• Tartalom

46/2007. (XII. 29.) PM rendelet

46/2007. (XII. 29.) PM rendelet

az elektronikus számlával kapcsolatos egyes rendelkezésekről1

2014.07.01.

Az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény 260. §-ának (3) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, a pénzügyminiszter feladat- és hatásköréről szóló 169/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet 1. §-ának b) pontjában foglalt feladatkörben eljárva – az informatikáért felelős miniszterrel egyetértésben – a következőket rendelem:

1. §2

2. §3

3. §4 Elektronikus számla esetében az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény 95. § (3) bekezdésében előírt bemutatási kötelezettségnek a számla kibocsátójának és a számla befogadójának a 2. mellékletben meghatározott módon és formátumban kell eleget tenni.

4. § (1) Ez a rendelet 2008. január 1. napján lép hatályba.

(2)5

1. melléklet a 46/2007. (XII. 29.) PM rendelethez6

2. melléklet a 46/2007. (XII. 29.) PM rendelethez7


Elektronikus számlakibocsátás esetén az adóhatóság által elfogadott formátumok

1. Adóhatósági ellenőrzés céljából az adóalanyok a 2012. december 31-éig kibocsátott elektronikus számláik esetében a számla kibocsátáskor érvényben levő – az állami adóhatóság által közleményben közzétett – formátumnak megfelelő adatok átadásával tesznek eleget számlabemutatási kötelezettségüknek.

2.8 Adóhatósági ellenőrzés céljából az adóalanyok a 2013. január 1-jén vagy azt követően kibocsátott, az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény (a továbbiakban: Áfa tv.) 175. § (2) bekezdése szerinti elektronikus számla esetében az alábbi formátumnak megfelelő adatok átadásával tesznek eleget számlabemutatási kötelezettségüknek:
a) .txt formátum (text fájl),
b) bármilyen más, úgynevezett print fájl formátum, mely nem formázott szöveget, illetve karaktereket tartalmaz, továbbá nem találhatóak a fájlban – a soremelés és az oldalkezdet jelzésen kívül – utasítások, és a fájl tartalma (a fájlban szereplő szöveg, illetve karakterek) egyértelműen megfeleltethető a kinyomtatott adatoknak (a fájlban szereplő karakterek sorozata, tulajdonsága a papírra történő kinyomtatással sem változik),
c) .csv fájlformátum,
d) .dbf formátum,
e) .mdb formátum,
f) .xls fájlformátum,
g) .xml fájlformátum.

3. Az 1. és 2. pontok alá nem tartozó elektronikus számláikat, valamint erre vonatkozó választás esetén, a 2. pontban foglaltaktól eltérően az Áfa tv. 175. § (2) bekezdés a) pontja szerinti elektronikus számláikat az adóalanyok adóhatósági ellenőrzés céljából az alábbi formátumban bocsáthatják az adóhatóság rendelkezésére:
a) .pdf formátum és .xml fájl a számla kibocsátója által elektronikus úton létrehozott, és elektronikus számlaként kibocsátott számlák esetében,
b) .pdf állomány, amely felbontása legalább 300 dpi és 256 szürkeárnyalatú módban készült, a papír alapon létrehozott, és elektronikus számlaként kibocsátott számlák esetében, mely számlák adatait a személyi számítógépeken elterjedt operációs rendszerek gyártó által alapértelmezésként szállított betűkészletek valamelyikével kell feltüntetni.
1

A rendeletet a 23/2014. (VI. 30.) NGM rendelet 26. §-a hatályon kívül helyezte 2015. július 1. napjával. Alkalmazására lásd e hatályon kívül helyező rendelet 21–22. §-át.

2

Az 1. §-t a 23/2014. (VI. 30.) NGM rendelet 25. § b) pontja hatályon kívül helyezte.

3

A 2. §-t az 52/2012. (XII. 29.) NGM rendelet 52. §-a hatályon kívül helyezte.

4

A 3. § az 52/2012. (XII. 29.) NGM rendelet 50. §-ával megállapított szöveg.

5

A 4. § (2) bekezdése ugyanezen bekezdés alapján hatályát vesztette.

6

A melléklet megjelölését 1. mellékletre változtatta az 52/2012. (XII. 29.) NGM rendelet 51. § (1) bekezdése. Az 1. mellékletet a 23/2014. (VI. 30.) NGM rendelet 25. § b) pontja hatályon kívül helyezte.

8

A 2. melléklet 2. pontja a 23/2014. (VI. 30.) NGM rendelet 24. §-a szerint módosított szöveg.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére