• Tartalom

5/2007. (V. 10.) MNB rendelet

5/2007. (V. 10.) MNB rendelet

a „Gyulai vár” emlékérme kibocsátásáról

2007.05.18.

A Magyar Nemzeti Bankról szóló 2001. évi LVIII. törvény 60. §-a (1) bekezdésének d) pontja alapján fennálló jogkörömben eljárva a következőket rendelem el:

1. § (1) A Magyar Nemzeti Bank „Gyulai vár” megnevezéssel 5000 forintos címletű ezüst emlékérmét bocsát ki.

(2) A kibocsátás időpontja: 2007. május 18.

2. § (1) Az emlékérme 925 ezrelék finomságú ezüstből készült, súlya 31,46 gramm, átmérője 38,61 mm, széle recézett.

(2) Az emlékérme előlapján, a felső mezőben a Gyulai vár kontúros ábrázolása látható, benne középen, vízszintesen két sorban az „5000” értékjelzés és a „FORINT” felirat olvasható. A vár ábrázolása alatt a vár melletti tó vizére utaló hullámvonal látható. A hullámvonal alatti mezőben, vízszintesen négy sorban a „MAGYAR” és a „KÖZTÁRSASÁG” felirat, a „2007” verési évszám, valamint a „BP.” verdejel olvasható. Az emlékérme előlapjának képét e rendelet 1. melléklete tartalmazza.

(3) Az emlékérme hátlapján a Gyulai vár ábrázolása látható a mellette található tóval, melyben a vár képe tükröződik. A vár ábrázolása fölött, jobb oldalon, vízszintesen két sorban a „GYULAI” és a „VÁR” felirat olvasható. Az emlékérme szélén, jobb oldalon középen Kiss György tervezőművész mesterjegye található. Az emlékérme hátlapjának képét e rendelet 2. melléklete tartalmazza.

3. § Az emlékérméből 8000 darab készíthető, amelyből 4000 darab különleges – ún. proof – technológiával verhető.

4. § Ez a rendelet 2007. május 18-án lép hatályba.

1. melléklet az 5/2007. (V. 10.) MNB rendelethez


Az emlékérme előlapjának képe:

2. melléklet az 5/2007. (V. 10.) MNB rendelethez


Az emlékérme hátlapjának képe:

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére