• Tartalom

79/2007. (VII. 30.) FVM rendelet

79/2007. (VII. 30.) FVM rendelet

az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó vidékfejlesztési támogatásról szóló 1698/2005/EK tanácsi rendelet 59. cikke szerinti készségek elsajátítására, ösztönzésére és végrehajtására igénybe vehető támogatás részletes feltételeiről1

2015.07.14.

A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény (a továbbiakban: Tv.) 81. § (3) bekezdésének a) pontjában kapott felhatalmazás alapján – a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter feladat- és hatásköréről szóló 162/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet 1. §-ának b) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva – a következőket rendelem el:

Fogalommeghatározás

1. §2 E rendelet alkalmazásában:

1. elszámolási időszak: az 5. § (5) bekezdésében meghatározott kifizetési kérelem beadására nyitva álló időszakot megelőző két hónap;

2. HVS: az előzetesen elismert vidékfejlesztési akciócsoport által az általa lefedett területre kidolgozott helyi vidékfejlesztési stratégia;

3. Helyi Vidékfejlesztési Iroda (a továbbiakban: HVI): a kistérségek megállapításáról, lehatárolásáról és megváltoztatásának rendjéről szóló korm. rendelet, valamint a települési önkormányzatok többcélú kistérségi társulásáról szóló törvény szerinti kistérségek vonatkozásában kistérségenként egy, az Irányító Hatóság (a továbbiakban: IH) által pályázat útján kiválasztott HVI címbirtokos szervezet által létrehozott és működtetett információs és szolgáltató célú Helyi Vidékfejlesztési Iroda;

4. HVI címbirtokos szervezet: az elismerő okirat alapján HVI cím használatára jogosult szervezet vagy egyéni vállalkozó;

5. HVI irodavezető: a HVI címbirtokos szervezet alkalmazásában álló, a HVI feladatellátásáért felelős személy;

6. illetékes kistérség: az elismerő okiratban megjelölt kistérség;

7. indikátor dokumentum: a szakmai beszámolóhoz kapcsolódó minden dokumentum, amely a HVI részéről a munkatervben foglalt feladatok teljesítését igazolja;

8. LEADER HACS: az IH által az előzetesen elismert vidékfejlesztési akciócsoportok közül az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó vidékfejlesztési támogatásról szóló 1698/2005/EK tanácsi rendelet 3. és 4. tengelyének keretében megalakuló helyi akciócsoportok elismerési rendjével kapcsolatos egyes kérdésekről szóló 93/2007. (VIII. 29.) FVM rendelet alapján kiválasztott, az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) nyújtandó vidékfejlesztési támogatásról szóló, 2005. szeptember 20-i 1698/2005/EK tanácsi rendelet 62. cikkének megfelelő helyi közösség, valamint a korábban már elismert, az 1698/2005/EK rendelet 62. cikkének megfelelő, a helyi vidékfejlesztési stratégia végrehajtását segítő helyi közösség;

9.3 munkaszervezet: a mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény (a továbbiakban: Tv.) 20. §-a szerinti feladatkörében és az IH szakmai iránymutatása alapján eljáró, Herman Ottó Intézet;

10. reprezentációs ajándék: az illetékes kistérség területéről származó helyi termék, az illetékes kistérség területén előállított termék, vagy a HVI-t népszerűsítő, bemutató termékek, kiadványok;

11. Új Magyarország Vidékfejlesztési Program III. tengelyes nem horizontális intézkedései: az Új Magyarország Vidékfejlesztési Programban (a továbbiakban: ÚMVP) megjelölt alábbi intézkedések: mikrovállalkozások létrehozásának és fejlesztésének támogatása, a turisztikai tevékenységek ösztönzése, a falumegújítás és -fejlesztés, a vidéki örökség megőrzése és fenntartható fejlesztése.

A támogatás célja

2. §4 A támogatás célja a HVI címbirtokos szervezetek 3. §-ban meghatározott tevékenységének biztosítása az 1698/2005/EK rendelet 59. cikke szerinti feladatellátás érdekében.

A támogatott célterületek, a támogatás jellege

3. § (1)–(4)5

(5) A HVI havonként a munkatervben szereplő feladatok ellátásának folyamatát részletező szakmai beszámolót készít.

(6) A munkatervet és a szakmai beszámolót a munkaszervezet ellenőrzi és hagyja jóvá, valamint a munkatervben foglaltak megvalósulásáról a szakmai beszámolók és a kapcsolódó indikátor dokumentumok ellenőrzése alapján havonta teljesítési igazolást állít ki. A munkaszervezet a feladatok HVI általi teljesítésének mértékét százalékos formában határozza meg.

A támogatás igénybevétele

4. §6 (1) Támogatás igénybevételére HVI címbirtokos szervezet jogosult.

(2)–(4)7

A támogatási, valamint a kifizetési kérelem benyújtása

5. § (1)–(4)8

(5)9 A kifizetési kérelmet a támogatási kérelem benyújtását követően kéthavonta egyszer, november 1–30., január 1–31., március 1–31., május 1–31., július 1–31., szeptember 1–30. között lehet benyújtani a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (a továbbiakban: MVH) kirendeltségéhez, az MVH által rendszeresített formanyomtatványon. A formanyomtatványt a következő adattartalommal kell az MVH-nak rendszeresíteni:

a) HVI címbirtokos szervezet azonosító adatai;

b) az igényelt támogatásra vonatkozó adatok;

c) a HVI címbirtokos szervezet nevében a vonatkozó feltételek megismeréséről és tudomásulvételéről szóló nyilatkozat;

d) az ügyfél aláírása.

(6)10 A kifizetési kérelemhez csatolni kell:

a) a 6. § (2) bekezdése esetén a két árajánlatot és a választás indoklását;

b) a 6/A. § (6) bekezdésének értelmében a munkaszervezet előzetes írásbeli hozzájáruló nyilatkozatát;

c) a munkaszervezetnek a HVI adott időszakra szóló beszámolóját jóváhagyó – a 3. § (1) bekezdésében meghatározott, támogatni kívánt feladatok végrehajtásáról szóló – teljesítési igazolását;

d) a vonatkozó MVH közleményben megjelölt dokumentumokat.

(7) A kifizetési kérelemhez mellékelt számlaösszesítőn minden bizonylathoz hozzá kell rendelni a jóváhagyott beszámolóban szereplő munkatervi feladat sorszámát.

(8)11 A kifizetési kérelemben:

a) személyi jellegű ráfordítások esetén kizárólag az adott benyújtási időszakot megelőző elszámolási időszak személyi jellegű kiadásait igazoló bizonylatok;

b) dologi jellegű ráfordítások esetén kizárólag az adott benyújtási időszakot megelőző elszámolási időszakban a munkatervi feladatokhoz kapcsolódó felmerült kiadásokat igazoló bizonylatok ismerhetők el.

(9)12 A kifizetési kérelem keretében elszámolni kívánt költségek vonatkozásában költségfelmerülés időpontja a költségfelmerülést igazoló számviteli bizonylaton feltüntetett teljesítés időpontja, annak hiányában a kiállítás időpontja.

(10)13 A HVI irodavezető bérének minimum összegére vonatkozóan az együttműködési megállapodásban rögzítettek az irányadóak.

(11)14 A támogatás keretében beszerzésre kerülő eszközök vonatkozásában a Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap társfinanszírozásában megvalósuló támogatások igénybevételének általános szabályairól szóló 23/2007. (IV. 17.) FVM rendelet (a továbbiakban: Vhr.) 23. § (1) bekezdés b) pontjától eltérően, az üzemeltetési kötelezettség a kifizetési kérelem benyújtásától számított öt évig tart.

(12)15 A támogatási kérelemhez a Vhr. 27. §-ának e), f), h) és i) pontjában foglaltaktól eltérően pénzügyi és üzleti tervet nem kell csatolni.

A támogatás mértéke, költségek elszámolása

6. §16 (1) A HVI által igényelhető támogatás legmagasabb összege elszámolási időszakonként

a) 2007. május 15-től 2007. augusztus 31-ig 1 750 000 Ft;

b) 2007. szeptember 1-jétől 2007. október 31-ig 1 100 000 Ft;

c) 2007. november 1-jétől 2007. december 31-ig 1 300 000 Ft;

d) 2008. január 1-jétől 2008. február 29-ig 1 300 000 Ft;

e) 2008. március 1-jétől 2008. április 30-ig 2 700 000 Ft;

f) 2008. május 1-jétől 2008. június 30-ig 2 700 000 Ft;

g)17 2008. július 1-jétől 2013. december 31-ig 1 300 000 Ft.

(2)18 A nettó 200 000 Ft-ot meghaladó számlatétel esetén a számlatételre vonatkozóan két árajánlatot kell mellékelni a kifizetési kérelemhez és a választást indokolni kell.

(3)19 A munkaszervezetnek lehetősége van 100%-nál kisebb arányú teljesítési igazolás kiadására, ha a HVI feladatellátás nem teljes mértékben valósul meg. Ha a munkaszervezet igazolása 100%-nál kisebb mértékű teljesítésről szól, a támogatás legmagasabb összege az (1) bekezdésben meghatározott maximális támogatási összegnek és a teljesítés mértékének a szorzata.

(4)20 Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap társfinanszírozásában megvalósuló támogatások igénybevételének általános szabályairól szóló 23/2007. (IV. 17.) FVM rendelet 19. §-ának (11) bekezdésében foglaltaktól eltérően, a támogatási és kifizetési kérelem tekintetében a támogatás alapja a közös hozzáadottértékadó-rendszerről szóló, 2006. november 28-i 2006/112/EK tanácsi irányelv (a továbbiakban: irányelv) 2. cikk (1) bekezdés a) pontjában foglaltaknak megfelelően:

a) a nettó elszámolható kiadás, és

b) a vissza nem téríthető ÁFA összege, ha az valóban és végérvényesen az irányelv 13. cikk (1) bekezdésének első albekezdésében említett nem adóköteles személyeken kívüli kedvezményezetteket terhel.

(5) A 3. § (1) bekezdésében rögzített, adott elszámolási időszakra vonatkozó feladatok ellátásával összefüggő

a) személyi jellegű ráfordítások legalább 40%-ban,

b) dologi jellegű ráfordítások legfeljebb 60%-ban

elszámolhatók.

(6)21 A kifizetés elszámolásának alapja a munkaszervezet által jóváhagyott beszámoló, valamint a munkaszervezet által kiállított teljesítési igazolás, amely dokumentumokat a munkaszervezet a vonatkozó kifizetési kérelem benyújtási időszakának végéig megküldi az MVH-nak.

(7) E rendelet alkalmazásában elszámolható kiadásnak minősül az e rendelet 3. §-ában meghatározott tevékenységek végzése során felmerült, az 1. számú mellékletben felsorolt szolgáltatások igénybevétele, valamint a 2. számú mellékletben felsorolt dologi kiadások pénzben megfizetett ellenértéke.

(8) Az első kifizetési kérelem keretében a HVI működése kapcsán a 2007. május 15-étől felmerült költségek számolhatóak el.

(9)22

6/A. §23 (1) A termékek tevékenység szerinti, új statisztikai osztályozásáról (CPA, magyarul: TESZOR) és a 3696/93/EGK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2008. április 23-i 451/2008/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet szerinti 6910, 6920, 7320, 7022, 7111, 7810, 8291 8532 TESZOR számú tevékenységek vonatkozásában az adott elszámolási időszakban igényelhető együttes összeg nem haladhatja meg a bruttó 500 000 Ft-ot.

(2) A HVI címbirtokos szervezet tulajdonosa, a HVI címbirtokos szervezet vezető testületének tagja, egyesület esetében az egyesület elnökségének, felügyelő bizottságának tagja, nonprofit gazdasági társaság esetében a felügyelő bizottság tagja (a továbbiakban együtt: vezető feladatokat ellátó tisztségviselő), munkavállalója és ezek közeli hozzátartozói, valamint HVI címbirtokos szervezet tulajdonosa, vezető feladatokat ellátó tisztségviselője, munkavállalója és ezek közeli hozzátartozói tulajdonában álló szervezet szolgáltatást a HVI működése érdekében e rendelet keretében igényelhető támogatás terhére nem nyújthat.

(3) A HVI címbirtokos szervezet tulajdonosa, vezető feladatokat ellátó tisztségviselője, munkavállalója és ezek közeli hozzátartozói tulajdonában álló ingatlan, valamint HVI címbirtokos szervezet tulajdonosa, vezető feladatokat ellátó tisztségviselője, munkavállalója és ezek közeli hozzátartozói tulajdonában álló szervezet tulajdonában álló ingatlan vonatkozásában e rendelet keretében igényelhető támogatás terhére bérleti díj nem számolható el.

(4) Szeszes italt és egyéb élelmiszert elszámolni nem lehet a reprezentációs ajándékként nyújtott helyi termék és a szokásosan alkalmazott reprezentációs ellátás kivételével, amelynek összege együttesen nem haladhatja meg elszámolási időszakonként a bruttó 30 000 Ft-ot.

(5) A HVI címbirtokos szervezet által a HVI feladatellátása érdekében fenntartott iroda – a fenntartási költség levonásával megállapított – bérleti díjából legfeljebb bruttó 2500 Ft/m2/hó összeg számolható el. A bérelt ingatlan albérletbe nem adható.

(6) A támogatás keretében beszerzésre kerülő eszköz az üzemeltetési kötelezettség időtartama alatt nem idegeníthető el és nem adható bérbe. A jótállás alapján történő csere, amortizáció, lopás, működésképtelenné, használhatatlanná válás vagy magasabb műszaki paraméterrel rendelkező eszközre történő csere esetén a munkaszervezet előzetes jóváhagyásával, a kifizetési kérelemben történt igazolás mellett az értékkülönbözet a támogatás terhére elszámolható. A támogatás keretében beszerzett eszköz eladásából származó bevétel teljes összegét az új eszköz vásárlásához kell felhasználni.

(7) A HVI címbirtokos szervezet vezető feladatokat ellátó tisztségviselői részére tiszteletdíj állapítható meg. A tiszteletdíj bruttó összegéből elszámolható kiadás legfeljebb havonta bruttó 50 000 Ft, ha a vezető feladatokat ellátó tisztségviselő nem lát el HVI irodavezetői feladatokat.

6/B. §24 (1) A HVI címbirtokos szervezet HVI feladatokat ellátó munkavállalója részére költségtérítés állapítható meg. A költségtérítés havi összegéből elszámolható kiadás mértéke nem haladhatja meg a munkavállaló részére megállapított havi bruttó munkabér összegének 1/3 részét, de legfeljebb bruttó 100 000 Ft-ot.

(2) A helyi és távolsági távbeszélő-szolgáltatás, a mobiltelefon-szolgáltatás, továbbá az Internet-protokoll alkalmazó beszédcélú adatátvitel szolgáltatás a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény 69. § (12) bekezdés rendelkezései alapján számolható el.

(3) Az MVH a kifizetési kérelem értékelése során a költségek jogosultságának vizsgálata érdekében a vidékfejlesztési támogatási intézkedésekre vonatkozó ellenőrzési eljárások, valamint a kölcsönös megfeleltetés végrehajtása tekintetében az 1698/2005/EK tanácsi rendelet végrehajtására vonatkozó részletes szabályok megállapításáról szóló, 2006. december 7-i 1975/2006/EK bizottsági rendelet 26. cikk (2) bekezdés d) pontja alapján indokoltsági vizsgálatot végez.

(4) A HVI címbirtokos szervezet a 3. §-ban meghatározott feladatainak ellátása érdekében térítési díj fizetése mellett nem vonhatja be a LEADER HACS munkaszervezet-vezetőjét, alkalmazottját vagy vezető feladatokat ellátó tisztségviselőjét.

(5) A HVI címbirtokos szervezet vezetője, vezető feladatokat ellátó tisztségviselője, irodavezetője és munkavállalója tiszteletdíj vagy munkabér fizetése mellett nem lehet a LEADER HACS munkaszervezet-vezetője, alkalmazottja vagy vezető feladatokat ellátó tisztségviselője.

(6) A HVI címbirtokos szervezet HVI feladatokat ellátó munkavállalója esetében személyi jellegű költségek esetén elszámolható:

a) a munkaszerződés, tiszteletdíj és megbízási szerződés alapján kifizetett bér és járulékai;

b) a jogszabály alapján fizetett költségtérítés (munkába járás, napidíj, utazási költségtérítés);

c) a munkáltató által a munkavállaló javára munkáltatói hozzájárulásként, a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény 70. §-a és 71. §-a alapján juttatott kedvezményes adózású természetbeni és béren kívüli juttatások közül:

ca) melegétkezési utalvány;

cb) önkéntes nyugdíjpénztári hozzájárulás;

cc) önkéntes egészségpénztári hozzájárulás;

cd) helyi utazási bérlet;

ce) üdülési csekk hozzájárulás;

cf) iskolakezdési támogatás utalvány formájában;

cg) iskolarendszerű képzés támogatása.

(7) Kifizetési kérelemmel nem számolható el a 6. § (1) bekezdésben meghatározott összeget meghaladó vagy nem a feladat végrehajtása érdekében felmerült kiadás.

A HVI cím visszavonása, jogkövetkezmény25

7. §26 (1) A HVI cím visszavonására, valamint új szervezet vagy egyéni vállalkozó részére HVI cím odaítélésére az IH jogosult.

(2) A HVI cím visszavonására az alábbi esetekben kerülhet sor:

a) a HVI címbirtokos szervet és a HVI irodavezető feladatellátásának eredményeként a munkatervi feladatok vonatkozásában az igazolható teljesítés aránya két egymást követő elszámolási időszakban kevesebb, mint 50%;

b) a HVI címbirtokos szervezet vagy a HVI irodavezető bizonyíthatóan a feladatellátással etikailag össze nem egyeztethető magatartást tanúsít;

c) a munkaszervezet az általa végzett helyszíni ellenőrzés során a működést jelentősen befolyásoló vagy ismétlődően fennálló hiányosságokat tapasztal;

d) a HVI címbirtokos szervezet nem biztosítja a HVI címbirtokos pályázatban, valamint az együttműködési megállapodásban vállalt feltételeket;

e) a HVI címbirtokos szervezet kérelmére.

(3) A HVI cím visszavonása esetén a HVI cím visszavonásával érintett kistérségek vonatkozásában az IH tizenöt munkanapon belül pályázatot ír ki a HVI cím elnyerésére vonatkozóan.

(4) A HVI cím visszavonása, vagy új szervezet, egyéni vállalkozó részére HVI cím odaítélése esetén az IH a munkaszervezet útján a visszavonástól vagy odaítéléstől számított öt munkanapon belül értesíti az MVH-t.

(5) Az MVH köteles a HVI cím visszavonását, valamint a HVI cím odaítélését a támogatási és kifizetési kérelmek elbírálásakor figyelembe venni.

7/A. §27 (1) A HVI cím és a támogatásra való jogosultság a HVI cím visszavonásáról szóló döntésben meghatározott időponttól megszűnik.

(2) A HVI cím visszavonása esetén a HVI cím visszavonásáról szóló döntésben meghatározott időpontig a HVI működésével kapcsolatos kiadások elszámolhatók a visszavonást követő első kifizetési időszakban.

Záró rendelkezés

8. § Ez a rendelet a kihirdetését követő harmadik napon lép hatályba.

8/A. §28 E rendeletnek az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó vidékfejlesztési támogatásról szóló, 2005. szeptember 20-i 1698/2005/EK tanácsi rendelet 59. cikke szerinti készségek elsajátítására, ösztönzésére és végrehajtására igénybe vehető támogatás részletes feltételeiről szóló 79/2007. (VII. 30.) FVM rendelet, valamint a Helyi Vidékfejlesztési Közösségek és a LEADER helyi akciócsoportok részére az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó vidékfejlesztési támogatásról szóló 2005. szeptember 20-i 1698/2005/EK tanácsi rendelet keretében nyújtott támogatás részletes feltételeiről szóló 141/2008. (X. 30.) FVM rendelet módosításáról szóló 70/2010. (V. 13.) FVM rendelettel megállapított rendelkezéseit kizárólag a 2010. június 1-je után benyújtott kérelmek esetében kell alkalmazni.

Az Európai Unió jogának való megfelelés

9. § Ez a rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó vidékfejlesztési támogatásról szóló 1698/2005/EK tanácsi rendelet 59. cikkének végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapítja meg.

1. számú melléklet a 79/2007. (VII. 30.) FVM rendelethez29



A 79/2007. (VII. 30.) FVM rendelet alapján elszámolható, működéshez kötődő dologi jellegű kiadások (SZJ03, TESZOR)

SZJ 03

Megnevezés

TESZOR 08

Megnevezés

2211

Könyvkiadás

58.11

Könyvkiadás

2212

Napilapkiadás

58.13

Napilapkiadás

2213

Időszaki kiadvány kiadása

58.14

Folyóirat, időszaki kiadvány kiadása

2215

Egyéb kiadás

58.19

Egyéb kiadói tevékenység

2222

Máshova nem sorolt nyomás

18.12

Nyomás (kivéve: napilap)

2223

Könyvkötés

18.14

Könyvkötés, kapcsolódó szolgáltatás

2224

Nyomdai előkészítő tevékenység

18.13

Nyomdai előkészítő tevékenység

2225

Kisegítő nyomdai tevékenység

18.13.30

Kisegítő nyomdai tevékenység

 

 

18.14

Könyvkötés, kapcsolódó szolgáltatás

3612

Irodabútor gyártása

3101

Irodabútor gyártása

3614

Egyéb bútor gyártása

3109

Egyéb bútor gyártása

4011

Villamosenergia-termelés

35.11

Villamosenergia-termelés

4013

Villamosenergia-elosztás, -kereskedelem

35.13

Villamosenergia-elosztás

 

 

35.14

Villamosenergia-kereskedelem

4022

Gázelosztás, -kereskedelem

35.22

Gáznemű fűtőanyagok vezetékes elosztása

 

 

35.23

Gáz vezetékes kereskedelme

4030

Távfűtés

35.30.12

Gőz-, és melegvíz ellátás csővezetéken keresztül

4100

Víztermelés, -kezelés, -elosztás

36.00

Vezetékes víz kezelése és elosztása

4521

Épület, híd, alagút, közmű, vezeték építése

410030

Lakóépület építése (új építés, bővítés, átépítés, felújítás)

 

 

410040

Nem lakóépület építése (új építés, bővítés, átépítés, felújítás)

4522

Tetőszerkezet-építés, tetőfedés, vízszigetelés

43.91

Tetőfedés, tetőszerkezet-építés

 

 

43.99

Egyéb speciális szaképítés m.n.s.

4531

Villanyszerelés

43.21

Villanyszerelés

4532

Szigetelés

43.29

Egyéb épületgépészeti szerelés

4534

Egyéb épületgépészeti szerelés

43.21

Villanyszerelés

 

 

43.29

Egyéb épületgépészeti szerelés

4541

Vakolás

43.31

Vakolás

4542

Épületasztalos-szerkezet szerelése

43.32

Épületasztalos-szerkezet szerelése

4543

Padló-, falburkolás

43.33

Padló-, falburkolás

4544

Festés, üvegezés

43.34

Festés, üvegezés

4550

Építési, bontási eszköz kölcsönzése személyzettel

43.99

Egyéb speciális szaképítés m.n.s.

5211

Élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelem

47.11

Élelmiszer jellegű bolti vegyes kiskereskedelem

5212

Iparcikk jellegű vegyes kiskereskedelem

47.19

Iparcikk jellegű bolti vegyes kiskereskedelem

5221

Zöldség-, gyümölcs-kiskereskedelem

47.21

Zöldség, gyümölcs kiskereskedelme

5224

Pékáru-, édesség-kiskereskedelem

47.24

Kenyér-, pékáru-, édesség-kiskereskedelem

5225

Ital-kiskereskedelem

47.25

Ital-kiskereskedelem

5227

Egyéb élelmiszer-kiskereskedelem

47.29

Egyéb élelmiszer-kiskereskedelem

5241

Textil-kiskereskedelem

47.51

Textil-kiskereskedelem

5244

Bútor, háztartási cikk kiskereskedelme

47.53

Takaró, szőnyeg, fal-, padlóburkoló kiskereskedelme

 

 

47.59

Bútor, világítási eszköz, egyéb háztartási cikk kiskereskedelme

5245

Elektromos háztartási cikk kiskereskedelme

47.43

Audio-, videoberendezés kiskereskedelme

 

 

47.54

Villamos háztartási készülék kiskereskedelme

 

 

47.59

Bútor, világítási eszköz, egyéb háztartási cikk kiskereskedelme

 

 

47.63

Zene-, videofelvétel kiskereskedelme

5247

Könyv-, újság-, papíráru-kiskereskedelem

47.61

Könyv-kiskereskedelem

 

 

47.62

Újság-, papíráru-kiskereskedelem

5248

Egyéb, máshova nem sorolt iparcikk-kiskereskedelem

47.41

Számítógép, periféria, szoftver kiskereskedelme

 

 

47.42

Telekommunikációs termék kiskereskedelme

 

 

47.53

Takaró, szőnyeg, fal-, padlóburkoló kiskereskedelme

 

 

47.59

Bútor, világítási eszköz, egyéb háztartási cikk kiskereskedelme

 

 

47.64

Sportszer-kiskereskedelem

 

 

47.65

Játék-kiskereskedelem

 

 

47.76

Dísznövény, vetőmag, műtrágya, hobbiállat-eledel kiskereskedelme

 

 

47.77

Óra-, ékszer-kiskereskedelem

 

 

47.78

Egyéb m.n.s. új áru kiskereskedelme

5274

Egyéb fogyasztási cikk javítása

95.11.10

Számítógép és -periféria javítása

 

 

95.12.10

Kommunikációs eszköz javítása

 

 

95.29.19

M.n.s. személyi-, háztartási cikk javítása

5510

Szállodai szolgáltatás

55.10

Szállodai szolgáltatás

5523

Egyéb szálláshely-szolgáltatás

5520

Üdülési, egyéb átmeneti szálláshely-szolgáltatás

 

 

5590

Egyéb szálláshely-szolgáltatás

5530

Étkezőhelyi vendéglátás

56.10

Éttermi, mozgó vendéglátás

5551

Munkahelyi étkeztetés

56.29

Egyéb vendéglátás

6010

Vasúti szállítás

49.10

Helyközi vasúti személyszállítás

 

 

49.20

Vasúti áruszállítás

 

 

52.21

Szárazföldi szállítást kiegészítő szolgáltatás

6021

Menetrendszerű egyéb szárazföldi személyszállítás

49.31

Városi, elővárosi szárazföldi személyszállítás

6021

Menetrendszerű egyéb szárazföldi személyszállítás

49.39

M.n.s. egyéb szárazföldi személyszállítás

6022

Taxis személyszállítás

49.32

Taxis személyszállítás

6023

Egyéb szárazföldi személyszállítás

49.39

M.n.s. egyéb szárazföldi személyszállítás

6024

Közúti teherszállítás

49.41

Közúti áruszállítás

 

 

49.42

Költöztetés

6321

Egyéb, szárazföldi szállítást segítő tevékenység

52.21

Szárazföldi szállítást kiegészítő szolgáltatás

6411

Nemzeti postai tevékenység

53.10

Postai tevékenység (egyetemes kötelezettséggel)

6412

Futárpostai tevékenység

53.20

Egyéb postai, futárpostai tevékenység

6420

Távközlés

61.10

Vezetékes távközlés

 

 

61.20

Vezeték nélküli távközlés

 

 

61.30

Műholdas távközlés

 

 

61.90

Egyéb távközlés

6603

Nem életbiztosítás

65.12

Nem életbiztosítás

7020

Ingatlan bérbeadása, üzemeltetése

68.20

Saját tulajdonú, bérelt ingatlan bérbeadása, üzemeltetése

7110

Gépkocsikölcsönzés

77.11

Személygépjármű kölcsönzése

7121

Egyéb szárazföldi jármű kölcsönzése

77.12

Gépjárműkölcsönzés (3,5 tonna fölött)

 

 

77.39

Egyéb gép, tárgyi eszköz kölcsönzése

7133

Irodagép, számítógép kölcsönzése

77.33

Irodagép kölcsönzése (beleértve: számítógép)

7210

Hardver-szaktanácsadás

62.02

Információ-technológiai szaktanácsadás

7221

Szoftverkiadás

58.29

Egyéb szoftverkiadás

7222

Egyéb szoftver-szaktanácsadás, -ellátás

62.01

Számítógépes programozás

 

 

62.02

Információ-technológiai szaktanácsadás

 

 

62.09

Egyéb információ-technológiai szolgáltatás

7230

Adatfeldolgozás

62.03

Számítógép-üzemeltetés

 

 

63.11

Adatfeldolgozás, web-hoszting szolgáltatás

7240

Adatbázis-tevékenység, on-line kiadás

58.11

Könyvkiadás

 

 

63.11

Adatfeldolgozás, web-hoszting szolgáltatás

7250

Irodagép-, számítógép-javítás

33.12

Ipari gép, berendezés javítása

 

 

95.11

Számítógép, -periféria javítása

7260

Egyéb számítástechnikai tevékenység

62.09

Egyéb információtechnológiai szolgáltatás

7310

Műszaki kutatás, fejlesztés

72.11

Biotechnológiai kutatás, fejlesztés

 

 

72.19

Egyéb természettudományi, műszaki kutatás, fejlesztés

 

 

72.20

Társadalomtudományi, humán kutatás, fejlesztés

7320

Humán kutatás, fejlesztés

72.20

Társadalmomtudományi, humán kutatás, fejlesztés

7411

Jogi tevékenység

69.10

Jogi tevékenység

7412

Számviteli, adószakértői tevékenység

69.20

Számviteli, könyvvizsgálói, adószakértői tevékenység

7413

Piac-, közvélemény-kutatás

73.20

Piac-, közvélemény kutatás

7414

Üzletviteli tanácsadás

70.21

PR, kommunikáció

 

 

70.22

Üzletviteli, egyéb vezetési tanácsadás

 

 

74.90

M.n.s. egyéb szakmai, tudományos, műszaki tevékenység

 

 

85.60

Oktatást kiegészítő tevékenység

7420

Mérnöki tevékenység, tanácsadás

71.11

Építészmérnöki tevékenység

 

 

71.12

Mérnöki tevékenység, műszaki tanácsadás

 

 

74.90

M.n.s. egyéb szakmai, tudományos, műszaki tevékenység

7440

Hirdetés

73.11

Reklámügynöki tevékenység

 

 

73.12

Médiareklám

7450

Munkaerő-közvetítés

78.10

Munkaközvetítés

 

 

78.20

Munkaerőkölcsönzés

 

 

78.30

Egyéb emberierőforrás-ellátás, -gazdálkodás

7470

Takarítás, tisztítás

81.21

Általános épülettakarítás

 

 

81.22

Egyéb épület-, ipari takarítás

 

 

81.29

Egyéb takarítás

7481

Fényképészet

74.20

Fényképészet

7485

Titkári, fordítói tevékenység

74.30

Fordítás, tolmácsolás

 

 

82.11

Összetett adminisztratív szolgáltatás

 

 

82.19

Fénymásolás, egyéb irodai szolgáltatás

 

 

82.99

Egyéb m. n. s. kiegészítő üzleti szolgáltatás

7487

Máshova nem sorolt, egyéb gazdasági szolgáltatás

63.99

M.n.s. egyéb információs szolgáltatás

 

 

74.10

Divat-, formatervezés

 

 

74.90

M.n.s. egyéb szakmai, tudományos, műszaki tevékenység

 

 

77.40

Immateriális javak kölcsönzése

 

 

82.30

Konferencia, kereskedelmi bemutató szervezése

 

 

82.91

Követelésbehajtás

 

 

82.99

M.n.s. egyéb kiegészítő üzleti szolgáltatás

7511

Általános közigazgatás

84.11

Általános közigazgatás

7513

Üzleti élet szabályozása

84.13

Üzleti élet szabályozása, hatékonyságának ösztönzése

8010

Alapfokú oktatás

85.10

Iskolai előkészítő oktatás

 

 

85.20

Alapfokú oktatás

 

 

85.31

Általános középfokú oktatás

8042

Máshova nem sorolt felnőtt- és egyéb oktatás

85.32

Szakmai középfokú oktatás

 

 

85.51

Sport, szabadidős képzés

 

 

85.52

Kulturális képzés

 

 

85.59

M.n.s. egyéb oktatás

9001

Szennyvíz gyűjtése, kezelése

37.00

Szennyvíz gyűjtése, kezelése

9002

Hulladékgyűjtés, -kezelés

38.11

Nem veszélyes hulladék gyűjtése

 

 

38.12

Veszélyes hulladék gyűjtése

 

 

38.21

Nem veszélyes hulladék kezelése, ártalmatlanítása

 

 

38.22

Veszélyes hulladék kezelése, ártalmatlanítása

 

 

38.32

Hulladék újrahasznosítása

9112

Szakmai érdekképviselet

94.12

Szakmai érdekképviselet

9211

Film-, videogyártás

59.11

Film-, video-, televízió-gyártás

 

 

59.12

Film-, videogyártás, televíziós műsorfelvétel utómunkálatai

 

 

59.20

Hangfelvétel készítése, kiadása

 

 

59.13

Film-, video- és televízióprogram terjesztése

9220

Rádió-, televízióműsor-szolgáltatás

59.11

Film-, video-, televízióműsor-gyártás

 

 

59.20

Hangfelvétel készítése, kiadása

 

 

60.10

Rádióműsor-szolgáltatás

 

 

60.20

Televízióműsor összeállítása, szolgáltatása

2. számú melléklet a 79/2007. (VII. 30.) FVM rendelethez30


4. ÁRUCSOPORT
Tejtermékek; madártojás; természetes méz; másutt nem említett, élelmezési célra alkalmas állati eredetű élelmiszer

0401 Tej és tejszín nem sűrítve, cukor vagy más édesítőanyag hozzáadása nélkül
0402 Tej és tejszín nem sűrítve, cukorral vagy más édesítőszerrel

6. ÁRUCSOPORT
Élő fa és egyéb növény; hagyma, gumó, gyökér és hasonló; vágott virág és díszítő lombozat

0603 Díszítés vagy csokorkészítés céljára szolgáló vágott virág és bimbó frissen, szárítva, fehérítve, festve, impregnálva vagy másképpen kikészítve

8. ÁRUCSOPORT
Élelmezési célra alkalmas gyümölcs és dió; citrusfélék és a dinnyefélék héja

0802 Más dióféle frissen vagy szárítva, héjastól is
0803 Banán, beleértve a plantain fajtát is, frissen vagy szárítva
0805 Citrusfélék frissen vagy szárítva
0806 Szőlő frissen vagy szárítva
0807 Dinnye (beleértve a görögdinnyét is) és papaya frissen
0808 Alma, körte és birs frissen
0809 Kajszibarack, cseresznye, meggy, őszibarack (beleértve a nektarint is), szilva és kökény frissen
0810 Más gyümölcs frissen

9. ÁRUCSOPORT
Kávé, tea, maté tea és fűszerek

0901 Kávé nyersen, pörkölve vagy koffeinmentesen is; kávéhéj és burok; bármilyen arányban valódi kávét tartalmazó pótkávé
0902 Tea, aromásítva is

12. ÁRUCSOPORT
Olajos magvak és olajtartalmú gyümölcsök; különféle magvak és gyümölcsök; ipari és gyógynövények; szalma és takarmány

1202 Földimogyoró, nem pörkölve vagy másképpen nem főzve, héjában vagy törve is

15. ÁRUCSOPORT
Állati és növényi zsír és olaj; ezek bontási terméke; elkészített ételzsír; állati és növényi eredetű viasz

1515 Más stabilizált növényi zsír és olaj (beleértve a jojobaolajat) és ezek frakciói finomítva is, de vegyileg nem átalakítva

17. ÁRUCSOPORT
Cukor és cukoráruk

1701 Nád- vagy répacukor és vegytiszta szacharóz szilárd állapotban
1704 Cukorkaáru (beleértve a fehér csokoládét is) kakaótartalom nélkül

18. ÁRUCSOPORT
Kakaó és kakaókészítmények

1806 Csokoládé- és kakaótartalmú más élelmiszer-készítmény

19. ÁRUCSOPORT
Gabona, liszt, keményítő vagy tej felhasználásával készült termék; cukrászati termék

1905 Kenyér, cukrászsütemény, kalács, keksz (biscuit) és más pékáru kakaótartalommal is; áldozóostya, üres gyógyszerkapszula, pecsételőostya, rizspapír és hasonló termék

20. ÁRUCSOPORT
Zöldségfélékből, gyümölcsből, dióból és más növényrészekből előállított készítmények

2009 Gyümölcslé (beleértve a szőlőmustot is) és zöldséglé, nem erjesztve és hozzáadott alkoholtartalom nélkül, cukor vagy más édesítőanyag hozzáadásával is

21. ÁRUCSOPORT
Különböző ehető készítmények

2101 Kávé-, tea- vagy matétea-kivonat, -eszencia és -koncentrátum és ezen termékeken vagy kávén, teán vagy matéteán alapuló készítmények; pörkölt cikória és más pörkölt pótkávé, valamint ezeknek kivonata, eszenciája és koncentrátuma
2105 Fagylalt és más ehető jégkrém, kakaótartalommal is

22. ÁRUCSOPORT
Italok, szesz és ecet

2201 Víz, beleértve a természetes vagy mesterséges ásványvizet és a szénsavas vizet is, cukor vagy más édesítőanyag hozzáadása és ízesítés nélkül; jég és hó
2202 Víz, beleértve a természetes vagy mesterséges ásványvizet és a szénsavas vizet is, cukor vagy más édesítőanyag hozzáadásával vagy ízesítve és más alkoholmentes ital, a 2009 vtsz. alá tartozó gyümölcs- vagy zöldséglevek kivételével
2203 Malátából készült sör
2204 Bor friss szőlőből, beleértve a szeszezett bort is; szőlőmust, a 2009 vtsz. alá tartozó kivételével
2205 Vermut és friss szőlőből készült más bor növényekkel vagy aromatikus anyagokkal ízesítve
2206 Más erjesztett ital (pl. almabor, körtebor, mézbor); erjesztett italok keverékei és erjesztett italok és alkoholmentes italok máshol nem említett keverékei
2208 Nem denaturált etil-alkohol, kevesebb mint 80 térfogatszázalék alkoholtartalommal; szesz, likőr és más szeszes ital

27. ÁRUCSOPORT
Ásványi tüzelőanyagok, ásványi olajok és ezek desztillációs termékei; bitumenes anyagok; ásványi viaszok

2701 Kőszén; brikett, tojásbrikett és kőszénből előállított hasonló szilárd tüzelőanyag
2702 Barnaszén, brikettezve is, a zsett kivételével
2704 Koksz és félkoksz kőszénből, barnaszénből vagy tőzegből, brikettezve is; retortaszén
2710 Kőolaj és bitumenes ásványokból előállított olaj, a nyers kivételével; máshol nem említett olyan készítmény, amely legkevesebb 70 tömegszázalékban kőolajat vagy bitumenes ásványokból előállított olajat tartalmaz, ez az olaj a készítmény lényeges alkotórésze; olajhulladék
2711 Földgáz és gáz-halmazállapotú más szénhidrogén

32. ÁRUCSOPORT
Cserző és színezőkivonatok; tanninok és származékaik; festőanyagok, pigmentek és más színezékek; festékek, lakkok; gitt és masztix (simító- és tömítőanyagok); tinták

3208 Festék és lakk (beleértve a zománcot és a fénymázat is), szintetikus polimer vagy kémiailag módosított természetes polimer alapúak, nem vizes közegben diszpergálva vagy oldva; az árucsoporthoz tartozó Megjegyzések 4. pontjában meghatározott oldatok
3214 Üvegezőgitt, oltógitt, gyantacement, tömítőszer és más masztix; festőgyurma; nem tűzálló simítókészítmény homlokzathoz, belső falakhoz, padozatokhoz, mennyezethez vagy hasonló célra
3215 Nyomdafesték, írótinta vagy tus és más tinta, koncentrátumban vagy szilárd alakban is

34. ÁRUCSOPORT
Szappanok, szerves felületaktív anyagok, mosószerek, kenőanyagok, műviaszok, elkészített viaszok, fényesítő- és polírozóanyagok, gyertya és hasonló termékek, mintázópaszta, „fogászati viasz” és gipsz alapú fogászati készítmények

3401 Szappan; szappanként használt szerves felületaktív termékek és készítmények rúd, kocka vagy más formába öntve, szappantartalommal is; bőr (testfelület) mosására szolgáló szerves felületaktív termékek és készítmények folyadék vagy krém formájában és a kiskereskedelmi forgalom számára kiszerelve szappantartalommal is; szappannal vagy tisztítószerrel impregnált, bevont vagy borított papír, vatta, nemez és nem szőtt textília
3402 Szerves felületaktív anyagok (a szappan kivételével); felületaktív készítmény, mosókészítmények (beleértve a kiegészítő mosókészítményeket is), és tisztítókészítmények, szappantartalmúak is, a 3401 vtsz. alá tartozók kivételével

35. ÁRUCSOPORT
Fehérjeanyagok; átalakított keményítők; enyvek; enzimek

3506 Máshol nem említett elkészített enyv és más elkészített ragasztó; enyvként vagy ragasztóként használható termékek, a kiskereskedelemben enyvként vagy ragasztóként szokásos módon kiszerelve, legfeljebb 1 kg tiszta tömegben

36. ÁRUCSOPORT
Puskapor és robbanóanyagok; pirotechnikai készítmények; gyufa; piroforos ötvözetek; gyúlékony anyagok

3605 Gyufa, a 3604 vtsz. alá tartozó pirotechnikai cikkek kivételével

38. ÁRUCSOPORT
A vegyipar különböző termékei

3808 Rovarölők, patkányirtók, gombaölők, gyomirtók, csírázásgátló termékek, és növénynövekedés-szabályozó szerek, fertőtlenítők és hasonló termékek, a kiskereskedelemben szokásos formában vagy csomagolásban kiszerelve, vagy mint készítmények vagy készáruk (pl. kénezett szalag, kénezett kanóc, és kéngyertya és légyfogó papír)
3814 Máshol nem említett szerves oldószerkeverékek és hígítók; elkészített lakk- vagy festékeltávolítók
3824 Elkészített kötőanyagok öntödei formához vagy maghoz; máshol nem említett vegyipari vagy rokon ipari termékek és készítmények (beleértve a természetes termékek keverékét is)

39. ÁRUCSOPORT
Műanyagok és ezekből készült áruk

II. Árualcsoport
Hulladék és forgács; félkész termékek; készáruk

3917 Műanyagból készült cső és tömlő és ezek szerelvénye (pl. csőkapcsoló, könyökdarab, karima)
3918 Műanyag padlóburkoló, öntapadó is, tekercsben vagy lapban; műanyag fal- vagy mennyezetburkoló, az árucsoporthoz tartozó Megjegyzések 9. pontjában meghatározottak szerint
3919 Öntapadó műanyag lap, lemez, film, fólia, szalag, csík és más sík formában, tekercsben is
3920 Más műanyag lap, lemez, film, fólia, szalag és csík, amely nem porózus, és nem erősített, nem laminált, nem alátámasztott vagy más anyagokkal hasonlóan nem kombinált
3921 Más műanyag lap, lemez, film, fólia, szalag és csík
3922 Műanyag fürdőkád, zuhanyozótálca, mosogató, mosdókagyló, bidé, WC-csésze, -ülőke és -tető, -öblítőtartály és hasonló higiéniai és tisztálkodási áru
3923 Műanyag eszközök áruk szállítására vagy csomagolására; műanyag dugó, fedő, kupak és más lezáró
3924 Műanyag edények, evőeszközök, konyhafelszerelések, más háztartási eszközök, és higiéniai vagy tisztálkodási áruk
3926 Műanyagból készült más áruk és a 3901– 3914 vtsz. alá tartozó más anyagokból készült áruk

40. ÁRUCSOPORT
Gumi és ebből készült áruk

4009 Cső és tömlő vulkanizált lágygumiból, szerelvényekkel is (pl. csőkapcsolóval, könyökdarabbal, karimával)
4015 Vulkanizált lágygumiból készült ruházati cikkek és ruházati tartozékok (beleértve a kesztyűt, ujjatlan és egyujjas kesztyűt is), bármilyen célra
4016 Más áru vulkanizált lágygumiból
4017 Keménygumi (pl. ebonit) minden formában, beleértve a hulladékot és törmeléket is; keménygumiból készült áruk

44. ÁRUCSOPORT
Fa és faipari termékek; faszén

4401 Tűzifa hasáb, tuskó, rőzse, köteg vagy hasonló formában; faforgács és hasonló részek; fűrészpor, fahulladék és -maradék, labdacs (pellet), brikett, hasáb vagy hasonló alakra tömörítve is
4402 Faszén (beleértve kagyló és dió alakban is), brikettezve is
4407 Hosszában fűrészelt vagy szélezett, vágott vagy hántolt 6 mm-nél vastagabb fa, gyalulva, csiszolva vagy illesztéssel összeállítva is
4408 Furnér lap rétegelt lemez vagy hasonló rétegelt fa készítésére (beleértve a rétegelt fa szeletelésével készítettet is) és hosszában fűrészelt, vágott vagy hántolt, más falemez gyalulva, csiszolva, lapolva és végillesztéssel összeállítva is, legfeljebb 6 mm vastagságban
4409 Fa (beleértve az össze nem állított szalag és szegélylécet parkettához) bármelyik széle, vége vagy felülete mentén összefüggő (folytatólagos) összeillesztésre előkészítve (hornyolt, barázdált, lesarkított, ferdén levágott, „V” alakú összeillesztésre előkészített, félgömbölyűre vagy hasonló módon formázott) gyalulva, csiszolva vagy végillesztéssel összeállítva is
4410 Forgácslemez és hasonló tábla [például: irányított forgácselrendezésű lemez (OSB) és ostyalemez] fából vagy más fatartalmú anyagból gyantával vagy más szerves kötőanyaggal agglomerálva (tömörítve) is
4411 Rostlemez fából vagy más fatartalmú anyagból, gyantával vagy más szerves anyaggal összeragasztva is
4412 Rétegelt lemez, furnérozott panel és hasonló réteges faáru
4413 Tömörített fa tömb, lap, szalag vagy profil alakban
4414 Festmény, fénykép, tükör vagy hasonló tárgyak fakerete
4415 Fából készült láda, doboz, rekesz, dob és hasonló csomagolóanyag; kábeldob fából; rakodólap, keretezett és más szállítólap; rakodólapkeret fából
4417 Szerszám, szerszámfoglalat, szerszámnyél és -fogantyú, seprű- vagy kefe- és ecsetnyél és -test fából; csizma- vagy cipőkaptafa és sámfa fából
4418 Ács- és épületasztalos-ipari termék, beleértve az üreges fapanelt is, összeállított padlópanelek, zsindely
4419 Asztali és konyhai cikkek fából
4421 Más faáru

45. ÁRUCSOPORT
Parafa és parafaáruk

4501 Természetes parafa, nyersen vagy egyszerűen előkészítve; parafahulladék; aprított, szemcsézett vagy őrölt parafa
4502 Természetes parafa kéregtelenítve, vagy durván négyzetes alakúra vágva, vagy téglalap alakú tömb, lemez, lap vagy csík alakban (beleértve a parafa dugó gyártásához kivágott éles peremű nyersdarabokat is)
4503 Természetes parafából készült áru
4504 Agglomerált parafa (kötőanyaggal is) és ebből készült áru

46. ÁRUCSOPORT
Szalmából, eszpartófűből és más fonásanyagból készült áruk; kosárkötő- és fonásáruk

4601 Fonat és fonásanyagból készült hasonló áru csíknak összeállítva is; fonásanyag, fonat és fonásanyagból készült hasonló termék párhuzamos pászmákban lap alakban összekötve vagy szőve, késztermék is (pl. gyékényszőnyeg, lábtörlő, függöny)
4602 Kosáráru, fonásáru és fonásanyagból közvetlenül kész alakban előállított más áru vagy a 4601 vtsz. alá tartozó anyagokból készült áru; szivacsból (luffaszivacs) készült áru

48. ÁRUCSOPORT
Papír és karton; papíripari rostanyagból, papírból vagy kartonból készült áruk

4801 Újságpapír tekercsben vagy ívben
4802 Nem bevont papír és karton írásra, nyomtatásra vagy más grafikai célra, és nem perforált lyukkártya- és lyukszalagpapír tekercsben vagy téglalap (beleértve a négyzet) alakú ívben, bármilyen méretben, a 4801 vagy a 4803 vtsz. alá tartozó papír kivételével; kézi merítésű papír és karton
4803 Toalett vagy arcápoló selyem alappapír, törülköző vagy szalvéta alappapír, továbbá hasonló háztartási vagy egészségügyi cikk előállítására felhasználható, kreppelt, ráncolt, domborított, perforált, felületileg színezett, díszített vagy nyomtatott alappapír, cellulózvatta és cellulózszálból álló szövedék tekercsben vagy ívben
4804 Nem bevont nátronpapír és -karton tekercsben vagy ívben, a 4802 vagy 4803 vtsz. alá tartozók kivételével
4805 Nem bevont más papír és karton tekercsben vagy ívben az árucsoporthoz tartozó Megjegyzések 3. pontjában megengedettnél nem nagyobb mértékben megmunkálva vagy feldolgozva
4806 Növényi pergamen, zsírpapír, pauszpapír (átmásolópapír), és pergamenpapír és más fényezett, átlátszó vagy áttetsző papír tekercsben vagy ívben
4807 Többrétegű papír és karton (ragasztóval összeragasztott papír- vagy kartonlapokból összeállítva) felületi impregnálás vagy bevonás nélkül, belső erősítéssel is, tekercsben vagy ívben
4808 Hullámpapír és -karton (ragasztott sima felületű lapokkal is), kreppelt, redőzött, domborított vagy perforált papír és karton tekercsben vagy ívben, a 4803 vtsz. alá tartozók kivételével
4809 Karbonpapír, önmásolópapír, és más másoló vagy átíró papír, nyomtatott is (beleértve a sokszorosító stencilezéshez vagy az ofszet nyomólemezhez való bevont vagy impregnált papírt is) tekercsben vagy ívben
4810 Papír és karton egyik vagy mindkét oldalán kaolinnal (kínai agyaggal) vagy más szervetlen anyaggal bevonva, kötőanyag felhasználásával is, de más bevonat nélkül, felületileg színezett, díszített vagy nyomtatott is, tekercsben vagy téglalap (beleértve a négyzet) alakú ívben, bármilyen méretben
4811 Papír, karton, cellulózvatta és cellulózszálból álló szövedék bevonva, impregnálva, borítva, felületileg színezve, díszítve vagy nyomtatva, tekercsben vagy téglalap (beleértve a négyzet) alakú ívben, bármilyen méretben a 4803, 4809 vagy a 4810 vtsz. alá tartozók kivételével
4812 Papíripari rostanyagból készült szűrőtömb, -tábla és -lap
4814 Tapéta és hasonló falborító; átlátszó ablakpapír
4815 Papír vagy karton alapú padlóburkolat, méretre vágva is
4816 Karbonpapír, önmásolópapír és más másoló- vagy átírópapír (a 4809 vtsz. alá tartozók kivételével), a sokszorosító stencil- és az ofszet nyomólemezpapír dobozba kiszerelve is
4817 Boríték, zárt levelezőlap, postai levelezőlap és más levelezőlap papírból vagy kartonból; levelezőpapír-készletet tartalmazó, papírból vagy kartonból készült doboz, tasak, tárca és mappa
4818 Toalett- (WC-) és hasonló papír, háztartási vagy egészségügyi célra szolgáló cellulózvatta vagy cellulózszálból álló szövedék, legfeljebb 36 cm széles tekercsben vagy méretre vagy alakra vágva; zsebkendő, tisztítókendő, törlő, asztalterítő, szalvéta, csecsemőpelenka, tampon, lepedő és hasonló háztartási, egészségügyi vagy kórházi cikk, ruházati cikk és ruházati tartozék papíripari rostanyagból, papírból, cellulózvattából vagy cellulózszálból álló szövedékből
4819 Doboz, láda, tok, zsák és más csomagolóeszköz papírból, kartonból, cellulózvattából vagy cellulózszálból álló szövedékből; iratgyűjtő doboz, levéltartó doboz és hasonló cikk papírból vagy kartonból irodai, üzleti vagy hasonló célra
4820 Regiszter, üzleti könyv, jegyzetfüzet (notesz), megrendelőkönyv, orvosi vénytömb, írótömb, előjegyzési jegyzettömb, napló és hasonló termék, iskolai füzet, írómappa, iratrendező (cserélhető lapokkal vagy más), dosszié, iratborító, sokszorosított üzleti űrlap, karbon betétlapos tömb és más irodaszer papírból vagy kartonból; album, minták vagy gyűjtemények számára és könyvborító papírból vagy kartonból
4821 Mindenféle címke papírból vagy kartonból, nyomtatott is
4822 Orsó, cséve, kopsz és hasonló tartó papíripari rostanyagból, papírból vagy kartonból (perforálva vagy merevítve is)
4823 Más papír, karton, cellulózvatta és cellulózszálból álló szövedék méretre vagy alakra vágva; más termék papíripari rostanyagból, papírból, kartonból, cellulózvattából vagy cellulózszálból álló szövedékből

49. ÁRUCSOPORT
Könyv, újság, kép és más nyomdaipari termék; kézirat, gépírásos szöveg és tervrajz

4901 Nyomtatott könyv, brosúra, röpirat és hasonló nyomtatvány, egyes lapokban is
4902 Újság, folyóirat és időszakos kiadvány, illusztrálva vagy reklámtartalommal is
4904 Kézírásos vagy nyomtatott zenemű, illusztrálva vagy bekötve is
4905 Nyomtatott térkép és vízrajzi vagy minden más hasonló nyomtatott térkép, beleértve az atlaszt, falitérképet, helyrajzi térképet és földgömböt is
4906 Eredeti, kézzel készült tervrajz és műszaki rajz építészeti, gépészeti, ipari, kereskedelmi, helyrajzi vagy hasonló célra; kézírásos szöveg; mindezek fényérzékeny papírra fényképészeti eljárással és karbonpapírral készített másolatai
4907 Forgalomban lévő vagy forgalomba bocsátásra szánt posta-, illeték- vagy hasonló postatiszta bélyeg abban az országban, ahol névértéke van vagy lesz; bélyegzőlenyomattal ellátott papír; bankjegy; csekk űrlap; részvény, értékpapír vagy kötvény és hasonló jogcímű okmányok
4908 Levonókép (levonómatrica)
4909 Nyomtatott vagy illusztrált postai képes levelezőlap; nyomtatott lapok személyes üdvözlettel, üzenettel vagy bejelentéssel, illusztrálva, díszítve és borítékkal is
4910 Bármilyen nyomtatott naptár, beleértve a naptárblokkot is
4911 Más nyomtatvány, beleértve a nyomtatott képet és fényképet is

51. ÁRUCSOPORT
Gyapjú, finom és durva állati szőr; lószőr fonal és szövet

5109 Gyapjúból vagy finom állati szőrből készült fonal, a kiskereskedelem számára szokásos módon kiszerelve
5111 Szövet kártolt gyapjúból vagy kártolt finom állati szőrből
5112 Szövet fésűsgyapjúból vagy fésűs finom állati szőrből
5113 Szövet durva állati szőrből vagy lószőrből

52. ÁRUCSOPORT
Pamut

5207 Pamutfonal (a varrócérna kivételével), a kiskereskedelem számára szokásos kiszerelésben
5208 Pamutszövet, legalább 85 tömegszázalék pamuttartalommal, legfeljebb 200 g/m2 tömegben
5209 Pamutszövet, legalább 85 tömegszázalék pamuttartalommal, 200 g/m2-t meghaladó tömegű
5210 Pamutszövet, 85 tömegszázaléknál kevesebb pamuttartalommal, elsősorban vagy kizárólag műszállal keverve, legfeljebb 200 g/m2 tömegű
5211 Pamutszövet, 85 tömegszázaléknál kevesebb pamuttartalommal, elsősorban vagy kizárólag műszállal keverve, 200 g/m2-t meghaladó tömegű
5212 Más pamutszövet

53. ÁRUCSOPORT
Más növényi textilszál; papírfonal és papírszövet

5306 Lenfonal
5308 Fonal más növényi textilrostból; papírfonal
5309 Lenszövet
5310 Jutaszövet vagy az 5303 vtsz. alá tartozó más textil háncsrostból készült szövet
5311 Szövet más növényi textilrostból; szövet papírfonalból

54. ÁRUCSOPORT
Szintetikus vagy mesterséges végtelen szálak

5401 Végtelen műszálból készült varrócérna, a kiskereskedelem számára szokásos kiszerelésben is
5402 Szintetikus végtelen szálból készült fonal (a varrócérna kivételével), nem a kiskereskedelem számára szokásos kiszerelésben, beleértve a 67 decitexnél kisebb finomsági számú monofileket is
5403 Mesterséges végtelen szálból készült fonal (a varrócérna kivételével), beleértve a 67 decitexnél kisebb finomsági számú mesterséges monofileket is, nem a kiskereskedelem számára szokásos kiszerelésben
5404 Szintetikus végtelen, legalább 67 decitex finomsági számú monofil, amelynek átmérője legfeljebb 1 mm; szintetikus textilanyagokból készült, legfeljebb 5 mm látható szélességű szalag és hasonló (pl. szintetikus műszalma)
5405 Mesterséges végtelen, legalább 67 decitex finomsági számú monofil, amelynek átmérője legfeljebb 1 mm; mesterséges textilanyagokból készült, legfeljebb 5 mm látható szélességű szalag és hasonló (pl. mesterséges műszalma)
5406 Végtelen műszálból készült fonal (a varrócérna kivételével), a kiskereskedelem számára szokásos kiszerelésben
5407 Szintetikus végtelen szálú fonalból készült szövet, beleértve az 5404 vtsz. alá tartozó anyagból készült szövetet is
5408 Mesterséges végtelen szálból készült szövet, beleértve az 5405 vtsz. alá tartozó anyagokból készült szövetet is

55. ÁRUCSOPORT
Szintetikus vagy mesterséges vágott szálak (vágott műszálak)

5501 Szintetikus végtelen szálból készült fonókábel
5502 Mesterséges végtelen szálból készült fonókábel
5508 Szintetikus vagy mesterséges vágott szálból készült varrócérna, kiskereskedelem számára szokásos kiszerelésben is
5510 Mesterséges vágott szálból készült fonal (a varrócérna kivételével), nem a kiskereskedelem számára szokásos kiszerelésben
5511 Szintetikus vagy mesterséges vágott szálból készült fonal (a varrócérna kivételével), a kiskereskedelem számára szokásos kiszerelésben
5512 Szövet, legalább 85 tömegszázalék szintetikus vágottszál-tartalommal
5513 Szövet, 85 tömegszázaléknál kevesebb szintetikus vágottszál-tartalommal, amelyet elsősorban vagy kizárólag pamuttal kevertek, legfeljebb 170 g/m2 tömegű
5514 Szövet 85 tömegszázaléknál kevesebb szintetikus vágottszál-tartalommal, elsősorban vagy kizárólag pamuttal keverve, 170 g/m2-t meghaladó tömegű
5515 Más szövet szintetikus vágott szálból
5516 Szövet mesterséges vágott szálból

56. ÁRUCSOPORT
Vatta, nemez és nemszőtt szövet; különleges fonalak; zsineg, kötél és hajókötél és ezekből készült áruk

5603 Nem szőtt textília, impregnált, bevont, beborított vagy rétegelt is
5604 Gumifonal és -zsineg textilanyaggal bevonva; az 5404 vagy az 5405 vtsz. alá tartozó textilszál, és -szalag és hasonlók gumival vagy műanyaggal impregnálva, bevonva, beborítva vagy burkolva
5605 Fémezett fonal, paszományozott is, az 5404 vagy az 5405 vtsz. alá tartozó olyan textilszálból vagy szalagból vagy hasonló termékből is, amelyet fémszállal, fémcsíkkal vagy fémporral kombináltak vagy fémmel bevontak
5606 Paszományozott fonal és az 5404 és az 5405 vtsz. alá tartozó szalag és hasonló áru paszományozva (az 5605 vtsz. alá tartozók és a paszományozott lószőrfonal kivételével); zseníliafonal (beleértve a pelyhes zseníliafonalat is); hurkolt, bordázott fonal
5607 Zsineg, kötél és hajókötél és kábel fonva vagy sodorva, és gumival vagy műanyaggal impregnálva, bevonva, beborítva vagy burkolva is
5609 Fonalból, az 5404 vagy az 5405 vtsz. alá tartozó szalagból vagy hasonlóból készült áru, másutt nem említett zsineg, kötél, hajókötél és kábel

57. ÁRUCSOPORT
Szőnyegek és más textil padlóborítók

5701 Csomózott szőnyeg és más textil padlóborító, konfekcionálva is
5702 Szőtt szőnyeg és más textil padlóborító, nem tűzve vagy nem pelyhesítve, konfekcionálva is, beleértve a „Kelim”, „Schumack”, „Karamanie” és hasonló kézi szövésű szőnyeget is
5703 Tűzött szőnyeg és más textil padlóborító, konfekcionálva is
5704 Szőnyeg és más textil padlóborító nemezből, nem tűzve vagy nem pelyhesítve, konfekcionálva is
5705 Más szőnyeg és más textil padlóborító, konfekcionálva is

58. ÁRUCSOPORT
Különleges szövetek; bolyhos szövetek; csipke; kárpit; paszomány; hímzés

5802 Frottírtörülköző- és hasonló frottírszövet, az 5806 vtsz. alá tartozó keskenyáru kivételével; tűzött textilszövet, az 5703 vtsz. alá tartozók kivételével
5803 Gézszövet, az 5806 vtsz. alá tartozó keskenyáru kivételével
5805 Kézi szövésű faliszőnyeg, kárpit, mint pl. Gobelin, Flanders, Aubusson, Beauvais és hasonló fajták és a tűvarrással (pl. pontöltéssel, keresztöltéssel) előállított faliszőnyeg, kárpit, konfekcionálva is
5806 Szövött keskenyáru, az 5807 vtsz. alá tartozó áruk kivételével; vetülékszál nélkül, láncfonalakból ragasztással összeállított keskenyáru (szalagutánzat)
5807 Címke, jelvény és hasonló cikk textilanyagból, végben, szalagban, alakra vagy méretre vágva, de nem hímezve
5808 Zsinór méteráruban; díszítőpaszomány méteráruban, nem hímezve, a kötött vagy a hurkolt kivételével; bojt, rojt, pompon és hasonló cikkek
5809 Fémszálból és az 5605 vtsz. alá tartozó fémezett fonalból szőtt, másutt nem említett olyan szövet, amelyet ruházati célokra, bútorszövetként vagy hasonló célra használnak
5810 Hímzés méteráruban, szalagban vagy mintázott darabokban

59. ÁRUCSOPORT
Impregnált, bevont, beborított vagy rétegelt szövetek; műszaki textiláru

5901 Szövetek mézgával vagy keményítőtartalmú anyaggal bevonva, amelyeket külső könyvborítónak vagy hasonló célokra használnak; pauszvászon; előkészített festővászon; kalapvászon (kanavász) és hasonló merevített textilszövet kalapkészítéshez
5903 Textilszövet műanyaggal impregnálva, bevonva, beborítva vagy laminálva, az 5902 vtsz. alá tartozó szövetek kivételével
5904 Linóleum, kiszabva is; padlóborító, amely textilalapra alkalmazott bevonatból vagy borításból áll, kiszabva is
5905 Textil falborító
5906 Gumizott textilszövet, az 5902 vtsz. alá tartozó kivételével
5907 Más módon impregnált, bevont vagy beborított textilszövet; festett kanavász színházi stúdió- (műtermi) díszletek, vagy hasonlók számára
5908 Textilalapanyagból szőtt, fonott vagy kötött bél lámpához, tűzhelyhez, öngyújtóhoz, gyertyához vagy hasonlóhoz; fehérizzású gázharisnya és annak előállítására csőszerűen kötött gázharisnyaszövet, impregnálva is
5909 Textilanyagból készült tömlő és hasonló textilcső (öntözéshez és hasonló célra), bélelve is, más anyagokból készült szerelékkel vagy tartozékkal is
5910 Szállítószalag vagy meghajtó- vagy erőátviteli szíj textilanyagból, műanyaggal impregnálva, bevonva, beborítva vagy rétegelve vagy fémmel vagy más anyaggal megerősítve is
5911 Az árucsoporthoz tartozó Megjegyzések 7. pontjában meghatározott textiltermék és textiláru műszaki célra

63. ÁRUCSOPORT
Más készáru textilanyagból; készletek; használt ruha és egyéb használt textiláru; rongy

I. Árualcsoport
Más készáru textilanyagból

6301 Takaró és útitakaró
6302 Ágynemű, asztalnemű, testápolási és konyhai textília
6303 Függöny (beleértve a drapériát is), és belső vászonroló; ágyfüggöny
6304 Más lakástextília, a 9404 vtsz. alá tartozók kivételével
6305 Zsák és zacskó áruk csomagolására
6306 Ponyva, vászontető és napellenző; sátor; csónakvitorla, szörfvitorla, vagy szárazföldi járművek vitorlája; kempingcikk
6307 Más készáru, beleértve a szabásmintát is

II. Árualcsoport
Készletek

6308 Szőnyeg, faliszőnyeg, hímzett asztalterítő vagy szalvéta vagy hasonló textiltermékek készítésére szolgáló, szövetből és fonalból álló készlet, tartozékokkal, kellékekkel is, a kiskereskedelmi forgalomban szokásos kiszerelésben

66. ÁRUCSOPORT
Esernyő, napernyő, sétapálca, botszék, sétabot, ostor, lovaglókorbács és ezek részei

6601 Esernyő és napernyő (beleértve a boternyőt, kerti és hasonló napernyőt is)
6603 A 6601 vagy a 6602 vtsz. alá tartozó áruk részei, tartozékai és díszei

67. ÁRUCSOPORT
Kikészített toll és pehely, valamint ezekből készült áruk; művirágok, valamint emberhajból készült áruk

6702 Madárbőr és más madártestrész tollal vagy pehellyel, toll, tollrész, pehely és ezekből készült áru (a 0505 vtsz. alá tartozó termék, valamint a megmunkált tollszár és tollnyél kivételével)

68. ÁRUCSOPORT
Kőből, gipszből, cementből, azbesztből, csillámból és hasonló anyagokból készült áruk

6801 Kövezetkocka (kockakő), szegélykő és járdaburkoló kő természetes kőből (a pala kivételével)
6802 Megmunkált szobrászati vagy épületkő (a pala kivételével) és ezekből készült áru, a 6801 vtsz. alá tartozó áruk kivételével; mozaikkocka és hasonló, természetes kőből (beleértve a palát is), hátlappal ellátva is; természetes kőpor, -hulladék és -granulátum (beleértve a palát is) mesterségesen színezve
6803 Megmunkált palakő és ebből vagy agglomerált palából készült áru
6808 Panel, tábla, burkolólap, tömb és hasonló termék növényi rostból, szalmából vagy faszilánkból, -forgácsból, -reszelékből, fűrészporból vagy más fahulladékból, cementtel, gipsszel vagy más ásványi kötőanyaggal agglomerálva (tömörítve)
6809 Gipszből készült áru vagy gipsz alapanyagú készítmény
6810 Cementből, betonból vagy műkőből készült áru, megerősítve is
6811 Azbesztcementből, cellulózrostcementből vagy hasonló anyagból készült áru
6813 Dörzsanyag és ebből készült áru (pl. lap, tekercs, szalag, szelvény, korong, gyűrű, betét), nem szerelve, fékhez, kapcsolószerkezethez vagy hasonlóhoz, azbesztalapú anyagból, más ásványi vagy cellulózalapú anyagból, textil- vagy egyéb anyaggal kombinálva is
6814 Megmunkált csillám és ebből készült áru, beleértve az agglomerált vagy rekonstruált csillámot is, papír-, karton- vagy más anyag alátéten is
6815 Kőből vagy más ásványi anyagból előállított, másutt nem említett termék (beleértve a szénszálat, a szénszálból és tőzegből készült terméket is)

69. ÁRUCSOPORT
Kerámiai termékek

I. Árualcsoport
Kovasavas fosszilis porból vagy más hasonló szilíciumos földből készült termék és tűzálló áru

6901 Tégla, tömb, lap és más kerámiaáru kovasavas fosszilis porból (pl. kovaföld, tripolit vagy diatomit) vagy hasonló szilíciumos földből
6902 Tűzálló tégla, tömb, lap és hasonló tűzálló kerámiaszerkezetű termék, a kovasavas fosszilis porból vagy hasonló szilíciumos földből készült kivételével
6903 Más tűzálló kerámiatermék (pl. retorta, olvasztótégely, karmantyú, fúvóka, dugasz, állvány, választóedény, cső, csővezeték, tok, hüvely és rúd), a kovasavas fosszilis porból vagy hasonló szilíciumos földből készült kivételével

II. Árualcsoport
Más kerámiai áru

6904 Kerámia épülettégla, padozattömb, alátámasztó vagy burkolólap és hasonló
6905 Tetőcserép, kéményfej, kéménytoldat, kéménybélés, építészeti dísz és más szerkezeti kerámiaáru
6906 Kerámiacső, -vezeték, esőcsatorna és csőszerelvény
6907 Mázatlan kerámia út- és padlóburkoló lap, kályha- és falburkoló csempe; mázatlan kerámiamozaik, kockakő és hasonló áru, alátéten is
6908 Mázas kerámia út- és padlóburkoló lap, kályha- vagy falburkoló csempe; mázas kerámiamozaik, kockakő és hasonló áru, alátéten is
6910 Mosogató, mosdókagyló, mosdókagyló-lábazat, fürdőkád, bidé, WC-kagyló, WC-víztartály, piszoár és hasonló egészségügyi áru kerámiából
6911 Asztali, konyhai, más háztartási higiéniai és tisztálkodási áru, porcelánból vagy kínai porcelánból
6912 Asztali, konyhai, más háztartási és tisztálkodási áru kerámiából, a porcelán vagy kínai porcelán kivételével
6913 Szobrocska és más dísztárgy kerámiából
6914 Más kerámiaáru

70. ÁRUCSOPORT
Üveg és üvegáruk

7001 Üvegcserép és más üveghulladék; üvegtömb
7002 Üveggolyó (a 7018 vtsz. alá tartozó mikrogömb kivételével), üvegrúd, üvegpálca vagy üvegcső nem megmunkálva
7003 Öntött üveg és hengerelt üveg táblában vagy profil alakban, elnyelő, visszaverő vagy fényvisszaverődést gátló réteggel is, de másképp nem megmunkálva
7004 Húzott üveg és fúvott üveg táblában, elnyelő, visszaverő vagy fényvisszaverődést gátló réteggel is, de másképp nem megmunkálva
7005 Úsztatott (float) üveg és felületén csiszolt vagy fényezett üveg táblában, elnyelő, visszaverő vagy fényvisszaverődést gátló réteggel is, de másképp nem megmunkálva
7006 A 7003, 7004 vagy a 7005 vtsz. alá tartozó üvegek hajlítva, megmunkált széllel, metszve, fúrva, zománcozva vagy másképp megmunkálva, de nem keretben vagy más anyaggal nem összeszerelve
7007 Biztonsági üveg, szilárdított (edzett) vagy rétegelt üvegből
7008 Többrétegű szigetelőüveg
7009 Üvegtükör, beleértve a visszapillantó tükröt is, keretezve is
7010 Üvegballon (fonatos is), üvegpalack, flaska, konzervüveg, üvegedény, fiola, ampulla és más üvegtartály áru szállítására vagy csomagolására; befőzőüveg; dugasz, fedő és más lezáró üvegből
7011 Üvegbura (beleértve a ballont és csövet is) nyitottan és üvegrészei, felszerelés nélkül, izzólámpa, katódsugárcső vagy hasonlók gyártásához
7012 Üvegbura (beleértve a ballont és csövet is) nyitottan és üvegrészei, felszerelés nélkül, izzólámpa, katódsugárcső vagy hasonlók gyártásához
7013 Asztali, konyhai, tisztálkodási, irodai, lakásdíszítési vagy hasonló célra szolgáló üvegáru (a 7010 vagy a 7018 vtsz. alá tartozók kivételével)
7014 Üvegáru jelzőberendezéshez és optikai elem üvegből (a 7015 vtsz. alá tartozó kivételével), optikailag nem megmunkálva
7015 Óraüveg és hasonló üveg, látásjavító vagy nem látásjavító szemüveglencse, hajlítva, ívelve, homorítva vagy hasonló módon, de optikailag nem megmunkálva; ilyen üveg gyártásához homorú üveggömb és gömbrész
7016 Építésnél használt útburkoló kő, lap, tégla, kocka, borítólap és más üvegáru öntött vagy sajtolt üvegből, drótbetéttel is; üvegkocka és más apró üveg, alátéten is, mozaik készítésére vagy hasonló díszítési célra; ólomkeretes ablaküveg és hasonló; sokcellás (multicelluláris) vagy habüveg, tömb, panel, lap, kagyló vagy hasonló formában

73. ÁRUCSOPORT
Vas- és acéláruk

7307 Csőszerelvény vasból vagy acélból (pl. csatlakozó, karmantyú, könyökdarab, csőtoldat)
7308 Szerkezet (a 9406 vtsz. alá tartozó előre gyártott épületek kivételével) és részei (pl. híd és hídrész, zsilipkapu, torony, rácsszerkezetű oszlop, tető, tetőszerkezet, ajtó és ablak és ezek kerete, valamint ajtóküszöb, zsaluzat, korlát, pillér és oszlop) vasból vagy acélból; szerkezetben való felhasználásra előkészített lemez, rúd, szögvas, idomvas, szelvény, cső és hasonló termék vasból vagy acélból
7309 Tartály, ciszterna, tárolókád és hasonló tárolóedény, bármilyen anyag (a sűrített vagy folyékony gáz kivételével) tárolására, vasból vagy acélból, több mint 300 liter űrtartalommal, bélelve vagy hőszigetelve is, mechanikai vagy hőtechnikai berendezés nélkül
7310 Tartály, hordó, dob, konzervdoboz, doboz és hasonló edény, bármilyen anyag (a sűrített vagy folyékony gáz kivételével) tárolására, vasból vagy acélból, legfeljebb 300 liter űrtartalommal, bélelve vagy hőszigetelve is, mechanikai vagy hőtechnikai berendezés nélkül
7311 Tartály vasból vagy acélból, sűrített vagy folyékony gáz tárolására
7312 Sodort huzal, kötél, kábel, fonott szalag, heveder és hasonló vasból vagy acélból, az elektromos szigetelésű kivételével
7313 Szögesdrót vasból vagy acélból; csavart szalag vagy egyágú lapos huzal, tüskézve is, valamint lazán sodort kettős huzal kerítés készítésére, mindezek vasból vagy acélból
7314 Drótszövet (végtelen szalagban is) rács, sodronyfonat és kerítésfonat vas- vagy acélhuzalból; rács nyújtott és hasított vas- vagy acéllemezből
7315 Lánc és részei, vasból vagy acélból
7316 Hajóhorgony, más horgony és ezek részei, vasból vagy acélból
7317 Szög, széles fejű, rövid szög, rajzszög, recézett szög, ácskapocs és hasonló áru (a 8305 vtsz. alá tartozó kivételével) vasból vagy acélból, más fémfejjel is, a rézfejű szög kivételével
7318 Csavar, fejescsavar, csavaranya, állványcsavar, csavaros kampó, szegecs, sasszeg, hasított szárú szög, csavaralátét (rugós alátét is) és hasonló áru, mindezek vasból vagy acélból
7319 Varrótű, kötőtű, szíjvarrótű, horgolótű, hímzőtű és hasonló tű kézi használatra, vasból vagy acélból; biztosítótű és másutt nem említett más tű vasból vagy acélból
7320 Rugó és rugólap vasból vagy acélból
7321 Kályha (kisegítő kazánnal központi fűtés céljára is), konyhai tűzhely, tűzrostély, főzőlap, nyárssütő, parázstartó, gázgyűrű, tányérmelegítő és háztartásban használatos, nem elektromos működésű hasonló készülék, valamint ezek részei, vasból vagy acélból
7322 Fűtőtest központi fűtéshez, nem elektromos fűtéssel és részei vasból vagy acélból; léghevítő és meleglevegő-elosztó (beleértve a friss vagy kondicionált levegőelosztót is) nem elektromos fűtéssel, motorhajtású ventilátorral vagy légfúvóval is, valamint ezek részei vasból vagy acélból
7323 Asztali, konyhai vagy más háztartási áru, valamint ezek részei vasból vagy acélból; vas- vagy acélgyapot; edénysúroló párna, kesztyű és hasonló súrolásra, csiszolásra, vasból vagy acélból
7324 Higiéniai és tisztálkodási áru és részei vasból vagy acélból
7325 Más öntött áru vasból vagy acélból
7326 Más cikk vasból vagy acélból

74. ÁRUCSOPORT
Réz és ebből készült áruk

7408 Rézhuzal
7409 Rézlap, -lemez és -szalag, ha vastagsága meghaladja a 0,15 mm-t
7410 Rézfólia (papír, karton, műanyag vagy hasonló alátéten, nyomtatva is) ha vastagsága (az alátétet nem számítva) legfeljebb 0,15 mm
7411 Rézcső
7412 Csőszerelvény (pl. csatlakozó, karmantyú, könyökdarab, csőtoldat) rézből
7413 Sodort huzal, kábel, fonott szalag és hasonló rézből, az elektromos szigetelésű kivételével
7414 Sodort huzal, kábel, fonott szalag és hasonló rézből, az elektromos szigetelésű kivételével
7415 Szög, széles fejű, rövid szög, rajzszög, ácskapocs (a 8305 vtsz. alá tartozó kivételével) és hasonló cikk rézből vagy vasból vagy acélból, de rézfejjel; csavar, fejescsavar, csavaranya, csavaros kampó, szegecs, sasszeg, hasított szárú szög, csavaralátét (rugós alátét is) és hasonló cikk rézből
7416 Szög, széles fejű, rövid szög, rajzszög, ácskapocs (a 8305 vtsz. alá tartozó kivételével) és hasonló cikk rézből vagy vasból vagy acélból, de rézfejjel; csavar, fejescsavar, csavaranya, csavaros kampó, szegecs, sasszeg, hasított szárú szög, csavaralátét (rugós alátét is) és hasonló cikk rézből
7417 Szög, széles fejű, rövid szög, rajzszög, ácskapocs (a 8305 vtsz. alá tartozó kivételével) és hasonló cikk rézből vagy vasból vagy acélból, de rézfejjel; csavar, fejescsavar, csavaranya, csavaros kampó, szegecs, sasszeg, hasított szárú szög, csavaralátét (rugós alátét is) és hasonló cikk rézből
7418 Asztali, konyhai vagy más háztartási cikk, valamint ezek részei rézből; edénysúroló párna, kesztyű és hasonló súrolásra vagy csiszolásra, rézből; higiéniai és tisztálkodási áru és részei rézből
7419 Más rézgyártmányok

75. ÁRUCSOPORT
Nikkel és ebből készült áruk

7505 Nikkelrúd, -profil és -huzal
7506 Nikkellap, -lemez, -szalag és -fólia
7507 Nikkelcső és csőszerelvény (pl. csatlakozó, karmantyú, könyökdarab, csőtoldat)

76. ÁRUCSOPORT
Alumínium és ebből készült áruk

7604 Alumíniumrúd és -profil
7605 Alumíniumhuzal
7606 Alumíniumlap, -lemez és -szalag, ha vastagsága meghaladja a 0,2 mm-t
7607 Alumíniumfólia (papír, karton, műanyag vagy hasonló alátéten vagy nyomtatva is), ha vastagsága (az alátétet nem számítva) legfeljebb 0,2 mm
7608 Alumíniumcső
7609 Alumínium csőszerelvény (pl. csatlakozókarmantyú, könyökdarab, csőtoldat)
7610 Alumíniumszerkezet (a 9406 vtsz. alá tartozó előre gyártott épület kivételével) és részei (pl. híd és hídrész, torony, rácsszerkezetű oszlop, tető, tetőszerkezet, ajtó és ablak és ezek kerete, valamint ajtóküszöb, korlát, pillér és oszlop); szerkezetben való felhasználásra előkészített lemez, rúd, profil, cső és hasonló termék alumíniumból
7611 Alumíniumtartály, -ciszterna, tárolókád és hasonló tárolóedény bármilyen anyag (a sűrített vagy folyékony gáz kivételével) tárolására, több mint 300 liter űrtartalommal, bélelve vagy hőszigetelve is, de mechanikai vagy hőtechnikai berendezések nélkül
7612 Alumíniumhordó, -dob, -kanna, -doboz és hasonló edény (a merev vagy összenyomható cső alakú tartály is) bármilyen anyag (a sűrített vagy folyékony gáz kivételével) tárolására, legfeljebb 300 liter űrtartalommal, bélelve vagy hőszigetelve is, mechanikai vagy hőtechnikai berendezések nélkül
7613 Alumíniumtartály sűrített vagy folyékony gáz tárolására
7614 Sodort huzal, kábel, fonott szalag és hasonló alumíniumból, az elektromos szigetelésű kivételével
7615 Asztali, konyhai vagy más háztartási cikk, valamint ezek részei alumíniumból; edénysúroló párna, kesztyű és hasonló súrolásra és csiszolásra, alumíniumból; higiéniai és tisztálkodási áru és részei alumíniumból
7616 Más alumíniumgyártmány

78. ÁRUCSOPORT
Ólom és ebből készült áruk

7803 Ólomhulladék és -törmelék
7804 Ólomlap, -lemez, -szalag és -fólia; ólompor és -pehely
7805 Ólomlap, -lemez, -szalag és -fólia; ólompor és -pehely
7806 Más ólomáru

79. ÁRUCSOPORT
Cink és ebből készült áruk

7904 Cinkrúd, -profil és -huzal
7905 Cinklap, -lemez, -szalag és -fólia
7906 Cinklap, -lemez, -szalag és -fólia
7907 Más cinkáru

80. ÁRUCSOPORT
Ón és ebből készült áruk

8003 Ónrúd, -profil és -huzal
8004 Ónlap, -lemez és -szalag több mint 0,2 mm vastagságú
8005 Ónfólia (papír, karton, műanyag vagy hasonló alátéten, nyomtatva is) ha vastagsága (az alátétet nem számítva) legfeljebb 0,2 mm; ónpor és -pehely
8006 Óncső és csőszerelvény (pl. csatlakozó, karmantyú, könyökdarab, csőtoldat)
8007 Más áru ónból

81. ÁRUCSOPORT
Más nem nemesfém; cermet; és ezekből készült áruk

8101 Volfrám (tungsten) és ebből készült áru, beleértve a hulladékot és törmeléket is
8102 Molibdén és ebből készült áru, beleértve a hulladékot és törmeléket is
8103 Tantál és ebből készült áru, beleértve a hulladékot és törmeléket is
8104 Magnézium és ebből készült áru, beleértve a hulladékot és törmeléket is
8105 Kobaltszulfid-fémkeverék és a kobalt-előállítás más közbeeső terméke; kobalt és ebből készült áru, beleértve a hulladékot és törmeléket is
8106 Bizmut és ebből készült áru, beleértve a hulladékot és törmeléket is
8107 Kadmium és ebből készült áru, beleértve a hulladékot és törmeléket is
8108 Titán és ebből készült áru, beleértve a hulladékot és törmeléket is
8109 Cirkónium és ebből készült áru, beleértve a hulladékot és törmeléket is
8110 Antimon és ebből készült áru, beleértve a hulladékot és törmeléket is
8111 Mangán és ebből készült áru, beleértve a hulladékot és törmeléket is
8112 Berillium, króm, germánium, vanádium, gallium, hafnium, indium, nióbium (kolumbium), rénium és tallium, valamint ezekből készült áru, beleértve ezek hulladékát és törmelékét is
8113 Cermet és ebből készült áru, beleértve a hulladékot és törmeléket is

82. ÁRUCSOPORT
Szerszámok, késművesáruk, evőeszközök nem nemesfémből; mindezek részei nem nemesfémből

8201 Kéziszerszámok: ásó, lapát, csákánykapa, csákány, kapa, villa és gereblye; fejsze, horgas kacsozókés és hasonló vágószerszám; mindenféle kertész olló, fanyeső olló; kasza, sarló, szénavágó kés, sövénynyíró olló, rönkhasító ék és más mezőgazdasági, kertészeti vagy erdőgazdasági kéziszerszám
8202 Kézifűrész; bármilyen fűrészhez fűrészlap (beleértve a hasító, horonyvágó vagy fogazatlan fűrészlapot is)
8203 Reszelő, ráspoly, fogó (beleértve a csípőfogót is), harapófogó, csipesz, fémvágó olló, csővágó, csapszegvágó, lyukasztószerszám és hasonló kéziszerszám
8204 Kézi csavarkulcs és villáskulcs (beleértve a forgatónyomaték-mérő csavarkulcsot is a dugócsavarkulcs kivételével); cserélhető csőkulcs, fogóval is
8205 Máshol nem említett kéziszerszám (beleértve a gyémánthegyű üvegvágót is); forrasztólámpa; satu, befogópofa és hasonló, a szerszámgéptartozék és -alkatrész kivételével; üllő; hordozható kovácstűzhely; állványra szerelt, kézi vagy lábmeghajtással működő köszörűkő
8206 A 8202–8205 vtsz.-ok közül két vagy több vtsz. alá tartozó szerszámok a kiskereskedelemben szokásos kiszerelt készletben
8208 Kés és vágópenge géphez vagy mechanikus készülékhez
8209 Lapka, pálca, csúcs és hasonló nem szerelt szerszámrész cermetből
8210 Kézi működtetésű mechanikus készülék, étel vagy ital készítéséhez, tálalásához vagy megfelelő állapotban való tartásához, legfeljebb 10 kg tömegben
8211 Kés sima vagy fogazott pengével (beleértve a kertészkést is), a 8208 vtsz. alá tartozó kés kivételével, és ezek vágópengéi
8213 Olló, szabóolló és hasonló olló, valamint ezek pengéi
8214 Máshol nem említett késművesáru (pl. hajnyíró gép, mészárosbárd vagy konyhai bárd, aprító- és darabolókés, papírvágó kés); manikűr- vagy pedikűrkészlet és felszerelés (körömreszelő is)
8215 Kanál, villa, merőkanál, szűrőkanál, tortalapát, halkés, vajkés, cukorfogó és hasonló konyhai vagy asztali eszköz

83. ÁRUCSOPORT
Másutt nem említett különféle áruk nem nemesfémből

8301 Lakat és zár (kulcsos, kombinációs vagy elektromos működésű) nem nemesfémből; más kulcsos, illetve kombinációs működésű zárószerkezet vagy keretes zárószerkezet, nem nemesfémből; mindezekhez kulcs, nem nemesfémből
8302 Vasalás, veret, szerelvény és hasonló áru bútor, ajtó, lépcső, ablak, redőny, karosszéria, nyergesáru, bőrönd, láda, doboz vagy hasonló áru vasalásához, nem nemesfémből; fali ruhaakasztó, kalaphorog és -tartó, falikar és hasonló rögzíthető cikk nem nemesfémből; bútorgörgő nem nemesfém szerelvénnyel; automatikus ajtócsukó nem nemesfémből
8303 Páncélburkolatú vagy páncéllal megerősített szekrény (széf), páncélszekrény és páncélozott ajtó, valamint rekesz páncélszobához, pénz- vagy okirattartó láda, doboz és hasonló, nem nemesfémből
8304 Iratgyűjtő doboz, kartotékdoboz, papírtartó tálca, papírtartó kosár, tolltartó, irodai bélyegzőtartó és hasonló irodai vagy íróasztali felszerelés nem nemesfémből, a 9403 vtsz. alá tartozó irodai bútor kivételével
8305 Cserélhető lapos dosszié vagy iratgyűjtő szerelvény, levélkapocs, gemkapocs, jelző címke és ehhez hasonló irodai eszköz nem nemesfémből; fűzőkapocs (pl. irodai, kárpitozási, csomagolási célra) nem nemesfémből
8306 Harang, csengő, gong és hasonló nem elektromos jelzőeszköz nem nemesfémből; kis szobor és más dísztárgy nem nemesfémből; fénykép-, kép- vagy hasonló keret nem nemesfémből; tükör nem nemesfémből
8307 Hajlékony cső, szerelvénnyel is, nem nemesfémből
8308 Zárószerkezet, keretes zárószerkezet, csat, csatkapocs, horogkapocs, karika, fűzőkarika és hasonló ruházathoz, lábbelihez, ponyvához, kézitáskához, utazási cikkhez vagy más készáruhoz, nem nemesfémből; csőszegecs vagy hasított szárú szegecs nem nemesfémből; gyöngy és flitter nem nemesfémből
8309 Dugó, kupak és fedő (beleértve a korona-, csavar- és kiöntődugót is), palackfedél vagy kupak, csavarmenetes hordódugó, hordódugóvédő, pecsét és más csomagolási tartozék, nem nemesfémből
8310 Jelzőtábla, névtábla, címtábla és hasonló tábla, szám, betű és más jel nem nemesfémből, a 9405 vtsz. alá tartozó kivételével

84. ÁRUCSOPORT
Atomreaktorok, kazánok, gépek és mechanikus berendezések; ezek alkatrészei

8402 Vízgőzt vagy más gőzt fejlesztő kazán (az alacsony nyomású gőz előállítására is alkalmas, központi fűtés céljára szolgáló forróvíz-kazán kivételével); túlhevítő vízkazán
8404 Segédberendezés a 8402 vagy 8403 vtsz. alá tartozó kazánhoz (pl. tápvíz-előmelegítő, túlhevítő, koromeltávolító, gázvisszanyerő); gőzcseppfolyósító vízgőzt vagy más gőzt fejlesztő energiaegységhez
8405 Gázfejlesztő vagy vízgázfejlesztő generátor tisztítóberendezéssel is; acetiléngáz-fejlesztő és hasonló vizes eljárású gázfejlesztő generátor, tisztítóberendezéssel is
8414 Lég- vagy vákuumszivattyú, lég- vagy más gázkompresszor és ventilátor; elszívó- vagy visszavezető kürtő beépített ventilátorral, szűrővel is
8415 Légkondicionáló berendezés motormeghajtású ventilátorral, valamint hőmérséklet- és nedvességszabályozó szerkezettel, beleértve az olyan berendezést is, amelyben a nedvesség külön nem szabályozható
8418 Hűtőgép, fagyasztógép és más hűtő- vagy fagyasztókészülék, elektromos vagy más működésű is; hőszivattyú a 8415 vtsz. alá tartozó légkondicionáló berendezés kivételével
8440 Könyvkötő gép, beleértve a könyvfűző gépet is
8443 Nyomdaipari gép, amely nyomólapok, nyomóhengerek és más, a 8442 vtsz. alá tartozó nyomóalkatrészek segítségével működik; más nyomtatók, másológépek és faxgépek, kombinálva is; ezek alkatrészei és tartozékai
8470 Számológép és számoló funkcióval ellátott zsebméretű adatrögzítő, előhívó és megjelenítő gép; könyvelőgép, postai bérmentesítő gép, jegykiadó gép és hasonló gép számolószerkezettel; pénztárgép
8471 Automatikus adatfeldolgozó gép és egységei; mágneses vagy optikai leolvasó, adatátíró gép a kódolt adat adathordozóra történő átírására és máshol nem említett gép ilyen adatok feldolgozásához
8472 Más irodai gép (pl. stencil- vagy más sokszorosítógép, címíró gép, automata bankjegykiadó gép, érmeválogató, érmeszámláló vagy érmecsomagoló gép, ceruzahegyező, lyukasztó- vagy fűzőgép, iratmegsemmisítő gép)
8473 A 8469–8472 vtsz. alá tartozó géphez kizárólag vagy elsősorban használt alkatrész és tartozék (a gép tárolására, szállítására szolgáló tok és hasonló kivételével)

85. ÁRUCSOPORT
Elektromos gépek és elektromos felszerelések és ezek alkatrészei; hangfelvevő és -visszaadó, televíziós kép- és hangfelvevő és -visszaadó készülékek és ezek alkatrészei és tartozékai

8501 Elektromotor és elektromos generátor [az áramfejlesztő egység (aggregát) kivételével]
8502 Elektromos áramfejlesztő egység (aggregát) és forgó áramátalakító
8503 Kizárólag vagy elsősorban a 8501 vagy 8502 vtsz. alá tartozó gépek alkatrészei
8504 Elektromos transzformátor, statikus áramátalakító (pl. egyenirányító) és induktor
8506 Primer elem és primer telep (galvánelem)
8507 Elektromos akkumulátorok, beleértve ezek akár téglalap (beleértve a négyzet) alakú elválasztólemezeit is
8509 Elektromechanikus háztartási készülékek beépített elektromotorral, a 8508 vtsz. alá tartozó porszívók kivételével
8512 Elektromos világító- vagy jelzőkészülék (a 8539 vtsz. alá tartozó kivételével), ablaktörlő, jegesedésgátló és páramentesítő készülék kerékpárhoz vagy gépjárműhöz
8513 Hordozható elektromos lámpa saját (pl. szárazelemes, akkumulátoros, elektromágneses) energiaforrással, a 8512 vtsz. alá tartozó világítókészülék kivételével
8516 Elektromos átfolyásos vagy tárolós vízmelegítő és merülőforraló; helyiségek fűtésére szolgáló, elektromos lég- és talajmelegítő készülék; elektrotermikus fodrászati készülék (pl. hajszárító, sütővas, sütővas-melegítő) és kézszárító készülék; villanyvasaló; más elektrotermikus háztartási készülék; elektromos fűtőellenállás a 8545 vtsz. alá tartozó kivételével
8517 Vezetékes távbeszélő-készülékek, hang, képek vagy más adatok továbbítására vagy vételére szolgáló más készülékek, beleértve a vezetékes hálózatok (helyi- vagy nagy kiterjedésű hálózat) távközlési berendezéseit a 8443, 8525, 8527 vagy 8528 vtsz. alá tartozó, továbbításra vagy vételre szolgáló készülékek kivételével
8518 Mikrofon és tartószerkezete; hangszóró, dobozba szerelve is; fejhallgató és fülhallgató, mikrofonnal összeépítve is, valamint egy mikrofonból és egy vagy több hangszóróból álló egység; hangfrekvenciás elektromos erősítő; elektromos hangerősítő egység
8519 Hangfelvevő- vagy hanglejátszó készülék
8520 Hangfelvevő- vagy hanglejátszó készülék
8521 Videofelvevő vagy -lejátszó készülék, videotunerrel egybeépítve is
8522 Kizárólag vagy elsősorban a 8519–8521 vtsz. alá tartozó készülékek alkatrésze és tartozéka
8523 Lemezek, szalagok, szilárd, állandó nem felejtő tároló eszközök, „intelligens kártyák” és más adathordozók hang vagy más jel rögzítésére, rögzített is, beleértve a matricát és a mesterlemezt lemezek gyártásához, a 37. Árucsoportba tartozó termékek kivételével
8524 Lemezek, szalagok, szilárd, állandó nem felejtő tároló eszközök, „intelligens kártyák” és más adathordozók hang vagy más jel rögzítésére, rögzített is, beleértve a matricát és a mesterlemezt lemezek gyártásához, a 37. Árucsoportba tartozó termékek kivételével
8525 Rádiótelefon-, rádiótávíró-, rádió- és televízióműsor-adókészülék, vevőkészülékkel vagy hangfelvevő vagy -lejátszó készülékkel egybeépítve is; televíziós kamerák (felvevők), digitális fényképezőgépek és videokamera-felvevők
8527 Rádióműsor-vevőkészülék, hangfelvevő vagy -lejátszó készülékkel vagy órával kombinálva is, közös házban
8528 Monitorok és kivetítők, beépített televízióvevő-készülék nélkül; televíziós adás vételére alkalmas készülék, rádióműsor-vevőkészüléket vagy hang- vagy képfelvevő vagy -lejátszó készüléket magában foglaló is
8529 Kizárólag vagy elsősorban a 8525–8528 vtsz. alá tartozó készülékek alkatrészei
8531 Elektromosan működő, akusztikus vagy vizuális jelzőberendezés (pl. csengő, sziréna, jelzőtábla, betörést vagy tüzet jelző riasztókészülék) a 8512 vagy a 8530 vtsz. alá tartozó kivételével
8532 Fix (nem állítható), változtatható vagy beállítható elektromos kondenzátor
8534 Nyomtatott áramkör
8536 Legfeljebb 1000 V feszültségű elektromos áramkör összekapcsolására vagy védelmére vagy elektromos áramkörbe vagy azon belüli összekapcsolásra szolgáló elektromos készülék (például kapcsolók, relék, olvadóbiztosítékok, túlfeszültség- csökkentők, dugaszok, foglalatok, lámpafoglalatok és más csatlakozók, csatlakozódobozok); optikai szálakhoz, optikai szálból álló nyalábokhoz vagy kábelekhez való csatlakozók
8537 Kapcsolótábla, -panel, -tartó (konzol), -asztal, -doboz és egyéb foglalat, amely a 8535 vagy a 8536 vtsz. alá tartozó készülékből legalább kettőt foglal magában, elektromos vezérlésre vagy az elektromosság elosztására szolgál, beleértve azt is, amely a 90. árucsoportba tartozó szerkezetet vagy készüléket tartalmaz, és numerikus vezérlésű készülék, a 8517 vtsz. alá tartozó kapcsolókészülékek kivételével
8538 Kizárólag vagy elsősorban a 8535, 8536 vagy a 8537 vtsz. alá tartozó készülékek alkatrészei
8539 Elektromos izzólámpa vagy kisülési cső, beleértve a zárt betétes fényszóróegységet és az ibolyántúli vagy infravörös lámpát is; ívlámpa
8542 Elektronikus integrált áramkörök
8544 Szigetelt elektromos huzal (zománcozott vagy anódosan oxidált is), kábel (a koaxiális kábel is) és egyéb szigetelt elektromos vezeték, csatlakozóval vagy anélkül; önállóan beburkolt optikai szálakból álló kábel, elektromos vezetékkel összeállítva vagy csatlakozóval felszerelve is
8546 Bármilyen anyagból készült elektromos szigetelő
8547 Szigetelőszerelvény elektromos géphez, készülékhez vagy berendezéshez, kizárólag szigetelőanyagból, eltekintve bármilyen apróbb fémrésztől (pl. belső menetes foglalat), amelyeket az öntésnél csak a szerelhetőség érdekében helyeztek az anyagba, a 8546 vtsz. alá tartozó szigetelő kivételével; szigetelőanyaggal bélelt, nem nemesfémből készült elektromos szigetelőcső és ezek csatlakozódarabjai
8548 Primer cella, primer elem és elektromos akkumulátor selejtje és hulladéka; kimerült primer cella, kimerült primer elem és kimerült elektromos akkumulátor; gépnek vagy készüléknek ebben az árucsoportban másutt nem említett elektromos alkatrésze

90. ÁRUCSOPORT
Optikai, fényképészeti, mozgófényképészeti, mérő-, ellenőrző-, precíziós, orvosi vagy sebészeti műszerek és készülékek; mindezek alkatrészei és tartozékai

9001 Optikai szál és optikai szálból álló nyaláb; optikai szálból készült kábel, a 8544 vtsz. alá tartozó kivételével; polarizáló anyagból készült lap és lemez; bármilyen anyagból készült lencse (kontaktlencse is), prizma, tükör és más optikai elem nem szerelve, az optikailag nem megmunkált üvegből készült elem kivételével
9002 Lencse, prizma, tükör és más optikai elem bármilyen anyagból, szerelve, amely a műszer vagy készülék alkatrésze vagy szerelvénye, az optikailag nem megmunkált üvegből készült elem kivételével
9004 Szemüveg, védőszemüveg és hasonló, látásjavító, védő- vagy más szemüveg
9006 Fényképezőgép (a mozgófényképészeti kivételével); fényképészeti villanófény-készülék és villanókörte, a 8539 vtsz. alá tartozó kisülési cső kivételével
9007 Mozgóképfelvevő (kamera) és -vetítő, hangfelvevő vagy hanglejatszó készülékkel vagy anélkül
9008 Állóképvetítő, a mozgófényképészeti-gép kivételével; fényképészeti nagyító és kicsinyítő (a mozgó-fényképészeti kivételével)
9009 Állóképvetítő, a mozgófényképészeti-gép kivételével; fényképészeti nagyító és kicsinyítő (a mozgó-fényképészeti kivételével)
9010 Ebbe az árucsoportba más vtsz. alá nem besorolható fényképészeti (mozgófényképészeti is) készülék és berendezés laboratóriumi használatra; negatív-kiértékelő; vetítővászon
9016 Mérleg 50 mg vagy ennél nagyobb érzékenységgel, súllyal együtt is
9017 Rajzoló-, jelölő, vagy matematikai számolóműszer és eszköz (pl. rajzológép, pantográf, szögmérő, rajzolókészlet, logarléc, logartárcsa); ebbe az árucsoportba más vtsz. alá nem besorolható kézi hosszúságmérő eszköz (pl. mérőrúd és -szalag, mikrométer, körző)
9023 Bemutatási (pl. kiállítási vagy oktatási stb.), szemléltető célra szolgáló műszer, készülék, eszköz és modell, amely más felhasználásra alkalmatlan
9025 Fajsúlymérő és hasonló folyadékban úszó mérőműszer, hőmérő, pirométer, barométer, higrométer és pszichrométer, regisztrálóval is, és mindezek egymással kombinálva is
9028 Gáz-, folyadék- vagy áram fogyasztásának vagy előállításának mérésére szolgáló készülék, ezek hitelesítésére szolgáló mérőeszköz is
9032 Automata szabályozó- vagy ellenőrző műszer és készülék
9033 A 90. árucsoportba tartozó gép, készülék, műszer vagy berendezés (ebben az árucsoportban másutt nem említett) alkatrésze és tartozéka

91. ÁRUCSOPORT
Órák és ezek alkatrésze

9103 Óra kisóraszerkezettel, a 9104 vtsz. alá tartozó kivételével
9105 Más óra
9107 Óraszerkezettel vagy kisóraszerkezettel vagy szinkronmotorral működő időkapcsoló
9108 Kisóraszerkezet, teljes (komplett) és összeszerelt
9109 Óraszerkezet, teljes (komplett) és összeszerelt
9110 Komplett kisóraszerkezet vagy óraszerkezet, nem összeszerelve vagy részben összeszerelve (szerkezetkészlet); nem teljes kisóraszerkezet vagy óraszerkezet összeszerelve; nyers kisóraszerkezet vagy óraszerkezet
9111 Tok kisóraszerkezethez és ennek részei
9112 Tok órához és hasonló tok ebbe az árucsoportba tartozó más áruhoz, és ezek részei
9113 Szíj, szalag és karkötő karórához, és ezek alkatrésze
9114 Más óraalkatrész

94. ÁRUCSOPORT
Bútor; ágyfelszerelés, matrac, ágybetét, párna és más párnázott lakberendezési cikk; másutt nem említett lámpa és világítófelszerelés; megvilágított jelzések, reklámfeliratok, névtáblák és hasonlók; előre gyártott épület

9401 Ülőbútor (a 9402 vtsz. alá tartozó kivételével), ággyá átalakítható ülőbútor is, és ezek részei
9403 Más bútor és részei
9405 Lámpa és világító-felszerelés, beleértve a keresőlámpát és a spotlámpát is, és mindezek másutt nem említett alkatrésze; megvilágított jelzések, reklámfeliratok, cégtáblák és hasonlók, állandó jellegű fényforrással szerelve, valamint mindezek másutt nem említett alkatrésze

96. ÁRUCSOPORT
Különböző áruk

9603 Seprű, kefe és ecset (gép, készülék- vagy járműalkatrészt képező kefe is), kézi működtetésű, mechanikus padlóseprő motor nélkül, nyeles felmosó-, mosogatóruha és tollseprű, kefe, seprű vagy ecset előállításához előkészített csomó és nyaláb; szobafestő párna és henger; gumibetétes törlő (a gumihengeres kivételével)
9606 Gomb, franciakapocs, patentkapocs és patent, gombtest és ezek más részei; nyers gomb
9607 Villámzár (húzózár) és részei
9608 Golyóstoll, filc- és más, szivacsvégű toll és jelző; töltőtoll, rajzolótoll és egyéb toll; másoló töltőtoll (átírótoll); töltőceruza vagy csúszóbetétes ceruza; tollszár, ceruzahosszabbító és hasonló; mindezek részei (beleértve a kupakot és a klipszet is), a 9609 vtsz. alá tartozó áru kivételével
9609 Ceruza (a 9608 vtsz. alá tartozó kivételével), rajzkréta, ceruzabél, pasztellkréta, rajzszén, író- vagy rajzkréta és szabókréta
9610 Palatábla és tábla, író- vagy rajztábla, kerettel vagy anélkül
9611 Kézi használatú kelet-, pecsételő- vagy számozóbélyegző és hasonló (beleértve a címkenyomtató vagy -domborító készüléket is); kézi működtetésű összetett fémbélyegző és ilyen összetett fémbélyegzőkből álló kézinyomda
9612 Írógép- vagy hasonló szalag, tintával vagy más anyaggal – lenyomat készítésére – átitatva, orsón vagy kazettában is; bélyegzőpárna, dobozzal is, átitatva vagy sem
9613 Öngyújtó és más gyújtó, mechanikus vagy elektromos is, és ezek alkatrésze, a tűzkő és a kanóc kivételével
9617 Hőpalack és egyéb vákuumos edény tokkal együtt; ezek alkatrésze, az üvegbetét kivételével
1

A rendeletet a 37/2016. (XII. 29.) MvM rendelet 10. § (1) bekezdés 12. pontja hatályon kívül helyezte 2017. január 1. napjával. Lásd a hatályon kívül helyező rendelet 12. §-át.

2

Az 1. § a 70/2010. (V. 13.) FVM rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

3

Az 1. § 9. pontja a 33/2015. (VII. 13.) MvM rendelet 4. §-a szerint módosított szöveg.

4

A 2. § a 70/2010. (V. 13.) FVM rendelet 2. §-ával megállapított szöveg.

5

A 3. § (1)–(4) bekezdését az 1/2010. (VI. 30.) VM rendelet 1. §-a hatályon kívül helyezte.

6

A 4. § a 70/2010. (V. 13.) FVM rendelet 4. §-ával megállapított szöveg.

7

A 4. § (2)–(4) bekezdését az 1/2010. (VI. 30.) VM rendelet 1. §-a hatályon kívül helyezte.

8

Az 5. § (1)–(4) bekezdését az 1/2010. (VI. 30.) VM rendelet 1. §-a hatályon kívül helyezte.

9

Az 5. § (5) bekezdése a 70/2010. (V. 13.) FVM rendelet 5. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

10

Az 5. § (6) bekezdése a 70/2010. (V. 13.) FVM rendelet 5. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

11

Az 5. § (8) bekezdése a 70/2010. (V. 13.) FVM rendelet 5. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

12

Az 5. § (9) bekezdése a 70/2010. (V. 13.) FVM rendelet 5. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

13

Az 5. § (10) bekezdését a 70/2010. (V. 13.) FVM rendelet 5. § (4) bekezdése iktatta be.

14

Az 5. § (11) bekezdését a 70/2010. (V. 13.) FVM rendelet 5. § (4) bekezdése iktatta be.

15

Az 5. § (12) bekezdését a 70/2010. (V. 13.) FVM rendelet 5. § (4) bekezdése iktatta be.

16

A 6. § a 44/2008. (IV. 10.) FVM rendelet 2. §-ával megállapított szöveg.

17

A 6. § (1) bekezdés g) pontja a 70/2010. (V. 13.) FVM rendelet 6. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

18

A 6. § (2) bekezdése a 70/2010. (V. 13.) FVM rendelet 6. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

19

A 6. § (3) bekezdése a 70/2010. (V. 13.) FVM rendelet 6. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

20

A 6. § (4) bekezdése a 118/2008. (IX. 5.) FVM rendelet 4. §-ával megállapított szöveg.

21

A 6. § (6) bekezdése a 70/2010. (V. 13.) FVM rendelet 6. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

22

A 6. § (9) bekezdését az 1/2010. (VI. 30.) VM rendelet 1. §-a hatályon kívül helyezte.

23

A 6/A. §-t a 70/2010. (V. 13.) FVM rendelet 7. §-a iktatta be.

24

A 6/B. §-t a 70/2010. (V. 13.) FVM rendelet 7. §-a iktatta be.

25

A 7. §-t megelőző alcím a 70/2010. (V. 13.) FVM rendelet 8. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

26

A 7. § a 70/2010. (V. 13.) FVM rendelet 8. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

27

A 7/A. §-t a 70/2010. (V. 13.) FVM rendelet 9. §-a iktatta be.

28

A 8/A. §-t a 70/2010. (V. 13.) FVM rendelet 10. §-a iktatta be.

29

Az 1. számú melléklet a 70/2010. (V. 13.) FVM rendelet 11. §-ával megállapított szöveg.

30

A 2. számú melléklet a 44/2008. (IV. 10.) FVM rendelet 3. §-ával megállapított, a 118/2008. (IX. 5.) FVM rendelet 6. §-a szerint módosított szöveg.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére