• Tartalom

1/2007. (II. 6.) SZMM rendelet

1/2007. (II. 6.) SZMM rendelet

a szakiskolák, a szakközépiskolák és a felsőfokú szakképzés tekintetében a felsőoktatási intézmények számára adományozható nívódíjról1

2007.02.21.

A szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról szóló 2003. évi LXXXVI. törvény (a továbbiakban: Szht.) 28. §-a (4) bekezdésének e) pontjában foglalt felhatalmazás alapján, a szakképesítésért felelős miniszter véleményének kikérésével, továbbá a pénzügyminiszterrel egyetértésben, az Szht. 14. §-a (9) bekezdésében foglaltak figyelembevételével, valamint a szociális és munkaügyi miniszter feladat- és hatásköréről szóló 170/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet 3. § ea) pontjában foglaltak alapján a következőket rendelem el:

1. § A rendelet hatálya kiterjed

a) a szakiskolára és a szakközépiskolára (a továbbiakban: szakképző iskola),

b) a felsőfokú szakképzés tekintetében a felsőoktatási intézményre (a továbbiakban: felsőoktatási intézmény),

c) az Szht. 13. §-a alapján működő Regionális Fejlesztési és Képzési Bizottságra (a továbbiakban: Bizottság),

d) a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Tanácsra, valamint

e) a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézetre (a továbbiakban: NSZFI).

2. § (1) A nívódíj a szociális és munkaügyi miniszter által adományozható olyan cím, amely annak elismerésére szolgál, hogy a szakképző iskola, illetve a felsőoktatási intézmény az adott évben a munkaerő-piaci igényeknek megfelelő szakképzést folytatott. Pályázat alapján a nívódíjjal az Szht.-ban és e rendeletben meghatározott pénzösszeg is elnyerhető, továbbá a nyertes pályázó a „nívódíjas szakképzés” cím használatára válik jogosulttá.

(2) A nívódíjjal a Munkaerő-piaci Alap képzési alaprészének (a továbbiakban: alaprész) a régió számára jóváhagyott decentralizált kerete pénzeszközeinek legfeljebb öt százalékából támogatás nyerhető el. A nívódíjjal megítélt támogatás mértéke pályázónként legalább a költségvetési törvényben meghatározott iskolai szakképzés (szakmai gyakorlati képzés) fajlagos összegének tíz százaléka tanulónként.

(3) A tanulólétszám számításánál szakképző iskolában a teljes tanulólétszám, felsőoktatási intézményben pedig a felsőfokú szakképzésben részt vevő hallgatók száma az elnyerhető nívódíj minimális összege kiszámításának alapja.

(4) Régiónként évente maximum 5 szakképző iskolának, felsőoktatási intézménynek adományozható nívódíj.

(5) A nívódíjjal megítélt összeg a szakképző iskolában, felsőoktatási intézményben – az intézmény vezetőjének döntése alapján, a pályázati cél figyelembevételével – a nívódíj elnyeréséért kiemelkedő tevékenységet folytató, a tanulók, illetve hallgatók szakmai elméleti és gyakorlati oktatásában részt vevő pedagógusok és dolgozók jutalmazására, továbbképzésére, közös programok, tanulmányutak szervezésére, lebonyolítására, továbbá a szakképző iskolában, a felsőoktatási intézményben folytatott szakmai képzés fejlesztésére, valamint könyvtárfejlesztésre, illetve a felsoroltakkal kapcsolatban felmerülő költségek finanszírozására fordítható.

(6) A nívódíjjal megítélt összeg beruházási célra is fordítható, de ebben az esetben a nyertes pályázónak beruházási tervet kell benyújtania az NSZFI-nek és a beruházásra megítélt támogatásra vonatkozóan alkalmazni kell a szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról szóló 2003. évi LXXXVI. törvény végrehajtásáról szóló 13/2004. (IV. 27.) OM rendelet (a továbbiakban: R.) 15. §-ának (1)–(2) bekezdésében, (4) bekezdésében és (6)–(8) bekezdésében foglaltakat.

3. § (1) A szakképző iskola, felsőoktatási intézmény tartósan kiemelkedő tevékenységének elismeréseként évente pályázat keretében nívódíj adományozható.

(2) A nívódíj elnyerésére az a szakképző iskola, felsőoktatási intézmény nyújthat be pályázatot, amely a pályázat kiírásának időpontját megelőző – a pályázati kiírásban meghatározott számú – tanév(ek), illetve évfolyam(ok) adatai alapján igazolja, hogy

a) az első szakképzési évfolyamon tanulmányokat kezdőknek legalább a pályázati kiírásban meghatározott százaléka szakmai vizsgát tesz a szakképző iskolában, a felsőoktatási intézményben, és

b) az eredményes szakmai vizsgát tett tanulók, illetve hallgatók pályázati kiírásban meghatározott százaléka a megszerzett szakképesítésének megfelelő munkakörben, meghatározott idő alatt helyezkedett el, és dolgozik.

(3) A szakközépiskolában és a felsőfokú szakképzésben az eredményes szakmai vizsgát tett tanulók, illetve hallgatók közül a felsőoktatási intézményben, a szakiskolában szakképzettséget szerzett tanulók közül az érettségire felkészülés céljából további tanulmányokat folytatókat, illetve a megszerzett szakképesítés magasabb szintjét eredményező szakképzésben részt vevőket figyelmen kívül kell hagyni a szakképesítésnek megfelelő munkakörben elhelyezkedettek százalékos aránya kiszámításánál.

(4) A pályázat benyújtásának feltétele, hogy a szakképző iskola, felsőoktatási intézmény a pályázat kiírását követő tanévben, illetve évfolyamon a beiskolázási (felvételi) terve szerint vele tanulói, illetve hallgatói jogviszonyba lépők részére a munkaerőpiacon igényelt szakképesítés megszerzését eredményező képzést indít és rendelkezik a pályázati kiírásban meghatározott tanévekben, illetve évfolyamokon pályakövetési rendszerrel.

(5) A nívódíj adományozásának a régió sajátosságait is figyelembe vevő egyéb feltételeit a pályázati kiírás tartalmazza.

4. § (1) A nívódíj adományozására a pályázatot az Szht. 13. §-ának (2) bekezdésében meghatározott pályázatokat megelőzően a Bizottság írja ki. A pályázati kiírás elkészítésénél figyelembe kell venni az R. 13. § (2) bekezdésében foglaltakat is.

(2) A pályázatok meghatározott szempontok alapján történő előminősítését az R. 14. § (2) bekezdésében foglaltaknak megfelelően a Bizottság által felkért, maximum öt szakértő végzi. A pályázatokat a szakértők véleményének figyelembevételével a Bizottság értékeli, javaslatot tesz a nívódíj odaítélésére, és a nívódíjjal elnyerhető támogatás összegére a szociális és munkaügyi miniszternek.

(3) A nívódíj odaítéléséről és az elnyerhető támogatás összegéről a Bizottság javaslata alapján a szociális és munkaügyi miniszter – a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Tanács állásfoglalásának kikérésével – dönt.

(4) A nyertes pályázókkal az NSZFI támogatási szerződést köt. A támogatás utólagos elszámolási kötelezettséggel nyújtható.

(5) Amennyiben a nívódíj pályázatokra elkülönített decentralizált keret teljes összege nem került odaítélésre, akkor a fennmaradó kerettel megnövekszik a régió jóváhagyott decentralizált kerete.

(6) Az NSZFI ellenőrzési jogosultsága az R. 21–22. §-ában foglaltaknak megfelelően kiterjed a nívódíjban részesülőkre is.

(7) Amennyiben a szakképző iskola, illetve a felsőoktatási intézmény a nívódíjjal odaítélt összeget nem az e rendeletben meghatározott célra használja fel, akkor a cím használatának jogát a Bizottság javaslatára a szociális és munkaügyi miniszter visszavonhatja.

(8) Amennyiben a szakképző iskola, illetve a felsőoktatási intézmény a nívódíjjal elnyert összeget jogellenesen használta fel, akkor a jogellenesen felhasznált részt köteles harminc napon belül a Magyar Államkincstárnál vezetett Munkaerő-piaci Alap képzési alaprész lebonyolítási számlára befizetni.

5. § A díjat elnyert szakképző iskola, felsőoktatási intézmény használhatja a „nívódíjas szakképzés” <évszám>” megjelölést, mint kiegészítő elnevezést.

6. § A nívódíjban részesültek listáját évente a Szociális és Munkaügyi Minisztérium hivatalos lapjában közzé kell tenni. A nívódíj odaítélését oklevél és emléktárgy tanúsítja, amelyen fel van tüntetve, hogy azt a szakképző iskola, felsőoktatási intézmény melyik évben nyerte el.

7. § Ez a rendelet a kihirdetését követő 15. napon lép hatályba.

Melléklet az 1/2007. (II. 6.) SZMM rendelethez


A pályázatok elbírálásának szempontjai


1.A pályázat benyújtásának feltételére vonatkozó, számszerűsített indikátorok

Sor-
szám

Indikátorok

2005/2006. tanév

2006/2007. tanév

2007/2008. tanév

3 év
átlaga

száma

aránya

száma

aránya

száma

aránya

Szakmájukban elhelyezkedők aránya (akik egy éven belül nem változtattak szakmát) indikátor számítása (A 2007/2008. tanévig évente eggyel növekszik a figyelembe veendő évek száma)

I.

Szakmai vizsgát tett tanulók összesen

 

 

 

 

 

 

 

 

Ebből:

 

 

 

 

 

 

 

1.

elhelyezkedtek szakmájukban (és egy éven belül nem változtattak szakmát)

 

 

 

 

 

 

 

2.

nem szakképzésben továbbtanulók (egy éven belül) [felsőoktatásban továbbtanulás, szakiskolában szakképzettséget szerzetteknél érettségire felkészülés]

 

 

 

 

 

 

 

3.

szakképzésben (szakmájuk magasabb szintjén) továbbtanulók (iskolai rendszerű és iskolarendszeren kívüli) egy éven belül

 

 

 

 

 

 

 

4.

újabb (nem saját szakmájuk magasabb szintjére) szakképzésre beiratkozottak

 

 

 

 

 

 

 

5.

bejelentkeztek a munkaügyi központban és legalább 1 hónapig munkanélküliként tartották nyilván

 

 

 

 

 

 

 

6.

nem a szakmájukban helyezkedtek el

 

 

 

 

 

 

 

7.

Egyéb (ha a 2–5., illetve a 6. valamely másikkal együtt igaz)

 

 

 

 

 

 

 

8.

Szakmájában elhelyezkedettnek számítók létszáma és aránya
[I. összesen – (2+3)]
1./[I. összesen – (2+3)]

 

 

 

 

 

 

 

Minimumfeltétel: 1./[I. összesen – (2+3)] > 50%
az 1, 2, illetve 3 tanév átlagában

 

 

 

 

 

 

 

Eredményes vizsgát tett tanulók aránya indikátor számítása (A 2007/2008. tanévig évente eggyel növekszik a figyelembe veendő évek száma)

II.

A szakképzésre felvett diákok és a 3 éven belül szakmai vizsgát tett tanulók aránya

 

 

 

 

 

 

 

Minimumfeltétel: az 1, 2, illetve 3 tanév átlagában legalább 90%

 

 

 

 

 

 

 



2. A pályázat elbírálásához figyelembe veendő számszerűsített indikátorok

Sor-
szám

Indikátorok

2005/2006. tanév

2006/2007. tanév

2007/2008. tanév

3 év
átlaga

száma

aránya

száma

aránya

száma

aránya

Iskolai tanműhelyen kívüli gyakorlati képzésben részt vevő tanulók aránya indikátor számítása (A 2007/2008. tanévig évente eggyel növekszik a figyelembe veendő évek száma)

1.

Tanulószerződések száma, aránya
(évfolyamlétszámhoz viszonyítva) összesen (fő és %)

 

 

 

 

Ebből szakképzési évfolyamonként:

 

 

 

 

1. évfolyam

 

 

 

 

2. évfolyam

 

 

 

 

(3. évfolyam – ha van)

 

 

 

 

2.

Együttműködési megállapodással iskolai tanműhelyen kívüli gyakorlati képzésben részt vevő tanulók száma, aránya (évfolyamlétszámhoz viszonyítva) összesen (fő és %)

 

 

 

 

Ebből szakképzési évfolyamonként:

 

 

 

 

1. évfolyam

 

 

 

 

2. évfolyam

 

 

 

 

(3. évfolyam – ha van)

 

 

 

 

Szakmai tanulmányi versenyeken elért helyezések aránya indikátor számítása (A 2007/2008. tanévig évente eggyel növekszik a figyelembe veendő évek száma)

 

Az iskola tanulói által az országos és regionális szakmai (tanulmányi) versenyeken elért eredmények,
1–10. országos helyezés (fő, az adott évfolyam tanulólétszámának %-ában)

 

 

 

 

Továbbképzésben részt vevő tanárok, szakoktatók aránya indikátor számítása (A 2007/2008. tanévig évente eggyel növekszik a figyelembe veendő évek száma)

 

A munkaerő-piaci képzések, valamint a gazdaság igényei szerinti elméleti és gyakorlati oktatásban érintett tanárok, szakoktatók továbbképzéseken való részvétele [fő, a tantestület (felsőoktatási intézményben a felsőfokú szakképzésben oktatók) létszámának %-ában]

 

 

 

 



3.A pályázat elbírálásához szöveges leírást igénylő bírálati szempontok

1.    Az iskolai tanműhelyen kívül folytatott gyakorlati képzés jellemzői, tendenciája.
2.    Minőségirányítási, minőségfejlesztési rendszer jellemzői [olyan rendszert működtet-e, amely megfelel az egységes európai uniós minőségbiztosítási keretrendszer (CQAF) követelményeinek]*.
3.    Új, a munkaerőpiacon igényelt szakképesítések indítása és azok igényfelmérésének módja – kiemelten a gazdálkodó szervezetekkel és a munkaügyi szervezetekkel meglévő együttműködésekre, megállapodásokra.
4.    A pályakövetési rendszer leírása.

–––––––––––––
* A pályázat formai elfogadása esetén a Szakiskolai Fejlesztési Program keretében felkészített szakértő helyszíni ellenőrzés keretében vizsgálja, hogy olyan minőségirányítási rendszert működtet-e, amely megfelel az egységes európai uniós minőségbiztosítási keretrendszer (CQAF) követelményeinek.
1

A rendeletet az 55/2014. (XII. 31.) NGM rendelet 20. § a) pontja hatályon kívül helyezte 2015. január 1. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére