységek munkáját, illetve ellátja a személyes feladatkörébe utalt feladatokat.


2) Az igazgató felelős:
a) a Hatóság stratégiai céljainak szervezeti egységekre történő lebontásáért, végrehajtásáért,
b) az egységes hatósági szakmai módszertanok kidolgozásáért és azok megvalósításának ellenőrzésért,
c) az alárendelt szervezeti egységek munkájáért.


2.5 Területi szervek igazgatói

1) Az igazgató a jogszabályok, a jelen Szabályzat előírásai, a Hatóság szabályzatai és az ügyrend alapján önállóan szervezi, irányítja és ellenőrzi a területi szerv munkáját, illetve ellátja a személyes feladatkörébe utalt feladatokat.


2) Az igazgató felelős:
a) a területi szerv hatáskörébe tartozó szakmai feladatok szakszerű és jogszerű ellátásáért,
b) az általa irányított szervezetben a törvényesség betartásáért,
c) az integrált gazdaságirányítási rendszer szabta kereten belül a területi szerv eredményes gazdálkodásáért, a gazdálkodással kapcsolatos jogszabályok, szabályzatok, elnöki utasítások betartásáért.


3) Az igazgató feladatai különösen:
a) irányítja és rendszeresen beszámoltatja a területi szerv szervezeti egységeinek vezetőit,
b) képviseli a területi szervet a feladatkörébe tartozó ügyekben,
c) kezdeményezi a szükséges működési feltételek megteremtését,
d) gyakorolja a területi szerv alkalmazottai felett a munkáltatói jogot a jogszabályban és a jelen Szabályzatban meghatározottak szerint,
e) gondoskodik a Hatóság Belső Ellenőrzési Kézikönyvének szervezeten belüli végrehajtásáról,
f) javaslatot tesz a Hatóság éves munka és ellenőrzési tervének összeállítására, gondoskodik annak végrehajtásáról a területi szervnél,
g) gondoskodik a területi szerven belül a minőségirányítási rendszer hatékony működéséről, a minőségpolitikai nyilatkozatban foglalt célkitűzések megvalósításáról, a Minőségügyi Kézikönyv betartásáról, javaslatot tesz a módosítására, illetve véleményezi a javasolt változtatásokat,
h) figyelemmel kíséri a közhatalmi döntések meghozatala és végrehajtása során a korrupció-ellenes működés érvényesülését.


2.6 Főosztályvezető

1) A Központi Hivatal főosztályvezetőjének munkáját az elnök, más főosztályvezető munkáját a szervezeti és felügyeleti rend szerinti vezető irányítja.

2) A jogszabályok, a jelen Szabályzat előírásai, az ügyrend és a vezetők utasításai alapján szervezi, irányítja és ellenőrzi a főosztály munkáját.

3) A főosztályvezető felelős:
a) a vezetése alatt álló főosztály irányításáért, jogszerű és szakszerű működéséért,
b) a végrehajtás ellenőrzéséért, a hatáskörébe utalt feladatok teljesítéséért.

4) A főosztályvezető feladatai különösen:
a) kidolgozza a főosztály feladatkörébe tartozó előterjesztések, elnöki utasítások és szabályzatok szakmai tervezetét,
b) irányítja és rendszeresen beszámoltatja a főosztály szervezeti egységeinek vezetőit,
c) ellenőrzi, hogy a főosztály köztisztviselői a munkaköri leírásukban foglaltakat teljesítik-e, gondoskodik az összeférhetetlenség megszüntetéséről,
d) képviseli a főosztályt a feladatkörébe tartozó ügyekben,
e) gyakorolja a jelen Szabályzat szerint rá átruházott egyéb munkáltatói jogokat,
f) kezdeményezi a szükséges működési feltételek megteremtését,
g) gondoskodik szakterületén a Minőségügyi Kézikönyv betartásáról, javaslatot tesz a módosítására, illetve véleményezi a javasolt változtatásokat, valamint
h) javaslatot tesz a Hatóság éves munka és ellenőrzési tervének összeállítására, gondoskodik annak végrehajtásáról a főosztályon.


2.7 Főosztályvezető-helyettes

1) A főosztályon a főosztályvezető általános helyettesítésére egy, osztályt nem vezető általános főosztályvezető-helyettes működhet.
2) A főosztályvezető-helyettes feladatkörében:
a) figyelemmel kíséri a szakterületén, hogy az ügyfélforgalom keretében a hatósági eljárások a jogszabályi előírásoknak megfelelő rendben történjenek, és hatósági személy megvesztegetésére ne nyíljon lehetőség,
b) felelős az ügykörébe tartozó hatósági jogkör gyakorlásáért,
c) képviseli a főosztályt a feladatkörébe tartozó ügyekben,
d) elősegíti a főosztály munkavállalóinak indokolt szakmai fejlődését,
e) szakterületén gondoskodik, hogy a Minőségügyi Kézikönyvben foglaltak betartásra kerüljenek.


2.8 Osztályvezető

1) Az osztályvezetői megbízású köztisztviselő az elnöktől, főigazgatótól, igazgatótól, főosztályvezetőtől kapott utasítások, a jogszabályok, az ügyrend és a jelen Szabályzatban foglaltak figyelembevételével – önálló felelősséggel – irányítja és szervezi, illetve ellenőrzi a vezetése alatt álló szervezeti egység tevékenységét.

2) Az osztályvezető felelős különösen:
a) az ügykörébe tartozó hatósági jogkör és egyéb feladatok jogszerű és szakaszerű ellátásáért, a szakmai felettesei által a hatáskörébe utalt ügyekben az általa hozott döntésekért és azok végrehajtásának érvényesítéséért, a hatáskörébe tartozó ügyekben a Hatóság képviseletének ellátásáért,
b) az irányítása alá tartozó köztisztviselők és fizikai alkalmazottak/munkavállalók munkájának rendszeres értékeléséért,
c) az osztály ügykörét érintő, a Hatóság más szervezeti egységei és más szervek által készített szakmai anyagok, javaslatok véleményezéséért, az osztály ügykörébe tartozó jelentések, beszámolók, adatszolgáltatások, javaslatok és egyéb anyagok kidolgozásáért, valamint
d) szakterületén a Minőségügyi Kézikönyv előírásainak betartásáért.

3) Az osztályvezető gyakorolja a jelen Szabályzat szerinti rá átruházott munkáltatói jogokat.

4) A főosztályvezető-helyettesi megbízású köztisztviselő hiányában a főosztályvezető által kijelölt osztályvezető – a főosztályvezető távollétében, annak jogkörében eljárva – helyettesíti a főosztályvezetőt.

5) Az osztályvezető feladatai különösen:
a) intézkedik és dönt a feladatkörébe utalt ügyekben,
b) gyakorolja a jelen Szabályzat szerint rá átruházott egyéb munkáltatói jogokat,
c) gondoskodik a szervezeti egység feladatát érintő jogszabályok, elnöki utasítások, szabályzatok végrehajtásáról, illetve ellenőrzi azok végrehajtását,
d) koordinálja a szervezeti egység munkavégzését, gondoskodik a feladatok végrehajtásáról,
e) gondoskodik a szervezeti egység feladatkörébe tartozó elnöki utasítások és szabályzatok szakmai tervezetének kidolgozásáról,
f) ellenőrzi, hogy a szervezeti egység alkalmazottai maradéktalanul eleget tesznek-e a munkaköri leírásukban foglaltaknak, gondoskodik az összeférhetetlenség megszüntetéséről,
g) kidolgozza az általa irányított szakterület szakmai állásfoglalását a más szervektől, szervezeti egységektől véleményezésre, észrevételezésre megküldött tervezetekre vonatkozóan, valamint
h) gondoskodik a munkafegyelem megtartásáról.

6) A főosztályvezető-helyettesi megbízású osztályvezetőre a 2.7 pontban, illetve a jelen pontban foglaltakat együtt kell alkalmazni.


2.9 Köztisztviselő

1) A köztisztviselő – a Ktv., valamint a jelen Szabályzat és a Kinevezési Okiratban foglaltak szerint – a felette közvetlen szakmai irányítást gyakorló vezető megbízású köztisztviselő által feladatkörébe utalt ügyek ellátásáért önálló felelősséget visel.

2) A köztisztviselő az ügykörében eljárva felelős különösen:
a) az ügyek – a Hatóság vezetői által meghatározott, szakmailag egységes elveken alapuló – folyamatos intézéséért,
b) az ügyek előzményének, a tényleges helyzetnek, az adatoknak a teljes körű feltárásáért, ismertetéséért; közigazgatási hatósági ügy esetében a tényállás teljes körű feltárásáért, az eljárási határidők betartásáért,
c) a szükséges belső és külső egyeztetés, koordináció eredményes megvalósulásáért,
d) az általa alkalmazott vagy javasolt szakmai megoldások hatályos jogszabályokkal, kormányzati döntésekkel való összhangjának biztosításáért, a felettesei által adott iránymutatások gyakorlati érvényre juttatásáért, valamint
e) a Hatóság informatikai rendszerének, valamint a személyes használatra átvett informatikai eszközöknek – a vonatkozó belső szabályzatoknak, elnöki utasításoknak megfelelő – rendeltetésszerű használatáért.

3) A Hatóság azon légiközlekedési tevékenységet ellátó köztisztviselői, akik a feladatuk ellátásához szükséges érvényes szakszolgálati engedéllyel rendelkeznek, a köztisztviselői illetményalap 2,5-szeresének megfelelő szakszolgálati pótlékra jogosultak.


2.10 Ügykezelő

Az ügykezelő a közigazgatási szerv tevékenységéhez kapcsolódó ügyviteli feladatokat lát el. Az ügykezelőkre a köztisztviselőkre irányadó rendelkezéseket kell alkalmazni a Ktv. VIII. fejezetében foglalt eltérésekkel.


2.11 Munkavállaló

A köztisztviselőnek, ügykezelőnek nem minősülő munkavállaló jogviszonyára a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény XII. fejezetében foglalt rendelkezéseket kell alkalmazni.


2.12 Vezényelt állomány

A Hatósághoz vezényelt hivatásos állományú katonák foglalkoztatása a Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról szóló 2001. évi XCV. törvény 46. §-ának (2) bekezdése, valamint (3) bekezdésének g) pontjában foglaltak alapján történik.


3. A MUNKÁLTATÓI JOGKÖR GYAKORLÁSÁNAK RENDJE

3.1 Elnök

1) Az elnök munkáltatói jogkört gyakorol a Központi Hivatal alkalmazottai felett, valamint kinevezi, felmenti a Hatóság területi szerveinek alkalmazottait és felettük fegyelmi jogkört gyakorol, továbbá a Hatóság egészére vonatkozóan vezetői megbízás adásáról és visszavonásáról rendelkezik.

2) A területi szervek vezetőit és a regionális igazgatóságok vezetőit az elnök nevezi ki és menti fel, valamint gyakorolja felettük a fegyelmi jogkört.

3) Az elnök a kinevezés, felmentés, fegyelmi jogkör gyakorlásán túlmenően gyakorolja a főigazgató, a stratégiai és módszertani igazgató, valamint a közvetlenül az irányítása alá tartozó főosztályvezetők és osztályvezetők tekintetében az egyéb munkáltatói jogokat.


3.2 Főigazgató

A főigazgató az elnök által átruházott hatáskörben gyakorolja a területi szervek igazgatói és a közvetlenül az irányítása alá tartozó igazgatók, főosztályvezetők tekintetében a felmentés, kinevezés, fegyelmi jogkör, valamint a vezetői megbízatás adása és visszavonása kivételével az egyéb munkáltatói jogokat (a továbbiakban: egyéb munkáltatói jogok).


3.3 Területi szerv igazgatója

1) A területi szerv igazgatója az elnök által átruházott hatáskörben – a regionális igazgatóságok vezetői kivételével – kinevezi, felmenti a Hatóság területi szerveinek alkalmazottait és felettük fegyelmi jogkört gyakorol.

2) A területi szerv igazgatója eredeti jogkörében gyakorolja a közvetlenül az irányítása alá tartozó vezetők tekintetében az egyéb munkáltatói jogokat.

3) A területi szerv igazgatója köteles intézkedni, hogy az irányítása alatt működő Ellenőrzési Osztály a Megelőzési Osztály részére átadja az ellenőrzés során keletkezett jegyzőkönyvek egy példányát, továbbá szakmai állásfoglalás érdekében véleményezésre a Megelőzési Osztály vezetője részére előterjessze az ellenőrzési tervet.


3.4 Stratégiai és módszertani igazgató, főosztályvezető, osztályvezető

A stratégiai és módszertani igazgató, a főosztály, az osztály vezetője gyakorolja az elnök, illetve a területi szerv igazgatója által átruházott hatáskörben az egyéb munkáltatói jogokat az irányítása alá tartozó főosztályok vezetői, azok pedig az irányításuk alá tartozó alkalmazottak felett.


B. KÜLÖNÖS RENDELKEZÉSEK
1. AZ ELNÖK KÖZVETLEN IRÁNYÍTÁSA ALÁ TARTOZÓ SZERVEZETI EGYSÉGEK


1.1 Elnöki Titkárság

1) Feladata az elnök által meghatározott teendők ellátása.
2) Közvetlenül szervezi a Központi Hivatal munkavégzését.

1.2 Kontrolling Osztály

Az osztály által ellátandó feladatok:
a) kialakítja és működteti a vezetői információs rendszert;
b) részt vesz a működésével összefüggő szabályzatok kialakításában, aktualizálásában, különös tekintettel az önköltségszámításra;
c) részt vesz a díjszámítás, valamint az önköltség-számítási metodika kialakításában, illetve annak a jelentkező igények szerinti aktualizálásában;
d) önköltségszámítás;
e) elemzéseket készít a díjrendeletek módosításához, az új díjtételek költségalapú megállapításához;
f) a szakfőosztályok bevonásával előrejelzéseket készít, illetve értékeli és elemzi a tényadatok tervszámokhoz viszonyított alakulását;
g) koordinálja a gazdálkodással összefüggő külső szervek számára készítendő adatszolgáltatásokat;
h) díjtételeket állapít meg.


1.3 Megelőzési Osztály

1) Ellenőrzi az Informatikai Főosztály által műszaki szempontból naprakészen tartott, informatikai üzemeltetéssel és fejlesztéssel kapcsolatos számítástechnikai eszközök (hardver, szoftver és kapcsolódó licenceik) nyilvántartását.

2) Szakmai szempontból véleményezi a kidolgozott informatikai tárgyú szabályzatokat, ellenőrzi a szabályzatokban meghatározott előírások és követelmények megtartását és megtartatását.

3) Kidolgozza az informatika-biztonsági szabályzatokat.

4) Technológiailag és ügyrendileg felügyeli az informatikai-, valamint az adatbiztonságot. Kiképzi a területi szerveken feladatokat ellátó informatikai biztonsági megbízottakat.

5) A Hatóságon belül összehangolja, illetve végzi a korrupcióval szembeni megelőzési tevékenységet.

6) A megelőzés és a titokvédelem körében a törvényes keretek között folyamatos kockázatelemzéseket hajt végre, elősegíti a vezető munkáltatói döntéseit, ellátja a külön jogszabályban meghatározott titokvédelmi feladatokat.

7) Közreműködik a Hatóság működésével kapcsolatos bejelentések, panaszok kivizsgálásában.

8) A biztonságos és törvényes munkavégzés érdekében kapcsolatot tart, ha szükséges együttműködik a rendvédelmi szervezetekkel, részt vesz a Hatóság munkatársainak biztonságos munkavégzésének kialakításában, illetve képzésében, tájékoztatásában.

9) Ellátja a Hatóság számára a munka- és tűzvédelmi feladatokat, melynek során feladatát, hatáskörét és felelősségét a Hatóság Munkavédelmi Szabályzata, illetve Tűzvédelmi Utasítása határozza meg.

10) Szakmai szempontból véleményezi a területi szervek Ellenőrzési Osztályai által készített ellenőrzési tervet.

1.4 Belső Ellenőrzési Főosztály

A belső ellenőrzési főosztály vezetőjét az elnök javaslatára a közlekedésért felelős miniszter nevezi ki, menti fel és helyezi át.

1) A Főosztály a belső ellenőrzési feladatokat regionális szinten is ellátja a területi szervek vonatkozásában.

2) A Főosztály ellenőrzési tevékenysége keretében hatásköre kiterjed – a titkos ügykezelést kivéve – a Hatóság valamennyi szervezeti egységére. A belső ellenőrzés során feladata különösen, hogy vizsgálja és értékelje:
a) az előirányzatok, a rendelkezésre álló pénzeszközök felhasználását;
b) a tárgyi eszközök kihasználását, fenntartását és fejlesztését, és egyéb erőforrások felhasználását;
c) a saját bevételek alakulását, azok feltárására, növelésükre tett intézkedések hatását, a követelések nyilvántartásának szabályszerűségét és beszedését;
d) a kötelezettségvállalások megalapozottságát, azok előirányzattal való összhangját, nyilvántartását;
e) a költségvetési beszámoló, valamint az előirányzat-maradványok kimunkálásának valódiságát, szabályszerűségét, a befizetési kötelezettségek teljesítését;
f) a közbeszerzési előírások betartásának szabályszerűségét.

3) Az ellenőrzés során:
a) koordinálja a hatóságon belül a korrupcióval szembeni fellépést,
b) a kockázatkezeléssel alátámasztott éves-, és stratégiai belső ellenőrzési terveket összeállítja, az elnök jóváhagyását követően a terveket végrehajtja, valamint azok megvalósulását nyomon követi,
c) figyelemmel kíséri a folyamatba épített előzetes és utólagos vezetői ellenőrzést (FEUVE), annak tapasztalatairól köteles folyamatosan tájékoztatni az elnököt.


1.5 Minőségügyi Osztály

1) Az Osztály a minőségügyi feladatokat regionális szinten is ellátja a területi szervek vonatkozásában. Az Osztály vezetője egyben a Hatóság minőségügyi vezetője.

2) Feladata a Hatóság minőségirányítási rendszerének kidolgozása, elkészíti és folyamatosan karbantartja a Hatóság Minőségügyi Kézikönyvét.

3) Javaslatot tesz a Hatóság minőségpolitikájára, minőségre vonatkozó célkitűzéseire és ezek megvalósításához szükséges minőségügyi tevékenységekre. Megfogalmazza a Hatóság minőségügyi tevékenysége során alkalmazandó elveket, értéksorrendeket és eljárásokat. Meghatározza a Hatóságra vonatkozó minőségügyi alapkövetelményeket.

4) A Minőségügyi Tanács részére javaslatot tesz, összesítő jelentést készít a Hatóság minőségügyi rendszert érintő kezdeményezéseiről, belső minőségügyi felülvizsgálatairól, valamint helyesbítő tevékenységéről.

5) A belső szabályozó anyagokat nyilvántartja és elosztja.


1.6 Jogi Főosztály

1) A jog eszközeivel segíti a Hatóság és szervezeti egységei eredményességét, a jogszerű közigazgatási hatósági tevékenység ellátását, közreműködik a törvényesség biztosításában, segítséget nyújt a jogok érvényesítéséhez és a kötelezettségek teljesítéséhez. A Központi Hivatalba, illetőleg a területi szervekhez beosztott jogászok útján részt vesz a szakterületek jogalkalmazói tevékenységében, kapcsolatot tart a társhatóságok jogi szolgálataival, az igazságszolgáltatás szerveivel. Ellátja a Hatóság képviseletét különösen az igazságszolgáltatási eljárás során.

2) Támogatást ad a szervezeti egység vezetőjének kérésére a hatósági eljárásokban, különös tekintettel az engedélyezésre és az ellenőrzésre.

3) Felügyeli és irányítja a Hatóság ügyiratkezelését, beleértve a Hatóság Titkos Ügyiratkezelését is.
4) Ellátja a polgári jogi képviseletét, jogi tanácsot ad a Hatóság elnöke, a szervezeti egységek vezetői számára. Szerződéseket, egyéb okiratokat készít, illetve a más szerv által előkészített szerződéseket véleményezi, ellenjegyzi. Érvényesíti a szerződésekből származó és egyéb igényeket.

5) Koordinálja, illetve ellátja a Hatóság jogszabály-alkotási előkészítő feladatait, véleményezi a jogszabály-tervezeteket, javaslatot tesz a szükséges jogalkotási feladatok elvégzésre.

6) Elkészíti a belső irányítás azon jogi eszközeit, illetve módosításait, amivel az elnök megbízza, a más szakterületek által készített szabályzatokat jogi szempontból véleményezi.

7) Közreműködik, segítséget nyújt az adatkezeléssel összefüggő döntések meghozatalában, valamint az érintettek jogainak biztosításában.

8) Közreműködik – a külön szabályzatban foglaltak szerint – a közérdekű bejelentések és panaszügyek kivizsgálásában, javaslatot tesz az esetleg szükségessé váló intézkedések megtételére.


1.7 Kommunikációs és Nemzetközi Főosztály

A Főosztály elkülönült szervezetei egységei a Kommunikációs és PR Osztály, valamint a Nemzetközi és EU Kapcsolatok Osztály.

1.7.1 Nemzetközi és EU Kapcsolatok Osztály

Összefogja az EU-támogatásokból és egyéb nemzetközi forrásból történő eszközbeszerzéssel kapcsolatos feladatokat, koordinálja az EU-s tagállamként való működéssel járó tevékenységet. Részt vesz az Európai Koordinációs Tárcaközi Bizottság (EKTB) tevékenységében. Összefogja a Hatóság EU és EU-n kívüli országok felé történő szakmai és szervezeti kapcsolatait, kommunikációját. Amennyiben a közlekedésért felelős miniszter a Hatóság elnökét nevezi ki légügyi főigazgatónak, ellátja a légügyi főigazgatói feladatkört támogató adminisztrációs és koordinációs feladatokat, biztosítva annak a hatósági döntéshozataltól való függetlenségét.

1.7.2 Kommunikációs és PR Osztály

Javaslatot tesz a kommunikációs stratégiára, kidolgozza és karbantartja a Hatóság kommunikációs szabályzatát, ellátja a Hatóság egységes arculatának kialakításával és megőrzésével, az arculati elemek használatának koordinálásával kapcsolatos feladatokat. Szervezi a Hatóság vezetőinek sajtó- és média nyilatkozatait és a sajtótájékoztatókat, szervezi és koordinálja a szakmai konferenciákon és rendezvényeken történő részvételét a Hatóságnak. Ellátja az Autóvezető című szaklap kiadásával kapcsolatos feladatokat.


1.8 Másodfokú Hatósági Főosztály

1) Másodfokon ellátja a közlekedési hatósági, szakhatósági feladatokat az összes szakág (közút, vasút, légügy, hajózás, pályaalkalmasság) vonatkozásában.

2) Feladata az elsőfokú határozatok és végzések ellen benyújtott fellebbezések / kifogások elbírálása, és a felügyeleti eljárások lefolytatása..


1.9 Informatikai Főosztály

A Főosztály elkülönült szervezetei egységei az Üzemeltetési Osztály és a Fejlesztési Osztály.

1.9.1 Üzemeltetési Osztály

1) Koordinálja és szakmailag irányítja a Hatóságnál foglalkoztatott informatikusok tevékenységét, szakmailag irányítja a Hatóság országos informatikai rendszerének (hardware, software, hálózat) folyamatos üzemeltetéséhez szükséges feladatok ellátását. Biztosítja a zavartalan információáramlást a Hatóságon belül, valamint az államigazgatási szervekkel történő kapcsolattartást és adatszolgáltatási kötelezettség teljesítését a megállapodásokban foglaltak alapján.

2) Irányítja a Hatóság programjait üzemeltető külső vállalkozókkal való kapcsolattartást. Üzemelteti a Hatóság honlapját. Szervezi a Hatóság informatikai rendszerének üzemeltetéséhez szükséges eszközök, kellékek beszerzését.

3) Ellátja a területi szerveknél az informatikai rendszerek üzemeltetésével kapcsolatos rendszergazdai és help-desk feladatokat.


1.9.2 Fejlesztési Osztály

1) Javaslatot tesz a Hatóság integrált informatikai rendszerének kialakítására, irányítja és koordinálja projektvezetői minősítésben az informatikai fejlesztési projekteket, figyelemmel kíséri a projektcélok megvalósítását, eltérések esetén intézkedik a szükséges beavatkozásokról.

2) Kialakítja a Hatóság informatikai stratégiai tervét, megtervezi az éves informatikai munkatervben és a Hatóság költségvetésben informatikai tartalmú feladatokra fordított források felhasználását (informatikai költségvetés), kezdeményezi, irányítja és felügyeli az informatikai költségvetés forrásfelhasználását.

3) Kezdeményezi a Hatóság informatikai rendszerének és elemeinek fejlesztését. Igény és szükséglet szerint szervezi a Hatóság alkalmazottjai részére az informatikai oktatásokat.


1.10 Humánpolitikai Főosztály

1) A Főosztály feladata a Hatóság stratégiájának megfelelő emberi erőforrás stratégia kialakítása.

2) Fentiekre figyelemmel feladatai különösen a következők:
a) Közreműködés a humánstratégia kidolgozásában,
b) Humánpolitikai tervek készítése (létszám, bérezés-ösztönzés, személyzetfejlesztés, karriertámogatás stb.),
c) A humánpolitikai rendszerek:
−    munkakör-elemzési, munkakör-értékelési,
−    bérezési és ösztönzési,
−    teljesítményértékelési,
−    fejlesztési,
−    karriertervezési,
−    toborzási stb.
rendszerek, eszközeik kidolgozása és működésének biztosítása.

3) A Hatóság tekintetében a humánstratégia operatív megvalósításának koordinálása, működtetése, támogatása munkatársaik menedzselésben, a megfelelő emberi erőforrás módszerek, technikák és rendszerek biztosítása e feladatok ellátásához.

4) A Központi Hivatal, a Kiemelt Ügyek Igazgatósága és a Pályaalkalmasság Vizsgálati Igazgatóság tekintetében, illetőleg a területi szervekhez beosztott munkatársak útján ellátja a Ktv. és az Mt. alkalmazásából fakadó operatív feladatokat, valamint a jogszabályban meghatározott összeférhetetlenségi szabályok érvényesülésének ellenőrzését.



1.11 Gazdasági Főosztály

A Főosztály elkülönült szervezeti egységei a Pénzügyi Osztály, a Számlázási és Bevétel Nyilvántartási Osztály, a Számviteli Osztály, a Beszerzési és Ellátási Osztály, a Bér- és Munkaügyi Osztály.

1.11.1 Pénzügyi Osztály

Az Osztály feladatai:
a) nyilvántartja az éves költségvetési előirányzatot, gondoskodik a gazdálkodási keretek betartásáról, és a működéshez szükséges pénzeszközök biztosításáról;
b) vezeti – regionális igazgatóságok kivételével – a kötelezettség nyilvántartást (szerződések, megrendelések);
c) ellátja az előirányzat-felhasználási keretszámla, a Lakásépítési Számla kezelésével és egyeztetésével kapcsolatos feladatokat, elkészíti a GIRO utalásokat;
d) elkészíti az ÁFA bevallást;
e) végzi a Hatóság adófolyószámla egyeztetését;
f) ellátja a Magyar Államkincstárral kapcsolatos feladatokat (pl. pénzkészlet folyamatos figyelemmel kísérése, intézményi és VIP kártyák feltöltése, pénzfelvétel, előirányzat-módosítás, kincstári tranzakciós kódok módosítása, nem azonosított bevételek, függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek és kiadások rendezése, kötelezettségvállalás bejelentése);
g) ellátja a külföldi kiküldetésekkel kapcsolatos feladatokat;
h) koordinálja a Működés Támogatási Osztályok pénzügyi tevékenységével kapcsolatos feladatait;
i) kidolgozza az osztály tevékenységével összefüggő szabályzatokat és gondoskodik annak aktualizálásáról;
j) ellátja a saját területére vonatkozó minőségüggyel kapcsolatos feladatokat.

1.11.2 Számlázási és Bevétel Nyilvántartási Osztály

Az Osztály feladatai:
a) kiállítja az átutalásos vevő számlákat a Forrás SQL program pénzügyi moduljában (közút, vasút, hajó, átutalásos számlák a szakterületek által kiállított rendszeresített űrlap alapján, valamint a nem hatósági tevékenységre vonatkozó számlákat); a többi számla kiállítása a szakmai terület feladata a Légiközlekedési Igazgatóság és a Pályaalkalmasság Vizsgálati Igazgatóság tekintetében is;
b) végzi a bevételek beazonosítását, a szakmai programokkal beszedett bevételek és az előirányzat felhasználási keretszámlára beérkezett bevételek egyeztetését, az eltérések rendezését;
c) ellátja a szállítói számlák iktatását, szakmai igazoltatását, érvényesítését (kontírozását);
d) végzi a vevő és szállítói számlák folyószámla egyeztetését, felszólítások, egyenlegközlők kiküldését, késedelmi kamata felszámítását;
e) vezeti a jogerős határozatok nyilvántartását – a regionális igazgatóságok kivételével – az erre a célra készített programban;
f) ellátja a Központi Hivatal pénztárának működtetésével kapcsolatos feladatokat, a pénzkezelő helyek szakmai ellenőrzését, valamint bevételeinek a Forrás SQL programban történő rögzítését;
g) kidolgozza az osztály tevékenységével összefüggő szabályzatokat és gondoskodik annak aktualizálásáról;
h) ellátja a saját területére vonatkozó minőségüggyel kapcsolatos feladatokat.

1.11.3 Számviteli Osztály

Az Osztály feladatai:
a) összeállítja a Hatóság éves és gördülő költségvetési javaslatát, kidolgozza az intézmény részletes költségvetését, elkészíti a féléves és éves költségvetési beszámoló jelentéseket, az évközi adatszolgáltatásokat;
b) meghatározza a területi szervek bevételi és költségkereteit;
c) biztosítja a gazdálkodással összefüggő ügyviteli folyamatok szabályozását, illetve előírás szerinti végzését; elkészíti a számviteli törvényben előirt szabályzatokat és gondoskodik azok aktualizálásáról;
d) vezeti a befektetett eszközök és készletek analitikus nyilvántartását;
e) ellátja a kincstári vagyon kezelésével kapcsolatos feladatokat, folyamatosan vezeti a Hatóság vagyonnyilvántartását, gondoskodik annak szükség szerinti, ütemezett számbavételéről, az állami vagyon megóvásáról;
f) végzi – a Jogi Főosztállyal együttműködve – a Hatóság kincstári vagyoni körbe tartozó ingatlanainak a kezelői jog változásával kapcsolatos, a felügyeletet ellátó minisztériumhoz történő előterjesztéssel összefüggő feladatokat;
g) közreműködik a gazdasági és pénzügyi ellenőrzési munkákban;,
h) elkészíti a beruházási, illetve egyéb statisztikai beszámolókat;
i) közreműködik – pénzügyi osztályvezető iránymutatása mellett – a Magyar Államkincstárral történő kincstári előirányzati és teljesítési adatok egyeztetésében;
j) koordinálja a Működés Támogatási Osztályok számviteli tevékenységével kapcsolatos feladatokat;
k) kidolgozza az osztály tevékenységével összefüggő szabályzatokat és gondoskodik annak aktualizálásáról;
l) ellátja a saját területére vonatkozó minőségüggyel kapcsolatos feladatokat.

1.11.4 Beszerzési és Ellátási Osztály

Az Osztály feladatai:
a) a szakterületek bevonásával javaslatot tesz a közbeszerzés keretében beszerzendő árukra, szolgáltatásokra, előkészíti a Hatóság közbeszerzési tervét, pályázatait, lebonyolítja a közbeszerzéseket;
b) elkészíti a Hatóság éves közbeszerzési tervét és összeállítja az éves közbeszerzésre vonatkozó összegző jelentést;
c) gondoskodik a Hatóság működéséhez szükséges anyagi eszközök beszerzéséről, karbantartásáról, selejtezéséről;
d) rendszeresen figyelemmel kíséri a Hatóság kezelésében levő ingatlanok műszaki és esztétikai állapotát, és javaslatot tesz az ezzel kapcsolatosan elvégzendő feladatokra;
e) ellátja a Hatóság – a regionális igazgatóságok kivételével – üzemeltetési és karbantartási feladatait;
f) ellátja a Hatóság – a regionális igazgatóságok kivételével – gépjármű ügyintézéssel kapcsolatos feladatait;
g) ellátja a sokszorosító üzem működtetésével kapcsolatos feladatokat;
h) kidolgozza és aktualizálja az osztály tevékenységével összefüggő szabályzatokat;
i) részt vesz az intézményi költségvetés tervezésében és annak végrehajtásában, illetve a beszámoló készítéshez adatot szolgált, szöveges indokolást készít;
j) gazdaságossági számításokat végez a felügyeleti szerv által jóváhagyást igénylő fejlesztések indokoltságáról, időbeli megtérüléséről;
k) ellátja a saját területére vonatkozó minőségüggyel kapcsolatos feladatokat.

1.11.5 Bér és Munkaügyi Osztály

Az Osztály feladatai:
a) ellátja a munkaerő- és bérgazdálkodással kapcsolatos, valamint a személyi járandóságokkal és egyéb személyi jellegű kifizetésekkel összefüggő feladatokat;
b) adatot szolgáltat a Magyar Államkincstár részére a bér, a családi pótlék számfejtéséhez;
c) ellátja az általános és családtámogatási kifizetőhelyi feladatokat;
d) végzi az adó (az ÁFA kivételével), a járulék, a táppénz, a családi pótlék havi elszámolásait, bevallásait;
e) ellátja a magán nyugdíjpénztárakkal kapcsolatos elszámolási, bevallási teendőket, valamint az Önkéntes Nyugdíjpénztárba, illetve az Egészségbiztosítási Pénztárba való belépési, nyilvántartási és számfejtési feladatokat;
f) ellátja a cafeteriával összefüggő számfejtési és nyilvántartási feladatokat;
g) végzi a nyugdíj előkészítési feladatokat;
h) ellátja a saját területére vonatkozó minőségüggyel kapcsolatos feladatokat.


2. ELSŐFOKÚ HATÓSÁGI FŐIGAZGATÓSÁG

A főigazgató az elnök közvetlen irányítása és felügyelete alatt áll. A Főigazgatóság az alábbi Igazgatóságokból áll: Kiemelt Ügyek Igazgatósága, Légiközlekedési Igazgatóság, Pályaalkalmasság Vizsgálati Igazgatóság, Regionális Igazgatóság (Dél-dunántúli, Közép-magyarországi, Dél-alföldi, Nyugat-dunántúli, Észak-alföldi, Közép-dunántúli és Észak-magyarországi).

2.1 Főigazgatói Titkárság

A Főigazgatói Titkárság mint nem önálló szervezeti egység feladatai:
a) Elsőfokú hatóság tevékenységéhez kapcsolódó operatív feladatok végrehajtása.
b) Szakmai koordináció a területi szervek és a Központi Hivatal között, különösen a Stratégiai és Módszertani Igazgatósággal és a Másodfokú Hatósági Főosztállyal.
c) Ellenőrzi az elsőfokú területi szervek szakmai tevékenységét.
d) Koordinálja több regionális igazgatóságra kiterjedő átfogó közlekedésbiztonsági ellenőrzéseket.
e) Szakmai javaslatot tesz a területi szervek beszerzési igényeire.

2.2 Kiemelt Ügyek Igazgatósága

1) A Kiemelt Ügyek Igazgatósága jár el elsőfokon mindazon ügyekben, amelyeket jogszabály hatáskörébe utal; működéstámogatási feladatait a Központi Hivatal látja el. A Kiemelt Ügyek Igazgatóságának elkülönült szervezeti egységei a Közúti Jármű Hatósági Főosztály, a Közúti Hatósági Főosztály, a Vasúti Hatósági Főosztály és a Hajózási Hatósági Főosztály.

2) A Kiemelt Ügyek Igazgatóságának feladatkörébe tartozó képzési szaktevékenységet a képzési referens a Kiemelt Ügyek Igazgatóságának vezetője közvetlen irányításával végzi. Ezen belül ellátja:
a) szakoktatók és vizsgabiztosok (felsőfokú szaktanfolyamon történő) képzésének engedélyezését;
b) az egyes közúti közlekedési tevékenység végzéséhez szükséges, illetve a külön jogszabályban kötelezően előírt szakképesítés megszerzéséhez szervezhető szaktanfolyam engedélyezését, vizsgaszervezési megbízások kiadását, illetve visszavonását;
c) a meghatározott össztömeget, tengelyterhelést és méretet meghaladó járművek kísérését ellátók szakkísérő képesítése alóli mentesítését;
d) veszélyes áru szállítási biztonsági tanácsadók névjegyzékének vezetését és közzétételét a Közlekedési Értesítőben;
e) a vállalkozásoknál alkalmazott tanácsadók névjegyzékének vezetését.

2.2.1 Közúti Jármű Hatósági Főosztály

A Főosztály elkülönült szervezeti egységei Műszaki Engedélyezési Osztály, a Forgalmi Engedélyezési Osztály és a Járművizsgálati Osztály.

2.2.1.1 Műszaki Engedélyezési Osztály

1) Országos illetékességű elsőfokú hatóságként jár el az engedélyezési körébe tartozó a közúti járművek, járműalkatrészek és tartozékok típus-jóváhagyási, minősítési és forgalmazási engedélyezésében, továbbá az ENSZ-EGB és az uniós előírások alapján kiadott jóváhagyások és belföldi minősítések ellenőrzése ügyeiben.

2) Feladata továbbá a hazai előírások és nemzetközi egyezmények (ATP) hatálya alá tartozó különleges szállítási feladatot ellátó közúti járművek engedélyezése, illetve EU előírások szerint a hazai jogszabály meghatározott részei alól történő felmentések megadása, valamint pótlólagos követelmények meghatározása az érintett járművek forgalomba helyezésének engedélyezéséhez.

3) Független vizsgálóintézetek típusvizsgálói jegyzékbe történő felvételhez szükséges feltételek meglétének ellenőrzése és javaslattétel a jegyzékbe történő felvételre.

2.2.1.2 Forgalmi Engedélyezési Osztály

Elsőfokú országos illetékességű hatóságként jár el a jogszabályban megjelölt nemzetközi személy- és áruszállítási engedélyezési és az ehhez kapcsolódó ellenőrzési ügyekben, valamint a radioaktív anyagok fuvarozásának engedélyezési eljárásában. Feladata továbbá a veszélyes hulladékok begyűjtési, szállítási tevékenységének engedélyezésében való szakhatósági közreműködés, valamint egyes pénzkezelési feladatok ellátása.

2.2.1.3 Járművizsgálati Osztály

1) Országos illetékességű elsőfokú hatóságként jár el az engedélyezési körébe tartozó diagnosztikai műszerek és járműtartozékok engedélyezésében, jóváhagyásában. Elektronikus informatikai rendszer alkalmazással végzi az új közúti járművek műszaki vizsga nélküli forgalomba helyezésének engedélyezését és az ehhez kapcsolódó importőri ellenőrzési feladatokat.

2) Országos szinten készíti a jogszabályokban rögzített közúti járművekkel kapcsolatos statisztikákat és az EU részére küldendő kimutatásokat (CO2 kibocsátás). Végzi a „harmadik országból” behozott járművek vámkezelést megelőző vizsgálatát.


2.2.2 Közúti Hatósági Főosztály

A Főosztály elkülönült szervezeti egységei az Engedélyezési és Forgalomszabályozási Osztály és a Hídügyi Osztály.

2.2.2.1 Engedélyezési és Forgalomszabályozási Osztály

1) Országos illetékességű elsőfokú hatóságként jár el az országos közúthálózatba tartozó autópályák, autóutak és a közúti határátkelőhelyek közlekedési építményei ügyeiben.

2) Engedélyezi normál nyomtávú országos közforgalmú vasútvonalnak úttal történő keresztezése, illetve bármely egyéb vasútvonal és országos közút keresztezése esetén a közút-vasút szintbeni keresztezés létesítését, megszüntetését.

3) Ellátja a transzeurópai közúthálózatnak a Magyar Köztársaság területén lévő alagútjaival kapcsolatos elsőfokú hatósági és ellenőrzési feladatokat.

4) Ellátja a hatáskörébe utalt szakhatósági (szakvéleményezési) feladatokat.

5) Megkeresés esetén közreműködik a terület- és településrendezési tervekkel kapcsolatos egységes közlekedési hatósági álláspont kialakításában.

2.2.2.2 Hídügyi Osztály

1) Elsőfokú hatóságként jár el az országos közúthálózatba tartozó autópályák és autóutak, azok csomópontjai, pihenőhelyei és a közúti határátkelőhelyek műtárgyai elvi építési engedélyének kiadása, építésének, forgalomba helyezésének és megszüntetésének engedélyezése, az azok 4 méternél nagyobb szabad nyílású hídjai kiviteli tervének jóváhagyása, továbbá valamennyi közúton, valamint a közforgalom elől el nem zárt magánúton a 30 m szabad nyílást meghaladó híd elvi építési engedélyének kiadása, építésének, forgalomba helyezésének és megszüntetésének engedélyezése, kiviteli tervének jóváhagyása ügyeiben.

2) Szakhatóságként közreműködik más hatóságok előtti eljárásokban, amennyiben azok, a hatáskörébe tartozó hidak műszaki kialakítását érintik.

2.2.3 Vasúti Hatósági Főosztály

A Főosztály elkülönült szervezeti egységei a Vasúti Pálya és Híd Osztály, a Vasútgépészeti Osztály, és a Vasútbiztonsági és Ellenőrzési Osztály.

2.2.3.1 Vasúti Pálya és Híd Osztály

1) Országos illetékességű elsőfokú hatóságként jár el az engedélyezési körébe tartozó vasúti pálya és tartozékai (pl: biztosító berendezés, híd, aluljáró stb.) létesítése, használatbavétele, átalakítása, megszüntetése, valamint a vasúti pályahálózattal kapcsolatos forgalmi és üzemi vizsgálatok ügyében (pl. engedély nélküli vagy engedélytől eltérő létesítése, átalakítása esetén bírságolás);
2) Vasúti pályák és tartozékaik üzem- és forgalombiztos állapotának ellenőrzése, átalakítások ellenőrzése stb., az ellenőrzés során tapasztalt jogszabályellenes üzemeltetés esetén bírságolás, illetve a vasúti közlekedés biztonságát veszélyeztető állapot, vagy üzemeltetés esetén az engedély visszavonása, bírságolás.

2.2.3.2 Vasútgépészeti Osztály

1) Országos illetékességű elsőfokú hatóságként jár el az engedélyezési körébe tartozó vasútgépészeti berendezések (pl. mérlegelő, kocsimozgató, rakodó, tartálykocsi töltő és lefejtő berendezések stb.) és üzemi létesítmények (peron lift, mozgólépcső, -járda stb.), létesítése, használatbevétele, átalakítása, megszüntetése, valamint a vasútgépészeti berendezések és üzemi létesítmények üzem- és forgalombiztos állapotának ellenőrzése ügyében.

2) Országos illetékességű elsőfokú hatóságként jár el az engedélyezési körébe tartozó vasúti járművekkel, és valamennyi speciális vasúti rendszerrel kapcsolatos ügyekben (pl. vasúti járművek üzem- és forgalombiztos állapotának ellenőrzése, elvi előzetes típusengedélyének, előzetes típusengedélyének, típusengedélyének és átalakítási engedélyének kiadása, speciális vasúti rendszerek komplex engedélyezési eljárása, stb.).

2.2.3.3 Vasútbiztonsági és Ellenőrzési Osztály

1) Országos illetékességű elsőfokú hatóságként jár el az engedélyezési körébe tartozó, a hagyományos és nagysebességű vasúti rendszerek átjárhatóságát biztosító, valamint a helyi-, sajátcélú vasúti közlekedés biztonságával kapcsolatos ügyekben (pl. vasútbiztonsági tanúsítványok kiadása, vasútbiztonsági engedélyek kiadása, stb.).

2) Országos illetékességű hatóságként eljárva végzi a hagyományos és nagysebességű, valamint a helyi-, sajátcélú és speciális vasúti rendszerek alrendszereinek, rendszerelemeinek időszakos vizsgálatát, javítását és gyártását, valamint fenntartását végző szervezetek tevékenységének engedélyezését, az időszakos járművizsgákat lebonyolító vizsgaközpontok engedélyezését.

3) Országos illetékességű hatóságként eljárva rendszeresen és időszakonként ellenőrzi, hogy a különféle vasúti rendszerek üzemeltetése, karbantartása megfelel-e a vonatkozó jogszabályi és hatósági előírásoknak, valamint a vonatkozó szabványoknak.

4) Ellenőrzi a vasúti közlekedésben részt vevő vasúti vállalkozások tevékenységét, a vasúti járművek műszaki állapotát, és a vasúti közlekedésben szolgálatot teljesítő személyek alkalmasságát, és az elvégezett tevékenységek szakszerűségét.

5) Az ellenőrzések tapasztalatairól rendszeresen tájékoztatja az érintett szakterület vezetőjét. Évente jelentést készít a Hatóság elnökének.

6) Amennyiben az ellenőrzése során jogsértő magatartást tapasztal, vagy a vasúti közlekedés biztonságát veszélyeztető állapotot talál, úgy a külön jogszabályban meghatározott feltételekkel bírságot szabhat ki, a helyszínen intézkedhet a jogsértő magatartás megszüntetéséről, illetve a vasúti közlekedés veszélyeztetése esetén intézkedik a veszélyhelyzet megszüntetéséről, és a helyszínen elrendelheti a tevékenység azonnali leállítását.


2.2.4 Hajózási Hatósági Főosztály

A Főosztály elkülönült szervezeti egységei Hajóüzem Biztonsági és Regiszteri Osztály, a Hajózási, Tengerészeti és Kikötői Osztály.

2.2.4.1 Hajóüzem Biztonsági és Regiszteri Osztály

Országos illetékességű elsőfokú hatóságként jár el a hajóüzem-biztonsági engedélyezési ügyekben, (pl. úszólétesítmények és berendezéseik terv- és típusjóváhagyása, üzembe helyezés előtti vizsgálata és az üzemképességet igazoló okmányok kiadása; úszólétesítmények időszakos és önkéntes üzemképességi vizsgálatai; lajstromozási, köbözési eljárás stb.) közreműködik külön jogszabályban meghatározott víziközlekedési balesetek vizsgálatában.

2.2.4.2 Hajózási, Tengerészeti és Kikötői Osztály

1) Országos illetékességű elsőfokú hatóságként jár el a hajózási, tengerészeti és kikötői engedélyezési ügyekben (pl. hajózási tevékenység korlátozásának elrendelése, ill. engedélyezése, kiemelt hajózási létesítmények, tevékenységek és vízimunkák engedélyezése, úszó létesítménnyel folytatott hajózási tevékenység, valamint hajózásra alkalmasság, élet- és munkakörülmények ellenőrzése, stb.)

2) Részt vesz jogszabályban megjelölt szakhatósági, szakvéleményezési feladatok ellátásában.


2.3 Légiközlekedési Igazgatóság

Az Igazgatóság önálló szervezeti egységei a következők: Polgári Repülési Osztály, Állami Repülési Osztály, Polgári Repülésműszaki és Dokumentációs Osztály, Állami Repülésműszaki Osztály, Légiforgalmi Osztály, Repülőtérfelügyeleti Osztály, Repülésvédelmi Osztály, Repülésbiztonsági Osztály, Felügyeleti és Engedélyezési Osztály, Repülőegészségügyi Osztály.


2.3.1 Igazgatói Titkárság

A Titkárság mint nem önálló egység feladatai:
a) Gondoskodik az igazgatóság dolgozóinak kötelező szakmai, vezető- és továbbképzéséről, kidolgozza az éves képzési tervet, és elfogadása után irányítja végrehajtását.
b) Részt vesz az Igazgatóság teljesítményértékelési rendszerének kialakításában, a teljesítmény-kritériumok meghatározásában, szakmai segítséget nyújt az éves teljesítményértékelések elkészítésében, az értékelő megbeszélések koordinálásában, őrzi az ezzel kapcsolatos dokumentumokat.
c) Ellátja a külföldi kiküldetésekkel és képzésekkel kapcsolatos feladatokat, a nemzetközi szervezetek által tartott hazai tanfolyamok szervezési feladatait, az Igazgatóság nemzetközi kapcsolattartását a Hatóság éves képzési tervének megfelelően.
d) Az Igazgatóság minőségügyi politikájának végrehajtása, érvényesítése és minőségbiztosítási, minőségügyi oktatások képzések szervezése. A Hatóság minőségpolitikájával összhangban javaslatot tesz az Igazgatóság minőségpolitikájára, minőségre vonatkozó célkitűzésekre és ezek végrehajtásához szükséges minőségügyi tevékenységekre. Végrehajtja az igazgatóság időszakos belső minőségügyi felülvizsgálatát, melyről jelentést készít az Igazgató és a Minőségügyi Osztály részére.

2.3.2 Felügyeleti és Engedélyezési Osztály

Az osztály vezetője az igazgató távolléte vagy akadályoztatása esetén – a kinevezési, felmentési és fegyelmi jogkör kivételével – bármely ügyben utasítási, döntési és ellenőrzési joggal rendelkezik, az igazgató részére való utólagos beszámolási kötelezettséggel.

Az Osztály feladatai:

1) Minőségbiztosítási kézikönyvek és Minőségbiztosítási vezetők jóváhagyása az Igazgatóság engedélyezési eljárásai során;

2) Az Igazgatóság honlapjával kapcsolatos adatfeltöltési és karbantartási feladatok végrehajtása;

3) az ügyviteli és nyilvántartó rendszer üzemeltetése és kapcsolattartás a felhasználókkal és ügyfelekkel;

4) jogszabályban előírt adatszolgáltatás teljesítései az Igazgatóság részére;

5) a földi kiszolgálási szakszemélyzet szakszolgálati engedélyeinek kiadása és nyilvántartása;

6) az Igazgatósághoz érkező levelek, ügyiratok, dokumentumok érkeztetése és kiadmányozása;

7) Légijármű Üzembentartási Engedélyhez szükséges feltételek vizsgálata, engedélyek kiadása, nyilvántartása, üzembentartó, üzemeltető szervezetek hatósági felügyelete;

8) földi kiszolgálási szakszemélyzet szakszolgálati engedélyeinek kiadása és nyilvántartása;

9) légiközlekedési, valamint a légiközlekedéssel összefüggő tevékenységek engedélyezése, hatósági felügyelete, ideértve a gazdasági jellegű eljárásokat is;

10) légitársasági üzletszabályzat és módosításának vizsgálata;

11) feladatkörébe tartozó tevékenységekre vonatkozó kiképzési és átképzési tervek vizsgálata, a képzés felügyelete;


12) radioaktív anyagok továbbításához szükséges feltételek vizsgálata;


13) polgári és állami légijárműből történő tárgy kidobásának, szórásának, valamint a Rendészeti Biztonsági Szolgálat Légirendészeti Parancsnokság szakhatósági hozzájárulása figyelembevételével hamvak légijárműből történő szétszórásának engedélyezése;


14) földi kiszolgáló szervezetek engedélyezése és felügyelete;


15) feladatkörébe tartozó hatósági felügyeleti auditok szervezése, végrehajtása;


16) ügyfélszolgálati feladatok ellátása, panaszok kezelése, utaspanaszokkal kapcsolatos eljárások lefolytatása;


17) légiközlekedési szakterületen a szakértő működésének engedélyezése;


18) feladatkörébe tartozó hazai, valamint nemzetközi jogszabályok és dokumentációk tervezetének véleményezése, állásfoglalás kialakítása;


19) szakértői szinten részvétel a hazai és nemzetközi szakmai szervezetek által szervezett légiközlekedési rendezvényeken, a felügyeleti és engedélyezési osztály feladatkörét érintő szakbizottságok ülésein.


2.3.3 Polgári Repülési Osztály

Az Osztály feladatai:

1) a polgári célú légiközlekedési szakszemélyzetek szakszolgálati engedélyének megszerzéséhez, meghosszabbításához, kiterjesztéséhez és helyreállításához szükséges elméleti és gyakorlati vizsgáztatása, szakszolgálati engedélyeinek kiadása és nyilvántartása;

2) a polgári célú légiközlekedési szakszemélyzetek képzéséhez szükséges képzési tervek elbírálása, valamint a szakszolgálati vizsgáztatásra előkészítő tanfolyamok tematikájának jóváhagyása;

3) a szakszolgálati engedéllyel kapcsolatos képzés, továbbképzés személyi és tárgyi feltételeinek vizsgálata, az oktatási rend és az oktatást végző szervezetek alkalmassági feltételeinek vizsgálata, az oktatás, képzés időszakos ellenőrzése;

4) a vizsgáztatásra felhatalmazott személyek vizsgáztató tevékenységének irányítása és hatósági ellenőrzése;

5) a polgári légijárművek típus- és légialkalmassági, valamint egyéb hatósági ellenőrző berepülése;

6) légiüzemeltetési utasítások, illetve azok módosításainak elbírálása, a légijármű tényleges felszereltsége és az utasításokban foglaltak megegyezősége, valamint a tervezett repülésekre való alkalmasság megállapítása;

7) a repülések előkészítésének és végrehajtásának ellenőrzése;

8) látványosság célját szolgáló és egyéb különleges repülések végrehajtási feltételeinek vizsgálata, végrehajtásának ellenőrzése;

9) feladatkörébe tartozó hazai, valamint nemzetközi jogszabályok és dokumentációk tervezetének véleményezése, állásfoglalás kialakítása;

10) részvétel a polgári légijárművekkel bekövetkezett légiközlekedési balesetek, repülőesemények, légiközlekedési rendellenességek szükség szerinti közigazgatási hatósági eljárás keretében történő vizsgálatában;

11) szakértői szinten részvétel a hazai és nemzetközi szakmai szervezetek által szervezett légiközlekedési rendezvényeken, a polgári repülési osztály feladatkörét érintő szakbizottságok ülésein;

12) A lajstromozásra nem kötelezett légijárművek nyilvántartásának vezetése.


2.3.4 Állami Repülési Osztály

Az Osztály feladatai:

1) az állami célú légiközlekedési szakszemélyzetek szakszolgálati engedélyének megszerzéséhez, meghosszabbításához, kiterjesztéséhez és helyreállításához szükséges elméleti és gyakorlati vizsgáztatása, szakszolgálati engedélyeinek kiadása és nyilvántartása;

2) az állami célú légiközlekedési szakszemélyzetek képzéséhez szükséges kiképzési tervek elbírálása, valamint a szakszolgálati vizsgáztatásra előkészítő tanfolyamok tematikájának jóváhagyása;

3) a szakszolgálati engedéllyel kapcsolatos kiképzés, továbbképzés személyi és tárgyi feltételeinek vizsgálata, az oktatási rend és az oktatást végző szervezetek alkalmassági feltételeinek vizsgálata, az oktatás, képzés időszakos ellenőrzése;

4) az Igazgatóság által vizsgáztatásra felhatalmazott személyek vizsgáztató tevékenységének irányítása és hatósági ellenőrzése;

5) az állami légijárművek típus- és légialkalmassági, valamint egyéb hatósági ellenőrző berepülése;

6) légiüzemeltetési utasítások, illetve azok módosításainak elbírálása, a légijármű tényleges felszereltsége és az utasításokban foglaltak megegyezősége, valamint a tervezett repülésekre való alkalmasság megállapítása;

7) a repülések előkészítésének és végrehajtásának ellenőrzése;

8) látványosság célját szolgáló és egyéb különleges repülések végrehajtási feltételeinek vizsgálata, végrehajtásának ellenőrzése;

9) feladatkörébe tartozó hazai, valamint nemzetközi jogszabályok és dokumentációk tervezetének véleményezése, állásfoglalás kialakítása;

10) a légi kutató-mentő szolgálat felkészítésének és alkalmazásának hatósági felügyelete;

11) a fedélzeti azonosító jel használatának engedélyezése;

12) az állami légijármű polgári célú igénybevételének engedélyezése;

13) részvétel az állami légijárművekkel bekövetkezett légiközlekedési balesetek, repülőesemények, légiközlekedési rendellenességek szükség szerinti közigazgatási hatósági eljárás keretében történő vizsgálatában;

14) szakértői szinten részvétel a hazai és nemzetközi szakmai szervezetek által szervezett légiközlekedési rendezvényeken, az állami repülési osztály feladatkörét érintő szakbizottságok ülésein.



2.3.5 Polgári Repülésműszaki és Dokumentációs Osztály

Az Osztály feladatai:

1) polgári légijárművek hazai és külföldön történő gyártása, javítása, átalakítása, karbantartása, üzemeltetése elvégzéséhez szükséges személyi és tárgyi feltételeinek vizsgálata;

2) Légijármű Típusalkalmassági Bizonyítvány kiadásához szükséges típusalkalmassági vizsgálatok elvégzése;

3) Légijármű Lajstromozási Bizonyítvány kiadásával, nyilvántartásával kapcsolatos eljárások, illetve az ahhoz szükséges vizsgálatok elvégzése;

4) Magyar Köztársaság Állami Légijármű Lajstrom vezetése;

5) Légijármű Légialkalmassági Bizonyítvány kiadása, módosítása, korlátozása, visszavonása, felfüggesztése;

6) Légijármű Légialkalmassági Felülvizsgálati Bizonyítvány kiadása, érvényesség meghosszabbítása, korlátozása, visszavonása, felfüggesztése;

7) Légijármű Zajbizonyítvány kiadásához szükséges vizsgálatok elvégzése, annak kiadása;

8) polgári légijármű típusleírása, karbantartási és javítási utasítása meglétének és megfelelőségének vizsgálata, az alkalmazás időszakos ellenőrzése;

9) polgári légijármű élettartam, üzemidő engedélyezéséhez szükséges vizsgálatok elvégzése;

10) a polgári légijárművek légialkalmasságát érintő bulletines rendszer naprakész vezetése;

11) polgári légijárművek egyszeri átrepülési, kísérleti és próbarepülési engedélyének megadásához szükséges személyi és tárgyi feltételek vizsgálata;

12) feladatkörében a légijárművek üzemeltetésével, karbantartásával kapcsolatos üzemeltetői eljárások figyelemmel kísérése és ellenőrzése, vizsgálatok elvégzése;

13) karbantartó szervezetek felügyelete;

14) szakszolgálati engedélyhez kötött műszaki tevékenységekre vonatkozó kiképzési és átképzési tervek vizsgálata, a tárgyi és személyi feltételek, valamint a tervek végrehajtási módjának ellenőrzése, az ehhez szükséges intézkedések megtétele;

15) polgári légijármű karbantartó szakszolgálati engedélyek kiadása és nyilvántartása;

16) részvétel a feladatkörébe tartozó légiközlekedést érintő jogszabályokra, jogszabályok módosítására vonatkozó szakmai tervezetek kidolgozásában;

17) feladatkörébe tartozó hazai, valamint nemzetközi jogszabályok és dokumentációk tervezetének véleményezése, állásfoglalás kialakítása;

18) jelzálog bejegyzési eljárás lefolytatása;

19) légijárművek kormányzati szállítások előtti minősítése;

20) kormányzati szállítások végrehajtása előtt a műszaki szakszemélyzet szakszolgálati engedélye érvényességének ellenőrzése;

21) részvétel a polgári légijárművekkel bekövetkezett légiközlekedési balesetek, repülőesemények, légiközlekedési rendellenességek szükség szerinti közigazgatási hatósági eljárás keretében történő vizsgálatában;

22) szakértői szinten részvétel a hazai és nemzetközi szakmai szervezetek által szervezett légiközlekedési rendezvényeken, a polgári repülésműszaki és dokumentációs osztály feladatkörét érintő szakbizottságok ülésein.


2.3.6 Állami Repülésműszaki Osztály

Az Osztály feladatai:

1) a magyar állami légijárműnek a Magyar Állami Légijármű Nyilvántartásba vétele;

2) a végleg kivont vagy megsemmisült állami légijármű törlése a Magyar Állami Légijármű Nyilvántartásból;

3) állami légijármű, továbbá külön jogszabályban meghatározott légi közlekedéssel kapcsolatos eszközök Típusalkalmassági Bizonyítványának kiadása;

4) állami légijármű Légialkalmassági Bizonyítványának kiadása;

5) az állami légijárművek és egyes légiközlekedéssel kapcsolatos eszközök gyártásának, javításának, karbantartásának engedélyezése;

6) az állami légijárművön történő jelentős módosítás jóváhagyása;

7) a légialkalmasság bizonyítvány nélküli kísérleti, próba vagy műszaki célú repülés engedélyezése;

8) az állami repülőműszaki szakszemélyzet elméleti és gyakorlati vizsgáztatása, a szakszolgálati engedélyek kiadása, érvényességének kiterjesztése, illetve meghosszabbítása;

9) a szakszolgálati vizsgáztatásra előkészítő tanfolyamok tematikájának jóváhagyása, a képzést folytató szervezetek, intézmények hatósági felügyelete;

10) feladatkörébe tartozó hazai, valamint nemzetközi jogszabályok és dokumentációk tervezetének véleményezése, állásfoglalás kialakítása;

11) részvétel az állami légijárművekkel bekövetkezett légiközlekedési balesetek, repülőesemények, légiközlekedési rendellenességek szükség szerinti közigazgatási hatósági eljárás keretében történő vizsgálatában;

12) szakértői szinten részvétel a hazai és nemzetközi szakmai szervezetek által szervezett légiközlekedési rendezvényeken, az állami repülésműszaki osztály feladatkörét érintő szakbizottságok ülésein.


2.3.7 Légiforgalmi Osztály

Az Osztály feladatai:

1) a légiforgalmi szolgálatok ellátásával kapcsolatos közigazgatási eljárások lefolytatása;

2) légiforgalmi szolgáltatók tanúsítása és folyamatos felügyelete;

3) részvétel a Magyar Köztársaság légtérstruktúrájának kialakításában, folyamatos korszerűsítésében, illetve a légtér felhasználásának és igénybevételi rendjének meghatározásában;

4) részvétel az időszakosan korlátozott, korlátozott és a veszélyes légterek, a katonai ellenőrzött légterek és állandó légi útvonalak kijelölésében;

5) polgári és állami légiközlekedéssel kapcsolatos földi irányítástechnikai berendezésekkel kapcsolatos eljárások lefolytatása;

6) polgári légiközlekedéssel kapcsolatos rádióengedélyezési és frekvenciagazdálkodási eljárás lefolytatása;

7) az állami légiközlekedéssel kapcsolatos földi irányítástechnikai berendezésekkel kapcsolatos eljárások lefolytatása;

8) az állami repülések céljára földön telepített léginavigációs berendezések üzemben tartásának engedélyezése, az üzemben tartás szakmai szabályai betartásának időszakos ellenőrzése;

9) állami légiközlekedéssel kapcsolatos rádióengedélyezési eljárás lefolytatása;

10) a légtér eseti és egyéb célú, az államhatár menti korlátozott légtér igénybevételének engedélyezése, hatósági hozzájárulás a külföldi állami légijárművek magyar légtérbe történő be-, illetve átrepüléséhez;

11) a Magyar Köztársaság légterében való kereskedelmi repüléshez szükséges légiközlekedési hatósági engedélyek kiadása;

12) menetrend engedélyezéssel kapcsolatos eljárások lefolytatása;

13) a kihasználatlan légiközlekedési joggal üzemeltethető légiútvonalra szóló felhatalmazással kapcsolatos eljárások lefolytatása;

14) repülési eljárások engedélyezése;

15) légtérstruktúrával kapcsolatos eljárások lefolytatása;

16) részvétel a polgári és az állami légijárművekkel bekövetkezett légiközlekedési balesetek, repülőesemények, légiközlekedési rendellenességek szükség szerinti közigazgatási hatósági eljárás keretében történő vizsgálatában;

17) feladatkörébe tartozó hazai, valamint nemzetközi jogszabályok és dokumentációk tervezetének véleményezése, állásfoglalás kialakítása;

18) szakértői szinten részvétel a hazai és nemzetközi szakmai szervezetek által szervezett légiközlekedési rendezvényeken, a légiforgalmi osztály feladatkörét érintő szakbizottságok ülésein.


2.3.8 Repülőtérfelügyeleti Osztály

Az Osztály feladatai:

1) állami légiközlekedéssel kapcsolatos földi irányítástechnikai berendezésekkel kapcsolatos eljárások lefolytatása;

2) az állami repülések céljára földön telepített léginavigációs berendezések üzemben tartásának engedélyezése, az üzemben tartás szakmai szabályai betartásának időszakos ellenőrzése;

3) állami légiközlekedéssel kapcsolatos rádióengedélyezési eljárás lefolytatása;

4) repülőterek és állami leszállóhelyek engedélyezésével kapcsolatos hatósági eljárások lefolytatása;

5) nem nyilvános le- és felszállóhelyek engedélyezése;

6) repülőtérszemlék koordinálása;

7) repülőterek repülőtérrendjének jóváhagyása;

8) repülőterekhez kapcsolódó zajgátló védőövezetek kijelölése;

9) a zajgátló védőövezetekre vonatkozó számítás eredményének ellenőrzése, indokolt esetben az övezethatárok jogszabály által meghatározott számítási pontjától való eltérés engedélyezése;

10) a légiközlekedés környezetterhelő hatásainak mérséklésére irányuló feladatok ellátása;

11) éjszakai hajtóműpróba engedélyezése;

12) a repülőterek vagy a légiközlekedéssel összefüggő berendezések meghatározott körzetében épület vagy egyéb létesítményterv jóváhagyása;

13) településrendezési tervekkel és építményekkel kapcsolatos eljárások lefolytatása;

14) a polgári és állami meteorológiai adat szolgáltatók szakmai tevékenységének felügyelete;

15) részvétel a polgári és az állami légijárművekkel bekövetkezett légiközlekedési balesetek, repülőesemények, légiközlekedési rendellenességek szükség szerinti közigazgatási hatósági eljárás keretében történő vizsgálatában;

16) feladatkörébe tartozó hazai, valamint nemzetközi jogszabályok és dokumentációk tervezetének véleményezése, állásfoglalás kialakítása;

17) szakértői szinten részvétel a hazai és nemzetközi szakmai szervezetek által szervezett légiközlekedési rendezvényeken, a repülőtérfelügyeleti osztály feladatkörét érintő szakbizottságok ülésein.


2.3.9 Repülésvédelmi Osztály

Az Osztály feladatai:

1) a Nemzeti Polgári Légiközlekedés Védelmi Programok végrehajtásának összehangolásáért és figyelemmel kíséréséért felelős, kijelölt nemzeti hatóság védelmi feladatainak ellátása;

2) a Magyar Köztársaság Nemzeti Polgári Légiközlekedés Védelmi Programok koordinálása, az abban foglalt feladatok végrehajtása, valamint a végrehajtás összehangolása, felügyelete;

3) a légiközlekedés elleni jogellenes cselekmények megelőzésével, felszámolásával kapcsolatos hatósági intézkedések megtétele, a légiközlekedés védelmi tervek, illetve légiközlekedés védelmi képzési tervek jóváhagyása, az azokban foglalt feladatok végrehajtásának ellenőrzése;

4) a bűntettesek és büntetőeljárás alatt állók nyilvántartását tartalmazó online rendszer használata az Igazgatóság hatósági feladataihoz szükséges adatok lekérése céljából;

5) légiközlekedés védelmi események kivizsgálásának koordinálása;

6) légiközlekedés védelmi ellenőrzések végrehajtása;

7) a légiközlekedés védelmének szabályait megsértőkkel szemben hatékony, arányos és elrettentő szankciók foganatosítása;

8) légiközlekedés védelmi tisztek kijelölésének jóváhagyása;

9) légiközlekedés védelmi oktatók és oktató szervezetek engedélyezése;

10) meghatalmazott ügynök minősítési eljárásának lefolytatása, tevékenységük felügyelete;

11) légiközlekedés védelmével kapcsolatos beszámolók és jelentések ellenőrzése, jóváhagyása;

12) a harmadik országok repülőterein foganatosított védelmi intézkedések szükség szerinti vizsgálata;

13) részvétel a feladatkörébe tartozó légiközlekedést érintő jogszabályokra, jogszabályok módosítására vonatkozó szakmai tervezetek kidolgozásában;

14) a közigazgatási hatósági eljárás szerint szakértő bevonása az eljárásokba, ha az adott ügy megítéléséhez különleges szakértelem szükséges;

15) a feladatkörébe tartozó hazai, valamint nemzetközi dokumentációk és Uniós jogszabályok tervezetének véleményezése, állásfoglalás kialakítása, javaslattétel;
16) szakértői szinten részvétel a hazai és nemzetközi szakmai szervezetek által szervezett légiközlekedési rendezvényeken, a repülésvédelmi osztály feladatkörét érintő szakbizottságok ülésein;

17) ellenőrzi a kormányzati szállítások végrehajtása előtt a hajózó, illetve légiutas kísérő szakszemélyzet szakszolgálati engedélyének érvényességét;

18) a Magyar Köztársaság Légiközlekedés Védelmi Minőségbiztosítási Terv végrehajtásának felügyelete.


2.3.10 Repülésbiztonsági Osztály

Az Osztály feladatai:

1) a polgári és az állami légijárművekkel bekövetkezett légiközlekedési balesettel, repülőeseménnyel kapcsolatos közigazgatási hatósági eljárás indítása esetén a vizsgálat lefolytatása;

2) repülőbaleseti készenléti szolgálat fenntartása a légiközlekedési balesetek, repülőesemények, rendellenességek közigazgatási hatósági eljárás keretében történő vizsgálatának azonnali megkezdése érdekében;

3) repülésbiztonsági szervezetek kézikönyveinek vizsgálata, jóváhagyása;

4) repülésbiztonsági szolgálatok (főnökségek) szakmai tevékenységének, az üzembentartói baleseti ügyeleti szolgálatok működésének hatósági felügyelete;

5) repülésbiztonsági ellenőrzések végrehajtása;

6) a repülésbiztonsági ellenőrzések és a szakmai kivizsgálások eredményeire, ajánlásaira alapozott hatósági intézkedések kibocsátása, ezekről az elöljáró és a szakmai felügyeletet ellátó szervezetek tájékoztatása;

7) az állami légijármű és légiközlekedéssel összefüggő tevékenységet folytató szakszemélyzetek, személyek szakszolgálati engedélyéhez szükséges repülő-egészségügyi alkalmassági minősítése, nyilvántartás vezetése;

8) a repülésbiztonság körébe tartozó hazai, valamint nemzetközi jogszabályok és dokumentációk tervezetének véleményezése, állásfoglalás kialakítása;

9) szakértői szinten részvétel a hazai és nemzetközi szakmai szervezetek által szervezett légiközlekedési rendezvényeken, a repülésbiztonsági osztály feladatkörét érintő szakbizottságok ülésein.


2.3.11 Polgári Repülőegészségügyi Osztály

Az Osztály feladatai:

1) a szakszolgálati engedély megszerzésére kötelezettek (és jelöltek) orvosi minősítése a repülő-egészségügyi alkalmassági vizsgálatok alapján;

2) a szakorvosi vizsgálatok koordinálása, a repülő-egészségügyi alkalmassági vizsgálatokat végzők szakfelügyelete;

3) a repülő-egészségügyi alkalmassági vizsgálatokat végző orvosok és vizsgáló helyek, továbbá repülési szervezetek tevékenységének hatósági felügyelete;

4) légiközlekedési balesetekkel és repülőeseményekkel kapcsolatos közigazgatási hatósági eljárás keretében meghatározott repülőorvosi vizsgálatok szervezése, irányítása és koordinálása;

5) javaslatok kidolgozása a polgári repülő-egészségügyi szabályzatokra, szervezetekre és azok tevékenységének korszerűsítésére;
6) az Igazgatóság képviselete a polgári és állami repülés nemzetközi és hazai repülő-egészségügyi szervezeteiben;

7) együttműködés a nemzetközi repülő-egészségügyi szervezetekkel és a hazai társhatóságokkal;

8) a szakszolgálati engedéllyel kapcsolatos képzési, kiképzési és továbbképzési oktatási tervek repülő-egészségüggyel, illetve emberi tényezővel foglalkozó fejezeteinek ellenőrzése;

9) feladatkörébe tartozó hazai, valamint nemzetközi jogszabályok és dokumentációk tervezetének véleményezése, állásfoglalás kialakítása;

10) szakértői szinten részvétel a hazai és nemzetközi szakmai szervezetek által szervezett légiközlekedési rendezvényeken, az egészségügyi osztály feladatkörét érintő szakbizottságok ülésein.


2.4 Pályaalkalmasság Vizsgálati Igazgatóság

1) Országos illetékességű elsőfokú hatóságként jár el a hatáskörébe utalt ügyekben, felkérésre igazságügyi szakértői vizsgálatokat végez, irányítja és ellenőrzi a pályaalkalmassági vizsgálatokba – jogszabály alapján – bevont egységek munkáját.

2) Az Igazgatóság elkülönült szervezetei egységei a következők: Előzetes Alkalmasság-vizsgálati Osztály, Rendkívüli Alkalmasság-vizsgálati Osztály, Időszakos Alkalmasság-vizsgálati Osztály.

2.4.1 Előzetes Alkalmasság-vizsgálati Osztály

1) Feladata a hatáskörébe utalt előzetes pszichológiai alkalmasság-vizsgálati eljárás lefolytatása. Feldolgozza és elemzi a pályaalkalmassági vizsgálatok eredményeit, összegzi a tapasztalatokat, majd ennek alapján kidolgozza a jogszabály, illetve a vizsgálati módszerek módosítására irányuló javaslatokat.

2) Szakvéleményt ad a tevékenységi körét érintő ügyekben, és részt vesz a pályaalkalmassági vizsgálatok általános feladatainak megvalósításában.

2.4.2 Rendkívüli Alkalmasság-vizsgálati Osztály

Feladata a hatáskörébe utalt rendkívüli pszichológiai alkalmasság-vizsgálati eljárás lefolytatása. Feldolgozza, minősíti és elemzi a vizsgálati eredményeket, összegzi a tapasztalatokat, majd ennek alapján javaslatot tesz a vizsgálati módszerek, illetve a jogszabály, módosítására. Külön felkérésre elvégzi a járművezetők utánképzési rendszerében a foglalkozásvezetők folyamatos kiválasztását, képzését, és munkájuk ellenőrzését a pszichológiai szempontok érvényesítése érdekében.


2.4.3 Időszakos Alkalmasság-vizsgálati Osztály

Feladata a hatáskörébe utalt időszakos pszichológiai alkalmasság-vizsgálati eljárás lefolytatása. Feldolgozza, minősíti és elemzi a vizsgálati eredményeket, összegzi a tapasztalatokat, majd ennek alapján javaslatot tesz a vizsgálati módszerek, illetve a jogszabály, módosítására. Szakvéleményt ad a tevékenységi körét érintő nem hatósági ügyekben, részt vesz a PÁV általános feladatainak megvalósításában, az időszakos pályaalkalmasság-vizsgálati tevékenység fejlesztése érdekében bevezetésre kerülő eljárások, módszerek, eszközök véleményezésén, valamint új eljárások kísérleti jellegű kipróbálásán keresztül.


2.5 Regionális Igazgatóságok

A Regionális Igazgatóságok önálló szervezeti egységei a következők: Ellenőrzési Osztály, Működés Támogatási Osztály, Közlekedési Alágazatok Főosztály, Közúti Jármű Főosztály, Járművezető Vizsgáztatási és Utánképzési Főosztály.

2.5.1 Igazgatói Titkárság

A Titkárság mint nem önálló egység feladatai:
a) támogatja a Regionális Igazgatóság vezetőjének munkáját szervezési, ügyviteli feladatok tekintetében, részt vesz a Regionális Igazgató vezetői feladatai végrehajtásának koordinálásában a regionális igazgató utasításai alapján;
b) kapcsolatot tart a Hatóság szervezeti egységeivel, különösen a Központi Hivatallal a regionális igazgató utasításai alapján.

2.5.2 Ellenőrzési Osztály

Az Osztály nem önálló szervezeti egységei: Járműfelügyeleti Csoport és a Képzésfelügyeleti Csoport.

2.5.2.1 Járműfelügyeleti Csoport

A csoport feladatai:
a) irányítja, szervezi és koordinálja a régió járműfelügyeleti ellenőrzési tevékenységeinek hatékony ellátását;
b) a területi illetékességi körébe tartozó vizsgáló állomások és vizsgabiztosok ellenőrzése;
c) nyilvántartási, adatkezelési és adatszolgáltatási teendők ellátása;
d) megküldi az ellenőrzési jegyzőkönyvek egy példányát a Megelőzési Osztálynak, továbbá a közös akciók szervezése előtt szakmai állásfoglalást kér a Biztonsági Osztálytól;
e) ellenőrzések megtervezésében szorosan együttműködik a Megelőzési Osztállyal és a regionális igazgatóság Közúti Jármű Főosztályával;
f) a gépjárműfenntartói, környezetvédelmi felülvizsgálói, alkatrész-forgalmazási tevékenység ellenőrzése (kivéve: Közép-magyarországi Regionális Igazgatóság).


2.5.2.2 Képzésfelügyeleti Csoport

A csoport ellátja a járművezető-képzés felügyeletével kapcsolatos feladatokat:
a) a szakoktatói, iskolavezetői és vizsgabiztosi névjegyzék vezetése;
b) a járművezető-képzés engedélyezése, ellenőrzése, szakfelügyelete;
c) járművezetői vizsga érvénytelenítése, illetve felfüggesztése;
d) állást foglal a szakterülettel kapcsolatos egyedi ügyekben, vizsgázó, illetve szakoktató eltiltása a vizsgán való részvételtől;
e) ellátja a feladatokhoz kapcsolódó nyilvántartási, adatkezelési és adatszolgáltatási teendőket;
f) szakoktatók részére tevékenységi engedély kiadása;
g) kivizsgálja a szaktanfolyami képzéssel és vizsgáztatással kapcsolatos panasz ügyeket;
h) tájékoztatja a szakoktató eltiltásáról, továbbá minden olyan esetről a Megelőzési Osztályt, amelyben az ellenőrzés során a vizsgázóval, illetve a szakoktatóval kapcsolatban szabálytalanságot állapít meg.


2.5.3 Működés Támogatási Osztály

Az Osztály feladata a centralizált támogató funkciók helyi szintű támogatásának biztosítása az alábbi szakmai területeken:
a) a regionális igazgatóságra megállapított éves költségkeretek betartása, indokolt esetben annak módosításra vonatkozó igény felterjesztése a Gazdasági Főosztályra;
b) pénzkezelő helyek szakmai ellenőrzése, pénztárak működtetése (pénztár: Forrás SQL program pénzügyi modulját használja);
c) a külső vizsgahelyek feladása alapján, illetve a Magyar Államkincstár értesítése alapján a bevételek egyeztetése;
d) átutalásos vevő számlák kiállítása a Forrás SQL program pénzügyi moduljában (közút, vasút, hajó, átutalásos számlák a szakterület által kiállított rendszeresített űrlap alapján, valamint a nem hatósági tevékenységre vonatkozó számlák);
e) a területileg megkötött szerződések, illetve megrendelések rögzítése a Forrás SQL program kötelezettségvállalás moduljában;
f) szállítói számlák Forrás programban történő iktatása, a számlák igazoltatása, érvényesítése (kontírozása);
g) a regionális igazgatóság jogerős határozatainak nyilvántartása az erre a célra készített programban;
h) ellátja a vevő- és szállítói folyószámla egyeztetését, felszólítások, egyenlegközlők kiküldését, késedelmi kamat felszámítását;
i) munkaügyi adatszolgáltatás;
j) leltározási tevékenység ellátása, az eszközmozgatással kapcsolatos bizonylatok kiállítása és továbbítása;
k) az intézményüzemeltetéssel kapcsolatos nem központosított feladatok (beszerzés, ellátás stb.);
l) gépjármű ügyintézői adminisztratív feladatok ellátása.


2.5.4 Közúti Jármű Főosztály

1) Kizárólag a Közép-magyarországi Regionális Igazgatóságon működnek, mint önálló szervezeti egységek a Főosztályon belül a Budai-körzeti Járművizsgáztatási Osztály, a Pesti-körzeti Járművizsgáztatási Osztály és a Járműüzemeltetési Osztály. Más regionális igazgatóság esetében a főosztály osztály- és csoportbontás nélkül látja el feladatait. A gépjárműfenntartói, környezetvédelmi felülvizsgálói, alkatrész-forgalmazási tevékenység ellenőrzése kizárólag a Közép-magyarországi Regionális Igazgatóságon.

2) Feladata a bejelentési kötelezettség alá eső közúti közlekedési szolgáltatási tevékenység bejelentésének nyilvántartásba vétele, engedélyköteles közúti közlekedési szolgáltatás végzésének engedélyezése, digitális tachográf kártyák kiadása (nyilvántartása, visszavonása, cseréje, pótlása, lekérdezése stb.), gépjárműfenntartó tevékenységet végző szervezetek hatósági műszaki vizsgálatot végző állomássá kijelölése, környezetvédelmi felülvizsgáló szervezet feljogosítása, regisztrált bontó-hulladékkezelő nyilvántartásba vétele, ellenőrzése.

3) Feladata a közúti járművek forgalomba helyezés előtti és időszakos műszaki vizsgálata, egyes járművek minősítő vizsgálata, „Nemzetközi Időszakos Vizsgálati Bizonyítvány”, jóváhagyási igazolás kiadása, egyedi forgalomba helyezés engedélyezési eljárás lefolytatása, vámkezelést megelőző vizsgálat elvégzése, közlekedési engedély kiadása.

4) Ellenőrzi a közúti jármű állapotát, üzemben tartására megállapított feltételek megtartását, a gépkocsivezetők vezetési és pihenő idejét közúton és telephelyen, a nehéz tehergépkocsik korlátozásának betartása, jogszabálysértés esetén hatósági eljárást kezdeményez, bírságot szab ki, tevékenység végzését megtiltja.

5) Feladata a gépjárműfenntartó tevékenységet végző szervezetek dologi és személyi feltételeinek vizsgálata, szabálytalanság esetén szabálysértési eljárás, illetőleg a tevékenység felfüggesztésének vagy megtiltásának kezdeményezése, valamint az átfogó, közös ellenőrzési akciók szervezése.

6) Feladata továbbá a közúti tengelyterhelés mérés, közúti jármű összeépítésének és nem sorozatszerű átalakításának engedélyezése, valamint a közúti és telephelyi ellenőrzések (járműállapot, pihenőidő, gyártók, szolgáltatók (szervizek), üzemeltetők stb.) lebonyolítása.

7) Üzemeltetési és karbantartási naplók kiadása, közösségi ellenőrző menetlevél-tömb kiadása fuvarozó vállalkozások részére, szakhatósági közreműködés hulladékszállítási ügyekben.

8) Feladataihoz kapcsolódó ügyviteli, nyilvántartási, adatkezelési és adatszolgáltatási teendők ellátása.


2.5.5 Járművezető Vizsgáztatási és Utánképzési Főosztály

1) Ellátja a közúti járművezetők vizsgáztatásával és utánképzésével kapcsolatos elsőfokú hatósági feladatokat

2) Kizárólag a Közép-magyarországi Regionális Igazgatóságon működnek, mint önálló szervezeti egységek a Főosztályon belül a Buda-körzeti Járművezető Vizsgáztatási Osztály és a Pesti-körzeti Járművezető Vizsgáztatási Osztály, valamint nem önálló szervezeti egységként az Utánképzési csoport. Más regionális igazgatóság esetében a főosztály csoportbontás nélkül látja el feladatait.

3) A vizsgáztatási feladatai különösen:
a) a közúti járművezetők vizsgáztatása;
b) a közúti járművezetők vizsgáztatásának ellenőrzése;
c) a közúti járművezetők képzésénél meghatározott tárgy vizsgakötelezettsége alóli mentesítése;
d) a vizsgaigazolás kiállítása a járművezetésre jogosító okmány kiadásához;
e) ellátja a feladatokhoz kapcsolódó nyilvántartási, adatkezelési és adatszolgáltatási teendőket;
f) ellátja a ügyfélfogadási feladatokat;
g) vizsgáztatás személyi és tárgyi feltételeinek ellenőrzése;
h) a vizsgahelyszínek tárgyi feltételeinek előzetes engedélyezése.

4) Az utánképzési feladatai különösen:
a) utánképzés szervezése, megbízás kiadása és a működés ellenőrzése;
b) az utánképzés feltáró foglalkozásának megtartása, az utánképzésre kötelezettek részére program kijelölése;
c) utánképzés teljesítéséről szóló igazolás kiadása;
d) ellátja a csoport ügyfélfogadási feladatait.

2.5.6 Közlekedési Alágazatok Főosztály

1) A Közlekedési Alágazatok Főosztály régiós szinten látja el a vasúttal kapcsolatos feladatait.

2) Elsőfokú hatóságként jár el a közutakkal és a közforgalom elől el nem zárt magánutakkal, azok műtárgyaival – köztük a 30 m szabadnyílást meg nem haladó hidak – kapcsolatos jogszabályokban meghatározott ügyekben.

3) Másodfokú hatóságként jár el a jegyzőnek közlekedési hatósági ügyekben hozott határozata ellen benyújtott fellebbezés esetén.

4) Szakhatóságként jár el más engedélyező hatóság hatáskörébe tartozó létesítményekkel, valamint a végzett tevékenységekkel összefüggő hatósági eljárásokban a közutak és a vasutak állagvédelme és forgalombiztonságának biztosítása érdekében.

5) Érdekelt államigazgatási szervként közuti és vasúti szempontból véleményezi az illetékességi területéhez tartozó települések helyi építési szabályzatait, szabályozási terveit, valamint terület- és településrendezési terveit.

6) A Közép-magyarországi, a Nyugat-dunántúli, a Dél-dunántúli, az Észak-alföldi és a Dél-alföldi Regionális Igazgatóságok esetében regionális illetékességgel jár el a jogszabályban hatáskörébe utalt hajózási ügyekben (pl. egyes hajózási létesítmények, jelzések és tevékenységek engedélyezése, kedvtelési célú belvízi kishajók vezetőinek vizsgáztatása, egyes úszólétesítmények időszakos és önkéntes üzemképességi vizsgálatai, veszélyes áruk belvízi szállításának ellenőrzése, szakhatósági közreműködés).

7) Az engedélyezési körébe tartozó vasúti létesítmények és berendezések üzem- és forgalombiztos állapotának, az átalakítások és az üzemeltetés feltételeinek ellenőrzése, engedély nélküli vagy engedélytől eltérő létesítése, átalakítása vagy szabályellenes üzemeltetés esetén bírság kiszabása, illetve az engedély visszavonása.

8) Illetékességi területén önállóan ellenőrzi a vasúti közlekedés biztonságát, a vasúti képzés, az üzemeltetés és fenntartás jogszabályban előírtak szerinti állapotát.

9) Illetékességi területén kívül a Hatóság Stratégiai és Módszertani Igazgatóság Közúti és Vasúti Főosztály által meghatározottak szerint részt vesz a vasúthatósági ellenőrzésekben.

10) Ellátja a nem bányászati célú sikló, a függőpálya, a távolsági szalagpálya és a sífelvonó létesítése, átalakítása, használatba vétele és megszüntetése, üzem- és forgalombiztos állapotának, valamint az időszakos vizsgálatok, az átalakítások és az üzemeltetés feltételeinek és a szükséges javítások elvégzésének ellenőrzését és engedély nélküli vagy engedélytől eltérő létesítése, átalakítása vagy szabályellenes üzemeltetés esetén bírságol; illetve az engedélyt visszavonja.


3. STRATÉGIAI ÉS MÓDSZERTANI IGAZGATÓSÁG VEZETŐJÉNEK KÖZVETLEN IRÁNYÍTÁSA ALÁ TARTOZÓ SZERVEZETI EGYSÉGEK


3.1 Közút Jármű Főosztály

A Főosztály önálló szervezetei egységei a következők: Műszaki Osztály, Forgalmi Osztály és az Ellenőrzési Osztály.

3.1.1 Műszaki Osztály

1) Végzi a jóváhagyás, minősítés kiadásával felhatalmazott szervezet felügyeletét, ellenőrzését, kezeli a szükséges nyilvántartásokat, feladata továbbá jóváhagyások kiadásának felügyelete, irányítása az előírások, irányelvek, tervezetek begyűjtése és rendszerezése.

2) Információkkal (típus-adattár, pótalkatrész gyártási engedélyek, nemzetközi előírások, európai jóváhagyások stb.) látja el a Hatóság járművizsgálati, környezetvédelmi felülvizsgálati, műszaki igazgatási területeit.

3) Szervezi és végzi a Hatóság dolgozóinak, valamint a jármű-műszaki vizsgabiztosok és tanúsítványadók képzését, vizsgáztatását.

4) Kezeli az országos névjegyzékeket, tájékoztató kiadványokat, oktatási, szakmai egyeztetésre előkészítő munka-anyagokat készít, ellenőrzi az időszakos műszaki vizsgálatok szakmai egységességét és a technológiai fegyelem betartását.

5) Szakmailag irányítja és ellenőrzi a hatáskörébe tartózó ügyekben elsőfokon eljáró hatóság tevékenységét, kezdeményezi az alkalmazott vizsgálatok és ellenőrzések technológiai és ügyviteli módosítását.

6) Ellenőrzi a környezetvédelmi felülvizsgálatok szakmai egységességét.

7) A Műszaki Minősítő Állomás tevékenységi körében eljárva:
a) műszaki vizsgálatokat végez a típusbizonyítványok, sorozat forgalomba helyezési engedélyek kiadásához;
b) műszaki vizsgálatokat végez a Másodfokú Hatóság Főosztály kezdeményezésére másodfokú ügyek, panaszbeadványok, kérelmek elbírálásához;
c) adatgyűjtést végez próbavizsgák keretében az időszakos műszaki vizsgák szervezéséhez;
d) ellátja a járművizsgálatok technológiájának továbbfejlesztéséhez szükséges műszaki háttértevékenységet;
e) vizsgálati tájékoztatókat készít az első fokú hatóságok részére a járműtípus próbavizsgákon gyűjtött tapasztalatok alapján;
f) egyedi megrendelés alapján szakértői vizsgálatot végez.

8) Az osztály megkeresésre szakmai véleményt, álláspontot alakít ki a másodfokú döntésekhez és szakhatósági állásfoglalásokhoz.


3.1.2 Forgalmi Osztály

1) Az Osztály feladata a Hatóság forgalmi szakterületet érintő szakmai munkájának irányítása, helyszíni ellenőrzése, szükség esetén a szakmai munka folyamatainak módosítására vonatkozó javaslatok készítése, a Hatóság forgalmi szakterületén foglalkoztatott munkatársainak szakmai továbbképzése, vizsgáztatása, a továbbképzésekhez szükséges vizsgaanyagok elkészítése, valamint szakvélemény adása a másodfokú döntésekhez és szakhatósági állásfoglalásokhoz a Másodfokú Hatósági Főosztály részére.

2) A nyilvántartásba vételhez feltételek meghatározása, a nyilvántartás folyamatos kezelése, továbbá a CEMT engedély pályázatokkal kapcsolatos feladatok.



3.1.3 Ellenőrzési Osztály

1) Irányítja és felügyeli a közúti közlekedésbiztonsági, környezetvédelmi, a közúti közlekedési szolgáltatás ellenőrzését. Végzi az ellenőrzési adatelemzések, ellenőrzési stratégia kidolgozását, kezeli a közúti ellenőrök országos névjegyzékét, a közúti és telephelyi ellenőrzési normatívák és azok szakmai tartalmának meghatározását.

2) Feladata továbbá a munkatársak képzésének, továbbképzésének megszervezése, koordinálása, a kapcsolódó nyilvántartások vezetése, kapcsolattartás a belföldi és külföldi hatóságokkal, végzi az ellenőrzések országos és nemzetközi statisztikáinak összeállítását.

3) Az osztály szakvéleményt készít a másodfokú döntésekhez és szakhatósági állásfoglalásokhoz.


3.2 Képzési és Vizsgáztatási Főosztály

A Főosztály önálló szervezetei egységei a következők: Szaktanfolyami Osztály, Vizsgafelügyeleti Osztály, PÁV Osztály.

3.2.1 Szaktanfolyami Osztály

1) Az Osztály stratégiai feladatai a következők:
a) a szakterületet érintő jogszabályok, jogszabály-módosítások változtatására javaslattétel, a változtatások előkészítése, véleményezése;
b) a felügyeletet ellátó minisztérium által átruházott feladat- és hatáskörnek megfelelően, részvétel az intézményi keretben folyó közlekedésre nevelés irányítása, a közlekedést érintő ifjúságpolitikai és közművelődési feladatok ellátása, a középfokú közlekedési szakképzés szakmai irányítása, fejlesztése, a felnőttképzéssel összefüggő tevékenységek, valamint az EU-tagsággal összefüggő közlekedési szakképzési feladatok ellátása területén;
c) irányítja a szaktanfolyami képzés és vizsgáztatás tartalmi és módszertani fejlesztését;
d) elkészíti és jóváhagyásra előterjeszti az építőgép-kezelői és a közúti közlekedési szakemberek képzésére, továbbképzésére vonatkozó tanfolyamok tanterveit és egyéb szakanyagokat, valamint vizsgáztatására vonatkozó szabályzatokat.

2) Az Osztály módszertani feladatai a következők:
a) a szakoktatók és iskolavezetők továbbképzésének engedélyezése;
b) nehézgépkezelő, vasúti járművezető szakembereket képző, sikló, függőpálya, sífelvonó és mozgólépcső (mozgójárda) kezelőjét képező tanfolyamok szervezésének engedélyezése;
c) felügyeli és ellenőrzi az építőgép-kezelői és a közúti közlekedési szakemberek képzését és vizsgáztatását;
d) kivizsgálja a szaktanfolyami képzéssel és vizsgáztatással kapcsolatos panaszügyeket és intézkedési javaslatot tesz;
e) elkészíti, illetve elkészítteti a vizsgaanyagokat (adatbankok, tesztlapok, értékelő sablonok, szóbeli és gyakorlati vizsgatételek stb.);
f) ellátja a szaktanfolyami képzéssel kapcsolatos és jóváhagyásra benyújtott tantervek, tankönyvek és oktatási segédletek jóváhagyási eljárását.

3) Az Osztály egyéb feladatai a következők:
a) működteti a szakmai vizsgabizottságokat;
b) megszervezi (megtartja) a szakmai vizsgákat;
c) elkészíti, kiadja, cseréli, pótolja, honosítja a hatáskörébe tartozó képesítő vizsgák bizonylatait (okmányait);
d) az egyes közúti közlekedési tevékenység végzéséhez szükséges, illetve a külön jogszabályban kötelezően előírt szakképesítés megszerzéséhez szükséges szaktanfolyam, illetve vizsga alóli felmentés;
e) vezeti a szakmai vizsgabiztosok névjegyzékét;
f) működteti a Tesztlap-raktárt és a Tansegédlet-raktárt;
g) végzi a feladatot ellátó területi szervezeti egységek nyomtatványokkal, vizsgaanyagokkal (szóbeli és gyakorlati tételek, tesztlapok, értékelő sablonok) történő ellátását;
h) ellátja az osztály ügyfélfogadási feladatait;
i) szakvéleményt készít a másodfokú döntésekhez és szakhatósági állásfoglalásokhoz.

3.2.2 Vizsgafelügyeleti Osztály

1) Az Osztály feladatai a következők:
a) a szakterületet érintő jogszabályok, jogszabály módosítások változtatására javaslattétel, a változtatások előkészítése, véleményezése;
b) irányítja a közúti járművezető-képzés, vizsgáztatás és utánképzés tartalmi és módszertani fejlesztését;
c) kezdeményezi és koordinálja a közúti járművezetők és az egyéb közlekedési szakemberek képzését érintő szakmai fejlesztéseket;
d) ellátja a közúti járművezetői vizsgabiztosok, iskolavezetők, utánképzési foglalkozásvezetők és szakoktatók képzésének, továbbképzésének és vizsgáztatásának szakmai és módszertani fejlesztését;
e) elkészíti és jóváhagyásra előterjeszti a közúti járművezető-képzés és vizsgáztatás rendjéről szóló hatósági szabályzatokat;
f) elkészíti és jóváhagyásra előterjeszti a közúti járművezető-képzéssel kapcsolatos tanterveket és egyéb szakanyagokat;
g) elkészíti a közúti járművezetői vizsgabiztosi, iskolavezetői és szakoktatói képzés és továbbképzés tanterveit, illetve szabályzatait;
h) elkészíti a képzésfelügyelet tartalmi meghatározását és fejlesztését.

2) Az Osztály módszertani feladatai a következők:
a) szakmailag irányítja és felügyeli a jogszabályban foglaltak szerint a hatóság hatáskörébe tartozó, közúti-járművezetők és az egyéb közlekedési szakemberek képzését és vizsgáztatását;
b) szakmailag irányítja a számítógépes vizsgáztatást, karbantartja a számítógépes kategóriás vizsgakérdésbankot;
c) ellátja a közúti járművezetők vizsgáztatásának szakfelügyeletét;
d) ellátja a közúti járművezetői vizsgabiztosok éves továbbképzésének megszervezését és lefolytatását;
e) ellátja a települések közúti járművezetői gyakorlati vizsgahellyé nyilvánítását;
f) szervezi és koordinálja az utánképzést vezető foglalkozásvezetők kiválasztását, képzését, továbbképzését;
g) végzi a közúti járművezetők képzésével, valamint továbbképzésével kapcsolatos és jóváhagyásra benyújtott tantervek, tankönyvek és oktatási segédletek jóváhagyási eljárását.

3) Az Osztály egyéb feladatai a következők:
a) gyűjti és címjegyzékbe rendezi az elsőfokú közlekedési hatóság által kiadott képzési engedélyeket, névjegyzékeket;
b) országos vizsgabiztosi névjegyzék vezetése;
c) a 24/2005. (IV. 21.) GKM rendelet 8. § (3) bekezdés értelmében vizsgabiztosi teendők ellátása;
d) ellátja a feladatokhoz kapcsolódó nyilvántartási, adatkezelési és adatszolgáltatási teendőket, és az egyedi ügyek elbírálását;
e) ellátja az osztály ügyfélfogadási feladatait;
f) szakvélemény adása a másodfokú döntésekhez és szakhatósági állásfoglalásokhoz a Másodfokú Hatósági Főosztály részére.

3.2.3 PÁV Osztály

1) Az Osztály feladatai a következők:
a) a szakterületet érintő jogszabályok, jogszabály-módosítások változtatására javaslattétel, a változtatások előkészítése, véleményezése;
b) elkészíti és jóváhagyásra előterjeszti a pályaalkalmasság-vizsgálatok rendjéről szóló hatósági szabályzatokat;
c) szakmailag felügyeli és ellenőrzi az elsőfokú vizsgálatok során használt módszerek és vizsgálati követelmények meghatározását és alkalmazását, és ezek módosítására vonatkozóan kezdeményezéssel él;
d) feladatainak ellátása érdekében feldolgozza és kezeli a hatáskörébe tartozó elsőfokú hatósági tevékenység során keletkezett azon adatokat, amelyeket a területi igazgatóságok továbbítanak a részére.

2) Az Osztály módszertani feladatai a következők:
a) irányítja és ellenőrzi a pályaalkalmasság-vizsgálati ügyekben elsőfokon eljáró hatóság tevékenységét;
b) ellátja a hozzá szakmai állásfoglalásra továbbított fellebbezéseknek az e munkafolyamathoz kapcsolódó adminisztratív és ügyviteli feladatait;
c) szakmai állásfoglalás keretében elvégzi mindazokat a vizsgálatokat, amelyeknek sikertelen tejesítését jelzik az elsőfokú határozat indoklásában feltüntetett kizáró okok, valamint azokat, amelyeket az osztály vezetője és a Másodfokú Hatósági Főosztály hatósági referense még szükségesnek lát a másodfokú döntés megfelelő előkészítéséhez;
d) a Másodfokú Hatósági Főosztály illetékes hatósági referensének döntési javaslata alapján elkészíti a másodfokú határozatokat, alakilag és tartalmilag ellenőrzi, majd kiadmányozásra a Másodfokú Hatósági Főosztály vezetője elé terjeszti azokat;
e) részt vesz a Hatóság határozatainak bírói felülvizsgálata iránti perekben a Hatóság által képviselt szakmai álláspont kidolgozásában, illetve a szakmai képviselet ellátásában;
f) az elsőfokú hatósággal közösen működteti a pályaalkalmassági határozatok nyilvántartási rendszerét és karbantartja azt;
g) a hatáskörébe és illetékességébe tartozó egyedi ügyekben együttműködik az ORFK Igazgatás- és Közlekedés-rendészeti szerveivel, valamint a közlekedési igazgatási hatósággal és a közlekedési hatóság képzés és vizsgafelügyeleti szerveivel;
h) a másodfokú hatósági tevékenységhez napi rendszerességgel kapcsolódó módszertani feladatok elvégzése, különös tekintettel az ART2020 vizsgáló berendezés napi kalibrációjára, e berendezés belső hálózatának napi működtetésére, esetenkénti hiba elhárítására, a vizsgáló berendezések fizikai szintű napi karbantartására, esetenkénti javítására;
i) a másodfokú döntéshozatalhoz kiegészítő vizsgálatot végez.


3.3 Közúti és Vasúti Főosztály

1) Irányítja és ellenőrzi a területi igazgatóságok útügyi hatósági tevékenységét, elkészíti az útügyi szakterületre vonatkozó szabályzatokat.

2) Ellátja a területfejlesztési koncepciók, programok, valamint a településrendezési tervek közúti szempontból történő véleményezését a területi szervekkel megosztott hatáskörben.

3) Szakvéleményt készít a másodfokú döntésekhez és szakhatósági állásfoglalásokhoz a Másodfokú Hatósági Főosztály részére.

4) Felettes útügyi szakhatóságként jár el a nem útügyi létesítmény engedélyezésére jogosult hatóság jogorvoslati eljárásában a Hatóság területi szervei útügyekben első fokon hozott szakhatósági állásfoglalásai felülvizsgálata során.

5) Közreműködik a közutakkal kapcsolatos, jogszabályok műszaki irányelvek, előírások véleményezésében, javaslatot tesz azok módosítására.

6) Közreműködik a vasutak és az azokkal kapcsolatos, illetve hozzájuk tartozó építmények, berendezések, vasúti járművek kialakítására vonatkozó jogszabályok és szabályzatok, hazai és nemzetközi irányelvek, előírások, útmutatók, nemzeti szabványok, szabályzatok véleményezésében.

7) Felügyeli és ellenőrzi a vasúti járművezetők, a vasúti közlekedés biztonságával összefüggő szakmákban dolgozók képzését és vizsgáztatását.

8) Elkészíti és jóváhagyásra előterjeszti a vasúti szakoktatói, vasúti járművezetői, és a vasúti közlekedés biztonságával kapcsolatos szakmákban dolgozó, valamint vasútüzem-vezetői szakemberek képzésére, továbbképzésére vonatkozó tanfolyamok tanterveivel és egyéb szakmai anyagaival kapcsolatos iránymutatásokat és az azokra vonatkozó követelményrendszert.

9) Jóváhagyja a vasútvállalatok közlekedésbiztonsággal összefüggő és a vasúti szakszemélyzet képzésére, oktatására készített utasításait.

10) A nehézgépkezelő, vasúti járművezető szakembereket képző, sikló, függőpálya, sífelvonó és mozgólépcső (mozgójárda) kezelőjét képező tanfolyamok szervezésének engedélyezése.

11) Ellenőrzi a Regionális Igazgatóságok elsőfokú vasúti hatósági tevékenységét.
12) Előkészíti a hatóság hatáskörébe tartozó és a vasúti engedélyezési tevékenységet érintő szabályzatokat, útmutatókat. Kezdeményezi a vasúti szakterületre vonatkozó jogszabályok, szabványok, előírások módosítását a nemzetközi előírások és az ellenőrzések tapasztalatainak (irányelvek, ÁME-k stb.) figyelembevételével.

13) Ellenőrzi a vasúti vállalkozásokra, a vasúti infrastruktúrára és a vasúti gördülőállományra vonatkozó üzemeltetési, műszaki és biztonsági előírások megtartását.

14) Érintett államigazgatási szervként, a regionális igazgatóságok vasúti szervezeteivel megosztva, ellátja a területi fejlesztési koncepciók és programok, a területrendezési tervek, valamint a településrendezési tervek szakmai véleményezését vasúti szempontból.

15) Kidolgozza a Hatóság vasúti szakterületeinek egységes munkavégzéséhez szükséges szakmai javaslatokat.

16) Előkészíti szakmai egyeztetésre a vasúthatósági feladatok ellátásához szükséges informatikai rendszereket. Kidolgozza azokat az informatikai rendszereket, amelyek a vasúthatósági feladatok ellátásával kapcsolatos különféle statisztikák elkészítéséhez, vagy az Európai Uniós előírásokkal kapcsolatos adatszolgáltatási feladatok ellátását segítik.

17) Kapcsolatot tart az Európai Vasútügynökséggel (ERA), részt vesz annak minden, a biztonsági és műszaki hatóság tevékenységi körébe tartozó értekezletén, és a közlekedési ágazatot irányító minisztérium bevonásával képviseli azokon Magyarország érdekeit.

18) Elkészíti a Bizottság részére, a szakterületek által vezetett nyilvántartások alapján, a vasúti alrendszerekről évente, illetve havi rendszerességgel készítendő jelentéseket.

19) Közreműködik a társosztályok és az ERA, illetve az Európai Unió szervezeti egységei közötti levelezésekben és eljárásokban, kivéve a vasúti igazgatási feladatokat.

20) Rendszeresen egyeztet az ERA-ban folyó szakmai munkáról és azzal közösen tesz javaslatot a jogalkotó számára a szükséges jogszabályi, szabályozási változtatások megvalósítására.

3.4 Hajózási és Légiközlekedési Főosztály

1) Feladata a hajózási és tengerészeti, hajózási üzemeltetési vezető képesítő vizsgáztatás rendjének kialakítása, a vizsgáztatás hatósági feladatainak ellátása, feltételeinek és szakfelügyeletének biztosítása, a nyilvántartás hatósági feladatainak ellátása. Ellátja a belvízi hajózással és tengerészettel kapcsolatos nemzetközi feladatokat. Közzéteszi a hajózásbiztonsági információkat (hajósoknak, tengerészeknek szóló hirdetmény). Ellátja a hatáskörébe utalt nemzetközi adatcserét, adatszolgáltatást. Végzi a hajók műszaki felügyeleti előírásainak korszerűsítését, módosítását és közzétételét, meghatározza az úszólétesítmények vizsgálatának részletes szabályait.

2) Üzemelteti a Folyami Információs Szolgáltatásokat, felügyeli a RIS-központot, készíti a víziutak forgalomszabályozási tervét.

3) A Főosztály hajózási feladatai különösen:
a) hajózási információs rendszer fejlesztése, üzemeltetése;
b) folyami információs rendszer üzemeltetése;
c) hajózási hatósági tevékenység irányítása.

4) A Főosztály hajózási módszertani feladatai különösen:
a) hajózással kapcsolatos jogszabályok előkészítésében részvétel, javaslattétel a szükséges jogszabály-módosításra;
b) a hajózási hatósági tevékenység egységesítése és irányítása szabályzatok útján.

5) Közreműködik a polgári légiközlekedés koncepciójára vonatkozó javaslat kidolgozásában, az ezzel összefüggő döntések előkészítése, a végrehajtás figyelemmel kísérése.

6) Javaslatot tesz a polgári légiközlekedési infrastruktúra légiközlekedési koncepcióval összhangban történő fejlesztésére.

7) Kialakítja a polgári légiközlekedés fejlesztése, fenntartása, működtetése, nemzetközi szakmai együttműködése, szakhatósági igazgatása és felügyelete stratégiáját, illetékességi körén belül a feladatok végrehajtásának koordinálása, valamint ellenőrzési rendszerének kialakítása.

8) Szakmai segítség nyújt a két- és többoldalú nemzetközi szerződések megkötéséhez, ezen szerződésekből eredő szakmai tájékoztatási, együttműködési, valamint adatszolgáltatási tevékenység végzéséhez.

9) Segítséget nyújt a felügyeletet ellátó minisztérium számára a közlekedési ágazatra vonatkozó európai közösségi jogszabályok tervezetének tárgyalási álláspontjára vonatkozó javaslatok elkészítésében, a szükséges egyeztetések lefolytatásában,

10) Az elsőfokú hatóság bevonásával a felügyeletet ellátó minisztérium felkérése alapján képviseli a tárgyalási álláspontot a Tanácsi Munkacsoportokban és a komitológiai bizottságokban.

11) Részvétel polgári repülési nemzetközi szervezetek (ICAO, ECAC, Eurocontrol), a JAA és az EASA munkájában.

12) A nemzetközi szervezetekben végzett tevékenységéből eredő feladatok ellátását koordinálja, szakmai támogatást nyújt a légügyi főigazgató munkájához.

13) Szakmai támogatást nyújt az első- és másodfokon eljáró hatósági ügyintézők részére, módszertani útmutatókat, eljárásmódokat dolgoz ki a hatósági eljárásokhoz

14) Elemzi az elsőfokú hatóság tevékenységét, javító megelőző intézkedéseket tesz.

15) A Főosztály légiközlekedési feladatai különösen:
a) légiközlekedési hatósági tevékenység irányítása,
b) légiközlekedési hatósági stratégia végrehajtása.

16) A Főosztály légiközlekedési módszertani feladatai különösen:
a) légiközlekedéssel kapcsolatos jogszabályok előkészítésében részvétel, javaslattétel a szükséges jogszabályi módosításra, a jogszabály-alkotási programra,
b) a légiközlekedési hatósági tevékenység egységesítése és irányítása szabályzatok, módszertani útmutatók útján.


3.5 Vasúti Igazgatási Főosztály

1) Dönt a működési engedély, illetve az ideiglenes működési engedély kiadása, módosítása, felfüggesztése, visszavonása tárgyában.

2) Nyilvántartást vezet a működési engedélyekről, az engedélyesek által szolgáltatott adatokról, teljesíti a működési engedélyekkel kapcsolatos európai uniós adatszolgáltatási kötelezettségeket.

3) Meghatározza a működési engedély-feltételek ellenőrzésének programját, és annak alapján ellenőrzi, illetve a jogszabályban meghatározott esetekben felülvizsgálja a működési engedély kiadása feltételeinek fennálltát.

4) Meghatározza a vasúti közlekedési tevékenységek ellenőrzésének programját, és annak alapján ellenőrzi, hogy a vasúti közlekedési tevékenységet végző szervezet a tevékenységét megfelelő működési engedély birtokában, illetve a működési engedélyének megfelelően végzi-e.

5) Nyilvántartást vezet Magyarország országos, térségi, elővárosi, helyi és saját célú vasúti pályahálózatairól, továbbá kijelöli a térségi és elővárosi vasúti pályahálózatokat.

6) Dönt a vasúti pályák nyílt hozzáférésűvé, illetve nyílt hozzáférés alól mentessé történő minősítéséről.

7) Jóváhagyja a vasúti társaságok személyszállítási, árufuvarozási, valamint vontatási üzletszabályzatait.

8) Együttműködik a más EGT-tagállamok nemzeti szabályozó szerveivel, illetőleg engedélyező hatóságaival, az Európai Bizottsággal és az ERA-val.

9) Figyelemmel kíséri és felügyeli a vasúti közlekedési piac működését.

10) Előkészíti az éves piacfelügyeleti tervet, hivatalból, illetőleg kérelemre piacfelügyeleti eljárást folytat, melynek során ellenőrzi a vasúti közlekedési piacra vonatkozó jogszabályoknak, a Hatóság vasúti igazgatási ügyben hozott határozatainak, illetőleg a Hálózati Üzletszabályzatban foglaltaknak a megtartását.

11) Felügyeli a vasúti pályahálózat-kapacitás elosztási folyamatát, és a vasúti pályahálózathoz való nyílt hozzáférésre jogosult, valamint a vasúti pályahálózat működtetője között a Hálózati Üzletszabályzatban foglaltak szerinti kedvezmények biztosítására vonatkozó tárgyalásokat, részt vesz a Vasúti Pályakapacitás-Elosztó Szervezet (a továbbiakban: VPSZ) által kezdeményezett egyeztetéseken.

12) Eljár
a) az integrált vasúti társaság belső megállapodásának jóváhagyása,
b) a vasúti pályahálózat működtetője, illetve a VPSZ, valamint a hozzáférésre jogosult közötti keretmegállapodás jóváhagyása, illetőleg
c) a VPSZ és a vasúti társaság közötti (a jogszabályban meghatározotton túlmenő) jogviszony létesítéséhez való hozzájárulás
iránti kérelem elbírálása tárgyában.

13) Eljár a jogvitás eljárásban.

14) Ellenőrzi a vasúti társaság számviteli elkülönítéssel kapcsolatos kötelezettségeinek teljesítését.

15) Elkészíti és közzéteszi a katasztrófa-balesetekre vonatkozó fedezeti összeghatárok kiszámításához alkalmazandó módszertant.

16) Nyomon követi, elemzi és értékeli a vasúti közlekedési tevékenységek részpiacainak fejlődését, különös tekintettel az engedélyköteles tevékenységet végző vállalkozások szerződéses feltételeire és szolgáltatásaik áraira, tarifáira, elemzi a keretmegállapodások és a belső megállapodások tartalmát.

17) Meghatározza az adatgyűjtések szakmai tartalmát, ellenőrzi a gyűjtött adatok megbízhatóságát, pontosságát és rendelkezésre állását.

18) Kidolgozza és fejleszti a pályavasúti szolgáltatások díjainak, felárainak és kedvezményeinek megítéléséhez szükséges közgazdasági elemző eszközöket, modelleket és módszereket.

19) Nyilvántartás vezetése a Hálózati Üzletszabályzat mindenkor hatályos változatáról.

20) Együttműködik a Gazdasági Versenyhivatallal, ellenőrzi a Gazdasági Versenyhivatallal kötött szakmai együttműködési megállapodás megtartását.

21) Részt vesz az EGT-államok szabályozó szervei, az Európai Bizottságnak és az ERA-nak a vasúti igazgatással kapcsolatos közös munkaprogramjaiban.


I. SZÁMÚ MELLÉKLET – A HATÓSÁG SZERVEZETI EGYSÉGEINEK FELÜGYELETI RENDJE

1. Az elnök közvetlen irányítása alá tartozó szervezeti egységek:

 

1.1. Kontrolling Osztály

1.2. Megelőzési Osztály

1.3. Belső Ellenőrzési Főosztály

1.4. Minőségügyi Osztály

1.5. Jogi Főosztály

1.6. Kommunikációs és Nemzetközi Főosztály

 

1.6.1.

Nemzetközi és EU Kapcsolatok Osztály

 

1.6.2.

Kommunikációs és PR Osztály

1.7. Másodfokú Hatósági Főosztály

1.8. Informatikai Főosztály

 

1.8.1.

Üzemeltetési Osztály

 

1.8.2.

Fejlesztési Osztály

1.9. Humánpolitikai Főosztály

1.10. Gazdasági Főosztály

 

1.10.1.

Pénzügyi Osztály

 

1.10.2.

Számviteli Osztály

 

1.10.3.

Beszerzési és Ellátási Osztály

 

1.10.4.

Bér és Munkaügyi Osztály

 

1.10.5.

Számlázási és Bevétel Nyilvántartási Osztály

 

 

2. Az Elsőfokú Hatósági Főigazgatósághoz tartozó szervezeti egységek:

 

2.1. Kiemelt Ügyek Igazgatósága

 

 

2.1.1.1.

Közúti Jármű Hatósági Főosztály

 

 

 

2.1.1.1.1. Műszaki Engedélyezési Osztály

 

 

 

2.1.1.1.2. Forgalmi Engedélyezési Osztály

 

 

 

2.1.1.1.3. Járművizsgálati Osztály

 

 

2.1.1.2.

Közúti Hatósági Főosztály

 

 

 

2.1.1.2.1. Engedélyezési és Forgalomszabályozási Osztály

 

 

 

2.1.1.2.2. Hídügyi Osztály

 

 

2.1.1.3.

Vasúti Hatósági Főosztály

 

 

 

2.1.1.3.1. Vasúti Pálya és Híd Osztály

 

 

 

2.1.1.3.2. Vasútgépészeti Osztály

 

 

 

2.1.1.3.3. Vasútbiztonsági és Ellenőrzési Osztály

 

 

2.1.1.4.

Hajózási Hatósági Főosztály

 

 

 

2.1.1.4.1. Hajóüzem Biztonsági és Regiszteri Osztály

 

 

 

2.1.1.4.2. Hajózási, Tengerészeti és Kikötői Osztály

2.2. Légiközlekedési Igazgatóság

 

2.2.1. Polgári Repülési Osztály

 

2.2.2. Állami Repülési Osztály

 

2.2.3. Polgári Repülésműszaki és Dokumentációs Osztály

 

2.2.4. Állami Repülésműszaki Osztály

 

2.2.5. Légiforgalmi Osztály

 

2.2.6. Repülőtérfelügyeleti Osztály

 

2.2.7. Repülésvédelmi Osztály

 

2.2.8. Repülésbiztonsági Osztály

 

2.2.9. Felügyeleti és Engedélyezési Osztály

 

2.2.10. Repülőegészségügyi Osztály.

 

2.3. Pályaalkalmasság Vizsgálati Igazgatóság

 

2.3.1.

Előzetes Alkalmasság-vizsgálati Osztály

 

2.3.2.

Rendkívüli Alkalmasság-vizsgálati Osztály

 

2.3.3.

Időszakos Alkalmasság-vizsgálati Osztály

2.4.

Regionális Igazgatóságok

 

2.4.1.

Ellenőrzési Osztály

 

 

2.4.1.1.

Járműfelügyeleti Csoport

 

 

2.4.1.2.

Képzésfelügyeleti Csoport

 

2.4.2.

Működés Támogatási Osztály

 

2.4.3.

Közúti Jármű Főosztály

 

 

2.4.3.1

Budai-körzeti Járművizsgáztatási Osztály (Kizárólag a Közép-magyarországi Regionális Igazgatóság esetében)

 

 

2.4.3.2

Pesti-körzeti Járművizsgáztatási Osztály (Kizárólag a Közép-magyarországi Regionális Igazgatóság esetében)

 

 

2.4.3.3

Járműüzemeltetési Osztály (Kizárólag a Közép-magyarországi Regionális Igazgatóság esetében)

 

2.4.4. Járművezető Vizsgáztatási és Utánképzési Főosztály

 

 

2.4.4.1.

Budai-körzeti Járművezető Vizsgáztatási Osztály (Kizárólag a Közép-magyarországi Regionális Igazgatóság esetében)

 

 

2.4.4.2.

Pesti-körzeti Járművezető Vizsgáztatási Osztály (Kizárólag a Közép-magyarországi Regionális Igazgatóság esetében)

 

 

2.4.4.3.

Utánképzési Csoport (Kizárólag a Közép-magyarországi Regionális Igazgatóság esetében)

 

2.4.5. Közlekedési Alágazatok Főosztály

 

 

3. Stratégiai és Módszertani Igazgatóság vezetőjének közvetlen irányítása alá tartozó szervezeti egységek:

 

3.1. Közút Jármű Főosztály

 

3.1.1.

Műszaki Osztály

 

3.1.2.

Forgalmi Osztály

 

3.1.3.

Ellenőrzési Osztály

3.2.

Képzési és Vizsgáztatási Főosztály

 

3.2.1.

Szaktanfolyami Osztály

 

3.2.2.

Vizsgafelügyeleti Osztály

 

3.2.3.

PÁV Osztály

3.3.

Közúti és Vasúti Főosztály

3.4.

Hajózási és Légiközlekedési Főosztály

3.5.

Vasúti Igazgatási Főosztály



II. SZÁMÚ MELLÉKLET – SZERVEZETI ÁBRÁK









III. SZÁMÚ MELLÉKLET – A HATÓSÁG
VAGYONNYILATKOZAT-TÉTELI KÖTELEZETTSÉGGEL JÁRÓ MUNKAKÖREI
Az alapvető jogok és kötelességek pártatlan és elfogulatlan érvényesítése, valamint a közélet tisztaságának biztosítása és a korrupció megelőzése céljából az alábbi munkaköröket betöltő munkatársak az egyes vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségekről szóló 2007. évi CLII. törvényben (a továbbiakban: Vnyt.), valamint a vonatkozó jogszabályokban meghatározott eljárási szabályok szerint, a Vnyt. melléklete szerinti adattartalommal kötelesek vagyonnyilatkozatot tenni a saját és a vele egy háztartásban élő hozzátartozók jövedelmi, érdekeltségi és vagyoni helyzetéről:

Vagyonnyilatkozat-tételre kötelezett munkakörök

Vagyonnyilatkozat-tételre kötelezett
(az egyes vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségekről
szóló
2007. évi CLII. törvény alapján)

IGEN

NEM

Megjegyzés

adminisztrátor

 

1

 

adóügyi referens

 

1

 

alkatrészforgalmi ellenőr

1

 

 

állami repülésbiztonsági szakreferens

1

 

 

Állami Repülési Osztály vezetője

1

 

 

Állami Repülésműszaki Osztály vezetője

1

 

 

anyagbeszerző

1

 

 

ATM felügyelő

1

 

 

avionikai mérnök

1

 

 

belső ellenőr

1

 

 

Belső ellenőrzési főosztály vezetője

1

 

 

belső ellenőrzési szakmai referens

1

 

 

bér- és munkaügyi munkatárs

 

1

 

Bér- és munkaügyi osztály vezetője

1

 

 

bér- és munkaügyi referens

 

1

 

beruházási referens

1

 

 

Beszerzési és ellátási osztály vezetője

1

 

 

biztonsági referens

1

 

 

Buda-körzeti járművezető vizsgáztatási osztály vezetője (csak a Közép-mo.-i Reg. Ig.-nál)

1

 

 

Buda-körzeti járművizsgáztatási osztály vezetője (csak a Közép-mo.-i Reg. Ig.-nál)

1

 

 

csoportvezető informatikus

 

1

 

egészségügyi asszisztens

1

 

 

ellátási munkatárs

1

 

 

ellenőrzési módszertani referens

 

1

 

Ellenőrzési osztály vezetője

1

 

 

elméleti járművezetői vizsgabiztos

1

 

 

Elnöki főtanácsadó

 

1

 

Előzetes Alkalmasságvizsgálat Osztály vezetője

1

 

 

Elsőfokú Területi Főigazgatóság vezetője

1

 

 

Engedélyezési és forgalomszabályozási osztály vezetője

1

 

 

engedélyezési és járművizsgálati munkacsoport koordinátor

1

 

 

építésügyi szakhatósági előadó

1

 

 

fedélzeti mérnök

1

 

 

Fejlesztési osztály vezetője

1

 

 

Felügyeleti és Engedélyezési Osztály vezetője

1

 

 

Forgalmi engedélyezési osztály vezetője

1

 

 

Forgalmi osztály vezetője

1

 

 

forgalom engedélyezési módszertani referens

 

1

 

forgalom engedélyezési referens

1

 

 

forgalomtechnikai referens

1

 

 

földi kiszolgálás felügyelő

1

 

 

gazdasági munkacsoport koordinátor

1

 

 

gazdálkodási munkatárs

 

1

Ha javaslattételre, döntésre, ellenőrzésre jogosult költségvetési vagy egyéb pénzeszközök felett (pl. banki aláírásra jogosult) vagy közbeszerzési eljárás során, akkor vagyonnyilatkozat-tételre kötelezett!

gazdasági referens

 

1

Ha javaslattételre, döntésre, ellenőrzésre jogosult költségvetési vagy egyéb pénzeszközök felett (pl. banki aláírásra jogosult) vagy közbeszerzési eljárás során, akkor vagyonnyilatkozat-tételre kötelezett!

Gazdasági főosztály vezetője

1

 

 

gépjármű ügyintéző munkatárs

 

1

 

gépjármű vizsgaellenőr

1

 

 

gépkocsivezető

 

1

 

gondnoksági alkalmazott

 

1

 

Hajóüzembiztonsági és Regiszter osztály vezetője

1

 

 

Hajózási és légiközlekedési főosztály vezetője

1

 

 

Hajózási és légiközlekedési főosztályvezető-helyettes

1

 

 

Hajózási Hatósági főosztály vezetője

1

 

 

hajózási hatósági referens

1

 

 

hajózási módszertani referens

1

 

 

hajózási munkacsoport koordinátor

1

 

 

Hajózási, tengerészeti és Kikötői osztály vezetője

1

 

 

hatósági ejtőernyős

1

 

 

hatósági légiforgalmi irányító

1

 

 

hatósági légijárművezető

1

 

 

Hatósági ügyintéző

1

 

 

helikopter sárkány-hajtómű mérnök

1

 

 

Hídügyi osztály vezetője

1

 

 

hídügyi referens

1

 

 

Humánpolitikai főosztály vezetője

1

 

 

humánpolitikai munkatárs

 

1

 

humánpolitikai referens

 

1

 

Időszakos Alkalmasságvizsgálati Osztály vezetője

1

 

 

Igazgatási ügyintéző

1

 

 

iktató

 

1

Elnöki titkársági iktató vagyonnyilatkozat-tételre kötelezett!

Informatikai főosztály vezetője

1

 

 

informatikai szakmai referens

1

 

 

informatikus

 

1

Ha javaslattételre, döntésre, ellenőrzésre jogosult közbeszerzési eljárás során, akkor vagyonnyilatkozat-tételre kötelezett!

irattáros

 

1

 

Jármű vizsgaszervezési munkatárs

1

 

 

jármű vizsgáztatási munkacsoport koordinátor

1

 

 

Járműfelügyeleti csoport vezetője

1

 

 

járműfelügyeleti és járművizsga ellenőr

1

 

 

jármű-forgalmi hatósági referens

1

 

 

jármű-műszaki hatósági referens

1

 

 

Járműüzemeltetési Osztály vezetője (csak a Közép-mo.-i Reg. Ig.-nál)

1

 

 

járművezető vizsgaügyviteli és vizsgaszervezési munkacsoport koordinátor

1

 

 

Járművezető Vizsgáztatási és Utánképzési Főosztály vezetője

1

 

 

Járművezető Vizsgáztatási és Utánképzési főosztályvezetője-helyettes

1

 

 

járművezető vizsgáztatási koordinátor

1

 

 

járművezetői vizsgabiztos

1

 

 

Járművizsgálati osztály vezetője

1

 

 

javítóipari ellenőr

1

 

 

jelzálogjogi és szakképzési referens

1

 

 

jogász

1

 

 

Jogi főosztály vezetője

1

 

 

Jogi főosztályvezető-helyettes

1

 

 

katonai helikopter hatósági főpilóta

1

 

 

Képzésfelügyeleti csoport vezetője

1

 

 

képzésfelügyelő

1

 

 

Képzési és vizsgáztatási főosztály vezetője

1

 

 

képzésmódszertani referens

 

1

 

Kiemelt ügyek biztonsági és ellenőrzési referens

1

 

 

kiemelt ügyek engedélyezési, jóváhagyási és ellenőrzési referens

1

 

 

Kiemelt ügyek EU-referens

 

 

 

kiemelt ügyek gépjármű közlekedési engedélyezési és veszélyes áru referens

1

 

 

kiemelt ügyek gépjármű közlekedési engedélyezési munkatárs

1

 

 

kiemelt ügyek gépjármű közlekedési engedélyezési referens

1

 

 

kiemelt ügyek hajóüzembiztonsági és regiszter munkatárs

1

 

 

kiemelt ügyek hajóüzembiztonsági és regiszter referens

1

 

 

kiemelt ügyek hajózási munkatárs

1

 

 

kiemelt ügyek hajózási referens

1

 

 

Kiemelt Ügyek Igazgatóságának vezetője

1

 

 

kiemelt ügyek jármű forgalomba helyezési referens

1

 

 

kiemelt ügyek jármű vizsgabiztos munkatárs

1

 

 

Kiemelt ügyek képzési referens

1

 

 

kiemelt ügyek közúti híd referens

1

 

 

kiemelt ügyek nemzetközi autóbuszjárat engedélyezési referens

1

 

 

kiemelt ügyek útügyi hatósági referens

1

 

 

kiemelt ügyek vasútgépészeti referens

1

 

 

kiemelt ügyek vasúti biztosító berendezési referens

1

 

 

kiemelt ügyek vasúti erősáramú berendezés referens

1

 

 

kiemelt ügyek vasúti hídügyi referens

1

 

 

kiemelt ügyek vasúti járműügyi referens

1

 

 

kiemelt ügyek vasúti pálya referens

1

 

 

Kommunikációs és nemzetközi főosztály vezetője

1

 

 

Kommunikációs és PR osztály vezetője

1

 

 

kommunikációs és PR referens

 

1

 

Kontrolling osztály vezetője

1

 

 

kontrolling referens

 

1

 

közbeszerzési referens

1

 

 

közgazdasági elemző

 

1

 

Közlekedési Alágazatok Főosztály főosztályvezető-helyettese

1

 

 

Közlekedési Alágazatok Főosztály vezetője

1

 

 

Központi Kezelő iroda vezetője

 

1

 

közúti ellenőr

1

 

 

közúti ellenőri jelentéseket feldolgozó munkatárs

1

 

 

Közúti és vasúti főosztály vezetője

1

 

 

Közúti és vasúti főosztályvezető-helyettes

1

 

 

Közúti Hatósági főosztály vezetője

1

 

 

Közúti Jármű Főosztály főosztályvezető-helyettese

1

 

 

Közúti Jármű Főosztály vezetője

1

 

 

Közúti Jármű Hatósági főosztály vezetője

1

 

 

közúti közlekedési szolgáltatás engedélyezési munkatárs

1

 

 

közúti közlekedési szolgáltatás engedélyezési referens

1

 

 

közúti közlekedési szolgáltatási munkatárs

1

 

 

Közúti járműhatósági munkatárs

1

 

 

Közúti járműhatósági referens

1

 

 

légiforgalmi irányító

1

 

 

Légiforgalmi Osztály vezetője

1

 

 

légiforgalmi tájékoztató és légtérgazdálkodási felügyelő

1

 

 

légijármű irányítástechnikai felügyelő

1

 

 

légijármű lajstrom nyilvántartási referens

1

 

 

légijármű üzemeltetési felügyelő

1

 

 

Légiközlekedési Igazgató

1

 

 

Légiközlekedési piac- és cég-elemzési referens

1

 

 

légiközlekedési zaj- és környezetvédelmi felügyelő

 

 

 

légitársasági referens

1

 

 

légügyi hatósági referens

1

 

 

légügyi módszertani referens

 

1

 

Másodfokú Hatósági Főosztály vezetője

1

 

 

Másodfokú Hatósági Főosztály vezetőjének helyettese

1

 

 

Megelőzési Osztály vezetője

1

 

 

meteorológus

1

 

 

minőségirányítási referens

 

1

 

minőségügyi megbízott

 

1

 

Minőségügyi osztály vezetője

1

 

 

Módszertani hatósági referens

 

1

 

munkavédelmi referens

 

1

 

Működés Támogatási Osztály vezetője

1

 

 

műszaki engedélyezési módszertani referens

 

1

 

Műszaki engedélyezési osztály vezetője

1

 

 

műszaki engedélyezési referens

1

 

 

műszaki igazgatási munkatárs

1

 

 

Műszaki osztály vezetője

1

 

 

műszaki segédvizsgabiztos

 

1

 

műszaki tanúsítványadó

 

1

 

műszaki ügyintéző

1

 

 

műszaki vizsga előkészítő munkatárs

1

 

 

műszaki vizsgabiztos

1

 

 

navigációs felügyelő

1

 

 

nemzetközi árufuvarozási munkatárs

 

1

 

Nemzetközi és EU kapcsolatok osztály vezetője

1

 

 

nemzetközi kapcsolatok referens

 

1

 

Nemzetközi légiközlekedési referens

1

 

 

nyomdai munkatárs

 

1

 

Pályaalkalmassági Igazgatóság vezetője

1

 

 

panaszügyi referens

 

1

 

PÁV másodfokú alkamasságvizsgálat asszisztens

 

1

 

PÁV másodfokú alkamasságvizsgálat vezető asszisztens

 

1

 

PÁV osztály vezetője

1

 

 

PÁV ügyfélkapcsolati munkatárs

 

1

 

PÁV ügyfélkapcsolati referens

 

1

 

PÁV-szakági hatósági referens

1

 

 

pénzkezelő

1

 

 

pénztáros

1

 

 

pénzügyi munkatárs

 

1

Ha javaslattételre, döntésre, ellenőrzésre jogosult költségvetési vagy egyéb pénzeszközök felett (pl. banki aláírásra jogosult) vagy közbeszerzési eljárás során, akkor vagyonnyilatkozat-tételre kötelezett!

Pénzügyi osztály vezetője

1

 

 

pénzügyi referens

 

1

Ha javaslattételre, döntésre, ellenőrzésre jogosult költségvetési vagy egyéb pénzeszközök felett (pl. banki aláírásra jogosult) vagy közbeszerzési eljárás során, akkor vagyonnyilatkozat-tételre kötelezett!

Pest-körzeti járművezető vizsgáztatási osztály vezetője (csak a Közép-mo.-i Reg. Ig.-nál)

1

 

 

Pest-körzeti járművizsgáztatási osztály vezetője (csak a Közép-mo-.i Reg. Ig.-nál)

1

 

 

Polgári Repülési Osztály vezetője

1

 

 

Polgári Repülésműszaki és Dokumentációs Osztály vezetője

1

 

 

postázó

 

1

 

Projektadminisztrátor

1

 

 

Projektasszisztens

1

 

 

Projektvezető

1

 

 

pszichológus

1

 

 

raktáros

 

1

 

regionális hajózási munkatárs

1

 

 

regionális hajózási referens

1

 

 

Regionális Igazgatóság vezetője

1

 

 

Rendkívüli Alkalmasságvizsgálati osztály vezetője

1

 

 

repülésbiztonsági felügyelő

1

 

 

repülésbiztonsági hatósági főorvos

1

 

 

Repülésbiztonsági Osztály vezetője

1

 

 

repülésengedélyezési referens

1

 

 

repülésműszaki dokumentációs munkatárs

1

 

 

repülésműszaki felügyelő

1

 

 

repülésvédelmi felügyelő

1

 

 

Repülésvédelmi Osztály vezetője

1

 

 

Repülőegészségügyi Osztály vezetője

1

 

 

repülőgép sárkány-hajtómű mérnök

1

 

 

Repülőtérfelügyeleti Osztály vezetője

1

 

 

repülőtérfelügyelő

1

 

 

Stratégiai és Módszertani Igazgatóság vezetője

1

 

 

szakfőorvos

1

 

 

szakszolgálati ügyintéző

1

 

 

Szaktanfolyami osztály vezetője

1

 

 

szállítórepülő hatósági főpilóta

1

 

 

számviteli munkatárs

 

1

Ha javaslattételre, döntésre, ellenőrzésre jogosult költségvetési vagy egyéb pénzeszközök felett (pl. banki aláírásra jogosult) vagy közbeszerzési eljárás során, akkor vagyonnyilatkozat-tételre kötelezett!

Számviteli osztály vezetője

1

 

 

számviteli referens

 

1

Ha javaslattételre, döntésre, ellenőrzésre jogosult költségvetési vagy egyéb pénzeszközök felett (pl. banki aláírásra jogosult) vagy közbeszerzési eljárás során, akkor vagyonnyilatkozat-tételre kötelezett!

telephelyi ellenőr

1

 

 

tengelyterhelés ellenőrzési munkatárs

1

 

 

tengelyterhelési ellenőr

1

 

 

titkársági asszisztens

 

1

 

titkársági szakmai referens

1

 

 

Titkárságvezető

1

 

 

titokvédelmi felügyelő

1

 

 

tördelőszerkesztő

 

1

 

TÜK kezelő

1

 

 

Utánképzési csoport vezetője (csak a Közép-mo.-i Reg. Ig.-nál)

1

 

 

Utánképzési feltáró vizsgabiztos

1

 

 

úthatósági munkacsoport koordinátor

1

 

 

útügyi hatósági referens

1

 

 

útügyi munkatárs

1

 

 

útügyi referens

1

 

 

ügyfélkapcsolati munkatárs

 

1

 

üzemeltetési munkatárs

1

 

 

Üzemeltetési osztály vezetője

1

 

 

Vasútbiztonsági és Ellenőrzési Osztály vezetője

1

 

 

Vasútgépészeti osztály vezetője

1

 

 

vasútgépészeti referens

1

 

 

vasúthatósági munkacsoport koordinátor

1

 

 

vasúti biztosító berendezési referens

1

 

 

2 vasúti erősáramú berendezés referens

1

 

 

Vasúti Hatósági főosztály vezetője

1

 

 

vasúti hatósági referens

1

 

 

vasúti hídügyi referens

1

 

 

vasúti járműügyi referens

1

 

 

Vasúti Pálya és Híd osztály vezetője

1

 

 

vasúti pályaügyi referens

1

 

 

vasútügyi módszertani referens

 

1

 

vezető pszichológus

1

 

 

vezető vizsgálati asszisztens

1

 

 

vizsgafelügyelet módszertani referens

 

1

 

vizsgafelügyeleti hatósági referens

 

1

 

Vizsgafelügyeleti osztály vezetője

1

 

 

vizsgálati asszisztens

 

1

 

vizsgálati berendezés technikai munkatárs

1

 

 

Vizsgáztatási és Utánképzési vizsgaszervezési munkatárs

1

 

 

Vasúti Igazgatási Főosztály vezetője

1

 

 

személyszállítási referens

1

 

 

pályavasúti jogi referens

1

 

 

nemzetközi kapcsolatok referens

1

 

 

térségi vasúti referens

1

 

 

igazgatási referens

1

 

 

piacelemzési referens

1

 

 

statisztikai referens

1

 

 

vasúti engedélyezési referens

1

 

 



IV. SZÁMÚ MELLÉKLET – SZAKMAI TANÁCSADÓI ÉS FŐTANÁCSADÓI CÍMEK
ADOMÁNYOZÁSÁNAK KORLÁTAI
A Ktv. 30/A. §-ában meghatározott feltételeknek megfelelő köztisztviselők tekintetében a hatóságnál a hatóság elnöke adományozhat szakmai tanácsadói, illetve szakmai főtanácsadói címet.
Az adományozható kétféle cím együttesen nem haladhatja meg a hatóság felsőfokú iskolai végzettségű köztisztviselői létszámának 20%-át, amely a jelen Szabályzat hatálybalépésének napján 194 fő.


V. SZÁMÚ MELLÉKLET – A HATÓSÁG NÉV- ÉS FELADATVÁLTOZÁSSAL ÉRINTETT SZERVEZETI EGYSÉGEINEK JOGUTÓDLÁSA

A Nemzeti Közlekedési Hatóság név- és feladatváltozással érintett szervezeti egységeinek jogutódlása

JOGELŐD SZERVEZETI EGYSÉG/VEZETŐ

JOGUTÓD SZERVEZETI EGYSÉG/VEZETŐ

Elsőfokú Területi Főigazgatóság

Elsőfokú Hatósági Főigazgatóság



Új szervezeti egységek

Központi Hivatal, Vasúti igazgatási Főosztály

Központi Hivatal, Gazdasági Főosztály, Számlázási és Bevétel Nyilvántartási Osztály



VI. SZÁMÚ MELLÉKLET – A HATÓSÁG ENGEDÉLYEZETT LÉTSZÁMA
A Nemzeti Közlekedési Hatóság 2008. évi engedélyezett létszáma 1861 fő
A köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény 48/A. § (3) bekezdés szerinti, a képzettségi pótlékra jogosító munkaköröket és képzettségeket a Hatóság Ügyrendje tartalmazza.


VII. SZÁMÚ MELLÉKLET – NEMZETI KÖZLEKEDÉSI HATÓSÁG SZABÁLYTALANSÁGOK KEZELÉSÉNEK ELJÁRÁSI RENDJE
1. Bevezetés

Az államháztartás működési rendjéről szóló 217/1998. (XII. 30.) Korm. rendelet 145/A. § (5) bekezdésének megfelelően a Nemzeti Közlekedési Hatóság az alábbi szabályzatban határozza meg a Szabálytalanságok kezelésének eljárásrendjét.


2. Szabálytalanság fogalma

A szabálytalanság valamely hatályos szabálytól (törvény, rendelet, utasítás, szabályzat stb.) való eltérést jelent
−    az államháztartás működési rendjében,
−    a költségvetési gazdálkodás bármely gazdasági eseményében,
−    az állami feladatellátás bármely tevékenységében,
−    az egyes műveletekben, stb. előfordulhat.
A szabálytalanság fogalmába a korrigálható mulasztások vagy hiányosságok, illetve fegyelmi-, büntető-, szabálysértési-, illetve kártérítési eljárás megindítására okot adó cselekmények is beletartoznak.

Alapesete lehet:
−    a szándékosan okozott szabálytalanság (félrevezetés, csalás, sikkasztás, megvesztegetés, szándékosan okozott szabálytalan kifizetés stb.);
−    a nem szándékosan okozott szabálytalanság (figyelmetlenségből, hanyag magatartásból, helytelenül vezetett nyilvántartásból stb. származó szabálytalanság.


3. A szabálytalanságok megelőzése

Az Áht. 97. §-ában meghatározott kötelezettség, a Nemzeti Közlekedési Hatóság Elnökének feladata, a szervezeti struktúrában meghatározott egységek vezetői hatáskörének, felelősségének és beszámoltathatóságának szabályozottságán keresztül valósul meg.
A Hatóság munkavállalóinak konkrét feladatát, hatáskörét, felelősségét, beszámoltathatóságát a Szervezeti és Működési Szabályzat, valamint a munkaköri leírások szabályozzák, a közszolgálati jogviszonyból, illetve munkaviszonyból származó kötelezettségeiket a jogszabályoknak megfelelően kell teljesíteniük.

A szabálytalanságok megelőzésével kapcsolatban a Hatóság Elnökének felelőssége, hogy
−    a jogszabályoknak megfelelő szabályzatok alapján működjön a Hatóság,
−    a szabályozottságot, illetve a szabályok betartását folyamatosan figyelemmel kísérje,
−    szabálytalanságok megakadályozása,
−    szabálytalanság esetén hatékony intézkedés szülessen, a szabálytalanság korrigálásra kerüljön annak a mértékének megfelelően, amilyen mértéket képviselt a szabálytalanság.

A szabálytalanságok kezelése a Hatóság Elnökének a feladata, amely feladatot a Hatóságnál kialakított munkaköri, hatásköri, felelősségi és elszámoltathatósági rendnek megfelelően az egyes szervezeti egységek vezetőire átruházhatja.



4. A szabálytalanság észlelése

A szabálytalanságok észlelése történhet
a folyamatba épített, előzetes és utólagos vezetői ellenőrzés rendszerében,
belső ellenőrzés során,
egyéb (köztisztviselő, vezető, külső szakértő által észlelt) módon,
külső ellenőrzési szerv során.

4.1. Ha Hatóság köztisztviselője vagy vezetője észleli a szabálytalanságot

Amennyiben a szabálytalanságot a szervezeti egység valamely munkatársa észleli, a munkatársnak a vezető felettesét, annak érintettsége esetén az elnököt kell értesítenie.

A Hatóság vezetője, illetve a szervezeti egységek vezetőinek észlelése alapján a feladat-, hatáskör és a felelősségi rendnek megfelelően kell intézkedést hozni a szabálytalanság kijavítására, megszüntetésére.

4.2. Ha a Hatóság ellenőrzést végző köztisztviselője észleli a szabálytalanságot

Amennyiben a Hatóság ellenőrzést végző köztisztviselője szabálytalanságot tapasztal, a 193/2003. (XI. 26.) Korm. rendelet rendelkezéseinek megfelelően jár el. Az érintett szervezeti egységnek intézkedési tervet kell kidolgoznia az ellenőrzés megállapításai alapján, az intézkedési tervet végre kell hajtania.

4.3. Ha külső ellenőrzési szerv észleli a szabálytalanságot

A külső ellenőrzési szerv szabálytalanságra vonatkozó megállapításait az ellenőri jelentés tartalmazza. A büntető-, szabálysértési, kártérítési, illetve fegyelmi eljárás megindítására okot adó cselekmény, mulasztás vagy hiányosság gyanúja esetén az ellenőrző szervezet működését szabályozó törvény, rendelet, szabályzat alapján jár el (pl. ÁSZ, az EU ellenőrzést gyakorló szervei stb.). A szabálytalanságra vonatkozó megállapítások alapján a Hatóságnak intézkedési tervet kell kidolgozni, és azt végre kell hajtania.


5. A szabálytalanságok észlelését követő szükséges intézkedések, eljárások

Valamennyi vezető felelős az SZMSZ-ben előírt hatásköri feladatainak megfelelően a szükséges intézkedés megtételéért és végrehajtásáért.
Az érintett szervezeti egységek vezetőinek feladata a szabálytalanságokkal kapcsolatos intézkedések nyomon követése során:
−    az elrendelt vizsgálatok, a hozott döntések, a megindított eljárások figyelemmel kísérése,
−    a javaslatok, intézkedési tervek megvalósulásának ellenőrzése,
−    a feltárt szabálytalanságok alapján lehetséges további szabálytalansági lehetőségek beazonosítása.

Amennyiben a Hatóságnál szabálytalanság történik, az Elnök köteles a szükséges intézkedéseket végrehajtani. Bizonyos esetekben (pl. büntető- vagy szabálysértési ügyekben) a szükséges intézkedések meghozatala az arra illetékes szervek értesítését is jelenti annak érdekében, hogy megalapozottság esetén az illetékes szerv a megfelelő eljárásokat megindítsa.
Más esetekben (pl. fegyelmi ügyekben) az Elnök vizsgálatot rendelhet el a tényállás tisztázására. A vizsgálatban való részvételre munkatársakat, indokolt esetben külső szakértőt is felkérhet a munkajogi szabályok tiszteltben tartásával. A vizsgálat eredménye lehet további vizsgálat elrendelése is. Erre többnyire akkor kerülhet sor, ha a szabálytalanság megállapítását követően a felelősség eldöntéséhez és/vagy hasonló esetek megelőzése érdekében szükséges intézkedések meghatározásához nem elég a rendelkezésre álló információ. Fegyelmi eljárás, illetve felelősség tekintetében a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény, valamint a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény rendelkezései az irányadók. Egyéb eljárásokra irányadó jogszabályok főbb rendelkezéseit az 1. sz. KIEGÉSZÍTÉS tartalmazza.



Az Elnök feladata a szabálytalansággal kapcsolatos eljárás (intézkedés) nyomon követése során:
−    nyomon követi az elrendelt vizsgálatokat, a meghozott döntések, illetve a megindított eljárások helyzetét;
−    figyelemmel kíséri az általa és a vizsgálatok során készített javaslatok végrehajtását;
−    a feltárt szabálytalanság típusa alapján a tovább szabálytalanság-lehetőségeket beazonosítja, információt szolgáltat a belső ellenőrzés számára, elősegítve annak folyamatban lévő ellenőrzéseit, az ellenőrzési környezetre és a vezetési folyamatokat érintő eseményekre való nagyobb rálátást.

Ezt a feladatot az Elnök gyakorolja a kialakított munkaköri, hatásköri, felelősségi és elszámoltathatósági rendnek megfelelően az egyes szervezeti egységek vezetőire is átruházhatja.


6. Szabálytalanságok és intézkedések nyilvántartása

Minden szervezeti egység vezetőjének feladata a szabálytalanságokkal kapcsolatos intézkedések (eljárások) saját szakterületén történő kezelése során:
−    a szabálytalanságokkal kapcsolatban keletkezett iratanyagok nyilvántartásának naprakész és pontos vezetéséről gondoskodik;
−    egy elkülönített, a szabálytalanságokkal kapcsolatos nyilvántartásban iktatni kell a kapcsolódó írásos dokumentumokat;
−    nyilvántartja a megtett intézkedéseket, az azokhoz kapcsolódó határidőket;
−    a pályázati úton felhasználásra kerülő források, költségvetési előirányzatok tekintetében figyelembe veszi az Európai Unió Strukturális Alapjai és a Kohéziós Alap támogatásainak fogadásához kapcsolódó pénzügyi lebonyolítási, számviteli és ellenőrzési rendszerek kialakításáról szóló 233/2003. (XI. 26.) Korm. rendelet VII. Szabálytalanságok kezelése című fejezetében meghatározottakat.

A saját hatáskörben elvégzett intézkedésekről és azok eredményeiről évente egy alkalommal, a tárgyévet követő év január végéig tájékoztatni kell a Hatóság Elnökét.

Emellett a Hatóság Elnöke dönthet úgy, hogy:
−    szakértői csoport (külső vagy belső) értékelje a Hatóság működése során előforduló szabálytalanságokat, és a szakértői csoport egyúttal javaslatot tesz a szabálytalanságokkal kapcsolatos intézkedésekre; ebben az esetben a csoport működését szabályoznia kell,
−    szabálytalansági felelőst jelöl ki a szabálytalanságok észlelésére és a kapcsolódó intézkedések koordinálására; ebben az esetben a szabálytalansági felelős munkaköri leírása tartalmazza a feladatot, a jelentési kötelezettségeket,
−    az általános, a Hatóság egészére érvényes elveket, kötelezettségeket tartalmazó eljárásrend mellett, az egyes szervezeti egységek vezetői kötelesek a saját szervezeti egységeik tevékenységének szabályozása során a szabályzattól való eltérés eseteit, az eltérés, a szabálytalanság következményeit, a korrekciók, intézkedések eseteit, a nyilvántartás és jelentés folyamatait is szabályozni.


7. Jelentési kötelezettségek

A Hatóság ellenőrzést végző köztisztviselőjének ellenőrzési jelentései alapján az ellenőrzöttnek intézkedési tervet kell készítenie [a 193/2003. (XI. 26.) Korm. rendelet 29. § alapján].

Az Elnöknek az éves ellenőrzési jelentésben kell számot adnia a Hatóság ellenőrzést végző köztisztviselője által tett megállapítások és javaslatok hasznosításáról, az intézkedési tervek megvalósításáról, az ellenőrzési megállapítások és ajánlások hasznosulásának tapasztalatairól, az ellenőrzési tevékenység fejlesztésére vonatkozó javaslatokról [a 193/2003. (XI. 26.) Korm. rendelet 31. § (3) bek. b), ba), bb) pontok alapján].


1. SZÁMÚ KIEGÉSZÍTÉS A VII. MELLÉKLETHEZ
A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény 10. § (1) bekezdése szerint bűncselekmény az a szándékosan vagy – ha a törvény a gondatlan elkövetést is bünteti – gondatlanságból elkövetett cselekmény, amely veszélyes a társadalomra, és amelyre a törvény büntetés kiszabását rendeli.

A büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény (a továbbiakban: Be.) 6. § (1) bekezdése kimondja, hogy a bíróságnak, az ügyésznek és a nyomozó Igazgatóságnak kötelessége a törvényben foglalt feltételek megléte esetén büntetőeljárást megindítani. A Be. 171. § (2) bekezdése előírja, hogy a hivatalos személy köteles a hatáskörében tudomására jutott bűncselekményt feljelenteni. A feljelentést rendszerint az ügyészségnél vagy a nyomozati Igazgatóságnál kell megtenni.

A szabálysértésekről szóló 1999. évi LXIX. törvény 1. § (1) bekezdése szerint szabálysértés az a jogellenes, tevékenységben vagy mulasztásban megnyilvánuló cselekmény, melyet törvény, kormányrendelet vagy önkormányzati rendelet szabálysértésnek nyilvánít, s amelynek elkövetőit az e törvényben meghatározott joghátrány fenyeget. A törvény második része foglalkozik részletesen a szabálysértési eljárással, a 82. § (1) bekezdése kimondja, hogy szabálysértési eljárás feljelentés, illetőleg a szabálysértési Igazgatóság részéről eljáró személy észlelése vagy tudomása alapján indulhat el.

A Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény 339. § (1) bekezdése kimondja, hogy aki másnak jogellenesen kárt okoz, köteles azt megtéríteni. Mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy úgy járt el, ahogy az adott helyzetben általában elvárható. A kártérítési eljárás megindítására a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény rendelkezései az irányadók.

Kártérítési felelősség tekintetében irányadók továbbá a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény, a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény megfelelő rendelkezései.


VIII. SZÁMÚ MELLÉKLET – NEMZETI KÖZLEKEDÉSI HATÓSÁG ELLENŐRZÉSI NYOMVONALA
A tervezéssel kapcsolatos ellenőrzési nyomvonal

Mnkafolyamat, tevékenység

Előzetes vezetői ellenőrzés

Folyamatba épített ellenőrzés

Utólagos vezetői ellenőrzés

Módja, eszköze

Feladat ellátója

Határidő

Módja, eszköze

Feladat ellátója

Határidő

Módja, eszköze

Feladat ellátója

Határidő

A Hatóság központi szervére vonatkozóan:
1. Költségvetési tervezés

- a tervezet elkészítésére való elméleti, szakmai felkészülés

Szakmai konzultáció, vezetői értekezlet

Gazdasági Főosztály
Vezetője

Tervezési munkák előtt

Központi irányelvek, útmutatók áttekintése
PM felügyelet

Gazdasági Főosztályvezető által kijelölt személyek, szabályzatok, munkaköri leírások szerint

Folyamatos

A tervezés elméleti szakmai dokumentumai meglétének ellenőrzése

Gazdasági Főosztályvezető,
szabályzatok, munkaköri leírások szerint

Tervezés során, ütemterv szerint.

- a tervezés munkafolyamatokra való lebontása, munkamegosztás, ütemterv készítése

Írásos feljegyzés az egyes tervezési munkafolyamatok ellátásának várható időszakairól, és a munkamegosztás rendjéről

Gazdasági Főosztály
Vezetője

Tervezési munkák előtt

Egyezetés, szóbeli beszámoltatás, valamint az elkészült írott anyagokba történő betekintés.
Szabályszerűség vizsgálata.

Gazdasági Főosztályvezető által kijelölt személyek,
szabályzatok, munkaköri leírások szerint.

Folyamatos

Szóbeli beszámoltatás a tervezési feladatok ellátásának menetéről.
Szabályszerűség vizsgálata.

Gazdasági Főosztályvezető,
szabályzatok, munkaköri leírások szerint

Tervezési feladatok végén, ütemterv szerint.

- a személyi juttatások és a létszám-előirányzat tervezése a megadott sarokszámok alapján

A tervezést végző személy személyi juttatások tervezésére vonatkozó, külső jogforrásokról, minisztériumi útmutatók ismeretéről, belső szabályzatokról való tájékozódás, illetve a szükséges tájékoztatás megadása

Gazdasági Főosztály
Vezetője

Személyi juttatások tervezése előtt

A tervezési folyamatok szakmai nyomon követése az elvégzett munka áttekintésével, szükség esetén konzultáció
Szabályszerűség vizsgálata.

Gazdasági Főosztályvezető által kijelölt személyek,
szabályzatok, munkaköri leírások szerint

A tervezés alatt legalább 2 alkalommal

A területre vonatkozóan elkészült tervezet és az azt megalapozó számítások áttekintése, illetve beszámoltatás az elvégzett feladatról
Szabályszerűség vizsgálata.

Gazdasági Főosztályvezető,
szabályzatok, munkaköri leírások szerint

A személyi juttatások tervezési feladatellátását követően, ütemterv szerint.

- a munkaadókat terhelő járulékok tervezése a megadott sarokszámok figyelembevételével

A tervezést végző személy munkaadókat terhelő járulékok tervezésére vonatkozó, külső jogforrásokról, minisztériumi útmutatók ismeretéről, belső szabályzatokról való tájékozódás, illetve a szükséges tájékoztatás megadása

Gazdasági Főosztály
Vezetője

A munkaadókat terhelő járulékok tervezése előtt

A tervezési folyamatok szakmai nyomon követése az elvégzett munka áttekintésével, szükség esetén konzultáció a személyi juttatások tervezését végző bevonásával
Szabályszerűség vizsgálata.

Gazdasági Főosztályvezető által kijelölt személyek,
szabályzatok, munkaköri leírások szerint

A tervezés alatt legalább 2 alkalommal

A területre vonatkozóan elkészült tervezet és az azt megalapozó számítások áttekintése, illetve beszámoltatás az elvégzett feladatról
Szabályszerűség vizsgálata.

Gazdasági Főosztályvezető,
szabályzatok, munkaköri leírások szerint

A munkaadókat terhelő járulékok tervezési feladatellátását követően, ütemterv szerint.

- dologi jellegű kiadások tervezése
a megadott sarokszámok alapján

A tervezést végző személy egyes dologi kiadásokra vonatkozó külső jogforrásokról, (pl. áfa), minisztériumi útmutatók ismeretéről, belső szabályzatokról (pl. étkezési költségtérítés), illetve a tervezésnél figyelembe veendő egyéb tényezőkkel (pl. feladatváltozás) kapcsolatos ismereteiről való tájékozódás, illetve a szükséges tájékoztatás megadása

Gazdasági Főosztály
Vezetője

Dologi jellegű kiadások tervezése előtt

A tervezési folyamatok szakmai nyomon követése az elvégzett munka áttekintésével, szükség esetén konzultáció
Szabályszerűség vizsgálata.

Gazdasági Főosztályvezető által kijelölt személyek,
szabályzatok, munkaköri leírások szerint

A tervezés alatt legalább 2 alkalommal

A területre vonatkozóan elkészült tervezet és az azt megalapozó számítások áttekintése, illetve beszámoltatás az elvégzett feladatról
Szabályszerűség vizsgálata.

Gazdasági Főosztályvezető,
szabályzatok, munkaköri leírások szerint

A dologi kiadások tervezési feladatellátását követően, ütemterv szerint.

- beruházások, felújítások és egyéb felhalmozási célú kiadások, támogatások tervezése a megadott sarokszámok alapján
- Felújítási terv->felügyeleti szerv által jóváhagyott->vagyongazdálkodási terv->KVI

Tájékozódás, a tervezést végző személy érintett területre vonatkozó aktuális ismereteiről, az intézmény ilyen irányú elképzeléseiről, valamint a szerv tervezésnél figyelembe veendő kötelezettség-vállalásainak megbeszélése

Gazdasági Főosztály
Vezetője

A tervezés előtt

A tervezési folyamatok szakmai nyomon követése az elvégzett munka áttekintésével, szükség esetén konzultáció, javaslat terv variánsok kidolgozására
Szabályszerűség vizsgálata.

Gazdasági Főosztályvezető által kijelölt személyek,
szabályzatok, munkaköri leírások szerint

A tervezés alatt legalább 2 alkalommal

Az intézményre vonatkozóan elkészült tervezet és az azt megalapozó számítások áttekintése, illetve beszámoltatás az elvégzett feladatról, a tervvariánsok megalapozottságának ellenőrzése konzultációval,
Szabályszerűség vizsgálata.

Gazdasági Főosztályvezető,
szabályzatok, munkaköri leírások szerint

Az intézmény
tervezési feladatellátását követően, ütemterv szerint.

- saját bevételek tervezése

Az ismert és a várható bevételi források áttekintése, konzultáció a hatósági eljárásokról, Elnöki elképzelésekről

Területi Főigazgató, és az általa meghatározott vezetők

A tervezés előtt

A tervezés folyamán a munkapéldányok áttekintése, a meglévő szerződésekkel, egyéb dokumentumokkal való összevetése
Szabályszerűség vizsgálata.

Gazdasági Főosztályvezető által kijelölt személyek,
szabályzatok, munkaköri leírások szerint

A tervezés alatt.

A bevétel tervének elkészítése után a tervezett adatokról konzultáció
Szabályszerűség vizsgálata.

Gazdasági Főosztályvezető,
szabályzatok, munkaköri leírások szerint

A saját bevételek tervezése után, ütemterv szerint.

- támogatásértékű kiadás sarokszámok szerinti tervezése

Az egyes források igénybevételi lehetőségeinek szakmai áttekintése, az előzetes adatszolgáltatás újra ellenőrzése

Gazdasági Főosztály
Vezetője

A tervezetés előtt

A tervezési munkapéldányok, egyéb adatszolgáltatások egyeztetése, beszámoltatás
Szabályszerűség vizsgálata.

Gazdasági Főosztályvezető által kijelölt személyek,
szabályzatok, munkaköri leírások szerint

A tervezés alatt.

A bevételi tervek teljes dokumentációjának ellenőrzése, szükség esetén szóbeli beszámoltatás
Szabályszerűség vizsgálata.

Gazdasági Főosztályvezető,
szabályzatok, munkaköri leírások szerint

A tervezés után, ütemterv szerint.

- az előző évi pénzmaradvány tervezése

A tervezés feltételeinek szakmai áttekintése a jogszabályi háttérismeretről való beszámoltatással

Gazdasági Főosztály
Vezetője

A tervezés előtt

A pénzmaradvány tervezésének, számításainak ellenőrzése
Szabályszerűség vizsgálata.

Gazdasági Főosztályvezető által kijelölt személyek,
szabályzatok, munkaköri leírások szerint

A tervezés alatt.

A pénzmaradvány tervezését alátámasztó számítások ellenőrzése
Szabályszerűség vizsgálata.

Gazdasági Főosztályvezető,
szabályzatok, munkaköri leírások szerint

A tervezés feladatellátását követően, ütemterv szerint.

- a bevételi és kiadási előirányzatok egyensúlyának megteremtése, illetve egyes kiadások csökkentésével

Előzetes konzultáció a bevételi és kiadási előirányzatokról, azok főösszegeiről, az egyezőség megteremtésének lehetőségeiről

Gazdasági Főosztály
Vezetője

A részterületek tervezését követően

Az egyensúly megteremtésére vonatkozó levezetések, munkalapok áttekintése
Szabályszerűség vizsgálata.

Gazdasági Főosztályvezető által kijelölt személyek,
szabályzatok, munkaköri leírások szerint

A feladat alatt.

A bevételi és kiadási előirányzatok egyezőségének ellenőrzése az összesített adatokat tartalmazó dokumentumok, kimutatások alapján
Szabályszerűség vizsgálata.

Gazdasági Főosztályvezető,
szabályzatok, munkaköri leírások szerint

Az összesített adatokat tartalmazó
tervek elkészítését követően, ütemterv szerint.

- az elemi költségvetés megállapítása, dokumentációjának elkészítése, továbbítása

Az elemi költségvetés tartalmi követelményeivel kapcsolatos szakmai ismeretek felfrissítése konzultációval, a tervezési segédanyagok áttekintésével

Gazdasági Főosztály
Vezetője

Elemi költségvetés összeállítása előtt

Az elemi költségvetés megállapítása során a munkapéldányok ellenőrzése
Szabályszerűség vizsgálata.

Gazdasági Főosztályvezető által kijelölt személyek,
szabályzatok, munkaköri leírások szerint

Folyamatosan

Az elkészített elemi költségvetés és a jóváhagyott költségvetési rendelet áttekintésével
Szabályszerűség vizsgálata.

Gazdasági Főosztályvezető,
szabályzatok, munkaköri leírások szerint

Az elemi költségvetés elkészítését követően, de annak információs rendszerbe való továbbítása előtt, ütemterv szerint.

- a költségvetési dokumentációk megőrzése

A kész dokumentációk kezelésére vonatkozó utasítás megadása

Gazdasági Főosztály
Vezetője

A dokumentációk elkészítését követően

Irattár
Szabályszerűség vizsgálata.

Osztályok vezetői,
szabályzatok, munkaköri leírások szerint

Folyamatosan.

A dokumentációk tárolásának ellenőrzése beszámoltatással, illetve a kezelés módjának áttekintése
Szabályszerűség vizsgálata.

Gazdasági Főosztályvezető,
szabályzatok, munkaköri leírások szerint

Alkalomszerűen.

A Hatóság területi szerveire vonatkozóan:(Az Észak-magyarországi Regionális Igazgatóságnál, a Pályaalkalmassági Vizsgálati Igazgatóságnál, valamint a Légiközlekedési Igazgatóságnál a támogatási funkciókat a Gazdasági Főosztály látja el, ahol támogatási osztály szerepel, az a Gazdasági Főosztálynak felel meg)2. Tervezés

- bevételek tervezése

Szakmai konzultáció

Területi Osztályok Vezetői

Tervezési munkák előtt

Központi irányelvek, útmutatók áttekintése

Gazdasági Főosztályvezető által kijelölt személyek,
szabályzatok, munkaköri leírások szerint

Folyamatos

A tervezés elméleti szakmai dokumentumai meglétének ellenőrzése

Támogatási Osztályok, Gazdasági Főosztály, szabályzatok, munkaköri leírások szerint

Tervezés során, ütemterv szerint

- kiadások tervezése

Szakmai konzultáció

Területi Osztályok Vezetői

Tervezési munkák előtt

Központi irányelvek, útmutatók áttekintése

Gazdasági Főosztályvezető által kijelölt személyek,
szabályzatok, munkaköri leírások szerint

Folyamatos

A tervezés elméleti szakmai dokumentumai meglétének ellenőrzése

Támogatási Osztályok, Gazdasági Főosztály, szabályzatok, munkaköri leírások szerint

Tervezés során, ütemterv szerint



A végrehajtással kapcsolatos ellenőrzési nyomvonal

Mnkafolyamat, tevékenység

Előzetes vezetői ellenőrzés

Folyamatba épített ellenőrzés

Utólagos vezetői ellenőrzés

Módja, eszköze

Feladat ellátója

Határidő

Módja, eszköze

Feladat ellátója

Határidő

Módja, eszköze

Feladat ellátója

Határidő

A Hatóság központi szervére vonatkozóan:3. Szabályzatok elkészítése, aktualizálása

- működést megalapozó szabályzatok elkészítése, aktualizálása: ügyrend, elnöki utasítás és szabályzatok, kivéve a pénzügyi-gazdálkodási terület felsorolt szabályzatait

Megbeszélés

Jogi Főosztály, Területi Főigazgató
Gazdasági Főosztály Vezetői

Legalább évente, törvény szerint

Tervezet megtekintése, konzultáció

Területi Főigazgató vagy a Jogi Főosztályvezető által megbízott személy,
szabályzatok, munkaköri leírások szerint

Feladatterv szerint.

Kész szabályzatok megtekintése, ellenőrzés

Területi Főigazgató, vagy a Jogi Főosztály-
vezető,
szabályzatok, munkaköri leírások szerint

Aktuálisan

- a pénzügyi-gazdálkodási terület szabályzatainak elkészítése, aktualizálása (Sztv. szerintiek, közbeszerzés, Gazdálkodás Ügyrendje)

Megbeszélés

Jogi Főosztály, Területi Főigazgató
Gazdasági Főosztály Vezetői

Legalább évente, törvény szerint

Tervezet megtekintése, konzultáció

Gazdasági Főosztályvezető által meghatározott személyek,
szabályzatok, munkaköri leírások szerint

Feladatterv szerint.

Kész szabályzatok megtekintése, ellenőrzés

Gazdasági Főosztályvezető,
szabályzatok, munkaköri leírások szerint

Aktuálisan

4. A személyi juttatások és a létszám előirányzat felhasználása

- személyi juttatások és a létszám előirányzat felhasználásának nyomon követése

A feladat ellátásával kapcsolatos vezetői elvárások megbeszélése

Gazdasági Főosztály vezetője

A költségvetési tv. jóváhagyását követően

A nyilvántartások, kimutatások vezetésének áttekintése, alapdokumentumokkal való egyeztetése
Szabályszerűség vizsgálata.

Gazdasági-
Főosztályvezető által megbízott személy, szabályzatok, munkaköri leírások szerint

Folyamatosan.

A nyilvántartások vezetéséről beszámoltatás
Szabályszerűség vizsgálata.

Gazdasági Főosztályvezető,
szabályzatok, munkaköri leírások szerint

Folyamatosan, de legalább a féléves, illetve az éves beszámolóhoz kapcsolódva

- jutalom előirányzata,
és a jutalmazásra kifizetett összegek ellenőrzése

A területre vonatkozó jogszabályi és belső szabályozási kérdések megbeszélése

Gazdasági Főosztály vezetője

Jutalom előirányzatának meghatározása, illetve felhasználása előtt

A jutalmazás előirányzatának meghatározásának, valamint a kifizetésének nyomon követése, a számítások ellenőrzése
Szabályszerűség vizsgálata.

Gazdasági Főosztályvezető által meghatározott személyek,
szabályzatok, munkaköri leírások szerint

Előirányzat változtatás, illetve Jutalom kifizetése előtt

A területre vonatkozó nyilvántartások, számítások utólagos áttekintése
Szabályszerűség vizsgálata.

Gazdasági Főosztályvezető,
szabályzatok, munkaköri leírások szerint

Folyamatosan, de legalább a féléves, illetve az éves beszámolóhoz kapcsolódva.

- az előirányzat-felhasználási terv személyi juttatásokra vonatkozó részének betartása, módosítási javaslatok kidolgozása

Az előirányzat-felhasználási terv személyi juttatásokra vonatkozó részének áttekintése, vezetői iránymutatás megadása

Gazdasági Főosztály Vezetője

A negyedévenként min.
1 alkalommal

Az előirányzat-felhasználási ütemterv teljesítésének figyelemmel kísérése – dokumentumok alapján
Szabályszerűség vizsgálata.

Gazdasági Főosztályvezető által meghatározott személyek,
szabályzatok, munkaköri leírások szerint

Havonta 1 alkalommal

Az előirányzat-felhasználási terv és annak teljesítéséről való beszámoltatás
Szabályszerűség vizsgálata.

Gazdasági Főosztályvezető,
szabályzatok, munkaköri leírások szerint

Folyamatosan, de legalább a féléves, illetve az éves beszámolóhoz kapcsolódva.

5. A dologi kiadások előirányzatának felhasználása

- a dologi kiadások beszerzésével kapcsolatos munkamegosztás áttekintése tevékenységi területenként, feladatonként, szakfeladatonként

A feladatok, tevékenységek, szakfeladatok és az általuk felhasznált dologi kiadások áttekintése, felelősök meghatározása

Gazdasági Főosztály Vezetője

Évente 1-szer, illetve feladatváltozáskor

A feladat ellátókkal való megbeszélés
Szabályszerűség vizsgálata.

Gazdasági Főosztályvezető által meghatározott személyek,
szabályzatok, munkaköri leírások szerint

Igény szerint

A feladatok, tevékenységek, szakfeladatok dologi kiadásaiért felelős személyek szóbeli beszámoltatása a végzett tevékenységükről
Szabályszerűség vizsgálata.

Gazdasági Főosztályvezető,
szabályzatok, munkaköri leírások szerint

Évente legalább a féléves, illetve az éves beszámolóhoz kapcsolódva

- a megrendelések és felhasználások kezelése

A megrendelések és a dologi kiadások felhasználási rendjére vonatkozó utasítás kiadása, rendszer felállítás

Gazdasági Főosztály Vezetője

Évente 1-szer, illetve feladatváltozáskor

A felállított rendszer és az utasítás ellenőrzése a nyilvántartásokba való betekintéssel, illetve beszámoltatással
Szabályszerűség vizsgálata.

Gazdasági Főosztályvezető által meghatározott személyek,
szabályzatok, munkaköri leírások szerint

Havi rendszerességgel

A felelősök beszámoltatása
Szabályszerűség vizsgálata.

Gazdasági Főosztályvezető,
szabályzatok, munkaköri leírások szerint

Évente legalább
2 alkalommal

- az előirányzat-felhasználási terv dologi kiadásokra vonatkozó részének betartása, módosítási javaslatok kidolgozása

Az előirányzat-felhasználási terv dologi kiadásokra vonatkozó részének áttekintése, vezetői iránymutatás megadása

Gazdasági Főosztály Vezetője

A negyedévenként min.
1 alkalommal

Az előirányzat-felhasználási ütemterv teljesítésének figyelemmel kísérése – főkönyvi kivonat alapján
Szabályszerűség vizsgálata.

Gazdasági Főosztályvezető által meghatározott személyek,
szabályzatok, munkaköri leírások szerint

Havonta 1 alkalommal

Az előirányzat-felhasználási terv és annak teljesítéséről való beszámoltatás
Szabályszerűség vizsgálata.

Gazdasági Főosztályvezető,
szabályzatok, munkaköri leírások szerint

Évente legalább a féléves, éves beszámolóhoz kapcsolódva

6. A felhalmozási kiadások előirányzatának felhasználása

- a felhalmozási kiadások teljesítésével kapcsolatos felelősségi kategóriák áttekintése

A felhalmozási kiadások teljesítésével kapcsolatban a döntés előkészítésért (előkalkuláció, árajánlatok) valamint a döntésért, valamint a döntés végrehajtásért felelősök meghatározása, a vonatkozó belső szabályok áttekintése

Gazdasági Főosztály Vezetője

Évente 1-szer, illetve nagyobb felhalmozási kiadás esetén

A feladat ellátókkal való megbeszélés, a döntés előkészítés, a döntés, és a döntés végrehajtás dokumentum tervezeteinek áttekintése
Szabályszerűség vizsgálata.

Gazdasági Főosztályvezető által meghatározott személyek,
szabályzatok, munkaköri leírások szerint

Szükség szerint

A beruházási tevékenységről a feladatellátók utólagos szóbeli beszámoltatása a megvalósítással kapcsolatos dokumentumok párhuzamos áttekintésével
Szabályszerűség vizsgálata.

Gazdasági Főosztályvezető,
szabályzatok, munkaköri leírások szerint

Évente legalább a féléves, illetve az éves beszámolóhoz kapcsolódva

- az előirányzat-felhasználási terv felhalmozási kiadásokra vonatkozó részének betartása, módosítási javaslatok kidolgozása

Az előirányzat-felhasználási terv felhalmozási kiadásokra vonatkozó részének áttekintése, vezetői iránymutatás megadása

Gazdasági Főosztály Vezetője

A negyedévenként min.
1 alkalommal

Az előirányzat-felhasználási ütemterv teljesítésének figyelemmel kísérése – főkönyvi kivonat alapján
Szabályszerűség vizsgálata.

Gazdasági Főosztályvezető által meghatározott személyek,
szabályzatok, munkaköri leírások szerint

Havonta 1 alkalommal

Az előirányzat-felhasználási terv és annak teljesítéséről való beszámoltatás
Szabályszerűség vizsgálata.

Gazdasági Főosztályvezető,
szabályzatok, munkaköri leírások szerint

Évente legalább a féléves, éves beszámolóhoz kapcsolódva

7. Közbeszerzés végrehajtása

- közbeszerzési terv elkészítése

Költségvetés várható számainak ismerete birtokában, törvény szerint.

Jogi Főosztály Vezetője, Gazdasági Főosztály Vezetője

Tárgyévet megelőző év negyedik negyedéve

A terv tárgyának folyamatos egyeztetése és dokumentálása.
Szabályszerűség vizsgálata.

Gazdasági Főosztályvezetők által meghatározott személyek,
szabályzatok, munkaköri leírások szerint

Előírás szerint, de legkésőbb tárgyév jan.15.

Nyilvántartások vezetéséről beszámoltatás.
Szabályszerűség vizsgálata.

Gazdasági Főosztályvezető,
szabályzatok, munkaköri leírások szerint

Szükség szerint, évente legalább
1 alkalommal.

- közbeszerzés végrehajtása

A terv meglétének ellenőrzése.

Gazdasági Főosztály Vezetője

Folyamatosan, minimum félévente egy alkalommal.

Közbeszerzés folyamatos egyeztetése és dokumentációjának vizsgálata.
Szabályszerűség vizsgálata.

Gazdasági Főosztályvezetők által meghatározott személyek,
szabályzatok, munkaköri leírások szerint

Folyamatosan, minimum félévente egy alkalommal

Nyilvántartások vezetéséről beszámoltatás
Szabályszerűség vizsgálata.

Gazdasági Főosztályvezető,
szabályzatok, munkaköri leírások szerint

Szükség szerint, évente legalább
1 alkalommal.

8. A saját bevétek előirányzat teljesítése

- a saját bevételek beszedésével kapcsolatos munkamegosztás áttekintése tevékenységi területenként, feladatonként, szakfeladatonként

A feladatok, tevékenységek, szakfeladatok és az általuk beszedendő bevételek, és a beszedéssel kapcsolatos feladatok áttekintése, felelősök meghatározása

Gazdasági Főosztály Vezetője

Évente 1-szer, illetve feladatváltozáskor

A feladat ellátókkal való megbeszélés
Szabályszerűség vizsgálata.

Gazdasági Főosztályvezető által meghatározott személyek,
szabályzatok, munkaköri leírások szerint

Folyamatosan, legalább havonta 2 alkalommal.

A feladatok, tevékenységek, szakfeladatok bevételeinek beszedéséért felelős személyek szóbeli beszámoltatása a végzett tevékenységükről
Szabályszerűség vizsgálata.

Gazdasági Főosztályvezető,
szabályzatok, munkaköri leírások szerint

Évente legalább a féléves, illetve az éves beszámolóhoz kapcsolódva

- az előirányzat-felhasználási terv bevételekre vonatkozó részének betartása, módosítási javaslatok kidolgozása

Az előirányzat-felhasználási terv saját bevételekre a vonatkozó részének áttekintése, vezetői iránymutatás megadása

Gazdasági Főosztály Vezetője

A negyedévenként min.
1 alkalommal

Az előirányzat-felhasználási ütemterv teljesítésének figyelemmel kísérése – főkönyvi kivonat alapján
Szabályszerűség vizsgálata.

Gazdasági Főosztályvezető által meghatározott személyek,
szabályzatok, munkaköri leírások szerint

Folyamatosan, legalább havonta 2 alkalommal

Az előirányzat-felhasználási terv és annak teljesítéséről való beszámoltatás
Szabályszerűség vizsgálata.

Gazdasági Főosztályvezető,
szabályzatok, munkaköri leírások szerint

Évente legalább a féléves, éves beszámolóhoz kapcsolódva

9. Támogatásértékű kiadások előirányzatának teljesítése

- támogatásértékű kiadások előirányzat teljesítése érdekében a szükséges intézkedések

A kapcsolatos jogszabályok,
illetve tájékoztató leiratok áttekintése

Gazdasági Főosztály Vezetője

A negyedévenként min.
1 alkalommal

A bevételek teljesítésének figyelemmel kísérése az előirányzat felhasználási ütemterv alapján
Szabályszerűség vizsgálata.

Gazdasági Főosztályvezető által meghatározott személyek,
szabályzatok, munkaköri leírások szerint

Folyamatosan, legalább havonta 2 alkalommal

Az állami támogatás egyeztető tábla, valamint a szervnél kimutatott adatok egyeztetése, és szóbeli beszámoltatás
Szabályszerűség vizsgálata.

Gazdasági Főosztályvezető,
szabályzatok, munkaköri leírások szerint

Évente legalább a féléves, éves beszámolóhoz kapcsolódva

10. Integrált ügyviteli rendszer

- Forrás SQL rendszer moduljainak szabályozása ügyviteli utasítással
(a kontrolling modult kivéve)

Szakmai konzultáció.

Gazdasági Főosztály Vezetője

Szükség szerint, de legalább évente 1 alkalommal, a központi, részletes számlakeret-tükör ajánlás megjelenését követően

Tervezet megtekintése, konzultáció
Szabályszerűség vizsgálata.

Gazdasági Főosztályvezető által meghatározott személyek,
szabályzatok, munkaköri leírások szerint

Tárgyévet megelőző év december 15-e.

A kész utasítás megtekintése, ellenőrzése.
Szabályszerűség vizsgálata.

Gazdasági Főosztályvezető,
szabályzatok, munkaköri leírások szerint

Folyamatosan

- ügyviteli utasítás végrehajtása

Iránymutatás kiadása

Gazdasági Főosztály Vezetője

Szükség szerint

Ügyviteli utasítás szerint.
Szabályszerűség vizsgálata.

Gazdasági Főosztályvezető, és az ügyviteli utasításban meghatározott felelős személyek,
szabályzatok, munkaköri leírások szerint

Havonta legalább 1 alkalommal, és az ügyviteli utasítás szerint

Dokumentációs ellenőrzés.
Szabályszerűség vizsgálata.

Gazdasági Főosztályvezető,
szabályzatok, munkaköri leírások szerint

Ügyviteli utasítás szerint

11. Bizonylati rend és bizonylatkezelés

- a bizonylati rend

A bizonylati rend adott évi kiemelt területeinek áttekintése, az esetleges új elemek megtárgyalása

Gazdasági Főosztály
Vezetője

Évente 1 alkalommal, a tényleges könyvelési feladatok előtt

A bizonylati rend betartásának nyomon követése a folyamatokba való betekintésbe, illetve szóbeli beszámoltatás
Szabályszerűség vizsgálata.

Gazdasági Főosztályvezető által meghatározott személyek,
szabályzatok, munkaköri leírások szerint

Feladásonként 1 alkalommal

Dokumentációs ellenőrzés.
Szabályszerűség vizsgálata.

Gazdasági Főosztályvezető,
szabályzatok, munkaköri leírások szerint

A beszámolási tevékenységekhez kapcsolódóan, azok előtt

- bizonylatkezelés

A bizonylatkezelés fontosabb területeinek áttekintése, különös tekintettel az új bizonylatkezelési területekre

Gazdasági Főosztály
Vezetője

Évente 1 alkalommal, a tényleges könyvelési feladatok előtt

A bizonylatkezelés betartásának nyomon követése a folyamatokba való betekintésbe, illetve szóbeli beszámoltatás
Szabályszerűség vizsgálata.

Gazdasági Főosztályvezető által meghatározott személyek,
szabályzatok, munkaköri leírások szerint

Havonta 1 alkalommal

Dokumentációs ellenőrzés.
Szabályszerűség vizsgálata.

Gazdasági Főosztályvezető,
szabályzatok, munkaköri leírások szerint

A beszámolási tevékenységekhez kapcsolódóan, azok előtt

12. Beszámolási tevékenység

- beszámolók elkészítésre való felkészülés, munkamegosztás, munkaterv megadása

Egyeztetések, szabályzatok áttekintése, feladatmegosztás

Gazdasági Főosztály
Vezetője

Szükség szerint

Nyilvántartások, kimutatások áttekintése, dokumentumokkal való egyeztetése.
Szabályszerűség vizsgálata.

Gazdasági Főosztályvezető által meghatározott személyek,
szabályzatok, munkaköri leírások szerint

Szükség szerint

Nyilvántartások, kimutatások áttekintése, dokumentumokkal való egyeztetése.
Szabályszerűség vizsgálata.

Gazdasági Főosztályvezető,
szabályzatok, munkaköri leírások szerint

Beszámolónként
1 alkalommal.

- beszámoló elkészítése (főkönyvi kivonat, értékelések, leltár, egyéb, törvény szerinti feladatok)

Egyeztetések, szabályzatok áttekintése, feladatmegosztás

Gazdasági Főosztály
Vezetője

Szükség szerint

Nyilvántartások, kimutatások áttekintése, dokumentumokkal való egyeztetése.
Szabályszerűség vizsgálata.

Gazdasági Főosztályvezető által meghatározott személyek,
szabályzatok, munkaköri leírások szerint

Szükség szerint

Nyilvántartások, kimutatások áttekintése, dokumentumokkal való egyeztetése.
Szabályszerűség vizsgálata.

Gazdasági Főosztályvezető,
szabályzatok, munkaköri leírások szerint

Beszámolónként
1 alkalommal.

- előirányzat maradványok meghatározása

Egyeztetések, szabályzatok áttekintése

Gazdasági Főosztály
Vezetője

Szükség szerint

Nyilvántartások, kimutatások áttekintése, dokumentumokkal való egyeztetése.
Szabályszerűség vizsgálata.

Gazdasági Főosztályvezető által meghatározott személyek,
szabályzatok, munkaköri leírások szerint

Szükség szerint

Nyilvántartások, kimutatások áttekintése, dokumentumokkal való egyeztetése.
Szabályszerűség vizsgálata.

Gazdasági Főosztályvezető,
szabályzatok, munkaköri leírások szerint

Beszámolónként
1 alkalommal.

13. Pénztári pénzkezelési tevékenység

- a házipénztár készpénzforgalmának bonyolítása bevételi és kiadási pénztárbizonylat alapján

A pénztáros, pénztár helyettes, illetve pénztárellenőr személyének felülvizsgálata, a felelősségi nyilatkozatok meglétének ellenőrzése, az összeférhetetlenségi helyzetek feloldása

Gazdasági Főosztály
Vezetője
Igazgató

Évente 1 alkalommal, illetve szükség szerint

A pénztár tevékenységének áttekintése a pénztárnapló, illetve a pénztárjelentések alapján, szükség esetén rovancs készítése, beszámoltatás
Szabályszerűség vizsgálata.

Gazdasági Főosztályvezető által meghatározott személyek,
szabályzatok, munkaköri leírások szerint

Szükség szerint, de negyedévente
1 alkalommal.

A pénztári tevékenység ellenőrzése szóbeli beszámoltatással
Szabályszerűség vizsgálata.

Gazdasági Főosztályvezető,
szabályzatok, munkaköri leírások szerint

Évente 1-2 alkalommal

- a pénzkezelő hely készpénzforgalmának bonyolítása bevételi pénztárbizonylat alapján

A pénztáros, pénztár helyettes, illetve pénztárellenőr személyének felülvizsgálata, a felelősségi nyilatkozatok meglétének ellenőrzése, az összeférhetetlenségi helyzetek feloldása

Gazdasági Főosztály
Vezetője
Igazgató

Évente 1 alkalommal, illetve szükség szerint

A pénztár tevékenységének áttekintése a pénztárnapló, illetve a pénztárjelentések alapján, szükség esetén rovancs készítése, beszámoltatás
Szabályszerűség vizsgálata.

Gazdasági Főosztályvezető által meghatározott személyek,
szabályzatok, munkaköri leírások szerint

Szükség szerint, de negyedévente
1 alkalommal

A pénztári tevékenység ellenőrzése szóbeli beszámoltatással
Szabályszerűség vizsgálata.

Gazdasági Főosztályvezető,
szabályzatok, munkaköri leírások szerint

Évente 1-2 alkalommal

14. A bankszámlaforgalom kezelési tevékenység

- a bankszámlaforgalom bonyolítása

A bankszámlán keresztül bonyolódó forgalom során a bankszámla felett rendelkezési jogosultsággal bírók áttekintése, a belső nyilvántartási és utalási rend megbeszélése

Gazdasági Főosztály
Vezetője

Évente 1 alkalommal, illetve szükség szerint

A bankszámlaforgalom áttekintése a banknapló, illetve a bankszámlaforgalom tételes vizsgálatával
Szabályszerűség vizsgálata.

Gazdasági Főosztályvezető által meghatározott személyek,
szabályzatok, munkaköri leírások szerint

Havonta 1 alkalommal

A bankszámla kezelési tevékenység ellenőrzése szóbeli beszámoltatással
Szabályszerűség vizsgálata.

Gazdasági Főosztályvezető,
szabályzatok, munkaköri leírások szerint

Évente 1-2 alkalommal

- az utalások teljesítése

Az utalások teljesítési rendje PM hatályos elveinek, a vezetendő nyilvántartások tartalmának meghatározása

Gazdasági Főosztály
Vezetője

Évente 1 alkalommal, illetve szükség szerint

Az utalások rendjének áttekintése a nyilvántartások alapján, fizetési felszólítások, késedelmes fizetések esetén konzultáció
Szabályszerűség vizsgálata.

Gazdasági Főosztályvezető által meghatározott személyek,
szabályzatok, munkaköri leírások szerint

Havonta 1 alkalommal

Beszámoltatás a bejövő számlák utalási rendje betartásáról
Szabályszerűség vizsgálata.

Gazdasági Főosztályvezető,
szabályzatok, munkaköri leírások szerint

Évente 1-2 alkalommal

15. A leltározási tevékenység

- a leltározásra vonatkozó aktuális szabályok áttekintése

A leltározással kapcsolatos jogszabályi előírások áttekintése, a változások megbeszélése

Gazdasági Főosztály
Vezetője

Évente 1 alkalommal, illetve szükség szerint

A leltározásra való felkészülés során szakmai beszámoltatás, az alkalmazandó nyomtatványok áttekintése
Szabályszerűség vizsgálata.

Gazdasági Főosztályvezető által meghatározott személyek,
szabályzatok, munkaköri leírások szerint

Leltározásra való felkészülés során 1-2 alkalommal

Beszámoltatás a felkészülésről
Szabályszerűség vizsgálata.

Gazdasági Főosztályvezető,
szabályzatok, munkaköri leírások szerint

Évente 1 alkalommal

- a leltározás értékelésénél figyelembe veendő értékelési szabályok

Az eszközök és források értékelési szabályai megbeszélése, és a leltározási tevékenységre kiható feladatok megbeszélése

Gazdasági Főosztály
Vezetője

Évente 1 alkalommal, illetve szükség szerint

Az értékelés során szakmai tájékoztatás nyújtása és konzultáció a feladatellátóval
Szabályszerűség vizsgálata.

Gazdasági Főosztályvezető által meghatározott személyek,
szabályzatok, munkaköri leírások szerint

Leltározásra való felkészülés során 1-2 alkalommal

Beszámoltatás az értékelési feladatok ellátásáról
Szabályszerűség vizsgálata.

Gazdasági Főosztályvezető,
szabályzatok, munkaköri leírások szerint

Évente 1 alkalommal

- a leltározási ütemterv elkészítése

A leltározási ütemterv elkészítésével kapcsolatos feladatok megbeszélése

Gazdasági Főosztály
Vezetője

Évente 1 alkalommal, az ütemterv késztése előtt

A készülő ütemterv áttekintése, ellenőrzése, szükség esetén konzultáció
Szabályszerűség vizsgálata.

Gazdasági Főosztályvezető által meghatározott személyek,
szabályzatok, munkaköri leírások szerint

Leltározási ütemterv elkészítése alatt 1-2 alkalommal

Beszámoltatás az elkészült leltározási ütemtervről
Szabályszerűség vizsgálata.

Gazdasági Főosztályvezető,
szabályzatok, munkaköri leírások szerint

Évente 1 alkalommal

- a leltározási tevékenység tényleges végrehajtása

A leltározási tevékenység előtt a feladatok átbeszélése

Gazdasági Főosztály
Vezetője

Évente 1 alkalommal, a leltározás végrehajtása előtt

A leltározás végrehajtásának áttekintése a leltározási dokumentumok alapján
Szabályszerűség vizsgálata.

Gazdasági Főosztályvezető által meghatározott személyek,
szabályzatok, munkaköri leírások szerint

Leltározás végrehajtása alatt 1-2 alkalommal

A leltározás záró jegyzőkönyvének átvétele, szükség esetén konzultáció
Szabályszerűség vizsgálata.

Gazdasági Főosztályvezető,
szabályzatok, munkaköri leírások szerint

Évente 1 alkalommal

16. A selejtezési tevékenység

- a selejtezésre vonatkozó aktuális szabályok áttekintése

A selejtezéssel kapcsolatos jogszabályi előírások áttekintése, a változások megbeszélése

Gazdasági Főosztály
Vezetője

Évente 1 alkalommal, illetve szükség szerint

A selejtezésre való felkészülés során szakmai beszámoltatás, az alkalmazandó nyomtatványok áttekintése
Szabályszerűség vizsgálata.

Gazdasági Főosztályvezető által meghatározott személyek,
szabályzatok, munkaköri leírások szerint

A selejtezésre való felkészülés során 1-2 alkalommal

Beszámoltatás a felkészülésről
Szabályszerűség vizsgálata.

Gazdasági Főosztályvezető,
szabályzatok, munkaköri leírások szerint

Évente 1 alkalommal

- a selejtezés kezdeményezése

A selejtezés kezdeményezésével kapcsolatos feladatok, jogkörök megbeszélése

Gazdasági Főosztály
Vezetője

Évente 1 alkalommal, a selejtezési kezdeményezés határidejét megelőző 3 hónapban

A készülő selejtezési kezdeményezések megbeszélése
Szabályszerűség vizsgálata.

Gazdasági Főosztályvezető által meghatározott személyek,
szabályzatok, munkaköri leírások szerint

A selejtezési kezdeményezés
elkészítése alatt 1-2 alkalommal

Beszámoltatás az elkészült a selejtezési kezdeményezéssel kapcsolatban ellátott feladatokról
Szabályszerűség vizsgálata.

Gazdasági Főosztályvezető,
szabályzatok, munkaköri leírások szerint

Évente 1 alkalommal

- a selejtezési tevékenység tényleges végrehajtása

A selejtezési tevékenység előtt a feladatok átbeszélése

Gazdasági Főosztály
Vezetője

Évente 1 alkalommal, a selejtezés végrehajtása előtt

A selejtezés végrehajtásának áttekintése a selejtezési dokumentumok alapján
Szabályszerűség vizsgálata.

Gazdasági Főosztályvezető által meghatározott személyek,
szabályzatok, munkaköri leírások szerint

Selejtezési
tevékenység alatt 1-2 alkalommal

A selejtezési javaslat, eljárások stb. áttekintése, megbeszélése, a végleges selejtezési dokumentumok átvétele
Szabályszerűség vizsgálata.

Gazdasági Főosztályvezető,
szabályzatok, munkaköri leírások szerint

Szükség szerint

17. Pénzgazdálkodással kapcsolatos tevékenység (kötelezettségvállalás, utalványozás, érvényesítés, ellenjegyzés)

- az intézményre vonatkozó szabályok áttekintése

Valamennyi jogkör gyakorlására jogosulttal közös megbeszélés, a központi szabályok áttekintése, értelmezése

Gazdasági Főosztály Vezetője

Évente legalább 1 alkalommal, év elején

A szabályok általános érvényesülésének figyelemmel kísérése, szabályozásban lévő értelmezési problémák megbeszélése
Szabályszerűség vizsgálata.

Gazdasági Főosztályvezető által meghatározott személyek,
szabályzatok, munkaköri leírások szerint

Havonta legalább 1-2 alkalommal

Dokumentációs ellenőrzés, a szabályok betartásával kapcsolatban
Szabályszerűség vizsgálata.

Gazdasági Főosztályvezető,
szabályzatok, munkaköri leírások szerint

Szükség szerint

- a kötelezettségvállalások bonyolítása

A kötelezettségvállalásra vonatkozó előírások megbeszélése, a nyilvántartásokra vonatkozó előírások rögzítése, pontosítása

Gazdasági Főosztály Vezetője

Évente legalább 1 alkalommal, év elején

A kötelezettségvállalási dokumentumok áttekintése, egyeztetése más dokumentumokkal
Szabályszerűség vizsgálata.

Gazdasági Főosztályvezető által meghatározott személyek,
szabályzatok, munkaköri leírások szerint

Havonta legalább 1-2 alkalommal

Dokumentációs ellenőrzés, a kötelezettségvállalások nyilvántartásának, valamint az előirányzat-felhasználási ütemterv teljesítésének áttekintése
Szabályszerűség vizsgálata.

Gazdasági Főosztályvezető,
szabályzatok, munkaköri leírások szerint

Legalább a féléves és éves beszámolóhoz kapcsolódva

- a kötelezettségvállalások ellenjegyzése

Az ellenjegyzés kötelező jellegének, körülményeinek, tartalmának megbeszélése, a felhatalmazott feladatellátók tájékoztatása

Gazdasági Főosztály Vezetője

Évente legalább 1 alkalommal, év elején

A kötelezettségvállalások ellenjegyzése során az ellenjegyzés tartalmának megfelelő kontroll ellátása
Szabályszerűség vizsgálata.

Ellenjegyző,
szabályzatok, munkaköri leírások szerint

Minden kötelezettségvállalás esetén

Dokumentációs ellenőrzés az ellenjegyzési tevékenységgel kapcsolatban
Szabályszerűség vizsgálata.

Gazdasági Főosztályvezető,
szabályzatok, munkaköri leírások szerint

Legalább a féléves és éves beszámolóhoz kapcsolódva

- a teljesítés szakmai igazolása

A teljesítés szakmai igazolása menetének, az igazolás szempontjainak, valamint módjának meghatározása, közös értelmezés

Területi Főigazgató

Évente legalább 1 alkalommal, év elején

A teljesítés szakmai igazolása menetébe történő betekintés, beszámoltatás.
A teljesítés és a kötelezettségvállalás összehasonlítása.
Szabályszerűség vizsgálata.

Teljesítést igazoló,
szabályzatok, munkaköri leírások szerint

Havonta 1-2 alkalommal
Folyamatosan

Dokumentációs ellenőrzés a szakmai teljesítés igazolásával kapcsolatban
Szabályszerűség vizsgálata.

Gazdasági Főosztályvezető,
szabályzatok, munkaköri leírások szerint

Legalább a féléves és éves beszámolóhoz kapcsolódva

- érvényesítés

Az érvényesítés kötelező jellegének, körülményeinek, tartalmának megbeszélése, a felhatalmazott feladatellátók tájékoztatása

Gazdasági Főosztály Vezetője

Évente legalább 1 alkalommal, év elején

Az érvényesítés mentébe történő betekintés, beszámoltatás.
Az érvényesítendő dokumentumok és az érvényesítés alapját képező szakmai igazolás, valamint fedezet meglétének, összegszerűségnek, és alaki követelmények betartásának ellenőrzése
Szabályszerűség vizsgálata.

Érvényesítő,
szabályzatok, munkaköri leírások szerint

Havonta 1-2 alkalommal
Folyamatosan

Dokumentációs ellenőrzés az érvényesítési tevékenység ellátásával kapcsolatban
Szabályszerűség vizsgálata.

Gazdasági Főosztályvezető,
szabályzatok, munkaköri leírások szerint

Legalább a féléves és éves beszámolóhoz kapcsolódva

- utalványozás

Az utalványozásra vonatkozó előírások megbeszélése, feladatellátók tájékoztatása

Területi Főigazgató

Évente legalább 1 alkalommal, év elején

Az utalványozott dokumentumok áttekintése, egyeztetése más dokumentumokkal
Szabályszerűség vizsgálata.

Utalványozó,
szabályzatok, munkaköri leírások szerint

Havonta legalább 1-2 alkalommal

Dokumentációs ellenőrzés.
Szabályszerűség vizsgálata.

Gazdasági Főosztályvezető,
szabályzatok, munkaköri leírások szerint

Legalább a féléves és éves beszámolóhoz kapcsolódva

- utalványozás ellenjegyzése

Az ellenjegyzés kötelező jellegének, körülményeinek, tartalmának megbeszélése, a felhatalmazott feladatellátók tájékoztatása

Gazdasági Főosztály Vezetője

Évente legalább 1 alkalommal, év elején

Az utalványok ellenjegyzése során az ellenjegyzés tartalmának megfelelő kontroll ellátása.
Szabályszerűség vizsgálata.

Ellenjegyző,
szabályzatok, munkaköri leírások szerint

Minden utalványozás esetén

Dokumentációs ellenőrzés az ellenjegyzési tevékenységgel kapcsolatban
Szabályszerűség vizsgálata.

Gazdasági Főosztályvezető,
szabályzatok, munkaköri leírások szerint

Legalább a féléves és éves beszámolóhoz kapcsolódva

18. Vagyongazdálkodás

- a vagyon nyilvántartása

A vagyonnyilvántartásra vonatkozó szabályok áttekintése, megbeszélése

Gazdasági Főosztály Vezetője

Évente legalább 1 alkalommal, év elején

A vagyonnyilvántartásokba való betekintés, az egyeztetést célzó dokumentumok elkészíttetése
Szabályszerűség vizsgálata.

Gazdasági Főosztályvezető által meghatározott személyek,
szabályzatok, munkaköri leírások szerint

Legalább negyedévenként

Dokumentációs ellenőrzés, vagyonkimutatások áttekintése
Szabályszerűség vizsgálata.

Gazdasági Főosztályvezető,
szabályzatok, munkaköri leírások szerint

Évente egyszer, legalább a beszámolóhoz kapcsolódva

- a meglévő vagyon hasznosítása

A hasznosítási lehetőségek számbavétele, a vonatkozó belső szabályok áttekintése, felelősök meghatározása

Gazdasági Főosztály Vezetője

Évente legalább 1 alkalommal, év elején

A vagyonhasznosításra vonatkozó előírások betartásának ellenőrzése az egyes hasznosítások során (dokumentumok ellenőrzése, illetve beszámoltatás)
Szabályszerűség vizsgálata.

Gazdasági Főosztályvezető által meghatározott személyek,
szabályzatok, munkaköri leírások szerint

Legalább negyedévenként

Beszámoltatás, vagyonhasznosítással kapcsolatos bevételek és kiadások megbeszélése
Szabályszerűség vizsgálata.

Gazdasági Főosztályvezető,
szabályzatok, munkaköri leírások szerint

Évente egyszer, legalább a beszámolóhoz kapcsolódva

- a meglévő vagyon értékesítése

Az értékesítésére vonatkozó jogszabályok áttekintése, értékesítési irányok meghatározása

Gazdasági Főosztály Vezetője

Évente legalább 1 alkalommal, év elején

Az értékesítési eljárások figyelemmel kísérése, beszámoltatás
Szabályszerűség vizsgálata.

Gazdasági Főosztályvezető által meghatározott személyek,
szabályzatok, munkaköri leírások szerint

A vagyon értékesítése előtt

A vagyonváltozásokkal kapcsolatos számszaki és információ kérés
Szabályszerűség vizsgálata.

Gazdasági Főosztályvezető,
szabályzatok, munkaköri leírások szerint

Legalább negyedévenként

Mnkafolyamat, tevékenység

Előzetes vezetői ellenőrzés

Folyamatba épített ellenőrzés

Utólagos vezetői ellenőrzés

Módja, eszköze

Feladat ellátója

Határidő

Módja, eszköze

Feladat ellátója

Határidő

Módja, eszköze

Feladat ellátója

Határidő

A Hatóság területi szerveire vonatkozóan:(Az Észak-magyarországi Regionális Igazgatóságnál, a Pályaalkalmassági Vizsgálati Igazgatóságnál, valamint a Légiközlekedési Igazgatóságnál a támogatási funkciókat a Gazdasági Főosztály látja el, ahol támogatási osztály szerepel, az a Gazdasági Főosztálynak felel meg)19. Bevételek beszedése

- hatósági díjbevételek beszedése, szakági programokkal való számlázás, befolyt bevétel azonosítása, pénztár, pénzkezelő hely működtetése

Szakmai konzultáció.

Támogatási Osztályvezető / Gazdasági Főosztályvezető

Szükség szerint.

Szabályzat szerint.

Területi Osztályok, Gazdasági Főosztály, szabályzatok, munkaköri leírások szerint

Folyamatosan.

Szabályzat szerint.

Területi Osztályok, Gazdasági Főosztály, szabályzatok, munkaköri leírások szerint

Folyamatosan.

20. Forrás SQL integrált ügyviteli rendszer Pénzügyi modulja

- pénztár, pénzkezelő hely működtetése, bevételek rögzítése

Szakmai konzultáció

Támogatási Osztályvezető / Gazdasági Főosztályvezető

Szükség szerint.

Szabályzat szerint.

Támogatási Osztály, Gazdasági Főosztály, szabályzatok, munkaköri leírások szerint

Folyamatosan.

Szabályzat szerint

Támogatási Osztályok, Gazdasági Főosztály, szabályzatok,munkaköri leírások szerint

Folyamatosan.

- a területi szerződések, kötelezettségek nyilvántartása, vevő, szállító számlák kezelése

Szakmai konzultáció

Támogatási Osztályvezető / Gazdasági Főosztályvezető

Szükség szerint.

Szabályzat szerint.

Támogatási Osztály, Gazdasági Főosztály, szabályzatok, munkaköri leírások szerint

Folyamatosan.

Szabályzat szerint

Támogatási Osztályok, Gazdasági Főosztály, szabályzatok, munkaköri leírások szerint

Folyamatosan.

- egyéb díjbevételek beszedése, a befolyt bevétel azonosítása

Szakmai konzultáció.

Támogatási Osztályvezető / Gazdasági Főosztályvezető

Szükség szerint.

Szabályzat szerint.

Támogatási Osztály, Gazdasági Főosztály, munkaköri leírások szerint

Folyamatosan.

Szabályzat szerint

Támogatási Osztályok, Gazdasági Főosztály, szabályzatok, munkaköri leírások szerint

Folyamatosan.

21. Beszerzés

- területi beszerzések lebonyolítása

Szakmai konzultáció.

Támogatási Osztályvezető / Gazdasági Főosztályvezető

Szükség szerint.

Szabályzat szerint.

Támogatási Osztály, Gazdasági Főosztály, szabályzatok, munkaköri leírások szerint

Folyamatosan.

Szabályzat szerint

Támogatási Osztályok, Gazdasági Főosztály, szabályzatok, munkaköri leírások szerint

Folyamatosan.

22. Gépjármű ügyintézés

- gépjármű ügyintézéssel kapcsolatos feladatok ellátása

Szakmai konzultáció.

Támogatási Osztályvezető / Gazdasági Főosztályvezető

Szükség szerint.

Szabályzat szerint.

Támogatási Osztály, Gazdasági Főosztály, szabályzatok, munkaköri leírások szerint

Folyamatosan.

Szabályzat szerint

Támogatási Osztályok, Gazdasági Főosztály, szabályzatok, munkaköri leírások szerint

Folyamatosan.

23. Adatszolgáltatás

- adatszolgáltatások helyességének ellenőrzése

Szakmai konzultáció.

Területi Osztályok Vezetői

Adatszolgáltatás előtt.

Központi irányelvek, útmutatók áttekintése

Gazdasági Főosztályvezető által kijelölt személyek,
szabályzatok, munkaköri leírások szerint

Folyamatosan.

Irányelv, szabályzat szerint.

Támogatási Osztályok, Gazdasági Főosztály, szabályzatok, munkaköri leírások szerint

Folyamatosan.

24. Vagyonvédelem

- területi egységeken lévő eszközök, anyagi javak védelme, nyilvántartása

Szakmai konzultáció.

Támogatási Osztályvezető / Gazdasági Főosztályvezető,
szabályzatok, munkaköri leírások szerint

Szükség szerint.

Szabályzat szerint.

Támogatási Osztály, Gazdasági Főosztály, szabályzatok, munkaköri leírások szerint

Folyamatosan.

Szabályzat szerint

Támogatási Osztályok, Gazdasági Főosztály, szabályzatok, munkaköri leírások szerint

Folyamatosan.

*

Az utasítást az érintettek közvetlenül megkapták, valamint a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium honlapján olvasható. Az utasítást a 31/2009. (V. 22.) KHEM utasítás 2. §-a hatályon kívül helyezte 2009. május 15. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére