• Tartalom

14/2008. (HÉ 52.) FVM utasítás

14/2008. (HÉ 52.) FVM utasítás

a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium Szervezeti és Működési Szabályzatának kiadásáról1

2009.09.01.

1. § A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (a továbbiakban: minisztérium) szervezetének, működésének és ügyrendjének általános szabályozása érdekében a minisztérium Szervezeti és Működési Szabályzatát (a továbbiakban: Szabályzat) ezen utasítás mellékleteként kiadom.

2. § Ezen utasítás mellékletét képező Szervezeti és Működési Szabályzatot a miniszterelnök jóváhagyta.

3. § Ez az utasítás a közzététele napján lép hatályba, egyidejűleg hatályát veszti

a) a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium Szervezeti és Működési Szabályzatának kiadásáról szóló 7/2006. (MK 94.) FVM utasítás, valamint

b) a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Központjának elsőfokú döntései ellen benyújtott fellebbezések tekintetében a másodfokú döntések kiadmányozásának rendjéről szóló 10/2008. (FVÉ 2008/13.) FVM utasítás.

Melléklet a 14/2008. (HÉ 52.) FVM utasításhoz


A FÖLDMŰVELÉSÜGYI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM
SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

ALAPVETŐ RENDELKEZÉSEK

1.1. Ez az utasítás szabályozza a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (a továbbiakban: minisztérium) létszámával, személyi állományával, a vezetőkkel, a döntés-előkészítő testületekkel, valamint a minisztérium szervezeti egységeinek felépítésével, feladatkörével és működésével kapcsolatos kérdéseket.

1.2. A minisztériumi szervezet által ellátott egyes tevékenységekkel kapcsolatos különös szabályokat, a minisztériumi vezetőket és a köztisztviselőket megillető járandóságok, juttatások és kedvezmények körét, igénybevételük feltételeit, továbbá a nemzetközi kapcsolattartásra vonatkozó belső szabályokat külön utasítások határozzák meg.

A minisztérium jogállása és feladatai

2.1. A minisztérium önálló jogi személyiséggel rendelkező központi közigazgatási szerv, amely – gazdálkodását tekintve – önállóan gazdálkodó, központi költségvetési szerv.

2.2. A minisztérium alapadatai a következők:
2.2.1. megnevezése: Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium,
2.2.2. rövidítése: FVM,
2.2.3. angol megnevezése: Ministry of Agriculture and Rural Development,
2.2.4. német megnevezése: Ministerium für Landwirtschaft und Ländliche-Entwicklung,
2.2.5. francia megnevezése: Ministčre de l'Agriculture et du Développement Rural,
2.2.6. alapító okirat kelte, száma: 2005. október 26., 62690/2005.
2.2.7. a Magyar Államkincstárnál vezetett előirányzat-felhasználási keretszámla száma: 10032000-01494549-00000000,
2.2.8. székhelye: 1055 Budapest V., Kossuth Lajos tér 11.,
2.2.9. postacíme: 1055 Budapest V., Kossuth Lajos tér 11.,
2.2.10. postafiókcíme: 1860 Budapest,
2.2.11. adószáma: 15305679-2-41.

3. A minisztérium létszámkerete: 374 fő.
3.1. A miniszter alárendeltségében működő szervezeti egység létszámkerete: 10 fő.
3.2. Az államtitkár alárendeltségében működő szervezeti egységek létszámkerete: 42 fő.
3.3. A kabinetfőnök alárendeltségében működő szervezeti egységek létszámkerete: 15 fő.
3.4. A közösségi ügyekért felelős szakállamtitkár alárendeltségében működő szervezeti egységek létszámkerete: 56 fő.
3.5. A közgazdasági szakállamtitkár alárendeltségében működő szervezeti egységek létszámkerete: 114 fő.
3.6. Az agrárgazdasági szakállamtitkár alárendeltségében működő szervezeti egységek létszámkerete: 92 fő.
3.7. Az élelmiszerlánc-felügyeleti szakállamtitkár alárendeltségében működő szervezeti egységek létszámkerete: 45 fő.

A MINISZTÉRIUM VEZETŐI ÉS SZEMÉLYI ÁLLOMÁNYA

Miniszter és az államtitkár

4.1. A minisztérium hivatali szervezetének vezetője a miniszter. Az államtitkár jogszabály, kormányhatározat vagy a Szabályzat eltérő rendelkezése hiányában – a miniszter utasításai szerint eljárva – helyettesíti a minisztert.

4.2. Az államtitkár tevékenységét a miniszter irányítja.

4.3. Az államtitkár irányítja az alárendeltségében működő főosztályok tevékenységét.

4.4. Az államtitkárt akadályoztatása esetén az agrárgazdasági szakállamtitkár helyettesíti.

Szakállamtitkár

5.1. A szakállamtitkár a Kormány általános politikájának keretein belül a jogszabályoknak és a szakmai követelményeknek megfelelően irányítja a miniszter feladat- és hatáskörének e Szabályzatban meghatározott része tekintetében a szakmai munkát, valamint dönt a hatáskörébe utalt ügyekben.
5.2. Irányítja az alárendeltségében működő főosztályok szakmai munkáját.

5.3. Az élelmiszerlánc-felügyeleti szakállamtitkár egyben az országos főállatorvos. E feladatkörében a jogszabályokban meghatározott, valamint a miniszter által átadott jogkörökben jár el. Országos főállatorvosi feladatkörében egyetértési jogkörrel rendelkezik az állat-egészségügyi és élelmiszer-ellenőrző szolgálat igazgatóinak kinevezése és felmentése során. Élelmiszerlánc-eseményekkel kapcsolatos ügyekben a miniszter a központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2006. évi LVII. törvény 2. § (1) bekezdése e) és g)–i) pontjaiban meghatározott hatásköreit az országos főállatorvos útján gyakorolja az állat-egészségügyi és élelmiszer-ellenőrző szolgálat, valamint a növény- és talajvédelmi szolgálat vonatkozásában.
Az élelmiszerlánc-felügyeleti szakállamtitkár élelmiszer- és takarmánybiztonsági válság esetén ellátja a nemzeti válságkoordinátori feladatokat.

Kabinetfőnök

6.1. A kabinetfőnök olyan főosztályvezető, aki munkáját közvetlenül a miniszter irányítása alatt végzi, tevékenységéért a miniszternek tartozik felelősséggel.

6.2. A kabinetfőnök feladatát tekintve közvetlenül kapcsolódik a miniszter személyéhez, és alapvető feladata a miniszter segítése, lehetőség szerinti tehermentesítése, döntéseinek előkészítése.

6.3. A kabinetfőnök irányítja az alárendeltségében működő szervezeti egységek tevékenységét.

6.4. A kabinetfőnök a miniszter nevében és megbízásából a halasztást nem tűrő esetekben közvetlenül – egyébként szolgálati úton – tájékoztatást, jelentést kérhet a minisztérium valamennyi szervezeti egysége, illetve a miniszter irányítása vagy felügyelete alatt álló szervek vezetőitől, illetőleg a vezetőket meghatározott tárgyú javaslat, előterjesztés vagy egyéb tervezet kidolgozására hívhatja fel.

6.5. A kabinetfőnök saját hatáskörében:
6.5.1. felhívja a miniszter figyelmét a tárca tevékenységi körébe tartozó, kivizsgálást vagy intézkedést igénylő fontosabb ügyekre, illetve a tárcát ért bírálatokra;
6.5.2. közreműködik a miniszterhez intézett panaszok, kérelmek, bejelentések és javaslatok elbírálásában;
6.5.3. a tevékenysége által megkívánt körben kapcsolatot tart más tárcák kabinetfőnökeivel.

6.6. A kabinetfőnök eljárása még akkor sem csorbíthatja más vezetők hatáskörét, ha a feladatokat közvetlenül továbbítja valamely egység vezetőjének. Ilyenkor ezekről a legrövidebb időn belül az érintett felettesét tájékoztatja.

A főosztályvezető

7.1. A főosztályvezető meghatározza a főosztály munkatervét, elkészíti a főosztály ügyrendjét és az annak mellékletét képező munkaköri leírásokat, szervezi és ellenőrzi a feladatok végrehajtását.

7.2. A főosztályvezető szakmailag előkészíti a feladatkörébe tartozó jogszabályok, az állami irányítás egyéb jogi eszközeinek koncepcióit, gondoskodik az ügykörébe tartozó rendelkezések és felettesei utasításainak végrehajtásáról. Felelős a főosztály ügykörébe tartozó döntések előkészítéséért és meghozataláért, az általa adott információk és adatok helyességéért.

7.3. A főosztályvezető gyakorolja a főosztály feladatköréhez kapcsolódó hatásköröket. Hatáskörének gyakorlását (kiadmányozási jogkörét) beosztottaira átruházhatja, az átruházás azonban nem érinti a főosztály munkájáért való felelősségét.

7.4. Ellátja mindazokat az ügyeket, amelyeket felettes vezetője állandó vagy eseti jelleggel a feladat- és hatáskörébe utal.

7.5. A főosztályvezető vezeti a főosztályt, biztosítja az ügyintézés szakszerűségét és az ügyintézési határidők betartását.

7.6. A főosztályvezető gondoskodik a főosztály nemzetközi kapcsolatainak fenntartásáról, a tagállami működéssel összefüggő jogharmonizációs feladatainak ellátásáról.

7.7. A főosztályvezető felelős a főosztály feladat- és hatáskörébe tartozó fejezeti kezelésű költségvetési előirányzat(ok) célnak megfelelő, jogszerű felhasználásáért, ezen előirányzatok tekintetében a felhasználás folyamatába épített előzetes és utólagos vezetői ellenőrzés (FEUVE) rendszerének kialakításáért és működtetéséért.

7.8. Az EU mezőgazdaságot érintő döntéshozatali eljárásaiban való részvétel egyes kérdéseiről, ezen belül a főosztályvezető feladatairól és felelősségéről külön miniszteri belső utasítás rendelkezik.

7.9. A főosztályvezető jogállására vonatkozó rendelkezések az Ellenőrzési Osztály vezetőjére is irányadóak.

A főosztályvezető-helyettes

8.1. A főosztályvezetőt távolléte vagy tartós akadályoztatása esetén helyettesíti, illetve jogkörében jár el, ami nem érinti osztályvezetői teendői ellátását.

8.2. Több főosztályvezető-helyettes esetén – a 8.3. pont esetét kivéve – a főosztályvezető kijelöli általános helyettesét.

8.3. A főosztályon a főosztályvezető általános helyettesítésére legfeljebb egy osztályt nem vezető főosztályvezető-helyettes működhet.
Az osztályvezető

9.1. Az osztályvezető a főosztályi ügyrendnek és a munkaköri leírásnak megfelelően vezeti az osztályt.

9.2. Az osztályvezető meghatározza az ügyintézők, az ügykezelők és a fizikai alkalmazottak részletes feladatait.

9.3. Az osztályvezető eljár mindazon ügyben, amellyel a főosztályvezető megbízza.

9.4. Az osztályvezető megbízás, illetve kijelölés alapján helyettesíti a főosztályvezetőt.

A miniszteri (politikai) főtanácsadó, tanácsadó

10.1. Jogszabályban meghatározott módon a miniszteri kabinetben és a miniszteri titkárságon miniszteri (politikai) főtanácsadók és tanácsadók működhetnek, akik segítik a minisztert és az őt helyettesítő jogkörében az államtitkárt, eljárnak a miniszter vagy az őt helyettesítő államtitkár megbízásából.

10.2. A miniszteri (politikai) főtanácsadó, tanácsadó közreműködik a miniszteri döntések előkészítésében, kormánypolitikai megalapozásuk elősegítésében.

Szakmai főtanácsadók, szakmai tanácsadók

11.1. Jogszabályban meghatározott módon, a minisztérium felsőfokú iskolai végzettségű köztisztviselői létszáma 20%-ának adományozható szakmai főtanácsadói, illetve szakmai tanácsadói cím, melynek
11.1.1. 40%-a szakmai főtanácsadói címet,
11.1.2. 60%-a szakmai tanácsadói címet kaphat.

11.2. A miniszter a minisztérium szakirányú felsőfokú iskolai végzettséggel rendelkező köztisztviselője részére az alábbi munkaköri megnevezés használatát engedélyezheti:
11.2.1. országos főállatorvos;
11.2.2. országos főállattenyésztő;
11.2.3. országos főkertész;
11.2.4. országos fővadász;
11.2.5. országos halászati főfelügyelő;
11.2.6. országos főerdőmester;
11.2.7. országos főborász;
11.2.8. országos növény- és talajvédelmi főfelügyelő.

A titkárságvezető

12.1. A miniszter és az államtitkár munkáját főosztályvezető-helyettesi, a szakállamtitkár munkáját osztályvezetői besorolású titkárságvezető segíti.
12.2. A titkárságvezető feladata a vezetőhöz érkező iratok feldolgozása, a vezető hivatali teendőinek szervezése, nyilvántartása, az értekezleteken elhangzottak rögzítése és a vezető által adott feladatok végrehajtása, a titkárság dolgozóinak irányítása. E tevékenységi körében ellátja
12.2.1. a vezető hivatali munkájának koordinálását, biztosítja annak folyamatosságát;
12.2.2. a döntést igénylő ügyek szakszerű előkészítését, a szakmai javaslatok egyeztetését, a döntésről való tájékoztatást és a kiadott feladatok végrehajtásának figyelemmel kísérését.

Az ügyintéző

13.1. Az ügyintéző feladata a minisztérium feladat- és hatáskörébe tartozó ügyek érdemi döntésre való előkészítése; felhatalmazás esetén kiadmányozása; valamint a végrehajtás szervezése. Az ügyintéző munkáját a munkaköri leírásában rögzítetteknek és a vezető utasításának megfelelően önállóan végzi. A feladatok megoldására vonatkozó javaslatait a kérdés alapos, rendszeres és többirányú vizsgálata után, az összefüggések feltárásával, a törvényes rendelkezések figyelembevételével, megfelelő időben, kezdeményezően köteles megtenni. A lehetséges megoldásokat előtárja, és azok közül a legmegfelelőbbre megindokolt javaslatot tesz. A hatáskörébe utalt ügyek menetét az ügyintéző köteles figyelemmel kísérni és a szükséges intézkedéseket megtenni.

13.2. Az ügyintéző a kapott utasítások és határidők figyelembevételével munkaterületén felelős a minisztérium állandó és időszakos célkitűzéseinek érvényesítéséért.

13.3. Az ügyintézőt közvetlen felettes vezetője irányítja. Amennyiben felsőbb vezető közvetlenül ad utasítást a beosztott dolgozó részére, a dolgozó köteles erről közvetlen vezetőjét haladéktalanul tájékoztatni.

Az ügykezelő

14.1. Az ügykezelő a munkaköri leírásban részére megállapított, illetve a vezető által kiadott feladatokat a kapott utasítások és határidők figyelembevételével, jogszabályok és ügyviteli szabályok ismeretében és betartásával végzi. Az ügykezelő felelősen gondoskodik az ügyviteli feladatok ellátásáról, különösen a beérkező ügyiratok átvételéről, nyilvántartásba vételéről, a kiadmánytervezeteknek az ügyintéző útmutatása szerinti gépeléséről, sokszorosításáról és továbbításáról.

14.2. Az ügykezelő ellátja mindazokat a nem érdemi jellegű feladatokat, amelyekkel a munkáltatói jogkör gyakorlója megbízza.

A MINISZTÉRIUM MŰKÖDÉSE

Általános szabályok

15.1. A minisztériumi szervezeti egységek folyamatos működését a jogszabályok, az állami irányítás egyéb jogi eszközei, az ezekre épülő ügyrendek és a felettes vezető utasításai határozzák meg.

15.2. A minisztériumi főosztály ügyrendjét a felettes szakállamtitkár vagy államtitkár javaslatára, az önálló földművelésügyi és vidékfejlesztési szerv Szervezeti és Működési Szabályzatát a szerv vezetője javaslatára, – ha jogszabály vagy miniszteri utasítás másként nem rendelkezik – a miniszter hagyja jóvá.

15.3. A vezető, az ügyintéző, az ügykezelő feladatait – a 15.1. pontban foglaltakon túl – a munkaköri leírása szabályozza.

15.4. A munkaköri leírás – a felelősség megállapítására is alkalmas módon – többek között tartalmazza: a munkakörben ellátandó feladat jellegét, a tevékenységi kört, a fontos és bizalmas munkakörre vonatkozó utalást, szükség esetén a vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettséget, a minősített iratokkal kapcsolatos minősítési és/vagy betekintői jogosultságot és a kiadmányozási jogot, a munkakört betöltők alá- és fölérendeltségi viszonyait, a helyettesítés rendjét, a munkáltatói jogkör gyakorlójának megjelölését, a munkakörre vonatkozó képesítési és egyéb, sajátos előírásokat.

15.5. A vagyonnyilatkozat-tételre kötelezett feladatköröket a jelen Szabályzat 2. függeléke tartalmazza.

16.1. A minisztérium feladatkörébe tartozó ügyeket az a minisztériumi szervezeti egység köteles intézni, amelynek e Szabályzat VII. fejezete szerint az ügy a feladatkörébe tartozik. A minisztériumi szervezeti egységek a munkafeladatok határidőre történő, szakszerű elvégzése érdekében kezdeményezően és kölcsönösen együttműködve kötelesek eljárni. A munkavégzésük során tudomásukra jutott, de más szervezeti egység feladatkörébe tartozó tényt, adatot, tapasztalatot kötelesek haladéktalanul az érdekelt szervezeti egységhez továbbítani.

16.2. Ha egy feladat megoldásában több főosztály érintett, a feladat elvégzéséért az első helyen kijelölt főosztály a felelős, amely egyúttal köteles gondoskodni az egyeztetés kezdeményezéséről annak érdekében, hogy a megoldásban a többi érdekelt főosztály álláspontja összehangoltan érvényesüljön. Ehhez a közreműködő főosztályok szakterületük szempontjait feltáró munkarészeket, észrevételeket, javaslatokat adnak. A nem érvényesített javaslatokról a javaslattevőt tájékoztatni kell. Véleményeltérés esetén a főosztályoknak egymás között egyeztetniük kell, ennek eredménytelensége esetén a közös felettes vezető dönt.

16.3. A Szabályzatban fel nem sorolt, de hasonló jellegű, illetve kapcsolódó feladatok minisztériumi szervezeti egységek közötti megosztásáról – vita esetén – az érintett szervezeti egységek közös felettese dönt.

16.4. A főosztály feladatait saját dolgozói által köteles ellátni. Ez nem érinti a főosztályvezetőnek azt a jogát, hogy a feladat szakszerű, összetett megoldásához külső szakértőt, kutatóintézetet vegyen igénybe vagy egyes kérdések megoldásához külső szervtől szakvéleményt kérjen. A minisztériumi főosztályvezető külső szerv dolgozóját minisztériumi munkavégzésre nem rendelheti be.

17.1. Ha a jogszabály vagy felettes szerv másként nem rendelkezik, a miniszter, az államtitkár, a szakállamtitkárok (a továbbiakban: állami vezetők), a főosztályvezetők, az egyedi hatósági ügyek kivételével:
17.1.1. feladat- és hatáskörük gyakorlását a közvetlen alárendeltségükbe tartozó vezetőre átruházhatják, azzal, hogy az ilyen feladat- és hatáskör-átruházás nem érinti az átruházó vezető felelősségét;
17.1.2. az alárendeltségükbe tartozó szervezeti egységektől bármely ügyet magukhoz vonhatnak;
17.1.3. az ügyek intézésére, a jogszabályok keretei között érdemi és eljárási utasítást adhatnak;
17.1.4. megsemmisíthetik vagy megváltoztathatják az alárendeltségükbe tartozó minisztériumi főosztály bármely vezetője, ügyintézője által hozott döntést, illetve a megsemmisítést, a megváltoztatást az illetékes vezetőnél kezdeményezhetik.

17.2. A minisztériumi főosztályok között felmerült vitás kérdésekben a közös felettes állami vezető dönt.

17.3. A felettes vezető rendelkezése alapján a minisztériumi szervezeti egységek vezetői és ügyintézői kötelesek olyan ügynek az intézésére is, amely a Szabályzat, illetve az ügyrend vagy a munkaköri leírás szerint más minisztériumi szervezeti egység vagy ügyintéző feladatkörébe tartozik.

A kiadmányozási jog

18.1. A kiadmányozásra előkészített ügyiratokat – ha a vezető másként nem rendelkezett – szolgálati úton kell felterjeszteni a kiadmányozásra jogosulthoz. A kiadmányozásra előkészített ügyiratot mind az ügyintéző, mind a továbbítást javasló vezető keltezéssel látja el és aláírja. Határidő-túllépésnél a mulasztásról, annak okáról az ügyirat vótumában vagy külön készült feljegyzésben kell számot adni, melyet az illetékes vezetőnek is láttamoznia kell.

18.2. A miniszter által kiadmányozásra kerülő ügyiratokat, a miniszterhez szóló előterjesztéseket (jelentéseket, tájékoztatókat, feljegyzéseket) – ellenkező miniszteri rendelkezés hiányában – a felettes szakállamtitkár vagy államtitkár útján a miniszteri titkársághoz kell megküldeni. A titkárságvezető ellenőrzi az előkészítés szabályszerűségét, és ennek tényét aláírásával igazolja. Különösen indokolt esetben a vezető – az ok megjelölésével – közvetlenül fordulhat a miniszterhez vagy az államtitkárhoz a közvetlen felettese egyidejű, vagy ha ez nem lehetséges, utólagos tájékoztatása mellett.

18.3. A kiadmányozásra kerülő hatósági határozatokat az irat előkészítését végző szakmai részleg minden esetben köteles felülvizsgálat előtt bemutatni a Jogi Főosztálynak.

18.4. Az állami vezetők által kiadmányozásra kerülő iratokat, illetve a feljegyzéseket, tájékoztatókat az állami vezetők titkárságvezetőihez kell eljuttatni, akik kötelesek ellenőrizni, hogy az ügyintézők és a vezetők az előírt egyeztetési kötelezettségüknek eleget tettek.

18.5. Az ügyintézés során betartandó részletes iratkezelési szabályokat és az államtitokról és a szolgálati titokról szóló 1995. évi LXV. törvény alapján a minősítési jogosultságok meghatározását külön miniszteri belső utasítások tartalmazzák.

19.1. A kiadmányozási jog az ügyben történő érdemi döntésre ad felhatalmazást. A minisztériumi főosztályon belül a kiadmányozási jogköröket úgy kell meghatározni, hogy a jogi és a szakági követelmények érvényesülése mellett biztosítsa a gyors ügyintézést.

19.2. A miniszter kiadmányozza az Országgyűlés tisztségviselői, a Kormány tagjai, az Alkotmánybíróság elnöke, a Legfelsőbb Bíróság elnöke, a legfőbb ügyész, az Állami Számvevőszék elnöke, az állampolgári jogok és a kisebbségi jogok országgyűlési biztosa, az adatvédelmi biztos, a külképviseletek vezetői felé irányuló ügyiratokat, a kormány-előterjesztéseket, a miniszteri rendeleteket, az állami irányítás egyéb jogi eszközeit és mindazokat az iratokat, amelyeknek kiadmányozási jogát magának tartotta fenn, vagy a döntéshozatalt jogszabály a felelősségi körébe utalta.

19.3. A miniszteri rendeletet, valamint az együttes miniszteri rendeletet a miniszter írja alá. Más tárca miniszteri rendeletét, ha az a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter egyetértéséhez kötött, a miniszter helyett az államtitkár írja alá.

19.4. Az államtitkár kiadmányozza a kormányzati döntés-előkészítés során adott tárcaészrevételt vagy tárcavéleményt. Az államtitkárt – távolléte vagy akadályoztatása esetén – kiadmányozási jogkörében az agrárgazdasági szakállamtitkár helyettesíti.

19.5. Az államtitkár, a szakállamtitkár, a főosztályvezető a felettes állami vezető által átruházott jogkörben, illetve saját hatáskörében eljárva kiadmányozza a más tárcák, egyéb állami szervek azonos, illetve hasonló jogállású vagy besorolású vezetőinek címzett ügyiratokat.
19.6. Valamennyi ügyintéző jogosult kiadmányozni az ügyviteli jellegű, érdemi döntést nem tartalmazó (iratok kérése, küldése stb.) ügyiratokat.

19.7. A kiadmányozási jog gyakorlásának részletes szabályait a minisztériumi főosztály vezetője az ügyrendben határozza meg.

19.8. A Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Központjának elsőfokú döntései ellen benyújtott fellebbezések tekintetében a másodfokú döntések kiadmányozásának rendjét a jelen Szabályzat 3. függeléke szabályozza.

A feladatok meghatározása, végrehajtása és ellenőrzése

20.1. A minisztérium fő feladatait – a törvényalkotási programról szóló országgyűlési határozathoz és a Kormány munkatervéhez igazodva – félévenként munkaterv foglalja össze.

20.2. A féléves munkatervet a Humánpolitikai és Igazgatási Főosztály előzetes egyeztetés alapján állítja össze, és az agrárgazdasági szakállamtitkár útján az államtitkár egyetértésével a miniszternek jóváhagyás céljából benyújtja.

20.3. A munkaterv tartalmazza:
20.3.1. a törvényalkotási programból, a Kormány munkatervéből és a felsőbb szervek határozataiból adódó előterjesztéseket, ezek elkészítésének határidejét, a részhatáridőket és a felelősöket;
20.3.2. a szakállamtitkári és a miniszteri értekezleten írásos előterjesztésben megtárgyalásra kerülő témaköröket, azok elkészítésének határidejét és felelősét;
20.3.3. a miniszter által kiadásra kerülő rendeletek és az állami irányítás egyéb jogi eszközei témakörét, határidejét és felelősét.

20.4. A minisztériumi főosztályok a minisztériumi munkaterv alapján elkészítik saját féléves munkatervüket, melyet a főosztályt irányító szakállamtitkár vagy államtitkár hagy jóvá.

20.5. Az államtitkár az agrárgazdasági szakállamtitkár útján ellenőrzi a minisztériumi munkatervi feladatok teljesítését, valamint a Kormány határozataiban és munkatervében előírt határidős feladatok teljesítését.

21.1. A jogszabályban, az állami irányítás egyéb jogi eszközében vagy a munkatervben megállapított, valamint a vezető által meghatározott feladat végrehajtása az ügykör szerint hatáskörrel rendelkező főosztály kötelessége.

21.2. Az állami szervek döntéseiből adódó feladatok végrehajtása érdekében a Humánpolitikai és Igazgatási Főosztály a határozat közlésével felhívja a feladat ellátásáért felelős, valamint az érintett főosztályt a határidőben történő végrehajtásra.
21.3. A főosztály által készített, más főosztály számára feladatot előirányzó tervezetet (intézkedési terv, munkaprogram stb.) az érintett főosztállyal és a Humánpolitikai és Igazgatási Főosztállyal előzetesen egyeztetni kell.

21.4. A Humánpolitikai és Igazgatási Főosztály a minisztériumi munkaterv, a felsőbb szervek (Kormány, Gazdasági Kabinet, Országgyűlés), a miniszteri értekezlet, a szakállamtitkári értekezlet és a vezetői értekezlet által meghatározott feladatok végrehajtását ellenőrzi és ezek teljesítéséről a minisztérium vezetőit havi rendszerességgel, a Miniszterelnöki Hivatalt annak igénye szerint – az esetleges akadályozó körülmények ismertetésével – tájékoztatja.

21.5. A minisztérium azon szervezeti egységei, amelyek feladatot kívánnak meghatározni szakmai felügyeletük alá tartozó valamely intézmény részére, kötelesek azt – kiadását megelőzően – az érintett minisztériumi szervezeti egységekkel egyeztetni. A belső egyeztetésbe az intézményfelügyeleti, vagyongazdálkodási kérdésekben az Intézményfelügyeleti és Vagyongazdálkodási Főosztályt, a költségvetési és létszám-előirányzatokat érintő kérdésekben a Költségvetési és Gazdálkodási Főosztályt, a Közös Agrárpolitikát érintő kérdésekben az EU Koordinációs és Nemzetközi Főosztályt minden esetben be kell vonni.

22. A minisztériumi főosztályok – a jelen Szabályzatban meghatározott ügykörük szerint – szakmai felügyeletet gyakorolnak a miniszter irányítása alatt működő Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (a továbbiakban: MVH) és Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (a továbbiakban: MgSzH), valamint a miniszter felügyelete alá tartozó intézmények tevékenysége felett. A szakmai felügyelet keretében ellenőrzést is végezhetnek és kezdeményezhetnek. Soron kívüli belső ellenőrzés elrendelését a főosztályok az aláírás rendjének betartásával, a feladatkör szerint érintett Ellenőrzési Osztály felülvizsgálat előtti láttamozásával, a miniszternek címzett feljegyzésben kezdeményezhetik.

A minisztérium képviselete

23.1. A minisztert akadályoztatása esetén – a 23.2.–23.3. pontokban meghatározott kivételekkel – az államtitkár helyettesíti.

23.2. A minisztert a köztársasági elnök intézkedésének kezdeményezésében és intézkedésének ellenjegyzésében, valamint az államtitkár akadályoztatása esetén az Országgyűlés ülésén és az Európai Unió kormányzati részvétellel működő intézményeiben a miniszterelnök által rendeletben kijelölt másik miniszter helyettesíti.

23.3. Az államtitkár akadályoztatása esetén a minisztert az Országgyűlés bizottsága ülésén az általa vezetett minisztérium állományába tartozó, állásfoglalásra jogosult, vezetői megbízatással rendelkező személy helyettesíti.
23.4. Az államtitkár a kormányzati döntés-előkészítéssel összefüggő feladatkörében részt vesz az államtitkári értekezleten.

23.5. Az államtitkárt akadályoztatása esetén az államtitkári értekezleten az agrárgazdasági szakállamtitkár helyettesíti.

23.6. Az agrárgazdasági szakállamtitkárt a 23.5. pontban meghatározott hatáskörének gyakorlása során nem lehet helyettesíteni.

23.7. A minisztériumot az ügyintézés körében – ha a miniszter másképp nem rendelkezik – a feladatkör szerinti főosztály képviseli. Ez a főosztály felelős a több főosztályt érintő minisztériumi egységes álláspont kialakításáért, a minisztériumi főosztályok álláspontjának összehangolásáért.

23.8. Munkakapcsolatot a minisztérium főosztályai is létesíthetnek külső szervekkel, eljárásukról a minisztérium tárgyban érdekelt főosztályait és a felettes állami vezetőt tájékoztatni kötelesek.

23.9. A minisztérium vezetői a nemzetközi kapcsolatokban a partner képviseleti szintje, valamint a téma súlya, fontossága szerint látják el a minisztérium képviseletét.

23.10. A közös agrárpolitika kidolgozásával és végrehajtásával kapcsolatos különböző szervezetekben történő képviseletért a minisztérium illetékes főosztálya felelős, függetlenül a képviselő személyétől, mely magában foglalja a képviselő kijelölését, az utazási akta indítását, a mandátum készítését, a jelentés elkészítését is.

Jogszabály-előkészítés

24.1. A kormány-előterjesztés szakmai tervezetét és a miniszteri rendelet szakmai tervezetét a feladatkör szerint felelős főosztály (a továbbiakban: szakfőosztály) elkészíti, majd lefolytatja a külső szakmai, illetve a belső egyeztetést. A belső egyeztetésbe a Jogi Főosztályt minden esetben be kell vonni.

24.2. A belső egyeztetést követően a kormány-előterjesztés tervezetét és a miniszteri rendelet tervezetet a szakfőosztály főosztályvezetője hagyja jóvá, ha a szabályozás súlyánál fogva indokolt, vagy ha a belső egyeztetést követően vitatott kérdés marad fenn, a tervezetet a témájáért felelős szakállamtitkár, vagy a szakállamtitkári értekezlet hagyja jóvá.

24.3. A szakállamtitkári értekezletre csak akkor lehet benyújtani az előterjesztést, ha az tartalmazza a Jogi Főosztálynak a feladatkörébe tartozó kérdésekben adott véleményét.

24.4. A szakfőosztály a jóváhagyást követően a kormány-előterjesztés tervezetét, vagy a miniszteri rendelet tervezetét a szakmapolitikai munkacsoportnak benyújtandó döntési javaslattal együtt, jogharmonizációs célú jogalkotás esetén a megfelelőségi táblázattal együtt papíralapon és elektronikus úton megküldi a Jogi Főosztály részére.

24.5. A Jogi Főosztály a kormány-előterjesztést, illetve a miniszteri rendelet tervezetet (a továbbiakban: tervezet) jogi szempontból felülvizsgálja. Ha a szakfőosztály és a Jogi Főosztály között jogi természetű vita merül fel a tervezet szakmapolitikai, illetve közigazgatási egyeztetésre bocsáthatóságáról, a kérdésben az államtitkár dönt. A szakállamtitkári értekezlet által a tervezet szakmapolitikai, illetve közigazgatási egyeztetésre bocsáthatóságáról hozott döntés jogi felülvizsgálatát és új döntés meghozatalát a Jogi Főosztály az államtitkárnál kezdeményezheti.

24.6. A Jogi Főosztály feljegyzése alapján a tervezet szakmapolitikai és az közigazgatási egyeztetését, valamint a minisztérium honlapján való közzétételét a tervezet témája szerint felelős szakállamtitkár, ha a tervezet témájáért az államtitkár felel, akkor az államtitkár engedélyezi.

24.7. A Jogi Főosztály a tervezetet a döntési javaslattal együtt, jogharmonizációs javaslat esetén a megfelelőségi táblázattal együtt megküldi a szakmapolitikai munkacsoport részére.

24.8. A szakmapolitikai munkacsoport jóváhagyó döntése esetén a tervezetet a Jogi Főosztály küldi közigazgatási egyeztetésre, valamint a sajtóiroda útján gondoskodik a kormány-előterjesztés tervezet, a miniszteri rendelet tervezet és a rendelet szakmai indokolásának a minisztérium honlapján való közzététele iránt, kivéve, ha a tervezetet az elektronikus információszabadságról szóló 2005. évi XC. törvény 9. § (3) bekezdése alapján nem kell közzétenni.

A MINISZTÉRIUMI TESTÜLETEK MŰKÖDÉSE

A miniszteri szaktanácsadó testület

25. A miniszter feladat- és hatáskörébe tartozó feladatokkal összefüggő döntések előkészítését miniszteri szaktanácsadó testületek segítik. Tagjai a miniszter által felkért szakértők. E testületek ügyrend készítésére kötelezettek, ügyrendjüket a miniszter hagyja jóvá.

Miniszteri értekezlet

26.1. A miniszteri értekezlet a minisztérium vezetői közötti információcserének, feladatmegosztásnak, legfelsőbb szintű döntést igénylő kérdések megvitatásának és eldöntésének fóruma, amely a nem rendeleti szabályozást igénylő stratégiai és operatív kérdésekben dönt. Támogatásokat érintő kérdésekben döntését a költségvetési területet felügyelő szakállamtitkár véleményének kikérését követően hozza meg.
26.2. A résztvevők köre: a miniszter, az államtitkár, a szakállamtitkárok, a kabinetfőnök, az MVH elnöke, a MgSzH elnöke és a miniszteri titkárság vezetője, valamint a miniszter döntése alapján meghívottak.

26.3. A miniszter által megállapított időpontban megtartott értekezletre a minisztériumi főosztályok egyeztetett, a felettes állami vezető által jóváhagyott írásbeli előterjesztéseket tesznek, amelyeket az értekezletet megelőző csütörtök 16 óráig, de legkésőbb az értekezletet megelőző munkanap 16 óráig kell eljuttatni közvetlenül a Stratégiai Főosztályra 3 példányban, valamint e-mailen.

26.4. Az értekezletről a miniszteri titkárság vezetője emlékeztetőt készít.

26.5. A tárgyalt anyagokat a Stratégiai Főosztály a feladatok nyilvántartásba vétele és érdekeltekhez történő eljuttatásának szervezése érdekében megküldi a Humánpolitikai és Igazgatási Főosztálynak.

26.6. A döntések végrehajtásának ellenőrzéséről az államtitkár gondoskodik.

Szakállamtitkári értekezlet

27.1. A szakállamtitkári értekezlet rendeltetése, hogy a miniszter döntését nem igénylő előterjesztések, javaslatok tárgyában döntést hozzon, illetve, hogy a miniszteri értekezlet napirendjére kerülő előterjesztéseket, javaslatokat véleményezze, és döntésre előkészítse. A szakállamtitkári értekezlet a döntéseit konszenzussal hozza; ennek hiányában az ügyet a miniszteri értekezlet elé terjeszti.

27.2. A szakállamtitkári értekezletre hetente egyszer, az államtitkár által megállapított időpontban kerül sor. Az értekezleten részt vesz az államtitkár, a szakállamtitkárok, a kabinetfőnök, az SCA-szóvivő, az MVH elnöke, az MgSzH elnöke, az AKI főigazgatója, a miniszteri/politikai főtanácsadók, a sajtófőnök és az államtitkári titkárság vezetője.

27.3. Az egyeztetett írásbeli előterjesztéseket az értekezletet megelőző hét csütörtök 16 óráig, de legkésőbb az értekezletet megelőző negyedik munkanap 16 óráig kell eljuttatni közvetlenül a Stratégiai Főosztálynak 3 példányban, valamint e-mailen.

27.4. Az értekezletről az államtitkári titkárság vezetője emlékeztetőt készít.

27.5. A tárgyalt anyagokat a Stratégiai Főosztály a feladatok nyilvántartásba vétele és az érdekeltekhez történő eljuttatásának szervezése érdekében megküldi a Humánpolitikai és Igazgatási Főosztálynak.

27.6. A döntések végrehajtásának ellenőrzéséről az államtitkár gondoskodik.

Vezetői értekezlet

28.1. A vezetői értekezlet szükség szerinti időpontban tartandó megbeszélés, amelynek feladata minden olyan előterjesztés és kérdés megtárgyalása, amelyet a miniszter napirendre tűz.

28.2. Az értekezlet résztvevői a szakállamtitkári értekezlet résztvevői, a főosztályvezetők, az Ellenőrzési Osztály vezetője és a meghívottak, valamint jegyzőkönyvvezetőként a Humánpolitikai és Igazgatási Főosztály képviselője.

29.1. A vezetői értekezletet a miniszter megbízása alapján az államtitkár hívja össze. A meghívottak részére az írásos előterjesztések megküldése a Stratégiai Főosztály feladata. Az előterjesztéseket legkésőbb az értekezletet megelőző munkanap 16 óráig kell eljuttatni közvetlenül a Stratégiai Főosztálynak 3 példányban, valamint e-mailen.

29.2. A tárgyalt anyagokat a Stratégiai Főosztály a feladatok nyilvántartásba vétele és az érdekeltekhez történő eljuttatásának szervezése érdekében megküldi a Humánpolitikai és Igazgatási Főosztálynak.

29.3. A döntések végrehajtásának ellenőrzéséről az államtitkár gondoskodik.

30.1. A különböző döntéshozó fórumokra benyújtandó előterjesztéseket egységes formai és tartalmi követelmények szerint kell előkészíteni.

30.2. Az előterjesztés készítéséért felelős főosztálynak az előterjesztést a minisztérium valamennyi főosztálya számára véleményezés céljából meg kell küldenie.

Információátadás

31.1. A miniszteri titkárság koordinálja, hogy a kormányzati testületek ülésein (Kormány, Gazdasági Kabinet stb.), melyik állami vezető vesz részt, és erről a Humánpolitikai és Igazgatási Főosztály Titkos Ügykezelési Irodáját (TÜK), illetve az érintettet értesíti.

31.2. A kormányülés napjának délelőttjén az ülésre történő felkészítésen a kormányülés résztvevője, a napirendre kerülő témákban érintett szakállamtitkárok, valamint – szükséghez képest – az ülés napirendjén szereplő előterjesztést előkészítő minisztériumi főosztály vezetője vagy ügyintézője vesz részt.

31.3. A kormányülés után az azon részt vett állami vezető tájékoztatót tart, és meghatározza a szakállamtitkároknak a kormány döntéséből következő feladatait. Ezt követően a szakállamtitkárok tájékoztatják az érintett főosztályvezetőket, és meghatározzák a feladataikat.

Iratforgalom

32.1. A minisztériumba beérkező iratok közül a központi iratkezelő iroda
– a konkrét névre, illetve főosztályra címzetteket a címzettnek továbbítja;
– a miniszter nevére, vagy – amennyiben nincs címzett és a levelet felbontják – a tartalomból kitűnően a miniszternek személyes ügyben küldött iratot a miniszteri titkárságnak küldi meg.

32.2. Ha a beérkezésekor a címzett főosztály már megszűnt, illetve a címzett munkatárs nem dolgozik a minisztériumban, a küldeményt – ha az egyértelműen megállapítható – a tárgya szerint feladatkörrel rendelkező szakállamtitkár titkárságára kell megküldeni.

32.3. Minden egyéb, a 32.1.–32.2. pontokban nem említett, vagy egyébként el nem dönthető esetben a beérkező iratokat, egyéb küldeményeket a kabinetfőnöknek kell megküldeni.

32.4. Téves irányítás esetén a levelet haladéktalanul továbbítani kell illetékességből a 32.1.–32.3. pontokban foglaltaknak megfelelően, egyidejűleg értesíteni kell erről azt az állami vezetőt, illetve főosztályvezetőt is, aki a küldeményt tévesen irányította.

Munkáltatói jogokkal kapcsolatos rendelkezések

33.1. A miniszter, az államtitkár, a szakállamtitkárok és a kabinetfőnök jogszabályokban meghatározott munkáltatói jogokkal rendelkeznek.

33.2. A miniszter, az államtitkár, a szakállamtitkárok és a kabinetfőnök a jogszabályi keretek között más vezetőket is felruházhatnak munkáltatói jogokkal.

33.3. A kabinetfőnök gyakorolja a munkáltatói jogokat a miniszteri titkárság, a miniszteri kabinet, a sajtóiroda és az Ellenőrzési Osztály vezetője és e szervezeti egységek állományába tartozó köztisztviselők felett. Az Ellenőrzési Osztály tekintetében a vezetői megbízás adása és visszavonása a miniszter hatáskörébe tartozik.

33.4. A főosztályok és az Ellenőrzési Osztály állományába tartozó köztisztviselők felett a főosztályvezető, illetve az Ellenőrzési Osztály vezetője, az állami vezetők titkárságainak állományába tartozó köztisztviselők felett a titkárságot vezető főosztályvezető-helyettes vagy osztályvezető gyakorolja az alábbi munkáltatói jogokat:
33.4.1. túlmunka, készenlét, ügyelet elrendelése;
33.4.2. kiküldetés elrendelése;
33.4.3. munkavégzési kötelezettség alóli mentesítés;
33.4.4. szabadság kiadása;
33.4.5. helyettesítés elrendelése;
33.4.6. tanfolyamon, továbbképzésen való részvétel előírása;
33.4.7. a munkakörbe tartozó feladatok meghatározása, a munkavégzés módjának előírása;
33.4.8. munkakörbe nem tartozó, illetve más munkahelyen történő ideiglenes munkavégzés elrendelése;
33.4.9. minősítés.

VEGYES RENDELKEZÉSEK

A munkavégzés rendje

34.1. A munkaidő hétfőtől csütörtökig reggel 8 órától 16.30 óráig, pénteken 14 óráig tart.

34.2. Az ügyfélfogadás munkanapokon 10 órától 14 óráig tart.

34.3. A minisztérium épületébe való be- és kiléptetés rendjéről külön belső utasítás rendelkezik.

34.4. Rendkívüli eseményekkel kapcsolatos intézkedések érdekében a minisztérium vezetői – külön utasításban foglaltak szerint – munkaidőn kívüli ügyeleti szolgálatot rendelnek el.

34.5. A minisztériumi dolgozó a munkahelyéről munkaidő alatt történő eltávozását, illetőleg visszatérését köteles közvetlen felettesének bejelenteni.

34.6. A minisztériumi vezető munkahelyen kívül feladatát, kiküldetését úgy köteles megszervezni és ellátni, hogy távollétében helyettese érdemi intézkedést tudjon tenni.

34.7.A minisztériumi dolgozó köteles
34.7.1. a betegszabadság igénybevételét, betegállományba vételét, kórházi ápolását közvetlen felettesének – indokolt akadályoztatása esetén az annak megszűntét követő – 24 órán belül bejelenteni;
34.7.2. az egy hetet meghaladó betegállományról közvetlen felettesét ismételten tájékoztatni;
34.7.3. a kórházi ápolásról, valamint az egy hetet meghaladó betegállományról a közvetlen felettes köteles a kinevezési jogkört gyakorló vezetőnek haladéktalanul jelentést tenni.

Kapcsolattartás külföldiekkel

35.1. Más tagállami és harmadik országbeli természetes és jogi személyekkel hivatalos kapcsolatot felvenni és tartani az ágazati felügyeleti rend szerint lehet. A tájékoztatási, jóváhagyási, ellenőrzési rendre vonatkozó szabályok a nemzetközi ügyek tekintetében is alkalmazandóak.

35.2. A kapcsolatfelvétel, a tárgyalások szervezése az EU Koordinációs és Nemzetközi Főosztály feladata. Jogi kérdésekben a Jogi Főosztály állásfoglalását ki kell kérni. Az állásfoglalást a hiteles magyar nyelvű fordítás alapján, az érintett főosztályok bevonásával kell kialakítani.

Dolgozói érdekképviselet

36.1. A minisztériumi dolgozók érdekképviseletét az FVM Dolgozók és Nyugdíjasok Érdekvédelmi Szervezete gyakorolja.

36.2. Az érdekvédelmi szervezet működési feltételeit a minisztérium vezetése biztosítja.

A minisztérium költségvetési és gazdálkodási rendje

37. A minisztérium költségvetési előirányzataira kötelezettséget vállalni, és terhére kifizetést engedélyezni a Költségvetési és Gazdálkodási Főosztály ellenjegyzése nélkül nem lehet.

A MINISZTÉRIUM SZERVEZETE

38.1. A miniszter a feladatait a minisztérium hivatali szervezete útján látja el. A minisztérium szervezete miniszteri kabinetre, főosztályokra és titkárságokra tagozódik. A főosztály osztályokra tagozódik. A belső ellenőrzési feladatkört független és önálló Ellenőrzési Osztály látja el.

38.2. A főosztály belső szervezetét a főosztályvezető a főosztály ügyrendjében, az elkülönülő munkafeladatok szerint határozza meg.

38.3. A minisztériumban az alábbi szervezeti egységek működnek:
38.3.1. A miniszter alárendeltségében:
Ellenőrzési Osztály
38.3.2. Az államtitkár alárendeltségében:
Államtitkári titkárság
Jogi Főosztály
Parlamenti és Társadalmi Kapcsolatok Főosztálya
Stratégiai Főosztály
38.3.3. A kabinetfőnök alárendeltségében:
Miniszteri titkárság
Miniszteri kabinet
Sajtóiroda
38.3.4. A közösségi ügyekért felelős szakállamtitkár alárendeltségében:
Titkárság
Agrár-vidékfejlesztési Főosztály
EU Koordinációs és Nemzetközi Főosztály
38.3.5. A közgazdasági szakállamtitkár alárendeltségében:
Titkárság
Agrárszabályozási Főosztály
Költségvetési és Gazdálkodási Főosztály
Agrárpiaci Főosztály
Intézményfelügyeleti és Vagyongazdálkodási Főosztály
38.3.6. Az agrárgazdasági szakállamtitkár alárendeltségében:
Titkárság
Humánpolitikai és Igazgatási Főosztály
Mezőgazdasági Főosztály
Természeti Erőforrások Főosztálya
Földügyi és Térinformatikai Főosztály
38.3.7. Az élelmiszerlánc-felügyeleti szakállamtitkár alárendeltségében:
Titkárság
Élelmiszerlánc-felügyeleti Főosztály
Élelmiszerlánc-elemzési Főosztály

38.4. A minisztérium szervezeti felépítését a jelen Szabályzat 1. függeléke tartalmazza.

39.1.2
39.1.1. A miniszter ellátja a külön jogszabályokban és közösségi jogi aktusban foglaltaknak megfelelően
39.1.1.1. az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap (a továbbiakban: EMVA) végrehajtásának felügyeletével kapcsolatos Illetékes Hatósági,
39.1.1.2. az Európai Mezőgazdasági Garancia Alap (a továbbiakban: EMGA) végrehajtásának felügyeletével kapcsolatos Illetékes Hatósági,
39.1.1.3. az Európai Halászati Alapról (a továbbiakban: EHA) szóló 1198/2006/EK Tanácsi rendelet rendelkezései alapján az Igazoló Hatósági és Ellenőrző Hatósági,
39.1.1.4. az EMVA társfinanszírozásában megvalósuló Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (a továbbiakban: ÚMVP) végrehajtásának felügyeletével kapcsolatos Irányító Hatósági,
39.1.1.5. az EHA társfinanszírozásában megvalósuló Halászati Operatív Program (a továbbiakban: HOP) végrehajtásának felügyeletével kapcsolatos Irányító Hatósági
39.1.1.6. a SAPARD Program, az Agrár és Vidékfejlesztési Operatív Program (a továbbiakban: AVOP) végrehajtásának felügyeletével kapcsolatos Irányító Hatósági
feladatokat.

39.1.2. A közösségi jogi aktusnak, valamint a központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2006. évi LVII. törvény 5. § (3) bekezdésében foglaltaknak megfelelően – figyelemmel a mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény 13. § (3) bekezdésében, valamint a 14. § (3) bekezdésében foglaltakra is – az egyes közösségi jogi aktuson alapuló döntéseknél a kiadmányozási jogot a miniszter nevében önállóan gyakorolja:
39.1.2.1. az EMVA esetében az Illetékes Hatósági feladatokkal kapcsolatosan a közösségi ügyekért felelős szakállamtitkár,
39.1.2.2. az EMVA társfinanszírozásában megvalósuló ÚMVP esetében az Irányító Hatósági feladatokkal kapcsolatosan a közösségi ügyekért felelős szakállamtitkár,
39.1.2.3. az EMGA esetében az Illetékes Hatósági feladatokkal kapcsolatosan a közösségi ügyekért felelős szakállamtitkár,
39.1.2.4. az EHA esetében az Igazoló Hatósági feladatokkal kapcsolatosan az Agrár-vidékfejlesztési Főosztály Pénzügyi és Monitoring Osztály vezetője, az Ellenőrző Hatósági feladatokkal kapcsolatosan az Agrár-vidékfejlesztési Főosztály Felügyeleti és Akkreditációs Osztály vezetője,
39.1.2.5. az EHA társfinanszírozásában megvalósuló HOP esetében az Irányító Hatósági feladatokkal kapcsolatosan az agrárgazdasági szakállamtitkár,
39.1.2.6. a SAPARD Program és az AVOP esetében az Irányító Hatósági feladatokkal kapcsolatosan a közösségi ügyekért felelős szakállamtitkár.

39.1.3. A közösségi ügyekért felelős szakállamtitkár a külön törvényben foglaltakon túl közvetlen utasítási joggal rendelkezik valamennyi szakfőosztály és az MVH felé az AVOP és az ÚMVP végrehajtása tekintetében, valamint a Nemzeti Vidékfejlesztési Terv (a továbbiakban: NVT) végrehajtásával összefüggő koordinációs, szakmai feladatokban.

39.2. Az Agrármarketing Centrum (AMC) és az Agrárgazdasági Kutató Intézet (AKI) felügyeletét az alárendeltségében működő szervezeti egységeken keresztül a közgazdasági szakállamtitkár látja el.

39.3. A közgazdasági szakállamtitkár az Intézményfelügyeleti és Vagyongazdálkodási Főosztály koordinációjával gondoskodik a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. ügyvezető szervével, a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanáccsal való kapcsolattartásról, felügyeli a miniszter tulajdonosi felügyelete alá tartozó gazdasági társaságok és a tárca felügyeleti jogkörébe tartozó költségvetési szervek vagyonkezelésébe tartozó intézményi vagyon minisztériumra háruló feladatainak ellátását.

39.4. A közgazdasági szakállamtitkár a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. ügyvezető szervével, a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanáccsal való kapcsolattartás során a Nemzeti Kataszteri Programmal, a Nemzeti Földalappal, a földbirtok-politikai irányelvekkel, illetve egyéb földügyi kérdésekkel kapcsolatos szakmai feladatok esetében a Földügyi és Térinformatikai Főosztály, a hal-, vad-, erdő- és vízgazdálkodással kapcsolatos szakmai feladatok esetében a Természeti Erőforrások Főosztálya, az agrárkutatással és a génbankokkal kapcsolatos szakmai feladatok esetében a Mezőgazdasági Főosztály agrárgazdasági szakállamtitkára által jóváhagyott szakmai álláspontja alapján jár el.
39.5. Az FVM Vidékfejlesztési, Képzési és Szaktanácsadási Intézet (FVM VKSZI) felügyeletét a közösségi ügyekért felelős szakállamtitkár látja el.

39.6.3 Az agrárgazdasági szakállamtitkár felel a minisztérium informatikai stratégiájának kialakításáért és érvényesítéséért.

39.7. A közgazdasági szakállamtitkár felel a zöldség-gyümölcs termelői szervezetek és zöldség-gyümölcs termelői csoportok elismerésével, működési programjaik jóváhagyásával, elismerési terveik és működési programjaik módosításával összefüggő döntéshozatalért és a kiadmányozási jog gyakorlásáért.

39.8.4 A közösségi ügyekért felelős szakállamtitkár kiadmányozási jogkörrel rendelkezik a feladatkörébe tartozó 2002–2004. évi agrár-környezetgazdálkodási támogatások felhasználását szabályozó 6/2004. (I. 22.) Korm. rendelet, a 127/2003. (XII. 17.) FVM rendelet alapján szabályozott Nemzeti Agrár-környezetvédelmi Program (a továbbiakban: NAKP) agrár-környezetgazdálkodási támogatásokkal kapcsolatos, a Vidékfejlesztési Célelőirányzat keretén belül nyújtott támogatásokkal kapcsolatos döntéseknél.

39.9. Az Agrár-vidékfejlesztési Főosztály vezetője felel a szaktanácsadói névjegyzékkel összefüggő döntéshozatalért és a kiadmányozási jog gyakorlásáért.

39.10. A Mezőgazdasági Főosztály vezetője felel a géntechnológiai tevékenységek végzéséhez kapcsolódó, a mezőgazdaság és az élelmiszeripar területén (beleértve az élelmiszer-előállításban alkalmazott technológiai segédanyagokat is), illetve egyéb ipari célú felhasználás esetén a nemzeti hatáskörbe tartozó hatósági feladatokkal összefüggő döntéshozatalért és a kiadmányozási jog gyakorlásáért.

39.11.5 Az élelmiszerlánc-felügyeleti szakállamtitkár kiadmányozási jogkörrel rendelkezik az ökogazdálkodással kapcsolatos hatósági döntéseknél.

A MINISZTÉRIUMI SZERVEZETI EGYSÉGEK FELADATAI

A miniszter alárendeltségében működő szervezeti egységek

Ellenőrzési Osztály

40.1. Az Ellenőrzési Osztály a hatályos jogszabályok, valamint az ellenőrzési standardok szakmai és etikai előírásainak, követelményeinek betartásával, a vezetés részére a szervezet belső irányítási rendszerének működéséről alkotott szakszerű véleményalkotást segítő tevékenységet végez, melynek során szabályszerűségi, megbízhatósági, teljesítmény- és rendszerellenőrzéseket hajt végre. Az ellenőrzéseket stratégiai és éves terv szerint, illetve terven felüli elrendelés alapján látja el az ellenőrzési programban foglaltaknak megfelelően.

40.2. E feladatkörében vizsgálatot folytathat minisztériumon belül, a minisztérium felügyelete alá tartozó bármely költségvetési szervnél, valamint a fejezeti kezelésű előirányzatok, a hozzárendelt elkülönített állami pénzalap(ok) vonatkozásában, a fejezet többségi tulajdonában lévő szervezeteknél, továbbá a költségvetésből céljelleggel juttatott és a nemzetközi támogatások felhasználásával kapcsolatosan a kedvezményezetteknél és a támogatások lebonyolításában részt vevő szervezeteknél.

40.3. Az Ellenőrzési Osztály felelős:
40.3.1. a költségvetési szervek ellenőrzésének fejezeti szabályai, módszertana, az ellenőrzések során követendő eljárás rendje, a követelmények rendszerét meghatározó Belső Ellenőrzési Kézikönyv kidolgozásáért;
40.3.2. a kockázatelemzéssel megalapozott éves ellenőrzési terv elkészítéséért;
40.3.3. a tárca vezetői által kiadott szabályzatoknak, utasításoknak és egyéb iránymutatásoknak megfelelő működés ellenőrzéséért minisztériumon belül, illetve a felügyelt szervezeteknél;
40.3.4. a minisztérium szervezeti egységei szabályszerű, hatékony működésének ellenőrzéséért;
40.3.5. a minisztérium ügyviteli, iratkezelési és informatikai rendszerének folyamatos figyelemmel kíséréséért;
40.3.6. a minisztérium gazdálkodási, beszámolási, beruházási, felújítási és vagyonvédelmi tevékenységének ellenőrzéséért;
40.3.7. a minisztérium állami vagyonnal való gazdálkodásra irányuló tevékenységének ellenőrzéséért;
40.3.8. a minisztérium humánpolitikai, oktatási és képzési tevékenységének ellenőrzéséért;
40.3.9. a minisztériumhoz tartozó szakmai intézmények irányításával kapcsolatos tevékenység ellenőrzéséért;
40.3.10. a felügyeleti körbe tartozó intézmények éves ellenőrzési terveinek, éves ellenőrzési tevékenységről szóló beszámolóinak összesítéséért, kiértékeléséért és összefoglaló tájékoztató összeállításáért;
40.3.11. az intézményi körre kiterjedő, külső vizsgálatok összefogásáért;
40.3.12. a közösségi támogatásokhoz, pénzeszközökhöz kapcsolódó, egyes jogszabályokban foglalt belső ellenőrzési feladatok ellátásáért;
40.3.13. a minisztérium feladat- és hatáskörébe tartozó nemzeti támogatási jogcímek lebonyolítására vonatkozó rendszerellenőrzések lefolytatásáért;
40.3.14. mintavételen alapuló egyes támogatásokra kiterjedő rendszerellenőrzés végzéséért;
40.3.15. egyedi projektek ellenőrzéséért;
40.3.16. a fenti kérdéskörökre kiterjedő külső vizsgálatok (ÁSZ, KEHI) tárca szintű összefogásáért, kivéve a kifizető ügynökséget érintő vizsgálatokat;

40.4. Ellenőrzési tevékenységével értékeli az ellenőrzött szervezet működési, kockázatkezelési, ellenőrzési és irányítási eljárásainak hatékonyságát, hozzájárul azok fejlesztéséhez.

40.5. A belső ellenőrzés keretében a minisztérium folyamatba épített előzetes és utólagos vezetői ellenőrzési rendszere (FEUVE) kialakítására, működtetésére és fejlesztésére vonatkozóan megállapításokat és javaslatokat tesz.

40.6. A belső ellenőrzési feladatkör a minisztérium egyéb feladataitól független, az Ellenőrzési Osztály ellenőrzési tevékenységen kívül más feladat végrehajtásába nem vonható be.


Az államtitkár alárendeltségében működő szervezeti egységek

Államtitkári titkárság

41.1. Az államtitkári titkárság az államtitkár közvetlen alárendeltségében működik, élén főosztályvezető-helyettesi besorolású titkárságvezető áll.

41.2. Az államtitkári titkárság fő feladatai különösen:
41.2.1. gondoskodik az államtitkárhoz érkező iratok feldolgozásáról, intézéséről, a titkársági ügyviteli munka ellátásáról; továbbítja az államtitkár által meghatározott, rajta keresztül kiadott feladatokat, ellenőrzi azok végrehajtását, e jogkörében eljárva a kijelölt felelősöktől tájékoztatást kérhet;
41.2.2. figyelemmel kíséri az államtitkár napi programjának alakulását, a programok megvalósításához szükséges feltételek biztosítását;
41.2.3. szervezi az államtitkár belföldi rendezvényprogramjait.

41.3. Közreműködik a szakállamtitkári értekezlet, illetve más feladatmeghatározó államtitkári megbeszélések előkészítésében és az ezekkel kapcsolatos adminisztratív feladatok ellátásában.

41.4. Ellátja a nemzetközi kapcsolatok tekintetében az orosz, a kínai, a vietnami, a laoszi, az arab országok és a svájci agrárkapcsolatokkal összefüggő feladatokat.

Jogi Főosztály

42. A Jogi Főosztály felelős:

42.1. a jogszabályalkotás területén
42.1.1. a földművelésügyi ágazat irányításához szükséges normatív rendelkezések szabályozási szintjének (törvény, kormányrendelet, miniszteri rendelet, miniszteri utasítás, miniszteri belső utasítás) meghatározásáért;
42.1.2. a minisztérium feladatkörébe tartozó jogszabálytervezetek, (törvényjavaslatok, kormány- és miniszteri rendelet tervezetek), előterjesztések, jelentések, tájékoztatók, valamint az állami irányítás egyéb jogi eszközei (határozat, utasítás, jogi iránymutatás) előkészítéséért (szövegezés, szerkesztés, a magyar jogrendbe való beilleszkedés megteremtése), ezen belül:
42.1.2.1. az ágazati jogszabályok tervezeteinek, indokolásának elkészítéséért az illetékes szakfőosztály által előkészített szakmai tervezet alapján;
42.1.2.2. az ágazati jogszabályalkotásra irányuló koncepciók, jogszabálytervezetek, miniszteri rendeletek tervezeteinek, valamint a tervezetekhez kapcsolódó előterjesztések vagy szakmai indokolások a minisztérium honlapján való közzététel érdekében a sajtóirodának történő megküldéséért;
42.1.3. a minisztérium Szervezeti és Működési Szabályzatának előkészítéséért;
42.1.4. a simplification, azaz a KAP-ban előírt egyszerűsítési folyamat (jogi és technikai jellegű) koordinálásáért;
42.1.5. az ágazati jogszabályok tervezeteinek belső véleményezését követő szakmapolitikai egyezetéséért, majd közigazgatási egyeztetéséért, melynek keretében a tervezetet meg kell küldeni a szabályozásban érdekelt társadalmi szervezeteknek és érdek-képviseleti szerveknek is;
42.1.6. a miniszter feladatkörébe tartozó törvények, kormányrendeletek, kormányhatározatok kormány-előterjesztéseinek az államtitkári értekezlet, illetőleg a Kormány döntésének megfelelő véglegesítéséért; az Országgyűléshez történő benyújtás előtti egyeztetéséért;
42.1.7. a miniszter feladatkörébe tartozó törvényjavaslatok tárgyalása során a benyújtott módosító javaslatokról, továbbá a tárcát érintő önálló indítványokról szóló kormány-előterjesztések előkészítéséért, a felelős szakfőosztályon szakmai tervezete alapján; a belső egyeztetést követő közigazgatási egyeztetés lefolytatásáért, valamint a Kormány által támogatott módosító javaslatok jegyzékének elkészítéséért és a Parlamenti és Társadalmi Kapcsolatok Főosztályához való továbbításukért;
42.1.8. a miniszter feladatkörébe tartozó törvényjavaslatok egységes javaslatainak, valamint a törvény- és a határozati javaslat szövegének véglegesítéséért, kihirdetésre történő előkészítéséért, azoknak a miniszterhez aláírásra történő felterjesztéséért, továbbá – az aláírást követően – a Parlamenti és Társadalmi Kapcsolatok Főosztályához való továbbításáért;
42.1.9. a miniszteri rendeletek aláíratásáért, kihirdetéséért;
42.1.10. az Európai Unió agrárjogával, vidékfejlesztési szabályozásával történő harmonizáció jegyében az ágazatra vonatkozó jogszabálytervezetek előkészítéséért, szövegezési, szerkesztési feladataiért, az egyeztetések lefolytatásáért;
42.1.11. a jogharmonizációs célú jogalkotási feladatok koordinálásáért;
42.1.12. a társtárcák jogszabály- és egyéb előterjesztés-tervezeteinek minisztériumi véleményeztetéséért, az egységes tárcaálláspont kialakításáért, és a minisztériumi álláspontot összegző átirattervezet elkészítéséért, az államtitkárral való aláíratásáért, a vélemény továbbításáért; a társtárcák által előkészített anyagok szakmai egyeztetéséért;
42.1.13. a kormányzati döntés-előkészítés keretében a központi államigazgatási szervektől beérkező előterjesztések, jelentések, jogszabályok és állami irányítás egyéb jogi eszközei tervezetei észrevételezésének és véleményezésének koordinációjáért, valamint az észrevételezési és véleményezési határidők megtartásának ellenőrzéséért;
42.1.14. a felsőbb szervek (Kormány, államtitkári értekezlet, kabinetülések) üléseinek napirendjére felvett előterjesztések jogi véleményezéséért;
42.1.15. a minisztériumi vezetői értekezletek részére készített előterjesztések tervezetének jogi felülvizsgálatáért;
42.1.16. a miniszternek a Kormány munkatervéhez és a Kormány jogalkotási programjára tett javaslatai előkészítésének összehangolásáért;
42.1.17. a főosztályok jogalkalmazási gyakorlatát egységesítő jogértelmezésért (jogi vélemény, iránymutatás);
42.1.18. a minisztérium egységes jogértelmezésének kialakításáért, ide értve szükség esetén az ügyészséggel, a bírósággal és más hatóságokkal történő konzultációt is;
42.1.19. a minisztérium képviseletéért a társtárcák, országos hatáskörű szervek, érdekképviseletek által szervezett jogszabály-előkészítő és jogértelmező munkában;
42.1.20. a minisztérium egységes álláspontjának kialakításáért az Alkotmánybíróság megkereséseivel kapcsolatban;
42.1.21. a védjegy, származás és eredetmegjelölés, fajtaoltalom, ipari minták, földrajzi árujelzés hazai és nemzetközi jogi feladata végzéséért;
42.1.22. a tárca hivatalos lapjának szerkesztéséért, az átadott, nyilvánosságot érintő intézkedések, pályázatok közzétételéért;
42.1.23. a rendszeres és rendkívüli jogszabály-felülvizsgálat elvégzéséért;
42.1.24. a minisztériumi jogi iránymutatások nyilvántartásáért és felülvizsgálatáért;
42.1.25. a közigazgatás korszerűsítésével, valamint a deregulációval kapcsolatos feladatok összefogásáért;
42.1.26. a nemzetközi szerződések, tárcamegállapodások (a továbbiakban: nemzetközi szerződés) megkötésével kapcsolatos feladatoknak a vonatkozó utasításban foglaltak szerinti ellátásáért;
42.1.27. a két- és többoldalú nemzetközi szerződések felülvizsgálatának és módosításának koordinálásáért;
42.1.28. a nemzetközi szerződések nyilvántartásáért;
42.1.29. az EU keretében létrejövő nemzetközi szerződésekhez történő csatlakozással összefüggő nemzetközi jogi feladatok ellátásáért;
42.1.30. az áruk és szolgáltatások szabad áramlását érintő jogszabálytervezetek notifikációjának koordinálásával kapcsolatos feladatok ellátásáért;
42.1.31. az ágazatot érintő közösségi jogszabálytervezetek véleményezése során a jogi véleményalkotásért;
42.1.32. a belső utasítások jogi véleményezéséért, egyedi utasítás alapján kidolgozásáért, a belső utasítások nyilvántartásáért, a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalásáért, a minisztérium belső informatikai rendszerén való közzétételéért;
42.1.33. a szervezet-korszerűsítésre vonatkozó javaslatok előkészítéséért, a minisztérium Szervezeti és Működési Szabályzatának elkészítéséért és szükség szerinti módosításáért;

42.2. a jogtanácsosi és törvényességi felügyelet területén
42.2.1. a minisztérium által hozott államigazgatási határozatok bíróság előtti megtámadása esetén a minisztérium perbeli jogi képviseletének ellátásáért; a bírósági ítélet alapján az illetékes szakfőosztály írásbeli felhívásáért a szükséges intézkedésekre;
42.2.2. a minisztérium által vagy a minisztérium ellen indított munkaügyi és gazdasági polgári peres és nem peres ügyekben a minisztérium jogi képviseletének ellátásáért, ideértve a beadványok elkészítését és határidőben történő benyújtását, valamint a tárgyaláson történő személyes részvételt is;
42.2.3. a miniszteri másodfokú eljárásokban a határozatok döntésre előkészítéséért;
42.2.4. a minisztériumi főosztályok által előkészített szerződéstervezetek jogi véleményezéséért, az alapító és egyéb okiratok jogi felülvizsgálatáért; ezen szerződésekhez, alapító és egyéb okiratokhoz kapcsolódó peren kívüli eljárási cselekményekért;
42.2.5. a minisztérium által elbírált támogatási pályázatok esetén a pályázatok elutasításáról szóló, a szakmai főosztályok által elkészített értesítések jogi kontrolljáért; a megyei szinten elbírált pályázatok kapcsán benyújtott kifogásokra a szakmai főosztályok által írt minisztériumi döntések jogi kontrolljáért;
42.2.6. a támogatások visszafizetésének fedezetéül szolgáló jelzálogjog-bejegyzési megállapodások ellenjegyzéséért, a támogatások visszafizetését elrendelő szakfőosztályok által elkészített minisztériumi határozatok jogi felülvizsgálatáért, a támogatási szerződések végrehajtása érdekében a Magyar Államkincstárral történő együttműködésért;
42.2.7. a jogalkalmazással összefüggő kérdésekben az ügyészségekkel és a bíróságokkal, valamint más igazságügyi szervekkel történő kapcsolattartásért;
42.2.8. a főosztályok által előkészített első- és másodfokú államigazgatási határozatok anyagi jogi és eljárásjogi kontrolljáért;
42.2.9. a minisztérium szakmai főosztályai által felügyelt intézményeknél folytatott felügyeleti ellenőrzésekhez egyedi jogi segítségnyújtásért;
42.2.10. a minisztériumi főosztályoknál és a minisztérium irányítása alá tartozó szakigazgatási intézményeknél folyó hatósági jogalkalmazói tevékenység figyelemmel kíséréséért és az egységes jogalkalmazói gyakorlat kialakításának elősegítéséért;
42.2.11. az ágazati szakmai kamarák (Magyar Állatorvosi Kamara, Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara, Országos Magyar Vadászkamara és a 19 megyei, valamint a fővárosi területi szervezete) feletti törvényességi felügyelet ellátásáért;
42.2.12. a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa, a Hegyközségi Tanács feletti törvényességi felügyelet ellátásáért;
42.2.13. az Igazságügyi Mezőgazdasági Szakértői Bizottság elnökének és tagjainak kinevezésével, eskütételével kapcsolatos minisztériumi feladatok ellátásáért;

Szervezeti tagozódás:
Gazdaságszabályozási Osztály
Koordinációs és Természeti Erőforrás Szabályozási Osztály
Nemzetközi Jogi Osztály
Jogtanácsosi és Törvényességi Felügyeleti Osztály

Parlamenti és Társadalmi Kapcsolatok Főosztálya

43. A Parlamenti és Társadalmi Kapcsolatok Főosztálya felelős:
43.1. a miniszter és az államtitkár országgyűlési munkájának segítéséért; az országgyűlési munka előkészítéséért;
43.2. az Országgyűlés teljes ülésein tárgyalásra kerülő anyagok előkészítéséért; a szakértők részvételének biztosításáért;
43.3. az Országgyűlés teljes ülésének napirendjéről a szakállamtitkárok, a Jogi Főosztály vezetője és a szakmailag érintett főosztályvezetők tájékoztatásáért;
43.4. a miniszter és az államtitkár, valamint az érintettek tájékoztatásáért az Országgyűlés teljes ülésén elhangzottakról, az ágazatot érintő képviselői hozzászólásokról és indítványokról, a miniszteri vagy államtitkári intézkedést igénylő felszólalásokról;
43.5. a minisztériumban készült törvényjavaslatok, határozati javaslatok, jelentések Országgyűléshez történő továbbításáért; továbbá a Házszabály szerinti szervezési feladatok ellátásáért;
43.6. az Országgyűlés állandó, al-, ideiglenes és eseti bizottságaival, a parlamenti frakciókkal és a képviselőkkel kapcsolatos munkaszervezésért; a Parlament és a minisztérium közötti információs összeköttetésért, szervezi a parlamenti állandó, al-, ideiglenes és eseti bizottsági üléseken való szakértői képviselet szervezéséért, az elhangzottakról készült feljegyzések elkészíttetéséért;
43.7. a napirenden kívüli felszólalások, az interpellációk, kérdések, azonnali kérdések válaszainak elkészíttetéséért, a válaszadáshoz szükséges információk beszerzéséért, a miniszter, illetve az államtitkár felkészítéséért;
43.8. az Országgyűlés minisztériumot érintő anyagainak nyilvántartásáért; az Országgyűlés hivatali szerveivel, a Miniszterelnöki Hivatallal és a minisztériumok parlamenti szerveivel való kapcsolattartásért;
43.9. az országgyűlési képviselők, bizottságok, tisztségviselők részéről érkező, a minisztérium feladatkörét érintő megkeresésekre készült választervezetek, tájékoztatók elkészíttetéséért;
43.10. a benyújtott törvényjavaslatokhoz beterjesztett módosító javaslatoknak a felelős szakmai főosztályhoz továbbításáért; a törvények és országgyűlési határozatok kihirdetésre történő előkészítéséért, továbbításáért;
43.11. az európai parlamenti képviselők részéről érkező, a minisztérium feladatkörét érintő megkeresésekre adandó tájékoztatók elkészítéséért, indokolt esetben az Európai Parlament bizottsági ülésein való minisztériumi képviselet biztosításáért, a tárca vezetésének tájékoztatásáért az Európai Parlament ülésein lezajlott eseményekről, az európai parlamenti képviselők mezőgazdasági és vidékfejlesztési aktuális kérdésekben történő felkészítéséért, háttéranyagokkal történő ellátásáért, az EU Koordinációs és Nemzetközi Főosztály tájékoztatása mellett;
43.12. a magyar országgyűlési képviselők, bizottságok, frakciók és azok tisztségviselői részéről érkező, a minisztérium feladatkörét érintő európai parlamenti megkeresésekre készítendő választervezetek koordinálásáért;
43.13. a Miniszterelnöki Hivatal Civil Kapcsolatok Főosztályával, társminisztériumokkal, más kormányzati szervekkel, a civil szférával: a társadalmi szervezetekkel, a jogvédő és kisebbségi szervezetekkel, az állampolgári önszerveződésekkel, az alapítványokkal, érdek-képviseleti szervekkel való kapcsolattartásért;
43.14. a minisztériumban a termelői szerveződésekkel foglalkozó egyéb főosztályokkal való kapcsolattartásért, a feladatok összehangolásáért;
43.15. a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Érdekegyeztető Tanács – FÖVÉT működtetéséért, az ezzel összefüggő feladatok ellátásáért;
43.16. a társadalmi szervezetek, érdek-képviseleti szervek, parlamenti frakciók tájékoztatásáért;
43.17. a lobbisták és lobbiszervezetek nyilvántartásának a vezetéséért, a lobbitevékenység összefogásáért;
43.18. a minisztériummal kapcsolatban álló ágazati szakmai szervezetek és érdekképviseletek partnerlistájának kialakításáért és karbantartásáért;
43.19. a társadalmi párbeszéd szakmai koncepciójának kialakításáért, a társadalmi párbeszéd keretébe tartozó feladatok ellátásáért;
43.20. az Agrárgazdasági Tanács összehívásával, működésével összefüggő minisztériumi feladatok ellátásáért;
43.21. az egyes fejezeti kezelésű előirányzatok felhasználásáról szóló miniszteri utasítás alapján a Főosztály Társadalmi Kapcsolatok Osztálya kezelésében lévő fejezeti kezelésű támogatási előirányzat felhasználásával összefüggő feladatok ellátásáért, pályázati rendszer működtetéséért;
43.22. az EU-tagállami működés kommunikációs stratégiájának társadalmi kapcsolatokat érintő végrehajtásáért;
43.23. COPA-COGECA magyar tagszervezeteivel történő kapcsolattartásért;
43.24. az ágazatipárbeszéd-bizottságokkal történő munkakapcsolati együttműködésért.

Szervezeti tagozódás:
Parlamenti Osztály
Társadalmi Kapcsolatok Osztálya

Stratégiai Főosztály

44. A Stratégiai Főosztály felelős:
44.1. az agrárstratégia összeállításának tárca szintű koordinációjáért;
44.2. a Nemzeti Vidékfejlesztési Stratégia kidolgozásáért,
44.3. az SPS (egységes támogatási rendszer) bevezetési stratégiájának kidolgozásáért, az ezzel kapcsolatos minisztériumi előkészítő munkák összefogásáért, a szükséges vezetői és kormányzati döntések előkészítéséért, EU Bizottsággal történő egyeztetéséért;
44.4. a SAPS- és a top-up rendszer hazai működésének ideje alatt az ezzel kapcsolatos ágazatpolitikai és szakmapolitikai kérdések kimunkálásában, a szükséges hatásvizsgálatok koordinálásában való közreműködésért;
44.5. mezőgazdasági, állattenyésztési, élelmiszer-ipari, erdőgazdasági, halászati szakmapolitikai koncepciók és stratégiák összeállításának minisztériumon belüli koordinálásáért;
44.6. a KAP-reformfolyamat újabb intézkedéseivel kapcsolatos nemzeti stratégiai alapvetések kidolgozásáért;
44.7. az ÚMVP-vel kapcsolatos közreműködői feladatok ellátásáért;
44.8. az EKTB és az SCA napirendjén szereplő agrár- és vidékfejlesztési tárgyú koncepcionális és stratégiai kérdésekben való közreműködésért;
44.9. a 2007–2013 közötti időszak KAP hazai szakpolitikai célkitűzéseinek összehangolásáért;
44.10. az MVH rendszeres vezetői összefoglalóinak, statisztikai jelentéseinek véleményezéséért,
44.11. az agrárgazdaságban zajló szakmapolitikai feladatok értékeléséért, az agrárgazdasági tevékenység főbb eredményeiről, tendenciáiról készítendő információs-elemző anyagok összeállításáért;
44.12. a miniszter, az államtitkár és a kabinetfőnök által meghatározott feladatok ellátásáért;
44.13. a miniszter, az államtitkár és a kabinetfőnök megbízásából komplex szakvélemény, felkészítő anyag elkészítéséért;
44.14. a miniszterelnöktől vagy kormányzati szervektől érkezett feladatok államtitkár által koordinált elvégzésében való közreműködésért.
44.15. a közösségi agrárpolitika és az SPS-rendszerre való átállás megvalósítását szolgáló kölcsönös megfelelési ellenőrzések (cross compliance) rendszerének kidolgozásáért;
44.16. a tárcát érintő kötelező jelentések rendszerének kidolgozásáért, ezzel összefüggésben az esetleg szükséges jogi szabályozásra javaslattételért, a vezetést támogató információs rendszer kiépítéséért (pl. MVH, MgSzH, AKI, FÖMI adatok beszerzése);
44.17. az agrár-külkereskedelmi stratégia készítéséért (Magyarország külkereskedelmi helyzetének alakulása a harmadik országokban lezajló mezőgazdaságot érintő piaci események hatására);
44.18. a termékpálya-stratégiák kialakításában való közreműködésért;
44.19. a simplification, azaz a KAP-ban előírt egyszerűsítési folyamat agrárpolitikai koordinálásáért.
44.20. az EU hosszú távú (éven túli) agrárköltségvetésével kapcsolatos kérdésekkel összefüggő álláspont kialakításáért;
44.21. a Méhészeti Nemzeti Program tárcafeladatainak ellátásáért.

Szervezeti tagozódás:
Koordinációs Osztály
Szakmapolitikai Osztály


A kabinetfőnök alárendeltségében működő szervezeti egységek

Miniszteri titkárság

45.1. A miniszteri titkárság a kabinetfőnök alárendeltségében működő belső szervezeti egység, melynek élén titkárságvezetőként főosztályvezető-helyettes áll.

45.2. A titkárság fő feladatai különösen:
45.2.1. gondoskodik a miniszterhez érkező iratok feldolgozásáról, intézéséről, a titkársági ügyviteli munka ellátásáról;
45.2.2. továbbítja a miniszter által meghatározott, rajta keresztül kiadott feladatokat, ellenőrzi azok végrehajtását, e jogkörében eljárva a kijelölt felelősöktől tájékoztatást kérhet;
45.2.3. figyelemmel kíséri a miniszter napi programjának alakulását, a programok megvalósításához szükséges feltételek biztosítását;
45.2.4. szervezi a miniszter belföldi rendezvényprogramjait.
45.3. Közreműködik a miniszteri értekezlet, illetve más feladatmeghatározó miniszteri megbeszélések előkészítésében és az ezekkel kapcsolatos adminisztratív feladatok ellátásában, az emlékeztetők, illetve jegyzőkönyvek elkészítésében és a kabinetfőnök útján a szakállamtitkárokhoz, főosztályvezetőkhöz való továbbításában.

A miniszteri kabinet

46.1. A miniszteri kabinet a kabinetfőnök közvetlen irányítása alatt működő szervezeti egység.

46.2. A miniszteri kabinet ellátja a miniszter és az államtitkár által meghatározott feladatokat, ennek keretében szorosan együttműködik a miniszteri titkársággal.

46.3. A miniszteri kabinet döntés-előkészítéssel kapcsolatos tevékenységet végez, az előterjesztést átdolgozásra visszaadhatja, további egyeztetésre utalhatja, valamint meghatározhatja az előkészítéssel összefüggő egyéb feladatokat.

46.4. A miniszter megbízásából komplex szakvélemény, felkészítő anyag elkészítéséről gondoskodik.

46.5. Összehangolja a miniszter által meghatározott panaszok, kérelmek vizsgálatát, a döntésnek megfelelő intézkedések kialakítását.

46.6. A miniszteri kabinet mellett működik a sajtóiroda, melynek élén főosztályvezető-helyettes besorolású sajtófőnök áll.

Sajtóiroda

47. A sajtóiroda felelős:
47.1. a minisztérium kommunikációjáért, ezen belül a miniszter és az államtitkár hazai és külföldi nyilvános szereplései előkészítésével, megszervezésével és lebonyolításával összefüggő feladatok ellátásáért, a közérdekű adatok közzétételéért és kérelemre történő szolgáltatásáért, folyamatos sajtókapcsolatokért és az időszakos sajtótevékenységért;
47.2. a minisztérium és a minisztérium politikai és szakmai vezetőinek sajtómegnyilvánulásai tervezéséért;
47.3. a társtárcák és más közigazgatási szervek kommunikációs szervezeteivel való kapcsolattartásért;
47.4. a minisztérium által irányított szervezetek sajtótevékenységének koordinációjáért;
47.5. az egységes minisztériumi arculat kialakításáért, a szükséges külső megjelenési elemek kivitelezéséért, együttműködve a Kormányzati Kommunikációs Központtal, igazodva az egységes kormányzati kommunikáció követelményéhez;
47.6. minden, a minisztérium kezdeményezésében és finanszírozásában készülő kiadvány (könyv, ismeretterjesztő dokumentum, film, CD stb.) gondozásáért, az arculat kialakításáért;
47.7. a minisztérium honlapjának szerkesztéséért, a tárca internetes tartalomszolgáltatójaként a portál folyamatos tartalomfrissítéséért, a közéleti információk közreadásáért, a portál arculatának alakításáért, a portál angol nyelvű változatának fenntartásáért, EU-honlapok és a tagországok szakminisztériumi portáljainak figyelemmel kíséréséért és a velük való együttműködésért;
47.8. a tárca feladatkörébe tartozó lakossági tájékoztató kampányok tervezéséért, szervezéséért, együttműködve a Kormányzati Kommunikációs Központtal, igazodva az egységes kormányzati kommunikáció követelményéhez;
47.9. a közvélemény-kutatások előkészítéséért, eredményeik hasznosításáért, együttműködve a Kormányzati Kommunikációs Központtal, igazodva az egységes kormányzati kommunikáció követelményéhez;
47.10. a felsőbb szintű döntések nyilvánosságra hozatalának megszervezéséért; a közvélemény közérthető tájékoztatásáért;
47.11. a minisztérium pályázati felhívásainak, közérdekű hirdetéseinek megjelenítéséért;
47.12. a kommunikációs tevékenységet megalapozó kutató-elemző munkáért, együttműködve a Kormányzati Kommunikációs Központtal, igazodva az egységes kormányzati kommunikáció követelményéhez;
47.13. az interjú- és információigények sajtóügyelet keretében történő érkeztetéséért, nyilvántartásáért, értékeléséért, közvetítéséért;
47.14. az agrár és vidékfejlesztési honlapok szemlézéséért, napi sajtószemlék közreadásáért, a folyamatos hírfigyelésért;
47.15. a sajtóban megjelent és választ igénylő cikkekben foglaltak kivizsgálásáért, a válaszadásért;
47.16. az európai parlamenti képviselők igény szerinti információellátásáért.


A közösségi ügyekért felelős szakállamtitkár alárendeltségében működő szervezeti egységek

Titkárság

48. A közösségi ügyekért felelős szakállamtitkár közvetlen alárendeltségében működik a titkárság, melynek élén osztályvezetői besorolású titkárságvezető áll. Feladatait a 12.2. pont rögzíti.

Agrár-vidékfejlesztési Főosztály

49. Az Agrár-vidékfejlesztési Főosztály felelős:
49.1. az agrár-vidékfejlesztés és -környezetgazdálkodás szakmai irányítása keretében
49.1.1. az érintett főosztályok, az agrár-vidékfejlesztési háttérintézmények bevonásával az agrár-vidékfejlesztési és környezetgazdálkodási szakterületekre irányuló középtávú, valamint távlati tervdokumentumok, fejlesztési koncepciók, programjavaslatok kidolgozásának koordinációjáért és a hatáskörébe tartozó szakterületen annak kidolgozásáért és egyeztetéséért;
49.1.2. a főosztály illetékességi körébe tartozó különböző időhorizontú, országos, regionális, ágazati nagyprojektek tárcaszintű koordinációjáért;
49.1.3. az Új Magyarország Vidékfejlesztési Stratégiai Terv (ÚMVST), az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (ÚMVP), valamint az Új Magyarország Fejlesztési Terv közötti koherencia megteremtéséért;
49.1.4. az Új Magyarország Fejlesztési Tervvel kapcsolatos tárcafeladatok ellátásáért;
49.1.5. a tervező munkával kapcsolatos tárcaközi képviselet nemzeti és uniós szintű ellátásáért;
49.1.6. a 2007–2013. évekre vonatkozó ÚMVP pénzügyi tervezési és jogi szabályozási feladatainak ellátásáért, szakmai összefogásáért és koordinálásáért;
49.1.7. az ÚMVP fejlesztési típusú támogatási konstrukciók végrehajtásához és működéséhez szükséges intézményi feltételek meghatározásáért;
49.1.8. az ÚMVP végrehajtásával összefüggő szakmai munka és jogszabály-alkotási feladatok kezdeményezéséért és koordinálásáért;
49.1.9. az ÚMVP-intézkedések és támogatási jogcímek végrehajtásához és működésükhöz szükséges intézményi feltételek meghatározásáért;
49.1.10. az ÚMVP intézkedéseinek szükség szerinti módosításának, illetve új intézkedések bevezetésének kezdeményezéséért;
49.1.11. a 2007–2013. évekre vonatkozó ÚMVP pénzügyi tervezési és jogi szabályozási feladatok szakmai tevékenységének összefogásáért és koordinálásáért;
49.1.12. ellátja az ÚMVP költségvetési tervezésének feladatait;
49.1.13. az AVOP 1. és 3. prioritás megvalósításának szakmai koordinálásáért, végrehajtásáért;
49.1.14. az AVOP és a Nemzeti Vidékfejlesztési Terv (NVT) végrehajtásával összefüggő koordinációs, szakmai és jogi feladatok kezdeményezéséért, ellátásáért;
49.1.15. az AVOP és az NVT támogatási jogcímeinek vonatkozásában az MVH-val történő folyamatos kapcsolattartásért;
49.1.16. az AVOP LEADER+ intézkedés megvalósításának szakmai koordinálásáért, végrehajtásáért;
49.1.17. a területfejlesztés, -rendezés tárcakoordinációjának és szakterületi képviseletének ellátásáért, összefüggésben a közigazgatás és területfejlesztés korszerűsítésével;
49.1.18. a fejlesztési dokumentumok társadalmi egyeztetésének lebonyolításáért és a társadalmi partnerekkel való kapcsolattartásért;
49.1.19. a tárcaközi kiemelt térségi és keretprogramok vidékfejlesztési koordinációjáért;
49.1.20. a falusi és agroturizmus tárca szintű feladatainak ellátásáért;
49.1.21. a társadalmi esélyegyenlőséggel, a romák integrációjával kapcsolatos kormányzati feladatokból eredő ágazati koordinációs teendők ellátásáért;
49.1.22. a Vidékfejlesztési Célelőirányzat pályázatos rendszerének lezárásával kapcsolatos feladatok ellátásáért;
49.1.23. a környezetvédelmi szempontokkal összhangban lévő környezetkímélő gazdálkodási és földhasználati módszerek elterjesztéséért;
49.1.24. a mezőgazdasági infrastruktúrával és vízgazdálkodással kapcsolatos, ÚMVP-t érintő feladatok ellátásáért;
49.1.25. a logisztikai beruházásokkal kapcsolatos feladatok ellátásáért;
49.1.26. az agrár-környezetgazdálkodással kapcsolatos döntések előkészítéséért és feladatok ellátásáért;
49.1.27. a természetvédelemmel, a biodiverzitás megőrzésével összefüggő ágazati feladatok elvégzéséért, tárcán belüli és tárcák közötti koordinálásáért; szabályozások és döntések ágazati előkészítéséért;
49.1.28.6
49.1.29. az ágazat hulladékgazdálkodással kapcsolatos feladatainak koordinálásáért;
49.1.30. a bioenergiával összefüggő ÚMVP-jogcímek szakmai előkészítése során a megújuló energiaforrásokkal kapcsolatos feladatok ellátásáért felelős főosztállyal való együttműködésért;
49.1.31. a megújuló energiaforrásokkal kapcsolatos tárcafeladatok ellátásában történő közreműködésért;
49.1.32. a mezőgazdaság piaci és termelési struktúraváltásának részeként a nem élelmiszer-ipari célú (non-food) termelés és felhasználás elterjesztéséért;
49.1.33. a klímaváltozás és az elsivatagosodás elleni küzdelem vidékfejlesztési feladatainak meghatározásáért és végrehajtásában való részvételért;
49.1.34. a Nemzeti Környezetvédelmi Programmal (NKP II.) kapcsolatos tárcaszintű koordinációs feladatok ellátásáért;
49.1.35. a Nemzeti Agrár-környezetvédelmi Program pályázatos rendszerének lezárásával kapcsolatos feladatok ellátásáért;
49.1.36. a tárca szakmai képviseletének ellátásáért a környezetgazdálkodási szakterületet érintő tárcaközi bizottságokban;
49.1.37. az OECD-vel kapcsolatos a főosztály feladatkörébe tartozó szakmai feladatok ellátásáért;

49.2. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap (EMVA) és az Európai Mezőgazdasági Garancia Alap (EMGA) végrehajtásának felügyeletével kapcsolatos illetékes hatósági feladatkörében
49.2.1. az MVH, mint kifizető ügynökség akkreditációjával kapcsolatos miniszteri és egyéb felsővezetői döntések kezdeményezéséért, előkészítésében való közreműködésért;
49.2.2. az akkreditációs feltételek teljesülésének rendszeres – adatok, információk kérésével, valamint helyszínen történő tájékozódással történő – figyelemmel kíséréséért, és a minisztérium vezetésének rendszeres tájékoztatásáért;
49.2.3. az Igazoló Szervvel kapcsolatos döntések, szerződésmódosítások, szerződések előkészítéséért;
49.2.4. az Igazoló Szerv jelentéseinek, eljárásrendjének, ellenőrzési programjának, és a működéséhez kapcsolódó egyéb dokumentumok véleményezéséért, az Igazoló Szerv jelentéseinek elemzéséért;
49.2.5. az Igazoló Szervvel és az MVH-val való folyamatos kapcsolattartásért;
49.2.6. az akkreditációval kapcsolatban az Európai Bizottsággal való szakmai kapcsolattartásért és levelezésért;
49.2.7. a 885/2006/EK rendelet 11. cikkében meghatározott eljárás esetén a minisztérium jogi álláspontjának kialakításáért, kijelölés alapján a minisztérium képviseletéért;
49.2.8. az Európai Unió által működtetett bizottságokkal, illetve munkacsoportokkal való kapcsolattartás keretében felelős az Agrár Alapok Bizottságában történő tagállami álláspont kialakításában való közreműködésért, az ülések szakmai nyomon követéséért;

49.3. a miniszter MVH-val kapcsolatos irányítási és szakmai-felügyeleti feladatainak ellátásával, koordinációjával összefüggésben
49.3.1. a minisztérium és az MVH közötti, a vezetést támogató, valamint az EU Bizottsága felé történő információszolgáltatást lehetővé tevő jelentési rendszer szabályozásáért;
49.3.2. a miniszter MVH-hoz irányítási, felügyeleti, valamint munkáltatói jogkörben hozott döntéseinek szakmai előkészítéséért;
49.3.3. az MVH költségvetésével, valamint humánerőforrás-felhasználás tervezésével kapcsolatos álláspont kialakításáért;
49.3.4. az MVH miniszteri jóváhagyást igénylő belső szabályzatainak miniszteri jóváhagyásra történő előkészítéséért, valamint egyéb, az akkreditáció szempontjából releváns szabályzatainak véleményezéséért.
49.3.5. a SAPARD-program, az AVOP-, az NVT-, valamint a 2007–2013. Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (ÚMVP) (továbbiakban együttesen: Programok) végrehajtásának irányításáért és felügyeletéért; a pénzügyi eszközök tekintetében a gazdálkodás és a végrehajtás hatékonyságáért és szabályszerűségért; a programok költségvetési tervezéséért (egyeztetve az illetékes szakfőosztályokkal, a Pénzügyminisztériummal, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökséggel);
49.3.6. a források folyamatos biztosításáért, jelentések készítéséért;

49.4. az AVOP-, valamint a SAPARD-program, illetve a ÚMVP vonatkozásában az Irányító Hatósági feladatok, az NVT vonatkozásában a Menedzsment Egység feladatainak ellátásáért. E programok vonatkozásában felelős:
49.4.1. az ÚMVP-re vonatozóan olyan pénzügyi és statisztikai információk gyűjtésére alkalmas rendszer felállításáért, – az AVOP-ra vonatkozóan – működésének biztosításáért, amelynek feladata a végrehajtásra vonatkozóan megbízható monitoringmutatók megállapíthatósága, valamint amelynek alapján a programértékelés elvégezhető;
49.4.2. az Egységes Monitoring Információs Rendszer (EMIR) fejlesztésének tárcán belüli szakmai koordinációjáért, adatok beviteléért;
49.4.3. a vidékfejlesztési programok monitoringadatainak az Európai Bizottság (a továbbiakban: Bizottság) részére történő továbbításáért, lehetőség szerint felhasználva a Bizottsággal folytatott adatcserét lehetővé tevő informatikai rendszereket;
49.4.4. az AVOP Programkiegészítő Dokumentum (PKD), valamint az NVT tekintetében a Bizottsággal történő egyeztetésért, a monitoringbizottsági üléseket követően a változtatások, módosítások átvezetéséért, a PKD végrehajtásáért;
49.4.5. a Programok vonatkozásában az EU Bizottsággal történő kapcsolattartásért;
49.4.6. IH-vezetői értekezlet szervezéséért a Programok végrehajtása nyomon követésének érdekében;
49.4.7. az AVOP Működési Kézikönyvének folyamatos aktualizálásáért, beleértve az ellenőrzési nyomvonal elkészítését is;
49.4.8. az MVH AVOP, ÚMVP végrehajtására vonatkozó kézikönyvének jóváhagyásáért és betartatásáért;
49.4.9. az AVOP esetében – annak lezárásáig – a DEB titkársági teendőinek ellátásáért;
49.4.10. a Programok monitoringbizottsági üléseinek megszervezéséért, szükség esetén albizottságok működtetéséért, a titkársági teendők ellátásáért, monitoringrendszer működtetéséért, monitoringmutatók kidolgozásának koordinálásáért az uniós szabályokkal összhangban, a szakfőosztályok bevonásával;
49.4.11. a Programok végrehajtásáról szóló éves jelentések elkészítéséért és – a program monitoringbizottsági jóváhagyásának elnyerése után – az EU Bizottság elé terjesztéséért;
49.4.12. a Programok értékelésének elkészíttetéséért;
49.4.13. a feltárt programszintű szabálytalanságok negyedévenkénti jelentéséért, korrekciós intézkedések kidolgozásáért és azok végrehajtásáért;
49.4.14. a Kifizető Hatóság (KH), a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI), valamint az Állami Számvevőszék (ÁSZ) ellenőrzéseihez szükséges szakmai, pénzügyi adatok biztosításáért;
49.4.15. a kifizető ügynökséget érintő külső vizsgálatok (ÁSZ, KEHI) tárca szintű összefogásáért;
49.4.16. az AVOP esetében a Közreműködő Szervezettel (KSZ) kötött, valamint az IH–KH-megállapodások aktualizálásáért, végrehajtásáért;
49.4.17. a vonatkozó jogszabályok kezdeményezéséért, véleményezéséért;
49.4.18. a rendszerellenőrzések során a Programok, különösen az AVOP végrehajtása kapcsán tett javaslatok végrehajtására vonatkozó szabályok kidolgozásáért és azok végrehajtásáért;
49.4.19. a Programok technikai segítségnyújtás című intézkedés teljes lebonyolításáért, beleértve a közbeszerzési eljárások kivitelezését;
49.4.20. a Programokhoz kapcsolódó információknak az FVM honlapján történő megjelentetéséért, valamint aktualizálásáért;
49.4.21. a Programokhoz kapcsolódó pályázati felhívások és pályázati dokumentációk jóváhagyásáért, az esetleges módosítások azonnali közzétételéért (honlapon);
49.4.22. a Programok kapcsolódó pályáztatás során használatos értékelési pontrendszer jóváhagyásáért, betartatásáért;
49.4.23. a kapacitásmonitoring-feladatok ellátásáért az AVOP esetében;
49.4.24. a tájékoztatásra és nyilvánosságra vonatkozó kötelezettségek teljesítéséért (különös tekintettel a végső kedvezményezettek, a szakmai szervezetek, a gazdasági és szociális partnerek, az esélyegyenlőséget előmozdító szervezetek és az érintett nem kormányzati szervezetek tájékoztatására) a Programok kapcsán;
49.4.25. az Európai Bizottság STAR (Agrárstruktúra és Vidékfejlesztési) Bizottságában Magyarország képviseletének ellátásáért, a hazai álláspont kialakításáért;
49.4.26. az AVOP képviseletéért a Közösségi Támogatás Keret Monitoringbizottságában;
49.4.27. a tárca képviseletéért az Új Magyarország Fejlesztési Terv egyes operatív programjainak Monitoringbizottságaiban;
49.4.28. az EMVA-ból nyújtandó vidékfejlesztési támogatásról szóló 1698/2005/EK tanácsi rendelet 75. cikke értelmében az Irányító Hatóság felelős a program hatékony, eredményes és szabályszerű módon történő irányításáért és végrehajtásáért, az ÚMVP keretében meghirdetett intézkedések engedélyezési eljárásainak szakmai felülvizsgálatáért, a források optimális allokálásának és a támogatási döntések szakmai alapon történő meghozatalának biztosításáért;
49.4.29. az ÚMVP végrehajtásához kapcsolódó, fiatal mezőgazdasági termelői minőség regisztrációjával kapcsolatos engedélyezési feladatok ellátásáért;
49.5. a szaktanácsadással kapcsolatos feladatkörben
49.5.1. a szakképzési, tájékoztatási és szaktanácsadási tevékenység támogatására irányuló EU-s programok előkészítéséért, szakmai irányításáért és felügyeletéért;
49.5.2. a szaktanácsadás minisztériumi feladatainak koordinációjáért, szabályozásához és működtetéséhez szükséges jogszabályok, pályázati felhívások;
49.5.3. előkészítéséért, gondozásáért, tárcaszintű szakértői bizottságok működtetéséért; a szaktanácsadási rendszer szervezeti, szakmai és működési feltételeinek kialakításáért, koordinációjáért, fejlesztéséért, szakmai felügyeletéért;
49.5.4. a Szaktanácsadói Névjegyzék és a Területi Szaktanácsadási Központok jegyzékének, a szaktanácsadók képzésének, és a szaktanácsadás minőségbiztosítási rendszerének szabályozásáért;
49.5.5. a Szaktanácsadói Névjegyzék vezetésével kapcsolatos közigazgatási, hatósági ügyintézés felügyeletéért;
49.5.6. a szaktanácsadás hazai és nemzetközi kapcsolatrendszerének fejlesztéséért, segítéséért, fenntartásáért;
49.5.7. az agrárszakképzés nemzetközi kapcsolatrendszerének fenntartásában való közreműködésért;
49.5.8. a Nemzeti Vidéki Hálózat kialakításáért és felügyeletéért;
49.5.9. a Helyi Vidékfejlesztési tanácsadó irodák tevékenységének koordinálásáért;
49.5.10. az FVM Vidékfejlesztési, Képzési és Szaktanácsadási Intézet (FVM VKSZI) működése felügyeletének ellátásáért
49.5.1. 49.5.11. az iskolarendszeren kívüli, az ÚMVP keretében megvalósuló képzésekhez kapcsolódó feladatokban való közreműködésért.

A Pénzügyi és Monitoring Osztály felelős:7

49.6. az Európai Halászati Alapról (EHA) szóló 1198/2006/EK tanácsi rendelet 60. cikke értelmében az Igazoló Hatóság feladatkörben:
49.6.1. az igazolt kiadási kimutatások és kifizetés iránti kérelmek elkészítéséért és azok benyújtásáért a Bizottsághoz;
49.6.2. annak igazolásáért, hogy a költségnyilatkozat pontos, megbízható számviteli rendszerekből származik, és ellenőrizhető bizonylatokon alapul;
49.6.3. annak igazolásáért, hogy a bejelentett kiadások megfelelnek az alkalmazandó közösségi és nemzeti szabályoknak, és a programra alkalmazandó kritériumokkal összhangban finanszírozás céljából kiválasztott, valamint az alkalmazandó közösségi és nemzeti szabályoknak megfelelő műveletek tekintetében merültek fel;
49.6.4. meggyőződni arról, hogy a költségnyilatkozatokban szereplő kiadásokkal kapcsolatban folytatott eljárásokról és ellenőrzésekről kapott információ megfelelő alapot nyújt az igazoláshoz;
49.6.5. igazolás céljából az ellenőrző hatóság által vagy annak felelőssége mellett elvégzett valamennyi ellenőrzés eredményének figyelembevételéért;
49.6.6. a Bizottsághoz benyújtott kiadásokra vonatkozó számviteli nyilvántartások számítógépes formában történő tárolásáért;
49.6.7. a visszafizetendő, valamint a művelethez történő hozzájárulás egészének vagy egy részének visszavonásából eredő összegek nyilvántartásáért;
49.6.8. a dokumentumok benyújtásáért a 498/2007/EK bizottsági rendelet alapján;

A Felügyeleti és Akkreditációs Osztály felelős:8

49.7. az Európai Halászati Alapról (EHA) szóló 1198/2006/EK tanácsi rendelet 61. és 71. cikke értelmében az Ellenőrző Hatóság felelős:
49.7.1. annak biztosításáért, hogy az operatív program irányítási és ellenőrzési rendszere eredményes működésének vizsgálata céljából ellenőrzéseket végezzen;
49.7.2. annak biztosításáért, hogy a műveleteknek az igazolt költségek ellenőrzése céljából történő ellenőrzését megfelelő minta alapján végezzék el;
49.7.3. az elvégzett ellenőrzések eredményeit, irányítási és ellenőrzési rendszer esetleges hiányosságait bemutató éves ellenőrzési jelentés benyújtásáért az Európai Bizottság felé;
49.7.4. az ellenőrzések alapján véleménykiadásért arra vonatkozóan, hogy az irányítási és ellenőrzési rendszer eredményesen működik;
49.7.5. a zárónyilatkozat, illetve ezt alátámasztó záró ellenőrzési jelentés benyújtásáért az Európai Bizottsághoz legkésőbb 2017. március 31-ig;
49.7.6. az irányító és igazoló hatóságok, közreműködő szervezetek, valamint az ellenőrző hatóság és hatáskörében ellenőrzéseket végző szervezetek és eljárásaik leírásának és ehhez kapcsolódó ismertető jelentés elkészítéséért.

Szervezeti tagozódás:9
Mezőgazdasági Versenyképességi és Szerkezetátalakítási Osztály
Környezetgazdálkodási Osztály
Vidékfejlesztési Osztály
Horizontális Ügyekért Felelős Osztály
Pénzügyi és Monitoring Osztály
Felügyeleti és Akkreditációs Osztály
Kommunikációs és Koordinációs Osztály

EU Koordinációs és Nemzetközi Főosztály

50. Az EU Koordinációs és Nemzetközi Főosztály felelős:
50.1. az agrárágazat és a vidék európai uniós ügyeinek magas színvonalú összehangolásáért és képviseletéért; a nemzetközi kapcsolatok érdekeinknek megfelelő alakításáért és a nemzetközi agrárszervezetekben a magyar érdekek magas szintű képviseletéért;
50.2. az EU közösségi vívmányaiból fakadó, az FVM hatáskörébe tartozó feladatok koordinációjáért és egyeztetéséért;
50.3. az EU mezőgazdaságot érintő döntéshozatali eljárásában való részvétel szabályainak kidolgozásáért és betartatásáért, különös tekintettel a tárgyalási álláspont kialakítására, a jelentési kötelezettségre;
50.4. az EU Bizottság szakbizottságaiban és a tanácsi munkacsoportokban részt vevő magyar szakértők munkájának koordinálásáért és beszámoltatásáért (meghívók, mandátumok, jelentések; Interim 3 rendszer), és hetente az EU-koordinációs szakértői értekezlet megszervezéséért;
50.5. a felettes szakállamtitkár vezette EU-koordinációs vezetői értekezlet megszervezéséért;
50.6. az agrár- és vidékfejlesztési vonatkozású témákban az egységes kormányzati álláspont tárcaközi egyeztetéséért (EKTB);
50.7. a társtárcáktól és az országos hatáskörű szervektől az EU-vonatkozású témákban érkezett kormány-előterjesztések kapcsán a minisztérium álláspontjának kialakításáért;
50.8. a főosztály koordinációján kívül eső lényegi EU-s ügyekben a közreműködésért, és a közreműködés során az EU-intézmények várható álláspontjának ismertetéséért;
50.9. az EU közös agrárpolitikájának kommunikációjában a közreműködésért;
50.10. az EU Bizottsággal folytatott hivatalos kapcsolattartásért;
50.11. a Mezőgazdasági és Halászati Tanács és a Mezőgazdasági Különbizottság (SCA) ülésein a magyar részvétel előkészítéséért; a képviselendő álláspontok kialakításának koordinálásáért és tárcaközi egyeztetésének megszervezéséért;
50.12. a mezőgazdasági szakdiplomaták és a brüsszeli Állandó Képviseletre delegált mezőgazdasági attasék,
50.12.1. kiválasztása szakmai szempontjainak meghatározásáért,
50.12.2. személyére a javaslattételért,
50.12.3. alaputasításainak elkészítésért,
50.12.4. szakmai irányításukért és a velük való folyamatos kapcsolattartásért,
50.12.5. beszámoltatásukért;
50.13.10
50.13.1. az Átmeneti Támogatás program felhasználásának pénzügyi tervezéséért, a projektek kivitelezésének koordinálásáért, valamint ellenőrzésének rendjéért;
50.13.2. a Magyar Köztársaság Kormánya és az Egyesült Nemzetek Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) között a FAO Európai és Közép-Ázsiai Regionális Hivatala, a FAO Közép- és Kelet-Európai Alregionális Hivatala, valamint a Közös Szolgáltató Központ felállításáról szóló megállapodás kihirdetéséről szóló 203/2007. (VII. 31.) Korm. rendeletben meghatározott megállapodásban foglalt feladatok koordinálásáért, intézményrendszerének finanszírozási rendjéért, a projektek pénzügyi tervezéséért, kivitelezésének koordinálásáért, valamint az ösztöndíjprogram teljes koordinálásáért;
50.13.3. egy magyar vezetésű afganisztáni tartományi újjáépítési csoport létesítéséről és működésének előkészítéséről szóló 2115/2006. (VI. 29.) Korm. határozatban foglalt, az afganisztáni Baghlan tartományban, Pol-e Kumri központtal működő tartományi újjáépítési csoport (a továbbiakban: PRT) munkájában való részvételért, az agrárprojektek koordinálásáért, pénzügyi tervezésért, az afganisztáni mezőgazdasági minisztériummal, valamint a programban részt vevő Honvédelmi Minisztériummal és Külügyminisztériummal való kapcsolattartásért;
50.13.4. az agrár-intézményfejlesztési tartalmú kimenő Twinning programokban való magyar részvétel lehetőségeinek feltárásáért, szervezésért, koordinálásáért és a pénzügyi elszámolások szervezéséért;
50.13.5. az 50.13.1–50.13.4. pontban foglalt feladatokkal kapcsolatos pénzügyi, számviteli nyilvántartások vezetéséért, egyeztetéséért, könyvelésének előkészítéséért, kapcsolattartásért a számviteli feladatokat végző szervezetekkel;
50.13.6. a PHARE-programokból fennmaradt feladatok elvégzéséért.
50.14.11
50.15. a 2011-es magyar EU-elnökséggel kapcsolatos feladatok ellátásáért;
50.16. a minisztérium nemzetközi tevékenységének szervezéséért és a főosztályok nemzetközi tevékenységének összehangolásáért;
50.17. a nemzetközi együttműködés fő irányainak, viszonylati prioritásainak kialakítására vonatkozó javaslattételért;
50.18. az állami vezetők külföldi kiutazási, valamint a partnerfogadások tervjavaslatainak elkészítéséért, azok Külügyminisztériummal történő egyeztetésért és a teljesítés részletes értékeléséért;
50.19. a partnerországokban a minisztérium illetékességi körébe tartozó kérdésekért felelős főhatóságokkal, illetve a Budapesten akkreditált külképviseletekkel és a külföldön működő magyar képviseletekkel a kapcsolattartásért, a szükséges szakmai tájékoztatás biztosításáért;
50.20. a minisztérium felső szintű vezetői nemzetközi tárgyalásai szakmai anyagának előkészítéséért, az e tárgyalásokból eredő feladatok végrehajtásának biztosításáért, valamint az e tárgyalásokról szóló tájékoztató jelentéseknek a Kormány és/vagy a minisztérium vezetése részére történő elkészítéséért;
50.21. a minisztérium állami vezetőinek kiutazásaival és a külföldi partnerek fogadásaival kapcsolatos protokolláris, utazási teendők ellátásáért; a protokollraktár kezeléséért; a felső szintű és szakértői tárgyalásokhoz szükséges tolmácsolási szolgáltatások megszervezéséért;
50.22. minisztériumi főosztályok vezetőinek, valamint az önálló ágazati szervek vezetőinek kezdeményezésére az államtitkár által engedélyezett szolgálati útlevelek kiadásával kapcsolatos ügyintézésért;
50.23. a szolgálati útlevelek nyilvántartás-vezetéséért, azok kezeléséért, az útlevelek biztonságos őrzéséért;
50.24. a minisztérium tevékenységével kapcsolatos külföldi kiutazások úti okmányainak beszerzéséért és elszámolásáért;
50.25. a minisztérium állami vezetőinek nemzetközi levelezésének végzéséért, indokolt esetben szakmai anyagok fordításának, fordíttatásának biztosításáért és pénzügyi elszámolásáért;
50.26. az ENSZ Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szervezete (FAO) Magyar Nemzeti Bizottsága titkársági teendőinek ellátásáért;
50.27. a Világélelmezési Program keretében megvalósuló segélyek szervezésért;
50.28. a felsőbb és tárcaszintű megállapodások, illetve eseti megbízások, felkérések alapján érkező tárgyaló és tanulmányutas külföldi delegációk programjának összehangolásáért;
50.29. a nemzetközi feladatokra biztosított költségkerettel való gazdálkodásért;
50.30. a határon túli magyarok szakmai szervezeteivel történő kapcsolattartásért;
50.31. a minisztérium EU-tagállami működésére és nemzetközi kapcsolattartására biztosított előirányzatokkal folytatott gazdálkodásért;
50.32. a rendszeresen jelentkező koordinációs és tájékoztatási feladatok ellátásáért:
50.32.1. Évente:
50.32.1.1. a mezőgazdasági szakattasék és a brüsszeli Állandó Képviselet mezőgazdasági attaséinak beszámoltatásáért;
50.32.1.2. az attasék éves felkészítéséért;
50.32.2. Havonta:
50.32.2.1. Miniszteri tanácsülések előkészítéséért;
50.32.2.2. A Budapesten akkreditált szakdiplomaták tájékoztatásáért a Mezőgazdasági Tanácsülésen képviselt magyar álláspontról;
50.32.2.3. Mezőgazdasági szakattasék havi jelentéseiért;
50.32.2.4. EU/Nemzetközi találkozóért kiemelt civil szervezetekkel (MOSZ, MAGOSZ, ÉFOSZ Agrárkamara, Agrya, Hangya)
50.32.3. Kéthetente:
50.32.3.1. EU-koordinációs vezetői értekezletért
50.32.4. Hetente:
50.32.4.1. SCA-üléseken a magyar részvétel előkészítéséért és a képviselet biztosításáért
50.32.4.2. EKTB-ülésekért
50.32.4.3. EU-koordinációs szakértői értekezletért.

Szervezeti tagozódás:12
EU-koordinációs Osztály
Nemzetközi Kapcsolatok Osztálya
Nemzetközi Támogatások Osztálya


A közgazdasági szakállamtitkár alárendeltségében működő szervezeti egységek

Titkárság

51.1. A közgazdasági szakállamtitkár közvetlen alárendeltségében működik a titkárság, melynek élén osztályvezetői besorolású titkárságvezető áll. Feladatait a 12.2. pont rögzíti.

51.2. A titkárság felelős:
51.2.1. a székházi elhelyezéssel kapcsolatos feladatokért, a FAO-irodák elhelyezését biztosító ingatlanok és székházi épületrész üzemeltetésével kapcsolatos feladatok végrehajtásának felügyeletéért;
51.2.2. az FVM és a MEH Központi Szolgáltatási Főigazgatósággal való kapcsolattartásért;
51.2.3. a minisztériumi rendezvények lebonyolításával kapcsolatos feladatok ellátásáért.

Agrárszabályozási Főosztály

52. Az Agrárszabályozási Főosztály felelős:
52.1. az agrárgazdaságban zajló folyamatok, ezen belül kiemelten az agrár-külkereskedelem (export-import), valamint az ágazat foglalkoztatásban, jövedelemszerzésben betöltött szerepének elemzéséért, értékeléséért; a fő folyamatokról, tendenciákról, valamint az agrárgazdasági tevékenység főbb eredményeiről elemző, értékelő anyagok készítéséért;
52.2. a makrogazdasági folyamatok (GDP, beruházás, foglalkoztatás, jövedelem, export-import, árfolyam, pénzügyi helyzet stb.) elemzéséért, értékeléséért, az agrárgazdaságra gyakorolt várható hatásuk előrejelzéséért;
52.3. az Agrárgazdasági Kutató Intézettel (AKI) együttműködve az agrárstatisztikai információs rendszer kialakításával és továbbfejlesztésével kapcsolatos hazai és nemzetközi tárcafeladatok koordinált ellátásáért, a Központi Statisztikai Hivatallal való kapcsolattartásért, az Országos Statisztikai Adatgyűjtési Programmal (OSAP) kapcsolatos tárcafeladatok ellátásának összefogásáért, az EUROSTAT-tal, valamint az Európai Bizottság illetékes részlegével való együttműködésért, az adatszolgáltatási feladatok ellátásáért;
52.4. az AKI-val együttműködve a mezőgazdasági tesztüzemi rendszer, a mezőgazdasági számlarendszer, a mezőgazdasági piaci árinformációs rendszer üzemeltetéséért;
52.5. az agrárgazdaság fejlesztéséről szóló törvénnyel kapcsolatos tárcafeladatok ellátásáért, az AKI-val együttműködve az agrárgazdaságról szóló éves jelentések koordinált kidolgozásáért;
52.6. az OECD-vel kapcsolatos tárcafeladatok koordinálásáért, az agrárpolitikai jelentések összeállításáért;
52.7. az AKI szakmai felügyeletének ellátásáért;
52.8. az agrár- és vidékfejlesztési támogatási rendszer közgazdasági megalapozásáért, az ilyen célú hazai költségvetési források tervezésével kapcsolatos tárcafeladatok koordinált ellátásáért;
52.9. a nemzeti agrártámogatások költségvetési előirányzatai éven belüli felhasználási ütemtervének elkészítéséért, a teljesítés rendszeres értékeléséért, a szükség szerinti átcsoportosítások kezdeményezéséért;
52.10. a nemzeti agrártámogatási rendszer, az egyes támogatási konstrukciók továbbfejlesztésével, működtetésével kapcsolatos tárcafeladatok koordinált ellátásáért;
52.11. az agrártermelés finanszírozásával, különféle kedvezményes hitelkonstrukciókkal, az állami és intézményi kezességvállalással kapcsolatos tárcafeladatok ellátásáért; a Bankszövetséggel, az agrárágazat finanszírozásában részt vevő hitelintézetekkel, kezességvállaló intézményekkel való kapcsolattartásért; a kedvezményes agrár-hitelkonstrukciók monitoringrendszerének működtetéséért;
52.12. az Agrárvállalkozási Hitelgarancia Alapítvány (AVHA) tevékenységével kapcsolatos tárcafeladatok ellátásáért;
52.13. a mezőgazdaságot sújtó elemi károk enyhítését célzó szükség szerinti kormányzati intézkedések kezdeményezéséért; az új típusú mezőgazdasági kárenyhítési rendszerről szóló törvénnyel kapcsolatos tárcafeladatok ellátásáért;
52.14. a pénzügyi szabályozó rendszer (adózási rendszer, egészség- és társadalombiztosítási járulékrendszer, egyéb elvonási rendszer, munkaügyi szabályozás, monetáris szabályozás, hitelpolitika, állami támogatás stb.) kialakításával és továbbfejlesztésével kapcsolatos tárcafeladatok koordinált ellátásáért;
52.15. az egyéb gazdasági jogszabályokkal (pl. kiemelten a költségvetésről szóló törvény, a zárszámadásról szóló törvény, az államháztartásról szóló törvény, a gazdasági társaságokról szóló törvény, a számvitelről, a csőd- és felszámolási eljárásról szóló törvény stb.) kapcsolatos tárcafeladatok ellátásáért;
52.16. a mikro-, kis- és középvállalkozások fejlesztésével kapcsolatos tárcafeladatok ellátásáért;
52.17. a közösségi támogatások pénzügyi elszámolásával, a közösségi kifizetések hazai költségvetésbe történő beillesztésével kapcsolatos tárcafeladatok ellátásáért;
52.18. az EMGA igénybevételével, egyes pénzügyi szabályaival (pl. biztosíték rendszer, vis maior szabályozás, pénzügyi végrehajtás) kapcsolatos tárcafeladatok ellátásáért;
52.19. a mezőgazdasági támogatásokra vonatkozó közösségi szabályozással (közösségi iránymutatás, de minimis, mentesítési rendelet) kapcsolatos tárcafeladatok ellátásáért;
52.20. az uniós közvetlen termelői támogatások (SAPS) és a nemzeti kiegészítő kifizetések (top-up), nemzeti szabályainak kidolgozásával és továbbfejlesztésével, a támogatási konstrukciók működtetésével kapcsolatos tárcafeladatok koordinált ellátásáért;
52.21. a nemzeti agrártámogatások Európai Bizottságnak történő bejelentésével, notifikációjával kapcsolatos tárcafeladatok koordinált ellátásáért, valamint az éves jelentés elkészítéséért;
52.22. A mezőgazdasági szövetkezeti üzletrész rendezésével kapcsolatos tárcafeladatokért;

Szervezeti tagozódás:
Agrárstatisztikai és Elemző Osztály
Agrár-pénzügyi és Finanszírozási Osztály
Közösségi Támogatási és Pénzügyi Osztály

Költségvetési és Gazdálkodási Főosztály

53. A Költségvetési és Gazdálkodási Főosztály felelős:
53.1. a fejezet éves költségvetésének kimunkálásáért, a költségvetési törvénytervezet tervezési mellékleteinek elkészítéséért, a normaszöveg véleményezésének megszervezéséért és a fejezeti költségvetés szöveges indoklásának összeállításáért, az éves költségvetési tervezéssel összefüggő egyeztetéseket és vezetői döntéseket megalapozó javaslatok és számítások elkészítéséért;
53.2. az Országgyűlés által elfogadott fejezeti költségvetés alapján az elemi költségvetési előirányzatok vezetői jóváhagyatásáért, kiközléséért, az intézményi költségvetések átvételéért és számszaki ellenőrzéséért, a Magyar Államkincstárnak megküldött fejezeti és intézményi elemi költségvetések pontosságáért, a határidők betartásáért, a költségvetési alapokmányok elkészítéséért;
53.3. az Országgyűlés által elfogadott fejezeti költségvetés jogszabályokban előírt követelmények szerinti végrehajtásáért, egységes előirányzat-felhasználási szabályzat (belső utasítás) kidolgozásáért, belső és külső egyeztetéséért;
53.4. a költségvetés végrehajtása során a fejezeti előirányzatok terhére – a minisztériumi vezetők és szakfőosztályok által – vállalt fizetési kötelezettségek ellenjegyzéséért, a jogszerűség és a fedezet rendelkezésre állásának vizsgálatáért, továbbá a fejezeti kötelezettségvállalások nyilvántartásáért, illetve a fejezeti kötelezettségvállalási nyilvántartás egységes szabályozásáért;
53.5. a fejezeti költségvetés végrehajtásához szükséges fejezeti hatáskörű előirányzat-módosítások lebonyolításáért, a pénzügyminiszter és a Kormány hatáskörébe tartozó előirányzat-módosítások előkészítéséért és végrehajtásáért, együttműködve a minisztérium szakfőosztályaival, illetve a Pénzügyminisztérium és a Magyar Államkincstár illetékes munkatársaival;
53.6. a fejezeti kezelésű, valamint az intézményi előirányzatok előirányzat-felhasználási terveinek elkészíttetéséért, ellenőrzéséért, valamint az összesített, fejezeti szintű előirányzat-felhasználási terv összeállításáért és benyújtásáért;
53.7. a felügyelt intézményekre kiterjedő fejezeti létszám-gazdálkodási feladatok és központi bérintézkedések pénzügyi végrehajtásának megszervezéséért;
53.8. az intézményi beruházások figyelemmel kíséréséért, a feladatfinanszírozás rendjébe tartozó központi beruházások koordinálásáért;
53.9. a költségvetés végrehajtásáról, a finanszírozási feszültségekről és a finanszírozhatóság lehetőségéről vezetői előterjesztések, tájékoztatók készítéséért;
53.10. a negyedéves mérlegjelentések, a féléves és éves intézményi beszámolók elkészíttetéséért, felülvizsgálatáért, a fejezeti számszaki és szöveges beszámolók elkészítéséért és benyújtásáért, a fejezeti zárszámadás feladatainak ellátásáért, a zárszámadás számszaki és szöveges dokumentumainak elkészítéséért;
53.11. a fejezeti és intézményi előirányzatok maradványainak megállapításáért és jóváhagyásra benyújtásáért, valamint a jóváhagyott fejezeti maradványok jóváhagyás szerinti felhasználásáért, a tárgyévi fejezeti maradványtartási kötelezettségek és zárolások végrehajtásáért;
53.12. támogatás-előrehozások – indokoltságának vizsgálatát követően – kezdeményezéséért és végrehajtásáért, valamint az APEH, a Magyar Államkincstár, a MVH felé történő utalások kiemelt figyeléséért, kezeléséért;
53.13. az intézményi és fejezeti kezelésű előirányzatokra vonatkozó havi keretnyitások kezdeményezéséért, a bankszámlák nyitásáért, megszüntetéséért, az erre vonatkozó kérelmek továbbításáért, az aláírás-bejelentő kartonok aktualizálásáért, nyilvántartásáért, továbbításáért;
53.14. a miniszter által felügyelt költségvetési intézmények alapító okiratainak aktualizálásáért, a módosító és megszüntető okiratok Pénzügyminisztériummal való egyeztetéséért – együttműködve az illetékes szakfőosztályokkal –, az intézményi törzskönyvi nyilvántartás változásainak bejelentéséért;
53.15. a fejezeti számviteli politika és számlakeret aktualizálásáért, a fejezeti költségvetés végrehajtásáról, valamint az igazgatási cím gazdasági eseményeiről analitikus és főkönyvi nyilvántartások vezetéséért;
53.16. a minisztérium igazgatás címhez tartozó költségvetési előirányzatok tervezésével, az engedélyezett előirányzatok felhasználásával, és a költségvetési beszámolással kapcsolatos feladatok ellátásáért;
53.17. a minisztérium részére engedélyezett személyi juttatásokkal való ésszerű és jogszerű gazdálkodásért, a rendszeres és nem rendszeres személyi juttatások nyilvántartásáért, számfejtéséért és folyósításáért;
53.18. az illetményemelési, átsorolási és illetményeltérítési döntések átvezetéséért a nyilvántartásokban és a pontos végrehajtásáért, valamint ezen döntéseket megalapozó felmérések és számítások elkészítésében való közreműködéséért;
53.19. a pénzbeli és természetbeni juttatásokkal, költségtérítésekkel, (ruhapénz, üdülési csekk, önkéntes nyugdíjpénztári támogatás, étkezési utalvány, bérletek, utazásiköltség-térítés stb.), lakásalappal, fizetési előlegekkel kapcsolatos nyilvántartások vezetéséért, a kifizetésekért és a dolgozói visszatérítési kötelezettségek behajtásáért;
53.20. a dologi kiadások, reprezentáció, könyvtár, üzemorvosi ellátás, továbbképzés, szakmai konferenciák előirányzatainak kezeléséért;
53.21. a belföldi és külföldi kiküldetések, a nemzetközi tagdíjak előirányzatainak nyilvántartásáért, a pénzügyi teljesítések lebonyolításáért és dokumentálásáért, valamint a FAO-kirendeltségek KSZF-nek még nem átadott kiadásai finanszírozásáért;
53.22. a személyi juttatások folyósításához és egyes dologi kiadásokhoz kapcsolódó járulék és adófizetési kötelezettségek bevallásáért, teljesítéséért;
53.23. a MEH Központi Szolgáltatási Igazgatóságával való együttműködésért, megállapodások felülvizsgálatáért és előkészítéséért költségvetési tervezési, végrehajtási és finanszírozási, elszámolási és beszámolási ügyekben;
53.24. a szakfőosztályok bevonásával a folyamatba épített előzetes és utólagos vezetői ellenőrzés rendszere (FEUVE) kialakításáért és fejlesztéséért. A jelen Szabályzat 3. függeléke tartalmazza a folyamatba épített előzetes és utólagos vezetői ellenőrzés rendszerét.

Szervezeti tagozódás:
Fejezeti Előirányzatok Osztálya
Intézményi Előirányzatok Osztálya
Számviteli és Beszámolási Osztály
Gazdálkodási Osztály

Agrárpiaci Főosztály

54. Az Agrárpiaci Főosztály felelős:
54.1. az EU agrárpiaci és termékpálya-szabályozással kapcsolatos nemzeti hatáskörbe utalt termékpálya-szabályozások végrehajtási rendelkezéseinek, a főosztály hatáskörébe tartozó egyéb jogszabály-tervezetek (például szállítás, belkereskedelem, versenyjog, promóció, marketing stb.) szakmai előkészítéséért;
54.2. Brüsszelben az irányító bizottságokban és a tanácsi munkacsoportokban folyamatos képviselet biztosításáért, mandátumok elkészítéséért, egyeztetéséért, együttműködéséért;
54.3. az EU-s agrártermék-piaci reformok szakmaitárca-koordinálásáért;
54.4. az agrárpiaci rendtartás intézményeinek összefogásáért, az agrárpiaci költségvetési előirányzatok felhasználásáért vonatkozó javaslatok kidolgozásáért és nyomon követéséért;
54.5. az agrártermékpálya-bizottságok működésének biztosításáért és titkársági teendőinek ellátásáért;
54.6. a közvetlen miniszteri döntést igénylő koncepcionális, stratégiai jellegű, piacszabályozással kapcsolatos javaslatok szakmai előkészítéséért, és az operatív jellegű, azonnali piaci intézkedésekkel kapcsolatos termék- és ágazatspecifikus javaslatok kialakításáért;
54.7. a szállítással, szállítmányozással, logisztikával összefüggő – tárcán belüli – koordinációs, egyeztetési és szabályozási feladatok ellátásáért, a miniszter jelölése alapján tárcaközi bizottságokban való képviseletéért;
54.8. a zöldség-gyümölcs termelői szervezetekkel és zöldség-gyümölcs termelői csoportokkal kapcsolatos feladatok (elismerést megelőző szakmai és helyszíni ellenőrzés, elismerés előkészítése, a működési programok jóváhagyásának előkészítése, működési programok és elismerési tervek módosítása előkészítése) ellátásáért, valamint az ehhez szükséges adatbázis elkészíttetéséért és működtetéséért;
54.9. zöldség-gyümölcs piachoz kapcsolódó fenntartható működési programok nemzeti stratégia megalkotásáért, nyomon követésének és értékelésének biztosításáért;
54.10. a TÉSZ bírálóbizottság működtetéséért és titkársági feladatainak ellátásáért;
54.11. a beszerző-értékesítő szervezetekkel (BÉSZ) kapcsolatos szabályozás szakmai előkészítéséért;
54.12. a két- és többoldalú piaci és kereskedelmi koncepciók mezőgazdasági és élelmiszer-ipari termékeket érintő változásainak és a piaci és kereskedelmi tárgyalások agrárügyeinek szakmai véleményezéséért, egyeztetéséért;
54.13. az EU-rendtartással kapcsolatban álló szakmai szervezetekkel és végrehajtóintézmény-rendszerével a szakmai kapcsolattartásáért, valamint a nemzetközi szervezetekben (WTO, FAO, Nemzetközi Szakmai Szervezetek – gabona, cukor, hús, tej stb.) folyó szakmai munkában való részvételéért;
54.14. a WTO-feladatok minisztériumi szintű koordinálásáért;
54.15. az OECD termékpálya-bizottságaiban, illetve munkacsoportjaiban a minisztérium képviseletéért;
54.16. a feldolgozott mezőgazdasági termékek kereskedelmi rendszerének (Non-Annex I) szabályozásával összefüggő feladatok, agrárkereskedelem-technika és kereskedelmi mechanizmusok működésének koordinálásáért, beleértve a vámpolitikai és engedélyezési mechanizmusból adódó tárcafeladatokat;
54.17. a kereskedelmi törvénnyel, a versenytörvénnyel és a társtárcákhoz tartozó agrár-belkereskedelemmel kapcsolatos feladatok minisztériumon belüli szakmai koordinálásáért;
54.18. a szükséges döntés-előkészítésért az „EU-s mezőgazdasági termékek promóciós programjainak támogatása” intézkedés titkársági feladatainak ellátásáért, végrehajtási rendszerének kialakításáért és koordinálásáért, a pályázatok kiírásáért, elbírálásáért;
54.19. az intervencióval kapcsolatos nemzeti szabályozás kidolgozásáért (gabona, cukor, etilalkohol stb.);
54.20. a legrászorultabbak intervenciós készletekből történő segélyezésének (gabona, cukor, liszt, tészta, tejpor stb.) szabályozásáért;
54.21. a Bor Eredetvédelmi Bizottság, és a Szőlőfajta Használati Bizottság, a Nemzetközi Szőlészeti és Borászati Szervezet (OIV) tagállami szakmai munkájának koordinálásáért, a Szlovák Köztársaság és a Magyar Köztársaság Vegyes Bizottsága által létrehozott, a „Tokaj” eredetmegjelölés használatával foglalkozó albizottság magyar tagozat munkájának koordinálásáért;
54.22. a szőlőtermesztés és borkészítés során keletkező melléktermék-lepárlás szabályozásának szakmai előkészítéséért és ellenőrzés melletti kivonásáért;
54.23. a hegyközségi törvénnyel és a bortörvénnyel kapcsolatos minisztériumi feladatok ellátásáért;
54.24. az etilalkohol piaci rendtartási döntéseket előkészítő, egyeztető bizottság munkájának koordinálásáért;
54.25. a vágott-test-minősítés szabályozásával kapcsolatos feladatok ellátásáért, test minősítésére vonatkozó hatósági feladatok ellátásának ellenőrzéséért,
54.26. az iskolatejprogram szabályozásával kapcsolatos szakmai feladatok ellátásáért;
54.27. a gazdasági biztonsági tartalékkal (TIG gabona és vetőmag) kapcsolatos szakmai, piaci helyzetet érintő feladatok ellátásáért;
54.28. az Agrár-külgazdasági Stratégiai Munkacsoport vezetői feladatainak ellátásáért;
54.29. az AMC szakmai felügyeletének ellátásáért.

Szervezeti tagozódás:
Közös Piaci Szervezetek Osztálya
Agrárpiac Szervezési Osztály
Agrárpiaci Koordinációs Osztály

Intézményfelügyeleti és Vagyongazdálkodási Főosztály

55. Az Intézményfelügyeleti és Vagyongazdálkodási Főosztály felelős:
55.1. a miniszter MgSzH-val kapcsolatos irányítási és szakmai-felügyeleti feladatainak ellátásával, koordinációjával összefüggésben az általános igazgatás keretében
55.1.1. a miniszter MgSzH-ra vonatkozó irányítási, felügyeleti, valamint munkáltatói jogkörben hozott döntéseinek szakmai előkészítéséért;
55.1.2. az MgSzH költségvetésével, valamint humánerőforrás-felhasználásának tervezésével kapcsolatos álláspont kialakításáért;
55.1.3. az MgSzH Szervezeti és Működési Szabályzatának miniszteri utasításként történő kiadásával kapcsolatos előkészítéséért, a miniszteri jóváhagyást igénylő egyéb belső szabályzatainak miniszteri jóváhagyásra történő előkészítéséért, valamint egyéb szabályzatainak véleményezéséért, az MgSzH Szervezeti és Működési Szabályzatának felülvizsgálatával kapcsolatos minisztériumi szintű feladatok ellátásáért;
55.1.4. az MgSzH központja és területi szervei alapító okiratának kiadásra vagy módosításra előkészítéséért;
55.1.5. az MgSzH munkatervével kapcsolatos minisztériumi feladatok végrehajtásáért;
55.1.6. az MgSzH-val való folyamatos kapcsolattartásért;
55.1.7. az MgSzH feladat- és hatásköri jegyzékének az érintett szakfőosztályokkal együttműködve történő összeállításáért és folyamatos naprakész állapotban tartásáért;
55.1.8. a feladatracionalizációval összefüggő jogszabály-módosítások érintett főosztályokkal együttműködve történő előkészítéséért;
55.1.9. az MgSzH működésére vonatkozó jogi és szakmai hatásvizsgálatok elvégzéséért, az azok eredményeként jelentkező jogalkotási feladatok szakmai előkészítéséért, az MgSZH szervezetfejlesztésével kapcsolatos projektek koordinációjáért, azok eredményének jogalkotásban történő érvényesítéséért;
55.1.10. a miniszter MgSzH-val kapcsolatos irányítási és szakmai-felügyeleti feladatainak ellátásával, koordinációjával összefüggésben közreműködik az MgSzH működésének szakmai felügyeletében;

55.2. az Állami Ménesgazdaság Szilvásvárad irányításáért, működtetéséért és fejlesztési tevékenységének felügyeletéért;

55.3. az Agrármarketing Centrum (a továbbiakban: AMC) felügyeletével összefüggésben
55.3.1. az AMC-vel kapcsolatos irányítási, felügyeleti, valamint munkáltatói jogkörben hozott döntések előkészítéséért;
55.3.2. az AMC költségvetésével, humánerőforrás-felhasználásának tervezésével kapcsolatos álláspont kialakításáért;
55.3.3. az AMC Szervezeti és Működési Szabályzatának miniszteri jóváhagyásával, illetve kiadásával kapcsolatos minisztériumi szintű feladatok ellátásáért, az AMC miniszteri jóváhagyást igénylő egyéb belső szabályzatainak jóváhagyásra történő előkészítéséért, egyéb szabályzatainak véleményezéséért;
55.3.4. az AMC alapító okiratának kiadásra, illetve módosításra előkészítéséért;
55.3.5. az AMC munkatervével, az éves közösségi agrármarketing-program összeállításával, lebonyolításával kapcsolatos minisztériumi feladatok végrehajtásáért;
55.3.6. az AMC-vel való folyamatos kapcsolattartásért;

55.4.13 az AKI-t kivéve a tárcához tartozó, költségvetési gazdálkodási rendben működő kutatóintézetek működésével kapcsolatos intézményfelügyeleti kérdésekben szakmai álláspont kialakításáért;

55.5. a közoktatás és szakképzés keretében
55.5.1. az ágazat oktatáspolitikájának kialakításáért, gondozásáért és a szakmapolitika érvényesítéséért [1993. évi LXXIX. tv., 1993. évi LXXVI. tv., 2001. évi CI. tv.];
55.5.2. a közoktatásról, a szakképzésről, a felsőoktatásról és a felnőttképzésről szóló törvények és kapcsolódó rendeleteik alapján a tárcára háruló feladatok elvégzéséért;
55.5.3. a felnőttképzés, át- és továbbképzés fejlesztéséért és a tárca területét érintő gondozásáért, a vidékfejlesztési célok figyelembevételével;
55.5.4. az ágazat tekintetében a gyakorlati képzési tevékenység fejlesztésének koordinálásáért [1993. évi LXXVI. tv., 155/1998. (IX.30.) Korm. rend.];
55.5.5. az Oktatási és Kulturális Minisztérium és az FVM megállapodásából származó feladatok gondozásáért;
55.5.6. az agrár-felsőoktatási intézmények működésében a tárca oktatáspolitikai és szakmai igényének képviseletéért, gondozásáért, az agrár-felsőoktatási intézményekkel történő kapcsolattartásért; a szakalapítások, szakindítások előkészítésében való együttműködésért;
55.5.7. az iskolarendszeren kívüli képzés, valamint az általános tanügyi, igazgatási, szakmai fejlesztési és koordinációs feladatainak ellátásáért;
55.5.8. az agrárképzést szolgáló tangazdaságok, tanüzemek fejlesztési koordinációjáért, a fejlesztési célú támogatási rendszer működtetéséért, a kapcsolódó megállapodások gondozásáért;
55.5.9. az agrárágazatba tartozó mesterképzés koordinációs feladatainak ellátásáért;
55.5.10. a gyakorlati oktatás, tangazdaságok/tanüzemek fejlesztéséért;
55.5.11. a szakképzési tevékenység támogatására irányuló EU-s programok (AVOP, EMVA szakképzést érintő intézkedései) előkészítésében való közreműködésért, a szakterületi érdekek képviseletéért [1257/1999/EK rendelet; 72/2002. (VIII. 15.) FVM rendelet];
55.5.12. az agrároktatáshoz kapcsolódó hazai, nemzetközi és/vagy EU-s szervezetekkel, intézményekkel történő kapcsolatépítés és -fenntartás koordinálásáért;
55.5.13. a szakképzési szaktanácsadók, továbbá a szakmai és gyakorlati képzést ellátó pedagógusok szakmai továbbképzésének gondozásáért;
55.5.14. a szakmai vizsgaszabályzat kialakításáért, országos szakmai versenyek szervezéséért [1993. évi LXXVI. tv., 26/2001. (VII. 27.) OM rendelet];
55.5.15. a tárca hatáskörébe tartozó külföldi bizonyítványok egyenértékűségének elismeréséhez kapcsolódó feladatok ellátásáért – az állatorvosi oklevelek/bizonyítványok elismerésének kivételével (2001. évi C. tv.);
55.5.16. a közép- és felsőfokú agrár-szakoktatási intézményekben tanuló és a fiatal agrárszakemberek külföldi gyakornoki programjainak előkészítéséért, a kapcsolódó feladatok ellátásáért;
55.5.17. a minisztérium fenntartásában működő mezőgazdasági középfokú szakoktatás továbbképző és szaktanácsadó intézmények, középfokú nevelési, oktatási intézmények fenntartásával, igazgatásával, általános és szakmai felügyeletével kapcsolatos feladatokért [155/1998. (IX. 30). Korm. rend., 1993. évi LXXIX. tv.];
55.5.18. a minisztérium szakmai hatáskörébe tartozó oktatási intézmények munkájának szakmai értékelésével kapcsolatos feladatok ellátásáért;
55.5.19. minisztériumi fenntartású szakképző iskolai hálózat korszerűsítéséért;
55.5.20. a minisztériumi fenntartású szakképző intézmények tekintetében a fenntartó nevében benyújtandó pályázatok előkészítésével, benyújtásával kapcsolatos feladatokért;
55.5.21. részt vesz a szakképzéssel és közművelődéssel összefüggő bizottságok munkájában;

55.6. a szakképzéssel kapcsolatos törvények és egyéb jogszabályok alapján a szakképesítésért felelős ágazati miniszter jogkörében a mezőgazdaság, az erdőgazdaság, a vad- és halgazdaság, az elsődleges fafeldolgozás, az élelmiszeripar, az agrárkereskedelem, valamint a földmérés és térképészet szakterületein (alap-, rész-, elágazó és ráépülő) szakképesítés tekintetében
55.6.1. az állam által elismert szakképesítésekre való javaslattételért;
55.6.2. a széles szakmacsoportos alapozás kialakításáért, az agrárágazatba tartozó szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményeinek meghatározásáért;
55.6.3. a képzés időtartamának, a szakképesítés szakmai tantárgyainak, illetve tananyagegységeinek meghatározásáért;
55.6.4. az agrárágazatba tartozó szakképesítések követelmény- és képzési moduljainak kialakításáért, az ágazati képzések modultérképei összeállításáért, a központi programok elkészítéséért és kiadásáért;
55.6.5. a szakképzés tananyagainak moduláris szerkezetű, kompetenciaalapú fejlesztéséért, a digitalizált tananyagok elkészítésének és hozzáférésének biztosításáért;
55.6.6. a szakmai tankönyvek kidolgoztatásáért, kiadásáról és forgalmazásáról való gondoskodásért, a szakmai tankönyvek jóváhagyásáért, a kéziratok és szakmai kiadványok tankönyvvé nyilvánításával összefüggő feladatok ellátásáért, az FVM középfokú tankönyvbíráló bizottsága működtetéséért;
55.6.7. a tanévenkénti tankönyvjegyzék összeállításáért és kiadásáért;
55.6.8. a szabályozott és hatósági szakmák jegyzékének összeállításáért és folyamatos karbantartásáért;
55.6.9. a szakmai elméleti és gyakorlati képzést ellátó pedagógusok továbbképzésének szervezéséért, valamint a szakoktatási szaktanácsadás megszervezéséért és működtetéséért;
55.6.10. az országos szakmai tanulmányi versenyek (OSZTV, SZKTV) szervezéséért;
55.6.11. a Munkaerő-piaci Alap képzési alaprészével kapcsolatos külön törvényben meghatározott minisztériumi feladatok ellátásáért;
55.6.12. a szakmai vizsga részeinek és a vizsgatárgyak meghatározásáért, a szakmai vizsga írásbeli és szóbeli tételeinek kitűzéséért, a gyakorlati vizsga javasolt tételeinek meghatározásáért;
55.6.13. pályázati eljárás keretében az országos szakmai szakértői és országos szakmai vizsgaelnöki névjegyzékének meghatározásáért;
55.6.14. a szakmai vizsga elnökének megbízásáért;
55.6.15. szakmai és törvényességi helyszíni ellenőrzés végzéséért a szakmai vizsgákon, a vizsgajegyzőkönyvek ellenőrzéséért és értékeléséért;
55.6.16. pályázati úton a szakmai vizsgáztatásra feljogosított intézmények kiválasztásáról való döntésért, a szakmai vizsgáztatásra feljogosított intézmények jegyzékének összeállításáért;
55.6.17. a Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (NFT-HEFOP) szakképzés-fejlesztési központi program irányítási feladatainak ellátásában való részvételéért;
55.6.18. a Szakiskolai Fejlesztési Program II. fázisának szervezésében, irányításában való közreműködésért;
55.6.19. az agrárágazat tekintetében a szakképzés megkezdésére és folytatására vonatkozó speciális feltételek meghatározásáért, a gyakorlati oktatás fejlesztési feladatainak meghatározásáért, a tangazdaságok, tanüzemek fejlesztési támogatására való javaslattételéért, a gyakorlóhelyek ellenőrzésében való részvételéért;
55.6.20. az agrár felsőfokú szakképesítések Országos Képzési Jegyzékbe vételére való javaslattételéért;
55.6.21. a felsőoktatási alap- és mesterszakok meghatározásában, a szakmai követelmények kialakításában való közreműködéséért;
55.6.22. a felsőoktatási tankönyv- és jegyzetellátás megvalósításában való részvételért;
55.6.23. pályázati rendszer működtetéséért a tangazdaságok, tanüzemek minősítésére;
55.6.24. a munkaerőpiac és a felnőttképzésben részt vevők igényeinek összehangolásában való közreműködésért, valamint a felnőttképzést folytató intézmények kapacitásainak jobb kihasználásában való közreműködésért;
55.6.25. az iskolarendszeren kívüli képzéssel kapcsolatos általános tanügy-igazgatási, szakmai felügyeleti és koordinációs feladatok ellátásáért;
55.6.26. az agrárágazati felnőttoktatás felügyeletével, szakmai támogatásával és fejlesztésével, valamint a szakemberek rendszeres továbbképzésével kapcsolatos főosztályi feladatok összehangolásáért;
55.6.27. a gazdasági kamara javaslata alapján a mesterképzési szakok meghatározásáért, a mesterképzés szakmai követelményeinek és a vizsgáztatás szabályainak meghatározásáért;
55.6.28. a mesterképzéssel kapcsolatos általános tanügy-igazgatási, szakmai felügyeleti és koordinációs feladatok ellátásáért;
55.6.29. a külföldi gyakornok programok szervezésében való részvételért;
55.6.30. eljáró hatóságként az agrárágazatba tartozó külföldi bizonyítványok, oklevelek honosítási, elismerési feladatainak ellátásáért;
55.6.31. a határon túl élő magyarok ágazati szakképzésének elősegítésében, szervezésében való részvételért;
55.6.32. a vidékfejlesztést szolgáló szakképzéssel kapcsolatos feladatok ellátásában való közreműködésért;
55.6.33. a családi vállalkozásokat segítő képzési programok kialakításában, megszervezésében való közreműködésért;
55.6.34. a növényvédelmi és agrár-környezetgazdálkodási jogszabályok végrehajtásához kapcsolódó felnőttképzési feladatok megoldásában való közreműködésért;
55.6.35. a helyes mezőgazdasági gyakorlat megismertetése céljából a gazdák képzésének és tájékoztatásának megszervezésében való közreműködésért;
55.6.36. a 83/2003. (VII. 16.) FVM rendelet másodfokú hatósági feladatainak előkészítéséért;
55.6.37. a gazdálkodás eredményességét segítő ismeretátadás támogatására benyújtott pályázatokkal kapcsolatos feladatok végrehajtásában való közreműködésért;
55.6.38. az Országos Képzési Jegyzékbe nem tartozó ágazati szakképzés, át- és továbbképzés szabályozásával, tartalmának meghatározásával kapcsolatos feladatok ellátásáért;
55.6.39. a szakképzést szolgáló szemléltető eszközök fejlesztésével és alkalmazásának elősegítésével kapcsolatos feladatok megoldásában való közreműködésért;
55.6.40. a miniszter által adományozott szakmai kitüntetések, díjak odaítélésének előkészítésében való közreműködésért;
55.6.41. a középfokú szakképzéssel kapcsolatos nemzetközi együttműködésből eredő feladatok ellátásáért;
55.6.42. a szakképzés fejlesztése érdekében a társtárcákkal, a társfőosztályokkal, pedagógiai szolgáltató szervezetekkel (NSZFI, NFI, OKÉV stb.), a gazdasági kamarákkal, a szakmai és érdek-képviseleti szervezetekkel, a munkaügyi és foglalkoztatási szervekkel, köz- és felsőoktatási intézményekkel stb. való együttműködésért;

55.7. a közoktatással szak- és felnőttképzéssel, közművelődéssel kapcsolatos és egyéb jogszabályok alapján az intézményfenntartói jogkörben
55.7.1. a minisztérium által fenntartott szakoktatási intézmények, valamint az Országos Mezőgazdasági Könyvtár és Dokumentációs Központ felügyeletéért és működtetéséért;
55.7.2. az FVM VKSZI szakképzéssel kapcsolatos szakmai felügyeletéért;
55.7.3. a Magyar Mezőgazdasági Múzeum felügyeletéért és működtetéséért;
55.7.4. a fenntartott szakoktatási intézmények, valamint az Országos Mezőgazdasági Könyvtár és Dokumentációs Központ és a Magyar Mezőgazdasági Múzeum alapító okiratának kiadásra vagy módosításra előkészítéséért;
55.7.5. az intézmények szervezeti és működési szabályzatának jóváhagyásáért, a szakoktatási intézmények pedagógiai és a képzési programjai, a minőségbiztosítási szabályzatok, a házirend, továbbá a jogszabály alapján készítendő egyéb szabályzatok (tűzvédelmi, gyermekvédelmi, egészségvédelmi stb.) jóváhagyásáért;
55.7.6. a közoktatási törvényben előírt fenntartó feladatok az engedélyezésekben, hozzájárulásokban, egyéb (gazdálkodást nem érintő) tanügy-igazgatási ügyekben való ellátásáért;
55.7.7. a közoktatási törvényben előírt törvényességi kérelem, felülbírálati kérelem másodfokú hatósági feladatainak ellátásáért;
55.7.8. az intézmények éves költségvetési előirányzatainak meghatározásában való közreműködésért;
55.7.9. a más fejezetek, illetve szervezetek által kiírt pályázatokhoz szükséges fenntartói igazolásokkal és pályázati önrésszel kapcsolatos feladatok ellátásáért;
55.7.10. a beiskolázási tevékenység koordinálásáért (beiskolázási létszám és szakirány meghatározása);
55.7.11. az intézmények vezetőinek, illetve gazdasági vezetőinek pályázati úton történő kiválasztásában való közreműködésért;
55.7.12. az intézmények törvényességi, felügyeleti és komplex pénzügyi ellenőrzésében való közreműködésért;
55.7.13. az iskolaszék munkájában, a közalkalmazotti és az összdolgozói értekezleteken való részvételért;
55.7.14. az intézmény-fenntartási feladatok ellátásában együttműködésért a társminisztériumokkal, társfőosztályokkal, megyei főjegyzőkkel, OKÉV-vel, szakszervezetekkel stb.;
55.7.15. 2008. szeptember 1-jétől a szakképzési hozzájárulásokkal kapcsolatos megállapodások megkötését;

55.8. a mezőgazdasági intézményhálózat felügyelete keretében
55.8.1. a közfeladatok felülvizsgálatára irányuló kormányzati tevékenység keretében az FVM háttérintézményei feladatainak áttekintéséért, különös tekintettel a 2229/2006. (XII. 20.) Korm. határozatból és a 2233/2007. (XII. 12.) Korm. határozatból eredő tárcaszintű feladatok koordinálásáért, monitoringjáért;
55.8.2. a háttérintézmények feladatainak és feltételrendszerének racionalizálásáért, az intézményszerkezet okszerű kialakítására vonatkozó döntés-előkészítő és elemző tevékenységért, a feladatorientált költségvetési finanszírozás alkalmazásának céljából,
55.8.3. a szakmai feladatok és folyamatok elektronizálási lehetőségeinek feltárásában és megvalósításában való közreműködésért, az elektronikus ügyintézés feltételrendszerének megvalósításáért;
55.8.4. a szakigazgatási intézményhálózat és a főosztály felügyelete alá tartozó szakképző intézmények létszámgazdálkodásával, működési költségvetésével és fejlesztési kérdéseivel kapcsolatos elemzési és értékelési feladatok ellátásáért;
55.8.5. az MgSzH szervezeti integrációját segítő ingatlanhasznosítási alternatívák előkészítéséért, a társintézményekkel való együttműködés koordinációjáért;
55.8.6. a fejezet illetékességéből kikerülő feladatokkal kapcsolatos egyeztetések ellátásáért, a MeH KSZF részére történő eszközátadások koordinációjáért;
55.8.7. a 2118/2006. (VI. 30.) Kormányhatározat FVM-et érintő feladatainak koordinációjáért, a monitoring- és tájékoztatási feladatok ellátásáért a tárca részéről;
55.8.8. a felügyelt intézményekre kiterjedő létszám-gazdálkodási feladatok megszervezéséért, az intézményi létszámstruktúra felülvizsgálatáért;
55.8.9. az engedélyezett létszám-gazdálkodási előirányzatok betartásáért, a felügyelt intézményekre kiterjedő fejezeti létszám-gazdálkodási, valamint az intézményi létszámstruktúra felülvizsgálatával és kialakításával kapcsolatos feladatokért;
55.8.10. az ágazati irányítás alá tartozó központi és területi közigazgatási és egyéb szervek átszervezéséből adódó további döntést és végrehajtást igénylő feladatok ellátásának minisztériumi koordinációjáért.

55.9. a földművelésügyi szakigazgatás keretében
55.9.1.a mezőgazdaságot sújtó elemi károk felmérésével kapcsolatos feladatok ellátásáért, elemi károk esetén a minisztérium vezetésének tájékoztatásáért;
55.9.2. a mezőgazdasági őstermelői igazolványok kiadásával kapcsolatos feladatok koordinálásáért, családi gazdálkodókról szóló határozatok kiadásáért;
55.9.3. a mezőőri tevékenység minisztériumi feladatainak ellátásáért;
55.9.4. a gázolaj jövedékiadó-visszatérítése eljárási rendjének kialakításáért és felügyeletéért.

55.10. a minisztérium és háttérintézményei vagyongazdálkodási feladataival összefüggésben
55.10.1. a fejezet közbeszerzési tevékenységének szabályozásáért, figyelemmel kíséréséért, a közbeszerzési eljárásokkal kapcsolatos felmérések, jelentések elkészítéséért;
55.10.2. az ágazat hatáskörében meghirdetett közbeszerzési eljárások általános felügyeletéért;
55.10.3. a felügyelt költségvetési intézmények kezelésében lévő és a magyar állam tulajdonát képező ingatlanok vonatkozásában a vagyonkataszter elkészítéséért;
55.10.4. a minisztérium felügyelete alá tartozó, önállóan gazdálkodó költségvetési intézmények alapfeladatai ellátásához szükséges ingatlanokkal kapcsolatos vagyonkezelési szerződés MNV Zrt.-vel történő megkötéséért;
55.10.5. a magyar állam tulajdonába tartozó intézményi vagyon kezelésével, nyilvántartásával kapcsolatos minisztériumi feladatok ellátásáért;
55.10.6. az MNV Zrt.-vel kötött ideiglenes vagyonkezelői szerződésben biztosított jogok alapján, az FVM vagyonkezelésében lévő ATEV Fehérjefeldolgozó Zrt., a Concordia Közraktár Zrt. és a Tartalékgazdálkodási Kht. vagyongazdálkodásához, a vagyon kezeléséhez kapcsolódó döntések előkészítéséért, koordinálásáért;
55.10.7. az ideiglenes vagyonkezelési szerződés aktualizálásáért;
55.10.8. az éves rendes közgyűléshez/taggyűléshez kapcsolódó beszámolók és üzleti tervek tulajdonosi jóváhagyásának előkészítéséért;
55.10.9. az ideiglenes vagyonkezelési szerződésbe tartozó közgyűlési és taggyűlési hatáskörbe tartozó alapítói határozatok előkészítéséért, kiadásáért;
55.10.10. az ideiglenes vagyonkezelési szerződés 4.8. pontjában foglalt kérdésekben az MNV Zrt. jóváhagyásának megkéréséért;
55.10.11. a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács ülésein a miniszteri képviselet biztosításáért, a képviseletre való felkészítésért;
55.10.12. a 39.3.–39.4. pontokban foglaltak szerint az MNV Zrt.-vel történő kapcsolattartásért;
55.10.13. a vagyongazdálkodási körbe utalt feladatok vonatkozásában tájékoztatók, beszámolók és elemzések készítéséért;
55.10.14. a minisztérium gazdasági társaságokban lévő részesedései nyilvántartásának negyedévenkénti egyeztetéséért, majd valós leltárral alátámasztott kimutatásáért;
55.10.15. az állami vagyonnal kapcsolatos 2007. évi CVI. törvény alapján az MNV Zrt. tulajdonosi jogkörébe tartozó gazdasági társaságok átadásával kapcsolatos FVM–MNV Zrt. közötti átadás-átvételi megállapodásból adódó feladatok ellátásáért;
55.10.16. a tulajdonosi jogok gyakorlását elősegítő információs rendszer működtetéséért, a jogszabályokban rögzített ellenőrzések felügyeletéért, a területre kiterjedő ÁSZ- és a KEHI-ellenőrzések kiszolgálásáért;
55.10.17. a gazdaságbiztonsági tartalék kezelését ellátó társaság működésével kapcsolatos vagyongazdálkodási feladatok összefogásáért;
55.10.18. a közgyűlésen (taggyűlésen) képviselendő tulajdonosi álláspont kialakításának koordinálásáért és a képviselet ellátásáért;
55.10.19. az Agrármarketing Centrum vagyongazdálkodásával kapcsolatos tárcaszintű feladatok ellátásáért;
55.10.20. az Állami Ménesgazdaság Szilvásvárad vagyongazdálkodásával kapcsolatos tárcaszintű feladatok ellátásáért;
55.10.21. a minisztérium felügyelete alá tartozó mezőgazdasági középfokú szakoktatási intézmények, MgSzH, Magyar Mezőgazdasági Múzeum és Országos Mezőgazdasági Könyvtár és Dokumentációs Központ vagyongazdálkodása tárcaszintű feladatainak ellátásáért;
55.10.22.14 a tárcához tartozó, költségvetési gazdálkodási rendben működő kutatóintézetek, valamint a minisztérium felügyelete alá tartozó egyéb, önállóan gazdálkodó költségvetési intézmények vagyongazdálkodásával kapcsolatos tárcaszintű feladatok ellátásáért;

Szervezeti tagozódás:
Szabályozási-módszertani Osztály
Szakképzési Osztály
Vagyongazdálkodási Osztály


Az agrárgazdasági szakállamtitkár alárendeltségében működő szervezeti egységek

Titkárság

56. Az agrárgazdasági szakállamtitkár közvetlen alárendeltségében működik a titkárság, melynek élén osztályvezetői besorolású titkárságvezető áll. Feladatait a 12.2. pont rögzíti.

Humánpolitikai és Igazgatási Főosztály

57. A Humánpolitikai és Igazgatási Főosztály felelős:

57.1. humánpolitikai feladatkörében
57.1.1. a miniszter és a minisztériumi vezetők hatáskörébe tartozó személyzeti, munkaügyi, szervezési, fegyelmi, kártérítési, szociális és kegyeleti döntések előkészítéséért és végrehajtásáért;
57.1.2. a miniszteri kitüntetésekkel és elismerésekkel kapcsolatos tevékenységkoordinációjáért;
57.1.3. a minisztérium létszámgazdálkodással összefüggő feladatainak előkészítéséért;
57.1.4. az Országos Érdekegyeztető Tanács Bér- és Kollektív Megállapodások Bizottságában, a Közmunka Tanácsban a tárcaképviselet ellátásáért;
57.1.5. a nemzetbiztonsági ellenőrzésekkel kapcsolatos feladatok ellátásáért;
57.1.6. a minisztérium állományába tartozó vezetők és beosztott köztisztviselők, a minisztérium irányítása és felügyelete alá tartozó intézmények első számú vezetőinek (ide értve az MgSzH elnökhelyetteseit is), valamint az államháztartásra vonatkozó jogszabályok alapján nyilatkozattételre kötelezettek vagyonnyilatkoztatásával összefüggő feladatok ellátásáért;
57.1.7. a köztisztviselői és közalkalmazotti álláshelyek pályáztatásával kapcsolatos ügyintézésért, a Kormányzati Személyügyi Szolgáltató és Közigazgatási Képzési Központtal való kapcsolattartásért;
57.1.8. a személyi állomány egészségi, pszichikai és fizikai alkalmasságával, foglalkozás-egészségügyi helyzetével kapcsolatos tevékenység felügyeletéért;
57.1.9. az ágazatot érintő személyügyi és képzési, továbbképzési feladatok koordinálásáért;
57.1.10. a mezőgazdasági szakdiplomatákkal kapcsolatos közös feladatokról szóló 1/2005. KüM–FVM együttes miniszteri utasításban meghatározott, az FVM hatáskörébe tartozó személyügyi feladatok ellátásáért;
57.1.11. a nemzetközi humánpolitikai kapcsolatok fenntartásáért és fejlesztéséért;
57.1.12. a minisztérium állománya személyügyi adatainak számítógépes feldolgozásáért és a jogszabályban előírt adatszolgáltatásért a Központi Közszolgálati Nyilvántartás részére;
57.1.13. az FVM Dolgozók és Nyugdíjasok Érdekvédelmi Szervezetével történő kapcsolattartásért;
57.1.14. a személyi anyagok kezeléséért;
57.1.15. Az Európai Bizottság által meghirdetett nemzeti szakértői pályázat közzétételéért, a pályázó minisztériumi köztisztviselő jelöléséért, kiküldetésük ügyintézéséért és kint tartózkodásuk meghosszabbításáért és ennek kapcsán kapcsolattartás a MeH illetékes szerveivel;
57.1.16. a külképviseleteken a tárca érdekeit képviselő mezőgazdasági szakdiplomaták és családjuk élet- és munkakörülményei alakulásának folyamatos figyelemmel kíséréséért, az ezzel kapcsolatos intézkedések kezdeményezéséért;
57.1.17. a minisztériumi alkalmazottak képzésével, továbbképzésével kapcsolatos feladatok ellátásáért;
57.1.18. a minisztériumi köztisztviselők minősítéséért, az ügykezelők értékeléséért, a köztisztviselők egyéni teljesítményértékelési rendszere (TÉR), a teljesítményjutalmazás végrehajtásáért, valamint az intézményi vezetők minősítéséért és tevékenységük értékeléséért;
57.1.19. a szakértői engedélyek kiadásával kapcsolatos hatósági ügyintézésért, a nyilvántartás vezetéséért;
57.1.20. a mező- és erdőgazdálkodási, valamint az élelmiszer-ipari tevékenységhez kapcsolódó szakterületeken az igazságügyi szakértői tevékenység folytatásához szükséges szakmai gyakorlat szakirányú jellege igazolásáért;
57.1.21. a minisztérium által kötött munkaszerződések, illetve munkavégzésre irányuló egyéb szerződések előkészítéséért, illetve nyilvántartásáért;
57.1.22. a kitüntetések és kitüntetés jellegű elismerések alapításának előkészítéséért;
57.1.23. a minisztériumi dolgozók szociális helyzetének figyelemmel kíséréséért, a segélyezési rendszer kialakításáért és működtetéséért; a nyugdíjas dolgozók szociális ellátási rendszerének működtetéséért;
57.1.24. a minisztérium és a Szent István Egyetem (SZIE), valamint más felsőoktatási intézmény közötti együttműködések, megállapodások kialakításáért;
57.1.25. a minisztériumi alkalmi rendezvények, ünnepélyek megszervezéséért;
57.1.26. tárcaközi kapcsolatok és egyéb FVM-képviseletben szereplő tisztségviselők megbízása kiadásának előkészítéséért, nyilvántartásáért;
57.1.27. a minisztériumi köztisztviselők EU-s mezőgazdasági gyakornoki feladatok ellátására történő kirendeléséért;

57.2. igazgatási és biztonsági feladatkörében
57.2.1. a főosztály féléves munkatervének összeállításáért és gondozásáért;
57.2.3. a főosztályokkal történő belső egyeztetést követően a minisztérium munkaterveire való javaslattételért;
57.2.4. a jogszabályokban, az állami irányítás egyéb jogi eszközeiben, a munkatervben és a miniszteri döntésekben meghatározott feladatok nyilvántartásáért, végrehajtásának ellenőrzéséért;
57.2.5. a Kormány határozataiban és munkatervében előírt határidős feladatok nyilvántartásáért, és végrehajtásuk ellenőrzéséért, valamint a végrehajtásról a minisztériumi vezetők tájékoztatásáért;
57.2.6. a feladatellátáshoz szükséges kormányzati és minisztériumi vezetői döntésekről az államtitkár, a szakállamtitkárok és a főosztályvezetők rendszeres tájékoztatásáért;
57.2.7. a minisztérium testületi ülésein (miniszteri, szakállamtitkári és vezetői értekezletein) születő döntések, határozatok érdekeltekhez történő eljuttatásának szervezéséért, illetve az ezekből adódó feladatok nyilvántartásba vételéért;
57.2.8. a felsőbb szervektől (Kormány, Gazdasági Kabinet, Országgyűlés), valamint a társtárcáktól, különféle bizottságoktól érkező, a minisztériumra háruló feladatok végrehajtásáért felelős főosztályok kijelöléséért;
57.2.9. a Miniszterelnöki Hivatalnak a lejárt határidejű kormányhatározatokból adódó feladatok végrehajtásáról, az esetlegesen felmerülő akadályokról való igény szerinti jelentéstételért;
57.2.10. a minisztérium vezetőinek a főosztályok határidős feladatai végrehajtásáról, illetve a végrehajtás során felmerülő akadályokról való havonkénti jelentésadásért;
57.2.11. a minisztérium vezetői értekezletein az ülésen elhangzottakról emlékeztető készítéséért;
57.2.12. a tárca-előterjesztések beterjesztésének szervezéséért;
57.2.13. a Miniszterelnöki Hivatal, a Gazdasági Kabinet és – szükség esetén – a Társadalompolitikai Kabinet titkárságaival való kapcsolattartásért;
57.2.14. a minisztérium vezetőinek hivatalos programja hetenkénti összeállításáért, és annak az érintettek részére történő megküldéséért;
57.2.15. a minisztérium vezetésének és az érdekelt főosztályoknak a felsőbb szervektől, vagy társtárcáktól érkező emlékeztetők, jelentések, intézkedési tervek megküldéséért, szükség esetén az intézkedési kötelezettségre való figyelemfelhívásért;
57.2.16. a főosztályok által készített tájékoztatóknak, jelentéseknek a minisztérium, illetve az érdekelt főosztályok vezetőihez való eljuttatásáért;
57.2.17. a minősített helyzetek (rendkívüli állapot, szükségállapot, veszélyhelyzet külső fegyveres csoportok magyarországi betörése) megelőzésére, illetőleg leküzdésére vonatkozó minisztériumi rendelkezéstervezetek kidolgozásáért, a végrehajtás koordinálásáért;
57.2.18. a minősített helyzetek megelőzésére és leküzdésére vonatkozó ágazati intézkedések kidolgozásáért, valamint a minősített helyzetek intézkedési tervének, rendelkezéstervezetének elkészítéséért, naprakészen tartásáért, vezetői döntés esetén azok kiadásra előkészítéséért;
57.2.19. az ország biztonság- és védelempolitikájának alapelveiben, a Nemzeti Biztonsági Stratégiában, továbbá a honvédelemről, a polgári védelemről, a katasztrófaelhárításról és az atomenergiáról szóló törvényekben meghatározott feladatok ellátásáért, a minősített helyzetekben végrehajtandó ágazati intézkedések előkészítéséért;
57.2.20. a védelmi igazgatás keretében az ágazat hatáskörébe tartozó védelmi feladatok szakmai követelményeinek meghatározásáért, az ágazati védelmi költségek megtervezéséért, valamint az országos polgári védelmi feladatok ágazati végrehajtásáért;
57.2.21. a miniszternek, mint a Honvédelmi Tanács tagjának saját hatáskörben kiadandó rendelkezései tervezetének kidolgozásáért és kiadásának előkészítéséért;
57.2.22. a minisztérium védelmi ágazati stratégia kidolgozásáért, elemzések készítéséért, ellenőrzéséért, veszélyhelyzetben a minisztériumi intézkedések előkészítéséért;
57.2.23. a nukleárisbaleset-elhárítási ágazati stratégiája kidolgozásáért, elemzések készítéséért, az ágazati feladatok szabályozásáért, koordinálásáért a megelőzés szakmai irányításáért, a végrehajtás ellenőrzéséért, veszélyhelyzetben a minisztériumi intézkedések előkészítéséért;
57.2.24. a Gazdaságbiztonsági Tartalékolási Tárcaközi Bizottság (GTTB) titkársági feladatainak ellátásáért, az FVM-álláspont kialakításának koordinálásáért;
57.2.25. az ágazat működőképességét biztosító, a minisztérium kezelésében lévő állami céltartalék (ÁC) készletezési tevékenységének végrehajtásáért, minisztériumi szabályozásáért, a tartalékok kezelésével megbízott szervek ellenőrzéséért;
57.2.26. a Befogadó Nemzeti Támogatás (HNS) feladatkörben az igények kielégítését biztosító kapacitások és készletek rendelkezésre állásának vizsgálatáért, a központi adatbázis ágazatunkat érintő részének rendszeres felülvizsgálatáért és pontosításáért, a Tárcaközi Tervező Bizottságba és a Biztonsági Beruházási Bizottságába kijelölt állandó képviselettel, a NATO Élelmiszer és Mezőgazdasági Tervezési Bizottságában (FAPC) betöltött tagsággal, valamint a civil katonai együttműködéssel (CIMIC) összefüggésben jelentkező ágazati feladatok ellátásáért;
57.2.27. az egységes riasztás, berendelés és készenlétbe helyezés működéséért, szabályozásáért;
57.2.28. az ügyeleti szolgálatok (heti pihenőnapon és szabadnapon, illetőleg ünnepnapon tartott válsághelyzeti, minősített időszaki) működtetésének szabályozásáért, szervezéséért és ellátásának biztosításáért;
57.2.29. a biztonsági és védelmi felkészülésből a minisztériumra háruló speciális feladatok ellátásáért;
57.2.30. tevékenységi körében a védelmi felkészülést irányító minisztériumokkal és nemzetbiztonsági szolgálatokkal a közvetlen kapcsolattartásért;
57.2.31. a tűz-, polgári és munkavédelemmel kapcsolatos teendőkért, különösen:
57.2.31.1. az ágazati anyagi javak rbv-védelmével kapcsolatos hatósági követelmények kiadásáért;
57.2.31.2. a tűzvédelem szabályozásáért, a tűzgyújtási tilalom elrendeléséért és visszavonásáért;
57.2.31.3. munkabiztonsággal kapcsolatos ágazati szabályozásért, a szabályzatok folyamatos karbantartásáért, tájékoztatásért, értékelésért;
57.2.32. a hazai és nemzetközi veszélyhelyzeti válságkezelési gyakorlatokon történő részvétellel összefüggő ágazati feladatok végrehajtásának koordinálásáért;
57.2.33. a Katonai Szabványügyi Koordinációs Bizottságban, a Kormányzati Koordinációs Bizottság Operatív Törzsében, a Non-proliferációs Tárcaközi Bizottságban, a Nukleárisbaleset-elhárítási Védekezési Munkabizottságban, a Vízügyi Országos Műszaki Irányító Törzsben, a Szabványosítási Műszaki Bizottságban, a Munkavédelmi Koordinációs Tárcaközi Bizottságban, az Országos Érdekvédelmi Tanács (OÉT) Munkavédelmi Bizottságában a tárca képviseletéért és az ebből adódó feladatok végrehajtásáért;
57.2.34. a minisztériumi és ágazati rejtjelező eszközök kezelése és ellenőrzése kapcsán a rejtjelfelelősi feladatok ellátásáért;
57.2.35. tevékenységi körében kiemelten a Miniszterelnöki Hivatallal, a Honvédelmi Minisztériummal, az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztériumal, a Gazdasági és Közlekedési Minisztériummal és a Nemzetbiztonsági Hivatallal való közvetlen kapcsolattartásért;

57.3. ügykezelési feladatkörében
57.3.1. a minisztérium iratkezelési szabályzatának (irattári terv), a földhivatalok egységes iratkezelési szabályzatának és a minisztérium titokvédelmi szabályzatának elkészítéséért, ezek folyamatos karbantartásáért, jogszabályváltozások esetén a szükséges módosításokért;
57.3.2. a minisztérium vezetésének rendelkezése alapján egyéb ügykezelési és szervezési feladatok ellátásáért;
57.3.3. a minisztériumnál készült, valamint más hazai szervtől érkezett hazai minősítésű iratok átvételéért, nyilvántartásáért, kezeléséért és őrzéséért, külső és belső mozgatásáért;
57.3.4. a külföldi minősítéssel és jelöléssel ellátott, különösen a NATO nyílt és minősített, valamint a NYEU- és EU-minősített iratok kezeléséért, az ilyen iratokra vonatkozó titokvédelmi előírások végrehajtásának koordinálásáért, ellenőrzéséért, a biztonsági szabályzat és intézkedési terv elkészítéséért, ezek folyamatos karbantartásáért, jogszabályváltozások esetén a szükséges módosításokért;
57.3.5. az állam- és szolgálati titok védelmére vonatkozó szabályok betartásáért, a betartás ellenőrzéséért;
57.3.6. a munkatársak minősítési és betekintési jogosultságáról szóló nyilatkozatai kezeléséért és naprakész nyilvántartásáért;
57.3.7. munkaviszony megszűnése esetén a minősített iratok visszavételével kapcsolatos feladatokért;
57.3.8. a részlegeknél kint lévő – TÜK által kezelt – iratok meglétének félévenkénti ellenőrzéséért, illetve az erről készült tájékoztató elkészítéséért, ezeknek a felügyeletet ellátó szakállamtitkároknak való megküldéséért;
57.3.9. a folyamatos irat-visszaminősítés végzéséért, illetve a feleslegessé vált példányok ritkításáért;
57.3.10. a minisztériumi körbélyegzőkkel kapcsolatos feladatokért (rendelés, kiadás, visszavétel, nyilvántartás);
57.3.11. a minisztérium vagy részlege címére postán vagy kézbesítő útján érkezett, illetve személyesen kézbesített küldemények (levél, felterjesztés, jelentés, távirat, csomag stb.) munkaidőben történő átvételéért;
57.3.12. minden, a minisztériumhoz beérkező küldemény érkeztetéséért;
57.3.13. a hivatalos ügyet tartalmazó valamennyi érkezett és hivatalból készült küldemény nyilvántartásba vételéért (iktatásért), kezeléséért;
57.3.14. az iratok postaszabályzatban foglaltak szerinti elküldéséért (expediálásáért);
57.3.15. a minisztériumi dolgozók munkavégzésre irányuló jogviszonya megszűnésekor az iratelszámoltatásért;
57.3.16. a kiadmányozási jog gyakorlásának figyelemmel kíséréséért;
57.3.17. az éves iratforgalmi statisztika összeállításáért;
57.3.18. az iratkezelésre vonatkozó szabályok (iratkezelési szabályzat, körlevelek) betartatásáért, a betartás ellenőrzéséért;
57.3.19. a minisztériumi iratok belső kézbesítéséért;
57.3.20. a közgyűjteményekben végzendő kutatásokkal kapcsolatos engedélyezések előkészítéséért;
57.3.21. a minisztérium központi irattárának az irányadó jogszabályokban foglaltaknak megfelelően történő működtetéséért, a minisztériumi részlegek nem selejtezhető iratainak gyűjtéséért;
57.3.22. az iratok rendezéséért, selejtezéséért, valamint a kezelésében lévő iratoknak segédletekkel történő ellátásáért;
57.3.23. a rendezett, maradandó értékű iratoknak az előírt őrzési időt követően az illetékes levéltár, illetve illetékes szerv részére történő átadásáért, az iratselejtezési eljáráshoz szükséges levéltári hozzájárulás beszerzéséért;
57.3.24. a Magyar Országos Levéltárral és más levéltárakkal, valamint tudományos intézetekkel történő hivatali és szakmai együttműködésért;
57.4. feladatköréhez tartozó belső utasítások, a kapcsolódó tájékoztatók, körlevelek elkészítéséért;

57.5. az ügykörét érintő jogszabályok, előterjesztések véleményezéséért;

57.6. a minisztérium vezetésének rendelkezése alapján az egyéb igazgatási és szervezési, valamint biztonsági feladatok ellátásáért.

Szervezeti tagozódás:
Humánerőforrás Gazdálkodási Osztály
Humánerőforrás Fejlesztési Osztály
Igazgatási és Biztonsági Osztály
Ügykezelési Osztály

Mezőgazdasági Főosztály

58. A Mezőgazdasági Főosztály felelős:
58.1. a mezőgazdasági szakterületek (növénytermesztés, kertészet, állattenyésztés, génmegőrzés, biotechnológia, kutatás, bioenergia) fejlesztésével kapcsolatos szakmai koncepciók, javaslatok elkészítéséért;
58.2. a mezőgazdasági szakterülettel kapcsolatos jogszabályok előkészítéséért és korszerűsítéséért, e jogszabályok EU-harmonizációjáért;
58.3. a mezőgazdasági ágazatok (növénytermesztés, kertészet, állattenyésztés) termelésével, fejlesztésével kapcsolatos szakmai irányításért, a jogi és közgazdasági feltételrendszer működtetésének kialakításában való részvételért;
58.4. szakterületét érintően az Új Magyarország Vidékfejlesztési Programhoz kapcsolódó intézkedések kidolgozásában való részvételért;
58.5. szakterületén a hazai és nemzetközi tudományos, érdekvédelmi és szakmai szervezetekkel történő kapcsolattartásért, a nemzetközi kapcsolatok szakmai koordinációjáért, a nemzetközi együttműködésekben való részvételért, valamint a nemzetközi kötelezettségekből eredő feladatok ellátásáért;
58.6. szakterületén az EU-tagsággal kapcsolatos feladatok ellátása keretében a szakértők biztosításáért, a szükséges mandátum kialakításáért, szakbizottságokban és munkacsoportokban nemzeti képviselet ellátásáért,
58.7. a genetikai erőforrások fenntartását végző szervezetek szakmai felügyeletéért;
58.8. egyes korábbi években meghirdetett nemzeti támogatási konstrukciókkal összefüggésben jelentkező, minisztériumra háruló feladatok ellátásáért;
58.9. a szakterület képviseletének biztosításáért az AVOP monitoringbizottságában;
58.10. szakterületét érintő vagyongazdálkodási kérdésekben szakmai álláspont kialakításáért és a szakmai álláspont képviseletéért;
58.11. a felügyelete alá tartozó költségvetési gazdálkodási rendben működő kutatóintézetek szervezeti és működési szabályzatának és egyéb belső szabályzatainak jóváhagyásáért, valamint a szakmai felügyelete alá tartozó intézmények szervezeti és működési szabályzatának véleményezéséért;
58.12. a felügyelete alá tartozó költségvetési gazdálkodási rendben működő kutatóintézetekkel kapcsolatos munkáltatói jogkörben hozott döntések előkészítéséért, valamint a szakmai felügyelete alá tartozó egyéb intézményekkel kapcsolatos munkáltatói jogkörben hozott döntések előkészítésében való közreműködésért;
58.13. a felügyelete alá tartozó költségvetési gazdálkodási rendben működő kutatóintézetek, illetve a szakmai felügyelete alá tartozó egyéb intézmények éves költségvetési előirányzatának meghatározásában való részvételért, szakmai javaslattételért;
58.14. az intézmények éves költségvetési előirányzatának meghatározásában való részvételért, szakmai javaslattételéért;
58.15. az agrár-környezetgazdálkodás szakmai kritériumrendszerének meghatározásában való szakmai közreműködésért;
58.16. az ökogazdálkodás szabályozási és fejlesztési feladataiban való szakmai közreműködésért;
58.17. a szakterületén adományozható miniszteri elismerések javaslatának elkészítéséért (Fleischmann-, Kovács Béla-díj, Aranykalászos Gazda, Gazdaasszony Díj), a javaslattevő bizottság működtetéséért, illetve a szakmai díjak odaítélésében való közreműködésért;
58.18. a minisztériumi ügyfélszolgálati (gazdaszolgálati) iroda működtetéséért;

58.19. a növénytermesztési és kertészeti szakigazgatás keretében
58.19.1. a növényfajták állami elismerésével, valamint a vetőmagvak, szaporítóanyagok előállításával, minősítésével, forgalomba hozatalával összefüggő tevékenység, vonatkozó törvényben meghatározottak szerinti irányításáért, a törvény végrehajtási rendeleteinek karbantartásáért, a szükséges módosítások szakmai előkészítéséért;
58.19.2. a növényi génmegőrzési (genetikai erőforrásokkal kapcsolatos) tevékenység szakmai irányításáért, nemzetközi együttműködési programokban részvételért;
58.19.3. az UPOV bizottságaiban és tanácsában való részvételért, valamint a Közösségi Növényfajta Hivatal (CPVO) Igazgatótanácsában való részvételért;
58.19.4. az élelmezési és mezőgazdasági célú növényi génforrásokról szóló, Rómában, 2001. november 3-án elfogadott nemzetközi Egyezmény kihirdetéséről szóló 358/2004. (XII. 26.) Korm. rendelet végrehajtásából adódó feladatokért, a növénygenetikai erőforrások nemzeti koordinátori feladatai ellátásáért;
58.19.5. a Kábítószerügyi Koordinációs Bizottság (KKB) Nemzetközi Szakbizottságában a tárca képviseletének, valamint a működésből adódó feladatok ellátásáért;
58.19.6. a növényi eredetű biológiai alapokat érintő nemzeti támogatási rendszer kidolgozásáért, szakmai felügyeletéért;
58.19.7. energetikai ültetvénytelepítés, -nyilvántartás és -megszüntetés ellenőrzésének szakmai felügyeletéért, a vonatkozó jogszabályok karbantartásáért;
58.19.8. a máktermesztéssel kapcsolatos ENSZ-anyagok (ARQ-, BRQ-kérdőívek) elkészítéséért;
58.19.9. a növényvédelmi szabályozások kialakításával kapcsolatos szakterületét érintő feladatokban való részvételért;
58.19.10. az MgSzH Növénytermesztési és Kertészeti Igazgatóságának tevékenysége feletti szakmai felügyelet gyakorlásáért.

58.20. állattenyésztési szakigazgatás keretében
58.20.1. az állattenyésztési szakterület fejlesztésével kapcsolatos szakmai koncepciók, javaslatok elkészítéséért;
58.20.2. az állattenyésztési génmegőrzési (genetikai erőforrásokkal kapcsolatos) tevékenység szakmai irányításáért, nemzetközi együttműködési programokban részvételért;
58.20.3. az állattenyésztésről szóló jogszabályokban meghatározottak szerint miniszteri felelősségi körbe tartozó tenyésztésszervezési feladatok elvégzéséért;
58.20.4. az állattenyésztést, tenyésztésszervezést érintő jogszabályok előkészítéséért;
58.20.5. az állatok egységes nyilvántartási és azonosítási rendszerének (ENAR) kialakításáért, fejlesztéséért, működtetéséért;
58.20.6. a tenyészetinformációs rendszer (TIR) és a baromfiinformációs rendszer (BIR) kialakításáért, fejlesztéséért, működtetéséért;
58.20.7. az állattenyésztést érintő nemzeti támogatási rendszerek kidolgozásáért, a szükséges jogszabályok előkészítéséért;
58.20.8. az Állami Ménesgazdaság Szilvásvárad szakmai tevékenységének irányításáért és felügyeletéért;
58.20.9. az állattenyésztés, tenyésztésszervezés, állatigén-megőrzés nemzetközi nemzetközi és EU-s szervezeteiben a nemzeti képviselet ellátásáért, szakértők biztosításáért, az EU-s szakbizottságokban és munkacsoportokban a szükséges mandátum kialakításáért;
58.20.10. a FAO állatgenetikai erőforrásokkal foglalkozó Európai Regionális Fókusz Pontok (ERFP) nemzeti koordinátori feladatainak ellátásáért;
58.20.11. takarmánygazdálkodással, takarmánymérleg elkészítésével kapcsolatos feladatokért;
58.20.12. az őshonos és veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajtákkal kapcsolatos minisztériumra háruló feladatok ellátása;
58.20.13. az MgSzH Állattenyésztési Igazgatóságának mint tenyésztési hatóságnak a tevékenysége feletti szakmai felügyelet gyakorlásáért;
58.21. a földművelésügyi szakigazgatás keretében
58.21.1. az MgSzH földművelésügyi szakigazgatása szakmai felügyeletének ellátásáért az MgSzH vadászati, halászati és vízgazdálkodási, valamint a részarány-földkiadással kapcsolatos tevékenységei feletti szakmai felügyelet kivételével;
58.21.2. a földművelésügyi szakigazgatás tevékenységének értékeléséért;
58.21.3. a minisztérium vezetőinek rendszeres tájékoztatásáért az időszerű mezőgazdasági munkák állásáról, a területi tapasztalatokról;
58.21.4. jogszabályban meghatározott növények termésbecslésének és állapotminősítésének elvégeztetéséért, az országos összesítés elkészítéséért, továbbá – szükség esetén – póttermésbecslés elrendeléséért;

58.22. a termelői csoportokkal összefüggésben
58.22.1. az elismeréssel és támogatási rendszerekkel kapcsolatos jogalkotási és a tárcát érintő végrehajtási feladatok, illetve a stratégiai és szakmai feladatok irányításáért, koordinációjáért;
58.22.2. a termelői csoportok elismerésével kapcsolatos hatósági ügyintézésért feladatok szervezéséért, az éves beszámoló jelentések feldolgozásáért, a bírálóbizottság munkájának segítéséért és a titkárság felügyeletéért;
58.22.3. az előzetes és állami elismerések ellenőrzésének megszervezéséért;
58.22.4. a termelői csoportok nemzeti támogatásával kapcsolatos feladatok ellátásáért;
58.22.5. a Nemzeti Vidékfejlesztési Terv termelői csoportokra vonatkozó jogcímével összefüggő feladatok végzéséért;
58.22.6. az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program keretében meghirdetett közösségi támogatás rendszerének felügyeletéért és folyamatos nyomon követéséért;

58.23. a kutatás szakterületén
58.23.1. az agrárkutatási stratégia kialakításáért és az agrárkutatás koordinálásáért, a különböző kutatóműhelyekkel való együttműködésért;
58.23.2. az ágazati tudománypolitika, kutatás- és műszaki fejlesztés prioritásrendszerének és azok belső arányának, valamint az ezzel összefüggő stratégiai célok kialakításáért, összefüggésben a gyakorlati alkalmazhatósággal;
58.23.3. az ágazattal összefüggő biotechnológiai kutatásokért (megkülönböztetett figyelemmel a géntechnológia alkalmazására, a genetikailag módosított szervezetek előállítására és felhasználására, illetve a koegzisztencia-szabályozás szakmai kérdéseire);
58.23.4. a tárca tudományos, kutatási és műszaki fejlesztési célokra fordítható forrásainak koordinálásáért, felhasználásáért; különös tekintettel az „Agrárkutatás, tanüzemek, felsőoktatás támogatása ágazati előirányzat” kezelésére;
58.23.5. az AKI felügyeletét kivéve a tárcához tartozó, költségvetési gazdálkodási rendben működő kutatóintézetek általános és szakmai felügyeletéért, ellenőrzéséért;
58.23.6. a jogszabályban meghatározott, kutatás-fejlesztés (K+F) területén működő testületek, tanácsok, bizottságok munkájában a tárca képviseletének ellátásáért, szakterületi feladataik ellátásával kapcsolatos koordinációjáért;
58.23.7. a tudományos kutatási és műszaki fejlesztési tevékenységgel kapcsolatos európai uniós és nemzetközi együttműködéseiben való részvételért;
58.23.8. a tárca képviseletéért a tudományos kutatással és fejlesztéssel, műszaki fejlesztéssel összefüggő feladatokban és szervezetekben, valamint a nemzetközi fejlesztési projektekben;
58.23.9. a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatallal és szakterületén a Magyar Tudományos Akadémiával és felsőoktatási intézményekkel való kapcsolattartásért;
58.23.10. az agrárágazati tudományos kutatás pályázati rendszerének kidolgozásáért, működtetéséért, az ezzel kapcsolatos kormányzati intézményrendszeren belüli szakmai képviseletért;
58.23.11. az AKI-t kivéve a felügyelete alá tartozó költségvetési gazdálkodási rendben működő kutatóintézetek tekintetében pályázatok előkészítésével, benyújtásával kapcsolatos minisztériumra háruló feladatok ellátásáért;
58.23.12. az agrár-felsőoktatás kutatás-fejlesztési (K+F) tevékenységének elősegítéséért;
58.23.13. az agrárágazat tekintetében a nemzetközi kötelezettségekből eredő szakterületi feladatok koordinálásáért és a külön intézkedésekben meghatározottak szerinti finanszírozásáért;
58.23.14. a tárca által finanszírozott tudományos lapok kiadásával kapcsolatos feladatok ellátásáért, az ágazati tudományos eredmények megjelentetésének elősegítéséért;
58.23.15. a kutatóintézetekkel való folyamatos kapcsolattartásért;
58.23.16. a hazai kutatási eredmények népszerűsítéséért és gyakorlati hasznosításának elősegítéséért;
58.23.17. a felügyelete alá tartozó költségvetési gazdálkodási rendben működő kutatóintézetek alapító okiratának kiadásra vagy módosításra előkészítéséért;
58.23.18.15 a szakmai felügyelete alá tartozó költségvetési gazdálkodási rendben működő kutatóintézetekkel kapcsolatos intézményfelügyeleti kérdésekben az Intézményfelügyeleti és Vagyongazdálkodási Főosztály szakmai álláspontjának figyelembe vételéért;

58.24. a biotechnológia szakterületén
58.24.1. a Géntechnológiai Eljárásokat Véleményező Bizottság működtetéséért;
59.24.2. a tagállami képviselet biztosításáért a géntechnológiával foglalkozó EU-s és nemzetközi szervezetekben (vetőmag, élelmiszer, takarmány, állatok, mikroorganizmusok);
58.24.3. a géntechnológiával módosított szervezetek szabad környezetbe történő kibocsátásának engedélyezéséért, illetékes hatósági feladat ellátásáért nemzeti és közösségi hatáskörben;
58.24.4. a géntechnológiával módosított mikroorganizmusok zárt rendszerben történő kísérleti, illetve ipari célú felhasználásának engedélyezéséért, illetékes hatósági feladat ellátásáért nemzeti és közösségi hatáskörben;
58.24.5. a géntechnológiával módosított, hagyományos, valamint az ökológiai termékek adott térségben egymás mellett folytatott termesztésével (koegzisztencia) kapcsolatos feladatok szakmai koordinációjáért;

58.25. a bioenergia szakterületen
58.25.1. a magyar energiapolitikai stratégiák előkészítésében és megvalósításában való részvételért;
58.25.2. az energiagazdálkodással összefüggésben a megújuló energiaforrások kapcsán (bioenergia) tárcára háruló feladatok ellátásáért;
58.25.3. a megújuló energiaforrásokat érintő, Új Magyarország Vidékfejlesztési Program keretében meghirdetésre kerülő támogatási jogcímek előkészítésében és végrehajtásában való részvételért;
58.25.4. megújuló energiaforrásokkal kapcsolatos kutatás-fejlesztési (K+F) pályázatokkal összefüggő koordináció szakmai képviseletének ellátásáért;
58.25.5. a 39.4. pontban foglaltak alapján szakmai álláspont kialakításáért.

Szervezeti tagozódás:
Növénytermesztési és Kertészeti Osztály
Állattenyésztési Osztály
Kutatási, Biotechnológiai és Bioenergetikai Osztály

Természeti Erőforrások Főosztálya

59. A Természeti Erőforrások Főosztálya felelős:

59.1. Az erdészet szakterületén
59.1.1. az erdészeti jogszabályokban meghatározott, a hosszú távú erdőállomány-gazdálkodási tervekben rögzített és az erdészeti igazgatás által ellenőrzött szakszerű, tartamos (fenntartható) erdőgazdálkodás érvényesítéséért;
59.1.2. az erdőgazdálkodási stratégiai célok meghatározásáért;
59.1.3. az erdészeti politika, az erdőtörvény, a nemzeti erdőprogram és más jogszabályok kidolgozásáért, folyamatos aktualizálásáért, végrehajtásáért;
59.1.4. az erdővédelem országos tevékenységének irányításáért;
59.1.5. az erdővédelmi mérő- és megfigyelőrendszere fenntartásáért és működtetéséért; az erdők egészségi állapotának országos szintű elemzéséért;
59.1.6. a tartamos (fenntartható) erdőállomány-gazdálkodási tevékenység értékeléséért, irányelveinek kidolgozásáért;
59.1.7. a vadgazdálkodás, vadászat erdőt érintő tevékenységének szakmai véleményezéséért, országos szintű egyeztetéséért;
59.1.8. a bányászati tevékenység erdőre gyakorolt hatásának értékeléséért, ebből fakadó szakhatósági tevékenység gyakorlásáért;
59.1.9. a honvédelmi érdekből, NATO felé fennálló kötelezettségvállalásból szükséges erdőterület-igénybevételek miniszteri engedélyezésének előkészítéséért;
59.1.10. az erdővagyon védelme, az erdőgazdálkodási tevékenység és az elsődleges fafeldolgozás szakmai irányításáért, szabályozási és egyes hatósági feladataiért;
59.1.11. a környezet- és természetvédelem erdészettel összefüggő tevékenységének összehangolásáért, a természetvédelmi területek kialakításával kapcsolatos erdészeti szakmai véleményadásért;
59.1.12. az erdőterületek védetté nyilvánításához szükséges miniszteri hozzájárulás előkészítéséért és a védett erdőterületek természetvédelmi kezelési tervének szakmai véleményezéséért;
59.1.13. a magánerdő-gazdálkodás működésének, állapotának rendszeres értékeléséért és a gazdálkodást előmozdító fejlesztési lehetőségek kidolgozásáért;
59.1.14. az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program erdészeti intézkedéseinek kidolgozásában való részvételért,
59.1.15. a nemzeti forrásból működő támogatási rendszer kidolgozásáért (erdőfelújítási támogatási rendszer kifuttatása, egyes erdészeti közcélú feladatok, az erdők közjóléti célú védelmét és bővítését szolgáló fejlesztési feladatok, és a magánerdőgazdálkodás szerveződéseinek támogatása stb.);
59.1.16. az erdőgazdálkodási ágazat költségvetési, továbbá az EU- és nemzeti támogatási rendszer szakmai irányelveinek kialakításáért, az adható támogatások felhasználásának szakmai felügyeletéért;
59.1.17. az MgSzH erdészeti tevékenységének szakmai irányításáért és felügyeletéért;
59.1.18. a körzeti erdőtervek elkészíttetéséért és jóváhagyásáért;
59.1.19. az erdei vasutak működtetéséhez szükséges keretfeltételek biztosításáért;
59.1.20. az országos erdőállomány-adattár működtetéséért, valamint az erdőállományok állapotáról szóló éves tájékoztató elkészítéséért;
59.1.21. az országos erdőállomány-adattár és az ingatlan-nyilvántartás adatainak megfeleltetése érdekében szükséges adatszolgáltatás országos szintű egyeztetéséért;
59.1.22. az erdészeti és a fafeldolgozó-ipari minőségszabályozási feladatok ellátásában és korszerűsítésében való közreműködésért;
59.1.23. az erdészeti műszaki fejlesztés irányainak meghatározásáért;
59.1.24. a nemzetközi kapcsolatokból, megállapodásokból adódó feladatok teljesítéséért, valamint a nemzetközi szervezetekkel való együttműködés ágazati feladataiért;
59.1.25. az EU erdőgazdálkodást érintő tervezeteinek véleményezéséért, a nemzeti álláspont kialakításáért és képviseletéért az erdészet ügyében érintett EU-bizottságokban és munkabizottságokban, a nemzeti kezdeményezések elkészítéséért;
59.1.26. az EU-tagországokból notifikációs eljárás keretében érkező, erdészettel kapcsolatos joganyagok véleményezéséért;
59.1.27. az állami tulajdonú erdőterületen gazdálkodó szervezetek szakmai tevékenységének értékeléséért;
59.1.28. az állami tulajdonban lévő erdővagyon hasznosításának kérdésköréért;
59.1.29. az ágazati statisztikai információs rendszer fejlesztésében és működtetésében való részvételért;
59.1.30. a fagazdálkodás nemzetgazdasági összefüggéseinek, és a fapiac alakulásának vizsgálatáért;
59.1.31. az erdészeti és faipari kutatás, szakoktatás, az e területen működő intézmények tevékenységének meghatározásában, fejlesztési irányelveinek kidolgozásában való részvételért;
59.1.32. az ágazati tudományos és szakmai egyesületekkel való kapcsolattartásért;
59.1.33. a szakterületet érintő nemzetközi programok kidolgozásáért és megvalósításáért;
59.1.34. az erdőgazdálkodói és a magánerdő-tulajdonosi réteg szakmai tájékoztatását célzó kiadványok készítéséért, a rendezvények szervezéséért;
59.1.35. az Országos Erdészeti Tanács, a FAO Magyar Nemzeti Bizottság, a Nemzeti Agrárkutatási és Fejlesztési Bizottság, az Országos Mezőgazdasági Fajtaminősítő Tanács, az erdészet ügyében érintett EU-bizottságok és munkabizottságok, az erdészetet érintő agrártámogatási bizottságok, az ágazati elismeréseket bíráló bizottságok és az ágazati érdekegyeztetés tevékenységében való közreműködésért;

59.2. A halászat szakterületén
59.2.1. a halászat és a horgászat szakmai irányításáért, a jogi és a közgazdasági feltételrendszer működtetésével összefüggő feladatok ellátásáért; az EU-tagállami működésből eredő halászati feladatok ellátásáért;
59.2.2. az államot illető halászati jog hasznosításáért (pályázatok kiírása, az Országos Halászati Bizottság véleményének kikérésével a pályázatok elbírálása, a haszonbérleti szerződések előkészítése, a szerződésekben foglalt feltételek végrehajtásának ellenőrzése);
59.2.3. az országos halászati adattár működtetésével kapcsolatos minisztériumi feladatok ellátásáért, a működés felügyeletéért;
59.2.4. az állami horgász- és halászjegyek kiváltásával kapcsolatos szakmai követelmények meghatározásáért;
59.2.5. az Országos Halászati Bizottság elnöki teendőinek ellátásáért, a bizottság üléseinek előkészítéséért, lebonyolításáért, döntési javaslatainak előkészítéséért;
59.2.6. az állami haltelepítési program működtetéséért;
59.2.7. a minőségi pontytenyésztési programban való részvétel csekély összegű támogatásában történő közreműködésért;
59.2.8. a halászattal kapcsolatos statisztikák összesítéséért, az azokkal kapcsolatos adatszolgáltatási feladatok ellátásáért (FAO, EU, KSH, OECD);
59.2.9. a halászat területén a K+F pályázatok véleményezéséért;
59.2.10. a Halászati és Öntözési Kutatóintézet munkájának szakmai felügyeletében való közreműködésért;
59.2.11. az MgSzH működésének minisztériumi felügyelete keretében a halászati ügyekért;
59.2.12. a kapcsolattartásért a Magyar Országos Horgász Szövetséggel, a Haltermelők Országos Szövetsége és Terméktanácsával, egyéb halászati szervezetekkel és kutató intézményekkel;
59.2.13. Magyarország képviseletének biztosításáért a FAO égisze alatt működő szakmai szervezetekben (COFI, EIFAC, Eurofish, Codex Alimentarius halászati termék munkacsoportja);
59.2.14. halászati ügyekben a COREPER ülésekre szóló mandátumok, az EU Halászati Miniszterek Tanácsára a miniszteri felkészítő anyagok és mandátumok, az EU-döntéshozatalban tárgyalt anyagok ismeretében a kapcsolódó hazai intézkedések kidolgozásáért;
59.2.15. a 2007–2013-as időszakra szóló nemzeti halászati stratégiai terv végrehajtásának felügyeletéért;
59.2.16. képviselet biztosításáért és a magyar álláspont kialakításáért az EU halászattal és haltermékekkel foglalkozó munkacsoportjaiban irányítóbizottságaiban az Európai Halászati Alap Irányítóbizottsága kivételével;
59.2.17. az EU-tagországokból notifikációs eljárás keretében érkező halászati és halászati termékekkel kapcsolatos joganyagok szakmai véleményezéséért az érdekképviseletek bevonásával.
59.2.18. a 2007–2013-as időszakra szóló Halászati Operatív Program (HOP) megbízható pénzügyi gazdálkodási elvével összhangban történő irányításáért;
59.2.19. a HOP végrehajtásához szükséges jogszabályi, szervezeti és működési feltételek biztosításáért;
59.2.20. folyamatos kapcsolattartásért az ellenőrző és az igazoló hatósággal, valamint a támogatási jogcímek vonatkozásában az MVH-val;
59.2.21. a HOP pénzügyi tervezési feladatainak ellátásáért és a jogi szabályozási feladatainak előkészítéséért;
59.2.22. a HOP-ra vonatozóan olyan pénzügyi és statisztikai információk gyűjtésére alkalmas rendszer felállításáért, működésének biztosításáért, amelynek feladata a végrehajtásra vonatkozóan megbízható monitoringmutatók megállapíthatósága, valamint amelynek alapján a programértékelés elvégezhető;
59.2.23. a HOP végrehajtására vonatkozó kézikönyv elkészíttetéséért és jóváhagyásáért;
59.2.24. a HOP monitoringbizottságának működtetéséért;
59.2.25. IH vezetői értekezletek szervezéséért a HOP végrehajtása nyomon követése érdekében;
59.2.26. az Európai Bizottság által a HOP végrehajtásáról kért beszámolók elkészítéséért;
59.2.27. az EU által működtetett bizottságokkal való kapcsolattartás keretében képviselet biztosításáért és a magyar álláspont kialakításáért az Európai Halászati Alap Irányítóbizottságban.

59.3. A vadászat szakterületén:
59.3.1. a vadászati jogszabályokban meghatározott, a hosszú távú vadászati körzettervekben rögzített és a vadászati igazgatás által ellenőrzött szakszerű, tartamos (fenntartható) vadgazdálkodás érvényesítéséért;
59.3.2. a vadgazdálkodás szakmai irányításáért;
59.3.3. a vadgazdálkodási stratégiai célok meghatározásáért;
59.3.4. a vadászati politika, a vadászati törvény és más, vadászathoz kapcsolódó jogszabályok kidolgozásáért, folyamatos aktualizálásáért, végrehajtásáért;
59.3.5. a vadászható állatfajok védelmének országos irányításáért;
59.3.6. a vadászati jog hasznosításának hosszú távú fejlesztési irányelvei kidolgozásáért;
59.3.7. az országos vadgazdálkodási adattár működtetéséért;
59.3.8. a vadgazdálkodási ágazat költségvetési, továbbá az EU és nemzeti támogatási rendszer szakmai irányelveinek kialakításáért, az adható támogatások felhasználásának szakmai felügyeletéért;
59.3.9. az MgSzH vadászati tevékenységének szakmai irányításáért és felügyeletéért;
59.3.10. a körzeti vadgazdálkodási tervek elkészíttetéséért;
59.3.11. a vadgazdálkodási körzetenkénti vadállomány-szabályozási kvóták kiadásáért;
59.3.12. a környezet- és természetvédelem vadászattal összefüggő tevékenységének összehangolásáért, a természetvédelmi területek kialakításával kapcsolatos vadászati szakmai véleményadásért;
59.3.13. a vadgazdálkodáshoz kapcsolódó tevékenységek csekély összegű (de minimis) támogatásával kapcsolatban a megyei keretösszegek meghatározásáért;
59.3.14. a támogatási összegek kifizetésének koordinálásáért;
59.3.15. az FVM képviseletében a solymászvizsga-bizottságban való közreműködésért;
59.3.16. a vadászvizsga rendje és tananyaga szakmai felülvizsgálatáért és közzétételének előkészítéséért;
59.3.17. a vadászkutya alkalmassági vizsga (VAV) szakmai felülvizsgálatáért és közzétételének előkészítéséért;
59.3.18. kapcsolattartásért a hazai és külföldi vadászati szervekkel [Országos Magyar Vadászkamara, Országos Magyar Vadászati Védegylet, Európai Unió Vadászszövetsége (FACE), Nemzetközi Vadászati és Vadvédelmi Tanács (CIC)], a társhatóságokkal (rendőrség, vám- és pénzügyőrség, természetvédelmi hatóság);
59.3.19. nemzetközi egyezmények (Washingtoni, Berni, Bonni, Ramsari, AEWA) vadgazdálkodással összefüggő feladatainak ellátásáért;
59.3.20. a vadászatot, vadgazdálkodást érintő nemzetközi programok kidolgozásáért és megvalósításáért;
59.3.21. a vadászattal kapcsolatos adatszolgáltatási feladatokban történő közreműködésért (FAO, EU, KSH, OECD);
59.3.22. a vadgazdálkodással kapcsolatos K+F pályázatok véleményezéséért;
59.3.23. a 79/409/EGK és a 92/43/EGK irányelvek alapján a vadászható madár- és emlős fajok tekintetében a bizottság számára egy, illetve kétévente benyújtandó országjelentés elkészítéséért;
59.3.24. az Országos Vadgazdálkodási Tanács működtetéséért, valamint elnöki teendői ellátásáért.

59.4. A vízgazdálkodás szakterületén
59.4.1. a mezőgazdasági célú vízgazdálkodás szakmai irányításáért;
59.4.2. a vizek mezőgazdasági célú hasznosítási lehetőségeinek megőrzéséért, a vizek kártételei elleni védelem és a védekezés feladatkörében a károsan sok vagy károsan kevés víz elleni szervezett tevékenység szervezéséért és irányításáért;
59.4.3. az állami tulajdonú mezőgazdasági célú vizek és vízilétesítmények (a holtágakkal együtt) mezőgazdasági vízszolgáltatási és vízkár-elhárítási célú fejlesztésének, üzemeltetésének, fenntartásának szervezéséért és irányításáért, a kapcsolódó támogatási konstrukciók kialakításáért, működtetéséért és ellenőrzéséért, működtetésének (kezelés) jogi, szakmai finanszírozási feltételeinek kialakításáért;
59.4.4. az állami tulajdonú, mezőgazdasági célú vizek és vízilétesítmények üzemeltetésével összefüggésben a belvízvédekezésre való felkészülésért, a belvízkár-elhárítás irányításáért;
59.4.5. az állami tulajdonú, mezőgazdasági célú vizek és vízilétesítmények szakágazati alapdokumentumainak elkészítésével, a szakterületi működést megalapozó műszaki, gazdasági alapadatok nyilvántartásával, aktualizálásával, archiválásával összefüggő feladatok ellátásának koordinálásáért;
59.4.6. az aszálykár-elhárítás műszaki feladatainak irányításáért;
59.4.7. a nemzeti éghajlatváltozási stratégia és munkaprogram mezőgazdasági vízgazdálkodást érintő kidolgozásáért, a klímaváltozással kapcsolatos mezőgazdasági vízgazdálkodási feladatok szervezéséért, irányításáért, végrehajtásáért;
59.4.8. a vízitársulatok intézményrendszerének megtartásáért, továbbfejlesztéséért, korszerűsítéséért;
59.4.9. a feladatkörébe tartozó kutatások elősegítéséért, az eredmények gyakorlati hasznosításáért;
59.4.10. a szakterületi információs rendszer működéséért és fejlesztéséért;
59.4.11. a nemzetközi kötelezettségekből eredő szakterületi feladatok ellátásáért;
59.4.12. a vízgazdálkodási szakterület véleményének kialakításáért, a szakvélemények elkészítéséért;
59.4.13. a védelmi művek állapotának megőrzéséhez szükséges, költségvetési előirányzatok javaslatainak elkészítéséért, a költségvetési keretekkel való gazdálkodásért és azok tervszerű és takarékos felhasználásáért;
59.4.14. a vízrendezési és a mezőgazdasági célú vízszolgáltatási feladatok fejlesztési terveinek készítéséért, jóváhagyásáért;
59.4.15. a szakterület szakmai koncepciójáért, fejlesztési stratégiájának, a feladatok végrehajtása módszereinek, eszközrendszerének kidolgozásáért, valamint ezek aktualizálásáért;
59.4.16. a szakterületre vonatkozó jogszabályok, az állami irányítás egyéb jogi eszközeinek kidolgozásáért és a tapasztalatok alapján a szabályozó eszközök fejlesztésének kezdeményezéséért;
59.4.17. a szakterületet érintő forgalomképes állami tulajdonú vízilétesítmények elidegenítési feltételeinek kidolgozásáért;
59.4.18. a mezőgazdasági vízgazdálkodás szakterületén a MgSzH működésének szakmai felügyeletéért;
59.4.19. az öntözéssel kapcsolatos műszaki, gazdasági és jogszabályi háttér kidolgozásában való közreműködésért;
59.4.20. az öntözés műszaki, mezőgazdasági és költségadataival kapcsolatos hiteles adatgyűjtésért és feldolgozásért (az MgSzH Központ bevonásával);
59.4.21. öntözésfejlesztést igénylő területek meghatározásáért;
59.4.22. öntözőrendszerek üzemeltetése szervezeti rendszerének felülvizsgálatáért;
59.4.23. A meglévő öntözési kapacitások kihasználásának biztosításához szükséges intézkedések meghatározásáért;
59.4.24. az EU Víz Keretirányelv bevezetésével kapcsolatos mezőgazdasági vízgazdálkodási feladatok végrehajtásáért, (mezőgazdasági vízhasználatok elemzése, mezőgazdasági vízszennyezők feltérképezése, a felügyelt vízgyűjtőkön célállapotok felállítása, a minisztériumon belül a Víz Keretirányelv munkacsoport szükség szerinti működtetése);
59.4.25. a vízgazdálkodás mezőgazdasági integrációjának elősegítéséért, az EU-bizottságok ehhez kapcsolódó iránymutatásainak végrehajtásáért, a szükséges programok kidolgozásáért,
59.4.26. a mezőgazdálkodási célú vízgazdálkodást érintő panaszok és bejelentések kivizsgálásáért;
59.4.27. a kiemelt vízgazdálkodási programok (Duna– Tisza közi homokhátság, Vásárhelyi-terv, integrált folyógazdálkodás, Bős–Nagymaros, Verespatak stb.) FVM-et érintő feladatainak koordinálásáért;
59.4.28. a Vízgazdálkodási Társulatok Országos Szövetsége elnökségében a szakmai képviselet biztosításáért;
59.4.29. a szakterületen működő tudományos, érdekvédelmi és szakmai szervezetekkel való kapcsolattartásért;
59.4.30. az EU Tanácsi és/vagy Bizottsági üléseken, valamint az e szervezetek által működtetett munkacsoportokban a magyar szakmai álláspont kialakításában és képviseletében való részvételért;
59.4.31. a 39.4. pontban foglaltak alapján szakmai álláspont kialakításáért.

Szervezeti tagozódás:
Erdészeti Osztály
Halászati és Vízgazdálkodási Osztály
Vadászati Osztály
Halászati Operatív Program Irányító Hatósági Osztály

Földügyi és Térinformatikai Főosztály

60. A Földügyi és Térinformatikai Főosztály felelős

60.1. az ingatlan-nyilvántartás, a földmérés, a térképészet, a távérzékelés, a földbirtok-politika (földhasználat, birtokrendezés), a földvédelem, a földminősítés (földértékelés) irányítási, szabályozási és egyes hatósági feladatainak ellátásáért, a végrehajtás ellenőrzéséért;
60.2. a földhivatalok általános és szakmai felügyeletéért, irányításáért és ellenőrzéséért;
60.3. a Földmérési és Távérzékelési Intézet (FÖMI) általános és szakmai felügyeletéért, irányításáért és ellenőrzéséért;
60.4. a Nemzeti Kataszteri Program Kht. (NKP Kht.) szakmai felügyeletéért;
60.5. a földvédelemmel, a földminősítéssel, a földhasználattal, a földméréssel és térképészettel, valamint az ingatlan-nyilvántartással kapcsolatos törvények, jogszabályok és felső szintű előterjesztések szakmai előkészítéséért;
60.6. az állami vagyon részét képező földmérési, térképészeti és ingatlan-nyilvántartási adatok megőrzéséért, karbantartásáért és fejlesztéséért, ezen adatok szolgáltatásának, jogszerű felhasználásának és forgalmazásának ellenőrzéséért, valamint országos összegzéséért, elemzéséért, és az ezzel kapcsolatos szervezési feladatok ellátásáért;
60.7. a földminősítés (földértékelés) rendszerének működésével, fejlesztésével kapcsolatos feladatok elvégzéséért;
60.8. a földhasználati nyilvántartás vezetésének irányításáért, a termőföld tényleges használati viszonyainak és a földhasználati nyilvántartás egyezőségének vizsgálatáért, a tényleges földhasználat és a földhasználati nyilvántartás vezetése jogszerűségének ellenőrzéséért, az esetleges jogsértő tevékenység feltárásának irányításáért, törvénysértés esetén eljárás kezdeményezéséért, illetve a szankcionálással kapcsolatos intézményi hatáskörök érvényesítéséért;
60.9. a földvédelmi eljárással kapcsolatos földhivatali feladatok irányításáért, ellenőrzéséért, a más célú hasznosításra engedélyezett termőföldeknek a felhasználási célok szerinti megoszlására vonatkozó országos adatok összegzéséért;
60.10. a földvédelmi járulék és bírság befizetésének ellenőrzésével kapcsolatos feladatok ellátásáért, valamint a földhivatalok és a minisztérium érintett szakfőosztálya kapcsolódó feladatainak összehangolásáért;
60.11. a birtok-összevonási célú termőföldvásárlás támogatásával kapcsolatos szakmai feladatok ellátásáért;
60.12. a termőföldek hasznosítási kötelezettségének ellenőrzésével kapcsolatos (határszemle) feladatok megszervezéséért és végrehajtásának irányításáért;
60.13. a parlagfű előfordulásának és elterjedésének felderítéséért;
60.14. a földbirtok-rendezési munkák országos előkészítéséért, valamint a részarány-földtulajdon kiadásának koordinálásáért, a feladattal érintett hivatalok (MgSzH, földhivatalok) ez irányú tevékenységének irányításáért és ellenőrzéséért;
60.15. az állami tulajdonú termőföldek árverésre kijelölésének módosítása iránti kérelmek ügyében a döntés-előkészítő feladatok ellátásáért;
60.16. a 39.4. pontban foglaltak alapján szakmai álláspont kialakításáért;
60.17. a Nemzeti Földalappal kapcsolatos földügyi szakmai feladatok ellátásáért;
60.18. a földbirtok-politikai irányelvekkel kapcsolatos szakmai feladatok ellátásáért;
60.19. részarány-földkiadás során keletkezett osztatlan közös tulajdonként nyilvántartott tulajdoni hányadok önálló ingatlanokká alakításának szakmai irányításáért;
60.20. az országhatár geodéziai munkáival kapcsolatos jogszabályokban és nemzetközi szerződésekben meghatározott hazai, illetve nemzetközi feladatok irányításáért;
60.21. a geodéziai alapponthálózatok, az egységes országos térképrendszer és annak digitális változata létrehozásával, karbantartásával és adatainak szolgáltatásával kapcsolatos tevékenység, továbbá az állami alapmunkák irányításáért, valamint a térképtárak működésének, a légi fényképezési és űrtáv-érzékelési tevékenységnek, az országos légifilm- és űrfelvétel-archívum működtetésének irányításáért és fejlesztéséért;
60.22. a légi és űrfelvételek alapján – a kataszteri és topográfiai térképek felhasználásával – történő Mezőgazdasági Parcella Azonosító Rendszer (MePAR) karbantartásának, mezőgazdasági támogatások ellenőrzésének, növénymonitoring-rendszernek és termésbecslésnek a szakmai koordinálásáért;
60.23. a földmérési és térképészeti állami alapmunkákban végzendő feladatok meghatározásáért, valamint pénzügyi alapjainak képzésével és felhasználásával összefüggő feladatok ellátásáért;
60.24. a szakterületen alkalmazandó igazgatási szolgáltatási díjakkal kapcsolatos jogszabályok kidolgozásáért és alkalmazásuk ellenőrzéséért;
60.25. a szakágazat tudományos kutatási, műszaki-fejlesztési feladatainak irányításáért, szervezéséért, ellenőrzéséért, az eredmények hasznosításával kapcsolatos feladatok végzéséért, biztosítja a kutatás-fejlesztési feladatok tárcaszintű koordinációjában történő részvételt;
60.26. az állami földügy és térképészet intézményrendszere által kezelt digitális ingatlan-nyilvántartási, földmérési, térképészeti adatok országos szinten egységes szolgáltatásához tervek kidolgoztatásáért, a megvalósításhoz szükséges feladatok végrehajtatásáért, a fejlesztések gyakorlatban történő bevezetésének és hasznosításának elősegítéséért;
60.27. a földhivatalok számítógépesítési programjának irányításáért, a földhivatali informatikai rendszerek üzemeltetésének felügyeletéért, hardver- és szoftverfejlesztéseinek koordinálásáért, a földhivatalok és a FÖMI informatikai feladataival kapcsolatos felmérések és adatgyűjtések koordinálásáért;
60.28. földügyi informatikai rendszerekkel és adatszolgáltatással összefüggő kérdésekben történő együttműködésért a Miniszterelnöki Hivatallal, és a társminisztériumok informatikai egységeivel;
60.29. a földügyi szakág nemzetközi kapcsolatainak szervezéséért, a külhoni szakmai szervezetekkel való együttműködés koordinálásáért, hangsúlyozottan az EU-integrációs célokkal összhangban;
60.30. az Európai Parlament és a Tanács 2007/2/EK irányelvében [az Európai Közösségen belüli térinformációs infrastruktúra (INSPIRE) kialakításáról] foglalt, a földügyi szakterület hatáskörébe tartozó feladatok végrehajtásáért;
60.31. az Ingatlanrendező Földmérői Minősítő Bizottság felügyeletének ellátásáért;
60.32. a földrajzi nevek gyűjtésével és a Földrajzinév-tárral kapcsolatos feladatok irányításáért, a Földrajzinév-bizottság működési feltételeinek biztosításáért;
60.33. a Geodézia és Kartográfia című szakfolyóirat szerkesztőbizottsága munkájában a szakmai szempontok érvényesítéséért.
60.34. az ingatlan-nyilvántartási szakterületre vonatkozó jogszabályok tervezetének és a szakterületet érintő egyéb előterjesztések elkészítéséért;
60.35. az ingatlan-nyilvántartási szakterülettel összefüggő egyéb jogszabályok tervezetének véleményezéséért;
60.36. az ingatlan-nyilvántartási eljáráshoz kapcsolódó igazgatási szolgáltatási díjak központosítására és felhasználására vonatkozó javaslatnak a Költségvetési és Vagyongazdálkodási Főosztállyal közös előterjesztéséért.
60.37. az ügyiratforgalmi és ingatlanforgalmi statisztikai adatok összegzéséért és elemzéséért;
60.38. az ingatlan-nyilvántartási adatszolgáltatással kapcsolatos statisztikai adatok összegzéséért és elemzéséért;
60.39. a TAKARNET-rendszerhez való hozzáférési jogosultság engedélyezéséért;
60.40. a szakmai irányítás keretében az ingatlan-nyilvántartási szakterületet érintő bírói gyakorlat figyelemmel kíséréséért, elemzéséért;
60.41. az agrárágazati informatikai stratégia – beleértve a magyar információs társadalom stratégia e-agrárium részstratégia – kidolgozásában és karbantartásában való részvételért;
60.42. a földügyi informatikai rendszerek fejlesztésének, üzemeltetésének, biztonságának, szakmai irányításának, felügyeletének és ellenőrzésének operatív, napi jellegű koordinációjáért;
60.43. a földügyi informatikai beruházásokra vonatkozó pályázatok értékelésében való részvételért;
60.44. a földügyi agrárinformatikai projektek szakmai ellenőrzéséért;
60.45. a földügyi informatikai költségvetés – agrárágazati informatikai költségvetésen belüli – tervezési feladataiért;
60.46. kijelölés esetén a Miniszterelnöki Hivatal és a társminisztériumok, illetve szervezetek informatikai bizottságaiban az agrárágazat képviseletéért;
60.47. a földügyi háttérintézmények ágazati, kormányzati és uniós informatikai rendszerekhez való kapcsolódásának koordinálásáért;
60.48. az agrárágazat informatikai szakmai kapcsolatainak kialakításában, fenntartásában való közreműködésért;
60.49. Az OECD-vel kapcsolatos földügyi szakmai feladatok ellátásáért.

Szervezeti tagozódás:
Földmérési Térképészeti és Térinformatikai Osztály
Ingatlan-nyilvántartási Osztály
Földvédelmi és Földhasználati Osztály


Az élelmiszerlánc-felügyeleti szakállamtitkár alárendeltségében működő szervezeti egységek

Titkárság

61. Az élelmiszerlánc-felügyeleti szakállamtitkár közvetlen alárendeltségében működik a titkárság, melynek élén osztályvezetői besorolású titkárságvezető áll. Feladatait a 12.2. pont rögzíti.

Élelmiszerlánc-felügyeleti Főosztály

62.1. A főosztály vezetője egyben az országos főállatorvos adminisztratív ügyekért felelős helyettese. Tevékenysége során kapcsolatot tart az országos főállatorvos végrehajtásért felelős helyettesével, az MGSZH élelmiszerlánc-biztonsági elnökhelyettesével. A Növény-, Talaj- és Agrárkörnyezet-védelmi Osztály vezetője egyben az országos növény- és talajvédelmi főfelügyelő. Ebben a feladatkörében véleményezési jogkörrel rendelkezik a növény- és talajvédelmi igazgatók kinevezése és felmentése során, továbbá növényvédelmi ügyekben jelentéstételre kötelezheti, illetve utasíthatja a növény és talajvédelmi szolgálat köztisztviselőjét.

62.2. Az Élelmiszerlánc-felügyeleti Főosztály felelős:
62.2.1. az országos főállatorvos hivatala feladatainak ellátásáért;
62.2.2. az élelmiszerlánccal, az állatjóléttel, és a talajvédelemmel kapcsolatos szakigazgatási tevékenység felügyeletéért és az e területekre vonatkozó nemzeti szabályozás kialakításáért, valamint EU-jogszabályok szakmai harmonizációjáért;
62.2.3. a közösségi és hazai források támogatásával megvalósuló intézkedések végrehajtásának szakterületi szakmai irányításáért és koordinálásáért az Élelmiszerlánc-elemzési Főosztállyal együttműködésben;
62.2.4. valamennyi támogatás élelmiszerlánc-felügyelettel, talajvédelemmel, valamint agrár-környezetgazdálkodással összefüggő szakmai részének, valamint eljárásrendjének kidolgozásában való közreműködésért;
62.2.5. a nem harmonizált állatfaj és állati eredetű termék Magyarországra történő behozatalának állat-egészségügyi és higiéniai feltételeinek megállapításáért;
62.2.6. a növények, növényi termékek, a talaj és egyéb növényi tápközegek nemzetközi forgalmával összefüggő felügyeleti feladatok irányításáért és ellátásáért;
62.2.7. a Minőségügyi Tárcaközi Bizottságban és a Nemzeti Akkreditáló Testületben való részvételért;
62.2.8. a Magyar Takarmánykódex Bizottság működéséért; és a titkári feladatok ellátásáért;
62.2.9. a Tolnay Sándor-díj bizottsági munkájának koordinálásáért;
62.2.10. az élelmiszerlánc-felügyeleti szakmai stratégia kialakításáért;
62.2.11. az élelmiszerlánc felügyeletével összefüggő adatbázis(ok), az állatok egységes azonosítási és nyilvántartási rendszerének, továbbá a továbbfejlesztésének felügyeletéért, a működtetés ellenőrzéséért;
62.2.12. az FVM Radiológiai Ellenőrző Hálózat fejlesztés irányának meghatározásáért, felkészítéséért, működésének szakmai irányításáért és tevékenységének ellenőrzéséért, ágazaton belüli folyamatos egyeztetés mellett;
62.2.13. a tárca szakmai képviseletéért az Országos Környezeti Sugárvédelmi Rendszer szakbizottságában és a tagságból eredő feladatok ellátásáért, a Humánpolitikai és Igazgatási Főosztály tájékoztatása mellett;
62.2.14. a zöldség és gyümölcs minőség-ellenőrzés irányításáért és felügyeletéért, valamint azokat megalapozó szabályozás folyamatos ellátásáért;
62.2.15. a növényvédő szerek és termésnövelő anyagok minőség-ellenőrzésének, valamint a növényi termékekben, a vízben és talajban a szermaradékok, nehézfémek, egyéb toxikus anyagok vizsgálatának irányításáért és felügyeletéért;
62.2.16. a borellenőrzési feladatok irányításáért és felügyeletéért, valamint azok szabályozásáért;
62.2.17. a dísznövény és a komló minőség-ellenőrzésének szervezéséért;
62.2.18. a parlagfű ellen való közérdekű védekezés végrehajtásának irányításáért, szervezéséért és ellenőrzéséért;
62.2.19. a termőföldek minőségének és termékenységének megóvását szolgáló szakigazgatási feladatok irányításáért, felügyeletéért;
62.2.20.16 az ökogazdálkodással kapcsolatos feladatok irányításáért és felügyeletéért, valamint azok szabályozásáért;
62.2.21. az MgSzH bevonásával az ökológiai termékek hatósági, főként szermaradék-analitikai ellenőrzésének felügyeletéért;
62.2.22. az EU nitrát direktívája hazai végrehajtásával összefüggő jogalkotási feladatok és az abban foglalt tárcaszintű feladatok végrehajtásáért, továbbá ezek tárcaközi koordinálásáért;
62.2.23. a nitrátrendelethez kapcsolódó támogatásokkal kapcsolatos – a vonatkozó európai uniós előírásokból eredő – döntések előkészítésében való közreműködésért;
62.2.24. a Talajvédelmi Információs és Monitoring Rendszer (TIM) működtetésének felügyeletéért;
62.2.25. a talajtérképezés feltételeinek biztosításáért és végrehajtásának felügyeletéért, az új nemzetközi talajosztályozási rendszer alkalmazásáért;
62.2.26. a környezetkímélő növény- és talajvédelmi technológiák hazai fejlesztésének koordinálásáért, a nemzetközi követelmények érvényesítéséért, továbbá az agrár-környezetgazdálkodás ugyanezen feladatainak végrehajtásában való közreműködésért;
62.2.27. a növény-, talaj- és agrár-környezetvédelmi szakterületet érintő műszaki, minőségi és egyéb nemzetközi előírások érvényesítéséért;
62.2.28. az agrár-környezetgazdálkodás szakmai kritérium- és ellenőrzési rendszerének meghatározásában és felügyeletében való közreműködésért;
62.2.29. a szakterületi nemzetközi egyezmények, együttműködési programok szakmai előkészítéséért, a kapcsolatok fejlesztéséért;
62.2.30. a szakterületi nemzetközi szervezetekben (EU, FAO, ENSZ/EGB, OECD, OIV, EPPO, IPPC, WTO SPS, IOBC IUSS stb.), az Európai Bizottság és Tanács szakbizottságaiban és munkacsoportjaiban való szakmai képviselet ellátásáért;
62.2.31. a szakterületi jelentési kötelezettség teljesítéséért az EU és nemzetközi szervezetek felé, továbbá az agrár-környezetgazdálkodási szakterületen ugyanezen feladatokban közreműködésért;
62.2.32. a növényvédelmi közép- és felsőfokú oktatás, valamint a posztgraduális képzés alaptantervi követelményeinek meghatározásában való együttműködésért, valamint azok érvényesülésének felügyeletéért, a növényvédelmi szakképesítések vizsgáztatási követelményeinek, és a kötelező szakmai továbbképzés rendszerének és tematikájának meghatározásáért;
62.2.33. a polgári vészhelyzettel kapcsolatos, valamint a természeti katasztrófákból eredő feladatok végrehajtásában való közreműködésért;
62.2.34. a RASFF gyorsriasztási rendszer működtetésében való részvételért;
62.2.35. a szakterülettel kapcsolatos tájékoztatásért, valamint az agrár-környezetgazdálkodással kapcsolatos tájékoztatásban való közreműködésért;
62.2.36. a kommunikációért – együttműködve a sajtóirodával – a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal élelmiszerlánc-biztonsági elnökhelyettesének irányítása alá tartozó szakterületek tekintetében;
62.2.37. az állat-egészségügyi és élelmiszer-ellenőrző szolgálat, valamint növény- és talajvédelmi szolgálat ellenőrzésében való részvételért;
62.2.38. a miniszternek az MgSzH feletti szakterületi irányítási és szakmai-felügyeleti feladatainak ellátásáért, koordinációjáért, ennek keretében szakmai felügyeletet gyakorol az MgSzH élelmiszerlánc-biztonsági elnökhelyettesének, valamint a felügyelete alá tartozó részlegek tevékenysége felett;
62.2.39. a minisztérium élelmiszerlánccal kapcsolatos egyéb feladatainak ellátásáért, illetve képviseletéért;
62.2.40. az Európai Bizottság Élelmiszerbiztonsági és Állat-egészségügyi Hivatala által lefolytatott magyarországi ellenőrzések szervezéséért és koordinálásáért;
62.2.41. a 2011. évi magyar EU-elnökség szakterületi feladatainak ellátásával kapcsolatos előkészületek koordinálásáért;
62.2.42. az Integrált Többéves Nemzeti Ellenőrzési Terv végrehajtásának felügyeletéért;
62.2.43. harmadik országok állat-egészségügyi és élelmiszer-ellenőrző hatóságaival való szakmai kapcsolattartásért.

Szervezeti tagozódás:
Állat-egészségügyi és Állatjóléti Osztály
Élelmiszer- és Takarmányfelügyeleti Osztály
Igazgatási és Koordinációs Osztály
Növény-, Talaj- és Agrárkörnyezet-védelmi Osztály

Élelmiszerlánc-elemzési Főosztály

63. Az Élelmiszerlánc-elemzési Főosztály felelős:
63.1. a versenyképességgel valamint az élelmiszer-szabályozásból adódó minőségi, környezetvédelmi feladatokkal kapcsolatos fejlesztési igényeket integráló élelmiszeripari iparpolitika, kis- és középvállalkozási (KKV) politika, szerkezet-átalakítási és fejlesztési irányelvek, fő célkitűzések meghatározásáért;
63.2. az élelmiszer-előállítók (elsősorban a kis- és középvállalkozások) versenyképességét javító rendszerek támogatásáért, megismertetéséért;
63.3. a nemzeti helyes higiéniai gyakorlat útmutatók jóváhagyásának szakmai előkészítéséért, a nemzeti helyes higiéniai gyakorlat bizottsága titkársági feladatainak ellátásáért;
63.4. az élelmiszerjog hatálya alá tartozó területek EU-szabályozásának kidolgozásában való magyar részvétel szervezéséért, az EU élelmiszer-minőségügyi szabályozása kidolgozásában való részvételért, a szakterületet érintő joganyagok véleményezéséért;
63.5. a nemzeti élelmiszer minőségügyi szabályozása szakmai előkészítéséért;
63.6. a Magyar Élelmiszerkönyv vezetéséért, a Magyar Élelmiszerkönyv bizottsági-titkársági feladatainak ellátásáért;
63.7.17 a Pálinka Nemzeti Tanács Titkársági feladatainak ellátásáért;
63.8.18 a mezőgazdasági termékek és élelmiszerek eredetvédelmére, illetve a hagyományos különleges termékekre vonatkozó rendszerek működtetéséért, a Magyar Eredetvédelmi Tanács titkársági feladatainak ellátásáért;
63.9.19 az élelmiszerjogban, az eredetvédelemről, a hagyományos különleges termékekről, a jelölésről és az ásványvízről szóló rendeletekben a minisztérium részére előírt feladatok ellátásáért, hatósági ügyintézésért;
63.10.20 az élelmiszer kiváló minőség tanúsítási rendszer szakmai felügyeletéért, a Magyar Agrárgazdasági Minőség Díj bizottsági munkájának koordinálásáért;
63.11.21 Az Ujhelyi Imre-díj bizottsági és a Pro Alimentis Hungariae Díj bizottsági munkájának koordinálásáért;
63.12.22 a FAO/WHO Codex Alimentarius magyar munkájának irányításáért, a Codex Alimentarius Magyar Nemzeti Bizottság titkársági feladatainak ellátásáért, valamint a munkabizottságokban való részvétel biztosításáért;
63.13.23 a minisztérium szabványosítási tevékenységének koordinálásáért, az FVM képviseletének ellátásáért a Magyar Szabványügyi Tanácsban;
63.14.24 a közép- és hosszú távú tervezés keretében az élelmiszeriparra vonatkozó horizontális és szakágazati programok elkészítésében való közreműködésért, a támogatási programokat érintő döntés-előkészítő munkájának irányításáért;
63.15.25 a vállalkozások és szakmai szervezetek folyamatos tájékoztatásában, valamint a programokra való felkészítésében való közreműködésért;
63.16.26 az EU-politikák élelmiszeriparral kapcsolatos részének kialakításában, valamint a nemzetközi ügyek ellátásában való részvételért;
63.17.27 a környezetvédelmi szabályozásban való részvételért, és az élelmiszer-ipari megvalósítás elősegítéséért;
63.18.28 a minisztérium élelmiszer-marketing feladatainak ellátásában való részvételért;
63.19.29 az élelmiszeripar innovációval, oktatással, képzéssel, szakértőkkel, szaktanácsadókkal kapcsolatos, feladatainak ellátásában való közreműködésért;
63.20.30 az élelmiszer-kutatási programok kialakításával, a prioritások meghatározásával kapcsolatos feladatok tárcaszintű koordinációjában történő részvétel biztosításáért;
63.21.31 a minisztérium élelmiszeriparral kapcsolatos egyéb feladataiban való részvételért és képviseletéért;
63.22.32 az élelmiszerláncot érintő intézkedésekkel kapcsolatos előkészítő, illetve értékelő elemzések elkészítéséért;
63.23.33 a szakmai és civil szervezetekkel való szakmai kapcsolattartásért;
63.24.34 társhatóságokkal és más intézményekkel való szakmai együttműködés előkészítéséért, megszervezéséért és fenntartásáért;
63.25.35 a Magyar Élelmiszer-biztonsági Hivatal feletti szakmai felügyeletért.

Szervezeti tagozódás:
Élelmiszerpiaci Osztály
Közkapcsolati Osztály

1. függelék a 14/2008. (HÉ 52.) FVM utasításhoz


A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium szervezeti felépítése

2. függelék a 14/2008. (HÉ 52.) FVM utasításhoz


Vagyonnyilatkozat-tételre kötelezett munkakörök (feladatkörök) a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumban

Vagyonnyilatkozat-tételre kötelezett munkakörök (feladatkörök) az alábbiak:

1. A munkakört ellátó személy önállóan vagy testület tagjaként javaslattételre, döntésre vagy ellenőrzésre jogosult
a) közigazgatási hatósági vagy szabálysértési ügyben,
b) közbeszerzési eljárás során,
c) feladatai ellátása során költségvetési vagy egyéb pénzeszközök felett, továbbá az állami vagyonnal való gazdálkodás, valamint elkülönített állami pénzalapok, fejezeti kezelésű előirányzatok tekintetében,
d) egyedi állami támogatásról való döntésre irányuló eljárás lefolytatása során,
e) állami támogatások felhasználásának vizsgálata, vagy a felhasználással való elszámoltatás során,
f) európai uniós támogatásokkal kapcsolatos döntésre irányuló eljárás lefolytatása során,
g) európai uniós támogatások felhasználásának vizsgálata, vagy a felhasználással való elszámoltatás során.

2. Politikai tanácsadó, főtanácsadó, miniszteri tanácsadó, főtanácsadó.

3. Főosztályvezető, főosztályvezető-helyettes és osztályvezető.

4. Azon fontos és bizalmasnak minősülő munkakörök, amelyek betöltése a többször módosított fontos és bizalmas munkakörökről, valamint a biztonsági ellenőrzés szintjéről szóló 35/1997. (V.13.) FM rendelet alapján „C” típusú nemzetbiztonsági ellenőrzési eljáráshoz kötöttek.

3. függelék a 14/2008. (HÉ 52.) FVM utasításhoz36

4. függelék a 14/2008. (HÉ 52.) FVM utasításhoz


A folyamatba épített, előzetes és utólagos vezetői ellenőrzés rendszere
(FEUVE)

A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter az államháztartás működési rendjéről szóló 217/1998. (XII. 30.) Korm. rendelet 145/A.–145/C. §-ai, és a pénzügyminiszter módszertani útmutatója alapján a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumban (a továbbiakban: FVM) az alábbiak szerint szabályozza a folyamatba épített, előzetes és utólagos vezetői ellenőrzés rendszerét (a továbbiakban: FEUVE).

1.1. A szabályozás tartalma

A FEUVE tartalmazza a kockázatkezelés rendjét, valamint a tervezési, pénzügyi lebonyolítási és ellenőrzési folyamatait, azaz az ellenőrzési nyomvonalat.

1.2. A FEUVE blokkséma

0. Költségvetési tervezés (nem része a FEUVE-nek)

1. Költségvetési törvény (nem része a FEUVE-nek)

2. Fejezeti tervezés, feladatterv- és finanszírozási terv készítése

3. Végrehajtás
3.1. Kötelezettségvállalás
3.1.1.1. Normatív alapon
3.1.1.1.1. Törvény útján
3.1.1.1.2. Államközi szerződés alapján
3.1.1.1.3. Egyéb
3.1.1.2. Pályáztatás útján
3.1.1.2.1. Vállalkozási szerződés
3.1.1.2.2. Megbízási szerződés
3.1.1.3. Igénybegyűjtés útján
3.1.1.3.1. Támogatási szerződés
3.1.1.3.2. Megállapodás alapján
3.2. Utalványozás
3.2.1.1. Elszámolás alapján
3.2.1.2. Számla alapján
3.2.1.3. Előfinanszírozás alapján
3.3. Pénzügyi teljesítés
3.3.1.1. Előirányzat alapján
3.3.1.1.1. Saját intézménynek előirányzat-átadás
3.3.1.1.2. Költségvetési fejezetek közötti előirányzat-átadás
3.3.1.2. Pénzeszköz-átadás
3.3.1.2.1. Átutalás
4. Ellenőrzés
4.1. Belső ellenőrzés
4.2. Külső ellenőrzés
4.2.1.1. Állami Számvevőszék
4.2.1.2. Kormányzati Ellenőrzési Hivatal

1.3. A minisztériumi kezelésű fejezeti előirányzatok

1. Intézmények központi beruházásai
2. FAO-intézmények finanszírozása
3. Agrárkutatás, tanüzemek, felsőoktatás támogatása
4. Magán- és egyéb jogi személyek kártérítése
5. Ágazati szakmai szervezetek és képviseletek támogatása
6. Magyar–román regionális kutató-oktató központ támogatása
7. Vízügyi feladatok támogatása
8. Parlagfű elleni védekezés támogatása
9. A parlagfűmentes Magyarországért
10. Osztatlan földtulajdon kimérésének költségei
11. Központosított bevételekből finanszírozott intézményi feladatok
12. Hegyközségek Nemzeti Tanácsa
13. Kincstári szolgáltatási díjak
14. Bormarketing és minőség-ellenőrzés
15. Nemzetközi szervezetek tagsági díja
16. Erdőterület közjóléti célú védelmének és bővítésének feladatai
17. PHARE-támogatások és az átmeneti támogatás programjai (az új „Forest Focus” szabályozás bevezetése, az élelmiszer-biztonság intézményi háttérfejlesztése, az elektronikus ügyintézés fejlesztése, az állat- és növény-egészségügyi határállomások, FVM megyei földhivatalok felkészítése KAP-feladatokra
18. Méhészeti nemzeti program
19. Igyál tejet program
20. Egységes speciális szövetkezések (TÉSZ, BÉSZ) támogatása
21. Erdészeti feladatok
22. Termőföldvédelem támogatása
23. Állattenyésztési feladatok
24. Halgazdálkodás támogatása
25. Vadgazdálkodás támogatása
26. Fejlesztési típusú támogatások
27. Folyó kiadások és jövedelemtámogatások
28. Erdőtelepítés, erdőszerkezet-átalakítás, fásítás
29. Nemzeti agrárkárenyhítés
30. Állat- és növénykártalanítás
31. Árfolyamkockázat és egyéb, EU által nem térített kiadások
32. Nemzeti Vidékfejlesztési Terv
33. Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (II.NVT)
34. SAPARD-támogatásból megvalósuló programok
35. EU-tagságból eredő feladatok
36. Fejezeti általános tartalék
37. Fejezeti egyensúlyi tartalék

1.4. Az ellenőrzési nyomvonal

Az ellenőrzési nyomvonal a folyamatokra vonatkozó egyes tevékenységeket, a tevékenységek jogi alapját, közreműködőit, felelősét, ellenőrzését, nyomon követését és a kapcsolódó dokumentumokat öleli fel. A Pénzügyminisztérium útmutatója alapján a ellenőrzési nyomvonal összeállításának célja:
– bemutatni a költségvetési szerv működésének egyes, tevékenységeink egymásra épülő eljárásrendjeinek egységes folyamatát;
– feltárni a szervezet folyamatba épített ellenőrzési rendszerének hiányosságait, könnyen és gyorsan beazonosítva a hibás működést és a hozzá tartozó felelősöket;
– lehetővé tenni a szervezet folyamataiban rejlő működési kockázatok azonosítását és hatékony kezelését;
– meghatározni a ellenőrzési pontosokat (típusok);
– lehetővé tenni valamennyi résztvevő számára írott és átlátható formában (követendő eljárásként) az eljárások és módszerek megismerését, miközben maguk az eljárások is standardizálttá válnak;
– a szervezeti egységek közötti koordináció és együttműködés javítása.

A Pénzügyminisztérium útmutatója megfogalmaz egy javasolt sablont is az ellenőrzési nyomvonal leképezésére, ami egy táblázat, meghatározott oszlopokkal. Az FVM a Pénzügyminisztérium iránymutatásai alapján állította össze az alábbi, saját ellenőrzésinyomvonal-táblázatát, amely tartalmában megfelel az ajánlásoknak, és megfelel az FVM belső elvárásainak is.

Előirányzat neve:

#

Tevékenység

Felelős/
végrehajtó

Jogszabályok

Dokumentum

Határidő

Kockázat

Ellenőrzési
pont

Ellenőrzést
végrehajtó

Ellenőrzés
gyakorisága

E*

U*

P*

K*

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


Magyarázat:
Folyamat neve: Az adott folyamat megnevezése, amelyet a táblázat szabályoz (pl. 5. Pénzforgalmi főkönyvi könyvelés).
#: A folyamat tevékenységének sorszáma.
Tevékenység: A folyamat egyik tevékenységének, lépésének megnevezése.
Felelős: A tevékenység kimenetéért felelős személy munkakörének megnevezése. Felelősként jellemzően szervezeti egységek (szakterületek) vezetői kerültek megjelölésre.
Végrehajtó: A tevékenységet konkrétan kivitelező személy (munkakörének) megnevezése. Végrehajtóként jellemzően szervezeti egységek (szakterületek) munkatársai kerültek megjelölésre.
Jogszabályok: A tevékenységet érintő jogszabályok felsorolása hivatkozási számmal és névvel.
Dokumentum: A tevékenység kimenetét képező legfontosabb dokumentumok megnevezése. A dokumentumok lehetnek hagyományos, papír alapúak is, de lehetnek elektronikus formátumúak is (pl. adatbázis, floppy).
Határidő: A tevékenység végrehajtásának határideje. Lehet konkrét dátum vagy másik tevékenységhez viszonyított relatív határidő is.
Kockázat: Az adott tevékenységhez kapcsolódó kockázati tényező megnevezése. A kockázat részletesebb bemutatására külön táblázatban kerül sor.
Ellenőrzési pont: A tevékenységhez kapcsolódó, folyamatba épített előzetes, utólagos, vezetői ellenőrzés végrehajtásának pontja.
Ellenőrzést végrehajtó: Az ellenőrzést végrehajtásáért felelős személy (munkakörének) megnevezése.
Ellenőrzés gyakorisága: Az ellenőrzés végrehajtásának gyakorisága. Lehet folyamatos, ha minden tevékenységnél végre kell hajtani, eseti, illetve rendszeres (pl. havi, éves).
E: Ellenőrzés / Érvényesítés: Amennyiben a tevékenységhez ellenőrzés/érvényesítés kapcsolódik, ezt az oszlopot X-szel kell jelölni.
U: Utalványozás / Ellenjegyzés: Amennyiben a tevékenységhez utalványozás/ellenjegyzés kapcsolódik, ezt az oszlopot X-szel kell jelölni.
P: Pénzügyi teljesítés: Amennyiben a tevékenységhez pénzügyi teljesítés (ki-/befizetés) kapcsolódik, ezt az oszlopot X-szel kell jelölni.
K: Könyvvezetésben való megjelenés: Amennyiben a tevékenység a könyvvezetésben rögzítésre kerül, ezt az oszlopot X-szel kell jelölni. A folyamathoz kapcsolódó kockázatok.

1.4.1. Kockázatkezelési rendszer

A szabályozás tartalmaz egy olyan kockázatkezelési rendszert is, amely:
– tartalmazza az FVM által meghatározott és az ellenőrzési nyomvonalba bevont folyamatok esetében a tevékenységeket, illetve a folyamatot befolyásoló kockázatokat;
– tartalmazza a kockázatok értékelését;
– a kockázatkezelés eredményei alapján lehetőséget ad intézkedéseik megfogalmazására a kockázatok kiküszöbölése, mérséklése érdekében;

1.4.2. Kockázatkezelési csoportok

A kockázatokat az alábbi csoportokba lehet sorolni:
– pénzügyi, likviditási kockázatok;
– humán-erőforrással kapcsolatos kockázatok;
– eljárásokkal kapcsolatos kockázatok (hibás lebonyolítási eljárásból adódó kockázat, helytelen ügyvitelből adódó kockázat, munkakörnyezeti kockázat stb.);
– külső eseményekkel kapcsolatos kockáztok (vagyonelemeket érintő káresemények, katasztrófák);
– rendszerekkel kapcsolatos kockázatok (rendszerek működésének hibájából, kieséséből eredő anyagi és nem anyagi természetű veszteségek stb.);
– jogi környezet változásából adódó kockázatok;
– vezetési és irányítási kockázatok (menedzsmentkockázat).

Az ellenőrzésinyomvonal-táblázatok mellett a kockázatok bemutatását tartalmazó táblázatok is e szabályozás részét képezik, de túl is mutatnak e szabályozás keretein.
A kockázatok dokumentációja a következő logika szerint épül fel:

Előirányzat neve:

#’

Megnevezés

Kockázat leírása

Kockázati csoport

Kockázat hatása

Kockázat
valószínűsége

Kockázat
jelentősége:


Magyarázat:
Folyamat neve: Az adott folyamat megnevezése, amelyhez a kockázatok kapcsolódnak (pl. 5. Pénzforgalmi főkönyvi könyvelés).
#: A kockázat sorszáma.
Megnevezés: A kockázat rövid elnevezése.
Kockázat leírása: A kockázat magyarázata.
Kockázati csoport: A kockázat besorolása a korábban bemutatott kategóriák valamelyikébe.
Kockázat hatása: A kockázat hatásának értékelése 0–4-ig terjedő skálán.



Az azonosított kockázatok értékelése a valószínűséghatás-mátrix elkészítéséből állt. Ezt a későbbiekben ki lehet majd egészíteni a kockázatok kezelhetőségének vizsgálatával is.
Valamennyi kockázati tényezőre vonatkozóan elkészítettük az úgynevezett valószínűséghatás-mátrixot, amely előzetesen definiált, diszkrét skála mentén csoportosítja, illetőleg rangsorolja a feltárt kockázatokat. A mátrix jelenti a kiinduló alapot a kockázatok kezelhetőségvizsgálatához.
A valószínűséghatás-mátrixnak két dimenziója van:
– a kockázat valószínűsége;
– a kockázat hatása.

A kockázatok bekövetkezésének valószínűsége a nem valószínűtől a rendkívül valószínűig terjed, melynek pontozása 0–3-ig terjed37.

Nem valószínű

A kockázat bekövetkeztének valószínűsége nagyon alacsony vagy a kockázat megvalósulása nagyon ritka.

Kicsit valószínű

A kockázat bekövetkeztének valószínűsége alacsony vagy a kockázat megvalósulása ritka.

Közepesen valószínű

A kockázat bekövetkezésének valószínűsége közepes vagy a kockázat előfordulása közepes gyakoriságú.

Rendkívül valószínű

A kockázat bekövetkeztének valószínűsége magas vagy a kockázat előfordulása gyakori.



A kockázatokat hatásuk38 szerint az alacsonytól a magasig terjednek, melyeknek pontozása 0–3-ig terjed.

Elhanyagolható

Az a kockázat, amelynek bekövetkezése esetén elhanyagolható:
– a pénzbeli ráfordítás,
– az időbeli ráfordítás,
– működésbeli fennakadás, munkavégzés minőségének romlása,
– jogszabálynak való nem megfelelés
jelentkezik.

Alacsony

Az a kockázat, amelynek bekövetkezése esetén alacsony:
– a pénzbeli ráfordítás,
– az időbeli ráfordítás,
– működésbeli fennakadás, munkavégzés minőségének romlása,
– jogszabálynak való nem megfelelés
jelentkezik.

Közepes

Az a kockázat, amelynek bekövetkezése esetén jelentős
– a pénzbeli ráfordítás, VAGY
– az időbeli ráfordítás, VAGY
– a működésbeli fennakadás, a munkavégzés minőségének romlása, VAGY
– a jogszabályoknak való nem megfelelés
jelentkezik.

Magas

Az a kockázat, amelynek bekövetkezése esetén jelentős
– a pénzbeli ráfordítás ÉS
– az időbeli ráfordítás ÉS
– a működésbeli ráfordítás, a munkavégzés minőségének romlása ÉS
– a jogszabálynak való nem megfelelés
(legalább két tényező ) jelentkezik.



A kockázatok tételes valószínűség-hatás szerinti értékelése alapján lehetett összeállítani az alábbi mátrixot, amely egyben a kiindulópontot is jelenti a későbbi kezelhetőség vizsgálatához, valamint a kockázatkezelési intézkedések kidolgozásához.


VALÓSZÍNŰSÉG

Rendkívül alacsony

(0)

0

0

0

0

Alacsony

(1)

3

2

1

0

Közepes valószínű

(2)

6

4

2

0

Rendkívül valószínű

(3)

9

6

3

0

 

(3)

(2)

(1)

(0)

Magas

Közepes

Alacsony

Elhanyagolható

HATÁS


0 – 3 = Kis kockázat. További vizsgálatot nem igénylő kockázatok
3 – 6 = Közepes kockázat. További vizsgálat egyedi elbírálás, döntés alapján
6 – 9 = Jelentő kockázat. Mindenképpen további vizsgálatot igénylő kockázatok

Az ellenőrzési nyomvonal táblázatába csak azok a kockázatok kerültek be, amelyek az előzetes szűrő alapján legalább közepesnek minősültek.
A kockázatok kezelhetőségének vizsgálata a hatás-valószínűségvizsgálat során közepesnek vagy jelentősnek minősített és így az ellenőrzésinyomvonal-táblázatba bevont kockázatok további vizsgálatát jelentette abból a célból, hogy azon kockázatokat ki lehessen szűrni, amelyekre intézkedés javaslat megfogalmazása indokolt.

1.4.3. Kockázatkezelési értékelési szempontok

A kezelhetőség-vizsgálat során a kockázatokat a következő szempontok alapján értékeltük:
– Hatás kifejezhetősége:
= Kifejezhető
= Nem kifejezhető
– Hatás mértékegysége:
= Pénz
= Határidő
= Minőség
– Bekövetkezés valószínűségének befolyásolhatósága:
= Befolyásolható
= Részben befolyásolható
= Nem befolyásolható
– Hatás befolyásolhatósága:
= Befolyásolható
= Részben befolyásolható
= Nem befolyásolható
– Kockázat felmerülésének helye:
= Belső
= Külső
– Kockázati tényező terjedelme:
= Egy tevékenységet érint
= Több tevékenységet érint
– Kockázati tényező függetlensége:
= Független
= Nem független
– Kockázati tényező gyakorisága:
= Ismétlődő
= Alkalmanként fellépő

A kockázatok kezelhetősége a bekövetkezés valószínűségének befolyásolhatósága, a hatás befolyásolhatósága és a felmerülés helye alapján kerül kiértékelésre.
A kockáztok kvantitatív értékelése az alábbiak szerint történt:


 

Kezelhetőség minősítése

Pontszám

 

jól kezelhető

3 pont

 

közepesen kezelhető

2 pont

 

rosszul kezelhető

1 pont



Ezután a kezelhetőségvizsgálat pontszámát összeszoroztuk a hatásvalószínűség-vizsgálat pontszámával, majd e szorzat alapján a legalább 6 pontot kapott kockázatokat jelöltül ki az intézkedési javaslat megfogalmazása céljából.
Az intézkedésekre kijelölt kockázatok között az egymással szorosan összefüggőket azonosítottuk, ezekre együttesen fogalmaztunk meg intézkedéseket.

A fenti körön kívül eső kockázatokra is javasolt a későbbiekben intézkedéseket megfogalmazni, az intézkedések egységes megfogalmazásának támogatására egy intézkedési lap sablont definiáltunk:


Akció megnevezése

Akció célja,
elhárítandó kockázat

Akció leírása

Felelős





 

 

 

 

 

 

Kezdési határidő

Befejezési határidő

Ráfordítás

Prioritás

 

 

 

 

 

 

 

Érintett szervezeti egység(ek)

 

 

Feladatok

Felelős

Kezdési
határidő

Befejezési
határidő

Résztvevők

Ráfordítás

Eredmény

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A meghiúsulás következményei

 


Az intézkedési lap dimenziói:
– Akció (intézkedés) célja: alapvetően miért van szükség az adott intézkedésre, milyen kockázati tényezőt kíván kezelni?
– Akció (intézkedés) rövid leírása: a kockázatkezelési intézkedés rövid, szöveges bemutatása, az intézkedést kiváltó kockázat ismertetésével kiegészítve.
– Feladatok: azon feladatoknak a felsorolása, melyek a kitűzött cél elérését szolgálják.
– Felelős: az intézkedés egészéért, valamint az egyes részfeladatok megvalósításáért felelős személy megnevezése.
– Határidő: az intézkedés és az egyes részfeladatok végrehajtásának kezdő és végső határideje, melyért a felelősként megjelölt személyek felelnek.
– Prioritás: az intézkedés szükségszerűsége, mely egyben meghatározza az intézkedések végrehajtásának sorrendjét. 1 – magas prioritású, halaszthatatlan; 2 – fontos, de megvalósításának feltételei még nem teljesültek; 3 – alacsony prioritású, elindításához még több feltételnek teljesülnie kell.
– Érintett szervezeti egység: az intézkedés végrehajtásában részt vevő szervezeti egységek.
– Szükséges ráfordítás: az intézkedés végrehajtásához szükséges becsült ráfordítások nagysága (emberévben és/vagy költségben kifejezve).
– Eredmény: az intézkedés eredményhatásának bemutatása; legtöbb esetben egy esemény megfogalmazását jelenti.
– A meghiúsulás következményei: az intézkedés végre nem hajtása esetén előálló következmények.

2. Ellenőrzési nyomvonal
A fejezeti kezelésű költségvetési előirányzatok folyamata rendkívül bonyolult és nehezen áttekinthető. A folyamatokat áttekinthetőbbé teszi az FVM előirányzat-kezelési folyamataira kialakított blokkséma, amelynek számozása teljesen megegyezik a fejezeti kezelésű előirányzatok folyamatainak számozásával.
A blokkséma után következnek az előirányzatok konkrét FEUVE-folyamat leírásai.

2.1. Előirányzatok, felelőseik és kezelőik

Áttekintő táblázat az FVM fejezeti kezelésű előirányzatairól

Áttekintő táblázat az FVM fejezeti kezelésű előirányzatairól

Fejezeti kezelésű előirányzat

Felelős

Szakmai felelős főosztály

Kezelő

1.

Intézmények központi beruházásai

kijelölt költségvetési ügyintéző

Költségvetési és Gazdálkodási Főosztály

kijelölt szakmai ügyintéző

2.

FAO-intézmények finanszírozása

kijelölt költségvetési ügyintéző

EU Koordinációs és Nemzetközi Főosztály

kijelölt szakmai ügyintéző

3.

Agrárkutatás, tanüzemek, felsőoktatás támogatása

kijelölt költségvetési ügyintéző

Mezőgazdasági Főosztály és Intézményfelügyeleti és Vagyongazdálkodási Főosztály

kijelölt szakmai ügyintéző

4.

Magán- és egyéb jogi személyek kártérítése

kijelölt költségvetési ügyintéző

Jogi Főosztály

kijelölt szakmai ügyintéző

5.

Ágazati szakmai szervezetek és képviseletek támogatása

kijelölt költségvetési ügyintéző

Parlamenti és Társadalmi Kapcsolatok Főosztálya

kijelölt szakmai ügyintéző

6.

Vízügyi feladatok támogatása

kijelölt költségvetési ügyintéző

Természeti Erőforrások Főosztálya

kijelölt szakmai ügyintéző

7.

Parlagfű elleni védekezés támogatása

kijelölt költségvetési ügyintéző

Élelmiszerlánc-felügyeleti Főosztály

kijelölt szakmai ügyintéző

8.

A parlagfűmentes Magyarországért

kijelölt költségvetési ügyintéző

Élelmiszerlánc-felügyeleti Főosztály

kijelölt szakmai ügyintéző

9.

Osztatlan földtulajdon kimérésének költségei

kijelölt költségvetési ügyintéző

Földügyi és Térinformatikai Főosztály

kijelölt szakmai ügyintéző

10.

Központosított bevételekből finanszírozott intézményi feladatok

kijelölt költségvetési ügyintéző)

Költségvetési és Gazdálkodási Főosztály

kijelölt szakmai ügyintéző

11.

Hegyközségek Nemzeti Tanácsa

kijelölt költségvetési ügyintéző

Agrárpiaci Főosztály

kijelölt szakmai ügyintéző

12.

Kincstári szolgáltatási díjak

kijelölt költségvetési ügyintéző

Költségvetési és Gazdálkodási Főosztály

kijelölt szakmai ügyintéző

13.

Bormarketing és minőség-ellenőrzés

kijelölt költségvetési ügyintéző

Agrárpiaci Főosztály

kijelölt szakmai ügyintéző

14.

Nemzetközi szervezetek tagsági díja

kijelölt költségvetési ügyintéző

EU Koordinációs és Nemzetközi Főosztály

kijelölt szakmai ügyintéző

15.

Erdőterület közjóléti célú védelmének

kijelölt költségvetési ügyintéző

Természeti Erőforrások Főosztálya

kijelölt szakmai ügyintéző

16.

PHARE- és az átmeneti támogatás programjai

kijelölt költségvetési ügyintéző

EU Koordinációs és Nemzetközi Főosztály

kijelölt szakmai ügyintéző

17.

Méhészeti nemzeti program

kijelölt költségvetési ügyintéző

Stratégiai Főosztály

kijelölt szakmai ügyintéző

18.

Igyál tejet program

kijelölt költségvetési ügyintéző

Agrárpiaci Főosztály

kijelölt szakmai ügyintéző

19.

Egységes speciális szövetkezések (TÉSZ, BÉSZ) támogatása

kijelölt költségvetési ügyintéző

Agrárpiaci Főosztály

kijelölt szakmai ügyintéző

20.

Erdészeti feladatok

kijelölt költségvetési ügyintéző

Természeti Erőforrások Főosztálya

kijelölt szakmai ügyintéző

21.

Termőföldvédelem támogatása

kijelölt költségvetési ügyintéző

Intézményfelügyeleti és Vagyongazdálkodási Főosztály

kijelölt szakmai ügyintéző

22.

Állattenyésztési feladatok

kijelölt költségvetési ügyintéző

Mezőgazdasági Főosztály

kijelölt szakmai ügyintéző

23.

Halgazdálkodás támogatása

kijelölt költségvetési ügyintéző

Természeti Erőforrások Főosztálya

szakmai ügyintéző

24.

Vadgazdálkodás támogatása

kijelölt költségvetési ügyintéző

Természeti Erőforrások Főosztálya

kijelölt szakmai ügyintéző

25.

Fejlesztési típusú támogatások

kijelölt költségvetési ügyintéző

Agrárszabályozási Főosztály

kijelölt szakmai ügyintéző

26.

Folyó kiadások és jövedelemtámogatások

kijelölt költségvetési ügyintéző

Agrárszabályozási Főosztály, az érdekelt részlegek bevonásával

kijelölt szakmai ügyintéző

 

a)

Folyó kiadások és jövedelemtámogatások –
Területalapú támogatás

kijelölt költségvetési ügyintéző

Agrárszabályozási Főosztály

kijelölt szakmai ügyintéző

 

b)

Folyó kiadások és jövedelemtámogatások – Erdészeti feladatatok (magánerdő, jóléti és parkerdő, erdei kisvasút tám.

kijelölt költségvetési ügyintéző

Természeti Erőforrások Főosztálya

kijelölt szakmai ügyintéző

 

c)

Folyó kiadások és jövedelemtámogatások – Agrárfinanszírozás támogatása

kijelölt költségvetési ügyintéző

Agrárszabályozási Főosztály

kijelölt szakmai ügyintéző

 

d)

Folyó kiadások és jövedelemtámogatások – Állat-egészségügyi támogatások jogcím

kijelölt költségvetési ügyintéző

Élelmiszerlánc-felügyeleti Főosztály

kijelölt szakmai ügyintéző

 

e)

Folyó kiadások és jövedelemtámogatások – állatjóléti támogatások jogcím

kijelölt költségvetési ügyintéző

Agrárpiaci Főosztály

kijelölt szakmai ügyintéző

 

f)

Folyó kiadások és jövedelemtámogatások – Hal tenyészanyag-felhasználás támogatása

kijelölt költségvetési ügyintéző

Természeti Erőforrások Főosztálya

kijelölt szakmai ügyintéző

 

g)

Folyó kiadások és jövedelemtámogatások – Közösségi agrármarketing támogatása

kijelölt költségvetési ügyintéző

Szakállamtitkárság

kijelölt szakmai ügyintéző

 

h)

Folyó kiadások és jövedelemtámogatások – Biológiaalapok fenntartásának támogatása

kijelölt költségvetési ügyintéző

Mezőgazdasági Főosztály

kijelölt szakmai ügyintéző

 

j)

Folyó kiadások és jövedelemtámogatások – A vízgazdálkodási program megvalósításának támogatása

kijelölt költségvetési ügyintéző

Természeti Erőforrások Főosztálya

kijelölt szakmai ügyintéző

 

k)

Folyó kiadások és jövedelemtámogatások – Jégeső-elhárítás támogatása, Mezei őrszolgálat támogatása

kijelölt költségvetési ügyintéző

Mezőgazdasági Főosztály

kijelölt szakmai ügyintéző

27.

Erdőtelepítés, erdőszerkezet-átalakítás, fásítás

kijelölt költségvetési ügyintéző

Természeti Erőforrások Főosztálya

kijelölt szakmai ügyintéző

28.

Nemzeti agrárkár-enyhítés

kijelölt költségvetési ügyintéző

Agrárszabályozási Főosztály

kijelölt szakmai ügyintéző

29.

Állat- és növénykártalanítás

kijelölt költségvetési ügyintéző

Élelmiszerlánc-felügyeleti Főosztály

kijelölt szakmai ügyintéző

30.

Árfolyamkockázat és egyéb, EU által nem térített kiadások

kijelölt költségvetési ügyintéző

Agrárszabályozási Főosztály

kijelölt szakmai ügyintéző

31.

Nemzeti Vidékfejlesztési Terv

kijelölt költségvetési ügyintéző

Agrár-vidékfejlesztési Főosztály

kijelölt szakmai ügyintéző

32.

Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (II. NVT)

kijelölt költségvetési ügyintéző

Agrár-vidékfejlesztési Főosztály

kijelölt szakmai ügyintéző

33.

SAPARD-támogatásból megvalósuló programok

kijelölt költségvetési ügyintéző

Agrár-vidékfejlesztési Főosztály

kijelölt szakmai ügyintéző

34.

EU-tagságból eredő feladatok

kijelölt költségvetési ügyintéző

Költségvetési és Gazdálkodási Főosztály, EU Koordinációs és Nemzetközi Főosztály

kijelölt szakmai ügyintéző

35.

Fejezeti általános tartalék

kijelölt költségvetési ügyintéző

Költségvetési és Gazdálkodási Főosztály

kijelölt szakmai ügyintéző

36.

Fejezeti egyensúlyi tartalék

kijelölt költségvetési ügyintéző

Agrárszabályozási Főosztály

kijelölt szakmai ügyintéző



2.2. A folyamatokat általánosan leíró blokkséma


2.3. A mintafolyamat részletes leírása


#

Tevékenység

Felelős/végrehajtó

Jogszabályi alap

Keletkező
dokumentum

Határidő

Kockázat

Ellenőrzési pont

Ellenőrzést
végrehajtó

TERVEZÉS

Költségvetési előirányzat tervezése, felhasználása stb.
KERETNYITÁS

1.

Az Országgyűlés által elfogadott költségvetési törvény fejezeti összegeit nyilvántartásba veszik a KGF-n és értesítik a szakfőosztályokat az elfogadott előirányzatokról.

KGF

A Magyar Köztársaság költségvetése

Nyilvántarások, előirányzatok negyedéves bontásban

Hibás adat kerül a nyilvántartásba, kimarad valamely előirányzat

Kiküldés előtt a KGF vezetője, utána szakfőosztályok ellenőrzik, hogy milyen adatokat tartalmaz a költségvetési törvény és melyekről tájékoztatta őket a nyilvántartásból származó adatok alapján a KGF.

A szakfőosztályok előirányzati felelősei

2.

Az adott évre elkészítik az ún. B. utasítást a fejezeti előirányazatokról.

Miniszteri értekezlet

ÁMR (az államháztartás működési rendjéről ) 138/B. §

Az adott évre érvényes B utasítás

február 15.

Nem készül el időben, így minden előirányzat késik

KGF vezetője, a szakfőosztályok vezetője

Miniszteri értekezlet

2.1.

Éves előirányzat-finanszírozási és -felhasználási tervet kell készíteni negyedéves bontásban.

Minisztérium, KGF, szakmai felelős főosztály

ÁMR (az államháztartás működési rendjéről ) 138/B. §

Ámr. 27. sz. melléklete, dokumentum 2. sz. melléklete, a (4/B! 2007. utasítás)

2007. már-
cius 11.

Nem készül el időben, nem kapják meg a szükséges adatokat időben, illetve pontatlanságokat tartalmaz

A hivatali ügyrendben minden lépésnél az illetékes ügyintéző és vezetője ellenőrzi, hogy időben és hiánytalanul megérkezett-e az ügyirat.

A szakmai főosztály felelőse és a költségvetési főosztály ügyintézője

2.1.1.

A felelős szakfőosztály ügyiratot készít, amelyet iktatnak. Az ügyirat borítóján az előadó felsorolja, hogy milyen hivatali útvonalat (titkárságokat) kell bejárnia az ügyiratnak.

Az előirányzatért felelős szakfőosztály

B Utasítás

Ügyirat az előirányzat-felhasználási tervről

Késhet, elfeledkeznek róla, elveszik

Ellenőrzik, hogy teljes-e a kiinduló adatok köre és a hivatali út hiánytalan és teljes-e?

A szakmai főosztály és a KGF ügyintézői

2.1.1.1.

Az ügyirat megérkezik a KGF-re, ahol rögzítik, hogy a felhasználható keretet milyen feladatokra tervezik elkölteni.

A KGF-en felelős költségvetési ügyintéző

B Utasítás

Előirányzat-tervezés nyilvántartása

Hibás adat kerülhet a nyilvántartásba

A nyilvántartásba történő bejegyzést ketten ellenőrzik.

Az ügyintéző felettese ellenőrzi, hogy helyes adat került-e a nyilvántartásba

2.1.1.2.

A B utasítás szerint a szakfőosztályok elkészítik a költségvetési előirányzat feladattervét.

Az előirányzatért felelős szakfőosztály szakmai felelőse

B Utasítás

Kimarad valamilyen feladat vagy olyan kerül bele, amelyet nem lehet belőle finanszírozni

A szakmai főosztály vezetője

2.1.1.3.

Elküldik a feladattervet a KGF-hez a végösszeg ellenőrzésére.

Az előirányzatért felelős szakfőosztály szakmai felelőse

B Utasítás

Előirányzat-felhasználási terv

A feladatterv késik vagy hiányos, hibás a feladatterv végösszege

A feladatterv tételeit ellenőrzik, összegzik, összevetik a szakfőosztály javaslatában szereplővel.

A KGF ügyintézője

2.1.1.4.

A szakállamtitkár felülvizsgálja az összes előirányzat-tervezetet.

Szakállamtitkár

ÁMR, FVM SZMSZ

A szakállamtitkár által felülvizsgált, engedélyezett/jóváhagyott/ellenjegyzett feladat- és finanszírozási terv az összes előirányzatra

Kimarad egy-egy
tervezet

Az előirányzat-tervezetek felülvizsgálata.

A szakmai főosztályok előirányzati felelősei

2.1.1.5.

A szakfőosztály összeállítja az előirányzat-tervezet feladattervét és finanszírozási tervét és elküldi a szakállamtitkárhoz, felülvizsgálatra és jóváhagyásra.

Az előirányzatért felelős szakfőosztály szakmai felelőse

B Utasítás

Az előirányzat teljes feladat- és finanszírozási tervét tartalmazó javaslat

Az előirányzat-tervezet hiányos, hibás

A szakmai főosztályok és a KGF ügyintézői és vezetői az átadás előtt ellenőrzik a teljes anyagot tételesen.

A szakmai főosztályok ügyintézői és a KGF ügyintézői

2.1.1.6.

A szakállamtitkár felülvizsgálja és jóváhagyja ennek az előirányzatnak a feladat- és finanszírozási tervét.

Szakállamtitkár

B Utasítás

A szakállamtitkár által felülvizsgált, engedélyezett!/jóváhagyott/ellenjegyzett feladat- és finanszírozási terv

Hiba csúszhat be vagy hiányos az anyag

A szakállamtitkár aláírás előtt ellenőrzi az
anyagot.

A szakállamtitkár

2.1.1.7.

A KGF felülvizsgálja a feladattervet és finanszírozási tervet, majd betesz egy pótfélívet és visszaküldi a szakfőosztályra véleményezni, valamint igazolja, hogy az összkeret rendelkezésre áll. Ha hiányos, akkor hiánypótlásra szólít fel.

A KGF-en felelős költségvetési ügyintéző

B Utasítás

Kimarad a pótfélív vagy hibás adatok kerülnek rá

A KGF vezetője, a szakfőosztály ügyintézője ellenőrzi az átadott és az átvett anyag hiánytalanságát.

A KGF vezetője és a szakfőosztály
ügyintézője

2.1.1.8.

Elküldik a miniszteri értekezlethez felülvizsgálatra és jóvágyásra.

Az előirányzatért felelős szakfőosztály szakmai felelőse

B Utasítás

A miniszteri értekezlet által felülvizsgált és jóváhagyott költségvetési feladat- és finanszíro-
zásiterv-javaslat

Hiányos, hibás a tervezet

A miniszteri értekezlet résztvevői egyenként és alaposan ellenőrzik az előirányzatokat.

Az előterjesztés felelőse

2.1.1.9.

A miniszter jóváhagyja vagy átdolgozásra átadja, ezt határozatban rözítik. A KGF gondoskodik a határozatban rögzítettek végrehajtásáról.

Miniszter

B Utasítás

Miniszter által jóváhagyott költségvetési előirányzat-tervezet

A miniszter késve hagyja jóvá vagy hiba kerül az előterjesztésbe

Az előterjesztés felelőse

2.1.1.10.

Egy példányt elküldenek a KGF-hez, a KGF ettől kezdve folyamatosan karbantartja/aktualizálja.

Az előirányzatért felelős szakfőosztály szakmai felelőse

Nem kapja meg a KGF a miniszter által jóváhagyott tervezetet

A KGF számon tartja, hogy a jóváhagyott tervezetből kapnia kell egy példányt.

Az előirányzat költségvetési felelőse

2.1.2.

A minisztérium költségvetési fejezeti előirányzatainak feladat- és finanszírozási tervezetét a szakállamtitkár felülvizsgálja és jóváhagyja, majd ezt elküldi a KGF-nek.

Az előirányzatért felelős szakfőosztály szakmai felelőse

Az összes költségvetési előirányzatot tartalmazó előterjesztés/javaslat

Nem teljes a előterjesztés, kimarad valamely előirányzat

A szakmai főosztályok előirányzati felelősei ellenőrizték a teljességet.

A KGF előirányzati felelősei ellenőrizték a teljességet

2.1.3.

A KGF összesített előirányzat-felhasználási tervet állít össze és bemutatja felülvizsgálatra a szakállamtitkárnak. Ezzel együtt történik meg az egyeztetés a miniszteri értekezlettel, amely ezután hagyja
jóvá.

KGF vezetője

ÁMR, ÁHT

Összesített előirányzat-
felhasználási terv javaslat

Nem teljes az előterjesztés, kimarad valamely előirányzat vagy nem hagyta jóvá a szakállamtitkár

A szakmai főosztályok előirányzati felelősei ellenőrizték a teljességet.

A KGF előirányzati felelősei ellenőrizték a teljességet

2.1.4.

Az összesített előirányzat feladat- és finanszírozási tervet ellenőrzi a miniszter és miniszteri értekezlet.

Miniszter, miniszteri értekezlet

ÁMR, FVM SZMSZ

Jegyzőkönyv, elfogadott összesített előirányzat-felhasználási terv

Kimarad egy-egy előirányzat vagy hibás értékkel kerül be

A szakfőosztály előirányzati felelősei.

A szakfőosztály vezetője

2.1.5.

A miniszteri értekezlet és a miniszter által ellenőrzött és jóváhagyott összesített előirányzat-
finanszírozási tervet elküldik a Pénzügyminisztériumba.

A KGF felelős vezetője és a közgazdasági szakállamtitkár

Költségvetési fejezeti előirányzati terv

Nem készül el időben, hiányos, hibás egyes előirányzatok esetében

Ellenőrzik, hogy teljes-e a terv, pontosak-e az előirányzati adatok.

A KGF munkatársai

2.1.6.

A szakfőosztályok az elfogadott előirányzatokról megynyitják saját nyilvántartásaikat.

Az illetékes szakfőosztályok

Szakfőosztályokon vezetett nyilvántartások

Hibás adat kerül a nyilvántartásba, kimarad valamely előirányzat nyilvántartásba vétele

A nyilvántartások tételes ellenőrzése.

A szakmai főosztályok előirányzati felelősei

2.1.7.

Minden hó 20-áig a következő hónap finanszírozási tervét – a kötségvetési soronként összesítve és mutatva az éves felhasználáshoz viszonyított arányát – a MÁK-nak is megküldik, de előtte a KGF és a szakállamtitkár felülvizsgálja és jóváhagyja.

KGF, szakfőosztályok

ÁMR, 138/C §

Következő havi finanszírozási terv.

Minden hónap 20. napja

Nem készül el időre

KGF vezetője, a szakfőosztályok vezetője

A szakállamtitkár

2.1.8.

Az előirányzat alakulásáról a KGF minden hónap 15. napjáig adatot szolgáltat a PM-nek és a vezetői értekezletnek. Minden hó 20-áig a következő hónap finanszírozási tervét – a költségvetési soronként összesítve és mutatva az éves felhasználáshoz viszonyított arányát – a MÁK-nak is megküldik.

KGF, szakállamtitkár

ÁMR, 138/C §

havi jelentés az előirányzat alakulásáról

hónapot követő hónap
8. napjáig.

Késik a kimutatás, hibás adatokat tartalmaz

A kimutatás összeállítása során előirányzatonként és összesítve. Egybevetve a könyvelési adatokkal és az előirányzati nyilvántartásokkal.

A KGF előirányzati felelősei

3.

VÉGREHAJTÁS

3.1.

Kötelezettségvállalás (keretfelhasználás módjai):

Alapja a minden fejezeti kezelésű előirányzatra jóváhagyott előirányzat-felhasználási terv, amelyet az Országgyűlés szavazott meg az adott évi költségvetési törvényben

3.1.1.

Normatív támogatásokra igények számbavétele a nyilvántartások és statisztikák alapján

Szakfőosztályok

A Magyar Köztársaság költségvetése és a B utasítás, felhasználási jogszabályok az előirányzat felhasználásáról

Pályázat, tájékoztatók

február 20.

Késve jelenik meg,
nem teljes a tájékoztatás

Szakfőosztály vezetője

Szakállamtitkár

3.1.1.1.

Törvény alapján történő igény nyilvántartása, kötelezettségvállalás

Szakfőosztály

A Magyar Köztársaság költségvetési törvénye, /B/2008. miniszteri
utasítás

Törvény alapján előírt igény nyilvántartása, kimutatása, igénybeje-
lentés

3.1.1.2.

Államközi szerződések alapján történő nyilvántartás és kötelezettségvállalás.

Szakfőosztály

A Magyar Köztársaság költségvetési törvénye, B/2008. miniszteri utasítás

3.1.1.3.

Egyéb normatív alapon történő kötelezettségvállalás, igény.

Szakfőosztály

A Magyar Köztársaság költségvetési törvénye, /B/2008. miniszteri utasítás

3.1.2.

Pályáztatás alapján

3.1.2.1.

A szakfőosztály előkészítése alapján pályázatot ír ki az FVM.

A szakmailag felelős főosztály vezetője,
miniszter

Pályázat a Közbeszerzési Értesítőben

Téves adatok kerülnek a pályázati kiírásba

A pályázati kiírás megjelentetése előtt ellenőrzi a szakfőosztály és a Jogi Főosztály

A szakfőosztály ügyintézője, a Jogi Főosztály ügyintézője

3.1.2.0.

Pályázat lebonyolítása.

Szakfőosztályok, Jogi Főosztály

3.1.2.0.1.

Pályázat megjelentetése.

Szakfőosztályok, Jogi Főosztály

Közbeszerzési törvény, pályázati kiírás

Pályázati kiírás

Késve jelenik meg, hibás adatokkal stb.

Szakfőosztályi előadó

Szakfőosztály vezetője

3.1.2.0.2.

A beérkező pályázatok előszűrése.

Szakfőosztályok

Közbeszerzési törvény, pályázati kiírás

A befogadott és elutasított pályázatok listája

Hibás pályázat is bekerül a bírálandók közé. Jó pályázat kirostálásra kerül

Szakfőosztályi előadó

Szakfőosztály vezetője

3.1.2.0.3.

A pályázatok bírálata.

Szakfőosztályok

Közbeszerzési törvény, pályázati kiírás

A pályázatok bírálati lapjai

Hibás pályázat is bekerül a bírálandók közé. Jó pályázat kirostálásra kerül

Szakfőosztályi előadó

Szakfőosztály vezetője

3.1.2.0.4.

A bírálati eredmények összesítése.

Szakfőosztályok

Közbeszerzési törvény, pályázati kiírás

Pályázati erdemények összesítője

Hibás pályázat is bekerül a bírálandók közé. Jó pályázat kirostálásra kerül

Szakfőosztályi előadó

Szakfőosztály vezetője

3.1.2.0.5.

Javaslat készítése a befogadandó pályázatokról.

Szakfőosztályok

Közbeszerzési törvény, pályázati kiírás

Javaslat a befogadandó pályázatokról

Hibás pályázat is bekerül a bírálandók közé. Jó pályázat kirostálásra kerül

Szakfőosztályi előadó

Szakfőosztály vezetője

3.1.2. 0.6.

Jóváhagyott, befogadott pályázatok.

Szakfőosztályok

Közbeszerzési törvény, pályázati kiírás

Támogatandó, befogadott pályázatok javaslata

Hibás pályázat is bekerül a bírálandók közé. Jó pályázat kirostálásra kerül

Szakfőosztályi előadó

Szakfőosztály vezetője

3.1.2.0.7.

Pályázati eredmények kihirdetése a honlapon, a közlönyben, országos napilapokban, MVF.

Szakfőosztályok

Közbeszerzési törvény, pályázati kiírás

Hirdetmények, tájékoztató levelek

Nem kerül kihirdetésre az eredmény vagy hibás adat kerül kihirdetésre

Szakfőosztályi előadó

Szakfőosztály vezetője

3.1.2.0.8.

A pályázati nyerteseket értesíti a szakfőosztály .

A szakfőosztály ügyintézője

Értesítő levél a győzteseknek és közlemény a Közbeszerzési Értesítőben

Nem értesítik a nyerteseket

A pályázati nyertesek értesítését nyomon követi a szakmai ügyintéző és közvetlen felettese

A szakfőosztály ügyintézőjének közvetlen felettese

3.1.2.1.

Vállalkozási, megbízási szerződés megkötése.

Szakfőosztályok

Közbeszerzési törvény, pályázati kiírás

Hirdetmények, tájékoztató levelek

Hibás adat kerül a szerződésbe, nem kerül megkötésre a szerződés, nem azzal szerződnek, aki megnyerte

Szakfőosztályi előadó

Szakfőosztály vezetője

 

3.1.2.2.

Támogatási szerződés megkötése.

FVM Szakfőosztály, KPSZE, támogatott stb.

3.1.2.2.1.

A pályázat nyerteseivel támogatási szerződést ír alá a szakfőosztály.

A szakmailag felelős főosztály

Aláírt támogatási szerződés

Hibás szerződést írnak alá, nem kerül sor az aláírásra

A szakfőosztály és a Jogi Főosztály ellenőrzi a szerződést

A szakfőosztály ügyintézője és a Jogi Főosztály ügyintézője

3.1.2.2.2.

Megküldik a KGF-nek a szerződést.

A szakmailag felelős főosztály

Az aláírt szerződés

Nem kapja meg a KGF az aláírt szerződést

A szakfőosztály ügyintézője ellenőrzi, hogy megkapta-e a szerződést a KGF

A szakfőosztály ügyintézője és a KGF ügyintézője

3.1.2.2.3.

A KGF nyilvántartásba veszi a kötelezettségvállalást és ellenjegyzi, igazolja a pénzügyi fedezet meglétét majd tájékoztatja a MÁK-ot a kötelezettségvállalásról.

A KGF vezetője

Nyilvántartás és kötelezettségvállalási értesítő a MÁK felé

Nem kerül sor a nyilvántartásba vételre és a tájékoztatásra

Az értesítő elküldését és a nyilvántartásokba vételt ellenőrzik

A KGF ügyintézője

3.1.2.2.4.

A támogatott kezdeményezi a kifizetést a szakmai főosztálynál.

A támogatott

Kifizetési kérelem a mellékletekkel (szakmai és pénzügyi beszámoló , összesítő, számlák, dokumentumok stb.).

Nem a jogos összeg kifizetése kerül a kérelembe, nem a jogosult kezdeményezi a kifizetést

A szakfőosztály ügyintézője ellenőrzi, hogy a jogosult kezdeményezte-e a kifizetést, megvan-e minden melléklet, a teljesítési jelentések, hivatali igazolások stb.

A szakmai főosztály ügyintézője

3.1.2.2.5.

A szakfőosztály ellenőrzi a teljesítést a szerződésben szereplő teljesítési kritériumok alapján.

A szakmailag felelős főosztály ügyintézője

Ellenőrzési jelentés, teljesítési igazolás

A teljesítési jelentés nem a valóságnak megfelelő megállapításokat és adatokat tartalmazza

A szakfőosztály ügyintézője tételes ellenőrzést folytat a szerződésben foglaltak alapján, igazolások, minőségbiztosítással megbízott jelentésének bekérése, hivatalok igazolásai stb.

A szakfőosztály ügyintézője

3.1.2.2.6.

Kiállítja az utalványrendeletet és csatolja a mellékleteket (számlák, dokumentumok stb.).

A szakmailag felelős főosztály ügyintézője

Utalványrendelet

Az utalványrendeletbe nem a megfelelő adatok kerültek, hiányosak a mellékletek

Az utalványrendelet kiállítása előtt a szakmai ügyintéző tételesen ellenőrzi

A szakmai főosztály ügyintézője

3.1.2.2.7.

Az utalványrendeletet mellékleteivel átküldik a KGF-re.

A szakmailag felelős főosztály ügyintézője

Utaláványrendelet

Az utalványrendelet hiányos, nem küldik át

A szakmai főosztály ügyintézője ellenőrzi, hogy a KGF megkapta-e az utalványrendeletet

A szakmai főosztály ügyintézője és a KGF ügyintézője

3.1.2.2.8.

A KGF-en ellenőrzik a formai és tartalmi előírásokat (kellékek megléte, jogosultak írták-e alá stb.).

KGF illetékes ügyintézője

Ellenőrzött utalványrendelet

Az utalványrendelet nem felel meg a jogszabályi előírásoknak

A KGF ügyintézője ellenőrzi, hogy az utalványrendelet megfelel-e a követelményeknek

A KGF ügyintézője

3.1.2.2.9.

A KGF vezetője a kfizetést jóváhagyásra felterjeszti a közgazdasági szakállamtitkárhoz.

A KGF illetékes vezetője

A KGF illetékes vezetője által ellenjegyzett és felterjesztett utalványrendelet

Hibás utalványrendelet alapján engedélyezik a kifizetést

3.1.2.2.10.

A közgazdasági szakállamtitkár jóváhagyja az utalványrendeletet.

Közgazdasági szakállamtitkár

A közgazdasági szakállamtitkár által jóváhagyott utalványrendelet

Hibás utalványrendelet alapján engedélyezik a kifizetést

A szakállamtitkár ellenőrzi az utalványrendelet ellenjegyzésének feltételeit

A szakállamtitkár

3.1.2.2.11.

Kiállítják a MÁK felé az átutalási megbízást és adatlapokat.

KGF költségvetési ügyintézője

Átutalási megbízás és MÁK-adatlapok

Nem kerül kiállításra az átutalási megbízás és az adatlap vagy hibás adatok kerülnek bele

A KGF ügyintézője ellenőrzi az adatlap tartalmát és az átutalási megbízás tartalmát

A KGF költségvetési ügyintézője

3.1.2.2.12.

A MÁK értesíti a KGF-et, hogy a kifizetés megtörtént.

MÁK-ügyintéző

MÁK átutalási értesítő

Nem érkezik meg az értesítés, a MÁK nem teljesíti a kifizetést

A KGF ügyintézője és a szakmai főosztály ügyintézője figyelemmel kísérik a kifizetés folyamatát

A KGF ügyintézője és a szakmai főosztály ügyintézője

3.1.2.2.13.

A KGF kiállítja a könyvelési adatlapokat, amelyek alapját képezik a főkönyvi és analitikus könyvelésnek.

KGF költségvetési ügyintézője

Könyvelési adatlap

Nem kerül kiállításra a könyvelési adatlap vagy hibás adatokat tartalmaz

A KGF ügyintézője ellenőrzi az adatlap tartalmát és az eljuttatását a könyvelésre

A KGF ügyintézője

3.1.2.2.14.

Értesítik a szakfőosztályt, hogy a fizetés megtörtént.

KGF költségvetési ügyintézője

Értesítő levél

Nem értesítik a szakfőosztályt

A KGF ügyintézője és a szakmai főosztály ügyintézője figyelemmel kísérik a tájékoztatás folyamatát

A KGF ügyintézője és a szakmai főosztály ügyintézője

3.1.2.2.15.

A szakfőosztály értesíti a támogatottat, hogy a fizetés megtörtént.

A szakfőosztály ügyintézője

Értesítő levél

Nem kapja meg az értesítést a támogatott

A szakfőosztály ügyintézője figyelemmel kíséri a tájékoztatási folyamatot

A szakmai főosztály ügyintézője

3.1.2.2.16.

Havonta ellenőrzik, hogy a minisztériumi/fejezeti főkönyvi könyvelés és a MÁK-nál vezetett számlák megegyeznek-e, analitika és szintetika összevetése.

KGF

ÁMR, ÁHT, FVM SZMSZ

Havi jelentés a minisztérium felső vezetésének – miniszter, miniszteri értekezlet, főosztályvezetők

A nyilvántartások és a MÁK-értesítők nem egyeznek, de ezt nem veszik észre

A KGF ügyintézője és a szakmai főosztály ügyintézője tételesen és egymástól függetlenül ellenőrzik a nyilvántartásokat és a MÁK-értesítőket

A KGF ügyintézője és a szakmai főosztály ügyintézője

3.1.2.2.17.

Havonta és negyedévente pénzügyi beszámolót készítenek, valamint éves értekelés összeállítása a fejezeti kezelésű előirányzatokról a KGF koordinálásában.

KGF és a főosztályok

ÁMR 77. §

Éves értékelés és szöveges beszámoló, összefoglaló táblázat, havi és negyedéves pénzügyi beszámoló

március 10.

Téves adatokat tartalmaz az éves beszámoló, késve készül el

A KGF ügyintézője és szakmai főosztályok ügyintézői ellenőrzik az adatok valódiságát és időben történő beérkezését

A KGF ügyintézője és a szakmai főosztályok ügyintézői

3.1.3.

Igénybegyűjtés a támogatásokra a saját intézményektől és egyéb szervektől stb.

Szakfőosztályok

A Magyar Köztársaság költségvetése és a
B utasítás, felhasználási jogszabályok az előirányzat-felhasználásról.

Támogatási igények összesítése és javaslata

február 20.

Késve jelenik, megy,
nem teljes a tájékoztatás

Szakfőosztály vezetője

Szakállamtitkár

3.1.3.1.

Feladatterv, megállapodástervezet elkészítése, jóváhagyása.

Szakfőosztályok

Magyar Köztársaság Költségvetése és a B. utasítás, felhasználási jogszabályok az előirányzat felhasználásról.

Támogatási igények összesítése és javaslata

február 20.

Késve jelenik, megy, nem teljes a tájékoztatás

Szakfőosztály vezetője

Szakállamtitkár

3.1.3.1.2.

Az előirányzat-felhasználás célszerűsége és jogszerűségének vizsgálata, még az okirat aláírása előtt.

Szakállamtitkár

ÁMR, ÁHT, FVM SZMSZ

A szakállamtitkár által engedélyezett megállapodástervezet.

Nem jogszerű vagy nem célszerű a megfogalmazott felhasználás

A szakállamtitkár átnézi és ellenőrzi.

A szakállamtitkár

3.1.3.1.3.

Ügyirat-felterjesztés, indítvány, javaslat készítése.

A saját intézmény vezetője

Ügyirat

Hibás előterjesztés készül

Az ügyiratot ellenőrzi az előirányzati felelős közvetlen felettese

Az előirányzat szakmai felelősének közvetlen felettese

3.1.3.1.4.

A minisztérium nevében a szakfőosztály vezetője felveszi a kapcsolatot az intézmény vezetőjével.

A szakmailag felelős főosztály vezetője

ÁMR, ÁHT, FVM SZMSZ

Megkereső levél, egyeztetési jegyzőkönyvek

3.1.3.1.5.

A szakmailag felelős főosztály megvizsgálja a kérelmet és jóváhagyja, megszövegezi a megállapodást és a feladattervet.

A szakmailag felelős főosztály vezetője

ÁMR, ÁHT, FVM SZMSZ

Megállapodástervezet

A megállapodástervezetben hibás adatok kerülhetnek be

A megállapodástervezetet a szakfőosztály ügyintézője minden változtatásnál ellenőrzi

A szakfőosztály ügyintézője

3.1.3.1.6.

A KGF-en pótfélívre kerül a tervezetben szereplő összeg.

KGF

Pótfélív

Kimarad ez a lépés az ügymenetből vagy hibás adat kerül a pótfélívre

Az ügymenet betartását ellenőrzi a szakfőosztály ügyintézője és a költségvetési ügyintéző

A szakfőosztály ügyintézője

3.1.3.1.7.

Az előkészített megállapodás tervezetét megküldik a közgazdasági szakállamtitkárnak jóváhagyásra.

A szakmailag felelős főosztály vezetője

ÁMR, ÁHT, FVM SZMSZ

Jóváhagyott megállapodástervezet

A megállapodástervezetben hibás adatok szerepelhetnek

A szakállamtitkárnak való elküldés előtt ellenőrzi a szakfőosztály ügyintézője

A szakfőosztály ügyintézője

3.1.3.1.8.

A közgazdasági szakállamtitkár felülvizsgálja és jóváhagyja.

Közgazdasági szakállamtitkár

ÁMR, ÁHT, FVM SZMSZ

A szakállamtitkár által jóváhagyott megállapodástervezet

Hibás, téves adatokat tartalmazó megállapodástervezetet hagy jóvá

A szakállamtitkár átnézi és ellenőrzi

A szakfőosztály vezetője

3.1.3.1.9.

A fedezetigazolást szignálja a KGF arra jogosult munkatársa.

KGF arra jogosult munkatársa

Érvényes fedezetigazolás

Hibás, téves adatokat tartalmazó fedezetigazolás kerül kiállításra

Aláírás előtt a KGF ügyintézője ellenőrzi a fedezetigazolást

A KGF ügyintézője ellenőrzi

3.1.3.1.10.

A KGF-en előjegyzésbe veszik mint betervezett kötelezettségvállalást.

KGF

A tervezett kötelezettségvállalások nyilvántartásába kerül a megállapodástervezetben szereplő összeg

Hibás téves adatokkal kerül nyilvántartásba a tervezett fedezetigazolás, esetleg kimarad

A szakmai főosztály és a KGF ügyintézője ellenőrzi, hogy a helyes adatokkal megtörtént-e a nyilvántartásba vétel

A KGF ügyintézője és vezetője

3.1.3.1.11.

A megállapodástervezetet a szakfőosztály felterjeszti a miniszteri értekezlet elé.

A szakmailag felelős főosztály vezetője

ÁMR, ÁHT, FVM SZMSZ

Felterjesztés

Késve, hiányosan történik meg a felterjesztés

A felterjesztés előtt a szakfőosztály és a KGF vezetője ellenőrzi a felterjesztést

A szakmai főosztály ügyintézője és vezetője

3.1.3.1.12.

A miniszteri értekezlet jóváhagyja.

Miniszter és miniszteri értekezlet, másik minisztérium

ÁMR, ÁHT, FVM SZMSZ

Miniszteri értekezlet által jóváhagyott megállapodástervezet

Hibás, téves adatokat tartalmazó megállapodástervezetet hagy jóvá a miniszteri értekezlet

A miniszteri értekezlet tagjai átnézik a megállapodástervezetet

A szakmai főosztály és a KGF vezetői

3.1.3.1.13.

A megállapodástervezetet a szakfőosztály vezetője vagy a szakállamtitkár írja alá.

Szakfőossztály vezetője vagy a szakállamtitkár

ÁMR, ÁHT, FVM SZMSZ

Aláírt megállapodás

Hibás, téves adatokat tartalmazó megállapodástervezetet hagyott jóvá a miniszteri értekezlet

A miniszteri értekezlet tagjai átnézték a megállapodástervezetet

Szakfőosztály vezetője

3.1.3.1.14.

Az aláírt megállapodást/ügyiratot visszaküldik a szakfőosztályra.

Miniszteri titkárság

Aláírt megállapodás, ügyirat

Az okirat nem érkezik meg a szakfőosztályra

A szakfőosztály ügyintézője ellenőrzi, hogy megkapták-e az aláírt okiratot

A szakfőosztály ügyintézője

3.1.3.1.15.

Az okirat bemutatása ellenjegyzésre a KGF-nek és a támogatott intézménynek.

A szakfőosztály ügyintézője

A KGF által ellenjegyzett okirat

A KGF-en nyilvántartásba vett okirat.

Az okirat nem kerül el a KGF-re

A szakfőosztály ügyintézője ellenőrzi, hogy megkapták-e az aláírt okiratot

A szakfőosztály ügyintézője

3.1.3.1.16.

A támogatási szerződés (megállapodás) egy példányát a KGF-en tartják és érvényes kötelezettségvállalásként tartják nyilván.

KGF

Az okirat elvész

A költségvetési ügyintéző ellenőrzi, hogy rendelkezésére áll, megvan-e az okirat

A KGF ügyintézője

 

3.1.3.2.

Megállapodás alapján

Szakfőosztályok

A Magyar Köztársaság költségvetése és a B utasítás, felhasználási jogszabályok az előirányzat felhasználásáról

Megállapodások összesítése és javaslata

február 20.

Késve jelenik meg, nem teljes a tájékoztatás

Szakfőosztály vezetője

Szakállamtitkár

3.1.3.2.1.

Ügyirat-felterjesztés, indítvány, javaslat készítése.

A szakmailag felelős főosztály előirányzati felelőse

Ügyirat

Hibás előterjesztés készül

Az ügyiratot ellenőrzi az előirányzati felelős közvetlen felettese

Az előirányzat szakmai felelősének közvetlen felettese

3.1.3.2.2.

A minisztérium nevében a szakfőosztály vezetője felveszi a kapcsolatot a társintézmény megfelelő főosztályával.

A szakmailag felelős főosztály vezetője

ÁMR, ÁHT, FVM SZMSZ

Megkereső levél, egyeztetési jegyzőkönyvek

A társintézmények szakmailag felelős főosztályai előkészítik a megállapodást.

A szakmailag felelős főosztály vezetője

ÁMR, ÁHT, FVM SZMSZ

Megállapodástervezet

A megállapodástervezetben hibás adatok kerülhetnek be

A megállapodástervezetet a szakfőosztály ügyintézője minden változtatásnál ellenőrzi

A szakfőosztály ügyintézője

3.1.3.2.4.

A KGF-en pótfélívre kerül a tervezetben szereplő összeg.

KGF

Pótfélív

Kimarad ez a lépés az ügymenetből vagy hibás adat kerül a pótfélívre

Az ügymenet betartását ellenőrzi a szakfőosztály ügyintézője és a költségvetési ügyintéző

A szakfőosztály ügyintézője

3.1.3.2.5.

Az előkészített megállapodás tervezetét megküldik a közgazdasági szakállamtitkárnak felülvizsgálatra és jóváhagyásra.

A szakmailag felelős főosztály ügyintézője.

A megállapodástervezetben hibás adatok szerepelhetnek

A szakállamtitkárnak való elküldés előtt ellenőrzi a szakfőosztály ügyintézője

A szakfőosztály ügyintézője

3.1.3.2.6.

A közgazdasági szakállamtitkár jóváhagyja.

Közgazdasági szakállamtitkár

ÁMR, ÁHT, FVM SZMSZ

A szakállamtitkár által jóváhagyott megállapodástervezet

Hibás, téves adatokat tartalmazó megállapodástervezetet hagy jóvá

A szakállamtitkár átnézi és ellenőrzi

A szakfőosztály vezetője

3.1.3.2.7.

A fedezetigazolást szignálja a KGF felelős vezetője vagy munkatársa.

A KGF arra felhatalmazott vezetője, munkatársa

Érvényes fedezetigazolás

Hibás, téves adatokat tartalmazó fedezetigazolás kerül kiállításra

Aláírás előtt a KGF ügyintézője ellenőrzi a fedezetigazolást

A KGF ügyintézője ellenőrzi

3.1.3.2.8.

A KGF-en előjegyzésbe veszik, mint betervezett kötelezettségvállalást.

KGVF

A tervezett kötelezettségvállalások nyilvántartásába kerül a megállapodástervezetben szereplő összeg

Hibás téves adatokkal kerül nyilvántartásba a tervezett fedezetigazolás, esetleg kimarad

A szakmai főosztály és a KGF ügyintézője ellenőrzi, hogy a helyes adatokkal megtörtént-e a nyilvántartásba vétel

A KGF ügyintézője és vezetője

3.1.3.2.9.

Az előirányzat-felhasználás célszerűsége és jogszerűségének vizsgálata, még az okirat aláírása előtt.

Szakállamtitkár

ÁMR, ÁHT, FVM SZMSZ

A szakállamtitkár által engedélyezett megállapodástervezet

Nem jogszerű vagy nem célszerű a megfogalmazott felhasználás

A szakállamtitkár átnézi és ellenőrzi

A szakállamtitkár

3.1.3.2.10.

A megállapodástervezetet a miniszter aláírja.

Miniszter

ÁMR, ÁHT, FVM SZMSZ

Aláírt megállapodás

Hibás, téves adatokat tartalmazó megállapodástervezetet hagyott jóvá a miniszteri értekezlet

A miniszteri értekezlet tagjai átnézték a megállapodástervezetet

A miniszteri értekezlet tagjai

3.1.3.2.11.

Az aláírt megállapodást/ügyiratot visszaküldik a szakfőosztályra.

Miniszteri Titkárság

Alárírt megállapodás, ügyirat

Az okirat nem érkezik meg a szakfőosztályra

A szakfőosztály ügyintézője ellenőrzi, hogy megkapták-e az aláírt okiratot

A szakfőosztály ügyintézője

3.1.3.2.12.

Az okirat bemutatása ellenjegyzésre a KGF-nek.

A szakmailag felelős főosztály vezetője

A KGF-en nyilvántartásba vett okirat

Az okirat nem kerül el a KGF-re

A szakfőosztály ügyintézője ellenőrzi, hogy megkapták-e az aláírt okiratot

A szakfőosztály ügyintézője

3.1.3.2.13.

A megállapodás egy példányát a KGF-en tartják és érvényes kötelezettségvállalásként tartják nyilván.

KGF

ÁMR, ÁHT

Az okirat elvész

A költségvetési ügyintéző ellenőrzi, hogy rendelkezésére áll, megvan-e az okirat

A KGF ügyintézője

3.1.3.2.14.

Havonta és negyedévente pénzügyi beszámolót készítenek és éves értékelést.

KGF

ÁMR, ÁHT

Havi, negyedéves pénzügyi beszámoló, éves értékelés

Nem készül el időre a beszámoló és a jelentés

A KGF felelős munkatársa

A KGF felelős munkatársának felettese

3.1.3.2.15.

A KGF értesíti a MÁK-ot a megállapodásról és az előirányzat-
átcsoportosításról.

KGF

ÁMR, ÁHT

MÁK-értesítő

Nem küldik el, pontatlan stb.

KGF munkatársa

A KGF vezetője

3.2.

UTALVÁNYOZÁS

3.2.1.

Elszámolás alapján

Szakfőosztály vezetője és illetékes munkatársa

Szerződés, ÁHT, PTK

3.2.1.1.

Jelentkezik az ügyfél /támogatott a felelős szakfőosztály illetékes munkatársánál – azaz eljuttatja az elszámolást és mellékleteit az FVM-be.

Elszámolás a támogatási megállapodásban előírtak szerint

A szerződésben szereplő határidő.

Korábban jelentkezik a támogatott vagy a jogvesztő határidőn túl

A szakfőosztály illetékes munkatársa

A szakfőosztály vezetője

3.2.1.2.

A szakfőosztály illetékes munkatársa ellenőrzi és igazolja a teljesítést. Ügyiratot készít, amelyben a szerződésre hivatkozva utalványrendeletet készít, csatolja a mellékleteket és számlákat, elszámolásokat, igazolásokat. Mindezt aláírja és felterjeszti.

A szakfőosztály illetékes munkatársa.

Szerződés, ÁHT, PTK

Elszámolás a támogatási megállapodásban előírtak szerint

A szerződésben szereplő határidő

A teljesítés nem történt meg vagy nem a szerződésnek megfelelő mégis elfogadják

A szakfőosztály illetékes munkatársa

A szakfőosztály vezetője

3.2.1.3.

A KGF-en az utalványrendelet érvényesítője megvizsgálja a felterjesztés formai és tartalmi követelmények szempontjából. A vizsgálat eredményét pótfélíven rögzíti és belehelyezi az utalványrendelet ügyiratának dossziéjába, kifizethető javaslattal.

A KGF-en a kijelölt munkatárs, az utalványrendelet érvényesítője

Szerződés, ÁHT, PTK, FVM SZMSZ

A pótfélívvel kiegészített ügyirat

Az SZMSZ-ben szereplő határidő

Tartalmilag vagy formailag hiányos ügyirat kerül továbbításra

A KGF vezetője

A KGF vezetője

3.2.1.4.

A közgazdasági szakállamtitkár felülvizsgálja és jóváhagyja, majd visszaküldi a KGF-re.

Közgazdasági szakállamtitkár

Szeződés, FVM SZMSZ

A közgazdasági szakállamtitkár által jóváhagyott ügyirat/utalványrendelet

Hiányos, téves utalványrendelet kerül tovább

A közgazdasági szakállamtitkár

A közgazdasági szakállamtitkár

3.2.1.5.

A KGF-en ellenjegyzik, kiállítják a banki átutalást, értesítik a MÁK-ot a kifizetésről.

A KGF-en a kijelölt munkatárs, az utalványrendelet érvényesítője

Szeződés, FVM SZMSZ, ÁHT, PTK

Banki átutalási megbízás, MÁK-értesítő

Az SZMSZ-ben szereplő határidő

Téves utalás, nem kerül elküldésre a MÁK-értesítő

A KGF illetékes munkatársa

A KGF vezetője

3.2.1.6.

A MÁK visszaigazolja az utalást, ami alapján lekönyvelik az FVM-ben.

3.2.2.

Számla alapján

3.2.2.1.

Jelentkezik az ügyfél /támogatott a felelős szakfőosztály illetékes munkatársánál – azaz eljuttatja az elszámolást és mellékleteit az FVM-be.

Elszámolás a támogatási megállapodásban előírtak szerint

A szerződésben szereplő határidő

Korábban jelentkezik a támogatott vagy a jogvesztő határidőn túl

A szakfőosztály illetékes munkatársa

A szakfőosztály vezetője

3.2.2.2.

A szakfőosztály illetékes munkatársa ellenőrzi és igazolja a teljesítést. Ügyiratot készít, amelyben a szerződésre hivatkozva utalványrendeletet készít, csatolja a mellékleteket és számlákat, elszámolásokat, igazolásokat. Mindezt aláírja és felterjeszti.

A szakfőosztály illetékes munkatársa

Szerződés, ÁHT, PTK

Elszámolás a támogatási megállapodásban előírtak szerint

A szerződésben szereplő határidő

A teljesítés nem történt meg vagy nem a szerződésnek megfelelő mégis elfogadják

A szakfőosztály illetékes munkatársa

A szakfőosztály vezetője

3.2.2.3.

A KGF-en az utalványrendelet érvényesítője megvizsgálja a felterjesztés formai és tartalmi követelmények szempontjából. A vizsgálat eredményét pótfélíven rögzíti és belehelyezi az utalványrendelet ügyiratának dossziéjába, kifizethető javaslattal.

A KGF-en a kijelölt munkatárs, az utalványrendelet érvényesítője

Szerződés, ÁHT, PTK, FVM SZMSZ

A pótfélívvel kiegészített ügyirat

Az SZMSZ-ben szereplő határidő

Tartalmilag vagy formailag hiányos ügyirat kerül továbbításra

A KGF vezetője

A KGF vezetője

3.2.2.4.

A közgazdasági szakállamtitkár felülvizsgálja és jóváhagyja, majd visszaküldi a KGF-re.

Közgazdasági szakállamtitkár

Szeződés, FVM SZMSZ

A közgazdasági szakállamtitkár által jóváhagyott ügyirat/utalványrendelet

Hiányos, téves utalványrendelet kerül tovább

A közgazdasági szakállamtitkár

A közgazdasági szakállamtitkár

3.2.2.5.

A KGF-en ellenjegyzik, kiállítják a banki átutalást, értesítik a MÁK-ot a kifizetésről.

A KGF-en a kijelölt munkatárs, az utalványrendelet érvényesítője

Szeződés, FVM SZMSZ, ÁHT, PTK

Banki átutalási megbízás, MÁK-értesítő

Az SZMSZ-ben szereplő határidő

Téves utalás, nem kerül elküldésre a MÁK-értesítő

A KGF illetékes munkatársa

A KGF vezetője

3.2.2.6.

A MÁK visszaigazolja az utalást, ami alapján lekönyvelik az FVM-ben.

A KGF költségvetési ügyintézője

SZMSZ, ÁHT, ÁMR. FVM SZMSZ

Könyvelési bizonylatok, adatlapok

Hiányos, téves adatlapok

A KGF ügyintézője

A KGF vezetője

3.2.3.

Előfinanszírozás alapján

3.2.3.1.

Jelentkezik az ügyfél/támogatott a felelős szakfőosztály illetékes munkatársánál – azaz eljuttatja az elő-finanszírozási kérelmet és mellékleteit az FVM-be.

Elszámolás a támogatási megállapodásban előírtak szerint

A szerződésben szereplő határidő

Korábban jelentkezik a támogatott vagy a jogvesztő határidőn túl

A szakfőosztály illetékes munkatársa

A szakfőosztály vezetője

3.2.3.2.

A szakfőosztály illetékes munkatársa ellenőrzi és igazolja a teljesítést. Ügyiratot készít, amelyben a szerződésre hivatkozva utalványrendeletet készít, csatolja a mellékleteket és számlákat, elszámolásokat, igazolásokat. Mindezt aláírja és felterjeszti.

A szakfőosztály illetékes munkatársa

Szerződés, ÁHT, PTK

Elszámolás a támogatási megállapodásban előírtak szerint

A szerződésben szereplő határidő

A teljesítés nem történt meg vagy nem a szerződésnek megfelelő mégis elfogadják

A szakfőosztály illetékes munkatársa

A szakfőosztály vezetője

3.2.3.3.

A KGF-en az utalványrendelet érvényesítője megvizsgálja a felterjesztés formai és tartalmi követelmények szempontjából. A vizsgálat eredményét pótfélíven rögzíti és belehelyezi az utalványrendelet ügyiratának dossziéjába, kifizethető javaslattal.

A KGF-en a kijelölt munkatárs, az utalványrendelet érvényesítője

Szerződés, ÁHT, PTK, FVM, SZMSZ

A pótfélívvel kiegészített ügyirat

Az SZMSZ-ben szereplő határidő

Tartalmilag vagy formailag hiányos ügyirat kerül továbbításra

A KGF vezetője

A KGF vezetője

3.2.3.4.

A közgazdasági szakállamtitkár felülvizsgálja és jóváhagyja, majd visszaküldi a KGF-re.

Közgazdasági szakállamtitkár

Szeződés, FVM, SZMSZ

A közgazdasági szakállamtitkár által jóváhagyott ügyirat/utalványrendelet

Hiányos, téves utalványrendelet kerül tovább

A közgazdasági szakállamtitkár

A közgazdasági szakállamtitkár

3.2.3.5.

A KGF-en ellenjegyzik, kiállítják a banki átutalást, értesítik a MÁK-ot a kifizetésről.

A KGF-en a kijelölt munkatárs, az utalványrendelet érvényesítője

Szeződés, FVM, SZMSZ, ÁHT, PTK

Banki átutalási megbízás, MÁK-értesítő

Az SZMSZ-ben szereplő határidő

Téves utalás, nem kerül elküldésre a MÁK-értesítő

A KGF illetékes munkatársa

A KGF vezetője

3.2.3.6.

A MÁK visszaigazolja az utalást, ami alapján lekönyvelik az FVM-ben.

3.3.

Pénzügyi teljesítés

3.3.1.

Előirányzat-átadás

3.3.1.1.

Saját intézmények előirányzat-átadása

3.3.1.1.1.

Az előirányzatot kezelő minisztériumi részlegek aláírásmintával és a jogosultság megjelölésével leadják a névsort a KGF-en.

A szakmailag felelős főosztály vezetője

/B/2008 FVM utasítás, sz. melléklet

4/B/2007 FVM-utasítás, 4. sz. melléklet (névsor, aláírásminta stb.)

február 28.

Nem adják át határidőre, illetéktelen személy aláírása is rákerül az ívre

Az elküldés előtt a terület vezetője ellenőrzi, hogy kik és milyen jogkörrel szerepelnek a listákon

A KGF és a szakmai főosztályok vezetői

3.3.1.1.2.

A szakmai felelős meggyőződik arról, hogy a szakmai teljesítés megtörtént-e.

A szakmailag felelős ügyintéző

ÁMR, ÁHT, FVM, SZMSZ, B/2008, FVM utasítás, okirat, okmány stb. rendelet

Teljesítésigazolás

A szakmai felelős kiállítja a teljesítési igazolást, miközben hiányos a teljesítés

A teljesítési igazolás kiadása előtt szakértők jelentéseit, hivatalok dokumentumait ellenőrzik

Szakértők, szakmai ügyintéző

3.3.1.1.3.

Kifizetés kezdeményezése a KGF felé, kiállítja az utalványrendeletet a kötelező mellékletekkel együtt és elküldik a KGF-re.

A szakmailag felelős főosztály vezetője

ÁMR, ÁHT, FVM, SZMSZ

A teljesítési igazolás a felhatalmazott aláírásával, 3. sz. mellékletbeli utalványrendelet, csatolva a számlák és a tételes költségelszámolást

a megállapodás tartalmazza a határidőt

Hiányos az utalványrendelet vagy hibás összeg szerepel benne vagy a kedvezményezett adatai hibásak

Az utalványrendelet kiállítója, közvetlen felettese és a főosztály vezetője ellenőrzik az utalványrendelet teljességét és helyességét

A szakmai főosztály ügyintézője és közvetlen felettese, a szakfőosztály vezetője

3.3.1.1.4.

A KGF-en az érvényesítő ellenőrzi az összegszerűséget, a fedezet meglétét, megfelel-e az alaki követelményeknek, az arra jogosultak írtak-e alá?

KGF érvényesítő, költségvetési ügyintéző

/B/2008 FVM utasítást

/B/2008 FVM utasítás

Valamelyik ellenőrzési pont kimarad. Nem megfelelő az összeg, alaki követelmények hiányoznak, nem az arra jogosultak írták alá

3.3.1.1.5.

A KGF az EFT-01-en bejelenti a MÁK az igényt, hogy lesz egy ilyen kifizetés.

KGF érvényesítő, költségvetési ügyintéző

ÁMR, ÁHT, FVM, SZMSZ

Kiadási kötelezettségvállalás bejelentése adatlap, 5. sz. melléklet

Hiányos az EFT-01, hibás adatot tartalmaz

Elküldés előtt a KGF ügyintézője és a KGF vezetője ellenőrzi az elküldendő EFT-01-et

A KGF ügyintézője

3.3.1.1.6.

Értesítő elküldése a Kincstár felé.

KGF érvényesítő, költségvetési ügyintéző

ÁMR, ÁHT, FVM, SZMSZ

Értesítő levél

Nem küldik el időben az értesítőt. Hiányos, téves adatokat tartalmaz

A szakmai ügyintéző és a költségvetési ügyintéző figyelemmel kíséri, hogy időben elmenjen az értesítő

A KGF ügyintézője

3.3.1.1.7.

Könyvelési lap, amely alapján adatlapot állítanak ki.

KGF érvényesítő, költségvetési ügyintéző

ÁMR, ÁHT, FVM, SZMSZ

Könyvelési adatlap

Hiányos a könyvelési lap és az adatlap, nem kerülnek időben kiállításra, hibás adatot tartalmaznak

A szakmai ügyintéző és a költségvetési ügyintéző figyelemmel kíséri, hogy időben és helyes tartalommal kerüljön kiállításra a könyvelési lap és az adatlap

A KGF ügyintézője

3.3.1.1.8.

Az adatlap és levél bemegy a MÁK-ba.

KGF érvényesítő, költségvetési ügyintéző

ÁMR, ÁHT, FVM, SZMSZ

Értesítő levél

Hibás adatlapot küldenek be a MÁK-ba

Beküldés előtt ellenőrzi az ügyintéző, a közvetlen felettese és a KGF vezetője

A KGF-ügyintéző közvetlen felettese

3.3.1.1.9.

A MÁK átvezeti az előirányzat-átadást az intézmény számláira.

MÁK

ÁMR, ÁHT, FVM, SZMSZ

MÁK-átvezetési nyomtatvány és értesítő

3.3.1.1.10.

Értesítik az intézményt, hogy az előirányzat-átadás folyamatban.

KGF érvényesítő, költségvetési ügyintéző

ÁMR, ÁHT, FVM, SZMSZ

Értesítő levél

Hibás adatokkal küldik el a társminisztériumnak az értesítőt

Elküldés előtt ellenőrzi az ügyintéző közvetlen felettese

A KGF ügyintéző közvetlen felettese

3.3.1.1.11.

A MÁK értesítőt küld, hogy az előirányzat átadás megtörtént.

MÁK

ÁMR, ÁHT, FVM, SZMSZ

MÁK-értesítő

Nem érkezik meg a MÁK-értesítő az előirányzat-átadásról

A KGF ügyintézője figyelemmel kíséri és ha nem érkezik meg időre, akkor érdeklődik utána

A KGF ügyintézője

3.3.1.1.12.

Havonta ellenőrzik, hogy a minisztériumi/fejezeti-főkönyvi könyvelés és a MÁK-nál vezetett számlák megegyeznek-e, analitika és szintetika összevetése.

KGF ügyintéző, közvetlen felettese, a KGF vezetője

ÁMR, ÁHT, FVM, SZMSZ

Havi jelentés a minisztérium felső vezetésének – miniszter, miniszteri értekezlet, főosztályvezetők

Az ellenőrzés során kimarad valamelyik előirányzat vagy az eltérést nem veszik észre

Összevetik a saját könyvelést és a MÁK-értesítőt előirányzatonként és tételesen

A KGF ügyintézője és szakfőosztály ügyintézője

3.3.1.1.13.

Havi és negyedéves pénzügyi beszámoló és éves értekelés összeállítása a fejezeti kezelésű előirányzatokról a KGF koordinálásában.

KGF és a főosztályok

ÁMR 77. §

Havi és negyedéves pénzügyi beszámoló és éves értékelés és szöveges beszámoló, összefoglaló táblázat

március 10.

Nem készül el időre vagy pontatlan, hiányos

A KGF munkatársa, vezetője

 

3.3.1.2.

Költségvetési fejezetek közötti előirányzat-átadás

3.3.1.2.1.

Az előirányzatot kezelő minisztériumi részlegek aláírásmintával és a jogosultság megjelölésével leadják a névsort a KGF-en.

A szakmailag felelős főosztály vezetője

/B/2008 FVM utasítás, 4. sz. melléklet

4/B/2007 FVM utasítás, 4. sz. melléklet (névsor, aláírásminta stb.)

február 28.

Nem adják át határidőre, illetéktelen személy aláírása is rákerül az ívre

Az elküldés előtt a terület vezetője ellenőrzi, hogy kik és milyen jogkörrel szerepelnek a listákon

A KGF és a szakmai főosztályok vezetői

3.3.1.2.2.

A szakmai felelős meggyőződik arról, hogy a szakmai teljesítés megtörtént-e.

A szakmailag felelős ügyintéző.

ÁMR, ÁHT, FVM, SZMSZ, /B/2008, okirat, okmány stb.

Teljesítésigazolás

A szakmai felelős kiállítja a teljesítési igazolást, miközben hiányos a teljesítés

A teljesítési igazolás kiadása előtt szakértők jelentéseit, hivatalok dokumentumait ellenőrzik

Szakértők, szakmai ügyintéző

3.3.1.2.3.

Kifizetés kezdeményezése a KGF felé, kiállítja az utlványrendeletet a kötelező mellékletekkel együtt és elküldik a KGF-re.

A szakmailag felelős főosztály vezetője

ÁMR, ÁHT, FVM, SZMSZ

A teljesítési igazolás a felhatalmazott aláírásával, 3. sz. mellékletbeli utalványrendelet, csatolva a számlát és a tételes költségelszámolást

A megállapodás tartalmazza a határidőt

Hiányos az utalványrendelet vagy hibás összeg szerepel benne vagy a kedvezményezett adatai hibásak

Az utalványrendelet kiállítója, közvetlen felettese és a főosztály vezetője ellenőrzik az utalványrendelet teljességét és helyességét

A szakmai főosztály ügyintézője és közvetlen felettese, a szakfőosztály vezetője

3.3.1.2.4.

A KGF-en az érvényesítő ellenőrzi az összegszerűséget, a fedezet meglétét, megfelel-e az alaki követelményeknek, az arra jogosultak írták-e alá?

KGF-érvényesítő, költségvetési ügyintéző

/B/2008 FVM
utasítás

4/B/2007 FVM utasítás, 6/B/2007 FVM rendelet 3. sz. melléklet engedélyezve

Valamelyik ellenőrzési pont kimarad. Nem megfelelő az összeg, alaki követelmények hiányoznak, nem az arra jogosultak írták alá

3.3.1.2.5.

A KGF az EFT-01-en bejelenti a MÁK felé az igényt, hogy lesz egy ilyen kifizetés, előirányzat-átadás.

KGF-érvényesítő, költségvetési ügyintéző

ÁMR, ÁHT, FVM, SZMSZ

Kiadási kötelezettségvállalás bejelentése adatlap, 5. sz. melléklet

Hiányos az EFT-01, hibás adatot tartalmaz

Elküldés előtt a KGF ügyintézője és a KGF vzetője ellenőrzi az elküldendő EFT-01-et

A KGF ügyintézője

3.3.1.2.6.

Értesítő a kincstár felé.

KGF-érvényesítő, költségvetési ügyintéző

ÁMR, ÁHT, FVM, SZMSZ

Értesítő a MÁK-nak

Nem küldik el időben az értesítőt. Hiányos, téves adatokat tartalmaz

A szakmai ügyintéző és a költségvetési ügyintéző figyelemmel kíséri, hogy időben elmenjen az értesítő

A KGF ügyintézője

3.3.1.2.7.

Könyvelési lap, amely alapján adatlapot állítanak ki.

KGF-érvényesítő, költségvetési ügyintéző

ÁMR, ÁHT, FVM, SZMSZ

Könyvelési lap és könyvelési adatlap

Hiányos a könyvelési lap és az adatlap, nem kerülnek időben kiállításra, hibás adatot tartalmaznak

A szakmai ügyintéző és a költségvetési ügyintéző figyelemmel kíséri, hogy időben és helyes tartalommal kerüljön kiállításra a könyvelési lap és az adatlap

A KGF ügyintézője

3.3.1.2.8.

Az adatlap és levél bemegy a MÁK-ba.

KGF-érvényesítő, költségvetési ügyintéző

ÁMR, ÁHT, FVM, SZMSZ

Hibás adatlapot küldenek be a MÁK-ba

Beküldés előtt ellenőrzi az ügyintéző, a közvetlen felettese és a KGF vezetője

a KGF ügyintéző közvetlen felettese

3.3.1.2.9.

Ez alapján nyitja meg az egyik könyvelési lábat a MÁK és a társminisztérium adja a másik lábat, mivel a társminisztérium is bead egy ilyen igényt.

MÁK

ÁMR, ÁHT, FVM, SZMSZ

3.3.1.2.10.

Értesítik a társminisztériumot, hogy az előirányzatot elindították.

KGF-érvényesítő, költségvetési ügyintéző

ÁMR, ÁHT, FVM, SZMSZ

Értesítő, hogy az előirányzat-átadást megindították

Hibás adatokkal küldik el a társminisztériumnak az értesítőt

Elküldés előtt ellenőrzi az ügyintéző közvetlen felettese

A KGF ügyintéző közvetlen felettese

3.3.1.2.11.

A MÁK értesítőt küld, hogy az előirányzat-átadás megtörtént.

MÁK

ÁMR, ÁHT, FVM, SZMSZ

MÁK-értesítő az előirányzat átadásról

Nem érkezik meg a MÁK-értesítő az előirányzat-átadásról

A KGF ügyintézője figyelemmel kíséri és ha nem érkezik meg időre, akkor érdeklődik utána

A KGF ügyintézője

3.3.1.2.12.

Havonta ellenőrzik, hogy a minisztériumi/fejezeti-főkönyvi könyvelés és a MÁK-nál vezetett számlák megegyeznek-e, analitika és szintetika összevetése.

KGF ügyintéző, közvetlen felettese, a KGF vzetője

ÁMR, ÁHT, FVM, SZMSZ

Havi jelentés a minisztérium felső vezetésének – miniszter, miniszteri értekezlet, főosztályvezetők

Az ellenőrzés során kimarad valamelyik előirányzat vagy az eltérést nem veszik észre

Összevetik a saját könyvelést és a MÁK-értesítőt előirányzatonként és tételesen

A KGF ügyitézője és szakfőosztály ügyintézője

3.3.1.2.13.

Havi és negyedéves pénzügyi beszámoló, valamint éves értekelés összeállítása a fejezeti kezelésű előirányzatokról a KGF koordinálásában.

KGF és a főosztályok

ÁMR 77. §

Havi és negyedéves pénzügyi beszámoló és éves értékelés és szöveges beszámoló, összefoglaló táblázat

10.márc

Nem készül el időre vagy pontatlan

A KGF munkatársa

A KGF vezetője

3.3.2.

Pénzeszköz átadás-átutalás

3.3.2.1.

Támogatási szerződés alapján

3.3.2.1.1.

A támogatott kezedményezi a kifizetést a szakmai főosztálynál.

A támogatott

Kifizetési kérelem a mellékletekkel (szakmai és pénzügyi beszámoló, összesítő, számlák, dokumentumok stb.).

Nem a jogos összeg kifizetése kerül a kérelembe, nem a jogosult kezdeményezi a kifizetést

A szakfőosztály ügyintézője ellenőrzi, hogy a jogosult kezdeményezte-e a kifizetést, megvan-e minden melléklet, a teljesítési jelentések, hivatali igazolások stb.

A szakmai főosztály ügyintézője

3.3.2.1.2.

A szakfőosztály ellenőrzi a teljesítést a szerződésben szereplő teljesítési kritériumok alapján.

A szakmailag felelős főosztály ügyintézője

Ellenőrzési jelentés, teljesítési igazolás

A teljesítési jelentés nem a valóságnak megfelelő megállapításokat és adatokat tartalmazza

A szakfőosztály ügyintézője tételes ellenőrzést folytat a szerződésben foglaltak alapján, igazolások, minőségbiztosítással megbízott jelentésének bekérése, hivatalok igazolásai stb.

A szakfőosztály ügyintézője

3.3.2.1.3.

Kiállítja az utalványrendeletet és csatolja a mellékleteket (számlák, dokumentumok stb.).

A szakmailag felelős főosztály ügyintézője

Utalványrendelet

Az utalványrendeletbe nem a megfelelő adatok kerültek, hiányosak a mellékletek

Az utalványrendelet kiállítása előtt a szakmai ügyintéző tételesen ellenőrzi

A szakmai főosztály ügyintézője

3.3.2.1.4.

Az utalványrendeletet mellékleteivel átküldik a KGF-re.

A szakmailag felelős főosztály ügyintézője

Utalványrendelet

Az utalványrendelet hiányos, nem küldik át

A szakmai főosztály ügyintézője ellenőrzi, hogy a KGF megkapta-e az utalványrendeletet

A szakmai főosztály ügyintézője és a KGF ügyintézője

3.3.2.1.5.

A KGF-en ellenőrzik a formai és tartalmi előírásokat (kellékek megléte, jogosultak írták-e alá stb.).

A KGF illetékes ügyintézője

Ellenőrzött utalványrendelet

Az utalványrendelet nem felel meg a jogszabályi előírásoknak

A KGF ügyintézője ellenőrzi, hogy az utalványrendelet megfelel-e a követelményeknek

A KGF ügyintézője

3.3.2.1.6.

A KGF vezetője ellenőrzi az iratokat és felterjeszti jóváhagyásra a közgazdasági szakállamtitkárnak.

A KGF illetékes vezetője

A KGF illetékes vezetője által engedélyezett utalványrendelet

Hibás utalványrendelet alapján engedélyezik a kifizetést

3.3.2.1.7.

A közgazdasági szakállamtitkár ellenőrzi és jóváhagyja az utalványrendeletet.

Közgazdasági szakállamtitkár

A közgazdasági szakállamtitkár által engedélyezett utalványrendelet

Hibás utalványrendelet alapján engedélyezik a kifizetést

A szakállamtitkár ellenőrzi az utalványrendelet ellenjegyzésének feltételeit

A szakállamtitkár

0

EFT_01

3.3.2.1.8.

Kiállítják a MÁK felé az átutalási megbízást és adatlapokat.

A KGF költségvetési ügyintézője

Átutalási megbízás és MÁK-adatlapok

Nem kerül kiállításra az átutalási megbízás és az adatlap vagy hibás adatok kerülnek bele

A KGF ügyintézője ellenőrzi az adatlap tartalmát és az átutalási megbízás tartalmát

A KGF költségvetési ügyintézője

3.3.2.1.9.

A MÁK értesíti a KGF-et, hogy a kifizetés megtörtént.

MÁK-ügyintéző

MÁK-átutalási értesítő

Nem érkezik meg az értesítés, a MÁK nem teljesíti a kifizetést

A KGF ügyintézője és a szakmai főosztály ügyintézője figyelemmel kísérik a kifizetés folyamatát

A KGF ügyintézője és a szakmai főosztály ügyintézője

3.3.2.1.10.

A KGF könyvelési adatlapot küld a könyvelésnek.

KGF költségvetési ügyintézője

Könyvelési adatlap

Nem kerül kiállításra a könyvelési adatlap vagy hibás adatokat tartalmaz

A KGF ügyintézője ellenőrzi az adatlap tartalmát és az eljuttatását a könyvelésre

A KGF ügyintézője

3.3.2.1.11.

Értesítik a szakfőosztályt, hogy a fizetés megtörtént.

KGF költségvetési ügyintézője

Értesítő levél

Nem értesítik a szakfőosztályt

A KGF ügyintézője és a szakmai főosztály ügyintézője figyelemmel kísérik a tájékoztatás folyamatát

A KGF ügyintézője és a szakmai főosztály ügyintézője

3.3.2.1.12.

A szakfőosztály értesíti a támogatottat, hogy a fizetés megtörtént.

A szakfőosztály ügyintézője

Értesítő levél

Nem kapja meg az értesítést a támogatott

A szakfőosztály ügyintézője figyelemmel kíséri a tájékoztatási folyamatot

A szakmai főosztály ügyintézője

3.3.2.1.13.

Havonta ellenőrzik, hogy a minisztériumi/fejezeti-főkönyvi könyvelés és a MÁK-nál vezetett számlák megegyeznek-e, analitika és szintetika összevetése.

KGF

ÁMR, ÁHT, FVM, SZMSZ

Havi jelentés a minisztérium felső vezetésének – miniszter, miniszteri értekezlet, főosztályvezetők

A nyilvántartások és a MÁK-értesítők nem egyeznek, de ezt nem veszik észre

A KGF ügyintézője és a szakmai főosztály ügyintézője tételesen és egymástól függetlenül ellenőrzik a nyilvántartásokat és a MÁK-értesítőket

A KGF ügyintézője és a szakmai főosztály ügyintézője

3.3.2.1.14.

Havi és negyedéves pénzügyi beszámoló és éves értékelés összeállítása a fejezeti kezelésű előirányzatokról a KGF koordinálásában.

KGF és a főosztályok

ÁMR 77. §

Havi és negyedéves pénzügyi beszámoló és éves értékelés és szöveges beszámoló, összefoglaló táblázat

március 10.

Téves adatokat tartalmaz az éves beszámoló, késve készül el

A KGF ügyintézője és szakmai főosztályok ügyintézői ellenőrzik az adatok valódiságát és időben történő beérkezését

A KGF ügyintézője és a szakmai főosztályok ügyintézői

3.3.2.1.

Megbízási, vállalkozási szerződés – számla alapján

3.3.2.1.1.

A megbízott, vállalkozó kezdeményezi a kifizetést a számla benyújtásával.

A megbízott, vállalkozó

Kifizetési kérelem a mellékletekkel (szakmai és pénzügyi beszámoló, összesítő, számlák, dokumentumok stb.)

Nem a jogos összeg kifizetése kerül a kérelembe, nem a jogosult kezdeményezi a kifizetést

A szakfőosztály ügyintézője ellenőrzi, hogy a jogosult kezdeményezte-e a kifizetést, megvan-e minden melléklet, a teljesítési jelentések, hivatali igazolások stb.

A szakmai főosztály ügyintézője

3.3.2.1.2.

A szakfőosztály ellenőrzi a teljesítést a szerződésben szereplő teljesítési kritériumok alapján.

A szakmailag felelős főosztály ügyintézője

Ellenőrzési jelentés, teljesítési igazolás

A teljesítési jelentés nem a valóságnak megfelelő megállapításokat és adatokat tartalmazza

A szakfőosztály ügyintézője tételes ellenőrzést folytat a szerződésben foglaltak alapján, igazolások, minőségbiztosítással megbízott jelentésének bekérése, hivatalok igazolásai stb.

A szakfőosztály ügyintézője

3.3.2.1.3.

Kiállítja az utalványrendeletet és csatolja a mellékleteket (számlák, dokumentumok stb.).

A szakmailag felelős főosztály ügyintézője

Utalványrendelet

Az utalványrendeletbe nem a megfelelő adatok kerültek, hiányosak a mellékletek

Az utalványrendelet kiállítása előtt a szakmai ügyintéző tételesen ellenőrzi

A szakmai főosztály ügyintézője

3.3.2.1.4.

A szakállamtitkár ellenőrzi az utalványrendeletet és jóváhagyja.

Szakállamtitkár

Szakállamtitkár által jóváhagyott utalványrendelet

Az utalványrendeletbe nem a megfelelő adatok kerültek, hiányosak a mellékletek

A szakállamtitkár ellenőrzi az utalványrendelet ellenjegyzésének feltételeit

Szakállamtitkár

3.3.2.1.5.

Az utalványrendeletet mellékleteivel átküldik a KGF-re.

A szakmailag felelős főosztály ügyintézője

Utalványrendelet

Az utalványrendelet hiányos, nem küldik át

A szakmai főosztály ügyintézője ellenőrzi, hogy a KGF megkapta-e az utalványrendeletet

A szakmai főosztály ügyintézője és a KGF ügyintézője

3.3.2.1.6.

A KGF-en ellenőrzik a formai és tartalmi előírásokat (kellékek megléte, jogosultak írták-e alá stb.).

A KGF illetékes ügyintézője

Ellenőrzött utalványrendelet

Az utalványrendelet nem felel meg a jogszabályi előírásoknak

A KGF ügyintézője ellenőrzi, hogy az utalványrendelet megfelel-e a követelményeknek

A KGF ügyintézője

3.3.2.1.7.

A KGF vezetője engedélyezi a kifizetést.

A KGF illetékes vezetője

A KGF illetékes vezetője által engedélyezett utalványrendelet

Hibás utalványrendelet alapján engedélyezik a kifizetést

3.3.2.1.8.

A közgazdasági szakállamtitkár ellenjegyzi az utalványrendeletet.

Közgazdasági szakállamtitkár

A közgazdasági szakállamtitkár által engedélyezett utalványrendelet

Hibás utalványrendelet alapján engedélyezik a kifizetést

A szakállamtitkár ellenőrzi az utalványrendelet ellenjegyzésének feltételeit

A szakállamtitkár

3.3.2.1.9.

Kiállítják a MÁK felé az átutalási megbízást és adatlapokat.

A KGF költségvetési ügyintézője

Átutalási megbízás és MÁK-adatlapok

Nem kerül kiállításra az átutalási megbízás és az adatlap vagy hibás adatok kerülnek bele

A KGF ügyintézője ellenőrzi az adatlap tartalmát és az átutalási megbízás tartalmát

A KGF költségvetési ügyintézője

3.3.2.1.10.

A MÁK értesíti a KGF-et, hogy a kifizetés megtörtént.

MÁK-ügyintéző

MÁK átutalási értesítő

Nem érkezik meg az értesítés, a MÁK nem teljesíti a kifizetést

A KGF ügyintézője és a szakmai főosztály ügyintézője figyelemmel kísérik a kifizetés folyamatát

A KGF ügyintézője és a szakmai főosztály ügyintézője

3.3.2.1.11.

A KGF könyvelési adatlapot küld a könyvelésnek.

A KGF költségvetési ügyintézője

Könyvelési adatlap

Nem kerül kiállításra a könyvelési adatlap vagy hibás adatokat tartalmaz

A KGF ügyintézője ellenőrzi az adatlap tartalmát és az eljuttatását a könyvelésre

A KGF ügyintézője

3.3.2.1.12.

Értesítik a szakfőosztályt, hogy a fizetés megtörtént.

A KGF költségvetési ügyintézője

Értesítő levél

Nem értesítik a szakfőosztályt

A KGF ügyintézője és a szakmai főosztály ügyintézője figyelemmel kísérik a tájékoztatás folyamatát

A KGF ügyintézője és a szakmai főosztály ügyintézője

3.3.2.1.13.

A szakfőosztály értesíti a támogatottat, hogy a fizetés megtörtént.

A szakfőosztály ügyintézője

Értesítő levél

Nem kapja meg az értesítést a támogatott

A szakfőosztály ügyintézője figyelemmel kíséri a tájékoztatási folyamatot

A szakmai főosztály ügyintézője

3.3.2.1.14.

Havonta ellenőrzik, hogy a minisztériumi/fejezeti – főkönyvi könyvelés és a MÁK-nál vezetett számlák megegyeznek-e, analitika és szintetika összevetése.

KGF

ÁMR, ÁHT, FVM, SZMSZ

Havi jelentés a minisztérium felső vezetésének – miniszter, miniszteri értekezlet, főosztályvezetők

A nyilvántartások és a MÁK-értesítők nem egyeznek, de ezt nem veszik észre

A KGF ügyintézője és a szakmai főosztály ügyintézője tételesen és egymástól függetlenül ellenőrzik a nyilvántartásokat és a MÁK-értesítőket

A KGF ügyintézője és a szakmai főosztály ügyintézője

3.3.2.1.15.

Éves értékelés összeállítása a fejezeti kezelésű előirányzatokról a KGF koordinálásában.

KGF és a főosztályok

ÁMR 77. §

Éves értékelés és szöveges beszámoló, összefoglaló táblázat

március 10.

Téves adatokat tartalmaz az éves beszámoló, késve készül el

A KGF ügyintézője és szakmai főosztályok ügyintézői ellenőrzik az adatok valódiságát és időben történő beérkezését

A KGF ügyintézője és a szakmai főosztályok ügyintézői

3.3.2.1.

Törvényi előírás, feladatfinanszírozás alapján

3.3.2.1.1.

A hivatal vagy hatóság beküldi igényét és elszámolásait.

Szakfőosztály ügyintézője

A feladatfinanszírozást előíró törvény, a Magyar Köztársaság költségvetési törvénye, ÁHT, FVM, SZMSZ

Hibás adatok kerülnek bele az utalásba stb.

A szakfőosztály ügyintézője, a KGF költségvetési ügyintézője

A KGF ügyintézője és a szakmai főosztályok ügyintézői

3.3.2.1.2.

A szakfőosztály és a KGF utalványozza a hivatal/hatóság igényét.

Szakfőosztály ügyintézője és a KGF ügyintézője

A feladatfinanszírozást előíró törvény, a Magyar Köztársaság költségvetési törvénye, ÁHT, FVM, SZMSZ

3.3.2.1.3.

A KGF kiállítja a könyvelési adatlapot, amit továbbít a könyvelésre, tájékoztatja a MÁK-ot.

A KGF költségvetési ügyintézője

A feladatfinanszírozást előíró törvény, a Magyar Köztársaság költségvetési törvénye, ÁHT, FVM, SZMSZ

Könyvelési adatlap

Hibás adat kerül könyvelésre, nem kerül könyvelésre a kifizetés

 

A KGF költségvetési ügyintézője, a szakfőosztály ügyintézője

3.3.2.1.4.

Havi és negyedéves pénzügyi jelentést készít az előirányzatról és éves beszámolót is.

A KGF

4.

ELLENŐRZÉS

4.1.

Belső ellenőrzés

Belső ellenőrzés, szakmai felelős főosztály ÁSZ, KEHI stb.

39630/4/2006 ügyirat

Ellenőrzési jegyzőkönyv, ügyirat stb.

4.1.1.

Szakfőosztály

Szakfőosztály vezetője

 

 

 

 

4.1.1.1.

A szerződésekben és jogszabályokban meghatározott időpontig érvényes megkötések, tilalmak nyilvántartása és ellenőrzése.

Szakfőosztály, a szerződés megkötője.
Szakfőosztály vezetője és illetékes munkatársa

Nyilvántartás, jegyzőkönyv, szerződés stb.

A szerződés, jogszabály megszabta időpont

Nem érvényesítik, nem ellenőrzik, szerződésszegés stb.

A fizetés utáni alkalmi és rendszeres ellenőrzések

A szakfőosztály ügyintézője

4.1.1.2.

Követelések, kinnlevőségek behajtása, nyilvántartása.

Szakfőosztály vezetője és illetékes munkatársai

2006. évi V. tv. cégnyilvánosságról szóló. Végelszámolásról szóló 2006. évi V. tv. ÁHT, ÁMR, 39630/4/ 2006 ügyirat

Megbízás behajtásra, peresítés stb.

Elévül az ügy

A Jogi Főosztály és a KGF vezeti a nyilvántartásokat

Jogi Főosztály ügyintézője, a KGF ügyintézője

4.1.2.

Ellenőrzési Osztály

Ellenőrzési Osztály vezetője és munkatársai

FVM, SZMSZ

Jegyzőkönyvek, jelentések stb.

A vizsgálat nem találja meg a hibákat, nem ismerik fel a hibamintát stb.

Az Ellenőrzési Osztály vezetője

4.2.

Külső ellenőrzés

4.2.1.

Állami Számvevőszék

Az ÁSZ vezetője és munkatársai, a minisztérium vezetői és munkatársai

Az ÁHT ellenőrzésről szóló részei és az ÁSZ törvény, az FVM SZMSZ-e

Ellenőrzési jegyzőkönyv, jelentés, javaslat stb.

A vizsgálat nem találja meg a hibákat, nem ismerik fel a hibamintát stb.

4.2.1.1.

A költségvetési tervezés ellenőrzése.

Az ÁSZ vezetője és munkatársai, a minisztérium felső vezetői és a KGF munkatársai

Az ÁHT ellenőrzésről szóló részei és az ÁSZ törvény, az FVM SZMSZ-e

Ellenőrzési jegyzőkönyv, jelentés, javaslat stb.

A vizsgálat nem találja meg a hibákat, nem ismerik fel a hibamintát stb.

4.2.1.2.

A zárszámadás ellenőrzése.

Az ÁSZ vezetője és munkatársai, a minisztérium felső vezetői és a KGF munkatársai

Az ÁHT ellenőrzésről szóló részei és az ÁSZ törvény, az FVM SZMSZ-e

Ellenőrzési jegyzőkönyv, jelentés, javaslat stb.

A vizsgálat nem találja meg a hibákat, nem ismerik fel a hibamintát stb.

4.2.1.3.

Célvizsgálatok.

Az ÁSZ vezetője és munkatársai, a minisztérium felső vezetői és a KGF munkatársai

Az ÁHT ellenőrzésről szóló részei és az ÁSZ törvény, az FVM SZMSZ-e

Ellenőrzési jegyzőkönyv, jelentés, javaslat stb.

A vizsgálat nem találja meg a hibákat, nem ismerik fel a hibamintát stb.

4.2.1.4.

5 évente átfogó fejezeti működés ellenőrzése.

Az ÁSZ vezetője és munkatársai, a minisztérium felső vezetői és a KGF munkatársai

Az ÁHT ellenőrzésről szóló részei és az ÁSZ törvény, az FVM SZMSZ-e

Ellenőrzési jegyzőkönyv, jelentés, javaslat stb.

A vizsgálat nem találja meg a hibákat, nem ismerik fel a hibamintát stb.

4.2.2.

Kormányzati Ellenőrzési Hivatal

A KEHI vezetője és munkatársai és a minisztérium felső vezetői és a KGF munkatársai

A KEHI vezetője és munkatársai és a minisztérium felső vezetői és a KGF munkatársai

Ellenőrzési jegyzőkönyv, jelentés, javaslat stb.

A vizsgálat nem találja meg a hibákat, nem ismerik fel a hibamintát stb.




1. A folyamathoz kapcsolódó kockázatok

Az alábbi táblázat összefoglalja az egyes folyamatlépésekhez kapcsolódó kockázatokat és az előző fejezetekben ismertetett módszertan szerinti értékelésüket és besorolásukat:
1

Az utasítást a 7/2012. (IV. 21.) VM utasítás 4. § (2) bekezdés e) pontja hatályon kívül helyezte 2012. április 22. napjával.

2

A melléklet 39.1. pontja a 9/2009. (VII. 3.) FVM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

3

A melléklet 39.6. pontja a 9/2009. (VII. 3.) FVM utasítás 1. §-a szerint módosított szöveg.

4

A melléklet 39.8. pontja a 9/2009. (VII. 3.) FVM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

5

A melléklet 39.11. pontját a 9/2009. (VII. 3.) FVM utasítás 1. §-a iktatta be.

6

A melléklet 49.1.28. pontját a 9/2009. (VII. 3.) FVM utasítás 1. §-a hatályon kívül helyezte.

7

A melléklet 49.6. pontját megelőző szövegrész a 9/2009. (VII. 3.) FVM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

8

A melléklet 49.7. pontját megelőző szövegrész a 9/2009. (VII. 3.) FVM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

9

A melléklet 49. pontjához tartozó Agrár-vidékfejlesztési Főosztály szervezeti tagozódása a 9/2009. (VII. 3.) FVM utasítás 1. §-a szerint módosított szöveg.

10

A melléklet 50.13. pontja a 9/2009. (VII. 3.) FVM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

11

A melléklet 50.14. pontját a 9/2009. (VII. 3.) FVM utasítás 1. §-a hatályon kívül helyezte.

12

A melléklet 50. pontjához tartozó EU Koordinációs és Nemzetközi Főosztály szervezeti tagozódása a 9/2009. (VII. 3.) FVM utasítás 1. §-a szerint módosított szöveg.

13

A melléklet 55.4. pontja a 9/2009. (VII. 3.) FVM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

14

A melléklet 55.10.22. pontja a 9/2009. (VII. 3.) FVM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

15

A melléklet 58.23.18. pontja a 9/2009. (VII. 3.) FVM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

16

A melléklet 62.2.20. pontja a 9/2009. (VII. 3.) FVM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

17

A melléklet új 63.7. pontját a 9/2009. (VII. 3.) FVM utasítás 1. §-a iktatta be, egyidejűleg az eredeti 63.7.–63.24. pont számozását 63.8.–63.25. pontra változtatva.

18

A melléklet eredeti 63.7. pontjának számozását 63.8. pontra változatta a 9/2009. (VII. 3.) FVM utasítás 1. §-a.

19

A melléklet eredeti 63.8. pontjának számozását 63.9. pontra változatta a 9/2009. (VII. 3.) FVM utasítás 1. §-a.

20

A melléklet eredeti 63.9. pontjának számozását 63.10. pontra változatta a 9/2009. (VII. 3.) FVM utasítás 1. §-a.

21

A melléklet eredeti 63.10. pontjának számozását 63.11. pontra változatta a 9/2009. (VII. 3.) FVM utasítás 1. §-a.

22

A melléklet eredeti 63.11. pontjának számozását 63.12. pontra változatta a 9/2009. (VII. 3.) FVM utasítás 1. §-a.

23

A melléklet eredeti 63.12. pontjának számozását 63.13. pontra változatta a 9/2009. (VII. 3.) FVM utasítás 1. §-a.

24

A melléklet eredeti 63.13. pontjának számozását 63.14. pontra változatta a 9/2009. (VII. 3.) FVM utasítás 1. §-a.

25

A melléklet eredeti 63.14. pontjának számozását 63.15. pontra változatta a 9/2009. (VII. 3.) FVM utasítás 1. §-a.

26

A melléklet eredeti 63.15. pontjának számozását 63.16. pontra változatta a 9/2009. (VII. 3.) FVM utasítás 1. §-a.

27

A melléklet eredeti 63.16. pontjának számozását 63.17. pontra változatta a 9/2009. (VII. 3.) FVM utasítás 1. §-a.

28

A melléklet eredeti 63.17. pontjának számozását 63.18. pontra változatta a 9/2009. (VII. 3.) FVM utasítás 1. §-a.

29

A melléklet eredeti 63.18. pontjának számozását 63.19. pontra változatta a 9/2009. (VII. 3.) FVM utasítás 1. §-a.

30

A melléklet eredeti 63.19. pontjának számozását 63.20. pontra változatta a 9/2009. (VII. 3.) FVM utasítás 1. §-a.

31

A melléklet eredeti 63.20. pontjának számozását 63.21. pontra változatta a 9/2009. (VII. 3.) FVM utasítás 1. §-a.

32

A melléklet eredeti 63.21. pontjának számozását 63.22. pontra változatta a 9/2009. (VII. 3.) FVM utasítás 1. §-a.

33

A melléklet eredeti 63.22. pontjának számozását 63.23. pontra változatta a 9/2009. (VII. 3.) FVM utasítás 1. §-a.

34

A melléklet eredeti 63.23. pontjának számozását 63.24. pontra változatta a 9/2009. (VII. 3.) FVM utasítás 1. §-a.

35

A melléklet eredeti 63.24. pontjának számozását 63.25. pontra változatta a 9/2009. (VII. 3.) FVM utasítás 1. §-a.

36

A 3. függeléket a 9/2009. (VII. 3.) FVM utasítás 1. §-a hatályon kívül helyezte.

37

A valószínűségi skálán azt kell megbecsülni, hogy amekkora annak a valószínűsége, hogy a kockázattal (bekövetkezési valószínűséggel) jelzett esemény bekövetkezik. Pl. mekkora annak a valószínűsége, hogy a jelentések alapjául szolgáló adatok nem teljes körűek?

38

A hatás-skála azt mutatja meg, hogy ha egyszer a jelzett kockázat bekövetkezett, annak mekkora hatása lesz az adott feladat szempontjából releváns tényező(k)re (idő, költség, minőség stb.) Pl. A hiányos adatok a jelentésekben torzítják a fejezetről alkotott pénzügyi képet stb.)

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére