• Tartalom

44/2007. (HK 9.) HM utasítás

44/2007. (HK 9.) HM utasítás

az Állami Egészségügyi Központ (Honvéd, Rendészeti és Vasútegészségügyi Központ) főigazgatói, gazdasági igazgatói valamit osztályvezető főorvosi beosztásainak betöltésére kiírt pályázatok elbírálását előkészítő Véleményező Bizottságainak kijelöléséről*

2007.05.02.
A honvédelemről és a Magyar Honvédségről szóló 2004. évi CV. törvény 52. § (1) f) pontjában kapott felhatalmazás alapján – figyelemmel a Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról szóló 2001. évi XCV. törvényben, továbbá a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvényben, valamint a 233/2000. (XII. 23.) Korm. rendeletben foglaltakra – az alábbi

utasítást
adom ki.

1. § Az Állami Egészségügyi Központ főigazgatói beosztás betöltésére 2007. március 31-én kiírt pályázat elbírálásának előkészítése érdekében az alábbi I. számú Véleményező Bizottságot jelölöm ki:

a) elnöke: dr. Szeredi Péter, HM kabinetfőnök

b) tagjai: – dr. Győrfi István, miniszteri megbízott;

– dr. József Péter, HM jogi főosztályvezető;

– a Magyar Kórházszövetség képviselője;

– Katona Károly ezredes, HM személyzeti főosztályvezető-helyettes,

c) titkára: dr. Bolla Szabolcs alezredes, az I. számú Bíráló Bizottság titkára.

2. § Az Állami Egészségügyi Központ gazdasági igazgatói beosztás betöltésére 2007. március 31-én kiírt pályázat elbírálásának előkészítése érdekében az alábbi II. számú Véleményező Bizottságot jelölöm ki:

a) elnöke: dr. Szeredi Péter, HM kabinetfőnök

b) tagjai: – dr. Győrfi István, miniszteri megbízott;

– dr. József Péter, HM jogi főosztályvezető;

– az Egészségügyi Gazdasági Vezetők Egyesületének képviselője;

– Katona Károly ezredes, HM személyzeti főosztályvezető-helyettes,

c) titkára: dr. Bolla Szabolcs alezredes, a II. számú Bíráló Bizottság titkára.

3. § Az Állami Egészségügyi Központ orvosigazgató, ápolási igazgató, intézeti főgyógyszerész és osztályvezető főorvosi munkaköreinek betöltésére 2007. április 17-én kiírt pályázat elbírálásának előkészítése érdekében az alábbi III. számú Véleményező Bizottságot jelölöm ki:

a) elnöke: dr. Szeredi Péter, HM kabinetfőnök

b) tagjai: – dr. Győrfi István, miniszteri megbízott;

– dr. József Péter, HM jogi főosztályvezető;

– dr. Svéd László ny. vezérőrnagy;

– Katona Károly ezredes, HM személyzeti főosztályvezető-helyettes;

c) titkára: dr. Bolla Szabolcs alezredes, a III. számú Véleményező Bizottság titkára.

4. § (1) A főigazgatói és gazdasági igazgatói munkakörökre beérkezett pályázatok bontására közjegyző jelenlétében 2007. május 4-én kerül sor a Honvédelmi Minisztériumban.

(2) Az orvosigazgató, ápolási igazgató, intézeti főgyógyszerész és osztályvezető főorvosi munkakörökre beérkezett pályázatok bontására közjegyző jelenlétében 2007. május 18-án kerül sor a Honvédelmi Minisztériumban.

(3) A (2) bekezdésben felsorolt munkakörökre beérkezett pályázatok bontását követően a pályamunkák másolatait a HM Személyzeti Főosztálya véleményezésre megküldi az illetékes szakmai kollégiumok elnökeihez.

5. § (1) A főigazgatói és gazdasági igazgatói pályázatok elbírálására és eredményhirdetése 2007. május 19-ig kerül sor. Az elbírálást megelőzően az I. és II. számú Véleményező Bizottság a jelölteket bizottságilag meghallgatja. A meghallgatásról jegyzőkönyv készül, amely tartalmazza az egyes pályázók alkalmasságára vonatkozó véleményt.

(2) Az orvosigazgató, ápolási igazgató, intézeti főgyógyszerész és osztályvezető főorvosi pályázatok elbírálására és eredményhirdetésre 2007. június 4-ig kerül sor. Az elbírálást megelőzően a III. számú Véleményező Bizottság – az illetékes szakmai kollégiumok állásfoglalásának birtokában – a jelölteket bizottságilag meghallgatja. A meghallgatásról jegyzőkönyv készül, amely tartalmazza az egyes pályázók alkalmasságára vonatkozó véleményt.

6. § (1) A Véleményező Bizottságok a pályázatok értékelését követően személyi javaslatokat tesznek, amelyeket a HM Személyzeti Főosztály a beérkezett pályamunkákkal és a meghallgatásokról készült jegyzőkönyvekkel együtt, szolgálati úton felterjeszt a honvédelmi miniszter részére.

(2) A pályázatok nyertesei – munkakörükbe 2007. július 1-jei hatállyal történő kinevezésükig, az Állami Egészségügyi Központ létrehozásával összefüggő feladataik zavartalan végzése érdekében – a honvédelmi minisztertől megbízólevelet kapnak.

(3) A megbízólevelek átadására a pályázatok eredményhirdetésével egy időben kerül sor.

7. § (1) A HM Személyügyi Főosztály az egyes munkakörökre kiírt pályázatok eredményéről az eredményhirdetést követő 30 napon belül – a pályázati anyagok visszaküldésével egyidejűleg – valamennyi pályázót írásban értesíti.

(2) A pályázat eredményének közzétételéről a HM Kommunikációs és Toborzó Főosztály gondoskodik.

8. § Ez az utasítás az aláírása napján lép hatályba.*

Iváncsik Imre s. k.,

HM államtitkár

*

Az utasítást a 4/2012. (I. 27.) HM utasítás 1. § b) pontja hatályon kívül helyezte 2012. január 28. napjával.

*

Az utasítás aláírásának napja 2007. május 2.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére