• Tartalom

1088/2007. (XI. 21.) Korm. határozat

1088/2007. (XI. 21.) Korm. határozat

a Hadigondozottak Közalapítványa létrehozásáról szóló 1116/1994. (XII. 9.) Korm. határozat módosításáról1

2007.11.22.

A Kormány a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény 74/B. §-ának (5) bekezdése, valamint az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló 2006. évi LXV. törvény 1. §-a (2) bekezdésének f) pontja alapján

1. a Hadigondozottak Közalapítványa létrehozásáról szóló 1116/1994. (XII. 9.) Korm. határozat mellékletét képező Alapító Okiratot a melléklet szerint módosítja;

2. felhatalmazza a honvédelmi minisztert, hogy a Közalapítvány Alapító Okirata módosításának bírósági nyilvántartásba vétele során az alapító képviseletében a bíróságnál eljárjon;

Felelős: honvédelmi miniszter

Határidő: azonnal

3. felhívja a Miniszterelnöki Hivatalt vezető minisztert, hogy az egységes szerkezetbe foglalt Alapító Okiratot a bíróság határozatának jogerőre emelkedését követően a Magyar Közlönyben tegye közzé.

Felelős: Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter, honvédelmi miniszter

Határidő: a bíróság határozatának jogerőre emelkedését követően azonnal

4. Ez a határozat a közzétételét követő napon lép hatályba.

Melléklet az 1088/2007. (XI. 21.) Korm. határozathoz


A Hadigondozottak Közalapítványa
Alapító Okiratának módosítása

1. Az Alapító Okirat 4. pontja a következő 4.5. alponttal egészül ki:
(A Közalapítvány célja)
„4.5. A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről szóló 2000. évi CXXXIII. törvény 57/A. §-ának (2) bekezdése alapján a személyi kárpótlással kapcsolatos összegek kifizetésének teljesítése.”

2. Az Alapító Okirat 8.1. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
„8.1. Kuratórium
A Közalapítvány legfőbb döntést hozó szerve a 9 tagú kuratórium. A tagokat az alapító az alábbi szervezetek javaslata alapján jelöli ki:
Honvédelmi Minisztérium, Egészségügyi Minisztérium, Pénzügyminisztérium, Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium, Vak Hadirokkantak Országos Egyesülete, Hadigondozottak, Hadiözvegyek, Hadiárvák Országos Nemzeti Szövetsége (HONSZ), Magyar Hadigondozottak Országos Nemzeti Szövetsége (MAHONSZ), Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság, Országos Egészségbiztosítási Pénztár.

A kuratórium tagjai:
1. dr. József Péter a Honvédelmi Minisztériumtól,
2. dr. Szepezdi Zsuzsanna az Egészségügyi Minisztériumtól,
3. Szikszainé dr. Bérces Anna főosztályvezető a Pénzügyminisztériumtól,
4. Kovács János az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztériumtól,
5. Kreisz Mihály a Vak Hadirokkantak Országos Egyesületétől,
6. Ipacs József a Hadigondozottak, Hadiözvegyek, Hadiárvák Országos Nemzeti Szövetségétől (HONSZ),
7. Vadai Mihály Zsolt a Magyar Hadigondozottak Országos Nemzeti Szövetségétől (MAHONSZ),
8. Haudinger István az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóságtól,
9. dr. Okolicsny Emília az Országos Egészségbiztosítási Pénztártól.”

3. Az Alapító Okirat 8.7.1. alpontja helyébe a következő rendelkezés lép:
„8.7.1. A Közalapítványnál a Szociális és Munkaügyi Minisztérium, a Pénzügyminisztérium és a Honvédelmi Minisztérium képviselőjéből álló 3 tagú felügyelő bizottság működik.

A felügyelő bizottság
– elnöke:
dr. Nagy Sándor Pénzügyminisztérium,
– tagjai:
Kőnig Éva Szociális és Munkaügyi Minisztérium,
dr. Szilágyi Béla Honvédelmi Minisztérium.”

4. Az Alapító Okirat 9.7. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
„9.7. A Közalapítvány pályázat kiírása nélkül évente a vagyona 5%-ának mértékéig, de legfeljebb összesen 1 M Ft (közvetlen vagy közvetett) támogatást nyújthat az Alapító Okiratban foglalt célokra.”
1

A határozatot az 1036/2011. (III. 3.) Korm. határozat 3. pont b) alpontja hatályon kívül helyezte 2011. március 3. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére