• Tartalom

181/2008. (VII. 8.) Korm. rendelet

181/2008. (VII. 8.) Korm. rendelet

az elemek és az akkumulátorok hulladékainak visszavételéről1

2012.02.21.

A Kormány a hulladékgazdálkodásról szóló 2000. évi XLIII. törvény 59. § (1) bekezdés b), e) és g) pontjában, valamint a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény 110. § (7) bekezdés d) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az Alkotmány 35. § (1) bekezdés b) pontjában foglalt feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

A rendelet hatálya

1. § (1) E rendelet hatálya kiterjed

a) az elemekre és az akkumulátorokra,

b) a belőlük származó hulladékokra, továbbá

c) ezen hulladékokkal kapcsolatos visszavételi és begyűjtési tevékenységekre.

(2)2 Nem terjed ki e rendelet hatálya a kifejezetten honvédelmi, valamint a nemzetbiztonsági célra és a világűrben való felhasználásra tervezett készülékekben, felszerelésekben alkalmazott elemekre és akkumulátorokra.

Értelmező rendelkezések

2. § E rendelet alkalmazásában:

a) elem, illetve akkumulátor: elektromos áramforrás, mely kémiai energiát közvetlenül elektromos energiává alakít át, és egy vagy több elsődleges (nem újratölthető), illetve másodlagos (újratölthető) részegységből (cellából) áll;

b)3 elem-, illetve akkumulátorcsomag: összekapcsolt, illetve külső borítással ellátott, a felhasználó által szét nem bontható, vagy fel nem nyitható, oszthatatlan egységet alkotó elemek, illetve akkumulátorok csoportja;

c) hordozható elem, illetve akkumulátor: zárt burkolattal ellátott, kézben szállítható elem, illetve akkumulátor, kivéve az ipari elemet, illetve akkumulátort, valamint a gépjármű elemet, illetve akkumulátort;

d) gombelem: különleges célokra, így különösen hallókészülékekben, karórákban, kisméretű, hordozható berendezésekben, valamint tartalék áramforrásként felhasznált, kisméretű és kerekalakú hordozható elem, illetve akkumulátor, amelynek átmérője nagyobb, mint vastagsága;

e) gépjármű elem, illetve akkumulátor: a gépjármű indításához, világításához, gyújtásához használt elem, illetve akkumulátor;

f) ipari elem, illetve akkumulátor: kizárólag ipari vagy szakirányú célra, valamint elektromos meghajtású gépjárműben használt elem, illetve akkumulátor;

g) elektromos berendezés: az elektromos és elektronikai berendezések hulladékainak visszavételéről szóló külön jogszabály hatálya alá tartozó, teljesen vagy részben elemről, illetve akkumulátorról működtethető elektromos berendezés;

h) vezeték nélküli elektromos kézi szerszám: elemről, illetve akkumulátorról működő, karbantartási, építési, illetve kertészeti tevékenységre szolgáló, az elektromos és elektronikai hulladékok visszavételéről szóló külön jogszabály szerinti, kézi elektromos és elektronikai berendezés;

i)4 gyártó: a hulladékgazdálkodásról szóló 2000. évi XLIII. törvény (a továbbiakban: Hgt.) 3. § e) pontja szerinti gyártó, aki az értékesítési módszertől függetlenül – beleértve a távollevők között kötött szerződést is – elemet, illetve akkumulátort, akár gépjármű vagy elektromos berendezés alkotórészeként vagy tartozékaként elsőként forgalmaz;

j)5 forgalmazás: elem, illetve akkumulátor – ellenérték fejében vagy ingyenesen – üzletszerű gazdasági tevékenység keretében történő rendelkezésre bocsátása, ideértve az e célból való felkínálást is, továbbá az import;

k)6 kereskedő: aki felhasználónak elemet, illetve akkumulátort forgalmaz;

l)7

m)8 begyűjtési arány: a tárgyévben hulladékként begyűjtött hordozható elem, illetve akkumulátor, és a tárgyévben, valamint a tárgyévet megelőző két évben forgalmazott hordozható elem, illetve akkumulátor átlagos tömegének hányadosa;

n) import: a nem közösségi helyzetű, e rendelet hatálya alá tartozó terméknek a vámjogszabályok szerinti – a Közösség vámterületén kívülről történő – behozatala.

A gyártó visszavételi, begyűjtési és hulladékkezelési kötelezettsége

3. § (1) A gyártó a hulladékká vált elemet és akkumulátort visszaveszi (visszavételi kötelezettség).

(2) A gyártó a hordozható elem, illetve akkumulátor begyűjtéséről legalább az 1. melléklet szerinti mértékben gondoskodik (begyűjtési kötelezettség).

(3) A gyártó a visszavételi kötelezettsége alapján a kereskedőtől a 9. § (1) bekezdés szerint összegyűjtött, illetve a hulladék birtokosa által részére átadott hulladékot átveszi.

(4) A gyártó a visszavételért ellenszolgáltatást nem követelhet, azonban a visszavétel ösztönzése érdekében díjat fizethet.

(5)9 A gyártó – a népsűrűséget is figyelembe véve – a felhasználó közelében lévő, megközelíthető begyűjtőhelyek rendelkezésre állásáról gondoskodik.

(6) A gyártó a visszavett és begyűjtött hulladékká vált hordozható elem, illetve akkumulátor kezeléséről az elemek és akkumulátorok, illetve hulladékaik kezeléséről szóló külön jogszabály szerint gondoskodik (kezelési kötelezettség).

A gyártó tájékoztatási kötelezettsége

4. § (1)10 A gyártó gondoskodik arról, hogy a felhasználók rendelkezésére álljanak legalább a (2) bekezdés szerinti információk.

(2)11 Az (1) bekezdés szerinti felhasználói tájékoztató kiterjed:

a) az elemben, illetve akkumulátorban felhasznált anyagok környezetre és emberi egészségre gyakorolt lehetséges hatásaira,

b) a hulladékká vált elem, illetve akkumulátor települési hulladékkal együtt történő ártalmatlanításának káros hatásaira,

c) az elkülönített begyűjtésben való részvételnek köszönhető hulladékkezelési előnyökre,

d) a rendelkezésre álló visszavételi, begyűjtési és újrafeldolgozási rendszerekre,

e) a kereskedő ingyenes átvételi kötelezettségére,

f)12 a felhasználó visszavételi és begyűjtési rendszer igénybevételével az újrafeldolgozáshoz való hozzájárulására, és

g)13 az elemek és akkumulátorok, illetve hulladékaik kezeléséről szóló külön jogszabály jelölési szabályai szerint feltüntetett ábra és vegyjel jelentésére.

(3) A gyártó a (2) bekezdés szerinti tájékoztató elérhetőségét a kereskedő rendelkezésére bocsátja.

(4)14 A gyártó az elemek, illetve akkumulátorok visszavételéről, begyűjtéséről és kezeléséről a felhasználói visszavitel ösztönzése érdekében, a (2) bekezdés előírásaira figyelemmel, évente legalább két alkalommal országosan, – így különösen országos napilapban, országosan sugárzott televízióban vagy rádióban – általános tájékoztató közleményt tesz közzé.

(5) A gyártó a (4) bekezdés szerinti kötelezettségének más gyártóval együttműködve, illetve szakmai szövetség vagy koordináló szervezet útján is eleget tehet.

(6) A gyártó viseli a visszavételi, begyűjtési, kezelési és tájékoztatási kötelezettsége kapcsán felmerült költségeket.

A gyártó visszavételi, begyűjtési és kezelési kötelezettségének átruházása

5. §15 (1) A gyártó a visszavételi, begyűjtési és kezelési kötelezettsége teljesítését – a (3) bekezdésben foglaltak kivételével – az e rendeletben meghatározott feltételekkel:

a) a 6. § szerinti átvevőre megállapodás alapján részben vagy együttesen, vagy

b) a Hgt. 11. §-ban meghatározott kezelést koordináló szervezetre (a továbbiakban: koordináló szervezet) együttesen

átruházhatja.

(2) Az átvevőre, valamint a koordináló szervezetre az átruházott kötelezettség tekintetében – a biztosítékadási kötelezettség kivételével – a gyártóra vonatkozó szabályokat kell alkalmazni.

(3) A gyártó a begyűjtési és kezelési kötelezettsége teljesítését a környezetvédelmi termékdíjról szóló 2011. évi LXXXV. törvény (a továbbiakban: Ktdt.) hatálya alá tartozó termékdíjköteles akkumulátorokból képződött hulladékok tekintetében

a) a Ktdt.-ben meghatározott egyéni teljesítéssel, vagy

b) a Ktdt. 2. mellékletében meghatározott termékdíjtétel megfizetésével az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség (a továbbiakban: OHÜ) kollektív teljesítésével

teljesítheti.

6. § (1)16 Átvevő lehet – a (2) bekezdésben foglalt kivétellel – bárki, aki az átruházni kívánt hulladékkezelési tevékenység végzésére jogosult.

(2) Nem lehet átvevő, aki gazdasági tevékenységével vagy gazdasági tevékenysége körében a környezet védelmére vonatkozó jogszabály előírásainak megsértésével kapcsolatban három évnél nem régebben meghozott jogerős hatósági határozatban vagy bírósági ítéletben megállapított jogszabálysértést követett el.

7. § (1) A gyártó és az átvevő között kötött megállapodásnak tartalmaznia kell az átvállalt kötelezettségek megjelölését, a kötelezettség teljesítésének módját, az ezzel érintett hulladék típusát és mennyiségét, valamint az átvevőnek az átruházott kötelezettség ellátásához kapcsolódó tevékenységének leírását.

(2) A gyártónak a megkötött megállapodást jóváhagyás céljából be kell nyújtania az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség (a továbbiakban: Főfelügyelőség) részére.

(3)17 A gyártó köteles a Főfelügyelőségnek bejelenteni a megállapodás módosítását, valamint a megszűnést követő 15 napon belül a megállapodás megszűnését.

(4)18 A Főfelügyelőség a megállapodást, illetve annak módosítását akkor hagyja jóvá, ha annak tartalma megfelel az (1) bekezdésben előírt követelményeknek.

Koordináló szervezetek engedélyezése, a gyártók és koordináló szervezetek nyilvántartása19

8. §20 (1)21 A koordináló szervezet tevékenysége megkezdéséhez és folytatásához szükséges engedély iránti kérelemről a Főfelügyelőség dönt.

(2) A Főfelügyelőség az engedélyt 5 évre adja meg.

(3) Az engedély iránti kérelem az alábbi adatokat és dokumentumokat tartalmazza:

a) a gyártó, illetve a koordináló szervezet adószáma;

b) a kötelezettség teljesítésének módja;

c) a folytatni kívánt tevékenységhez szükséges, külön jogszabályokban előírt engedély száma és a kibocsátó hatóság megnevezése;

d) az üzletszabályzat tervezete, ideértve az általános szerződési feltételeket is, valamint a vele szerződésben álló gyártók és forgalmazók listája.

(4)22 Koordináló szervezetként annak a nonprofit gazdasági társaságként bejegyzett szervezetnek a tevékenysége engedélyezhető, amelynek szolgáltatásait bárki igénybe veheti az alapszabályában vagy alapító okiratában meghatározott feltételek teljesítése esetén, továbbá az alaptevékenységéhez szükséges mértékű – legalább harmincmillió forint – alaptőkével rendelkezik, és gazdasági tevékenységével vagy gazdasági tevékenysége körében a környezet védelmére vonatkozó jogszabály előírásainak megsértésével kapcsolatban három évnél nem régebben meghozott jogerős bírósági ítéletben megállapított jogszabálysértést nem követett el.

(5) Ha a kérelmező a (4) bekezdés szerint csatolandó, bíróság vagy más hatóság által nyilvántartott jogosultságot igazoló okiratot nem csatolja, a Főfelügyelőség adatszolgáltatási kérelemmel fordul a szükséges adatokról nyilvántartást vezető hatósághoz vagy bírósághoz.

8/A. §23 A gyártó az e rendelet szerinti kötelezettség keletkezését követő 15 napon belül nyilvántartásba vétel céljából a 2. melléklet szerinti adatokat a Főfelügyelőségnek bejelenti.

8/B. §24 (1) Az engedéllyel rendelkező koordináló szervezetekről és a bejelentést tevő gyártókról a Főfelügyelőség nyilvántartást vezet.

(2) A koordináló szervezet, illetve a gyártó az engedély megadását, illetve a nyilvántartásba vételt követően köteles a 8. §-ban, illetve a 8/A. §-ban meghatározott adatokban bekövetkezett változásokat a változás bekövetkeztétől számított tizenöt napon belül a Főfelügyelőségnek – az (1) bekezdés megfelelő alkalmazása mellett a változás tényét igazoló dokumentum csatolásával – bejelenteni.

(3)25 A Főfelügyelőség a koordináló szervezet engedélyét visszavonja, és ezzel egyidejűleg törli a nyilvántartásból, ha az engedély megadásának feltételei már nem állnak fenn.

(4)26 A gyártó e rendelet szerinti tevékenysége megszüntetését a Főfelügyelőségnek bejelenti. A bejelentés alapján a Főfelügyelőség a gyártót törli a nyilvántartásból.

(5)27 A nyilvántartásba vételi, az adatmódosítási és a törlés iránti bejelentést formanyomtatványon vagy elektronikus űrlapon kell benyújtani. A formanyomtatványt és az elektronikus űrlapot a Főfelügyelőség honlapján és a kormányzati portálon kell közzétenni, illetve azt a környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi felügyelőség (a továbbiakban: felügyelőség) és a Főfelügyelőség a gyártó rendelkezésére bocsátja.

8/C. §28 (1) Ha a koordináló szervezet vagy a gyártó az e rendeletben meghatározott kötelezettségének nem tesz eleget, a felügyelőség a külön jogszabályban meghatározottak szerint hulladékgazdálkodási bírság megfizetésére kötelezi.

(2) Amennyiben az ismételten kiszabott bírság nem vezet eredményre, a Főfelügyelőség az eredménytelenség megállapítását követő 90. napon a koordináló szervezet engedélyét visszavonja, és ezzel egyidejűleg törli a nyilvántartásból. Az engedély visszavonását kimondó határozat kézhezvétele és jogerőre emelkedése közötti időszakban a koordináló szervezet a tevékenységével összefüggő új szerződést már nem köthet.

A kereskedő kötelezettségei

9. § (1)29 Az elemet, illetve akkumulátort forgalmazó kereskedő köteles a felhasználótól a hulladékká vált hordozható-, gépjármű és ipari elemet, illetve akkumulátort átvenni és gyűjtőedényben gyűjteni.

(2)30 A kereskedő átvételi kötelezettségének teljesítéséért a felhasználótól díjat nem követelhet, azonban a felhasználó ösztönzése érdekében díjat fizethet, továbbá nem kötheti a hulladékká vált elem, illetve akkumulátor átvételét új termék vásárlásához.

(3) A kereskedő a közte és a gyártó között létrejött értékesítési szerződésben (a továbbiakban: értékesítési szerződés) meghatározott elem, illetve akkumulátor mennyiséget a gyártónak vagy annak megbízottjának köteles átadni.

(4)31 A kereskedő és a gyártó az értékesítési szerződésben köteles megállapodni, és a gyártó gondoskodni a kereskedőnél visszagyűjtésre kerülő elem, illetve akkumulátor tárolásának, így különösen a gyűjtőkonténerek elhelyezésének, valamint elszállításának megszervezéséről.

(5)32 A kereskedő a 4. § (2) bekezdése szerinti felhasználói tájékoztató elérhetőségét az elem, illetve akkumulátor forgalmazásakor a fogyasztók rendelkezésére bocsátja.

Biztosítékadási kötelezettség

10. § (1) A gyártó – a (7) bekezdésben foglalt kivétellel – köteles a hordozható elemek és akkumulátorok visszavételi, begyűjtési és hulladékkezelési kötelezettsége ellátásának biztosítására vagyoni biztosítékkal rendelkezni.

(2)33 A vagyoni biztosíték mértéke a tárgyévet megelőző évben forgalmazott elem és akkumulátor kg-ban kifejezett mennyiségének és az egységnyi tömegre vetített biztosítékösszegnek a szorzata. Az egységnyi tömegre vetített biztosítékösszeg értéke 1000 Ft/kg.

(3) A gyártó, ha a tárgyévet megelőző év december 31. napján a rendelet hatálya alá tartozó tevékenységet folytat, a tárgyév február 20. napjáig köteles a tárgyévre vonatkozó vagyoni biztosítékot létrehozni.

(4) Az a gyártó, aki tevékenységét a tárgyévben kezdi meg, a tárgyévre tervezett termékforgalom mennyiségével arányosan köteles a vagyoni biztosítékkal rendelkezni.

(5) A biztosíték formája az (1) bekezdésben foglaltak céljára

a) hitelintézet vagy biztosító által vállalt garancia, illetve ezzel egyenértékű bankári kötelezettségvállalás,

b) biztosítási szerződés alapján kiállított – készfizető kezességvállalást tartalmazó – kötelezvény,

c) hitelintézetnél biztosíték céljából elhelyezett, elkülönítetten kezelt és zárolt pénzösszeg, vagy

d) biztosítási szerződés

lehet.

(6) A tárgyévi biztosítékot a gyártó a Főfelügyelőség jóváhagyásával szüntetheti meg, a tárgyévi visszavételi, begyűjtési és hulladékkezelési kötelezettsége teljesítésének arányában.

(7)34 Nem kell biztosítékot képeznie a gyártónak a környezetvédelmi termékdíjról szóló külön jogszabály hatálya alá tartozó termékek esetén, illetve ha visszavételi, begyűjtési és hulladékkezelési kötelezettségét koordináló szervezethez történt csatlakozás vagy azzal való megállapodás formájában teljesíti.

10/A. §35

Adatszolgáltatási kötelezettség

11. §36 (1) A gyártó és az átvevő a 3. melléklet szerinti adattartalommal és határidőkkel a Főfelügyelőség számára adatot szolgáltat.

(2) Az adatszolgáltatási kötelezettséget formanyomtatványon vagy elektronikus űrlapon kell teljesíteni. A formanyomtatványt és az elektronikus űrlapot a Főfelügyelőség honlapján és a kormányzati portálon kell közzétenni, illetve a felügyelőség és a Főfelügyelőség a gyártó rendelkezésére bocsátja.

(3) Az adatszolgáltatás során közölt adatok teljeskörűségéért, az adatszolgáltatásra kötelezettre vonatkozó számviteli szabályokkal, statisztikai rendszerrel, valamint egyéb nyilvántartási rendszereivel, mérési, megfigyelési adataival való egyezésért az adatszolgáltatásra kötelezett felel.

12. § (1)37

(2) Az e rendeletben foglaltaknak nem megfelelő adatot szolgáltató kötelezettet a Főfelügyelőség az adatszolgáltatás legfeljebb harminc napon belüli helyesbítésére szólítja fel.

(3) A Főfelügyelőség minden év szeptember 1-jéig köteles az e rendelet alapján teljesített adatszolgáltatások adatait feldolgozni. Az adatszolgáltatásból származó, feldolgozott adatok nyilvánosak és az interneten keresztül térítésmentesen hozzáférhetőek.

Tájékoztatás és jelentés az Európai Bizottság felé

13. § Az Európai Parlament és a Tanács 2006/66/EK irányelve (2006. szeptember 6.) az elemekről és akkumulátorokról, valamint a hulladékelemekről és -akkumulátorokról, továbbá a 91/157/EGK irányelv hatályon kívül helyezéséről 10. cikk (3) bekezdésében, 12. cikk (1) és (5) bekezdésében, 22. cikkében, valamint a 26. cikk (2) bekezdésében meghatározott tájékoztatási és jelentéstételi kötelezettség végrehajtásáról a környezetvédelemért felelős miniszter gondoskodik.

Jogkövetkezmények

14. § (1)38 Az elem, illetve akkumulátor

a) hulladékának visszavételére, begyűjtésére, kezelésére vonatkozó, valamint a nyilvántartási és adatszolgáltatási előírásokat a környezetvédelmi hatóság,

b)39

c) importálása esetén a veszélyes anyag összetételre vonatkozó előírásokat a vámhatóság

ellenőrzi.

(2) Az (1) bekezdésben foglaltakon túlmenően a környezetvédelmi hatóság, ha a gyártó a visszavételi, begyűjtési és kezelési kötelezettségét nem vagy nem jogszabályszerűen teljesíti, a kötelezettség ellátásáról a gyártó vagyoni biztosítékának terhére vagy a koordináló szervezet költségére, az arra feljogosított hulladékkezelő útján gondoskodik.

(3)40 A 4. § (1) és (2) bekezdésében, továbbá a 9. § (5) bekezdésében foglalt rendelkezések megsértése esetén a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló 2008. évi XLVII. törvényben (a továbbiakban: Fttv.) meghatározott hatóság jár el, ha a jogsértés az Fttv. 2. §-ának a) pontja értelmében vett fogyasztót érint. A hatóság az Fttv.-ben meghatározott szabályok szerint jár el.

(4)41 A 3. § (5) bekezdésében, a 4. § (4) bekezdésében, valamint a 9. § (1) és (2) bekezdésében foglalt rendelkezések megsértése esetén a fogyasztóvédelmi hatóság jár el, ha a jogsértés a fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény (a továbbiakban: Fgytv.) 2. § a) pontja értelmében vett fogyasztót érint. A fogyasztóvédelmi hatóság az Fgytv. szabályai szerint jár el.

(5)42 A (3) és (4) bekezdésben említett rendelkezések az Fgytv. alkalmazásában fogyasztóvédelmi rendelkezések.

Záró rendelkezések

15. § (1) Ez a rendelet – a (2) bekezdés szerinti kivétellel – 2008. szeptember 26-án lép hatályba.

(2) E rendelet 9. §-ának (4) bekezdése 2009. július 1-jén, 17. §-ának (4) bekezdése és 3. melléklete 2009. január 1-jén lép hatályba.

(3)43

(4)44

(5)45

(6)46

(7)47

(8)48

(9)49 Az e jogszabály szerinti tevékenységét tárgyévben megkezdő gyártó begyűjtési kötelezettségének megállapításához az 1. melléklet szerinti számítási képletben a begyűjtési arányt a tevékenység megkezdésének évében forgalmazott mennyiséggel kell megszorozni, az ezt követő évben pedig csak a tevékenység megkezdésének évében és az azt követő évben forgalmazott mennyiség átlagával.

(10)50 Az e jogszabály szerinti tevékenységét tárgyévben megkezdő gyártó adatszolgáltatási kötelezettsége teljesítése során a 3. melléklet 1.1., 1.5. és 1.6. pontja szerinti adatokat első alkalommal a tevékenység megkezdését követő évben, a 3. melléklet 1.2. pontja szerinti adatokat első alkalommal a tevékenység megkezdését követő második évben, a 3. melléklet 1.3. pontja szerinti adatokat első alkalommal a tevékenység megkezdését követő harmadik évben nyújtja be.

(11)51

16. §52 Ez a rendelet

a) az elemekről és akkumulátorokról, valamint a hulladékelemekről és -akkumulátorokról, továbbá a 91/157/EGK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2006. szeptember 6-i 2006/66/EK európai parlament és tanácsi irányelvnek, és

b) a 2006/66/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvvel összhangban az elemek és akkumulátorok gyártóinak nyilvántartásba vételére vonatkozó követelmények megállapításáról szóló, 2009. augusztus 5-i 2009/603/EK bizottsági határozatnak

való megfelelést szolgálja.

17. § (1)–(3)53

(4)54

18. §55

1. melléklet a 181/2008. (VII. 8.) Korm. rendelethez56



A begyűjtési kötelezettség mértéke

 

A

B

1

Tárgyév

Hordozható elem, illetve akkumulátor
begyűjtési aránya (K)

2

2008. december 31-ig

0,18

3

2009. december 31-ig

0,19

4

2010. december 31-ig

0,21

5

2011. december 31-ig

0,23

6

2012. szeptember 26-ig

0,25

7

2013. szeptember 26-ig

0,30

8

2014. szeptember 26-ig

0,35

9

2015. szeptember 26-ig

0,40

10

2016. szeptember 26-ig

0,45


A begyűjtési kötelezettség megállapítására a következő képletet kell alkalmazni:

B =

F1 + F2 + F3

⋅ K

3


ahol:
B:    a tárgyévben begyűjtendő hulladékká vált hordozható elem, illetve akkumulátor mennyisége, kilogramm;
F1:    a gyártó által a tárgyévben forgalmazott hordozható elem, illetve akkumulátor mennyisége, kilogramm;
F2:    a gyártó által a tárgyévet megelőző évben forgalmazott hordozható elem, illetve akkumulátor mennyisége, kilogramm;
F3:    a gyártó által a tárgyévet megelőző második évben forgalmazott hordozható elem, illetve akkumulátor mennyisége, kilogramm;
K:    a tárgyévre vonatkozó begyűjtési arány.

2. melléklet a 181/2008. (VII. 8.) Korm. rendelethez57


A gyártó nyilvántartásához szükséges adatok

1. A gyártó neve, adószáma, KÜJ száma, székhelye, elérhetősége, kapcsolattartójának neve;
2. A gyártó által Magyarországon képviselt, illetve forgalmazott márkanevek, amennyiben vannak ilyenek;
3. A gyártó által forgalmazott elem, illetve akkumulátor típusa (hordozható, ipari, gépjármű);
4. A kötelezettség teljesítésének módja (egyéni, OHÜ-n vagy koordináló szervezeten keresztüli teljesítés);
5. A nyilvántartásba vételi kérelem keltezése, és a gyártó nyilatkozata a megadott adatok valódiságáról.

3. melléklet a 181/2008. (VII. 8.) Korm. rendelethez58


A gyártó és az átvevő adatszolgáltatási kötelezettsége során közölt adatok

1. A gyártó és az átvevő adatszolgáltatási kötelezettsége tárgyévet követő év február 20-ig:
1.1. A gyártó által a tárgyévben forgalmazott elem, illetve akkumulátor mennyisége, kilogramm;
1.2. A gyártó által a tárgyévet megelőző évben forgalmazott elem, illetve akkumulátor mennyisége, kilogramm;
1.3. A gyártó által a tárgyévet kettővel megelőző évben forgalmazott elem, illetve akkumulátor mennyisége, kilogramm;
1.4. A gyártó által a tárgyévben és a tárgyévet megelőző két évben forgalmazott hordozható elem, illetve akkumulátor mennyiségének átlaga;
1.5. A gyártó tárgyévi begyűjtési kötelezettsége (kilogramm) és a tárgyévi begyűjtési arány;
1.6.59 A gyártó által a tárgyévben visszavett, begyűjtött és kezelt elem, illetve akkumulátor hulladék mennyisége (kilogramm) hasznosítónként megbontva, újrafeldolgozási hatékonysági mutatóval, Magyarország területén kívüli hulladékkezelés esetén a kiviteli engedély száma;
1.7. Az átvevő által megállapodásban átvállalt hulladékmennyiség, kilogramm.
2. A gyártó és az átvevő adatszolgáltatási kötelezettsége tárgyév február 20-ig:
2.1. A gyártó visszavételi, begyűjtési és kezelési kötelezettsége ellátásának biztosítására képzett tárgyévi biztosíték összege és típusa, amennyiben biztosítékképzésre köteles;
2.2. Az átvevő a vele szerződésben álló gyártók (partnerek) adatai és az átvállalt hulladékmennyiség (kilogramm);
3. Az elemek és akkumulátorok adatszolgáltatásban feltüntetendő típusai:
3.1. Savas ólomakkumulátor
3.2. Lúgos akkumulátor (ebből Ni-Cd akkumulátor)
3.3. Gomb elem és akkumulátor (ebből 0,0005–2% közötti higanytartalmú)
3.4. Egyéb elemek és akkumulátorok
3.5. Összesített mennyiség
1

A rendeletet a 445/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet 31. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte 2013. január 1. napjával.

2

Az 1. § (2) bekezdése a 253/2011. (XII. 5.) Korm. rendelet 2. §-a szerint módosított szöveg.

3

A 2. § b) pontja a 217/2008. (VIII. 29.) Korm. rendelet 14. § (5) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg.

4

A 2. § i) pontja a 217/2008. (VIII. 29.) Korm. rendelet 14. § (5) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

5

A 2. § j) pontja a 217/2008. (VIII. 29.) Korm. rendelet 14. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

6

A 2. § j) pontja a 217/2008. (VIII. 29.) Korm. rendelet 14. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

7

A 2. § l) pontja a 217/2008. (VIII. 29.) Korm. rendelet 16. § (2) bekezdése alapján nem lépett hatályba.

8

A 2. § m) pontja a 217/2008. (VIII. 29.) Korm. rendelet 14. § (5) bekezdés c) pontja szerint módosított szöveg.

9

A 3. § (5) bekezdése a 217/2008. (VIII. 29.) Korm. rendelet 14. § (5) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg.

10

A 4. § (1) bekezdése a 217/2008. (VIII. 29.) Korm. rendelet 14. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

11

A 4. § (2) bekezdésének bevezető szövegrésze a 217/2008. (VIII. 29.) Korm. rendelet 14. § (5) bekezdés e) pontja szerint módosított szöveg.

12

A 4. § (2) bekezdés f) pontja a 217/2008. (VIII. 29.) Korm. rendelet 14. § (5) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg.

13

A 4. § (2) bekezdés g) pontja a 217/2008. (VIII. 29.) Korm. rendelet 14. § (5) bekezdés d) pontja szerint módosított szöveg.

14

A 4. § (4) bekezdése a 217/2008. (VIII. 29.) Korm. rendelet 14. § (5) bekezdés e)–f) pontja szerint módosított szöveg.

15

Az 5. § a 343/2011. (XII. 29.) Korm. rendelet 40. § (1) bekezdésével megállapított szöveg. Alkalmazására lásd e módosító rendelet 33–34. §-át.

16

A 6. § (1) bekezdése a 182/2009. (IX. 10.) Korm. rendelet 628. § (1) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító rendelet 687. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

17

A 7. § (3) bekezdése a 182/2009. (IX. 10.) Korm. rendelet 628. § (2) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító rendelet 687. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

18

A 7. § (4) bekezdése a 282/2011. (XII. 21.) Korm. rendelet 30. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

19

A 8. §-t megelőző alcím a 182/2009. (IX. 10.) Korm. rendelet 628. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

20

A 8. § a 182/2009. (IX. 10.) Korm. rendelet 628. § (4) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító rendelet 687. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

21

A 8. § (1) bekezdése a 282/2011. (XII. 21.) Korm. rendelet 30. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

22

A 8. § (4) bekezdése a 15. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

24

A 8/B. §-t a 182/2009. (IX. 10.) Korm. rendelet 628. § (5) bekezdése iktatta be. E módosító rendelet 687. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

25

A 8/B. § (3) bekezdése a 282/2011. (XII. 21.) Korm. rendelet 30. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

26

A 8/B. § (4) bekezdését a 101/2010. (IV. 2.) Korm. rendelet 2. §-a iktatta be.

27

A 8/B. § (5) bekezdését a 101/2010. (IV. 2.) Korm. rendelet 2. §-a iktatta be.

28

A 8/C. §-t a 182/2009. (IX. 10.) Korm. rendelet 628. § (5) bekezdése iktatta be. E módosító rendelet 687. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

29

A 9. § (1) bekezdése a 217/2008. (VIII. 29.) Korm. rendelet 14. § (5) bekezdés g) pontja, a 181/2008. (VII. 8.) Korm. rendelet 15. § (4) bekezdése szerint módosított szöveg.

30

A 9. § (2) bekezdése a 217/2008. (VIII. 29.) Korm. rendelet 14. § (5) bekezdés a) és g) pontja szerint módosított szöveg.

31

A 9. § (4) bekezdése e rendelet 15. § (2) bekezdése alapján 2009. július 1-jén lépett hatályba.

32

A 9. § (5) bekezdése a 217/2008. (VIII. 29.) Korm. rendelet 14. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

33

A 10. § (2) bekezdése a 217/2008. (VIII. 29.) Korm. rendelet 14. § (5) bekezdés c) pontja szerint módosított szöveg.

34

A 10. § (7) bekezdése a 182/2009. (IX. 10.) Korm. rendelet 629. §-a szerint módosított szöveg. E módosító rendelet 687. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

36

A 11. § a 101/2010. (IV. 2.) Korm. rendelet 3. §-ával megállapított szöveg.

37

A 12. § (1) bekezdését a 101/2010. (IV. 2.) Korm. rendelet 7. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte.

38

A 14. § (1) bekezdés záró szövegrésze a 182/2009. (IX. 10.) Korm. rendelet 630. §-a szerint módosított szöveg. E módosító rendelet 687. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

39

A 14. § (1) bekezdés b) pontja a 217/2008. (VIII. 29.) Korm. rendelet 16. § (2) bekezdése alapján nem lépett hatályba.

40

A 14. § (3) bekezdését a 217/2008. (VIII. 29.) Korm. rendelet 14. § (4) bekezdése iktatta be.

41

A 14. § (4) bekezdését a 217/2008. (VIII. 29.) Korm. rendelet 14. § (4) bekezdése iktatta be, szövege a 351/2010. (XII. 30.) Korm. rendelet 216. §-a szerint módosított szöveg.

42

A 14. § (5) bekezdését a 217/2008. (VIII. 29.) Korm. rendelet 14. § (4) bekezdése iktatta be.

43

A 15. § (3) bekezdése ugyanezen bekezdés alapján hatályát vesztette.

44

A 15. § (4) bekezdése ugyanezen bekezdés alapján hatályát vesztette.

45

A 15. § (5) bekezdése ugyanezen bekezdés alapján hatályát vesztette.

46

A 15. § (6) bekezdése ugyanezen bekezdés alapján hatályát vesztette.

47

A 15. § (7) bekezdése ugyanezen bekezdés alapján hatályát vesztette.

48

A 15. § (8) bekezdése ugyanezen bekezdés alapján hatályát vesztette.

49

A 15. § (9) bekezdése a 217/2008. (VIII. 29.) Korm. rendelet 14. § (5) bekezdés c) pontja szerint módosított szöveg.

50

A 15. § (10) bekezdése a 101/2010. (IV. 2.) Korm. rendelet 6. § b) pont ba)–bc) alpontja szerint módosított szöveg.

51

A 15. § (11) bekezdése ugyanezen bekezdés alapján hatályát vesztette.

52

A 16. § a 101/2010. (IV. 2.) Korm. rendelet 4. §-ával megállapított szöveg.

53

A 17. § (1)–(3) bekezdése a 15. § (3) bekezdése alapján hatályát vesztette.

54

A 17. § (4) bekezdése e rendelet 15. § (3) bekezdése alapján hatályát vesztette.

55

A 18. § a 15. § (3) bekezdése alapján hatályát vesztette.

57

A 2. számú melléklet a 101/2010. (IV. 2.) Korm. rendelet 5. § (1) bekezdésével megállapított, és a 343/2011. (XII. 29.) Korm. rendelet 40. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg. Alkalmazására lásd e módosító rendelet 33–34. §-át.

58

A 3. számú mellékletet a 217/2008. (VIII. 29.) Korm. rendelet 15. § (3) bekezdése hatályon kívül helyezte, újonnan a 101/2010. (IV. 2.) Korm. rendelet 5. § (2) bekezdése iktatta be.

59

A 3. melléklet 1.6. pontja a 322/2011. (XII. 27.) Korm. rendelet 11. §-a szerint módosított szöveg.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére