• Tartalom

292/2008. (XII. 10.) Korm. rendelet

292/2008. (XII. 10.) Korm. rendelet

a veszélyeztetett vadon élő állat- és növényfajok nemzetközi kereskedelmét szabályozó nemzetközi és európai közösségi jogi aktusok végrehajtásának egyes szabályairól

2020.05.13.

A Kormány a Washingtonban, 1973. március 3. napján elfogadott, a veszélyeztetett vadon élő állat- és növényfajok nemzetközi kereskedelméről szóló egyezmény kihirdetéséről szóló 2003. évi XXXII. törvény 3. §-ának (2) bekezdésében, valamint a természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény 85. § a) pontjában – a 10. § (1) bekezdésében és a 80. § (6) bekezdésében foglaltak szabályozására – kapott felhatalmazás alapján – az Alkotmány 35. § (1) bekezdésének b) pontjában foglalt feladatkörében – a következőket rendeli el:

A rendelet hatálya

1. §1 E rendeletet a következő nemzetközi és európai közösségi jogi aktusok végrehajtásával kapcsolatos eljárásokban kell alkalmazni:

a) a 2003. évi XXXII. törvénnyel kihirdetett, a Washingtonban, 1973. március 3. napján elfogadott, a veszélyeztetett vadon élő állat- és növényfajok nemzetközi kereskedelméről szóló egyezmény (a továbbiakban: Egyezmény),

b) a vadon élő állat- és növényfajok számára kereskedelmük szabályozása által biztosított védelemről szóló, 1996. december 9-i 338/97/EK tanácsi rendelet (a továbbiakban: tanácsi rendelet),

c) a vadon élő állat- és növényfajok számára kereskedelmük szabályozása által biztosított védelemről szóló 338/97/EK tanácsi rendelet végrehajtására vonatkozó részletes szabályok megállapításáról szóló, 2006. május 4-i 865/2006/EK bizottsági rendelet (a továbbiakban: 865/2006/EK bizottsági rendelet),

e) a fókatermékek kereskedelméről szóló 1007/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet végrehajtására vonatkozó részletes szabályok megállapításáról szóló, 2010. augusztus 10-i 737/2010/EU bizottsági rendelet (a továbbiakban: 737/2010/EU bizottsági rendelet).

Az igazgatási hatóság és a tudományos testület
kijelölése

2. § Az Egyezmény IX. cikkének 1. a) és b) pontjában, valamint a tanácsi rendelet 13. cikke (1) és (2) bekezdésében meghatározott igazgatási hatóság (a továbbiakban: igazgatási hatóság), továbbá tudományos testület feladatait a természetvédelemért felelős miniszter (a továbbiakban: miniszter) látja el.

Az eljáró hatóságok

3. § (1)2 Az igazgatási hatóság állítja ki a tanácsi rendeletben meghatározott engedélyeket és – a (2) bekezdésben foglaltak kivételével – a bizonylatokat, valamint vezeti az Egyezményben és a tanácsi rendeletben meghatározott nyilvántartásokat. E feladatok ellátása során jogosult a tanácsi rendeletben, illetve az e rendeletben meghatározott nyilvántartásokban szereplő példányok adatainak kezelésére. Az igazgatási hatóság ellátja az 1007/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet 7. cikk (1) bekezdése szerinti jelentéstételi és a 737/2010/EU bizottsági rendelet 9. cikk (2) bekezdése szerinti értesítési feladatokat.

(2)3 A területi természetvédelmi hatóság és az országos természetvédelmi hatóság közhiteles hatósági nyilvántartást vezet a 4. § szerinti bejelentésekről, továbbá a területi természetvédelmi hatóság kiállítja a 6. és 7. § szerinti bizonylatokat és igazolásokat, valamint a görögteknős, a mórteknős és a szegélyes teknős esetében a tanácsi rendelet 8. cikk (3) bekezdése vagy 9. cikk (2) bekezdése szerinti bizonylatokat (a tanácsi rendelet 8. cikk (3) bekezdése vagy 9. cikk (2) bekezdése szerinti bizonylat a továbbiakban együtt: EU-bizonylat).

(3)4 Az igazgatási hatóság, az országos természetvédelmi hatóság, a területi természetvédelmi hatóság, az állat- és növény-egészségügyi hatóság, az élelmiszer-biztonsági hatóság, a rendőrség, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal az Egyezmény, a tanácsi rendelet, a 865/2006/EK bizottsági rendelet és az e rendelet végrehajtása érdekében hatósági ellenőrzést végez.

(4)5 Az országos természetvédelmi hatóság ellátja a 4. § szerinti bejelentésekről, a 6. és 7. § szerinti bizonylatokról és igazolásokról, valamint az EU bizonylatokról szóló nyilvántartások központi koordinációját, valamint kiállítja a 6. § (4) bekezdés a) pontja szerinti eredetigazolást.

Bejelentési kötelezettség

4. § (1)6 Akinek a tanácsi rendelet A. mellékletében foglalt gerinces állatfaj példánya, a B. mellékletében zéró kvótára vonatkozó megjegyzéssel ellátott gerinces állatfaj példánya vagy a tanácsi rendelet B. mellékletében szereplő emlős-, madár- és szárazfölditeknős-faj élő példánya (a továbbiakban együtt: bejelentés köteles példány) van a birtokában, köteles annak megszerzését, tartását, az ország területére történő behozatalát és az ország területéről történő kivitelét, elidegenítését, elhullását, megsemmisülését, tartási helyének megváltoztatását, megjelölését, újrajelölését, valamint szaporulatát bejelenteni. A bejelentést

a) solymászmadár és egyéb fokozottan védett állatfaj esetén az országos természetvédelmi hatósághoz, vagy

b) az a) pont alá nem eső faj esetén a tartás helye szerint illetékes területi természetvédelmi hatósághoz

kell megtenni.

(2)7 Az (1) bekezdésben meghatározott bejelentési kötelezettség nem vonatkozik az 1. számú mellékletben felsorolt fajok példányaira, valamint azon vadászati trófeákra, amelyek jogszerű eredetét a tanácsi rendeletben szereplő engedélyekkel, illetve bizonylatokkal tudják igazolni.

(3)8 A bejelentést – jogszabály eltérő rendelkezése hiányában – a megszerzéstől, az ország területére történő behozataltól, az ország területéről történő kiviteltől, az elidegenítéstől, az elhullástól, a megsemmisüléstől, a szaporulat létrejöttétől, illetve a tartási hely megváltoztatásától, a megjelöléstől, újrajelöléstől számított 30 napon belül kell megtenni.

(4) A tanácsi rendelet hatálya alá tartozó fajok élő példányait úgy kell tartani, hogy azok – ha jogszabály vagy hatósági engedély másként nem rendelkezik – a szabadba ne juthassanak ki. Amennyiben valamely bejelentésköteles példány elszabadul, ennek tényét az igazgatási hatóságnak haladéktalanul be kell jelenteni.

A példányok egyedi jelölése

5. § (1)9 A bejelentésköteles példányokat a 865/2006/EK bizottsági rendelet XVI. fejezetében, illetve a védett állatfajok védelméről, tartásáról, hasznosításáról és bemutatásáról szóló kormányrendeletben meghatározott egyedi jelöléssel kell ellátni.

(2)10 A 865/2006/EK bizottsági rendeletben nem szabályozott esetekben az illetékes területi természetvédelmi hatóság – az igazgatási hatóság véleményének figyelembevételével – a bejelentést követően egyedileg határozza meg a jelölés módját.

(3)11 A madárfajok példányainak egyedi azonosítására alkalmas, a 865/2006/EK bizottsági rendelet XVI. fejezetében meghatározott, 11 karakterből álló zártgyűrű gyűrűszámának első 7 karaktere a tenyésztő nyilvántartási sorszáma, amelyből az első karakter az ország kódja (H), a következő 6 karakter az illetékes területi természetvédelmi hatóság vagy az igazgatási hatóság által meghatározott szám. A gyűrűszám további 2 karaktere az előző karakterekre merőlegesen az évszámot jelöli, végül az utolsó 2 karakter a madár sorszáma, úgy, hogy két madár gyűrűszáma nem egyezhet meg.

(4)12 A bejelentésköteles, 10 cm páncélhosszt meg nem haladó méretű teknősök a 865/2006/EK bizottsági rendelet 64–67. cikkeiben meghatározott egyedi jelöléstől eltérően a területi természetvédelmi hatóság által készített fotódokumentációval is jelölhetők. A fotózás helyét és idejét a területi természetvédelmi hatóság határozza meg az ügyféllel történt egyeztetést követően. A jelölést legalább hat hónaponként meg kell ismételni.

Származási igazolás és eredetigazolás

6. § (1)13 Az Európai Közösség valamely tagállamból (a továbbiakban: tagállam) vagy tagállamnak nem minősülő országból Magyarország területére behozott bejelentésköteles példány esetén a bejelentést, illetve az egyedi jelölést követően az illetékes területi természetvédelmi hatóság vagy országos természetvédelmi hatóság a példányt nyilvántartásba veszi. A nyilvántartásba vett példányhoz a területi természetvédelmi hatóság – a (4) bekezdés kivételével – a 2. számú melléklet szerint származási igazolást állít ki a tanácsi rendeletnek és a 865/2006/EK bizottsági rendeletnek megfelelően kiállított engedélyek, illetve bizonylatok alapján.

(2)14 Valamely tagállamból behozott példány esetében a területi természetvédelmi hatóság a származási igazolást az (1) bekezdésben foglalt eseteken kívül akkor is kiállítja, ha a kérelmező – a tanácsi rendelet 8. cikkének (5) bekezdése alapján – a (3) bekezdés szerint hitelt érdemlően igazolja, hogy annak megszerzése az Európai Közösség területén jogszerűen – a vadon élő állat- és növényfajok megőrzésére vonatkozó közösségi jogi aktusokkal összhangban – történt.

(3) A (2) bekezdés szerinti igazolás olyan irattal történhet, amely tartalmazza:

a) azon korábbi tulajdonos nevét és címét, amelytől a kérelmező a példányt megszerezte;

b) a tenyésztő nevét és címét, amennyiben ismert;

c) a faj tudományos nevét, példányszámát;

d) a példány(ok) egyedi azonosítójának típusát, számát, kódját, ha a példány(oka)t egyedi azonosítóval látták el;

e) a példány(ok) ivarát és korát, amennyiben ez ismert;

f)15 a példány(ok)nak a 865/2006/EK bizottsági rendelet IX. számú melléklet 2. pontja szerinti eredetét az e melléklet szerinti kód megjelölésével;

g) a származási ország megjelölését;

h) harmadik országból történő behozatal esetén a jogszerű behozatalt igazoló, az Egyezmény szerinti engedélyek számát; és

i) az átadás dátumát, valamint hiteles aláírást.

(4)16 A 3. számú melléklet szerint eredetigazolást állít ki

a)17 az országos természetvédelmi hatóság a 2004. november 22. napját megelőzően az igazgatási hatóság által nyilvántartott példányok esetében, ha tenyésztői bizonylat, származási igazolás, EU-bizonylat, valamint a tanácsi rendelet 4. cikke szerinti importengedély, 5. cikke szerinti exportengedély és re-export bizonylat nem került kiadásra, valamint

b)18 a területi természetvédelmi hatóság a lefoglalt vagy zár alá vett, illetve elkobzott példányok esetében.

Tenyésztői bizonylat és tenyésztési napló

7. § (1) Aki bejelentésköteles élő példányt szaporítási célból vagy úgy tart, hogy a véletlen szaporulat létrejötte nem zárható ki, köteles tenyésztési naplót vezetni a 4. számú melléklet szerint.

(2)19 Szaporulat bejelentése esetén a tartás helye szerint illetékes területi természetvédelmi hatóság vagy országos természetvédelmi hatóság az 5. § szerint egyedileg jelölt példányhoz – a 6. § (4) bekezdésében foglalt esetek kivételével – az 5. számú melléklet szerint tenyésztői bizonylatot állít ki, amennyiben a tulajdonos a szaporulat létrejöttének jogszerűségét az e rendeletben, illetve a külön jogszabályokban meghatározott engedélyekkel, illetve más dokumentumokkal igazolja.

A származási igazolásra, az eredetigazolásra és a tenyésztői bizonylatra vonatkozó közös szabályok

8. § (1) A védett, fokozottan védett, illetve az Európai Közösségben természetvédelmi szempontból jelentős faj példánya, valamint veszélyes állatfaj élő példánya esetében a származási igazolást, az eredetigazolást, illetve a tenyésztői bizonylatot megadottnak kell tekinteni, amennyiben a tartási engedély tartalmazza azokat az adatokat, amelyek a származási igazoláson, az eredetigazoláson, illetve a tenyésztői bizonylaton feltüntetésre kerülnek.

(2)20 Az országos természetvédelmi hatóság vagy a területi természetvédelmi hatóság ahhoz a példányhoz nem állít ki származási igazolást, eredetigazolást vagy tenyésztői bizonylatot, amelyhez valamely tagállam igazgatási hatósága az EU-bizonylatot kiállította.

9. § (1)21 Tilos a bejelentésköteles példányok tartása, kivitele, eladásra való felkínálása és eladása származási igazolás, tenyésztői bizonylat, eredetigazolás, illetve EU-bizonylat, továbbá a külön jogszabály szerinti tartási engedély nélkül.

(2) Származási igazolás, tenyésztői bizonylat, illetve eredetigazolás csak egyedi azonosításra alkalmas, az 5. § szerinti jelöléssel ellátott példányokhoz állítható ki.

10. § (1) A származási igazolást, az eredetigazolást, a tenyésztői bizonylatot, illetve az EU-bizonylatot a példány átadása, elidegenítése esetén az új tartó vagy tulajdonos részére a példánnyal együtt át kell adni.

(2)22 A példány elhullása, megsemmisülése esetén a származási igazolást, a tenyésztői bizonylatot, az eredetigazolást, tanácsi rendeletben szereplő import és export engedélyt, illetve re-export bizonylatot, az EU-bizonylatot a bejelentésköteles példány tartásának helye szerint illetékes területi természetvédelmi hatóság részére 30 napon belül meg kell küldeni, amely azt bevonja, vagy EU bizonylat esetében bevonás céljából továbbítja a kiállító hatóságnak, külföldi hatóság által kiállított EU bizonylat esetében az igazgatási hatóságnak.

(3)23 Ha származási igazolással, tenyésztői bizonylattal vagy eredetigazolással rendelkező példányhoz EU-bizonylat kerül kiállításra, a származási igazolást, a tenyésztői bizonylatot vagy az eredetigazolást az EU-bizonylatot kiállító hatóság bevonja.

(4)24 A származási igazolással, tenyésztői bizonylattal, eredetigazolással vagy EU bizonylattal rendelkező példány esetében a tanácsi rendelet szerinti export engedély vagy re-export bizonyítvány iránti kérelemhez mellékelni kell az eredeti származási igazolást, a tenyésztői bizonylatot, az eredetigazolást vagy az EU bizonylatot, amelyet az igazgatási hatóság bevon.

A tanácsi rendelet szerinti engedélyezésre vonatkozó végrehajtási szabályok

11. §25 (1) A kérelmezőnek az engedély iránti kérelemben nyilatkoznia kell arról, hogy vele szemben a természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény 78/B. § (2) és (3) bekezdésében meghatározott kizáró ok fennáll-e.

(2) A tanácsi rendelet 4. cikke szerinti import-, az 5. cikke szerinti exportengedély és re-export bizonylat iránti kérelmet el kell utasítani, ha a kérelmezett tevékenység állategészségügyi kockázattal jár.

A szállításra és a tartásra vonatkozó szabályok

13. § A tanácsi rendelet A–D. mellékletében felsorolt fajok példányának importja, exportja és re-exportja – összhangban a tanácsi rendelet 12. cikkének 1. pontjával – kizárólag a 6. számú mellékletben felsorolt határátkelőhelyeken történhet.

14. §27 (1) Főemlősök élő egyedei – a közönséges makákó (Macaca fascicularis), a rhesusmajom (Macaca mulatta) és a közönséges selyemmajom (Callithrix jacchus) állatkísérletekről szóló kormányrendeletben meghatározott intézményben tartott egyedei kivételével – kizárólag az állatkert és az állatotthon létesítésének, működésének és fenntartásának részletes szabályairól szóló miniszteri rendeletben foglalt tartási feltételek teljesítése esetén tarthatók.

(2) Emberszabású majmok (gorillák – Gorilla spp., orángutánok – Pongo spp., csimpánzok – Pan spp. és gibbonok – Hylobatidae spp.) élő egyedei kizárólag az állatkert és az állatotthon létesítésének, működésének és fenntartásának részletes szabályairól szóló miniszteri rendelet szerint működő állatkertben tarthatók.

(3) Nem emberszabású főemlősök élő egyedei – a 2013. március 1-jét megelőzően bejelentett egyedek, valamint az állatkísérletekről szóló kormányrendeletben előírtaknak megfelelően működő intézményekben tartott egyedek kivételével – kizárólag az állatkert és az állatotthon létesítésének, működésének és fenntartásának részletes szabályairól szóló miniszteri rendelet szerint működő állatkertben tarthatók.

Nyilvántartás

15. § (1) A 3. § (1)–(2) bekezdésben meghatározott hatóság nyilvántartást vezet

a) az általa kibocsátott

aa) származási igazolásokról,

ab) eredetigazolásokról,

ac) tenyésztő bizonylatokról,

ad) a tanácsi rendelet szerinti engedélyekről és bizonylatokról,

ae) kaviárfeldolgozásra, -csomagolásra, -átcsomagolásra jogosító engedélyekről, illetve

af) a külön jogszabály szerinti tartási engedélyekről,

b) a bejelentett példányokról, valamint

c) a tokfajokkal és a kaviárral kapcsolatos tevékenységekről.

(2)28 Az (1) bekezdés szerinti nyilvántartások alapján az igazgatási hatóság országos adatbázist működtet.

A tokfajok tartására és a kaviárra vonatkozó szabályok

16. § (1)29 Aki a tanácsi rendelet hatálya alá tartozó tokfaj élő példányainak tartásával, tenyésztésével foglalkozik, köteles e tevékenységét az illetékes területi természetvédelmi hatóságnak bejelenteni, amely azt nyilvántartásba veszi.

(2) A bejelentéshez mellékelni kell:

a) a tevékenység részletes leírását,

b) a példányok eredetét, jogszerű megszerzését igazoló dokumentum(ok) másolatát,

c) a tartás, szaporítás módjának leírását, valamint

d) az évente várhatóan szaporított, illetve forgalomba hozott mennyiségről készült becslést.

(3) A tevékenység végzése során – az engedéllyel végzett visszatelepítés, illetve betelepítés kivételével – a tokok természetes vizekbe nem kerülhetnek.

17. § (1)30 A tanácsi rendelet hatálya alá tartozó tokfaj kaviárjának feldolgozásával, csomagolásával, illetve átcsomagolásával foglalkozó üzem által a 865/2006/EK bizottsági rendelet 66. cikkének (7) bekezdése szerinti engedély iránti kérelmet a 9. számú mellékletben meghatározott adattartalommal kell benyújtani.

(2)31 A kaviártároló edény jelölésére szolgáló, a 865/2006/EK bizottsági rendelet 66. cikk (6) bekezdésében meghatározott címkén (a továbbiakban: címke), ha a csomagolt kaviár Magyarország területéről származik, a következő adatokat kell feltüntetni:

a) azon faj 7. számú melléklet szerint kódja, amelynek ikrájából a kaviárt készítették,

b) a csomagolt kaviár eredetének kódja a 865/2006/EK bizottsági rendelet IX. melléklete szerint,

c) a származási ország kétbetűs ISO kódja,

d) a kaviár kinyerésének éve,

e) a csomagoló üzem egyedi azonosító kódja, és

f) a csomagoló üzem által a tételek nyomon követésére használt azonosító.

(3)32 A címkén, amennyiben az átcsomagolt kaviár nem Magyarország területéről származik, a következő adatokat kell feltüntetni:

a) azon faj 7. számú melléklet szerinti kódja, amelynek ikrájából a kaviárt készítették,

b) az átcsomagolt kaviár eredetének kódja a 865/2006/EK bizottsági rendelet IX. melléklete szerint,

c) a származási ország kétbetűs ISO kódja,

d) az átcsomagolás éve,

e) az átcsomagoló üzem telephelye szerinti ország kétbetűs ISO kódja, ha ez különbözik a származási országtól és az átcsomagoló üzem egyedi azonosító kódja, és

f) az üzem által a tételek nyomon követésére használt azonosító.

(4)33 A címkét az igazgatási hatóság a 865/2006/EK bizottsági rendelet 66. cikkének (7) bekezdése szerinti engedélyben hagyja jóvá, és egyúttal meghatározza a címkén feltüntetendő egyedi azonosító kódot.

18. § (1) Kaviártároló edény jelölésére kizárólag az igazgatási hatóság által jóváhagyott címke használható.

(2) A címke biztonsági elemekkel ellátott szigorú elszámolású nyomtatvány, amelyet az ennek előállítására feljogosított nyomdától a csomagoló, illetve átcsomagoló üzem rendel meg és ragaszt fel a kaviártároló edényekre.

(3)34

(4) Tilos kaviár tartása, eladása, eladásra való felkínálása, megvétele, arra vételi ajánlat tétele, az országba való behozatala, az országból való kivitele, amennyiben annak tárolóedénye nincs ellátva címkével.

(5) A kaviárt tartalmazó terméken fel kell tüntetni, hogy mekkora százalékban tartalmaz kaviárt.

19. § (1)35 A kaviárcsomagoló, illetve -átcsomagoló üzemek által vezetett, a 865/2006/EK bizottsági rendelet 66. cikkének (7) bekezdésében meghatározott nyilvántartásnak a 8. számú melléklet szerinti adatokat kell tartalmaznia.

(2)36 Az (1) bekezdés szerinti nyilvántartást az igazgatási hatóság által kiadott, egyedileg sorszámozott és hitelesített kaviárforgalom-nyilvántartási adatlapokon naprakészen kell vezetni.

(3) Az engedélyezett csomagoló, illetve átcsomagoló üzemek minden év január 31-ig írásban, fajonkénti bontásban az igazgatási hatóságnak bejelentést kötelesek tenni az előző naptári évben megszerzett, feldolgozott, csomagolt, illetve átcsomagolt, továbbá értékesített és az év első napján raktáron lévő, az adott évben feldolgozni, csomagolni, illetve átcsomagolni, valamint értékesíteni tervezett kaviár mennyiségéről.

(4) A bejelentéshez csatolni kell a tárgyévben vezetett kaviárforgalom-nyilvántartási adatlapokat, valamint a jogszerű eredetre, valamint értékesítésre vonatkozó dokumentumok másolatát.

(5) Az igazgatási hatóság a nyilvántartásból törli azt az üzemet, amely a 16–19. §-ban foglalt előírásoknak nem vagy nem megfelelően tesz eleget. A törlés nem mentesít az egyéb jogkövetkezmények alól.

(6) Ha az igazgatási hatóság az (5) bekezdés alapján a csomagoló, illetve átcsomagoló üzemet a nyilvántartásból törli, a törlést követő három évig az üzemnek nem adható a tanácsi rendelet 4. cikke szerinti importengedély, illetve az 5. cikke szerinti exportengedély és re-export bizonylat.

Visszatartás, zár alá vétel, lefoglalás, elkobzás37

20. § (1)38 Amennyiben a tanácsi rendelet A–D. mellékletében meghatározott faj példányának tartása, szállítása, kereskedelme a szükséges engedély, illetve bizonylat hiányában történik, illetve a példány szállítására jogszabályi vagy hatósági előírás megszegésével kerül sor, a 3. § (3) bekezdése szerinti hatóság – a 4. § (1) bekezdése szerinti hatóság kivételével – a példányt a helyszíni intézkedés során, jegyzőkönyv felvétele mellett visszatartja és megteszi a külön jogszabályok szerinti intézkedéseket, amelyről 48 órán belül értesíti a 4. § (1) bekezdés szerinti hatóságot, valamint az igazgatási hatóságot. A visszatartott élő példány elhelyezése iránt az igazgatási hatóság véleményének kikérésével a 4. § (1) bekezdés szerinti hatóság intézkedik.

(2)39 A 4. § (1) bekezdésében meghatározott hatóság – az általa végzett ellenőrzés vagy más hatóság által az (1) bekezdés szerint foganatosított visszatartás nyomán – lefoglalja vagy zár alá veszi azt a példányt, amelynek jogszerű importját, exportját, re-exportját vagy tartásának jogszerűségét annak birtokosa az ellenőrzés során nem igazolja, és határidő kitűzésével felhívja az ügyfelet a példány eredetét igazoló iratok bemutatására.

(3)40 Amennyiben a visszatartás, illetve a lefoglalás vagy zár alá vétel helybenhagyással történik, a példány birtokosa köteles azt további intézkedésig megőrizni, illetve a jó gazda gondosságával ellátni. Amennyiben az élő példány a visszatartást, illetve lefoglalást vagy zár alá vételt követően elpusztul, a birtokos köteles haladéktalanul tájékoztatni az igazgatási hatóságot, és a tetemet lefagyasztott állapotban a hatóság további intézkedéséig tárolni.

(4)41 A 4 . § (1) bekezdés szerinti hatóság

a) elkobozza azt a példányt, amelynek az eredetét igazoló iratokat annak birtokosa a kitűzött határidőn belül nem mutatta be,

b) elkobozza azt a példányt, amelynek tartása jogellenes, vagy

c) elkobozhatja azt a példányt, amelynek szállítása vagy tartása nem felel meg jogszabályban, illetve hatósági határozatban foglaltaknak, és ennek következtében a példány pusztulásának vagy károsodásának közvetlen veszélye áll fenn.

(4a)42 Egyszerű megítélésű ügy esetén, ha a példány eredetét igazoló iratok hiánya, a példány tartásának jogellenessége a (2) bekezdés szerinti felhívás hiányában is kétséget kizáró módon megállapítható, a hatóság a lefoglalásról vagy zár alá vételről való döntéshozatalt mellőzheti, és a példány elkobzásáról dönthet.

(5) Az elkobzott példányokkal kapcsolatos további intézkedéseket az elkobzott védett természeti értékekre vonatkozó jogszabály szerint kell végezni.

(6)43 Tilos a lefoglalt vagy zár alá vett, elkobzott példányok szaporítása – ideértve a véletlen szaporulat létrejöttét is –, kivéve, ha a lefoglalást vagy zár alá vételt, elkobzást kimondó döntés a szaporítást kifejezetten lehetővé teszi.

(7)44 Ha az elkobzást kimondó határozat lehetővé teszi a példány szaporításba vonását, a védetté vagy fokozottan védetté nyilvánított fajok esetében a szaporulat is állami tulajdonban marad. Egyéb fajok esetében az elkobzást kimondó határozat rendelkezhet arról, hogy az elkobzott példány szaporulatának tulajdonjoga az annak ellátását végző mentőközpontot illeti meg.

(8)45 Ha közigazgatási hatóság az e rendelet hatálya alá tartozó példány lefoglalásról vagy zár alá vételről, elkobzásáról dönt, a lefoglalásról vagy zár alá vételről, elkobzásról rendelkező döntését az igazgatási hatósággal közli. A közlési kötelezettség akkor is fennáll, ha a lefoglalásra vagy zár alá vételre, az elkobzásra nem e rendelet alapján került sor.

21. § (1) Aki valamely bejelentésköteles példányt megtalál, köteles azt 8 napon belül az igazgatási hatóságnak bejelenteni. A példányt vissza kell szolgáltatni a tulajdonosának, ha a példány szerepel az igazgatási hatóság által vezetett adatbázisban, és a tulajdonos a jogszerű eredetet igazoló dokumentumokat az igazgatási hatóságnak bemutatja.

(2)46 Amennyiben a példány egyedi jelöléssel nincs ellátva vagy a tulajdonos személye nem állapítható meg, a bejelentést követő harminc nap elteltével a 4. § (1) bekezdés szerinti hatóság a 20. § szerint jár el.

22. § (1)47 Az Egyezmény és az e rendelet vonatkozásában mentőközpont az a külön jogszabály szerint működő állatkert, illetve botanikus kert, amelyben biztosított a lefoglalt vagy zár alá vett, illetve elkobzott élő példányok gondozása.

(2)48 A 4. § (1) bekezdés szerinti hatóság, ha a példány (1) bekezdésben meghatározott mentőközpontban való

a) elhelyezésére – a tartáshoz szükséges férőhely vagy más feltétel hiányában – nincs lehetőség,

b) elhelyezése aránytalanul magas költséggel járna, vagy

c) elhelyezését állatjóléti szempontok nem indokolják,

az igazgatási hatóság véleményének kikérését követően dönthet a lefoglalt vagy zár alá vett vagy elkobzott példánynak az (1) bekezdésben szereplő mentőközpontoktól eltérő, általa kijelölt mentőközpontban történő elhelyezéséről.

22/A. §49 (1)50 Az 1007/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletben meghatározottak szerint a kormányhivatal lefoglalja vagy zár alá veszi azt a fókaterméket, amelynek behozatala, kivitele, az ország területén történő átszállítása, tartása, szállítása, kereskedelme az 1007/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet, illetve a 737/2010/EU bizottsági rendelet előírásaival ellentétes módon történik, és határidő kitűzésével elrendeli a fókatermék eredetét igazoló iratok bemutatását. Amennyiben a lefoglalás vagy zár alá vétel helybenhagyással történik, a fókatermék birtokosa köteles azt további intézkedésig megőrizni.

(2)51 A területi természetvédelmi hatóság elkobozza azt a fókaterméket, amelynek eredetét igazoló iratokat annak birtokosa a kitűzött határidőn belül nem mutatta be.

(3) Az elkobzott fókatermékekkel kapcsolatos további intézkedéseket az elkobzott védett természeti értékekre vonatkozó jogszabály szerint kell végezni.

(4)52 A területi természetvédelmi hatóság kötelezheti a lefoglalással vagy zár alá vétellel és az elkobzással járó költségek megtérítésére – ideértve a megőrzés (raktározás), illetve szállítás költségeit is – azt, aki az 1007/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet vagy a 737/2010/EU bizottsági rendelet előírásait megszegi.

(5)53 Az e paragrafus alapján megtett intézkedésekről és a 23. § (2) bekezdése szerinti bírság kiszabásáról a területi természetvédelmi hatóság 48 órán belül értesíti az igazgatási hatóságot.

(6) A tanácsi rendelet hatálya alá tartozó fókatermékek esetében a 20. §-t kell alkalmazni.

Jogkövetkezmények

23. § (1)54 Aki az Egyezmény, a tanácsi rendelet, a 865/2006/EK bizottsági rendelet, valamint az e rendelet szerinti kötelezettségének nem vagy nem megfelelően tesz eleget, az igazgatási hatóság kötelezheti a lefoglalással vagy zár alá vétellel és az elkobzással járó költségek megtérítésére, ideértve a megőrzés (raktározás), illetve szállítás költségeit is.

(2)55 A területi természetvédelmi hatóság a jogsértés súlyosságára és ismétlődésére tekintettel legalább tízezer és legfeljebb százezer forint természetvédelmi bírság megfizetésére kötelezi azt, aki

a) védettnek, fokozottan védettnek, illetve az Európai Közösségben természetvédelmi szempontból jelentős faj egyedének nem minősülő példány vonatkozásában az Egyezmény, a tanácsi rendelet, a 865/2006/EK bizottsági rendelet, valamint az e rendelet szerinti kötelezettségének nem vagy nem megfelelően tesz eleget, vagy

b) az Európai Közösségben természetvédelmi szempontból jelentős faj egyedének nem minősülő példány vonatkozásában az 1007/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet vagy a 737/2010/EU bizottsági rendelet előírásait megsérti.

(3)56 A (2) bekezdés szerinti bírságot

a) bejelentésköteles példányok esetében példányonként,

b) az 1007/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet szerinti fókatermékek esetében termékenként,

c) kaviár, kaviártartalmú termék, elefántcsont és orrszarvúszarv esetében minden megkezdett 250 gramm után,

d) faanyag esetében minden megkezdett köbméter után

kell kiszabni.

Záró rendelkezések

24. § (1) Ez a rendelet a kihirdetését követő 8. napon lép hatályba.

(2)57 A 2013. március 1-jét megelőzően lefoglalt, elkobzott példányok esetében a területi természetvédelmi hatóság, illetve az országos természetvédelmi hatóság a mentőközpont kérelmére külön határozatban engedélyezheti a szaporításba vonást.

(3)58

25. §59 Ez a rendelet

a) a vadon élő állat- és növényfajok számára kereskedelmük szabályozása által biztosított védelemről szóló, 1996. december 9-i 338/97/EK tanácsi rendelet 6., 8., 12–14., 16. és 20. cikke,

b) a vadon élő állat- és növényfajok számára kereskedelmük szabályozása által biztosított védelemről szóló 338/97/EK tanácsi rendelet végrehajtására vonatkozó részletes szabályok megállapításáról szóló, 2006. május 4-i 865/2006/EK bizottsági rendelet 62. cikk (1) bekezdése, 64. cikk (2) bekezdése, 65., 66. és 69. cikke,

c) a 338/97/EK tanácsi rendelet végrehajtására vonatkozó részletes szabályok megállapításáról szóló 865/2006/EK rendelet mintagyűjtemények és a vadon élő állat- és növényfajok kereskedelmére vonatkozó bizonyos alaki követelmények tekintetében történő módosításáról szóló, 2008. február 4-i 100/2008/EK bizottsági rendelet 1. cikk 18. pontja,

d) a fókatermékek kereskedelméről szóló, 2009. szeptember 16-i 1007/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendelete 6. cikke és 7. cikk (1) bekezdése,

e) a fókatermékek kereskedelméről szóló 1007/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet végrehajtására vonatkozó részletes szabályok megállapításáról szóló, 2010. augusztus 10-i 737/2010/EU bizottsági rendelet 9. cikk (1) és (2) bekezdése

végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapít meg.

1. számú melléklet a 292/2008. (XII. 10.) Korm. rendelethez60

A bejelentési kötelezettség alól kivont fajok

1. A tanácsi rendelet A. mellékletében felsorolt fajok közül:

Tudományos név

Magyar név

ANSERIFORMES

Lúdalakúak

Anas laysanensis

Laysan-réce

Branta sandvicensis

Hawaii-lúd

 

 

GALLIFORMES

Tyúkalakúak

Catreus wallichii

Wallich-fácán

Colinus virginianus ridgwayi

Ridgway-bozótfürj

Crossoptilon crossoptilon

Fehér fülesfácán

Crossoptilon mantchuricum

Barna fülesfácán

Lophophorus impejanus

Himalájai fényfácán

Lophura edwardsi

Vietnámi fácán

Lophura swinhoii

Nyerges fácán

Polyplectron napoleonis

Palawan-pávafácán

Syrmaticus ellioti

Elliot-fácán

Syrmaticus humiae

Burmai fácán

Syrmaticus mikado

Mikádó fácán

 

 

COLUMBIFORMES

Galambalakúak

Columba livia

Szirti galamb

 

 

PSITTACIFORMES

Papagájalakúak

Psephotus dissimilis

Csuklyás papagáj

Cyanoramphus novaezelandiae

Kecskepapagáj

 

 

PASSERIFORMES

Verébalakúak

Carduelis cucullata

Tűzcsíz

2. A tanácsi rendelet B. mellékletében felsorolt fajok közül:

Tudományos név

Magyar név

ARTIODACTYLA
Ammotragus lervia
ANSERIFORMES

Párosujjú patások
Sörényes juh
Lúdalakúak

Coscoroba coscoroba

Koszkoróbahattyú

Cygnus melanocoryphus

Feketenyakú hattyú

Dendrocygna arborea

Pálmafütyülőlúd (Karibi fütyülőlúd)

Sarkidiornis melanotos

Bütykös fényréce

GALLIFORMES

Tyúkalakúak

Argusianus argus

Argosz-páva

Gallus sonneratii

Gyöngyös bankivatyúk

Syrmaticus reevesi

Királyfácán

Lophura haitiensis

Annami fácán

Pavo muticus

Zöld páva

Polyplectron bicalcaratum

Szürke pávafácán

Polyplectron germaini

Barna pávafácán

Polyplectron malacense

Maláj pávafácán

Polyplectron schleiermacheri

Borneói pávafácán

PSITTACIFORMES

Papagájalakúak

Agapornis canus

Szürkefejű törpepapagáj

Agapornis fischeri

Barackfejű törpepapagáj

Agapornis personatus

Feketefejű törpepapagáj

Alisterus scapularis

Ausztrál királypapagáj

Aprosmictus erythropterus

Vörösszárnyú papagáj

Aratinga spp.

Az Aratinga nem fajai

Barnardius spp.

A Barnardius nem fajai

Bolborhynchus spp.

A Bolborhynchus nem fajai

Brotogeris spp.

A Brotogeris nem fajai

Cyanoliseus patagonus

Sziklapapagáj

Cyanoramphus auriceps auriceps

Aranyhomlokú kecskepapagáj törzsalakja

Eolophus roseicapillus

Rózsás kakadu

Forpus spp.

Verébpapagájfajok

Lathamus discolor

Fecskepapagáj

Myopsitta monachus

Barátpapagáj

Nandayus nenday

Kucsmás papagáj (Nanday-papagáj)

Neophema spp.

A Neophema nem fajai

Neopsephotus bourkii

Alkonypapagáj (Bourk-papagáj)

Pionites spp.

A Pionites nem fajai

Pionus spp.

A Pionus nem fajai

Platycercus spp.

A Platycercus nem fajai (rozellák)

Poicephalus senegalus

Szenegáli papagáj

Polytelis spp.

A Polytelis nem fajai

Psephotus spp.

A Psephotus nem fajai

Psittacula alexandri

Szakállas papagáj

Psittacula cyanocephala

Szilvafejű papagáj

Psittacula derbiana

Fenyőpapagáj (Kína-papagáj)

Psittacula eupatria

Nagy sándorpapagáj

Purpureicephalus spurius

Vörössapkás papagáj

Pyrrhura spp.

A Pyrrhura nem fajai

Trichoglossus haematodus

Szivárványos lóri

PASSERIFORMES

Verébalakúak

Carduelis yarrellii

Aranyarcú csíz

Garrulax canorus

Énekes álszajkó

Gracula religiosa

Beó

Leiothrix argentauris

Ezüstfülű napmadár (Ezüstfülű fülemüle)

Leiothrix lutea

Piroscsőrű napmadár (Kínai fülemüle)

Padda oryzivora

Rizspinty

Paroaria capitata

Vöröslábú kardinálispinty

Paroaria coronata

Szürke kardinálispinty

Poephila cincta cincta

Szakállas amandina törzsalakja

2. számú melléklet a 292/2008. (XII. 10.) Korm. rendelethez61


Származási igazolás
külföldről behozott példányhoz

Verification of origin (for specimen originating from outside of Hungary)

Tudományos és magyar fajnév /
Scientific and common name of species

Az eredeti CITES-engedély száma, származási ország, kiállítás dátuma / CITES permit No, country of origin, date of issue.




biztonsági száma / security stamp No.



Nyilvántartási szám / Reg. No.

Leírás / Description
    ⬜    ⬜
élő állat / live animal nem élő példány / dead specimen

Ivar / Sex

Egyedi azonosító / ID

Ismertető jegy / Characteristics

Megjegyzés / Remarks


CITES függelék / App.:

EU melléklet / Annex*:
Eredet / Source:

Kiállítás helye és ideje / Place and date of issue

.................  területi természetvédelmi hatóság
(Issuing Authority)

....................................................................

....................................................................
aláírás, P. H. / stamp and signature



A TULAJDONOSVÁLTOZÁST ÉS ELHULLÁST KÉRJÜK BEJELENTENI!

* ,,A” MELLÉKLETBE TARTOZÓ FAJ ESETÉN JELEN DOKUMENTUM A 338/97/EK TANÁCSI RENDELET 8. CIKKÉNEK (1) BEKEZDÉSÉBEN FELSOROLT TEVÉKENYSÉGEKRE NEM JOGOSÍT. / THIS DOCUMENT DOES NOT AUTHORIZE IT’S HOLDER FOR COMMERCIAL ACTIVITIES LISTED IN ARTICLE 8 (1) OF COUNCIL REGULATION (EC) NO 338/97

A DOKUMENTUM ÉRVÉNYESSÉGÉRE VONATKOZÓ SPECIÁLIS FELTÉTELEK / SPECIAL CONDITIONS FOR THE VALIDITY OF THE DOCUMENT:

3. számú melléklet a 292/2008. (XII. 10.) Korm. rendelethez62


Eredetigazolás

Certificate of registered specimen

Ezen dokumentum igazolja, hogy a példány szerepel a magyar CITES Igazgatási Hatóság nyilvántartásában.
This is to certify, that this specimen is registered by the Hungarian CITES Management Authority.

Tudományos és magyar fajnév /
Scientific and common name of species

Nyilvántartási szám / Reg. No.

 


Igazolás kiállításának ügyiratszáma / Ref. No.

 



Leírás / Description
    ⬜    ⬜
élő állat / live animal nem élő példány / dead specimen

Ivar / Sex

Egyedi azonosító / ID

Ismertető jegy / Characteristics

Megjegyzés / Remarks


CITES függelék / App.:

EU melléklet / Annex*:
Eredet / Source:

Kiállítás helye és ideje / Place and date of issue

illetékes természetvédelmi hatóság
(Issuing Authority)

Budapest

.....................................................................
aláírás, P. H. / stamp and signature


A TULAJDONOSVÁLTOZÁST ÉS ELHULLÁST KÉRJÜK BEJELENTENI!

* ,,A” MELLÉKLETBE TARTOZÓ FAJ ESETÉN JELEN DOKUMENTUM A 338/97/EK TANÁCSI RENDELET 8. CIKKÉNEK (1) BEKEZDÉSÉBEN FELSOROLT TEVÉKENYSÉGEKRE NEM JOGOSÍT. / THIS DOCUMENT DOES NOT AUTHORIZE IT’S HOLDER FOR COMMERCIAL ACTIVITIES LISTED IN ARTICLE 8 (1) OF COUNCIL REGULATION (EC) NO 338/97

A DOKUMENTUM ÉRVÉNYESSÉGÉRE VONATKOZÓ SPECIÁLIS FELTÉTELEK / SPECIAL CONDITIONS FOR THE VALIDITY OF THE DOCUMENT:

4. számú melléklet a 292/2008. (XII. 10.) Korm. rendelethez63

Tenyésztési napló

Tenyésztő neve, telefonszáma, e-mail címe:

Tartási hely:

Faj neve (magyar és latin)

Az egyedi azonosító száma

Bekerülés dátuma

Kikerülés dátuma és oka
(pl. elhullás, eladás)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Faj:

Mindkét szülőállat egyedi azonosító száma, nyilvántartási száma, eredetkódja:

Tojásrakó állatok esetében a tojásrakás(ok) időpontja(i):

Szaporulat(ok)

Kelés/születés időpontja

Az egyedi azonosító száma /
Szárazföldi teknősök esetében példányszám

Jelölés időpontja, azonosító típusa

Felnevelés módja (természetes vagy kézi neveléssel)

Elhullás időpontja

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

5. számú melléklet a 292/2008. (XII. 10.) Korm. rendelethez64


Tenyésztői bizonylat

Breeding certificate

Tudományos és magyar fajnév / Scientific and common name of species

Tenyésztő kódszáma / Reg. No. of the breeder

 


Nyilvántartási szám / Reg. No.

 



Leírás / Description
    ⬜    ⬜
élő állat / live animal nem élő példány / dead specimen

Ivar / Sex

Egyedi azonosító / ID

Ismertető jegy / Characteristics

Megjegyzés / Remarks


CITES függelék / App.:

EU melléklet / Annex*:
Eredet / Source:

 

Kiállítás helye és ideje / Place and date of issue

.................  területi természetvédelmi hatóság
(Issuing Authority)

....................................................................

....................................................................
aláírás, P. H. / stamp and signature



A TULAJDONOSVÁLTOZÁST ÉS ELHULLÁST KÉRJÜK BEJELENTENI!

* ,,A” MELLÉKLETBE TARTOZÓ FAJ ESETÉN JELEN DOKUMENTUM A 338/97/EK TANÁCSI RENDELET 8. CIKKÉNEK (1) BEKEZDÉSÉBEN FELSOROLT TEVÉKENYSÉGEKRE NEM JOGOSÍT. / THIS DOCUMENT DOES NOT AUTHORIZE IT’S HOLDER FOR COMMERCIAL ACTIVITIES LISTED IN ARTICLE 8 (1) OF COUNCIL REGULATION (EC) NO 338/97

A DOKUMENTUM ÉRVÉNYESSÉGÉRE VONATKOZÓ SPECIÁLIS FELTÉTELEK / SPECIAL CONDITIONS FOR THE VALIDITY OF THE DOCUMENT:

6. számú melléklet a 292/2008. (XII. 10.) Korm. rendelethez65

A tanácsi rendelet 12. cikk 1. pontjával összhangban kijelölt határátkelőhelyek listája

Importra kijelölt határátkelőhelyek = (1)
(Re-)exportra kijelölt határátkelőhelyek = (2)

 

Élő állatok

Állati részek, származékok

Élő növények

Növényi részek/ származékok

Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

1, 2

1, 2

1, 2

1, 2

MVCSV (posta)

 

 

1, 2

1, 2

Záhony (közút)

1, 2

1, 2

1, 2

1, 2

Eperjeske (vasút)

2

1, 2

1, 2

1, 2

Röszke (közút)

1, 2

1, 2

1, 2

1, 2

Kelebia (vasút)

2

1, 2

1, 2

1, 2

Mohács (hajó)

 

 

1, 2

1, 2

Udvar (közút)

 

 

2

2

Gyékényes (vasút)

2

1, 2

1, 2

1, 2

Letenye (közút)

2

1, 2

1, 2

1, 2


Az élő állatok esetében a határátkelők import esetén csak az alábbi fajok vonatkozásában használhatók:
Röszke: Kedvtelésből tartott, nem patás állatok.
Záhony: Kedvtelésből tartott, nem patás állatok, és valamint páratlanujjú patás.
Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér: Valamennyi állat.

7. számú melléklet a 292/2008. (XII. 10.) Korm. rendelethez

A tokfajok azonosítására szolgáló kódok

Tudományos fajnév

Azonosító kód

Acipenser baerii

BAE

Acipenser baerii baicalensis

BAI

Acipenser brevirostrum

BVI

Acipenser dabryanus

DAB

Acipenser fulvescens

FUL

Acipenser gueldenstaedtii

GUE

Acipenser medirostris

MED

Acipenser mikadoi

MIK

Acipenser naccarii

NAC

Acipenser nudiventris

NUD

Acipenser oxyrhynchus

OXY

Acipenser oxyrhynchus desotoi

DES

Acipenser persicus

PER

Acipenser ruthenus

RUT

Acipenser schrenckii

SCH

Acipenser sinensis

SIN

Acipenser stellatus

STE

Acipenser sturio

STU

Acipenser transmontanus

TRA

Huso dauricus

DAU

Huso huso

HUS

Polyodon spathula

SPA

Psephurus gladius

GLA

Pseudoscaphirhynchus fedtschenkoi

FED

Pseudoscaphirhynchus hermanni

HER

Pseudoscaphirhynchus kaufmanni

KAU

Scaphirhynchus albus

ALB

Scaphirhynchus platorynchus

PLA

Scaphirhynchus suttkusi

SUS

Kevert fajok (kizárólag préselt kaviár esetén)

MIX

Hibridek esetén a hím fajkódja x
a nőstény fajkódja

YYY x XXX

8. számú melléklet a 292/2008. (XII. 10.) Korm. rendelethez


A kaviárcsomagoló, illetve -átcsomagoló üzemek által vezetett nyilvántartás tartalma

A) Bevétel esetén:

1. A kaviárcsomagoló, illetve -átcsomagoló üzem által a tételek azonosítására használt azonosító
2. A bevétel dátuma
3. A bevételezett mennyiség
4. A faj tudományos neve
6. A származási ország kétbetűs ISO kódja
7. Importált kaviár esetén a CITES import-, illetve (re-)exportengedélyek száma, kiállításuk dátuma
8. Az Európai Közösség valamely tagállamában megszerzett kaviár esetén a jogszerű megszerzést, illetve az eredetet igazoló dokumentum típusa, száma
9. A kaviár kinyerésének, újracsomagolásának éve
10. A termékek kaviártartalma százalékban.

B) Kiadás esetén:

1. A kiadott tétel sorszáma
2. A kaviár (át)csomagoló üzem által a tételek azonosítására használt azonosító
3. A faj tudományos neve
4. A(z) (újra-)csomagoláshoz felhasznált tárolóedények száma és töltőtömege
5. Az egyes tételek (újra)csomagolásához felhasznált kaviármennyiség
6. Export esetén a CITES (re-)exportengedélyek száma, kiállításuk dátuma
7. Az Európai Közösség valamely tagállamában történő értékesítés esetén az eladási számla száma és kiállításának dátuma
8. A termékek kaviártartalma százalékban.

9. számú melléklet a 292/2008. (XII. 10.) Korm. rendelethez67



A kaviár feldolgozása, csomagolása, illetve átcsomagolása iránti kérelem tartalma

Feldolgozás*□

Csomagolás□

Átcsomagolás□


ENGEDÉLYKÉRELEM
[A négyzetben jelölje be a kérelmezett tevékenység(ek) tárgyát!]

Kérelmezőre vonatkozó adatok

1. Kérelmező neve (cég neve):

2. Kérelmező képviselője:

3. Címe (lakóhely/székhely):

4. Amennyiben már nyilvántartásba van véve, az üzem egyedi azonosító kódja:

A kérelmezett tevékenységre vonatkozó információk

5. A tevékenység részletes leírása:

6. A tevékenység végzésének helye:

7. A tevékenység tervezett ideje:

A kérelem tárgyát képező tevékenységre vonatkozó adatok

8. Az évente várhatóan csomagolt, átcsomagolt és/vagy forgalomba hozott kaviár mennyisége:

9. A várhatóan csomagolt, átcsomagolt és forgalomba hozott kaviárt adó tokhalfajok:

10. A kaviár tervezett beszerzési forrása (amennyiben nem saját üzemében történik a tokhalak tenyésztése, a kaviár feldolgozása és/vagy a kaviártartalmú termékek előállítása, illetve csomagolása, a szerződött üzem neve és címe):

Mellékelt dokumentumok

– címke terv

– a 13/2011. (V. 9.) KöM rendelet hatálya alá tartozó fajok példányaival végzett tevékenység esetén a tartási/
hasznosítási engedély másolata

– más üzemmel történő együttműködés esetén a szerződés másolata

* Feldolgozó üzemnek minősülnek a kaviárt előállító akvakultúrák is.

Dátum:

Aláírás:
1

Az 1. § a 217/2011. (X. 19.) Korm. rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

2

A 3. § (1) bekezdése a 217/2011. (X. 19.) Korm. rendelet 2. §-ával megállapított szöveg.

5

A 3. § (4) bekezdését a 182/2009. (IX. 10.) Korm. rendelet 650. §-a hatályon kívül helyezte, újonnan a 84/2010. (III. 25.) Korm. rendelet 17. §-a iktatta be, szövege a 379/2016. (XII. 2.) Korm. rendelet 123. § (1) bekezdésével megállapított, a 360/2019. (XII. 30.) Korm. rendelet 65. § (2) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg. Alkalmazására lásd ez utóbbi módosító rendelet 203. §-át.

6

A 4. § (1) bekezdése a 360/2019. (XII. 30.) Korm. rendelet 65. § (1) bekezdésével megállapított szöveg. Alkalmazására lásd e módosító rendelet 203. §-át.

7

A 4. § (2) bekezdése a 41/2013. (II. 14.) Korm. rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

8

A 4. § (3) bekezdése a 41/2013. (II. 14.) Korm. rendelet 1. §-ával megállapított, a 30/2020. (II. 29.) Korm. rendelet 11. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg.

9

Az 5. § (1) bekezdése a 217/2011. (X. 19.) Korm. rendelet 8. § a) pontja szerint módosított szöveg.

12

Az 5. § (4) bekezdését a 41/2013. (II. 14.) Korm. rendelet 2. §-a iktatta be, szövege a 379/2016. (XII. 2.) Korm. rendelet 123. § (4) bekezdés c) pontja szerint módosított szöveg.

14

A 6. § (2) bekezdése a 379/2016. (XII. 2.) Korm. rendelet 123. § (4) bekezdés c) pontja szerint módosított szöveg.

15

A 6. § (3) bekezdés f) pontja a 217/2011. (X. 19.) Korm. rendelet 8. § a) pontja szerint módosított szöveg.

16

A 6. § (4) bekezdése a 379/2016. (XII. 2.) Korm. rendelet 123. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

17

A 6. § (4) bekezdés a) pontja a 360/2019. (XII. 30.) Korm. rendelet 65. § (2) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg. Alkalmazására lásd e módosító rendelet 203. §-át.

18

A 6. § (4) bekezdés b) pontja a 457/2017. (XII. 28.) Korm. rendelet 228. § a) pontja szerint módosított szöveg. Alkalmazására lásd e módosító rendelet 618. §-át.

19

A 7. § (2) bekezdését a 41/2013. (II. 14.) Korm. rendelet 12. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte, újonnan a 203/2013. (VI. 14.) Korm. rendelet 13. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 379/2016. (XII. 2.) Korm. rendelet 123. § (4) bekezdés d) pontja szerint módosított szöveg.

20

A 8. § (2) bekezdése a 84/2010. (III. 25.) Korm. rendelet 20. §-ával megállapított, a 379/2016. (XII. 2.) Korm. rendelet 123. § (4) bekezdés e) pontja szerint módosított szöveg.

21

A 9. § (1) bekezdése a 41/2013. (II. 14.) Korm. rendelet 10. § c) pontja szerint módosított szöveg.

23

A 10. § (3) bekezdése a 84/2010. (III. 25.) Korm. rendelet 21. §-ával megállapított szöveg.

24

A 10. § (4) bekezdését a 41/2013. (II. 14.) Korm. rendelet 3. § (2) bekezdése iktatta be.

25

A 11. § a 41/2013. (II. 14.) Korm. rendelet 4. §-ával megállapított szöveg.

26

A 12. § a 217/2011. (X. 19.) Korm. rendelet 8. § a) pontja szerint módosított szöveg.

27

A 14. § a 41/2013. (II. 14.) Korm. rendelet 5. §-ával megállapított szöveg.

28

A 15. § (2) bekezdése a 182/2009. (IX. 10.) Korm. rendelet 650. §-a szerint módosított szöveg. E módosító rendelet 687. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

29

A 16. § (1) bekezdése a 379/2016. (XII. 2.) Korm. rendelet 123. § (4) bekezdés f) pontja szerint módosított szöveg.

30

A 17. § (1) bekezdése a 41/2013. (II. 14.) Korm. rendelet 6. §-ával megállapított szöveg.

31

A 17. § (2) bekezdése a 41/2013. (II. 14.) Korm. rendelet 6. §-ával megállapított szöveg.

32

A 17. § (3) bekezdése a 41/2013. (II. 14.) Korm. rendelet 6. §-ával megállapított szöveg.

33

A 17. § (4) bekezdése a 217/2011. (X. 19.) Korm. rendelet 8. § a) pontja szerint módosított szöveg.

34

A 18. § (3) bekezdését a 41/2013. (II. 14.) Korm. rendelet 12. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte.

35

A 19. § (1) bekezdése a 217/2011. (X. 19.) Korm. rendelet 8. § a) pontja szerint módosított szöveg.

36

A 19. § (2) bekezdés második mondatát a 182/2009. (IX. 10.) Korm. rendelet 650. §-a hatályon kívül helyezte. E módosító rendelet 687. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

37

A 20. §-t megelőző alcím a 457/2017. (XII. 28.) Korm. rendelet 228. § b) pontja szerint módosított szöveg.

38

A 20. § (1) bekezdése a 41/2013. (II. 14.) Korm. rendelet 7. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

39

A 20. § (2) bekezdése a 41/2013. (II. 14.) Korm. rendelet 7. § (1) bekezdésével megállapított, a 457/2017. (XII. 28.) Korm. rendelet 228. § c) pontja szerint módosított szöveg. Alkalmazására lásd ez utóbbi módosító rendelet 618. §-át.

40

A 20. § (3) bekezdése a 457/2017. (XII. 28.) Korm. rendelet 228. § d)–e) pontja szerint módosított szöveg. Alkalmazására lásd e módosító rendelet 618. §-át.

41

A 20. § (4) bekezdés nyitó szövegrésze a 41/2013. (II. 14.) Korm. rendelet 10. § d) pontja szerint módosított szöveg.

42

A 20. § (4a) bekezdését a 41/2013. (II. 14.) Korm. rendelet 7. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 457/2017. (XII. 28.) Korm. rendelet 228. § f) pontja szerint módosított szöveg. Alkalmazására lásd ez utóbbi módosító rendelet 618. §-át.

43

A 20. § (6) bekezdését a 41/2013. (II. 14.) Korm. rendelet 7. § (3) bekezdése iktatta be, szövege a 457/2017. (XII. 28.) Korm. rendelet 228. § a) és e) pontja szerint módosított szöveg. Alkalmazására lásd ez utóbbi módosító rendelet 618. §-át.

44

A 20. § (7) bekezdését a 41/2013. (II. 14.) Korm. rendelet 7. § (3) bekezdése iktatta be.

45

A 20. § (8) bekezdését a 41/2013. (II. 14.) Korm. rendelet 7. § (3) bekezdése iktatta be, szövege a 457/2017. (XII. 28.) Korm. rendelet 228. § g)–i) pontja szerint módosított szöveg. Alkalmazására lásd ez utóbbi módosító rendelet 618. §-át.

47

A 22. § (1) bekezdése a 457/2017. (XII. 28.) Korm. rendelet 228. § a) pontja szerint módosított szöveg. Alkalmazására lásd e módosító rendelet 618. §-át.

48

A 22. § (2) bekezdése a 41/2013. (II. 14.) Korm. rendelet 8. §-ával megállapított, záró szövegrésze a 457/2017. (XII. 28.) Korm. rendelet 228. § a) pontja szerint módosított szöveg. Alkalmazására lásd ez utóbbi módosító rendelet 618. §-át.

49

A 22/A. §-t a 217/2011. (X. 19.) Korm. rendelet 3. §-a iktatta be.

50

A 22/A. § (1) bekezdése a 70/2015. (III. 30.) Korm. rendelet 127. § c) pontja, a 457/2017. (XII. 28.) Korm. rendelet 228. § c)–d) pontja szerint módosított szöveg. Alkalmazására lásd ez utóbbi módosító rendelet 618. §-át.

51

A 22/A. § (2) bekezdése a 379/2016. (XII. 2.) Korm. rendelet 123. § (4) bekezdés c) pontja szerint módosított szöveg.

52

A 22/A. § (4) bekezdése a 379/2016. (XII. 2.) Korm. rendelet 123. § (4) bekezdés c) pontja, a 457/2017. (XII. 28.) Korm. rendelet 228. § j) pontja szerint módosított szöveg. Alkalmazására lásd ez utóbbi módosító rendelet 618. §-át.

53

A 22/A. § (5) bekezdése a 379/2016. (XII. 2.) Korm. rendelet 123. § (4) bekezdés c) pontja szerint módosított szöveg.

54

A 23. § (1) bekezdése a 217/2011. (X. 19.) Korm. rendelet 8. § a) pontja, a 457/2017. (XII. 28.) Korm. rendelet 228. § j) pontja szerint módosított szöveg. Alkalmazására lásd ez utóbbi módosító rendelet 618. §-át.

55

A 23. § (2) bekezdése a 217/2011. (X. 19.) Korm. rendelet 4. §-ával megállapított, nyitó szövegrésze a 379/2016. (XII. 2.) Korm. rendelet 123. § (4) bekezdés c) pontja szerint módosított szöveg.

56

A 23. § (3) bekezdése a 217/2011. (X. 19.) Korm. rendelet 4. §-ával megállapított szöveg.

57

A 24. § (2) bekezdése a 41/2013. (II. 14.) Korm. rendelet 9. §-ával megállapított, a 379/2016. (XII. 2.) Korm. rendelet 123. § (4) bekezdés g) pontja szerint módosított szöveg.

58

A 24. § (3) bekezdését a 84/2010. (III. 25.) Korm. rendelet 22. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 41/2013. (II. 14.) Korm. rendelet 12. § (1) bekezdése.

59

A 25. § a 217/2011. (X. 19.) Korm. rendelet 5. §-ával megállapított szöveg.

63

A 4. számú melléklet a 41/2013. (II. 14.) Korm. rendelet 10. § h) pontja szerint módosított szöveg.

64

Az 5. számú melléklet a 379/2016. (XII. 2.) Korm. rendelet 123. § (4) bekezdés h) pontja szerint módosított szöveg.

65

A 6. számú melléklet a 41/2013. (II. 14.) Korm. rendelet 11. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

66

A 8. számú melléklet A) pont 5. alpontja a 217/2011. (X. 19.) Korm. rendelet 8. § a) pontja szerint módosított szöveg.

67

A 9. számú mellékletet a 41/2013. (II. 14.) Korm. rendelet 11. § (2) bekezdése iktatta be.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére