• Tartalom

72/2007. (VII. 27.) FVM rendelet

72/2007. (VII. 27.) FVM rendelet

az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a rövid vágásfordulójú fás szárú energiaültetvények telepítéséhez nyújtott támogatás igénybevételének részletes feltételeiről1

2015.06.10.

A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény (a továbbiakban: Tv.) 81. §-a (3) bekezdésének a) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter feladat- és hatásköréről szóló 162/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet 1. §-ának a) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva a következőket rendelem el:

A támogatás célja

1. § A támogatás célja, hogy a mezőgazdasági területeken a fás szárú energiaültetvényekről szóló 71/2007. (IV. 14.) Korm. rendelet (a továbbiakban: engedélyezési R.) 2. § (2) bekezdés a) pontjában meghatározott sarjaztatásos fás szárú energiaültetvények telepítésével

a) hozzájáruljon az élelmiszer-termékpályák stabilizálásához a nem élelmiszeripari növények termesztésére történő áttéréssel;

b) alternatív, a termőhelyi adottságokhoz igazodó kultúraválasztási lehetőséget biztosítson;

c) mérsékelje a szél- és vízerózió, illetve belvizek okozta károkat;

d) az energetikai célú faanyag biztosításával hozzájáruljon a megújuló energiaforrások minél szélesebb körben való használatának elterjesztéséhez;

e) mérsékelje az erdészeti potenciál túlzott energetikai célú használatára irányuló nyomást;

f) a betakarítási, telepítési műveletekkel foglalkoztatási lehetőséget biztosítson a vidéken élő, alacsony képzettségű munkaerő részére;

g) hozzájáruljon a vidéki lakosság életszínvonalának javításához.

Fogalmak

2. § (1) E rendelet alkalmazásában

a) energiaültetvény: az engedélyezési R. 2. § (2) bekezdés a) pontja szerinti sarjaztatásos fás szárú energiaültetvény;

b) mezőgazdasági terület: a Mezőgazdasági Parcella Azonosító Rendszerről szóló 115/2003. (XI. 13.) FVM rendelet (a továbbiakban: MePAR rendelet) 1. § g) pontjában meghatározott támogatható terület;

c) megkezdett beruházás: a szaporítóanyag (csemete, illetve dugvány) talajba történő eltelepítésének megkezdése;

d) fiatal mezőgazdasági termelő: az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap társfinanszírozásában megvalósuló támogatások igénybevételének általános szabályairól szóló 23/2007. (IV. 17.) FVM rendeletben meghatározott termelő;

e) befejezett beruházás: az ültetvény termőre fordulásának (első letermelésének) időpontja;

f) elismert piaci szereplő: az 1782/2003/EK tanácsi rendelet IV. és IVa. címében meghatározott támogatási rendszereket, továbbá a pihentetett terület alapanyag-termelésre való használatát illetően ugyanezen rendelet alkalmazásának részletes szabályozásáról szóló 1973/2004/EK rendelet módosításáról szóló 2007. március 13-i 270/2007/EK bizottsági rendelet 37. cikke alapján elismerési nyilvántartásba vett piaci szereplő;

g) kedvezőtlen adottságú terület: az Európai Mezőgazdasági Orientációs és Garancia Alapból nyújtandó vidékfejlesztési támogatásokról, valamint egyes rendeletek módosításáról, illetve hatályon kívül helyezéséről szóló 1257/1999/EK tanácsi rendelet 19. cikke, valamint 20. cikke alapján az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap társfinanszírozásában megvalósuló támogatások esetében a kedvezőtlen adottságú területek és az azokhoz kapcsolódó települések megállapításáról szóló 24/2007. (IV. 17.) FVM rendelet alapján meghatározott kedvezőtlen adottságú terület;

h)2 tábla: az Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból, valamint az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból finanszírozott egyes támogatások igénybevételével kapcsolatos egységes eljárási szabályokról szóló 36/2009. (IV. 3) FVM rendelet (a továbbiakban: egységes kérelem rendelet) 1. §-ának 3. pontjában meghatározottak szerint.

(2) Az e rendeletben nem meghatározott fogalmakra az Európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alap társfinanszírozásában megvalósuló támogatások igénybevételének általános szabályairól szóló 23/2007. (IV. 17.) FVM rendelet (a továbbiakban: Vhr.) 3. §-a az irányadó, valamint az engedélyezési R.-ben foglaltakat megfelelően kell alkalmazni.

A támogatás jellege

3. § E rendelet alapján mezőgazdasági területeken a 2. § (1) bekezdés a) pontja szerinti energiaültetvény telepítéséhez, termőre fordulásáig történő ápolásához vissza nem térítendő támogatás vehető igénybe.

A támogatás igénybevételének feltételei

4. § (1) Támogatás igénybevételére jogosult a mezőgazdasági termelő (a továbbiakban: ügyfél), ha a beruházással érintett mezőgazdasági üzemének mérete meghaladja a 4 európai méretegységet (EUME).

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott feltétel nem vonatkozik az induló vállalkozásra. Ha az ügyfél induló vállalkozás, akkor a támogatási kérelem benyújtásával egyidejűleg nyilatkozatban vállalja, hogy legkésőbb a beruházás befejezését követő első lezárt teljes naptári évben megfelel az (1) bekezdésben meghatározott feltételnek.

(3) Az ügyfél köteles a támogatási kérelemben megjelölt összes ültetvény vonatkozásában:

a)3 a támogatási kérelemnek helyt adó határozat jogerőre emelkedésétől számított 12 hónapon belül az ültetvénytelepítést befejezni;

b)4 legalább a telepítésétől számított öt évig az ültetvényt fenntartani, termőképességét megőrizni;

c)5 az ültetvény hozamát a telepítéstől számított öt naptári éven belül betakarítani;

d)6 termelt faapríték – a melléklet 2. pontja szerint számított – mennyiség legalább 50%-ának értékesítésére vonatkozó, a beruházás befejezésétől számított legalább öt évre szóló előszerződéssel, szerződéssel rendelkezni, illetve saját célú felhasználás esetén a felhasználásról nyilatkozni. Az előszerződésnek, szerződésnek tartalmaznia kell legalább az alábbi adatokat:

da) szerződő felek azonosító adatait, az ügyfél regisztrációs számát,

db)7 a fafajtának a fás szárú energetikai ültetvények telepítésének engedélyezése, telepítése, művelése és megszüntetése részletes szabályairól, valamint ezen eljárások igazgatási szolgáltatási díjáról szóló 45/2007. (VI. 11.) FVM rendelet 1. számú melléklete szerinti magyar, vagy tudományos megnevezését;

dc) az átadási helyet, az átadás tervezett időpontját (év, hónapok) és mennyiségét (t),

dd) a szerződés időtartamát;

e) az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program keretében, e jogcím tárgyában szervezett kötelező képzésen részt venni az utolsó kifizetési kérelem benyújtása előtt;

f)8

(4) A támogatás igénybevételének további feltétele, hogy az ügyfél rendelkezzen az engedélyezési R. alapján saját nevére kiállított, a támogatási kérelemben megjelölt területekre vonatkozó, jogerős telepítési engedélyekkel.

(5)9 E rendelet alapján a legkisebb támogatható tábla nagysága 1 hektár.

(6)10 Nem vehető igénybe támogatás:

a) védett természeti, illetve Natura 2000 területen történő telepítéshez, illetve

b) olyan területen történő telepítéshez, amelyre a kérelem benyújtását megelőző öt éven belül az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap, illetve az Agrár Vidékfejlesztési Operatív Program vagy a Nemzeti Vidékfejlesztési Terv társfinanszírozásában

ba) fás szárú energiaültetvény telepítési támogatást, vagy

bb) évelő, lágy szárú energiaültetvény telepítési támogatást, vagy

bc) ültetvénytelepítési támogatást, vagy

bd) erdőtelepítési támogatást

igényeltek.

(7)11 A 15 millió forint vagy azt meghaladó támogatási kérelem esetén a támogatás igénybevételének további feltétele – a jogcímre vonatkozó IH közleményben meghatározott – üzleti terv benyújtása.

(8)12 A Vhr. 17. § (4) bekezdésétől eltérően a 6. § (1) bekezdése szerinti időpontban benyújtott kérelmek esetében a művelet legkorábban a támogatási kérelem benyújtási évében vagy az azt közvetlen megelőző évben az ügyfél saját felelősségére megkezdhető.

A támogatás mértéke

5. § (1)13 A támogatás összege támogatási kérelmenként legfeljebb 735 ezer eurónak megfelelő forintösszeg lehet.

(2)14 A támogatás mértéke a (3) bekezdésben foglaltak figyelembevételével:

a) a beruházás összes elszámolható kiadásának 40%-a;

b) fiatal mezőgazdasági termelő által vagy kedvezőtlen adottságú területen történő telepítéskor a beruházás összes elszámolható kiadásának 50%-a;

c) fiatal mezőgazdasági termelő által és kedvezőtlen adottságú területen történő telepítéskor a beruházás összes elszámolható kiadásának 60%-a.

(3)15 A (2) bekezdésben foglaltak egyidejű figyelembevételével a támogatás táblánként nem haladhatja meg:

a) akácból történő telepítés esetén a 160 ezer forint/hektárt;

b) egyéb, a fás szárú energetikai ültetvények telepítésének engedélyezése, telepítése, művelése és megszüntetése részletes szabályairól, valamint ezen eljárások igazgatási szolgáltatási díjáról szóló 45/2007. (VI. 11.) FVM rendelet alapján sarjaztatásos ültetvényben engedélyezhető nem akác fajtákból történő telepítés esetén a 200 ezer forint/hektárt.

(4)16 E rendelet alkalmazásában az ültetvénnyel kapcsolatban felmerült elszámolható kiadásnak minősül:

a) terület-előkészítés,

b) tápanyag-utánpótlás,

c) szaporítóanyag-beszerzés és -tárolás,

d) telepítés,

e) termőre fordulásig a telepítési terv szerinti éves ápolás,

f) telepítéshez kapcsolódóan a Vhr. 31. §-ában meghatározott szolgáltatások, az ott meghatározott mértékig,

g) kerítés, térburkolat-kialakítás.

(5)17 A (4) bekezdés f)–g) pontjai szerinti kiadások nem haladhatják meg az összes elszámolható kiadás 20%-át.

(6)18 Több táblára vonatkozóan kérelmezett egyéb elszámolható kiadásokat az elbírálás során táblánként, azok területének nagysága szerint arányosítva kell figyelembe venni.

(7)19 A (4) bekezdés f) és g) pontjára vonatkozóan az összes elszámolható kiadáson belül meghatározott kiadási arányokat mind a támogatás igénylésekor, mind a kifizetéskor meg kell tartani.

Támogatási kérelem benyújtása

6. § (1)20

(2) A támogatási kérelemhez mellékelni kell:

a)21 a mezőgazdasági őstermelői igazolvány hiteles másolatát;

b) az energiaültetvények határvonalait ábrázoló MePAR rendelet szerinti egyedi blokktérképeket;

c)22

d) a faapríték felvásárlására vonatkozó, a telepítést követő legalább 5 év időtartamra szóló előszerződés, szerződés másolatát, vagy a saját felhasználásra vonatkozó nyilatkozatot;

e) a mellékletben meghatározott igazolásokat, nyilatkozatokat, dokumentumokat;

f)23 a 15 millió forint vagy azt meghaladó támogatási kérelem esetén – a jogcímre vonatkozó IH közleményben meghatározott tartalommal – az üzleti tervet;

g)24 a Vhr. 27. § (1) bekezdésének d) pontjában foglalt előírást e rendelet szerint nem kell alkalmazni.

(3) Egy ügyfél egy támogatási kérelem benyújtási időszakban csak egy támogatási kérelmet nyújthat be.

(4)25 Támogatási kérelem kizárólag azon területek vonatkozásában nyújtható be, ahol az ügyfél – az engedélyezési R. alapján – a telepítési engedélykérelmet az engedélyező hatósághoz benyújtotta.

(5)26 Az (1) bekezdés szerinti formanyomtatványt a következő adattartalommal kell az MVH-nak rendszeresíteni:

a) a Melléklet szerinti értékelési szempontokra vonatkozó információk, valamint a magánszemély gazdálkodási formájára vonatkozó nyilatkozat;

b) az igényelt támogatáshoz kapcsolódóan a Tv., a Vhr., az államháztartásról szóló törvény, valamint az e rendelet szerinti nyilatkozatok,

c) a telepítéssel érintett táblá(k)ra vonatkozóan

ca) a hasznosítási kód és a blokkazonosító,

cb) a tábla hektár mértékegységben kifejezett két tizedes jegyig megadott mérete,

cc) a tábla mely település(ek) közigazgatási határán belül fekszik,

cd) a tábla helyrajzi száma(i),

ce) a tervezett elszámolható kiadások forintban,

cf) a tábla vonatkozásában a kerítés, térburkolat kialakítására fordítani tervezett, forintban kifejezett kiadások,

cg) a tábla vonatkozásában az egyéb elszámolható kiadások,

d) a mezőgazdasági üzem termelési szerkezetének adatai a Vhr. 1. számú melléklete szerinti bontásban,

e) a Melléklet szerinti értékelési rendszer „Pénzügyi terv” szakasz értékeléséhez a beruházásra vonatkozó, valamint az ügyfél jövőben tervezett, valamint induló vállalkozásnak nem minősülő ügyfél és nem őstermelő ügyfél esetén a múltbéli gazdálkodási adatai (bevételek, költségek és ráfordítások, eszközök, források),

f) a támogatási kérelem értékeléséhez, bírálatához szükséges egyéb információkat, adatokat.

A támogatási kérelem elbírálása

7. § A támogatási kérelmet az MVH a Tv. 32. § (1) bekezdésének c) pontja szerinti rangsor állításával bírálja el a melléklet szerinti pontrendszer alapulvételével.

Kifizetési kérelem

8. § (1) Támogatás a kifizetési kérelem alapján akkor fizethető ki, ha az engedélyezési R. 6. § (4) bekezdése alapján az engedélyező hatóság a telepítés elvégzésére vonatkozó hatósági bizonyítványt kiállította.

(2)27 A kifizetési kérelmet évente lehet benyújtani az MVH-hoz

a) az egységes kérelem rendeletben foglaltak szerint, valamint

b) augusztus 1. és 31. között, melyhez a megvalósított és a (3) bekezdésben foglaltak szerint bejelentett ültetvényekre vonatkozóan kizárólag további elszámolások mellékelhetők.

(3)28 Kifizetési kérelem csak olyan táblák vonatkozásában nyújtható be, ahol a telepítés az egységes kérelem benyújtásának határidejéig megvalósul, és az egységes kérelem rendeletben foglaltak szerinti egységes kérelem részeként az ügyfél adatot szolgáltat a megvalósított ültetvények külső töréspontjainak Egységes Országos Vetületi Rendszerben legalább 0,5 m-es pontossággal megadott koordinátáiról, valamint benyújtja a mérésről szóló jegyzőkönyvnek a jegyzőkönyv készítő és ügyfél által aláírt másolati példányát.

(4)29 Az utolsó kifizetési kérelemhez mellékelni kell a 4. § (3) bekezdés e) pontja szerinti képzésen való részvételről szóló igazolást.

Jogkövetkezmények

9. § (1)30 Amennyiben az ellenőrzés során megállapítást nyer, hogy az ügyfél a telepítési kötelezettségének nem, vagy nem a telepítési engedély szerint tett eleget, akkor köteles az érintett táblák területével arányosan a már felvett támogatási összeget a jogosulatlanul igénybe vett támogatásra vonatkozó szabályok szerint visszafizetni, és az érintett táblák vonatkozásában az ügyfél támogatáshoz való joga megszűnik.

(2)31 Ha az ügyfél a 4. § (3) bekezdés a)–c) pontjaiban foglalt kötelezettségét megszegi, akkor az érintett táblák területével arányosan köteles a már felvett támogatási összeget a jogosulatlanul igénybe vett támogatásra vonatkozó szabályok szerint visszafizetni, és az érintett táblák vonatkozásában az ügyfél támogatáshoz való joga megszűnik.

(3)32 Ha az ügyfél a 4. § (3) bekezdés e) pontjában meghatározott képzési kötelezettségének nem tesz eleget, a támogatási összeget 20%-kal csökkenteni kell, kivéve, ha a támogatási határozat közlését követő harmincadik nap és az utolsó kifizetési kérelem benyújtására megjelölt időszak első napját megelőző harmincadik nap között nem volt képzés.

(4) Ha az engedélyezési R. alapján az engedélyező hatóság az ültetvény felszámolását az ügyfél hibájából elrendeli, akkor az ügyfél köteles a már felvett támogatásnak a felszámolást elrendelő határozatban megjelölt ültetvény felszámolással érintett területével arányos összegét a jogosulatlanul igénybe vett támogatásra vonatkozó szabályok szerint visszafizetni.

(5) Amennyiben az ügyfél a saját felhasználást biztosító berendezést az ültetvény első letermelésének időpontjáig nem helyezi üzembe, akkor köteles a már felvett támogatási összeg 50%-át a jogosulatlanul igénybe vett támogatásra vonatkozó szabályok szerint visszafizetni, és az ügyfél támogatáshoz való joga megszűnik.

(6) Ha az ügyfél – induló vállalkozásként – a 4. § (2) bekezdésében foglalt nyilatkozata ellenére a beruházás befejezését követő első teljes évben nem felel meg a 4. § (1) bekezdésében foglalt feltételeknek, akkor köteles a már felvett támogatási összeget a jogosulatlanul igénybe vett támogatásra vonatkozó szabályok szerint visszafizetni, és az ügyfél támogatáshoz való joga megszűnik.

(7)33

Záró rendelkezések

10. § Ez a rendelet a kihirdetését követő nyolcadik napon lép hatályba.

11. §34 E rendeletnek az egyes vidékfejlesztési támogatásokkal kapcsolatos miniszteri rendeleteknek a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény módosításáról szóló 2008. évi CXI. törvény hatálybalépésével, valamint a belső piaci szolgáltatásokról szóló 2006/123/EK irányelv átültetésével összefüggő módosításáról szóló 23/2010. (III. 16.) FVM rendelet 10. §-ával megállapított rendelkezéseit a 2010. március 1-jét követően benyújtott támogatási kérelem alapján indult eljárásban is alkalmazni kell.

11/A. §35 Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap és az Európai Halászati Alap társfinanszírozásában megvalósuló egyes agrár-vidékfejlesztési támogatási rendeletek módosításáról szóló 28/2015. (VI. 9.) MvM rendelettel [a továbbiakban: 28/2015. (VI. 9.) MvM rendelet] megállapított 8. § (3) bekezdését a 28/2015. (VI. 9.) MvM rendelet hatálybalépésekor36 folyamatban lévő eljárásokban is alkalmazni kell.

Az Európai Unió jogának való megfelelés

12. § Ez a rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó vidékfejlesztési támogatásról szóló 1698/2005/EK tanácsi rendelet 26. cikkének végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapítja meg.

Melléklet a 72/2007. (VII. 27.) FVM rendelethez37


ÉRTÉKELÉS

Értékelési szempont megnevezése

Értékelés/ellenőrzés módja

Pontszám

SZAKMAI SZEMPONTOK

Komplex vízkezelés, rekultiváció1

Ár- és belvíz elleni védekezéshez történő hozzájárulás, szennyvíz, hígtrágya szikkasztása, biológiai kezelése energiaültetvényekkel, talaj nehézfémtartalmának csökkentése

Terület szerint illetékes KöTeViFe igazolása alapján

15

Termelői Csoport tagság

Az ügyfél termelői csoport tagja

Igazolás

5

Felvásárlói szerződés megalapozottsága2

Elismert piaci szereplővel kötött felvásárlási szerződés/előszerződés, vagy saját felhasználás esetén meglévő berendezés2.b.

MVH nyilvántartás, saját felhasználás esetén nyilatkozat

10

Agrár-energetikai potenciál, energiamérleg1

Fűz és nyárfafélék telepítése1, 1.b.

Telepítési engedélyben megjelölt fafajta

10

Energetikai önellátás, saját felhasználás7

A várható produktum legalább 80%-ban történő saját felhasználása, feldolgozása

Nyilatkozat

10

A várható produktum legalább 50%-ban történő saját felhasználása, feldolgozása

7

A várható produktum kevesebb mint 50%-ban történő saját felhasználása, feldolgozása

0

Összesen

50 pont

HORIZONTÁLIS SZEMPONTOK

A telepítés helye1

Hátrányos helyzetű térségben van

KSH adatbázis

5

Munkanélküliségi ráta az országos átlagot 20%-kal meghaladja5

5

Mezőgazdasági foglalkoztatottak aránya az országos átlagot meghaladja5

5

Térségi fenntarthatóság3

A telepíteni tervezett terület 15 km-en belül van az ügyfél lakóhelyétől/székhelyétől, telephelyétől

MVH nyilvántartás

3

A telepíteni tervezett terület 15–30 km távolságban van az ügyfél lakóhelyétől/székhelyétől, telephelyétől

2

Az ügyfél lakóhelye/székhelye, telephelye és a telepíteni tervezett terület közötti távolság a 30 km-t meghaladja

0

Esélyegyenlőség, nők foglalkoztatása

Ha az ügyfél természetes személyként nő

Nyilatkozat

3

Ha az ügyfél nem természetes személy és a foglalkoztatottak több mint 50%-a nő

3

Ha az ügyfél nem természetes személy és a foglalkoztatottak 20–50%-a nő

2

Ha az ügyfél nem természetes személy és a foglalkoztatottak kevesebb mint 20%-a nő

0

Esélyegyenlőség, roma felzárkóztatás

Ha a kérelmező természetes személy és roma származású

Nyilatkozat

4

Ha a kérelmező nem természetes személy és a roma felzárkóztatáshoz hozzájárul

A helyi Cigány Kisebbségi Önkormányzat vagy Országos Cigány Önkormányzat támogatási nyilatkozata6

4

Esélyegyenlőség, csökkent munkaképességűek foglalkoztatása

Ha a kérelmező csökkent munkaképességű természetes személy

Nyilatkozat

5

Ha a kérelmező nem természetes személy és csökkent munkaképességűt foglalkoztat

5

Összesen

30 pont

PÉNZÜGYI TERV

A vállalkozás pénzügyi tervének koherenciája

Saját tőke változása a beruházás időtartama alatt

3

Saját tőke változása a működtetési időszak alatt

2

Vállalatértékelés

A vállalkozás pénzügyi táblájában feltüntetett bázisadatainak összevetése
referenciaadatokkal:

Saját tőke jövedelmezősége

2

Eszközarányos jövedelmezőség

2

Likviditás

1

Pénzügyi terv valóságtartalom vizsgálata

Pénzügyi tábla adatainak referenciaadatokkal történő összevetése
a működtetés alatt:

Saját tőke jövedelmezősége

4

Eszközarányos jövedelmezőség

4

Likviditás

2

Összesen

20 pont

Mindösszesen

100 pont


Értelmezések, kiegészítések, megjegyzések a melléklethez

1. Ha az ügyfél több területre nyújt be kérelmet, akkor a „Komplex vízkezelés, rekultiváció”, „Telepítési helye”, illetve az „Agrárenergetikai potenciál, energiamérleg” meghatározott szempontok esetén akkor vehető figyelembe a pontszám, ha a feltételek fennállnak a kérelemben megjelölt területek minimum 80%-án.
Képletszerűen kifejezve


ahol:
An    – az értékelési szempontnak megfelelő adott terület hektárban kifejezett nagysága
összes terület    – a támogatási kérelemben megjelölt területek összesített nagysága

1.b. Agrár-energetikai potenciál, energiamérleg: a célirányosan sarjaztatásos hasznosítási célra kinemesített, szelektált kultúrák energetikai potenciálja magasabb az egyéb köztermesztésben lévő fafajtáknál, egységnyi energiafelhasználással több megújuló energiaforrás alapanyag állítható elő, így energiamérlegük kedvezőbb.

2. Ha az ügyfél több felvásárlóval köt előszerződést/szerződést, akkor az értékelési szempont akkor vehető figyelembe, ha az elismert piaci szereplővel kötött szerződésben rögzített, illetve a saját felhasználás becsült mennyisége összesen meghaladja a kérelemben megjelölt területek várható átlagtermése 80%-át. A szempont értékelése során a várható átlagtermést az alábbi táblázat szerint kerül meghatározásra:

 

 

me.: t/ha/év

Terület/kultúra

Akác

Fűz és nyár

Kedvezőtlen adottságú terület

6

8

Nem kedvezőtlen adottságú terület

8

12


2.b.  Saját felhasználás esetén meglévő berendezés az olyan tüzelő, pelletáló, brikettáló, pirolizáló, komposztáló, faipari terméket, használati tárgyat előállító berendezés, amely a kérelem beadásakor az ügyfél tartós használatában áll, illetve amelyik üzembe helyezését az ügyfél az ültetvény(ek) első letermelésének időpontjáig nyilatkozatban vállalja.

3. Ha az ügyfél több területre nyújt be kérelmet, akkor a „Szállítási távolság energiamérlege a helyben történő felhasználhatóság alapján” és a „Térségi fenntarthatóság” szempont esetén a területekkel súlyozott átlag képezi a számítás alapját. Képletszerűen kifejezve:


ahol:
An    – az adott terület hektárban kifejezett nagysága
sn    – az adott terület értékelési szempont szerinti távolsága
összes terület    – a támogatási kérelemben megjelölt területek összesített nagysága

Adott távolságon belül történő felhasználásnak minősül a szerződés, előszerződés alapján a faapríték tárolási, felhasználási, továbbfeldolgozási helyre történő szállítás.

4. 

5. A munkanélküliségi ráta, illetve a mezőgazdasági foglalkoztatottak arányának meghatározása a támogatási időszak megkezdésének időpontja előtt a KSH által hivatalosan közzétett statisztikai adat alapján történik.

6. Ha a telepítéssel érintett terület szerinti településen, illetve az ügyfél lakhelyén, székhelyén nincs cigány kisebbségi önkormányzat, akkor az országos vagy a településhez legközelebbi cigány önkormányzat nyilatkozata alapján értékelhető a szempont.

7. Az „Energetikai önellátás, saját feldolgozás” szempont értékelése esetén a pontszám megítéléséhez az ügyfélnek legalább a kérelemben megjelölt területeknek a 2. pontban meghatározott átlagos hozama 80%, illetve 50%-ának feldolgozására alkalmas éves kapacitású, a fentieknek megfelelően meglévő berendezéssel kell rendelkeznie, illetve azt üzembe kell állítania az első letermelés időpontjáig. Az éves kapacitás kiszámítása során pelletáló, brikettáló berendezés esetén minimum évi 6000 üzemóra, tüzelő berendezés esetén minimum 2000 üzemórát kell figyelembe venni. Tüzelőberendezés esetén a biomassza produktum fűtőértékét 14 GJ/t-val kell meghatározni. Komposztáló, pirolizáló, illetve egyéb nem tüzeléstechnikai berendezések esetében a felhasználás arányának kiszámítása az A) jelű képlet alapján történik.
Képletszerűen kifejezve:

A) Pelletáló, brikettáló esetében
ahol:
An    – az adott kultúrával telepített terület nagysága (ha);
Hn    – a melléklet 2. pontja alapján az adott kultúra hektáronkénti éves hozama (t/év/ha);
P    – a berendezés teljesítménye (t/h).

B) Tüzelőberendezés esetében
ahol:
An    – az adott kultúrával telepített terület nagysága (ha);
Hn    – a melléklet 2. pontja alapján az adott kultúra hektáronkénti éves hozama (t/év/ha);
P    – a berendezés teljesítménye (kW);
η    – a tüzelőberendezés hatásfoka.
1

A rendeletet a 37/2016. (XII. 29.) MvM rendelet 10. § (1) bekezdés 8. pontja hatályon kívül helyezte 2017. január 1. napjával. Lásd a hatályon kívül helyező rendelet 12. §-át.

2

A 2. § (1) bekezdés h) pontját a 48/2009. (IV. 16.) FVM rendelet 1. §-a iktatta be. E módosító rendelet 8. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. április 19. napját követően benyújtott támogatási kérelmek esetében kell alkalmazni.

3

A 4. § (3) bekezdés a) pontja a 23/2010. (III. 16.) FVM rendelet 10. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

4

A 4. § (3) bekezdésének b) pontja a 134/2007. (XI. 13.) FVM rendelet 1. § (1) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító rendelet 7. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

5

A 4. § (3) bekezdésének c) pontja a 134/2007. (XI. 13.) FVM rendelet 1. § (1) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító rendelet 7. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

6

A 4. § (3) bekezdésének d) pontja a 134/2007. (XI. 13.) FVM rendelet 1. § (1) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító rendelet 7. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

7

A 4. § (3) bekezdés d) pont db) alpontja a 48/2009. (IV. 16.) FVM rendelet 2. § (1) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító rendelet 8. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. április 19. napját követően benyújtott támogatási kérelmek esetében kell alkalmazni.

8

A 4. § (3) bekezdésének f) pontját a 134/2007. (XI. 13.) FVM rendelet 1. § (2) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 48/2009. (IV. 16.) FVM rendelet 8. § (2) bekezdés a) pontja. Ez utóbbi módosító rendelet 8. § (3) bekezdése alapján a folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

9

A 4. § (5) bekezdése a 48/2009. (IV. 16.) FVM rendelet 2. § (2) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító rendelet 8. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. április 19. napját követően benyújtott támogatási kérelmek esetében kell alkalmazni.

10

A 4. § (6) bekezdése a 134/2007. (XI. 13.) FVM rendelet 1. § (3) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító rendelet 7. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

11

A 4. § (7) bekezdését a 134/2007. (XI. 13.) FVM rendelet 1. § (4) bekezdése iktatta be. E módosító rendelet 7. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

12

A 4. § (8) bekezdését a 48/2009. (IV. 16.) FVM rendelet 2. § (3) bekezdése iktatta be, szövege a 26/2010. (XI. 4.) VM rendelet 4. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

13

Az 5. § (1) bekezdése a 31/2008. (III. 27.) FVM rendelet 1. § (1) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító rendelet 3. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2008. március 27. napját követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

14

Az 5. § (2) bekezdése a 134/2007. (XI. 13.) FVM rendelet 2. § (1) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító rendelet 7. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

15

Az 5. § új (3) bekezdését a 134/2007. (XI. 13.) FVM rendelet 2. § (2) bekezdése iktatta be, egyidejűleg az eredeti (3) bekezdés számozását (4) bekezdésre változtatva. Az 5. § (3) bekezdése a 48/2009. (IV. 16.) FVM rendelet 3. § (1) bekezdésével megállapított szöveg, e módosító rendelet 8. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. április 19. napját követően benyújtott támogatási kérelmek esetében kell alkalmazni.

16

Az 5. § eredeti (3) bekezdésének számozását a 134/2007. (XI. 13.) FVM rendelet 2. § (2) bekezdése (4) bekezdésre változtatta.

17

Az 5. § eredeti (4) bekezdésének számozása a 134/2007. (XI. 13.) FVM rendelet 2. § (3) bekezdése alapján (5) bekezdésre változott, szövege e módosító rendelet 2. § (3) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító rendelet 7. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

18

Az 5. § (6) bekezdését a 134/2007. (XI. 13.) FVM rendelet 2. § (3) bekezdése iktatta be, szövege a 48/2009. (IV. 16.) FVM rendelet 3. § (2) bekezdésével megállapított szöveg. Ez utóbbi módosító rendelet 8. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. április 19. napját követően benyújtott támogatási kérelmek esetében kell alkalmazni.

19

Az 5. § (7) bekezdését a 134/2007. (XI. 13.) FVM rendelet 2. § (3) bekezdése iktatta be. E módosító rendelet 7. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

20

A 6. § (1) bekezdését a 15/2011. (II. 28.) VM rendelet 6. § b) pontja hatályon kívül helyezte.

21

A 6. § (2) bekezdés a) pontja a 23/2010. (III. 16.) FVM rendelet 10. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

22

A 6. § (2) bekezdésének c) pontját a 134/2007. (XI. 13.) FVM rendelet 7. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte.

23

A 6. § (2) bekezdésének f) pontját a 134/2007. (XI. 13.) FVM rendelet 3. § (3) bekezdése iktatta be. E módosító rendelet 7. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

24

A 6. § (2) bekezdésének g) pontját a 134/2007. (XI. 13.) FVM rendelet 3. § (3) bekezdése iktatta be. E módosító rendelet 7. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

25

A 6. § (4) bekezdését a 134/2007. (XI. 13.) FVM rendelet 3. § (4) bekezdése iktatta be. E módosító rendelet 7. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

26

A 6. § (5) bekezdését a 23/2010. (III. 16.) FVM rendelet 10. § (3) bekezdése iktatta be.

27

A 8. § (2) bekezdése a 48/2009. (IV. 16.) FVM rendelet 5. §-ával megállapított szöveg, e módosító rendelet 8. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. április 19. napját követően benyújtott támogatási kérelmek esetében kell alkalmazni.

28

A 8. § új (3) bekezdését a 134/2007. (XI. 13.) FVM rendelet 4. § (2) bekezdése iktatta be, egyidejűleg az eredeti (3) bekezdés számozását (4) bekezdésre változtatva. A 8. § (3) bekezdése a 48/2009. (IV. 16.) FVM rendelet 5. §-ával megállapított, a 28/2015. (VI. 9.) MvM rendelet 12. §-a szerint módosított szöveg.

29

A 8. § eredeti (3) bekezdésének számozását a 134/2007. (XI. 13.) FVM rendelet 4. § (2) bekezdése (4) bekezdésre változtatta.

30

A 9. § (1) bekezdése a 48/2009. (IV. 16.) FVM rendelet 6. §-ával megállapított szöveg, e módosító rendelet 8. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. április 19. napját követően benyújtott támogatási kérelmek esetében kell alkalmazni.

31

A 9. § (2) bekezdése a 48/2009. (IV. 16.) FVM rendelet 6. §-ával megállapított szöveg, e módosító rendelet 8. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. április 19. napját követően benyújtott támogatási kérelmek esetében kell alkalmazni.

32

A 9. § (3) bekezdése a 23/2010. (III. 16.) FVM rendelet 10. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

33

A 9. § (7) bekezdését a 48/2009. (IV. 16.) FVM rendelet 8. § (2) bekezdés b) pontja hatályon kívül helyezte, e módosító rendelet 8. § (3) bekezdése alapján a folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

35

A 11/A. §-t a 28/2015. (VI. 9.) MvM rendelet 11. §-a iktatta be.

36

A hatálybalépés időpontja 2015. június 10.

37

A melléklet a 134/2007. (XI. 13.) FVM rendelet 6. §-a, a 48/2009. (IV. 16.) FVM rendelet 7. §-a szerint módosított szöveg. Ez utóbbi módosító rendelet 8. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. április 19. napját követően benyújtott támogatási kérelmek esetében kell alkalmazni.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére