• Tartalom

1010/2008. (II. 29.) Korm. határozat

1010/2008. (II. 29.) Korm. határozat

a Kormányzati Negyed projekttel kapcsolatos döntések módosításáról1

2008.02.29.

A Kormány

1. a Kormányzati Épületegyüttes projekt megvalósítását felfüggeszti, és egyetért azzal, hogy a pénzügyminiszter a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (a továbbiakban: MNV Zrt.) útján gondoskodjék arról, hogy az új Kormányzati Negyed létrehozásával kapcsolatos intézkedésekről szóló 1001/2007. (I. 16.) Korm. határozat és az új Kormányzati Negyed fejlesztés megvalósítási és finanszírozási konstrukcióiról és a megvalósítás egyes kérdéseiről szóló 1031/2007. (V. 11.) Korm. határozat szerinti előkészítő feladatok lezáruljanak, amelyeket megfelelően részletesen dokumentálni kell;

Felelős: pénzügyminiszter

Határidő: 2008. június 30.

2. felhívja a pénzügyminisztert, hogy az MNV Zrt. útján az 1. pont szerinti előkészítő feladatok ráfordításaival tételesen számoljon el a Kormány felé;

Felelős: pénzügyminiszter

Határidő: 2008. június 30.

3. az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény (a továbbiakban Áht.) 20. §-ának (6) bekezdése alapján új címet hoz létre a XLIII. Az állami vagyonnal kapcsolatos bevételek és kiadások fejezeten belül a mellékletben foglaltak szerint, és jóváhagyja, hogy a pénzügyminiszter az Áht. 24. §-ának (12) bekezdése szerint, a Kormányzati Negyed előkészítésével kapcsolatos kiadásoknak a XXII. Pénzügyminisztérium fejezetből a XLIII. Az állami vagyonnal kapcsolatos bevételek és kiadások fejezetbe történő átcsoportosítását a melléklet szerint végrehajtsa;

Felelős: pénzügyminiszter

Határidő: 2008. február 29.

4. felhívja a pénzügyminisztert, hogy az MNV Zrt. útján vizsgálja meg a Nyugati tér–Teréz körút (Nagykörút)–Podmanicky utca–Dózsa György út–Vágány utca vonala–Ferdinánd híd–Westend City Center–Váci út–Nyugati tér által határolt terület hasznosításának lehetőségeit, és azokról tegyen javaslatot a Kormánynak. A javaslat elkészítése során vonják be az illetékes önkormányzatokat és vegyék figyelembe a terület eddigi fejlesztésével kapcsolatos koncepciókat és beruházásokat is. A javaslat, a gazdasági és közlekedési miniszter közreműködésével, terjedjen ki a Nyugati pályaudvar rekonstrukciójának koncepciójára és annak várható kiadásaira és finanszírozására is;

Felelős: pénzügyminiszter
gazdasági és közlekedési miniszter

Határidő: 2008. december 31.

5. e határozat közzétételével egyidejűleg hatályon kívül helyezi az új Kormányzati Negyed létrehozásával kapcsolatos intézkedésekről szóló 1001/2007. (I. 16.) Korm. határozatot, valamint az új Kormányzati Negyed fejlesztés megvalósítási és finanszírozási konstrukcióiról és a megvalósítás egyes kérdéseiről szóló 1031/2007. (V. 11.) Korm. határozatot, továbbá a Kormányzati Negyed kialakításánál kortárs képzőművészeti alkotások elhelyezéséről szóló 1086/2007. (XI. 17.) Korm. határozat 2. pontja szerinti határidőt a következőképpen módosítja: „a Kormányzati Épületegyüttes megvalósításához igazodóan”.

Melléklet az 1010/2008. (II. 29.) Korm. határozathoz


XLIII. Az állami vagyonnal kapcsolatos bevételek és kiadások
XXII. Pénzügyminisztérium

ADATLAP A KÖLTSÉGVETÉSI ELŐIRÁNYZATOK MÓDOSÍTÁSÁRA*
a Kormány hatáskörében

Költségvetési év: 2008.

Millió forintban, egy tizedessel

Állam-
háztartási
egyedi
azonosító

Fejezet-
szám

Cím-
szám

Al-
cím-
szám

Jog-
cím-
csop.-
szám

Jog-
cím-
szám

Elő-
ir.-
cso-
port-
szám

Ki-
emelt
elő-
ir.-
szám

Feje-
zet-
név

Cím-
név

Al-
cím-
név

Jog-
cím-
csop.-
név

Jog-
cím-
név

Elő-
ir.-
csop.-
név

KIADÁSOK

A módosítás
jogcíme

Módosítás
(+/—)

A módo-
sítás
követ-
kező
évre
áthúzódó
hatása

A módo-
sítást
elrendelő
jog-
szabály/
hatá-
rozat
száma

Kiemelt előirányzat neve

 

 

 

 

 

 

 

 

 

XXII.

 

 

 

 

 

 

Pénzügyminiszter

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

12

 

 

 

 

 

 

Fejezeti kezelésű előirányzatok

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2

 

 

 

 

 

 

Ágazati célelőirányzatok

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

276412

 

 

 

32

 

 

 

 

 

 

Kormányzati negyed előkészítésével kapcsolatos kiadások

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

 

Működési költségvetés

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

 

Személyi juttatások

 

 

 

 

 

 

 

 

–93,6

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2

 

 

 

 

 

 

Munkaadókat terhelő járulékok

 

 

 

 

 

 

 

 

–28,2

 

 

 

 

 

 

 

 

 

3

 

 

 

 

 

 

Dologi kiadások

 

 

 

 

 

 

 

 

–1094,8

 

 

 

 

 

 

 

 

2

 

 

 

 

 

 

Felhalmozási költségvetés

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

 

Intézményi beruházási kiadások

 

 

 

 

 

 

 

 

–2574,4

 

 

 

XLIII.

 

 

 

 

 

 

Az állami vagyonnal kapcsolatos bevételek és kiadások

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

278290

 

2

 

 

 

 

 

 

Az állami vagyonnal kapcsolatos kiadások

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

279934

 

 

6

 

 

 

 

 

 

Kormányzati negyed előkészítésével kapcsolatos kiadások

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

279945

 

 

 

1

 

 

 

 

 

 

A kormányzati negyed előkészítésével kapcsolatos személyi jellegű kiadások

 

 

 

 

 

 

 

 

102,1

 

 

279956

 

 

 

2

 

 

 

 

 

 

A kormányzati negyed előkészítésével kapcsolatos dologi jellegű kiadások

 

 

 

 

 

 

 

 

1656,5

 

 

279967

 

 

 

3

 

 

 

 

 

 

A kormányzati negyed előkészítésével kapcsolatos beruházási kiadások

 

 

 

 

 

 

 

 

2032,4

 

 

Az előirányzat-módosítás érvényessége:  a) a költségvetési évben egyszeri jellegű b) a következő évi költségvetésbe beépülő (A nem kívánt törlendő!)

Állam-
háztartási
egyedi
azonosító

Fejezet-
szám

Cím-
szám

Al-
cím-
szám

Jog-
cím-
csop.-
szám

Jog-
cím-
szám

Elő-
ir.-
cso-
port-
szám

Ki-
emelt
elő-
ir.-
szám

Feje-
zet-
név

Cím-
név

Al-
cím-
név

Jog-
cím-
csop.-
név

Jog-
cím-
név

Elő-
ir.-
csop.-
név

BEVÉTELEK

A módosítás
jogcíme

Módosítás
(+/—)

A módo-
sítás
követ-
kező
évre
áthúzódó
hatása

A módo-
sítást
elrendelő
jog-
szabály/
hatá-
rozat
száma

Kiemelt előirányzat neve

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az előirányzat-módosítás érvényessége: a) a költségvetési évben egyszeri jellegű b) a következő évi költségvetésbe beépülő (A nem kívánt törlendő!)

Állam-
háztartási
egyedi
azonosító

Fejezet-
szám

Cím-
szám

Al-
cím-
szám

Jog-
cím-
csop.-
szám

Jog-
cím-
szám

Elő-
ir.-
cso-
port-
szám

Ki-
emelt
elő-
ir.-
szám

Feje-
zet-
név

Cím-
név

Al-
cím-
név

Jog-
cím-
csop.-
név

Jog-
cím-
név

Elő-
ir.-
csop.-
név

TÁMOGATÁSOK

A módosítás
jogcíme

Módosítás
(+/—)

A módo-
sítás
követ-
kező
évre
áthúzódó
hatása

A módo-
sítást
elrendelő
jog-
szabály/
hatá-
rozat
száma

Kiemelt előirányzat neve

 

 

 

 

 

 

 

 

 

XXII.

 

 

 

 

 

 

Pénzügyminisztérium

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

12

 

 

 

 

 

 

Fejezeti kezelésű előirányzatok

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2

 

 

 

 

 

 

Ágazati célelőirányzatok

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

276412

 

 

 

32

 

 

 

 

 

 

Kormányzati negyed előkészítésével kapcsolatos kiadások

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

 

Működési költségvetés

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

 

Személyi juttatások

 

 

 

 

 

 

 

 

–93,6

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2

 

 

 

 

 

 

Munkaadókat terhelő járulékok

 

 

 

 

 

 

 

 

–28,2

 

 

 

 

 

 

 

 

 

3

 

 

 

 

 

 

Dologi kiadások

 

 

 

 

 

 

 

 

–1094,8

 

 

 

 

 

 

 

 

2

 

 

 

 

 

 

Felhalmozási költségvetés

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

 

Intézményi beruházási kiadások

 

 

 

 

 

 

 

 

–2574,4

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Foglalkoztatottak létszáma (fő) – időszakra

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Foglalkoztatottak létszáma (fő) – időszakra

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az előirányzat-módosítás érvényessége: a) a költségvetési évben egyszeri jellegű b) a következő évi költségvetésbe beépülő (A nem kívánt törlendő!)

Az adatlap 5 példányban töltendő ki

Az előirányzatok felhasználása/zárolása
(módosítás +/–)

Összesen

I.
negyedév

II.
negyedév

III.
negyedév

IV.
negyedév

Fejezet

1 példány

  

 

 

 

 

 

Állami Számvevőszék

1 példány

  időarányos

 

 

 

 

 

Magyar Államkincstár

1 példány

  teljesítményarányos

3791,0

 

 

 

 

Pénzügyminisztérium

2 példány

  egyéb: azonnal

 

 

 

 

 


* Az összetartozó előirányzat-változásokat (+/—) egymást követően kell szerepeltetni.
1

A határozatot az 1380/2011. (XI. 8.) Korm. határozat 4. pontja hatályon kívül helyezte 2011. november 9. napjával. Alkalmazására lásd e határozat 7. pontját.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére