• Tartalom

3/2008. (HK 3.) HM utasítás

3/2008. (HK 3.) HM utasítás

a 2008. évi intézményi költségvetési javaslatok elkészítésének és jóváhagyásának rendjéről*

2008.01.15.
A honvédelemről és a Magyar Honvédségről szóló 2004. évi CV. törvény 52. § (1) bekezdésének f) pontjában kapott felhatalmazás alapján – figyelemmel az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 49. § a) pontjára, valamint az államháztartás működési rendjéről szóló 217/1998. (XII. 30.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Ámr.) elemi költségvetésre vonatkozó előírásaira – a 2008. évi intézményi költségvetési javaslatok elkészítésének rendjére a következő

utasítást


adom ki:

1. § Az utasítás hatálya a Honvédelmi Minisztériumra (a továbbiakban: HM), a miniszter alárendeltségébe, közvetlen és fenntartói irányítása alá, illetve közvetlen felügyelete alá tartozó szervezetekre, a katonai ügyészségekre, valamint a Magyar Honvédség (a továbbiakban: MH) feladattal érintett katonai szervezeteire (a továbbiakban együtt: honvédelmi szervezet) terjed ki.

Az intézményi költségvetési tervezés
végrehajtásának főbb elvei

2. § (1) Az utasítás 2. számú melléklete szerinti pénzügyi jellegű előirányzatokat, a saját pénzügyi és számviteli szervezeti elemmel rendelkező honvédelmi szervezetek (a továbbiakban: SGSZ) kivételével a HM Közgazdasági és Pénzügyi Ügynökség (a továbbiakban: HM KPÜ) szervezeti elemei tervezik.

(2) Az MH és a logisztikai ellátási (utaltsági) körébe tartozó szervezetek csapatköltségvetésének logisztikai jellegű előirányzatait, valamint az MH és a HM központi logisztikai költségvetését a HM fejezet 2008–2011. évi költségvetési tervének összeállításához szükséges adatszolgáltatás rendjéről szóló 88/2007. (HK 16.) HM utasításban (a továbbiakban: 88/2007. HM ut.) meghatározottak figyelembevételével és a HM fejezet központi és intézményi gazdálkodásának rendjéről szóló 102/2007. (HK 18.) HM utasítás (a továbbiakban: 102/2007. HM ut.) 46. §-a alapján a HM Fejlesztési és Logisztikai Ügynökség (a továbbiakban: HM FLÜ) – az MH Összhaderőnemi Parancsnokság (a továbbiakban: MH ÖHP) és az MH Honvéd Egészségügyi Központ (a továbbiakban: MH HEK) bevonásával – tervezi.

(3) A honvédelmi szervezetek ingatlanfenntartásának és üzemeltetésének központi kiadásait a HM Infrastrukturális Ügynökség (a továbbiakban: HM IÜ) tervezi, figyelembe véve a 4. § (6) bekezdésében foglaltakat.

(4) A HM igazgatása, hivatalai és háttérintézményei alcímek szervezetei, valamint az SGSZ-ek – a HM KPÜ adatszolgáltatására is alapozva – összevont (a pénzügyi és logisztikai jellegű előirányzatokat együttesen tartalmazó) költségvetési tervjavaslatot készítenek.

(5) A nemzetközi feladatok és rendezvények tervezése során a 15. és a 16. §-okban meghatározottak szerint kell eljárni.

3. § (1) A csapat és a központi tagozat költségvetési javaslatainak elkészítésénél a 102/2007. HM ut., valamint a 88/2007. HM ut. – kiemelten a 2. § – vonatkozó előírásait jelen utasításban foglaltaknak megfelelően kell alkalmazni.

(2) A költségvetési tervjavaslatokat a 2008. év során végrehajtandó, az éves feladattervben meghatározott feladatok, valamint a hatályos normák, normatívák és az aktuális mérőszámok figyelembevételével, a 88/2007. HM ut.-ban foglaltakra is tekintettel, a HM tárca 2008. évre a HM Védelmi Tervező Bizottság által elfogadott és visszatervezett „Erőforrás-, költségszükségleti és kiadási igényterv”-ére, valamint a fejezet 2008. évi „Éves Beszerzési Terv”-ére is alapozottan kell elkészíteni.

4. § (1) A tervezés végrehajtásához jóváhagyott hazai és nemzetközi tervezési keretszámokról a HM KPÜ az érintett szervezeteket – a nemzetközi feladatok tekintetében a keretgazdákat és a rájuk vonatkozó mértékben a költségviselő katonai szervezeteket is egyidejűleg – írásban tájékoztatja.

(2) A HM KPÜ a központi (hazai és nemzetközi), illetve a csapat nemzetközi logisztikai tervezési keretszámokat a HM FLÜ-nek adja ki, a hazai csapat logisztikai keretszámok pedig az MH ÖHP részére kerülnek kiadásra a HM FLÜ egyidejű tájékoztatása mellett.

(3) A kiadott keretek nem léphetőek túl. Azoknak meg kell egyeznie a tárca 2008. évre elfogadott erőforrás-, költségszükségleti és kiadási igénytervével, figyelembe véve a HM Kollégiumának 2007. novemberi ülésén hozott, a 2008. évi keretekkel kapcsolatos döntéseit. A keretszámon felül esetlegesen jelentkező költségvetési igények a tervjavaslatban nem szerepeltethetők, attól elkülönítetten, részletes indoklással alátámasztottan terjeszthetők csak fel.

(4) A kiadási tervezési keretszámok – az Állami Egészségügyi Központ (továbbiakban: ÁEK), az MH HEK, a HM IÜ és a HM FLÜ kivételével – teljes egészében költségvetési támogatással kerülnek biztosításra.

(5) Az ÁEK esetében az Országos Egészségbiztosítási Pénztártól kiutalásra kerülő támogatásértékű bevételek elsősorban a személyi juttatások és a munkaadókat terhelő járulékok kiemelt előirányzatokra kell, hogy fedezetet nyújtsanak.

(6) Az MH 2008. évi logisztikai kerete nem tartalmazza a HM és a HM EI Rt. között kötött „Elhelyezési Szolgáltatási Szerződés” hatálya alá tartozó elhelyezési kiadásokat. A 38-as anyagnemkódon csak a bánkúti és békéscsabai radarállomások, az energia- és közműdíjak kivételével az MH Kiképzési, Oktatási és Regeneráló Központok, a Veszprémi védett objektum kiadásai, az ÁEK és az MH HEK steril takarításának és a katonai repülőterek felszállópálya karbantartásának kiadása, a külföldi missziók közműdíjai, továbbá az MK Katonai Felderítő Hivatal (továbbiakban: MK KFH) és a MK Katonai Biztonsági Hivatal (továbbiakban: MK KBH), valamint a Katonai Ügyészségek kiadásai az intézményi működési kiadások között tervezhetők.

(7) Az elemi költségvetési javaslatok jóváhagyásáig a kiadott – személyi juttatások és munkáltatót terhelő járulékok nélküli – előirányzati keretek 50%-áig lehet kötelezettséget vállalni úgy, hogy a pénzügyi teljesítésre vonatkozóan figyelembe kell venni az időarányos finanszírozás szabályait.

(8) A fejezeti egyensúlyi tartalék tervezési keretszámai nem kerülnek kiadásra, az ezen keret terhére megtervezett feladatok végrehajtásához szükséges pótelőirányzatok év közben, a vezetői döntéseknek megfelelően kerülnek biztosításra.

5. § (1) A költségvetési tervjavaslatokat részletes számszaki bizonyítással és szöveges indoklással kell alátámasztani. A szöveges indoklás tartalmazza a végrehajtandó feladat pontos meghatározását (a jogszabály, parancs, határozat, engedélyező ügyirat számával és a feladat elrendelőjének megnevezésével).

(2) A számszaki bizonyítás, illetve a szöveges indoklás biztosítsa az elöljáró és a felügyeleti szerv részére az előirányzat-igény elbírálásához szükséges információkat.

(3) A számszaki bizonyítást az államháztartás szervezetei beszámolási és könyvvezetési kötelezettségének sajátosságairól szóló, többször módosított 249/2000. (XII. 24.) Korm. rendelet 9. sz. melléklete szerint összeállított HM Számlarend megfelelő főkönyvi számlaszámai és a HM KGIR címrendkódjai (4. sz. melléklet) alkalmazásával kell végrehajtani, az 1. számú melléklet szerinti formában, továbbá a 3. sz. melléklet szerinti összesítéssel.

(4) A ZMNE, az ÁEK, valamint az MH Kinizsi Pál Tiszthelyettes Szakképző Iskola érdekében 2008. évben várhatóan felmerülő kiadásokat minden tervező szerv a tervjavaslatától elkülönítetten, adatszolgáltatási jelleggel önálló mellékletben – címrendkódonként (a továbbiakban: CRK) – külön is mutassa be.

6. § Azon szervezetek, amelyek az alapító okiratuk szerinti vállalkozási tevékenységet folytatnak, elkülönítetten és teljes körűen tervezzék meg kiadásaikat és bevételeiket oly módon, hogy annak ellenőrzése az év során mindenkor biztosított legyen (a tervet nem kell felterjeszteni). A kiadásra kerülő keretszámok a vállalkozási tevékenységek előirányzatait nem tartalmazzák.

7. § A fejezeti kezelésű előirányzatokat a 6. számú melléklet szerint, az ott kijelölt szervezetek tervezik. A fejezeti kezelésű előirányzatok 2008. évi felhasználásának rendje külön HM utasításban kerül szabályozásra.

8. § A költségvetési tervjavaslatok felterjesztését (megküldését) és felülvizsgálatát a szolgálati út betartásával kell végrehajtani.

9. § A felülvizsgált intézményi költségvetési tervjavaslatok – a 3. sz. mellékletet is alkalmazva – az Ámr. 44. § (1) bekezdése alapján legkésőbb 2008. március 31-ig jóváhagyásra kerülnek.

A tervezés részletes szabályai

10. § (1) A 2. Magyar Honvédség költségvetési címhez tartozó szervezetek esetében (kivéve a külképviseleteket) a pénzügyi, valamint a logisztikai jellegű előirányzatokra külön-külön kell elkészíteni a számszaki bizonyítást és a szöveges indoklást.

(2) A pénzügyi jellegű előirányzatok körét az utasítás 2. számú melléklete szerinti számlacsoportok, előirányzati főkönyvi számlaszámok tartalmazzák.

A pénzügyi jellegű előirányzatok tervezése

11. § (1) A pénzügyi jellegű előirányzatokat a saját pénzügyi és számviteli elemmel nem rendelkező honvédelmi szervezetek esetében a szervezet pénzügyi ellátását végző HM KPÜ Gazdálkodás Támogató és Pénzügyi Ellátó Referatúrák, az SGSZ-ek vonatkozásában azok pénzügyi és számviteli szervezeti elemei tervezik.

(2) Az előirányzatok tervezéséhez a HM KPÜ adatot szolgáltat az alábbi költségvetési tételeken:

a) rendszeres személyi juttatás,

b) jutalom,

c) jubileumi jutalom,

d) a–c) pontok szerinti kiadások járulékai,

e) biztosítási díjak közül a munkáltatói hozzájárulás a „Honvéd” és egyéb Önkéntes és Magánnyugdíjpénztár, továbbá a „Honvéd” Önkéntes és egyéb Kölcsönös Kiegészítő Egészségbiztosító Pénztár tagdíjhoz,

f) iskolakezdési támogatás.

(3) Nem tervezhetőek az alábbi előirányzatok:

– a létszámcsökkentéssel kapcsolatos járandóságok (a munkából történő felmentés idejére fizetett illetmény, végkielégítés stb.);

– a „prémium évek” programban részt vevőkkel, valamint a különleges foglalkoztatási állománnyal kapcsolatos személyi juttatások, illetve járulékok;

– a pályakezdő diplomások ösztöndíjas foglalkoztatásának kiadásai;

– a 2008. évben kifizetésre kerülő (2007. évi) tizenharmadik havi illetmény előleg külön törvény szerint járó (6/12 rész) fedezete;

– illetményemelés.

Ezen kiadások mértékének felmérésére, illetve finanszírozására külön intézkedések szerint a későbbiekben kerül sor.

(4) A költségvetési javaslatokban a hivatásos, a szerződéses, a köztisztviselői és a közalkalmazotti állomány részére rendszeres járandóságként számfejtett juttatásokat 2007. december és 2008 novembere közötti, eseti kifizetéseknél pedig 2008. január és december közötti időszakra járó juttatásokat kell megtervezni a hatályos ellátási normák, azok hiányában a 2007. december havi kifizetések alapulvételével.

(5) A költségvetési engedélyezett létszámkeretet (a tervezési létszámot) alapvetően a 2008. január 1-jei statisztikai állományi létszám és a várható évközi létszámváltozásokra (létszámleépítés, szerződéses állomány létszám növekedése stb.) súlyozott számtani átlagaként kell kialakítani.

(6) A 2008. évi költségvetési javaslat számszaki bizonyításában a hivatásos és szerződéses állomány rendszeres személyi juttatásait 2,7%-os mértékű egészségügyi távolléttel csökkenteni kell, melyet külön soron állománycsoportonként és tételenként kell kimutatni.

(7) A 2008. évi – havonta kifizetésre kerülő – 13. havi illetményt a jogállási törvényekben az egyes állománycsoportokra vonatkozó előírások figyelembevételével kell tervezni.

(8) A HM KPÜ a (2) bekezdésben meghatározott juttatásokról készített adatszolgáltatásait – melyek illetmény átlagai a 2007. évi záró statisztikai létszámra készülnek – 2008. február 5-ig megküldi a tervezésben érintett szerveknek. Ezen szervek felülvizsgálják és szükség szerint korrigálják azokat, kiegészítik a nem rendszeres és külső személyi juttatásokkal és járulékaikkal (ideértve a helyileg kifizetésre kerülőket is) a következők figyelembevételével:

a) Jutalomra a – katonák illetményéről és illetményjellegű juttatásairól, valamint a közalkalmazottak jutalmazásáról szóló 3/2002. (I. 25.) HM rendeletben – meghatározott felszámítási alap 1%-a – a HM Igazgatása esetében a TÉR fedezetére a köztisztviselők esetében a 12%-a – tervezhető, amelyet állománycsoportonként kell kimutatni.

b) A magasabb parancsnoki és meghatározott célú jutalmakat, a megbízási és helyettesítési díjakat, valamint az állományon kívüliek juttatásait a keretengedélyek alapján kell tervezni.

c) A hivatásos és a szerződéses állomány után túlszolgálat a 2008. január havi távolléti díj 20%-os mértékéig tervezhető. Az állandó főfoglalkozású és katonai beosztásban foglalkoztatott közalkalmazottak részére a rendkívüli munkavégzési díjkeret a január havi béralap 20%-ának megfelelő összegben tervezhető, míg az időszaki és részfoglalkozásúak részére a biztosított éves béralap 1/12-ed része 20%-ának megfelelő rendkívüli munkavégzési díjkeret tervezhető.

d) A különböző szociális juttatásokat, támogatásokat, költségtérítéseket az érvényben lévő normák, normatívák, illetve tapasztalati adatokra alapozottan kell tervezni. Az egyéb költségtérítések előirányzati számlaszámon tervezett kiadásokat a kapcsolódó teljesítési főkönyvi számlaszámok szerint megbontva kell bemutatni. Az albérleti díj hozzájárulás tervezésekor a HM rendelkezése alatt lévő lakások és helyiségek bérletéről, elidegenítéséről, valamint a lakhatás támogatásáról szóló, többször módosított 6/1994. (IV. 30.) HM rendelet rendelkezéseit kell figyelembe venni. Az iskolakezdési támogatás mértéke gyermekenként 20 700 Ft/év.

e) A ruházati költségtérítések vonatkozásában a köztisztviselői állomány részére a 2008. évi tervjavaslatban 77 300 Ft/fő/év készpénz kifizetését kell tervezni. A hivatásos állomány ruházati költségtérítésének összege 15 000 Ft/fő/év, a közalkalmazotti állományé 45 000 Ft/fő/év.

f) Az étkezési hozzájárulás 6000 Ft/fő/hó, a bankkártya költségtérítés 2000 Ft/fő/év.

g) Az önkéntes- és magánnyugdíjpénztár tagok tagdíjának munkáltatói támogatása a távolléti díj 4, illetve 2%-a, míg az önkéntes egészségbiztosító pénztártagok tagdíjához munkáltatói hozzájárulásként 3600 Ft/fő/hó támogatást kell tervezni.

h) A lakáskiürítések és cseretérítések egyszeri pénzbeni megváltását a HM IÜ tervezi és az intézményi (csapat) költségvetésében szerepelteti, s erről adatszolgáltatást is teljesít a HM KPÜ felé. A részleges lakásfelújítási átalányt és a lakáskarbantartási kiadásokat a HM rendelkezésű lakás bérbeadásával és a lakáscélú támogatásokkal összefüggő, a honvédelmi szervekre háruló egyes feladatok ellátásáról, a lakásgazdálkodási és a lakóházkezelési szervek feladatairól, a lakásbizottságok működéséről, továbbá a szálló férőhely gazdálkodás és a szálló bérlet szabályairól szóló 63/1995. (HK 33.) HM utasítás alapján a HM KPÜ GTPER a rendelkezésre álló bázisévi adatok alapján tervezi és a központi költségvetési tervjavaslatában szerepelteti.

i) A nem rendszeres személyi juttatások előirányzata a 2007. évi eredeti előirányzathoz képest nem növelhető, kivétel a HM Igazgatás jutalomkerete (a TÉR miatt).

j) Külső személyi juttatásként a HM és MH szervezeteknél munkavégzésre irányuló egyéb jogviszony keretében foglalkoztatottak és a fegyveres erők állományába nem tartozók járandóságait kell megtervezni, figyelemmel a katonai és rendvédelmi felsőoktatási intézmények vezetőinek, oktatóinak és hallgatóinak jogállásáról szóló 1996. évi XLV. törvényre, valamint a kiadott keretengedélyekre. Az önkéntes tartalékos katonai szolgálatot vállalókra kiadási előirányzat nem tervezhető.

k) A honvédelmi szervezetek ellátására kijelölt referatúrák személyi állományának étkezési jeggyel történő ellátása érdekében az f) pont szerinti étkezési hozzájárulás előirányzatát a honvédelmi szervezet tervjavaslatában kell megtervezni és az étkezési jegyeket a jóváhagyott előirányzatok terhére biztosítani.

12. § (1) A társadalombiztosítási (a továbbiakban: tb.) járulék mértéke 2008. évre vonatkozóan 29%. Ezen belül a nyugdíjbiztosítási járulék 24%-os, az egészségbiztosítási járulék 5%-os (természetbeni egészségbiztosítási járulék: 4,5%, pénzbeli egészségbiztosítási járulék: 0,5%) mértékű.

(2) A munkaadói járulék mértéke 3%.

(3) A tételes egészségügyi hozzájárulás összege 2008. évre vonatkozóan 1950 Ft/fő/hó.

(4) A táppénzhozzájárulást a társadalombiztosítási ellátásra és a magánnyugdíjra jogosultakról szóló 1997. évi LXXX. törvény 19. §-a szerint kell tervezni. A táppénzkifizetések átlagos mértéke 70%.

13. § (1) A társadalom-, szociálpolitikai és egyéb tb. juttatások számlacsoportba tartozó költségvetési előirányzatok tervezésénél a hivatásos, szerződéses és hadköteles katonák, honvédségi közalkalmazottak egyes illetményen kívüli pénzbeli járandóságairól szóló 14/2002. (III. 29.) HM rendelet vonatkozó részeit kell figyelembe venni. A minimálbér összege 2008. január 1-jétől 69 000 Ft/hó. Az öregségi nyugdíj minimuma 28 500 Ft/hó.

(2) A személyi és pénzügyi jellegű dologi előirányzatokat a hivatásos, szerződéses és hadköteles katonák, valamint a honvédségi közalkalmazottak egyes költségtérítéseiről szóló 21/2002. (IV. 10.) HM rendeletben foglaltakat alapul véve kell tervezni.

(3) A belföldi reprezentációról szóló 83/2004. (HK 24.) HM utasításban foglaltak szerint kell a személyi és a rendezvényi reprezentációt tervezni. A normatív és egyéb reprezentációs kiadásokat külön-külön részletes szöveges és számszaki indoklással is alá kell támasztani.

(4) A munkáltatót terhelő SZJA, tb. és munkaadói járulék megfizetése központilag történik, a munkáltató által biztosított egyes béren kívüli juttatások nyilvántartásához szükséges adatszolgáltatás rendjéről szóló 121/2005. (HK 2/2006.) HM utasítás, valamint a természetbeni és egyes pénzbeni juttatások után a honvédséget terhelő adók és járulékok bevallásához és megfizetéséhez szükséges adatszolgáltatás rendjéről szóló 63/2006. HM KPSZH intézkedés által előírt adatszolgáltatás alapján. A HM KPÜ a befizetés fedezetét a központi költségvetési tervjavaslatában – tapasztalati adatokra alapozottan – szerepeltesse.

(5) A jóváhagyott családalapítási támogatási keretek költségvetési támogatással fedezetten nem tervezhetők. A tárgyévben e jogcímeken törlesztésként befolyó bevételeket, valamint az azoknak megfelelő összegű kiadásoknak az előirányzatait adatszolgáltatás jelleggel a tervjavaslat külön mellékleteként kell megküldeni, felterjeszteni.

(6) A kincstári számlavezetési díjat:

a) az elsődleges számlákra vonatkozóan, valamint a személyi juttatásokhoz és járulékaihoz kapcsolódó másodlagos számlák esetében a HM KPÜ a központi költségvetéseiben,

b) a honvédelmi szervezetek az intézményi számláikra vonatkozóan önállóan

tervezik.

Az MH logisztikai előirányzatainak tervezése

14. § A 102/2007. HM ut. 46. §-a szerint, valamint a termelői és fogyasztói logisztikai rendszer szakirányításáról, valamint a logisztikai gazdálkodásról szóló HM VTISZÁT intézkedésben (a továbbiakban: intézkedés) foglaltak alapján a HM FLÜ:

a) az intézkedésben meghatározott és a tervezésben érintett szervezetek bevonásával megtervezi az MH csapatköltségvetését (hazai és nemzetközi), valamint az MH és a HM központi logisztikai költségvetését (hazai és nemzetközi), beleértve az MH HEK csapat és központi logisztikai költségvetését is;

b) felülvizsgálja a katonai szervezetek által felterjesztett előirányzat-igényeket, azon belül is kiemelten a felhalmozási jellegű előirányzat-igények indokoltságát;

c) összeállítja a központi logisztikai tervjavaslatot költségvetési alcímenként külön-külön okmányon, szervezetekre és CRK-kra megbontva;

d) költségvetési alcímenként, azon belül külön címrendkódonként, a hazai központi költségvetési tervtől elkülönítetten, a saját kerete terhére, külön okmányon tervezi a nemzetközi csapat és központi logisztikai jellegű előirányzatokat.

A nemzetközi jellegű előirányzatok tervezése

15. § (1) A multilaterális együttműködési feladatok tervezésének és végrehajtásának szabályairól szóló 98/2003. (HK 1/2004.) HM utasítás alapján a Multilaterális Együttműködési Tervben (MET) szereplő nemzetközi (NATO és EU) rendezvények előirányzat-szükségleteit a HM FLÜ a keretgazdával együttműködésben, a jóváhagyott éves MET-nek megfelelően összesítve (utazásokat és fogadásokat teljes körűen tartalmazva) készíti el egész évre vonatkozóan.

(2) A kétoldalú nemzetközi kapcsolattartás költségvetési szükségletét a nemzetközi katonai együttműködés általános szabályairól és a kétoldalú nemzetközi együttműködésről szóló 97/2003. (HK 1/2004.) HM utasításban (a továbbiakban: 97/2003. HM ut.) foglaltak figyelembevételével a HM FLÜ a keretgazdával együttműködésben, a jóváhagyott éves Kétoldalú Nemzetközi Együttműködési Terv-nek (KNET) megfelelően összesítve (utazásokat és fogadásokat teljes körűen tartalmazva) készíti el egész évre vonatkozóan.

(3) A nemzetközi gyakorlatok költségvetési szükségleteit, a Gyakorlatok és Kiképzési Rendezvények Programja (GYKRP) alapján a nemzetközi rendezvények egyes költségvetési és pénzügyi kérdéseiről szóló 83/1998. (HK 4/1999.) HM utasítás (a továbbiakban: 83/1998. HM ut.) szerint kell megtervezni, melynek alapján 30 munkanappal a gyakorlatok megkezdése előtt a gyakorlat végrehajtásáért felelős katonai szervezetek elemi költségvetési tervjavaslataikat megküldik a HM KPÜ részére. Azon gyakorlatok költségvetési tervjavaslatait, melyek csak az utazással járó költségeket foglalják magukba, a HM KPÜ a keretgazdákkal együttműködésben, a jóváhagyott éves GYKRP-nek megfelelően összesítve készíti el egész évre vonatkozóan.

(4) A NATO és PfP tanfolyamok költségvetési szükségletét a HM FLÜ a keretgazdával együttműködésben, a jóváhagyott éves NATO és PfP tanfolyamok tervének megfelelően összesítve készítik el egész évre vonatkozóan. A NATO és PfP tanfolyamok keretében kell tervezni a békemissziós tanfolyamokat, melyre az MH Műveleti Központ (a továbbiakban: MH MK) tesz javaslatot a keretgazda szervezet részére.

(5) Az érintett katonai szervezetnek a 1. és 4. pontba nem tartozó kereskedelmi, haditechnikai együttműködési programokkal (utazások és fogadások) és más egyéb tervezett és nem tervezett kiutazásokkal kapcsolatos kiadásokat a 97/2003. és a 98/2003. HM ut. szabályai figyelembevételével – a napidíjakat és a járulékokat is beleértve – a saját intézményi költségvetésükbe kell tervezniük.

(6) A Nemzetközi fejezeti szintű államháztartási belső ellenőrzés, a Nemzetközi fejezeti szintű közgazdasági és pénzügyi ellenőrzés, valamint a válságkezelő és béketámogató műveletek parancsnoki felügyeleti ellenőrzési kiadásainak tervezését – a HM utasításban foglaltak figyelembevételével – a keretgazdákkal együttműködésben a HM FLÜ végzi.

(7) Az (1), (2) és (4)–(6) bekezdések szerinti feladatok teljes körű költségvetési tervjavaslatait a HM FLÜ – mint előirányzatgazda – a keretgazdákkal és a pénzügyi biztosítást végző szervezettel együttműködésben készíti el, és küldi meg a HM KPÜ részére.

(8) A (3) bekezdésben foglalt feladat költségvetési tervjavaslatait a HM KPÜ a keretgazdával, valamint a gyakorlatok végrehajtásáért felelős szervezetekkel együttműködésben a 83/1998. HM utasításban foglaltak szerint készíti el.

(9) A válságkezelő és békeműveletek keretében felajánlott katonai szervezetek és az ennek keretében egyéni beosztást betöltők devizában felmerülő személyi juttatásainak és járulékainak, valamint pénzügyi jellegű dologi kiadásainak a tervezését – a keretgazdákkal, valamint a végrehajtásban érintett szervezetekkel együttműködésben – a HM KPÜ végzi az alábbiak szerint:

a) az EUFOR Század (Szarajevó), valamint az EUFOR HQ-n dolgozó törzstisztek és egyéni beosztást betöltők kiadásai (ide nem értve a más NATO és EU parancsnokságokról vezényelt személyek személyi juttatásait, járulékait és pénzügyi, dologi jellegű kiadásait);

b) a KFOR Őr- és Biztosító Zászlóalj (KFOR ŐBZ, Pristina) és a KFOR Század (Pec), valamint e műveleti területén dolgozó törzstisztek és egyéni beosztást betöltők, beleértve a Megelőző Egészségügyi Laboratórium kiadásait is a tervezett működési időszakra, valamint a Manőver Zászlóalj személyi állománya kiadásai a feladat megkezdését megelőzően 30 nappal (ide nem értve a más NATO és EU parancsnokságokról vezényelt személyek személyi juttatásait, járulékait és pénzügyi, dologi jellegű kiadásait);

c) az MH Tartományi Újjáépítési Csoport (MH PRT), az egyéni ISAF beosztást betöltő személyek és törzstisztek kiadásai, valamint az Afganisztánban várhatóan újonnan kialakításra, átvételre kerülő feladatok személyi állománya (KAIA – Kabuli Nemzetközi Repülőtér vezető nemzet feladatkörének átvétele, OMLT – Műveleti Tanácsadó és Összekötő Csoport megalakítása, Különleges Műveleti Csoport felállítása) kiadásai a feladat megkezdését megelőzően 30 nappal (ide nem értve a más NATO és EU parancsnokságokról vezényelt személyek személyi juttatásait, járulékait és pénzügyi, dologi jellegű kiadásait);

d) az iraki szerepvállalásban részt vevő törzstisztek és egyéni beosztást betöltők kiadásai (ide nem értve a más NATO és EU parancsnokságokról vezényelt személyek személyi juttatásait, járulékait és pénzügyi, dologi jellegű kiadásait);

e) a NATO Gyorsreagálású Erők (NRF) kötelékébe felajánlott alegységek gyakorlatainak kiadásai, azok felmerülésének időpontjában a 83/1998. HM utasításban foglaltak figyelembevételével a tárca nemzetközi gyakorlatok keret terhére történik;

f) a Többnemzetiségű Megfigyelő Erők (MFO, Sínai-félsziget) magyar kontingensének kiadásai(ide nem értve a más NATO és EU parancsnokságokról vezényelt személyek személyi juttatásait, járulékait és pénzügyi, dologi jellegű kiadásait);

g) az ENSZ Ciprusi Magyar Kontingens (UNFICYP) kiadásai (ide nem értve a más NATO és EU parancsnokságokról vezényelt személyek személyi juttatásait, járulékait és pénzügyi, dologi jellegű kiadásait);

h) egyéb más békemissziókban részt vevő kontingensek és törzstisztek és egyéni beosztást betöltők kiadásai (ide nem értve a más NATO és EU parancsnokságokról vezényelt személyek személyi juttatásait, járulékait és pénzügyi, dologi jellegű kiadásait);

i) a Katonai Megfigyelők kiadásai (ide nem értve a más NATO és EU parancsnokságokról vezényelt személyek személyi juttatásait, járulékait és pénzügyi, dologi jellegű kiadásait);

j) az UNIFIL misszió kiadásai (ide nem értve a más NATO és EU parancsnokságokról vezényelt személyek személyi juttatásait, járulékait és pénzügyi, dologi jellegű kiadásait).

(10) Az (9) bekezdésben felsorolt feladatok költségvetési szükségletét a jelen utasítás szabályainak alkalmazásával kell elkészíteni úgy, hogy a hazai forint illetményeket, a külszolgálattal kapcsolatosan forintban felmerülő pótlékokat és azok vonzatait az állományilletékes szervezet saját intézményi költségvetésében tervezi.

(11) Az (9) bekezdésben felsorolt feladatok csapat és központi logisztikai jellegű kiadásait – beleértve a szakág által kötött nemzetközi ellátási szerződések alapján fizetendő logisztikai költségeket is a HM FLÜ – az MH ÖHP-val és az MH HEK-kel együttműködésben –, az elhelyezési (infrastrukturális) jellegű költségeket a (9) bekezdés a)–c) pontokban felsorolt feladatokra a HM IÜ feladatonként, önálló címrendkódokon elkülönítve, a saját költségvetési kerete terhére tervezi meg és küldi meg a HM KPÜ részére. A KFOR Őr- és Biztosító Zászlóalj (KFOR ŐBZ, Pristina), a KFOR Század (Pec), valamint e műveleti területén dolgozó törzstisztek és egyéni beosztást betöltők, beleértve a Megelőző Egészségügyi Laboratórium kiadásait is a tervezett működési időszakra kell megtervezni. Az újonnan jelentkező feladatok (Manőver Zászlóalj, KAIA – Kabuli Nemzetközi Repülőtér vezető nemzet feladatkörének átvétele, OMLT – Műveleti Tanácsadó és Összekötő Csoport megalakítása, Különleges Műveleti Csoport felállítása) kiadásait a feladat megkezdését megelőző 30 nappal kell felterjeszteni a HM KPÜ részére. A Magyarországról kiküldött törzstisztek és önálló beosztást betöltők, valamint a NATO és EU parancsnokságokról vezényelt törzstisztek esetében a NATO és az EU által kiszámlázásra kerülő logisztikai és ellátási költségeket a „Hozzájárulás a NATO költségvetéséhez”, valamint az „Egyéb uniós befizetések” megnevezésű fejezeti kezelésű előirányzatok között kell megtervezni.

(12) A NATO és EU parancsnokságokról műveleti területre vezényelt törzstisztek személyi jellegű kiadásait és azok járulékait a „HM FLÜ nemzeti támogatás” feladat költségvetési keretében tervezi meg.

(13) A békemissziós tevékenységek kapcsán a felügyeleti és ellátó szervek által felmerülő eseti kiutazások, valamint az azokra vonatkozó egyezményekkel és technikai megállapodásokkal kapcsolatos kiutazások és fogadások kiadásait az adott békemisszió költségvetése terhére kell megtervezni.

(14) A katonai képviseletek, a nemzeti támogató szervezet, az önálló NATO, EU és egyéb nemzeti beosztást betöltők, a külföldön tanulmányokat folytatók, valamint a két és többoldalú nemzetközi kapcsolattartás keretében ideiglenes kiküldetést teljesítők kiadásainak a tervezése – a keretgazdákkal és a pénzügyi biztosítást végző szervezettel együttműködésben – a HM FLÜ, mint előirányzatgazda végzi az alábbiak szerint, melyet megküld a HM KPÜ részére:

a) Az MK Állandó NATO Képviselet Védelempolitikai Részleg (MK ÁNK VPR), az MH Katonai Képviselő Hivatala (MH KKH), az MH Nemzeti Katonai Képviselet (MH NKK), az MH Nemzeti Összekötő Képviselet (MH NÖK), az MK Állandó EBESZ Képviselet Katonai Képviselet (MK ÁEK KK), a Regionális Fegyverzet-ellenőrzést Segítő Kiképző Központ (RAVIAC) tervjavaslatát a Magyar Honvédség külföldi szolgálatot teljesítő és külföldi tanulmányokat folytató személyi állománya devizaellátmányáról és egyes ellátmányon kívüli pénzbeli járandóságairól szóló 26/2007. HM r. előírásai figyelembevételével a HM FLÜ a pénzügyi biztosítást végző szervezettel együttműködésben állítja össze, amelyek csak a devizaellátmányokat, azok járulékait, illetve a helyszíni pénzügyi jellegű dologi kiadásokat tartalmazzák.

b) A HM FLÜ nemzeti támogatás feladat keretén belül a HM FLÜ tervezi a képviseletek működtetésének, váltásának és bővítésének és az önálló NATO és EU és egyéb nemzeti beosztást betöltők, devizában folyósított személyi juttatásait, járulékait, továbbá az azokkal kapcsolatos hazai és helyszíni pénzügyi és logisztikai jellegű kiadásokat is.

c) A hazai forintilletményeket, a külszolgálattal kapcsolatosan forintban felmerülő pótlékokat és azok vonzatainak tervezését a MK ÁNK VPR és az MK ÁEK KK esetében az állományilletékes szervezetek saját költségvetésükben, a többiek esetében pedig a HM KPÜ végzi.

(15) Az egyéb nemzetközi feladatok tekintetében összesített (pénzügyi, logisztikai és elhelyezési előirányzatokat tartalmazó) elemi költségvetéseit a HM FLÜ a keretgazdákkal és a pénzügyi biztosítást végző szervezettel együttműködésben készíti el, és küldi meg a HM KPÜ részére, így:

a) a tartós külföldi iskolarendszerű képzés feladat költségvetési szükségleteit;

b) a regionális nyelvképzés nemzetközi feladat költségvetési igényeit;

c) az NFTC képzésben részt vevő oktatók és hallgatók devizajellegű személyi, annak járulékai, valamint a pénzügyi, logisztikai, dologi, felhalmozási jellegű kiadásait;

d) a nemzetközi feladatok kiszolgálásának fel nem osztható költségeit;

e) a fegyverzet-ellenőrzéssel kapcsolatosan a tárcaközi bizottság kiadásait.

(16) A (15) bekezdésben foglaltakon felül a keretgazdákkal és egyéb felügyeleti szervekkel történő együttműködésben az alábbi feladatok költségvetési szükségleteit a HM KPÜ végzi:

a) az AN–26-os pilóták pénzügyi jellegű – devizajellegű személyi, annak járulékai, pénzügyi dologi – kiadásai;

b) a nemzetközi kommunikációs feladatok kiadásai;

c) az NFTC program képzési költségeihez történő magyar hozzájárulás kiadásai vonatkozásában.

(17) Egyéb eljárások:

a) Az egyes nemzetközi feladatokkal kapcsolatos (válságkezelő és békeműveletekhez felajánlott katonai szervezetek, SHAPE futárszolgálat, Nemzetközi gyakorlatok, Nyitott Égbolt, VIP szállítás stb.), hazai szállítóeszközzel végzett, forintban és külföldi fizetőeszközben felmerülő dologi jellegű légi szállítási kiadásokat – légtérnyitás, légtérhasználat, a repülőgépek és helikopterek üzemanyag, reptérbérleti, reptérilleték és határnyitás költségeit – a HM FLÜ önálló címrendkódon elkülönítve, a saját költségvetési kerete terhére tervezi meg.

b) A többnemzetiségű egységek fenntartásával és képességkialakításával kapcsolatos logisztikai és elhelyezési jellegű kiadásokat a HM FLÜ, az MH ÖHP és a HM IÜ saját költségvetési keretében tervezi.

c) Külföldi hallgatók ellátási feltételeinek és járandóságainak kiadásai a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem (a továbbiakban: ZMNE) intézményi költségvetésében kerülnek megtervezésre.

d) Az egyes nemzetközi feladatokhoz kapcsolódó gyakorlati pótlékot, megbízási díjat, készenléti pótlékot, különleges igénybevételi pótlékot az állományilletékes katonai szervezetek intézményi költségvetésükben tervezik.

e) Az egyes nemzetközi feladatokra vonatkozó összesített elemi költségvetések az érintett költségviselő katonai szervezetek részére kerülnek jóváhagyásra, melyek pénzügyi kezelését a HM KPÜ illetékes nemzetközi szervezeti elemei végzik.

(18) A nemzetközi keretek terhére tervezett személyi jellegű kiadásokat bruttósítani kell. A bruttósított személyi jellegű kiadásokat terhelő TB járulék a bruttósított összeg 50%-ának 29%-a.

(19) A katonai nemzetbiztonsági szolgálatok költségvetésükben elkülönítetten tervezik az MH PRT és az egyéb NATO kötelezettségből adódó tagsági díjak és hozzájárulások összegeit.

(20) A nemzetközi feladatokat a 4. számú mellékletben meghatározott Nemzetközi CRK-ra lehet csak letervezni.

(21) A nemzetközi feladatok keretgazda és felügyelő szerveit az 5. számú melléklet tartalmazza.

16. § (1) A 97/2003. HM ut. előírásait figyelembe véve külföldi kiküldetés címén, a kétoldalú nemzetközi kapcsolatokból eredő különféle rendezvények kiadásait a saját költségvetési kerete terhére csak az MK KFH és az MK KBH tervezheti, megfelelő számszaki alátámasztással.

(2) A NATO-n, és az EU-n kívüli nemzetközi szervezetekben történő részvétellel kapcsolatos tagsági díjakat az abban érintett szervezetek saját hazai intézményi működési költségvetésükben részletesen (a nemzetközi szervezet neve, résztvevők létszáma, tagság indoka stb.) tervezzék, 99-es anyagnemkóddal. A tervjavaslatban nem szerepeltetett nemzetközi szervezetekben történő részvétellel kapcsolatos – év közben felmerülő – tagsági díjak kifizetéséhez, azt megelőzően legalább HM Kabinetfőnöki engedély szükséges.

Az elemi költségvetés tervezésének
egyéb speciális szabályai

17. § (1) Az SGSZ-ek összevont számszaki bizonyítást és szöveges indoklást készítenek a pénzügyi és a logisztikai jellegű előirányzatokra vonatkozóan, a 11. § (8) bekezdésében említett adatszolgáltatást is figyelembe véve.

(2) Az (1) bekezdés szerinti szervezetek költségvetési tervjavaslatait a pénzügyi és számviteli szervezeti elemeik állítják össze, a szakszolgálatokkal együttműködve.

(3) A költségvetési javaslatokban csak azon anyagnemfelelősi körbe tartozó előirányzatok szerepelhetnek, amely anyagnemfelelőssel az adott szervezet rendelkezik.

(4) Az ÁEK a költségvetési tervjavaslatát a HM KGIR rendszerben kialakított CRK-nak megfelelően, telephelyenkénti bontásban készíti el. Az így elkészített javaslatról CRK-ként, kiemelt előirányzat szerinti bontásban összesítést is kell készíteni.

(5) A 4. számú mellékletben szereplő HM KGIR CRK-k szerint külön soron, vagy önálló mellékletben kell megtervezni az alábbiakban felsorolt tárcaszintű kiemelt feladatokkal összefüggő kiadások előirányzatait:

a) a HM Igazgatása költségvetési alcímen:

– központi kulturális, PR és média feladatok;

– katasztrófavédelmi feladatok végrehajtásában való közreműködés;

– HM–I objektum üzemeltetése;

– iskolarendszeren kívüli képzési feladat kiadásai;

– esélyegyenlőségi feladatok;

– iskolarendszerű képzés;

– rekonverziós program kiadásai;

– tudományszervezéssel kapcsolatos feladatok;

b) a HM hivatalai költségvetési alcímen:

– a HM KPÜ központi költségvetési tervjavaslatában:

– egyrészt a biztosítási díjak, a szerződéses katonának jelentkezők utazási költségátalánya és egyéb központi tevékenység;

– másrészt a munkáltatót terhelő SZJA, rehabilitációs hozzájárulás, a központi kártérítések, társadalmi szervek támogatása, szociális segély és egyéb központi tevékenység;

– a HM KGIR költségvetése;

– a HM FLÜ költségvetésében:

– a LOA szállítási költségei, a BIR üzemeltetési kiadásai, LINK terminal és egyéb központi tevékenység;

– a K+F feladatok;

– a HM FLÜ a JAS–39 Gripen bérleti szerződéssel kapcsolatos valamennyi kiadást az érintett szervekkel (HM IÜ stb.) egyeztetetten költségvetési cím/alcím, kiemelt előirányzat és azon belül főkönyvi számlaszámos bontásban tervezi;

c) a HM háttérintézményei költségvetési alcímen a HM IÜ költségvetési tervjavaslatában:

– a Laktanya Rekonstrukciós Program;

– az elhelyezési szolgáltatás megvásárlása;

– szennyező források, szennyezett területek kármentesítése;

– az őrzésvédelem kiadásai;

– az egyéb elhelyezési központi tevékenység;

– HM I. objektum ingatlan-karbantartási, beruházási feladatai;

– fizikai biztonság és elektronikus információvédelemmel kapcsolatos feladatok.

(6) A HM IÜ az (5) bekezdés a) pontjának harmadik francia bekezdésében és a c) pontjában felsorolt feladatai (az egyes feladatokat és az azokhoz kapcsolódó kiadási előirányzatokat részletesen tartalmazó), valamint a HM FLÜ a K+F feladatok elemi költségvetési tervjavaslatát önálló CRK-n és külön okmányokon tervezi.

(7) A HM IÜ a megalapozott döntéshozatalhoz szükséges mélységben részletezett számszaki és szöveges indoklással is alátámasztott tervjavaslatai összeállításánál kiemelt figyelmet fordítson a 88/2007. HM ut.-ban – különösen a 10. §-ában – előírtakra azzal, hogy az intézményi (csapat-) és a nemzetközi (központi-) költségvetési előirányzat-szükségletéről önálló tervjavaslatot készítsen el.

(8) A HM igazgatása, hivatalai és háttérintézményei, valamint az SGSZ-ek külön tervezzék meg az ellátó központok által – a pénzkeret-gazdálkodás keretében – biztosításra kerülő készleteket. Az ezirányú igények egy példányát a HM FLÜ-nek 2008. február 5-éig küldjék meg. A pénzkeret-gazdálkodás keretében központi ellátás útján biztosításra kerülő eszközökre, valamint anyagokra – eltérő rendelkezés kivételével – előirányzatot nem tervezhetnek.

(9) A (8) bekezdés szerinti szervezetek a tervezés során az elhelyezési és logisztikai igényeiket a HM IÜ-vel, valamint a HM FLÜ-vel egyeztessék.

(10) A 2008. évben megrendezésre kerülő „Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutató”-val kapcsolatban felmerülő pénzügyi és logisztikai jellegű feladatokról az érintett szervezetek külön, önálló költségvetési javaslatot készítenek.

18. § (1) A személyi juttatások és járulékai, egyéb járandóságok és költségtérítések költségvetési támogatásának tervezése során el kell különíteni a honvédelmi szervezet (helyileg kifizetésre kerülő) és a HM KPÜ finanszírozási igényét.

(2) A helyileg készpénzben kifizetésre kerülő kiadások körét a kincstári számlakezelés és pénzforgalom rendjéről szóló 438/2007. HM KPÜ intézkedés 26. és 74. pontjai tartalmazzák.

A felterjesztés, felülvizsgálat rendje

19. § Az MH csapatköltségvetése esetében a HM KPÜ és a HM FLÜ által – az MH ÖHP és az MH HEK közreműködésével – összeállított elemi költségvetési tervjavaslatokat, a pénzügyi, valamint a logisztikai jellegű előirányzatokra külön-külön elkészített számszaki bizonyításokat a következők szerint kell összesíteni:

a) 2/1. alcím vonatkozásában:

– HVK egyéb közvetlen szervezetei (MH Műveleti Központ, MH Támogató Dandár, MH Geoinformációs Szolgálat, MH Központi Kiképző Bázis, MH Kinizsi Pál Tiszthelyettes Szakképző Iskola);

– HM Személyzeti Főosztály alárendeltjei (MH Katonai Igazgatási és Adatfeldolgozó Központ, MH Kelet-magyarországi Területi Hadkiegészítő Parancsnokság, MH Nyugat-magyarországi Területi Hadkiegészítő Parancsnokság, MH Rendelkezési állománya);

– MH HEK.

b) 2/2. alcím vonatkozásában:

– MH ÖHP és alárendelt szervezetei.

20. § (1) A HM KPÜ részére eredetben és elektronikus formában küldi meg:

– a HM FLÜ a 2. Magyar Honvédség címhez tartozó egyes honvédelmi szervezetek tervjavaslatainak egy példányát, valamint azok 19. § a)–b) pontok szerinti összesítésének egy példányát,

– a HM igazgatása, hivatalai és háttérintézményei alcímek szervezetei a csapat és központi költségvetési tervjavaslataik két példányát,

– a HM FLÜ a Gripen feladattal kapcsolatosan az érintett szervezetek által tervezett valamennyi kiadást alcímenként és szervezetenként kimutatva, kiemelt előirányzatonként összesítve,

– az MK KFH, az MK KBH, a ZMNE, a Katonai Ügyészségek és az ÁEK tervjavaslataikat két példányban.

(2) Az elemi költségvetési tervjavaslatok az érintett katonai szervezetek parancsnokának (vezetőjének), a HVK egyéb közvetlen szervezetei CRK esetében a HM HVKF helyettese, a HM Igazgatása alcím esetében pedig a HM kabinetfőnök aláírásával kerüljenek felterjesztésre (megküldésre).

21. § Az elkészített, illetve felülvizsgált költségvetési tervjavaslatok HM KPÜ-re történő megküldésének határideje:

a) az SGSZ-ek esetében 2008. február 12.;

b) az 1. Honvédelmi Minisztérium költségvetési címhez tartozó honvédelmi szervezetek vonatkozásában 2008. február 12.;

c) a HM KPÜ által – az MH-t érintően – elkészített pénzügyi jellegű előirányzatok tekintetében 2008. február 14.;

d) a HM IÜ és az egyéb, központi költségvetési, illetve tárcaszintű feladattal összefüggő tervjavaslatot összeállító honvédelmi szervezetek tekintetében 2008. február 14.;

e) a HM FLÜ-nek a HM HVKF által jóváhagyott logisztikai jellegű csapatköltségvetési és egyeztetett központi költségvetési előirányzati tervjavaslatát illetően – beleértve az MH HEK intézményi és központi költségvetését, a Gripen feladat összesített és egyéb tárca szintű (K+F, katasztrófavédelmi, fizikai biztonság és elektronikus információvédelem stb.) feladatok költségvetését is – 2008. február 21.;

f) a 15. §-ban foglalt nemzetközi feladatok költségvetési tervjavaslatai esetében 2008. február 14.;

g) az egyéb, éves szinten előre nem tervezhető nemzetközi feladatok, valamint a Válságkezelő és békeműveletek keretében tett új felajánlások költségvetési előirányzat igényeit a 83/1998. HM ut.-ban foglaltaknak megfelelően a rendezvény megkezdése előtt, a 15. § (3), (11) bekezdéseiben meghatározott határidőkre tekintettel kell megküldeni a HM KPÜ részére.

A költségvetési tervjavaslatok jóváhagyásra való felterjesztésének rendje

22. § (1) A benyújtott elemi költségvetési tervjavaslatok jóváhagyásra való felterjesztését a HM KPÜ hajtja végre.

(2) A központi költségvetési tervjavaslatok vonatkozásában:

a) a HM FLÜ teljes körű elemi központi logisztikai költségvetési tervjavaslata;

b) a HM IÜ teljeskörű elemi központi költségvetési tervjavaslata – ideértve az 1/1 HM igazgatása költségvetési alcímen tervezett infrastrukturális feladatok (HM I. objektum üzemeltetési) terveit is – a honvédelmi miniszterhez kerül felterjesztésre.

(3) Egyes tárcaszintű feladatok költségvetési tervjavaslatai tekintetében:

a) A Gripen feladattal kapcsolatos összesített tervjavaslat a honvédelmi miniszterhez kerül felterjesztésre.

b) A HM Védelmi Tervezési és Infrastrukturális Szakállamtitkárhoz kell felterjeszteni:

– a fizikai biztonság és elektronikus információvédelemmel kapcsolatos feladatok költségvetési tervjavaslatát;

– a katasztrófavédelmi feladatok összesített költségvetési tervjavaslatát;

– a HM KGIR költségvetési tervjavaslatát;

– a K+F feladatnak a HM Haderő Tervezési Főosztállyal egyeztetett költségvetési tervjavaslatát.

(4) A csapatok és intézmények költségvetési tervjavaslatát illetően a költségvetési tervjavaslatokat költségvetési (al-)címenkénti, illetve az 1/2, az 1/3 (al-)címek esetében honvédelmi szervenkénti, a 2/1 költségvetési alcím vonatkozásában pedig címrendkódonkénti részletezettséggel és ezen belül kiemelt előirányzatonkénti bontásban összesítetten a honvédelmi miniszterhez kell felterjeszteni.

(5) A nemzetközi feladatok költségvetéseit:

a) az MH PRT, a válságkezelő békeműveleti feladatok, valamint a külképviseletek tekintetében a HM Kabinetfőnök;

b) az a) pontba nem tartozó feladatokat illetően a 83/1998. HM ut.-ban meghatározottak alapján elkészített eseti költségvetési tervjavaslatokat a HM védelmi tervezési és infrastrukturális szakállamtitkár hagyja jóvá.

Záró rendelkezések

23. § (1) Ez az utasítás az aláírása napján lép hatályba*, és 2008. december 31-én hatályát veszti.

(2) Az utasítás hatálybalépésével egyidejűleg a 2007. évi intézményi költségvetési javaslatok elkészítésének rendjéről szóló 11/2007. (HK 3.) HM utasítás hatályát veszti.

(3) Az utasítás 4. számú mellékletét képező HM KGIR címrendkódjainak módosítására az évközi változásoknak megfelelően a HM KPÜ vezérigazgatója saját hatáskörben intézkedik.

Dr. Szekeres Imre s. k.,

honvédelmi miniszter

1. sz. melléklet a 3/2008. (HK 3.) HM utasításhoz

MINTA Számszaki bizonyítás

GSZ:

CRK:

(ezer Ft-ban)

Számla-
csoport

Főkönyvi-
számla

Al-
számla

ST

Előirányzat-számla megnevezése

TERVEZÉSI

Norma szerinti
illetményes a tervezési
időszakra

Változta-
tás az elöljáró
szerv által

Időszak

Mért.
egység

Mérő-
szám

Norma

 

 

 

11

Tábornokok, tisztek alapilletménye

1 év

 

 

10 000

 

 

 

 

12

Zászlósok, tiszthelyettesek alapilletménye

1 év

 

 

4 500

 

 

 

 

:

:

 

 

 

 

:

 

 

 

 

:

:

 

 

 

 

 

 

 

 

51111

 

Alapilletmények

 

 

 

 

14 500

 

 

 

 

11

Tábornokok, tisztek illetménykiegészítése

1 év

50%

 

5 000

 

 

 

 

12

Zászlósok, tiszthelyettesek illetménykiegészítése

1 év

15%

 

675

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

:

:

 

 

 

 

:

 

 

 

 

:

:

 

 

 

 

:

 

 

 

51112

 

Illetménykiegészítések

 

 

 

 

5 675

 

 

5111

 

 

Rendszeres személyi juttatások kiadási előirányzata:

 

 

 

 

20 175

 

51–52

 

 

 

SZEMÉLYI JUTTATÁSOK ÖSSZESEN:

 

 

 

 

20 175

 

2. sz. melléklet a 3/2008. (HK 3.) HM utasításhoz

MINTA
KIMUTATÁS
a pénzügyi jellegű (99) AN-előirányzatokról

194 számlacsoport

Felhalmozási célú támogatási kölcsönök ÁHT-n kívülre

Megjegyzés

 

1942

Felhalmozási célú támogatási kölcsön nyújtásának előirányzata

 

 

1943

Felhalmozási célú támogatási kölcsön megtérülésének előirányzata

 

51–52 számlacsoport

Személyi juttatások

 

53 számlacsoport

Munkaadókat terhelő járulékok

 

54–56 számlacsoport

Dologi kiadások

 

 

 

552133

Szerződéses katonának jelentkezők szállítási átalánydíja

HM KPÜ tervezi

 

55219993

Bizalmi kiadások

 

 

56211

Belföldi kiküldetés

 

 

56212

Külföldi kiküldetés

 

 

562131

Norma szerinti reprezentációs kiadások

 

 

562132

Egyéb reprezentációs költségek

 

57 számlacsoport

57211

Munkáltató által fizetett szja

HM KPÜ tervezi

 

57117

Egyéb befizetési kötelezettség (rehabilitációs hozzájárulás)

HM KPÜ tervezi

 

5721352

Kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás

HM KPÜ tervezi

 

5721353

casco biztosítás

HM KPÜ tervezi

 

57213621

Bankköltség

 

 

57213622

Kincstári számlavezetési díj

 

 

57212

Nemzetközi tagsági díjak

 

58 számlacsoport

Társadalom-, szociálpolitikai és egyéb tb.-juttatások

 

 

58417

Egyéb pénzbeli juttatások

 


Megjegyzés: a pénzügyi jellegű előirányzatok mellett azok áfáját is tervezni kell.

3. sz. melléklet a 3/2008. (HK 3.) HM utasításhoz

MINTA
KIMUTATÁS
a jóváhagyásra javasolt költségvetési előirányzatokról

 

(e Ft-ban)

Fsz.

Kiemelt előirányzatok megnevezése

Kiadási előirányzat összege

Költségvetési támogatás összege

Pénzügyi
jellegű

Logisztikai jellegű

Összesen

HM KPÜ
részére

Szervezet
részére

Összesen

1.

Személyi juttatások

 

 

 

 

 

 

2.

Munkaadókat terhelő járulékok

 

 

 

 

 

 

3.

Dologi kiadások

 

 

 

 

 

 

4.

Egyéb működési célú támogatások, kiadások

 

 

 

 

 

 

5.

Működési költségvetés összesen (1+2+3+4):

 

 

 

 

 

 

6.

Intézményi beruházási kiadások

 

 

 

 

 

 

7.

Felújítás

 

 

 

 

 

 

8.

Felhalmozási kiadások összesen (6+7):

 

 

 

 

 

 

9.

Kölcsönök

 

 

 

 

 

 

10.

KIADÁSOK, TÁMOGATÁSOK összesen (5+8+9):

 

 

 

 

 

 

4. sz. melléklet a 3/2008. (HK 3.) HM utasításhoz

HM KGIR címrendkódok
(2008. 01. 01-jétől)

Alkalmazott kód

A kód jelentése

előirányzat

teljesítés

1/1 Honvédelmi Minisztérium igazgatása

A101

A101

HM igazgatása, tevékenysége (csapat)

1/1 Speciális címrendkódjai

A301

A301

Ország-mozgósítás, gazdasági felkészülés bonyolítása (csapat)

A302

A302

Hazai gyakorlatok és kiképzések (csapat)

A303

A303

Központi kulturális, PR és média feladatok (csapat)

A305

A305

Nukleáris balesetelhárítási feladatok végrehajtásában való közreműködés (Katasztrófavédelmi feladatok) (csapat)

A313

A313

Iskolarendszerű képzés (csapat)

A316

A316

Munkábahelyezést Elősegítő Bizottság tevékenysége (csapat)

A320

Megszűnő (megszűnt) szervezetek tevékenységének elkülönítése a jogutód szervezetnél (csapat)

A322

A322

Intranet és egyéb informatikai kiadás (csapat)

A323

A323

Fizikai biztonság és elektronikus információvédelemmel kapcsolatos feladatok (csapat)

A328

A328

Árvízvédelemmel kapcsolatos feladatok (csapat)

A333

A333

ÚMFT pályázati önrész (csapat)

A334

A334

HM I. objektum ingatlan üzemeltetés (csapat)

A338

A338

Tudományszervezéssel kapcsolatos feladatok (csapat)

A339

A339

Kincstári ingatlanvagyon értékesítésének, hasznosításának bevételei, azok felhasználásai (csapat)

A342

A342

HM–I. objektum karbantartás és felújítás (HM IÜ) (csapat)

A347

A347

Nyugdíjasotthoni elhelyezés igazgatási feladatai (csapat)

A355

A355

Kincstári ingó tárgyi eszközök és készletek értékesítésének bevételei, azok felhasználásai (csapat)

A356

A356

NKÖM együttműködés (csapat)

A357

A357

OSZK együttműködés (csapat)

A358

A358

Iskolarendszeren kívüli képzések (csapat)

A369

A369

Rekonverziós program (csapat)

A371

A371

Esélyegyenlőségi feladatok (csapat)

A378

A378

KFGH illetményelkülönítés (csapat)

1/1 Nemzetközi címrendkódjai

A502

A502

NATO és PfP tanfolyamok (csapat)

A503

A503

Regionális nyelvképzés (csapat)

A510

A510

Nemzetközi gyakorlatok és kiképzések (csapat)

A532

A532

Nemzetközi kommunikációs feladatok (csapat)

1/1 Tartalék és technikai címrendkódjai

A910

Alcím tartalékelőirányzat (csapat)

A001

A001

1/1 Technikai kód (csak a HM KPÜ használhatja) (csapat)

1/2 Honvédelmi Minisztérium hivatalai

B101

B101

HM Védelmi Hivatal tevékenysége (csapat)

B102

B102

HM Közgazdasági és Pénzügyi Ügynökség tevékenysége (csapat)

B105

B105

HM Központi Ellenőrzési és Hatósági Hivatal tevékenysége (csapat)

B107

B107

HM Fejlesztési és Logisztikai Ügynökség tevékenysége (csapat)

B108

B108

HM Fejlesztési és Logisztikai Ügynökség kiemelt intézményi feladatai (csapat)

B202

B202

HM Közgazdasági és Pénzügyi Ügynökség tevékenysége (központi)

B204

B204

HM Közgazdasági és Pénzügyi Ügynökség ISZAJI tevékenysége (központi)

B207

B207

HM Fejlesztési és Logisztikai Ügynökség nemzetközi banki műveleti tevékenysége (központi)

B211

B211

Logisztikai szervezetek központi költségvetése (HM FLÜ) (központi)

B284

B284

HM Közgazdasági és Pénzügyi Ügynökség KGIR központi tevékenysége (központi)

1/2 Speciális címrendkódjai

B301

B301

Ország-mozgósítás, gazdasági felkészülés bonyolítása (csapat)

B302

B302

Hazai gyakorlatok és kiképzések (csapat)

B304

B304

ÁEK érdekében felmerült kiadások (csapat)

B319

B319

NSIP Programiroda tevékenysége (nemzeti) (csapat)

B320

Megszűnő (megszűnt) szervezetek tevékenységének elkülönítése a jogutód szervezetnél (csapat)

B328

B328

Árvízvédelemmel kapcsolatos feladatok (csapat)

B329

B329

K+F feladat (csapat)

B336

NATO Biztonsági Beruházási Program lebonyolítása (csapat)

B339

B339

Kincstári ingatlanvagyon értékesítésének, hasznosításának bevételei, azok felhasználásai (csapat)

B340

B340

Hotel Hadik és Istenhegyi úti Vendégház működési költségvetése (csapat)

B341

B341

Hazai rendezvényi tevékenységek költségvetése (csapat)

B343

B343

ZMNE érdekében felmerült kiadások (csapat)

B344

B344

MH KP Tts. Szakképző Iskola érdekében felmerült kiadások (csapat)

B346

B346

Gripen repülőgépek bérlésével kapcsolatban felmerülő hazai kiadások (csapat)

B355

B355

Kincstári ingó tárgyi eszközök és készletek értékesítésének bevételei, azok felhasználásai (csapat)

B394

B394

Átfutó számlák rendezése/technikai elszámolás IAJI-nál (csapat)

B401

B401

Ország-mozgósítás gazdasági felkészülés bonyolítása (központi)

B402

B402

Hazai gyakorlatok és kiképzések (központi)

B404

B404

ÁEK érdekében felmerült kiadások (központi)

B405

B405

Nukleáris balesetelhárítási feladatok végrehajtásában való közreműködés (Katasztrófavédelmi feladatok) (központi)

B409

B409

Műszaki fejlesztési program (központi)

B410

B410

Kiképzési fejlesztési kiadások (központi)

B414

B414

Gripen bérleti díj és egyéb kiadások (központi)

B415

B415

FP feladatok (haderőfejlesztési vállalások) kiadásai (központi)

B417

B417

Helikopterek beszerzése (központi)

B418

B418

MH kutyás alegység kiadásai (központi)

B419

B419

NSIP Programiroda tevékenysége (nemzeti) (központi)

B420

Megszűnő (megszűnt) szervezetek tevékenységének elkülönítése a jogutód szervezetnél (központi)

B421

B421

Földi kiszolgáló berendezések beszerzése (központi)

B423

B423

Fizikai biztonság és elektronikus információvédelemmel kapcsolatos feladatok (központi)

B424

B424

Személyi állomány egyéni felszerelésének és ruházati anyagainak korszerűsítése (központi)

B425

B425

Híradó, informatikai és EHV fejlesztési program (központi)

B426

B426

Gépjármű és BTR program (központi)

B427

B427

Vegyivédelmi fejlesztési program (központi)

B428

B428

Árvízvédelemmel kapcsolatos feladatok (központi)

B430

B430

Mérésügyi szakági programok (központi)

B431

B431

MIG–29 üzemidő meghosszabbítás (központi)

B432

B432

Helikopterek javítása (MI–8, MI–17, MI–24) (központi)

B439

B439

Kincstári ingatlanvagyon értékesítésének, hasznosításának bevételei, azok felhasználásai (központi)

B443

ZMNE érdekében felmerült kiadások (központi)

B444

MH KP Tts. Szakképző Iskola érdekében felmerült kiadások (központi)

B446

B446

Gripen repülőgépek bérlésével kapcsolatban felmerülő hazai kiadások (központi)

B454

B454

Gripen bérlésével összefüggő fegyverzet, egyéb berendezési eszközök és anyagok beszerzéséhez kapcsolódó kiadások (központi)

B455

B455

Kincstári ingó tárgyi eszközök és készletek értékesítésének bevételei, azok felhasználásai (központi)

B460

B460

Befogadó Nemzeti Támogatás adatbázis kialakítása (központi)

B461

B461

Egyéb gépjármű programok, aggregátor és konténer beszerzés (központi)

B462

B462

Egyéb fegyverzeti programok (központi)

B463

B463

Közlekedési szakági programok (központi)

B464

B464

Egészségügyi szakági programok (központi)

B465

B465

Élelmezési szakági programok (központi)

B466

B466

Üzemanyag szakági programok (központi)

B467

B467

Humán nyelvképzés (központi)

B468

B468

Gripen repülőkhöz kapcsolódó elektronikai és híradó szakági programok (központi)

B477

B477

Link 16 képességfejlesztési program (központi)

B479

B479

AN–26 felújítás, üzemidő hosszabbítás (központi)

B480

B480

RH, URH berendezés beépítése (központi)

B481

B481

Speciális tűzszerész és FP képesség fejlesztés (központi)

B482

B482

Térképészeti programok (központi)

B483

B483

Mistral IFF beszerzés (központi)

B484

B484

Radar modernizáció és beszerzés (központi)

B485

B485

Optikai, elektro optikai eszközök beszerzése (központi)

1/2 Nemzetközi címrendkódjai

B501

B501

MH Manőver Zászlóalj (csapat)

B502

B502

NATO és PfP tanfolyamok (csapat)

B503

B503

Regionális nyelvképzés (csapat)

B505

B505

Kanadai repülőhajózó képzés (csapat)

B506

B506

Cseh repülőhajózó képzés (csapat)

B509

B509

HM KEHH nemzetközi ellenőrzés (csapat)

B510

B510

Nemzetközi gyakorlatok és kiképzések (csapat)

B511

B511

MH ÖHP nemzetközi ellenőrzés (csapat)

B512

B512

UNFICYP (csapat)

B514

B514

Katonai megfigyelők (csapat)

B516

B516

MH ŐBZ (csapat)

B521

B521

Multilaterális rendezvények (csapat)

B522

B522

HM KPÜ nemzetközi ellenőrzés (csapat)

B529

B529

HM FLÜ nemzeti támogatás (csapat)

B530

B530

MK NATO Misszió Védelempolitikai Részleg működése (csapat)

B531

B531

MK EBESZ Misszió Katonai Képviselet működése (csapat)

B533

B533

Kétoldalú kapcsolatok (csapat)

B536

B536

NSIP Programiroda tevékenysége (nemzetközi) (csapat)

B537

B537

NKK működése (csapat)

B538

B538

Nemzetközi feladatok kiszolgálásának nem felosztható költségei (csapat)

B547

B547

Fegyverzet-ellenőrzési keret (csapat)

B549

B549

MH PRT (csapat)

B550

B550

UNIFIL (csapat)

B551

B551

Tartós külföldi iskolarendszerű képzés (csapat)

B552

B552

HM FLÜ import, export, tranzit feladatai (csapat)

B601

B601

MH Manőver Zászlóalj (központi)

B603

B603

Regionális nyelvképzés (központi)

B608

B608

NATO Iraki Kiképző Misszió (központi)

B610

B610

Nemzetközi gyakorlatok és kiképzések (központi)

B612

B612

UNFICYP (központi)

B613

B613

MFO (központi)

B614

B614

Katonai megfigyelők (központi)

B616

B616

MH ŐBZ (központi)

B641

B641

AN–26-os pilóták kiadásai (központi)

B644

B644

NRF feladat (központi)

B649

B649

MH PRT (központi)

B650

B650

UNIFIL (központi)

B653

B653

MH EUFOR Század (központi)

1/2 Tartalék és technikai címrendkódjai

B910

Alcím tartalékelőirányzat (csapat)

B921

Alcím tartalék előirányzat (központi)

B001

B001

1/2 Technikai kód (csak a HM KPÜ használhatja) (csapat)

1/3 Honvédelmi Minisztérium háttérintézményei

C106

C106

HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum tevékenysége (csapat)

C107

C107

HM Katonai Légügyi Hivatal tevékenysége (csapat)

C108

C108

HM Tábori Lelkészi Szolgálat tevékenysége (csapat)

C111

C111

HM Infrastrukturális Ügynökség tevékenysége (csapat)

C211

C211

HM Infrastrukturális Ügynökség egyéb központi tevékenysége (központi)

1/3 Speciális címrendkódjai

C301

C301

Ország-mozgósítás, gazdasági felkészülés bonyolítása (csapat)

C302

C302

Hazai gyakorlatok és kiképzések (csapat)

C304

C304

ÁEK érdekében felmerült kiadások (csapat)

C315

C315

FP feladatok (haderőfejlesztési vállalások) kiadásai (csapat)

C319

C319

NSIP Programiroda tevékenysége (nemzeti) (csapat)

C320

Megszűnő (megszűnt) szervezetek tevékenységének elkülönítése a jogutód szervezetnél (csapat)

C323

C323

Fizikai biztonság és elektronikus információvédelemmel kapcsolatos feladatok (csapat)

C328

C328

Árvízvédelemmel kapcsolatos feladatok (csapat)

C339

C339

Kincstári ingatlanvagyon értékesítésének, hasznosításának bevételei, azok felhasználásai (csapat)

C342

C342

HM–I. objektum karbantartás és felújítás (HM IÜ) (csapat)

C343

ZMNE érdekében felmerült kiadások (csapat)

C344

MH KP Tts. Szakképző Iskola érdekében felmerült kiadások (csapat)

C346

C346

Gripen repülőgépek bérlésével kapcsolatban felmerülő hazai kiadások (csapat)

C348

C348

Laktanya Rekonstrukciós Program környezetszennyezések kármentesítése (csapat)

C355

C355

Kincstári ingó tárgyi eszközök és készletek értékesítésének bevételei, azok felhasználásai (csapat)

C401

C401

Ország-mozgósítás, gazdasági felkészülés bonyolítása (központi)

C404

C404

ÁEK érdekében felmerült kiadások (központi)

C406

C406

Kórházak központi hatáskörben történő felújításai (központi)

C407

C407

Szennyező források, szennyezett területek kármentesítése (központi)

C411

C411

Laktanya Rekonstrukciós Program (központi)

C412

C412

Elhelyezési szolgáltatás megvásárlása (tender) (központi)

C415

C415

FP feladatok (haderőfejlesztési vállalások) kiadásai (központi)

C420

Megszűnő (megszűnt) szervezetek tevékenységének elkülönítése a jogutód szervezetnél (központi)

C423

C423

Fizikai biztonság és elektronikus információvédelemmel kapcsolatos feladatok (központi)

C428

C428

Árvízvédelemmel kapcsolatos feladatok (központi)

C439

C439

Kincstári ingatlan vagyon értékesítésének, hasznosításának bevételei, azok felhasználásai (központi)

C442

C442

HM–I. objektum karbantartás és felújítás (HM IÜ) (központi)

C443

ZMNE érdekében felmerült kiadások (központi)

C444

MH KP Tts. Szakképző Iskola érdekében felmerült kiadások (központi)

C445

C445

HM IÜ egyéb ingatlan-felújítási kiadásai (központi)

C446

C446

Gripen repülőgépek bérlésével kapcsolatban felmerülő hazai kiadások (központi)

C448

C448

Laktanya Rekonstrukciós Program környezetszennyezések kármentesítése (központi)

C449

C449

Őrzésvédelmi feladatok (központi)

C451

C451

Nyugdíjas otthon kapacitás bérlet „HM IÜ” (központi)

C455

C455

Kincstári ingó tárgyi eszközök és készletek értékesítésének bevételei, azok felhasználásai (központi)

1/3 Nemzetközi címrendkódjai

C601

C601

MH Manőver Zászlóalj (központi)

C610

C610

Nemzetközi gyakorlatok és kiképzések (központi)

C616

C616

MH ŐBZ (központi)

C649

C649

MH PRT (központi)

C653

C653

MH EUFOR Század (központi)

1/3 Tartalék és technikai címrendkódjai

C910

Alcím tartalékelőirányzat (csapat)

C920

HM tartalékelőirányzat

C921

Alcím tartalékelőirányzat (központi)

C001

C001

1/3 Technikai kód (csak a HM KPÜ használhatja) (csapat)

C002

C002

1/3 Technikai kód (csak a HM KPÜ használhatja) (központi)

2/1 Honvéd Vezérkar közvetlen szervezetei

D103

D103

HM HVK egyéb közvetlen szervezetei tevékenysége (csapat), valamint a 2/1 alcímen rendszeresített központi címrendkódok

D107

D107

MH Dr. Radó György Honvéd Egészségügyi Központ (csapat)

D108

D108

HM Személyzeti Főosztály alárendelt szervezeteinek tevékenysége (csapat)

D211

D211

Logisztikai szervek központi költségvetése (központi)

2/1 Speciális címrendkódjai

D301

D301

Ország-mozgósítás, gazdasági felkészülés bonyolítása (csapat)

D302

D302

Hazai gyakorlatok és kiképzések (csapat)

D304

D304

ÁEK érdekében felmerült kiadások (csapat)

D305

D305

Nukleáris balesetelhárítási feladatok végrehajtásában való közreműködés (Katasztrófavédelmi feladatok) (csapat)

D308

D308

Drogprevenciós program (csapat)

D315

D315

FP feladatok (haderőfejlesztési vállalások) kiadásai (csapat)

D316

D316

Munkábahelyezést Elősegítő Bizottság tevékenysége (csapat)

D320

Megszűnő (megszűnt) szervezetek tevékenységének elkülönítése a jogutód szervezetnél (csapat)

D322

D322

Intranet és egyéb informatikai kiadás (csapat)

D328

D328

Árvízvédelemmel kapcsolatos feladatok (csapat)

D337

D337

Ideiglenes állományjegyzéken szereplők ellátása (csapat)

D339

D339

Kincstári ingatlanvagyon értékesítésének, hasznosításának bevételei, azok felhasználásai (csapat)

D343

ZMNE érdekében felmerült kiadások (csapat)

D344

MH KP Tts. Szakképző Iskola érdekében felmerült kiadások (csapat)

D355

D355

Kincstári ingó tárgyi eszközök és készletek értékesítésének bevételei, azok felhasználásai (csapat)

D358

D358

Iskolarendszeren kívüli képzések (csapat)

D394

D394

Átfutó számlák rendezése/technikai elszámolás IAJI-nál (csapat)

D401

D401

Ország-mozgósítás, gazdasági felkészülés bonyolítása (központi)

D402

D402

Hazai gyakorlatok és kiképzések (központi)

D404

D404

ÁEK érdekében felmerült kiadások (központi)

D405

D405

Nukleáris balesetelhárítási feladatok végrehajtásában való közreműködés (Katasztrófavédelmi feladatok) (központi)

D408

D408

Drogprevenciós program (központi)

D409

D409

Műszaki fejlesztési program (központi)

D410

D410

Kiképzési fejlesztési kiadások (központi)

D414

D414

Gripen bérleti díj és egyéb kiadások (központi)

D415

D415

FP feladatok (haderőfejlesztési vállalások) kiadásai (központi)

D417

D417

Helikopterek beszerzése (központi)

D418

D418

MH kutyás alegység kiadásai (központi)

D420

Megszűnő (megszűnt) szervezetek tevékenységének elkülönítése a jogutód szervezetnél (központi)

D421

D421

Földi kiszolgáló berendezések beszerzése (központi)

D423

D423

Fizikai biztonság és elektronikus információvédelemmel kapcsolatos feladatok (központi)

D424

D424

Személyi állomány egyéni felszerelésének és ruházati anyagainak korszerűsítése (központi)

D425

D425

Híradó, informatikai és EHV fejlesztési program (központi)

D426

D426

Gépjármű és BTR program (központi)

D427

D427

Vegyivédelmi fejlesztési program (központi)

D428

D428

Árvízvédelemmel kapcsolatos feladatok (központi)

D430

D430

Mérésügyi szakági programok (központi)

D431

D431

MIG–29 üzemidő meghosszabbítás (központi)

D432

D432

Helikopterek javítása (MI–8, MI–17, MI–24) (központi)

D439

D439

Kincstári ingatlan vagyon értékesítésének, hasznosításának bevételei, azok felhasználásai (központi)

D443

ZMNE érdekében felmerült kiadások (központi)

D444

MH KP Tts. Szakképző Iskola érdekében felmerült kiadások (központi)

D446

D446

Gripen repülőgépek bérlésével kapcsolatban felmerülő hazai kiadások (központi)

D454

D454

Gripen bérlésével összefüggő fegyverzet, egyéb berendezési eszközök és anyagok beszerzéséhez kapcsolódó kiadások (központi)

D455

D455

Kincstári ingó tárgyi eszközök és készletek értékesítésének bevételei, azok felhasználásai (központi)

D459

D459

Csapatszintű szervezetek online vezetői és konferencia hálózatának fejlesztése (központi)

D460

D460

Befogadó Nemzeti Támogatás adatbázis kialakítása (központi)

D461

D461

Egyéb gépjármű programok, aggregátor és konténer beszerzés (központi)

D462

D462

Egyéb fegyverzeti programok (központi)

D463

D463

Közlekedési szakági programok (központi)

D464

D464

Egészségügyi szakági programok (központi)

D465

D465

Élelmezési szakági programok (központi)

D466

D466

Üzemanyag szakági programok (központi)

D467

D467

Humán nyelvképzés (központi)

D468

D468

Gripen repülőkhöz kapcsolódó elektronikai és híradó szakági programok (központi)

D477

D477

Link 16 képességfejlesztési program (központi)

D479

D479

AN–26 felújítás, üzemidő hosszabbítás (központi)

D480

D480

RH, URH berendezés beépítése (központi)

D481

D481

Speciális tűzszerész és FP képesség fejlesztés (központi)

D482

D482

Térképészeti programok (központi)

D483

D483

Mistral IFF beszerzés (központi)

D484

D484

Radar modernizáció és beszerzés (központi)

D485

D485

Optikai, elektro optikai eszközök beszerzése (központi)

2/1 Nemzetközi címrendkódjai

D502

D502

NATO és PfP tanfolyamok (csapat)

D503

D503

Regionális nyelvképzés (csapat)

D510

D510

Nemzetközi gyakorlatok és kiképzések (csapat)

D529

D529

HM FLÜ nemzeti támogatás (csapat)

D532

D532

Nemzetközi kommunikációs feladatok (csapat)

D535

D535

KKH működése (csapat)

D537

D537

NKK működése (csapat)

D539

D539

NÖK működése (csapat)

D601

D601

MH Manőver Zászlóalj (központi)

D602

D602

NATO és PfP tanfolyamok (központi)

D603

D603

Regionális nyelvképzés (központi)

D608

D608

NATO Iraki Kiképző Misszió (központi)

D610

D610

Nemzetközi gyakorlatok és kiképzések (központi)

D612

D612

UNFICYP (központi)

D613

D613

MFO (központi)

D614

D614

Katonai megfigyelők (központi)

D616

D616

MH ŐBZ (központi)

D641

D641

AN–26-os pilóták kiadásai (központi)

D644

D644

NRF feladat (központi)

D648

D648

MH KFOR Század (központi)

D649

D649

MH PRT (központi)

D650

D650

UNIFIL (központi)

D653

D653

MH EUFOR Század (központi)

2/1 Tartalék és technikai címrendkódjai

D910

Vezérkarfőnöki tartalékelőirányzat

D911

Alcím tartalékelőirányzat (csapat)

D921

Alcím tartalékelőirányzat (központi)

D001

D001

2/1 Technikai kód (csak a HM KPÜ használhatja) (csapat)

D002

D002

2/1 Technikai kód (csak a HM KPÜ használhatja) (központi)

2/2 MH ÖHP és alárendelt szervezetei

E101

E101

MH ÖHP és alárendeltjei tevékenysége (csapat)

E211

E211

MH ÖHP és alárendeltjei központi költségvetése (központi)

2/2 Speciális címrendkódjai

E301

E301

Ország-mozgósítás, gazdasági felkészülés bonyolítása (csapat)

E302

E302

Hazai gyakorlatok és kiképzések (csapat)

E304

E304

ÁEK érdekében felmerült kiadások (csapat)

E305

E305

Nukleáris balesetelhárítási feladatok végrehajtásában való közreműködés (Katasztrófavédelmi feladatok) (csapat)

E308

E308

Drogprevenciós program (csapat)

E315

E315

FP feladatok (haderőfejlesztési vállalások) kiadásai (csapat)

E316

E316

Munkábahelyezést Elősegítő Bizottság tevékenysége (csapat)

E320

Megszűnő (megszűnt) szervezetek tevékenységének elkülönítése a jogutód szervezetnél (csapat)

E328

E328

Árvízvédelemmel kapcsolatos feladatok (csapat)

E339

E339

Kincstári ingatlan vagyon értékesítésének, hasznosításának bevételei, azok felhasználásai (csapat)

E343

ZMNE érdekében felmerült kiadások (csapat)

E344

MH KP Tts. Szakképző Iskola érdekében felmerült kiadások (csapat)

E355

E355

Kincstári ingó tárgyi eszközök és készletek értékesítésének bevételei, azok felhasználásai (csapat)

E401

E401

Ország-mozgósítás, gazdasági felkészülés bonyolítása (központi)

E402

E402

Hazai gyakorlatok és kiképzések (központi)

E404

E404

ÁEK érdekében felmerült kiadások (központi)

E405

E405

Nukleáris balesetelhárítási feladatok végrehajtásában való közreműködés (Katasztrófavédelmi feladatok) (központi)

E408

E408

Drogprevenciós program (központi)

E409

E409

Műszaki fejlesztési program (központi)

E410

E410

Kiképzési fejlesztési kiadások (központi)

E414

E414

Gripen bérleti díj és egyéb kiadások (központi)

E417

E417

Helikopterek beszerzése (központi)

E418

E418

MH kutyás alegység kiadásai (központi)

E420

E420

Megszűnő (megszűnt) szervezetek tevékenységének elkülönítése a jogutód szervezetnél (központi)

E421

E421

Földi kiszolgáló berendezések beszerzése (központi)

E424

E424

Személyi állomány egyéni felszerelésének és ruházati anyagainak korszerűsítése (központi)

E425

E425

Híradó, informatikai és EHV fejlesztési program (központi)

E426

E426

Gépjármű és BTR program (központi)

E427

E427

Vegyivédelmi fejlesztési program (központi)

E428

E428

Árvízvédelemmel kapcsolatos feladatok (központi)

E430

E430

Mérésügyi szakági programok (központi)

E431

E431

MIG–29 üzemidő meghosszabbítás (központi)

E432

E432

Helikopterek javítása (MI–8, MI–17, MI–24) (központi)

E439

E439

Kincstári ingatlanvagyon értékesítésének, hasznosításának bevételei, azok felhasználásai (központi)

E443

E443

ZMNE érdekében felmerült kiadások (központi)

E444

E444

MH KP Tts. Szakképző Iskola érdekében felmerült kiadások (központi)

E446

E446

Gripen repülőgépek bérlésével kapcsolatban felmerülő hazai kiadások (központi)

E454

E454

Gripen bérlésével összefüggő fegyverzet, egyéb berendezési eszközök és anyagok beszerzéséhez kapcsolódó kiadások (központi)

E455

E455

Kincstári ingó tárgyi eszközök és készletek értékesítésének bevételei, azok felhasználásai (központi)

E459

E459

Csapatszintű szervezetek online vezetői és konferencia hálózatának fejlesztése (központi)

E460

E460

Befogadó Nemzeti Támogatás adatbázis kialakítása (központi)

E461

E461

Egyéb gépjármű programok, aggregátor és konténer beszerzés (központi)

E462

E462

Egyéb fegyverzeti programok (központi)

E463

E463

Közlekedési szakági programok (központi)

E465

E465

Élelmezési szakági programok (központi)

E466

E466

Üzemanyag szakági programok (központi)

E467

E467

Humán nyelvképzés (központi)

E468

E468

Gripen repülőkhöz kapcsolódó elektronikai és híradó szakági programok (központi)

E477

E477

Link 16 képességfejlesztési program (központi)

E479

E479

AN–26 felújítás, üzemidő hosszabbítás (központi)

E480

E480

RH, URH berendezés beépítése (központi)

E481

E481

Speciális tűzszerész és FP képesség fejlesztés (központi)

E482

E482

Térképészeti programok (központi)

E483

E483

Mistral IFF beszerzés (központi)

E484

E484

Radar modernizáció és beszerzés (központi)

E485

E485

Optikai, elektro optikai eszközök beszerzése (központi)

2/2 Nemzetközi címrendkódjai

E501

E501

MH Manőver Zászlóalj (csapat)

E502

E502

NATO és PfP tanfolyamok (csapat)

E503

E503

Regionális nyelvképzés (csapat)

E506

E506

Cseh repülőhajózó képzés (csapat)

E508

E508

NATO Iraki Kiképző Misszió (csapat)

E510

E510

Nemzetközi gyakorlatok és kiképzések (csapat)

E512

E512

UNFICYP (csapat)

E513

E513

MFO (csapat)

E516

E516

MH ŐBZ (csapat)

E521

E521

Multilaterális rendezvények (csapat)

E532

E532

Nemzetközi kommunikációs feladatok (csapat)

E533

E533

Kétoldalú kapcsolatok (csapat)

E541

E541

AN–26-os pilóták kiadásai (csapat)

E544

E544

NRF feladat (csapat)

E548

E548

MH KFOR Század (csapat)

E549

E549

MH PRT (csapat)

E550

E550

UNIFIL (csapat)

E553

E553

MH EUFOR Század (csapat)

E601

E601

MH Manőver Zászlóalj (központi)

E608

E608

NATO Iraki Kiképző Misszió (központi)

E610

E610

Nemzetközi gyakorlatok és kiképzések (központi)

E612

E612

UNFICYP (központi)

E613

E613

MFO (központi)

E614

E614

Katonai megfigyelők (központi)

E616

E616

MH ŐBZ (központi)

E641

E641

AN–26-os pilóták kiadásai (központi)

E644

E644

NRF feladat (központi)

E648

E648

MH KFOR Század (központi)

E649

E649

MH PRT (központi)

E650

E650

UNIFIL (központi)

E653

E653

MH EUFOR Század (központi)

2/2 Tartalék és technikai címrendkódjai

E910

Alcím tartalék előirányzat (csapat)

E921

Alcím tartalék előirányzat (központi)

E001

E001

2/2 Technikai kód (csak a HM KPÜ használhatja) (csapat)

3/1 Katonai Felderítő Hivatal

G101

G101

MK Katonai Felderítő Hivatal tevékenysége (csapat)

3/1 Speciális címrendkódjai

G302

G302

Hazai gyakorlatok és kiképzések (csapat)

G328

G328

Árvízvédelemmel kapcsolatos feladatok (csapat)

G339

G339

Kincstári ingatlan vagyon értékesítésének, hasznosításának bevételei, azok felhasználásai (csapat)

G352

G352

EG 0400 Stratégiai felderítő képesség (csapat)

G355

G355

Kincstári ingó tárgyi eszközök és készletek értékesítésének bevételei, azok felhasználásai (csapat)

3/1 Nemzetközi címrendkódjai

G521

G521

Multilaterális rendezvények (csapat)

G549

G549

MH PRT (csapat)

3/1 Tartalék és technikai címrendkódjai

G910

Alcím tartalékelőirányzat (csapat)

G001

G001

3/1 Technikai kód (csak a HM KPÜ használhatja) (csapat)

3/2 Katonai Biztonsági Hivatal

H101

H101

MK Katonai Biztonsági Hivatal tevékenysége (csapat)

3/2 Speciális címrendkódjai

H302

H302

Hazai gyakorlatok és kiképzések (csapat)

H328

H328

Árvízvédelemmel kapcsolatos feladatok (csapat)

H339

H339

Kincstári ingatlan vagyon értékesítésének, hasznosításának bevételei, azok felhasználásai (csapat)

H355

H355

Kincstári ingó tárgyi eszközök és készletek értékesítésének bevételei, azok felhasználásai (csapat)

3/2 Nemzetközi címrendkódjai

H549

H549

MH PRT (csapat)

3/2 Tartalék és technikai címrendkódjai

H910

Alcím tartalékelőirányzat (csapat)

H001

H001

3/2 Technikai kód (csak a HM KPÜ használhatja) (csapat)

4/0 Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem

I101

I101

ZMNE támogatásból finanszírozott alaptevékenysége (csapat)

I102

I102

ZMNE bevételből finanszírozott alaptevékenysége (csapat)

4/0 Speciális címrendkódjai

I302

I302

Hazai gyakorlatok és kiképzések (csapat)

I305

I305

Nukleáris balesetelhárítási feladatok végrehajtásában való közreműködés (Katasztrófavédelmi feladatok) (csapat)

I328

I328

Árvízvédelemmel kapcsolatos feladatok (csapat)

I339

I339

Kincstári ingatlan vagyon értékesítésének, hasznosításának bevételei, azok felhasználásai (csapat)

I346

I346

Gripen repülőgépek bérlésével kapcsolatban felmerülő hazai kiadások (csapat)

I353

I353

Üllői úti bázis üzemeltetése (csapat)

I355

I355

Kincstári ingó tárgyi eszközök és készletek értékesítésének bevételei, azok felhasználásai (csapat)

I358

I358

Iskolarendszeren kívüli képzések (csapat)

4/0 Nemzetközi címrendkódjai

I502

I502

NATO és PfP tanfolyamok (csapat)

I503

I503

Regionális nyelvképzés (csapat)

I510

I510

Nemzetközi gyakorlatok és kiképzések (csapat)

I521

I521

Multilaterális rendezvények (csapat)

4/0 Tartalék és technikai címrendkódjai

I910

Cím tartalékelőirányzat (csapat)

I001

I001

4 Technikai kód (csak a HM KPÜ használhatja) (csapat)

5/0 Katonai ügyészségek

J101

J101

Katonai ügyészségek tevékenysége (csapat)

5/0 Speciális címrendkódjai

J302

J302

Hazai gyakorlatok és kiképzések (csapat)

J328

J328

Árvízvédelemmel kapcsolatos feladatok (csapat)

J339

J339

Kincstári ingatlan vagyon értékesítésének, hasznosításának bevételei, azok felhasználásai (csapat)

J355

J355

Kincstári ingó tárgyi eszközök és készletek értékesítésének bevételei, azok felhasználásai (csapat)

5/0 Tartalék és technikai címrendkódjai

J910

Cím tartalékelőirányzat (csapat)

J001

J001

5 Technikai kód (csak a HM KPÜ használhatja) (csapat)

6/0 Egészségügyi intézetek

K108

K108

HM ÁEK Budapest, Róbert Károly krt. tevékenysége (csapat)

K109

K109

HM ÁEK Budapest, Podmaniczky u. tevékenysége (csapat)

K110

K110

HM ÁEK Budapest, Szanatórium utca tevékenysége (csapat)

K111

K111

HM ÁEK Hévíz, Ady E. út tevékenysége (csapat)

K112

K112

HM ÁEK Hévíz, Kossuth Lajos u. tevékenysége (csapat)

K113

K113

HM ÁEK Balatonfüred, Szabadság u. tevékenysége (csapat)

K114

K114

HM ÁEK Verőce tevékenysége (csapat)

6/0 Speciális címrendkódjai

K302

K302

Hazai gyakorlatok és kiképzések (csapat)

K308

K308

Drogprevenciós program (csapat)

K320

Megszűnő (megszűnt) szervezetek tevékenységének elkülönítése a jogutód szervezetnél (csapat)

K328

K328

Árvízvédelemmel kapcsolatos feladatok (csapat)

K339

K339

Kincstári ingatlan vagyon értékesítésének, hasznosításának bevételei, azok felhasználásai (csapat)

K355

K355

Kincstári ingó tárgyi eszközök és készletek értékesítésének bevételei, azok felhasználásai (csapat)

6/0 Tartalék és technikai címrendkódjai

K008

HM ÁEK technikai kód (HM KPÜ IAJI)

K910

Cím tartalékelőirányzat (csapat)

K011

K011

6 Technikai kód (csak a HM KPÜ használhatja) (csapat)

8/1 Fejezeti kezelésű előirányzatok – Beruházás

M101

M101

Katonai védelmi beruházások

M102

M102

Lakástámogatás

M103

M103

Lakásépítés

M104

M104

MH Központi Honvédkórház

8/2 Fejezeti kezelésű előirányzatok – Ágazati célelőirányzatok

N202

N202

Nemzetközi kártérítés

N204

Hozzájárulás a hivatásos katonák kedvezményes nyugellátásának kiadásaihoz

N205

Hozzájárulás a hivatásos katonák kedvezményes nyugellátásának kiadásaihoz (Ny. Alap)

N206

Hozzájárulás a hivatásos katonák kedvezményes nyugellátásának kiadásaihoz (E. Alap)

N211

N211

Hadisírok létesítése az Oroszországi Föderációban

N213

N213

HM Honvéd Kulturális Szolgáltató kht. kv. támogatása

N214

N214

HM Zrínyi Kommunikációs kht. kv. támogatása

N216

N216

HM Térképészeti kht. kv. támogatása

N217

N217

Monostori Erőd kht. kv. támogatása

N218

N218

Pécsi Tudományegyetem (kv.) támogatása

N220

N220

Hozzájárulás a NATO Biztonsági Beruházási Programjához

N222

N222

MH Szociálpolitikai Közalapítvány feladattervében szereplő feladatok támogatása

N223

N223

MH Szociálpolitikai Közalapítvány által adott juttatások támogatása

N224

N224

Honvéd Művészegyüttes támogatása

N227

N227

Társadalmi szervek támogatása (Kulturális pályázatok alapján)

N228

N228

Társadalmi szervek támogatása (Sporttevékenység támogatása pályázatok alapján)

N229

N229

Társadalmi szervek támogatása (Kommunikációs pályázatok alapján)

N230

N230

A fejezeti kezelésű előirányzatokkal összefüggésben felmerült, a MÁK által nyújtott szolgáltatások díjai

N231

N231

MH Szociálpolitikai Közalapítvány által ellátott rekonverziós célú feladatok támogatása

N232

N232

Honvédszakszervezet támogatása

N233

N233

Honvédségi Dolgozók Szakszervezetének támogatása

N234

N234

Bajtársi Egyesületek Országos Szövetségének támogatása

N235

N235

Csapatok Érdekvédelmi Szövetségének támogatása

N236

N236

Magyar Hadtudományi Társaság támogatása

N237

N237

Ernyőszervezetek támogatása

N238

N238

Egyéb társadalmi szervek támogatása

N239

N239

Honvédség és Társadalom Baráti Kör (HTBK) Országos Szövetsége

N240

N240

Honvédségi Nyugdíjas Klubok (HNYK) Országos Szövetsége

N241

N241

Magyar Tartalékosok Szövetsége (MATASZ)

N242

N242

Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége (MEASZ)

N243

N243

Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség (MHKHSZ)

N244

N244

Honvédség és Társadalom Baráti Kör (HTBK) Székesfehérvári Egyesülete

N246

N246

Feladatfinanszírozási előirányzat maradványának befizetése

N247

N247

Budai Gyermekkórház és Rendelőintézet Kht. támogatása

N248

N248

Budapesti Honvéd Sportegyesület támogatása

N249

N249

Honvéd Sportegyesületek Országos Szövetsége támogatása

N250

N250

Magyar Futball Akadémia Alapítvány támogatása

N251

N251

Hadirokkantak, Hadiözvegyek és Hadiárvák Országos Nemzeti Szövetség támogatása

8/2 Nemzetközi címrendkódjai

N526

N526

Hozzájárulás a NATO költségvetéséhez

N528

N528

Védelmi miniszteri találkozó

N534

N534

Egyéb uniós befizetések

N542

N542

Válságkezelő és békeműveletek keretében felajánlott alegységek

8/2 Tartalék és technikai címrendkódjai

N911

N911

Fejezeti egyensúlyi tartalék

N001

N001

8/2 Technikai kód (csak a HM KPÜ használhatja)


A címrendkódok között olyanok is szerepelnek, melyekre 2008. évben már előirányzat nem kerül biztosításra, ezen címrendkódok csak az esetleges maradványok, illetve pénzeszköz elszámolások esetében alkalmazhatóak. Ezen címrendkódok felülvizsgálatára és utólagos lezárására 2008. áprilisában sor kerül.
A megnevezések változása miatt a 2003–2007. évekre történő lekérdezéseknél, a kódokhoz, az akkor hatályos címrendkódjegyzékből, az aktuális megnevezéseket hozzá kell rendelni!

SPECIÁLIS FELADATOK ÖSSZESÍTŐ KIMUTATÁSA
(2008. 01. 01-jétől)

Fsz.

Feladat

Csapat

Központi

Feladatcím

1.

Ország-mozgósítás, gazdasági felkészülés bonyolítása

A301; B301; C301; D301; E301

B401; C401; D401; E401

OMGF

2.

Hazai gyakorlatok és kiképzések

A302; B302; C302; D302; E302; G302; H302; I302; J302; K302

B402; D402; E402

HGYK

3.

Központi kulturális, PR és média feladatok

A303

 

 

4.

ÁEK érdekében felmerült kiadások

B304; C304; D304; E304

B404; C404; D404; E404

AEKK

5.

Nukleáris balesetelhárítási feladatok végrehajtásában való közreműködés (Katasztrófavédelmi feladatok)

A305; D305; E305; I305

B405; D405; E405

NBEF

6.

Kórházak központi hatáskörben történő felújításai

 

C406

KKOF

7.

Szennyező források, szennyezett területek kármentesítése

 

C407

SZFK

8.

Drogprevenciós program

D308; E308; K308

D408; E408

DROG

9.

Műszaki fejlesztési program

 

B409; D409; E409

MUPR

10.

Kiképzési fejlesztési kiadások

 

B410; D410; E410

KIFK

11.

Laktanya Rekonstrukciós Program

 

C411

 

12.

Elhelyezési szolgáltatás megvásárlása (tender)

 

C412

 

13.

Iskolarendszerű képzés

A313

 

 

14.

Gripen bérleti díj és egyéb kiadások

 

B414; D414; E414

GRIP

15.

FP feladatok (haderőfejlesztési vállalások) kiadásai

C315; D315; E315

B415; C415; D415

FPAA

16.

Munkábahelyezést Elősegítő Bizottság tevékenysége

A316; D316; E316

 

MEBT

17.

Helikopterek beszerzése

 

B417; D417; E417

HELB

18.

MH kutyás alegység kiadásai

 

B418; D418; E418

KUTY

19.

NSIP Programiroda tevékenysége (nemzeti)

B319; C319

B419

NSIN

20.

Megszűnő (megszűnt) szervezetek tevékenységének elkülönítése a jogutód szervezetnél

A320; B320; C320; D320; E320; K320

B420; C420; D420; E420

21.

Földi kiszolgáló berendezések beszerzése

 

B421; D421; E421

FKBB

22.

Intranet és egyéb informatikai kiadás

A322; D322

 

INTR

23.

Fizikai biztonság és elektronikus információvédelemmel kapcsolatos feladatok

A323; C323

B423; C423; D423

FBEI

24.

Személyi állomány egyéni felszerelésének és ruházati anyagainak korszerűsítése

 

B424; D424; E424

SZEM

25.

Híradó, informatikai és EHV fejlesztési program

 

B425; D425; E425

HEHV

26.

Gépjármű és BTR program

 

B426; D426; E426

GBTR

27.

Vegyivédelmi fejlesztési program

 

B427; D427; E427

VEFP

28.

Árvízvédelemmel kapcsolatos feladatok

A328; B328; C328; D328; E328; G328; H328; I328; J328; K328

B428; C428; D428; E428

ARVI

29.

K+F feladat

B329

 

 

30.

Mérésügyi szakági programok

 

B430; D430; E430

MESP

31.

MIG–29 üzemidő meghosszabbítás

 

B431; D431; E431

MIGU

32.

Helikopterek javítása (MI–8, MI–17, MI–24)

 

B432; D432; E432

HELI

33.

ÚMFT pályázati önrész

A333

 

 

34.

HM I. objektum ingatlan üzemeltetés

A334

 

 

35.

üres

 

 

 

36.

NATO Biztonsági Beruházási Program lebonyolítása

B336

 

 

37.

Ideiglenes állományjegyzéken szereplők ellátása

D337

 

 

38.

Tudományszervezéssel kapcsolatos feladatok

A338

 

 

39.

Kincstári ingatlanvagyon értékesítésének, hasznosításának bevételei, azok felhasználásai

A339; B339;
C339; D339;
E339; G339; H339;
I339; J339;
K339

B439; C439; D439; E439

KVER

40.

Hotel Hadik és Istenhegyi úti Vendégház működési költségvetése

B340

 

 

41.

Hazai rendezvényi tevékenységek költségvetése

B341

 

 

42.

HM–I. objektum karbantartás és felújítás (HM IÜ)

A342; C342

C442

HMIO

43.

ZMNE érdekében felmerült kiadások

B343; C343; D343; E343

B443; C443; D443; E443

KTZM

44.

MH KP Tts. Szakképző Iskola érdekében felmerült kiadások

B344; C344; D344; E344

B444; C444; D444; E444

KTKP

45.

HM IÜ egyéb ingatlan-felújítási kiadásai

 

C445

 

46.

Gripen repülőgépek bérlésével kapcsolatban felmerülő hazai kiadások

B346; C346; I346

B446; C446; D446; E446

GRIH

47.

Nyugdíjas otthoni elhelyezés igazgatási feladatai

A347

 

 

48.

Laktanya Rekonstrukciós Program környezetszennyezések kármentesítése

C348

C448

LARE

49.

Őrzésvédelmi feladatok

 

C449

 

50.

üres

 

 

 

51.

Nyugdíjas otthon kapacitás bérlet „HM IÜ”

 

C451

 

52.

EG 0400 Stratégiai felderítő képesség

G352

 

 

53.

Üllői úti bázis üzemeltetése

I353

 

 

54.

Gripen bérlésével összefüggő fegyverzet, egyéb berendezési eszközök és anyagok beszerzéséhez kapcsolódó kiadások

 

B454; D454; E454

GRIF

55.

Kincstári ingó tárgyi eszközök és készletek értékesítésének bevételei, azok felhasználásai

A355; B355;
C355; D355;
E355; G355; H355; I355; J355; K355

B455; C455; D455; E455

KIER

56.

NKÖM együttműködés

A356

 

 

57.

OSZK együttműködés

A357

 

 

58.

Iskolarendszeren kívüli képzések

A358; D358; I358

 

IRKK

59.

Csapatszintű szervezetek online vezetői és konferencia hálózatának fejlesztése

 

D459; E459

 

60.

Befogadó Nemzeti Támogatás adatbázis kialakítása

 

B460; D460; E460

BNTA

61.

Egyéb gépjármű programok, aggregátor és konténer beszerzés

 

B461; D461; E461

EGPA

62.

Egyéb fegyverzeti programok

 

B462; D462; E462

EFPR

63.

Közlekedési szakági programok

 

B463; D463; E463

KOPR

64.

Egészségügyi szakági programok

 

B464; D464

EUSZ

65.

Élelmezési szakági programok

 

B465; D465; E465

ELME

66.

Üzemanyag szakági programok

 

B466, D466; E466

UZEP

67.

Humán nyelvképzés

 

B467; D467; E467

HUMA

68.

Gripen repülőkhöz kapcsolódó elektronikai és híradó szakági programok

 

B468; D468; E468

GHIR

69.

Rekonverziós program

A369

 

 

70.

üres

 

 

 

71.

Esélyegyenlőségi feladatok

A371

 

 

72.

üres

 

 

 

73.

üres

 

 

 

74.

üres

 

 

 

75.

üres

 

 

 

76.

üres

 

 

 

77.

Link 16 képességfejlesztési program

 

B477; D477; E477

LINK

78.

KFGH illetményelkülönítés

A378

 

 

79.

AN–26 felújítás, üzemidő hosszabbítás

 

B479; D479; E479

ANFU

80.

RH, URH berendezés beépítése

 

B480; D480; E480

RHUR

81.

Speciális tűzszerész és FP képesség fejlesztés

 

B481, D481; E481

SPFP

82.

Térképészeti programok

 

B482; D482; E482

TERK

83.

Mistral IFF beszerzés

 

B483, D483; E483

MIFF

84.

Radar modernizáció és beszerzés

 

B484, D484; E484

RABE

85.

Optikai, elektro optikai eszközök beszerzése

 

B485, D485; E485

OPBE

86.

üres

 

 

 

87.

üres

 

 

 

88.

üres

 

 

 

89.

üres

 

 

 

90.

üres

 

 

 

91.

üres

 

 

 

92.

üres

 

 

 

93.

üres

 

 

 

94.

Átfutó számlák rendezése/technikai elszámolás IAJI-nál

B394, D394

 

 



NEMZETKÖZI FELADATOK ÖSSZESÍTŐ KIMUTATÁSA
(2008. 01. 01-jétől)

Fsz.

Feladat

Csapat

Központi

Fejezeti

Feladatcím

1.

MH Manőver Zászlóalj

B501; E501

B601; C601; D601; E601

 

MHMZ

2.

NATO és PfP tanfolyamok

A502; B502; E502; I502, D502

D602

 

TANF

3.

Regionális nyelvképzés

A503; B503; D503; E503; I503

B603; D603

 

REGI

4.

üres

 

 

 

 

5.

Kanadai repülőhajózó képzés

B505

 

 

NFTC

6.

Cseh repülőhajózó képzés

B506; E506

 

 

CSEH

8.

NATO Iraki Kiképző Misszió

E508

B608; D608; E608

 

IKBS

9.

HM KEHH nemzetközi ellenőrzés

B509

 

 

 

10.

Nemzetközi gyakorlatok és kiképzések

A510; B510; D510; E510; I510

B610; D610
C610; E610

 

GYAK

11.

MH ÖHP nemzetközi ellenőrzés

B511

 

 

 

12.

UNFICYP

B512; E512

B612; D612; E612

 

CYPM

13.

MFO

E513;

B613; D613; E613

 

MFOM

14.

Katonai megfigyelők

B514

B614; D614; E614

 

KMFM

15.

üres

 

 

 

 

16.

MH ŐBZ

B516; E516

B616, C616; D616; E616

 

KFOR

17.

üres

 

 

 

 

18.

üres

 

 

 

 

19.

üres

 

 

 

 

20.

üres

 

 

 

 

21.

Multilaterális rendezvények

B521; E521; G521; I521

 

 

MULT

22.

HM KPÜ nemzetközi ellenőrzés

B522

 

 

 

23.

üres

 

 

 

 

24.

üres

 

 

 

 

25.

üres

 

 

 

 

26.

Hozzájárulás a NATO költségevetéséhez

 

 

N526

NAKV

27.

üres

 

 

 

 

28.

Védelmi miniszteri találkozó

 

 

N528

 

29.

HM FLÜ nemzeti támogatás

B529; D529

 

 

NTSZ

30.

MK NATO Misszió Védelempolitikai Részleg működése

B530

 

 

VPRM

31.

MK EBESZ Misszió Katonai Képviselet működése

B531

 

 

EBES

32.

Nemzetközi kommunikációs feladatok

A532; D532; E532

 

 

NKFA

33.

Kétoldalú kapcsolatok

B533; E533

 

 

BILK

34.

Egyéb uniós befizetések

 

 

N534

 

35.

KKH működése

D535

 

 

 

36.

NSIP Programiroda tevékenysége (nemzetközi)

B536

 

 

 

37.

NKK működése

B537; D537

 

 

NKKM

38.

Nemzetközi feladatok kiszolgálásának nem felosztható költségei

B538

 

 

 

39.

NÖK működése

D539

 

 

 

40.

üres

 

 

 

 

41.

AN–26-os pilóták kiadásai

E541

B641; D641; E641

 

ANPK

42.

Válságkezelő és békeműveletek keretében felajánlott alegységek

 

 

N542

 

43.

üres

 

 

 

 

44.

NRF feladat

E544

B644; D644; E644

 

NRFM

45.

üres

 

 

 

 

46.

üres

 

 

 

 

47.

Fegyverzet-ellenőrzési keret

B547

 

 

 

48.

MH KFOR Század

E548

D648; E648

 

KFSZ

49.

MH PRT

B549; E549; G549; H549

B649; C649; D649; E649

 

PRTM

50.

UNIFIL

B550; E550

B650; D650; E650

 

UNIF

51.

Tartós külföldi iskolarendszerű képzés

B551

 

 

 

52.

HM FLÜ import, export, tranzit feladatai

B552

 

 

 

53.

MH EUFOR Század

E553

B653; C653;
D653; E653

 

EUFO

5. sz. melléklet a 3/2008. (HK 3.) HM utasításhoz

A nemzetközi feladatok felett felügyeletet gyakorló személyek és a keretgazda szervezetek

Feladat megnevezése

Szakmai felügyeletet
gyakorló

Keretgazda

NATO és PfP tanfolyamok

HM HVKF h.

HM SZF

Regionális nyelvképzés

HM HVKF h.

HM SZF

Tartós Iskolarendszerű Képzés

HM HVKF h.

HM SZF

Cseh repülőhajózó kiképzés

HM HVKF h.

MH ÖHP

Kanadai repülőgép-vezető képzés

HM KBF

HM KPÜ

Kanadai repülőgép-vezető képzés logisztikai biztosítása

HM KBF

HM FLÜ

Nemzetközi gyakorlatok és kiképzések

HM HVKF h.

HM HKF

UNFICYP

HM VP SZÁT

MH ÖHP

MFO

HM VP SZÁT

MH ÖHP

UNIFIL

HM VP SZÁT

MH MK

Katonai Megfigyelők

HM VP SZÁT

MH MK

KFOR század

HM VP SZÁT

MH ÖHP

NTM–I törzstisztek (Irak)

HM VP SZÁT

MH ÖHP

KFOR ÖBZ

HM VP SZÁT

MH ÖHP

MH PRT és egyéni beosztásúak

HM VP SZÁT

MH ÖHP

EUFOR század

HM VP SZÁT

MH ÖHP

NRF feladatok

HM VP SZÁT

MH ÖHP

EU Battle Group

HM VP SZÁT

MH ÖHP

Manőver zászlóalj

HM VP SZÁT

MH ÖHP

Multilaterális együttműködés

HM VP SZÁT

HM VPF

Kétoldalú kapcsolatok

HM VP SZÁT

HM NEF

MH KKH

HM VP SZÁT

HM HVKF h.

MH NKK

HM VP SZÁT

HM HVKF h.

MH NÖK

HM VP SZÁT

HM HVKF h.

MK ÁNK VPR

HM VP SZÁT

HM VPF

MK ÁEK KK

HM VP SZÁT

HM VPF

HM FLÜ nemzeti támogatás

HM VTI SZÁT

HM FLÜ

Hozzájárulás a NATO Biztonsági Beruházási Programhoz

HM VTI SZÁT

HM FLÜ

Hozzájárulás a NATO költségvetéséhez

HM VTI SZÁT

HM KPÜ

Egyéb uniós befizetések

HM VTI SZÁT

HM KPÜ

AN–26-os pilóták pénzügyi jellegű kiadásai

HM HVKF h.

MH ÖHP

Nemzetközi kommunikációs feladatok

HM KBF

HM KTF

Nemzetközi feladatok kiszolgálásának fel nem osztható költségei

HM KBF

HM FLÜ

Fegyverzet-ellenőrzés

HM VP SZÁT

MH MK

HM KEHH nemzetközi ellenőrzés

HM VTI SZÁT

HM KEHH

MH MK és MH ÖHP békemissziós ellenőrzési feladatai

HM VTI SZÁT

MH MK/ MH ÖHP

HM KPÜ nemzetközi ellenőrzés

HM VTI SZÁT

HM KPÜ


Szakmai felügyeletet gyakorló szervezet: a keretgazda részére meghatározza a honvédelmi miniszter által kitűzött politikai célok elérését szolgáló nemzetközi feladatokkal kapcsolatos prioritásokat, valamint a szakmai feladatok végrehajtásával kapcsolatos beszámolás módját és rendjét.
Keretgazda szervezet: a keretek felhasználásának irányítását, a feladatokat megvalósító költségviselő szervezetek beszámoltatását, valamint a felügyeletet gyakorló szerv felé történő szakmai beszámolást és nagybani költségelszámolást végzi.
Rövidítés:
HM KBF: HM Kabinetfőnök
HM HVKF h: HM Honvéd Vezérkar Vezérkari Főnök helyettes
HM VTI SZÁT: HM Védelemgazdasági és Infrastrukturális Szakállamtitkár
HM VP SZÁT: HM Védelempolitikai Szakállamtitkár
HM VPF: HM Védelempolitikai Főosztály
HM NEF: Nemzetközi Együttműködési Főosztály
HM SZF: Személyzeti Főosztály
HM KTF: Kommunikációs és Toborzó Főosztály
HM HKF: Hadműveleti és Kiképzési Főosztály
HM FLÜ: HM Fejlesztési és Logisztikai Ügynökség
HM KPÜ: HM Közgazdasági és Pénzügyi Ügynökség
HM KEHH: HM Központi Ellenőrzési és Hatósági Hivatal
MH ÖHP: MH Összhaderőnemi Parancsnokság
MH MK: MH Műveleti Központ

6. sz. melléklet a 3/2008. (HK 3.) HM utasításhoz

KIMUTATÁS
A 2008. évi fejezeti kezelésű előirányzatok tervezéséért,
felhasználásáért és elszámolásáért felelős gazdálkodó szervezetekről

Cím

Alcím

Jogcím-
csoport

Jogcím

Megnevezés

Szakmailag illetékes szervezet

8

1

5

 

Központilag kezelt lakástámogatási előirányzatok – Lakástámogatás

HM Védelemgazdasági Főosztály, HM Infrastrukturális ügynökség

8

1

5

 

Központilag kezelt lakástámogatási előirányzatok – Lakásépítés

HM Infrastrukturális ügynökség

8

2

1

 

Válságkezelő és békeműveletek keretében felajánlott alegységek (NRF és Battle Group)

HM Közgazdasági és Pénzügyi Ügynökség

8

2

3

1

Honvédszakszervezet (HOSZ)

HM Kommunikációs és Toborzó Főosztály

8

2

3

2

Honvédségi Dolgozók Szakszervezete (HODOSZ)

8

2

3

3

Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége (BEOSZ)

HM Kommunikációs és Toborzó Főosztály

8

2

3

4

Csapatok Érdekvédelmi Szövetsége (CSÉSZ)

8

2

3

5

Magyar Hadtudományi Társaság (MHTT)

8

2

3

6

Egyéb társadalmi szervek támogatása

8

2

3

7

Honvédség és Társadalom Baráti Kör (HTBK) Országos Szövetsége

8

2

3

8

Honvédségi Nyugdíjas Klubok (HNYK) Országos Szövetsége

8

2

3

9

Magyar Tartalékosok Szövetsége (MATASZ)

8

2

3

10

Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége (MEASZ)

8

2

3

11

Magyar Huszár és Katonai Hagyományörző Szövetség (MHKHSZ)

8

2

3

12

Honvédség és Társadalom Baráti Kör (HTBK) Székesfehérvári Egyesülete

8

2

3

13

BHSE támogatása

8

2

3

14

Honvéd Sportegyesületek Országos Szövetsége

8

2

3

15

Hadirokkantak, hadiözvegyek és hadiárvák Országos Nemzeti Szövetsége

8

2

3

16

Magyar Futball Akadémia Alapítvány támogatása

8

2

5

 

Közhasznú társaságok által ellátott állami feladatok finanszírozása

HM Védelemgazdasági Főosztály

8

2

15

 

Nemzetközi kártérítés

HM Jogi Főosztály

8

2

16

 

Védelmi Miniszteri találkozó

HM Közgazdasági és Pénzügyi Ügynökség

8

2

24

 

Hozzájárulás a NATO költségvetéséhez

HM Közgazdasági és Pénzügyi Ügynökség

8

2

25

 

Hozzájárulás a NATO Biztonsági Beruházási Programjához (NSIP)

HM Fejlesztési és Logisztikai Ügynökség

8

2

29

 

Magyar Hadisírok létesítése az Oroszországi Föderáció területén

HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum

8

2

32

1

Hozzájárulás a hivatásos katonák kedvezményes nyugellátásának kiadásaihoz

HM Közgazdasági és Pénzügyi Ügynökség

8

2

35

 

Egyéb uniós befizetések

HM Közgazdasági és Pénzügyi Ügynökség

8

2

36

 

MH Szociálpolitikai Közalapítvány által ellátott feladatok támogatása

HM Személyzeti Főosztály

8

2

37

 

Honvéd Művészegyüttes támogatása

HM Kommunikációs és Toborzó Főosztály

8

2

38

 

A fejezeti kezelésű előirányzatokkal összefüggésben felmerült, a Magyar Államkincstár által nyújtott szolgáltatások díjai

HM Közgazdasági és Pénzügyi Ügynökség

8

2

39

2

Fejezeti egyensúlyi tartalék

HM Közgazdasági és Pénzügyi Ügynökség

*

Az utasítás a 23. § (1) bekezdése alapján 2008. december 31-én hatályát veszti.

*,

Az utasítás aláírásának napja 2008. január 15.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére