22/2007. (IV. 5.) AB határozat
22/2007. (IV. 5.) AB határozat1
2007.04.05.
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő
határozatot:
Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a megváltozott munkaképességű dolgozók foglalkoztatásáról és szociális ellátásáról szóló 8/1983. (VI. 29.) EüM–PM együttes rendeletnek az e rendelet módosításáról szóló 20/1993. (XI. 17.) NM–PM együttes rendelet 7. § (2) bekezdésével megállapított, 1997. december 31-ig hatályban volt 22. § (4) bekezdése alkotmányellenes volt, ezért e rendelkezés a Fővárosi Bíróság előtt jogerősen befejezett 60. Kf. 33.653/1998. számú ügyben nem alkalmazható.
Az Alkotmánybíróság ezt a határozatát a Magyar Közlönyben közzéteszi.
INDOKOLÁS
I.
Az indítványozó alkotmányjogi panaszában a megváltozott munkaképességű dolgozók foglalkoztatásáról és szociális ellátásáról szóló 8/1983. (VI. 29.) EüM–PM együttes rendelet (a továbbiakban: R.) 22. § (4) bekezdésének a megváltozott munkaképességű dolgozók foglalkoztatásáról és szociális ellátásáról szóló 8/1983. (VI. 29.) EüM–PM együttes rendelet módosításáról szóló 20/1993. (XI. 17.) NM–PM együttes rendelet (a továbbiakban: Rm.) 7. § (2) bekezdésével megállapított szövege alkotmányellenességének megállapítását és megsemmisítését, valamint e rendelkezésnek a Fővárosi Bíróság 60. Kf. 33.653/1998/3. számú jogerős ítéletével elbírált ügyben való alkalmazása kizárását kezdeményezte. E határozatában a Fővárosi Bíróság, mint másodfokú bíróság helybenhagyta a Pesti Központi Kerületi Bíróság ítéletét, amely elutasította a panaszosnak a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság ellen indított, rendszeres szociális járadék és özvegyi nyugdíj együttfolyósítására irányuló kérelmet elutasító közigazgatási határozat felülvizsgálatára irányuló keresetét. Az alkotmányjogi panaszban sérelmezett ügyben a bíróság megállapította, hogy az özvegyi nyugdíj folyósításának szüneteltetésére jogszerűen került sor: a felperes 1991. január 1-jétől rendszeres szociális járadékban részesült, 1995. július 1-jétől pedig özvegyi nyugdíjra is jogosulttá vált, a két ellátásra egyaránt jogosult személy részére azonban – az R.-nek az Rm.-mel megállapított 22. § (4) bekezdése alapján – a jogosult választása szerint csak az egyik ellátás folyósítható.
Az indítványozó szerint az R. támadott rendelkezése sérti az Alkotmány 37. § (3) bekezdését, mert felhatalmazás nélkül „túlterjeszkedik” a társadalombiztosításról szóló 1975. évi II. törvénynek (a továbbiakban: T.) a kettős nyugellátás tilalmát szabályozó kógens és taxatív rendelkezésein. A T. 36. § (1) és (2) bekezdése a rendszeres szociális járadékot nem sorolja fel a nyugellátások között, a T. tehát nem tiltja az özvegyi nyugdíj folyósítását a rendszeres szociális járadék mellett „és nem ad felhatalmazást sem a végrehajtásról gondoskodó Kormánynak (124. §), sem másnak, hogy ilyen tilalmat állapítson meg”. Az együttfolyósításra vonatkozó igénye elutasítására az R.-nek az Rm.-mel megállapított 22. § (4) bekezdése adott alapot, amely rendelkezés az Alkotmány 70/E. § (1) bekezdésében foglalt, özvegysége esetére biztosított jogát is sérti.
II.
Az Alkotmány indítvánnyal érintett rendelkezései:
„37. § (3) A Kormány tagjai törvényben vagy kormányrendeletben kapott felhatalmazás alapján feladatkörükben eljárva rendeletet adnak ki, amelyek törvénnyel és kormányrendelettel nem lehetnek ellentétesek. A rendeleteket a hivatalos lapban ki kell hirdetni.”
„70/E. § (1) A Magyar Köztársaság állampolgárainak joguk van a szociális biztonsághoz; öregség, betegség, rokkantság, özvegység, árvaság és önhibájukon kívül bekövetkezett munkanélküliség esetén a megélhetésükhöz szükséges ellátásra jogosultak.”
Az R. megsemmisíteni kért rendelkezése:
„22. § (4) Az özvegyi nyugdíjra (özvegyi járadékra) és rendszeres szociális járadékra 1992. szeptember 1-jétől egyaránt jogosult személy részére a jogosult választása szerinti ellátást kell folyósítani.”
III.
Az alkotmányjogi panasz megalapozott.
1. Az Alkotmánybíróság elsőként azt vizsgálta, hogy az alkotmányjogi panasz előterjesztésének törvényi feltételei fennállnak-e.
Az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 48. § (1) bekezdése értelmében az Alkotmányban biztosított jogainak megsértése miatt alkotmányjogi panasszal fordulhat az Alkotmánybírósághoz az, akinek a jogsérelme az alkotmányellenes jogszabály alkalmazása folytán következett be, és egyéb jogorvoslati lehetőségeit már kimerítette, illetőleg más jogorvoslati lehetőség nincs számára biztosítva. Az Abtv. 48. § (2) bekezdése szerint az alkotmányjogi panaszt a jogerős határozat kézbesítésétől számított hatvan napon belül lehet írásban benyújtani. Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az indítványozó jogi képviselője a jogerős ítéletet 1999. február 2-án vette kézhez, az alkotmányjogi panaszt pedig 1999. április 6-án adta postára. Mivel az alkotmányjogi panasz előterjesztésére nyitva álló hatvan napos határidő utolsó napja 1999. április 3-ra, szombati napra esett, a postára adás pedig – figyelemmel arra, hogy április 5-e (húsvéthétfő) munkaszüneti nap volt – az ezt követő első munkanapon megtörtént, a panasz határidőben benyújtottnak tekintendő. Ezért az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszt érdemben bírálta el.
Az Alkotmánybíróság eljárása során megállapította, hogy az R. 22. § (4) bekezdésének az Rm.-mel megállapított szövegét még az alkotmányjogi panasz benyújtását megelőzően, 1998. január 1-jei hatállyal módosította a megváltozott munkaképességű dolgozók foglalkoztatásáról és szociális ellátásáról szóló 8/1983. (VI. 29.) EüM–PM együttes rendelet módosításáról szóló 66/1997. (XII. 29.) NM–PM együttes rendelet (a továbbiakban: Rm2.) 3. § (2) bekezdése. Ebből következően az indítvány már nem hatályos jogszabály alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányul. Az Alkotmánybíróság hatáskörébe főszabályként csak hatályos jogszabályok alkotmányellenességének utólagos vizsgálata tartozik. Hatályon kívül helyezett, illetőleg módosított jogszabályi rendelkezés alkotmányosságának vizsgálatára az Alkotmánybíróság hatásköre csak akkor terjed ki, ha annak alkalmazhatósága az eldöntendő kérdés. (335/B/1990. AB végzés, ABH 1990, 261.) A konkrét normakontroll két esetében, az Abtv. 38. § (1) bekezdése alapján benyújtott bírói kezdeményezés és 48. §-a alapján előterjesztett alkotmányjogi panasz alapján – mivel ilyenkor az alkalmazási tilalom kimondására van lehetőség – az Alkotmánybíróság már nem hatályos rendelkezés alkotmányellenességét is vizsgálja. Mivel az indítvány alkotmányjogi panasz, az Alkotmánybíróság a vizsgálatot az alkotmányjogi panasz alapjául szolgáló ügyben alkalmazott rendelkezés tekintetében folytatta le.
2. Az Alkotmánybíróság eljárása során elsőként a formai alkotmányellenességre vonatkozó kifogást vizsgálta meg, amely szerint az indítványozó ügyében az R.-nek az Rm. által jogalkotói felhatalmazás nélkül megállapított szabálya alapján, a T. rendelkezéseibe ütközően került sor az özvegyi nyugdíjnak a rendszeres szociális járadék mellett történő folyósítása korlátozására. E körben az Alkotmánybíróságnak először arra a kérdésre kellett választ adnia, rendelkezett-e a jogalkotó az özvegyi nyugdíjra való jogosultság – ideértve a folyósítás szüneteltetésére alapot adó ok meghatározását is – feltételeinek szabályozására.
Az indítványozó által – a rendszeres szociális járadék folyósításával egyidejűleg – igényelt özvegyi nyugdíjat az indítványozó igényének elbírálásakor hatályos T. a társadalombiztosítás keretében járó hozzátartozói nyugellátások között szabályozta [T. 36. §]. Az özvegyi nyugdíjra való jogosultság feltételeit a T. 58–68. §-ai határozták meg, a T. emellett rendelkezett a társadalombiztosítás keretében biztosított több nyugellátás, e körben konkrétan az özvegyi nyugdíj és a T. által szabályozott egyéb nyugellátások együttfolyósításának korlátozásáról is [T. 38. §, 65/A. §, 75. §]. A T. az özvegyi nyugdíjra való jogosultságot, illetve annak folyósítását nem korlátozta azon az alapon, hogy az igénylő az R. által szabályozott, a megváltozott munkaképességű, nem rehabilitálható munkavállalók szociális ellátását biztosító ún. nyugdíjszerű rendszeres szociális ellátásban (rendszeres szociális járadékban) részesül. A panaszos igénye nem is ezen az alapon, hanem az R.-nek az Rm.-mel beiktatott 22. § (4) bekezdése alapján került elutasításra, amely az özvegyi nyugdíjra és a rendszeres szociális járadékra 1992. szeptember 1-jétől egyaránt jogosult személy részére csak az egyik – a jogosult választása szerinti – ellátás folyósítását tette lehetővé.
A fentiek alapján megállapítható, hogy a jogalkotó (a népjóléti és a pénzügyminiszter) az Rm.-nek az R.-t módosító rendelkezése megalkotása során a rendszeres szociális járadék mellett szabályozás alá vonta (feltételhez kötötte) az özvegyi nyugdíj folyósítását is. Az özvegyi nyugdíjra való jogosultság feltételrendszerének (ideértve a folyósítás szüneteltetésére okot adó körülményeket is) szabályozására azonban a jogalkotó nem rendelkezett felhatalmazással: erről sem a T. [124. §], sem az Rm. kiadása időpontjában hatályos más törvény nem rendelkezett (az Rm. sem hivatkozott arra, hogy kibocsátására felhatalmazás alapján került sor).
Mindezek miatt az R. Rm.-mel megállapított 22. § (4) bekezdése sérti az Alkotmány 37. § (3) bekezdését, ezért az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az R. indítványozó ügyében alkalmazott, 1997. december 31-ig hatályos 22. § (4) bekezdése alkotmányellenes volt. Tekintettel arra, hogy az Alkotmánybíróság a felhatalmazás nélküli jogalkotás miatti alkotmányellenességet megállapította, – állandó gyakorlatának megfelelően [64/1991. (XII. 17.) AB határozat, ABH 1991, 297, 307.; 30/2000. (X. 11.) AB határozat, ABH 2000, 202, 209.] – nem vizsgálta, hogy a támadott szabály törvénnyel ellentétesen, illetve az Alkotmány 70/E. § (1) bekezdésébe ütközően korlátozta-e az özvegyi nyugdíj folyósítását.
Mivel az R. jelen határozatban vizsgált rendelkezését 1998. január 1-jei hatállyal módosította az Rm2., a rendelkezés megsemmisítésére nem kerülhet sor. Az Abtv. 43. § (4) bekezdése alapján azonban – amely az Abtv. 48. § (3) bekezdése alapján az alkotmányjogi panasz esetére is irányadó – az Alkotmánybíróságnak lehetősége van arra, hogy kizárja az alkotmányellenesnek ítélt jogszabályi rendelkezés konkrét ügyben való alkalmazását, ha azt a jogbiztonság, vagy az eljárást kezdeményező különösen fontos érdeke indokolja. A felhatalmazás nélküli jogalkotás – az Alkotmány 37. § (3) bekezdésén túlmenően – megalapozza az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében foglalt jogállamiság követelményének megsértését is, nyilvánvalóan súlyosan sérti a jogbiztonságot, ezért, és mert azt a panaszos különösen fontos érdeke is indokolja – az Alkotmánybíróság az Abtv. 43. § (4) bekezdése alapján megtiltotta az alkotmányellenes rendelkezésnek a Fővárosi Bíróság által jogerősen befejezett 60. Kf. 33.653/1998. ügyben való alkalmazását.
Az Alkotmánybíróság e határozatnak a Magyar Közlönyben való közzétételét az Abtv. 41. §-a alapján rendelte el.
Alkotmánybírósági ügyszám: 310/D/1999.
1
A határozat az Alaptörvény 5. pontja alapján hatályát vesztette 2013. április 1. napjával. E rendelkezés nem érinti a határozat által kifejtett joghatásokat.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás