• Tartalom

15/2007. (IV. 13.) SZMM rendelet

15/2007. (IV. 13.) SZMM rendelet

a Munkaerőpiaci Alap képzési alaprészéből felnőttképzési célra nyújtható támogatások részletes szabályairól1

2015.04.01.

A szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról szóló 2003. évi LXXXVI. törvény (a továbbiakban: Szht.) 28. §-a (4) bekezdésének d) pontjában foglalt felhatalmazás alapján, a szociális és munkaügyi miniszter feladat- és hatásköréről szóló 170/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet 1. §-ának g) pontjában meghatározott feladatkörben eljárva – a szakképesítésért felelős miniszter, valamint az iskolai rendszerű szakképzést érintően az oktatási és kulturális miniszter véleményének kikérésével, a pénzügyminiszter feladat- és hatásköréről szóló 169/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet 1. §-ának a) pontjában meghatározott feladatkörben eljáró pénzügyminiszterrel egyetértésben – a következőket rendelem el:

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

1. § E rendelet hatálya kiterjed a Munkaerőpiaci Alap képzési alaprésze – az Szht. 9. §-ának (4) bekezdésében meghatározott – központi keretéből (a továbbiakban: keret) iskolarendszeren kívüli felnőttképzéshez nyújtható támogatásokra.

2. §2 E rendelet alkalmazásában:

a) állami támogatás: az államháztartás alrendszereiből nyújtott, illetve az államháztartási alrendszerek költségvetései számára kiadást vagy bevételkiesést jelentő támogatás, valamint a 6. §-ban, a 8–10. §-ban, a 17. §-ban és a 19–20. §-ban meghatározott támogatások esetében az Európai Szerződés 87. cikkének (1) bekezdése szerinti támogatás és a Szerződés 87. és 88. cikkének a de minimis támogatásokra való alkalmazásáról szóló 1998/2006/EK rendelet – HL L sorozat 379. szám, 2006. 12. 28. – (a továbbiakban: 1998/2006/EK bizottsági rendelet) 2. cikke szerinti csekély összegű (de minimis) támogatás;

b) felnőttképzés érdekében végzett fejlesztő tevékenység: olyan tevékenység vagy program, amely

ba) az élethosszig tartó tanulás elősegítéséhez kapcsolódóan ismeretterjesztésre, tájékoztatásra,

bb) a felnőttképzés, a felnőttképzési szolgáltatás, valamint a felnőttképzés rendszerének korszerűsítésére, minőségi színvonalának emelésére, illetve ennek elősegítése érdekében felnőttképzési hálózatok kiépítésére,

bc) a felnőttképzés minőségbiztosítási rendszerének korszerűsítésére,

bd) a foglalkoztathatóság elősegítésére, az e-tanulás és az atipikus foglalkoztatási formák bővítésére,

be) a munkaerőpiacon hátrányos helyzetű rétegek munkaerőpiaci helyzetének javítására,

bf) felnőttképzési program, tananyag, képzési modul, valamint adatbázis korszerűsítésére és kidolgozására,

bg) a felnőttképzésbe való bekapcsolódás elősegítésére irányuló kommunikációs programok megvalósítására,

bh) felnőttképzési fejlesztési programok megvalósítása érdekében végzett szervezési részfeladatok ellátására,

bi) a munkaerőpiaci képzési szükségletek feltárására, elemzésére, vagy

bj) a mesterképzés, illetve mester továbbképzés és vizsgáztatás rendszerének korszerűsítésére

irányul;

c) általános képzés: a Szerződés 87. és 88. cikke alkalmazásában a támogatások bizonyos fajtáinak a közös piaccal összeegyeztethetőnek nyilvánításáról szóló, 2008. augusztus 6-i 800/2008/EK bizottsági rendelet (a továbbiakban: 800/2008/EK bizottsági rendelet) 38. cikk 2. pontjában meghatározott képzés;

d) speciális képzés: a 800/2008/EK bizottsági rendelet 38. cikk 1. pontjában meghatározott képzés;

e) támogatási intenzitás: az Európai Közösséget létrehozó Szerződés 87. cikkének (1) bekezdése szerinti állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 85/2004. (IV. 19.) Korm. rendelet [a továbbiakban: 85/2004. (IV. 19.) Korm. rendelet] 1. § 24. pontjában meghatározott fogalom;

f) kis- és középvállalkozás: az a vállalkozás, amely a támogatási kérelem benyújtásának időpontjában megfelel a 800/2008/EK bizottsági rendelet I. mellékletében meghatározott vállalkozások valamelyikének (a továbbiakban: KKV);

g) külső képzés: az a képzés, amelyet a munkáltató a saját munkavállalói részére, teljes egészében saját szervezetétől elkülönült, a felnőttképzésről szóló 2001. évi CI. törvény (a továbbiakban: Fktv.) szerint akkreditált felnőttképzési intézmény közreműködésével – szolgáltatási szerződés alapján – valósít meg;

h) belső képzés: az Fktv. 29. § 13. pontjában meghatározott képzés;

i) hátrányos helyzetű munkavállaló: a 800/2008/EK bizottsági rendelet 2. cikk 18. pontjában meghatározott munkavállaló;

j) fogyatékossággal élő munkavállaló: a 800/2008/EK bizottsági rendelet 2. cikk 20. pontjában meghatározott munkavállaló;

k) mezőgazdasági termék: a 800/2008/EK bizottsági rendelet 2. cikk 22. pontjában meghatározott termék;

l) mezőgazdasági termék feldolgozása: a 800/2008/EK bizottsági rendelet 2. cikk 23. pontjában meghatározott feldolgozás;

m) mezőgazdasági termék forgalomba hozatala: a 800/2008/EK bizottsági rendelet 2. cikk 24. pontjában meghatározott forgalomba hozatal;

n) nehéz helyzetben lévő vállalkozás: a 85/2004. (IV. 19.) Korm. rendelet 8. számú mellékletében meghatározott vállalkozás;

o) támogatástartalom: a 85/2004. (IV. 19.) Korm. rendelet 1. § 31. pontjában meghatározott fogalom;

p) támogatási program: a 85/2004. (IV. 19.) Korm. rendelet 1. § 26. pontja szerint értelmezendő fogalom;

q) támogatás szempontjából elszámolható költség: a támogatás alapjának meghatározásakor figyelembe vett, a támogatás tárgyával összefüggésben közvetlenül felmerült vagy ahhoz közvetett módon hozzárendelhető költségek, ráfordítások és beszerzett eszközök bekerülési értéke, amelyek finanszírozására a támogatás felhasználható;

r)3 egyedi támogatás: a 800/2008/EK bizottsági rendelet 2. cikkének 3. pontjában meghatározott támogatás.

FELNŐTTKÉPZÉSI CÉLÚ TÁMOGATÁSOK

A felnőttképzésben részt vevő felnőtt részére nyújtható támogatások

3. § (1) Pályázati eljárás alapján a felnőttképzésben részt vevő felnőtt részére támogatásként az Fktv. 20. §-a szerinti felnőttképzési szerződés alapján fizetett képzési díj részben vagy egészben megtéríthető.

(2) Pályázati eljárás alapján a felnőttképzésben részt vevő felnőtt részére támogatás nyújtható a képzéséhez szükséges taneszközök, informatikai eszközök beszerzéséhez és szolgáltatások igénybevételéhez.

4. §4 Egyedi döntés alapján támogatás nyújtható a Kormány vagy a Nemzetgazdasági Minisztérium (a továbbiakban: Minisztérium) által indított, egyes munkavállalói rétegek munkaerőpiaci helyzetének javítását szolgáló programhoz, az abban részt vevő felnőtt foglalkoztatásának elősegítéséhez szükséges képzés díjának részben vagy egészben történő megtérítésére.

5. § Egyedi döntéssel támogatás nyújtható a szakképzési hozzájárulásra kötelezettnél végrehajtott 500 főt meghaladó létszámleépítéssel érintett munkavállaló elhelyezkedését elősegítő képzés díjának részben vagy egészben történő megtérítésére.

A felnőttképzést folytató intézmények részére nyújtható támogatások

6. § Pályázati eljárás alapján támogatás nyújtható az Fktv. 12. §-a szerint akkreditált felnőttképzést folytató intézménynek (a továbbiakban: akkreditált felnőttképzési intézmény), az általa szervezett képzés megvalósításával összefüggő költségeihez.

7. § (1) Pályázati eljárás alapján támogatás nyújtható akkreditált felnőttképzési intézmény részére a felnőttképzés érdekében végzett, a 2. § b) pontjának ba)–bg) alpontjaiban meghatározott olyan fejlesztő tevékenységhez, amelynek eredménye mindenki számára hozzáférhető.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott támogatás egyedi döntés alapján is nyújtható abban az esetben, ha a támogatást nyújtó által meghatározott fejlesztő tevékenységet egyedi jellegéből adódóan egy akkreditált felnőttképzési intézmény valósíthatja meg.

8. § Pályázati eljárás alapján támogatás nyújtható az akkreditált felnőttképzési intézmény részére az intézmény technikai feltételeinek fejlesztéséhez.

9. § Pályázati eljárás alapján támogatás nyújtható akkreditált felnőttképzési intézmény részére az Európai Unió felnőttképzési programjaiban történő részvételhez.

10. § Egyedi döntéssel – a 7–9. §-ban foglaltakon kívül – támogatás nyújtható a regionális képző központok számára a külön jogszabályban meghatározott feladataik ellátásához, valamint technikai feltételei fejlesztéséhez.

Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal, valamint kutató és fejlesztő-szolgáltató tevékenységet ellátó költségvetési szerv támogatása5

11. § (1)6 Egyedi döntés alapján támogatás nyújtható a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal (a továbbiakban: NSZFH) részére a felnőttképzés érdekében végzett, a 2. § b) pontjának ba)–bi) alpontjaiban meghatározott fejlesztő tevékenységhez.

(2) Egyedi döntés alapján támogatás nyújtható a szakképesítésért felelős miniszter – a szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvény 5. §-ának (1)–(2) bekezdésében meghatározott – feladatai ellátását elősegítő kutató és fejlesztő-szolgáltató tevékenységet folytató költségvetési szerv részére a felnőttképzés érdekében végzett, a 2. § b) pontjának be)–bf), illetve bi) alpontjaiban meghatározott fejlesztő tevékenységéhez.

Képzési, képzésfejlesztési célú közalapítvány támogatása

12. § (1) Pályázati eljárás alapján támogatás nyújtható képzési, képzésfejlesztési célú közalapítvány (a továbbiakban: közalapítvány) által szervezett képzés megvalósításával összefüggő költségeihez.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott támogatás egyedi döntés alapján is nyújtható abban az esetben, ha a képzési programot egyedi jellegéből adódóan egy közalapítvány valósíthatja meg.

13. § Egyedi döntés alapján támogatás nyújtható közalapítvány részére a felnőttképzés érdekében végzett, a 2. § b) pontjának ba)–bi) alpontjaiban meghatározott olyan fejlesztő tevékenységének ellátásához, amelynek eredménye mindenki számára hozzáférhető.

Társadalmi szervezet, közhasznú társaság, alapítvány
és nonprofit gazdasági társaság támogatása

14. § (1) Pályázati eljárás alapján támogatás nyújtható társadalmi szervezet, közhasznú társaság, alapítvány és külön törvény szerint közhasznú jogállással rendelkező nonprofit gazdasági társaság (a továbbiakban együtt: nonprofit szervezet) által szervezett képzés megvalósításával összefüggő költségeihez.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott támogatás egyedi döntés alapján is nyújtható abban az esetben, ha a képzési programot egyedi jellegéből adódóan egy nonprofit szervezet valósíthatja meg.

15. § (1) Pályázati eljárás alapján támogatás nyújtható nonprofit szervezet részére a felnőttképzés érdekében végzett, a 2. § b) pontjának ba)–bi) alpontjaiban meghatározott olyan fejlesztő tevékenységének ellátásához, amelynek eredménye mindenki számára hozzáférhető.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott támogatás egyedi döntés alapján is nyújtható abban az esetben, ha a támogatást nyújtó által meghatározott fejlesztési programot egyedi jellegéből adódóan egy nonprofit szervezet valósíthatja meg.

Gazdasági kamarák támogatása

16. § (1) Egyedi döntés alapján támogatás nyújtható a gazdasági kamarák részére a felnőttképzés érdekében végzett, a 2. § b) pontjának bb)–bd), valamint bh)–bk) alpontjaiban meghatározott fejlesztő tevékenység ellátásához.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott fejlesztő tevékenység ellátásához a gazdasági kamarák részére pályázat keretében is nyújtható támogatás, ha a felnőttképzés érdekében végzett fejlesztő tevékenység vagy képzés támogatására kiírt pályázat alapján nem kizárólag gazdasági kamarák részesíthetők támogatásban.

A szakképzési hozzájárulás fizetésére kötelezett támogatása

17. § Pályázati eljárás alapján támogatás nyújtható az Szht. 2. §-ának (1)–(2) bekezdésében meghatározott szakképzési hozzájárulásra kötelezett (a továbbiakban: szakképzési hozzájárulásra kötelezett) részére, az általa foglalkoztatott munkavállaló külső, illetve belső képzés formájában szervezett általános és speciális képzéséhez.

18. § Pályázati eljárás alapján támogatás nyújtható a szakképzési hozzájárulásra kötelezett részére a felnőttképzés érdekében végzett, a 2. § b) pontjának ba)–bb), bd)–be) és bi) alpontjaiban meghatározott olyan fejlesztő tevékenységhez, amelynek eredménye mindenki által hozzáférhető.

19. § Egyedi döntés alapján támogatás nyújtható a szakképzési hozzájárulásra kötelezettnek, az általa végrehajtandó, 500 főt meghaladó létszámleépítés esetén a létszámleépítésben nem érintett munkavállaló munkahelyének megtartásához szükséges, a 17. § szerinti képzéséhez, ha a munkavállalót a képzés befejezését követően legalább egy évig foglalkoztatja.

Beruházásösztönző képzési célú támogatás

20. § (1)7 Beruházásösztönző képzési célú támogatásban részesíthető a legalább 50 fő részére munkahelyet teremtő, a Magyarország területén székhellyel és/vagy fiókteleppel rendelkező befektető jogi személy (a továbbiakban: befektető), amellyel – a Kormány támogatásra vonatkozó határozata alapján – a szociális és munkaügyi miniszter (a továbbiakban: miniszter) a támogatás alapvető feltételeire vonatkozóan keretmegállapodást ír alá.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott támogatás a befektetéssel létrehozott új munkahelyek, munkakörök betöltésére irányuló, – az Fktv. hatálya alá tartozó külső, illetve belső képzés formájában megvalósuló – általános és speciális képzéshez nyújtható.

(3) A támogatás igénybevételének további feltétele, hogy a támogatott a képzésben részt vevők legalább hatvan százalékát – a képzés befejezését követően – munkaviszonyban és teljes munkaidőben foglalkoztassa legalább 12 hónapon keresztül. A foglalkoztatási kötelezettség teljesítése szempontjából a képzésben részt vevők összlétszámának meghatározása során a több támogatott képzésben is részt vett munkavállaló csak egyszer vehető figyelembe.

21. § (1) A 20. § (1) bekezdésében meghatározott keretmegállapodás alapján a befektető számára nyújtható támogatás tényleges összegének megállapítása a rendelet mellékletét képező, a befektető által benyújtott támogatási kérelem alapján történik.

(2) Az (1) bekezdés szerinti kérelemhez csatolni kell

a) a befektető 30 napnál nem régebbi cégkivonatát,

b) belső képzés esetén a befektető Fktv. 8. §-a szerinti nyilvántartásba vételéről szóló értesítésnek/igazolásnak a befektető által cégszerűen hitelesített másolatát,

c) külső képzés esetén a felnőttképzési intézmény akkreditációjáról szóló tanúsítványnak a felnőttképzési intézmény által cégszerűen hitelesített másolatát,

d) az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatalnak – a kérelem benyújtását megelőző 30 napnál nem régebbi – igazolását arról, hogy a befektetőnek az államháztartásra vonatkozó jogszabályok szerinti köztartozása nincs,

e)8 a befektető nyilatkozatát arról, hogy a Nemzeti Foglalkoztatási Alap felé nem áll fenn tartozása,

f) a képzési program(ok) leírását, ismertetését,

g) a támogatásban részesítendő képzés(ek) költségkimutatását és költségkalkulációját a Minisztérium által kidolgozott és a befektető részére átadott dokumentum alapján,

h)9 a befektető nyilatkozatát arról, hogy a rendezett munkaügyi kapcsolatoknak a rendezett munkaügyi kapcsolatok feltételeiről és igazolásának módjáról szóló 1/2012. (I. 26.) NGM rendeletben meghatározott feltételeit teljesítette.

(3) A miniszter az (1) bekezdésben meghatározott támogatási kérelem Minisztériumhoz történő benyújtását – hiányosan benyújtott vagy pontatlanul kitöltött kérelem esetén a hiánypótlásra történő felhívás teljesítését – követő 30 napon belül dönt a támogatás megállapításáról.

(4) A Minisztérium a miniszter döntését követő 30 napon belül a befektetővel támogatási szerződést köt.

A TÁMOGATÁSOK MÉRTÉKE

22. § (1) A 3. § (1) bekezdésében, a 4–6. §-ban, a 12. §-ban és a 14. §-ban meghatározott támogatás mértéke nem haladhatja meg az adott képzés összköltségének összegét.

(2) A 3. § (2) bekezdésében meghatározott támogatás mértéke nem haladhatja meg az adott eszköz, illetve szolgáltatás beszerzési értékének 50 százalékát.

(3)10 A 6. §-ban, valamint a 8–10. §-ban meghatározott, vállalkozások részére nyújtott támogatás az 1998/2006/EK bizottsági rendelet 2. cikke szerinti csekély összegű (de minimis) támogatásnak minősül, és kizárólag a 1998/2006/EK bizottsági rendelettel összhangban nyújtható.

(4) A 7. §-ban, a 11. §-ban, a 13. §-ban, a 15–16. §-ban és a 18. §-ban meghatározott támogatás mértéke nem haladhatja meg a fejlesztéssel összefüggő összköltség összegét.

(5) A 10. §-ban meghatározott támogatás mértéke nem haladhatja meg a feladatellátás összköltségének, illetve az adott fejlesztés bekerülési értékének összegét.

(6) Az (1)–(5) bekezdésekben meghatározott támogatások esetében az elszámolható költségek körét pályázati eljárás esetén a pályázati kiírás, egyedi döntés esetén a támogatási szerződés határozza meg.

(7)11 A 17. §, 19. §, és 20. § alapján a kedvezményezettel munkaviszonyban álló munkavállalók képzéséhez képzési támogatás nyújtható a 800/2008/EK bizottsági rendelet I. fejezet, illetve II. fejezet 8. szakaszában foglaltak szerint. A maximális támogatási intenzitás

a) általános képzés esetén az elszámolható költségek 60%-a;

b) speciális képzés esetén az elszámolható költségek 25%-a.

(8)12 A (7) bekezdésben meghatározott maximális támogatási intenzitás az elszámolható költségek 80%-ának megfelelő maximális támogatási intenzitásig növelhető a következők szerint:

a) 10 százalékponttal a fogyatékossággal élő vagy hátrányos helyzetű munkavállalóknak nyújtott képzés esetén,

b) 10 százalékponttal, ha a támogatást középvállalkozásoknak, és 20 százalékponttal, ha a támogatást kisvállalkozásnak nyújtják.

(9)13 Ha valamely támogatási projektben általános és speciális képzési összetevők is szerepelnek, amelyek a képzés támogatási intenzitásának a kiszámítása vonatkozásában egymástól nem választhatók el, vagy ha a támogatási projektben szereplő képzés általános, illetve speciális jellege nem állapítható meg, a (7) bekezdés b) pontja szerinti speciális képzésre vonatkozó támogatási intenzitásokat kell alkalmazni.

(10)14 A (7) bekezdésben meghatározott támogatások esetén a képzéssel összefüggő alábbi költségek számolhatóak el:

a) az oktatóknak a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény 79. § (1) bekezdésében meghatározott személyi jellegű költségei, és a képzési projekttel kapcsolatos eligazítás és tanácsadási szolgáltatások költségei, együttesen legfeljebb az összesen elszámolt költségek 10%-a mértékéig,

b) az oktatók és képzésben részt vevők utazási költségei, beleértve a szállásköltségeket is,

c) egyéb folyó költségek, úgymint a projekthez közvetlenül kapcsolódó anyagok, fogyóeszközök,

d) az eszközök és felszerelések értékcsökkenése, olyan mértékben, amennyire azokat kizárólag a képzési projekt céljaira használják,

e) a képzésben részt vevők személyi jellegű költségei és elszámolható általános közvetett költségek (adminisztrációs költségek, bérleti díj, rezsiköltségek) az a)–d) pontban felsorolt elszámolható költségek összértékéig. A képzésben részt vevők személyi jellegű költségei vonatkozásában csak a képzésben ténylegesen eltöltött idő vehető számításba, az ebből termelésben eltöltött idő vagy annak megfelelője levonása után. Az oktatók, tanácsadók, illetve a képzésben részt vevők személyi jellegű ráfordításai állami támogatásának havi (huszonkét munkanapra vetített) mértéke nem haladhatja meg a tárgyévet megelőző második évre vonatkozó KSH adatok szerint a versenyszférában foglalkoztatottak havi átlagkeresetének kétszeresét.

(11)15 A (10) bekezdésben meghatározott költségek kizárólag tételesen részletezett dokumentumok alapján tervezhetők és számolhatók el.

(12)16 Ötven és ötszáz fő közötti munkahelyteremtést eredményező beruházáshoz legfeljebb 1 millió euró összegnek megfelelő forint összegű képzési célú támogatás, ötszáz főt meghaladó munkahelyteremtést eredményező beruházáshoz legfeljebb 2 millió euró összegnek megfelelő forint összegű képzési célú támogatás nyújtható. Az euróban meghatározott támogatási összeg forintra történő átszámításakor a 85/2004. (IV. 19.) Korm. rendelet 31. § (3) bekezdésében foglaltak szerint kell eljárni.

A PÁLYÁZAT, ILLETŐLEG EGYEDI DÖNTÉS ALAPJÁN NYÚJTOTT TÁMOGATÁSOK KÖZÖS SZABÁLYAI

23. § E rendelet alapján nyújtott támogatások odaítéléséről a miniszter dönt. A Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Tanács az Szht. 12. §-ában meghatározott döntés-előkészítő feladatai keretében – a 20. §-ban meghatározott támogatás kivételével – véleményezi a keretből nyújtandó támogatásokra irányuló előterjesztéseket, és ennek alapján támogatási javaslatot tesz a miniszternek.

24. § (1) A keretből nyújtott támogatással megvalósított program támogatással érintett részéhez további állami támogatás nem vehető igénybe.

(2)17 A keretből vissza nem térítendő támogatás nyújtható. A támogatás folyósítására a 3. § alapján a felnőtt számára nyújtott, valamint a nem költségvetési szervként működő akkreditált felnőttképzési intézmény, szakképzési hozzájárulásra kötelezett, és a 20. §-ban meghatározott befektető számára nyújtott támogatás esetén utófinanszírozással, költségvetési szervként működő akkreditált felnőttképzési intézmény, az NSZFH, közalapítvány, nonprofit szervezet, valamint gazdasági kamara támogatása esetén utólagos elszámolási kötelezettséggel kerül sor.

(3) Utófinanszírozás esetén támogatási előleg indokolt esetben és legfeljebb a támogatás összegének 25 százaléka mértékéig nyújtható. Előleg igénybevétele esetén, továbbá, ha a támogatási szerződés alapján a folyósítás több részletben történik, a támogatás csak akkor folyósítható, ha a támogatott a támogatási szerződésben rögzítettek szerint a támogató felé elszámol.

25. § (1)18 A keretből nyújtott támogatásokra vonatkozó szerződést – a (2) bekezdésben, valamint a 27. § (4) bekezdésben meghatározott kivétellel – az NSZFH köti meg.

(2)19 A 11. § (1) bekezdésében és a 20. §-ban meghatározott támogatásra vonatkozóan a szerződést a Minisztérium köti meg. A 10. § és a 11. § (2) bekezdése alapján nyújtott támogatásra vonatkozóan – miniszter döntése alapján – a Minisztérium vagy az NSZFH köti meg a szerződést.

(3) Nem nyújtható támogatás annak,

a) aki az adott pályázat kiírását, illetve támogatási kérelem benyújtását megelőző két éven belül államháztartási forrásból az iskolarendszeren kívüli képzéshez kapcsolódóan támogatásban részesült és a pályázatban, illetve támogatási kérelemben valótlan vagy megtévesztő adatokat szolgáltatott, vagy a támogatási szerződést önhibájából maradéktalanul nem teljesítette,

b)20 akinek a Nemzeti Foglalkoztatási Alap képzési alaprészével, illetve foglalkoztatási alaprésze iskolarendszeren kívüli felnőttképzési célú keretével szemben lejárt kötelezettsége van,

c) akinek az államháztartásra vonatkozó jogszabályok szerint köztartozása van,

d)21 aki a rendezett munkaügyi kapcsolatok – a rendezett munkaügyi kapcsolatok feltételeiről és igazolásának módjáról szóló 1/2012. (I. 26.) NGM rendeletben meghatározott – feltételeit nem teljesítette.

(4) A keretből nyújtott támogatásról szóló szerződésnek a következőket kell tartalmaznia:

a) a szerződést kötő felek

aa) nevét (cégnevét),

ab) székhelyét, lakcímét,

ac) statisztikai számjelét,

ad) adószámát (adóazonosító jelét),

ae) képviseletére jogosult, illetve a szerződés teljesítésével összefüggésben eljáró személy nevét;

b) a támogatott cégjegyzékszámát, vagy egyéni vállalkozói igazolvány számát, vagy bírósági nyilvántartási számát, valamint felnőttképzési intézmény esetén akkreditációs számát;

c) a támogatásban részesülőnek az állami adóhatóságnál bejelentett azt a bankszámlaszámát, és számlavezető pénzintézetének megnevezését, ahova a támogatás összege átutalható;

d) a támogatás célját, a felhasználás részletes leírását;

e) a támogatás összegét, folyósításának módját és ütemezését;

f) a támogatott program megkezdésének és befejezésének tervezett időpontját, valamint a támogatás felhasználásáról történő szakmai és pénzügyi elszámolás módját és időpontját;

g) felnőttképzés érdekében végzett fejlesztő tevékenységhez nyújtott támogatás esetén a fejlesztés eredményéhez való hozzáférés biztosításának módját;

h) a támogatottnak a támogatás felhasználására és elszámolására vonatkozó kötelezettségeit, feladatait;

i) a támogató szerződéstől való elállásának, illetve felmondásának eseteit;

j) a szerződésszegés, illetve a támogatás nem rendeltetésszerű felhasználásának jogkövetkezményeit;

k) a támogatott nyilatkozatát arról, hogy nincs lejárt határidejű, az államháztartással összefüggő jogszabályok szerinti köztartozása.

(5) A támogatott a program lezárását követően a támogatás felhasználásáról – a támogatási szerződésben meghatározottak szerint – köteles elszámolni az (1) és (2) bekezdésében meghatározott szervnek. Az elszámolás kiterjed a támogatás felhasználásának pénzügyi és szakmai szempontú bemutatására egyaránt.

(6)22 Az NSZFH e rendelet alapján ellátandó feladatai ellátásához, illetve a támogatási programhoz szükséges forrás biztosítására a szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról szóló 2003. évi LXXXVI. törvény végrehajtásáról szóló 13/2004. (IV. 27.) OM rendelet [a továbbiakban: 13/2004. (IV. 27.) OM rendelet] 12. §-ának (4)–(5) bekezdéseiben foglaltakat megfelelően alkalmazni kell.

25/A. §23 (1) A csekély összegű támogatás odaítélésének feltétele a kedvezményezett nyilatkozata, mely szerint általa az előző három pénzügyi évben igénybe vett csekély összegű támogatások támogatástartalma nem haladja meg a 200 000 eurónak megfelelő forintösszeget.

(2) A több részletben fizetendő támogatást az odaítélése időpontjában érvényes értékre kell diszkontálni.

(3) Minden egyes új csekély összegű támogatás odaítélésekor az adott pénzügyi évben, valamint az előző két pénzügyi év alatt odaítélt csekély összegű támogatás teljes összegét figyelembe kell venni.

(4) A csekély összegű támogatások nyújtása esetén a támogatást nyújtónak eleget kell tennie az 1998/2006/EK bizottsági rendelet 3. cikk 1. pontja szerinti tájékoztatási kötelezettségének.

(5) Csekély összegű (de minimis) támogatás nem nyújtható az 1998/2006/EK rendelet 1. cikk 1. pontjában meghatározott tevékenységekhez.

25/B. §24 (1) A 22. § (7) bekezdésében meghatározott támogatás nem nyújtható:

a) a 800/2008/EK rendelet 1. cikk (3) bekezdés c) pontjában foglalt tevékenységekhez;

b) a 800/2008/EK rendelet 1. cikk (6) bekezdésében meghatározott esetekben.

(2)25 E rendelet alapján támogatás csak akkor ítélhető meg, ha a kedvezményezett még a projekttel kapcsolatos munkálatok vagy tevékenységek megkezdése előtt a támogatás iránti kérelmét benyújtja. Egyedi támogatás megítélését megelőzően nagyvállalkozások esetében a fentieken kívül a kedvezményezettek kötelesek bizonyítani, hogy a támogatás segítségével a következő kritériumok közül legalább egy teljesül:

a) lényegesen növekszik a projekt mérete,

b) kiszélesedik a tevékenység köre,

c) növekszik a kedvezményezett által a támogatáson kívül a projektre fordítandó összeg,

d) lényegesen felgyorsul a projekt végrehajtási üteme,

e) regionális beruházási támogatás esetében a projekt a támogatás hiányában nem az érintett támogatott régióban valósult volna meg.

(3) A rendeletben szereplő, a 800/2008/EK bizottsági rendelet hatálya alá tartozó támogatási jogcímen nyújtott támogatás különböző elszámolható költségek esetén halmozható más, a 800/2008/EK bizottsági rendelet hatálya alá tartozó támogatási jogcímen nyújtott támogatással. Azonos, vagy részben azonos elszámolható költségek esetében a 800/2008/EK bizottsági rendelet hatálya alá tartozó támogatási jogcímen nyújtott támogatás abban az esetben halmozható más, a 800/2008/EK bizottsági rendelet hatálya alá tartozó támogatási jogcímen nyújtott támogatással, illetve csekély összegű támogatással, ha az nem vezet a 800/2008/EK bizottsági rendelet szerinti legmagasabb támogatási intenzitás, illetve támogatási összeg túllépéséhez.

(4) A 6. §-ban, valamint a 8–10. §-ban meghatározott, vállalkozások részére nyújtott, valamint a 17. §, és a 19–20. § alapján nyújtott támogatások esetében a kedvezményezetteknek és a támogatást nyújtó szervnek a támogatás igénylését, felhasználását, ellenőrzését alátámasztó bizonylatokat, dokumentumokat és nyilvántartásokat, valamint minden olyan nyilvántartást, amely az elszámolható költségeket és a megengedhető maximális támogatási intenzitás betartására vonatkozó információkat tartalmazza, a támogatás odaítélésétől számított 10 évig meg kell őrizniük.

PÁLYÁZATI ELJÁRÁS KÜLÖNÖS SZABÁLYAI

26. § (1)26 A pályázati eljárás alapján nyújtható támogatások esetén a nyilvános pályázatot az NSZFH írja ki, és – a miniszter döntése és utasítása alapján – ellátja a pályázati program teljes körű végrehajtását.

(2)27 Az NSZFH által az (1) bekezdés alapján ellátandó feladatokra, pályázatok értékelésére vonatkozóan a 13/2004. (IV. 27.) OM rendelet 12. §-ának (3) és (6) bekezdésében, valamint a 14. §-ában foglalt rendelkezések az irányadók azzal, hogy e rendelet alapján nyújtott támogatások esetében a pályázatok bírálatába az állami foglalkoztatási szervként eljáró fővárosi és megyei kormányhivatalt (a továbbiakban: kormányhivatal) nem kell bevonni.

(3) A pályázati kiírásnak a következőket kell tartalmaznia:

a) a pályázat kiírójának megnevezését,

b) a pályázat célját,

c) a támogathatók körét,

d) a támogatás felhasználására vonatkozó feltételeket, beleértve a nyertes pályázókkal kötendő szerződési feltételeket is,

e) a támogatás további feltételeit,

f) a pályázat beküldésének határidejét és helyét,

g) az elbírálásnál előnyt jelentő szempontokat,

h) a pályázathoz benyújtandó dokumentumok körét,

i) a pályázat eredményéről történő tájékoztatás módját, határidejét.

(4) A pályázatnak tartalmaznia kell:

a) a pályázó nevét (cégneve), címét (székhelye), adószámát és statisztikai számjelét,

b) a bankszámlaszámát, ahová a támogatás összege utalandó,

c) a megvalósítandó program leírását, célját,

d) az igényelt támogatás összegét,

e) a program megvalósításának tervezett kezdő és befejező időpontját.

(5) A pályázótól – a pályázat befogadásának feltételeként – írásbeli nyilatkozatot kell kérni

a) a pályázatban foglalt adatok, információk és dokumentumok valódiságáról és hitelességéről, valamint arról, hogy az adott tárgyban pályázatot korábban mikor és hol nyújtott be,

b) annak tudomásul vételéről, hogy köztartozás fennállása esetén a pályázót a köztartozás megfizetéséig a támogatás nem illeti meg, az esedékes támogatások folyósítása az államháztartás működési rendjéről szóló 217/1998. (XII. 30.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Kr.) 92. §-ának (5) bekezdése szerint felfüggesztésre kerül, illetve az Áht. 13/A. §-ának (6) bekezdése alapján az esedékes támogatás a köztartozások megfizetése érdekében – a támogatás ellenében vállalt kötelezettségeket nem érintő módon – visszatartható,

c) ahhoz történő hozzájárulásáról, hogy a köztartozások – az Áht. 13/A. §-ának (4) bekezdésében és a Kr. 92. §-ának (4) bekezdésében foglaltak szerinti – figyelemmel kísérése céljából a pályázó adószámát, társadalombiztosítási folyószámla számát a támogatást nyújtó szerv és a Kincstár felhasználja a lejárt köztartozások teljesítése, illetőleg az adósság bekövetkezése tényének és összegének megismeréséhez,

d) annak tudomásul vételéről, hogy a támogatás kedvezményezettjének megnevezése, a támogatás tárgya, a támogatás összege, a támogatott program megvalósítási helye e rendeletben szabályozott módon nyilvánosságra hozható,

e) arról, hogy az államháztartás alrendszereiből folyósított támogatásból eredő lejárt és ki nem egyenlített tartozása nincs,

f) arról, hogy a pályázat szabályszerűségének és a támogatás rendeltetésszerű felhasználásának jogszabályban meghatározott szervek által történő ellenőrzéséhez hozzájárul,

g) a szakképzési hozzájárulásra kötelezett, illetve más gazdálkodó szervezet esetében arról, hogy a pályázat elbírálásáig, illetve a támogatási szerződés lejártáig bejelenti, ha ellene csőd- vagy végelszámolási, illetve felszámolási eljárás indult.

(6) A támogatási előleg nyújtásának a 24. § (3) bekezdésben meghatározottakon túl feltétele, hogy a támogatási előleg igénylésére vonatkozó lehetőséget a pályázati kiírás tartalmazza, az erre vonatkozó igényt a pályázó már a pályázatában is jelezze, és azt a támogatási szerződés tartalmazza.

EGYEDI DÖNTÉSSEL NYÚJTOTT TÁMOGATÁSOK KÜLÖNÖS SZABÁLYAI

27. § (1) Az egyedi döntés alapján nyújtható támogatásról a miniszter az erre irányuló kérelem, illetve előterjesztés alapján dönt.

(2)28 Egyedi döntés alapján nyújtott támogatás esetén – a (4) bekezdésben foglaltak kivételével – a 25. § (2) bekezdése alapján az NSZFH vagy a Minisztérium a támogatási szerződésben meghatározottak szerint:

a) ellátja a támogatásoknak a támogatottak részére történő utalásával kapcsolatos feladatokat,

b) dönt a támogatottak által benyújtott beszámolók elfogadásáról,

c) intézkedik a támogatottakkal szemben a visszafizetési kötelezettségek elrendeléséről, fogadja a visszafizetésekből befolyt bevételeket.

(3) A támogatási előleg nyújtásának a 24. § (3) bekezdésben meghatározottakon túl feltétele, hogy a támogatási előlegre vonatkozó igényt a kérelem, illetőleg az előterjesztés – összegszerűen és részletesen megindokolva – jelezze, és azt a támogatási szerződés tartalmazza.

(4)29 A 4–5. §-ban meghatározott programban részt vevő felnőtt részére a foglalkoztatása elősegítéséhez szükséges képzés díjának részben vagy egészben történő megtérítése tekintetében a foglalkoztatást elősegítő támogatásokról, valamint a Nemzeti Foglalkoztatási Alapból foglalkoztatási válsághelyzetek kezelésére nyújtható támogatásokról szóló 6/1996. (VII. 16.) MüM rendeletnek a foglalkoztatást elősegítő képzésben történő részvétel támogatására vonatkozó szabályait kell megfelelően alkalmazni a 3. § (2) bekezdésének f) pontja és a 6. § (3) bekezdése kivételével azzal, hogy a kormányhivatal ellátja a támogatás folyósításával és ellenőrzésével, valamint elszámoltatásával kapcsolatos feladatokat. A kormányhivatalok pénzeszközökkel való ellátása, valamint a kötelezettségvállalás, utalványozás, ellenjegyzés, érvényesítés a Nemzeti Foglalkoztatási Alap kezelésére és felhasználására vonatkozó külön jogszabályok szerint történik a miniszteri döntésben foglaltak figyelembevételével.

ELLENŐRZÉS

28. § (1)30 E rendelet alapján nyújtott támogatás felhasználásának jogszerűségét a Minisztérium, illetve – a 11. § (1) bekezdésében meghatározott támogatás kivételével – az NSZFH ellenőrzi. Ezen túlmenően a 4. és 5. §-ban meghatározott programban részt vevő felnőtt részére nyújtott támogatás esetén a kormányhivatal is ellenőrzést végez.

(2) Az ellenőrzés során az (1) bekezdésben meghatározott szervezet, illetve személy a támogatási megállapodás teljesülésével, a támogatási összeg jogszerű felhasználásával kapcsolatban vizsgálatot tarthat, iratokat és más dokumentációkat kérhet, azokról másolatot, illetve kivonatot készíthet.

(3) A támogatott köteles

a) az ellenőrzésre jogosult megkeresésének soron kívül eleget tenni,

b) az ellenőrzésre jogosult részére szóban vagy írásban tájékoztatást adni, és a dokumentációs anyagokba a betekintést lehetővé tenni,

c) az ellenőrzést végző személy kérésére az általa szolgáltatott adatok és rendelkezésre bocsátott dokumentáció teljességéről nyilatkozatot tenni,

d) az ellenőrzés zavartalan elvégzéséhez szükséges egyéb feltételeket megteremteni.

(4) A támogatott köteles az (1) bekezdésben meghatározott szervezet, illetve személy ellenőrzési jogköre gyakorlásának biztosítása érdekében az e rendelet alapján nyújtott támogatásokra vonatkozó dokumentumokat – a támogatásokra vonatkozó támogatási szerződés megkötésétől számított – 5 évig, a 8–9. §, a 17. § és a 19–20. §-ok szerinti támogatás esetén 10 évig megőrizni.

JOGKÖVETKEZMÉNYEK

29. § (1) A támogatottat a részéről felmerült jogszabálysértés, továbbá a támogatási szerződés által előírt kötelezettségek nem szerződésszerű teljesítése, valamint a támogatás jogszerűtlen felhasználása esetén visszafizetési és kamatfizetési kötelezettség terheli.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott eseteken túlmenően visszafizetési és kamatfizetési kötelezettség terheli a támogatottat abban az esetben is, ha

a) az ellenőrzést szándékosan meghiúsította, vagy az ellenőrzés lefolytatását akadályozta, vagy

b) az ellenőrzéshez szükséges dokumentumokat felhívásra nem bocsátotta rendelkezésre.

(3) A visszafizetési és kamatfizetési kötelezettség a támogatottat a jogszabálysértés, a támogatási megállapodásban rögzített kötelezettségek nem szerződésszerű teljesítése, a támogatási összeg jogszerűtlen felhasználása kezdetének, illetve az ellenőrzés meghiúsítása, akadályozása időpontjaként megállapítható időponttól terheli. A kamat napi mértéke a mindenkori jegybanki alapkamat 365-öd részének kétszerese.

ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

30. § (1) Ez a rendelet a kihirdetését követő 3. napon lép hatályba, rendelkezéseit a hatálybalépését követően hozott miniszteri döntés, illetőleg a 20. § alapján megkötött keretmegállapodás alapján nyújtott támogatások tekintetében kell alkalmazni.

(2)31

(3) E rendelet alapján az 1998/2006/EK bizottsági rendelet hatálya alá tartozó csekély összegű (de minimis) támogatásokra vonatkozóan támogatási döntést 2013. december 31-ig lehet hozni.

(4)32 E rendelet alapján a 800/2008/EK bizottsági rendelet hatálya alá tartozó támogatásokra vonatkozóan támogatási döntést 2013. december 31-ig lehet hozni.

(5)33 E rendelet

a) a Szerződés 87. és 88 cikke alkalmazásában a támogatások bizonyos fajtáinak a közös piaccal összeegyeztethetőnek nyilvánításáról szóló, 2008. augusztus 6-i 800/2008/EK bizottsági rendelet (általános csoportmentességi rendelet) (HL L 214., 2008. 08. 09., 3–47. o.); valamint

b) a Szerződés 87. és 88. cikkének a de minimis támogatásokra való alkalmazásáról szóló, 2006. december 15-i 1998/2006/EK bizottsági rendelet (HL L 379., 2006.12.28., 5.o.) hatálya alá tartozó támogatást tartalmaz.

Melléklet a 15/2007. (IV. 13.) SZMM rendelethez34


Támogatási kérelem a beruházásösztönző képzési célú támogatás megállapításához

1.A befektető

 neve:
     

 székhelye:
     

 telephelye/fiókhelyei:
     

 levelezési címe:
     

 telefonszáma, faxszáma, e-mail címe:
     

 adószáma:
     

 számlavezető pénzintézetének neve és a támogatás fogadására szolgáló bankszámlaszáma:
     

 cégbírósági bejegyzésének száma:
     

 tevékenységi köre:
     

 képviseletére jogosult neve, beosztása, telefonszáma és e-mail címe:
     

 megbízott kapcsolattartójának neve telefonszáma és e-mail címe:
     

2.A beruházás

 megvalósításának helye:
     

 megvalósításának kezdetének és befejezésének pontos (év, hó, nap) időpontjai:
     

 a beruházással létrehozott új munkahelyek száma:
     

3.A beruházáshoz kapcsolódó támogatásban részesítendő képzések

A képzés megnevezése

A képzés típusa (általános) speciális). Általános képzés esetén OKJ-s vagy akkreditációs azonosító száma

A képzés típusa (belső/külső képzés).
Belső képzés esetén a beruházó felnőttképzési nyilvántartási száma, külső képzés esetén a felnőttképzési intézmény akkreditációs száma

A képzés megkezdésének
és lezárásának pontos időpontjai
(év, hó, nap)

A képzés összes óraszáma

A képzésben részt vevő felnőttek létszáma

Ebből fogyatékos-
sággal élő
vagy hátrányos helyzetű felnőttek létszáma

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A beruházáshoz kapcsolódó képzési program kezdetének és befejezésének pontos (év, hó, nap) időpontjai:
    

A képzések teljes költsége:
    

A képzésekhez igényelt támogatás összege:
    

4.Foglalkoztatási kötelezettség

A képzésben részt vevők összlétszámából a foglalkoztatási kötelezettség szempontjából figyelembe vehető létszám:
    

A vállalt foglalkoztatottak száma:
    


Dátum: ...................................................

P. H.
............................................
cégszerű aláírás
1

A rendeletet a 16/2016. (V. 27.) NGM rendelet 40. § a) pontja hatályon kívül helyezte 2016. május 28. napjával.

2

A 2. § a 2/2009. (II. 10.) SZMM rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

3

A 2. § r) pontját a 10/2009. (IV. 14.) SZMM rendelet 4. § (1) bekezdése iktatta be.

4

A 4. § a 3/2012. (II. 10.) NGM rendelet 13. § (3) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

8

A 21. § (2) bekezdés e) pontja a 3/2012. (II. 10.) NGM rendelet 13. § (3) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg.

9

A 21. § (2) bekezdésének h) pontját a 2/2009. (II. 10.) SZMM rendelet 3. §-a iktatta be, szövege a 3/2012. (II. 10.) NGM rendelet 13. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

10

A 22. § (3) bekezdése a 2/2009. (II. 10.) SZMM rendelet 4. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

11

A 22. § (7) bekezdése a 2/2009. (II. 10.) SZMM rendelet 4. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

12

A 22. § (8) bekezdése a 2/2009. (II. 10.) SZMM rendelet 4. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

13

A 22. § (9) bekezdése a 2/2009. (II. 10.) SZMM rendelet 4. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

14

A 22. § (10) bekezdése a 2/2009. (II. 10.) SZMM rendelet 4. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

15

A 22. § (11) bekezdése a 2/2009. (II. 10.) SZMM rendelet 4. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

16

A 22. § (12) bekezdését a 2/2009. (II. 10.) SZMM rendelet 4. § (2) bekezdése iktatta be.

20

A 25. § (3) bekezdés b) pontja a 3/2012. (II. 10.) NGM rendelet 13. § (3) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg.

21

A 25. § (3) bekezdésének d) pontja a 3/2012. (II. 10.) NGM rendelet 13. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

23

A 25/A. §-t a 2/2009. (II. 10.) SZMM rendelet 5. §-a iktatta be.

24

A 25/B. §-t a 2/2009. (II. 10.) SZMM rendelet 6. §-a iktatta be.

25

A 25/B. § (2) bekezdése a 10/2009. (IV. 14.) SZMM rendelet 4. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

28

A 27. § (2) bekezdésének nyitó szövegrésze a 2/2009. (II. 10.) SZMM rendelet 7. §-ával megállapított, a 3/2012. (II. 10.) NGM rendelet 13. § (3) bekezdés f) pontja, az 55/2014. (XII. 31.) NGM rendelet 7. § c) pontja szerint módosított szöveg.

31

A 30. § (2) bekezdését a 118/2008. (V. 8.) Korm. rendelet 46. §-ának 10. pontja hatályon kívül helyezte.

32

A 30. § (4) bekezdése a 2/2009. (II. 10.) SZMM rendelet 8. §-ával megállapított szöveg.

33

A 30. § (5) bekezdését a 2/2009. (II. 10.) SZMM rendelet 8. §-a iktatta be.

34

A melléklet a 2/2009. (II. 10.) SZMM rendelet 9. §-ával megállapított szöveg.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére